Az agyfaszok merőben széles skálájához van hozzászokva, és nem csak azért, mert a maffiában nevelkedett, és ott bizalmas feladatokat kellett mindig is végrehajtania, de azért is, mert Alfonso a legjobb barátja, és Fabiola Pellegrini a nő, akit szeret. Aki ismeri ezt a két személyt tökéletesen érti, mire gondol ezzel, de ahogy az élet mindig bizonyítja, még az olyan férfiakat is érheti meglepetés, mint amilyen Marcello Serra.
A megérzéseit nem szokta reklámozni, de amúgy kurva jók, így amikor Fabiola nem reagál az üzeneteire úgy húsz percig, már ott az a kibaszott gombóc a gyomrában meg a torkában, de ismerve a másikat se féltékenységi, se aggódási rohamokat nem tudna rendezni. Ezek amúgy sem jellemzőek rá, sőt, rohadtul messze állnak tőle, de vigyázni akarna a nőre, ha az engedné neki.
Néhány óra múlva már az apjával közösen tartanak a New York melletti reptérre, hogy az öreg magángépén utazzanak haza, mert Fabiola kurvára eltűnt. Amikor ez az infó eljutott hozzá olyan hisztérikus röhögés tört rá, amit még nem tapasztalt, és csak azért engedte meg magának, mert egyedül volt otthon. A mellkasába nyilalló fájdalmat nem is érzékelte, mert az agyát elöntötte az a bizonyos szar, csak kurvára kár, hogy nem a farok állítós fajta.
Fabiola sosem hallgat rá, még úgy sem, hogy a biztonsági főnök ő a klubban, és ért ahhoz, amit csinál, nem véletlenül bíznak rá dolgokat. Érezte, hogyha a nő része lesz a szicíliai bosszújuk folyamatának meg fogják szívni, de hát a másikra nem kell ugye vigyázni, úgyhogy itt az eredménye az egésznek; még Alvize előtt sem tudja visszafogni magát a gépen, és hol olaszul járkál fel alá minden szicíliai anyját körbeugatva, hol tör és zúz, mert hát basszameg, olasz, és ráadásul szerelmes, ez pedig egyenlő azzal, hogy pillanatokra elveszíti most az általa dédelgetett kontrollt. Pedig az öreg látszólag érzelemmentes, ahogyan mindig.
A keresésből kiveszi maximálisan a részét, és anélkül, hogy tudna bármiről senki egy mozzanatot sem tehet. Egy ponton a napok alatt összeugat Fabiola összes használhatatlan testvérével, sőt, mondhatni, hogy csak Alvize jelenlétében próbál bármit az arcára erőltetni, ami nem egyenlő az agyfasszal, ami nem ereszti a tudatát. A tehetetlenség egy olyan cselekvés orientált macsónál, mint amilyen Marco egyenlő egy kivégzéssel. Minden nappal lehal valami a fejében, és kurvára nem élvezi a dolgot.
Annyi fegyvert süt el a napokban, hogy vér szaga helyett fémes por szagát érzi a kezein, amit valószínűleg az agya kreál, mert képtelen lemosni róla. Minden testőr, minden mozdítható és használható férfi a Pellegrini villában bénázik, sajnos őt is beleértve, mert hiába szállt fekete kocsiba be, és fekete kocsiból ki, sosem jártak normális eredménnyel. Nápoly olyan számára, mintha a tenyerét akarná olvasgatni, most azonban rájön, mindig lesznek olyan zugok, ahová elrejthetik azt a nőt, akiért bármit megtenne. Az, hogy ez sem elég jobban marja, mint a még gyógyulásra ítélt mellkasa, amit napok óta szabályosan leszar.
Annyira ott van a pillanatban mindig, hogy furcsa számára az élmény, amikor a nő előkerül; ott is van, meg nem is, valószínűleg a teste nem mozdul az előtérből, ahol bénán toporognak órák óta információkra várva, hogy meginduljanak egy nyomon megint. A lelke viszont egészen máshol jár, és amíg többen megközelítik a csapzott Fabiolát, neki kell néhány másodperc, amíg összeszedi magát.
Aztán megint elönti az agyát a szar. Látványosan megfeszül a feje, a teste, az egész lénye, és, hogy ne kezdjen el rangos férfiak és használhatatlan kutyák között üvölteni élete szerelmével, tesz néhány lépést, és azokkal eltűnik a hatalmas villa falai között.

A teste a pillanat erejéig enged abból a sok szarból, amit az elmúlt napokban érzett, de aztán a lelke felveszi a versenyt a feszültséggel a tagjaiban, és kijön rajta hirtelen minden. Ezért sétál el, hiszen őt nem láthatja senki sem gyengének, Fabiola pedig kifejezetten nem.
Mert az igazság az, hogy kibaszottul félt attól, hogy már csak egy díszes, fekete koporsóban látja viszont a másikat, és ebben a világban ez még csak ferdítésnek vagy túlzásnak sem mondható. Minden lehetőség adott volt rá, egyszer már szétlőtték a kibaszott agyukat azok a fattyúk, hát miért ne pont most tették volna meg, amikor ekkora ütőkártyát kaptak a kezükbe. Tudja, hogyan áll az apjához Fabiola, de a lányáért akár térdre is kényszeríthették volna az öreget.
Mivel itt a falakat még rendesen, anyagból építették, és Marco nem saját magának az ellensége az esetek többségében, egy faszekrényt basz szét a puszta kezeivel, hogy levezesse a feszültséget. Nem lesz elég, tudja jól, de annyira tudja majd használni a kifakadást, hogy ne akarjon a pohár túlcsordulni a kibaszott érzelmeivel. Valószínűleg kijelenthetné, hogy sohasem kellett még ilyesmivel élesben megbirkóznia, mert nem volt számára ennyire fontos egy nő.
Ennek hála perceken belül összekapja magát vállalhatóra, vagy legalábbis olyanra, hogy meg nem mondanák róla, még mindig a torkán ülve várja az üvöltés, hogy kitörhessen belőle, mindezt azért, mert napokig tehetetlenül vergődött a lehetőségben, hogy meghal, aki valószínűleg a másik fele.
Nem csatlakozik azonban közvetlenül a Fabiolával történtek meghallgatásához, hanem az öreg dolgozójából balra nyíló ajtó mögötti szobában hallgatja végig a részleteket, amit egy másik irányból közelít meg, hogy csak azok lássák, akik szintén abban a helyiségben várakoznak parancsra, főleg biztonsági emberek. Egy fokkal tovább nyugszik a teste, amikor megtudja, nem nyúltak a másikhoz, mert bár megölt nem egy köcsögöt a napokban, ha becsületsértés történt volna, akkor Marcello Serrát temehetnék a többi maffiataggal együtt, akiket a temetésen végeztek ki. Biztosan kinyíratta volna magát azért, hogy revanzsot vegyen, ehhez kétség sem fér.
Még látja a másik hátát az új testőreivel a szobája felé haladni, ahogy kilép a helyiségből, és szinte rögtön lép utána. Az ajtó nem sokkal azelőtt baszódik be az őrök orrára, hogy odaér ő is, és amikor a nő frusztrált üvöltésére tőle várnak választ, ő csak int, hogy húzzanak a picsába, mert itt aztán nincsen rájuk szükség.
Kopogás nélkül nyit be, hogy végre szembenézzen a másikkal. Igen, ehhez most az kellett, hogy megtudja, nem esett baja, nem bántották, nem értek hozzá, már nem azért, mert akkor kevesebb lenne a szemében, hanem mert nem bírna Marcello magával tovább együtt élni. Kibaszott mélységeket járt meg a napokban, még nincs is kint belőlük, és amikor ő használhatatlannak érzi magát, az kibaszott veszélyes. Hiszen ő hatékony, akkor mi a faszért nem tudott az lenni, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá?
- Korai még kicsit. - Mutat rá fizikailag is, ujját a magasba emelve a piára, ami valami szar vicc akar lenni, hiszen a nappali piálás bajnokai is lehetnének Alfonso barátjával.
- De nem hibáztatlak érte. - Teszi hozzá, hogy ne kúrja fel a másik agyát feleslegesen, hiszen nem ez a célja, csak baj van a fejében, amit igyekszik palástolni, mert ő egy szívtelen, olasz macsó, akin nem fognak holmi érzelmek, meg a nője miatti aggódás.
Pedig most levegőt venni és szánalmas a számára.
Tölt ő is magának egy italt, persze abban az esetben, ha nem kúr hozzá semmit a másik visszakézből, amiért most tolja ide a képét, pedig az, hogy a nyakába ugrott volna a nőnek nem elvárható tőle, ismerve a stílusát. De a bujkálás sem, ami azt illeti.
- Jól vagy? - Teszi fel az ostoba kérdést, és mivel ő nem az, azért lehet sejteni, hogy megment fejben a napokban, és nem a legjobbik értelemben sajnos.

Semmi értelme annak, ami a fejében lejátszódik; gondolatban már kis milliószor a falhoz nyomta a másikat, hogy levezessék mindketten a feszültséget, fájó mellkas ide vagy oda, ezen a ponton ez érdekli már a legkevésbé. Próbálja hát értelmezni, miért viselkedik ennyire nyomorultul a másikkal, hiszen ez nem a gyengeségről szól, mert ha arról szólna, nem tombolt volna a napokban egyetlen vezér és rangos maffiatag előtt sem, hanem megtartotta volna magának a hűvös megközelítés eszközét, ahogyan mindig. Azonban mindenki számára egyértelmű már - ha esetleg eddig nem volt az -, hogy mennyire fontos számára Pellegrini lánya. Egy egyszerű végrehajtó nem őrjöng, ha az egyik vezér lányát elrabolják.
Ismerve a másikat talán Fabiola érzelmektől való félelme az, ami meggátolja abban, hogy normálisan kezelje az egészet, de ráfogni sem akarja. És mivel nem találja a pillanat töredéke alatt a választ, ahogy azt szeretné, nem elemezgeti tovább sem magát, sem a helyzetet. Egyelőre csak hagyja, hogy átjárja a testét a düh és a vágyakozás a másik iránt, miközben a tagjai a földbe gyökereznek, amit egy kitöltött ital elfogyasztásával palástol.
Majdnem válaszol arra, hogy a másik fantasztikusan lenne valami olyasmivel, hogy az jó, vagy egy ehhez hasonló borzalommal, de összezárja helyette az ajkait, és követi a szemével a másikat a szobában, igyekezve olyannak tűnni, mint amikor dolgozik; koncentráltnak és komolynak.
- Semmi sem akadályoz abban, hogy rád nézzek, Fabiola.- Mondja, és elhiszi, hiszen így van, csak azt nem teszi hozzá, hogy mostmár. A gondolat még mindig szétbassza a fejét, miszerint Fabiolát akár meg is szégyeníthették volna, és emiatt megint átjárja az az érzés, ami napokon át nem eresztette, és minden eltelt órával csak rosszabb lett. Mert amíg nem tudott semmit, addig gondolt mindenre, és főleg a legrosszabb kimenetelekre, ismerve a szicíliaiak kegyetlenségét. Fabiola kibaszottul szerencsés, az ellenségük pedig sokkal rafináltabb, mint gondolni merték volna. Azt viszont Marcello még nem érti, miért hergelik őket, és miért ért meg nekik halálokat a saját részükről az, hogy felbasszák vele Alvize Pellegrinit. Az öreg ügyes abban, hogy kivárjon, de ha tele lesz a pohara, az egészet rájuk fogja önteni, és őt ismerve ez nem lesz kellemes.
- Mire van szükséged? - Mert Marcello ehhez ért; teljesíti a rá bízott feladatokat, megold kéréseket, hasznossá teszi magát, mert csak ilyen módon juthatott eddig feljebb. Ebben a legjobb, úgyhogy most a legjobb arcát ajánlja fel a másiknak, ha már a szeretőjeként nem képes helyt állni, ami gondolati szinten is felkúrja az agyát, de egyelőre úgy tűnik nincsen eszköze, hogy feloldja a fejében keletkezett szarságot. Mert vagy ez, vagy üvölteni fog, és ő ezt választja, mert Fabiola nem tehet semmiről.

A másik nevetése nem ér el a lelke helyéig, a szavai viszont már annál inkább. Persze a rangok kettejük között mindig is tisztázottak voltak a férfi részéről, és tudja jól, hogy amikor Serrának hívja őt Fabiola akkor egy kicsit erre igyekszik utalni, általában dühből, de még sosem mondta a képébe, mi a helyzet.
A sok szar tetejére a fejében ez nem igazán segít rajta, ezért erre sem válaszol, mert az elmúlt percekben most ért el arra a szintre, ahol a legközelebb áll az üvöltözéshez. Kell neki valami, amit megfoghat, és az kivételesen látja, hogy nem a másik lesz, pedig erre vágyik és semmi másra. Az, hogy a nő nem érti, mi bassza az agyát, és miért annyira gáz itt mindenkire nézve, hogy a saját lábán sétált vissza, nem pedig megtalálták és hozták nem olyasmi, amit most el akar kezdeni neki magyarázni, tudja ő magától is. A szarcunami közepén próbálnak nem megfulladni ebben a kurva villában mindannyian, neki meg össze kell kaparnia a kurva gondolatait, máskülönben nem lesz jó vége a dolgoknak.
Bólint arra, amit végül Fabiola kér tőle, mert legalább az utasítás olyasmi, amiért el tud indulni, el tudja intézni, meg tudja csinálni. Marcello mindig is tudta, hogy az érzelmek terén súlyos hiányosságokkal küzd, de most nem akar küzdeni, mert hiába lehetne tőle elvárni dolgokat, azokra jelenleg nem képes. Vissza kell töltenie magát olyan dolgokkal, amikhez ért és amiket el tud intézni, hogy egyáltalán legyen valami egész belőle. Most egy szánalmas félnek is csak csúfolni lehetne, bármennyire tartja magát.
- Intézem.- Teszi hozzá a kérések sorához, hiszen ha ő itt egy alsóbbrendű, biztonságtechnikai ember, akkor a feladat adott, már csak el kell indulnia, hogy minél hamarabb eleget tegyen a rangos hölgy kérésének. Persze a fejében nem ennyire drámai a dolog, de mivel nem tud sem a gondolataival, sem az érzéseivel mit kezdeni, jobb most mennie. Ezért pontosan ezt teszi.
Egy újabb bólintással engedi útjára a másikat, hogy lefürödhessen, rendbe szedhesse magát, ő meg hasznosnak érezheti magát alja munkával legalább úgy tizenöt percig, mert ezt a néhány dolgot ennyire egyszerű elintéznie; kivéve persze az iratokat, az néhány napig el fog tartani, de nem valószínű, hogy a hazaúton kívül bármihez szüksége lenne rájuk a másiknak. Valószínűleg a visszaútját is ő fogja intézni, és egy ponton, amikor egyedül van felröhögve adja ki magából a feszültséget, miszerint szeretőből alsóbbrendűvé milyen egyszerű válni ebben a villában.
Visszatérve még nem nagyon látja a másikat, így gondolja, hogy a fürdőben lehet, ezért beljebb merészkedve az egyik kanapéhoz sétál, amire leteszi az alsóbbrendű seggét, és ellátja a feladatát. Magából kimeredve kattintgat az asztalra tett laptopon, hogy a rendszert életre bírja a másiknak, amikor hallja, ahogy jön kifelé a fürdőből.
Ekkor feláll, nehogy túl kényelmesnek, esetleg szeretőnek tűnjön a szobában. Ami oltári baromság, mert ha nem lenne az, nem lehetne itt és így, de rájátszik, mert egyetlen valaki van, aki képes megbántani, és az pontosan ez a nő.
- Tessék. - Nyújtja át neki az új készüléket, amit kért tőle, aztán az órájára pillant a karján, és ezután emeli vissza a zöldjeit a másikra. - A kaja még talán öt perc, de megsürgetem. - Adja át a fontos információt, ami csak azért az, mert szeretné, ha Fabiola enne, de kurvára nem ilyenekről kellene beszélgetniük, és ezt jól tudja. - Szükséged van még valamire? - Marconak nagyon is lenne, de amilyen agyfaszon van túl az elmúlt napokat követően, nem tudja kiengedni az üvöltést a torkából, talán túl fáradt hozzá.

Ő sem akar ebben az állapotában dagonyázni sem napokon, sem órákon, sem a következő, szükséges perceken át többet, de Fabiolának egy ponton meg kell értenie majd, min ment keresztül. Nem fogja a szájába rágni, az rá nem volna egyáltalán jellemző, de mivel hasonlót élhetett át a kórházban tartózkodása alatt, mikor is napokig semmilyen információja nem volt az állapotáról, vagy, hogy egyáltalán mi történt, miután bevitték, tudnia kellene, mennyire szar ez.
Csak talán még jó néhány fokkal szarabb, mert itt volt az egész közeg, abból minden mozdítható macsó és patkány, szóval Nápoly utcáit látványosan az itteni maffia fekete autói járták körbe, még sem jártak sikerrel. Ez, meg a gondolat, hogy csak valami isteni szerencse végett nem nyúltak egyáltalán a másikhoz olyan helyekre küldte az elméjét, ahol még sohasem járt. És ezt az érzéseinek köszönheti, amiket lehet intenzívebben él meg most már, mint eddig valaha. Megfojtja, amit a nő iránt érez, és ezt csak úgy tudná csillapítani magában, ha sikításig kúrná a másikat.
De az a kurva blokk benne megbénítja, amitől még rosszabb az egész. Nincsen hozzászokva ahhoz, hogy beszélnie kelljen feszültségcsillapítás végett, mivel ő a tettek embere.
Pedig tudja, hogy ez jön, amikor a másik megmondja, hogy rá van szüksége. Valahol a lelkének a helyén remélte, hogy ez lesz a válasza, lehet ezért is tette fel a saját kérdését, de azért elmondható erről a macsóról, hogy nem annyira tudatos, mint aminek sokszor tűnik. Remekül forgatja a lapokat, ez nem vitás, de azt most baszhatja, mert nincsen semmilyen módon a segítségére.
Mély levegőt vesz, amikor a nő közelebb kerül, és olyan hirtelenséggel vadítja meg minden sejtjét az illata, hogy arra nem is számít. Megfeszült állkapoccsal hallgatja a bocsánatkérését, aminek el sem kellene hangoznia, mert a nyomorult viselkedésének nem Fabiola a kiváltója, hanem az, ami vele történt. Némi igazság abban rejlik csak, hogy ha hallgat rá, akkor nem jutnak ide, és ez nem történik meg.
- Olyan helyekre kerültem az elmúlt napokban, amiket nem ismerek. - Nem szokása ilyen halkan és őszintén beszélni, hiszen ő egy kemény, maffia nevelt férfi, és semmilyen körülmények között nem engedi meg másoknak, hogy így lássák. Pellegrini lánya sokadjára bizonyítja, hogy a kivételeket erősíti a férfinél, amiket alapvetően még lehet, nem is bánna, ha nem úgy jönnének el mindig, hogy az szarcunamival meg kibaszott agyfaszokkal társul. A nő agyfaszát imádja, de ami most a közegben megy, attól hányingere van.
- Mindenhol kerestünk. Embert is öltem. Alig aludtam. Még sem voltál sehol. - El is felejti, mit nézett eddig, de nem a másik szemeit, így amikor az utolsó mondatánál ráemeli a zöldjeit, azokból úgy csordul ki minden, hogy az már túl sok, így a düh marad meg egyedül a szikrákból, amiket szórni vél.
- Legszívesebben azt mondanám, nem mész nélkülem mostantól sehova, mert egyetlen őrben sem bízok már. A legjobbak voltak veled és szart sem értek. - Még mindig viszonylag halk a hangja, de úgy sziszeg, hogy a tiszta gyűlölet kifröcsög belőle. Az első két golyót az őrök kapták Marcellotól, miután kivert kutyaként visszamásztak a villába, Fabiola nélkül.
- De ismerlek, nem engednéd. Kiveszel a kezemből mindent, nem hallgatsz rám, aztán meg eltűnsz napokra és megőrjítesz. - Mert ez történt; Marco olyan szinten elveszítette a hidegvérét, mint még soha életében. Értelmeznie kell még, mit jelent mindez azon kívül, hogy őrülten szerelmes lett, amit még szintén nem érzett soha, meg valahogy egyensúlyt találni a dolgokban ismét, mert nem mozog olyan ügyesen a káoszban, mint mondjuk Alfonso. Lehet pont rá lesz szüksége, hogy ezt helyretegye, de persze ő sem volt itt, amíg ez az egész lejátszódott.
- Beszéltem apáddal. Többet nem vehetsz részt semmilyen akcióban a szicíliaiakat érintően. - Alvize azzal a feltétellel egyezett bele ebbe, ha Marco közli Fabiolával a dolgot, és tesz is róla, hogy semmilyen magánakciója ne legyen a nőnek. Ha emiatt most megharagszik rá, akkor legyen, de ez az olasz nem kockáztat többet, mikor egyértelműen kiderült, hogy Nápoly utcáin vér fog folyni, mire a végeznek a riválisok egymással.

Sosem kötné meg a másikat, ezt Fabiolának pontosan tudnia kellene; nem hazudott, amikor elmondta neki, mennyire azt akarja, ami ő, és, hogy minden agyfaszával együtt kell neki a másik. De a racionális énje képtelen szabadjára engedni egy gyorsvonatot, amikor fejek hullanak körülöttük, és gyászolni sincsen ideje senkinek, mert folyamatosan rajtuk ütnek, meglehet azért, mert nem tudják, honnan fúj az a kurva szél. Ha megtalálja a besúgókat, olyat tesz majd, hogy érett férfiak képtelen lesznek megmaradni hányás nélkül vele egy szobában, mert már sokszorosan személyes az egész ügy Marcello oldaláról.
Megfogadja, hogy elengedi a másik hisztijét, hiszen erre számít, nem másra. Ellenkezésre, meg nem értésre, a fene nagy individualitás kifejezésére, ami oda juttatta a másikat, ahonnan szerencsésen tudott elsétálni, ezúttal. Legközelebb két részletben kapja őt vissza, a gondolat pedig olyan dühöt és ölni akarást vált ki a férfiből, hogy megijed saját magától. Hogy a picsába nem lehet ezt felfogni?
Aztán érzi, ahogy a vére forrni kezd, keveredve a másik iránt érzett, és elég régóta megvonásban tartott vágyaival, meg azzal a mérhetetlen dühvel, amit a másik ellenkezése és felesleges sértődöttsége kivált belőle. De persze, hogy az lövi el az agyát a kurva égbe, hogy Vizzinivel egy lapon említi őt a nő, ezért a teste azelőtt indul meg, hogy az agya közbeléphetne, és úgy nyomja fel a falra a másikat, hogy egyelőre a testének fenyegetése lehet a hátrálásra való ösztönzés, mert megáll Fabiola előtt, és tulajdonképpen.. nem ér még hozzá egyik porcikájával sem.
- Vizzini mi? - Sziszegi magából a szavakat, a gyűlölet meg, ami ebben rejlik már nem tudja, kinek szól pontosan. Adrianonak biztosan, mert róla továbbra sem gondol sokkal többet, mint eddig, de Fabiola sem szerencsés, hogy megint vele szembe állítja azt a férfit, aki soha és semmit nem tesz, csak ezért a nőért. Nem csoda, ha eldurran a kibaszott agya.
- Kibaszott jó lenne, ha legalább egyszer a kurva életben nem csak magadra gondolnál, hanem megértenéd, hogy időszakosan neked is áldozni kell, ahogy mindenkinek. - Mondja a másik arcába, de nem úgy, mint aki fenyegetni akarja, hanem az ajkaira mondva, ahogy a dühével a farkának akarata keveredik. Nem érti már, mi folyik körülöttük, de az elmúlt három nap bőven elég volt ahhoz, hogy a hidegvére könnyedén illanjon, mint ahogy azt a másikról gondolta. Konkrétan tényleg csak a szerencsén múlt, hogy itt van.
- Felfogod mi van amúgy? Megerőszakolhattak volna. Nem egyszer, nem kétszer, az egész kibaszott szicíliai banda átmehetett volna rajtad. - És mivel itt van, kitör belőle és már üvölt, eltávolodik a másiktól, felkap egy piásüveget onnan, ahonnan Fabiola is felvette, és nekicseszi a szemközti falnak, hogy csak a csörömpölés hangja legyen a csöndben egy pillanat erejéig. Mert utána folytatja.
- Már arra kaptunk parancsot, hogy a csatornákat figyeljük, hátha onnan kerül elő a tested. Úgyhogy ha azt hiszed, hogy ez személyes vendetta akkor gondold át még egyszer. - Aztán tesz néhány lépést odébb, és beletúrva a rövidre nyírt hajába igyekszik megakadályozni, hogy felrobbanjon a feje a másiktól. Az agyfaszától a farka is képes felállni bármikor, de most rossz értelemben robbant fel a feje, főleg Vizzini miatt. Hogy a picsába képes őt a másik hozzá hasonlítani?

Sejtenie kellett volna, hogy hiába szakad nála a cérna, az nem, hogy visszavonulóra készteti a másikat, hanem arra, hogy még jobban beleálljon ő is. Lehet ez az a pont, ahol az ő agya ezt képtelen szex nélkül kezelni, mert a sérülése okozta megvonás már azelőtt sem esett jól a testének, hogy ez az egész szar a nyakába ömlött volna.
Elképedve hallgatja a másikat, de közben érti is, miről beszél, és hogy is ne értené, amikor a húszas évei eleje óta figyeli őt, meg a helyzetét, sőt, nem vak, úgyhogy a közeg összes nőjének helyzetével tisztában van. Fabiola szerencsés, amiért harminc felett akartak egyáltalán rendelkezni a sorsáról, és nem húsz évesen adták hozzá valami öreg és perverz, de legalább rangos valakihez, hiszen ebből is látott már nem egy esetet. Sajnálja őket, de sokan megbarátkoznak a sorsukkal, ő pedig arra áll fel sokszor, hogy a másik nem hagyja magát gúzsba kötni. És ő sem akarja, de inkább ez, mint az a sok lehetőség, amit felsorolt, és amiről azt állítja a nő, hogy érti. Ha értené, nem lenne vita tárgya, miért ne szóljon bele még egyszer ilyen véres dolgokba.
- Megkértelek, hogy ne menj oda. Úgyhogy nekem nem kell a szöveg, hogy miattam bármit is kockáztattál. Máshogy is hozzá tudtunk volna jutni az információkhoz. - Válaszolja már valamivel nyugodtabban, mert rájön, hogy hiába üvölt, hiába adja ki magából a gondolatait, nem egy oldalon állnak ezt illetően. Tartja magát ahhoz, hogy Fabiola el van tévedve, amikor a maffia téma és a közeg előkerül, pontosan azért, mert sokáig engedve lett. Másoknak ennyi sem jutott itt ki, és ahogy Marcello sem tud a származásán változtatni, úgy a nő sem. Csak ő ezt már elfogadta, és abból hozza ki a legtöbbet, amije van.
- Utálj, gyűlölj, vess meg Fabiola, leszarom. Nem foglak elveszíteni. Inkább élj akkor úgy, hogy szerinted Vizzini fajtájából vagyok való, minthogy temetni kelljen téged is. - Van némi lemondás a hangjában, mert már érzékeli, hogy Fabiola érti, min ment keresztül a napokban, csak konkrétan leszarja. Ő meg ezzel minden szarkupac tetején már tényleg nem tud mit kezdeni.
- Nem azért mert nő vagy, hanem mert szeretlek, és ezt nem kellene magyarázni. Te azt látod, hogy az apáddal szövetkeztem, én meg, hogy érted tettem, meg azért, hogy biztonságban legyél. És mivel a vezér lánya vagy, erről nem én döntöttem. Te pedig nem tudsz, ahogy látszik. - Tárja szét a karját a szobában, aztán végigtörli a semmit az arcán a tenyerével, hátha némi agyfaszt le tud vakarni magáról, de nem megy. Ő  alsóbbrendű és Vizzini származék. Itt helyben fog kibaszott agyvérzést kapni.

Ha a másikkal tartott volna, ez a veszekedés hamarabb alakul ki kettejük között, Serra pedig ezt el akarta volna kerülni. Voltak sejtései azt illetően, milyen irányba fog fordulni a maffiavárosok közötti harc, és idővel azt is tudta, hogy Fabiolát ki kell ebből vonni, hiszen nő, ráadásul rangos is, az pedig, hogy a vezér lánya, élő és mozgó célponttá változtatja automatikusan, tetszik neki vagy sem. Volt egyfajta bizodalma a nőben is, a testőreiben is, mégis annyira könnyedén csúszott ki a kezdetleges szituáció megint a nápolyi oldal kezéből, és olyan katasztrofális kimenetele lehetett volna, hogy most már nem fog tágítani a másik mellől, akkor sem, ha nem akarja megérteni mit és miért tesz, sőt, még Vizzinivel egy lapon említi. Tegye csak, neki az kell, hogy éljen, nem az, hogy megértse.
De nem is szeretsz, mondja ki majdnem, de az egy gyerekes visszavágás lenne, ő pedig meg akarja szüntetni végre az óvodát kettejük között, mert nem illik hozzájuk, mégis, ha veszekednek, vagy kardinális dolgokban összeütköznek, mindig ez van. Általában az ő észérvei mennek szembe a nő érzéseivel, ami nem egy előnyös kombináció, de állja a sarat, mert tényleg szereti a másikat. Ha nem így lenne, már akkor kifordult volna a szobából, hogy azzal a senkiházival említette egy lapon. Bár túl sok övön aluli ütést azért ennek az olasznak a büszkesége sem cipel el hosszútávon, úgyhogy egy ponton a másiknak ezt be kell majd fejeznie.
- Azt hiszed ez vicces, de háború van basszameg. Lehet, hogy idáig fajul majd, és ha esetleg még itt leszek, akkor sem én döntök erről, hanem az apád. - Hullanak az emberek, és hiába profi, hiába óvatos, hiába eredményes, amit művel - ezt a mostanit kivéve, ez kibaszottul el lett cseszve, még a legelején -, ő lehet a következő, ráadásul bármikor, mert az elsők között lesz mindig, akit terepre küldenek, ha arra van szükség, ki ragad fegyvert és ki meri meghúzni mindig a ravaszt.
Némi döbbenet ül az arcára, amikor arról a barátnőről kezd el beszélni, akiről egyébként Marcello őszintén úgy gondolja, hogy hallott, amiért Fabiolával tartotta a kapcsolatot. Ha esetleg csodával határos módon a nő mégis életben van, hát az övé megint csak a sajátját kockáztatná, hogy kiderítsen róla bármit, azt pedig nem fogja engedni.
- Mintha a falnak beszélnék. - Jegyzi meg nyugodtan, de nem finoman, mielőtt folytatná. - És ezt hogyan képzelted el? - Teszi le a seggét a kanapéra, és összeteszi a két kezét, ahogy a térdeire támaszkodik a könyökeivel, várva a másik tervét arra vonatkozólag, hogyan akarja ezúttal valóban kicsináltatni magát. Van bőven irónia mind a szavaiban, mind a mozdulataiban, mert ha már tiltani nem fog, legalább lebeszélni megpróbál, hiszen ez nettó hülyeség, és bár érti, hogy a másik számára fontos ez a barátnő, épp csak megúszta az előbbit.

Megállja, hogy felhorkantson, hiszen érti, hogy létezik olyan, amikor a barátságokat ellentétes bandákba való beleszületés, vagy későbbi kerülés választaná el, de itt valahogy ez nem történt meg, és nem is érti, miért nem. Igyekszik női fejjel gondolkozni, amikor Fabiola elméjének működését próbálja megérteni, de sokszor arra jut, hogy ez sem elég ide, és egyszerűen csak fogadja el, mint a többi agyfaszt, amivel a másik rendelkezik. De ez, hogy barátságokat ápol ennyire pengeéles terepen, még ha a jövőre nézve információk tekintetében hasznos is lehet, inkább életveszély.
Amit az is bizonyít, hogy mindketten úgy vélik, Annabelle már nincsen az élők sorában. Ha pedig mégis, akkor kínozzák információk végett, miközben éheztetik, nem hagyják aludni, és minden egyéb kegyetlen szarság, ami megtöri a legerősebbeket is. Ha meg köp, akkor már nem lesz hasznukra. A szicíliai banda sokkal kevésbé humánus, mint amilyennek magukat tartja, mert hát ha a vezérek temetésen akarnának rajtaütni egy rakás gyászolón, Marco valószínűleg szembeköpné magát, minthogy ilyesmit tegyen. Vannak határok.
A nap minden percében a másik akaratát akarná teljesíteni, és ez túlmutat már az ágyukon és a testiségen. Marco attól nyugodt és valahol boldog, ha az egész világ Fabioláé, most pedig a józan esze küzd a szívével, mert amit kér tőle a másik, azt semmilyen épeszű férfi, nő, maffiatag, vagy bárki nem teljesítené neki.
- Gyere ide, kérlek. - Megadja magát egy hosszasan kifújt levegőt követően, mert minden agyfasz ellenére szüksége van a másik közelségére, az érintésére meg főleg. Nagyon hosszú napokig nem látta, még annál is régebb óta kell mellőznie a vadállatot magában és a nőben is, úgyhogy kezd sorvadni a lelkének meg a szívének a helye, meg amúgy is a fasza kivan mindennel. Tennie kell valamit, ami egyensúlyozza a helyzetet, mert úgy csicskáztatják őket délről, mintha ez normális volna.
Ha közelebb lép a másik akkor elölről az ölébe húzza őt; nincsenek tervei egyébre, akkor sem, ha a teste azonnal reagál a másikra, egyszerűen csak éreznie kell, hogy még ennek a nőnek a szeretője, akkor is, ha egyikük sem viselkedett úgy az elmúlt percekben.
- Tudom, hogy a barátod. Megyek először én egy kört, jó? - Tudja, hogy ezzel nem lesz megelégedve a másik, de megtehette volna ezt éjszaka a háta mögött is, viszont inkább megosztja vele, mi a terve, mert látta már, hogyan reagál, ha ki van hagyva bármiből.
- Vakon nem viszlek sehova. Másnak meg nem engedném, mert az összes hulladék, úgy tűnik. - A keze közben jár a másik bőrén, szinte úgy, hogy észre sem veszi, csak a szükség hajtja, ahogy a combján simít végig, aztán a másik seggénél állnak meg a kezei, kissé belemarkolva. Ekkor azért észreveszi magát, és mélyen beszívja a levegőt.
- Ha nem találok semmit, oda megyünk, ahová mondod. - Ennél jobb kompromisszumot úgy sem találna, de azt túl veszélyesnek tartja, hogy szimatolni kezdjenek, mert ha szagot fog a másik fél, tízen lehetnek majd hirtelen körülöttük, amivel, legyen bármilyen jó, nem bír el. Különösen akkor, ha közben védenie kell a másikat. Az embereiket kevésbé sajnálná, sőt.

Őszintén örül neki, amiért Fabiola nem utasítja vissza a közeledését, hiszen hiába a nő kell odasétáljon, hogy az ölébe üljön, végül Marcello nyitott felé, mert ő is zárkózott be. Nagyon ritkán fordul vele elő ilyesmi és már nagyon régen volt az utolsó, és aki ismeri tudja, hogy kiőrjöngi magát és aztán jól lesz később. Az, hogy most nem akart belőle kijönni még benne is vészharangot fújna, ha nem tudná, miért történt, de már vallott eleget ahhoz, hogy teljesen egyértelmű legyen a dolog számára. Függetlenül attól, hogy amikor az előbb kimondta, nem is vette észre igazából, mert már természetes az érzés számára, akkor is, ha ennyi agyfasszal jár az egész.
Magába szívja ő is a nő illatát, aztán bólint arra, amit Fabiola mond neki, és nem gondolja tovább annál, ami. Nem fog sohasem panaszkodni, sőt, szóba sem hozni, de az elmúlt napok pörgése megviselte a sebét és a mellkasa állapotát, de nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja a jeleket, mert úgy gondolja, hirtelen rosszabbodni már nem fog, ezért erősödnie kell. Úgy pörgött, mint egészséges állapotában, de mivel férfiakkal van körülvéve, senki sem herélte volna ki azzal, hogy arra intik, lassítson, így egyszerűen hagyták. Amúgy sem lehetett volna beszélni a fejével, amikor Fabiola élete volt a tét.
- Nem haragszom. - Semmiért, ami azt illeti, és tudja jól, egyiküknek sem volt egyszerű az elmúlt napok szarja, és nem lesz az az elkövetkezendő időszak sem. Jobban szereti magukat, amikor erejük teljében térdre tudnának kényszeríteni bárkit, de ahhoz még idő kell mindkettejüknek, hiszen túl sok minden történt és történik.
Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, minthogy Fabiola az ölelésébe dől, ő pedig végigsimítva a másikon felcsúsztatja az egyik kezét a seggéről, a másikat a combjáról, hogy ne hergelje, hanem magához ölelje, ha nem is túl erősen, de elég erősen ahhoz, hogy benne legyen minden.
De főleg a félelem, amit sosem fog megfogalmazni. Tett rengeteg kijelentést azt illetően, mi történhetett volna a másikkal, tudva, hogy kiérzi majd Fabiola belőlük a lényeget, de nem fogalmazta meg, hogy mindez azért fontos, mert félt. Nem félt, rettegett, de hát neki olyat nem lehet, ami miatt nem fog panaszkodni, tudja a helyét és azt is, hogyan kell viselkednie. De nem akarja még egyszer így érezni magát, mert nem tudja kezelni, és ez most derült ki számára először.
- Nem lesz több ilyen, ezt megígérem. - Hogy ezt pontosan mire érti, nem magyarázza; lehet arra gondol, hogy még egyszer nem lesz ennyire távol akkor sem, ha egy helyiségben tartózkodnak, vagy arra, hogy Fabiolát nem fogják többet elszakítani sem tőle, sem a biztonságos közegtől. Az ígéreteit pedig elég komolyan szokta venni, így gondoljon bármire, tartani fogja magát hozzá. Egyébként ő az utóbbira gondolt, mert legközelebb akkor vihetik messzire ezt a nőt, ha neki már orrából és szájából, vérbe fagyva folyik minden. Az ő testén keresztül nem fog ilyen történni, ebben egészen biztos.
Nem hergelésből, inkább szükségből, de mozdul egy kicsit, ezzel arra késztetve a másikat, hogy felnézzen, és amikor megteszi, finoman az állára fog, és odahúzza magához, hogy megtalálja az ajkait a sajátjával. Nem vad, de némileg szenvedélyes a csók, amit napok óta érezni akart már, még jóval azelőtt is, hogy a másiknak nyomát vesztették, úgyhogy nem fogja vissza magát egy kicsit sem.

Tudja, hogy az elmúlt napokat követően legalább egyet kötelezően ágyban kellene töltenie, hogy a teste érzékelje, van még lehetőség a további gyógyulásra, és ez a férfi nem fogja elállni ennek az útját azzal, hogy rohan tovább. Az igazság viszont az, hogy Marcello borzalmasan viselte a pihenést, sőt, kifejezetten kiherélve érezte magát a kurva sok fekvéstől, közben pedig rájött, mennyire magától értetődőnek veszi a tempót, amit annyi éven át hajtott. Sosem gondolta, hogy egy pillanat alatt ilyen magatehetetlenségre ítélheti egy akármilyen senki, ahhoz pedig nincsen hozzászokva, hogy gondolatokat meg érzéseket rakjon rendbe, mert nem volt eddig rá szükség.
Pihenés helyett talál magának valamit, amivel szintre hozhatja magát, mert eddig senki nem akart parancsba adni neki feladatot, ami ezt megtehette volna helyette. Úgyhogy itt a lehetőség, amivel valamennyi egyensúlyt hozhat nem csak saját magába, de a kapcsolatába is, ami tudja, hogy kemény munka lesz az elkövetkezendő időkben, de abban a másik egészen biztos lehet, hogy ha ezen a férfin múlik, a haja szála sem görbül. Sokkal jobban fog figyelni, ha akarja Fabiola, ha nem, arra meg majd odafigyel valahogy, hogy ne kergesse ezzel az őrületbe.
Nem hergelésnek szánta, de magát sikerült lendületbe tennie, ezt pedig jelzi, ahogy a másik mozdulatára mindkét keze a seggébe markol, közelebb vonva még inkább, aztán amikor Fabiola eltávolodik ezt követően, kelletlenül felnyög.
A nő mosolya sokat javít azon, hogy ne akarjon mindenféle orvosi utasításnak, és egyértelmű fáradtságnak és kimerültségnek ellene menni, és vigyorogva veti hátra a fejét a kanapén egy pillanatra, hogy a plafont lássa a másik helyett.
- Szobor kéne rólam a kibaszott kertetekbe, amiért még mindig bírom. - És ennek úgy a fele lehet vicc a részéről, mert komolyan hősnek gondolja magát, amiért ilyen jól tartóztatja magát, és abban biztosan a közeg férfi armadájának nagy része egyetértene vele, hogy Fabiola mellett ez különösen nehéz. Aztán megemeli a tekintetét, és máris utálja, hogy nincsen az ölében a másik.
- Ha nem ezt veszed fel, már megoldottam volna. - Sóhajtja, aztán feláll, mert vette ő a lapot, csak szenved egy sort, mert talán kanosnak nem olyan gáz lenni, mint mondjuk sérülésből látványosan lábadozni. Annak érdekében, hogy nyomatékosítsa, amit mondott, nyúl a másik derekáért, és odahúzva magához lop tőle még egy csókot, mert nem biztos, hogy ma még látni fogja, az éjszaka pedig, hiába tervez legalább tíz fővel megindulni, még nem tudja, hogy alakul majd.
- Megyek, megsürgetem most már tényleg. - Mondja vigyorogva, aztán elengedi a másikat és elindul kifelé a szobából, mert látszólag jól tartja magát, de a másik a gyenge pontja, ami tökéletesen azt jelenti, hogy mindig pillanatok választják el attól, hogy őt és a kettejük egyesülését válassza. Viszont mivel nem hülye, tudja, mennyire nem kellene az elmúlt napokra rátolni még ezt is, akkor sem, ha csodás végzet lenne ez a szemében. A jobb a békesség jegyében fordul ki végül a szobából, hogy rákérdezzen, hol a picsában van már Fabiola kajája.