Ki is vagyok? Pontosan már talán én sem tudom. Mások szerint egy őrült, de én nem gondolom magam annak. Különc vagyok aki a saját szabályait követi. Őszinte vagyok, mert gyűlölöm ahogy az emberek hazugságok mögé bújnak. Én nem bujkálok. A világ egy cirkusz és enyém a show. Konkrét célom nincs, mindig improvizálok, azt teszem amit abban a pillanatban jónak tartok és általában nem érdekel, hogy mások mit gondolnak róla. A mindennapi embereknek a káosz egy félelmetes katyvasz amiben térdelve rettegnek, de én a káoszban születtem barátom! Senkiben nem bízom, épp ezért többnyire egyedül "dolgozom", ha mégis látsz körülöttem embereket akkor ők a parasztok a sakktáblámon. A zsaruk még nem tekintenek rám valószínűleg nagy ellenfélnek, de az leszek hidd el. Értek a műszaki dolgokhoz, a fegyverekhez, imádom a késeket, kisebb eltereléseket, bombákat. Oh igen, imádok robbantgatni! Lehet, hogy ebből most még nem ismertél ki, de örülj neki, hogy legalább még nem találkoztunk. Hahahaha....


A múltamból egyetlen nap az ami igazán érdekes, hisz ezen a napon váltam azzá aki vagyok. Mondhatni ezen a napon születtem. Átlagos fiatal voltam, na jó majdnem átlagos. A szüleim gazdagok voltak, menő suliba küldtek, az életem a buli volt és a műszaki egyetem. Egészen addig a rohadt napig...

2011.február.23

Az egyetemről tartottam hazafelé. Volt kocsim de gyalog mentem. Nem mondhatnám, hogy szerettem otthon lenni, a szüleim igazi villás reggelis sznobok voltak, engem is próbáltak ilyenre nevelni és azt hitték sikerült is nekik.A sztorihoz hozzá kell tennem, hogy kiemelkedő tanuló voltam, végig jeles a szakmai tárgyakból. Úgy gondolták, hogy a tehetségem komoly irányt mutathat majd a világnak, valahogy én mégis végig éreztem belül, hogy nem így lesz. Mintha egy szörny élne benned elzárva ami várja, hogy kiszabaduljon és pusztíthasson.

Na szóval haza értem, beültem a szobámban az asztalomhoz. Anyuék épp ebédeltek amikor egy sötét furgon állt meg a ház előtt. Pár maszkos fickó tört be fegyverrel a kezükben és mindegyikünket földre kényszerítettek. Amikor a pisztolyt a tarkómhoz nyomták rettegtem, többek között ezért a mai napig elvetem az akkori énem. Nem volt életrevaló, nem lett volna képes megbirkózni azokkal a problémákkal amikkel szembesülnie kellett volna. Végül is nem is tudott, hiszen így jöttem létre.

A símaszkos fickók azt akarták, hogy gyártsak egy bombát nekik, különben végeznek a szüleimmel, így úgy döntöttem ahogy muszáj volt választanom. Kipakolták a furgonból a cuccokat, apámékat megkötözték és bezárták a garázsba én pedig a szobámban elkezdtem csinálni amihez értek.

Egy csomó C4 volt ott, indító szerkezet, visszaszámláló óra. Szép lassan haladva egyre közelebb értem az összerakásához órákon belül. Közben egy terv is körvonalazódni kezdett bennem. Az lett volna a lényeg, hogy a bombát akkor, és ott robbantom fel, mellettem volt az ablak még lett volna időm túl élni ha szerencsém van, a szüleimnek pedig főleg, hisz a garázs maximum megremegett volna az irányított detonációtól. Úgy tűnt minden jól is alakult, elindítottam a visszaszámlálót. Harminc másodpercünk volt és ők mit sem sejtettek róla. Csakhogy keresztülhúzták a számításaim. Apám valahogy kiszabadította magát és anyut is és ahelyett, hogy zsarut hívtak volna megpróbálták megakadályozni, hogy legyártsak nekik valamit aztán megöljenek. Berohantak a házba, hallottam a hangjukat így felugorva és félre lökve a férfit aki rám felügyelt futni kezdtem. A sors fura fintora, hogy a menekülés közben kaptam egy golyót a bal vállamba amitől neki estem a jobb oldalt mellettem levő kamra ajtónak, majd mikor az az ütéstől kinyílt legurultam a lépcsőn és elvesztettem az eszméletem. A ház felrobbant. A lövések miatt kijöttek a zsaruk és a tűzoltók is de a családom már esélyük sem volt megmenteni. Csak engem találtak meg és mivel a támadóknak nyoma sem volt én pedig érthettem az ilyesmihez csak arra vártak, hogy felépüljek és lecsukhassanak. A nyakamba akartak varrni mindent.

Amikor megtudtam, hogy a családom meghalt a támadók pedig mintha ott sem lettek volna eltűntek. Nos akkor, abban a pillanatban lett úrrá rajtam az a dolog amit mások őrületnek neveznek. Nem tudtam felfogni, hogyan tudtak lelépni. A kihallgatások egymást követték. Henrick Colton vezette az ügyet, így csak vele beszélhettem és csak ő tudta azt is, hogy éppen hol vagyok. Úgy kezeltek, mint a legutolsó férget akitől mindenkinek félnie kell.

Hárman voltunk a kihallgatóban. Én, az ügyvédem és a nyomozó, aki meg sem próbált ártatlannak vélni.
-Ez az utolsó esélye Jack. Vallja be amit tett, mondja el végre, hogy miért gyilkolta meg a szüleit ilyen kegyetlen módon. Mondja el, hogyan lesz egy magafajta jeles diák gyilkos?

Csak ültem ott, a szemébe néztem. Tudtam mindegy lenne mit mondok csak a saját igaza érdekli. Nem bírtam komoly maradni, elröhögtem magam.


Nem tartott sokáig a beszélgetés. Robbanás hallatszott, aztán még egy, majd egy utolsó. Én bilincsben voltam... még. A nyomozó kirohant, az "ügyvédem" pedig segített kiszabadulni egy csípőfogó és egy feszítőkés segítségével. Nem sokkal később lövöldözés és vér szag járt át mindent. Pár fegyveres berúgta az ajtót.
-Tréfa, ideje menni. -Szólt a maffiózó aki könnyedén kiadta magát a jogi képviselőmnek. Ám én még nem akartam lelépni.
-Még van egy kis dolgom. Várjatok. A késed pedig kölcsönveszem.

A szemközti irodába vettem az irányt, berúgtam az ajtót. Az előbbi nyomozó volt odabent, azt hitte megúszhatja. Rögtön fegyvert szegezett rám, én gyorsan kitértem előle majd az imént elvett szúrófegyvert a csuklójába döftem és kicsavartam a kezéből a revolvert aztán fejbe vertem vele.
-Ezt nem úszhatja meg! Mindenki tudja, hogy mit tett! El fogják kapni magát Jack! -Dadogott valami értelmetlen szavakat amiket meg sem hallottam, tudta mi vár rá. Közben kiürítettem a kezembe a forgótárat majd egyetlen töltényt vissza tettem, megpörgettem és becsuktam.
-Maga szerint engem érdekel egyáltalán mit mond? Egyikünk marad ma élve Colton nyomozó.
-Tudja, évek óta keresünk egy sorozatgyilkost. Ha volt is szemtanú csak egy ördögi vigyorra emlékezett és egy álnévre. Tréfa... Maga az igaz Jack?
A fejemhez emeltem a fegyvert és meghúztam a ravaszt. Kattant egyet.


-Tudja, a szüleim igazi zsarnokok voltak. Aznap mikor megöltem őket beszedtem egy csomó nyugtatót, hogy ne halljam ahogy ebéd közben ordibálnak egymással. A gyógyszer okozta mellékhatás következtében megjelentek a támadók. A haragom, a bosszúm, a gyűlöletem és az elpazarolt éveim amiket nekik köszönhetek.
-Maga segítségre szorul Jack! Kérem, hagyja abba és engedje, hogy segítsek.
-Köszi, de nem kérek a segítségéből. Viszont mivel már tudja ki vagyok, hol vagyok, hogy nézek ki. Így ön jön.
Meghúztam a ravaszt, de kattant egyet. Kinyitotta a szemét, én pedig újra meghúztam. Az agya talán még ma is díszíti a radiátor hátulját ahova befröccsent a nagy része. Iszonyatosan jót nevettem. Még jó, hogy sosem bízom a szerencsére.
Becsuktam magam mögött az ajtót majd elmentünk. Kaptam hamis személyazonosságot és új címet Manhattan-ban. Idő közben a segítőimet levadásztam, hisz ők sem tudhatják ki vagyok. Tréfaként mindig színes kontaktlencsét, fehér púdert és kék hajfestéket használok. A hajam amúgy vörös az arcom pedig teljesen normális színű.

Napjainkban

Az emberek azt hiszik nincsenek veszélyben. Piti tolvajok és magukat "maffiának" hívó személyek, szervezetek mögé bújnak. Esetleg éppen egy jelvény mögé. Én viszont a káosz vagyok ami mindig ott lesz ha szükség van rá. Vigyázz hát New York, mert elszabadulok.