The mystery of the hanged students

Jay & Julian

  Az első gyilkosság.

Anthony West az egyetem egyik éltanulója volt; huszonegy éves, konszolidált, jó módú családban nevelkedett, az emberek életvidámnak, céltudatosnak és előre tekintőnek ismerték. A matematika szakon tanult, az egyik legjobb volt a témában, ám én nem tanítottam, csak néha helyettesítőként vettem részt az órákon, pedig egy annyira intelligens diákot én is szívesen tanítottam volna. Persze nem mintha az én diákjaim ne lettek volna jók a fizikában és ne lettek volna intelligensek, de Tony kivételes volt. Már az első években tanúbizonyságát adta fogékonyságának és nagy tudásának, mintha már évek óta a vérében lett volna az egyetemi tananyag.
Eléggé meglepett a halálhíre, főleg, mikor megtudtam, hogy öngyilkosság volt - legalábbis akkor még így tudtuk. a rendőrség erre jutott, mert akasztva találták meg és még búcsú levelet is találtak nála. Holttestére a Central Park fákkal benőtt részén találtak rá, a szokásos viseletében, amiben az egyetemre is szokott jönni. Öltöny volt rajta és egy elegáns sportcipő.
A rendőrség és a család is olvasta a búcsú levelet, de senki nem akarta elhinni, ahogy az évfolyam társai és barátai sem, hiszen teljesen más milyen embernek ismerték. Talán volt valami mély lelki fájdalma, amit senkinek nem mutatott ki, még a szüleinek sem?

"Családomnak és Barátaimnak.
Nem tudok együtt élni a tudattal, hogy hiába hajtok és tanulok, nem látok magam előtt jövőt. Igyekszem a legjobbat nyújtani, szabad időmben is csak tanulok, ha épp időm van, eljárok dolgozni, hogy ne éreztessem a szüleimmel, hogy teljesen tőlük függök és semmit nem adok haza, csak viszem a pénzt.
Épp eleget tettek már értem, nem akarom kihasználni őket, de attól tartok, ha el is végzem az egyetemet, semmit nem fogok tudni kezdeni magammal.
Intelligens vagyok, de nem látom azt, hogy valaha is valamire vinném. És ez a gondolat ijesztő. Attól tartok hiába végzem el az egyetem, hiába doktorálok le, vagy örökké a családom nyakán fogok élősködni, vagy egyszerű munkásemberként kell majd élnem. Egyiket sem tudnám elviselni.
Azt gondolom mindenkinek az lesz a legjobb, ha véget vetek az életemnek és sem nekem, sem nekik nem okoz több szenvedést.
Tony."

Mindenki értetlenül állt a levél és az öngyilkosság előtt, bár voltak egyes rendőri feltételezések, mely szerint nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt, erre utalhat többek között az is, hogy a levél gépelt volt, nem pedig kézzel írott, de lényegében semmilyen bizonyíték nem szólt sem az öngyilkosság, sem a gyilkosság mellett.
Az ügyet nyitva hagyták, folytak a nyomozások, hiszen mindenki válaszokat akart...

A második gyilkosság.

Néhány napra rá, hogy Anthony West meghalt, egy másik diákot is akasztva találtak. Brian Hawk az egyetem egyik szürke kis egere volt, szülei kinn éltek külföldön, Németországban, ő pedig az egyetemhez tartozó kollégiumban élt. Bölcsész karon tanult, nem zavart sok vizet. Tonyval ellentétben neki nem voltak barátai, ideje nagy részét egyedül töltötte, vagy a tanárokkal, kutatókkal beszélgetett, néha egy-egy hallgatóval, akikkel egy évfolyamon volt. Jó tanuló volt, szép eredményekkel, csak rendkívül visszahúzódó volt. Személyesen nem ismertem, csak hallottam róla, így sajnos teljesen bután álltam az eset előtt, nem sokat tudtam róla, csak, amit tanár kollégáimtól hallottam, vagy egy-két hallgató beszédéből elcsíptem róla.
A kollégium pince szintjében találtak rá akasztva, valahol a takarítószer és más raktárak környékén a plafon alatt futó vaskos fűtővíz-elvezető csövön lógva. Vékonyka srác volt, így nem szakadt le a cső, bár volt elég vastag, hogy egy izmosabb felnőttet is elbírjon.
Brian zsebében egy ugyancsak gépelt búcsú levelet találtak, amiken Tonyéhoz hasonlóan csak az áldozat ujjlenyomatai szerepeltek.

"Véget vetek az életemnek...
Ez már tarthatatlan. Nem tudok így élni. Teljesen egyedül. Az emberek kerülnek és én is félek. Félek közel kerülni hozzájuk, csak a tanulásnak éltem eddig, csak magamnak, de már huszonkét éves vagyok és nemhogy az első csókom nem volt meg, de még barátaim sincsenek. Ezt nem tudom elfogadni.
Attól félek egész életemben egyedül maradok és nyomorúságos kis pontként élem le életem, akin átnéznek és átlépnek.
Igyekeztem nyitni mások felé, vártam, hogy valaki észre vegyen, de mintha üvegtestem lenne.
Vajon miképp fognak reagálni rám az emberek, ha kikerülök a dolgozó emberek életébe? Hogy fogok tudni úgy élni, helytállni, hogy nem merek majd az emberek felé nyitni és félni is fogok tőlük?
Attól tartok a legjobb lesz, ha meghalok. Talán odaát egy jobb élet vár rám.
Brian."

Nem csak nekem, de a rendőrség számára is gyanús lett, hogy két különös öngyilkosság történt a New York University hallgató közül. Ráadásul vannak közös pontok, amik mindkét esetben megegyeztek, ilyen pl.: a különös, nyomtatott búcsú levél, vagy az, hogy tudtommal Brian esetében nem találtak semmit, amiről esetleg leugorhatott volna a kötéllel a nyakában és ez igaz Tonyra is. Hacsak nem a vaskos faágon ülve kötötte a csomót és ugrott le róla, akkor az egész helyzet nagyon különös.

A harmadik gyilkosság

A dolgok akkor vettek igazán drámai fordulatot, amikor napokkal később megtalálták a harmadik áldozatot. Emily Ross volt az első női áldozat, aki dráma szakos hallgató volt. Nagy szájú, de önmagát azért kontroll alatt tartó, huszonegy éves nő, aki tipikus divatlap-modell volt, ám nem volt üres fejű, mint a nagy többség.
Okos és rafinált lány volt, aki jól tudta manipulálni a férfiakat, nem véletlen kötött ki a dráma szakon, isten adta tehetsége volt a színjátszáshoz, egyszer még engem is sikerült megvezetnie és teljesen pánikba estem, hogy a katedrán akar majd engem megerőszakolni egy diáklány, aztán kiderült, hogy csak egy április elsejei tréfa volt. Szerencsére.
Nem tudom, hogy ezek a furcsa tréfái okozhatták-e a vesztét, vagy más valami történt az életében, amiért meg kellett halnia, de immáron biztos voltam benne, hogy nem öngyilkosság volt. Eddig is meg voltam győződve róla, hogy Tony és Brian halála nem öngyilkosság volt, de ezek után már teljesen biztos voltam benne, hogy egy gyilkos szedi áldozatait és a New York University hallgatót öldösi. De mégis ki és miért? Lehetséges, hogy valaki az egyetemről? Sajnos ez a legvalószínűbb, hiszen kevés esélyt látok rá, hogy valaki egyetemen kívüli személynek oka lenne megölni a diákokat, ráadásul a búcsú levélből az is kiderül, hogy a tettes jól ismerte a hallgatókat, mielőtt végzett velük, szóval biztosan napi kapcsolatban állt velük.
Emily búcsú levele volt talán a legrövidebb és a legtömörebb.

"Mindenki, aki ismer!
Egész életem egy nagy szerep volt, egy igaz színjáték a világ legnagyobb színpadán. Eljátszottam a tökéletes darabot, ami egy ravasz komédia volt, de itt az ideje a drámának is.
Megannyi mellékszereplő volt az előadásomban, kik fontosabbak, kik csak töltelékek, de akkor is én voltam a legnagyobb díva és lemostam mindenkit a játékommal a színpadról.
A szerepem véget ért, a színfalak leomlottak és megkaptam érte a nekem járó jutalmat.
Az utolsó nagy taps elmaradt, de a döbbent csend legalább akkora dicséret.
Emily."
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Azt mondanom sem kell, hogy nem sikerült túl sokat aludnom az éjszaka folyamán. Magam sem tudom pontosan, hogy az új hely lenne az oka, vagy inkább az új álarc amibe a mai naptól fogva bele leszek kényszerítve. Nem titok, egyáltalán nincs kedvem tanároskodni, soha nem volt vágyam mások tanítására, de jól tudom, hogy én vagyok az egyetlen aki alkalmas lenne a pozíciót betölteni. Ugyan nem nagy tapasztalatom van tanárként, az egyetlen tapasztalat mögöttem az egyetemi időszak alatt betöltött tanári segédségben bújik meg, ami ugyebár nem tegnap volt. Őszintén szólva, halvány lila gőzöm sincs hogyan fogom ezt a feladatot megoldani anélkül, hogy ne legyen feltűnő a nem hozzáértésem, de bízom benne, hogy sikerülni fog, elvégre talpraesett vagyok, már sokkal bonyolultabb eseteket is megoldottam.
Az este folyamán megkapott aktákat veszem a kezembe, amit már százszor átbújtam alvás helyett, de úgy döntök mégegyszer átmegyek rajta, hiszen ez a dolgom. Lehet százszor elolvastam már, de csakis a százegyedik után látok meg valamit ami egy gyanúsított irányába terelhet. Három áldozat, látszólag mindhárom öngyilkosság, mindhárom levelet is hagyott hátra, de valahogy egyik sem kötődik a másikhoz. Abból amennyit tudok és látok, nagy valószínűséggel még csak nem is ismerték egymást, nem mozogtak ugyanazokban a körökben, hacsak nincs valami a háttérben amiről külsős szemmel nem tudhatunk. Nincs kizárva, hogy valami titkos csoport van a háttérben amiben Tony, Brian és Emily is részt vett. Az első srácot a parkban találták, a másodikat a kollégiumban találták meg, Emily-re pedig a saját szobájában bukkantak rá a szülei két nappal ezelőtt. A szülők szerint a lány nagyon szorongott az utolsó napokban, de ráfogta a vizsgák miatti idegeskedésre. A lány nem akarta elhagyni a szobáját, mondvacsinált betegségekkel maradt otthon, ami talán depresszió is lehetett... ami öngyilkossághoz vezetett. Ha engem kérdeznek, az én tippem az lenne, hogy Emily nagyon jól tudta, hogy mi vár rá. Tisztában volt azzal, hogy ő lesz a következő, remélte ha otthon marad ott nem eshet bántódása.
A helyszínelések során érdekes módon nem találtak dulakodásra utaló jeleket, mindhárom egyetemista az akasztás során vesztette életét, bár Emily szobájában több ujjlenyomatot találtak, amik még feldolgozás alatt állnak. Sajnos nagy valószínűséggel nem lesz nagy segítség hiszen a lány bárkit felvihetett magához, nem feltétlen kell, hogy a gyilkosa legyen. Egy másik érdekesség, Emily telefonjának lába kelt, ugyanis nem találta meg senki. Átkutatták a ház minden részlegét, de sehol nem találták meg a készüléket és valljuk be, ez nem véletlen. A lány talán beszélt valakivel, üzenetezhetett, akár egy baráttal, valakivel megosztott valamit ami nyom lehet, de mindenképp egy kiinduló pont. Ki kell derítenem, hogy kivel beszélt utoljára, kivel beszélt az utolsó napokban, de ezt úgy kell megtennem, hogy ne legyek túl feltűnő sem.
Végül becsukom az aktát és betuszkolom azt a táskámba, hogy aztán belelépjek "Miss Elsa Robinson" kiberbiztonsági tanár szerepébe és kiszálljak az autóból. Nem sok információt kaptam magáról az iskoláról, így hát fel kell találjam magam. A papírok szerint egy magánnyomozóval kell találkoznom, aki szintúgy tanárként van itt és segítségemre lehet abban, hogy bevezessen az alapokba, valamint társamként szolgálhat. Mondjuk ez sokkal egyszerűbb lenne, ha tudnám is, hogy pontosan kiről van szó, de ugyebár a főnökség soha nem könnyíti meg a helyzetünket. Ők szeretik ha mi szenvedünk.  
Az épületről kapott kis térképet nyitom ki ezúttal, hogy annak segítségével induljak meg és megpróbáljak ne elveszni már az egyetem udvarában, hiszen nem szeretnék már az első munkanapomon elkésni. Szerencsére volt annyi eszem, hogy jóval korábban beérjek és ne az utolsó pillanatban pillogjak itt, hogy most mi is van.  

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

   - Tehát a fermionok hullámfüggvénye két részecske felcserélésekor előjelet vált. Ez azért van, mert a részecskéket meghatározza a Pauli-elv, ami kimondja, két részecske nem lehet azonos állapotban. De hogy is néz ki ez a fázistérben: egy h3 nagyságú cellában egy adott irányú spinnel csak egy részecske tartózkodhat, vagy az egy dimenziós fázistérben csak egy részecske h nagyságú felületen.
  Láttam, valaki jelentkezik, így kelletlen, de szót adtam neki.
  - Mondja, Hank - intettem neki.
  - Erre miért van szükség a részecskék között?
  - Mert ez korlátozza a lehetséges mikroállapotok számát. Nézzük meg az előző példát. Csak két lehetséges mikor és egy lehetséges makroállapot volt lehetséges. Ha megnézzük a példát a természetben, láthatjuk, hogy milyen következményekkel jár egy ilyen rendszer: Nagyon sűrű fermionrendszer esetében egy véges legkisebb energiának kell léteznie, hisz a fázistér alatt már fekvő térrendszer már be van töltve. Ez az úgy nevezett Fermi-szint.
  Nos, most, hogy megvizsgáltuk a részecskék klasszikus mechanikai oldalát, nézzük meg, hogyan is néz ki a részecskék viselkedése a kvantum mechanika formájában.
  Például az atomok és a fény kölcsönhatását csak a kvantumelektrodinamika segítségével lehet leírni. A szokványos kvantummechanikában nem lenne lehetséges, hogy az atom egy energetikailag magasabb állapotból egy foton spontán emissziója útján az energetikailag alacsonyabban fekvő második állapotba menjen át.
  [...]
  Azt gondolom eredményes órát tartottam és sikerült a hallgatóim fejébe világosabbá tennem a klasszikus és a kvantummechanika közötti különbségeket. Kiléptem az előadó terem ajtaján és azon gondolkodtam kéne már innom egy energiaitalt és valamikor egy cigit is be kéne tudnom időzíteni, így az irodával egybekötött dolgozószobám felé mentem, amin egy másik tanárral együtt osztozkodtam, aki bár nem volt a szívem csücske, de aránylag jól kijöttünk és ha tudtuk, segítettük egymás munkáját.
  Odabenn kivettem a Red Bullt a táskámból és egy szál cigit is a gyújtóval együtt a fekete zakóm zsebébe tettem, hogy majd az udvaron elszívom, majd a fémdobozzal a kezemben elindultam a lépcsők felé, melyek a hall felé vezettek.
  A diákokat figyeltem, de úgy tűnt csak egy nagyon kis százalékuk szorongott a gyilkosságok miatt, a többséget nem érdekelte. Azt gondoltam jól van ez így, nem is kell a pánik, főleg, mivel nem gondoltam volna, hogy a gyilkos a teljes egyetemet ki akarja irtani. Ha azt akarná, már megtette volna. A gyilkos tudatosan és alaposan vadászik, tudja kiket akar és tudja miért akarja és szerintem már jó előre eltervelte ezeket a gyilkosságokat, így már azt is tudja ki lesz a következő és tán azt is hol, mikor és miképp fog végezni vele. Le vagyunk maradva.
  Miközben a folyosón ballagtam észre vettem egy teljesen új arcot. Egy harmincas szőke nőt, akit eddig még sosem láttam itt. Bár sose volt késő és nem is volt ritka, ha valaki a harmincas, negyvenes éveiben iratkozik be az egyetemre, legyen az a legelső diploma megszerzése, vagy a második, harmadik doktorátus megszerzése, a nő nem tűnt nekem hallgatónak, ráadásul már a szemeszter közepe volt, nem is év eleje. Ha új felvételiző lett volna, már láttam volna. Esetleg nemrég igazolt át más egyetemről?
  Volt egy olyan megérzésem, hogy nem egy új diákról van szó. Tán egy új tanár?
  - Jó napot - köszöntem rá és intettem felé. Ha megállt, kezet nyújtottam neki. - Dr. Julian Carter, fizika tanszék. Még nem láttam eddig az egyetemen. Csak nem új tanár? - kérdeztem kis mosollyal.  - Mert akkor üdv a NYU-n!
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Az egyetem folyosóin végigmenni a sok rohanó suhanc mellett, érdekes emlékeket hoz fel bennem. Néhány évvel ezelőtt még én voltam a rohanó suhanc akinek a legnagyobb baja még az volt, hogy ugyan odaérek-e majd az esti koleszes bulira vagy sem. Mert igen, még nekem is volt egy-két kicsapongó évem, mikor még próbáltam kihasználni a fiatalságom utolsó éveit. Az egyik ilyen buliban találkoztam Dannel is. Na nem mintha az lett volna életem legjobb döntése, bár ha a lányomra tekintek, mégis azt mondom, hogy megérte minden percét. Ha már itt tartunk... Kíváncsi lennék a lányom tekintetére mikor megtudja, hogy az anyja tanárnő lett. Legalábbis egy ideig. Bár ki tudja, még a végén rákapok az ízére és rájövök, hogy pályát tévesztettem. Lara természetesen tudja, hogy mivel foglalkozom, tudja hogy az anyja egy nagyon veszélyes munkával rendelkezik és az ő szemében én egy szuperhős vagyok. Viszont ha nem muszáj, nem avatom őt be a részletekbe, tudom jól, hogy az nem vezetne semmi jóhoz, csak annyit kell tudnia amennyit nagyon muszáj. Szerencsére okos lány és tisztában van azzal, hogy ez a saját védelme érdekében van így és nem is kérdezősködik a munkámról.
Még mindig eligazodni próbálok mikor egy ismeretlen hang csendül fel mellettem. Szükségem van néhány másodpercre, hogy rájöjjek, a hang nekem szólt. Érdeklődve állok meg és nézek fel a férfira aki számomra teljesen ismeretlen, de annyi biztos, hogy diáknak túl idős lenne. Ami be is bizonyosodik miután bemutatkozik nekem és a kezét nyújtja.
- Szép napot - Viszonzom a kéznyújtást, majd kedvesen és egyben ártatlanul mosolyodom el, ezzel eljátszva az elveszett új tanárnő szerepét, ami talán nincs is annyira messze az igazságtól. Ugyanakkor nem tudom nem félretenni a nyomozó énemet sem, ami szinte azonnal gyanakvóan figyeli meg a férfi minden apró mozdulatát, próbálja kideríteni, hogy ugyan hátsó szándék lakozik a férfiban, vagy pedig tényleg egy ártatlan bemutatkozásról van szó. - Elsa. Elsa Robinson. - Teszem hozzá végül a nevet, amit az új és egyben hamis papírjaimban írtak. - Hát ennyire egyértelmű lenne, hogy új vagyok? - Mosolyodom el egy kicsit szélesebben, hiszen pontosan tudom, hogy úgy nézek ki mint egy turista. - Fizika tanszék? - Az információ szerint az emberem akivel mindenképp fel kell vennem a kapcsolatot szintén valami fizikával kapcsolatos ember volt. Vajon ő lehet az? Valószínűleg nem lenne a legokosabb rákérdezni, hogy egészen véletlenül nem szokott nyomozósdit játszani.
- Igazság szerint eléggé el vagyok veszve, örülnék ha egy kis útbaigazítást tudna adni. Az új kiberbiztonsági oktató lennék. - Mondom végül reménykedve abban, hogy az úrnak ismerős lesz a történetem és rájön, hogy én vagyok az embere, nem szeretnék naphosszakat barkóbázni. - Persze csak akkor ha nem tartanám fel túlzottan... -

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

 Kezet ráztam az újonnan jött tanárnővel, akiről rövidesen kiderült, hogy nem is tanárnő, hanem az a beépített rendőrnő, akit a szárnyaim alá kéne vennem. Kérdésén elnevettem magam.
- Mit mondjak, nem láttam még az arcát, pedig már tíz éve itt vagyok az egyetemen, ráadásul valahogy a kisugárzása sem azt tükrözi, hogy idevalósi lenne, arról már nem is beszélve, hogy már rég lejárt az időszak, amikor az új felvételizők bekerülnek az egyetemre. Szülő aligha lehet, mert ahhoz túl fiatal, hogy egy huszonéves gyereke legyen, aki itt tanul, ráadásul ők már nagykorúak, miért kéne behívni ide anyucit? Mondanom sem kell, takarítónőhöz túl jól szituált és jól öltözött, ráadásul őket is ismerem, újat pedig értelmetlen volna felvenni, vannak elegen. A kollégák feleségeit ismerem, tudom, hogy maga egyiknek sem a párja, ráadásul ők jobban ismerik a járást, maga pedig láthatóan még tájékozatlan - jegyeztem meg, noha lehet kicsit túl magyaráztam a dolgokat. De szerettem pofázni. - Nem volt nehéz összerakni a képet.
- Így van. Fizika tanár vagyok és elméletifizikus-kutató. Szakterületem a kvantumtermodinamika és a részecskefizika, melyből a doktorátusi szakdolgozatomat is írtam - erősítettem meg benne, hogy jól értett mindent, bár kétlem, hogy sokat mondott neki ez a néhány számára biztosan idegen szó.
Következő szavai már világosabbá tették számomra a helyzetet, miszerint nem sima tanárnő, hanem az a beépített rendőrnő, akiről Sinclair felügyelő beszélt nekem. Meg is lepett, hogy a férfi engem választott a feladatra, bár jobban belegondolva nem is volt sok más választása.
Értettem a célzásból, világossá vált minden, noha be kell vallanom, pont ilyen valakit képzeltem el.
- Cigizni készültem. Menjünk ki, keressünk egy nyugodt kis helyet, aztán ott beszélünk - feleltem és az energy drinkes dobozzal irányba is mutattam. - És ha már ott vagyunk, kicsit kivesézhetjük a három lógó dekorációt is. Valaki azt hitte Halloween még mindig tart, pedig már december van - feleltem burkoltan, noha morbid módon. Dehát ez van. Nem biztos, hogy szépítettem, mintsem inkább viccelődtem, de most nem akartam nyíltan beszélni.
Kimenvén a nyílt terepre egy csendesebb, kihaltabb szegletet kerestem, ahol rágyújtottam és felbontottam a Red Bullt is.
- Nem csalódtam, pont ilyennek képzeltem el a csajt, akit ide küldenek nekem - mondtam kis mosollyal. - Mivel kezdjük? A halottakkal vagy az eligazítással? - kérdeztem, majd a cigarettámba szívtam egyet. - Majd körbe is vezetem magát, ha elszívtam a cigit, csak már órák óta nem gyújtottam rá és szétvetett a sóvárgás. Ne aggódjon, hamar meg lehet szokni a járást.
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Ha eddig kételkedtem is abban, hogy ő lenne a nyomozó akit keresek, a hosszas, hangosan kimondott gondolatmenete biztosított abban, hogy megtaláltam az emberem. A férfi túl sok időt tölt el az emberek megfigyelésével és elemezgetésével, amit egy hétköznapi tanár nem tesz. Őszintén szólva, saját magamat látom benne, hiszen én magam is szeretek megfigyelni, annyi különbséggel talán, hogy én ezt csak a saját fejemben teszem meg. Egy dolog már biztos: Ez a férfi imád beszélni. Még nem tudom eldönteni, hogy ez jó hír lesz-e nekem, vagy sem.
- Jó szimat... ha nem pont most mondta volna el, hogy fizika tanár, még a végén azt hinném, hogy nyomozó. - Mondom ezt nemes egyszerűséggel, egy kacsintás kíséretében, ezzel egyben egy nyilvánvaló jelet is adva neki. Az egyetlen meghökkentő információ számomra, hogy már tíz éve tanít itt. Nem tudom miért számítottam egy másik beépített emberre, de ha tudja a dolgát és nem fog láb alatt lenni, tökéletes lesz. Már annak is örülök, hogy nem kell teljesen egyedül végigmennem az egészen. Igencsak veszélyessé tud fordulni a helyzet ha egy nyomozó egyedül van és senki nincs aki fedezné a hátát.
- Lenyűgöző, a fizika szót megértettem. - Nem mondom, hogy megnyugtat a tudat, hogy itt valószínűleg mindenki kitanult, felkészült tanár, én meg... tudom, hogyan kell lőni? Miért nem tanítanak önvédelmet, vagy tudjam is én mit? Sokkal egyszerűbb dolgom lenne és nem kellene minden tanórától tartanom, jobban mint az egyetemisták a vizsgáktól. - Rendben. - Bólintok egyek, majd irányt váltok és követni kezdem a férfit. Miközben kifelé sétálunk, igyekszem mindent megfigyelni körülöttünk, a diákoktól kezdve az épületig. Próbálok mindent megjegyezni, vagy esetleg valami különöset észrevenni a fiatalok viselkedésében. Esetlegesen észrevenni egy szorongó diákot aki úgy gondolná, hogy rajta landolna a következő kötél.  
- Gyakran viccelődik holttestekkel? - Kérdezem végül felvont szemöldökkel, mikor már az udvaron vagyunk és a férfi belekezd a témába ami igazából az oka annak, hogy itt vagyok.
- Pont ilyennek? Ezt bóknak veszem akkor. - Válaszolom egy sejtelmes kis mosollyal, habár nem vagyok biztos benne, hogy nem ellenkezőlegesen értette amit mondott. - Viccet félretéve, ha ketten vagyunk szólíts csak nyugodtan Jay-nek. - Ki tudja mennyi időt kell majd közösen eltöltenünk ezen az ügyön, jobb szeretném ha jóban lennénk, elvégre társak leszünk, ami egyben bizalmat is jelent, tehát az igazi nevemen való bemutatkozás része ennek. Ahogyan a magázódás elhagyása is.   
- Csak nyugodtan, van még időm. - Nyugtatom őt meg. - Kezdjük a halottakkal addig amíg még kettesben vagyunk. Mik az észrevételeid a gyilkosságokkal kapcsolatban? Elkaptad a teljes aktát? - Meg is kezdem a kérdéseim bombázását, próbálom kipuhatolni, hogy hányadán is állunk, mennyit tud az esetekről. - Van valami ötleted arra, hogy ki lehet a következő? A lány, Emily... az ő esete másabb... - Magam sem tudom, hogy hogyan magyarázzam meg amit gondolok, egyszerűen csak  egy megérzés, egy nagyon erős megérzés, hogy az ő esete lesz a mi áttörésünk. - Tudsz esetleg bármilyen titkos csoportról a diákok körében? - Az agyam teljesen átvált nyomozó módba, bár igyekszem visszafogni magam, mielőtt még a férfi egy kihallgatáson érezné magát.

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

- Attól függ mit nevezünk gyakorinak - pillantottam felé sokat mondóan, miszerint "nem tök mindegy?". - Megesik - feleltem végül nem túl bőbeszédűen. Volt rá példa és tudom, hogy ez másokat zavarja, de igazából azzal sem sűrűn foglalkoztam, hogy a páromat mi idegesíti, szóval nem pont az fog érdekelni, hogy ismeretleneknek mi nem tetszik a modoromat illetően.
- Egyébként lényegében semlegesnek szántam - feleltem, hiszen nem megsérteni akartam, de nem is bók volt, hanem simán csak magamat dicsértem, hogy bejött a megérzésem és olyan nőt kaptam magam mellé, amilyen a fantáziámban megfogant. De örülök neki, ha ezt ő bóknak vette, legalább tudom, hogy magamat elismerem, akkor ő is magára veszi és mindenki boldog.
- Rendben, eszembe véstem - erősítettem meg benne, hogy megjegyeztem a nevét, amit magunk között mondhatok neki.
Rágyújtottam és megittam az első kortyom az energiaitalból, miközben összeszedtem a gondolataim.
- Meg, persze, már el is olvastam. Valóban, Emily esete érdekes volt számomra is és nem csak azért, mert az első női áldozat volt, hanem mert a búcsúlevele sokkal személyesebbre lett megírva. Mintha a gyilkosnak és neki személyes közös élményeik lettek volna. Tán Emily felültette, kihasználta. De a halálának körülményei is érdekesek. Ha megnézzük a rátát, Tony egy park fái között halt meg, távol az emberektől. Brian a kollégiumban, a pince szinten. Emily már a saját lakásán. A gyilkos egyre merészebb, egyre jobban belemászik a személyes térbe, az áldozatok lakóterébe és életterébe és egyre nagyobb kockázatot vállal.
Az megint csak biztos, hogy minden áldozatot alaposan, személyesen ismer, hiszen a búcsúlevelekben szépen kifejti az életük apró részleteit és kiforgatja a lelküket, mintha tényleg öngyilkosak lettek volna, de tán csak a gyilkos nem érezte őket méltónak az élethez. Tán ő úgy véli nincs értelme az életüknek, vagy nem méltók az élethez.
Én úgy vélem a gyilkos itt van az egyetem falai között. Olyan valaki, aki mindig a középpontban van, mindenkit ismer, mindenkivel jóban van, mindig mindenkiből napra kész, így mindenkit sikerült alaposan megismernie és az alapján már könnyedén választ áldozatokat.
Alig, hogy egyik kérdését megválaszoltam, kaptam a következőt.
- Nem, de vannak szakkörök és természetesen vannak baráti, társadalmi és szakirányú klikkek - ittam a Red Bullból egy nagyobb húzást, majd levertem a hamut és megszívtam a cigit is.  Kávézni is szoktam cigi közben, de az energia ital fogyasztását szoktam előnyben részesíteni.
Hátammal megtámaszkodtam a vörös zártszelvény oszlopnak és bal talpam is feltámasztottam rá, mintha valami cigarettázó tini lennék, aki a parkokban lesi a szebbnél szebb nőket, kivel kéne kikezdeni.
Szétnéztem, noha nem a nőket, csak felmértem a terepet, hisz valahol egy gyilkos van a közelben.
- De, ha a csoport titkos, én honnan tudnék róla? Nem véletlenül titkos - mosolyogtam, majd nevettem is egyet, de nem őt nevettem ki, csak a megjegyzésem szórakoztatott. Persze, értem én, tudom mire gondolt, hogy tíz év alatt már csak tudok róla, főleg, ha kém múlttal is rendelkeztem, de, hogy őszinte legyek, soha meg sem fordult a fejemben, hogy netán van valami titkos szövetség a hallgatók között és emberek élete felett döntenek.
Pedig basszus, nem is elképzelhetetlen.
- Nem, nem tudok. De nem kizárt, hogy legyen. Én a magam részéről Emily kapcsolatainak néznék elsőnek utána és megpróbálnék olyan személyeket találni, akiknek okuk lett volna megölni. Ha vannak ilyenek, hátha kapcsolatba hozhatók Tonyval és Briannel. Bár nem tudjuk, hogy a gyilkos valóban személyes okokból ölte-e meg őket, vagy csak annak akarja beállítani... Annyi biztos, egyre magabiztosabb és egyre bátrabb.
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Igyekszem válaszát elengedni a fülem mellett és inkább nem koncentrálni arra, hogy milyen komolytalannak is tűnik a férfi számomra. Gyilkossági nyomozóként ugyan már egyáltalán nem ráz meg ha hullákat látok, akár napi szinten is, de soha nem tudnék viccet csinálni egyikből sem. Még akkor sem ha az illető egy szörnyeteg volt és teljes mértékben megérdemelte volna azt. Így aztán nevetni nem fogok a megszólalásán, de mivel még nem ismerem őt, igyekszem nem nagy felhatást sem csinálni, elvégre én csapatjátékos vagyok. Rá pedig egyenlőre nagyon is szükségem van a csapatomban, legfőképpen azért, mert más jelentkező nincs is.
- Emily családja azt mondta, hogy a lány az utolsó napjaiban nem volt hajlandó elhagyni az otthonát és iszonyatosan szorongott, nem érezte jól magát. Véleményem szerint, Emily tudta, hogy ő lesz a következő és rettegett, talán úgy gondolta, hogy otthon biztonságban lesz. Így hát a gyilkosának nem volt más választása, mint felbátorodni és az otthonában rátámadni. - Teszem hozzá az én gondolatmenetemet is a társalgáshoz. Egy nyomozás során mindig jó ötlet mások gondolkozását is meghallgatni, hiszen lehetséges, hogy mindenki mást lát bele egy-egy esetbe és más-más puzzle darabokat tudunk összerakni, hogy a végén a kép összeálljon.
- Nem mellesleg, Emily telefonja eltűnt. Nem volt az otthonában és senki nem látta sehol sem. Ami csakis arra utalhat, hogy volt rajta valami... már csak azt kell kideríteni, hogy mi volt az. Bárcsak észrevétlenül bele tudnánk nézni a diákok készülékeibe... - Elvégre lehetséges, hogy a lány beszélgetett valakivel, akár üzenetezett, aminek nyoma maradhatott. Ráadásul ha így van, lehetséges, hogy az illető lesz a következő áldozat is, hiszen túl sokat tud. - De egyetértek veled, mindenképpen Emily baráti körével kell kezdenünk. - Elgondolkozva nézek végig az épületen. - A tanárokkal mi a helyzet? Nem tűnik ki számodra senki? - Pillantok vissza rá. Nem is értem miért csak a diákok köreiből gondolkozunk. Lehetséges, hogy egy tanár lesz a gyilkosunk, aki ártatlannak adja ki magát. Elvégre egy egyetemista, legalábbis egyedül, aligha tud valakit megölni, dulakodás nélkül, majd pedig a testet elvonszolni olyan helyekre, mint amilyen a park lenne. Persze egyáltalán nem lehetetlen, de egy felnőtt embernek sokkal egyszerűbb dolga lenne. Ráadásul okosabb is, tudja hogyan kell eltakarítani maga után.
- Egyébként ismerted valamelyik áldozatot? Esetleg tanítottad? - Jól tudom, hogy rengeteg kérdésem van és valószínűleg én is az agyára fogok menni velük, de szeretnék jó belátást kapni az egész ügybe. Nem olyan egyszerű csak úgy a semmi közepéből ide csöppenni, felvenni egy tanár szerepét és megtalálni a gyilkosunkat, így aztán jobb szeretnék felkészült lenni. Habár tanárként már biztosan hozzá van szokva a kérdezősködéshez.

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

 - Az odáig rendben, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Briant a koliban akasztotta fel csődísznek. Igaz, hogy az alagsorban, ami elég kihalt, de akkor is csak egy lakott épületben. ahol bárki felbukkanhatott és közbeléphetett volna.
A másik pedig, hogy ha volt is a telefonban információ, miért nem törölte ki? SMS, hívás, fotó, e-mail ezek mind törölhetőek és az ujjlenyomatok is eltávolíthatók, ha épp nem kesztyűben fogta meg. Miért kellett elvinni? Én nem a tartalmával foglalkoznék, hanem magával a készülékkel. Nem az lehetett a fontos, hogy ne tudjuk meg mi van rajta, hanem, hogy milyen a telefon. Talán ajándékba kapta, vagy lopta, találta és ennek lehet jelentősége. Lehet a gyilkos vette neki, vagy a gyilkostól vette el, ezt nem tudom, de az is lehet a gyilkos trófeaként vitte el. Talán a másik két áldozattól is elvett valamit, csak nem tudjuk mit.
Tényleg nem lett volna rossz kicsit belelátni a telefonokba, de sajnos nekem ahhoz most nem volt hozzáférésem. Sok mindenhez a mai napig hozzá fértem, mondjuk adatbázisokhoz, de magántelefonokhoz már nem.
Habár... habááár. Talán e-mail címek alapján egy-egy telefonba bele lehetne nézni. Azt még lehet meg tudnám csinálni. Ezt egyelőre még nem hoztam szóba.
- Nem, ezek a tanárok már évek óta itt tanítanak, a kutatók pedig szintén. Jól ismerem őket, nem hiszem, hogy bármelyikük is gyilkos lenne. Persze tudom én is, hogy bárki bármikor gyilkossá válhat, de nem gondolnám, hogy köztük kéne keresni az elkövetőt.
Kicsit elgondolkodtam és elnyomtam a csikket, majd félre pöcköltem.
- Habár... vannak, akik egy-két éve tanítanak csak itt, de nem hiszem, hogy ők öldösnék a diákokat.
Ismerni ismertem őket, látásból, Tonyt viszont tanítottam is, mikor a matematikus helyett én nekem kellett bemenni helyettesítésnek, Emilyt pedig... őt mindenki ismerte, sőt, április elsején egyszer rám mászott, de csak bolondok napi tréfa miatt, ezt el is felejtettük, később sem ő, sem én nem foglalkoztunk vele. Lényegében azt hiszem ennyit tudok elmondani róluk.
Habár azt hozzá kell tennem, én nem értek egyet a levelek tartalmával, mert én Tonyt nem olyan embernek ismertem, aki így vélekedne az életről és magáról sem. A levelek Emily kivételével inkább kiforgatták a személyiségüket. Tony erősségeiből gyengeséget csinált, Brian gyengeségeit depressziós indokká, bár Emilyt talán túlságosan reálisan festette le. Emily halálát még meg is tudnám indokolni, főleg a levél alapján, de Tony halálát már nem. Nem tagadom, hogy Brian talán hajlamos lehetett a depresszióra, biztosan voltak megzuhant percei, de nem láttam rajta soha, hogy az élete eldobása járna a fejében.
Ismét kortyoltam, már a fél dobozt megittam, nem sok volt már az italból.
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Érdekes ahogyan két teljesen künömböző pontból közelítsük meg a telefon témát. Míg én meg vagyok győződve arról, hogy  a gyilkosunk azért vitte el mert valamit tartalmazott a készülék amit nem szeretne a rendőrség kezére adni. Ő szerinte a telefon maga lehet a nyom. Amit persze így végiggondolva nem tartok teljesen kizártnak, hiszen itt bármi lehet a háttérben, de még mindig nem vagyok meggyőzve. Mindenesetre az nem árthat ha megpróbáljuk kipuhatolni ugyan honnan szerezte a készüléket, ajándék volt, vagy esetleg valami más?
- Lehetséges, hogy már nem volt ideje a bizonyítékok kitörlésére? Nem tudni mi történt, de mindenképp nyitva kell tartani a szemünket. - Legszívesebben feltennék pár kérdést a lány baráti és családi köreiben, hogy választ kapjunk legalább néhány megválaszolatlan kérdésre, ám nem tehetem, hiszen azzal tönkre is tenném a jól megtervezett tanári álcám. Egyik nyomozó kollégám talán tehetne egy próbát.
Érdekesnek találom, ahogyan szinte gondolkozás nélkül a tanárok védelmére kel. Egy pillanat erejéig még gyanússá is válik a szememben, bár igyekszem ezt a gondolatot gyorsan elhessegetni, elvégre a rendőrség biztosan nem bízna meg csak úgy akárkiben és eleve értelme sem lenne az egésznek, ha Julian állna az egész mögött. Talán tényleg csak jól ismeri a tanárokat. Nem kell mindent túlgondolni, Jay.
- Azt mondtad, már tíz éve itt vagy, ugye? Mennyire vagy jóban az igazgatósággal? - Kérdezem végül, hiszen ha már ennyire jól ismeri a tanárokat, talán jó viszonyt ápol az igazgatósággal is, amit pedig a saját javunkra fordíthatunk. - Lehetséges lenne ha beszélnél velük és talán biztonsági okokból kiindulva, a halálesetek miatt, a diákoknak le kellene tenniük egy jól eldugott dobozba a telefonjaikat az órák alatt? Vagy igazából bármilyen mondvacsinált okot kitalálva? - Szinte biztos vagyok benne, hogy ez nagy felfordulást okozna és még ha nem is sikerülne átnézni az összes készüléket, talán valaki lebuktatná magát anélkül, hogy átnéznénk bármit is. - Nem feltétlen tudnánk az összeset átnézni, rengeteg diák van ahhoz. De talán a gyilkosunk bepánikolna és nagyon elhamarkodottan csinálna valamit? - Ez mind csak elmélet, de működhet. Sokszor megpróbálni kiugrasztani a nyulat sokkal eredményesebb tud lenni, mint csak várni a csodára.
- Szerintem a leveleket a gyilkos nem az alapján írta ahogyan ismerte az áldozatokat, inkább csak próbálta őket depressziósnak feltűntetni. Emily pedig... Ő minden szempontból más. A gyilkos talán csakis Emily-t ismerte igazán, a többiek pedig csak útban voltak. - Nehéz egy gyilkos fejével gondolkozni, az eset csak egyre bonyolultabbá válik és van egy olyan érzésem, hogy még közel sem állunk a végéhez. - Egy féltékeny ex? - Vetem fel végül elgondolkodva, hiszen ez akár magyarázat lehet az elveszett telefonra is.

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

 Az is egy lehetséges opció volt, mait Jay vázolt fel nekem, igen. Tán a gyilkosnak gyorsan kellett távoznia, így már nem volt ideje a macerásabb, de kevésbé feltűnő megoldást választania, hanem magához kellett vennie a telefont, ami miatt az nem került meg és neki kellett megszabadulnia tőle.
GPS alapján meg lehetne találni a telefont, amennyiben az még nem került mondjuk bedarálásra.
- Ez is egy válasz a kérdésre - adtam neki igazat, persze attól még nyitva tartva a többi lehetőség előtt is a kaput. Elvégre bármi lehet a válasz, mi még csak tippelgetünk. Az igazságot csak a gyilkos tudja.
- Elég jóban vagyok, persze - bólintottam, ám a következő szavaira hitetlenül néztem felé. - Mondja, maga ezt átgondolta? Tudja mennyi idő átnézni több tucat telefont? Képernyő jelszók, kódok, több tucat SMS, hívás, e-mail, kép, stb. Az életben nem fogunk velük végezni, maximum, ha a negyed NYPD jön és besegít, de csak a képernyő zárakkal elmegy az idő java. Tudok erre egy egyszerűbb megoldást, majd jöjjön át hozzám az egyetem után és megmutatom, hogy csináljuk mi ezt az NSA-nál - kacsintok.
- Nem hiszem, hogy a gyilkos erre bepánikolna, hiszen ő maga a telefonját biztosan rendben tartja, hogy ha bárkinek is ki kéne adni a kezébe, akkor is teljes nyugalommal megtehesse. Ott van nála a nap huszonnégy órájában, ha van is rajta fontos adat, biztosan lementi másik készülékre, vagy elektronikus adathordozóra.
Meg szerintem egyébként is jobb elkerülni annak a gyanúját, hogy az egyetem foglalkozik az esettel. Ha véletlenül is úgy fogja majd fel, hogy az iskola gyanút fogott, vagy esetleg azt hiszi a rendőrség szólt az egyetemnek és intézkedésekbe kezdenek... nos, megvan rá a esély, hogy hibázik, de mi van, ha pont az ellenkezője? Sokkal alaposabb és megfontoltabb lesz és legközelebb még ennyi nyomot sem hagy. Jobb, ha azt hiszi senki nem gyanakszik és természetes marad, sőt, minél magabiztosabb, annál biztosabb, hogy hibázik is. Akkor hamarabb elkapjuk. Mint egy rutinos sofőr. Minden nap ugyanazt az utat vezeti le magabiztosan, ám egyszer csak baleset... miért? Mert ő abban a hitben volt, hogy a St. Agnes utca még mindig két irányú, de már egy irányú. Behajt a behajtani tilos táblánál, mert meg sem nézte és a szembejövő autóval karambolozik.
Szerintem kár lenne elrontani az előnyünket, amink van.

Tovább hallgattam Jay magyarázatát, közben a Red Bull is elfogyott.
- Igen, ez jogos. De van itt egy kis ellentmondás nekem. A gyilkos ügyelt arra, hogy öngyilkosságnak tűnjön. Még búcsú levelet is írt, amiben depisnek akarta láttatni őket. De ha belegondolunk, egy gyilkosság esetében sem volt figyelve a magaslatokra. Pl.: Nem volt felrúgott szék, nem volt vödör, semmi. Brian is csak csüngött a csövön, de nem volt miről leugrania. A cső olyan közel volt a plafonhoz, hogy fel se lehetett volna rá ülni.
A gyilkos vagy véletlen, vagy szándékosan nem ügyelt erre, vagy valaki eltűntette a "zsámolyokat", hogy ezzel is azt sugallja, gyilkosság volt.
Érdekes elgondolás volt, hogy végig minden Emily körül forgott, de nem tudtam volna hová tenni a gondolatot. Nem mondom, hogy elképzelhetetlen, de nehezen.
- Nem tudom... nekem ez különös akkor is. Elvégre Emily és a másik két áldozat között eddig semmilyen ismert kapocs nincs azon túl, hogy mindketten itt laknak a városban és egy egyetemre járnak. Talán titkon Emily szeretői voltak? Akkor még helytálló is lenne a gondolat, hogy egy ex, vagy valaki, akivel titkon viszonyt folytat. Ezen a ponton érdemes lehet elindulni, nem rossz gondolat és jelenleg nekem sincs sokkal több és jobb gondolatom.
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Egy nyomozás legnehezebb része mindig a találgatás. Mikor még azt sem tudjuk, hogy pontosan honnan is kellene kiindulnunk, vagy mit is kellene megfigyelnünk. Nehéz nem a rossz irányba indulni meg, nehéz nem elfogultnak lenni és elrugaszkodni a sztereotípiáktól mindenféle gyilkosokról, elvégre nem mindig a legvalószínűbb ember lesz a tettesünk. Csakis azért mert valaki gyanús, még nem rohanhatunk letartóztatási parancsért. Pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy ki az, milyen indokkal, milyen bizonyítékkal szolgálhatunk az illető ellen. Ha hibát követünk el, akár örökre elzárhatunk egy olyan embert, aki igazából ártatlan volt és a tettesünk pedig szabadon élheti további életét, akár már új préda után kutakodva.
- Nem feltétlen arra gondoltam, hogy átnézzük az összes készüléket. De... Itt az a bizonyos de. Mi van ha a gyilkosunk bepánikol mert tudja, hogy valamelyik készülékben akár bizonyíték lehet? Például Emily egy barátja akivel üzenetezgetett? Bármi jel utalhat a gyilkosunkra, ezért elhamarkodottan tenne valamit. Példának jeléül talán megpróbálna ő maga lecsapni az alkalomra és a telefonokhoz férkőzni. Mi pedig tárt karokkal várnánk rá. - Nem őrültem meg... Legalábbis még nem. De bármilyen nyomás gyakorlása képes megmozgatni az embereket. Legfőképpen akkor ha az illető egy diák, vizsgák tömkelegének kellős közepén, már egyébként is rengeteg nyomással rajtuk, nagyon könnyen elhamarkodott döntést hozhatnak és tehetnek valami hülyeséget. Nyomozóként az a dolgunk hogy megtörtjük az embereket, hogy sikerüljön csapdába csalni őket, okosabben és előre gondolkozni. A folytonos nyomás gyakorlása a gyanúsítottakra legtöbbször a kulcsa mindennek. - Nem mellesleg, az iskolának több ezernyi meg ezernyi diákja van. Bárki lehet az elkövető. Három gyilkosság után már az lenne a feltűnő ha az iskola még mindig nem tenne semmit annak érdekében, hogy megtalálják a tettest. - Nem hiszem, hogy jó szemmel nézné azt bárki is. Ha az én gyerekem járna ide, már réges-régen kivettem volna és nem hagynám, hogy esetlegesen ő legyen a következő.
Ugyanakkor megértem én az ő érvelését is. Talán még működhet is, hogy nem csinálunk nagy felhajtást, ám azzal nem is fogunk előrébb jutni. Kezdem úgy érezni, hogy lesznek még súrlódásaink a férfival és sajnos mindketten elég keményfejűnek tűnünk ahhoz, hogy feladjuk a saját érveinket.
- Emily jóban volt mindenkivel, szeretett a középpontban lenni, ahogyan a férfiakat is szerette, szóval simán lehet, hogy a másik két srác is megfordult az ágyában, vagy akár ex is lehet. - Nagyon sok gyilkosság történik egy összetört szív által. Az emberek bármire képesek ha megbántják őket, vagy még rosszabb, megcsalják... átvágják, akármi igazából.  
- Oké. Mi lenne a te megközelítésed? Mi az amivel te magad kezdenéd a nyomozást onnan ahol jelenleg állunk az üggyel? - Teszem végül fel a kérdést, tényleg igyekezve arra, hogy elhagyjam a gyerekes viselkedésemet és legalább esélyt adjak neki arra, hogy bármilyen ötletet megosszon velem. Még az is lehetséges, hogy végülis használható lesz. Tényleg meg kell tanulnom másokat is érvényesülni hagyni.
- Ha készen állsz, közben a terepet is megmutathatod lassan. - Intek végül az épület irányába, elvégre hamarosan kezdődik az első tanórám is, amire szerenték felkészülni is egy kicsit még mielőtt a diákok megérkeznek.

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

 Elgondolkodtam azon, amit mondott. Rendőri szemmel nézi a dolgokat, ami nekem szerintem sosem menne, hiszen én hírszerző ügynök voltam, egy kém, egy katona, így én minden kérdést más szemmel közelítek meg. Sajnos erről nem tehetek, így "nőttem fel", ez a világ nevelt.
Az én elképzelésem az lett volna, hogy otthonról e-mail cím alapján belépek a hallgatók "telefonjába" gépről és simán láthatunk mindent, ami a google fiókjukkal kapcsolatba hozható. Telefonszámok, e-mailek, keresési előzmények, meglátogatott oldalak és mentett jelszavakat, így be tudnánk lépni minden oldalra, amit használtak, így a közösségi médiába is.
Telefonszám alapján pedig le tudnánk kérni a cella információkat is, hogy mikor-kivel-mennyit beszéltek. Egyedül az SMS-ekhez nem tudnánk hozzá jutni, de ma már mindenki chaten beszél. Messenger, viber, azokhoz pedig hozzá férnék e-mail címen át.
Mennyivel jobb lenne az otthon kényelméből? Fotel, whiskey, cigi és intéznék mindent. Maradi volt, de megértettem az érvelését is, noha nem tudom mennyire válna be.
A gyilkos elég profinak és intelligensnek tűnik, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen ki tudjuk ugrasztani a bokorból, de legyen igaza.
Nem voltam gyerekes apa, mondjuk igaz, igyekeztem nevelni Roman gyerekeit a magam módján. Nem tudtam mit érezhet az, akinek ide jár a fia, vagy a lánya, szóval én nem tudtam úgy megközelíteni a témát, mint Jay.
Igaza volt abban, hogy az egyetemnek nem úgy kell intézkednie, ahogy mi szeretnénk, jobban mondva én szeretném, hanem természetes módon, hagyni kéne, hogy az egyetem saját belátása szerint cselekedjen, de én megszoktam munkám során, hogy semmire nem hívjuk fel a figyelmet, hiszen én titokban dolgoztam, beépülve, illetve ha nem is mindig beépülve, de láthatatlanul, sokszor a háttérből.
Tudom, el kéne már engednem múltbéli karrierem és az NSA-s szokásaimat, de nehezen ment, hiszen az életemet jóformán náluk éltem le.
Az is igaz, hogy tényleg sok tragédia történt már férfiak, nők, szerelem és szex miatt. Az is lehet, hogy az indíték teljesen hétköznapi és csak én akarok bele látni nagy dolgokat, mert megszoktam, hogy bizony komoly indítékok ügyében nyomoztam eddig. És itt nem csak az NSA-ra gondolok, amikor atomrakéták kilövését kellett megakadályoznom és vegyi fegyver raktárakat, gyárakat kellett megtalálnom és ártalmatlanítani, hanem a legutóbbi nyomozásom is Svájcban... valaki azért ölt embereket, mert egy hegy belsejébe vezető barlang falából több száz éves svájci ezüst pénzeket bányásztak ki, vagy Peruban, amikor ősi inka szellemek nevében gyilkoltak, de csak kincsvadászok voltak a gyilkosok és a spanyolok által lemészárolt inkák aranykincseit akarták megszerezni.
Lehet tényleg eljött a napja, hogy egy teljesen átlagos gyilkossal nézzek szembe? Tényleg csak egy szerető miatt lenne minden gyilkosság? De ilyen alaposan megszervezve, megtervezve, véghez vive? Ilyen jól kidolgozott búcsú levelekkel? És az akasztásos rész? Nem tudom, nekem ez még mindig hihetetlen.
- Én is Emilyvel. Úgy, ahogy te - bicentettem, mert hát tényleg így gondoltam, nekem is ez volt az álláspontom, egyelőre jobbat nem tudtam. Szerintem nem is feltétlen a gondolkodásunk és a megközelítésünk, mint inkább a módszereink adják a különbséget és a intézkedések, amiket hoznánk.
Tudjuk mi mit kéne tenni, hol kéne elindulni, csak máshogy tennénk. Más módszerek, más intézkedések.
- Nézzünk a körmére. Kapcsolatok, szeretők, barátok, exek, stb. Lehet neked van igazad.

Mivel már se cigizni, sem energiaitalozni nem szándékoztam elindultam vele az egyetem épülete felé és átlépve a küszöböt kezdtem el körbevezetni őt az épületben. Folyosók, előadók, labortermek, mosdók és kutató részleg, közben bemutattam azoknak, akikkel később dolga lehet még.
Lassan a vége felé közeledtünk, már nem sok minden volt hátra. Benyitottam a színitanoda termébe, ahol a dráma szakosok szoktak próbálni, de ott olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve.
A színpad egy 19. századi brit kivégzéshez volt berendezve, ahol anno a bűnözőket akasztották fel, ám most nem egy bűnöző lógott a bitón, hanem egy ártatlan diák.
- Ooo baszki... - morogtam. - Hogy ennek is pont itt kell lógnia ahelyett, hogy órán lenne...
Oké, tudom morbid vicc volt, de nem halott gyalázásnak szántam, csak pont rosszkor rossz helyen rosszul fogalmaztam meg, hogy bár a biológus növendékek óráján lenne, ahelyett, hogy itt lóg holtan. Szegény Timothy...
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Elképzelni sem tudom, hogy mit érezhetnek a halott diákok szülei, az egyik legszörnyűbb dolog lehet ha a saját gyermekedet kell eltemetned. Egyáltalán nem az élet rendje, ők még olyan fiatalok voltak és nem kellett volna még meghalniuk. Mondjuk már eleve azt sem tudom elképzelni, hogy mit érezhetnek azok a szülők akiknek a gyerekei az iskolába járnak. A folytonos félelem és rettegés, másra sem gondolni, minthogy a saját fiuk vagy lányuk lehetne a következő... Nem biztos, hogy tudnák ezzel együtt élni. Larát is féltem, még úgy is, hogy az ő iskolájában nem járnak gyilkosok szabadon, de sose tudni mikor kergül meg az egyik tanár, vagy éppen téved be oda egy idegen, egy fegyverrel a kezében őrült lövöldözésbe kezdve. Bármi megtörténhet, bárhol és bármikor. Valamilyen szinten ezzel meg kell tanulni együtt élni... Még nekem is. Főleg úgy, hogy a munkámból kifolyólag igazából bármikor veszélybe sodorhatom a családom. Amit persze nem szándékozom megtenni és őszintén szólva, nagyon remélem, hogy soha nem fog megtörténni, de sajnos igenis benne van a pakliban. Talán ezért sem terveztem soha gyereket... Mindig azt mondtam, hogy nem szeretnék, hiszen a munkám nem éppen biztonságos. Végül mégis megérkezett Lara, és bár soha egy pillanatra sem bántam meg semmit, mégsem telik el egy nap sem anélkül, hogy aggódnék érte. Soha nem bocsátanám meg magamnak ha valami baja esne miattam.
- Rendben. Akkor legyen Emily a mi kiindulópontunk. Talán szerencsével járunk és találunk valamit. - Bólintok végül rá, kissé meglepődve  annak láttán, hogy milyen egyszerűen végül beleegyezett. Ugyan mindketten más szemmel nézünk az esetekre, mindketten mást látunk beléjük, de végülis ugyanazon az oldalon állunk. Mindketten meg akarjuk oldani ezt az ügyet és rács mögött akarjuk tudni aki mindezek a gyilkosságok mögött állna.
Miután megegyezünk abban, hogy Emily fonalát fogjuk követni és az ő kapcsolatait kell megfigyelnünk, megindulunk vissza az épület felé. Hálás vagyok neki amiért körbevezet és bemutatja nekem az egyetemet, elvégre magam aligha találnák meg bármit is. Legalábbis nem néhány órás eszeveszett tébolygás nélkül. Ám amikor a dráma szakosok színtermébe érve egy nem megszokott látvány tárul elébünk, még én magam is hátrahőkölök kicsit. Nem azért mert megijednék, vagy bármi olyasmit látnék amit már nem láttam volna százszor is, esetleg nem lennék hozzászokva... Sokkal inkább azért mert én magam sem tudom, hogy mit kellene tennem. Elvégre nyomozó vagyok, de itt, ebben a helyzetben, ebben a pillanatban csakis kizárólag egy tanár vagyok.
- Hogy az a... - Harapom el a mondatom végét, nem szándékozom felhívni magunkra a figyelmet egy cifra káromkodással, inkább csak a férfi irányába pillantok. - Zárd be az ajtót mögöttünk. Ne hívd a rendőrséget. Legalábbis még ne. - Elvégre ostoba lennék nem körbenézni legalább egy kicsit. Persze nem azt mondom, hogy a kollégáim nem végeztek jó munkát az előző eseteknél, de most itt vagyok én is. Szóval biztos szeretnék lenni abban, hogy minden apró részletet megfigyeljünk, esetlegesen dulakodás jeleit látnánk, bármi jelét találnánk annak, hogy a fiú nem volt egyedül a halála pillanatában. Esélyesen rájöjjünk arra, hogy elvittek-e tőle valamit ahogyan Julian is korábban megemlítette annak esélyét, hogy talán csak trófeákat vitt el a gyilkosunk, de az egyetlen akinél ezt észrevettük, az Emily volt.
- Ez a mi alkalmunk arra, hogy megbizonyosodjunk a körülményekről saját magunk és ne csak egy jelentést olvassunk róla. - Mondom miközben reménykedem benne, hogy hallgatni fog rám és még ha nem is egyezik velem, de legalább hagyja, hogy én körülnézzek egy kicsit. - Ezt vedd fel, ne érj semmihez. - Mert ugyebár milyen nyomozó is lennék ha nem lapulna a táskámban néhány pár latex kesztyű? Amiből egyet nyújtok is át neki, reménykedve abban, hogy elveszi. Abban pedig biztos vagyok, tudja miért kell a kesztyű. Nem szeretne semmilyen bizonyítékot tönkretenni, esetlegesen saját magát gyanúsítottá tenni.  
- Egyébként ha mégegy ilyen viccet meghallok, jól nyakon foglak csapni! - Nézek még vissza rá felvont szemöldökkel, hogy tudtára adjam, igenis hallottam amit mondott és nem hagyom szó nélkül, ám egy halvány mosoly mégis megjelenik arcomon, ezzel jelezve, hogy annyira azért mégsem komoly a fenyegetésem és akár még viccnek is veheti. Bár tény és való, hogy nem vagyok túl jó a viccelődésben.
- Szóval volt már részed ilyesmiben? - Biccentek a holttest felé, miközben felhúzom kezeimre a kesztyűket, hogy aztán a srác pulzusa után keressek. Nem reménykedtem benne, hogy még lenne neki, de muszáj leellenőriznem még mielőtt bármi más után kezdek keresni. - Próbálj meg bármi gyanús vagy nem ide illő után nézni. Valamit muszáj lesz találnunk... - Mondom miközben én magam is így teszek. - Ezt nézd meg! Megütött valakit. - Ezzel emelem meg a halott srác egyik kezét, amin szemmel látható zúzódások vannak, ami csakis arra  utal, hogy a fiú behúzott valakinek halála előtt. Persze nem tudni, hogy a gyilkost ütötte volna meg, vagy csak egy haverját, de mindenesetre egy jó kiindulási pont.
- Sehol sem látok búcsúlevelet. Lehetséges, hogy a gyilkosunk ráunt azok megírására? - Nézek körbe, bár nincs kizárva, hogy csak még nem találtunk rá.

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

Hogy őszinte legyek nehezen fogtam fel elsőre, hogy mi történt, jóformán csak egy morbid viccet sikerült elmondanom. Miért kell nekem mindig valamibe belekeveredni? Ráadásul pont az egyetemen...
Szerencsére Jay toppon volt, mert, amilyen döbbenetben voltam, képes lettem volna még szellőztetni a termet, hadd nézegessék az emberek a holttestet, de észbe kaptam és becsuktam az ajtót. Kulcsom ugyan nem volt, de kiékeltem a kilincset, hogy ne tudják lenyomni és benyitni.
- Rendben. Akkor eljött a mi időnk - állapítottam meg.
Elvettem a kesztyűt, majd felhúztam, mert valóban nem hiányzott, hogy még az én ujjlenyomatom is itt legyen. Elég baj volt, hogy diákok tucatjaié lehet itt, a tanárokról nem is beszélve. Ez egy olyan terem volt, ami napi használatban szokott lenni, ki tudja hány ember DNS-e és ujjlenyomata lehet itt. A baj csak az, hogy a gyilkos eddig sem hagyott nekünk ujjlenyomatot, szerintem most sem hagyott, de ha hagyott is, akkor sem biztos, hogy a millió másik ujjlenyomat és DNS mellett használható lenne, mert ahhoz bizonyítani is kell tudni. Hacsak nem közvetlen a holttesten és a gyilkos fegyveren van.
Az lett volna számunkra a legjobb, ha az eddigi gyilkosságoknál is lett volna, mert akkor össze lehetne vetni a diákokéval és a tanárokéval és akiével egyezik, az a gyilkos. De erre nincs lehetőség.
Hajszál kéne, vagy bármi más, azt pedig mi szabad szemmel nem biztos, hogy találunk, hacsak nem női, de legyen szerencsénk.
Nyakon vágni? Ő engem? Nevettem egy jót, majd bólintottam.
- Bocsi, ez már ösztönből jön - vonok vállat, de mosolygom mellé. Nem tojom én le annyira a véleményét, de nem mindig tudok parancsolni a nyelvemnek.
Neki álltunk a munkának, kérdésére pedig felé fordultam.
- Mármint akasztásos gyilkosságokban? Nagyon ritkán. Nem egy gyakori gyilkossági módszer. A szadisták szokták használni és azok, akik megtorolnak. Mint a lefejezést. A szadisták szokták szeretni, mert élvezik a fulladásos halál látványát. A gyilkosunk viszont nem szadista, a halottkém szerint eltört a nyaki csigolya, ami akasztást jelent - magyaráztam.
A tettes akkor lett volna szadista, ha egyszerűen felhúzza őket és hagyja megfulladni őket, de nem ez történt. Törés történt, vagyis lezuhantak a kötéllel a nyakukban.
- Ez sokkal inkább kivégzés, lehet akár bosszú is... legalábbis én arra gyanakszom. Az akasztás középkori kivégzési módszer, amit bűnözőkön alkalmaztak. Nem hagyományos gyilkossági módszer, mint a szúrás, agyonverés, lövés, mérgezés. Miért pont ezt a módszert választotta? Kell lennie valami egyéni, személyes indoknak.
A gyilkos módszer és az indíték biztosan összefügg. Az áldozatok valamiért ezt a módszert követelték meg. Ez egy nagyon személyes ügy lehet, amiért nem csupán megöli őket, hanem kivégzi őket.
Kutakodtam én, kerestem, de szerintem minden a helyén volt. Ritkán jártam ebben a teremben, akkor is a tanárnő miatt. Még Roman előtt. Azóta csak, ha fontos. De úgy tűnt a terem patika.
Odamentem, hogy megvizsgáljam az áldozat kezét. Kétségtelen, alaposan odacsapott annak a valakinek. Elhúztam a szám és szisszentem egyet.
- Hú baszki. Ez bizony jobban meglátszik azon, aki kapta. Ha valakit így pofán vágott, annak szerintem még a járomcsontja is eltörik.
Elgondolkodtam miért nem találhattunk búcsú levelet. Nem hiszem, hogy ráunt a megírására, sokkal inkább valaki elvihette.
- Ez a tetthely már nem tiszta. Valaki járt itt és elvitte. Nem juthatott vele messzire, itt kell lennie. Ha nem dobta ki, és még itt van az egyetemen nála kell, hogy legyen. Ha megvan a levél, megtudjuk ki járt itt és miért vette el tőle. Talán tudhat valamit az áldozatról és a gyilkosról is, nem ok nélkül lopta el a búcsú levelet. Talán a gyilkos írt benne róla is. Meg kell találni.
Felpillantottam a halottra.
- Eltűnt a fülbevalója. Talán a gyilkos vitte el. Nézd, ott a lyuk, át van lőve a füle, de a fülbevaló sehol. Ez lehet a trófea.
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy nem kell meggyőznöm a férfit arról, hogy hagyjon egy kicsit körülnézni még mielőtt az egész NYPD-t kirángassuk. Tudom, hogy veszélyes és ha bárki betoppan ide, bármilyen oknál fogva, az álcám teljesen tönkre lesz téve, azzal együtt pedig talán a munkám is, ugyanakkor nem tudok csak úgy elnézni a hulla mellett és eljátszani az ártatlan tanárnőt aki az első napján már egy holtat talált. Amit végülis még ki kell derítenem, hogy hogyan is fogok a későbbiekben megtenni, merthogy előbb vagy utóbb kénytelen leszek. Még szerencse, hogy nem voltam egyedül és így legalább azt mondhatjuk, hogy Julian engem vezetett körbe azon a bizonyos első napon és így bukkantunk rá a holttestre. Ami igazából még csak hazugság sem lenne.
Sokat elmondó tekintettel nézek fel rá, mikor tudomásomra adja, hogy ezek a viccek már ösztönösen jönnek nála, elvégre ez egyáltalán nem jó mentség. Ám végül visszafogom magam és nem válaszolok, de még mindig mosolyogva megrázom a fejem. Nem az én dolgom kioktatni őt, de nagyon remélem, hogy visszafogja majd az ösztöneit mikor a halott diákok szüleivel kell beszélnie ha azok afelől érdeklődnének, ki talált rá az öngyilkosságnak beállított gyilkosságra.  
- Nem feltétlen kellett a kérdést szó szerint értelmezni. - Magam sem tudom, hogy direkt táncol az idegeimen és imádja az emberek agyát húzni általánosságban, vagy ártatlanul teszi azt. - A kérdés inkább arra vonatkozott, hogy volt már alkalmad helyszíneléshez? Tudod mit keresünk, mit kell tenni? - A férfi nagy valószínűséggel csak magánnyomozó, talán hobbi szerűen űzi az ipart, vagy fene tudja milyen okból. Mindenesetre nem sűrűn fogadunk magánnyomozókat egy-egy helyszínelésre, hacsak nincs egy nyomós okuk arra, hogy ott legyenek, hiszen a rendőrségnek mindig elsőbsége van. Szóval nem tudhatom, hogy Julian-nek egyáltalán volt már része ilyesmiben, vagy még sosem. A meghökkenés mindenképp látszik rajta, így aztán abban már biztos vagyok, hogy nem mindennapos nála a holttestekkel való találkozás.  
- Talán ez segíthet a gyilkosunk megtalálásában. Nyitott szemmel kell járnunk és megfigyelni, hogy kinek van egy jókora monokli a szeme alatt. - Persze, ez még mindig nem elég bizonyíték lenne ahhoz, hogy lecsukjunk valakit, de talán árulkodó jeleket vonna maga után.
- De hogyan találunk meg valakit a rengeteg diák között? Bárki lehetett az illető... Talán ha még időben lezáratjuk az épületet? Már ha az lehetséges lenne... - Én magam sem vagyok biztos abban, hogy sikeresen le tudjuk-e zárni az épületet, anélkül, hogy az illető ne tudjon kicsúszni a kezünk közül, vagy éppen csak simán elégetni a levelet. - Egészen véletlenül nincsenek kamerák az egyetem területén? - Őszintén szólva egyáltalán nem figyeltem erre, hiszen eszembe sem jutott volna, hogy szükségünk lenne kamerákra, vagy éppen hogy a következő halott diákot az egyetem területén fogjuk megtalálni.
- Trófea. Vagy dulakodás? - Valakinek mindenképp behúzott a srác, így aztán nem lenne meglepő, ha a gyilkosunk kirántotta a fülbevalóját, de igyekszem nem kizárni a trófea lehetőségét sem, hiszen ez nem az első eset lenne arra, hogy valami eltűnik a helyszínről. - Ismerted a srácot? - Kérdezem miközben próbálok bármi feltűnőt találni.
- Nincs elszíneződés, ami számomra arra utal, hogy nem fulladás által halt meg. - Jegyzem meg, hiszen nem egyszer találkoztam már fulladásos áldozattal, aminek következtében legtöbbször elszíneződés lép fel a fej tájékán, de ennek itt nyoma sincs. Ezek a halálesetek egyre különösebbek és értelmetlenebbek. - Nem találok semmi mást ami érdekes lehetne számunkra. Szükségünk van a levélre és arra, hogy mégis ki járt már itt és miért vitték el a levelet. Lehetséges, hogy a búcsúlevél ezúttal valaki másról szólt? Valakit okolt? - Értetlenül nézek körbe, egyre jobban elveszek ebben az ügyben. A kérdések csak sorban gyülemlenek fel bennem és képtelen vagyok válaszokat találni, nem értem az összefüggéseket, az indokokat. Miért az iskola? Miért itt?  

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

- Volt már helyszínelésem - feleltem, hiszen ha belegondolok, kalandjaim során nem egyszer helyszíneltem, bár a helyi rendőrség nem mindig örült nekem. Az NSA berkein belül is munkám során szükség volt helyszínelésre, így van tapasztalatom, bár nem vagyok igazi zsaru. Kém voltam, majd magánnyomozó lettem. Sokan inkább kontárnak neveznének és szoktak is, de attól még megvoltak a képességeim és jó voltam a szakmában.
Felvázoltam neki egy lehetséges elképzelést a gyilkosságról, a gyilkosról, hogy én mit gondolok és azt hiszem ez jó táptalaj lehet az indulásra. Ezen már érdemes elindulni, hisz a legtöbb esetben a módszer mikéntje segíti megfejteni az indítékot.
Való igaz, egy fizikai sérülés még semmire sem lehet garancia, hiszen akárkitől akárhol szerezhette. Az még nem perdöntő bizonyíték, emiatt nem lehet egy embert börtönbüntetésre ítélni. Többre volt szükségünk. Ha viszont a monokli mellett nála lenne a srác fülbevalója és a búcsúlevél is, akkor az már sima ügy lenne.
- Miért ne? A rendőrségnek jogában áll lezárni az egyetemet a helyszínelés idejére, megtehetik - feleltem, aztán rájöttem, hogy hülyeséget mondtam. Ezt biztosan ő is tudja, hiszen rendőrnő, a kérdés itt másra irányult, erre utólag rájöttem. - Hát... nem tudom. Ha volt egy kis esze a tettesnek, már elhagyta az egyetemet, de legalábbis megszabadult már minden bizonyítéktól a sérülés kivételével, hiszen az maradandó. Egy ideig biztosan maradandó. Márpedig szerintem volt esze, mivel alapos.
Kis szünetet tartottam, zsebre tettem kezeim és kipillantottam az ablakon.
- Van egy gyilkosunk és van valaki, aki meglovasította a búcsú levelet... nem egyszerű - sóhajtottam gondterhelten, míg nem jött a következő kérdés, mely magára vonta pillantásom.
- Csak kültéri kamerák, nameg a portás. Ennyi.
Végigmértem a halottat és az emlékeimben kezdtem keresgélni.
- Látásból. Timothy Disher. Biológia szakon tanult, Túl sokat nem tudok róla. Nem volt túl társasági ember, a saját kis köreiben volt el. A szaktársai között volt egy kis klikk, annak volt a tagja, ott érezte jól magát.
A többieket mintha ember számba se vette volna. Érdekes figura volt, de rendes srác volt a maga módján...
Az nem lepett meg, hogy nincs fulladás, hiszen az eddigi áldozatok sem megfulladtak, hanem eltört a nyakuk. Ez túl nagy újdonság nem volt.
- Nem hiszem, hogy másról szólt, maximum másokat is megemlített benne az illető, vagy kitért olyan dolgokra is, amire valaki szerint nem kellett volna. A levél okkal tűnt el, én sem hiszem, hogy csak Timothyról írna benne. Jó lenne megtalálni, ha még nem semmisítette meg a tolvaj.
Nade akkor most jön az a rész, hogy hívjuk a rendőrséget?
 

     Julian & Jayda

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

A rendőrségnek ugyan jogában áll lezárni az épületet, de az még mindig csak olyan lenne, mint tűt keresni szénakazalban. Rengeteg diák van, rengeteg mosdó, rengeteg szemetes, bármelyikbe landolhat az a bizonyos búcsúlevél abban a pillanatban, hogy a tolvajunk kineszeli a bajt. Ha jól sejtem, akármennyire nehéz is, el kell engednünk azt a levelet mert megtalálni nem fogjuk. De még ha találunk is egyet, semmi sem fogja bizonyítani, hogy az az eredeti lesz. Mondjuk arra azért kíváncsi vagyok, hogy ha kiderül, hogy egy hulla van az iskola területén, mit fog az egyetem tenni? Valahogy kétlem, hogy az órák menete csak úgy tovább menne és mindenki úgy tenne, mintha semmi sem történt volna. Nem tudok nem arra gondolni, hogy talán sikerülni fog meglógnom az óra elől, amit ma meg kellett volna tartanom. Elvégre a szegény tanárnő már az első napján egy felakasztott fiút talált...
- Talán majd a kamerafelvételeken kellene átmennünk. Ha valaki nagyon sietve hagyta el az épületet, az már gyanús lehet. Ha a tolvajunk, aki elvitte a levelet nem a gyilkosunk is egyben, akkor ő minden bizonnyal elhúzta innen a csíkot olyan gyorsan ahogyan azt tudta, elvégre biztosan nincs hozzászokva a halott diákok látványához. - Az illető nagy valószínűséggel a legközelebbi mosdó felé vette az irányt és miután otthagyta a reggelije utolsó maradékát is, nagy ívben megindult hazafelé és még csak visszanézni sem fog néhány napig. Reménykedjünk abban, hogy a gyilkos nem tudja mit tett és nem ő lesz a következő a sorban. - Én mindenképp megnézném a legközelebbi mosdót is. - Szúrom még hozzá magyarázkodás nélkül, mivel van egy olyan megérzésem, hogy Julian pontosan tudja, hogy mire gondolok. Még ha nem is egyek a módszereink és a megközelítéseink, ő egyáltalán nem hülye.
- Lehetséges, hogy Timothy egy újabb ex lenne? Kezd egy kicsit túl sok lenni belőlük... - Már én sem tudom, hogy mit gondoljak erről az egész helyzetről. Egyre kevésbé hiszem el, hogy a gyilkosunk féltékenységből teszi mindezt. Talán hirtelen felindulásból megöl egy vagy kettőt, de aztán megnyugszik és nem teszi meg újra, főleg, ha a nőt már megölte egyébként is. Talán mégsem egy összetört szívről van szó, de azt még mindig hiszem, hogy Emily lehet a kulcspont, elvégre még mindig ő az egyetlen női áldozat.
- Rendben. Hívjuk. - Bólintok egyet majd még utoljára körbenézek, egy utolsó remény fényében, hátha valamit még meglátok, majd a kesztyűk levétele után, előhúzom a telefont és értesítem a rendőrséget, ahogyan azt már kellett volna.
- Mit szólnál ahhoz ha kint várakoznánk? Na meg talán nem ártana az igazgatóságot is értesíteni itt.- Nézek most rá, miután elhúzom az ajtóhoz támasztott széket. Nem hiszem, hogy túl jól néznénk ki ha itt ácsorognánk egy hulla mellett amíg a rendőrségre várakozunk.  

The mystery of the hanged students

Jay & Julian

Nem tudom pontosan mennyi igazság lehet abban, amit Jay kitalált. Abban biztos vagyok, hogy nem a gyilkosnál lesz a levél. Persze van rá matematikai esély, hogy valaki megzavarta a gyilkost, ezért nem tudta a helyszínen hagyni a levelet, de voltak kételyeim e téren.
De vajon a tolvaj mit tett? Igaza lenne Jaynek és elhagyta az egyetemet? Nem lenne az gyanús? Vagy akkor ez nem érdekelte őt, nem gondolkodott, csak menekült? Nem tudtam hirtelen mire gondoljak, hiszen én nem tudtam magam beleképzelni a tolvaj helyzetébe. Én nem tudtam elképzelni mit érezhet egy mai fiatal, aki hirtelen hullát talál és ellop egy búcsú levelet. Nem tudtam beleképzelni magam a helyzetébe, hiszen én más embertípus voltam.
Sóhajtottam egy gondterheltet. Lehetséges, hogy már elment, de az is lehet, hogy nem. Talán még itt van. Nem tudhattuk, túl sok volt a lehetőség.
Attól tartottam tényleg lemondhatunk a levélről. Lehet megsemmisítette már. Hacsak nincs benne valami égetően fontos adat, amire szüksége van a tolvajnak, a levél már nincs meg.
Bólintottam, hiszen Jaynek igaza volt. A legközelebbi mosdó volt az a hely, ahová a tolvaj is és a gyilkos is a leghamarabb észrevétlen be tudott osonni és a zárható fülkék egyikében meghúzni magát. Ennek érdemes utána nézni.
Megráztam a fejem kérdésén. Fogalmam sincs.
- Nem tudom. Szerintem sem innen fúj a szél. Ez egy sorozatgyilkos, csak nem tudom mi vezérelheti - feleltem lemondón, hiszen nem voltam rendőr. Az én munkám másból állt. Én hírszerző voltam és főként terroristákkal foglalkoztam. Az én munkám abból állt, hogy rakéta kilövéseket előztem meg, vegyi fegyvereket hatástalanítottam, fegyverraktárakat semmisítettem meg és információkat szereztem meg terroristákról, politikusokról és más befolyásos emberekről. És még sok hasonló munka.
Sose kellett azon gondolkodnom, hogy kit miért öltek meg, mi járhat a gyilkos fejében, ki lehet a következő áldozat és mi mozgatja az elkövetőt.
Nem azt mondom, hogy nem kellett gondolkodnom, de sosem kellett elmélyülnöm a gyilkos pszichológiájában és a nyomelemzésekben. Nem olyan rég kezdtem csak a magánnyomozói munkát, még csak most kezdtem el találkozni rendes sorozatgyilkosokkal, még csak tanultam ezt az ipart. Nem volt túl nagy gyakorlatom benne, de igyekeztem jól teljesíteni és eddig még mindig sikerült minden ügy végére pontot tennem. Ha segítséggel is, de sikerült.
- Nem, ez nem ex, nem is szerelemféltés, de nem is hiszem, hogy bosszú. Ahhoz túl sok a halott és túl sok a titok. Valami más lesz itt a háttérben - gondolkodtam és abban bíztam, hogy a gyilkosunknak tényleg van indítéka és nem pusztán az élvezet vezéreli.
Mert ha a tettest az ölés élvezete hajtja, akkor nagyon nagy bajban leszünk. De mivel a gyilkos kellően körülményes, ráadásul hagy búcsú levelet is, így nagy esély volt rá, hogy rendes indíték van a háttérben.
Bólintottam, majd miután Jay telefonált én elmentem értesíteni az egyetem rektorát és hozzá tettem azt is, már jön a rendőrség, így azzal is tisztában volt a vezetőség, hogy a hallgatóknak egyenlőre nem szabad megtudniuk semmit és hazamenni sem, mert ez most egy tetthely.
Odakinn vártunk, még nedves törölközőt is tettem Jay vállára, hogy az emberek lássák, hogy egy sokkot kapott új tanárnőt vigyázok.

Hamarosan két NYPD autó parkolt le az egyetem előtt. Az egyikben négy rendőrtiszt ült, a másikban Horatio és egyik embere. A rendőrtisztek elindultak felderíteni a tetthelyet, míg a felügyelő és nyomozó társa hozzánk lépett.
Én már ismertem őt, csak épp emberét nem, így nekem is bemutatkozott és bemutatta társát is.
- Horatio R. Sinclair felügyelő, gyilkossági osztály, ő pedig a kollégám - mutatkozott be Jaynek, de most hagyta, társa saját mutassa be.
- Bastion Thorndyke nyomozó - nyújtott kezet Jay felé, majd felém is.
- Bastion szakértője a fegyvereknek és a gyilkossági módszereknek.
- Engedelmükkel - felelte a férfi és követte a négy tisztet a helyszínre.
- Meséljék el mi történt, utána megyek én is, de előtte első kézből szeretném hallani a történteket, hogy legyen táptalajom.
 

     Julian&Jay&Horatio

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Annyi lehetőség megfordul a fejemben a gyilkosságokkal kapcsolatban, mégis úgy érzem, hogy egy zsákutcában ácsorgok. Egyszerűen fogalmunk sincs, hogy merre kellene megindulni, de még ha egy pillanatra úgy is érezzük, hogy igenis megvan az irány, a következő pillanatban történik valami, ami teljesen ellehetetleníti azt. Lehetséges az hogy valaki, bármilyen komolyabb ok nélkül, csupán szórakozásból gyilkol diákokat, hogy aztán otthon a szobája kellős közepén tudja nézegetni a trófeákat amiket az áldozatoktól vitt el és büszkélkedhessen magával? Nem értem és tényleg szükségem lenne egy másik szempontra ahhoz, hogy ezt valaha is megértsem. Akármennyire is figyelem meg a diákokat, egyikük sem néz ki őrültnek. Talán néhányan szorongnak, nagy valószínűséggel a közelgő vizsgák miatt, de nem tűnik egyikük sem sorozatgyilkosnak. Persze az érdekes is lenne ha mindenkinek aki valaha is valami rosszat tett ki lenne írva a homlokára, hogy mit tett, ugyanakkor mégis... valami jelre van szükségem. Egy nyomra, elég erős nyomra ahhoz, hogy ki tudjunk indulni belőle.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez a nyomozás nehezebb lesz, mint azt én először gondoltam. - Sóhajtok fel miközben már a rendőrség megérkezésére várunk. Tényleg igyekszem eljátszani a sokkot kapó új tanárnő szerepét, még a vizes törölközőt is a nyakamban hagyom, hogy jobb látszatot keltsek. Mikor pedig megérkeznek és két számomra még idegen nyomozó lép oda hozzánk, igencsak fellélegzem.
- Üdv. - Mondom, majd egy pillanat erejéig elgondolkozom, hogy melyik névvel is kellene bemutatkoznom nekik. - Elsa Robinson, az új tanárnő. - Folytatom végül a tanárnő nevével - jól megnyomva az új szócskát - , elvégre nem tudom, hogy ki hallahat meg bennünket, elég sok szempár figyel minket, mindenki kíváncsi és egyenlőre fogalmuk sincs, hogy mi történt itt. Ugyanakkor ha az urak nyomozók és részt vesznek a felakasztott diákok nyomozásában, biztosan tisztában vannak azzal is, hogy egy beépített új tanárnő van a terepen, sőt még a nevével is tisztában kell, hogy legyenek, így aztán mindegy is, hogy mit mondok.
- Igazából nem sok. Az első napom a mai, így aztán a tanár úr volt olyan kedves, hogy körbevezessen az épületben és bemutassa az egyetemet. Így találtunk rá a srácra... - Én magam sem tudom, hogy mennyit kellene elárulnom, hiszen jól tudom, hogy nem feltétlen kellett volna körbenéznünk, azt pedig végképp nem szeretném ha már az első napomon leharapná valaki a fejem. Azt soha nem mondtam, hogy mindig a szabályok szerint fogok játszani.
- Nos... volt alkalmunk egy kicsit körbenézni amíg maguk nem érkeztek meg. - Mondom végül megfontoltan és egyben jóval halkabban is. - A tetthelyen valószínűleg járt már valaki és minden bizonnyal elvitte a búcsúlevelet, szóval ajánlom esetleg, hogy valaki megpróbál mielőbb utánanézni esetleg a mosdókban, kukákban... akárhol. - Úgy döntök, hogy végülis csak annyit mondok amennyit nagyon muszáj, hiszen a többit ők maguk is kideríthetik. A levél eltűnése felett pedig egyszerű elcsusszanni, vagy éppen már késő lesz mire észreveszi hiányát bárki is.
- Mr Carter azt mondta, hogy vannak kültéri kamerák, nem ártana belenézni a felvételekbe, talán valaki nemrégiben sietve lépett le. - Csak remélni tudom, hogy ő nem az a fajta nyomozó lesz aki képtelen bármilyen tanácsot megfogadni és csakis kizárólag a saját feje után tud menni.

The mystery of the hanging students

Julian felé pillantottam és őszinte legyek vegyes érzésekkel. Nem volt a szívem csücske, főleg nem, mikor azzal a börtöntöltelék Romannel együtt kellett találkoznom vele, de kétségtelen volt, hogy jó nyomozó, még ha "kezdő" is volt és jelenleg ő volt az egyetlen, akire támaszkodni tudhattunk. Szükség volt rá és kénytelen voltam jó képet vágni hozzá.
Félre értés ne essék, Juliannel sose volt különösebb bajom, vagy afférom, egyszerűen csak nem szimpatizáltam a stílusával, a modorával és nem tetszett, hogy tönkre teszi az életét azzal a drogossal. Vihetné többre is egy jobb emberrel, helyette mégis úgy döntött, hogy elszúrja. Legalábbis ez az én meglátásom volt.
Érdeklődve hallgattam a beszámolót, ahogy azt is, hogy már "helyszíneltek". Emiatt nem haragudtam, mert egy ponton jól jött, de bíztam benne, hogy kellően körültekintőek voltak, hogy ne sértsék meg a tetthelyet és ne kompromittáljanak bizonyítékokat. Aki nem volt helyszínelő, aligha tudhatta, hogy egy nyom, vagy bizonyíték milyen hamar tönkretehető.
Realizáltam a helyzetet és bólintottam. Akkor első sorban ezekkel érdemes kezdeni. Ezek hasznos észrevételek voltak.
Kezembe vettem a walkie-talkiet és a megfelelő csatornán odaszóltam a tetthelyre ment rendőröknek, hogy mi a következő "parancs".
- Ketten nézzék át a mosdókat, folyosón kirakott szemeteseket, minden lehetséges pontot, ahol papírhulladéktól meg lehet szabadulni. Az eltűnt búcsúlevélnek valahol meg kell kerülnie. Beszélek a rektorral és mondom a továbbiakat - adtam le a "drótot" és övemre csatoltam a rádiót.
- Jöjjön velem Mr. Carter, Miss. Elsa, ön menjen és segítsen be a helyszínelésben. Úgyis látta már a tetthelyet. A folyosó le van zárva, senkinek sem fog feltűnni, ha ott "lábatlankodik", tanár-diák nem juthat közel.
Én és Carter felmentünk a rektor irodájába. Julian is csak azért jöhetett velem, mert róla egyébként is tudják, hogy nyomozó és már hosszú évek óta az egyetem bizalmát élvezi, ellenben Jayt nem buktathattam le.
Kértem még egy kis erősítést, hogy kívülről minden ajtónál legalább egy-két rendőr álljon és megakadályozzák, hogy bárki is távozzon. Most különösen fontos volt, hogy senki se hagyhassa el az épületet, mert bárki lehet tettes bármiben, nem tudhatjuk ki érintett és ki nem. Ez egy egyetem, bárki rendelkezhet információval és indítékkal, főleg, akik hallgatóként már lehúztak itt jó pár félévet, vagy itt dolgoztak már évek óta.
A rektor irodájából azonnal megindultunk a tetthely felé, majd két rendőrre pillantottam, akik még nem a helyszíni munkában segédkeztek.
- Menjenek és keressék meg a biológia tanszéket. Tudjanak meg mindent az áldozatról. Barátok, kapcsolatok, személyiség, ki milyennek ismerte. Mi is megyünk majd, ha itt végeztünk.
Tudtam jól, ez így sokáig fog tartani. Az egyetem hatalmas, sok a tanár, diák, emelet, de nem tudtam több embert mozgósítani erre az ügyre, ezzel kellett gazdálkodni.
Szerencsére már a halottkém is megérkezett és a holttestet vizsgálta, mire mi Juliannel letudtuk a Rektort és két helyszínelő is segítette a munkánkat.
A doktor felé pillantottam, aki immáron a kötélről leszedett, meztelenre vetkőztetett férfiút vizsgálta. Természetesen minden lépéséről fotó készült. Fotó készült róla a kötélen, a kötél levétele után. félmeztelenül és meztelenül is.
- Mondja Dr. Francis.
- Nagyjából úgy saccolom két órája lehet halott. Maximum három. Pontosabbat csak a boncolás után fogok tudni mondani. Eltört a nyaka, ez a halál oka is egyben. Verekedett a halál előtt. Itt ezen a ponton - mutatott a fiú bal oldalára, ahol nagy vörös folt terült el. Hasonló volt az allergiás reakcióhoz, csak sokkalta erőteljesebb, néhol sötétlilás elszíneződésekkel. - Eltörtek a bordái. Legalább három törött bordája van.
A feje - mutatott oda, miközben az egyik helyszínelő fotózta a sérüléseket. - Itt, a kutacs környékén egy kis pontban megrepedt a koponyája. Dulakodott valakivel, vélhetően a gyilkosával. Nem adta magát egykönnyen.
Figyelmesen hallgattam a doktor szavait és fejben igyekeztem lejátszani magamban az esetet.
- A bordái akkor törhettek el, amikor nekizuhant a színpadra vezető lépcsőnek. Bizonyára a fejét ért ütés lehetett hamarabb és úgy zuhant a lépcsőre.
- Én is erre gondolok - mondta a doktor.
- De a helyszínen nem találtunk semmit, ami véres lenne és ütőfegyverként használták volna.
- Bizonyára eltüntette. De meg fogjuk találni - feleltem Juliannek.
- A fülbevalója hiányzik, de nem kitépték, hanem kivették. Nem látok rajta sérülési nyomokat. A keze szintén megsérült. Erős ütést adott le valakire. A bőr nem szakadt fel rajta, tehát nem szilárd tárgyat ütött meg, hanem egy embert. Egy csontos területet találhatott el.
- Mit tudunk a kötélről és az akasztásról? - pillantottam Bastion felé, aki ezidáig csendben állt és figyelt. Miközben megszólalt, éreztem, hogy szorong valamitől.
- Nos... a kötél szakszerűen volt megkötve, ám a módszer... ezt hívják úgy, hogy kimért hosszú esés.
- Az mit jelent? - pillantott Julian a nyomozó felé, majd rám.
- Ez azt jelenti, hogy a tettes pontosan kiszámolta milyen magasról kell lezuhannia Timothynak. A módszer célja, hogy az esés hossza elegendő legyen a nyakcsigolya széthúzásához, de ne legyen elég az elítélt fejének leszakadásához. Ezt a módszert még Angliában a 19. század vége felé dolgozták ki és tökéletesítették a 20. század elején. A hóhérok az elítélt testének súlya, egészségi állapota alapján számolták ki milyen magasról kell leesnie és mekkora erőnek kell hatnia a csigolyákra, hogy a várt eredményt kapják.
- De ezt... aligha tehette akkor egy diák...
- Nem. Ezt a fiút egy szakképzett, hóhér akasztotta fel. Pont, mint az előzőeket - feleltem Mr. Carternek.
- Ez volt eddig a legtökéletesebb akasztása. Úgy tűnik sikerült tökéletesítenie a módszerét.

     Julian&Jay&Horatio

“The detective and his criminal wear versions of the same mask.”

Vicces, de az első napom után, ami ugyebár nem csak az első napom mint tanárnő, de az első napom mint nyomozó is, legalábbis itt New York-ban, nagyon is hiányolni kezdem a régi kisvárosi életemet. Ha már az első napomon itt egy hullát találtunk, akkor mit kellene a jövőtől elvárnom? Ezt mindennaposnak kellene vennem itt? Tényleg ennyire veszélyes a nagy almában élni? Annyira hiányoltam az elmúlt évek során a várost, minden egyes porcikám vissza akart ide térni, de most hogy itt vagyok és felnőtt szemmel látom a helyet, már nem is annyira hívogató. Egyáltalán nem vagyok biztos abban sem, hogy itt akarom Larát felnevelni, kitenni őt a város rejtelmes veszélyeinek, ahol még az iskolákban is hóhérok járnak. A kisváros sokkal nyugodtabb volt, sokkal biztonságosabb és nem bukkantunk napi szinten holttestekre sem. Sokkal inkább mondható unalmasnak, mint ez itt... De unalmas nem feltétlen kell, hogy rossz legyen.
- Rendben. - Bólintok utasítására, nem áll szándékomban megkérdőjelezni őt, merem remélni, hogy tudja mit csinál és nem fog senki sem kiszúrni majd a tetthelyen. Aminek pedig külön örülök, hogy a fejem is a helyén maradt, egy rossz szava nem volt neki arra, hogy már körülnéztünk a helyszínen és talán még nyomot is találtunk. Jobban belegondolva talán a nyom lehet az oka annak, hogy nem harapta le a fejem. Meg talán az, hogy körültekintőek voltunk és nem buktattam le az álcám.
Miután a két férfi háta eltűnik a folyosókon, én magam is megindulok, hogy ismételten a színterem felé vegyem az irányt és ezúttal engedéllyel kezdjek el körülnézni a tetthelyen. Egy újabb kesztyűt húzok fel, elvégre még mindig ügyelnem kell arra, hogy semmit sem tapisgolok össze, majd ismét a helyszínt kezdem el pásztázni bármi nyom után.
- Az első holttest amin zúzódások vannak és bármilyen dulakodás jele lenne... - Mondom a halottkémnek aki még nagyban a test vizsgálódásával van elfoglalva. Miután leveszik a srácot a kötélről, én magam is közelebb megyek, hogy egy kevésbé lógó pozícióban is megnézhessem magamnak a halott diákot. Így még többet is láthatunk rajta, mint korábban. Nem csak a kézfeje van tele zúzódásokkal, de a teste többi része is kapott bőven.
- A fiú meggyőződött arról, hogy a gyilkos nem sétál el sérülés nélkül. Ez fájhatott... - Mondja ezt miközben a srác kézfeje irányába int.  
Miközben a holttestet vizsgáljuk, megakad a tekintetem egy aprócska valamin a földön. Amint meglátom, igyekszem teljesen ráösszpontosítani, mivel nem szeretném azt elveszíteni tekintetemmel mielőtt még meg is tudom nézni, hogy mi az. Leguggolok mellette és két ujjam közé csippentem azt, hogy felemeljem, majd pedig egy lezárható kis zacskóba tegyem azt. A valami egy minden bizonnyal ruhából származó aprócska kiszakadt rész, ami semmiképp sem az áldozattól származik. Persze nem tudni, hogy a gyilkostól való lenne, vagy pedig csak egy korábbi színdarab maradványa, de mindenképp megéri legalább utánanézni.
Mikor a nyomozó és Julian visszatér majd a halottkémtől kezdenek el kérdezősködni, én magam is csatlakozom a csapathoz, valami új információ reményében. Amit végül meg is kapok. Valamilyen szinten egy teljesen új fordulatot vesz ez a nyomozás, hiszen már tényleg nem szerelmi bosszúról van szó, itt ténylegesen egy profi gyilkosról van szó aki nagy valószínűséggel csak élvezi mikor mások életét onthatja ki.
- Ha elvitte Timothy fülbevalóját és Emily telefonját, szinte biztos vagyok benne, hogy a másik kettőtől is elvett valamit amit mi nem vettünk észre. - Talán itt lenne az ideje annak, hogy előkeressük az első két gyilkosság fotóit és azok alapján kiderítsük, hogy mi hiányzik tőlük. Még összefüggés is lehet az áldozatok között.
- Szóval nem egy diák, felnőtt férfi, aki valami morbid módon ért az akasztásokhoz és ideje is van elkövetni mindezt, majd feltakarítani maga után és etűntetni bizonyítékokat a színhelyről. Ráadásul ismeri annyira az áldozatokat, hogy tud egy búcsúlevelet írni a nevükben. Hmm... mi a helyzet a portással? - Julian korábban emlegette őt, mikor a kamerákról érdeklődtem. Ugyan még találkozni nem találkoztam vele, de egy portásnak lenne ideje és alkama is ilyesmire. De ha nem is ő a gyilkos, mindenképp megérné megérdeklődni, hogy mit látott, kit látott és mit csinált néhány órával ezelőtt. - Találtak valamit a levéllel kapcsolatban? - Szegezem a kérdést a nyomozó irányába, elvégre ő az egyetlen aki választ tud rá adni. Még mindig nem értem, hogy kinek válna javára ha mi nem találjuk a azt a búcsúlevelet meg. Mi lehetett benne?

The mystery of the hanging students

New York merőben más, mint a többi város és ezt talán csak azok érezhetik igazán, akik éltek már máshol is. New York a város, mely csaknem nyolc és fél milliós lakossággal bővelkedhet maga mögé utasítja az összes többit. Ha megnézzük a rátát, Los Angeles, Chicago és és Houston összevont lakossága sem tenne ki annyit, hogy ezt az adatot megkapjuk.
Nehéz is felfogni, hogy lehet egyetlen város lakossága ilyen hatalmas, de az, hogy a város mérete és lakossága ilyen hatalmas, hozzá járul a bűnözéshez is. Minél sűrűbben lakott egy terület, minél többen lakják, annál tökéletesebb hely egy gyilkosnak. Ráadásul New York vezető helyen van a bevándorlók terén, ez a város rendelkezik a legvegyesebb népességgel. Amerikai, angol, kínai, török, afrikai, koreai bevándorlók. Dúlhatnak a kultúrák közötti viszályok, vallási harcok, rassz miatti gyilkosságok.
Ami csak létezik, itt megvalósulhat. De ha belegondolunk, ma már nem is kell olyan sok egy gyilkossághoz. Minél inkább előre halad a társadalom, annál kevesebbért is ölnek.
New York a város, ahol a legtöbb őrült alak megtalálható, a legtöbb sorozatgyilkos és rengeteg drogterjesztő és strici is. Sokak számára New York jelenti az ígéret földjét, sokat megtennének érte, hogy itt kezdhessenek új életet, de, aki egyszer megismeri a város sötét és ijesztő, mocskos oldalát, elkívánkozik innen. Van, aki marad, de azt megsemmisíti a város. Vannak, akik el tudják kerülni, jó helyen élnek, nem keverednek bajba, távol tudnak maradni a város sötét oldalától, de vannak, akik ezt nem tudják megtenni. Mert a város fekete köde utoléri őket.
Killian sem volt képes megtenni, elkerülni, sőt, kereste mellettem a gonoszt, de mikor megtalálta, őt is bedarálták a borzalmak, amikor megismerte mire is képes a város, az emberek a neonfények és a felhőkarcolók között. És feladta.

Amikor huszonéves korom közepe táján Salemből New Yorkba kerültem én magam sem tudtam mit remélhetek. A mindössze közel száznyolcvanezer fős lakosságú, babonás, kultikus kis városkából felkerültem a nyolcmilliós lakosságú városba, hogy helyszínelőként tudjak dolgozni. Tapasztalatlan voltam, hiába a nagy tudás és olyan ügyekkel találtam szemben magam, mely hozzánk Oregonba még a hírekből sem nagyon jutottak el. Egyedül a tudásomra és a kollégák segítőkészségére számíthattam, hogy ebben az új világba meg tudjak maradni.
Nem sok pénzem volt, a személyiségem miatt kevesen szerettek és nem sok barátom lett, kezdetben azt is hittem, hogy amilyen hirtelen kerültem be ebbe a világba, olyan hirtelen is fog magából kirúgni, de nem így lett. Fokozatosan haladtam előre, törtettem és igyekeztem elérni a céljaimat, míg végül át nem igazoltam az NYPD-hez, ahol az életem tovább nehezedett.
Nyomozó lettem, immáron nem csak a bizonyítékokkal, nyomokkal kellett foglalkoznom, hanem magával az esetekkel. Meg kellett tanulnom átlátni a komplex helyzeteket, tudnom kellett egy nyomozó fejével és egy gyilkos fejével is gondolkodni, szembe kellett tudnom nézni az elkövetővel és a gyászolókkal is és el kellett tudnom viselni egy holttest látványát is. Ez néha nehéz volt.
Sokszor nagyon nehéz, bármennyire is tűnt úgy az embereknek, hogy nekem ez könnyű, de mindig volt egy-két ember, aki segített és felkarolt, hogy ne vesszek el. Aztán egyre szilárdabb lábakon kezdtem el állni, míg végül saját erőmből megindultam előre, fel a sikereimig.
Előre léptem, folyamatosan másztam fel a ranglétrán a komolyabbnál komolyabb elért eredményekkel. Nyomozó, hadnagy, kapitány és most felügyelő. A felelősség is nőtt, ahogy a rangom nőtt, ma pedig ott tartok, hogy egy saját nyomozó csapatot irányítok és minden percben aggódom értük, amikor nem vagyok velük. Nem csak azért, hogy dolgoznak-e, vagy csak lebzselnek, hogy mindenre odafigyelnek-e, hogy teljesítenek, hanem az életükért is, mert tudom és volt már, hogy a saját bőrömön tapasztaltam, itt az életünk a tét. És Killian élete is.

Igazából sose gondoltam volna, de itt New Yorkban a rendőrségen talált rám a szerelem és ezt még mindig nehezen tudom feldolgozni, főleg, mivel az életem az utóbbi időkben gyökeresen megváltozott. Nem, a férfi még mindig nem tudja és ez így van rendjén. Nem tudom mi történne, ha megtudná, nem is tudom elképzelni egyáltalán miként közöljem vele, főleg most, amikor az ő élete is nagy változásokon megy keresztül. Átkoztam magam, amiért nem voltam távolságtartóbb és átkoztam magam, amiért nem hagytam őt békében távozni a rendőrség köreiből, akkor talán nem következett volna be. Hiba volt elmennem a pszichiáterhez, mert csak rontott a helyzetemen.
Minden rosszul jött ki, én pedig nyakig benne voltam a csávában és most mit csinálok?
Itt vagyok és segítek megoldani egy sorozatgyilkossági ügyet, hisz ez a munkám, holott az életem válságban van. Itt vagyok és mindenkihez jó képet vágok, próbálok türelmes lenni, megértő és körültekintő és a munkámra is ügyelni, alapos lenni, pedig sokszor az idegösszeomlás szélén álltam.
Azt gondolom emberfeletti erővel rendelkezek, hogy még így is csak ritkán vesztem el a fejem és az esetek javában még mindig két lábbal állok a talajon.

- Így van - feleltem egyetértően Jay meglátásaira. - beszélni fogunk a rokonokkal, szobatársakkal, hogy mi hiányozhat a lakásukról, szobájukból, illetve megpróbáljuk alaposan átnézni a fotókat, hogy látunk-e nyilvánvaló hiányosságokat. Egy eltűnt karórának nyoma szokott lenni - hoztam fel egy példát, hiszen a karóra helyén látványosan világosabb szokott lenni a bőr.
Julian felé pillantottam, hiszen ő volt itt a rutinos az egyetemen, ő ismerte a portást.
- Robert Vanilla, tudtommal harminchat éves. Három éve dolgozik az egyetemen, ő kezeli a kamerákat is és a riasztórendszereket, továbbá ő naplózza ki-mikor-miért hagyja el az egyetemet, vagy miért jön be. Még egy ételfutár és egy csomagkihordó sem jöhet be úgy, hogy ő ne írja fel. Sokat nem beszélgettem  vele, nincs ilyesmire időm.
Elgondolkodva merengtem magam elé.
- Egy portás. Az aulában elég sokan tartózkodnak általában, sokan beszélgetnek, sőt, egy portással általában le is szoktak állni beszélgetni. A szabad idejükben sétálgatnak, kérdezősködnek, fecsegnek és jópofiznak. Ki tudja, talán ő lesz az emberünk.
Julian felé fordultam ismét, de nem láttam rajta mit gondol.
- Maga szerint?
- Elképzelhető - bólintott mélyen elgondolkodva. Úgy tűnt ő sem tud vitába szállni az elképzelésemmel, vagy csak nem akar. Viszont azt is láttam rajta, hogy megviseli az eset. Megértem. Engem is megviselne, ha egy rendőr társam vadászna a többi a kollégámra, főleg ilyen kegyetlen módon.
Persze azt is tudtam, ez még csak egy alapos tipp, de bárki lehet az elkövető. Egy új tanár, egy régi professzor. Sok emberből harminc év után tör elő a szörnyeteg, de van, ahol tizenöt év után egy alkalmazott megöl mindenkit maga körül, amikor elgurul a gyógyszere és becsavarodik valami miatt. Sose lehet tudni, nekem pedig minden lehetőséget számba kell tudnom venni.

- Igen, a levelek. Saját magam is megvizsgáltam őket, biztosra akartam menni. Helvetica betűtípust használt az író, dőlt betűkkel, tizenegyes betűmérettel, szimpla sorköz és alaptérköz. 1200x1200 dpi, vélhetően egy lézeres Xerox nyomtatót használt. 84-től 141-ig terjedő szószámban fogalmaz. Az első levél volt a leghosszabb, 141 szó, a második közepes, 129 szó, a harmadik a legrövidebb, az már csupán 84 szó. Úgy vélem, ahogy nő az áldozatok száma, úgy csökken a levelek szószáma is, noha ez nem biztos, hogy így van, ez lehet csak a véletlen műve is. Viszont ha ez igaz, már nem sok áldozat lehet hátra.
Egyesszám első személyében íródtak, személyes hangvételűek. Az első két levél depresszív, lemondó, kiábrándult, az író igyekezett nyomós okokat találni arra, miért vet véget életének a két áldozat. A levelek arról árulkodtak behatóan ismeri az életüket és a mindennapjaikat, viszont a harmadik áldozat levele sokkal másabb volt.
Ott nem volt meg a személyes hangnem, nem volt meg a depresszív légkör és nem is sikerült az írónak magyarázatot adnia az öngyilkosságra. Tony és Brian életében sikerült megtalálnia és kiforgatnia a szükséges életrészleteket, de Emily levele inkább olyanra sikerült, mint egy színésznő felmondó levele. Ez lehet akár jelképes is, hiszen színésznőnek tanult, dráma karon volt, de utalhat arra is, hogy nem ismerte olyan jól a nőt, hogy szívhez szóló levelet tudjon írni. Nem ismerte eléggé és ez megmagyarázná miért ennyivel rövidebb is a levél. Már ha nem azért rövidebb, amit nemrég mondtam.
Ami nekem igazán feltűnt, hogy sosem öl kétszer ugyanarról a szakról. Tony matematika szakon tanult, Brian bölcsészkaron, Emily dráma szakon, Timothy biológia szakon. Sosem öl kétszer ugyanonnan. Miért? Véletlen lenne, hogy az áldozatai mind más szakról kerülnek ki? Vagy minden szakról meg akar ölni egy hallgatót?