Születésnapok jönnek mennek, nekem csak annyi jön le belőle, hogy egy újabb buli, egy újabb ok, amiért ihatok, nem mintha egyedül nem menne, de már ideje volt belátnom, hogy az egyedül ivás nem jó, nem segít és otthon magányosan iszogatni olyan, mintha nem tenném meg. Ma szar állapotban voltam, mint minden reggel abban vagyok, azonnal a szekrényem fiókjához nyúltam és kivettem egy tablettát, ennek már 8 órája, és most kezdem érezni a tompulását az anyagnak az agyamban, pont most, amikor már menetre készen vagyok, a zsebemben a tekertek, és a telefonom, a másikban az óvszerek, mert ma eszem ágában sincs egyedül hazajönni, hogy a másnap ugyanilyen unalmas legyen, mint a mai. Mindenre fel vagyok készülve, a limuzin megrendelve, elvégre az egyik legjobb barátom nagy napja van ma, vagyis az egyik, mert ő mindig talál okot, hogy ünnepelje magát, ma éppen a 27. születésnapja a téma, nagy dolog, bár csak eggyel közelebb került a 30-hoz.
- Pezsgőt? - kérdezi közelebb billegve Cintia, valamelyik srác éppen aktuális barátnője, aki kivágottabb szettben nem is lehetne, de olyan szépen libeg az éj fekete haja, hogy azonnal el is megy a kedvem a bámulásától.  A mai napig a szőkék a gyengéim, pontosan tudom miért, de még gondolni sem akarok rá, mégsem vagyok képes más lányokra ránézni csak akik emlékeztetnek rá valahogy, mondjuk a hajuk színében, nekem néha ennyi elég.
- Ha rólad ihatom meg jöhet. - kacsintok rá, mire látom, hogy belepirul, pedig semmilyen mögöttes akarat nincsen a szavaimban, csak szeretem látni, ahogy zavara jön egy két csaj attól, amit mondok és ő megteszi, bár nem az esetem még így is el tudom képzelni, ahogy hátulról nézem őt és a meztelen hátát.
Régebben nem voltam ilyen, még néha meglepem magamat is milyen gondoltok tudnak végig az agyamon, de nem javítok rajtuk, hagyom had terjedjenek szét az egész testemben és fajuljanak szexuális tevékenységbe, mert kikapcsolt, pont ahogyan tette, amikor még barátnőm volt, és tudom, hogy mennyire elbasztam, de azt hiszem ennél jobban nem tehettem volna vele.
- Haver, legalább ne előttem. - jön ki a csaj pasija, akkor ezek szerint Loganhez van köze, én csak intek felé egyet és rágyújtok egyet a cigire, miközben a limuzinba tartunk, ahol a pezsgő pattan és ők boldogan isszák meg amíg én szépen lassan állok be a fűtől ami ma vagy a negyedik szálam, de kell ma, mert nincsen munka a szünetben nem dolgozok én sem, kell a szabadság nekem is, még akkor is ha másból sem áll az életem mostanában.
A klub ajtajában már látom, hogy igazán izgalmas esténk lesz, miniszoknyás lányok, hangos zene, és dögös felszolgálók, én azonnal meg is célzom a többiekkel a pultot és kikérek egy kört automatikusan,hogy valamivel leöblítem a már kótyagos fejem.
- Baszki! - látom Logan lesápadt fejét amint a távolba mered és követem a tekintetét, de csak egy szőke csajt látok a barátnői társaságában, ahogyan nevetve koccintanak és örülni valaminek. - Lánybúcsús banda. - vigyorog rám, miközben Cintia mellette feszít, és ebből szerintem mit sem érte, de látom, hogy a srác agya borul el. Meg is van mára a becserkészendő predám, annyira emlékeztet rá, hogy nem akarom kihagyni ezt az esti ziccert de ahhoz még iszok egy párat.

Evan & Lumie

'I can't do this anymore, I should have stayed at home'

Chris édes volt. Felajánlotta, hogy elhoz, amit boldogan el is fogadtam volna, ha a party nem egy limuzinban kezdődött volna. Pezsgő, kaviár, minden aranyba és ragyogó fehérbe csomagolva. A dress code a mai estére szigorúan a fehér volt, így nem csak a lánybúcsú fő szereplője öltötte magára ezt a színt, hanem mi mindannyian. Az elmúlt időszakom javában Lucy esküvője körül forgott. Ha nem a ruháját varrtam vagy éppen terveztem újra ízlésének megfelelően, akkor tortakóstolókra, virágárusokhoz, a milliomodik dekoroshoz jártam vele, hogy minden tökéletes legyen a legjobb barátnőm nagy napján. Sokszor még hajnali egykor is ott pihent a telefon a mellettem kihangosítva miközben a konyhapultra támaszkodva pörgettem a kis noteszemet, amit külön Lucy terveihez tartottam fent. Szüksége volt a támogatásomra, hogy minden rendben menjen, én pedig a választott tanújaként természetesen készségesen mindenen átsegítettem még akkor is, ha ez nekem az alvással töltött óráim számának csökkenését jelentette. Már közel a nagy nap. A következő hétvégén oltárhoz vonul, így már ténylegesen az utolsó köröket futjuk.
-De a ruha....-kezd bele sokadjára bizonytalan hangon holott már három alkalommal is megtartottuk az utolsó ruhaigazítást.
-Édes.. engedd el ma estére. A ruha tökéletes. Készen van. Ha szeretnéd holnap vagy holnapután átmegyek és még egyszer rád adom, hogy újra megbizonyosodhass róla, hogy tényleg olyan tökéletes, mint legutóbb volt. De ma.. bulizunk.-arcára simítom a kezemet, hogy megnyugtassam mielőtt kiszállunk a limuzinból és a sort kihagyva besétálunk a szórakozóhelyre. A VIP asztal természetesen már készen várt minket. Alkoholtól roskadozva, nagy asztali dísszel már ott állt, hogy Lucy "utolsó nagy estéjét" tökéletessé tegye. Azt hittem mostanra már én is valaki felesége leszek, de úgy tűnik nekem mást szánt a sors, mégsem bánom, hiszen mint mondják.. minden okkal történik. Hogy miért érdemeltem én azt, ami velem történt? Ezt a kérdést már régen elengedtem, hiszen sosem fogom tudni megválaszolni.
Nem elég, hogy 10 fehérbe öltözött lány vette birtokba a szórakozóhely egy kiemelt részét, még elég hangosak is vagyunk. A magasba emelve egy nagy csokorba összeérintve a poharainkat koccintunk közösen mielőtt mindenki meginná a pohár tartalmát. Közben érkezik is az egyik pultos egy nagy tálcányi UV színű felessel, amiről már most tudom, hogy fájni fog, de nincs mese, sem választás, mindenki magához vesz egyet és már húzzuk is le. Bele sem akarok gondolni a másnapba. Nem szoktam ennyit inni, de ez most nem kedv kérdése, hanem haladni kell a csordával.
-Táncoljunk!-kapaszkodik a karomba Lucy én pedig a mellettem lévő lányéba és egy nagy csoportban csinálunk magunknak helyet a tánctéren. Időről időre meg kell igazítsam Lucy mellkasát keresztben körbeölelő "Bride" feliratú szalagot, mert vagy belegabalyodik vagy éppen esik le róla.
Hol összekapaszkodva, hogy kissé eltávolodva táncolunk, teljesen megfeledkezve a környezetünkről, miközben az alkohol már alattomosan mindannyiunkat eltompított. Időről időre hosszú, szőke hajamba túrok igazítva rajta egyet. Még szerencse, hogy a ruhának a derekamig van kivágva a hátrésze, így nem melegszem ki olyan rettenetesen a szüntelen mozgás közben.       

Még csak gondolnom sem kellene arra, hogy mi lesz majd holnap, vagy azután, a meló megy nélkülem is, és talán ez most a baj, hogy még több energia kell ahhoz, hogy elvegye a figyelmem a legnagyobb bajomról, ami évek óta kísért. Nem kétség, hogy gyenge vagyok, tudom magamról, belül olyan vékony cérnaszálon függök élet és az annak nevezett lét között, hogy még magam is alig hiszem el, hogy kimozdulok otthonról, mi több élek, nem is kis fordulatszámmal, és tudom, hogy egyszer ennek lesz böjtje és ezért is kellen nekem annyira gondolnom mindenre, ami előttem van még, de én valahogy a jelenben ragadtam és a múltban és nem tudom másra figyelni.
Ezért is csúszik le az a sok tequila, és mellé valami egészen undorító feles, amit ha naranccsal öblítesz jó lesz, már most érzem, hogy ideje lesz lassan hányni egyet, hogy könnyebb legyen, de helyette csak a kezemben lévő tablettát nézem és nemes egyszerűséggel, a figyelmet nem elkerülve nyomom a számba, hogy lenyeljem és elinduljak ma is egyre lejjebb, hiszen itt van az a csapat lány, akik olyan gyorsan tűntek el a szemünkkel táncparketten, ahogy feltűntek. Nem mintha ne lenne, pár igéző szempár, akik az én figyelmem keresik, az ilyen helyeken mindig van olyan lány, aki odaadja magát, talán azért, amiért én is teszem, vagy mert nem vágyik másra vagy többre vágyik, de ő majd másnap csalódni fog, mert én azon kívül, hogy gyorsan megdugom mást nem fogok vele tenni, ha akartam volna, akkor megtettem volna azzal a lánnyal, akit a világon a legjobban szerettem egyszer.
- Baszki Evan, mégegy? - néz rám kicsit félve Logan és nyújtja is a tenyerét, hogy kér ő is.
- Ha kell neked is adok egyből kettőt, de csak lassan, nem leszek a tyúkanyód ma este, és nem vigyázok rád, szemmel láthatóan még a csajod is talált jobb társaságot. Mondjuk őt én is inkább tolnám, mint téged.- nézek a barátom barátnője felé, aki éppen egy másik lány szájában van, szexi. - Mivel a zene és a tömeg sokkal kecsegtetőbb beállva lépek valakit összeszedni a parketten. - intek neki oda, miközben már látom, hogy a lánybúcsús banda után a saját barátnője húzza fel a farkát, csak menjenek szobára, lehet, hogy a csajokat nézegetném, de őt nagyon nem.
- Jól nézel ki hátulról. - simulok egy kecses testhez a parketten, mert egyből kiszúrom a prédát ma estére, aki olyan szép fehér ruhában, hátközépig kivágva nem sok mindent hagy a képzeletre. Közelebb hajolva szólok hozzá, de még nem érintem meg, válogatós vagyok, kell az összhatás, mielőtt képek. Amint oldalra fordítja a fejét, máris visszahökölök, és majdnem elesek ahogyan hátralépek. Azonnal felismerem azt a tökéletes orrot, a csodaszép szemeket, és azt a mosolyt, amit annyira szerettem. Lefagyok, pedig a cucc pörgetne rendesen, de a látvány, amit majdnem két éve nem láttam most lesokkol, én basztam el, és minden pillanatban éreztem a hiányát, de még most is tudom, hogy nem én vagyok neki a megfelelő.

Evan & Lumie

'I can't do this anymore, I should have stayed at home'

Nem bírom teljesen elengedni magam. Folyamatosan a lányokat lesem, hogy mindenki rendben legyen. Éppen ezért szeretek jobban kisebb társasággal kimozdulni, hiszen akármennyire is érdektelenül, szinte rezzenéstelenül kifejezéstelenek a vonásaim hideg kék szemeim lankadatlanul járőröznek, mintha csak a falkámat oltalmaznám. Az alkohol éppen csak annyiban segít, hogy képes vagyok ellazulni és nem minden pillanatom megy rá, hogy oroszlánként védem a csajokat, főleg Lucy-t, aki mintha egy céltáblát viselne a homlokán a státuszát jelző szalag miatt. Sokszor az az érzésem, hogy a férfiak nem tudnak olvasni, vagy éppen szöveget értelmezni, hiszen az, hogy "Menyasszony" nem azt jelenti, hogy még most gyorsan próbálj megfektetni.
Az én lelkes udvarlóim általában hamar kopnak, hiszen elég egy gyilkos pillantás és tudják, hogy ezen a pályán nem tudnak labdába rúgni. Megtehetném, hogy elengedem magam annyira, hogy egy-két lopott táncnak és érintésnek behódoljak, mégsem érezném helyénvalónak, miközben egy rendes férfi vár odahaza valószínűleg ébren, hiszen tudja bármikor megcsörrenhet a telefonja, hogy a segítségét kérjem a hazajutáshoz. Tudom mekkora fájdalommal jár egy megcsalás és bár ez mindenki számára egy relatív fogalom, nekem már a taperolós, simulós táncolás is a tiltott zónába esik, hiszen pontosan tudom, hogy fordított esetben én magam sem nézném jó szemmel.
Amikor meghallom a hangot a fülemben csengeni hirtelen fagyok le. Nem ér hozzám mégis érzem a hátamnál a teste melegét. Sok ezer gondolat robban szét az agyamban egyetlen másodperc leforgása alatt, mert tudom kihez tartozik ez a mély tónus mégis szeretném azt hinni, hogy csak a képzeletem játszik velem. Nem akarok fordulni, csak az ébredést várom, hiszen ez nem lehet más csakis egy rémálom. Ez mégsem történik meg és én végül lassan pillantok hátra a vállam fölött, imádkozva, hogy ne az enyémekhez hasonló kék szempárral találkozzak. Mégis újfent csalódnom kell, hiszen pontosan az néz vissza rám, akit olyan vehemensen igyekeztem elüldözni a fejemből olyan hosszú időn keresztül. Nem tudom melyikünk ijed meg jobban, de ahogy ő úgy én is teszek egy fél lépést hátra, mert nincs több helyem, valakinek nekiütközök miközben Evan fordulok mégis gyakorlatilag ösztönösen kapok a csuklójára ahogyan megbotlik valaki más lábában, hogy visszatartsam az eséstől. Amint azt érzem, hogy megtalálta az egyensúlyát elengedem.
-Mi a...?-Lucy a hátam mögött csattan fel, de nem fejezi be a mondatot, hiszen vélhetően megpillantja mi a hirtelen rebbenésem és ütközésünk oka. Úgy érzem forog velem a világ, fuldoklom és megint ott vagyok azon az estén amikor közölte, hogy félrelépett. Menekülni akarok és így is teszek, gyorsan kezdem átfúrni magam az emberek között mit sem törődve azzal, hogy hány embert kell félretolnom az utamból.
-MANDY!-Lucy hangja távoli visszhangnak tűnik csupán ahogyan egyre messzebb kerülök tőle. A pultba kapaszkodom a táncoló tömegből kijutva. Miért ma? Miért kellett egyáltalán látnom még őt ebben az életben? Mégis mi a francért haragszik rám ennyire az univerzum. Szétszakad a fejem, lüktet a mellkasom. Már egészen jól voltam... tényleg... miért?      

Mindig eljön az az érzésa bulikon, hogy elegem van a sajáttársaságombólés továbbállnék, de most nem akarok innen elmenni, nem mértem felrendesenaterepet,és tudom, hogy nem kevésizgalmas domborulatot rejt ez a hely,és nekem szükségem van ezekre a domborulatokra magamon. Mert a fejem már olyan állapotba került, amilyenbe szerettem volna, amikor találkozik a testemben a szesz és a szer, annál meglepőbb érzés nincs, csak vigyorogni tudok és azt a csajok olyan nagyon szeretik.
Egyenesen célzom meg a lányt, aki olyan csípőmozgást tudhat magáénak, és a háta olyan szép ívben mozog, hogy szinte tökéletes, és már már félnék közelebb menni hozzá, ha nem hajtana előre a nagy kíváncsiságom, de hajt és én odahajolok, még érintés nélkül, mert amint reagál még van időm kihátrálni. Túlságosan tökélyre fejleszettem a kihátrálási technikámat, mert sokszor nem minden olyan, mint amilyennek hátulról látszik és simán lelépek ha a másik oldal nem annyira tetszetős.
Viszont amit látok egyik kategóriába sem sorokató. Amanda arca olyan tökéletesen formálódik meg az arcom előtt, hogy ha nem tudnám, hogy a szer amit bevettem nem okoz hallucinációt azt hinném, hogy csak az agyam szüleménye és nem valami hülye vicc. Ahogy hozzám ér a megingása után a bőre éget és a kezét nézem és szinte érzem a fájdalmat, amikor elenged. A barátnője messziről visít neki, én meg ott állok teljesen megfagyva és végignézem, ahogy elrohan, pont mint amikor elmondtam neki mit tettem.
Elmegy és nem marad utána más bennem, mint üresség, amit nagyon régen éreztem, a fájdalom, amit nem kellene éreznem, ebben az állapotban nem. A csaj a nevét kiabálva jön nekem vállal, érzem a tekintetből áradó utálatot, Lucy, baszki ez ő, aki annyiszor járt át hozzánk, aki miatt néha elmentem otthonról, hogy csajos estéket tartsanak, amikor már együtt éltünk Amandával.
Nem, ki kell ráznom a fejemből a múltat, mert nekem az már nem kell, de mégis a lábaim elindulnak azután amit felejteni próbálok, mert olyan mélyen és hirtelen nyilal belém a felismerés, hogy mennyire hiányzik nekem aza lány, akit olyan könnyen adtam ki a kezeim közül ,mintha sosem szerettem volna, pedig rajta kívül senkit nem szerettem.
- Itt van! - megyek vissza a srácokhoz, totál lesápadva, és egyszerre ketten is mellém jönnek, mert látják, hogy valami nem okés. Mert semmi sem okés, a zsebemhez nyúlok, de Logan megfogja  a kezem és oda biccent a fejével ahova én nem akarok nézni, ott áll Ő, Lucy ölni tudó tekintetével mér minket végig, látom, hogy vinni akarja innen. Nem tudom levenni róla a szemem de a kezembe lévő csomagot vissza csúsztatom a zsebembe, nem kell több ebből, mert biztosan  temetőben végzem, és én tisztázni akarom ezt, nem tudom mit, mert már korábban megtettük, de most valami egészen más van legbelül, mintha tudnám, hogy amit tettem rossz, mintha vissza tudnám csinálni.
- Beszélek vele. - lököm elmagam a pulttól és a srácok kurva nagy egyetértésben engednek el, akkor ezt kell tennem szerintem is, remélem.
- Amanda, beszélhetünk? - próbálok közelebb jutni hozzá, de két csaj is elém áll, olyan tekintettel, mint Lucyé. - Vagy a testőreid mára közeledbe sem engednek? - kérdezem kiabálva, hogy hallja a zenétől, bár nem tudom eljut e hozzá a hangom, hiszen még csak felém sem néz. - Lucy baszki, nem csinálhatjátok ezt. - kezdek kiakadni, mert érzem, hogy egyre jobban hozzá akarok érni a szemeibe akarok nézni, érezni akarom őt, és ez megöl legbelül.

Evan & Mandy

'I can't do this anymore, I should have stayed at home'

Mintha minden lassítva történne, ahogy megbotlik és a keze után kapok, hogy ne essen el majd eleresztem ahogyan tudatosul bennem, hogy az agyam mélyen legbelül éppen olyan ösztönszerűen védelmezi őt ahogyan régen. Mozdulok, egyből és azonnal, mert védtelennek, kicsinek és rémültnek érzem magamat és ezek azok az érzések, amiket mindig a lehető legmesszebbről kerültem mindig. Ez nem én vagyok. Éppen ezért, mintha saját magam egy gyengébb változata elől menekülnék ott hagyom. Őt és mindenkit. Még Lucy hangja sem állít meg, akármennyire is kétségbeesetten cseng, most nem több csupán háttérzaj zúgó gondolataim árnyékában.
Talán egészen az utcáig kellett volna menekülnöm, de végül csak a pultig jutok, aminek a peremén támaszra lelek és nem is kell túlzottan sok idő, Lucy hamar felzárkózik Karját óvón körém fonva és azonnal int az egyik pultosnak, hogy a korábban fogyasztott felesből már tölthet is néhányat a számunkra. Jól tudom, hogy nem ez lenne a megoldás mégis két pohár tartalma égeti végig a nyelőcsövemet egymás után, hogy ne ott helyben omoljak össze. A lányok közelebb szállingóznak ki-ki milyen gyorsan tudott utánunk iramodni a tömegen keresztül, amint drámát szimatoltak. Evan hangja ismét megüti a fülemet és szeretném hinni, hogy ha nem nézek oda, akkor olyan lesz majd, mintha nem is valóságos lenne. A csajok persze azonnal előszedik a harcosabbik énjüket és védelmezően állnak körbe így elválasztva tőle.
A torkomat megköszörülve fordulok végül az exem irányába, minden korábbi félelmet és megingást eltüntetve az arcomról. Nem akarok gyengének sem sérültnek tűnni, nem érdemli meg, hogy ennyi idő után is tovább erősítsem benne a tudatot, miszerint még mindig fáj, ami közöttünk történt.
-Adjatok egy percet.-mondom végül a lányoknak és egyszerre pillantanak rám, de én nem veszem le a szemeimet Evan jól ismert vonásairól.
-Az asztalnál leszünk.-bólint végül egyet Lucy rám hagyva a dolgot, hogy legjobb belátásom szerint cselekedhessek.
-Figyelünk.-teszi meg hozzá ezt már Evan-nak célozva mielőtt eltereli a lányokat "magunkra" hagyva bennünket. Hazudnék ha azt mondnám, hogy kicsit sem száll inamba a bátorságom ahogyan eltűnik közülünk a barátnőim által formált válaszfal, de ennek minimális jelét sem adom.
-Rég láttalak. Mi a helyzet?-kérdezem teljesen nyugodt és semleges tónusba kényszerítve a hangomat. A pupillái teljesen kitágulva. Még a vak is látja, hogy totál be van állva. Ha ügyes leszek holnap legalább ő nem fog arra emlékezni, hogy újra egymásba botlottunk, bár amilyen rémült arcot vágott, amikor felismert ez még lehet a drogokon túl is eljutott az agyához.      

Ahogy a keze az enyémhez ér megint átélem, amit régen éltem át vele, majdnem minden jó emlék beugrik és mellé minden rossz, amivel tönkretettem az életét, amit nem akartam. Semmit sem akartam jobban, mint hogy boldog legyen, erre most itt vagyunk és egymás elől menekülünk, őt menekítik én meg elmegyek, hogy ne kelljen a múltat visszaidéznem.
A pulthoz érve közlöm a srácokkal, mintha természetes lenne, ami kijön a számon, mintha olyan könnyen mondanám ki ezt a két szót, pedig küszködök velük, olyan szinten be vagyok állva, hogy nem is gondolkodok, csak ellököm magam a pulttól, még csak meg sem tudnak állítani. Abban sem vagyok biztos, hogy meg akarnak, ugyanolyan szinten vannak jelenleg, mint én, nagyon lementünk alfába és olyan mintha semmi sem lenne lehetetlen, mintha az a szerelem, ami bennem volt megint visszahozható lenne vele, pedig mélyen legbelül tudom, hogy nem, nem lenne értelme, továbbra sem vagyok jobb, mint akkor voltam, megint bántanám.
Olyan hévvel érkezek meg, olyan belső késztetésem van, hogy beszéljek vele, de falba ütközük, olyan erőszakosan zárják körbe, mintha legalább leszúrni akarnám. Felnőtt ember tud dönteni, nem is hagyom szó nélkül, muszáj, hogy meghallgasson, nem tudom mit mondhatnék neki, de most ezt érzem és az sem segít, hogy ennyire ellenállnak a barátnői, miközben rajta érzem ugyanazt, ami bennem tombol.
- Kurvára leszarom. - reagálom le a csajok beszólását, megnyugodva, hogy belemegy, de engem meg komolyan nem érdekel ez a pár ribi mellette. Amióta ma megláttam, valamiért visszatért minden, ami jó volt, a rosszakat igyekeztem mindig is kizárni, de a fejem nem tiszta, és holnapra nem tudom mennyire fogok emlékezni, így beszélnem kell, tudnia kell, hogy sajnálom, és lehet még nem is mondtam neki eddig el mennyire.  
Kettesben maradunk, csak a hangos zene és a dobogó szívem van ami a fülembe dobog, de őt nézem, az arcát, azokat a kék szemet és a pisze orrát, ami mindig is a kedvenc testrésze volt számomra. A lány akit szerettem előttem áll de elbasztam vele, 2 éve nem is beszéltünk, de olyan mintha tegnap váltunk volna el. Akkor nem fájt, mert úgy éreztem ez a helyes, most sem fáj, csak hiányzik, rohadtul hiányzik.
- Férjhez mész? - esik le hirtelen a fehér ruha, a lánybúcsús banda, a többi lányt nem is figyeltem nem tudom ők miben feszítettek, a tekintetem végig rajta volt és amikor minden összerakódik lassan a fejemben, rögtön ki kell mondanom, amit gondolok. - Sajnálom,hogy úgy váltunk el ahogy. Nem vagyok jobban, de ez nem olyan dolog, aminek érdekelnie kell. - nem komolyan nem szeretek az érzéseimről beszélni, hogy akárhányszor a gyászomra gondolok ég a lelkem, ami már olyan fekete, hogy lehet semmi nincsen már belőle. - Gyönyörű vagy még mindig. - nem mérem végig olyan pofátlanul, mint minden más csajt, mert ismerem minden porcikáját.

Evan & Mandy

'I can't do this anymore, I should have stayed at home'

Reménykedtem benne, hogy annyiban hagyja. Eltűnik majd a tömegben és soha többé nem látom. A nyúlcipő helyett azonban a jelek szerint a box kesztyűt választotta, hiszen alig néhány perc után felbukkan, nekem meg alig volt időm rendezni a vonásaimat. Szerencse, hogy a lányok körbeállnak ezzel nyerve nekem egy kis teret, hogy ne kelljen azonnal szembenéznem vele. Komolyabb védelmet akciót folytatnak le a csajok, mint amit egy híresség kap, így muszáj vagyok közbeavatkozni, hiszen ha valaki, akkor én biztosan nem fogok menekülni a két lábon járó múltam elől, aki a jelek szerint nagyon is beszélni akar... hogy miről az egyelőre rejtély. Azt hittem mi már mindent lezártunk, legalábbis, amihez interakció szükséges, hogy  ki hogyan oldotta meg magában a lelki részét annak az undorító "búcsúnak" az már egyéni szociális probléma. Legalábbis szerintem.
Egy pillanatra úgy érzem, hogy viszket a tenyerem amikor olyan mocsok módon szól a lányoknak és kedvem lenne felpofozni, hiszen ha valakinek, akkor neki semmi joga nincs itt arcoskodni. Mégsem engedem, hogy az indulataim a hatalmukba kerítsenek. Rezzenéstelen arccal megvárom amíg a lányok távolabb érnek.
Kérdésére meglepetten emelem feljebb a szemöldökeimet. Nem volt kétségem afelől, hogy baromira be lehet állva, de hogy nem vette észre a Lucy-n lobogó szalagot, ami őt jelöli meg menyasszonyként, az mondjuk egy kicsit döbbenetes. Egyetlen rövid pillanatig megfordul a fejemben, hogy hazudok neki csak azért, hogy megforgathassak egy kést a mellkasában, de az méltatlan lenne, így csak egy picit félrebillentem a fejemet miközben figyelem a szempárt, amit régen annyira szerettem.
-Nem. Lucy megy férjhez.-közlöm vele végül.
Az, hogy nincs jobban kicsit sem lep meg. Éppen annyira szét van csúszva, mint régen, sőt talán még rosszabb állapotban van, hiszen az elmúlt 2 évben folytatta ezt az életvitelt ez pedig tükröződik fáradt vonásain. Az ajkaimat összepréselve fordítom el egy pillanatra róla a tekintetemet, de a szemeim jóformán szikrákat szórnak amikor meghallom a bókját és hirtelen kapom fel újra a fejemet megtalálva az íriszeit.
-Hagyd ezt a faszságot légy szíves.-megforgatom a szemeimet egy sóhajjal.
-Nézd... sajnálom, hogy még mindig nem sikerült megbirkóznod a gyásszal. Tudom milyen nehéz volt neked, mert végignéztem... már amennyit engedtél, hogy lássak. Gondolom arra emlékeztetlek, amit már nem kaphatsz vissza, de nem csinálhatod ezt velem, Evan. Szinte beleszakadtam, hogy valahogy túl legyek rajtad, erre azzal kezdesz, hogy még mindig olyan szép vagyok, mint régen? Kár, hogy nem voltam elég csinos ahhoz, hogy ne kefélj meg másokat.-vonom meg a vállaimat.
-De tudod mit? Már nem haragszom.-ez egyértelműen hazugság és még csak leplezni sem tudom különösebben így hogy már ittam. Intek a pultosnak és tölt két felest, amit elém helyez. Az egyiket Evan elé tolom a másokat felemelem.
-Arra, hogy ami volt az már elmúlt... és ne nézz rám úgy mintha életed nője lennék... sosem voltam az.-mondom a köszöntőt mielőtt lehúzom a felest.   

Minden kibaszott estém lazának indul, min idegeskedénék, a pénzen, a barátokon, a szerelmen? nem egyikből sincs hiány, csak van amelyikre nem vágyom egyátalán és ez a probléma vagy a könnyebbség.
De a mai este, amilyen elnyomottak indult, mert az agyam minden szegletében benne van a tabletta, ami teljesen el kókaszt, de a jelenléte egyszerűen kezdi megpattintani az agyam, és olyan dolgokra sarkall, ami nem jó. A csajok ellen meni öngyilkosság lehetne, de annyira elszántan akarok vele beszélni, hogy a régi énemhez nem méltó hangnemet ütök meg. Mandy nem ismeri ezt az énem, akár egy idegen megyek oda hozzá, hiszen a szavaim már olyanok, mintha nem is az enyémek lennének, mégis belőlem jönnek ki és neki címzem őket.
Hiányzott.
Nem akarom kimondani, de tudnom kell mire fel a fehér ruha és a lánybúcsú, reménykedek, hogy nem neki szól, a tekintete sokat elárulhatna, ha tiszta lenne a fejem, de nem az.
Alig feltűnően fújom ki a levegőt, amikor közli, hogy nem ő lesz feleség, nem tudom hogyan tudnék megbirkózni vele. Azt hittem minden olyan egyszerű lesz majd ha csak magamra kell figyelni, ha csak magamat teszem tönkre és nem őt, de nem könnyebb. Ahogy a tekintetét látom neki sem könnyű, én tettem neki nehezebbé, és ezt nem tudom annyira feldolgozni vagyis de abban az állapotban, amiben most vagyok.
Felelek neki, de nem akarok az én érzéseimről beszélni, nem változtak amióta utoljára elváltunk, csak rosszabb lett, egyre több a szervezetemben a szemét de a fiatal szervezet még bírja, karbantartom attól, hogy néha nem tűnik úgy, hogy megteszem.
Fogalmam sincs miért mondom azt amit, de kijönnek a szavak, az őszinteségem utat tör magának és látom, mennyire nem tetszik neki.
- Elbasztam jó? Ezzel tisztában vagyok, akárhányszor beszélünk, mindig itt fogunk kilyukadni ugye? Nem volt könnyű és hibáztam, de igen nekem még mindig sokat jelentesz, most, hogy megláttalak itt elég nehezen viselem a látványod, de megint bennem van, hogy alig akarnék elszakadni tőled. Tudom, hogy nem kaphatlak vissza baszki, és ez nem segít… - nem akarok benne bűntudatot kelteni, nem ez a célom el is harapom a szavaimat. Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy változnom kellene, sokat, hogy talán barátok lehessünk, mert ez amit érzek nem múlik el csak úgy.
Amikor kiejti a száján, hogy nem haragszik tudom mit érez, a szeme nem őszinte és engem akar becsapni, pont engem, aki mindenkinél jobban ismeri, még most is, a barátnőinél is jobban, minden mozdulata a szemem előtt van, az összes, amit valaha felém irányított és a szemembe hazudik. De nem teszem szóvá, nem tehetem, mert semmi jogom hozzá. Felé nyúlnék, de a pult felé fordulva kér ki italt, ami visszaereszteti a kezem magam mellé.
- Mindig az voltál, de a te életed nem akartam elbaszni azért mert az enyém tönkrement. - javítom ki mielőtt ő is elhiszi, amit mond, mert amikor vele voltam szentül hittem, hogy rajta kívül nem lesz más szerelem az életemben, öröknek hittem és egy pillanat alatt törtem ketté.
Végignézem, ahogy lehúzza a felest és utána csinálom, és inteka pultosnak, hogy hozzon még. - Meddig vagytok ma itt, utána nem megyünk el Staten Islandre a partra, ahova kiültünk, amikor nem volt kedvünk semmihez? - mert nem voltunk mindig felelősségtudatosak, a kamaszkor minket is elkapott anno, és volt egy kedvenc helyünk, amit talán a kor szépít meg, de vele együtt az is hiányozni kezd. - Nem teszek semmi olyat, amivel jelezném feléd egyéb szándékaimat, tudom, hogy nem bízol bennem, de most hihetsz nekem. Kérlek! - teszem a mellkasomra a kezem bár nem tudom mennyire lehet hihető a szavam ennyire beállva, nekem annak hat.

Evan & Mandy

'I can't do this anymore, I should have stayed at home'

Látom az arcán a megkönnyebbülést, hogy nem az én "szabadságom" végét ünnepeljük a lányokkal, hiába teszi ezt alig észrevehetően. Túl jól ismerem, ahogyan ő is engem, ezért sem lett volna okos döntés a részemről egy hazugságba bocsátkozni, még akkor sem, ha megérdemelt volna egy ilyen kegyelemdöfést. Nem mintha ennek foglalkoztatnia kellene. Mi már lezártuk... befejeztük és elengedtük egymást, nem igaz?
Szavai késként fúródnak a bordáim közé, megcélozva a szívemet. Nem értem mi a célja, hiszen sosem adta jelét annak, hogy vala is megfordult volna a fejében, hogy visszacsinálja esetleg jóvá tegye a dolgokat. Nem mintha ebben az esetben adtam volna lehetőséget a számára.
-Te mégis mi a francról beszélsz, Evan? Úgy dobtál el mindent, amink csak volt, hogy a szemed sem rebbent közben... mintha nem együtt terveztük volna a jövőnket. Ne add elő nekem a hős szerelmest, hogy még mindig utánam fáj a kis szíved, mert nem veszem be. Bizony, hogy nem kaphatsz vissza.... EZT..-végigmutatok magamon.-Elbasztad. Szó szerint.-Tökéletesek voltunk, mintha egy romantikus regényből léptünk volna elő.. egészen addig, amíg ő fel nem égette a mi történetünket. Mégis hogy van képe megjátszani ezt nekem? Vagy ennyire be van állva? Hogy még ő maga is elhiszi ezt a sok sületlenséget, ami kijön a száján.
Tudom, hogy átlát rajtam. Ismeri minden rezdülésemet, hiszen olyan sokáig voltunk együtt, hogy a másik vonásai sokszor ismerősebbek voltak, mint a sajátjaink. Mégsem törődök ezzel. Csak iszok egyet, hogy enyhítsek saját kínomon. Veszettül haragszom még mindig rá.
Hirtelen villannak rá a szemeim és a kelleténél jóval hevesebb lendülettel rakom le a pultra a poharat. Még szerencse, hogy vaskos a talpa, így nem töröm össze.
-Ja, mert azzal, hogy ellöktél és félrekeféltél kicsit sem basztad el az életemet.-nekünk nem járt szép befejezés. Nem lett volna olyan forgatókönyv, amiben nyugodt békességben engedjük el egymás kezét. Igazából bármit megtehetett volna a hűtlenségen kívül és én kitartottam volna mellette. Harcoltam volna érte. Talán tudta is... talán éppen ezért tette azt amit. Tudatában volt annak, hogy mi ejt rajtam akkora sebet, hogy elengedjem a kezét és meneküljek ahogyan csak a lábaim bírják.
Kérdésére gúnyosan nevetek fel megingatva a fejemet. Még hogy nem tenne semmi olyat, amibe többet gondolhatnék. Most is azt csinálja.
-Nem, Evan, nem megyünk oda. A párom vár haza.-erősebben nyomom meg a szót, hogy érezze, itt már nincs nyeregben.  Amikor kihozzák a következő kört már elgondolkozom, hogy tényleg szükség van-e rá, de végül csak megiszom még azt is akkor is, ha ezt már nehezemre esik lenyelni és grimaszba is torzul egy másodpercre az arcom ahogyan szinte végigégeti a torkomat.
-Tudod mit...? Holnap. Ha még emlékezni fogsz ebből bármire, akkor holnap találkozunk ott... a parton... 2-kor.-miért? Talán azért, mert lezárásra van szükségem. Valami egészségesebbre, mint ami volt. Úgy nem tudtam elengedni teljesen. Remélem, ha még egyszer józanul... vagy józanabbul átbeszéljük, akkor tényleg ott hagyhatom őt ahova való... a múltban.

Csak el kellene engednem őt, még beállva is ezen kattog az agyam, ahogyan megtettem, amikor együtt voltunk és máshoz menekültem. Nem előle, mert nem is lehettem volna szerencsésebb, mint, hogy vele lehetek de akkor nem éreztem ezt. Talán most is csak a drog beszél belőlem semmi más, ez egy értelmes magyarázat és ennek is tudom be.
A szavai egyenesen a lelkemig hatolnának, de nem bánt meg velük, nem esnek jól, és kicsit szar érzés a visszautasítása, de közben igaza van. Sosem akartam visszakapni, mert nem találkoztam vele eddig, nem láttam őt, és nem jöttem rá, hogy nem igazán cselekedetem helyesen anno. Elbasztam ez így van s ezek szerint ez a billog örökre rajtam ragad, legalábbi részéről egészen biztos.
Mit éreznék én, ha ő tette volna ezt velem, nem tudom, dühöt egészen biztos, ami a hangjában is jelen van, én meg csak bámulom őt és azon kattogok, hogy lehettem ennyire nyomorék, hogy azt tettem vele amit. Érthető, hogy nem bocsát meg, miért tenné.
- Igen vágom, vágom. - mondom neki belátva a tetteim súlyát, bár most minden olyan egyszerűnek tűnik, lehet nem volt akkor baj, hogy józanul találkoztunk, lehet most kedvesebb vagyok, vagy nem tudom. Én szeretem őt, a szemeibe nézve is elmondanám de felesleges, és nem is akarom mert még jobban keresztbe tennék neki és csak fájdítom a szívét, pedig látszólag annyira keménynek tűnik. De tudom, hogy nem az, velem szemben sosem tudott az lenni és ezért is érzem magam egy nagy bunkónak, amiért mégis próbálkozok, mert tudom mit váltok ki belőle, ismerem minden tettét, nehezen tudnám uralni magam, de megtehetném egyetlen egyszer érte, legalább most.
Olyan hévvel rakja le a védtelen poharat, hogy az amúgy sem stabil idegrendszerem a testemmel együtt rezdül meg. - Akkor hogyan tovább? - tárom szét a karom kérdőn nézve rá, mintha komolyan tőle várnék megoldást egy olyan dologra, amit már réges régen lezártunk. De ez mégsem igaz, mert a probléma nincs megoldva, akármennyire is ellenkezik érzem, hogy ott van az a szikra minden szavában, ami régen is. Lehet beképzelem, de szép képzelgés ez. holnap egy atom idiótának fogom magam érezni, de ez legyen a másnap problémája.
Lépni akarok, vele, és nem is vagyok annyira visszafogott, amikor le akarok lépni vele együtt a helyünkre, ahol olyan nagyon szerettünk lenni, de amikor válaszol csak a levegőt tudom visszatartani, annyira megnyomja a párom szót, hogy libabőrös leszek.
- Utána is haza tudsz menni, Mandy ne legyél ilyen unalmas. - mintha ezzel bármit elérnék, kisgyerekként nyafogok neki, közben tudom, hogy ennél többet is tudnék, tisztán. Megint végignézem, ahogy lehúzza az italt, ami az arcából ítélve már csak a jelenlétem miatt megy le neki, mert más miatt nem lenne rá szüksége. Amilyen vékony, és nem tudom mennyit bulizik mostanában elég gyorsan be fog ütni neki, de nem szólhatok bele, hogy talán elég lenne én pont nem, mert még mindig jobban kész vagyok, mint ő és mi jogon tenném meg?
- Áhh akkor a végén neked lesz lassan a lánybúcsúd mi? - kérdezem nevetve és én is lehúzok egy italt, mert nem tudom miért vagyok megint egy kicsit bunkóbb mint kellene. Féltékeny nem szoktam lenni, de bunkó annál inkább és mindig rajta csattan, amit általában megbánok, de most lenne még pár szavam erre a párom kifejezésre. Legszívesebben nevetnék, mert ez a megnevezés sem illik hozzá, mint az öregek komolyan. Időben szólal meg és fojtja belém a szót.
Belemegy! Én meg elhúzom a számat egy önelégült mosolyra és bólintok neki. - Emlékezni fogok, tudod, hogy fogok. - mondom neki bizonygatva, de valóban fogok is? Csak tabletták vannak bennem és némi alkohol, ami talán nem veszi el teljesen az eszem, évek óta nem beszéltem vele, biztos vagyok benne, hogy ez az egész bennem marad. Nem lezárni akarom, fogalmam sincs mit akarok, de abban bízok, hogy a holnap könnyebb lesz, mert akkor tudni fogom mit akarok, valószínűleg őt, de nem a régi életemmel, mert ez az Evan már nem annyira tetszik nekem.
- Visszamész bulizni? - kérdezem kicsit szomorúan, de tudom, hogy mára egyszer el kell engednem, mert a szúrós tekinteteket végig a hátamon éreztem és ha akartam volna sem tudom figyelmen kívül hagyni.