Először azt hitte, a szex rázza vissza a valóságba, és tölti fel élettel a csontjait megint, de most azon kapja magát, hogy a beszélgetés, amit szinte társakként lefojtatnak, még többet ad hozzá a férfihoz, és erre most szüksége is van. Meglepő módon nem került mélyre, amíg lábadozott, sőt, kibaszott gyorsan magához akart térni, de attól még voltak az elmúlt hetekben sötét foltok, amiket az sem képes letörölni az emléktáblájáról, hogy életet mentett, majd a hűség nevében embert is ölt.
A gondolat, hogy kórházi ágyon feküdt, már nem tűnik annyira borzalmasnak, de bassza meg mindenki, amiért odakerült. Akkor is, ha ő csinálta magának valójában.
- Alfonso szerint New Yorkot akarják. Ha ez tényleg így van, megmagyarázná, miért apád tökét akarják szorongatni. - Sokkal többet akart volna beszélgetni a barátjával, mint amire valójában idejük jutott, és ahogy a beszélgetés a másik apjához fűződő viszonyaikat érinti, némileg feszül az állkapcsa. A Kira téma övön alul éri mostanában, több dolog miatt is, és bár legszívesebben kerülné, tudja, hogy ez nem olyasmi, amin csak úgy átugrik az ember, és halad tovább. Hiszen megmentette az életét.
- Azt is meg kell oldani, méghozzá minél hamarabb. - Sosem árulná el a barátját, és ezt sem gondolná annak, mert egyáltalán nem személyes. Persze részben nyilván az, mert ha még egyszer a padlón látja Alfonsot, biztosan nem áll jót magáért, arra meg aztán senki ne apelláljon, hogy nem bántana nőt, mert ez nincsen alapjáraton egy olyan emberbe belekódolva, akit végrehajtónak szánnak, valószínűleg hamarosan. Ha benne lenne, nem számolna vele a vezér.
Részben azonban tényleg nem személyes, mert nem Alfonso boldogságát akarja elvenni, hanem a barátját visszakapni. Látja a lány jó hatását, de sokkal több a rossz, ami velük jár, csak eddig nem nyitotta ki különösebben a száját.
- Még a végén nekem kell kiszedni belőle. - Vigyorodik el, és megenged magának némi pofátlanságot is a gesztusban, mert bár Marcellonak kifejezetten szarul fekszik, amiért az öreg így viselkedik a lányával, ez nem lehet gond kettejük között, mert már milliószor átbeszélték, mi és miért történik a közegben. A nők megközelítésén és bánásmódján pont nem egy olyan oltári bunkó fog tudni segíteni, mint amilyen Marco.
Finoman mordul a másik kijelentésére, mintha Fabiola bármilyen szinten hiba lenne; még maga sem tudja, hogyan fog ez az apjával közös dinamikáján változtatni, de vannak elképzelései.
- Van egy olyan sejtésem, hogy soha nem fogsz szóba kerülni ezután. Még apád sem akarna beszélni rólad pont velem, akiről tudja, hogy kúr téged. - Ez részben mulattatja a férfit, részben meg még örülne is neki. Nem sok minden változna vele egyébként, mert ha a Fabiolát érintő bármilyen aggályát az öreg ki akarta beszélni, azt biztosan Alfonsoval tette meg; Marco kapcsolata egészen más az öreggel.
A másik szavaival már nem is nagyon érdekli, minek szánta a sajátjait, csak megint pofátlanul vigyorogni kezd, bár a szeméből az a szerelmes szikra nem megy sehová. Fabiola neki a tökéletes nő, még ha ennek a gondolatában sosem fognak fürdőzni igazán, így csak kiélvezi az elmebajt, ami a nővel jár, a lehető legjobb értelemben.
Egy pillanatra - de csak mert tudja, hogy Fabiola finoman fogalmazva is kontroll mániás -, hagyja neki, hogy megszabadítsa őt az éjfekete ingtől, ha már a zakóját valahol hanyagul elhagyta a házban, amikor feljöttek. A tekintetét le sem bírja venni a másiktól, a farka csak a gondolatra is teljesen készen áll, hogy ami most következni fog, azt már senki elől nem kell elrejteniük. Valószínűleg itt amúgy sem keresné őket a kutya sem, de ha rájuk is találnak, még ő lehet az, aki számonkéri az illetőt, és nem fordítva.
Ettől nem száll el az agya és nem lesz nagyképű. De attól még kibaszott büszke magukra.
Nem lesz gyengéd és óvatos sem, de most úgy dönt, nem siet sehova; kibújik az ingéből, vagy a nő segítségével, vagy anélkül, és néhány lépéssel hátráltatni kezdi Fabiolát, egészen addig, amíg a nekik háttal álló kanapé támlájának nem ütközik a fenekével.
- Ez az egyik legjobb eredményem, amit eddig elértem. - Néhány hónapja még komoly vergődésekben voltak a rangok miatti különbözőségeken - inkább Marco, de ő volt az is, akinek jobban kellett vigyáznia -, most pedig szabad a pálya, amit egy olyan ziccerrel ért el a végén, amit lehet senki ki sem nézett volna belőle.
Jó, valamennyire azért el van szállva magától, de csak annyira, amennyi belefér. Szerencsére Marco ezt kurva ügyesen kezeli magában, nem kell rápirítani, hogy viselkedjen.
Most lehet kell majd, de ismerve a másikat, nem valószínű, hogy rá kellene szólnia bármiért. A kezével nyúl a feneke alá, felülteti a támla tetejére, és úgy húzza fel rajta ezt a kibaszott falat ruhát, hogy amint az ujjait végighúzza a bőrén a combjától kezdve a seggéig, szinte marja őt, de éppen csak annyira, hogy Fabiola érezze, mennyire vágyik rá.
És mivel nem a szex közbeni pofázás híve, nem járatja feleslegesen a száját tovább. Ahogy a ruha feljebb kerül, ő finoman érinti a másikat odalent, de csak egy pillanatra, amíg benyúl az érzékeny pontja, és a fehérneműje anyaga közé, aztán csak ránt egyet rajta, hogy az anyag megadja magát az erőnek, és szétszakadjon a kezében. Eközben pedig le sem veszi a szemét a másikról.

Nem válaszol azonnal a kérdésre, már nem azért, mert közöttük Alvize témája olyasmi lenne, ahol tojáshéjakon kellene járkálniuk. Kevés olyan hűséges embere van az öregnek, mint amilyen Marco, pedig ha papíron tekintik a dolgot, akkor kurvára nem is neki dolgozik közvetlenül, hanem a Delucáknak, de ugye a határok az elmúlt hónapok eseményeivel elmosódtak. Ezt pedig csak a hülye nem látja olyan egyértelműen, mint amennyire össze-vissza vannak valójában.
- Ez egyértelmű. De a háborút nem felhívással szokás kirobbantani. - Hanem egy legalább akkora szarcunamival, mint amit ők kaptak a nyakukba, és bár saját vendettája van a szicíliai kutyák ellen a sérülése miatt, valójában elismeri a hatásosságát annak, ahogyan bekezdtek, és ahogy megtették a második lépést is. Marco is hasonlóan hozott volna döntéseket, durván a közepébe, aztán szorongatta volna a töküket úgy, ahogy az övékét sikerült Fabiolával. De egészen egyértelmű vizekre tudnak evezni azzal kapcsolatban, mire akar kilyukadni Alvizével, ha jobban végiggondolják a dolgot.
- A temetésen ő volt az első számú célpont, ő kapta volna az első golyót. - Pedig a sír mellett állt nem messze, tehát jól be kellett mérniük őt, hogy mindenkit kikerülve tényleg a Pellegrini vezér hulljon ki először.
- És utána nem Rossi lányát rabolták el, hanem téged. - Vagyis azzal, hogy Alvize idegein játszottak, az ő védőbástyáit akarták vagy kiiktatni, vagy feltérképezni. Azt már csak sajnálhatják, hogy Marco pont volt annyira jól már, hogy vérfürdőt rendezzen, amire azóta is vágyik, mert annyi kurvára nem volt neki elég annak fejében, milyen idegbe állították úgy egy hónappal ezelőtt.
- Szerintem valamit elbaszott. Hallottál valaha olyanról, hogy titkos üzletei lennének? Amit a közegen kívül akar intézni? - Marco nem arra gondol, hogy a szicíliaiakkal üzletelt volna az öreg, mert Alvize is inkább a szemét kanalazná ki, minthogy ilyenbe fogjon, de valami nagyon félrement, és túl sok szál mutat rá.
- Alfonso talán ki tudja szedni belőle. Úgy nem tudom megvédeni, ha titkolózik. - Márpedig úgy gondolja, ha erre van szükség még egymás között is, akkor nagyobb lehet a baj, mint amit először láttatni engednek az események.
- Még nem. - Mondja ezt úgy, mint akit a nő feltételezése egyáltalán nem lep meg, mert valóban így van; az elmúlt években szinte minden nagyobb feladatát Alvizétől kapta, és már hallott arról pletykákat, hogy a végrehajtójának akarja megtenni. Ő viszont nem számít olyanra, ami még csak szóba sem került közöttük, azonban az életmentő akciója felnagyíthatja az öregben a törekvéseket, ha volt benne valaha ilyesmi.
Ezért adná a családot ennek a nőnek. Minden megvan benne, amire szükség van, a kegyetlenséget meg majd a tapasztalás hozza magával úgyis. Lehet ennek a gondolatától indul be megint, és csillan a vágy a szemében úgy, hogy szinte vágni tudna, ha akarna.
- Nem mondhatja mégsem, hogy csak nyolc. - Utal ő is a másik testvéreire, és imádja, hogy ennyire egyértelműen folynak az információk közöttük, mindenféle magyarázás és szájbarágás nélkül. Maga sem tudja, mikor fordult ez meg, hiszen néhány hete még ölték egymást, de határozottan jót tett kettejüknek a szabadság, még ha idegőrlően is indult.
Vigyorogva issza meg az ital maradékát, aztán ingatja a fejét válasz nélkül, mert az öreg biztos benne, hogy tisztában volt vele, mit fog itt csinálni, ha lehetősége akad rá. Az alapvető elvárás, hogy ne leplezze le a helyet, de erről ki tudna igazán gondoskodni, ha nem pont ő?
Aztán lehet, hogy a mai este egy tesztje annak, mennyire is van titokban az épület, de erről Marcon és az öregen kívül senkinek nem kell tudnia.
Lassan közeledik, minden testvér említésével egyre közelebb, míg a kezei már Fabiola derekát simítják, ő pedig ott áll előtte, alig hagyva teret arra, hogy ne esgymás elől szívják el a levegőt. A keze felsiklik a másik arcára, és kipattan egy szerelmes szikra a szeméből, ahogy minden porcikáját a nőnek jól megfigyeli rajta, mielőtt a vallomás is kitörne belőle.
- Nálad egyikük sem lenne tökéletesebb. - Ez sem a másik felbujtása valamiféle testvérkiiktatás oltárán, csak Marco őszinte véleménye vegyül a csodálattal, amit a nője iránt érez. Fabiola mindig megbabonázta, de ahogy gond nélkül tartja Marco agyával a lépést a szarcunami kellős közepén, attól szabályosan feláll a farka lassan megint.
- De ha arra kérsz, segítek Cipriánnak. - Mondja, miközben a hüvelykje végigsimít a nő alsó ajkán, a férfibe pedig beleszorul a levegő egy pillanatra. - Viszont ahhoz át kell őt hozni a tengeren túlra.

Akárki akármit mond, Marcello gondolkodás és részrehajlás nélkül adná oda a Pellegrini család vezetését ennek a nőnek, amikor annak eljön az ideje. Fabiola egyik testvére sem különösebben alkalmas betölteni a pozíciót, pedig a maffia berkein belül egy apa nem kívánhatna annál többet, mint hogy egy, esetleg pótlásként több fia születik. Ahogy a Delucáknál nagyon ment az örökös kinevelése, annál elrettentőbb példát mutatnak Fabiola testvérei, viszont cserébe itt lenne egy hagyományokat eldobó, de annál erősebb kezű nő, akinek még az agya is vág, mint egy jól élezett penge.
- Nem. És nem is fognak. - Alvizét senkinek sem kell bemutatni, ami azt illeti; az öregnek hatalmas szíve van, de a szeretteiért, és főleg saját magáért bárkit kútba dobna, és ez a vele egyenrangú vezető családokat sem teszi kivételekké. Általában az üzlet és a maffia érdekei a fontosak, de ha már léteznek nála kivételek, azokat nem a rang határozza meg, hanem az, milyen közel van az adott illető az öreghez magához. Alfonso és Marco kivételes helyzetben vannak, kifejezetten a barátja mondhatja ezt el magáról, de ő elfogult is az idősebb Pellegrini irányában, míg Marco azért fenttartással kezeli a dolgait.
Például, hogy mit titkol a támadást illetően, és mit tudott, mielőtt közéjük lőttek. Nem eleget, gondolja, hiszen őt lőtték volna először, abban pedig nem reménykedhetett, hogy Marco, vagy bárki más valóban eléveti magát, és ennyivel tényleg meg fogja úszni.
- Gondolod, hogy köze van a háború kirobbanásához? - Kérdezi némileg óvatosan, de nem annyira, hogy halkabban beszéljen, miközben a biztonsági rendszer műszerfalát nyomogatja. Marco sem ostoba, a lehallgatás és a kamarák feketén és némán maradnak, csak a riasztót nyomja ki, de azt sem mindenhol, így pedig az majd jelez nekik, ha kívülről valakik mégis rájuk akarnának törni. Vigyázott, hogy ne kövessék őket, de a temetésnél is vigyáztak, ő pedig mostantól ebből fog kiindulni.
Amíg Fabiola nagyjából körbenéz, ő a lényegre tér; a terasz elejében lévő bárpulthoz sétál, onnan két krisztálypoharat, meg italt vesz elő, és tölteni kezd maguknak, amíg a másikat hallgatja. Marcello bárhol képes állatiassá válni, neki ahhoz jakuzzi sem kell, de a biztonság és a rejtőzködés szempontjából neki szúrja a szemét, ezért sem mond rá mást.
- Nem, de egy szar is volt az egész. - Jegyzi meg egy kicsit sem visszafogva magát, aztán a pult mögül a nőhöz sétál, és átnyújtja neki az italt, a sajátjába pedig ezt követően belekortyol.
- Az Alfonso születésnapja előtti napon szedtem rendbe. - Akkora volt a nyüzsgés, és annyira el szoktak nézni ilyenkor a furcsaságok felett is a közegben, hogy tökéletes alkalom volt számára a titkos hely biztonságát megbuherálni úgy, ahogy annak amúgy eredetileg is ki kellett volna néznie.
- Amúgy nincsen másik egyelőre. Apád tíz emberrel ha számol összesen, ha nagyon beüt a szar. - Marconak is rengeteg más ötlete lenne még a háborúra, mielőtt eljutnak idáig, szóval ez tényleg a legszélsőségesebb esetre való, amikor már a villáikból is kifüstölték az összes rangosat, a rendszerük összeomlott, és már csak a túlélés, és a városból kijutás a cél.
- Reméljük soha nem lesz rá szükség kúráson kívül másra. - Horkant fel, ahogy röhögni akarna, aztán ledönti a pia maradékát, és bentről nézi a teraszon húzódó, abba beleépített medencét, mert az legalább egy védelem a kert külső része, meg a teraszajtó között. Így ebbe könnyedén belement.
- Máris szökni akarsz? - Kérdezi úgy, mint akinek a beszélgetés már éppen elég volt, a tekintete pedig átvágja közöttük ezt a minimális teret, hogy összetalálkozzon a másikéval. Szinte érzi, ahogy az elmúlt évek mázsás súlya már nincsen ott a bőrén, nem nyomja le, nem tartja vissza, úgyhogy ez az este szinte az övék, ő pedig nem fogja elvesztegetni egy pillanatát sem.

Neki sincsen semmi másra szüksége, csak erre a nőre, a saját gyönyörű, veszélyes, és teljesen őrült valójában. Sosem gondolta volna - mert nem egy nyáltengerben pancsoló fajta férfi -, hogy lehet egy olyan puzzle darab ezen a világon, ami ennyire tökéletesen illeszkedik hozzá, mégis megtalálta, és neki ennyi egy életre elég. Ha majd tíz év múlva pornóval kell felidézniük, mennyire betegen tolták az elején, nem fog ellenkezni, de nehezen tudja elképzelni, hogy amijük van, az valaha ennél kevesebb lesz. Persze lehet ez azért is van, mert egyetlen hosszútávú kapcsolata sem volt eddig, ami nem véletlen; akarják az elején nagyon, mert vonzó, de Fabiolán kívül senki nem bírná elviselni a stílusát, a szeretetnyelvét, meg azt, amire a lepedőt gyűrve neki szüksége van.
- Ha kifogytam az ötletekből, tolhatjuk. - Nincsen olyan finom érzéke a hangjának megváltoztatásához, mint mondjuk a barátjának; Alfonso néha képes olyan mélységet ültetni a szavaiba, amikor komoly a helyzet, hogy szinte a hangszíne beszél helyette, Marco viszont a tettek embere. Az időt pedig, amikor ő majd kifogy az ötleteiből, tekintettel arra, hogy mivel most lettek szabadok, ő a saját agymenését még csak most fogja elkezdni, lehetetlenség számára egyszerű szavakkal érezteti most. Megmutatni pedig évek múltán fogja tudni csak.
Szinte felhorkant, ahogy kitör belőle egy apróbb nevetés, mielőtt az utolsó kanyar előtt válaszolna a másik szavaira.
- Ez volt életem legszebb bókja. - Csak ennyit mond, hiszen ez mindent elárul. Legyen bármi is a nő fejében mellette, mindet akarja, akkor is, ha az idegein táncol, még inkább, ha agyvérzés közelébe lökdösi szándékosan, az ágyban meg főleg, mert ha eddig azt hitte, harminchét évet élt, akkor valójában most kezdődik az a rész, ahol teljességgel önmaga lehet, amiről ugye úgy gondolta, lehetetlen vállalkozás.
Sosem rinyált emiatt, ő ezt elfogadta, úgyhogy kiteljesedni a másik mellett felér valami tökéllyel, talán. Nem véletlenül választotta ezt a nőt; ha le kellett volna más kedvéért mondania róla, akkor akár egy szikláról is leugorhatott volna.
Leparkol, behúzza a kéziféket, és ahogy leveszi a világítást a SUV-ról, teljes sötétség tapad rájuk. Halkan felnevet a feltételezésre, és ingatni kezdi a sötétben a fejét, amit még ő maga sem érzékel, mert nem szokott hozzá a szeme a fényviszonyokhoz.
- Ennél sokkal kreatívabb vagyok. - Röhög tovább, aztán előveszi a zakója belső zsebéből a telefonját, a képernyő fénye pedig csempész közéjük némi lehetőséget a tájékozódásra. Keresték néhány perce, hogy hol van, mert amúgy a magángép indulna, ezért visszaválaszol röviden, hogy menjenek, mert dolga akadt. Még megvárja a gyors választ, hogy akkor ők indulnak, és bekapcsolva a lámpát a telefonján kiszáll a SUV-ból, egyelőre válasz nélkül, hogy kicsit húzza a másikat.
Alig pár lépés, és felnyomja a világítást a garázsban, amiben akár tíz kocsi is elférne, de jelenleg teljesen üres. Ezúttal nem játssza a lovagot, csak hagyja, hogy a nője magától kiszálljon a kocsiból, és néhány lépésre az oldalán lévő ajtótól várja őt, a ház kulcsát az ujja körül pörgetve.
- Az apád úgy hívja, hogy ez a menedék. Egyelőre Alfonso és én tudunk róla. - Vezeti fel a témát, aztán int a másiknak, hogy jöjjön, és kinyitja az ismét pár lépésre lévő ajtót, ami mögött a házba felfelé vezető lépcső van elrejtve. - Évek óta arra tartogatja, ha már hömpölyögne a vér a város utcáin. Azoknak szánja, akiket szívesen mentene a közegből. - Tehát tőle a kilencvenöt százaléka baszhatná, mert ide nem jön akárki kutyája, legalábbis ha Marcellon bármi múlik ebből, akkor nem. De Alvizével rengeteget beszélt már erről a helyről, talán többet is, mint szükséges volt, most azonban áldja az öreget, amiért előre gondolkodott.
- Pellegrini biztosan tudott már valamit. - Jegyzi meg sokatmondón, mintha a temetésen történt támadásra gondolna ezzel, ahogy előre engedi a másikat, és a sötétben felsétálnak a lépcsőn. Ha nem így lenne, nem vesz ingatlant a város szélén, ahová kutyafuttában is odaérhet bárki, ha nagyon komoly a baj. Akart egy helyet, ami elrejti őket a szükséges időre, ami fel van szerelve mindennel, és ahonnan lehet tovább menekülni anélkül, hogy azonnal a nyomukra akadnának.
- A jakuzzihoz Alfonso ragaszkodott. - Röhögi el magát, amint felérnek, és még két lámpát felnyomva a másik értheti is, mire gondol; Marco biztosan nem rakott volna ilyen faszságot a teraszra, mert feltűnést kelt, és csak azzal tudták meggyőzni végül, hogy a ház egyik fala szinte teljesen takarja, magas a kerítés, és tele van rakva azzal a kurva tujaszerű szarral, ami olyan szinten koszol, hogy ez a férfi nem tudná a saját kertjében elviselni, az biztos.

+18 Egy dolog úgy vezetni, hogy a világ egyik legjobb nője borul az ember ölébe, Marcellonak pedig egyetlen baja van a dologgal, hogy nézni szeretné, de így nem tudja nyilván. Mert Fabiola Pellegrini éppen őrá bukik, ahogy igyekszik az általa említett, titkos helyre eljutni vele, és lehet ebben a pillanatban dönti el - vagy a következőben, amikor az élvezet egy pillanatra elborítja a látását, és nagyobbat rántva a kormányon kell kielőznie egy arcot -, hogy sofőrt fog maguknak intézni, és kurvára ráfogja majd az egész Nápolyban megesett szarságra, hogy mindenki kussoljon miatta.
Imádja minden agymenését ennek a nőnek, és ezen a ponton már szívesen bele is döglene az egyikbe, de érzi, hogy az elkövetkező időkben szükség lesz rá, cserben hagyni meg nem szokása senkit, bármennyire jóleső is, amikor vezetés közben leszopják az embert.
- Bazdmeg... - Szakad ki belőle, amikor már érzi, hogy ez a száj bármire képes, pedig nem gondolta volna, hogy egy ilyen necces helyzetben képes lesz eljutni a csúcsra. A szabad lábát leveszi a kuplungról, hogy a kárpitba nyomja mellette, próbál szabad utat találni közben magának, hogyha a gázra tapad a jobbja, ne menjenek bele senkibe, a kormányt meg új markolja, ahogy Fabiola nagyjából őt szokta.
A hangja torokból szakad fel, és még jó, hogy tényleg nincsen előtte senki, mert az agyát elönti az élvezet, és néhány pillanatig nem lát semmit.
A kormányt ezután már nem markolja annyira erősen, és egy kelletlen, de egészen halk morgással fogja fel, hogy a farka lüktetve lett otthagyva az ölében, de magát maximum a következő lámpánál tudja rendbe tenni. A helyzet abszurditása nevetésre készteti, ahogy dobol néhányat elégedetten a kormányon, és a másik felé fordul, ingatva a fejét.
- Francokat. Innentől sofőrrel járunk mindenhova. - Mondja röhögve, jelezve a hangjával, hogy imádta egyébként az elterelést, csak volt egy necces helyzet, ami egyébként lankadás helyett csak még keményebbé tette őt a másik szájában, szinte érezte. De legyenek bármilyen őrültek, annak a nagy részét ma ki kellene élniük, mert mindenkire élve van szükség.
Alfonso enélkül a kettő nélkül letérdel, az kurva élet.
- Majd nézünk együtt. - A gondolatra még egy ideig biztosan tovább fog lüktetni, de igyekszik a vért visszaáramoltatni a helyére, legalább addig, hogy odaérnek a helyre, ha pedig már ott lesznek, Marcello arcátlanul fog bedurvulni, a lehető legjobb értelemben.
Az utolsó piros lámpánál végül felhúzza a sliccét vigyorogva.
- Mindig tudtam, hogy nem vagy normális, de szinte tökéletes az, mennyire nem. - Mondja büszkén, miközben a város széléhez érve lekanyarodik egy gazdagabb lakórész felé, ahol egyébként nincsenek ingatlanok a birtokaikban, legalábbis olyanok nem, amik nyilvánosak. A kisebb, de annál jobban felszerelt ház, ami felé tart egy tartalék a fontosabbak számára, pontosan olyan helyzetekre, ha az utcákon is folyna a vér, és Alvize a számára kedveseket akarná biztonságban tudni.
Például a lányát; Marcello eddig is tudott a helyről, azonban kulcs nála azóta van, hogy Fabiolát kérte az apjától az életéért cserébe.
Lassít, ahogy egyre kijjebb érnek a házak között, aztán befordul egy utcába, majd még egybe, kanyarogva kicsit a célpont előtt, hogy biztos legyen benne, nem követi őket senki. A kitérőt visszakorrigálja még két fordulattal, és megnyom egy gombot a műszerfal egyik tartójából kivett kulcscsomón. Az egyik ház kerítése elkezd kinyílni, a föld alá épített parkoló előtti garázsajtó felnyílik, ő pedig lehajt a sötétbe a másikkal.

+18 Senkinek sem mondta, és nem is fogja soha, de az elmúlt időszakban rendesen idegbeteg fasszá volt képes válni, amikor nem látták olyanok, akik számítanak neki. A sérülés semmi jót nem hozott ki belőle, de ez nem feltétlenül a stílusában mutatkozott meg, hanem, hogy az egyébként türelmes férfi képes volt asztalokat felrúgni, amikor úgy érezte, a fájdalomtól nem lehet önmaga. Marcellonak muszáj mennie, teljesítenie, erővel és akarattal, különben széthullik kibaszott kicsi darabokra, amit ő nem, hogy nem akart engedni, de egyenesen a gyomra fordult fel tőle.
Annyi minden összpontosul és múlik rajta, főleg, ha a családját vizsgálja, hogy nincsen idő a pálya szélén a kispadra leülni. Számára az kibaszott nagy szégyen alapvetően.
Ez a nő hozza vissza az életbe ezúttal, mert amiatt, ami most történik megint minden sejtje életre kel és ő gond nélkül szabadjára engedi az egészet. Emiatt akarta érezni a másikat a kocsiban, mert bár nem kétségbeesetten, de úgy kellett neki már Fabiola, mint egy falat kenyér. Szomjazta és éhezte, még ha tudja, hogy nem is kellene senkire támaszkodnia, vagy arra várnia, hogy visszarántsa őt a játékba. Ebben is a nő az első számára.
- Az csigázzon fel, amire ott készülök. - Minden másabb volt kissé, mint amilyen ő valójában, mert lopott és tiltott pillanatokból kellett a legtöbbet kihoznia. Azt már biztos észrevették a reptéren, hogy nincs ott, de ha keresik üzenetben, megírja, hogy minden rendben és menjenek. Azt követően senki sem fogja őket keresni, főleg ott nem, ahová a parkolóból kiállva indul, miután pimasz vigyorral fogadja a másik önállóságát, és elég bátran be mer ülni mellé a kocsiba.
Semmi sem szabhat gátat annak, hogy megmutassa neki, mire képes, amikor nincsenek rajta kibaszott láncok.
- Párszor már sikerült. - Röhög fel az egyik kanyarban, és mivel a teste újra él, bármit képes lenne fogadni a másiktól, mindenféle probléma nélkül.
Legalábbis gondolja ezt addig, míg Fabiola ki nem szabadítja az álló farkát a nadrágjából, és azt csinálja vele először, amit a legjobban szeret. Vékony a jég nála fájdalom és élvezet között, és bár ezt eddig is tudta magáról, Fabiola simulékonysága ezt illetően kilövi a kibaszott agyát a holdra. Megveszik érte és imádja minden pillanatban, amikor része lehet benne.
Mondjuk nem pont vezetés közben, de közben meg mégis. Ez a nő sírba fogja tenni, az biztos.
- Mi a faszt csinálsz...? - Tökösnek akar hangzani, de közben a másik rábukik az ölére a pirosnál, és akkor a hangja elszáll az agya után egy sóhajban. Egy olyan sóhajban, ami azért, amit művel vele a nő, imába foglalja a kibaszott nevét egy életre.
Valahol őrült módon kihívásnak tekinti a dolgot, így a zöldnél még simán el tud indulni, amikor pedig egy simább szakaszra ér, az egyik keze felszabadul a váltóról. Azzal túr a göndör tincsek közé, hogy aztán az öklébe markolva őket húzzon rajtuk egy kicsit, jelezve, mit érez attól, amit csinál vele a másik.
- Kibaszottul meg fogunk halni. - Sóhajtja a kormányra szinte, mert le akarná hunyni a szemét a mámor közepette, és bár remekül figyel több dologra egyszerre, most vigyorog az útnak, remélve, hogy képes lesz még néhány utcán át tartani magát.

+16 Csillogó szemekkel nézi vigyorogva a másikat, amikor a családja szóba kerül, és megint röhög, mert mégis mi mást csinálhatna; Agata egy életre megbotránkozna, ha ezt kellene egész éjjel hallgatnia, márpedig a jelenlegi állapotok nem teszik lehetővé Marconak, hogy bármilyen formában visszafogja magát. Kurvára elege van sérülésekből, halálokból, gátakból és az összes szarságból, ami nem hagyta nekik az elmúlt időszakban, hogy megéljék, ami már sejti szinten meghatározza őket. Meglehet a reggeli kiakadása is ennek, nem Fabiolának volt köszönhető egyébként, és van olyan csökött, hogy felkúrja az agyát még az is ilyen helyzetben, amire egyébként oda kellene figyelnie. Idővel majd igyekszik jobban, és kell is neki, mert a háború darálni fogja őket tovább, és ezt sem ő, sem a nő nem fogják mindig könnyedén kezelni, sőt.
A húga egyébként nem állna vele szóba többet, ha ezt a Serra házban folytatják, az öccseit meg soha nem tudná levakarni többet, és valószínűleg le kellene kevernie néhányat nekik, hogy abbahagyják a piszkálódást. Néha olyan otthon számára, mint egy óvodában, de tökéletesen részt vesz minden szarban, úgyhogy ez a ő hibája is.
- Arra szerintem már számítanak. - Vigyorogja büszkén, miközben még a másik seggét markolja élvezettel, aztán folytatja az előbbi csillogással a szemében, amire igazából gondolt.
- Arra nem, hogy egész éjjel a hangodat hallják. - Meg az övét is persze, de ha elkapja ezt a nőt végre úgy, hogy semmilyen zavaró tényező nincsen már köztük, akkor célja lesz minél több hangot kicsikarni a másikból, akár élvezetből, akár némi fájdalomból. Sosem játszott még a nővel úgy, ahogy egyébként képes lenne rá, mert minden pillanat annyira kószára és veszélyesre sikerült, hogy Fabiola gyönyörét részesítette mindig előnyben. Ez nem jelenti azt, hogy ne akarna megélni olyasmit, ahol a nőnek mondjuk már könyörögni kell az érkezésért. A puszta gondolattól megveszik a teste egyébként.
- Én semmit. Csak őrzöm a titkát. - Annak a valaminek, amit mutatni akar. Ha megkérdezné bárki, nem tagadná le, hogy az ő ötlete volt - és arra mind Alfonso, mind Alvize szoktak hallgatni -, de nem ő valósította meg nyilvánvalóan. Marcellonak bőven elég, hogy a hatalmat cipelők számba veszik, amit mond, mint az, hogy a kezébe adjanak konkrét terveket, ahhoz itt Nápolyban túl büszkék, van elég dolga amúgy is a tengeren túlon. Egyelőre sokat ér számára a végrehajtó szerepe is egyébként, valamiért azonban azt érzi, a háború változtatni fog dolgokon jócskán, főleg, ha New York lesz a színpada az egésznek.
Sosem szakadt még el ennyire nehezen a másik ajkaitól, és ha nem egy kibaszott parkolóban lennének, ahol bárki figyelheti őket akármilyen hosszan, nem habozna megkezdeni azt a bizonyos éjszakát a másikkal. Nem türelemből rakja el magát végül a cipzár mögé, és száll ki a hátsó ülésről, hanem megfontolásból, és sok közegben lévő férfitől ez különbözteti meg Serrát, sőt, emiatt képes feljebb lépkedni folyamatosan.
- Csak ne haljunk meg, mielőtt odaérünk. - Mondja röhögve, aztán nyitja is az anyósoldali ajtót a másiknak, nyújtva a kezét, hogy a telepjáróra fel tudjon lépni gond nélkül. Sokszor tud paraszt lenni, de azért az alapvető dolgokkal tisztában van, számítva közben arra, hogy Fabiola levegőnek nézi a nyújtott kezét, és nagylányosan megoldja egymaga. Így vagy úgy, miután a nő beszáll, megkerüli az orrát a kocsinak, és beszáll a volán mögé, hogy elinduljanak végre. Álló farokkal nem szokása vezetni, ezért mocorog kissé, mielőtt indítana, aztán sebességbe téve a kocsit kigurulna a kurva parkolóból végre.

+18 Sosem gondolta volna, hogy kap majd az élettől egy olyan nőt, aki legalább, ha nem jobban meg van menve fejben, mint mondjuk ő. Kiválóan simul bárkihez, ha úgy akarja, és nem esik nehezére olyan arcot mutatni, amire szükség van, de elképzelni sem tudta volna, hogy lesz majd valaki, aki abba szeret bele, ami ő valójában, és nem kell majd romantikus lovagot játszania fehér lovon, mert bár képes rá azért, akit szeret, az mégsem ő teljes mértékben. Éppen ezért nem véletlen, hogy úgy cselekedett az elmúlt hónapokban, ahogy; nem hiába kockáztatta a fejét azért, hogy a másikkal legyen, ahogy az sem meglepetésszerűen történt, hogy mindenek felett Fabiolát választotta. Vágyja a magasabb rangot, még ha a nagyobb vagyont nem is feltétlenül, hiszen bőven megszedi magát a klubbal, meg a fű alatt intézett drogbiznisszel, de soha nem fog még egy olyat találni, mint amilyen Fabiola. Reméli is, hogy nincs belőle több, mert kettővel már kurva élet, hogy nem bírna el.
Halkan nevet azon, amit a másik mond, és bár tudta jól, hogy a bolondját járatta vele valószínűleg, belement a játékba, és lekéste a maffia által szervezett gépet annak érdekében, hogy biztonságban tudhassa a másikat. Vagy, hogy magát éppen őbenne, ezt már sosem fogják megtudni, akkor sem, ha mindketten tudják az őszinte választ a fel sem tett kérdésre.
A nevetése éppen addig tart azonban, amíg a még mindig álló farkán meg nem mozdul a másik, mert akkor lehunyja a szemeit, és forró leheletét az ajkára fújja finoman, jelezve, hogy amúgy kurva jól esik neki, amit Fabiola csinál, de ha nem hagyja abba, sosem mennek el ebből a parkolóból, ami baromira nem előnyös, hiszen meg kellene még egy darabig húzniuk magukat.
Mondjuk szerinte erről a hülyeségről Alvize már biztosan letett, hiszen a lányát elrabolták, és nem igazán merte nyugalomra inteni Marcellot abban az állapotában, amibe ez szépen rakta őt.
- A farkamnál fogva vezetsz engem. - És vigyorog, mert ha egy valaki ebben a kurva életben ezt megteheti anélkül, hogy rosszallását fejezné ki, sőt, idegbe jönne tőle, akkor az ez a nő. A farka az övé, ezt már azelőtt letisztázták, hogy bármiféle érzelem szóba került volna, legalábbis látszólag, hiszen érzelmek nélkül nem is lett volna mit tisztázni. De ez a tényeken nem változtat, hogy Fabiola megtehet vele bármit, egészen addig, míg végül tényleg agyvérzést nem kap tőle egy alkalommal.
A másik szavaira az álló farkáról szinte ösztönösen mozdítja a csípőjét, hogy érezze őt belül, de ettől nyög is egyet, mert új életre kelt a teste, és nem biztos benne, hogy meg tudja fékezni, ha tovább hergelik egymást a hátsó ülésen.
- Így nem fogok tudni vezetni. - Súgja a másik ajkaira olyan hangon, ami egyébként egyértelműen arról árulkodik, nem a vezetés van most nála fókuszban.
- Mondanám, hogy menjünk hozzánk, de erre ott senki nincs felkészülve. - Mondja röhögve, hátha ez legalább annyira kizökkenti, hogy nem áll már úgy a farka, mintha kötelező lenne, de nem történik hasonló, úgyhogy nyúl a másik segge alá kétoldalt, és leemeli magáról, hogy tudjanak haladni valamerre.
- Mutatok neked valamit, amiről néhány embert leszámítva senki sem tud. - És még mindig vigyorog, miközben nagy nehezen betuszkolja magát a nadrágjába, és felhúzza a cipzárt, aztán nyúl a másik tarkójáért, és csak azért is közelebb húzza magához, hogy az ajkaik összefonódjanak ismét. Ez a nő lesz a végzete, és már kurva sok ponton lehetett is volna, de azok mindig csak kölcsönös hatások voltak, ami meg nem elég jó. Nem, vele közvetlenül a másik valami agymenése fog végezni idővel, de nem bánja, mert nem cserélné ezt az egészet semmire.
- Mehetünk? - Kérdezi, miután nagy nehezen valahogy elszakad Fabiola ajkaitól, és ha választ kap, akkor kimászik az ülésről, és megtartja a másiknak az ajtót, mert már nem a sofőrje, hogy hátul utazzon, és ne mellette, arról nem is beszélve, hogy maga mellett legalább szemmel tudja tartani, mert ha hátul ül a másik, még kézifékeket lenne kedve húzogatni, aminek most annyira nem feltétlenül örülne.

+18 Marcello kiváló megfigyelő és remek kihallgató lett az évek során, hiszen eleinte senki sem foglalkozott a jelenlétével, később meg már úgy beszéltek előtte, mint bizalmassal, így mindig tisztában volt azzal, amivel igazából akart. Tudja most is, hogy már beszélnek a közegben, és szinte már tényként kezelik a kapcsolatukat, amit egyébként egyetlen kétbites idiótának sem lehetett nehéz összerakni, hiszen olyan idegbeteg ámokfutást rendezett, amikor a másik eltűnt, amilyet csak egy szerelmes férfi tesz meg igazán. Egy olyan, akit ráadásul viszont szeretnek.
Nem is illett az ő fejében élő képbe az, amit mostanában műveltek, és nincsen elég érzelmi intelligenciája néha ahhoz, hogy megértsen dolgokat, főleg olyasmit, amit épp, hogy érzelmek diktálnak. Hiszen most, hogy már érinti a másikat, sőt, türelmetlenül csúszik belé egy szinte morgásként hallatott nyögéssel kísérve, most nyer igazából minden értelmet. Ő nem gondolkodni, aggódni, megbaszódni akart már azon, ami körülöttük van, csak érezni a másikat, és így helyrerakni mindent, ami bármelyikük lelkét nyomja. Nem teljesen paraszt azért, és nem az álló farkába tömörülő vérbőség miatt nem akart a másik érzéseivel foglalkozni, hanem mert tudta, nincsenek meg a kellő eszközei arra, hogy másként kezelje őket. Ahogy egyébként ezek Fabiolának sincsenek a birtokában, így az lett végül a megoldás, amiben mindketten a legjobbak.
Az öle nem kegyetlen, nem akarja ostromolni még a másikat, csak élvezni az összes pontot, ahol érezheti végre Fabiolát, és bár igyekszik nem megőrjíteni sem magát, sem a másikat, ez valahogy mégis bekövetkezik, amikor a másik megremeg a farka körül viszonylag hamar, neki pedig ettől elönti az agyát a szar, szinte azonnal.
Sokkal tovább tervezte, de annyira ki volt éheztetve a teste, hogy amikor még sikamlósabbá válik az érzés, mint eddig volt, akkor néhány még mélyebb, talán durvának is nevezhető mozdulattal, meg egy nagyobb nyögéssel az ő teste is beleremeg végül az érzésbe, olyan erővel, amit minden bizonnyal tapasztalt már a másikkal, de azért az agyát még így biztosan orgazmus nem csavarta meg, mint most. Egyszerre imádja meg utálja ezt, mert órákig akarta csinálni, de a keze már nem volt elég azokhoz a görcsökhöz, amiket a másik hiánya kiváltott belőle az elmúlt hetekben. Ő legszívesebben még friss mellkas-traumával is a nőben lett volna, mert ennyire elbaszott a feje, ha a másikról van szó.
A fejét hátradönti az ülésre, a két kezével pedig belemarkol a másik seggébe két oldalt, mert lehet, hogy a teste meg akart könnyebbülni, de a vérbőség még arról árulkodik, hogy ő ezt egész éjjel csinálni akarja. Ahogy pedig markolja a másikat, és finoman megmozdul a farkán a nő, mordul egyet, halkan, de torokból jövően.
- Hagytál volna enélkül hazamenni.. - Mondja, majd visszaemeli a fejét, meg a még ködös tekintetét a másikra, mint aki nem igazán tért még magához abból, ami történt. És a hangja, ha nem is dorgál, de bőven elég nem tetszést fejez ki, amiről szeretné, ha Fabiola tudna. Amúgy meg van olyan állapotban, hogy bármit megtehetne vele a másik, nem érdekelné, amíg érezheti még őt itt, vagy bárhol, ahova menni akarnak ezután.

+18 Ez az olasz is változott bőven, akkor is, ha ez nincsen feltétlenül a homlokára írva. Alapvetően jellemző rá, hogy vehemens legyen, de a közeg arra kondicionálta az évek során, hogy tartsa magát, mindegy, mi történik körülötte, ő pedig ezt tökélyre fejlesztette a rábízott feladatok fontossága, és az előretörekvés súlya alatt. Nem volt már semmi az életében, ami el tudta volna pattintani az idegszálait, ha ő azt nem akarta, mert persze volt, amikor a segítségére vált; vallatásoknál ha hergelte magát jobban belelendült, de az tudatos volt a részéről mindig.
Aztán jött ez a nő, és amikor az ölébe ült vezetés közben, mozgó járműben, elpattant benne valami, és hosszú évek után engedett neki végre. Azóta pedig, lehet tudatosan, lehet teljesen vakon, de újra és újra engedi a másiknak, hogy az idegein táncoljon, aztán úgy felbaszódik általában rajta, hogy semmi nem szab gátat sem a gondolatainak, sem a kezének.
Kurvára nem kellene Pelligrini lányát a szülővárosukban, a közeg kellős közepén egy telepjáróban megdugni, ezt a régi, tökéletesen kordában tartott Marco tudná egyébként, de a nő hatása elveszi a kurva eszét úgy, ahogy az egyébként van. A tekintete van elég ködös hozzá, hogy érzékelhető legyen, most semmi nem fog eljutni hozzá, és nagyon maximum egy hatalmas pofon állítja meg abban, amire készül, itt a parkolóban, a sötétben, egy kibaszott kocsiban.
Az agya azért mer ennyire elengedni és utána elveszni, mert tudja nagyon jól, hogy Fabiola nem utasítaná vissza a jelenlegi helyzetben, mert akarja legalább annyira, mint Marco a nőt, és kell is a férfinek, hogy elszálljon, különben lehet, a reggeli még mindig játszana a bőrén, és addig irritálná, hogy egészen máson kúrja fel magát, elbaszva a hangulatot. Minden tökéletesen összejátszik a kívánt végkifejlet érdekében, ő meg megsemmisül a tudattól is, meg attól, amit a másik a farkán művel.
Libabőr futkos a bőrén folyamatosan, ahol hozzáér Fabiola ajka, mert ennyire ki lett éheztetve az elmúlt néhány hétben, amíg nélkülöznie kellett, amitől már csak egy lélegzetvétel választja el őket. Hiába a fájdalom, hiába a sérülés, mondhatni megbaszódott pihenés közben, és minden sejtje napról-napra jobban vágyta a másikat, meg ezt az érzést, amikor ott is van, meg nem is, mert az elméjét fellőtték a picsába, és úton a holdnak már sok kapcsolata nincs vele egyébként.
Egy hangosabb, szinte elégedetlen nyögés jelzi végül, mennyire kurvára elege van abból, amit egyébként ő talált ki, mert csak annyit ért el vele, hogy kőkemény lett a farka, olyan szinten, hogy robbanni fog, ha nem érez megkönnyebbülést. Határozottan, de nem erővel nyúl a másik seggéért mindkét oldalon, és tökéletesen mozdítja őt ahhoz, hogy a következő csípőmozdulatával Fabiola beleüljön végre.
A következő nyögés annak szól, hogy ebben semmi megkönnyebbülés nincsen, de leszarja, mert olyan régen érezte őt, hogy addig nyomja a másikat magán, amíg az fizikailag lehetséges. Kiélvezi, ahogy kitölti a másikat néhány pillanatig, aztán éppen csak annyira mozdul durván a csípője, ami még nem fájdalmas, és bár őrült tempót nem diktál, a mélységből egyetlen mozdulata sem enged, miközben ajkával megtalálja a másik mellét, és a kezével diktálja azt is, hogyan mozdítsa a csípőjét a nő.

+18 Tudja, hogy a körülmények vették el tőle az igazi Fabiolát az elmúlt időszakban, de mindent elárul róla az, ahogy az esze azonnal megmegy, ráadásul teljesen, amikor az a nő, akire minden sejtje és mindig vágyik ismét felüti a fejét. Úgy éli meg az egészet, mintha lenne rajta egy gomb, aminek a helyét csak ez a nő ismeri, ezért csak ő tudja, hová kell nyúlnia, mit kell megnyomnia, hogy a férfi egész teste életre keljen. Nem a legjózanabb módon, hiszen egy sötét parkolóban vannak, de ha most nem érintheti így a másikat, biztosan megdöglik.
Megint mordul, mert bár sokáig volt lehetőség, hogy az ujjaival játsszon, ez most már nem lesz neki elég, annyira nem, hogy kevés választja el attól, hogy utat csináljon magának a másikba, itt helyben. A morgás után egy mély levegőt kell vennie, mielőtt elsötétülne a tekintete, és valami állatias ösztönlény venné át a helyét az amúgy racionális és megfontolt férfinek, aki emellett a nő mellett egyszerűen megszűnik létezni.
- Megölsz engem. - Mondja, aztán lehunyja a szemeit, és mozgatni kezdi az ujjait, mintha a valóban az élete múlna rajta, pedig nem célja ezt itt és így folytatni, hiába sötétítettek a telepjáró ablakai. Aztán lehet, hogy az ép elméje másodpercekre van attól, hogy ezt a küzdelmet most elveszítse a valósággal, és megadja magát ennek a vonzásnak. Közben meg szétbassza a fejét a tudat, hogy lehetett volna ezt akár egész nap is művelni, ha nem utasítja el a másik, és lassan kezd beférkőzni a józanságába a tudat, hogy alkohollal mennyire egyszerűen megy most ez.
Halkan felnevet, valószínűleg már kínjában azon, mennyire jól szórakozik rajta Fabiola, és csak azért nem baszódik jobban azon, mennyire könnyedén megúszta a dühét, mert minden eszköze megvan arra, hogy kínozza a másikat mindenért és bármiért.
Persze hiába nagy a pofája fejben, amikor ilyeneket hall, és ha eddig esetleg nem állt volna a farka, akkor most felnyög attól, mennyire kemény lesz a szavaktól.
- Amíg állni tudsz, addig maradok. - És ezt egészen nyugodtan veheti ígéretnek a másik, mert ha valakit, akkor ezt a férfit kár volt eddig éheztetni. Nem fenyegetőek azonban a szavai, mert amiről ő beszél éppen csak annyi fájdalommal járhat, amitől hangosabban kiálltja a másik a nevét és nem többel.
Úgy csókol Fabiola nyakába ezt követően, hogy szabad kezével a combjába mar, aztán, mint aki zsákmányt szerzett magának, mindenestül ellép a másiktól, és feldobja őt a derekára, hogy ezúttal a hátsóülés felőli részen nyissa ki az ajtót, és végül is eltűntesse magukat a sötétített üvegek mögött.
A helyzetet a szükség szüli, mert tényleg nem itt, és nem így akarta folytatni, de neki a jelenlegi állapotában nem kellene olyanokat mondani, mennyire várja a másik, hogy beleüljön, mert túllendíti a fantáziáját a kurva eszén, és itt vannak. Egyenes háttal ül az hátsóülés közepén, a másikkal az ölében, és éppen azon munkálkodik, hogy minél hamarabb kiszabadítsa magát is, meg a nőt is. Muszáj most éreznie őt, különben lehet ma látták őt értelmes beszédre képesen utoljára, aztán az is lehet, hogy elviszi valami, mondjuk egy kibaszott agyvérzés végre, ha most nem kerül a farka köré teljes mértékben a másik. Viszont mivel lóg neki, nem mozdul azonnal, hogy elmerüljön Fabiolában, hanem amint tiszta az út, a farka végével kezdi finoman érinteni, simítani a másik érzékeny pontját, le sem véve a zöldjeit róla, hogy lássa, mennyire is akarja, amit nyújtani tud neki.

+18 Olyan arcot vág hirtelen, mint akit elkaptak néhány szóval, csak ő ebben éppen nem hisz; millió érve van azt illetően, miért nincsen igaza a másiknak, hiszen hetekkel ezelőtt volt már az, hogy kórházban volt, azóta két utat oda és majdnem vissza is megjárt az államok és Nápoly között, ha meg repülni, bevetésre indulni, ölni, és ép bőrrel megúszni is képes dolgokat, akkor már nem gyenge, és menne neki a lepedő nyomása is.
Lehunyja a szemét és lemondóan sóhajt, mert a gondolatai nem a másik ellen, sokkal inkább maga mellett szólnak, és kurvára örülne neki, ha egyszer már olyan helyzetbe tudnák magukat keverni, ahol ez a kettő egy irányba halad, és nem egymásnak az ellentétei folyton.
- Kibaszottul hiányzott. - Mondja, ahogy a lehelete finoman a másik ajkára esik, és inkább vallomásokat választ, mint kötözködést, azt meg egyenesen utálja, mennyire könnyedén elterelte a figyelmét a nő arról, ami az előzetes, és elég komoly agymenését okozta. De ezen a ponton már bármire állna neki, bármivel be lehetne rántani egy buborékba, ahonnan napokig nem ereszti a másikat, olyan szinten van pattanásig feszülve benne az állatias ösztön, ami csak arra hajtana normál esetben, hogy a másikban legyen.
Felmorran, nem csak attól, hogy közel került hozzá Fabiola, de attól is, hogy hiába indulna neki bátran a kocsiútnak, kurva jól tudja, mire képes a másik, és az már minimális ferdítéssel elmondható, hogy majdnem az életébe került. Kétszer, basszameg. De kár lenne kárognia miatta, mert ezek miatt szeretett bele a másikba, és ha nem játszana be visszafelé valami faszságot, még a végén csalódna is benne valamennyire.
- Igen, pont. - Válaszolja röviden, mert túlságosan megtelik a feje azzal a néhány héttel, amikor, bár tilosban jártak, igazán képesek voltak egymást élvezni. Egymás társaságát talán még nem, mert nem az volt fókuszban, hogy megismerjék a másikat, de minden hátráltató, agyat elöntő szar nélkül tették, ahogy a legjobban tudnak kommunikálni. És most valahogy hiába áll szarabbul a szénájuk, mint szeretné, nem zökkenti ki semmilyen gondolat a vonzásból, amit a szembaszás okozott nála.
És akkor még nem is tudja.
Kiszakad belőle a levegő, és csak azért hagyja a másikat megmenni fejben, mert a sötét parkolóban állnak, a klub fényeit pedig elvágja tőlük a fekete autó, aminek az ellentétes oldalához tolja a nőt, mintha végleg elromlana benne valami, és a józan ész mellőzése arra készteti, amit tenni fog.
A tenyere úgy simul a másik ölére, mintha odavaló volt, és végigsimít rajta, de pimasz módon nem a fehérneműn, hanem azt félretolva már a másik bőrén, miközben az ajka a nyakába csókol érzékien, hátha ki tud csalogatni belőle valamilyen hangot.
- Kurva élet.. - Szakad ki belőle a levegő, és két ujja úgy csúszik fel a másikba, hogy nem tudná semmilyen épeszű gondolat megállítani benne, annak érdekében pedig, hogy ennek hangja ne legyen a másiktól, az ajkai megtalálják Fabioláét, és követeli magának őket, mintha csak birtokolná az egész lényét, miközben megfosztották annak lehetőségétől már jó ideje, hogy élvezze, ami vele jár.