Aprót sóhajtottam és nem szólaltam meg egyből, csak csendesen fürkésztem őt, mintha azt remélném, hogy ha hagyok neki egy kis időt, akkor esetleg kicsit képes lehet megnyugodni, még ha sejtettem is azt, hogy ebben a helyzetben erre csekély esély van.
- Nem fogom azt mondani, hogy nincs igazad, ahogy felmenteni se foglak, hiszen a tények makacs dolgok és mind a ketten tudjuk, hogy rohadt sokat vagy távol, de te választottad ezt az életformát, a feleséged pedig tudta mire vállalkozik. Mennyi ideje már? 20 éve vagy még több ideje együtt vagytok, vagy rosszul rémlik? – nem tudtam pontosan, hogy mióta is házasok, vagy előtte mennyi ideje is voltak egy pár. Nem az én dolgom volt, hogy számon tartsam. – Viszont ha így érzel, akkor miért nem beszélsz a lányoddal és a fiaddal is erről? Miért nem kérdezed meg azt, hogy ők mik gondolnak, vagy hogy érzik magukat? Ha az életük része akarsz lenni, akkor még van rá lehetőséged, hiszen még nem a temetésedet kell szervezni. A legtöbb hibát helyre lehet hozni, csak megtenni az első lépést mindig piszok nehéz. – komolyan fürkészem őt, hiszen helyette senki se teheti meg. – Beszélj velük. Akár arról is, hogy a mi a helyzet otthon. Talán akkor jobban megértheted a feleségednél is beállt változást, erre még nem gondoltál? – hiszen ha ő legalább este hazajárt, akkor a gyerekek csak jobban tudják mi lehet a helyzet a nővel, vagy éppen velük miként is viselkedik. Nem gondolnám azt, hogy Jack rossz apa lenne, mert biztos vagyok abban, hogy amikor itthon van, akkor mindent megtenne a gyerekeiért.
Aggódva fürkésztem őt és kicsit a szívem is belesajdult, hogy ennyire összetört. Fájt az, hogy nem igazán tudok neki segíteni, pedig nagyon szeretnék. Aprót sóhajtottam, majd kipillantottam az ablakon, miközben hallgattam őt és kicsit elvesztem a gondolataimban a kapott információknak köszönhetően.
- Nézd, ez nálad nem újkeletű, hogy nem nagyon vagy otthon, de ezt már mondtam, viszont azt is vedd figyelembe, hogy kettőn áll mindig a vásár. Senki se gondolatolvasó, így ha ő nem mondta ezt korábban, hogy egyre inkább zavarja, akkor neked honnan kellett volna tudnod? Főleg, ha hajdanán így rendeztétek be az életeteket, hogy tudni lehetett azt, hogy te sokat leszel távol. Másrésztől meg, nem a múltszázadban élünk. Bárkit bárhol könnyedén el lehet érni, vagy akár ő is elutazhatott volna veled, amikor úgy érezte, hogy betelt a pohár nála és változást szeretne. Megannyi lehetősége lett volna ezt jelezni feléd. Ez nem csak rajtad múlott, hogy idáig jutottatok. – nem kizárt, hogy nem fog egyetérteni velem, lehet hamarosan mentegetni próbálja majd a feleségét és tényleg mindent saját magára akar vállalni, pedig nem kellene. Hibázott, igen, de ugyanúgy a felesége is, ha meg se próbálta még időben rendezni a dolgokat, hanem megvárta azt, amíg ennyire kisiklik az életük.
- A gyerekeid már nagyok, nem dönthetsz helyettük. Itt vannak a barátaik, a szerelmük (?) és ki tudja még mi köti őket ehhez a városhoz. Lehet az álmaik is ide kötik őket, ha jól rémlik, akkor hamarosan egyetemisták lesznek, nem? – kérdőn pillantok rá, majd elveszem a bögrémet és kortyolok a teámból. – Beszélj velük. El fogják mondani neked, hogy mire vágynak vagy mit éreznek, csak légy türelmes és halld meg azt, amit el akarnak neked mondani. – kicsit biztatóan néztem rá, hiszen se ő, se én nem fogom tudni megmondani, hogy mi lehet jobb a lányának vagy a fiának. De ha tényleg szeretne változtatni a felálláson, akkor szerintem ez remek kezdés lehetne számukra. Még akkor is, ha esetleg idő kellene ahhoz, hogy megtörjön a jég és megnyíljanak neki.
Csendesen fürkésztem őt, majd amikor Kenzo a fejét az ölembe rakta, akkor apró mosollyal az arcomon megszeretgettem őt, aztán Jackre pillantottam szomorú pillantással.
- Nem mondhatom meg azt, hogy mit tegyél. Azt neked kell tudni. – lehet kegyetlennek hangzott az ,amit mondtam ,vagy úgy, mintha le akarnám rázni, de szó se volt erről. – Az pedig, hogy én mit tennék egy ilyen helyzetben. – kicsit megrántottam a vállaimat és elgondolkodtam. – Beszélnék a gyerekeimmel, ha lenne rá lehetőségem. Megpróbálnám velük rendezni a kapcsolatomat, és talán elkezdeném átgondolni a cég jövőjét is, mert ha komolyan gondolnám mindezt, ami elhangzott, akkor ez azt jelentené, hogy szeretnék velük több időt eltölteni, jobban az életük része lenni, így talán ideje lennem elgondolkodni azon, hogy keressek magam mellé egy kisvezetőt, aki viheti a távolabbi projekteket is. Akiben feltétel nélkül meg tudnék bízni. – majd az ajkamba haraptam és rövid időre elhallgattam. Fürkésztem a kutyámat, egyértelműen kerülve a szemkontaktust Jackkel. Ismételten sóhajtottam egyet és nagyot nyeltem mielőtt ismét beszélni kezdtem. – Ami viszont a házasságot illeti. Nos, összepakolnék, beadnám a válást, egyszóval menekülnék. Minél messzebbre, mert olykor ha maradunk, akkor csak minden még rosszabb lesz és szép lassan halovány másává válunk önmagunknak. Nem lehet mindent megváltoztatni, ahogyan helyre hozni se. Ahogyan nem is egy emberen múlnak a dolgok, de azok alapján amit elmeséltél én ezt tenném, mert aki mindenért csak a másikat hibáztatja, akkor bármit is fog tenni a másik fél, akkor is csak benne fogja látni a rosszat, vagy akinek a fejében megfordul a félrelépés gondolata, annak máskor is meg fog, talán meg is fogja tenni. Fájdalmas tud lenni, ugyanakkor segíthet abban is, hogy megtaláljuk önmagunkat és hozhat még szebb jövőt is. Olyat, amire nem is gondoltunk volna. – hangom egészen halkan csendült és kivételesen megérintettem a gyűrűsujjamat, pedig már majdnem 10 éve nem viseltem a gyűrűmet, de tudtam azt, hogy milyen érzés elbukni, vagy éppen azt érezni, mintha minden csakis az én hibám lenne, pedig nem így van. Mindig két ember hibája és nem helyes az, ha az egyik fél feláldozza magát teljesen, miközben a másik folyamatosan csak sebeket ejt rajtunk, de sajnos erre túlzottan későn jöttem rá és majdnem teljesen hagytam, hogy tönkre tegyen az exférjem.

      Sophie & Jack

Conversation, soul pouring out, friends...thanks

A kérdést válasz nélkül hagytam, hisz nyilvánvalónak gondoltam. Egy cselekedet, mi arra sarkallhatná, hogy megtegyen valamit, ami már megformálódott benne.
Következő szavai nyomán kitártam karjaim, s megvontam a vállam.
-Lehet, hogy még is! Rengeteget vagyok távol. Inkább nevezném magam lakótársnak, és néha hazajáró vendégnek, sem mint férjnek, és apának. Arra nem gondolsz, hogy lehet ők azok, akik nem érdemlik meg mindezt? - összeszaladt szemöldökkel tekintettem felé, leengedve karjaim.
Valóban úgy gondoltam, ezt érdemelném. Tényleg ez az ami jár nekem, és valóban kijárna az a pillanat, mikor kimondják mindannyian, ennyi volt.
Sóhajtottam.
-Mindig is sokat dolgoztam. Számomra nem újdonság. Elfogadtam. Hazamegyek, láthatom őket… elfogadom, hogy olyan a kapcsolatunk amilyen. Nem vagyok jelen… nem akarok apáskodni, és eljátszani mennyire sok közöm van hozzájuk, mikor….mikor csak a biológiában játszottam nagy szerepet. - hátradűltem ültömben, arcomat tenyereimbe temettem.
Az ital nem mehetett a fejembe, hisz még csak alig ittam pár kortyot, annak ellenére, hogy ilyen korán általában nem szoktam inni.
-Szeretem őket, ne érts félre...de most akadt némi kétségem. - megkapartam államat egy pillanatra, s tekintetem ráemeltem, aztán meséltem tovább, s hamar eljutottam a vörös nő elméletéig, feltett kérdése pedig újabb bólintást váltott ki belőlem.
-Ő? Ugyan! Ugyan úgy dolgozik ő is. Csak azzal a különbséggel, hogy ő hazamegy estére. Olyanról szó sincs, hogy ne lenne sikeres. - nem voltam mérges, csak cseppet zavart ez az értetlenkedés, ám még sem adtam hangot ezen gondolataimnak.
Lehet nem kellene, de még is saját magam hibáztattam a kialakult helyzetért. Hibáztattam, amiért elszúrtam az egészet, amiért fontos volt a munkám, s amiért sokkal több időt szenteltem a dolgoknak, mint amennyit kellene.
Sajnáltam, hogy nem jöttek velem, és nem tanultak magántanártól a gyerekeim, és nem gondoltam abba bele, talán sokkal jobban járnának akkor, ha mindig velem jönnek, és hónapokat töltünk más-más helyeken.
Bár az is lehet, azzal csak még többet ártanék nekik. Kiszakítani őket, egy megszokott környezetből, a barátaik közeléből. Olyat tennék, amire nem vinne rá a lelkem normál esetben.
-Már nem tudom mit akarok. Mi lenne a megfelelő. Vajon jobb lenne, ha magammal cipelném őket? Ha mindig vándorolnának velem? Nem hiszem. - megingattam a fejem.
Újabb sóhaj hagyta el torkom, miközben ismét hátravetett fejjel üldögéltem ott egy ideig, s tekintetem a plafonra emelve dörgöltem meg szakállam.
-Egyáltalán nincs rendben. Nem az az ember lettem, aki akartam lenni. Ez az egész pedig hatalmas kétségeket ültetett el bennem. Nem tudom mit kellene tennem. - utáltam a tanácstalanságot. Utáltam, hogy nem tehetek semmit annak érdekében, hogy ez az egész csak egy rémálom lenne. Egy rémes álom, amiből nem tudok felébredni.
-Előtte is veszekedtünk Soph… de ez most más volt… - vágtam egy grimaszt, aztán rendesen felültem, tekintetem a kutyára emelve. -Mit kellene tennem?Te mit tennél a helyemben?

öltözet

zene

helyszín

Szavaira hitetlenkedve vonom fel a szemöldökömet és arcomra van írva, hogy eléggé meglepett azzal, amit mondott.
- Szóval ő akar félrelépni, de inkább abba lovalja bele magát, hogy te vagy az, aki félrelép, hogy neki könnyebb legyen? – lassan ejtettem ki a szavakat, mint aki még közben is átgondolja az egészet, hogy biztosan jól rakta-e össze a puzzle darabokat, vagyis a kapott információ morzsákat.  Végezetül pedig hitetlenkedve ráztam meg a fejemet és még kicsit el is nevettem magam. – Ez abszurd és szánalmas! Jack, te nagyon nem ezt érdemled! – a végére eléggé határozottan csendült a hangom, mert reméltem, hogy ezt ő is tudja. Nem ennyire rossz ember, van hibája? Igen, mint mindenkinek. Neki az egyik legnagyobb hibája, hogy sokat dolgozik, de félrelépés? Nah az tuti nincs a hibái között, mert sose tenne olyat.
- Én ezt tudom, de az a kérdés, hogy téged zavar-e ez a dolog, vagy te már elfogadtad azt, hogy a munka több idődet veszi el, mint a családdal töltött időd. – hiszen nem az számított jelenleg, hogy más mit gondolt, na jó, egy kicsit az is, hanem hogy ő miként is élte ezt meg. Mert tudom, hogy sokat kell dolgoznia, de akár csinálhatná azt is, hogy délután hamarabb végez, aztán este az alvás idejéből csíp el egy kicsit, hogy akkor még dolgozzon. A nyert idejét pedig fordíthatja a családjára. Sokan csinálják ezt.
Kicsit felvonom a szemöldökömet, amikor valami vörös nőt emleget és egy pillanatra úgy érzem magam, mintha valahol lemaradtam volna a vetített filmről, mert hirtelen nem értem ezt a megjegyzést.
- Vörös nő? – értetlenkedve nézek rá, aztán talán megvilágosodom. – Mármint Angie szerint egy vörössel csalod meg? – lehet a fickó vörös, akire a felesége vágyik és ezért keverte Jacket ilyen nővel össze a képzeletében? Vagy csak azért, mert azt mondják, hogy a vörösek tüzesek és vadak, meg talán szabad szelleműek? Fogalmam sincs, mert nem szoktam az ilyenekre adni, így az is lehet, hogy rosszul rémlik.
- Várj… ezt most nem értem. Mármint azt igen, hogy akkor ezek szerint teljesen kifordult önmagából, de azt nem, ha ő is sokat dolgozott, akkor most hirtelen az miért zavarja, hogy te is? Otthagyta a munkáját, vagy csak már nem annyira sikeres, így nem kell annyit dolgoznia? – érdeklődve csendül a hangom, mert ha utóbbiról van szó, akkor akár az is okozhat frusztrációt, hiszen akadnak olyan karrierista nők, akik nem tudják jól elviselni azt, ha kudarcok érik őket, vagy ha a partnerük sikeresebb, mint ők. Akár ez is okozhatja az egész bajt, de ez persze csak tipp, tekintve, hogy Angiet annyira nem ismerem jól. Néhányszor találkoztunk már, de sokat nem beszéltünk. Jack barátja voltam, nem az övé.
Játékosan homlokon böktem miután végighallgattam a hangzatos beszédét és megingattam nemlegesen a válaszomat.
- Tévedsz! – könnyedén ejtettem ki a szót, de jól láthatta, hogy komolyan is gondolom. – Nézd, szépen hangzanak azok, amiket esküként teszünk, de ugyanúgy a másik fél is esküt tesz. Ha ők megszegik, akkor nekünk miért lenne kötelességünk kitartani? Arról nem is beszélve, hogy azért mert esküt tettünk nem jelenti azt, hogy fel kell áldoznunk önmagunkat és el kell viselnünk mindenféle megaláztatást. –aprót sóhajtok és szőke tincsemet a fülem mögé tűröm. – Bármi is történt velem, attól még hiszek abban, hogy létezhet sírig tartó szerelem, de azt is tudom, hogy némelyik szerelem inkább mérgező és pusztító, mintsem az, aminek köszönhetően a virágok kivirulnának egy kertben. Nem számít az, hogy szeretünk még valakit, ha az az illető több kárt okoz, mint jót. Nem hagyhatod azt, hogy szép lassan romokba döntsön és elveszítsd a benned lakozó fényt. Persze, könnyedén meggyőzi magát az ember, hogy aww most csak ezt tette, nem olyan nagydolog. Elnézzük azt, amit tesznek, megpróbáljuk talán még felmenteni is őket, vagy csak találni magunkban olyan hibát, amivel alátámaszthatjuk a tettüket, szavukat, de ez káros. Tudom, hogy miről beszélek. Bármennyire fájdalmas tud lenni, akkor is néha a futás a legjobb opció. S néha mi is tévedhetünk olyan téren, hogy talán nem azzal fogjuk leélni az életünket, akiről elsőre azt hittük. Nem lehet mindig mindenben igazunk, de attól még jogunk van a boldogsághoz. – komoran fürkésztem őt és reméltem, hogy nem megyek az agyára ezzel a sok maszlaggal, de ő kérte a véleményemet, hát most megkapta. Ha visszamehetnék az időben azzal a tudással, ami most a birtokomban van, akkor sokkal hamarabb lelépnék Holden mellől. Nem azért, mert azt gondolom egyből dobbantani jó, de nem hagynám azt, hogy ennyire megsemmítsen, mint hajdanán hagytam. Hamarabb kellett volna távoznom.
- Örülök, ha nem okozok csalódást és nézd a jó oldalát is. Itt kapsz piát és teljesen ingyen van. – mosollyal az arcomon pillantottam rá, majd kicsit közelebb csúsztam hozzá, hogy megölelgessem és megszeretgessem, ahogyan egy húg tenné a bátyával. Nyomtam egy puszit a homlokára is és megszorítottam a kezét. Aztán pedig visszaültem a korábbi helyemre.
- Visszatérve arra, amit mondtál. Tényleg felhánytorgatta még azt is, hogy mit keresel otthon? – szomorúan csendült a hangom, majd ajkamba haraptam, mert újfent haboztam. – Teljesen őszintén felelj. Úgy érzed, hogy lenne értelme még küzdeni vagy inkább azt érzed, hogy szép lassan igazából minden elpusztult és csak remény volt meg, hogy minden rendben van? – hiszen olykor szeretjük képzeletben áltatni magunkat, elfedni az igazságot és inkább boldog dolgokat kreálni elménkben, mintha csak ez egy beépített védelmi mechanizmus lenne a részünkről. Aggódva fürkésztem őt, mert szerettem volna segíteni neki, de mi van akkor, ha netalán rossz tanácsot adok neki? Nem akartam ebbe a hibába esni, de remény azért még élt bennem, hogy segítségére lehetek.

      Sophie & Jack

Conversation, soul pouring out, friends...thanks

-Hogy gondolja? Sophie… biztos benne.- persze csúnya dolog volt a kibeszélés, de úgy éreztem, beszélnem kell valakivel az érzéseimről, hisz vele nem lehetett. Folyamatosan veszekedni kezdünk, s az egész csak odáig jut el, hogy elviharzok, ő meg belefolytja bánatát egy vagy több üveg borba, és minden megreked.- Az egy álom Soph...-egymás mellett hűen, elfogadva a másik hülye hóbortjait, s tudva, remélve, minden marad a normális mederben.
-Nézd… túl sokat utazok, sokat vagyok távol. De ha itthon vagyok, akkor is dolgoznom kell. Nem tehetem meg, hogy henyélek egész nap. - morgolódtam, a homlokomat ráncolva, aztán arcvonásaim hirtelen váltottak, hisz eszembe jutott, mennyi szarságot is okozhattam azzal, hogy nem voltam jelen, vagy épp csak bizonyos eseményekre értem haza.
Kimaradtam az életükből, és pikkpakk felnőttek a gyerekeink, a kapcsolatunk hidegebb lett mint egy jéghegy, és lassan úgy éreztem, csak azért vagyunk egymás mellett, hogy ne essen csorba a nevünkön, vagy pusztán a megszokásból. A megszokásból, mi összeköt, ám még is egyre hűvösebbé válva. Nincs szerelem. Szeretet részemről mindig is ott volt, ám az idő múltával, minden megváltozott, s az imádni való feleségem lassan kezdett semmivé válni.
-Én sem vagyok tökéletes. Megvannak a magam hibái, és jó néhányat tökéletesen fel is tudnék sorolni! Az egyik például az, hogy egyetlen vörös nő sincs az életemben. - persze a napok tekintetében, elgondolkodtam rajta, lehet teljesítenem kellene az egyik tévképzetét, és akkor végre bizonygathatná, mekkora barom vagyok, és végig neki volt igaza, ám tudtam, úgy sem tudnék aképpen cselekedni. Mikor megfogta a kezem, egy pillanatra magam is rászorítottam az övére.
-Nem. Imádni való volt. Máskülönben nem veszem el, és a gyerekek sem lennének. Eleinte, eljárkált velem. Aztán kezdett befutni, és ő is egyre többet volt távol. Ilyen a munkánk. -ismét megvontam a vállam, s kicsit előre dőltem ültömben, hogy megtámaszkodhassak combjaimon. Eszembe jutott Angie anyja, ki sosem kedvelt igazán, és nem tartott elég jónak a lányához, vagy úgy képzelte, a lánya nem elég jó nekem, és talán újra ő áll minden szarság háta mögött. Az a fúria már nem egy alkalommal akarta tönkretenni a házasságunkat, ám ez is olyan gondolat volt, amit megtartottam magamnak.
S meglehet ez a beszélgetés arra is jó volt, hogy jobban elgondolkodhassak mindazon, mi talán a problémát jelentheti.
-Igen valóban… de ha elfutok ez elől, úgy érzem feladtam, és kudarcot vallottam. Tettem egy esküt. Jóban rosszban, stb stb. Lehet egy régimódi pöcs vagyok, de ez jelent valamit. De javíts ki ha tévedek!- egy pillanatra azért elmorfondíroztam azon amiket mondott.
Meglehet, tényleg a továbblépés, és az elengedés lenne a legtökéletesebb lépés a számomra.
Egy olyan cselekedet, amivel csak magamat védem. Önző módon csak magamat, s a többieket veszni hagyom.
Ám szenvedni sem akartam. Lassan kezdett betelni a pohár.
-Mármint? - megvontam a vállam. - Mérges voltam. Haragot, és sértettséget éreztem. De melyik ember nem érezne azt ilyenkor? - azt persze megtartottam magamnak, hogy miféle helyzetben kaptam kosarat, s fordította el a fejét, s kaptam helyette mindenféle hideget a nyakamba, ahelyett, hogy örülne a jelenlétemnek. - Bár meglepőbb volt, a kérdés, miszerint mit keresek otthon. -vágtam egy grimaszt, aztán sóhaj szakadt ki belőlem, s elnevettem magam már csak a helyzet kínos mivoltja miatt is. -Tudod, általában nem vagyok ilyen, és tudom, hogy erre való egy pszichiáter, hogy az ember kibeszélje magát, de biztos voltam benne, hogy tőled is megkaphatom azokat a tipikus kérdéseket! - újfent elnevettem magam, aztán újra beleittam italomba. Általában ilyen korán nem szoktam inni, de valahogy úgy éreztem, erre szükségem van. Kell, hogy kicsit lehiggadjak, és ne akarjak hazamenni, és veszekedni.

öltözet

zene

helyszín

Aggódva fürkészem őt, viszont ahogy egyre inkább beavat abba, hogy mi is a gond, úgy lesz egyre inkább komorabb az ábrázatom is. Aprót sóhajtok és nem szólalok meg egyből, ami akár habozásnak is tűnhet, de átfut az agyamon, hogy mennyire is lehetek jótanácsadó egy ilyen helyzetben, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen állásponton állok. Fusson még azelőtt, mielőtt túlzottan késő lenne. Szánalmas gondolatnak hathat, de sose pártolnám azt, hogy valaki úgy feláldozza önmagát, mint én tettem és szép lassan kialudjon a fény az illető szemében, hiszen általában sose kifizetődő az, ha teljesen feláldozzunk önmagunkat azért, hogy mások képesek legyenek elfogadni vagy szeretni minket. Ha valaki igazán szeret minket, akkor minden szarságunkkal együtt elfogad, még azokkal is, amik amúgy bosszantják őt.
Szavaira kicsit felemeltem a kezemet, mintha csak megadnám magam és megingattam a fejemet is.
- Tudom, hogy te nem. Nem rád értetten, hanem Angiera. Ő gondolja azt, hogy képes lennél megcsalni őt? – hangom megértően csendült, hiszen olykor megesik, hogy a kommunikáció kicsit félresiklik és lehet nekem is pontosabban kellett volna fogalmaznom. Főleg, hogy kicsit zaklatottabb a megszokottnál, így teljesen el se várható tőle az, hogy tisztán tudjon gondolkodni. – Ennyi év után? Azt hinné az ember, hogy akik ennyi ideje együtt élnek, azok már megszokták egymás kevésbé tetsző szokását is. – hangom kicsit elmerengve csendül, ahogy a szüleim eszembe jutnak. Ők aztán tényleg nagyon régóta együtt vannak, de szerintem sose volt ilyen pillanat az életükben, hogy válaszút elé állították volna egymást. – És ez pontosan mi is lenne? Az utazások és a család, vagy a munka és család? – érdeklődve csendült a hangom, miközben kíváncsian fürkésztem őt. Tényleg érdekelt, hogy pontosan mi is a gond, ami felkavarta most az állóvizet. Bár tényleg nem értettem a nőt, hogy miért pont most kezdett el így viselkedni.
Bármennyire is nem illet, egyszerűen pár másodpercig elnevettem magam. Sietve kaptam a kezemet a szám elé és úgy néztem Jackre, mint aki tényleg azt gondolja, hogy rosszul hallott és kicsit bocsánatkérően fürkésztem őt.  
- Ne haragudj Jack, de nálad hűségesebb pasassal még nem találkoztam, ha pedig ő ezt nem így látja, akkor a hiba az ő gépezetében van és nem a tiédben! – határozottan csendült a hangom, hiszen ahogy mindig is beszélt a gyerekeiről, a feleségéről az elmúlt évek alatt is, egy fikarcnyi kétséget se hagyott arra vonatkozóan, hogy mennyire is szereti őket és hiába munkamániás, attól még nagyon is fontos számára a családikötelék. Soha nem lett volna képes olyat tenni, mint amivel a felesége gyanúsította. – Kérdezhetek valamit? Angie mindig is ilyen volt, vagy az utóbbi időben fordult ki ennyire önmagából? – tényleg érdekelt, hiszen ha nem olyan régóta vett 180 fokos fordulatot a nő viselkedése, akkor annak biztosan oka van. Mármint a nővel kellett csak történnie valaminek, mert afelől kétségem se volt, hogy Jack sose adott okot arra, hogy ilyet feltételezzen róla. Ő nagyon is tisztességes ember.
Figyeltem miként ül le, aztán elmerengtem azon, amit még mondott. Egy aprót bólintottam, amikor azt mondta, hogy nem kérdezősködött, hiszen ki akarná hallani azt, hogy a szeretet személy esetleg másról ábrándozik. Aprót sóhajtottam.
- Nézd, esélyesen nem én vagyok a legjobb tanácsadó, tekintve azt, hogy milyen volt az én házasságom, de… - haboztam, mintha csak félnék kimondani azt, amit gondolok. Kezéért nyúltam és megszorítottam. – Akinek egyszer a fejében megfordul, annak mindig is meg fog és szerintem elegendő egy apró löket, hogy meg is tegye. Ha valakit szeretünk, akkor nem gondolunk arra, hogy más karjai között keressünk menedéket. – hangom óvatosan csendült és nagyot nyeltem. Egy pillanatra lehunytam a szememet és megdörzsöltem az arcomat elengedve a kezét.
- Tudom, hogy nehéz olyat elengedni, akit szeretünk, de én a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen érzés az, amikor megpróbálsz kitartani olyan mellett, aki oda mar, ahova nem szégyell. Nem éri meg, mert csak neked lesz rossz. Ő nem fogja látni azt, hogy mit is művel veled, vagy az is lehet látja és még élvezi is, de ne kövesd el ugyanazt a hibát, hogy hagyod valakinek, hogy kioltsa a benned lakozó fényt. – aggódva csendül a hangom és úgy fürkészem őt, hogy érti e azt, amire utalok. Nem mondom azt, hogy menthetetlen a kapcsolatuk, de szerintem az régen rossz, ha valaki másra gondol. Hiszen ha boldogok vagyunk, vagy legalábbis igazán szeretünk valakit, akkor nem vágyunk más ölelésébe…
- És egyébként te mit érzel azzal kapcsolatban, amit mondott? Mi volt az első vagy a sokadik gondolatot a történtekre? – neki dőltem kanapétámlájának az oldalammal és felhúztam a lábamat, miközben továbbra is szembe fordulva vele fürkészem őt. Tényleg érdekelt, hogy és neki mi futott át a fején, mert az is sok mindent elárul.

      Sophie & Jack

Conversation, soul pouring out, friends...thanks

-Nem. Nem érdekel az exed. - el akartam hessegetni a témát, hisz tudtam mennyire nem érintette jól az egész válás mizéria, és mennyi ideig húzódott ez az egész, mire sikerült nyélbe ütni, szóval szívesen hagytam az egészet ahelyett, hogy tovább tartottam volna szónál az elmúlt eseményeket.
Egyszerűbb lenne? Valóban egyszerűbb lenne elsétálni, és hagyni az egészet? Hagyni, hogy minden a maga medrében kavarogjon tovább, és nem megvárni, míg az egész maga alá temet?
Valóban rám fért már egy apa fia időtöltés, s valóban kellett már, hogy némi minőségi időt töltsek el a gyerekkel. Úgy akartam egy ilyen alkalmat, s mivel sikerült, így végre magaménak tudhattam valami olyasmit, amit meglehet máskor nem igen tehettem volna meg.
-Én is. Már ránk fért. - nem akartam bevallani, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem voltam a legtökéletesebb apa. Az egy dolog, hogy szeretem a gyerekeim, és mindent megtennék értük, s mindent megadok nekik, amire csak szükségük lehet, de ez az egész nem kárpótolja őket, az elvesztegetett időért, mit nem mellettük töltöttem el.
A rengeteg munka, mi az egész életemre rátette a bélyegét, és nem akart engedni. Nem akarta, hogy továbblépjek, és végre igazi családom legyen, ahogy régebben volt. Maga alá temet, s lassan talán meg is folyt, de változtatni… meglehet nem mernék, vagy egyszerűen csak nem akarok.
Végül csak kibukott belőlem ami nyomasztott, s nem bírtam magamban tartani. Volt pár barátom, kikkel megbeszélhetném, kiknek elmondhatnám, de még is inkább Őt választottam. Régóta barátok voltunk, s meglehet, még az életemet is rábíznám, ha arról lenne szó. Pont, mint egy húg, kivel bármit megoszthatsz…
Kérdésére megdörgöltem orrnyergem, s rá is szorítottam egy pillanatra.
-Nem dehogy! Ez sosem fordulna meg a fejemben! Te tudhatnád a legjobban! - fejem ingatása közben emeltem rá tekintetem. - Tudod, akadnak olyan pillanatok, mikor el kell döntened, mi a fontosabb, és ő ez elé állított, vagy vetette fel az egészet. - tarkómat dörgölve kezdtem el járkálni fel s alá, s azon sem lepődnék meg, ha egyszer csak megnyílna a föld alattam, s szépen belezuhannék egy szakadékba.
Afrikát megúsztam gyomorrontás, és egyéb fertőzések összeszedése nélkül, s hatalmas mázlim volt ezzel kapcsolatban, de ebből...ebből az egészből nem tudtam hogyan is tudnék kikeveredni.
-Aztán elgondolkodtam. Tudod, hosszú évek óta gyanúsítgat, vágja a fejemhez, hogy megcsaltam. Összeesküvés elméleteket gyárt lassan, ha csak egy nővel találkozok, vagy beszélek hosszabb ideig, mert kizárt dolog, hogy egy ilyen pasas hű legyen. - megtorpantam, kicsit forgattam az italomon kezemben, miközben széttártam karjaim.
-Aztán arra gondoltam, ez az egész, pusztán arra ürügy, hogy bűntudat nélkül léphessen félre. Hogy ne kelljen szarul éreznie magát. Elvileg, még nem tette meg...de...most ne érts félre… nem a sértettség… na jó az is… de… mindegy! - beleittam italomba, aztán letettem magam, s igyekeztem megmaradni a hátsó felemen.
-Nem tudom. Együtt dolgoznak. Nem kérdezősködtem. - megvontam a vállam, kicsit hátravetettem fejem, s szabad kezem tenyerébe temettem arcom néhány pillanatig, majd hajamba túrtam. Egyszerűen nem találtam racionális magyarázatot, annak ellenére, hogy értettem én milyen érzés a magány, de ha már valakinek a hívásaira sem válaszolsz, ha azok semmit sem jelentenek… olyan ez, akár egy elátkozott viszony, miből csak szarul jöhetünk ki.

öltözet

zene

helyszín

Aggódva fürkésztem őt, majd szorosan az ölelésembe zártam, mintha csak egyetlen egy ölelés megoldhatná azt, ami ennyire megviseli őt. Nagyon reméltem, hogy hamarosan meg fogom tudni, hogy min is megy keresztül és képes leszek segíteni neki.
- Pedig nyugodtan kezdhetted volna azzal is. Néha lehetünk kicsit önzők és egyébként is sejtettem, hogy nem azért ugrottál be, hogy receptet cseréljünk, vagy az időjárásról csevegjünk. – megértően csendült a hangom, miközben folyamatosan őt fürkésztem. A puszit követően gyengéden megsimogattam az arcát, ahogyan egy húg tenné a bátyával és a pillantásommal próbáltam azt sugallni, hogy minden rendben lesz, még ha ezt biztosra nem is ígérhettem, de attól még reméltem.
- Az exférjemről? – meglepetten pislogtam párat és megingattam a fejemet. – Talán egyszer, de kicsit úgy érzem, hogy nem akarok többet róla beszélni. Volt megannyi boldog évünk és megannyi rossz is, néha csak el kell fogadni azt, hogy valaki a múltunk része, de a jelenünkben és a jövőnkben már nincs úgy helye, mint hajdanán hittünk. Néha csak egyszerűen jobb elsétálni, mielőtt még túlkéső lenne és hagynánk azt, hogy megsemmisítsenek a szavaikkal és tetteikkel. – kisebb habozást követően szólaltam meg, de ez volt az igazság. Úgy éreztem, hogy jól döntöttem, amikor elsétáltam és nem hagytam azt, hogy ismét önmagam halovány másává váljak. Nem fogom soha elfeledni mindazt, amin keresztül mentünk, de attól még jelenleg úgy éreztem, hogy hálás vagyok azért, amiért sikerült végre lezárni ezt egy évtized után.
Töltöttem neki, majd a poharat leraktam az asztalra, ugyanakkor ha később is inna, akkor ott volt az üveg és nyugodtan kiszolgálhatta magát.
Bólintottam, hiszen pont nem sokkal a visszatérte után botlottunk egymásba az utcán. Kíváncsian hallgattam, majd amikor a fia került szóba, akkor elmosolyodtam. – Örülök annak, hogy jól telt a délutánotok. Már nagyon rád fért egy apa-fia kikapcsolódás. – boldogság suhant át az arcomon, de hamar átvette ismét az aggódás a helyét, hiszen biztos voltam abban, hogy valaminek történnie kellett. Elég volt csak ránézni és bárki megmondhatta volna, hogy alig emlékeztet a régi önmagára, arra a férfira, aki tele volt kedvességgel, boldogsággal, reménnyel, erővel és még ezernyi dologgal. Most ha ránéztem sokkal inkább egy megtört és meggyötört emberre emlékeztetett az ábrázata.
Ismételten bólintottam, mert ismertem ezt az érzést. Ilyenkor jön az, hogy általában csak forgolódik az ember és ezernyi fogaskerék kattog odabent.
Kenzo lassan odasomfordált hozzá, hiszen mindig is megérezte azt, ha valaki nem volt jó. Amennyiben hagyta Jack, úgy a fejét az ölébe fektette és élvezte a simogatást, amíg csak lehetősége volt rá.
Felvontam a szemöldökömet, amikor a felesége került szóba, majd elhúztam a számat arra, amit mondott. Erre valahogy nem számítottam, hiszen úgy tudtam, hogy a nő is eléggé munkamániás, ő se sokat van otthon a gyerekekkel. Jack annyiban volt másabb, hogy ő még gyakran messzire is utazott.
- Mármint az, hogy megcsalod őt? – nőből vagyok, azért ismerem azt, hogy miként is jár a legtöbb nő agya, viszont ahhoz, hogy bármit mondani tudjak szükségem volt a részletekre is. – Milyen választás elé? El akar válni, vagy benned merült fel ez valami miatt? Vagy csak azzal kapcsolatban, hogy ne utaz annyit? – persze ez csak tipp volt és lehet túlzottan előre siettem és szó sincs erről, csak veszekedtek egy nagyot. Ki tudja, hiszen ahány ház, annyi szokás.
Figyeltem a reakcióit, a pótcselekvéseit, majd az üveg felé böktem, ha kifogyott volna a pohara, hogy nyugodtan szolgálja ki magát. Amivel zárta viszont a gondolatot, arra elkerekedett a szemem és önkéntelenül kiszalad az első gondolatom az ajkaim között.
- Hülye? – sietve köszörültem meg a torkomat- Akarom mondani most ugye ez csak valami hülyeség és rosszul hallottam? – mármint értem én, hogy Jack sokat van távol, de azért ritka manapság az olyan férfi, mint ő. Sok nő biztosan a két kezét összetenné, ha hajdanán egy ilyen fickó őt választotta volna. – Mármint milyen fickó? Szeretője van, vagy csak megfordult a fejében, hogy vele akár félre is lépne? – higgadtan csendült a hangom, azon a megnyilvánuláson kívül nem adtam jelét, hogy egyelőre mennyire nem kedves gondolataim támadtak Angieval kapcsolatban.

      Sophie & Jack

Conversation, soul pouring out, friends...thanks

A nappaliban volt, szóval nem kellett olyan messzire mennem. Hamar letettem a kabátomat, majd a cipőmből is kiléptem.
Kicsit elszórakoztam Kenzoval, majd nem olyan sok idővel később, már tettem is fel a kérdést, mi a helyzet vele. Sokkal egyszerűbben ment másokról beszélni, s mások gondjaival foglalkozni, mint sem a magaméval.
Akkor nem volt időm felhívni, és megbeszélni vele, hogy érzi magát a válása után, s meglehet ezért is érdekelt annyira mi van vele.
Sokkal jobb másokról beszélni, mint sem saját magamról.
Szavai nyomán megdörgöltem az arcomat, s feszült mosoly suhant keresztül az arcomon.
-Nem akartam azzal kezdeni a beszélgetést, hogy milyen szar nekem… jobban érdekelt veled mi van. - jegyeztem meg határozottan, miközben hagytam, had öleljen meg, mit viszonoztam is, s meglehet el is vesztem benne némi időre míg hagyta, s természetesen a puszit is engedtem, majd viszonoztam is.
-Örülök, hogy összekapod magad lelkileg. Majd egyszer mesélhetnél ki a pasas. - villantottam egy mosolyt, bár fáradt ábrázatom nem igen változott, pusztán mosoly suhant át rajta, mi nem volt olyan hosszú életű.
Nemet intettem a fejemmel, ám nem akadályoztam meg, hogy öntsön egy pohárral, hisz tudtam, idővel fog majd kelleni pár korty, hogy tudjak beszélni a dolgokról, vagy épp megtudjam emészteni.
-Nem kell szétrúgni senki seggét… de tudod...nem olyan rég értem vissza Afrikából. Nonprofit meló volt. Több hónapos munka. Nem a legveszélytelenebb, de nem ez volt a lényeg. - felemeltem az ujjam, csak hogy jelezzem, itt nincs vége. - Hazajöttem, megleptem Tommy fiam, remek délutánt, és estét töltöttünk együtt. Igazi apa fia program volt.
Örültem, hogy végre minőségi időt töltöttem a fiammal, és reméltem hamarosan majd Lita is részese lehet ismét egy ilyen alkalomnak, és nem csak azért fogunk találkozni, mert beverte valakinek a képét.
-Aztán hazamentem. - vágtam egy grimaszt. - Tudod, van az a pillanat, mikor nem tudsz aludni, mert átbillentél már azon a ponton.
Tekintetem a kutyára emelve morfondíroztam csendesen, s ha esetleg közelebb jött, megcirógattam a fejét. Sophie kezét nem fogtam sokáig. Helyette felvettem az italt, mit kiöntött nekem, s azt forgatva kezemben kezdtem ismét beszélni.
Nem akartam minden részletről beszámolni, sem arról, hogy a feleségem kapásból elutasított, hogy nem akart velem együtt lenni, pedig elviekben hiányzok neki… gyakorlatban meg…
-Angie...választás elé állított… túl sokat dolgozok, sokat vagyok távol… ezt aláírom… - emeltem fel kezeim, aztán álltam fel, s kortyoltam bele az italba, s kezem rászorítottam, míg másikat zsebembe ejtettem. - De az megint más kérdést vet fel, hogy azt mondja ő ezt nem bírja tovább… a választási lehetőség… vagy változtatok, vagy váljunk el… Ismét jött a szokásos nóta...
Előszedve kezem, megdörgöltem tarkómat.
-Azt mondja van egy pasas a munkahelyén… - haragos grimasz jelent meg arcomon, állkapcsom megfeszült.

öltözet

zene

helyszín

Eléggé meglepett, amikor megláttam Jack kora reggeli üzenetét. Azóta nem beszéltünk, hogy megírtam neki sikerült elválnom. Igaz, egy ideig én tűntem el a radarról, aztán pedig valahogy elmaradt. Annyi minden történt. Ott volt Maddievel való találkozás, Michel való véletlen összefutás, majd pedig kiderült, hogy a keresztfiam szeretne ide költözni. Mondhatni az élet gondoskodott arról, hogy ne süllyedjek el ismét az önsajnálat mocsarában, mert zajlott az élet, hiszen mindezeken túl a munkában se volt egy perc időm se pihenni és egy-egy jótékonysági eseményen is tiszteletemet tettem. Mindig is szerettem fontos és jó ügyek mellé állni.
Aggódalom minden egyes perccel csak nőtt bennem és az üzenetei se igazán nyugtattak meg, így maradt a remény, hogy viszonylag hamar át fog jutni a városon és épségben meg fog érkezni. Miután elköszöntünk sietve másztam ki az ágyból, hogy kiengedjem Kenzot a kertbe, utána gyorsan vettem egy forró zuhanyt és felöltöztem. Mire Kenzo besétált a lakásba, addigra már a konyhában voltam, kapott friss vizet és a reggelije is várta. Közben lefőtt a kávé, amit elfogyasztottam a muffin mellé. Miután ettem pár falatot és megittam a kávémat előszedtem apám kedvenc whiskyjét és bevittem a nappaliba, leraktam a dohányzóasztalra poharak kíséretében és behoztam a bort is, mert nem tudtam, hogy mihez lenne kedve. Persze a muffin se maradhatott kint, mert hátha meggondolja magát.
Fogalmam sem volt arról, hogy mi történhetett, ami miatt még enni se bír, vagy mi az, ami képes volt annyira őt kibillenteni, hogy lelkizni akarjon. Remek hallgatóság volt, mindig számíthattam rá, nem csak a jó, de a rossz pillanatokban is. Tényleg olyan volt számomra, mint egy gondoskodó és védelmező báty, amiből egyébként is volt kettő, de jól elfért még mellettük.  De az ritka volt, amikor ő mélyebben beszélt az érzéseiről vagy a történésekről, így érthető volt, hogy egyre inkább aggódtam érte. Pár pillanatra lerogytam a kanapéra és arcomat tenyerembe temettem, amikor is meghallottam a kopogást. Mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy legalább ne egyből az aggódó pillantásommal találja szembe magát.
- Nappaliban vagyok! – sietve álltam fel, miközben figyeltem, hogy Kenzo miként is rohan oda hozzá. Kicsit megszaglászta, hozzá dörgölte a pofiját, hiszen régóta ismerték már egymást. – Szia Jack! – barátságosan csendült a hangom, miközben őt fürkésztem és meg kellett állapítanom, hogy roppant szarul fest. Úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt, arca is nyúzott volt, a karikákról meg ne is beszéljünk. Fájt így látni őt és reméltem, hogy bármiről is van szó fogok tudni segíteni. Mosolyogva figyeltem őket.
- Jól gondoltad. Hidd el nem olyan jó móka futni a bajok elől, én már csak tudom, mert idővel úgyis utolérnek. Jobb előbb felvenni velük a harcot, mint hagyni, hogy elburjánzzon. – elhúztam a számat és közelebb léptem hozzá, hogy szorosan ölelésembe vonjam és puszit nyomjak az arcára. – Jó látni, még ha úgy is nézel ki, mint akin most hajtott át a vonat. – lehet nem kellene ezt mondanom, de tudta jól, hogy sose füllentenék, neki nem. Mindig is sokra tartottam az őszinteséget.
Magammal húztam a kanapéhoz, hogy leüljünk és kíváncsian fürkésztem őt. Megannyi kérdést szegeztem volna neki, de úgy éreztem, hogy jobb lesz, ha hagyom azt, hogy a saját tempójában találjon rá a szavakra. Arra viszont nem számítottam, hogy egyből rám tereli a szót.
- Azt hittem, hogy kivételesen te leszel a téma és az, hogy miért is nézel ki úgy, mint akinek bemostak. – na jó, ez kicsit túlzás volt, de eléggé nagy fekete karikái voltak. – Nem fogok hazudni, eleinte elég ramatyul voltam, de most már jól vagyok. Lehet nem teljesen, de jól érzem magam és szép lassan minden a helyére kerül. – kicsit megrántottam a vállaimat, majd felálltam. – Szíverősítőt? – ha kért valamelyik alkoholból, akkor töltöttem neki és odaadtam a poharat, én egyelőre nem nyúltam egyikért se.
- Mi történt Jack? Tudod jól, hogy én itt vagyok, legyen szó bármiről is. Ha pedig valaki seggét kell szétrúgni, akkor se gond, szívesen megteszem. – próbáltam kicsit viccelődni, bár komolyan gondoltam. Ha az elvei nem engednék, akkor majd én leszek a fenékbe rúgója. Ha tudtam, akkor megfogtam a kezét és gyengéden megszorítottam és biztatóan elmosolyodtam.

      Sophie & Jack

Conversation, soul pouring out, friends...thanks

A napok nem teltek a legnyugalmasabban, legalábbis ami az érzéseimet illette. A nappaliban üldögélve, telefonommal a kezemben morfondíroztam, vajon meglépjem e, és küldjek e üzenetet Sophie-nak.
Úgy éreztem, szükségem van egy barátra, akivel megoszthatom aggályaimat, s aki nem fog majd hülyébbnél hülyébb tanácsokat adni, s azzal traktálni, hogy én voltam a hülye. Vagy ha még is, hát tőle majd elviselem. Tőle megkaphatom azt, ami talán mindig is kellett. Őszinteséget.
Végül még is  megírtam azt az üzenetet, majd felballagtam az emeletre, felöltöztem, kabátot húztam, s útközben csak egy éjjel-nappali üzletnél álltam meg, ahol szereztem Kenzo számára valami rágni valót, ezzel biztosítva, hogy ne engem akarjon összerágcsálni.
Jó persze már nem egyszer találkoztam vele, s meglehet jól ismerem az eb minden rigolyáját, ám sosem lehet tudni, mikor gondolja úgy, mégsem vagyok kedvére való.
Főleg, a mostani lelkületemben.
Igaz késtem kicsit, s nem olyan időben érkeztem, mint ahogy azt elképzeltem, de kellett némi idő, mire képes voltam odafigyelni a vezetésre, és arra, hogy ne legyen óriási káosz a fejemben.
Megérkezve a házához, leparkoltam a felhajtón, kivettem a kutya nasit az anyósülésről, bezártam, majd a verandáról felvettem az újságot, s megkoppantottam az ajtót.
Belépve, letöröltem a lábam, kigomboltam kabátom, aztán miközben kinyitottam a kis zacskót, hogy felkészülve várjam Kenzot, szólaltam meg.
- Sophie! Megjöttem!! - ha megszólalt, s mondta merre van, akkor arrafelé vettem az irányt, s ha elvárta, hát levettem a cipőmet is, csak úgy, ahogy azt otthon is szoktam.
-Szia Kenzo! - villantottam egy mosolyt a kutya felé, leguggoltam hozzá, megdörgöltem a fejét, aztán adtam neki egy nasit, mit ha elvett, halvány mosollyal arcomon néztem végig miképpen kezdi el majszolni.
-Arra gondoltam, jobban járok egy baráti beszélgetéssel, mint sem, hogy ismét elutazzak a világ végére… -morogtam, zsebre téve kezem, miközben közelebb mentem hozzá, majd ha hagyta, s ha nem előzött meg, akkor megöleltem. - Szia!
Nem tudtam mivel kellene kezdenem, s mi lenne a megfelelő mondat arra, mi a francért is érkeztem ennyire korán.
A történtek után, az sem érdekelt igazán, ha ezzel újabb agymenést indítok el a feleségemnél. Arcomról leolvashatta, hogy nem aludtam a legtöbbet az elmúlt napokban, s erről a szemem alatti karikák tanúskodtak a legjobban, és a borosta a képemen, ami lássuk be, az utóbbi időben elég jellemző volt rám.
-Mi a helyzet? Hogy vagy? -letelepedtem mellé, kicsit távolabb, ha a nappaliban volt, ha a konyhában ténykedett, akkor a pultnak támasztottam neki magam, s ha Kenzo kért még egy nasit, sunyi módon adtam neki még egy darabot.

öltözet

zene

helyszín