Ujjai nyirkosan feszülnek bőrömhöz, ahogy megragadja a könyökömet. Körmei épphogy nem vájnak fájón belém. Magabiztosságának hiányát mi sem bizonyítja jobban, mint kezének apró - alig feltűnő-, remegése. Testével tesz egy félénk hátrafelé húzó mozdulatot, hátha mozgásom követi az övét. Bár ereje gyenge, mégis megtorpanok. Lépése alatt - amikor mellkasa szinte könyökömhöz préselődik-, a kavicsok csikorognak. Megkapaszkodik a precízen feltűrt ing ujjamba. Legszívesebben megfordulnék és megnyugtatnám; nincs mitől félnie, legyen határozott és minden rendben lesz. Viszont kezeim kötve vannak, így tekintetem továbbra is a folyó túloldalán magasodó felhőkarcolókra függesztem.
Máskor elmagyaráznám neki, a jó fellépés és öntudatosság mindennél fontosabb. Kezének remegését nem érezném, ujjai határozottan ragadnának meg. Megtorpannom is okafogyottá válna, képes lenne megállítani.
- Várj!- kemény felszólítása mégis könyörgéssé szelídül. Ébenfekete haja örvénylik a hirtelen feltámadó szélben. Szemeiből hiányzik az eltökéltség. Szemöldöke furcsán húzódik, ajka első ránézésre dühösen szorul. Azonban ilyen közelségből láthatóvá válnak az alig észrevehető remegések. Rosszul lepúderezett tetoválása kitüremkedik áttetsző ingujján. A törtető énjét kiválóan leplező, gazdag lány összeegyezhetetlen a mellettem álló fiatal nővel.
- Várj, állj meg!- kérdőn nézek le rá, mikor pár másodperc után meglökve a karomat elneveti magát. Utána kapva összeborzolom a haját, miközben nem olyan messze tőlünk egy "Vágás!" felkiáltás hallatszik.
- Nem olyan nehéz ez, Kyung Ja-ssi. Aigoo! Ha egyszer már megálltam, akkor már megálltam. Ne kérj meg rá!- mondom, miközben nekidőlök a mellettünk lévő padnak. Hagyom, a sminkesek zavartalanul végezzék rajtam a munkájukat.
- Jo Kyung Ja, Kang Ha Jun!- lép közelebb hozzánk Kim Kyu Tae - többek között miatta is vállaltam el a szerepet-, rendező.- Nem lesz ez olyan rossz. De Kyung Ja sokkal magabiztosabbnak kell lenned. Ő egy határozott, erős nő. Irányítsd ezt a fiút! Tűnjön úgy, mintha tényleg visszarántanád őt és nem engednéd elmenni.
Nevetve tűröm, ahogy a férfi a padtól elrángatva megragadja a könyökömet és szinte visszaránt. Ezzel is prezentálva, hogyan képzeli el a tökéletes jelenetet. Noha az eredeti, japán, verzióban a főszereplő lány korántsem ilyen karakán, mégis Kim Kyu Tae sokkal emberibbé és élőbbé teszi őt.
- Érted, Jo Kyung Ja? Menni fog?- kérdezi, majd miután a lány bólint, a helyére tereli a felbolydult stábot. Megigazítom a gombot az ingemen, még egy utolsó kacsintásra összenézünk.
-És felvétel!- újra hallom a cipők kopogását a kövön, majd a kavicsokon való csikorgását. Határozott ujjak ragadják meg könyökömet, ahogy próbálok lépéseket előre tenni.


A napszemüveg húzza orrnyergemet, ahogy lelépve a lépcsőn felveszem - a vakító napfény égeti szememet. Megropogtatom fáradt nyakamat, a hosszú repülőút az utóbbi időben egyre jobban megviseli testemet. Féloldalas a hátradobom barna hátizsákomat.
- Most mit vittek el?- sóhajtok mélyén, miközben Park Eun Ji szélsebesen ütögeti az imént lerakott mobiltelefonján az üzeneteket.
- A húgod kiteregette a mosott ruhákat az erkélyre, majd elment boltba...
Egy kézintéssel elhallgattatom, felesleges folytatnia. Az elmúlt év alatt fokozódtak az ehhez hasonló bosszantó események sora. Hol ruhák tűnnek el a forgatási helyszínekről, hol taxik követik minden egyes lépésemet Szöul területén. A megnyugtató biztonság az első átütő szerepem után valahol a Han folyó medrében elveszett. A hazai piac évek óta küzd az egyre jobban teret nyerő, szabályozhatatlan, őrült rajongókkal; sikertelenül.
- Eomma hogy bírja?- töröm meg végül a csendet, mikor az előre rendelt, sötétített ablakú autóba ülök. A lappangó bűntudat szinte mardossa torkomat. Talán túl elhamarkodottan döntöttem és túl sokat vállaltam. Jobban kellett volna számításba venni a családi köteléket.
- Szerintem hívd fel a húgodat, ha a szállodába érkeztünk- feleli Park Eun Ji. Az általa adott papírokat átfutva fintorogva nézek vissza rá, mire ő felsóhajt.- Ha Jun-ssi, ez egy kötelező sajtóesemény. Meg ne merj lépni róla! Még a múltkorit sem sikerült tisztáznom, a vezetőség nem ezért szerződtetett.
Nemlegesen rázom a fejemet. Időközben előveszem a hátizsákomból a mobiltelefonomat és váltok pár üzenetet - az időeltolódás ellenére is-, a húgommal. Az utolsó sajtóesemény után következett rajongói találkozó gondolatára még most is kiver a víz.
- Nem, nem és nem! Megfogták a seggemet és az egyik kibaszott agybajos belenyúlt az alsónadrágomba. Egy pasi markolászta a rohadt seggemet, Eun Ji-ssi!- látványosan széttépem az előre eltervezett napirendet, az apró papírcafatok lassan hullanak le az autó padlójára.- Interjút adok, viszont a találkozót felejtsd el, de rögtön.
Amerikai hatalmassága az első pillanatban megfogott, mikor először évekkel ezelőtt egy cserediákprogram miatt itt jártam. A névtelenség, amibe ilyenkor burkolózhatok, felpezsdít és újfajta energiákkal tölt fel. Nem kell aggódnom a rám irányuló, zaklató tekintetektől és a bejárati ajtómon kopogtató emberektől. Ahol nyugodtabban léphetek az utcára "egyszerű" emberként.
- Ha Jun-ssi, teszed el azt, de rögtön!- csap rá a kezemre, mielőtt kiszállnék az autóból. Az öngyújtó kicsúszik ujjaim közül és a nyitott ajtón át a kőre esik. Morogva szállok ki, hogy felvéve a földről az öngyújtót a szintén kiszálló, rángatózó szemöldökű menedzseremre nézhessek.
Igazságtalan vagyok vele szemben - tudom jól, mennyit intézkedett már az én érdekemben. Mégis nehéz követnem a papírformát, nehéz mindenkinek megfelelni. Az elvárások egyre csak nőnek, újabb és újabb lécet támasztanak felém, amit átugornom kötelező. A megfelelési kényszer olyan erősen támaszkodik rám, hogy tüdőmből fokozatosan szorítja ki a levegőt.
- Rendben, jeosonghamnida- forgatom az ujjaim közt a fekete öngyújtót, majd zsebembe süllyesztem. Kérdőn emelem fel a fejemet, mikor szemközt nézek egy sűrűn vakuzó mobiltelefonnal. Hátratántorodom a hirtelen jövő lökdösés miatt és az autó oldalának esek.
A magas felhőkarcolók közt tömött sorokban lassan haladnak a dudáló autók. Néhány jellegzetesnek számító sárga színű taxi is felvillan a kocsifolyam közt. A furcsán nyúlkáló kezeket félrelökve szerzem vissza az egyensúlyomat, mikor egy vörös, szív alakú tábla a fejemhez csapódik. Hwating, Ha Jun oppa! Ironikus. A dobhártyaszaggató sikoltozások közepette egy vállamba csimpaszkodó kezet söprök félre. Eun Ji-ssi karját megragadva próbálok előre furakodni a szálloda bejárata felé, ami a semmiből képződött visító lányok miatt lehetetlen.
- Szeretlek, Ha Jun!
Erősen markolom Eun Ji-ssi vékony kabátjának ujját.
- Ez a barátnőd? Még csak nem is szép, oppa!
A napszemüveget lerántják és az ingem anyagának szakadását hallom. Ujjaim majd' lecsúsznak a nő karjáról. Érzem, homlokom nyirkossá válik. A fulladásérzete már a torkomat kaparja, mikor egyre nagyobbá duzzad a zűrzavar. A bőröm túl meleg lesz, szinte kiszakadok belőle.
- Oppa!
Mély, reszketeg levegővétel után kitartóbban húzom a forgóajtó felé Eun Ji-ssit, aki hátam mögött halad szorosan. Egy váratlan rántás következtében kicsúszik a föld a lábunk alól és magával sodor a tömeg. A női sikolyra felkapom a fejem, azonnal felegyenesedve a kiérkező biztonsági őrökkel együttesen rángatok le egy fiatal lányt a menedzserről. Arca vörösen izzik a karmolásoktól, haja összekuszálódott. Légzésem nem lassul és hiába nyelek, nem tisztul torkom. Mellettem mintha kérdő szemekkel néznének, arcom talán kipirult. A szálloda előtti tér egyre jobban összeszűköl, mikor egy hangos csattanás - ahogy a kéz csattan az arcon-, után pillanatnyi csend támad.
- Ha Jun-ssi- sóhajt lemondóan Eun Ji-ssi.
Elengedem a szorított, vékony vállat. Arca durván piroslik, mikor hozzá kap. Amilyen hirtelen támadt a tömeg, olyan hirtelen tűnnek is. Egy alak tartja kitartóan magasba a készülékét. Peregnek a másodpercek.
- Már megint mit csináltál...