you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Az egész még sokkal rosszabbul alakul, mint gondoltam. Persze pont ezt akartam elkerülni; azért akartam feltakarítani és eltüntetni minden nyomot, hogy ne erre jöjjön haza, hogy nyugodtan le tudjon végre ülni itthon, és aztán úgy mondhassam el neki, mi történt. Talán úgy más lett volna. Talán úgy sem... Nem tudom, de ezen már úgy sem tudok változtatni. Balul sült el minden és teljes katasztrófa lett a vége, én pedig már nem csak fáradt vagyok, de magamba is roskadok, mert a végén már fogalmam sincs, mi mást, mi többet mondhatnék neki. Ígérni nem merek semmit. Úgysem hinné el.
Inkább zuhanyozni megyek, hogy végre én is tiszta legyek, aztán ahogy tovább folyatom magamra a kellemesen meleg vizet, Dave is megjelenik. Nem szól semmit, de nem is kell; ahogy letérdel elém, magához ölelve és a fejét Yanára hajtva, bőven elég ahhoz, hogy könny gyűljön a szemembe. Magamhoz karolom, amennyire így tudom, a haját simogatva hallgatom, de aztán nem érzem már ezt elégnek és megkérem, hogy keljen fel hozzám. Így már el tudom rejteni az arcom a mellkasában, oda motyoghatok mindent, ami most a szívemet nyomja, miközben a vízsugár elnyeli a könnyeimet.
– Tudom, Dave. Ezt akartam elkerülni... – suttogom szomorúan. Nem akartam, hogy ez a nap még nehezebb legyen számára, mint egyébként volt, de az élet megint közbeszólt. Vagy én magam basztam el mindent. Megint. Reszketeg sóhajjal szorítom finoman magamhoz.
– És te a miénk – felelem, szabad kezem az övére simítva a hasamon. Bátran beszélek a lányunk nevében is, mert Yanának fantasztikus apukája van, és ezt ő is tudna fogja. Valószínűleg örülhetek majd, ha a hercegnő egyáltalán hagyja nekem, hogy a fantasztikus férj oldalát is kihasználjam. A gondolat apró mosolyt csalna az arcomra, de ekkor meghallom Dave halk szavait, és óvatosan felemelem rá a tekintetem.
– Tudom – emelem fel a kezem, hogy meg tudjam simogatni az arcát. Magamhoz vonom, csak két hosszú pillanatra, míg a homlokunkat összeérintem azzal a ragaszkodó mozdulattal, aztán elengedem őt, hogy megfoghassam a kezét.
– Gyere! – kérem halk, gyengéd hangon. Elzárom a vizet, az ő vizes törölközőjét ott is hagyom a zuhanytálca alján, hogy ne csöpögjön össze mindent. A saját törölközőmmel először őt törölgetem át, finoman és gondoskodóan, nem is túl alaposan, csak azért, hogy ne legyen majd csurom víz tőlünk az ágy. Magammal is így járok el, a hajamat törlöm csak át kicsit alaposabban, aztán ismét megfogom a kezét és az ágyunkhoz vezetem. Felmászok a matracra, a takarót egyelőre csak félrehajtom, aztán a párnákból kényelmes fészket készítek magamnak, amibe félig ülve is be tudok feküdni, aztán ölelésre tárt karokkal hívom magamhoz Dave-et. A fejét a mellkasomra vonom, hogy hasonló helyzetben tudjon átölelni, mint az előbb a zuhany alatt térdelve, mert így igazán magamhoz tudom ölelni és közben ő is közelről érezheti Yanát is. Ha esetleg ellenkezni akarna – mert mindenáron ő akar elkényeztetni engem –, akkor bevetem a hatalmas, könyörgő szemeket.
– Ez így nagyon kényelmes nekem. Kérlek, hadd gondoskodjak most rólad egy kicsit én! – biztosítom arról, hogy teljesen jól vagyok így, és kérem újra, hogy bújjon oda hozzám. Ha pedig megteszi, magamhoz ölelem, egyik kezemmel finoman a hajába túrva a tarkóján, hogy úgy kezdjem el simogatni a fejbőrét, ahogy a rohamai után szoktam megnyugtatni.
– Pihenj, Dave. Most már itthon vagy és minden rendben van. Nagyon szeretünk téged – mormolom a hajába. Megcsókolom a fejét, és miközben tovább simogatom, halkan dúdolni kezdem azt az altatódalt, amivel egyszer meg tudtam óvni egy készülő rohamtól is. Most már a fáradtságot sem érzem annyira; mielőtt elalszom, szeretném őt elaltatni, hogy tudjam: most már ő is pihen. Ha pedig a szuszogása egyenletessé válik, arcom a hajába bújtatva, orromban az illatával engedem át magam én is a fáradtságnak.

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Továbbra sem értem, miért. Nyilván el kellett hagynia a lakást, például Lucifer sétáltatása miatt, de a "maradj bent" nem is ezekre az apróságokra, hanem pont az ilyen helyzetekre vonatkozott. Ha nem nézi meg és nem ők azok, akkor nem történik semmi. Ha nem nézi meg és ők azok, akkor még át kell törniük egy páncélozott ajtót, ami időt adhat neki arra, hogy cselekedjen így, vagy úgy. Például kimászhat az ablakon, anélkül, hogy a karjaikba rohanna. Amikor pedig kérdőre vonja, hogy fürge és észrevétlen lenne ebben, értetlenül nézek rá, mert én soha nem gondoltam, vagy mondtam, hogy fürgén, vagy észrevétlenül tenné. Csak hogy meg kell tenni, ha muszáj. Amikor pedig felhozza, hogy simán leszedné őket, ha csak ketten vannak, felsóhajtok.
- Shay, soha nem jöttek értünk csak ketten. - szó szerint soha. Már amikor először átjött hozzám és mellkason lőttek, akkor is hárman jöttek értünk. Sose ketten. Aztán mióta rájöttek, hogy ő önmagában is túl erős, de ketten meg végképp túl jól dolgozunk össze és nem vagyunk sem hülyék, sem egyszerűen félre tehetőek, ez a szám mindig emelkedett. Még is honnan a fenéből veszi, hogy most csak ketten jönnének?! Sose a legjobbra kell számítani, hanem mindig a legrosszabbra! Úgy tudsz felkészülni mindenre és akármire is. A tökéletességével kapcsolatban ellent mondok, a válaszából nem tudom, mire következtessek. Figyelmetlenségre? Igazából már nem tudok és nem is akarok ezen gondolkodni. Rossz döntést hozott, aminek szerencsére nem lettek következményei azon kívül, hogy mi itt veszekedünk rajta.
Hagyom, hogy elmenjen fürdeni, én közben a démonaimmal igyekszem megküzdeni. Mikor úgy érzem, hogy vesztésre állok, felkelek, hogy kijárjam magamból, de a hálóba érve inkább csatlakozom Shayhez. A víz alá is bemegyek és térden állva ölelem magamhoz és vallok szerelmet, mire sóhajt és simogatni kezd. Lehunyom a szemem, mert már ettől érzem a szorítást enyhülni a mellkasomon, de aztán elenged, hogy magához hívjon. Csak lassan kelek fel, egyrészt mert nem akaródzik, másrészt mert a térdemet még mindig kímélni kell egy kicsit. Amint felálltam, ismét átöleljük egymást, ő az egyik kezem oda is teszi a hasára. A fejemet az övére hajtva hallgatom, miközben Yanát simogatom a kezemmel.
- Sajnálom, hogy túl reagáltam. Nem haragszom, csak... nagyon kimerítő volt ez a nap. Nagyon elfáradtam és utána haza érni egy ilyenre... nem volt jó. - motyogom a hajába.
- Ti vagytok a világom. - hunyom le a szemeimet és egy nagyot, hosszút sóhajtok.
- Nagyon fáradt vagyok. - a legrosszabb az, hogy még csak nem is testileg. Azon a holtponton már túl jutottam, hogy álmos legyek, inkább csak lelkileg vagyok teljesen lemerülve.

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

David szavaira felsóhajtok, de jobbnak látom, ha inkább nem mondok semmit. Valószínűleg úgysem értenénk egyet, talán el sem hinné, hogy gondolkodtam, mielőtt cselekedtem; az ő elmondásában az egész úgy hangzik, mintha az első hangzavarra kinyitottam volna az ajtót és tárt karokkal hívtam volna beljebb mindenkit, minél hangosabban. Azt sem akarom mondani, hogy nem lesz legközelebb, mert nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Azt sem mondhatom, hogy legközelebb majd te döntesz, mert az meg olyan lenne, mintha rá és a távollétére akarnám kenni az egészet. Inkább csak szusszanva megrázom a fejem és elmormogok egy nem tudom-féleséget.
Amikor felhozza a yachtot, olyan sebeket tép fel, amire nem vagyok felkészülve, de igyekszem valamennyire semlegesíteni magam ezekkel az érzésekkel szemben. Azt viszont nem tudom szó nélkül hagyni, hogy az ablakon kimászás szerinte jó ötlet lenne, mert azok után, amit eddig taglalt, számomra elég abszurd elképzelésnek tűnik a dolog. Nem a logikája, az teljesen rendben van, a kivitelezéssel vannak problémáim.
– Szóval előbb nézed ki belőlem, hogy ekkora hassal fürgén és észrevétlenül átvergődöm magam egy ablakon, mint hogy a beugró fala mögül le tudtam volna szedni egy-egy alakot a Glockkal, ha mondjuk csak ketten vannak? – kérdezek vissza őszinte hitetlenséggel. Ha a válasza igen, bár bele nem kötök – hiszen joga van a véleményéhez –, azért alaposan meglepődöm. Még én sem néznék ki magamból egy ilyen tornászmutatványt jelenlegi állapotomban, de azt tudom, hogy profin célzok.
Megpróbálom megértetni vele, hogy szerintem mi a baj, hogy miért lyukadunk ki mindig ide, ahol ő a fejemre olvassa az összes hibámat, minden dolgot, amivel nem elégedett, mindent, amivel nem ért egyet vagy ő máshogy csinálná. Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy én sosem leszek tökéletes, soha nem fogom mindig a tökéletes döntéseket meghozni, soha nem leszek hibátlan, de persze az a válasza, hogy nem is vágyik erre. Felsóhajtok. Rendben, akkor csak azt a Shayt szeretné, aki minden hibás döntését tudatosan az alapján hozza meg, hogy ezzel megszeg-e ígéreteket és ha igen, akkor előre beszámol róla.
– Nem tudatosan szegtem meg az ígéretem, David, hanem reagáltam egy helyzetre és hoztam egy döntést – mondom halkan, de igazából nem is hiszem, hogy van értelme ezt ismételgetni. Vagy hogy egyáltalán ennek az egésznek van-e értelme. Belemehetnénk abba, hogy ennyi erővel miért nem vagyok lecseszve azért, mert még a szemetet is ki merészeltem vinni egyszer, megkérdezhetném, miben lett volna jobb, ha előre közlöm vele, mi fog történni, elmondhatnám neki, hogy nem akartam talán felesleges stressznek kitenni, ameddig nem vagyok biztos a dolgomban, mert így is épp elég teher volt neki a leszerelés... de inkább csendben maradok. Úgyis tudom, hogy mindenre lenne válasza és semmiben nem értene egyet. Én viszont fáradt vagyok, fáj a lábam, a fejem, és egy kicsit már a hasam is, szóval nem. Nem akarom ezt tovább nyújtani.
Elfogadom a vize maradékát, de azért újratöltöm neki a poharat, mielőtt elindulnék, hogy végre letusoljak. A fürdőszoba az utolsó sarkáig fényesre vagy suvickolva, nekem pedig a mellkasomba mar a lelkiismeretem, tudva, hogy ezt is Dave csinálta meg. Sóhajtva szabadulok meg a felkapott ruháktól, aztán beállok a vízsugár alá, az első pár percben ténylegesen forróra állítva azt, hogy könnyen és alaposan le tudjak mosni magamról mindent és a hajamat is tisztára tudjam öblíteni. Sampon. Még egyszer sampon. Tusfürdő. A lemosott hab már patyolat tiszta, ezért elvetem az újabb tusfürdőzés gondolatát, de nem zárom el a vizet, csak langyosra állítom, mert nem akaródzik még kimenni innen és egyébként is jól esik.
Amikor hallom nyílni a fülke ajtaját, odafordulok, és ahogy meglátom David alakját, összefacsarodik a szívem. Nem akarok vele veszekedni. Nem akarom, hogy haragudjon rám. Nem akarok csalódást okozni. Elszoruló torokkal és elhomályosuló szemekkel figyelem, hogyan térdel le elém és ölel magához úgy, hogy a fejét a hasamon pihentesse. Gondolkodás nélkül ölelem magamhoz, ujjaimmal szinte automatikusan simogatni kezdem a haját, és örülök, hogy a víz lefolyik az arcomon, mert így elmossa a könnyeimet. A szavaira reszketeg lélegzetet veszek és csak azért engedem el, hogy mindkét kezemet felé nyújthassam.
– Gyere ide! – kérem halkan. Letérdelnék én hozzá, de félek, hogy elcsúsznék, ezért ha ő felemelkedik hozzám, úgy ölelem magamhoz. Egy kissé oldalra fordulok, hogy a hasamtól is minél szorosabban magamhoz tudjam vonni, és azért is, mert egyik kezét visszasimítom a feje helyére a hasamon.
– Mi is szeretünk téged. Én is nagyon szeretlek – mormolom a mellkasába, ahová úgy szorítom oda az arcom, mintha be akarnék költözni a bőre alá.
– Sajnálom. Sajnálom, hogy hülyeségeket csinálok, de kérlek hidd el nekem, hogy soha nem cselekednék tudatosan ellened, vagy bármelyik neked tedd ígéretem ellen – folytatom halkan.
– Szeretlek. Nem akarok veszekedni. Kérlek, ne haragudj rám – suttogom a bőrébe, miközben a zuhanyból aláfolyó víz tovább mossa a szomorúság, a keserűség, az önmarcangolás és a fáradtság könnyeit a szememből.

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Nem tudom, mi lenne jó. Mit akarnék hallani. Ha megígérné se hinném el, de ha meg nem ígéri meg, hogy próbálhatnék meg biztos lenni benne? Egyszerűen fingom sincs, mit akarok. Visszamenni a múltba és megakadályozni ezt az egészet. De hát ilyesmit nem lehet. Hallgatom a szavait, miszerint ha bejutnak ide, az egy csapda, de én ezt teljesen máshogy látom. A folyosón még kevesebb dolog van, ami elrejtheti őt. Ráadásul ha kintről jönnek befelé, minek menne kifelé? Áh.. mindegy. Majd... csinálok egy tervet vész esetére. Azt el tudom hinni, hogy nem akarta titkolni, csak befejezni az érkezésem előtt a takarítást, meg mindent is, így nem is teszek hozzá semmit, vagy kötök bele, csak bólintok egyet.
- Nem tudhattad, hogy ők-e azok, amíg ki nem mentél az ajtón, hogy megnézd. Engem ez zavar. Simán kicsalt egy zaj, meg egy pár láb. És szerencsére végül nem ők voltak azok. És mi van, ha legközelebb nem lesz szerencséd? - nézek rá értetlenül. Ha most ők lettek volna, arra mi lett volna a terv? Felhozom a jachtot példának, mert azt akarom, hogy tudja, hogy ezt a helyet is pont ugyan úgy lehet használni, de látva a csillanást a szemeiben, szerintem ő már rögtön a rossz dolgokra asszociált abból a történetből. Amin nem csodálkozom, de a csatát akkor nem azért vesztettük el, mert nem volt jó a terv, hanem mert egy béna faszkalap vagyok.
- Igen. Még az ablakon kimászni is jobb vészhelyzetben, mert ha te sem hiszed, hogy tennél ilyet, valószínűleg ők se számítanának rá.. meg legalább nem arra távoznál, amerre ők jönnek. - de mindegy. Továbbra sem értem, miért vagyunk itt, ha nem érzi magát itt biztonságosan. Miért minden, ami megakadályozza azt, hogy bejöjjenek az emberek, ha utána meg attól fél, hogy sarokba lesz szorítva? Erre milyen más rohadt megoldás lenne azon kívül, hogy szó szerint a karjaiba rohan? Amikor pedig azt mondja, hogy érti, de soha nem lesz tökéletes, hiába vágyom rá, halkan felsóhajtok.
- Én nem akarok tökéletes Shayt, de mondd, ennyire nehéz lett volna vagy betartani amit megígértél, vagy szólni, hogy nem fog menni? Nem egy hétre mentem el. Nem is hónapokra. Még csak 24 óra sem volt... - kérdezem fáradtan. Nem akarok már most sem harcolni, egyszerűen csak nem értem. Nem kértem lehetetlent. Nem kértem nagy dolgot. Nem tudom, melyik gondolat a szarabb érzés: ha aktívan nem érdekli amit megígér, vagy ha elfelejti. Bocsánatot kérni mindig egyszerűbb, szokták mondani, de most mit gondoljak majd innentől kezdve minden veszélyről és az ő hozzáállásáról? Soha nem gondoltam, hogy bolond lenne, vagy nem értene hozzá, de olyan, mintha... nem tudom... nem venne engem komolyan. Régen még jelentett valamit, amikor megígértünk egymásnak valamit. Volt súlya és törekedtünk rá. Aztán ez elkezdett csak amolyan szállóigévé lenni, amit senki nem tart be és már ott tartok, hogy fingom sincs, van-e értelme kérni. Egyelőre nincs.
Megkínálom a vízzel, amit jól le is húz, aztán újra töltve rakja vissza nekem. Közli, hogy elmegy fürdeni, én meg bólintok, mert nem tudtam, hogy átöltözés és nem-lefekvés előtt, míg én takarítottam, nem ejtette meg. Utána pillantva figyelem, ahogy elmegy, én pedig magamba roskadva ülök, ahogy magamra maradok. A növekvő, sötétedő gondolatokat - a mi lett volna ha és a többi - vízzel próbálom elhessegetni, mielőtt megérezném azt a kellemetlen, mellkasra helyezkedő súlyt. Percekig hallgatom a víz csobogását, aztán felkelek és bemegyek a hálóba. Megállva figyelem a fürdő ajtaját, majd végül sóhajtok. Akkor is szeretem, ha hülyeséget csinál. Benyitok a fürdőbe, aztán hiába hívatlan vendég vagyok, meg rajtam a törülköző, belépek mellé a fülkébe és letérdelve átölelem őt, a fejemet meg a pocakjára hajtom.
- Szeretlek titeket. - mondom halkan. Megkérném, hogy legközelebb inkább akkor hazudjon a békesség jegyében, de azt hiszem így is túl sokat kérek már tőle, szóval csak hallgatok. Eleget forszíroztam mindent mára.

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Örülök annak, hogy David legalább végighallgat, de a válaszából egyértelmű, hogy nem érti, mire akartam kilyukadni. Nem érti, hogy értem. Nem érti, hogy nem ez a probléma. Az egészben még mindig csak a segítségnyújtást látja, hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez sokkal többről szól, sokkal több mindent mozgatott meg bennem, mintha mondjuk aprót adtam volna egy hajléktalannak puszta jóakarásból. Aztán még úgy is beszél, mintha nem is akartam volna elmondani neki a történteket, pedig csak nem jutottam el odáig, mire hazaért. Aztán még úgy is tesz, mintha tapasztalatlan lennék a harcban. Ettől azért egy kicsit frusztrált is leszek és megdörzsölöm az arcom, de igyekszem nem ténylegesen felhúzni magam rajta.
– Nem titkoltam volna el előled, mi történt, de még el sem jutottam odáig, hogy a kezembe vegyem a telefonomat, mikor már haza is értél. Pont azért akartam rendet tenni és mindent feltakarítani, hogy ne kapj szívrohamot, amikor megérkezel, hanem nyugodt körülmények között tudjak beszámolni, de megelőztél – rázom meg a fejem. Hiszen ő is látta, mire ért haza, nem a kanapén malmozva halogattam a beszámolót, vagy ilyesmi. – És nem az ajtó miatt kerültem volna csapdába, hanem amikor megtalálják a módját, hogy bejussanak rajta – helyesbítek, mert azért teljesen hülye én sem vagyok. Persze erre is van válasza, de most már kicsit kezd idegesíteni, hogy valami amatőr zsebesnek néz, vagy ilyesmi.
– Lehet, hogy terhes vagyok, David, de ettől még nem lettem sem bolond, sem teljesen védtelen. Nem gondolkodás nélkül mentem ki az ajtón, nem is azonnal és nem is fegyvertelenül. Kivártam, figyeltem, mérlegeltem és hoztam egy döntést – szögezem le. Azért annyit ő is kinézhet belőlem, hogy ha továbbra is bármi gyanúsat láttam vagy hallottam volna, nem mentem volna ki. Ezután viszont felhozza a yachtot, ami az arcába robbant és majdnem megölte, én pedig egész testemben megmerevedek. Ellenállok a késztetésnek, hogy rávilágítsak, annak is milyen kurva jó vége lett; inkább veszek egy mély levegőt és maradok az észérveknél, amik engem is mozgattak.
– Arra a harcra fel voltunk készülve. Itt hogyan teremtettem volna meg tíz perc alatt azokat az eszközöket, amik ott rendelkezésünkre álltak? Mit csináltam volna, amikor kifogy a Glock tára? Az ágyra ülök és megvárom őket? Vagy ugrottam volna ki az ablakon? – kérdezek vissza. Én értem, hogy ő mit mond, és nem is vitatom annak az igazságtartalmát, de mindaz az eszközpark, amit a yachtra beszerzett, itt nem állt rendelkezésemre. Ezért mentem az ajtóhoz, ezért néztem ki, ezért hallgatóztam, és végül ezért döntöttem úgy, ahogy. A lépcsőházban kellő fedezéket adott volna a fal ahhoz, hogy leszedjem őket, ha csak egy-ketten vannak, vagy akár vissza is húzódjak a lakásba, ha sokan.
A következő szavaira és kérdéseire aztán mélyen felsóhajtok. Megmasszírozom az orrnyergem, mert érzem a kezdődő fejfájást a szemeim mögött, de nem hagyom válasz nélkül, mert talán most már meg fogja érteni, mit akarok mondani.
– Soha nem tudnám elfelejteni ezeket, David. Értem, mit mondasz. Eddig is értettem, ezért sem veszekedtem és ezért is kértem bocsánatot. Attól félek, te nem érted, én mit akarok mondani. Te a tökéletes Shayre vágysz, aki soha nem hibázik és mindig a helyes döntéseket hozza meg, de én nem vagyok tökéletes – rázom meg a fejem. Attól, mert minden egyes alkalommal leteremt és a fejemre olvassa a hibáimat, nem is fogok tökéletessé válni. Valószínűleg már az is csoda, hogy eddig eljutottam, de így iszonyatosan nehéz ezt a keveset is értékelnem.
Persze amikor megpróbálom elküldeni aludni, süket fülekre találok, nem mintha nem lenne igaza. Én is felsóhajtok, de a vizet elfogadom, mert így is száraz a torkom és a szám, úgyhogy csak fogom és felhajtom. Újratöltöm a poharat, aztán visszasétálok vele hozzá és jobbára csak leülök mellé, a pultra támaszkodva és azt figyelve, mert nem tudom, mit mondhatnék még.
– Én is lezuhanyzom – szólalok meg végül. Egyrészt érzem, hogy a hajam száraz és össze van tapadva, másrészt bármi jobb annál, mint hogy itt üljünk egymás mellett a kellemetlen csendben.

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

A kérdésemre nem válaszol, csak továbbra is olyan riadt szemekkel néz, mintha rémálmai lettek volna. Magamhoz hívom, és habár bizonytalanok a léptei, ide jön hozzám. Magamhoz húzva, ismét elmagyarázom neki, hogy Yana és Ő az első. Mindenben, de főleg biztonságban. Aztán én, aztán családtagok, jelenleg Lucifer és utána mindenki más. De ő elkezd arról beszélni, hogy mit látott meg a lányban és hogy mit érzett és nekem nem is ezzel van a bajom. Hagyom, hogy végig mondja, mert már nem a harag ural engem, meg akarom hallgatni a nézeteit, de úgy érzem, nem érti, miről beszélek.
- Shay én nem azért haragudtam, vagy csalódtam, mert segítettél neki. Sőt. Én örülök, hogy ebből a szempontból magadra találtál benne, hogy segítettél neki és örülök, hogy újabb tapasztalatot szereztél egy jobb életre. Nem vagy szörnyű anya és méltatlan feleség, csak úgy tűnik, mintha nem értenéd, hogy már nem egyedül vagy. Én azért haragudtam, mert meg se fordult a fejedben, hogy amikor veszélyben érzed magad, szólj nekem, teljesen tök mindegy, hogy tudok-e távolról segíteni, vagy sem, valid-e a veszély, vagy sem. Írhattál, vagy hívhattál volna, hogy miket hallasz, vagy rossz érzésed van, vagy bármi. És azért is, mert kimentél, pedig megígérted, hogy nem fogsz. De ha lekommunikáltuk volna, hogy ki fogsz menni, még akkor sem írtál, hogy milyen idegen varrtál össze a kanapén. Zéró kommunikáció jött tőled. Te nem akarnád tudni, ha én veszélyben érzem magam? Te nem várnád el, hogy a szar lábammal ne ugorjak bele olyan harcokba, amiket nem tudok megnyerni? Te nem lennél végtelenül szomorú, amiért mindezekre "csak úgy fény derül"? És mi az, hogy sarokba szorítani? Nincs igazad abban, hogy csapdában lettél volna ide bent: ennyi erővel miért cseréltetted le ilyen szuper biztosra az ajtót? Miért nem megyünk és élünk egy mezőn egy trailerben? - kérdezem értetlenül, némileg kétségbe esett hangon, mert szeretném ha értené, hogy nem maga a segítség nyújtás bánt, hanem az azt megelőző döntés és nem értem, hogy nem érzi biztonságosnak a lakást, mikor pont ő teremtette biztonságossá.
- Ha legközelebb már a folyosóról hallod őket, mint ahogy most is, versenyt szeretnél így futni velük az utcára ilyen állapotban? - kérdezek rá, hogy egyébként mi lett volna a terve? Harcolni velük? Így? Fedezék nélkül? Miben lett volna jobb kint lenni, mint bent?
- Emlékszel még, mit csináltunk a jachttal, amikor vártuk őket az óceánon? Emlékszel, hogy miért hoztuk a csatát egy kisebb, zárt térbe, ahelyett, hogy egy szigetre mentünk volna? - hozok fel egy párhuzamos példát. Nincs ennél biztonságosabb és jobb hely, mint ez a lakás. Helyzeti előny, egy csomó dolog, ami mögé, alá, bele lehet bújni. Fel lehet ezt a helyet is csapdázni, készíteni egy harcra. A folyosón mit csinál? Az utcán mit csinál? A kívülről behatolók ellen nem működik, hogy kimegyünk. Semmi értelme az ellenség karjaiba rohanni.
- Nem akarom, hogy azt hidd, rossz anya, vagy feleség vagy. Megteremtetted ezt az otthon, és mindig ott vagy mellettem, amikor szükségem van rád, ezek bőven bizonyítékok. De valahányszor magadról kell döntést meghoznod, mintha mindig elfelejtenéd, hogy már van Davided. És van Yanád. Nem tudok elvárások nélkül nézni rád Shay, mert a biztonságotokról van szó. Ha vállat vonnék mindarra, amire haza jöttem, mit gondolnál rólam? - kérdezem a szemeibe nézve. Ha nem törődnék ezekkel, ha nem basznám le minden egyes alkalommal, az jelentené azt, hogy nem is szeretem. Amikor leszáll az ölemből és közli, hogy aludnom kéne mert régóta ébren vagyok, csak sóhajtok.
- Bagoly mondja. Te terhes is vagy, de még én is tudom, hogy egyikünk sincs éppen alvós kedvében. - kezdem el újra a poharat piszkálni, aztán felé is tolom. Hátha szomjas, még félig teli van.

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Nem pusztán nem tudok aludni, hanem amikor valami álom-szerű ereszkedik a szememre, csak még rosszabb lesz annál, mintha egyáltalán nem aludnék. Felrémlik előttem a legutolsó alkalom, amikor hasonló szituációba keveredtünk, és emlékszem még a legelsőre is, de nem vagyok biztos benne, hogy harmadjára is megtalálnám a módját az átvészelésnek. Nem akkor, amikor Yana jóformán bármelyik pillanatban bejelentheti az érkezését. Épp ezért, amikor végleg feladva az alvásnak sem nevezhető szenvedést meglátom Davidet a konyhában, görcsbe rándul a gyomrom a félelemtől.
Nem értem, amikor visszakérdez, de nincs meg bennem az erő, hogy hangosan is válaszoljak. Amiért a legutóbb is elmentél. És azelőtt is. Némán bámulok rá, a félelemtől megdermedve, de amikor búcsú helyett felém nyújtja a kezét, egy kicsit megkönnyebbülök. Még mindig bizonytalan léptekkel, de odamegyek hozzá és hagyom, hogy az ölébe húzzon. Óvatosan emelem csak rá a szemeimet, mert ha most nem is tűnik már olyan dühösnek, igazság szerint fogalmam sincs, mire számítsak. Legutóbb sem haraggal kezdődött, amikor megsemmisített. Akkor sem volt már dühös, amikor közölte, hogy már hívott magának egy taxit.
Aztán elkezdődik. Ha nem is teljesen olyan, mint legutóbb, kísértetiesen hasonlít rá – csak most épp nem gyenge és megközelíthetlen vagyok, hanem felelőtlen, és Yana mellett nem a szülei, hanem Luci jelennek meg az akik szempontjából nem vagy megfelelő listán. Meghallgatom és nem vágok közbe, igazából nem is akarok vitatkozni vele, mert már megtanultam, hogy ilyenkor ő eldöntötte ezeket a tényeket és lényegében teljesen mindegy lenne, mit mondok. Elfogadom, hogy szerinte leszerepeltem anyaként, feleségként és Lucifer gazdájaként is. Van más választásom? Mindig is el voltam baszva. Neki is megmondtam, ő is tudta. Csak míg kezdetben ő hitette el velem, hogy akár meg is tudnám csinálni, addig most ő lékeli meg minden egyes alkalommal azt a kevés hitet is, amit néha sikerül felépíteni magamban.
– Nem érted, Dave – szólalok meg halkan, amikor befejezte. – Fogalmad sincs, mit láttam a szemében. Pontosan tudod, milyen mélyről és milyen messziről indultam, te tudod a legjobban. Szerinted milyen érzés volt ezt viszont látni? Neki nem volt Davidje, aki hazaért volna, hogy rátaláljon és összekaparja. Neki nem jelent meg egy Joe, hogy az utolsó pillanatban a segítségére siessen és összefércelje. Neki én jelentem meg. – Felsóhajtok és frusztráltan beletúrok a hajamba.
– Nem tudod, milyen teljesen egyedül lenni. Mielőtt te megjelentél az életemben, én sem tudtam, hogy létezik annak az ellenkezője. Amikor nincs melletted senki; nincs családod, aki tartsa benned a lelket, nincsenek bajtársaid, akik összekaparnának, ha megsérülsz. Amikor csak magadra vagy utalva, de ha valami annyira balul sül el, hogy magadon már nem tudsz segíteni, akkor legfeljebb a csoda segíthet. Vagy egy David. Vagy egy Joe. Vagy... én – mondom ki halkan. Nem vagyok dühös, még csak nem is szemrehányással mondom mindezt, hiszen örülök, hogy neki soha nem kellett megismernie ezt az érzést, mert még a legszörnyűbb pillanatokban is ott volt mellette legalább a családja, és hagyta is nekik, hogy segítsenek. Nem is várom el, hogy megértse, csak azt szeretném, ha legalább... megpróbálná. Ha máshonnan tudná nézni ezt, mint ahol a felelőtlen, borzasztó anyafeleséggazda Shayt látja.
– Nem tudtam volna hátat fordítani neki, Dave. Mi lett volna, ha annak idején Joe hátat fordít nekem? Neki sem volt semmi oka, hogy segítsen, tudta, hogy veszélyes vagyok és bajt hozok az egész csapata fejére, mégis úgy döntött, hogy nem hagy meghalni. Én sem tudtam volna megtenni – rázom meg a fejem, aztán halkan felsóhajtok. – Sajnálom, hogy mindig csalódást okozok. Sajnálom, hogy nem tudlak meggyőzni arról, hogy méltó anya, feleség, vagy gazda lennék. Nem fogom bizonygatni, hogy egyetlen pillanatig sem voltunk veszélyben, mert annak a nőnek percei lehettek hátra és kilenchónapos terhesen sem lett volna ellenfél, ha mégis megpróbálkozik valamivel. Azt pláne nem akarom bizonygatni, hogy nem is számítottam erre, mert tudtam, mi járhat a fejében. Igen, kimentem az ajtón, mert Lucifer is jelzett és hiába minden biztonsági intézkedés, ez az ajtó sem teljesen áthatolhatatlan és nem akartam megvárni, hogy idebent ejtsenek csapdába, ha tényleg értem jöttek, mert hiába szóltam volna neked, nem értél volna vissza időben Norfolkból. Hoztam egy döntést és igazam lett. Aztán hoztam még egy döntést és megmentettem az életét valakinek, aki addig azt sem tudta, mi az az önzetlen segítség – foglalom össze a saját álláspontomat. Halk sóhajjal emelem fel a kezem és szomorúan megsimogatom az arcát.
– Nem kérem, hogy felejtsd el, és igazából azt sem várom el, hogy megértsd, csak szerettem volna, ha látod az én oldalamat is. A múltam mindig velem lesz és most úgy éreztem, mintha egy kicsit átléptem volna a saját árnyékomon. Örülök, hogy megtettem, de borzasztóan sajnálom, hogy ezzel milyen érzéseket keltettem benned. Nem akarom tőled elvitatni őket – fejezem be halkan. Ha fáj is, nem változtathatom meg azt, ahogy ő lát engem és az eseményeket.
– Nagyon régóta ébren vagy, aludnod kellene – mondom aztán, elengedve őt is és ki is kászálódva az öléből, hogy el tudjon indulni. Valószínűleg mindkettőnknek jobb lesz, ha inkább alszik erre az egészre egyet.

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Nem mondom, sokkal jobb lett volna arra a fantáziaképre haza jönni, hogy Shay elaludt a tv előtt. De hát az élet nem kívánság műsor... Most már legalább azt is tudom, hogy miért nem válaszolt az utolsó üzeneteimre, vagy miért nem hívott, hogy meséljek neki. Nagyon dühös vagyok, így miután leteremtem, elküldöm pihenni. Nem akarok további magyarázkodást, vagy bocsánat kérést hallani. Amint Shay megszabadul a ruháktól és magát takargatva - amit nem is értek - kimegy, neki állok befejezni a munkát. Már azt se értem, hogy gondolta, hogy itt görnyedhet és a 60 kilós kutyát moshatja. Főleg azok után, hogy Lucifer is majdnem átgázolt rajta. Mindkettőre mérges vagyok. Miután egész éjjel mostam Lucifert és takarítottam a fürdőt, hogy az utolsó vércseppet is eltűntessem és kidobtam a véres ruháinkat, megpróbálom rendbe rakni magamat. A víz és a takarítás segített abban, hogy megnyugodjak és átgondoljak mindent, de az eltűnő harag és düh csak keserűséget és csalódottságot hagy maga után. Kimegyek a konyhába, hogy igyak valamit, de az egyetlen opcióm a víz, szóval azzal ülök le a pulthoz. Shayt észre sem veszem a sötétben a kanapén, nem is számítok arra, hogy itt lenne, abban a tudatban vagyok, hogy a hálóban van. Emiatt, amikor hirtelen meghallom a hangját magam mögött, összerezzenve emelem meg a fejemet. A kérdésére ráncolom a homlokomat, és a széken oldalt helyezkedve fordulok hátra.
- Nem. Miért mennék el? - mondom és kérdem halkan, ahogy hátra pillantok rá. A sötét félhomályban, az ablakon át beszűrődő fényben is látni a félelmet a szemeiben és a szinte rettegést az arcán. Halkan sóhajtok és hiába vagyok csalódott, szomorú és vesztem el a bizalmam, attól még szeretem és megesik rajta a szívem. Felé nyújtom a kezem, hogy jöjjön oda hozzám, aztán ha megtette, úgy helyezkedem, hogy az ölembe tudjam húzni, hátát meg a pultnak tudja dönteni.
- Már nem az a nő vagy, aki voltál. Változtatnod kell a prioritásaidon, Shay. - mondom halkan, de ez érezhetően nem kérés tőlem.
- Muszáj, különben az élet nem fog működni. Elsősorban anya vagy. - simítok a hasára.
- Mielőtt bármit csinálsz Yanára kell gondolnod. Lehet, hogy még nincs kint a világban, de akkor is felelősséggel tartozol érte, és ezáltal magadért. Másodsorban feleség vagy. Bármit csinálsz, azt úgy kell csinálnod, hogy rám is gondolsz. Ha veszélyt érzel, akkor is jelzel, ha végül nem az. Mert ha úgy jövök haza, hogy azt hiszem, hogy elaludtál a TV előtt, aztán vérben úszva látlak meg titeket, az túl nagy kontraszt. Harmadsorban gazdája vagy egy állatnak. - mutatok Lucifer felé, aki a bejárati ajtó előtt hortyog már.
- Ha nem érzed veszélyben Yanát és magadat, és mindent leegyeztettél velem, még akkor is van egy élet, amire figyelned kell és óvnod kell. Igen, Lucifer azért van veled, hogy megvédjen, de ez nem jelenti azt, hogy veszélybe sodorhatod magad és ezzel őt, mert úgy is megharap mindenkit. Az ő élete sem játék. Csak ezeket követően lehetsz negyedikként jóságos szamaritánus. Akkor is, ha magadat láttad benne, akkor is, ha ismerősről van szó. - nem állok neki taglalni a csalódottságomat és a megtört bizalmamat, mert ha ezek után se tudja, akkor nagyobb a baj, mint hittem.

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Katasztrófa. Egyszerűen minden a feje tetejére áll és én úgy érzem, mintha az istenek haragját zúdítanák a nyakamba – persze a tény, hogy David borzasztóan haragszik rám és megint csalódott bennem, igazából fel is ér ezzel. Nem sajnálom, hogy megmentettem a nő életét; a szemeibe volt írva, hogy vele sem tett még soha, senki jót. Én ugyanilyen voltam. Egészen addig a pillanatig, amíg David meg nem jelent az életemben – újra –, fogalmam sem volt arról, hogy ilyen egyáltalán létezhet. Fogalmam sincs, min mehet, min mehetett keresztül az a nő, de mintha a régi Shayana szemeibe bámultam volna és ez az új életem tükréből talán jobban megérintett, mint kellett volna.
Hagyom, hogy David rám zúdítsa a haragját, igyekszem összehúzni magam a hangerő miatt, és vagyok annyira bölcs, hogy ne vitatkozzak. Csak a kérdésére válaszolok és bocsánatot kérek, mert neki nem akartam csalódást okozni. Nem is igazán mond semmit, csak rám parancsol, hogy vegyem le a ruháimat és menjek aludni. Felemelem a fejem és szólásra nyitom a számat, szeretném elmondani, hogy nem akarok így befeküdni az ágyba és kifejezni az aggodalmamat, hogy ki tudja ő mióta nem aludt, de esélyt sem ad megszólalni, csak megismétli a parancsot. Megsemmisülve szegem le a tekintetem, de engedelmesen lehúzom magamról a ruháimat, aztán rá sem nézve, még magamat is takarva elhagyom a fürdőt. Előveszek egy nagy pólót, amit magamra tudok húzni – nincs az az isten, hogy feláldozzam a hálóinget, amit tőle kaptam –, felveszek egy bugyit, aztán a kis fürdőben legalább a kezeimet, az alkaromat és az arcomat alaposan megmosom. Keresek egy tiszta plédet, leterítem a kanapéra, és jobb híján én is oda fekszem le, az oldalamra, összehúzva magam, szomorúan és keserűen.
Nem tudok aludni. Próbálkozom, de nem jön rendes álom a szememre, csak a felszínes, inkább ijesztő, és semmiképp sem pihentető képekbe süppedek bele, amikből aztán fel is riadok. Az elmém aljas módon visszajátssza a régi emlékeket, amiktől csak még rosszabbul érzem magam és zsigeri rettegés lesz úrrá rajtam. Amikor már nem bírom ezt tovább, inkább meg sem próbálok vissza"aludni", csak felülök a kanapén – és ekkor látom meg Davidet a konyhapultnál ülni.
Görcsbe rándul a gyomrom a gondterhelt alakjától, mert borzalmasan érzem magam, hogy ennek már megint én vagyok az oka, ráadásul újra elfog a zsigeri rettegés. Emlékszem egy ilyen alkalomra. Csalódást okoztam. Kikelt magából. Nem akart meghallgatni. Dühös volt és csalódott. Nem aludt velem.
Másnap elhagyott.
– Dave...? – szólalok meg halkan, kissé rekedten, felemelkedve a bizonytalan lábaimra, hogy közelebb sétáljak. A szavak először a torkomon akarnak, de aztán megköszörülöm azt, hogy másodjára sikerüljön.
– Most... Most is... Most is el fogsz menni...? – lehelem remegő hangon.
Nem ez lenne az első. A kórházban is elhagyott. Aztán Ukrajna előtt is. Mindig csalódást okozok. Mindig elüzöm magamtól...

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Nagyon-nagyon-NAGYON mérges vagyok Shayre. Elég egyoldalú a "vita" - lebaszás -, de még csak az kéne, hogy mindezek után neki álljon feljebb. Nem, tudja jól, hogy igazam van és alig-alig pillant rám. Még Lucifer is meghúzza magát és helyesen teszi, mert az kéne még, hogy az egész lakást takarítani kelljen. Kicsit kifordulok önmagamból, meglehetősen hangosan levonom a következtetéseket, és kérdőre vonok néhány dolgot. Amikor pedig nagyon finoman utal arra, hogy az a nő is bérgyilkos/titkosügynök/kém nemtomleszarom, egy gyilkológép, mint Shay volt, akkor háromszor akkorára dagad a fejem a haragtól. Már csak azért is fojtom vissza a levegőbel együtt, mert Shay leül - láthatóan fáradt - és bocsánatot kér, amiért csalódást okozott. Én olyan erősen szorítom össze az állkapcsomat, hogy majdnem elroppannak a fogaim, de végig hallgatom őt. Mivel a fejemben már elképzeltem, ahogy megkeresem ezt a helyi "lakost" és én magam rugdosom át a túlvilágra, amiért ilyesminek kitette a feleségem, jobbnak látom, ha Shayt egyelőre nem teszem ki ezeknek a gondolatokat. Csak visszanyelek mindent és körbe nézek.
- Vetkőzz le. Hagyd itt a ruháid, aztán feküdj le. - mondom neki ellentmondást nem tűrő hangon. Én mondjuk lassan 24 órája ébren vagyok, mert most már 2 óra is elmúlt. Azt remélem, hogy ő azért aludt itthon, mielőtt úgy döntött, hogy kockára tesz mindent. Ha próbálna még magyarázkodni, akkor egyből felemelem egy kezem és a tenyerem mutatva állítom meg a beszédben és ismétlem el magam. Vetkőzzön, és feküdjön le. Ha végre kimegy, füstölgő fejjel utasítom Lucifert a kádba és fejezem be a fürdetését. Kimosom a vért a bundájából úgy háromszor samponozva be - a franc se tudja, milyen betegségei lehetnek egy idegennek -, aztán áttörlöm egy törülközővel, majd hajszárítóval megszárítom. Már ez is egy óra. Amint pedig ez meg van, kitakarítom a fürdőt: a fali csempéket, szekrényeket, kádat, mosdót, tükröt, wc-t, padlót mindent áttörlök, mert Lucifernek hála minden is vércseppes. A fugákat csak azért nem kell sikálnom, mert a víz felhígította annyira a vért, hogy ne fogja meg azt. Mire ezekkel is végzek, addigra fél 5 van. Leveszem magamról a véres-vizes ruhákat, ingerültem bele baszom a zsákba, amibe a használt törlőpapírokat gyűjtöttem, aztán ha már itt vagyok, letusolok magam is. Alaposan leöblítem és mosom mindenem, aztán megtörülközök és a törülközőt magamra tekerve megyek ki a konyhába. Szívesen innék valamit, de a vodka túl erős - ha egyáltalán maradt, mert sejtem, valamivel tompítani kellett az idegen fájdalmát -, sör meg nincs itthon, úgy hogy jobb híján vízzel ülök le a pulthoz. Majd azt képzelem sör.
Rákönyökölök a gránit lapra és a homlokomat a tenyerembe fektetve sóhajtok egy nagyot. Ennyi idő és takarítás, mozgás után el lehet mondani, hogy lenyugodtam, de a számban terjedő keserűség és csalódottság nem akar távozni, hiába iszom újra és újra a pohárból. Volt időm átgondolni a hallottakat és egyrészről megértem Shayt, másrészről örülök a fejlődésének abból a szempontból, hogy már emberként tekint másokra és segítséget nyújt, de közben ott van az érzés, hogy egyébként sokadjára játsszuk már ezt el. Megkérem valamire, megígéri, megszegi. Most már konkrétan hülyének érzem magam, mert minden egyes alkalommal hiszek neki, hogy betartja a szavát. Még csak rám se írt, hogy lehet, hogy gond van. Meg se fordult a fejében, hogy szóljon nekem, megelőzve mindezt. Mindent. Ha valamire, akkor pont ezekre a gondolatokra nem volt szükségem a mai nap után. Arról meg aztán végképp fingom sincs, hogy az árnyékai, meg az állambá' mit szólnak ehhez... Vagy az új barátnője vajon mikor fogja majd megtudni, hogy tele van poloskázva a lakás, és mit tesz majd, ha rájön? Ez az egész egy elbaszott nagy fostenger. Fáradt vagyok.

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Fel vagyok készülve a haragjára. Tényleg fel vagyok készülve arra, hogy mérges lesz, hogy kiabálni fog velem, hogy lekap a tíz körmömről... de amikor szó szerint rám üvölti a haragja első hullámát, akaratlanul is összerezzenek a hangerőtől. Így is kisebb vagyok nála, de ahogy rám zúdítja a dühét, úgy érzem, mintha egyre kisebbre mennék össze előtte. A végén már nem is nézek rá, csak lesütött szemekkel állok, mint egy leteremtett kisgyerek, néha-néha pillantva fel rá a szempilláim árnyékából, de aztán gyorsan meg is gondolva magam, látva a villámló szemeit. Tudom, hogy igaza van, mégsem sajnálom. Egyetlen egyszer próbálok közbeszólni, de mire felemelem a fejem és szóra nyitom a szám, ő már meg is előz, letromfolva, amit mondani akartam volna, úgyhogy inkább be is csukom a számat.
Hagyom, hogy befejezze, és amikor a végén kérdőre von, nyelek egyet, mégis nyugodt hangon szólalok meg.
– Azért, amiért Joe sem hívott nekem mentőt – adom meg neki az egyszerű, mégis sokatmondó választ. Felsóhajtok, és ha engedi, oldalra lépve lassan leülök a kád szélére, mert most már nem csak fáradt, de stresszes is vagyok. Beletúrok a hajamba és felnézek rá.
– Sajnálom. Igazad van, és sajnálom, hogy már megint csalódást okoztam, de pontosan olyan volt, mintha magamat láttam volna azon a lépcsőn. Ugyanazt láttam rajta... ami én is voltam. – Megrázom a fejem. – Nem tudtam volna elsétálni. Elmondhatod, hogy felelőtlen vagyok és ostoba, valószínűleg igazad is van, de... hoztam egy döntést és azt nem sajnálom. Megmentettem az életét. Nem tett fel kérdéseket és én sem kérdeztem tőle semmit. Valószínűleg soha többé nem látjuk egymást és kész – vonok vállat.
– Tudtam, hogy itt lakik. Láttam, amikor beköltözött, bár azóta nem találkoztam vele egészen idáig. Tudtam, hogy nem értem jött – teszem még hozzá, mert nekem ez elég volt. Neki valószínűleg nem lesz az.
– Sajnálom – hajtom le aztán újra a fejem. – Nem akartam megint csalódást okozni. Nem így akartalak hazavárni – nézek végig magamon, bár mindketten tudjuk, hogy ez nem csak a félresikerült fürdetés következményeire vonatkozik.

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Imádom a hullámvasutakat, de a kibaszott érzelmi hullámvasutazás nem nekem való. Először Luciferért aggódok, aztán Shayért, aztán azon gondolkodom, hogy a megfigyelés alatt nyírt ki valakit, de akkor kit és miért és annyi kérdés zakatol bennem, hogy elkezd fájni a fejem. Vagy ez a növekvő vérnyomástól van? Még magamban tartom a mérget, amiért kompromittálja magát. De aztán kiderül, hogy nem ez történt.  Megfogja a kezem és azt mondja, segített valakinek, ami azt jelenti, hogy megszegte az egyetlen dolgot, amit a lelkére kötöttem. Jó, elnézném, ha mindez mondjuk úgy történt volna, hogy az ablakon kinézve látta, hogy valaki bajban van, de ahogy elmeséli mi volt, érzem, ahogy egy ér kidudorodik a halántékomon, amikor azt mondja, gyanús dolgokat hallott... úgyhogy KIMENT A KIBASZOTT LAKÁSBÓL, mert gyanús volt a mozdulatlansága! Már szívnám fel magam, de megvárom, hogy végig mondja. A harag és csalódottság igazából elvakít, még Joe említése sem képes meggátolni azt, hogy úgy törjön ki belőlem minden, ahogy.
- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED?! - kiabálok rá úgy, mint egy gyerekre és most az sem érdekel, ha a szomszédok rám hívják a rendőröket.
- Az egész lakás olyan, mint egy pánik szoba, te pedig a legelső gyanús jelre EL HAGYOD A BIZTONSÁGOT NYÚJTÓ FALAKAT?! - folytatom ugyan olyan hangosan, hevesen gesztikulálva. Nem érdekel, hogy fel volt fegyverkezve és Lucifer az oldalán volt. Terhes és másoknak eleve helyzeti előnyük lehetett volna, ha mindez csak csali lett volna számára.
- Mindezt úgy, hogy a kukucskálón át nem látod be a folyosó egészét és arról sem volt halvány lila fingod se, hogy ki feküdt a kurva lépcsőn! - zeng tőlem továbbra is a fürdőszoba. Már Lucifer is próbálna elsunnyogni, mire ráfördemek, mert nem akarom, hogy összevizezze és vérezze az egész lakást.
- MARAD! - a parancsra azonnal a hasára fekszik és a lábaira hajtja a fejét, a szikrázó szemeimet pedig Shayre fordítom.
- Még is mit kéne csinálnom, hogy végre eleget tegyél a kéréseimnek?! Vegyem el a kulcsodat?! Kötözzelek a radiátorhoz?! Még is hogy a francba hagyjalak hátra nyugodt szívvel, ha ész nélkül lépsz ilyen szituációkba?! Nem érdekel, ha elvérzett volna! - vágok közbe, ha netán szólni akarna.
- Kurvára leszarok mindenki mást! Ott döglik meg a folyosón, saját magát keverte bajba! De ha már itt tartunk, egyáltalán mi a tökömnek hoztad be őt ide?! Ha rájöttél, miután nagy kegyesen kitetted magad a veszélynek és kimentél, hogy nem ők azok, miért nem hívtál neki mentőt?! - vonom kérdőre ezt is, mert egyszerűen eldobom az agyamat. Szorította volna le a sebet és vitték volna el innen, az lett volna a legegyszerűbb. Ehelyett behozta hozzánk ÖSSZEVARRNI. Mi a büdös lófasz?!

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Annyira fel akartam készülni Dave fogadására! Jó, persze, túl sokat sem készülhettem volna, mert már nem igazán szabad semmit csinálnom – szerinte –, így visszájára sülhetett volna el a dolog, de legalább... valamit akartam. Egy hideg limonádé a hazaérés örömére, kedveskedő figyelemelterelés, ölelések, egy finom masszázs, miközben szigorúan a bíborszívről faggatom – ez a minimum, amit megérdemelt –, és még véletlenül sem beszélünk arról, hogy most már hivatalosan is veteránnak számít. Csak akkor, ha ő akarja kibeszélni magából. Aggódtam érte egy kicsit, hiszen tudom, mennyit jelentett neki egész életében a karrierje, és szerettem volna ott lenni neki támasznak, amikor ez az egész tényleg ránehezedik a vállára. Ha már Norfolkba nem mehettem vele, hogy mellette legyek.
Ehhez képes viszont elég alaposan félresikerül az üdvözlés. Eleve elég elcseszett a szituáció, de aztán Lucifer még úgy is dönt, hogy lehet ennél rosszabb is, és katasztrófa sújtotta övezetet csinál a fürdőszobából, miközben majdnem mindkettőnket feldönt. Érzem, hogy Dave próbál segíteni, így legalább a nyakam nem rándul meg és tompul is egy kicsit az esés, de aztán ő is kis híján a fenekén végzi, Lucinak hála.
Ha a nőt nem is kellett elásnom, magamat szívesen elásnám, ahogy végignézek a katasztrófán, tudva, hogy a neheze igazából még hátra van. Amikor Dave mellém guggol, a vállára simítom a tenyerem, aztán bólintok, utána pedig megrázom a fejem a rám zúdított kérdésekre.
– Jól vagyok és nem, nem az én vérem. Senkinek nem esett baja – igyekszem megnyugtatni ebből a szempontból, miközben ő már lényegében talpra is húz. Hagyom, hogy a saját szemével is meggyőződjön erről, és közben próbálom kitalálni, hogyan kezdjek bele abba, hogy igazából csak itt nem esett baja senkinek. A kérdése viszont megelőz, a szemei pedig már most dühös szikrákat szórnak, ezért nyelek egyet és kicsit behúzom a nyakam, mint a kutya, aki tudja, hogy rosszat csinált.
– Én... segítettem valakinek – választom a lehető legneutrálisabb felütést, ami talán még egy kis pozitívumot is csempész a történtekbe. Szusszanva, aggódva és kissé frusztráltan túrom hátra a nedves hajam, mert tudom, hogy fel fogom dühíteni Davidet, pedig nem akarom.
– Elkezdem az elején, jó? Csak kérlek, hallgass végig! – fogom meg az egyik kezét mindkét kezemmel. – Délután hangokat hallottam a lépcsőházból. Úgy értem, gyanús hangokat, és Lucifer is nagyon fülelt, nyugtalan volt, ezért meg akartam nézni, mi történik. A kukucskálón néztem ki, de csak két gyanúsan mozdulatlan lábfejet láttam a lépcső alján abból a szögből, szóval kimentem. A Glockkal és Lucival – teszem hozzá, bár tudom, hogy ahogy én is, úgy ő is tudja: olyan csapda is lehetett volna, amiben egyik sem segít, de nem vártam volna meg, hogy ránk robbantsák a lakás ajtaját.
– Egy itt lakó nő volt az. Megszúrták, nem tudom, mennyivel korábban, de szerintem fél lábbal már a sírban volt. Ott vérzett volna el a lépcsőn – kezdem megint azzal, amitől ez az egész akár pozitív megvilágításba is kerülhetne, de ez nem a teljes igazság. Egy pillanatra lefelé fordítom a pillantásomat, aztán újra felnézek rá. – Magamra emlékeztetett. Pontosan olyan volt, mikor amikor Joe megmentette az életem. Nem tudtam csak úgy ott hagyni. Luci bundája azért lett véres, mert segített neki lejönni a lépcsőn, rá támaszkodott. Én pedig összevarrtam a sebét – foglalom össze a történteket, kissé félve várva David reakcióját.

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Valahogy, most esik le, hogy nem csak Shayjel élek. Mármint... Persze, tisztában vagyok Lucifer létezésével, de a vele való kötődésem csak akkor üt igazán pofán, amikor a fürdőbe lépve meglátom, ahogy Shay vért mos ki belőle. Shayért mindig aggódom. Őt mindig féltem. Lucifert soha, mert soha nem gondoltam volna, hogy egyszer neki eshet baja. De ez az érzés most olyan erősen ér, hogy nem is tudom hirtelen, mit csináljak. Tizedmásodpercek alatt lezajlik bennem a kép, hogy két kézbe kapva berakom a kocsiba és elszáguldunk egy állatkórházba, de... Luci túl... boldognak tűnik... és élénknek. Mire belépek és eljut az agyamig, hogy mi történik, Shay már próbál magyarázkodni, de Lucifer annyira beindul a látványomra, hogy nem tudja befejezni, sőt, lesodorja őt a sámliról. Én fingom sincs, kiért aggódjak jobban hirtelen, Shay után kapok és tartom meg a fejét félkézzel, de közben Lucifer a maga súlyával támaszkodik és ugrik rám, amitől megtántorodva lépek párat hátra.
- ÜL! - kiáltok rá a kutyára, mire ő azonnal le is száll rólam és én pedig végig pillanthatok a vizes-véres mindenségen.
- Mi történt?! Te jól vagy? Ez a te véred? - guggolok le azonnal Shayhez és szinte a segítsége nélkül a hónalja alá fogva emelem és állítom fel, miközben úgy mérem végig, mintha röntgen szemem lenne. Persze, ha megkapom a nemleges választ, akkor már értetlenebb és mérgesebb is kezdek lenni... mert ez nagyon nem jó jel.
- Kinek a vére, ha nem a tiéd?! - kérdezem villámló szemekkel. Csak nem ölt meg valakit ilyen állapotban, egyedül?! Nem szabadna megerőltetnie magát!

you are my sin, my religion

yeah, you bring me to life

Mire mindennel végzek, majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem dőlök le záros határidőn belül aludni, Yana bosszúból meg fog indulni kifelé.
Egyik kezemmel a hasamat simítva, a másikkal a derekamat támasztva lököm be magam mögött a bejárati ajtót a lábammal, miután Lucifer is beiszkolt utánam, aztán odabent is ellenőrzöm a takarítás és a rendrakás teljességét. Talán jobban esett volna nem ilyen kevéssel szülés előtt Teréz anyát játszani, de ettől még nem bánom, amit tettem. Megmentettem a nő életét, ahogy Joe mentette meg az enyémet annak idején. Csak visszaállítottam a karma egyensúlyát.
Kár, hogy ez Davidnek kevés lesz, szólal meg egy gonosz kis hangocska a fejemben, én pedig halkan felnyögök. Neki még mindenképpen elő kell állnom valami átkozottul jó és kikezdhetetlen logikájú magyarázattal. Mivel mindent rendben és tisztán találok, részben ezzel az elhatározással megyek a kanapéhoz, de ahogy a telefonomért nyúlnék, szinte kiszúrja a szemem a mellé heveredett Lucifer bundája. Akinek összeállt a szőr a hátán az odaszáradt vértől. Újra felnyögök, megfeledkezem a telefonról és a magyarázatról is, és már megyek is a fürdőszoba felé.
– Lucifer! – szólok neki is. Az egyetlen szerencsém az, hogy betegesen szeret fürdőzni kutya létére, különben megnézhetném magam, mikor vonszolom be a nagy testét a kádba. Így viszont csak a szinte elkaparó karmokat hallom a padlón, és mire odanézek, egy fekete árnyék elsuhan mellettem, és már ugrik is be a kádba, várakozón nézve rám.
– Jól van, jól van, nem mindenki ilyen mozgékony ám! – nevetem el magam. Előkerítem a kutyasampont, aztán én is a kádhoz megyek, de valóban nem vagyok már olyan mozgékony. Mire beállítom a víz hőmérsékletét és átállítom a sugarat a zuhanyfejre, úgy szuszogok, mint aki lefutott egy félmaratont.
– Most már megérkezhetne a hercegnő, hm, Luci? És te miért nőttél ilyen hatalmasra egyébként? Nem foglak győzni csutakolni... – mormogom folyamatosan, de legalább egy fokkal jobb, mintha magamban beszélnék. Nem mintha Lucifer tudna válaszolni, de esküszöm, úgy néz az okos szemeivel, mint aki pontosan érti, amit mondok. Jobb híján egy sámlit készítek a kád oldalához, amire rá tudok térdeli úgy, hogy a hasamtól is elérjek Luciferig, és biztosan ne is csúszhassak el, aztán a vízsugarat a háta fölé állítom, hogy elkezdjem kimosni a bundájából az odaszáradt vért.
– Szóval mit gondolsz, mit mondjunk Dave-nek? Nem akarok neki hazudni, de mindenképpen valahogy úgy kellene elé tárnom a helyzetet, hogy ne kapjon agyvérzést. Vagy legalábbis... csak minimálisan akarja kitekerni a nyakam – beszélek tovább Lucihoz, aki szinte vigyorogva élvezi a wellnesst.
Talán ezért sem vesszük észre, amikor az említett megérkezik. Én még a koppanást sem hallom, sőt, csak akkor figyelek fel – vagyis rezzenek össze úgy, hogy majdnem elejtem a zuhanyrózsát –, amikor felkiált mögöttem.
– Dave! – fordulok felé egyszerre meglepve, egyszerre úgy, mint akit rajtakaptak valamin. Persze az gyorsan leesik, hogy végül nem néztem meg a telefonom, így lemaradtam arról, hogy mégis indítottak járatot Norfolkból, de most ez a legkisebb probléma.
– Ne aggódj, nincs semmi baja – próbálom gyorsan megnyugtatni, amikor látom, hogy a szívbajt hozta rá a látvány. Persze Lucifer már táncol a kádban, hiszen nem látta Dave-et majd' egy napja. – Ez nem az, aminek... Luci, maradj nyugdton, légy szíves! – kezdeném, de rá kell szólnom Luciferre, mert ahogy Dave közeledik, ő egyre inkább rázza a fenekét... és már lábra is áll.
– Lucifer! – szólok rá, de mindhiába. Nála már csak David van fókuszban, ezért úgy, ahogy van, csatakosan, véres-vizesen kiugrik a kádból, hogy szó szerint rávesse magát. A káosz kiteljesedik: kiveri a kezemból a zuhanyrózsát, amitől minden csak még vizesebb lesz, ráadásul felettem ugrik át, ami miatt én egy halk kiáltással ösztönösen oldalra lendülök, hogy ne tudjon felborítani. A fenekemen érek földet, legalább az ugrás sugarától biztonságban, de semmi mástól nem, mert most már én is csurom víz vagyok, ráadásul Lucifer jókora adag rózsaszínes vér-víz egyveleggel terített be engem is. Meg minden mást is. Úszik az egész fürdő, és én csak remélni merem, hogy legalább David megússza valamennyire, mert ha eddig biztos voltam benne, hogy kapni fogok a fejemre, akkor most már hatványozhatom is a készülő katasztrófát. Halk nyögéssel ejtem az arcom a tenyereimbe és elmormolok néhány káromkodást, mielőtt felemelném a fejem.
– Meg tudom magyarázni...

Shayana & David

You show the lights that stop me turn to stone
You shine it when I'm alone
And so I tell myself that I'll be strong
And dreaming when they're gone

Miután megbeszéltünk mindent és majdnem éjszakába nyúlóan szeretkeztünk - a szomszédok bánatára -, magamhoz ölelve figyeltem Shay mosolygó arcát. Én nem tudtam olyan jól és könnyedén elaludni, mint ő. Még mindig rengeteg dolog járt a fejemben a titokzatos idegenen keresztül, a norfolki bázis látogatáson át a teljesítmény problémáimig.  Kellett egy kis idő, hogy az agyam leálljon és pihenni tudjak, ebben pedig sokat segített Shay és a néha megmozduló pocakja.
Egy hét telt el ezen nevezetes este óta. Azon este másnap reggelén beszéltem a norfolkiakkal és haladékot kértem. Egy hetet adtak még pluszban, de a ház kell másoknak, szóval nem tudnak annál tovább várni. megbeszéltem Shayjel, hogy még kivárjuk ezt a hetet, fokozott figyelemmel, itthon maradva, aztán egy nap alatt letudok mindent, ott sem alszom, csak jövök haza. Lefoglaltam egy hajnali járatra a jegyemet és délutánira a visszautat. Így estére itthon lehetek. Shay lelkére kötöttem, hogy ki ne merje dugni az orrát nélkülem a házból, és ha kidugja, akkor is csak azért, hogy Lucifer elvégezhesse a dolgát. A szavát adta, én pedig bízom abban, hogy követni fogja a kérésemet. Nem is engedtem, hogy ő vigyen el: egyrészt rohadtul ne vezessen most már ekkora hassal, miközben bármikor megindulhat a szülés, másrészt a "maradj otthon" lényege, hogy nem megy el otthonról. Kellett némi küzdelem, hogy beadja a derekát, de végül finom csókokkal meggyőztem őt. Összepakoltam az egyenruháimat - egy-egy darabot mindenből a szentimentalitás kedvéért is megtartottam -, a fegyvereimet - majd veszek újakat -, a norfolki kulcsot, a dögcédulámat, aztán hívtam is a taxit. Megígértem Shaynek, hogy vigyázok magamra és a lábamra, aztán hosszas búcsú és csókok után beszálltam kint a taxiba.
Az oda út rendben is volt, minden szempontból. A városban nem volt akkora dugó, időben értem a reptérre, ahol a szolgálataimnak hála kedves elbánásban részesültem. Volt egy kisfiú aki kérdezősködött is, meg arról is, hogy miért bicegek, én pedig inkább kitaláltam neki valami nagyon menő sztorit, amit elmondhat majd a barátainak - inkább, mint hogy az ukrán halottak ásásával rémisztegessem.
Norfolkba érve újra taxiba szálltam és mentem is a bázisra. Rendkívül hosszas ügyintézés vette kezdetét. Mindent dokumentálni kellett, főleg a fegyvereket. A biztosításommal kapcsolatban is voltak papírozások, aztán le kellett mindent adnom személyesen. Megkaptam a vörös sapkát, de a volt szakaszvezetőm intézett nekem egy bíborszívet is, így azzal együtt szereltettek le. A díszdobozt szorongatva és nézegetve ültem a taxi hátsó ülésén, immár délután. Még tudtam járni Norfolkban egy kört, főleg a nosztalgia kedvéért, de vettem a régiek helyett új fegyvereket is, és meg is ebédeltem. Mindenről beszámoltam Shaynek telefonon, küldtem képet neki a bíborszívről, a piros sapkáról és míg a reptérre értem, fel sem fogtam, hogy mennyire rohadtul nem számoltam az időjárással. Csak addig, amíg a taxitól a reptérre berohantam bőrig áztam, mert az Ophelia hurrikán Virginia szélén járt. Gépek se le, se fel.
- A kurva isten megbassza! - morogtam az orrom alatt, miközben az induló és érkező járatok tábláján a vörös "Késik" és "Törölve" álltak. Azonnal hívtam is Shayt és szóltam neki, hogy nem fogok estére haza érni, ha pedig a vihar nem vonul el pár órán belül, akkor lehet csak másnap fogok tudni haza menni. Biztosított arról, hogy nem megy sehová, csak vigyázzak magamra és ha nem indul semmi, inkább menjek hotelbe aludni.
Iszonyat türelmes voltam. Estig néha rájártam a dolgozókra megkérdezni, mit lehet tudni, de nem sok infóval tudtak szolgálni, egészen az utolsó pillanatig. Már majdnem feladtam volna, mikor 11-kor jeleztek, hogy éjfélkor fog indulni járat. Persze azonnal rá is tettek elsőbbséggel, én pedig írtam egy üzenetet Shaynek. Nem akartam hívni, mert nem tudtam, hogy alszik-e már: nem hívott, hogy meséljek neki, szóval lehet bealudt a TV előtt. A képre elmosolyodom, lehet úgy érek majd haza, hogy még mindig ott szuszog és csorog a nyála.
Ennél távolabb nem is állhattam volna az igazságtól. Haza érve félhomály fogadott és csend. Se Luci nem ugrott a nyakamba, se Shay. A TV nem volt bekapcsolva, ő nem feküdt rajta. Lehet tényleg alszik már? De akkor miért van az asztali lámpa felkapcsolva? Nekem hagyta volna úgy? Elindulok settenkedve a háló felé, mert ha alszik, nem akarom felkelteni a trappolásommal. Azonban ahogy beljebb megyek a lakásba, csobogás hangját hallom. Fürdik..? Értetlenkedve hagyom abba az utolsó pár méteren a settenkedést, hiszen hallhatóan ébren van, még beszélget is ... Luciferrel?! Az ajtóhoz lépve épp csak egyet koppintok és már nyitok is be mosollyal az arcomon.
- Sziasz... MI A FRANC TÖRTÉNT?! - tör ki belőlem aggodalmasan, ahogy meglátom Lucifert a kádban, amint ömlik belőle a vér, miközben Shay a zuhanyfejjel öblögeti. A vérnyomásom olyan hirtelen tör az egekbe, hogy majdnem meg is szédülök tőle. Először fel sem fogom, hogy Lucifer nem a fájdalomtól nyüszög, hanem a boldogságtól és neki áll rázni a seggét. A kutya után rögtön Shayre kapom a tekintetem.
- Mi történt?! - kérdezem pánikba esetten újból, míg fogdosni és nézegetni kezdem Lucifert, mert egy nagy sebet keresek rajta. Értetlenül nézem a boldogságát és azt, ahogy felém nyalogat, meg azt, hogy nem találok rajta semmit, így egyre értetlenebb leszek. Mi ez a sok vér?!