Az éjjel folyamán többször elkapja az agyfasz, de az agyát igazán akkor önti el a szar, amikor megint rálőnek.
És ahelyett, hogy ez triggerelne benne valamit, félelmet mondjuk, vagy leblokkolná teljesen a történtek fényében, természetesen nem ez történik. Az ostoba nem tud célozni, ő pedig úgy vallja, hogy ravaszt akkor húzunk meg, ha biztosan betalál a golyó, így van lehetősége nyakon ragadni a szarházit, és addig ütni, amíg eszméletét nem veszti, és többet már nem áll az útjában.
Ez azon a ponton történik, amikor Annabelle-t már megtalálták és próbálják kivinni a szicíliaiak által üzemeltetett gyár pincéjéből, ahol megtalálták. Nem ez volt az eredeti terv, sőt, ő azzal számolt, hogy néhány órán belül megkapják a szükséges információt, talán némi bizonyítékkal vegyítve a nő haláláról, így Fabiola is elhinné végre, hogy nincsenek csodák és a barátja valóban az életét adta azért, hogy a riválisuk egyik legrangosabb nőjével tartotta a kapcsolatot.
Annabelle nincsen jó bőrben, valószínűleg napokig kínozták idelent étlen-szomjan, ahogy azt sejtette, de határozottan lélegzik, neki meg átfut a fején, milyen erővel is bír a saját nője, amiért vagy manifesztálta ezt a csodát, vagy egyszerűen csak tudta, hogy nem szabad magára hagyni a barátját. Ha kikerülnek innen élve, és visszakerülnek ugyanebben az állapotban a Pellegrini villába, el fogja mondani a másiknak is, mennyire elveszti az eszét ez a férfi attól, amire a nő képes.
Kifelé menet az történik, amire számít; ezúttal nem őt célozzák a golyók, úgyhogy nem kifejezetten veszi magára, de amikor az emberei ártalmatlanítják az Annabelle férjéből, meg az embereiből álló csapatot nem kegyelmez a férfinek. Egyet hagynak közülük életben, őt is csak azért, hogy üzenetet küldjön az összes kutyának, hogy vége a játéknak, és senkinek sincs kegyelem, aki átlépi a határaikat.
A szürke égboltot már narancsos vörös fénynyalábok keltik életre, amikor a három fekete autó leparkol a villa területén belül a bejárati ajtó előtti részen. Marco szedi ki a nőt a hátsó ülésről, és kisebb káosz alakul ki a villában, ahogy orvost riasztanak, és női alkalmazottak veszik kezelésbe a nőt, miután leteszi őt egy szobában az ágyra. Szarul néz ki, de az élete Marco szerint nincsen veszélyben.
Egy kávéra van szüksége, de kibaszott gyorsan, mert bár végigcsinálta az éjszakát, nem erre készült egyáltalán. És sokkal inkább tette ezt Fabioláért, minthogy visszavágjanak a riválisaiknak, bár az sem volt egy rossz hozzáadott bónusz.
Kell egy kis energia most neki, pedig teljesen feltölti az extázis, amiért végre terepen lehetett és megmutathatta azt is, mire képes. Fabiolát csak azért nem keresi egyelőre, mert nem akarja elvonni a figyelmét az amúgy elég mocsok állapotban lévő barátnőjétől, akit még a házasság kötelékétől is megszabadított ma este azzal, hogy kinyírta a férjét.
Az előtérben ül egy kanapén a kávéjával, és elhesseget finoman egy alkalmazottat, aki a vért akarja az orráról és a szája széléről, meg az ökléről letisztítani, de neki most nincsen szüksége senki pátyolgatására, csak néhány percre, amíg az adrenalintól hevesen dobogó szívét megnyugtatja annyira, hogy már ne érezze magát ennyire a fellegekben. Ez már az izgalom adta löket, hanem azé, hogy nyertek egy kört, és most jön rá, mennyire hiányzott ez neki az évek alatt, amíg a klubban végezte a dolgát. Annak is megvan a szépsége, de ezzel semmi sem ér fel a férfi számára.

Egy egész percig van lehetősége érezni, ahogy a fáradtság ráül a csontjaira, és ágyért kiállt, mert ezután megpillantja Fabiolát, és a teste ismét életre kel. Olyan ez a nő, mint valami drog, a pörgető fajtából, és elég a szemeivel bevinni a szervezetébe, elég néznie a közeledő alakját, és máris olyan, mintha úgy tíz perce kelt volna. Persze, a kávé is segít, de ez a köntös ki is nyírja, amíg az előbbi ilyeneket nem szokott vele csinálni.
A nyújtott kézre nem habozik, pedig játszhatna kicsit azzal, hogy először csak a tekintetét vezeti rá, aztán felegyenesedik, de ezek a lépések közöttük nem így jelentkeznek, ők már nem így játszanak egymással. Felelni akar a hívásra, mindegy, mit akar a másik, de a gondolatai helyesen terelik most a férfit, és amikor kiköt a kád szélén, vigyorogni kezd, mert pénzben mert volna fogadni arra, hogy ez következik.
Senki másnak nem engedné most, hogy hozzáérjen, nem azért, mert irtózna bárki érintésétől jelenleg, hanem mert azt akarja, hogy Fabiola tegye helyre az arcát megint. Lehet akkor szeretett bele ebbe a nőbe egyébként, amikor az Alfonsoval történt verekedés után hozzá vitte a vére, ő pedig ahelyett, hogy kidobta volna a vérző és őrjöngő férfit a picsába, ellátta a sebeit úgy, ahogy most is teszi. Arról nem is beszélve, hogy ezt követően szeretkeztek először, amiről úgy sejti, Fabiola nem látná be, hogy így volt, Marcello viszont nem tágítana tőle.
Még mindig vigyorog, amikor a dorgálásra felemeli a tekintetét a másikra, és kibaszott pimasz a képe, tudja jól magáról.
- Igen, ez volt a terv. Aztán vitt a lendület. - Finoman ránt vállat arra, amit mond, mintha semmiség lett volna, pedig nem volt az. Marcello azonban nem akarja kevesebbnek feltűntetni a dolgot, egyszerűen csak nem érdekli az a része a történetnek, ami miatt a másik esetleg aggódik. Az ő szemében nem volt lehetőség, hogy ne sikerülne az akció, ahogy az sem, hogy fűbe harap esetleg, sőt, mikor majdnem meglőtték az úgy vitte tovább, hogy szinte ismeretlen volt saját maga számára az, amit tesz. Ennek az az oka egyedül, hogy nagyon régen volt a maffiát érintő balhé miatt terepen, és most úgy érzi, éhezi ezt a szart, pedig nem kéne úgy nyomulnia, ahogyan az éjjel tette.
- Nem bánnám egyáltalán. - Fúrja a tekintetét ugyanazzal a pimasz vigyorral a másik szemeibe, ahogy válaszol a fojtogatásra, persze nem olyan értelemben, ahogy azt Fabiola szánta. A sebeit kezelheti a másik, de nem kell hímes tojásként féltenie, hiszen ebben a közegben az ő dolga menni előre, úgyhogy ez neki teljesen természetes volt.
- Szüksége lesz segítségre. Kibaszott szar állapotban találtuk meg. - Vonja el a tekintetét egy pillanatra, ahogy a másik törli a sebet az arcán, mert bár nem híve kifejezetten a nők elleni erőszaknak, azért álszent lenne, ha azt mondaná, soha nem kellett eszközölnie ilyesmit. Tökön döfné magát valószínűleg, mielőtt idáig fajul, mint azok, akik Annebellel ezt tették, de nem szent, és ezt a másik is tudja jól róla valószínűleg. Különben honnan tudta volna, milyen módszerekkel kínozzák, ha még életben van?
- Bármikor. - Feleli végül röviden a köszönetre, és ez sokkal őszintébb tőle, mintha bármi mást mondott volna, hiszen olyan, mint ő; nyers és lényegre törő. Ennek a nőnek a csillagokat is bármikor lehozza majd, ha azt kéri tőle, és bár nem kérte, hogy mentse meg a barátnőjét, de tudta előre, hogy ezt akarta volna tőle, ha a lehetőség adott.
- Gondolom akkor most már közénk tartozik. - Nem tudja elképzelni, hogy ne akarna a nápolyi maffia rajta nyerészkedni, hiszen évekig élt abban a másik közegben, tele lehet információval, és az ütőkártyákat veszni hagyni kibaszott nagy faszság a férfi szerint. De közben ugye itt van Fabiola, akinek meg a barátja, és ismerve a másik természetét lehet, nem ilyen sorsot kívánna a barátnőjének. Marcello szerint ez is jobb, mint halottnak lenni, de nem elég érzelmes ahhoz valószínűleg, hogy megértse a helyzetet minden szemszögből.

Kifújja az orrán a levegőt, és tulajdonképpen ennyi jelzi, hogy nincsen ínyére, amiért a másiknak maradnia kell. Ennek semmi köze a barátjához, nyilván megérti és felfogja, hogy dolga van még itthon a nőnek, de Marcora szükség van otthon, különösen, mert Alvizével utazott haza, így a közeg nagy nevei közül Alfonso most egyedül van otthon egy lehetséges szicíliai támadás gondolatával, meg a labilis barátnőjével, amire már tényleg nem tud egyébként mit mondani. Nem is szabad most már, mert megmentette az életét, és igazából itt mindenkinek meg van menve az agya, csak egyénenként másként. Ha leszáll a magas lóról még kiderül, hogy annyira veszett Kira, mint itt mindenki.
Először a lövés akadályozza őket bármiben, aztán a felépülése, most meg a távolság lesz az útjukban, amikor igazából már mindent csinálhatnának. Ki fog törni belőle a sok elnyomott szexuális vágyakozás, csak mivel eddig sosem volt ilyennel dolga, nem tudja, hogyan.
- Nekem el kell mennem a géppel, amit holnapra szerveztem. - Egy dolog az a távolság, amit városon belül kell éreznie, teljesen más, ami földrészeken ível át, főleg most, hogy ismét érzi a csontjaiban az erőt és a lendületet, amit ha őszinte akar lenni magához, a sérülése óta hiányolt magából. Nem egy otthon fekvő, türelmesen várakozó típus, és lehet, hogy most érzékenyebb a mellkasa, mint kellene a sok meneteléstől, de innen már könnyedén visszatérhet a régi Marco képébe. Amúgy is szereti, ha fáj, miközben csinálják.
Erről jut eszébe, hogy amíg a másik mesél a barátnője igazi arcáról, ő, ha nem is észrevétlen, de nyúl a másik fenekéhez, és úgy húzza közelebb magához, miközben még mindig a kád szélén ül. Ez nem jelenti, hogy nem figyelne egyáltalán, de szüksége van erre a nőre, sokkal jobban, mint eddig bármikor. Lehet még a halál torkából való visszatérés cseng a fülében, lehet a mai este újonnan felfedezett lendülete teszi, de kurvára elege van már abból, hogy ha nem Alvize, akkor egy doki tiltja. Ha egész éjjel mehetett, akkor az ő szemében már zöld az út mindenkitől.
- Ha magához tér, ki kell kérdezni arról, mennyit szedtek ki belőle. - Mondja csendesen, hiszen ha valóban beépített ember volt hosszú ideje, akkor lehet, hogy elköpte ezeket az információkat, és másokat is, amik nem a nápolyi oldalra fogják így hajtani a vizet. Nem ismeri a nőt, nem tudja, mennyit bír, csak találgatni tud az állapota alapján, mert ha csak azt nézi, sokáig húzta. De ez nem jelenti, hogy nem mondott semmit.
- Nem a te hibád. Ha eddig is találkoztatok, akkor ezúttal ő volt óvatlan. - A hangjából nem lehet megmondani, hogy készül valamire, vagy éppen bármire, a kezei viszont mozdulnak, és elhúzza a másik testén a köntöst annyira, hogy a hasfalát felfedje maga előtt, így csókol bele a bőrébe valahol a melle és a köldöke között.
- Szerinted el fogják engedni? - Továbbra is természetesnek hat a hangja, ahogy kérdez, pedig hergelni akarja a másikat azzal, hogy most lejjebb ad egy csókot a bőrére, miközben a két kezével a köntös finom anyagát simítja Fabiola seggén.

Hiába nem aludt egész éjjel, hiába küzd most némi fájdalommal, az érzékeit a másik nem tudja becsapni, egyetlen percig sem; már az első csókjánál érzékeli, hogy Fabiola csak sóhajt, de nem mozdul, viszont pontosan amiatt, hogy nem aludt egész éjjel nem akar reagálni rá azonnal.
- Akkor megint fejek hullanak majd. - Eddig nem élvezte a gondolatot, mert random és értelmetlen módon haltak meg a közeg tagjai, köztük például ő is majdnem. Ha már a végzet el kell idővel, hogy érje, és sokkal hamarabb, mint mondjuk szeretné, akkor csinálja rendesen, és ne egy legyen a nyomorultak közül, akiket véletlenszerűen lőnek ki. Az nem lenne méltó hozzá. Viszont ha arról van szó, hogy leleplezett árulóknak húzzák ki egyesével a fogát, mielőtt megölnék őket, az nincsen ellenére, sőt. Csinált már hasonlót.
És emiatt azt hinné róla bárki, hogy valóban olyan anyagból van a lelke, amit nehéz megrengetni, azonban a második csókja annyira közel esik a nő leggyengébb pontjához az alhasán, hogy itt valójában már tépni kellene róla az inget a másiknak. Ahelyett ellép tőle, ami már olyan, mintha gyomorszájon vágta volna, de attól, amit mond, menten agyvérzést kap. Lehet ezúttal ténylegesen is.
Egy pillanatra megfordul vele a szoba, aztán összeszedi magát mindenféle látványos döbbenet meg egyéb szarság nélkül, és így emeli a tekintetét a másikra. A kezeinek Fabiolán kellene lenniük, ahelyett az ölébe esnek, ő pedig nem érti, mi történik.
Nem is szólal meg azonnal, hiszen olyan régóta van éheztetve, hogy ettől akár el is szállhatna az agya, de nem fog; paraszt, ez tény, de nem az önző fajtából, és ha valóban a stressz teszi ezt a nővel, nem kérdőjelezheti meg. Viszont voltak már kibaszott stresszes helyzetben, és akkor semmi nem segített jobban annál, minthogy állat módjára elintézték egymást. Érzi, hogy ez másról szól, de a fáradtság a hirtelen jött, aztán ment adrenalin miatt odaül a csontjaira, ezért nem firtatja tovább.
Majd máskor olvassa rá a nőre, hogy tudhatná, hogy nem tudja átbaszni ilyen könnyen.
- Igazad van, ne haragudj. - Mondja, aztán feláll a kád széléről, és elkezdi visszavenni magára a zakóját, amit akkor vett le, mielőtt a kád szélére ült volna.
- Ha valóban ekkora felügyelet alatt tartják majd, jobb, ha egészen addig mellette vagy, amíg itt van. Nem fognak megvárni sem döntésekkel, sem végrehajtással. - Kivételesen nem azért, mert a másiknak nő létére kevesebb információt áramoltatnak amúgy is, hanem mert káosz van, és mindenki kibaszottul kapkod. Pedig most kellene nagy levegőket és megfontolt döntéseket hozni, mondjuk az előbbi után ez jelenleg neki sem menne. Soha nem utasították még vissza, és Fabiolától várta ezt legkevésbé.
- Jelentenem kell Alvizének. Aztán pakolni. - Mert számításai szerint alszik egyet, és már mehet is a reptérre hamarosan, úgyhogy le akarja néhány órán belül rendezni azt is. Azt meg nem tudja kikalkulálni, meddig lesz a dolgozójában az öregnek, és milyen mélységekben kérdezik ki a részletekről, amiket megtudott vagy észrevett.

Már majdnem sikerül magát kivonnia a helyzetből, ami felér számára egy tökön döféssel, és ennek fényében ő érti, miért nem tudja kezelni. Sokkal tuskóbb annál, hogy a másik lelkébe képzelje magát, és felfogja, mi gátolja a helyzetben, de nem ostoba, és érzi, hogy itt nem csak a stressz, meg a körülöttük lévő agyfasz a másik gátjainak okozója, hanem ennél többről van szó. Hiszen őket soha és semmi más nem vette körbe, csak ez.
A másik hangja megtorpantja, és vissza is fordul felé, de ekkor már Fabiola beszél, és nem tudja megállítani a szavak áramlását, akkor sem, ha akarná. De nem akarja.
Nem vág közbe és nem fogja mindenáron a saját gondolatait belefűzni a mondatokba, pedig lenne olyan, ami illene két gondolat közé, amikor a másik levegőt vesz. De türelmes, aztán a másik kimondja azt a szót, amire igazából sosem számított tőle, az ő agyát meg elönti a szar.
Nem az a fajta, amikor se lát, se hall, mert annyira meg akarja dugni a másikat, és nem is az, amikor annyira felkúrják az agyát, hogy ölni készül. Ez valami egészen más.
- Mit mondtál? - Kérdez vissza, mintha el sem akarná hinni, pedig tudja, hogy mi az a rengeteg minden ami a szó mögött értelmet nyer, neki aztán nem kell magyarázni. Ha valaki, akkor Marcello remekül olvas a másik testéből, annak minden reakciójából, úgyhogy ő ezt egyébként tudta, és nem érti, miért vágja így arcon, amikor a két fülével hallja a dolgot.
Nem egy nyálasan elfolyó típus, úgyhogy nem tényező, hogy így kapja meg a vallomást, nem valami aranypapírba csomagolt szarság keretein belül, de az előbb Fabiola kimondta, hogy félti, nem csak a testét, de a lelkét is, így az a gát, amire ő gondolt, valós lesz. Próbálja szavanként összetenni ezután, amit a másik még mondott vagy mondani akar, aztán az állkapcsa megfeszül, és úgy emeli végül a zöldjeit rá.
Pontosan ez lenne az a pont, hogy feldobná őt a derekára, aztán nekidöntené a falnak, de pont ezt nem lehet. Gyűlöli, ha megkötik a kezét, ettől a nőtől meg különösen szarul érinti.
- Az járt a fejemben, hogy gyengének gondolsz. - Először, amikor az undor, mint lehetőség felötlött a másik fejében, aztán megfogalmazta fel akart horkantani, de az annyira Fabiolára jellemző gesztus már, hogy nem tette. Hogy ez hogyan jutott eszébe a másiknak, azt nem tudja, de az Marcoéban meg sem fordult, hogy Fabiola képes lenne undorodni tőle. Ahhoz dimenziókban kellene sétálgatniuk, ami nyilván nem lehetséges, és legalább ennyire abszurd is a felvetés.
De az, hogy félti, nem jól simogatja a bőrét. És tényleg nincs a legjobb bőrben ahhoz, hogy ezt jól, vagy akárhogy kezelni tudja.
- Engem arra neveltek, hogy négy ilyen estét gond nélkül csináljak végig zsinórban, akár levágott lábbal is. - Szinte morzsolja a szavakat az állkapcsai között, annyira megfeszül az egész teste a gondolattól, hogy a másik azt hitte, kárt okozna neki, ha két napig gyűrnék egymást, meg a lepedőt. Nyilván nem olyasmi lenne, amit a doki vényen dobna hozzá az egészsége megőrzése érdekében, de Marcellot már annyira nem érdekli a teste állapota az éhezéstől, hogy szavak sincsenek rá.
- Tudom, hogy szeretsz. - Mondja végül sokkal lágyabban, és már mondta ezt korábban, de akkor még Fabiola nem hitt neki. Most már le sem tudná tagadni, hiszen azzal, hogy kimondta már a nő valóságává is vált. - De olyan néha, mintha nem tudnád elviselni. - És talán már ezt is mondta a másiknak, csak meglehet nem így fogalmazott, attól még igaz. Fabiola, ha érez még veszélyesebb gyorsvonat válik belőle, ha pedig szerelmes, még annál is nehezebben követhető. Marcello egyébként igyekszik, csak a sok hetes megvonás, miközben amúgy zöld az útjuk, meg a mostani elutasítás a vallomással tarkón baszta most, és azt sem tudja, mit mondjon vagy csináljon. Lehet ezt akarta elkerülni azzal, hogy tudomást sem vesz az elutasításról és elsétál, mert tudja, hogy részben nem fair, részben meg szét van baszva a feje, úgyhogy nem gondolja, hogy most túl sok építő jellegű dolgot tudnának tenni, vagy mondani.

Felhorkant, mert ha valamit, akkor ezt most a másiknak nehezen hiszi el. Nem egyszerű lavíroznia Fabiola gondolatainak, érzelmeinek, vagy azoknak hiánya közepette, kifejezetten úgy, ha nem egyértelműek az üzenetek, amiket a testével, aztán meg a szavaival közvetít a nő. Nem, Marcellonak most nem sikerül a kettőt összeegyeztetni, ezért sem fűz már hozzá semmilyen gondolatot, mert számára bőven elég volt ennyi a gyengeségről való beszédből. Őt arra nevelték, álljon helyt bármi áron, mert a Serra név tőle lehet csak nagyobb, hiába van öccse is. Rá tukmálták ezt a feladatot, aminek lépjen nyomon meg tud felelni, de olyan érzése támad néha, mintha Fabiolának nem tudna. És egyszerűbb is szicíliaiaknak nekimenni, mint megfejteni azt, akit szeret.
- Ez az egész fele annyira sem bonyolult, mint amilyenné teszed. - Ennyit tud mondani, hiszen mindkettejüket úgy nevelték, hogy idővel biztosan nehézségekbe ütközzenek az életük során. Más, hogy a nőt lebénítja, Marcot meg feltüzeli a sajátja, de nem lesz tiszteletlen a másikkal, és nem kezdi el magyarázni, hogy csinálja. Ez vagy jön, vagy nem jön, az megint más, hogy szétbassza az ideg attól a rengeteg mindentől, amit az előbb le akart vezetni. És ő ebben nem látott volna semmi rosszat, mert bár lehet, hogy nem tudta volna ájulásig hajtani a másikat, de voltak már együtt lassabban és érzékibben, és neki szüksége is lett volna valami ilyesmire most.
- Azt hitted, hogy ezt érezni majd sétagalopp lesz? Azok után, mit tudunk egymással művelni? - Ez nem szemrehányás a részéről, csak érteni szeretné, mi játszódik le a másikban. Neki sem egyszerű ez az egész, őt is olyan szintekig baszta az ideg azokban a napokban, amikor nem tudott róla, hol lehet a másik, vagy, hogy még él-e, amit soha nem tapasztalt előtte. Nagyon szereti az anyját például, de hazudna, ha azt mondaná, érte is ilyen mélységeket járt volna meg, ha baja esik, tehát valószínűleg ugyanazon mennek keresztül, csak azt nem érti Marcello, miért nem együtt?
- Problémákat szokás kezelni, Fabiola. - Mordul fel, mert ahogy látszik, ő neki azt nem sikerül kezelni, ahogy a másik érez és cselekszik azok mentén, amit kivált belőle, és ahogy egyre inkább uralkodik el a szar az agyán, annál jobban látszik rajta, hogy kúrja fel ez az egész.
- Lehet azért van ez az egész, mert már szabad mindent. - Jegyzi meg, ezúttal nem átgondolva, amit mond, pedig általában odafigyel arra, amit megfogalmaz. De valóban észrevette az elmúlt időben, hogy amíg titok volt, amíg tilosban jártak, és amíg fejek hullhattak a kapcsolatuk miatt - akár mindkettejüké -, addig gördülékenyen ment minden. Most pedig, hogy a boldognak kellene lenniük, falnak mennek minden szar miatt, pedig ha magára gondol, semmit sem csinál másként. A sérülésére pedig hirtelen nem gondol, mert az ő fejében már akkor véget ért a lábadozás, amikor kiengedték a kórházból, mert képtelen elviselni, ha gyengének gondolják, bármilyen módon.

Talán egyetlen pillanat erejéig Marcello agyában is megfordul, mennyire képesek igazán, és mi van akkor, ha ez a testiségig terjed valójában; aztán arcon csapja gyorsan a felismerés, hogy nem választotta volna bármi más érték helyett ezt a nőt az öregtől, ha nem ő jelentené számára a világot. De azt is látnia kell, hogyan gátolja a szabad akarat a másikat, így inkább olyan kérdések fogalmazódnak meg benne, amelyek Fabiolát érintik, hiszen Marco mindent akart már hetek óta, amit amúgy régen csak nagy titokban, meg árgus szemek elől elrejtőzve lehetett csak.
- Akkor had lássam. - És érzi, hogy mennie kell, mert kezd belőle előbújni a suttyó énje, amit a másik igazán nem érdemel, és nem akarja, hogy úgy tűnjön, a szex miatt akadt ki ennyire. Az ő vállán is problémák ülnek, az ő bőre alá is bemászik nem csak a közeg, de Alfonso, a klub, és minden őket érintő probléma. Mindenek előtt haza kell rohannia, hogy ha csapást mérnek megint rájuk, esetleg Annabelle kicsinált férje végett, és gyorsan, akkor Alfonso ne egyedül kapja a nyakába a szart. Sokkal többnek érzi az elutasítást, mint meg nem történt szex, de nincs olyan állapotban, hogy ezt tovább fejtegesse, meglehet nem is akarja.
Hiszen gyullad a kibaszott bőre, amikor közelebb sétál hozzá a másik, a csókja meg bármikor bombát tudna benne robbantani, de most elintézi, hogy a képén ne látszódjon, milyen hatással van rá Fabiola. Lehet azért, mert ő ezt nem érte el az előbb, és tényleg sértődött kisfiú módjára viselkedik, lehet azért, mert magát hergelné csak vele tovább, mikor az üzenet tökéletesen egyértelmű volt a másiktól azt illetően, mit akar. Meg mit nem.
Bólint, aztán csak közelebb húzza magához úgy, hogy ujjaival a hajába túr, és hirtelen találkoznak az ajkaik, mégis tökéletesen, mintha ezer éve csinálnák. Amilyen intenzitással vágtak bele, biztos, hogy öregedett benne plusz éveket a férfi, nem vitatja.
- Éjjel indulunk. Este meglátogatlak. - Válaszolja a rá jellemző hűvösséggel, ami nem a másiknak szól feltétlenül, csak beállítja már magát előre, meg arra, ami rá vár; kihallgatások és latolgatások sora, meg egy rakás dicséret az ügyesen végrehajtott akció végett, amit még ennek ellenére sem fogadhat vigyorgó pofával, az Alfonso kiváltsága.
Elengedi végül a másikat, és úgy fordul ki a random fürdőszobából, ahová bejöttek a hatalmas villában. Megigazítja magát, egy képben nézi meg a vonásait, ami mellett elhalad, és szalonképessé teszi a képét, hogy meg tudjon jelenni az öreg előtt.