❝- Mit gondolsz?
- Érzelmes.
- Mi az, ami a legjobban megfog benne?
- A bosszú. Lucifer féltékeny volt Jézus Krisztusra, kapzsiságból csatába kezdett, amiben Szent Mihály arkangyal legyőzte őt. Hiába az árnyékolás és az angyal felemelt karjai, a szemei alapján könnyű megállapítani a lelkiállapotát. Az égi csata utolsó pillanataiban is megőrzi a büszkeségét, nagyon jól tudja, hogy meg kell fizetnie a bűneiért, de egyértelműen gondol a megtorlásra is.
- Elmond ez a festmény valamit Cabanel munkásságáról?
- Mindössze huszonnégy éves volt, amikor bemutatták A bukott angyalt, miután erősen kritizálták őt. Korábban egyetlen diák sem mert Rómából olyan művet küldeni, amely magát az ördögöt ábrázolja.❞

---

► Intelligens, egyben nagyon csendes gyerek is volt, aki mindig szívesebben vett részt a felnőttek beszélgetéseiben, mintsem hogy kortársai után fusson. Sokan azt mondanák, hogy koraérett típus, nagy igazságérzettel és meglepően kreatív találékonysággal.
► Általános iskolás korában elveszítette a szüleit, akik a család egy rosszul sikerült üzletének - pontosabban az üzlettársak - áldozatává váltak. Ezt követően a nagybátyja gyámsága alá került, aki sajátjaként nevelte őt két fiával, Junho-val és Changho-val együtt.
► Changho és Yohan egyidősek voltak, együtt kezdték meg egyetemi tanulmányaikat a svájci fővárosban. Yohan tanulmányainak az vetett véget, hogy az unokatestvérét - és egykori legjobb barátját - lelőtték. Azóta képtelen betenni a lábát Bern-be. Azóta akar bosszút állni.
► A vele történt dolgok, illetve a nagybátyja befolyása révén nem lett belőle forrófejű ifjonc. Inkább józan gondolkodásúnak mondható. Nem szeret találgatni. A helyzet felmérése és az adatok ellenőrzése után mindig igyekszik a legésszerűbbnek tűnő döntést meghozni.
► Inkább magába fojtja a problémáit, mintsem hogy beszéljen róluk. Nem attól tart, hogy másokat terhelne, inkább az a helyzet, hogy nem bízik annyira másokban, illetve a többi ember ítélőképességében, hogy az ő véleményükre bízza saját életét.

❝- Azt olvastam, hogy Géricault hullaházakból és elmegyógyintézetekből kölcsönzött holttesteket a festményéhez.
- Ebben igazad van. Mit tudunk még a festményről?
- Hogy a francia mester megtörtént és egyben botrányos eseményt örökített meg.
- Pontosabban?
- A Méduse nevű hajó Mauritánia partjainál futott zátonyra, a közel négyszáz utas pedig nem fért el a rendelkezésre álló csónakokban, ezért úgy százötven fő egy gyorsan összeeszkábált tutajba kényszerült, ami végül magára maradt, a többi csónak nem vontatta őket.
- Sokan már az első éjszaka meghaltak.
- Aztán felütötte a fejét a kannibalizmus. Közel két hét után már csak tizenöt férfira bukkantak rá.
- Milyen volt a fogadtatása?
- A tutajnak, vagy a festménynek? ... Vegyes. Volt, aki egy kupac hullaként jellemezte. De a királyellenes nézeteket vallók körében népszerű volt.❞

---

► A szülei és unokatestvére halála ültettek bele valamiféle könyörtelenséget, ami szükséges is egyben a munkája elvégzéséhez. Nem az a fajta tipikus műkereskedő, aki tisztességes üzleteket bonyolít le napi nyolc órában.
► Introvertált személyiség, aki ügyesen leplezi ezt a kiállásával. Megjelenésében igyekszik mindig makulátlan lenni. Élvezője a minőségi dolgoknak és a pénzét is szívesen költi olyasmire, amit más soha nem engedhetne meg magának. Ugyanakkor nem szenved feltűnési viszketegségtől. Inkább a csendes elegancia híve, mint az excentrikus külcsínyé.
► Ha valami megfogja, elnyeri a tetszését, képes higgadt rajongással kezelni azt, legyen szó tárgyakról, irodalomról, helyekről, érzésekről, emberekről.
► Szeret vezető pozícióban lenni, felelősnek lenni bizonyos dolgokért, vagy feladatokért. Szívesen dolgozik egyedül, vagy legalábbis a hierarchia felső fokán, ahol egyértelmű, hogy ő a főnök, és ahol nyugodtan dolgozhat anélkül, hogy mások vitáit kéne hallgatnia, vagy a megbízhatóságuk miatt aggódni. Elvárja, hogy az emberei hallgassanak a szavára. Ellenkező esetben kész olyan emberekre is büntetést mérni, akik már bizonyították a lojalitásukat.
► Nehéz fogást találni rajta érzelmileg, mert túl sokat veszített már, hogy valamihez annyira kötődjön, hogy azzal zsarolni lehessen. De nem lehetetlen.

- Melyik három szó jut eszedbe a festményről?
- Harc, szenvedély, küzdelem.
- Az 1830-as forradalom hatására készült.
- És a francia szabadság jelképévé emelkedett.
- Pontosan.
- A trikolórt magasba tartó nő kiemelkedik a sötét háttérből, Delacroix kifejezetten világos színeket használt a megfestéséhez. A szabadságot jelképező nőn kívül egyébként valós személyeket ábrázol.
- A földön fekvő holttestek mind a forradalom kegyetlenségére, az öldöklés embertelenségére utalnak.❞

---

► Határozottsága és szofisztikáltsága ellenére képes arra is, hogy jó társaság legyen. Kedveli a sötét humort, a hosszú és értelmes beszélgetéseket, ha valakivel jót lehet vitázni.
► A saját szabályai szerint játszik, amihez minden áron tartja magát. Saját maga jelenti, ha hibázott, akkor is igazat mond, ha végzetes következményekkel jár. A becsület és az igazmondás fontosabb számára, mint az érzelmek, és ez a sarkos hozzáállás másoknak azt sugallhatja, hogy Yohan rideg, netalán lelketlen. Igaz, hogy nehezen fejezi ki érzelmeit és vonzalmát, de ez nem feltételezni, hogy nincsenek érzései.
► Ölt már embert, és volt már olyan is, hogy ő sérült meg.
► Egy ilyen akció során ismerte meg Kangjae-t, akinek az édesanyja rosszkor volt rossz helyen, de fogalmazhatunk úgy is, hogy rossz társaságba keveredett. Lelőtték, a fia pedig árván maradt - még ha csak arra a fél órára is, amíg Yohan meg nem találta őt a helyszínen és úgy nem döntött, hogy maga mellé veszi.
► Kangjae nem szimplán átvette Changho szerepét Yohan életében. Több lett testvérnél, vagy legjobb barátnál - már-már a fiának tekinti őt, annak tudatában, hogy ő lehet a következő, akit elveszíthet.

---

Szenvtelenül nyúlt az asztalon álló borospohár után. Ha épp lett volna rá affinitása, még el is fintorodott volna az olcsó bor kellemetlen ízétől. A véleménye vizuális kinyilvánítása helyett azonban pár másodpercig még a szája előtt tartotta a poharat, aztán egy halk, de annál élesebb sóhaj kíséretében újra a tölgyfa asztalra helyezte a talpas üvegkölteményt. A házigazdája ideges pillantásokkal követte minden mozdulatát, alig ült nyugton a széke szélén. Láthatóan menekült volna, mint őzike a fényszórók kereszttüzéből. Egy dolog tartotta vissza. Tulajdonképpen nevezhetjük a saját maga által generált félelmének is, de a Yohan oldalához simuló fegyvernek is lehet hozzá köze. Ennek a megléte valójában pusztán csak a pisztoly gazdája számára volt egyértelmű, mindenki más csak találgatásokba bocsátkozott, ami épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy féljenek tőle.
- Nos... - A nő a szája szélét rágcsálja, keresi a szavakat. Maga sem tudja, hogy milyen irányba kellene terelnie a beszélgetést, főleg mert mindent megpróbált már. Az időjárást, a részvényárfolyamokat, a bort eredetét, de még a legutóbbi nyaralásuk helyszínét is. Yohan kelletlenül pillant oda, a szája sarkában mégis halvány mosoly bujkál.
- Szívesen segítek a vacsorával. - Többértelműek a szavai. Igazat beszél, mégis eléri, hogy közben az ember fenyegetve érezze magát. Addig nem távozik ugyanis, amíg meg nem érkezik a ház ura. Lehet, hogy a felesége is legalább annyira tisztában van azzal, hogy milyen üzletet kötöttek ők férfiak, ettől függetlenül nem szívesen vitatja meg a kérdést a nővel. Őt kénytelen annak ellenére is némi tisztelettel kezelni, hogy valójában nem gondolja, hogy akár csak egy csepp tisztességes vér is folyna az ereiben.
- Azt hiszem igaza van.
Bólintás a válasz. A bortól elment a kedve, a nő feszélyezése azonban elnyeri a tetszését, még valamelyest szórakoztatja is. Igazi macska most, aki játszadozik az egérrel, mielőtt szőröstől-bőröstől felfalná.
Yohan már kötényt visel, az ingujjai pedig a könyökéig felhajtva láttatni engedik alkarjának, amikor kinyílik a bejárati ajtó. Nem is lehet eltéveszteni az érkező kilétét. A ház ura és parancsolója, aki nagy hangon kezdi ecsetelni a napját, egészen addig, amíg a konyhába nem ér. Keze megáll a nyakkendője fölött, amit elkezdett kibontani, most egyszerűen belefagy a mozdulatba. Ádámcsutkája megugrik, nagyot nyel. Tehát tudja miről van szó.
- Mit keres maga itt?
- Szívem... - A nő erőtlen hangjában van valami kérlelő, az a fajta finom él, amit csak a nők tudnak igazán a felszínre hozni és érzékeltetni.
- A környéken jártam... Após. - A szemei tele vannak élvezettel, már-már apró lángként csillan a szemében az érzés, ami a frissen hazaérkező férfi arcán megjelenő döbbenet nyomán önti el.
- Beszéljünk odakint.
- Nekem itt is jó. - Lustán tenyerel a pultra, szemeit le sem veszi a középkorú férfiról.
- Ami azt illeti, meg tudjuk magyarázni...
- Pontosan. Mindig csak a magyarázkodás. - Az egész sokkal egyszerűbb annál, mint hogy bármiféle magyarázatot adjanak azzal kapcsolatban, miért akarják másnak adni azt a zálogot, amit évekkel ezelőtt Yohanénak nyilvánítottak. Mindketten emlékeznek a történtekre, pedig valójában Yohan számára kevésbé fontos ez az egész. Nem az ő lányáról van szó, a pénzt pedig akármilyen kellemetlen is lenne, de képes lenne pótolni.
- Nem lehetne valahogyan mégis megoldani ezt?
- Mindketten tudjuk erre a választ. - Félrebillenti a fejét, közben kiemeli a nyakából a kötényt, amit már-már művészien gyűr össze a kezével és hagy az konyhapulton. Mély levegőt vesz, aztán békés arccal fordul az aggódó - valójában maga sem tudja milyen érzelmek tükröződnek inkább azokon az arcokon - szülőpár felé.
- Fizetünk, amint lehet. - Kis híján úgy teszi össze a kezeit, mint aki imádkozni készül. Yohant azonban kevéssé hatja meg a hirtelen jött vallásosság, vagy épp az, hogy duplán hülyének nézték őt.
- Egy dologban igaza van. Letétbe helyezünk valamit, ami a maguké. Ha fizetnek, visszakaphatják. De megduplázzuk az összeget. - Könyörtelenül mondja ki a szavakat, élvezi a másik két fél elkeseredését, pedig a zálogról nem is beszélt.
- Mit jelentsen ez?
- Szerintem nagyon jól tudja mit.
- Ne!
Halvány mosoly kúszik Yohan ajkaira. Mint amikor kavicsot dobnak a csendes tó vizébe és ideig-óráig fodrozódik a víztükör.
- Csak a lányunkat ne!

---

- Elkezdem én, hogy ne érezd magad egyedül. - A fegyver kattanva ad hangot, azonban nem sül el. Az egy szem töltény, amelyet pár másodperccel ezelőtt Yohan helyezett bele a revolver tárába még várat magára. - Csalni sem fogok. - Újabb kattanás. Újfent nem repül le  a vállszéles terpeszben álló férfi feje. Maga sem tudja pontosan melyik körben veszíthetné el az életét, de soha nem arról szólt neki ez az egész, hogy túl akarja élni. Voltak pillanatnyi dolgok, amelyekért megérte életben maradni, ugyanakkor nem álmodott magának nyugalmas időskort, vagy idilli családot és kertvárosi házat. Bizonyos értelemben apaként gondolt magára - felelősnek érezte magát valaki miatt -, de ha teljesen őszinte akart lenni magával, nem akarta olyasmire kényszeríteni a fiát, ami azt eredményezte volna, hogy állandó menekülésben, a rendőrség elől menekülve, végső soron pedig gyilkosként élje le az életét. Talán már így is túl késő volt ilyeneken gondolkodnia.
Hezitálás nélkül a fél méterre tőle, székhez bilincselt férfi homlokához emelte a fegyverét. Az ujja kínzóan lassan csúszott a ravaszra, a csendbe hasító kattanás mégis azt eredményezi, hogy a véresre vert, ülő férfi zihálni kezd. - Döntetlen. Kezdjük újra. - Kibillenti a helyéről a tárat, majd meglöki azt és vissza a helyére. A golyó új helyzetet vesz fel.
- Ki adta az utasításokat? - Komoly tekintettel nézi a pánikroham szélén evickélő férfit. Már-már meg is szánja őt. Rá lehetne fogni, hogy rossz időben volt rossz helyen, de az igazság sokkal közelebb áll ahhoz, hogy rossz embernek születhetett. Kicsit sem volt könnyű élete az eddig harmincnyolc évében - az emberei tüzetesen utána néztek -, és Yohan most sem azért érkezett, hogy szórakoztassa őt. Kár lenne megölni, de ha most elengedi, túl beszédes lenne és olyan ember fülébe jutna, hogy Yohan az egyik embere szüleinek meggyilkolása után kutat, akinek nem lenne szabad tudnia.
- N... nem adott nekem se-senki utasítást. - Érkezik a válasz, miközben a fegyver újra Yohan halántékához közelít, majd újabb kattanás töri meg a kettejük között egyre feszültebbé váló csendet.
- Elég nehéz elhinni. - A férfi felé irányítja a Rugert, de másodpercekig nem mozdítja az ujját. Még némi örömet is okoz neki a másik fél kétségbeesett pillantása, amivel a hétlövetű fegyver tárát próbálja befogadni. - Még egyszer megkérdezem. Ki adott utasítást? - Maga sem hisz már benne, hogy kap választ a kérdésére, de nem azért forgatta fel a várost és lépett valaki más felségterületére, hogy aztán eredmények nélkül térjen haza. A másik férfi alig kezdi rázni a fejét, Yohan ujja a ravaszra csusszan és gyors mozdulattal meg is húzza azt. Újabb kattanás. - Ez is döntetlen. Jöhet a következő kör. - Talán a férfi abban hisz, hogy érkezik még felmentősereg. A helyzet súlyossága megmutatkozik a homlokán gyöngyöző izzadtságon, az enyhe ziháláson. De senki nem adja fel olyan könnyen az életét, csak mert egyszer bajba került.
Yohan megfontolt mozdulatokkal, újra a megpörgeti a tárat, visszakattintja azt a helyére, majd lassan emeli meg újra a fegyvert, saját maga felé irányítva azt. - Kezdem megint én. - Kattanás.
- V... Várjon.
Újabb kattanás. Ezúttal hallani lehet, ahogyan a széken ülő férfi remegve fújja ki a levegőt.
- Döntetlen. Következő kör. - Begyakorolt mozdulatokkal forgatja meg újra a tárat, majd emeli a revolvert hevesen a halántékához. Kattanás. A férfi még inkább zihálni kezd előtte. Amikor Yohan felé fordítja a fegyvert, lehunyja a szemeit.
- El... el... elmondok mindent! Akik kiadták az utasításokat az embere szüleinek meggyilkolására... - Nagyot nyel, szinte látszik, ahogyan a torkában dobogó szívével küzd. - Ugyanazok voltak, akik miatt a maga szülei meghaltak!

---

Jones Point mindig is szórakoztatóan különleges helynek volt titulálva Yohan fejében. A falu az első világháború kezdetekor vált a Jones Point Chemical Weapons Research Laboratory otthonává, ahol többek között gyújtóvegyületekkel, mustárgázzal és vegyi fegyverekkel kísérleteztek. A vegyi fegyverekkel kapcsolatos elméleti kutatásokkal ellentétben a gyakorlati megvalósítás helyszínét az amerikai vezetés szerette volna a nagyvárosoktól - egyben a német szimpatizánsoktól és kémektől - távol tudni. Ekkor esett a választás a New York állambeli Jones Pointra, nem messze a Hudson folyó partján lévő Iona-szigeti haditengerészeti fegyverraktártól.
A sors fintora, hogy a helyszínen tevékenykedő egyik figyelemre méltó tudós, Walter T. Scheele történetesen az Államokban működő német terrorista sejt része volt. Olyan robbanószerkezetek kifejlesztéséért volt felelős, amelyeket később amerikai kereskedelmi hajók fedélzetén helyeztek el. Scheele a lebukása után Kubába menekült.
Yohan számára azonban épp a Jones Point-i erdőkben található villa az, ami a menekvést jelenti. Volt már az az ingatlan a felépülésének helyszíne, az alkalom adtán saját maga által kiszabott szabadnapok eltöltésének preferált színtere, és a titkainak őrzője is. Csak a számára legmegbízhatóbb emberek ismerték és kaptak bejárást a házba. Most ez a bizalom ingott meg, amitől igencsak rossz szájízzel közelített a hely felé.
Átgondolt terve volt, ami az elrabolt - zálogba vett - nőt illette. Ha a nő szülei nem hiszik azt, hogy Yohan könnyedén kijátszható, gyakorlatilag nem esett volna bántódása. Egyszerű hitelről és visszafizetésről volt szó. Egészen addig, amíg ők meg nem akarták szegni az egyezséget. Illetve amíg nem szorultak még több pénzre. A férfi eredetileg az üzletüket akarta, amit nehezebben akartak adni, mint a saját lányukat. Ez pedig épp annyira volt aggályos, hogy attól elfogadható ajánlat legyen. Egy élet érhet jóval többet a legdrágább ékszereknél is, ha a megfelelő ember kezébe kerül. Ezzel Yohan volt leginkább tisztában.
Csendben nézi a lábai előtt térdelő férfit, akinek az egyik válla szokatlanul le van esve, ettől féloldalassá, helytelenné válik a testtartása. Yohan gondolataiban képkockáról képkockára pörögnek le újra a nemrég történt események. Miatta húzza a férfi annyira a vállát, elvégre ő lőtte meg. Mégis hezitált egy tizedmásodpercet, mielőtt célba vette volna. A nagybátyja azt tanította neki, hogy az árulóknak a pokolban jár újabb esély, még ha önkényesen döntenek is a befolyásosak élet és halál között.
- Uram... - a férfi nagyot nyel, pár másodpercig még lesütve tartja a pillantását, mielőtt gyötrődve emelné a fejét a főnöke felé. Yohan ezzel szemben komor, már-már szobor szerűen mozdulatlan arcáról nem lehet leolvasni, hogy mit érez. A lövés épp elég volt. Ezt pedig a másik férfi is tudja.
- Nem gondoltam... Nem gondolkodtam... - Yohan feje lassan oldalra billen, szemöldökei megemelkednek. A férfi nagyokat nyelve folytatja, szinte látszik az arcán, ahogyan lázasan gondolkodik, hogyan menekülhetne meg ebből a helyzetből. - Nem fog többet előfordulni, esküszöm!
- Milyen utasításokat adtam, amikor elmentem? - Yohan hangja élesen csendül, mégis van benne valami elegancia. Akármennyire is szeret kiélezett vitákat folytatni, most nem jött el az ideje. Valójában itt csak neki kellene beszélnie.
- Nos.. Hogy tartsuk itt a... a nőt.
Ebben igaza van.
- És még? - Ezúttal Yohan pillantása kalandozik el egy pillanatra, előre billenti a fejét, amíg össze nem fonja maga előtt a karjait.
- Hát...
- Kinek az utasításait követitek, amíg én nem vagyok itt?
Csend. Árulkodóbb a szavaknál is. Kang Jae egyezik ugyan Yohannal családnevében, ezt mások mégsem tekintik igazán elegendőnek ahhoz, hogy a szava legalább annyit érjen, mint az idősebb férfié.
- Meg kell kérdeznem még egyszer? - A szemeiben megcsillan valami fenyegető. Nem viccel. Egyszer már elsütötte ma a fegyverét, olyan ember felé célozva, akiről nem gondolta volna, hogy valaha meglövi. Ma talán nem veszítette el az életét, amiért engedetlen volt, de akármi hagyja el a száját a továbbiakban, attól még a napjai meg vannak számlálva.

---

Fém súrlódik fémen, majd kattanva zárul az antik arany öngyújtó. Yohan pillantása a tenyerébe simuló apró használati tárgyra szegeződik, valójában nem is azt nézi, a szemei nem fókuszálnak igazán. Túlságosan a gondolataiba merült. Olyan üzlet bonyodalmain jár az esze, amelynek nagyon egyszerűnek kellett volna lennie. Elméletben az is volt, aztán a gyakorlatba ültetve már túl sok ember véleménye és akarata kívánt egyszerre érvényesülni. A térdeitől pár centire lévő dohányzóasztalra helyezi a gyújtót, majd egy doboz cigarettát emel ki a belső zsebéből. A kihúzott szálat rögtön a szájába tűzi, a doboz halkan puffanva landol az öngyújtó mellett, amit most újra a kezébe emel. A láng másodpercekig ugrálva egyensúlyoz a Yohan szájában lévő cigaretta szál előtt, mégsem elég közel hozzá. Az öngyújtó kattanva zárul, a férfi pedig frusztrált mozdulattal veszi ki a szájából a cigit, majd töri ketté a szálat. A maradványai a korábban ledobott papírdoboz mellett landolnak.
Ahelyett, hogy a térdeire könyökölve előre hajolna, ezúttal hátra dől, fejét a kanapé háttámlájára billenti és a plafonra szegezi pillantását. Nem ez az első alkalom, hogy így gondolkodik el. Valójában többet teszi, mint amennyit bárkinek bevallana. De hiába az a munkája ami, hiába rabolt és ölt már embert, tett mások számára elképzelhetetlenül gonosz dolgokat, attól még a lelkiismerete néha neki is megszólal. Őszintén szólva mindig is foglalkoztatta a jó és a rossz kérdésköre, hogy mi az, amit megengedhet magának, hogy pontosan miért teheti azt meg és miért cselekedhet teljesen ellentétesen másokkal.
Újabban nem csak maga miatt jártak a fejében ezek a gondolatok. Nem hitt már abban, hogy van ebből kiút. Akkor alakulhatott volna másképp az élete, ha Changho túléli és mindketten elvégzik az egyetemet. Nem kizárt, hogy akkor is a nagybátyja vonzáskörébe tartoztak volna, de talán a kezét nem mártja olyan mértékben vérbe, mint most. Már épp ráparancsolna magára, hogy felesleges gondolatokra áldoz időt, amikor az ajtó nyílása egyébként is kizökkenti. Mégsem mozdul. Tudja ki lép be, és csak akkor néz a fogadott fiára, amikor az a nappaliba ér, és helyet foglal.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar ideértél.
- Mindig jövök, ha kellek.
Yohan szája megrándul, mosolynak azonban csak az nevezné ezt, aki igazán ismeri. Például a helyiségben tartózkodó Kang Jae.
- A barátnőddel voltál. - Nem kérdés, sokkal inkább kijelentés ez, mégis felvonja egyik szemöldökét, miközben a fiúra pillant. A törött cigarettáról, ami még mindig az asztalon hever, már meg is feledkezett.
- Igen. - Fészkelődés hangja töri meg a szoba csendjét.
- Értem. - Yohan lassan bólint, kezét az állához emeli és végig simít azon. Keresi a szavakat, maga sem tudja hogyan kellene fogalmaznia, ami ritka nála. - Két dolgot szeretnék megbeszélni veled. - Nem retten el tőle, hogy Kangjae szemeibe nézzen, elvégre ő az idősebb, a rangban fölötte álló, aki az utasításokat adja neki. Ugyanakkor ő az is, aki biztosítja, hogy Kangjae ne jusson olyan sorsra, mint Changho, aki már-már apaként viselkedik ezzel a fiúval és aki egyben meg akarja még menteni az ő lelkét.
- Az egyik, hogy ha úgy gondolod szeretnél kiszállni ebből, most van rá lehetőséged. - Nem mond többet, nem magyarázza meg miből szállhat ki, vagy mik a részletek. Az első reakcióra kíváncsi.
- Nem. Nem hagyl...ok itt semmit. - Épp annyira csuklik el a hangja, hogy az Yohannak feltűnjön. Így még nehezebb az egész.
- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani - mélyet sóhajt. Erőszakkal senkit nem kényszeríthet rá egy olyan életre, amilyet nem szeretne magának. Ez pedig egy olyan makacs teremtésnél, mint Kangjae, talán fokozottabban is érvényes. - A másik lehetőség, hogy meg kell mutatnod mindenkinek, miért bízom benned annyira. - Tudja, hogy érzékeny pontra tapintott. De talán épp ez van most a legnagyobb segítségére. - Holnapig gondolkodj rajta. Ha továbbra is maradni szeretnél, megkapod a nevet. - A célpont nevét.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Wow. Elég bonyolult személyiség vagy és az életed sem mondható éppen átlagosnak.
Már fiatalon nagyon sok tragédiát megéltél, túl sok embert veszítettél el. Ez mindenkit megkeményítene, ezért nem csoda, hogy te is ebbe az irányba változtál. A legnagyobb löket mégis az lehetett, amikor a nagybátyád közvetlen befolyása alá kerültél.
Nagyon tetszett a jellemed és a múltad megoldása is, különösen a koordináták. Élvezetes volt olvasni minden kis fejezetet, pedig mindegyik tele volt kegyetlenséggel a maga módján. Kívülállóként izgalmas ezt így olvasni, de - ne értsd félre - örülök, hogy nincs közünk egymáshoz. Veled nem ajánlatos ujjat húzni, különben annak súlyos következményei lesznek. Ebből a szempontból talán kiszámítható vagy. Te magad is egy egyenes ember vagy, cserébe teljesen jogosan ugyanezt várod el.
Furcsa "apaszerepben" is látni, de az előtörténeted vége bizonyítja, hogy a fogadott fiaddal sem bánsz másként, nem kivételezel vele. Kicsit az az érzésem, hogy ugyanúgy a szárnyaid alá veszed, mint anno téged a nagybátyád. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, mindenesetre kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
Az egész karakterlapod nagyon tetszett, egy izgalmas, nem hétköznapi karakter vagy. Nem hátrálsz meg, ha erőszakot kell alkalmazni, mégis egy megfontolt embernek tűnsz, ami a maga módján elég bizarr. A történeted az elejétől a végéig nagyon olvasmányos volt, csak azt sajnálom, hogy vége lett.  

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de én addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!