Megszoktam, hogy a cégem az embereim által teljes mértékben ellátja saját magát. Mindenki tudja mi a dolga, mégis akad olykor egy kis fennakadás. A sportolók makacsak, még azok is, akik nem annyira vannak benne az élvonalban, de már nagyon nagyon a határán táncolnak. Nekik a legnehezebb, ott vannak a legjobbak között, de nem ők a legjobbak, még, rengeteg munkát kell beletenniük, hogy minden működjön, mégis ilyenkor elszáll velük a ló. Megvan egy alap siker, hírnév, pénz, de nem a legtöbb és nem a legjobb, de ők már ennyivel elvennek, abban a szakaszban, amikor jön a megborulás. Ritkán kellek én ilyenhez, mert tudják kezelni az munkatársaim, de a mai nem ilyennek ígérkezett. Este 7-kor kaptam egy üzenetet: “George nem elérhető délután óta, nem akartam jelezni feléd, de nem találjuk, a telefont nem veszi fel valami csajról beszélt összevissza és elviharzott a kocsijával, elvileg józan volt, de már ebben is kételkedek…” - amikor csak egy nap szabadságot akarok, squasholni a barátokkal, vagy golfozni, valami nyugger dolgokba belevágni, de a munka mindig ott lebeg a fejem fölött, pont mi ma. Jeleztem a többieknek, hogy intézem, ne aggódjanak, ott lesz a mai versenyen, mert ez fontos, a lehető legfontosabb az életében és ha elbassza akkor minket is elfelejthet ő tudja, hogy cégem az egyetlen esélye, ha ilyen hozzáállással akarja végigcsinálni. A telefonomba beütöm a nevét, ha valahol megjelenik akkor betagelik, ha csak egy ember ismeri fel nekem az is segítség. Amint elkezdem írni a nevét megis találom az első képet, amin megjelölték. A helyszín zsúfolt, alig kivehető az alakja, de egy próbát megér, Staten Island, nem valami nagy szűkítés, de mivel eléggé ház buli feelingje van, amit tudok körbejárok, van még egy órám megtalálni. Szombat este megannyi buli van ezen a területen, hangosabbnál hangosabb bandák, de csak egy ház van ahol a kocsija áll, azonnal leparkolok és melegítőben indulok meg a bejárat felé, még egy kicsit higgadtan, de nem találom. Nehezen mozgok, mert sokan vannak, a fűszag csak úgy terjeng a medence zsúfolt, mindenki falja egymást, ami csak még jobban felbosszant, nem a céltalan évődés, hanem, hogy ilyen helyre jött ahelyett, hogy élete egyik legnagyobb meccsét vívná meg. - Bocsi nem láttad Geargot? Magas, szőke srác, kicsit Ken barbi beütéssel. - mindenki csak vonogatja a vállát, én meg egyre idegesebb leszek. Előveszem a telefont, és tárcsázom, de csak a hangposta kapcsol be. A higgadt mindig megfontolt énem, most eltűnik és a latin vérem kezd egyre jobban a felszínre törni így nem nyomom ki, hanem beleszólok. - Tudom, hogy hol vagy,a kocsidnál akarlak látni 5 perc múlva, ha nem vagy ott elfelejtheted a szerződésed és nem csak velünk, senki nem fog a szárnyai alá venni ezt garantálom. - szinte gőzölgök a méregtől el is indulok kifelé, amikor feltűnik az alakja, amint becsapja az ajtót maga után, természetes megindulok felé és dörömbölök, az ajtó mellett persze vannak mindenki furán néz rám.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Szombat este volt és bár elég ritkán fordul elő velem, hogy az unalom átveszi a hatalmat felettem, ma mégis megtörtént, én pedig semmit sem utálok annál jobban, mint egyedül és tétlenül ülni a lakásban. Pontosan ezért kezdtem el direkt az Instagram hírfolyamát pörgetni, hátha valahonnan ihletet kapok egy jó társaság vagy egy izgalmasnak ígérkező parti lehetősége által. Nem is kellett sokáig várnom arra, hogy a közösségi oldal egyik sztorijában megjelenjen egy házibuli amatőr videófelvétele, ahol bár ismerőst nem nagyon láttam magán a posztolón kívül, de a helyszín elég közel volt hozzám és maga az esemény is nyilvánosnak volt hirdetve. Semmi sem tarthatott vissza tehát, hogy pár órán belül elkészülve én is csatlakozzam a szórakozók közé.
- Tessék, hoztam egy kis muníciót - nyomtam a vélhetően házigazda kezébe az üveg Chardonnay-t, amit még az egyik szponzortól kaptam egy közösségi média poszt kapcsán, majd körbetekintve a jelenlévők között szinte rögtön megállapodott tekintetem egy egészen helyes arcon.
Háromnegyed órával később...
Meg kell hagyni, egészen jól szórakozok a véletlen társasággal, viszont az állandó telefoncsörgés vagy üzenethang miatt, ami ma este körbelengi, már kezdem kicsit elveszíteni a türelmemet. A következő hangjelzésnél pedig egyszerűen csak kihalászom a zsebéből az okostelefonját és leteszem egy egészen random asztal lapjára, hogy egy másodpercre se tudjon minket még egyszer megzavarni. Semmiben sem: mert az már egyszer biztos, hogy a kezdeti unalom és az elfogyasztott alkohol hatására, plusz azért, mert a srác azért tényleg helyes és egész sok mindent lehet még vele kezdeni, pláne egy éjszaka alatt, akad még dolgom ma este vele. Megfogom a kezét és magammal húzom, a cél az, hogy egy olyan szobát találjak, ahol mostmár tényleg senki sem zavarhat meg minket. Viszont annyi még belefér, hogy mialatt átverekedem magam a szabadban összegyűlt tömegen, elfogadjak egy vadidegen által kínált felespoharat és a rögtönzött partneremmel együtt gyorsan le is húzzam a tartalmát. A kesernyés íz összerántja az arcomat, ami az élményre grimaszba fordul, de nem igazán foglalkozok vele. Talán, ha mégis megtenném, akkor feltűnt volna az alkohol tetején úszkáló fehér por... Viszont egy sokat ígérő szempár sokkal nagyobb hatást gyakorol rám most, minthogy bármi másra figyelni tudjak. Hm, az ott egy vendégház a medence partján?
Még hallom, amint az ajtó becsapódik mögöttünk és éppen csak addig várok, amíg a keze elengedi a kilincset, de tovább már nem tudom türtőztetni magam. Szinte letámadom és elégedetten veszem tudomásul, hogy az ujjai egyszerre akadnak bele a mai partira egyenesen hagyott tincseimbe és a felettébb rövid ruha aljába, mikor viszonozza a csókot. Az sem számít már, hogy valaki éppen szétverni készül az ajtót, amint a kanapé szövetét éri a hátam... Aztán minden, ami éppen történik vagy fog, egyszerre abbamarad. A srác tekintete kicsit homályossá válik és elveszti az egyensúlyát, ami miatt a kanapé helyett a padlóra esik. Én pedig felülök és értetlenül nézek le rá. - Ugye ezt most nem gondolod komolyan? A kérdés inkább költői, mert mielőtt még válaszolhatna, ha egyáltalán tudna, már a ruhát igazítom meg magamon. Persze azért nem vagyok annyira érzéketlen, hogy magára hagyjam a félájult gyereket, de egyedül foglalkozni vele már nem akarok. Éppen ezért kinyitom az ajtót és az előtte álló, eddig dörömbölő vendéghez fordulok. - Ha már ennyire szerettél volna velünk tartani az előbb, most esetleg bejöhetnél és segíthetnél nekem egy kicsit... ebben?
Mindenki sorsát magamon viselem és ez annyira nem jó, mert sokan vannak a kezeim alatt, közvetlen vagy közvetett és amikor egy a maihoz hasonló este ven éppen porondon azt annyira nem szeretem. Vannak szabályok, amit be kell tartania mindenkinek, aki velünk akar dolgozni, George ezt éppen most szegi meg és ahelyett, hogy csak megvárnám a másnapot, hogy csendesen közöljem vele, hogy nem szeretnénk vele tovább dolgozni én utána megyek, mi több kutatok utána, hogy találjam meg. Talán több ez nekem, mint hivatás mert szívemet lelkemet beleteszem, de amikor ezt kapom vissza nem értem értelmét, persze egy a sok százból, de akkor is. A zene hangosan dübörög és senki nem látott még csak Georgehoz hasonló srácot sem, na persze, valószínűleg mindegyik olyan részeg, hogy a világukról nem tudnak, és erősen remélem, hogy csak részegek, bár ebben is igencsak kételkedtek. Már éppen feladnám a benti keresgélést és valami egészen más módszerhez kezdek folyamodni a kocsija mellett, amikor meglátom őt egy nő társaságban távozni az egyik szobába. Milyen jól szórakozik, ameddig a fél cégem az ő versenyével van elfoglalva és azzal, hogy kimagyarázzák mégis hova francba tűnt el egy ennyire fontos eseményről. Értem én, hogy mindenkinek van magánélete, de ez nem igazán tűnik annak. Megindulok minden mérgemet összeszedve az ajtó felé és erősen dörömbölök, de semmi válasz, kapok én olyan pillanatokat, amik csak hidegen hagynak, mert a célom ugyanaz marad, mindegy ki mit gondol. Amint kinyílik az ajtó egy nő áll előttem, hasonlóan ingatag lábakon, mint a többiek. - Mégis mi a francot műveltek itt? - megyek oda Gerorghoz, aki teljesen magán kívül fekszik, és most még én sem érzem, hogy segíthetnék neki. - Hozz neki vizet. - mondom a lányra sem nézve. - Kérlek. - javítom ki magam, mert akármennyire vagyok dühös bunkó azért nem lettem. A feje alá teszek egy párnát és inkább hívom az orvosi csapatomat, hogy gyorsan jöjjenek ki ide, mert a mentőket egészen biztos nem fogom, valószínűleg drogot fogyasztott, ami azonnal menne ki a sajtóba és az nem tenne jót a hírnevének, na meg az enyémnek sem, mindenkire gondolnom kell, mert több ember életét is tönkreteheti az ő kis mulatozása. - Figyelj, fogalmam sincs mi történt itt, valószínűleg egy része nem is rám tartozik, de ez ami most itt történt nem juthat ki a külvilágba, nemsokára jön egy csapat, aki ellátja, valószínűleg csak kiütötte magát valami szerrel. Te jól vagy? - nézem végig őt, mert nem tűnik olyannak, aki direkt csempészni drogot egy Georgehoz hasonló srác italába, szerintem ő anélkül is eléggé vonzó, hogy kelljen segítség a csábításhoz.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
- Hát sajnos már nem azt, amit eredetileg terveztem - válaszolok a javarészt valószínűleg költői kérdésre. - Amúgy elárulod nekem, hogy te ki is vagy valójában és miért nem tudtál egyszerűen kint maradni? Mert ami azt illeti, nem ismerem a férfit, viszont az, hogy percekig képes volt az ajtó előtt állni és azon dörömbölni, azt üzeni, hogy valamit nagyon akart - vagy a szőke sráctól, vagy pedig tőlem. Viszont egyelőre gyanúsabb, hogy inkább az előbbitől. Persze a félájult gyerek a padlón valószínűleg sokkal fontosabb, mint az ismerkedő kérdések és amikor megkapom szinte parancsba, hogy hozzak egy kis vizet neki, a hangsúly ellenére sem kezdek el problémázni. Odakint az udvarban egyszerűen kiveszem egy lány kezéből a még meg sem kezdett ásványvizét és igyekszem a lehetőségeimhez mérten mihamarabb visszajutni a faházba a tömegen keresztül. Egyelőre senki sem tud arról, hogy pontosan mi is történik bent, de talán ez nem is baj - a katasztrófaturizmus általában nem segít semmilyen helyzeten, ellenkezőleg, csak még jobban romba dönti azt. - Tessék - nyújtom az ismeretlen férfinek az üveget, miközben leguggolok mellé és kicsit vegyes érzésekkel tekintek végig az előttem fekvőn, hátha történt vele bármilyen pozitív változás az elmúlt pár percben. - Oké, ezt most nem teljesen értem - tekintek fel a férfira oldalról, mert amit mond, annak egyelőre nem sok értelme van, legalábbis egy házibuliban, ahol az emberek általában alkoholt és egyéb tudatmódosító szereket fogyasztva szórakoznak egymással. A kérés viszont pontosan úgy hangzik el, mintha a kis szőke egy olyan személy lenne, akinek nagyon nem kellene ezen a helyen lennie. - Én jól vagyok - legalábbis az enyhe aggodalmon kívül egyelőre semmi más problémám nincs. - De visszatérve a szerre, amíg vele voltam, - nézek a még mindig a földön fekvő srác felé - addig nem láttam nyomát, hogy bármi mást is fogyasztott volna alkoholon kívül. És ma este én sem vetemedtem ilyesmire, mert most nem éreztem szükségét, tökéletesen elvoltam kábítószer nélkül is. Közben a vállam fölött hátranézve látom, hogy egyre több kíváncsi tekintet jelenik meg a nyitott ajtó körül, ezért felállok és odasétálok a bejárathoz, hogy ténylegesen be is zárjam - milyen szerencse, hogy a házigazda volt olyan kedves és benne hagyta a kulcsot. - Bocsánat, nem elrabolni akarlak, de az előbb elhangzottak alapján talán jobb lesz, ha nem látnak be ide az avatatlan szemek - magyarázkodok és még a lámpát is lekapcsolom, hogy csak félhomály legyen bent a szobában, ami éppen elég arra, hogy egymást tisztán lássuk, viszont az ablak körül ténfergő alakok már ne tudjanak be-benézni, hogyha szeretnének. A kanapéhoz sétálok, leülök a puha szövetre és államat a kézfejeimre támasztom. - És akkor most várni fogunk? Ha valamit, hát akkor az unalmat nagyon nem szeretem, ezért hogyha bárkinek akad bármilyen jobb ötlete, amivel az üres perceket meg lehet tölteni, lelkesen fogadom.
Emberség, ez az ami egyszer megeszi az életem, minden sportolómat csak egyengetnem kellene merre menjen, és nem utánuk futni ha valahol nem jelennek meg. - A menedzsere vagyok, vagyis a cég az enyém, ami menedzseli őt és neki versenyen kellene lenni pár órán belül és nem itt. Rohadt sok minden múlik ezen a mai napon és most bassza el. - felelem neki idegesen talán túl sokat is mondva neki, mert nem tudom ő ki és nem akarom, hogy bárhova kijusson ami itt történik, elég sok mindent vágna félbe George életében, amiért eddig együtt küzdöttünk és ezt én sem hagyhatom. Vizet kérek a lánytól, aki el is tűnik, remélem nem felszívódik és hagy itt most minket, amikor szükség lenne rá, bár már jön az orvosi csapat, hogy segítsen, de addig is inkább elkezdem a tűzoltást. - Köszönöm! - köszönöm meg neki, közben kicsit visszavéve a haragomból, mert nem a lányra haragszom, sokkal inkább Georgera aki nem tudja magán tartani a nadrágot vagy ha igen akkor ilyen helyzetbe kerül, amikből végtéren nekem kell kivakarni. - Nem is kell értened, annyi a lényeg, hogy erről senki nem tudhat, nem mehet ki a köztudatba, hogy ez az idióta beszedett valamit, mert akkor rajta ragad az indokolatlan sok doppingteszt és akkor lőttek mindennek. - vázolom mégiscsak fel neki a dolgokat, mekkora baj lehet abból ha valaki ezt megtudja. Megkérdezem, hogy látott e valamit, és ő jól van e, mert tudnom kell mi van a sráccal, mert nem olyan vészes a dolog, levegőt vesz egyenletesen így azzal nem lesz baj, csak valamitől nagyon elbódult. - Ha éreznél valamit akkor szólj nem akarom, hogy te is rosszul legyél. - általában a nők az áldozatok, fogalmam sincs hogyan került most pont ennek a hülyének az italába valami. Amikor bezárja az ajtót hátra kapom a fejem, nem azért mert megijednék mit tesz velünk, de volt egy érzésem, hogy sokan látták, hogy itt zajlik valami. Szerencsére George feje nem kifele néz nem tudják beazonosítani. Leülök a lány mellé, mert azt hiszem itt tenni nem tudunk semmit, még elméletileg 5 perc és itt van két ember, aki majd segíteni fog, ilyenkor beadnak neki egy injekciót, amivel némileg magához tér és el tudjuk vinni megvizsgálni, úgy, hogy senki ne legyen gyanús a szemeknek. - Mást nem tudunk.- nézek rá, hol őt nézem, hol a fekvő srácot, és hátradőlök, le kell foglalnom az agyam ebben a kis időben. - Andrés vagyok amúgy, nem tudom van e fogalmad ő ki, de szerintem nincs. Egy híres autóversenyző, akinek ma lett volna egy elég meghatározó versenye este, nagy felhajtás van körülötte lámpafényes verseny, sok a rajongó és szponzor erre idejön isten tudja miért és kidől. - nyúlok a homlokomhoz, ez nekem túl sok. Nem ezért csinálom, hogy a sok tönkrement lelket ápoljam, nem tudom neki milyen élete volt előttem, de amióta kezelésbe vettük jól él, nem nagyon tudom, hogy lelkileg össze lenne törve, és fontos is a kiegyensúlyozottság a sportban. - Nem mondott semmit miért jött ide? - érdeklődök, pedig van egy sejtésem, hogy nem beszélgetni vonultak el ide.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Az nem kérdés, hogy egyáltalán nem így terveztem az estét. Csak egy kis szórakozásra vágytam, alkoholra és legalább egy férfira, aki a kedvemre tesz egész éjszaka - az egyenletben viszont egyáltalán nem szerepelt a padlón fekvő, félájult társaság. Ami azt illeti, a menedzsere sem, de még mindig jobban jártam a váratlan megjelenésével, mintha egyedül kellett volna megoldanom a helyzetet. - Hát sajnálom - bár nem is igazán tudom, hogy kell-e egyáltalán bármilyen bűnbánatot kifejeznem, hiszen sem a férfit, sem pedig a menedzseltjét nem ismerem közelebbről, ahogy arról sem tehetek - esetleg csak közvetve -, hogy George ma este engem választott a verseny helyett. - De gondolom, ha most nem is, máskor lesz még esélye bepótolni a ma estét, nem? Biztos meg lehet oldani valahogy a kellemetlen helyzetet, esetleg egészségügyi problémákra hivatkozva - ami nem is áll távol a valóságtól. A menedzser pedig bármennyire is tűnik most idegesnek, kétlem, hogy a foglalkozása miatt ne állna stabil lábakon, pláne az évek meg az azokkal együtt járó tapasztalat miatt. Igazából, lehetnék önző, foghatnám magam és egyszerűen csak kisétálhatnék az ajtón - de helyette ásványvízért sietek, hogy a férfi kérésére segítsek kicsit George-on. - Nyilván nem fogom kiposztolni, hogy egy lényegében vadidegen gyerek fekszik a padlón, miután kettesben voltam vele, az azért rám sem vetne túlságosan jó fényt - meg aztán ki tudja, hogy az emberek mit gondolnának a helyzetről. Az is lehet, hogy nekem tulajdonítanák a rosszullétét és csak további problémákat generálnának nekem - azt pedig pláne nem akarnám. - Szóval George-t már ismeri a világ? Mármint a menedzser szavai alapján könnyen lehet feltételezni, hogy nemcsak a doppingtesztek miatt nem akarja, hogy kitudódjon az egész szituáció. Talán a a pártfogoltja a hírnév küszöbén van éppen? - Rendben - döntöm kicsit oldalra a fejemet a férfi kérésére, hogy jelezzem neki, ha engem is elfog a rosszullét, de közben még mindig azon gondolkodok, hogy melyik volt az a pillanat, amikor bármilyen tudatmódosító szer kerülhetett George szervezetébe - és talán az enyémbe szintén? - Amúgy Mabel vagyok - vetem oda gyors bemutatkozásként, mert annyira talán nem is fontos, hogy a férfi megtudja a nevemet vagy én az övét - viszont az este további része elég kifürkészhetetlen, konkrétan bármi megtörténhet még, ezért inkább nem bízok semmit sem a véletlenre. Be is zárom az ajtót is inkább, hogy a külvilág tényleg kint maradjon, majd Andrés is elárulja nekem a nevét és az éppen a padlón fekvő George-ról is egyre több részletet tudok meg. - Nos, azt nem tudom, hogy miért inkább a szórakozást választotta ma este, mintsem a versenyt, de azt igen, hogy ebben a faházban mit szeretett volna csinálni - és bármennyire is abszurd a jelenlegi helyzet, kicsit elnevetem magam, miközben a jobb kezemmel a hajamba túrok. Nyilván a mellettem helyet foglaló férfinak sem kell tovább magyarázni a miértet, valószínűleg el tudja képzelni, hogy mit akart idebent két ember egymástól egy házibuli kellős közepén. A kérdésre csak megrázom a fejemet. - Semmit, mondjuk nem is igazán beszélgettünk - szintén az utóbbi ok miatt. - Viszont szerintem feleslegesen ostorozod magad miatta, hiszen felnőtt ember, valószínűleg fel tudja mérni, hogy milyen következménye van annak, amit éppen tesz. Ha pedig elszúrja az életét, akkor - széttárom a karjaimat, aztán pedig lerúgom a magassarkút, hogy magam alá tudjam húzni a lábaimat törökülésbe - az a legkevésbé sem érdekel, hogy az amúgy is elég rövid ruha anyaga csak még jobban feljebb csúszik.
Nem a lánynak kellene nekitámadnom, nem ő volt az értelmi szerzője annak, hogy George ma nem a versenyre ment, hanem ő maga, aki most eszméletlenül fekszik a padlón. Ennyire elbaszott egy helyzetben is régen voltam, és nem tudom, hogy fogjuk megoldani. Ezt nem én szoktam kezelni, az ilyenről nem is nagyon akarok tudni, nyilván tudok, mert ami a cégemen belül történik az eljut hozzám, de az ilyen sportolók nem nagyon vannak tovább nálunk, bezzeg ő. Elég nagy csillagnak számítana, ha nem ronatná el pont most. - Nem a te hibád, ne sajnáld. - mondom neki, mert így is gondolom. - Nem nem annyira lesz lehetősége pótolni, vagyis nem lenne, de nyilván van, közrejárok egy kicsit, kitalálok valamit miért nem tudott elmenni, gyomorrontás vagy bármi, bár remélem ezután az is lesz neki. Nem véletlenül kérem, hogy ne kürtölje majd világgá, bár logikusak a szavai, hogy nem is tenné, senkire nem vet jó fényt egy ilyen eset, nem csak a híresebb emberekre, mint ő, hanem úgy általában senkire. - Igen George autóversenyző, elég nagy hírneve lehetne ott ha ma megjelenne, de ez már eléggé valószínűtlennek tűnik. Sokan ismerik, itt is úgy találtalak meg titekte, hogy beírtam a nevét a közösségi médiába, még itt is vannak rajongói. - nem mindenki követi az motorsportot, ami érthető, így nem mindenkinek tűnik fel egy ott ismert arc. Az sem mellékes persze, hogy ő hogyan van, nem akarom, hogy ő is rosszul legyen, még akkor sem ha hozzá semmi közöm nincsen mégis figyelnem kell rá is úgy érzem. Bár nem tűnik instabilnak, mégis jobban figyelem a tekintetét. - Andy. - mutatkozok be gyorsan és hálásan bólintok neki, amikor bezárja az ajtót, így talán kevesebben is figyelnek fel ránk. - Teljesen idióta, mármint ne értsd félre, nem veled van a baj, biztosan tudsz valamit ha ennyi mindent feladott érted. - sosem mesélt a nőügyeiről, tudtam, hogy van neki de Mabelről még nem hallottam, lehet csak itt gabalyodtak össze és nem ez volt a célja. Fel alá kezdek járkálni, ameddig várok, a telefonom nem szólal meg, nem akar jönni a megmentő sereg, ami egyre jobban idegesíti, de az csak még jobban felhúz, amikor Mabel közli, hogy nem is igazán ismerte Gerogrot, szóval csak úgy a buli kedvéért pattant meg, ez még rosszabb. Vele szembe foglalok helyet és amikor felhúzza a lábát pont ránézek és talán pont rosszkor, teljesen félreérthetően bámulom meg. - Felnőtt ember és igazad van el kellene engednem a kezét, de látod, hogy egyedül nem megy neki és ez a dolgom, hogy az ilyen idiótákat összefogjam. - térek vissza egy korábbi témára, hogy elvegyem a figyelmem a meztelen combjáról.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Csak egy apró bólintást ejtek meg a szavaira, mert tényleg nem gondolom, hogy kizárólag én felelek azért, hogy George a versenye helyett engem választott. Én a parti miatt érkeztem, hogy kicsit felkavarjam az unalmas estét, a srác pedig jó társaságnak ígérkezett a tervhez - egy darabig legalábbis. - Remélem a gyomorrontás lesz a legnagyobb problémája ma-holnap - mert jelenleg nem egészen úgy tűnik, mintha valami olyat evett volna az éjszaka, amit nem kellett volna, de talán nem is az alkohol miatt fekszik most a padlón. - Hát akkor remélhetőleg senki sem kapott el olyan pillanatot az este folyamán róla, - és akár rólam - ami miatt majd később magyarázkodni kell. Engem ugyan sosem érdekelt, hogy ki hogyan vélekedik rólam, éppen ezért az sem nagyon rázna meg, ha valaki feltöltene egy-két rosszmájú fényképet vagy videót a közösségi oldalakra - pláne azért sem, mert az OnlyFans profilom talán egy fokkal amúgy is kompromittálóbb tartalommal van tele. Az aggódás meg nem az én műfajom - meghagyom inkább másoknak, akik vevők rá. Más esetben amúgy biztosan imponálna, hogy George úgymond híres ember - de jelen pillanatban kevésbé mozgat meg a tudat, hogy majdnem egy autóversenyzővel töltöttem az estét. Talán, ha nem feküdne még mindig a padlón, más lenne a helyzet, de minél több perc telik el, annál jobban kezdek aggódni - iránta meg azért is, hogy mi lesz akkor, ha valami komoly dolog történik vele. Valószínűleg a gondolat miatt kezdek el kicsit émelyegni, de egyelőre nem szolgáltatom ki magam Andrésnak és megtartom magamnak az érzést. - Hogy tudok-e valamit? Hát - nevetek fel kicsit, miközben a szemöldökömet is felvonom mellé - ezt úgy tűnik, hogy George ma már nem fogja megtapasztalni. Szóval erről ilyen tekintetben nem tudok nyilatkozni. Ha más helyzetben lennénk, akkor valószínűleg más módon hoznám a tudtára, hogy Mabel Steele tényleg érti a dolgát - de jelenleg kicsit furán venné ki magát, ha az ájult gyereket hirtelen a menedzserére cserélném. A kanapén elkényelmesedve követem Andrést a tekintetemmel, amíg helyet nem foglal velem szemben és nyilván ne kerüli el a figyelmemet a nézés, ami a combomra orientálódik - de egyelőre egy félmosolynál több nem érkezik reakcióként a tekintetére. - Ritkán találkozni ilyen elkötelezett emberrel, mint amilyen te vagy - legalábbis első látásra és hallásra. - Miért ennyire fontos neked, hogy segíts másokon? Ahelyett, hogy egy ilyen helyzet után - pillantok George felé - inkább ténylegesen elengednéd a hivatást és megszabadulnál a felesleges stressztől.
Kezdőlap
Megszoktam, hogy a cégem az embereim által teljes mértékben ellátja saját magát. Mindenki tudja mi a dolga, mégis akad olykor egy kis fennakadás. A sportolók makacsak, még azok is, akik nem annyira vannak benne az élvonalban, de már nagyon nagyon a határán táncolnak. Nekik a legnehezebb, ott vannak a legjobbak között, de nem ők a legjobbak, még, rengeteg munkát kell beletenniük, hogy minden működjön, mégis ilyenkor elszáll velük a ló. Megvan egy alap siker, hírnév, pénz, de nem a legtöbb és nem a legjobb, de ők már ennyivel elvennek, abban a szakaszban, amikor jön a megborulás. Ritkán kellek én ilyenhez, mert tudják kezelni az munkatársaim, de a mai nem ilyennek ígérkezett. 
Nem a lánynak kellene nekitámadnom, nem ő volt az értelmi szerzője annak, hogy George ma nem a versenyre ment, hanem ő maga, aki most eszméletlenül fekszik a padlón. Ennyire elbaszott egy helyzetben is régen voltam, és nem tudom, hogy fogjuk megoldani. Ezt nem én szoktam kezelni, az ilyenről nem is nagyon akarok tudni, nyilván tudok, mert ami a cégemen belül történik az eljut hozzám, de az ilyen sportolók nem nagyon vannak tovább nálunk, bezzeg ő. Elég nagy csillagnak számítana, ha nem ronatná el pont most.