Jennie & Jonatan

Túlzás lett volna kijelenteni, hogy Pat szőrén szálán eltűnt, mégis az volt a nagy harci helyzet, hogy akármeddig néztem a szórakozóhelyen összegyűlt nagyrészt NYU-s hallgatókból álló tömeget, nem sikerült kiszúrnom köztük az ismerős fejet a hozzá tartozó hajkoronával - vagy fordított sorrendben. Magamban elrebegtem egy imát azzal kapcsolatban, hogy hátha azzal a csajjal sikerült hazamennie, akivel szeretett volna és nem éppen a férfimosdóban hányja ki a belét is, de azért bíztam benne, hogy ha utóbbi lenne a helyzet, akkor szólt volna, hogy fogjam a haját. Megfordult ugyan a fejemben vagy kétszer, hogy körbe kellene járnom a helyet, hátha meglesz a haverom, de teljesen úgy éreztem magamat, mint amikor éjszaka elhelyezkedek az ágyban és tudom, hogy ki kéne még mennem, mert különben a hajnali órák közepén kelek fel, hogy kimenjek dobni egy sárgát, mégsincs kedvem mozdulni, mert túl kényelmesen fekszem hozzá. Na, most pont valami ilyesmit éreztem a pulton könyökölve, miközben figyeltem a bartendert, aki olyan gondosan szabadította meg a sörömet a kupakjától, hogy művészet volt figyelni.
Vagy a helyen dübörgő zene, vagy az elfogyasztott alkohol tette, de nem igazán hallottam már a saját gondolataimat. Amivel lényegében elértem azt, amiért itt voltam. Meg akartam kicsit feledkezni arról, hogy milyen feladataim vannak az egyetemen, vagy hogy mi minden vár rám odahaza. Eredetileg nem éreztem úgy, hogy hangulatban vagyok ehhez a bulihoz, de mindenki tudja, hogy azok a bulik a legjobbak, amikre eredetileg nem akarunk elmenni. A ma esti jó élményem, ami maradandóan jó lenne még váratott magára, de még egy jó itallal a kezemben sokkal szívesebben indultam az emelet felé, ahol a nyitott teraszon volt lehetőség cigizni.
- Natan! Hát te? - A lépcső közepén álltunk meg ugyan, de a művészettörténet óráról ismerős srác olyan lelkesen veregette meg a hátamat, hogy kár lett volna bunkón elhaladni mellette.
- Én? Kiengedtek a barlangból - nevettem fel jóízűen, amire az ő kacagása is ott visszhangzott közöttünk. Váltottunk még néhány szót, aztán a lépcsőn beinduló közlekedés miatt tovább indultunk, ki-ki a maga útján. Habár volt időszak, amikor kaszkadőr akartam lenni, most mégsem szívesen gurultam volna végig a lépcsőn és törtem volna ki a nyakam, csak mert valaki egy fokkal többet fogyasztott a kelleténél és verekedhetnékje van, esetleg itt érzi a leginkább szükségét egy pogónak. Ha már választani kellene a létező halálnemek közül, valami jóval másabb, de ikonikus formáját választanám. De minimum megvárnám, hogy a 27-es Klubba tartozzam már. Még ha én semmi maradandót nem is tettem még le az asztalra. Kételkedtem abban, hogy bárki olyan nagyra értékelte volna az általam festett képeket, hogy Jim Morrisonnal, vagy Kurt Cobainnel egy lapra soroljon. Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, mint énekléshez tehetségtelen ember, egyébként sem lehetnék soha a klub tagja.
Alig léptem ki a teraszra, amikor megakadt a szemem egy lányon, akivel már többször összeakadt a pillantásunk odabent, de valószínűleg egyikünk sem volt abban a hangulatban, hogy leszólítsa a másikat. Egészen mostanáig. Nem tudom mennyire lehettem átlátszó, amikor kivettem a számból az oda tűzött szálat és visszanyomtam a dobozába, majd felé indultam.
- Ne haragudj... Kérhetek egy szál cigit? - Mosolyra húzódtak az ajkaim, a pillantásommal az arcát fürkésztem és azt feszegettem gondolatban, hogy vajon feltűnt-e neki a korábbi kis akcióm. Ha feltűnt volna, úgyis viccet csinálok belőle, ha meg nem, akkor valójában csak jól jártam.
Ha megszánt és tényleg adott a cigijéből, pár másodpercig még csendben maradtam, aztán újra felé fordítottam a fejemet. Talán egészen aranyosnak is lehetett volna tartani a magasságát, mert teljesen lefelé kellett pillantanom rá, de baromság lett volna ezt a gondolatot meg is osztani vele. - És esetleg egy gyújtóval is meg tudnál szánni? - Ez utóbbi már határozottan az én tervem része volt. Ha Patnek jó estéje lesz, hát az enyém is legyen legalább annyira az, amennyire én szeretném.