Nem kifejezetten bánta, ahogy ez az öt nap elszaladt mellette; először a Francescos szart kellett rendbe tennie Alfonsoval és Alvizével, rá két napra az öreg gépére pakolta fel a barátját, meg a csaját, aki még mindig nem a szíve csücske kifejezetten, aztán két napja maradt a klubban, hogy a saját távozását is eltervezze, és normálisan hagyja itt a helyet azoknak, akikre végül bízták. Egyedül a VIP lesz zárva a következő héten, mert aki fontos lett volna, és meg is jelenne ott, mind Nápolyba tartanak a születésnapra.
Alvize gépe már visszafelé tart az államokba, és ő egy megbeszélésen vesz részt a két másik vezérrel, meg az öreggel, amikor befut a nagyobb hal rendőri kézre kerülésének híre a keleti szárnyban lévő irodába. Régen látta az öreget úgy tajtékzani, ahogyan tette, ő meg csak arra tudott gondolni, hogy ki más intézte volna ezt így, ha nem a gyorsvonat, akiért minden porcikája és egyfolytában ácsingózik. Az üzenetet így megkapja, az értelmezését viszont elnapolja.
Ezzel a gondolattal indultak meg a vezetők és Fabiola az éjszaka közepén a hazájukba, Marcellot viszont érthető okokból Alvize nem akarta egy gépen tudni a lányával. Egyébként az öreg nem viselkedett vele máshogyan, mint megszokta tőle, feladatokat is ugyanúgy kapott, csak olyat nem, aminek bármi köze lett volna Fabiolához. Úgyhogy Marco hajnalban repült az utolsó körrel, a közeg néhány tagjával, arra hivatkozva, hogy a klubbot csak az utolsó pillanatban tudják magára hagyni.
Ezért ő a villában is csak a délutáni órákban jelenik meg a szüleivel és a testvéreivel, mert a délelőttöt otthon tölti közöttük. A szieszta ideje alatt az anyja természetesen igyekszik elkapni őt, és megannyi olaszos csók közepette kiszedni belőle, hányadán állnak a Pellegrini lánnyal, amire Marco jelenleg annyit tud felelni, hogy fogalma sincsen. Ha lett volna öt perce belegondolni a viszonyukba, biztosan arra jutott volna, hogy utálja az egészet, ahogy az most áll, de erre a rohanások közepette esélye sem volt.
Alfonsoval beszélget a villában, amikor az a bizonyos pillantás megesik, és akkor rájön, mennyi mindent nyomott el napokig. A nagy szerencséje Serrának mindig az volt, hogy nem látszik a képén semmi olyasmi, amit ő nem akar odarakni, úgyhogy látszólag ő tökéletesen jól van, maximum maga a gyorsvonat tudná megmondani róla, hogy ez nem egészen fedi le teljesen a valóságot.
A vacsora után a férfiak iszogatnak még egy darabig, de éjfélnél tovább nem tart a dolog, mert mindenki holnapra tartogatja az energiáit. Egy gyors zuhany után pucéran, ahogy szokott bújik be egy vékony lepedő alá, és mivel hosszú évek óta nem aludt el ennyire korán, a kihagyás magával rántja, és nem ereszti az álomból, ami rátör a testére és a lelkére.
Néhány óra múlva az érintésre kapcsol, és az addig mozdulatlan, fáradt teste megtelik élettel, adrenalinnal, mert csak egyetlen ember tudja úgy megmarkolni ezen a világon, ahogy ő azt szereti, az pedig nem más, mint Pellegrini lánya.
- Fabiola. -Az ajkai közül kifut egy sóhaj, még mielőtt Fabiola letapasztaná azt, hogy ne verjen zajt azzal, mennyire akarja a másikat, a két keze meg azonnal a seggébe mar kétoldalt. Sosem gondolta volna, hogy valaha kínozni fogja bármilyen nő hiánya, de a teste ki van éhezve, talán a lelke is, a lépés viszont meglepi, mert mindenre számított ezen a héten a másiktól, de erre mondjuk pont nem.
Nincs még teljesen ébren, mert annyira mélyen aludt, mint nagyon régen nem, úgyhogy ködös tekintettel próbálja megtalálni magának a másik minden porcikáját a sötétben. Az érintésén is érezni, hogy valami ködösíti egyelőre a tudatát, ez viszont a farkára nincsen semmilyen hatással, mert azonnal akarja, amiért a másik idejött. Elengedi a seggét, végigcsúsztatja a köntös alatt a kezét a bőrén, ezzel felhúzva az anyagot róla, aztán kicsit türelmetlenebb lesz, és pár mozdulattal lerántja a két válláról, hogy hirtelen felüljön, és belecsókoljon ott a bőrébe, amit sikerült kiszabadítania, elég teret hagyva maguk között, hogy olyan aktív résztvevője legyen az eseményeknek a másik, amit szeret.

Néhány percig az álom, meg a valóság határán lebeg, és meglehet azért nyúlik meg ennyire az intervallum, mert a valóságba ez valahogy nem fér bele. Marco nem álmodozó típus, nem szokott felhők közé repkedni, meg olyan dolgokat elképzelni, amik nincsenek és nem is igazán lehetnek, ez pedig olyasminek hat először, amire ez mind igaz. Pedig a markolás valós, a nyögése rá szinte érződik a torkában, a másik bőrét ilyen puhára úgy sem tudná elképzelni, és még megannyi tényező villogtatja a vészjelzőt a fejében, hogy ez most valóban megtörténik.
Ez viszont annyira veszélyes mutatvány lenne, hogy hagyja még magát lebegtetni ezen a vékony határvonalon pár percig, ahogy a másik bőrét az ajkain érzi, ahogy felül és a csupasz felsőtestén érzi a hűvös kontrasztot a szoba hője, meg a másik teste között. Igazából akkor válik az egész valósággá, amikor hirtelen az ölébe ül, neki meg még a feje is hátrafeszül a felsőtestével együtt, úgyhogy maga mögött támaszt ki az egyik kezével, a másikkal meg húzza magára Fabiolát, minél mélyebben.
Annyi szitokszó szökik az ajkaira, hogy számolni sem tudná, de egynek sem enged teret, csak valahogy igyekszik magához térni, mert Fabiola talán a legmélyebb álmából ébresztette, amit valaha tapasztalt, de most már itt van, és úgy érzi a másikat, hogy el se tudja még egyszer téveszteni, mi a valóság, és mi létezett pár percig maximum csak a fejében. A csípőjét lassan és mélyen mozdítja, nem feltétlenül azért, hogy ne legyen eszetlen kúrás ennek is a vége, hanem mert ha túl nagy zajt csapnak, akkor mindkettejüknek hamarosan vége lehet. Mondjuk kurva nehéz lakatot tenni a szájára most, mert lehet, ennél tökéletesebb dolgot még soha nem élt meg életében.
Aztán fokozza a tempót, mert a vigyázás mellett legalább annyira vágyik arra, hogy elöntse a szar az agyát, amitől egyébként nincsen messze, hiszen nem tiszta elmével kezdte, és mire magához tért volna, már rá is ült a farkára a másik.
Visszaegyenesedik, de éppen annyira görnyed, hogy a legmélyebb pontokat tapasztalja, a csípője finoman ostorozza a másikat, a két kezével pedig megint a seggét marja, pont úgy, mint egy férfi, aki azt hitte, ebben jó ideig kurvára semmi része nem lesz. Már nem mérges a másikra, lehet inkább csak saját magára, úgyhogy nem az hajtja, hogy széttépje esetleg a nőt, hanem az, hogy tőle érkezzen meg, tőle jöjjenek ki hangok a torkából, hogy tőle remegjen az egész teste, ahogy már annyiszor tette.

Mikor Fabiola közelebb hajol hozzá, ő rásimít a hátára, és a tenyerével megtámasztja őt, miközben az ajkaik összeérnek, közben pedig fogadja a vallomások hadát, amikről tudja, hogy másképpen sosem fognak elhangozni kettejük között. Marco nem is akar ilyesmit, mert a szavak gyakran cserbenhagyják, és csak remekül palástolja ezt önbizalommal, meg határozottsággal, néha azzal, hogy eljátssza a tökéletes taplót bárki előtt. Szívszerelmes vallomásokra nem lenne képes, tőle eddig sem hangzott el hasonló, csak azt volt képes bevallani, hogy ugyanúgy érez, mint a másik.
Az első alkalomtól kezdve ugyanúgy éreznek, csak nem vették észre, mit jelent ez; az, hogy érezheti őt megint jelenleg mindent, ezért sem siet annyira, ezért sem mozdul elébe annak, hogy a szar tökéletesen elöntse az agyát, mert akkor hamar vége szakadna annak, ami történik. Nem áll úgy a helyzetük, hogy bármikor megtegyék ugyanezt, úgyhogy félúton ő is tartja magát az agyfaszhoz közeledve, de sohasem átlépve a küszöböt, ahol az állat elszabadul belőle, és gondolkodás nélkül egy dolgot hajt csak; a saját, meg a másik gyönyörét.
Ezzel csak az az egy baj van, hogy ilyenkor annyi mindent akarna mondani, hogy szinte magára sem ismer. Amennyire élvezi az egészet, annyi teret hagy a gondolatoknak a szex ezen formája, ami őt nem zavarja, nem is zökkenti ki, csak beszélni akarna, amit vissza kell fognia, mert nem akarja a pillanatba odaereszteni a szavakat, szerinte feleslegesen.
Úgyhogy mozdul, mert el kell terelnie a gondolatait, arra pedig ez a legjobb módszere mindig; mivel a másik az ölében ül, elválás nélkül tudja a hátára fektetni, és úgy folytatni a mozgást benne. Ráhajolva teljesen a másikra mélyebben kezd mozogni, talán erőteljesebb is, ahogy lök, de nem annyira, mint amikor kúrásnak tudnák nevezni, amit csinálnak. Hogy ne okozzon hanghatást a másiknál, amit csinál, elzárja a hang útját a nyelvével, ahogy érzéki csókba hívja, minden lökésnél koncentrálva arra szinte, hogy ne akarja torokból feltörő hangokkal jelezni, mennyire tökéletes az az egyesülés még mindig, amire ők ketten képesek.

Fabiola azt mondta neki a klubban néhány nappal ezelőtt, hogy nem fair, ami velük történik, és bár Marco egyetértett vele, némi csalódással fogadta azt, amit fel vélt fedezni rajta; a lemondást, és ebből ő úgy érezte, fel is adta az egészet, ahogyan van. Most sem értené, hogyan lehet pont ezt feladni, hiszen tökéletesen működnek együtt, és valószínűleg a világon az egyetlenek egymásnak, akik képesek a másik agyfaszát elviselni, meg valahogy kezelni is, aztán az üzenet, amit a másiktól kapott egyértelművé tette, hogy a nő még sem adta fel őket.
A csökött képességeivel nem tudta ezt feldolgozni igazán, vagy éppen értelmezni, úgyhogy csak baszta az agyát egészen mostanáig, mert bár a gondolatok nem hagyják a fejét, mégis elmerül a másikban teljes egészében. Ő így fejezi ki, mennyit jelentett az az üzenet, aztán a részleteket, meg a hogyanokat majd kitalálják, de a célja neki is ugyanaz, mint a másiknak. Úgy akarja ezt csinálni, hogy sem a feje, sem a másik becsülete, sem semmi nem látja kárát, ami számukra fontos. Neki csak ez a nő kell.
Annyira ismeri már a testét, mint soha senki máséval azt nem tette, hiszen a hangjából, a mozdulataiból, a lélegzetének szaporaságából, mindenből tudja, hogy érkezik számára az orgazmus, úgyhogy némileg lassít, de közben pedig mély és erőteljes mozgásba kezd. Végül minden porcikájával érzi, ahogy a másik eljut a csúcsra, és le kell hunynia a szemét egy pillanatra, miközben Fabiola magához szorítja, nehogy idő előtt neki is eljöjjön a vég, mert ő még nem akarja, hogy vége legyen.
Pedig már nincsen messze tőle, és mielőtt még mozdulna bármerre, megtalálja megint a másik ajkait, követel tőle egy csókot, és még egy kis remegést kituszkol a testéből, ahogy lök rajta néhány mélyebbet. Ezután kihúzódik belőle, megfordítja őt az ágyon, és mélyet tolva rajta csúszik vissza, mert nem tudhatja, mikor kerülnek ismét ebbe a helyzetbe, neki pedig szüksége van erre, meg arra, hogy megint a másik seggét marhassa. Néhány percig tudja még tartani magát, ekkor ráhajol a másik hátára, hogy a bőrét csókolva fojtsa el a hangját, ahogy megérkezik ő is. Hiába halk, a hang torokból jön, és kell neki néhány másodperc, amíg az utolsó remegés után magához is tér, annyira intenzíven éli meg ezt az ébresztést, amihez ha tudna, bármikor örömmel szokna hozzá.

Sokféleképpen végezte már be ezzel a nővel, de a kedvence mindig ez marad; odavan a testéért, még ha az együtt töltött idő óta már másért is, azért ezt nem tudja magáról levetkőzni. Nem hallotta még, hogy a nő ellenére lenne, úgyhogy amikor lehetősége van, visszatér ide, jelezve, hogy az érzelmek ezt a részt még nem halványították el, és a zöldjei képesek lennének felfalni őt bármikor és bárhol.
Amint a teste lenyugszik, és Fabiola már mozdulna, hogy elhagyja a szobát, azonnal szóba is kerül, mennyire nem lehetséges most a bármikor és bárhol, mondjuk a másik részéről merész választás volt így felébreszteni ezt az olaszt, mégis vigyort csal a gondolat a képére, mert ez az a nő, akibe.. belegabalyodott annyira.
Megfogja a kezét az ágyon ülve, arra késztetve ezzel, hogy maradjon még, mert ha már néhány szó elhangzott, akkor a részéről is lenne minek, ami lehet, nem várhat tovább. Marco agyának egy része bedarálódott ebbe a szarságba, ami nem maradhat így, különösen arra való tekintettel, mekkora szarlavina jön még a héten. Azt sem tudja amúgy, Fabiola mennyire van beavatva, és bár azt gondolná, Alvize elmondta, hogyan fog az itt eltöltött időnek egy része kinézni, valahogy el tudja az ellenkezőjét is képzelni simán az öregről.
- Így is az lesz. - Mondja teljes nyugalommal, hiszen Marcorol lehet tudni, hogy remekül viseli hosszútávon is a szart, az már persze más kérdés, mennyire és meddig akarja még ennek engedni, hogy szétbassza a fejét.
- Megkaptam az üzenetedet. - Tér a lényegre, mert ha a teste, az ajkai, vagy a mozdulatai nem jelezték volna eléggé, hogy felfogta a dolgot, akkor most megerősíti, mielőtt valaki rájuk töri az ajtót, hogy mégis mi a faszt csinálnak. Nem gondolná, hogy a legjobb barátja házában ez csakúgy megtörténne, mégis ügyelniük kell ezekre a részletekre, akkor is, ha nem akarnak velük foglalkozni egyáltalán. Márpedig, ha ez az olasz életében először a szívének a helyére hallgatna, akkor egész éjjel úgy nyomná ezt az ágyat a másikkal, hogy a villa legkisebb zugaiban is minden cincogó faszkalap tudjon róla, hányadán állnak ők egymással.
- Akkor csináljuk tovább.. - Kérdezi akarta, mégis kijelentésként érkezett a mondat, mert nem a szavak embere, most pedig különösen nem. Kurva szar ez a helyzet még mindig, ő meg csak viseli, ahogy egész életében mindennel tette, aminek ez a közeg kitette. Furcsa, hogy pont Pellegrini lányába törik látszólag a bicskája; látszólag, mert kurva jól leplezi, hogyan hat rá valójában, úgyhogy meg tud maradni annak a Marconak egyelőre, akit mindenki ismer, és talán csak egy fokkal bunkóbb az agyfasz miatt, mint szokott lenni.

Valami számára ismeretlen elemi erővel hat felette, ezért a golyói hallatán elvigyorodik, mert kettejük között a hasonló szavak elég sok olyan emléket idéznek fel benne, amik eddig eszébe sem jutottak. Nem volt rájuk szükség, Fabiola mindig elérhető távolságban volt számára az öt év alatt, hiszen ha nagyon akarta volna látni, de a nő Nápolyban lett volna, akkor valami fasz indokkal egyszerűen hazautazik. A maffia odakint úgy összehúz, főleg a vezető családok meg a Delucák, hogy elkerülhetetlen lett volna legalább egy tíz perces találkozás, és volt idő, hogy ez a férfi úgy tudott akár egy ebédet elfogyasztani ezzel a nővel, hogy kurvára senki nem szólt egy szót sem. Egy közeg, egy érdek, egy téma, teljesen természetes volt, annak ellenére is, hogy baszták egymást a szemükkel. Kurva sok minden megváltozott azóta.
Szóval most valami szentimentális szar ragad a bőrére, amivel nem akar foglalkozni, hiszen tudja, hogy zavarni kezdené őt bármiféle emberi funkciók kiszenvedésében magából, és ezt a remekbe szabott tulajdonságot magában a két hét alatt fedezte fel. Mert akkor már nem volt a másik elérhető távolságban, és ez úgy szétbaszta a fejét, amire soha életében nem számított volna saját magától.
- Az már rendben lesz. - Jegyzi meg, és bármennyire vicces, amit Fabiola előadott a golyóiról, simán benne volt a pakliban a dolog. Marco teste iszonyatos szenvedéseken ment keresztül az elmúlt hetekben, de ezt tőle soha senki nem fogja hallani, mert kibaszottul nem méltó hozzá az epekedés, meg a mindenféle kangörcsök, úgyhogy mélyen kussol a nő rá gyakorolt hatásáról, még úgy is, hogy Fabiola tökéletesen tisztában kellett legyen ezzel, amíg elutazott a senkiházival.
Az állkapcsa némileg megfeszül a szavakra, de nem azért, mert ellenszenvet váltanának ki belőle; van bennük igazság, de ehhez Fabiola is hozzájárult, amit nem fog már felemlegetni. Ez az olasz elengedte, ami történt, és hozott helyette egy döntést, hogy pontosan kire és hogyan van szüksége. Lehet ettől puhának tűnik ebben a szent pillanatban és Fabiola is úgy ismeri, mint aki bármibe beleáll, de ennek már nem látja értelmét. Aminek meg nincsen értelme Serra számára, azt kiiktatja a picsába.
- Nos, felfogtam. - Nem zárja le ennyivel, de ilyen kevéssel indítja a téma erre eső részét, miközben örül, hogy Fabiola hajlandó néhány percig még maradni.
- Tudod te is, hogy miért hittem azt. - Folytatja így, hiszen nem akar megint veszekedni, ezek a percek most nem akarja, hogy arról szóljanak. Legközelebb akkor hajlandó ölre menni a nővel valamivel kapcsolatban, ha már az egész közeg tudja, hogy úgy tudnak kúrni, mint az állatok. Magyarán, ha már az övé lesz mindenféle titkolózás és egyéb szarságok nélkül.
Hagyja a másiknak, hogy rántsa magával, ami egy szép jelkép azt illetően, mennyire erősen és milyen komoly dolgokba képes bármikor behúzni ezt a férfit, ez pedig minden vallomásnál többet kellene, hogy érjen. Marco lehet hűséges típus alapvetően, de bármiért nem viszi vásárra a bőrét, viszont ezért a nőért bármikor megtenné újra és újra. Vagy ostoba, vagy kurva jó partner ettől, mindenki döntse el magának, hogyan értelmezi.
- A farkamért kergettél, Fabiola. Ez már sokkal több annál. - Tetszik vagy sem a nőnek, de ki fogja mondani, hogy legalább ilyen csökött módon legyenek ma vallomások arról, ami kettejük között van. Oldalasan fekszik a másik mellett, feltámaszkodik a könyökére, és úgy nézi őt kicsit magasabbról, miközben a nő a hátán fekszik.
- Én azt hiszem, értem, mi a fasz történt vele. Beszélgettünk tegnap a vacsora előtt egy ideig. - Von vállat, mint aki nem akar különösebben belemenni a dologba, mert minek védené meg a másikat, mikor mindenki szereti annyira, hogy elnézze a legidiótább faszságait is, évek óta. És ezt Fabiola is ugyanúgy megteszi neki, sőt, még segített is helyretenni. De amúgy érti, mire akar kilyukadni a másik.
- Te és én szét tudunk baszni bárkit és bármit. Eddig ebben hittem, úgyhogy mostantól is ebben fogok. - Súgja halkan, mert itt a falnak is füle van, és ad egy csókot a másik vállára, ahogy lejjebb ereszkedik a testével. Ez is vallomásféle, Marco meg tudja, ez egy ideig így fog kinézni a kommunikációjukban, egészen talán addig, amíg az összes szart ki nem mondják ilyen burkolt, béna módon. Mondjuk őt ez nem zavarja, legalább tisztázzák úgy, ahogy amúgy tudják.

Vigyorog tovább, és az egész testére hatással van csupán a farkának az említése, és ő igazából nehezen tudja túltenni magát azon, hogy valaki ennyire akarja. Valójában túltenni nem is akarja, csak élni vele, ami a jelenlegi helyzetüket tekintve kész káosz, úgyhogy ő valóban ki fogja ezt az alkalmat használni, csak most még a szavaknak van itt az idejük.
Nem tudná megmondani, hogy beszéltek-e valaha ennyire őszintén egymással, legalábbis olyan módon, ami direkt, és nem lebaszott telefonokat előz meg, vagy vagdalózik a másik kárára. Nem merte gondolni, hogy valaha eljutnak idáig, úgyhogy ha Fabiola a farkával akar viccelődni ennek a kellős közepén, örömmel fogja fogadni azt is. Mondjuk a farkának említését bármikor örömmel fogadná a másiktól.
- Mertem remélni. - Mert jó dolog tényleg, ha letisztázzák, ki hogyan áll a dologhoz, de nem tudna anélkül élni, amire rájöttek, hogy képesek; Marco is tudta valahol mélyen belül, mennyire egetrengető lesz ez az egész, de az elképzelései mind gyermekcipőben jártak ahhoz képest, amit végül megéltek ezidáig együtt. Úgyhogy ha harcolni kell, ez az olasz harcolni fog, csak kell neki hozzá ez a nő is, mert bár tudná egyedül is csinálni, csak semmi értelme nem lenne a végén.
Mert mi a faszomat nyerne, ha nem ezt a nőt?
Csendes marad néhány lélegzetvétel erejéig, és csak bólint egyelőre arra, amit Fabiola Alfonsohoz hozzáfűz. Nem említi, hogy két hétig úgy érezte magát, ahogyan a másik olasz, hiszen nem kapott elég információt a másiktól ahhoz, hogy tudja, mi is van most kettejük között. Nem ért fel egy árulással, csak éppen úgy akarta felfogni, mert nem lett volna bátorsága szembenézni azzal, ha valóban igaza van. Egyszerűbb volt beleloholni magát a faszságba, mint normálisan tisztázni, de ezt többször nem engedi már meg magának.
- Nem fogom hagyni. - Jelenti ki csendesen, de elég határozottsággal a hangjában, hogy ígéretnek hasson, mert annak is szánja. Ezerszer elmondta már mennyit tenne fel egyetlen lapra a másikért, de megteszi ezt még annyiszor, ahányszor kell, csak Fabiola tudjon róla.
A zöldjei ezt követően azonnal a másik sötét szemeit kezdik keresni az elhangzottakra, és elmondható, hogy ebben a néhány napban Marco mérges volt magára azért, mert ezt kétségbe merte vonni. Persze jó lett volna, ha Fabiola közben nem menekül az érzései elől eziránt az olasz iránt, akkor nem kuszálódott volna össze az egész, de már egy hullámhosszon vannak megint, ami meglepően sok nyugalommal tölti el a férfi testét, meg a lelkének a helyét is. Így el tudja hinni, hogy leszopathatnak mindenkit, és úgy jöhet ki a lépés hosszátávon, ahogy azt ők akarják.
- Rendben. - Bólint, úgy csinálva, mint aki engedi elmenni a másikat, de mivel fogalma sincsen, mikor juthatnak ismét akárcsak hasonló helyzetbe, rögtön hajol is a nőhöz, hogy ajkaival bírja még maradásra. Meg kell engednie valamit a férfinek, mielőtt elhagyja a szobát, különben ezen fog kattogni hetekig, hónapokig, fasz se tudja, mert ebbe az ölének belegondolni is fájdalmas.
A szenvedélyes csókot követően a másik bőrét kezdi elhalmozni továbbiakkal, lefelé haladva, egyértelműen jelezve ezzel, mire is készül. Tudja, hogy a passzív szerep nem a másik sajátja, de azt is, hogy imádja a nyelvét, benne meg a nap minden percében ott van erre a késztetés, csak most már nem áll fent a helyzete annak, hogy gondol egyet, és megkeresve a másikat meg is teszi.
Nem húzza sokáig az agyát, mert tudja, hogy hamarosan tényleg itt kell hagynia, úgyhogy néhány csók után már mélyen jár a nyelve a másikban, hátha a hirtelenségtől hallhat valamit feltörni belőle még ma este. Mondjuk hazudna, ha azt mondaná, a csendesség ellenére volt, de azért zsigerileg vágyná azt, hogy megint eszetlenül tudjanak kúrni, akár az állatok.

Sosem akart az lenni egyébként, mint amit most művelnek; titkos szerető, akit az éj leple alatt látogatnak meg, mert vagy férj, vagy atyai tiltás köti gúzsba a kezeit, mégis itt van. A két hétben, amíg ez a nő a senkiházival utazgatott éppen itt, hogy a közeg minden egyes kis szegletébe eljusson az eljegyzésük ténye, nos, Marco szépen lassan képes volt összerakni a képet, és rájött, hogy bár nem így kezelte a kettősüket, de ő volt a titkos szerető egy olyan eljegyzésben, ami hivatalosan csak az eszetlen kúrások után történt meg, de valójában már évekkel ezelőtt létezett.
És bár ajánlatot a berkeken belül rengeteget kapott a VIP-ban az évek során hasonlóra, csak ez a nő teheti meg vele, amit; csak érte éri meg a veszély, ami a fejét, a családját, az egész örökségét fenyegeti, csak őt akarja érinteni, csak az ő titka akar lenni, addig, amíg lehetséges. Lehet azért vállalja, mert az erő miatt, amit magukban érez elképzelhetetlennek tartja, hogy ezen a szinten maradjanak, lehet azért, mert a szívének a helyére Fabiola került oda.
Kurvára nem tudja már, hol volt ennek az eleje, azt csak remélni tudja, hol van a vége, és mivel Marco a pillanatban szokott élni, mozdulnia kell megint. Ezúttal nem gondolatokat akar csitítani, sőt, semmit és senkit nem akar csitítani, mert olyan gyorsan ér el a másik leggyengébb pontjához, és csókol bele a nyelvével, hogy Fabiola ha akarna sem nagyon tudna tiltakozni. De olvas ő már a másik testében, és ahogy megemelkedik az érzésre a csípője, tudja jól, hogy a passzivitás ellenére sem tudná most azt mondani, hagyja abba. Még sosem tudta neki ezt mondani.
Imádja az összes hangot, amit ő vált ki a másikból, és nem kifejezetten törődik most azzal, ki hallja meg vagy ki nem. Sokszor készteti óvatlanságra a nő, és bár Marco világéletében olyan férfi volt, aki a farkának ritkán mondott nemet, a másikkal szemben ez öt évig sikerült. Pontosan azért történhetett így, mert a logikus oldala az agyának erősebben pörgött a farkának akaratától, mostanra viszont, hogy minden rezdülését ismeri a nőnek, baszhatja az agyát, meg az óvatosságát, meg a gerincét, mert már minden Fabioláé.
Lehetne gyengéd, óvatos és lassú, de nem erre vágyik, úgyhogy a nyelve szüntelen ostromolja a másikat, figyelve a pontokra, ami több hangot, több mozdulatot, több remegést vált ki, miközben a két keze a csípőjére szalad, és rámarkol két oldalról, megtartva őt abban az esetben, ha túl sokat mocorogna az érzéstől, amit ez a férfi vált ki belőle.
Mikor már vékonyodik kissé Fabiola hangja, jelezve, hová is tart, akkor sem lassít a nyelvével, és amikor megérkezik tőle, akkor is nehezen veszi rá magát, hogy ne kínozza meg teljesen azzal, hogy tovább ostromolja odalent. Visszafogja magát egy egészen kicsit, ez pedig elég ahhoz, hogy az utolsó remegést követően úgy találjon vissza a nőhöz, hogy végigcsókolja a hasfalát, a mellét, végül a nyakának vonalát.
- Most már muszáj lesz menned. - Mondja halkan nevetve, mert persze áll, mintha kötelező lenne, és ha Fabiola nem hagyja el pillanatokon belül a szobáját, nem tudja, fogja-e tudni hagyni neki percekkel később. Ezért szar ez az egész, hiszen normális esetben nem kellene a farkát így hagynia sem neki, sem a másiknak, de a nap kezd feljönni, és ha a korai reggeli órák elérik ezt a villát, akkor a nyüzsgésben sosem kerül ki innen a másik feltűnés nélkül. Ezerszer jelen volt már, még annyiszor segített a barátja születésnapján, úgyhogy tudja, mi a fasz tud itt kikerekedni már akár hajnali ötkor is.

Mint a mágnes, úgy húzza magához valójában a másik, miután alábbhagy a remegés a testében, és úgy követeli az ajkait, mint egy férfi, aki számára még nem ért véget, amit éppen művelnek. De tudja, ez ma valószínűleg így alakul, mert nem fogja bajba sodorni a másikat bármiféle folytatással, ahhoz mostanra már túlságosan fontos lett a számára. Persze, szó van itt a férfi gerincéről, a maffiabecsületről, de a védelem tőle nem ezek miatt érkezik elsősorban, hanem féltés végett, amiről ő még nem beszélt úgy, ahogyan Fabiola tette meg a klubban néhány napja.
Egy széles vigyorral szökik ki belőle a nevetés, hiszen egyetért, Fabiola jelenléte a szobájában, ráadásul ruha nélkül, ahogy az ajkaik összeérnek és akarnak a másiktól, nem a legokosabb húzás egyikük részéről sem. De még nincsenek kifutva az időből, még megoldható, hogy kiszökjön innen a másik, a farka pedig ezzel szemben kurvára másodlagos, durranjon szét bármennyire attól, amit az előbb a nő testével művelt, nem is akárhogy.
De hol van a kurva esze, amikor Fabiola rámarkol, neki meg a csókba fut a torokból jövő nyögés, hiszen ez a nő annyira tökéletesen érinti, mint soha senki. Marco nehezen indul be egyszerű simogatásra, ezt pedig hamar kitapasztalta tőle a másik, azóta meg annyira tökélyre fejlesztette, hogy az a bizonyos szar elönti az agyát azonnal, a józan ítélőképessége pedig az időérzékével együtt kerül a kibaszott kukába.
Tudja magáról, hogy okosabb annál, minthogy a testének átengedje az irányítást. De bassza meg, ha Pellegrini veszi a szájába, vége mindennek.
A keze a másik göndör fürtjei közé szalad, ahol finoman meg is markolja a tincsek egy részét, de nem rángatja, csak kapaszkodik, különben úgy fog szakadékba zuhanni a teste meg a lelke a másiktól, mint soha. Furcsa hatással van ma rá a másik, lehet a mélyálomból ébredés, vagy az eredményezi mindezt, hogy egyáltalán nem számított rá, de vágyja, mint drogos a jóféle kokain, ami veszélyes az életére nézve, de nem sokat számít ez most.
Nem irányítja a másikat, egészen addig, amíg nem izgatja addig, hogy már elviselhetetlen az ölének az érzés, és ő eléri a csúcsot, összeszorított fogakkal és ajkakkal, mert ha ezt most kiengedné magából, a fejének azonnal annyi lenne, és a fél villát felverné vele. Ekkor ugyanis magára tolja őt, ahogy megrázza a testét az orgazmus, de enged hamar, mert megfullasztani sem akarná a másikat. Alig tér magához, amikor meg megteszi, most ő húzza fel magához a másikat, az ölébe, mert közben felül.
A szemei meg szikrákat szórnak.
- Csak te játszhatsz az életemmel. - Van még helye ma néhány vallomásnak, és beletúrva a másik hajába, vadul lop még egy csókot tőle, hogy aztán némileg még finoman lihegve nyögje ki a szavakat. - De most menj, mielőtt ideláncollak az egész kibaszott napra. - És a tekintetén még látszik, hogy nem tért vissza teljesen, és nem tisztult ki az agya az orgazmustól annyira, hogy vissza tudja magát fogni ténylegesen. Megteszi addig, amíg Fabiola elhagyja a szobát, de akkor azt tényleg most tegye meg.