A Svájci Vitznauban található ötcsillagos hotel már legalább száz éves volt alsó hangon - legalábbis, ahogy utána olvastam erre jutottam. Rangos hotel, nem is olcsó fajta, mely a Lucerne-tó partjánál található, a hotel mögött pedig a Vitznauerstock hegy található, mely egy hivatalos túraterület is.
Első gondolatom az volt, hogy egy palota, nem is hotel. Hatalmas volt, szemet gyönyörködtető, káprázatos. Sok elegáns, drága helyen fordultam már meg, de mind közül ez volt a legpazarabb, nekem pedig egy centembe sem kerül, mivel minden költséget a megbízóm áll, aki itt vár rám a hotel falai között. A megbízóm nem volt más, mint a hotel igazgatója, Stefan Locher, ezért a becsekkolás után tudatosan az igazgatói iroda felé vettem az irányt, míg a hotel egyik londinerje, Ruedi Taubman a szobámba vitte a csomagjaim. Elvileg ő lesz a jobbkezem, a hotel legrégebbi alkalmazottja, így benne megbízhattam, noha azért majd alaposan el fogok beszélgetni vele is, hiszen a bizalmat nem úgy építjük ki, hogy valaki azt mondja valakiről, hogy tűzbe tenné érte a kezét. Gondoljunk csak bele, egy feleség is képes tizenöt év után hátba szúrni és tovább lépni lelkifurdalás nélkül, akkor egy alkalmazott miért ne tenné?
A csomagjaimban semmi olyan nem volt, amit féltenem kéne, így bátran a gondjaira bíztam, nem féltettem a cuccaim. Amúgyis, jelen pillanatban egyedül ő férhet hozzá a cuccaimhoz, ha bármi eltűnik belőle, vagy közéjük keveredik, tudni fogom, hogy őt kell érte péppé vernem.
Míg Ruedi a holmijaim viszi a szállásomra, addig én az igazgatói iroda felé haladtam, közben kipillantottam a Lucerne-tó kristálytiszta vizére, melyet többek közt a Vitznauerstock hegyvonulatai öveztek, mely a hotel mögött is futott, ezért a szálloda több túrát is szervezett fel a hegyre. Csodaszép természeti látványkép volt és el kellett mondani, bárkinek a fejéből is pattant ki az ötlet, az most milliárdos lehet. Minden megvolt, ami egy álomszerű kikapcsolódáshoz kellett. Ötcsillagos hotel, kristálytiszta tó, hegyek, hegyi túrák, ráadásul a város sem volt messze autóval.

Elértem az igazgatói irodát, bekopogtam, majd hallottam is a férfi hangot.
- Ki az?
- Dr. Carter.
- Jöjjön be, doki!
Kinyitottam ajtót, majd beléptem. Igazi luxus iroda volt, az irodában pedig az igazgató társaságában egy gyönyörű, szőke bombázó. El is képedtem, majd gondolatban megráztam a fejem és az igazgató felé fordultam. Alacsony, viszonylag vékony emberke volt, hátranyalt fekete hajjal.
- Á, doki! - ugrott fel nagy lelkesen. - Stefan Locher, a hotel igazgatója. Örvendek! - fogtunk kezet, majd mosolyával rólam a hölgyre villantott. - Ő a titkárnőm, Stéphanie Wedler!
- Örvendek, Dr. Carter! - intett felém elragadó mosollyal. Szintén egy megnyerő mosolyt villantottam felé, melyet kedélyesen fogadott.
Leültünk hát az asztal köré, hogy megbeszéljük miért is vagyok jelenleg a szállodában, ami körülbelül egy palota volt. Már telefonba beszélgettünk róla, de az nem pótolhatta a személyes megbeszélést, főleg, hogy a részletekről csak most fog igazán szó esni.
- Nos, akkor belekezdek. Azért hívattam ide, mert a napokban különös esemény történt. Az egyik alkalmazottam, Joel Schell aki itt dolgozott a gazdaságon kiutazott külföldre, Amerikába. Ott meghalt. Beszéltem a Washingtoni rendőrséggel, azt mondták öngyilkos lett. Túlgyógyszerezte magát. Csakhogy én ebben nem hiszek. Joel szívbeteg volt, gyógyszereket szedett, a rendőrség szerint bevette a tégely teljes tartalmát, de én ismertem őt, öt éve dolgozott nekem, tudom, hogy nem tenne ilyet.
De ez csak egy az érdekes események között. Nemrégiben eltűnt az egyik vendégünk is. Egy házaspár férfi tagja, Gordon Hawk. A felesége itt van még a hotelben. Gordon lassan két napja nem tért vissza a hotelba, de a rendőrség nem foglalkozik az esettel, ám! És itt jön a dolog hátborzongató része, tegnap megtudtam, hogy Gordon ismerte Joelt. Ez a Gordon... másnap tűnt el. Annak másnapján, hogy Joel halálhírét közölték velem.
- Ez rendkívül érdekes! - adtam neki igazat, hiszen nagyon különös véletlen lenne, ha Gordon eltűnésének nem lenne köze Mr. Schell halálához.
- Így igaz, Dr. Carter. Mondja valaki, hogy véletlen!
A szemeim a szőke hölgyre vezettem, aki éppen a körmét reszelte, de egyébként figyelt. Észre vette, hogy figyelem, így jobbra-balra kapkodni kezdte a fejét.
- Ja! Ez lehet csak véletlen! - tett eleget az igazgató költői kérésének, amit nem kommentáltunk.
- És azért hívott ide, hogy találjam meg Gordont?
- Azért is. Meg, mert van itt még valami, ami zavar engem.
- És pedig? - vártam a választ érdeklődő pillantással.
- A Vitznauerstock. Múltkor néhány túrázó arra panaszkodott, hogy szörnyet láttak.
Felkaptam a fejem és értetlen tekintettel meredtem a férfira.
- Szörnyet? - kérdeztem vissza, hogy jól hallottam-e.
- Egy Calpoust. Nézze én sem hiszek ebben a hülyeségben - emelte fel kezét nyugtatóan, - de nekem fontos az emberek nyugalma. Tudni akarom, ha valaki térfát űz velük és a vendégeimet szeretné elijeszteni.
- Mi az a Calopus? - kérdeztem értetlenül.
- Könnyebb megmutatni, mint elmagyarázni - vett magához egy rajzot, amit az egyik túrázó készített róla, aki látta. - Valami hibrid szörny. De ne féljen tőle, biztosan nem létezik.
Stéphanie is a rajzra nézett, majd elfintrodott.
- Juj, de ronda...
- Az... - motyogtam. Tényleg az volt, dem hittem benne, hogy létezik.
- A túrázók biztosan többet tudnak majd róla mesélni, de ne kürtölje világgá, hogy nyomozó, akit én hívtam ide. Játssza nyugodtan a kíváncsi vendég szerepét. A számláját természetesen én állom.
Nem volt ellenvetésem, bólintottam, majd még beszélgettünk kicsit és az ajtóhoz léptem.
- Ruedi mindenben a segítségére lesz! Eredményes munkát kívánok!
- Igyekezni fogok! - mondtam, majd intettem. Ő is intett, Stéphanie is. Utóbbinak mosolya még pár lépés elejéig kísértett, de hamar elengedtem és a munkára kezdtem koncentrálni.

Miután lecsekkoltam a szobám és kipakoltam a cuccaim idejét láttam, hogy egyek végre valamit. Órák óta éhen voltam és kíváncsi voltam micsoda fogások lehetnek ebben a luxus hotelben, így a hotel folyosóit elhagyva lekanyarodtam, át a bár részlegen, hogy az étkezőbe jussak, ahol egy üvegfal melletti asztalhoz ültem, ahonnan pazar kilátás nyílt a tóra és távolban a hegyláncra is.
Már most tetszett ez a nyomozás, ez az ügy. Így első blikkre elég érdekesnek ígérkezett, de bíztam benne, hogy nem törik bele a bicskám. Az pedig, hogy itt szörnyeket látnak az emberek, nem tudtam hová tenni.
- Még, hogy szörnyek. Szerintem nincs itt egy fél szörnyeteg sem - jegyeztem meg magamnak az étlapot olvasgatva, ám egy hang kizökkentett. A mögöttem ülő férfi hangja.
- Akkor még nem volt kinn a hegyvidéken - jegyezte meg a férfi előzékenyen. - Ott bizony vannak és nem biztos, hogy élve kijut onnan.
- Tessék?
- A szarvasfarkas. Nem hallott még róla?
- A Calopusról? - kérdeztem vissza a másik szót használva.
Bólintott.
- De, módjával...
- Csak menjen ki a hegyre és maga is láthatja majd... - felelte, majd inkább az ételével foglalkozott, minthogy tovább folytassa velem a beszélgetést. Nem is erőltettem.

.

she wore a thousand faces all to hide her own

but there's a little bit of devil in her angel eyes

Nem lehet okom panaszra. A hivatásom előnye, hogy nem csupán könyékig dagonyázhatok a vérben, halmozhatom a gyomorforgató bűntetteim, hogy kielégítsem a bennem lakozó csúnya gonosz falánk szörnyet, - mindezt bűntelenül; alkalomadtán lehetőségem van bebarangolni a világot. Az új célpont Európába szólít; legalább addigis mélységes bánatomra, vagy nem, távol leszek hőn szeretett Mesteremtől. Kit akarok becsapni, már félúton a repülőgép kényelmetlen turistaosztályán ücsörögve marcangolt a hiánya… Hiányzott az átható türkiz szeme, mellyel a vesémig látott. Hiányzott a félelem, az indulat és a gyűlölet. Beteges kötődésem, melyet brutalitása az évek alatt nem, hogy kiölt volna belőlem, még inkább táplálta. Ebből is látszik, hogy mennyire elbaszott vagyok. Mégis mikor landoltam Svájcban, nem voltam hajlandó felvenni a telefont, pofátlanul megvárattam, s elhatároztam kiélvezem a fényűző, mesébe illő öt csillagos Park Hotel nyújtotta lehetőségeket. Az elmúlt hónapokban sok szarság történt, benyaltam néhány kellemetlenül lassan gyógyuló sérülést, - a térdem köszöni szépen alakulóban van, viszont a közeljövőben még nem neveznék be maratonfutó versenyre. Rám fér némi csajos lazítás… Masszázs, minőségi pezsgő, finom ételek, egyértelműen mindenből a legdrágább, a maffia állja a cechet, pofátlanul vissza fogok élni vele. Ha túlköltekezem az ostor úgyis összekötőm hátán fog csattani. Az Övé meg én rajtam. Ördögi kör ez…

Gondosan kipakolom bőröndöm tartalmát, ruháim élére hajtogatom a szekrénybe. Rend a lelke mindennek. Glockom és egyéb játékszereim rizikós lett volna átcsempészni az államokból, de nem ragaszkodom az átlagos fegyverekhez, találékonyságom széles skálán mozog. Helen Berger, - a prédám, súlyosan allergiás a mandula és egyéb diófélékre, - hihetetlen, hogy mennyi mindent ki tud kotyogni egy szerető férj, ha közben kést szorítunk a farkához. Ha kipihentem magam, beosonok a konyhába és őrölt formában juttatok mandulát a vacsorájába. A szobájába nem fog gondot okozni a bejutás, közvetlen közelről akarom végig nézni, miként dagad el amúgy is ocsmány pofája, kap anafilaxiás sokkot és áll le a légzése. A környék úgyis hemzseg a hulláktól, (eggyel több nem oszt nem szoroz) eltűnt néhány turista, és még a hasznomra is vállhat. Allergia okozta halált túl érdektelen, amikor egy szörny ólálkodik és szedi áldozatait. 
Előbb a szórakozás, aztán a munka. Éhes vagyok, a repülőn felszolgált ételt, ehetetlen volt, pedig nem vagyok válogatós. Forró zuhanyt veszek és elkezdek készülődni. Az álcámnak megfelelően esik a választásom az én ízlésemnek már szánalmasan konzervatív öltözékre. Kiegészítőkét hamis, nevetségesen olcsó, mégis az avatatlan szemeknek drágának tűnhető ékszerekkel dobom fel. A vendégek java része dúsgazdag, nem hiányzik, hogy kinézzenek.  
Vitznau festménybeillő tája káprázatos, ezért is célzom meg az ablak melletti asztalok egyikét, de pechemre az összes foglalt. Bosszúsan teszek egy kört visszafelé is, amikor megüti a fülem egy érdekes beszélgetés, de ami jelen esetben kapóra jön, hogy angolul beszél. A “svájci német” még nekem sem megy perfektül, hát még a zöldfülű alteregómnak.  
- Elnézést, szabad ez a hely? - Az üres székre pillantok, aztán a férfira, de már húzom is ki a széket és szemtelenül helyet foglalok. Arcomra enyhe pír költözik, mintha az efféle vakmerő rámenősség nem vallana rám, rögtön magyarázkodni is kezdek bizalmasan közel hajolva.
- Tudja a gatyám is ráment erre a kirándulásra és ez a első napom, olyan jó lenne gyönyörködni a tájban. A rendelést még a szobámból leadtam… Gyorsan elfogyasztom, lövök pár fotót az instámra és itt sem vagyok. Nem fogom sokáig zavarni ígérem. -  Nagy boci szemekkel próbálok hatni rá, nehezen viselem a visszautasítást. Azt egyáltalán eszik, vagy isszák?

Épp csak pár perce voltam az étkezőben, váltottam pár szót a másik asztalnál ülő fickóval és lassan elkezdtem eszegetni a sültemet, amikor leült az asztalomhoz egy fiatal hölgy. Igaz, megkérdezte leülhet-e és igent is akartam mondani, de addigra már leült.
Igyekeztem nem túl feltűnően felmérni. Azonnal feltűnt, hogy többnek akar tűnni, mint, ami, de eszembe sem jutott volna szóvá tenni. Nem az én dolgom volt, sőt, én sem vettem volna jó néven, ha valaki számon kérne rajtam valamit, vagy beszólna. Ha volt rá mód, őrizzük a békességet. Bőven lesz még okom itt veszekedni és beszólni, abban biztos voltam.
Nem lett volna szükség, hogy mentegetőzzön, mégis megtette, amin elmosolyodtam. Érdekes egy jelenség volt, az biztos, de legalább jól nézett ki és úgy tűnt ő legalább normális is, nem úgy, mint a szörnyhívő férfi. Igen, határozottan jó nő volt. Úgy tűnik Miss. Wedler elindította a lavinát.
- Semmi gond. Maradjon csak, ameddig a kedve tartja. Nem zavar a társasága, élvezze csak a kilátást, én is azért ültem ide, de nem számítottam rá, hogy lehet ennél is szebb a látvány- bókoltam neki kedélyes mosollyal, bár nem azért, hogy kikezdjek vele. Csak gondoltam jól esik majd neki egy-két kedves szó.
- A nevem Julian Carter, a New York Egyetem fizika professzora. Ön is amerikai, nemde? - kérdeztem és kezet nyújtottam neki. - A beszéde elárulja. Ön is turista? A legjobb helyre jött nyaralni, ez a hely valami meseszép.
Ne is figyeljen oda a helyi babonákra. Egy-két fáradt turista olyat látott, ami nem létezik. Biztos csak a kimerültség miatt egy farkast többnek láttak, mint, ami és a képzeletük tréfát űzött velük. Ez ne vegye el a kedvét a kikapcsolódástól.
A férfi szúrós pillantást lövelt a hátamba, de mivel én ezt nem láttam, nem foglalkoztam vele, hanem töltöttem magamnak a borból. Amennyiben Sirannak nem volt, felajánlottam, hogy nyugodtan töltsön az enyémből.
- Járt már valaha Svájcban, vagy ez az első? - kérdeztem, hogy ha már a társaságát élvezem, akkor beszélgessünk is. Gondolom marad még egy ideig, szóval biztos nem lesz baj belőle, ha kicsit megismerjük egymást. - Láttam kicsit fáj a lába. Csak nem túra baleset? Óvatosnak kell lenni azon a hegyoldalon. Egy rossz lépés és mindennek vége.

she wore a thousand faces all to hide her own

but there's a little bit of devil in her angel eyes

Könnyűszerrel rejtőzők hamis álcám személyisége mögé, szórakoztat a tőlem idegennek ható különböző álarcok; személyiségek felöltése. Oly annyira beletudom magam élni, hogy a napi rutinom is köré építem. Egy teljesen másik élet... Siran a gátlástalan táncosnő, a könyörtelen bérgyilkos; háttérbe szorul, helyette Elizabeth Donovan – Ramiz névválasztásaitól agyfaszt kapok, - lép a porondra. Liza, lyukat beszél mások hasába, gátlásos, - mégis pofátlan, könnyedén barátkozik, instagram függő és ízig-vérig amcsi. A többit még “menet közben” kitalálom.
Nincs ellenére csatlakozásom. Ki tudna nemet mondani egy ilyen dekoltázsnak? Nem túl mély ugyan, de még ebben a visszafogott outfitben is kurva jól nézek ki. Hálásan pillogok a férfira, orcám épp, hogy kezdi visszakapni normál árnyalatát, de bókját követően ismét fülig elönt a vörösség. Sirant alaphangon se hatná meg, Liza azonban könnyedén zavarba jön, mivel önbizalma labilis, - láthatóan nehezen fogja be a bókot.  
- Köszönöm. - Apró halovány mosoly bújik meg szám sarkában.
- A bókot is, még akkor is, ha nem őszinte. - Már-már bátortalanul nyúlok felé, mert bizony egyetlen kézrázás, sok mindenről árulkodhat. Gyengéd vagyok, nem lehetek túl domináns és erőteljes, még odalenne a szerepem varázsa.  
Egy professzor, milyen érdekes. Remélem nem fog untatni. Nem véletlen esett a választásom pont Ő rá. A szemeiben... a bátyámét véltem felfedezni. Vajon merre járhat a nagy világban?
- Elizabeth Donovan. - Nyugodt szívvel árulom el a nevemet, ami épp olyan kamu, mint az ékszereim. - Bizony az, nahát milyen kicsi a világ... Még sosem jártam ehhez fogható helyen. - Jaj, dehogynem. - Helyeselve bólintok. - Nem hiszek az efféle históriákban. - Ejnye-bejnye Julian milyen kételkedőek vagyunk. Osztom a véleményét, bizonyos szinten... Nem hiszek a mendemondákban, az unikornisokban, a túlvilágban, a pokolban meg pláne, mert ha csakugyan létezik se fogadna be. Szörnyetegek viszont léteznek, ha nem is abban a formában, amit néhány idióta turista látni vélt; - itt vagyok például én.  
Ügyet sem vetek a másik asztalnál ülő férfira, ha belekotnyeleskedik a beszélgetésünkbe, legfeljebb kirúgom alóla a széket, persze csak szigorúan fejben játszom le jelentet.  
- Első alkalommal járok külföldön, még sosem hagytam el az államokat. A nővérem szerint szobanövény vagyok... Készítek is neki egy képet, mert szerintem még most sem hiszi el, hogy nem a sötét szobámban gubbasztok. - Kár, hogy nem jár plusz fizetség az improvizált kitalált történeteimért. Szarrá kereshetném magam. Előkapom a mobilom, lövök pár fotót, Mesteremnek szánom, mondtam már hogy imádom bosszantani?  
- Na és ön? Gyakran utazik? - Töltök a borból, nem vagyok semmi jónak az elrontója. Még akkor sem, ha közben megérkezik a vacsorám és mellé a vodkám. Van, amiről az álcám kedvéért sem vagyok hajlandó lemondani. Nem túl szerencsés a kettőt együtt keverni, felőlem nyugodtan nézhet alkoholistának, nem fog meghatni, de Elizabeth nem hagyja szó nélkül. Barnáim a vodkára tévednek. - Felejteni jöttem, nem túrázni. - Ha tehetem kímélem a lábam, gyönyörű táj ide, vagy oda még nem vagyok abban az állapotban, hogy ekkora terhelésnek tegyem ki térdem. Sors iróniája, hogy nem is a szó szoros értelmében, de valóban egy rossz lépésnek köszönhettem sérülésem. Elbíztam magam.  
- Nem olyan vészes. - Legyintek, de azért éreztetem vele, hogy nyilván nem igaz, csupán az illem szól belőlem. Az a elmeroggyant, majdnem nyomorékká tett. Sokat javult, ahhoz képest, hogy az első pár hétben wc-ig is alig bírtam elbotorkálni és gyakorlatilag csak fájdalomcsillapítón és vodkán éltem. Javult, de sosem lesz a régi.
Meglehetősen jól leplezem valódi érzéseim, mindig képes vagyok a helyzetnek megfelelő arcot vágni, azonban most kimutatom mennyire felzaklat a kíváncsisága. - Az ex - Még csak normális kapcsolatom sem volt, nem hogy férjem. Ettől máris nevetnem kell.  
- férjem lelökött a lépcsőről. - Nem kívánok többet hozzá tenni. Előhúzom a bántalmazott nő kártyát, csúnya gonosz én.  
- Nem kér inkább vodkát? - Egy huzásra megiszom a maradék borom és erőltetetten ugyan, de elmosolyodom, mintha nem is állnék az idegösszeomlást szélén. A férfiak szeretik a megtört nőket, lássuk Julian te milyen vagy? Elég jóképű, hogy hagyjam, hogy megvigasztaljon.  
- Uhhh hangulat gyilkos vagyok. - Többek között. - Meséljen inkább magáról...  - Az biztos, hogy nagyon jó megfigyelő. - Mi szél fújta ilyen messzire New Yorktól? Egyedül jött? - Meglehet túl indiszkrét vagyok, de a francnak hiányzik, egy féltékeny nő, vagy férfi a nyakamba vacsora közben.

- Ugyan, a bók őszinte, még ha nem is azért bókolok, hogy ledobja nekem a fehérneműt - legyintettem mosolyogva.
Kezet ráztam vele, miközben bemutatkoztunk egymásnak.
Én jártam már pár szép helyen, bár többségében munka miatt és nem igen volt lehetőségem kiélvezni a helyi látványosságokat. Elhomályosította a képet a sok hulla és gyilkos. De azért volt, amit meg tudtam nézni, szóval annyira nem panaszkodhatom.
Hallgattam szavait, bár elfogott egy furcsa érzés. Egyfajta kétkedő érzés.
Nevettem egy jót. Elég humoros és laza volt, ez tetszett. Szobanövény...
- Hát, legalább szép szobanövény. Mutatós - mosolyogtam. - Még nem késő. Nem vagy harminc sem. Menny lehetsz.... - sandítottam felé tanakodva életkorán. - Huszonöt? Huszonhat. Még előtted az élet, még bőven beutazhatod a Földet akár kétszer is.
Hogy én? Sokszor. Az egyik hobbim az utazás - feleltem, bár a hobbi elég erős kifejezés. Inkább a munkám miatt utazgatok mindenfelé, nem hobbiból. - De régen katona voltam, szóval akkor sokat voltam például keleten. Irakban és a környező országokban.
Felejteni? Mégis mit? - kérdeztem gondolatban.
Erre hamarosan választ is kaptam. Szóval az ex-férje lelökte a lépcsőről. Ez nem volt számomra túl hiteles, hiszen akkor más sérülései is lennének, nem csak egy sima térdsérülés. Itt csak egy térdsérülésről beszélünk, mégpedig elég komolyról. Valamit elhallgat előlem, nem mondd igazat. Ha lépcsőről esett volna le, főleg jó magasról, akkor most más állapotban lenne.
De nem éreztetem vele, hogy átlátok a hazudozáson, bár mondhatta volna azt is, hogy nem akar róla beszélni.
Elhúztam a szám, mint, aki rosszallja az őt ért támadást és mogorván megráztam a fejem.
- Micsoda vadállat! Börtönben a helye az ilyennek! - bólogattam.
A vodka felé pillantottam, majd odatartottam a poharam.
- Köszönöm, elfogadom - mondtam és mikor megtöltötte, visszahúztam, mentegetőzését pedig leintettem. - Ugyan, dehogy! - fogtam meg kezét. - Csak kibeszélte, amit ki kellett. Ennyi. Nem tarthatunk mindent magunkban. Én szívesen meghallgatom, mondja el nyugodtan, ha valami bántja. Jó hallgatóság vagyok, és ha tudok, segítek, vagy adok pár jó tanácsot, ha tudok.
Míg következő kérdését feltette, bekaptam pár falatot az ételemből is.
-Egyedül, igen. A szálloda igazgatója jó barátom, ő hívott meg - feleltem a fél igazságot.
Most abból fog állni a beszélgetésünk, hogy hol ő hazudik, hol én? Az nem lesz semmi.
Oké, valóban egyedül jöttem, de az indok kicsit más volt. De nem kell mindenkinek tudnia, hogy nem egyszerű professzor vagyok, hanem detektív is, aki nyomozni jött.
- Eltelt már pár hónap, hogy utoljára külföldön jártam, szóval jól jött ez a kis lehetőség. És ismerem a helyi nyelvet is, szóval előnyben vagyok a többi turistával. Bár ebben a hotelban mindenki beszéli az angolt, ha valaki be menne a városba, ott már nem. De én ott is meg tudom állni a helyem, hiszen beszélem a németet és a franciát, amit itt használnak - mosolyogtam elégedetten és a vodkába ittam. Végre egy nő, aki nem fog elítélni az ivás miatt, hiszen ő maga is iszik.
- Jó látni, hogy van egy nő, aki végre nem fogja a képembe vágni, hogy piás vagyok - nevetek.

she wore a thousand faces all to hide her own

but there's a little bit of devil in her angel eyes

Először is egy szóval sem mondtam, hogy van rajtam fehérnemű, másodszor pedig: milyen kár. Elizabeth nem reagál, zavarba jön. Szűzkurva. Az ilyen prűd picsákat a föld alatt szeretem, legalább négy méterrel, lehetőleg fejjel lefelé, hogy ne tudja magát kikaparni. Julian a világ legrendesebb palija amennyiben tényleg csak azért bókol, hogy az illető egóját cirógassa, vagy meleg. Hamarosan kiderítem.  
Ha lábaim közé nem is akarja beudvarolni magát, legalább a humoromra vevő... Hogyha ismerné a másik énem, bizonyára nem mulatna ilyen jóízűen, az övé haláli és nem csupán képletesen.
Általában véve olyan férfiak vesznek körül, akik nem tartják nagyra a női nemet. Szeretnek irányítani, felsőbbrendűnek hinni magukat… Nekem pedig az a dolgom, hogy elhitessem velük így is van. A kurva és annak összes szinonimájával illetek már. Szörnyetegnek becéznek, kutyának. Mutatós szobanövény. Ízlelgetem. Jaj hát ez annyira aranyos, hogy még a meg nem kóstolt ételem is kikívánkozik.  
- Ha tovább hízelegsz a fehérneműm magától fog lehullani.  - Jelentéktelenül élcelődöm, nem tartom a szemkontaktust sem, a mobilomat keresem, hogy az említett bizonyítékként szolgáló tájképeket elkészítsem a nővéremnek. Viseletes iphoneommal (simán lecserélhetném újra, de mivel Ramiz drága tette tönkre, megvárom, hogy vegyen helyette) elszántan ajkamat beharapva keresem a megfelelő szöget. Gyönyörű hely, kicsit bánt, hogy nem maradhatok túl sokáig.  
- Egész jók lettek nézd... jaaajjj csak nem a Loch Ness-i szörnyet sikerült lencse végre kapnom?  - Kilenc általánost jártam ki, de nem vagyok tudatlan. Skócia azért nem itt van szomszédban... A “szörnyes” fickót akarom felbosszantani és annyira be is jön, hogy morogva hagyja ott az asztalát, és szívódik fel a kijárat irányába. Elizabethez mérten elég gonosz húzás, de nem tetszik, hogy hallgatózott. - Jövőre leszek harminc és totál kapuzárási pánikban vagyok. Még háromszor is körbe utaznám, ha telne rá.  - Nem figyelt rám? Nem rég ecseteltem, hogy “gatyám is ráment erre a kirándulásra”. Egy rossz pont Juliannek.  
- Izgalmas életed lehet, irigyellek. Nálam az olvasgatásban és netflixezésben merül ki a hobbi fogalma.  - Fogalmam sincs róla, hogy a gyilkoláson kívül miféle tehetség rejlik bennem, egyáltalán van-e bármihez is tehetségem. Hogyan tengeti napjait egy nyugdíjazott bérgyilkos? Hogyan tudnám felvenni az élet ritmusát, ha sosem életem normális életet? Pénzem az van nem is kevés, utazgatnák, ám azt sem tudom merre indulhatnék.
- Katona? Mégsem irigyellek.  - Itt valami bűzlik. Aki egyszer katonának áll, az nem vonul csak úgy vissza uncsi professzornak. - És öltél is?  - Szeretted? Mondd hány ember élete szárad a lelkeden?
- Bocsánat a tapintatlan kíváncsiságomért, nem muszáj válaszolnod.  - Ó, dehogy nem, kééérlek.  
- Ott rohad. Nem most történt... - Ezért nincs rajtam több zúzódás. Kissé túltöltöm a poharát. Leakarom itatni? Naná. - Egészségedre.  - Számítottam rá, hogy hatásos lesz a kegyetlen ex dráma, de arra nem, hogy együttérzését kifejezve megfogja a kezem. Testem pedig úgy válaszol rá, hogy az egyszerre kellemes és ijesztő. Várom, hogy mikor vesz fordulatot a gyengéd érintés, várom, éhezem fájdalmat, de nem kapom meg… Követem a példáját és belekóstolok az ételembe. Carbonarát kértem, a kedvencem.  
- Nagyon kedves tőled, de nem szívesen nyafogok. Azzal csak felszakítanám a sebeket.  - Sebek, hegek, abból akad bőven. A nevelőapám az övét használta, annak is a csatos felét. Élénken él az emlékeim között, hogy a kiosztott csapások olyan erővel és váratlanul érkeztek, hogy azért imádkoztam, hogy elájuljak.
- És nem keres új barátokat? - Az igazgatóra célzok, viccelődöm, az úgy is tetszett neki. Elismerően füttyentek. Végén még kiderül, hogy ő szedi az áldozatokat.  
-  Nem vagy semmi. A német konyhanyelvi szinten nekem is megy, de a francia...   - Bezzeg a franciázás.  - Mondj valamit franciául, légysziii. Mandarin-t is folyékonyan beszéled? Milyen rejtett képességeid vannak még? - Ha kiürülne a pohara gondosan újra töltöm. - Én meg tudom nyalni az orrom hegyét... Nem sokan képesek erre és büszke vagyok rá. Még két pohár ebből az ütős vodkából és meg is mutathatom.  - Csibészes vigyorral pillantok fel rá. - Ettől valóban nem kell tartanod. Attól annál inkább, hogy simán az asztal alá iszlak.  - Felé nyújtom a poharam. - Nem hiszünk a szörnyek létezésében és alkoholisták vagyunk, két közös vonás, erre koccintanunk kell.  -  

Felpillantottam rá, mikor meglebegtette a gondolatot, hogy levetkőzik nekem. Oké... nem utasítanám vissza, piszok jó csaj, de biztos voltam benne, hogy ha Roman megtudja, hogy félre lépek, ráadásul egy nővel, lehet, hogy agyonver és még csak el sem temet. Na jó, túlzok, vagyok elég jó bunyós, hogy ne tudjon megverni csak úgy. Épp ezért álmomban fog megfojtani.
Jót mosolyogtam a Loch Nessi szörnyes szövegen, majd magamban nevettem is egy jót, amikor a fickó úgy döntött, hogy lelép.
- Ugyan, még megszerezheted rá a pénzt. Semmi sem lehetetlen. Lehet néhány év múlva kapsz egy jól fizető állást és degeszre keresed magad. És nem, ez nem csak legenda, több ilyen ismerősöm volt már. Az egyik jól fizető fotós, a másik pedig újságíró lett és most remekül élnek. Még veled is bármi lehet.
Ettem néhány falatot, míg ő emésztgette a választ és kérdezett.
- Persze, hogy öltem. Majdnem minden katonának kellett. Akkoriban háború volt. Az Iraki háború. Hazaszolgálatból álltam katonának, úgy éreztem... úgy éreztem tennem kell valamit, így nemsokra rá, hogy ledoktoráltam, beálltam a frontra - feleltem őszintén. - Kötelességemnek éreztem.
Azt már nem tettem hozzá, hogy utána NSA ügynök lettem, azaz a Nemzetbiztonsági Hivatal különleges ügynöke. Amolyan kém, mint James Bond. Azt sem árultam el, hogy jelenleg magánnyomozó vagyok.
Nem kell mindent tudnia.
Megkaptam a vodkám, nem is keveset. De nem zavart. Ha tudná mennyit tudok inni! Nem mondom magam alkoholistának, de gyakorlott ivó vagyok, cigiről pedig nem is beszélve. Nem véletlenül kellett rákkal műteni a tüdőm és kezelni hónapokon át. Bár az se most volt, eltelt már azóta némi idő.
De nem változott semmi.
- Oh, értem. Ezt jó tudni. Megbűnődik - feleltem elégedetten, bár voltak kételyeim a történet hitelességét illetően.
- Csirio - emeltem meg poharam és belekortyoltam. Elég jó minőségű volt. Biztosan eredeti orosz vodka.
Elnevettem magam megjegyzésén. Jó humora volt, az tény.
- Ő egy olyan barát, akit ritkán látok. Sok barátom van, van miből válogatni.
Olybá tűnt nem nehéz lenyűgözni, ha már ezektől is hasra vágja magát nekem az asztalon. Hát még ha ismerné a többi képességeim? Mi lenne akkor?
- Comprendriez-vous quelque chose en français si je parlais leur langue ?
(Megértenél bármit is a franciából, ha az ő nyelvükön beszélnék?) - tettem fel neki a kérdést folyékony francia nyelven.
- Mandarinul keveset tudok. De beszélek még pár nyelvet. Többek közt az arabot is, mivel a háború idején éveken át arab területeken voltam.
Az orrmegnyalós szövege megmosolyogtatott. Tényleg értett a viccelődéshez. Állam alá könyökölve figyeltem őt, már nem is igazán az étellel foglalkoztam. Amúgysem voltam túl éhes.
Egész jó társaság, pedig valahogy nem számoltam rá, amikor idejöttem, hogy ilyen hamar jó társaságban lesz részem. Általában fegyvert szoktak fogni a fejemhez, utána jönnek csak a barátok. Fordult a kocka?
- Nocsak, ezek szerint remek a nyelvtechnikád? - mentem bele én is a csibészkedésbe, ha már így dobta a lapot. - Na csak vigyázz, lehet fizikus vagyok, de az ivásban is otthon vagyok. Versenyt akarsz inni? - nevettem.
Koccintottam vele.
- A szkeptikusságra, az italra és persze ránk.

she wore a thousand faces all to hide her own

but there's a little bit of devil in her angel eyes

-  Igazad van. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Motivációs trénernek kellene lenned... - Julian motiváló monológja roppant megható - lehetne Elizabeth számára még inspiráló is... A gond csupán az, hogy nem vagyok Elizabeth, a maffia korcsának nem jár happy end. Kilépni csak egymódon lehet, ha meghalsz. Mégis naponta áltatom magam, hogy talán ma lesz az utolsó munkám és Ramiz végre beváltja az ígéretét. Türelmetlenség nálam egyenes a bizonytalanság utcájába vezet. Mindig mindent azonnal akarok és ha nem kapom meg; - elbizonytalanodok, kedvemet veszítem.  Ám félek, ha nyaggatom ásat velem egy gödröt aztán lelő a picsába és bele lök. Akadnak szörnyű pillanatai, amikor simán kinézem belőle, hogy hidegvérrel kivégezne, inkább, mint hogy elengedjen. De a szavát adta; - és ha be is tartja sem vagyok benne egyáltalán biztos, hogy akarom még. Főleg, hogy itt ülök ennél az asztalnál egy vadidegen fickóval, és az lehetek, aki csak lenni szeretnék... Ha úgy hozza kedvem felédesgethetem a szobámba, aztán szex után simán megfojthatom kispárnával, (elég idősnek saccolom, hogy kiadós kefélés után bealudjon) míg gyanútlanul elnyeli az álom. Ha viszont Ramiz főnöke rábólint és zöld utat kapok, nem ölhetek csak úgy kényem kedvem szerint, - na jó talán mégis, de minden sokkal bonyolultabb lesz. Rizikósabb. Nem lesz ott a Mester, hogy elsikálja a kényes ügyeim. Ha megölök valakit pusztán örömforrásból vezérelve, jól lakatva a csúnya nagy szörnyeteget, még pénzt sem fogok cserébe kapni. Beülhetnék az iskolapadba, hogy normális szakmát szerezzek, de az vajon kielégítő lenne? Talán pont ezért áltatott ígéretével, tudta, hogy ha ott lesz a nagy lehetőség, akkor sem élek majd vele. Gyűlölöm, hogy ennyire ismer. Jobban, mint én saját magamat. Elvégre ő keltette igazán életre és etette a bennem lakozó fenevadat, mikor még az csak szárnyait bontogatta. Gyámjaim meggyilkolásával véget érhetett volna a rémálom. Gátat szabhatott volna az őrületnek, kigyomlálhatta volna belőlem, mielőtt az elburjánzik, s mély erős gyökeret ereszt. A legszomorúbb az, hogy valahol mélyen lelkem sötét zugában; - nem bánom. Mesteremnek köszönhetően teljesedtem ki. Nélküle nem csupán fél, de semmi volnék. Egy megtört kislány, sebhelyekkel, traumával, szánalmasan unalmas élettel, akár Elizabeth.  
- Nem lehetett egyszerű, habár olyan könnyedén mesélsz róla, mintha azt kérdeztem volna hány éves vagy. - Remélem negyven pluszos, a fránya apakomplexus. -  Tiszteletreméltó hozzáállás. A legtöbb férfi, akit ismerek, nem túl hazafi. Persze a zászló kötelezően ott díszeleg a tornácukon, de ha bekellene vonulni... már fülük farkuk behúznák. Pedig az amerikaiakat általában a “hazám mindenekfelett” habitus jellemzi. - Úgy mondom, mintha én nem lennék amerikai, hát nem is vagyok. Gyilkolásvágy mögé rejteni a túlbuzgó hazafiságot, azért nem semmi. Mondjuk Julianból nem nézem ki, de katonák kilencven százalékából simán.  
- Meg, de hogy meg-e bánta abban nem lennék ennyire biztos. - Nem spórolok az itókával, úgyis ingyen volt, egyértelműen a legdrágábbra esett a választásom. Ha alkoholról van szó épp úgy, mint a kávénál, nem sajnálom rá a pénzt, legyen minőségi. Egyszer élünk...  
- Szerencsés vagy. Könnyen barátkozom, de nehezen tartom meg őket. Ahogyan a férfiak terén úgy a barátaimat is meglehetősen rosszul választom meg.  Akár a különleges képességem is lehetne olyan szinten vonzom a toxikus jellemeket. - Szegény kicsi Liza mindjárt megsajnálom. - Egy árva szót sem értettem, de baromi szexin hangzott. - Megkell tanulnom franciául, tényleg szexi és kitudja mikor jöhet jól.  - Végén még kiderül, hogy te vagy Bond... James Bond. - Izgatottan harapom be alsó ajkam, veheti újabb poénnak. Bejön a mosolya és még van tarsolyomban pár ütős poén, amit szívesen elsütök. Ritkán van alkalmam szórakozni, Helen megvár, egy egész hétre vette ki a szálloda egyik igen impozáns lakosztályát. Csak nem fut el, ha mégis; még fél lábon is utolérem. Hehe.  
- Eddig nem volt rá panasz. - Kacsintok rá és kedélyesen felnevetek. - Ha elbírod viselni a vereséget, versenyezhetünk. Legyen valami tét... Hmmm. - Levetkőzhetnél lássuk nyomot hagyott e rajtad a háború.
- Ötleteim lennének, de attól tartok, hogy az étterem vendégei nem díjaznák.- Eszek pár falatot, mert az ital igencsak gyorsan a fejembe fog szállni és utálnék veszíteni. A szalvétámmal bajlódom, mintha attól tartanék kikosarazás, mint opció felmerülhet. Pedig nem fog. Julian a horgomra akadt.

Most még így gondolja, de csak mert még nem ismeri a másik oldalam. Jobb is, addig jó mindenkinek. Neki biztosan. Nem mindenki tudja értékelni azt a valakit, aki lenni tudok "jobb napokon".
- Kicsivel több, mint, amennyinek látszom - mosolyogtam elégedetten, hiszen nagyon jól tartottam magam, pedig túl vagyok egy tüdőrák-műtéten, "alkoholista" vagyok, többet füstölök, mint egy szemétégető és veszélyes életet élek. Mégis az a fránya genetika. Sok ember a harmincas éveim vége felé tippelne, pedig már negyvenhárom éves vagyok.
A hazafisággal kapcsolatban kicsit tévúton jár szerintem. Bár ez csak az én véleményem.
- Szerintem kevered a britekkel. Bár tény és való, Amerika is elég hazafias, meg minden, de az angoloknál divatos szlogen az "Isten óvja a királynét", meg "Angliáért" és a többi nacionalista és egyéb cucc. De igen, nálunk is népszerű ez a habitus, de inkább Anglia.
Mi, azaz az amerikaiak többségében túl kényelmesek vagyunk és túl önzők, hogy a halálba rohanjunk. Tisztelet a kivételnek. Régebben, a tizenkilencedik században, meg a huszadik század elején még valóban nagyon hazafiak és hősiesek voltak az amerikaiak, de mostanra ez megkopott.
Miközben ittam, érdeklődve hallgattam szövegét, melyek még részben a volt pasiját illették, meg persze a kapcsolatainak múlandóságáról. Érdekes volt. Legalább olyan peches lehet a pasikkal és barátokkal, mint én az utazásokkal és a nyomozásokkal. Biztos jó páros lennénk.
Én lennénk Bond? Ki tudja. Ezt már hallottam egy-két ismerősömtől.
- Rendeljek egy vodkamartinit? Rázva, nem keverve - idéztem fel James Bond ikonikus italát és dumáját kellemes mosollyal. Még a hangtónust is igyekeztem leutánozni.
Magabiztos, már, ami a tehetségét illeti a férfiak kielégítésében. Bár ki is nézem belőle, hogy jól menjen neki, bomba nő, csak nem lehet csalódás a vége?!
Nameg persze a piát illetően is. Vereség? Számomra? Az nem lehet! Piálásban nem veszthetek.
Látom, kicsit frusztrált lett és pótcselekvésként a szalvétával játszott. Vajon mi lenne a tétje?
Közelebb hajoltam hozzá.
- Ha nem akarod kimondani hangosan, súgd meg - mondtam visszafogott hangtónusban. - Vagy inkább folytassuk kettesben? - vigyorogtam gyermekdeden, de bűbájosan. Megvolt a kisfiús sármom, és a megnyerő aurám eddig szerencsére még a leggenyóbb embereket is meglágyította legalább egy kicsit.