“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

+18
Hihetetlenül boldoggá tesz, hogy minden ilyen jól sül el - már a tortán kívül, de azt nem számolom, a muffinbox úgyis finom kárpótlásnak bizonyul. A meglepetés sikeres, Dave boldog, mindent beragyog a mosolyával és a nevetésével, és tényleg minden tökéletes. Egyezséget kötünk a valentin-napról, Yana születésnapjának lufi-körülményeiről, a vacsora jól fogy és mindenki jókedvű. Az ajándék - az első - is sikernek könyvelhető el, mert Dave örül és már tervezget, ami mindig jó jel. Ajándékozás után különválunk egy kicsit, míg én etetek és altatok, ő pedig Luciról gondoskodik és elpakol. A napot a tévé előtt heverészve fejezzük be - legalábbis ő ezt hiszi, de egy kicsit én is kiélvezem a csendes, idilli perceket az ölelésében, muffint majszolva. Csak ezután kezdek bele az akcióba.
A reakcióját videóra kellene venni; hivatalosan is elkönyvehetem mindkét ajándékot sikernek. Úgy térdel le, mint hívő az istennője elé, ami az én szememben nyilván túlzás, de ettől még nagyon is boldoggá tesz vele. Mondjuk sokáig nem jutunk elsőre, mert ügyesen eszébe villan a bébiőr hiánya, de ezen gyorsan segít, én pedig engedelmesen az ágyon várok rá. Miután az ajtó másodszorra is becsukódik mögötte és a bébiőr is a helyén van, már nem kell tovább várnom. Szinte nekem esik, amit cseppet sem bánok, heves, kiéhezett csókkal faljuk fel egymást, míg úgy simítjuk és érintjük egymást, mint akik most kapnak a másikból először. Rövid úton meg is szabadítom a pólójától, amikor pedig feltérdel, már ülök is fel, hogy segítsek kioldani az övét és a nadrágját. Már most őrjítően kívánom őt, de miután a csipkebugyit levarázsolta rólam, a térdeim alá nyúlva egyértelművé teszi, hogy neki még más tervei is vannak.
– Dave... – sóhajtom rekedten, vággyal teli, ködös tekintettel nézve fel rá. Nem szeretném megkockáztatni, hogy ma csak nekem legyen jó, de megállitani sincs erőm, főleg, ahogy ismét szinte nekem esik, csak ezúttal máshogy. Annyira ki vagyok éhezve és olyan hevesen vágyom rá, hogy már törne is felna torkomból egy hangos, kéjes nyögés, de még idejében észreveszem magam. Az alkaromat szorítom az arcomra, hogy felfogjam vele az élvezetem hangjait, mert olyan lelkes hevességgel fal fel, hogy már most szinte kikerget a valóságból. A testem vonaglását már neki kell megállítania a kezével, mert nem vagyok ura - annak sem -, teljesen kikészít. Ha lett is volna olyan szándékom, hogy felhúzzam magamhoz, ez elveszik félúton, ahogy ő veszi el az eszem a nyelve és ajkai észbontó játékával. Nem is kell sokat küzdenie azért, hogy átvágjon rajtam egy hevesen lüktető orgazmus, ami miatt már be is kell fognom a számat, hogy csak ő hallja az így elfojtott hangokat, míg a testem újra és újra megvonaglik alatta. Amikor zihálva kinyitom a szemeimet, ő már fölém mászik, és ahogy teste az enyémhez simul, rekedt, vágyakozó sóhajjal dörgölőzöm újra hozzá, ködös szemekkel nézve az övéibe. Nem is kell sokat várnom, hogy végre, végre elmerüljön bennem, li tudja hány hónap után újra. A sóhajába beleborzongok, nekem pedig még a nyögés is a torkomon akad, csak a hátába marva, elakadó lélegzettel mozdítom ellen a csípőm, hogy a lehető leghamarabb a lehető legmélyebbre csússzon. Olyan régen voltunk már együtt, hogy a farka elemi erővel feszíti a testem, és én majd' megőrülök az érzéstől.
– Fuck... Dave... – zihálom, körmeimmel marom a bőrét, ahogy kapaszkodok belé, amikor pedig megmozdul, megint majdnem hangosan nyögök fel, az utolsó pillanatban kapok észbe, ezért jobb híján felemelem a fejem és a vállába harapok, hogy elfojtsam a hangot. Majdnem olyan intenzíven élem meg ezeket a pillanatokat, mint az első éjszakánkat, lábaimat a teste mellé húzom és köré is fonom őket, hogy így (is) bátorítsam. Csípőmmel ellenmozdulok az övé minden lökésének, a testem vágyakozva reszket és lüktet. Nem győzöm csókolni őt, hogy elfojtsam a kéj feltörő hangjait, mert alapesetben most valószínűleg sikoltanék a gyönyörtől, de tudom, hogy nem lehetek túl hangos, ha ezt be is akarjuk fejezni. Így csak zihálok, sóhajokba és halk nyögésekbe foglalom a nevét, a káromkodásokat, a szinte imákat, amikor pedig túl hangos lennék, így vagy úgy, de elfojtom a hangokat a segítségével. Például akkor is, amikor elélvezek, a kéj pedig olyan elemi erővel vág végig rajtam, hogy vonagló testtel, hevesen lüktetve áramlik végig rajtam a gyönyör, ami miatt újra a felkaromat kell a számra szorítanom, hogy ne engedjek a feltörni készülő sikolynak.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

Mosolyogva figyelem, ahogy gondolkodóba esik; a fogaskerekek lázasan járnak a csillogó kék szemek mögött, míg végül felém nyújtja a jobb kezét, elfogadva az alkut. Vigyorrá szélesedik a mosolyom, határozottan fogom meg az ő nagy kézfejét, magam is rábólintva az üzletre, de mielőtt elengedném, rosszcsont módon a kezénél fogva húzom magamhoz, hogy egy csókkal is megpecsételjük az egyezséget. Biztos ami biztos.
Az asztalnál már egymás napjáról érdeklődünk vacsora közben, és amikor látom rajta, mennyire szerette volna látni Yana arcát a lufitenger láttán, muszáj előállnom valamivel. Nem szeretném, hogy ilyen érzései legyenek, mert tudom, hogy az is nehezen érintette, amikor a fejlődésének java részét is ki kellett hagynia. A születésnapos ötlet azonban láthatóan neki is tetszik, szóval elmosolyodom.
– Akkor így lesz – bólogatok és somolyogva figyelem, hogyan bűvöli Yana most is azt az egy szem lufit. Teljesen odáig lesz, ebben biztos vagyok; amikor Dave az én születésnapomon külön neki is hozott lufit, egy egész hétig az volt a sláger. Főleg a lovacskás.
Látom ám, hogy néz rám, amikor összevetem az adagokat a méreteinkkel, és igazából nem is kell mondania semmit, hogy szinte a gondolataiban olvassak, de én is csak somolygok az orrom alatt. Azért amikor már megkapta az ajándékát - az elsőt -, nem rejtem véka alá, hogy következményei lesznek annak, hogy már több mint fél éve nem érezhettem őt méltón. Persze, amikor hazajött, megtaláltuk az alternatív módokat, hogy ne legyünk teljesen kiéheztetve, de Yana születése óta hol a kimerültség, hol az időhiány már ezt sem engedte, hiába adta meg a zöld lámpát az orvos több mint egy hónapja.
Az ajándékozás után külön kell válnunk, hogy a legkisebbünk is vacsorázhasson, aztán alhasson - remélhetőleg jó nagyot. Miután megetettem és elaltattam Yanát, csatlakozom Dave-hez a nappaliban, élvezve az összebújást, a hosszú csókot, aztán a közös tévézést és a muffinokat. Valószínűleg tíz perc alatt ki tudnék dőlni itt helyben, a karjaiban, a meleg testéhez bújva, de nem szabad. Van még egy ajándéka, amit elő kell készítenem. Ő ezen a ponton már nagyjából mindenért is bókol nekem, és amikor rászólok, még csak nem is tagadja, szóval kuncogva befogom a száját a sajátommal. Érzem, hogy mosolyog, de nem hagyom, hogy újra okokat keressen a bókolásra - majd én mindjárt adok neki egyet. Mosdószünet ürügyével megyek tényleg a fürdőbe, csakhogy valójában a következő meglepetését készítem össze. Magamon.
Nem kiabálhatok Yana miatt, ezért halkan kell felhívnom magamra Dave figyelmét, amint elkészültem, de sikerül. Persze azt hiszi, baj van, de nem válaszolok - majd ő eldönti, mekkora a baj. Visszaállok a fürdőszoba ajtajába, Dave pedig hamarosan be is lép a hálóba, tekintetével engem keresve... aztán megtalálva. A mosolyom kiszélesedik, amikor a szája is tátva marad, végigkúszik a gerincemen egy ismerős borzongás a tekintete nyomán, de hagyom, hadd nézelődjön. Amikor aztán letérdel, mintha valami istennő lennék, halkan kuncogni kezdek, de megvárom, hogy odamásszon hozzám. Beletúrok a hajába, ahogy átöleli a testem, másik kezemmel a vállára simítok és megugró pulzussal figyelem, ahogy arcát lefelé simítja a hasamon, aztán beleharap a combomba. Megnyalom kiszáradtnak érződő ajkaimat, ám neki hirtelen eszébe jut a bébiőr. Elmosolyodom és biccentek egyet, mert annak tényleg itt kell lennie mellettünk. Felkel, de engem már parancsol is az ágyra, amin halkan elnevetem magam.
– Igenis, uram – pillantok rá játékosan, és megyek is az ágyhoz, de még az ajtóból is visszaszól. Én épp feltettem a térdem az ágyra, szóval akkor már kihasználom az alkalmat, hogy eltúlozzam a mozdulatot és négykézláb felmászva a takaróra nézek hátra rá a vállam felett.
– Yes, daddy – választok új hangnemet is. Kényelmesen elfekszem az ágyon, felkönyökölve, egyik térdem felhúzva várok rá, mert bár a feltételezése jogos lett volna, most az izgalom hatására kissé már fel is fűtött vérem szerencsére ébren tart. Nem is kell sokat várnom, hogy besiessen; bezárja az ajtót, bedugja a konnektorba a bébiőrt, aztán már mászik is fel az ágyra. Csábító mosollyal nyúlok érte egyik kezemmel, ujjaimat a hajába futtatom, és ahogy megcsókol, lassan leengedem a hátam az ágyra, vele együtt. Élvezettel veszek el a mély, vágyakozó csókban, másik kezem már a pólója alatt van, mert én is éhezem, és amikor az ő keze épp a legérzékenyebb domborulatokat fedezi fel, kéjesen, de halkan sóhajtok az ajkai közé, vigyázva a hangerőre. Amint lehetőségem adódik rá, már gyűröm is fel és veszem le a pólóját, hogy aztán félredobva már mindkét kezemmel a forró bőrét járhassam be, elégedett kis hümmögést hallatva, ahogy éhesen felfedezem a bőre érintését. Ez már nagyon hiányzott.
– Tetszik a másik ajándékod is? – dorombolom az ajkaira, mintha nem érezném, mennyire tetszik neki. Vágyakozva meg is mozdítom a csípőmet, neki dörgölőzve, mintha csak figyelmeztetni akarnám, hogy tudom a választ. Legszívesebben már szabadítanám is meg minden ruhájától - ki tudja, mennyi időnk van -, de ha már ő kapott ajándékot, hagyom, hogy a maga tempójában élvezze ki azt.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

Kuncogni kezdek, amikor a Valentin-napi tortát csak azért szavazná le, mert akkor majd ő mivel kedveskedik nekem.
– Mi lenne, ha a tortát rám bíznád, minden más viszont rajtad múlna? – mosolyodom el. Igazából izgalmas is lenne, mert onnantól aztán már onnantól rá lenne bízva minden, hogy egyáltalán itthon töltjük-e el azt a napot/délutánt, vagy szervez valahova valami meglepetést, ahol nekem fel kell bukkannom a tortával. Nekem mindenképpen tetszene az ötlet. Legalább annyira, mint Lucinak a húsos torta említése, mert épp nem tudjuk a nyálával felmosni a padlót.
Leülünk enni, miután Dave csatlakoztatta hozzánk a legkisebb és legcukibb családtagunkat is. Mesélek neki a mai napunkról, vagyis főleg a készülődésről, mert a többi egyébként ugyanaz volt, mint egy másik átlagos napon, szóval így legalább van benne valami változatosság. Amikor kifejezi, mennyire szívesen látta volna Yana arcát a lufik láttán, elmosolyodom.
– Nos, az ő születésnapján is teleereszthetjük lufikkal a plafont, akár az egész lakásban is. Képzeld el, amikor azt a mennyiséget meglátná! – mosolygok rá, aztán a kis hercegnőnkre is. Levideózni sajnos nem tudtam a kisasszonyt, mert épp a karomban tartottam és nem maradt úgy szabad kezem, de talán egy ilyen kárpótolná Dave-et is.
Én is érdeklődöm az ő napjáról és megmosolygom az apró, de annál szószátyárabb néni képét, aztán meg már én vagyok megint pici, mert a felét is alig tudtam megenni annak, amit ő gond nélkül behabzsol. Vidáman nevetek a megjegyzésére, de aztán csak vállat vonok.
– Feleakkora méret, feleakkora adag – vigyorgok.
Végül, miután a második púposra pakolt tányért már elégnek találta az uraság is, Yanával elindulunk az ajándékáért. Nem mintha méretre nagy lenne, a hatásában reménykedem, és szerencsére nem kell csalódnom. Dave-nek láthatóan nagyon is tetszik a gondolat, több szempontból is, mert először nosztalgikus és érzelmes mosollyal néz rám, aztán meg már huncutul mosolyog. Én is megjegyzem, hogy nem garantálhatok alvást, a válaszára pedig kiszélesedik a mosolyom.
– Nagyon optimista vagy – mondok csak ennyit egy sokatmondó pillantással. Vagy inkább pesszimista? Attól függ, honnan nézzük. Nem hiszem, hogy ha lehetőségem lesz "büntetlenül" – vagyis anélkül, hogy fél szemünket a bébiőrön kéne tartani – rátenni a kezeimet, kevéssel megúszná. Még a fáradtság sem lehetne akadály, ha kell, energiaitallal főzöm le a kávét reggel, de azon a napon nem fogok kidőlni. Azért rákérdezek, hogy biztosan nem önzőztem-e ezzel, de biztosít arról, hogy nagyon is örül, szóval én is boldog vagyok.
Miután Yana mminden lehetséges módon közölte és jelezte, hogy most már ő is szeretné megtömni a kis pocakját, mi ketten elvonulunk, míg Dave magára vállalja az elpakolást és a Luciról való gondoskodást. Megetetem Yanát, aztán pedig még a karomban ringatom és simogatom kicsit, mielőtt elkezdeném az altatást, bár olyan sokat evett, hogy nem szenvedek meg vele különösebben. Alaposan betakargatom, bébiőrt kapcsolok, aztán pedig csatlakozom Dave-hez a nappaliban, a kanapén. Először azt élvezem ki, hogy hozzábújhatok – és rajta fekhetek –, aztán pedig azt is, hogy most már olyan hosszan csókolhatjuk egymást, amennyire nem szégyelljük, és amennyi egy szülinaposnak ki is jár. Boldogságtól csillogó szemekkel, mosolyogva engedem el, aztán visszabújok a nyakához, hogy tovább élvezhessem az illatát és a közelségét, na meg a meginduló simogatást. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat. Is.
– Mm-hmm, mehet – felelem vidáman. Gyakran szoktunk együtt csámcsogni ezen a műsoron, de legalábbis közös erővel szétszedni a szereplőket meg a hülyeségeiket. Most sincs ez másképp, csak van mellé finom muffin is. Mondjuk én csak kettőt tudok megenni, de nem baj. Boldogan elmosolyodom, amikor azt mondja, finomak a muffinok és jól választottam.
– Örülök, hogy ízlenek – simogatom meg az arcát, aztán kuncogva leszedek egy kis muffinmorzsát a szakálláról is, mielőtt lopnék egy csókot a muffinízű ajkairól. Aztán meg a rendet dicséri meg, és pedig halkan elnevetem magam.
– Dave, nem kell elhalmoznod bókokkal – ingatom a fejem mosolyogva. Odahúzom magamhoz, átölelem, aztán alaposan meg is csókolom, hogy befogjam a száját, de mivel már az előbb éreztem a fáradtság fenyegető hullámait és ma nem tervezem megengedni magamnak, hogy abban a pillanatban elaludjak, amikor párnát ér a fejem, tudom, hogy akcióba kell lépnem.
– Mindjárt jövök, hat a kóla – intek a fürdőnk felé a fejemmel, mintha csak mosdóba igyekeznék. Egyébként tényleg a fürdőbe megyek, csak nem azért. Előhúzom a biztonsági okokból eldugott meglepetést, aztán gyorsan magamra is kapom az ajándékot, felfedve a mai készülődésnek azokat a részeit, amikről okkal nem számoltam be. A hajamat kibontom, meg egy kicsit bele is túrok, ellenőrzöm, hogy nincsenek-e rajtam random nyál- vagy visszabukott tejfoltok, de mindent rendben találok – a körülményekhez képest –, kinyitom a fürdő ajtaját, de nem megyek ki. Csak a háló ajtajáig megyek és ott is csak a fejemet dugom ki, hiszen Yana miatt nem kiálthatok segítségért, így be kell érnem pisszegéssel és Dave halkabb megszólításával. Ha sikerül felhívnom magamra a figyelmét, a háló felé intek a fejemmel.
– Tudsz segíteni egy kicsit? – kérdezem, mert tudom, hogy ha értetlen is lesz, rögtön jönni fog. Én addig is gyorsan visszalépek a fürdőszoba ajtajába, ahonnan még mindig hátulról világít meg a fény, és egyik vállammal lezserül az ajtófélfának dőlök. Megvárom, hogy Dave beérjen a szobába, aztán felveszem vele a szemkontaktust és csábítóan elmosolyodom.
– Hi, daddy – hintem el a mai nap rosszcsont köszöntését is, és nyugodtan állva a helyemen hagyom, hogy befogadja az új szett látványát. Egy kicsit más, mint amit megszokott, mert a hasam tájéka még mindig egy érzékeny pont – számomra –, és emiatt egy olyan darabot választottam felülre, ami inkább babydoll-szerű, de szűk, így ő láthat mindent, amit szeretne, és a hasamat is szépen ott tartja, ahol lennie kell. Ráadásul melltájékon sokkal kiemelőbb, ami tudom, hogy neki nagyon fog tetszeni.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

Nem esik nehezemre Dave vigasztalása, még ha tudom is, hogy az odaégett torta nem akkora katasztrófa, mert még időben voltam a B tervhez. Azért csak bezsebelem azt az ölelést és azt a csókot, mert megérdemlem, megígérve neki, hogy majd legközelebb sikerül, mire felhívja a figyelmem arra az apróságra, hogy a legközelebb mindenki esetében elég messze lesz, Lucit kivéve.
– Vagy Valentin-napra! – vetem ellen mosolyogva. Az nem lesz olyan messze.
– Lucifer egyébként sem égett tésztát érdemel, hanem valami hatalmas, húsos tortát, igaz, nagyfiú? – mosolygok Lucira, aki úgy kezd el csaholni, mintha értené, amit mondok, és már el is képzelte volna magának a tortáját.
Először viszont a mai ünnepelt kap enni. Megterítek, míg ő Yanát is az asztalhoz ülteti, aztán már érkezem is a jól megpakolt tányérokkal, különösen Dave esetében. Sört is hozok neki, mert szerencsére él a lehetőséggel, aztán enni kezdünk. Öröm nézni, ahogy lapátol, meg teli arccal mosolyog. Mesélek neki a napunkról is, a kérdésére pedig elvigyorodom.
– Csaltam – közlöm vele. – Mivel a plafonra szerettem volna őket, nehogy Luci véletlenül kidurrantson egyet, de nincs itthon hélium, lényegében az egészet megrendeltem, úgy ahogy volt. Képzelheted Yana arcát, amikor megjött a furgon és tele volt a raktere lufikkal – nevetem el magam. – A sima lufikat csak felengedtük a plafonra, a feliratot meg könnyű volt felragasztani a sarkokban – fejezem be a mesét mosolyogva. Én is kérdezem az ő napjáról, megmosolygom, hogy már lassan ismerni fogja az összes egérutat a városban, az alacsony nénin pedig elnevetem magam.
– Remélem, leguggoltál hozzá! Az én nyakam is elgémberedik néha, hát még az övé – cukkolom egy kicsit vigyorogva.
Dave aztán szed magának egy újabb tányérral is, és ezt már Yana sem tudja ha nem is szó, de bámulás nélkül hagyni. Minden jel arra utal, hogy a hercegnő is lassan megéhezik a vacsorájára, de ezzel a meredt bámulással sikerül mindkettőnket megnevettetnie. Még folyat némi nyálat is, mert abból sosem elég, aztán már neki is áll csapkodni és rugdalózni, szóval felkelek.
– Azt az egy hatalmas adagot is alig tudtam benyomni – rázom meg a fejem kuncogva, amikor Dave aggodalmát fejezi ki, hogy Yanával a kezemben nem fogok tudni enni. Tényleg nem vagyok már éhes, szóval visszaülök a hercegnővel a karomban, aki ettől egy kicsit nyugodtabbá is válik. Hamarosan úgy is kis sétára indulunk, ugyanis amikor Dave befejezte az evést, már megyünk is az ajándékáért, amit ugyan biztonsági és egyéb megfontolásokból még nem adok oda Yanának átadásra, de azért így is "közösen" nyújtjuk át neki a becsomagolt borítékot. Mosolyogva zsebelem be az újabb csókomat és Yana is boldogan kalimpál az övé után, aztán egyre izgatottabban várom, hogy felbontsa a borítékot. Persze nem is tudom befogni és megvárni a reakcióját, hanem még elhadarom a mellékes információkat, mire olyan széles vigyorral és sokatmondó pillantással néz rám, hogy már ettől melegem lesz egy kicsit, de nem szégyellem. Az utóbbi időben nem – sem – jutott túl sok időnk egymásra, szóval a kiéhezettség már túl finomkodó fogalomnak számíthatna, ha egyáltalán azt lenne időnk megélni, nemhogy egymást.
– Azt nem tudom, mennyi alvást tartogat a dolog, de talán ezzel a gondolattal is együtt tudsz élni – felelem ígéretekkel teli pillantással és kicsit beharapva az alsóajkam. Az első alkalommal sem emlékszem túl sok alvásra a Radisson után, de arra sem, hogy bármelyikünk is panaszkodott volna. Ahogy magához karol, mosolyogva ölelem át én is a szabad kezemmel és nyomok egy csókot a nyakába.
– Jól hangzik – mosolygok fel rá. – Akkor nem túl önző ajándék...? – kérdezek rá, biztos ami biztos. Szerettem volna valami igazán jóval előállni, ami tudom, hogy emlékezetes is lesz és szeretni is fogja, de tény, hogy ez ebben az esetben rám is igaz lesz, szóval... Mindenesetre ha biztosít arról, hogy tényleg jól döntöttem ajándék-ügyben, elfogadom. Yana egyébként sem hagyna más választást, mert már bele is kezd az éhes vagyok! műsorba és nekiáll nyűgösködni, ficeregni, nyöszörögni. Elnéző mosollyal ölelem magamhoz jobban egy finom mozdulattal, hogy ne tudja magát kitornázni a kezemből, míg Dave levonja a helyes következtetést. A vacsi említésére Yana is mosolyog egyet, de aztán már csinálja is tovább a balhét, úgy rugdalózva és tekeregve, mint akit éheztetnek. Halkan elnevetem magam, szabad kezemet a fejére simítom, aztán bólintok Dave felajánlására.
– Köszönöm – mosolygok fel rá. Ajkaimat Yana homlokára simítva indulok el vele a gyerekszoba felé, halkan dünnyögve neki arról, hogy mindjárt hamizhat, mire már sokkal inkább érdeklődővé válik, mint szenvedővé. Kényelembe helyezem magunkat a kanapén, aztán Dave kinti ténykedésének halk zajaitól kísérve Yana is nekiáll telepakolni a pocakját. Most már rutinszerűen megy az egész, nincs szerencsétlenkedés sem előtte, sem közben, sem utána; már összeszoktunk és a legapróbb kis rezdüléseit is ismerem a kis törpillának, Dave pedig szerzett nekem tökéletes párnákat is, amivel ki tudom támasztani a karom, így mindenkinek kényelmes. Ugyan szoptatás közben tényleg én is hajlamos vagyok elálmosodni, most még azért könnyű nem belealudni, az éjszakai etetésekhez képest.
Miután Yana olyan szinten telezabálta magát, hogy majdnem elalszik a kezemben, még megvárjuk, vissza akar-e küldeni belőle valamennyit. Egy kicsit járkálok is vele – meg egy pelussal – a vállamon, és miután már csak álmosan nyammog, még egy kicsit simogatom és ölelgetem a kezemben, csak hogy biztosan kellően elálmosodjon. Lefektetem az ágyába, és miközben betakargatom, már dúdolom is neki a kedvenc altatódalát, amire persze még válaszol a maga sajátos kis nyelvezetén, de aztán nem tud sokáig vitatkozni, mert ahogy a hátát simogatom, lassan álomba merül. Még várok egy kicsit, csak akkor egyenesedem fel, amikor már biztosan tudom, hogy alszik. Bekapcsolom a bébiőrt, aztán halkan kisétálok a szobából és behúzom magam mögött az ajtót.
Dave-et már a távirányítóval és egy muffinnal a kezében találom a kanapén. Megmosolygom a látványt, míg odamegyek hozzá, aztán óvatosan átlépek a kinyúlt Lucifer felett, hogy le tudjak heveredni mellé. Odabújok hozzá és szusszanok egy nagyon nagyot, bebújva a nyakába.
– Szia – köszöntöm újra, mosolyogva mormolva a bőrébe. Mindennél jobban imádom a lányunkat, de ezeket a kettesben töltött pillanatokat sem cserélném el semmire. Felmosolygok rá, tenyerem az arcára simítva invitálom közelebb, hogy ezúttal tényleg jó alaposan megcsókolhassam, mint egy elő-desszertet. Csak ezután nyúlok én is egy muffinért a dobozba, hogy aztán bele is harapjak, bár tudom, hogy még azt is ki kell ötölnöm, hogyan tálaljam a másik ajándékát. De azért egy kicsit még szeretnék csak így hozzábújva létezni.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

Örömmel konstatálom, hogy a meglepetés sikert arat, és nem csak azért, mert Dave-nek fogalma sincs arról, hogy születésnapja van. Az én szívem is megtelik örömmel az ő boldogsága okán, a mosolya feltölt élettel, és minden egyes közös pillanatuktól Yanával – és persze Lucival – újra és újra elolvadok. Miután Yana sikeresen leköt(tet)i magát egy lufival, én át tudom adni Dave-nek a tortapótlékul szolgáló muffinboxot, gyertyákkal, ahogy illik. Csinálok magamnak egy képet, meg a szüleinek (is) egy videót, és miután ügyesen kívánt egyet, én kapom meg az első muffint. A szeleteléssel kapcsolatban viccelődök egy kicsit vele és az alakomról, mire olyan választ kapok... amire számítanék tőle.
– David! – szólok rá feddőn, de közben veszettül vigyorgok, szóval amúgy is nehéz lenne komolyan venni. Nem kell megmagyaráznia sem, mire gondol, mert nagyon sokszor hozta egyértelműen a tudomásomra, hogy mennyire nem bánná, ha így maradnának a melleim hátralevő életünkre. Én sem véletlenül hordok mélyebb, V kivágású pólókat mostanában. Egy jó feleség törődik a férje szépérzékével is, nem?
Amikor aztán popcornt is sejt vacsora utánra, kénytelen vagyok beismerni a tortával kapcsolatos vereségemet. Megmutatom neki a bizonyítékok maradékát, mire olyan mosoly költözik az arcára, hogy attól meg én tudnék elolvadni. Elmosolyodom a szavaira, aztán én is szorosan átölelem és élvezettel a mellkasába fúrom az arcom, beszívva az illatát.
– Majd legközelebb sikerülni is fog – ígérem meg neki mosolyogva, aztán viszonzom a finom kis csókot, amit kapok. Elengedjük egymást, csak hogy én le tudjam foglalni magam a terítéssel, míg Dave "megágyaz" Yanának is a maga kis székében. Egy kis mosollyal figyelem őket a szemem sarkából, mert tényleg nem tudok betelni az apa-pillanatokkal. Újra és újra belezúgok, annyira jól áll neki ez az új szerep, még akkor is, ha Yanának továbbra is csak a lufi van fókuszban. Hamarosan már mindketten az asztalnál ülnek, és én halkan elnevetem magam Dave megjegyzésén.
– Ne aggódj, gondoltam a feneketlen gyomrodra – biztosítom vidáman. Magamhoz is ölelem és megmosolygom, hogy most azért a fenekem is kap egy kis törődést, de aztán már arról faggatom, inni mit hozhatok neki. Szerencséjére nem vitatkozik, csak a lehetőségekről érdeklődik, én pedig újfent elmosolyodom.
– Hűtöttem be a kedvenc sörödből – kacsintok rá. Tudom, hogy Yana születése óta nem csak nem gyújtott rá itthon, de nem is ivott, viszont egy üveg sörtől nem lesz senkinek semmi baja, és egyébként is születésnapja van. Én is innék vele, ha tudnék. Kap is az alkalmon, mire mosolyogva végigsimítok a fején, de utána már megyek is. Pohár már van az asztalon, szóval csak az üveget bontom fel és viszem az asztalhoz, meg magamnak egy kis kólát; sosem árt a koffein. Leülök, mire Dave már el is kezdi lapátolni befelé a csirkét, mint az árva gyerek, én pedig kuncogva, boldogan figyelem. A dicséretére is csak boldogan mosolygok, letéve a kanalat is finoman megsimogatva a felém eső karját, mielőtt folytatnám az evést.
– Nem volt okom panaszra, Yana hercegnő engedett kibontakozni. Igaz, kicsim? – mosolygok az említettre. Átnyúlva az asztalon finoman megfogom a kis kezecskéjét, de ő még mindig rá van fagyva a lufira, szóval csak rám pillant, vigyorog egyet és rászorít az ujjamra, aztán már bűvöli is tovább a kék csodát. Halkan kuncogni kezdek. – Feldíszítettük a lakást, aztán a tortát ugyan megvétózta, a vacsorát engedte megcsinálni – simogatom meg Yana apró kézfejét szeretettel.
– És neked milyen napod volt? – kérdezek vissza mosolyogva. Közben újra szed magának, amit elégedetten nézek végig. A csontot persze Luci kapta meg, de legalább ő is örül Dave születésnapjának. Nekem elég az az egy bőven megszedett tányér, amit készítettem magamnak, de örömmel nézem, ahogy Dave eszik – és már Yana is. Halkan elnevetem magam, főleg, amikor a hercegnőnek még a nyála is kicsordul, még ha nem is a kaja miatt. Újra átnyúlok az asztalon, hogy meg tudjam törölni azt az ennivaló kis hörcsögpofit.
– Az nem baj, ha megéhezel, legalább jó nagyot fogsz ma aludni, ugye? – mosolygok rá. Mintha csak felvillanyozná a gondolat, elkezdni püfölni a kis székét, nem kímélve a beinduló lábaival sem. Elnéző mosollyal kelek fel, gyorsan felhajtom a kólámat, aztán odalépek érte, ha már a lufi úgyis elveszítette a jelentőségét. Felveszem a kezembe és hozunk egy játékot is, úgy ülök vissza, vele az ölemben. Luci is ott sündörög körülöttünk, elsősorban a csirkecsontok miatt, de közben nedves nóziját néha odadugja Yana talpához, mert az érintettnek ez nagyon tetszik és Lucifert felvillanyozza, hogy boldoggá teheti a kis hercegnőt.
Miután Dave is befejezte – akármennyi tányérral később is –, egy kicsit még hagyom inni és emészteni, de aztán nem bírok tovább magammal.
– Na, mit mondasz, Yana, megérdemli apa az ajándékát? – interjúvolom meg a legkisebbet. Már az "apa" szóra olyan boldogan sikkant fel, hogy vitának nem lehet helye, ezért mosolyogva elindulok vele a nappali felé. Az egyik fiókból elővarázsolok egy szépen becsomagolt, szalaggal átkötött borítékot, aztán visszasétálunk vele Dave-hez. Csak azért nem adom Yana kezébe a borítékot, mert olyan erővel markolna rá, hogy eltépné a csomagolópapírt és a kezét is elvághatná vele – na meg ki tudja, odaadná-e utána az apjának.
– Boldog születésnapot! – köszöntöm fel sokadjára is boldogan. Kap mellé csókot is, és Yana is szívesen veszi a maga pusziját, de aztán már azt figyeljük, hogy kibontsa a borítékot. Izgulni kezdek, mert most már nyilván arra is gondolok, nem túl önző-e az ajándék, de remélem, hogy tetszeni fog neki. A borítékban egy utalvány van: két fő részére szóló négyfogásos vacsora a Radissonban.
– Három hónapon belül felhasználható. Megbeszéltem a szüleiddel és azt mondták, nagyon szívesen vigyáznak Yanára... akár másnap estig is – teszem hozzá, mert ez nekem eszembe sem jutott volna, de hát valószínűleg ismernek is minket és jól tudják azt is, milyen ez, szóval nem vitatkoztam. Csak azt remélem, Dave-nek is tetszeni fog, és nem veszi majd rossz néven, hogy ugyanoda menjünk vissza, ahová emlékek is kötnek minket, csak ezúttal tényleg házasokként.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

A Dave-nek előkészített meglepetés nagyon jól sikerül, már csak azért is, mert maga a tény is meglepi, hogy születésnapja van. Jót mosolygok rajta és igen, halkan ki is nevetem, de nem hibáztatom érte, nekem is kiment a fejemből a sajátom, és épp ez benne a legjobb. Tudom, hogy kisebb dolga is nagyobb annál, mintsem a saját szülinapján agyaljon, de emiatt nem is neki kellett fájdítani a fejét. Én pedig a mosolyából és a boldogan csillogó szemeiből ítélve nagyon is beletrafáltam a legjobb, örömteli meglepetésbe. Az ő boldogsága az én boldogságom, mosolyogva figyelem, zsebelem be az ölelésemet és a hosszú csókomat, aztán ugyanilyen boldogan figyelem tovább a kettősüket, aminek a látványával még mindig nem tudok betelni. Yana persze a szakállába kapaszkodik, megint, mert azt könnyebb elérnie, mint a haját, de Dave láthatóan cseppet sem bánja – most sem. A lufimennyiség is tetszik neki, és míg én a nevetése hangjában fürdőzöm, ő elsüt egy viccet Luci kárára, amire nem tudok nem egy újabbal reagálva, csak épp úgy, hogy én a magasságára tegyek megjegyzést – megint. Meg is kapom a büntetésemet, de csak nevetek, ahogy a fenekembe csíp. Vigyorogva vonok vállat a válaszát hallva, de aztán olyan boldogan simulok az újabb ölelésbe és csókba, mint amilyen boldog vagyok is. Épp csak Yana figyelmét nem tudom felhívni magamra utána, mert nála már más van a fókuszban: a lufik. Megmosolygom, hogy Dave kisegíti az ő hercegnőjét, legalább addig én is tudok egy kicsit tenni-venni a konyhában. Mire Dave utánam jön – kiszagolva a vacsorát –, én már elő is készítettem a muffinboxot a gyertyákkal, és el is mondom neki, hogy vacsi előtt még nagyon fontos dolga van. A vigyora beragyogja a lelkem, de a kérdésére kap egy szigorú nézést... vagy legalábbis szigorúnak szánom, de nehéz lehet komolyan venni, ha közben somolygok.
– Igen, az csalás! – figyelmeztetem vidáman. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ne hajoljak oda egy újabb csókért, ismét felköszöntve őt és elmondva neki, hogy szeretem, a boldog mosolyától pedig én is el tudnék repülni, mint egy héliumos lufi. Mindig ezt a mosolyt akarom látni. Felemelem a telefont, de mosolyogva megvárom, hogy kívánjon valamit – addig is csinálok róla magamnak egy képet –, és csak amikor látom, hogy nagy levegőt vesz indítom el a videót. Felveszem, ahogy elfújja a gyertyákat, aztán a kamerába mosolyog és két gyors gombnyomással el is küldöm azt az anyukájának, aki használja az ilyen appokat. Ezután félre is teszem a telefont, mert mostantól tényleg csak vele akarok foglalkozni. A megjegyzésére halkan elnevetem magam.
– Na és ha én mindegyiket felezni akarom?! Vagy negyedelni. Vigyáznom kell az alakomra – simítok végig az oldalaimon megjátszott drámaisággal, mintha nem dolgoztam volna már le magamról azt a kevés felesleget, amit felszedtem a terhesség alatt. meg mintha Davidet érdekelte volna. Talán épp erre akar célozni, amikor megbont egy muffint és felém tartja azt, én pedig elmosolyodom, de hezitálás nélkül harapok egy egészségeset a finomságból. Amit persze meg is kapok utána. Mosolyogva nézek fel rá, míg megcsókolja a homlokom, aztán odanyúlva szeretetteljesen megsimogatom az arcát.
– Remélem valami nagyon jót kívántál – nézem boldogan az ő csillogó szemeit. Amikor aztán megkordul a gyomra, halkan kuncogni kezdek, de értek én a szóból! Már lököm is el magam a pulttól, hogy kerítsek magunknak tányérokat, míg ő Yana mellé küldi Lucifert... aztán a kérdésére megtorpanok egy pillanatra és némileg kínosan hátranézek rá.
– Aaaaaaaaaz nem az lesz, amit érzel – szusszanok fel, elfogadva, hogy mégsem sikerült teljesen kiszellőztetnem. A mosogatóhoz lépek és kiemelem belőle a szív alakú szilikon sütőformát, amiből már kidobtam a megszenesedett tésztát, de azért elég árulkodó a peremén körbemenő fekete csík.
– A muffinbox csak a B terv. Ez volt az A, de Yana még mindig kiváló figyelemelterelésben, szóval még csak az időzítőt sem kapcsoltam be a sütőn, hogy csipogjon – vallom be, másik kezemmel megvakarva a tarkómat, aztán egy sóhajjal visszaejtem a formát a mosogatóba. Majd legközelebb. Inkább megyek is tovább a tányérokért.
– Ígérem, a vacsi nem égett oda – jegyzem meg viccesen és rákacsintok. – Ha ügyes fiú leszel és jó sokat eszel, utána megkapod az ajándékodat is – teszem hozzá somolyogva, mintha őt is győzködni kéne az evésről, mint néha a lányát, pedig tudom, hogy nem kell. Nem is spórolok az adaggal, amit szedek neki, sem a rizsből, sem a csirkéből, és szerencsére még pont ehetően melegek, szóval nem is kell mikrózni. Magamnak is szedek egy jó adagot, teszek a tányérokba evőeszközt, aztán csak az állammal intek neki, hogy nyomás leülni az asztalhoz. Leteszem a tányérokat, és miután az övét is elé tettem, még egyszer magamhoz ölelem mellette állva, nyomva egy puszit a hajára.
– Mit iszol? – kérdezem és nem vitának itt nincs helye, mert most bizony teljes kiszolgálásban fog részesülni; csak akkor ülök le mellé én is enni, ha itallal is szolgálhattam. Én ugyan nem tudok vele koccintani, de születésnapja van, most pláne nincs olyan kívánság, amit ne teljesítenék.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

Látom Dave arcán a határtalan boldogságot... és a mélységes értetlenséget, amitől nevethetnékem támad, mert most már biztos vagyok benne, hogy elfelejtette a saját születésnapját. Nem baj, mi hárman készen állunk emlékeztetni rá, az egyszer biztos. Először azért alaposan megölelem aztán még alaposabban megcsókolom, és csak amikor ezután boldog születésnapot kívánok neki csillan fel a szemei mögött a ráébredés. Halkan elnevetem magam, megcsókolom az arcát, aztán átadom neki a már aktívan belecsimpaszkodó hercegnőjét, hogy megkaphassa a megérdemelt pusziadagját. Ellágyuló mosollyal figyelem őket, aztán a vallomására kuncogni kezdek.
– Nem baj, azért vagyok, hogy emlékeztesselek – kacsintok rá. Elindulok befelé, ő pedig követ Yanával, aztán a töméntelen mennyiségű lufi láttán elneveti magát. Cinkosan mosolygok rá, de a megjegyzésére nekem is muszáj nevetnem egy kicsit.
– Szerencsére itt vagy te, hogy még az oxigénhiányos magasságokból is el tudd kapni, mielőtt túl magasra száll – cukkolom egy kicsit a magasságával, mint mindig. Boldogan simulok oda hozzá a szabad oldalára, amikor magához húz, a csók után pedig mosolyogva simogatom meg az arcát.
– Ez a legkevesebb, amit megérdemelsz. Igaz, Yana? – kapom el a kis hercegnő felém eső lábacskáját, de hiába próbálom felhívni magamra a figyelmét, csak egy szórakozott kis mosolyt kapok, mert ő már a lufikat akarja. Elnevetem magam, ahogy nyújtózkodik feléjük, mintha attól fel tudna repülni ő is a plafonra. – Na tessék! Eddig volt érdekes apa – vigyorodom el, de persze apa már elő is lépett hőssé, mert segít neki levadászni egy lufit. Ezzel én lehetőséget kapok a kis magánakciómra, bár nem tudom nem figyelni őket a szemem sarkából, szeretetteljes mosollyal, miközben előkészítem a dolgokat. Felnyitom a dobozt, aztán meggyújtom a két középső muffinba szúrt 3-as és 7-es számot. Mire ezzel megvagyok, Dave már jön is felém, úgy szaglászva, mint Lucifer, amin kuncogni kezdek.
– A kedvencedet – erősítem meg a sejtését mosolyogva, de aztán feltartom az egyik mutatóujjamat. – De! Mielőtt még kapnál vacsorát, van egy nagyon fontos feladatod – közlöm vele, aztán félreállok, hogy felfedjem előtte az eddig takart muffinboxot a gyertyákkal. Somolyogva csúsztatom őket felé a pulton, aztán már nyúlok is a telefonomért, mert ezt meg is akarom örökíteni – ez egy olyan szokás lett, ami egyre természetesebbé válik számomra is.
– Kívánnod kell egyet, hogy megkaphasd az ajándékaidat. Meg a vacsorát – vigyorgok, aztán odahajolok hozzá még egy csókra. Nem árulom el neki (még), hogy nem a muffinbox volt az eredeti terv, mert remélem, hogy ki tudtam szellőztetni az égett szagot és nem érzi meg.
– Még egyszer boldog születésnapot! Szeretlek – pillantok a szemeibe mosolyogva, mielőtt kézbe venném a telefonom, hogy levideózhassam a nagy kívánságot.

David and Shayana

“All I want is for you to stay a little longer now with arms around me like a border. Like the air I breathe I let you in, keep me warm underneath my skin.”

Az idő szinte elrepül, a napok pedig jóformák egybefolynak, az éjszakákkal együtt, én mégsem cserélnék el semmit belőlük. Ha úgy nézzük, még extra leckéket is kapok az élettől, hogy ne gondoljak magamról túl sokat, mert ha eddig azt hittek, bírom az éjszakázást, hát most bizony alaposan próbára teszi a képességeimet a világ leggyönyörűbb, legédesebb, legcukibb mosolyú kis hercegnője. Yana mindig, mindenért kárpótol, és még csak azt sem mondhatnám, hogy a puszta létezésével, mert ennél sokkal többet is ad: a szemeinek huncut csillogása, az a fogatlan vigyor, az elképesztően ennivaló grimaszai, minden kis hang, amit kiad magából, az apró ujjacskái, a selymes kis haja... Minden pillanatban, amikor azt hiszem, végleg ledönt a lábamról a fáradtság és emiatt attól félek, hogy mi lesz, ha egyenesen megutálom ezt az egészet, elég csak meglátnom őt, hogy már ne is emékezzek ezekre az érzésekre. Nem számít az sem, ha hajnalban félálomban, félig lecsukott szemekkel etetem őt a végkimerülés szélén... és nem csak miatta. Hanem azért, mert van egy csodálatos férjem is, aki ilyenkor is ott van, és ha kell, kiemeli a már jóllakott és alvó Yanát az én félkómás ölelésemből, és miután visszatette az ágyába és betakargatta, ugyanezt teszi velem is, hogy aztán a homlokomra adott hosszú csókkal mondjon el mindent, amit tudnom kell, mielőtt a karjaiba bújva ténylegesen álomba merülnék.
Persze, ahogy telik az idő, a dolgok egy kicsit könnyebbé válnak. A napi rutin kiszámíthatóbb lesz, Yana pedig bár egyre aktívabb – a maga módján –, az alvási fázisait is jobban be lehet lőni. Egyetlen dolog keserédes ezzel kapcsolatban, mégpedig az, hogy amint én is teljesen felépültem a császármetszésből és nem fenyeget a veszély, hogy nap közben magunkra gyújtsam a lakást egy mikroalvás közben, Dave-ből egyre kevesebbet kapunk otthon, már napi a nap közbeni ciklusokat jelenti. Nagyon örültem volna, ha még velünk marad egy kicsit otthon, hiszen az anyagi helyzetünk megengedte volna, mégsem erőltettem, mert emlékeztem, hogy lényegében már Yana születését követően aktívan bújta az álláshirdetéseket... és azt is tudom, hogy neki ez a kérdés több szempontból sem egyszerű. Nem volt időnk beszélgetni a leszereléséről, és nem vagyok benne biztos, hogy nem is kellett volna-e, de Yana jött és megnyerte magának minden figyelmünket. Amikor még egy fix állást is sikerült szereznie, pláne befogtam a számat, és inkább igyekszem élvezni a délutáni és esti közös időtöltést. Nem is igazán azt várom, hogy segítsen a teendőkben; a kedvenc pillanatom az, amikor hazaér, a szemeik pedig szinte egyszerre ragyognak fel Yanával, amikor meglátják egymást. Az ilyen pillanatokkal nem tudok betelni, minden alkalommal, amikor Yana a karjaiban van, együtt játszanak, vagy egyszerűen csak békésen szunyókál Dave mellkasán, míg ő nézi a tévét – és előbb-utóbb ő is bealszik –, úgy érzem, egyszerre tudnék cseppfolyóssá és légneművé válni a mellkasomban érzett buborékszerű boldogság hatására.
Ma pedig éppen egy nagyon fontos nap van, amiről nem csak azért nem feledkezhetek meg, mert Dave sem felejtette az én születésnapomat – velem ellentétben. Nagyon sok mindennel készültem már előre is, viszont reggel direkt azért nem köszöntettem fel, nehogy elrontsam a meglepetést. Mondjuk... őszintén szólva nem úgy tűnt, mintha csalódott lett volna, szóval talán ő is elfelejtette a saját születésnapját. Nem baj, annál hatásosabb lesz a meglepetés. Yanával feldíszítjük az egész lakást: fehér és kék héliumos lufik lepik el a plafont, köztük pedig egy hatalmas HAPPY BIRTHDAY! felirat lóg, szintén lufikból. Persze Yanát sokkal jobban érdekli a lufik mozgása és mindenáron úgy nyúlkál feléjük kezével-lábával, mintha elérhetné őket, de legalább ezzel leköti magát annyira, hogy én a konyhában tudjak serénykedni. Legalábbis ezt hiszem. Amikor ugyanis a szívalakú vörösbársony-torta piskótája bekerül a sütőbe, már hallom a jellegzetes nemtetsző nyünyögést, amiből tudom, hogy sírás lesz, szóval már megyek is, megfeledkezve az időzítőről. Aztán Yana nyűgössé válik, akar enni, de közben mégsem akar enni, aztán miután mégis evett, majdnem minden visszabukik, kétszer, így aztán át is kell öltöznöm... és éppen egy félig a fejemre húzott pólóval ácsorgok a hálóban, mikor rájövök, hogy Lucifer sem Yana nyűgösségét tanulta el, amikor az utóbbi tíz percben szűkölve ugrándozott körülöttem. Ahogy megérzem az égett-szagot, már tudom, hogy elbasztam. Rohanok a konyhába, út közben húzva magamra a pólót, és bár a tűz-jellegű katasztrófát meg tudom akadályozni, a torta bizony nem ússza meg a katasztrófát. Lesújtva meredek a vörös- helyett már feketebársony valamire, de sem időm, sem elég összetevőm ahhoz, hogy belekezdjek egy újabb próbálkozásba. Yana nagy szemekkel bámul rám a kis székéből, mintha érezné a csalódottságomat, de csak egy sóhajjal félreteszem az elszenesedett valamit, hogy kihűljön, aztán odamegyek és a karomba veszem a hercegnőt.
– Gyere, találjunk ki egy B-tervet apának, jó? – kérdezem tőle mosolyogva, mire rögtön felderül az arca. Leülünk a kanapéra, és míg ő a hajammal játszik – és nyálazza össze teljesen a ruhámmal együtt –, én fél kézzel a telefonomat nyomkodva keresek egy közeli cukrászdát, ahol online rendelés útján intézek egy nagy doboz mindenféle mázas muffint.
A vacsora szerencsére nem járja meg ilyen rútul. Az a jó, hogy Dave kedvence, a közös ételünk pofonegyszerű és gyorsan megvan, így mire Yana felébred, én már kész is vagyok vele. Sőt, ezúttal még nem is buk telibe evés után, így az előző sleep session alatt megmosott hajam és felvett tiszta ruhám is megússza. Mintha ő is készülne a meglepetésre. Együtt figyeljük az ablakból, hogy mikor érkezik meg az ismerős autó az utcára, így aztán mire Dave belép az ajtón, mi már teljes készültségben várjuk. Nem is válaszolok a kiáltásra és Yana is csak huncutmód mosolyog rám, mintha benne lenne a csínyben, de amint Dave megjelenik az előszoba ajtajában, elkiáltom magam:
– Meglepetés!
Lucifer izgatott vakkantással és csaholással csatlakozik hozzám, nem is beszélve Yana izgatott sikoly-szerű hangjáról, így pedig azt hiszem, teljessé is válik a kép. Luci igyekszik megelőzni, de most nem hagyom magam, odasietek Dave-hez, hogy szorosan az ölelésembe tudjam zárni, aztán megcsókolom, hosszabban, mint amennyire az elmúlt hónapokban időnk vagy erőnk lett volna.
– Boldog születésnapot – pillantok aztán a szemeibe örömteli mosollyal. Még egyszer magamhoz ölelem, csak ezután engedem el, hogy tudja üdvözölni a többieket is, bár nem tudom, ki várja izgatottabban, az óriás, vagy a törpilla. Én addig is a konyhapulthoz somfordálok, hogy megszerezzem magamnak a süteményes dobozt, ami nem néz ki olyan jól, mint a torta, amit szerettem volna megcsinálni, de talán megteszi.

David and Shayana