Hatalmas vállalkozás, mikor egymagad akarsz elmenni bevásárolni a szabad hétvégéden. Én mondom, kész kínszenvedés kibírni, amíg mindenki végigtotyog az üzleten, és elhordja előled az utolsó sajtos akármicsodát, amit a gyereked hajlandó megenni. Morogtam is egy sort, s alaposan felhúztam rajta magam, de még is csak egy grimaszt engedtem meg magamnak, aztán előhalásztam vásárlás után a telefonom, és valamiért videó hívásra kapcsoltam, szóval úgy magyarázva egyik kezemben a táskákkal ballagtam a kocsi felé. - Figyelj kölyök… meg kell lenned a kedvenced nélkül… egy mami gyorsabb volt mint én, szóval mit szólnál, ha kárpótlásként vinnék valami mást? Pizza? Vagy valami kínai? - végignéztem arcomon, s feltűnt mennyire nyúzottnak látszok. Kicsit azért sokat nyomott az egészen, hogy nem sokat aludtam az elmúlt időszakban. Egyik ügy követte a másikat, és még mindig nem értünk egyiknek sem a végére. Némi várakozás után, míg elnéztem fiam fejét, miképpen ügyeskedik valamin, talán edzett? De nem kérdeztem rá. -A pizza jó lesz, hozz 3 félét. De ha többet hozol az se lesz gáz, elfogy. Beles vagyok tudod. -Igen tudom… Vega kell, vagy valami húsosat akarsz? Gondolom tengeri nem kell. - elnevettem magam, majd kicsit tovább haladtam, kinyitottam a csomagtartót, bepakoltam oda a cuccokat, majd behuppantam az fülkébe, de nem indítottam még el a kocsit, csak letettem az ölembe a készüléket egy pillanatra, míg bekötöttem magam. -Húsos, meg valami gyümölcsös. - tömör választ kaptam, tekintete nagyon ingott egyik pontról a másikra. -Ha megint az én profilommal tolod kölyök… De mindegy… nemsokára megyek! - már épp ki akartam nyomni, mikor megszólalt, s kivételesen rám pillantott. -Igyekezz, éhen halok! Vigyázz hazafelé! Nem feleltem, csak bontottam a vonalat, átdobtam az anyósülésre a készüléket, indítottam, s bevettem magam a forgalomba. Annyira nem is figyeltem ki merre ment, csak haladtam a magam ritmusában. Ha nem melóról volt szó, s nem abban a kocsiban ültem, akkor annyira nem foglalkoztatott ki kanyarodik arra amerre én, és hasonlók, szóval leparkoltam a pizzéria előtt, majd bementem, s leadtam a rendelésem. Míg ott üldögéltem előkaptam a telefonom, böngésztem a neten, kértem egy kávét, ami már a sokadik volt, és lehet nem kell majd megmondanom otthon, ha anyám nálunk lesz még, mert akkor minden bizonnyal megpróbálna lekapni a 10 körmömről, amiért alvás helyett inkább a koffeint tolom magamba. Belekortyoltam, aztán előszedtem noteszem, belelapoztam, részleteket olvastam, miket a tanuktól tudtam meg. Igaz, nem kellene dolgoznom, még a szabad napomon is, ám várakozás közben, jobb elfoglaltság nem jutott eszembe.
A magánnyomozói élet nem olyan, mint az NSA. Nem kell katonákkal és terroristákkal harcolni, nem kell meghiúsítani orosz és észak-koreai hadászati rakéta kilövéseket, nem kell külföldi és belföldi politikusok után kutatni, sem terrorcselekményeket kivédeni. Nincs igazi akció, nincs komoly élethalál harc; ez a munka nyugodt, kimért és néha kissé unalmas, de valamiből meg kell élni. De hozzá kell tennem, sokkal nehezebb ez a munka. Beolvadni, láthatatlannak, észrevétlennek maradni, előadni, hogy csak egy vagyok a sok ember közül, akinek semleges szándékai vannak, miközben pedig nagyon is okkal vagyok ott és teszem azt, amit, de ez nem tűnhet fel másoknak, főleg nem a kiszemeltemnek, ha pedig mégis szemet szúrna, nyugodtnak kell maradni és improvizálni, hogy elültessem a gyanakvást. Ez a munka sokkal keményebb és embert próbálóbb. Nincsenek csúcstechnológiás eszközök, nincsenek millió dolláros gépek és programok, se csapat, akik közre működnének. Csak én vagyok és a kocsi; pár kamera, lehallgató, egy laptop és még pár egyszerű ketyere. Alap dolgok.
Jött egy munka. Nem az első, elég jól jönnek a megbízások, pedig van konkurencia is. Egy Cain Blackstone nevű gyilkossági nyomozó a célpont, a megbízó pedig a volt felesége. A fickót látásból ismerem. Aki annyi ideig dolgozott az igazságügyben, rendészetben, amennyit én, az már elég sok arcot ismer. Személyesen nem ismertem, csak látásból tudtam ki ő. A feladat rendkívül egyszerű volt. Kövessem, figyeljem meg, amíg nem kapok más utasítást. Az ex neje tudni akart mindent. Milyen viszonyt folytat a gyerekkel, mivel tölti a napjait, hogy él nélküle, van-e másik nő az életében, és még lehetne sorolni. Ő nem tudta jól megfogalmazni, de én tudtam mit vár tőlem. Egyfajta élettanulmányt. Arra is megkért, ha netán azon kapnám, hogy másik nővel van, arról készítsek dokumentációkat. Hát hogyne. Talán még én is húzhatok némi hasznot ebből az ügyből és itt nem első sorban a pénzre gondolok, mint inkább arra, hogy jó ha van némi anyag a zsebemben a rendőrség embereiről. Nem árt alaposan ismerni őket, hogy ha oda kerül a sor, akkor legyen valamim, amit fel tudok ellenük használni, ne csak ők tudjanak rajtam fogást találni, mert utóbb alaposan összerúgtam a port egy két nyomozóval és nem kevés csúnyaságot vágtunk egymás fejéhez.
Követtem a nyomozót a bevásárló központig, majd leparkoltam. Alapvetően távol az ő kocsijától, de nem annyira távol, hogy a kocsimból ne lássak rá az ő kocsijára. Egy ferde egyenes volt a kocsink között, a szemben lévő parkoló egy távolabbi sarkában parkoltam és a kocsimból néztem át hozzá. Elővettem a mobilom és úgy tettem, mintha keresnék egy telefonszámot és telefonálást imitáltam, közben egy általam otthon írt bevásárló listát néztem. Úgy tettem, mintha az asszonnyal beszélnék a lista tartalmáról. Megvártam, hogy bemenjen az üzletbe és kis időre rá követtem én is, mikor már valószínűleg Ő a sorok között sétál. Mikor a távolból megláttam őt a sorok között természetességet mutatva kezdtem el én is nézelődni. A kosaramba tettem két RedBull-t, később került bele valami keserű nasi, ami valami drazsé szerű cucc lehetett, majd míg ő kereste, ami neki kell random beletettem dolgokat a kosárba, amiket lehet át fogok vinni a szomszédasszonynak. Kis késéssel követtem őt a pékáruk felé, ahol valami sajtos ételről beszélt a fiával, közben én eltettem két vikorn zsemlét, két vikorn kiflit és két olivás stanglit. Szinte egyszerre értünk a kasszához. Én két kasszával arrébb voltam, de volt előttem egy bácsi, ami nem zavart, mert tudtam, hogy még így is be fogom őt érni, sőt, talán így nem is keltek akkora feltűnést a szemében, hiszen nem tapadtam közvetlenül rá. Ahogy odakinn elnéztem, még a kocsinál is a pizza kérdést beszélték. A Fekete CT-4-es Cadillac hátsó üléseire tettem a szatyrot és beültem a volán mögé. Kb. Egyszerre adtunk gyújtást a kocsira, követtem az ő autóját, de közben magam elé engedtem egy másik autóst is, hogy ne közvetlenül az ő autójára tapadjak rá, idő közönként udvarias is voltam más autósokkal, így volt, hogy két-három autó is volt köztünk, sőt, olyan is volt, hogy elkanyarodtam egy mellék utcába és később újra felbukkantam mögötte.
Egészen a pizzériáig követtem, ellenben én nem mentem be, hanem egy utcával arrébb parkoltam le. Annyit bőven sikerült elcsípnem a beszélgetésből, hogy három pizzát fog rendelni, szóval volt időm. Egy kicsit vártam, nem akartam azonnal bemenni, hiszen tudtam, három pizza nem két perc alatt lesz neki meg. Egy idő után telefonnal a kezemben mentem be, mikor már úgy éreztem, hogy az első pizzája biztosan kész és tán már a második is készülőben lehet. Még az utóban megkértem az egyik egyetemi kolléga nőmet, aki a geológia szakon oktat, hogy játssza el, hogy a barátnőm, akivel közös estét szerveztünk. Ő volt a telefon végén, akivel skypon video chateltünk, így mások is hallhatták a beszélgetésünk. Pontosan nem mondtam el neki miért van erre szükség, nem kellett beavatni mindenbe, amúgyis szeretett szerepelni és színészkedni, ráadásul jól állt neki a házsártos nő szerepe. Neki csak annyit kellett tennie, hogy eljátssza a makacs, flegma nőt én pedig a mogorva, szenvedő férfit. -Ne szivassál már meg engem ilyenkor. Mikorra lesz kész egy pizza? Mirelit nem jó? Berakod majd a sütőbe és jó lesz az megmelegítve.-Feleltem neki kissé akadékosan. -Tudod jól, hogy az mű pizza és mennyire egészségtelen.-Jött nekem is a hisztis válasz. -Miért, a sima pizza egészségesebb? Ne mondj már ostobaságokat, ugyanaz, csak a mirelit az nem konyhakész. -Most nem lehetsz annyira lusta, hogy nem tudsz kivárni egy pizzát. Egész nap dolgoztam, ennyit igazán megtehetsz a kedvemért.-Jött a "lelki zsarolás". -Jól van, te tudod, én akkor betolok egy hamburgert addig. -És akkor majd egyedül eszek? Gondolj már rám is néha. Sóhajtottam egyet gondterhelten. -Nem. Fogok enni veled a pizzából is, nem kell egyedül enned, de nekem már kilyukad a gyomrom és azt hittem valami normális ételt fogunk enni. -Még főzzek is? Épp eleget dolgoztam ma már! -Oké jó, megértem. Ne is számítson, hogy én is lehúztam a magamét az egyetemen, igazad van. -Ne sajnáltasd magad. Hozd a pizzát. -Oké... csáó.-Letettem a telefont, majd zsebre dugtam.-Ez a nő sem lesz sokáig az életemben...-Morogtam visszafogottan. A hölgyre néztem, aki a rendelésekért volt felelős. Pultos, vagy recepciós, vagy nem tudom minek hívják őket itt a pizzériákban. -A fenébe, nem kérdeztem meg milyet enne. Na mindegy, így járt.-Az étlapra néztem, majd a jól hangzó nevek alapján próbáltam dönteni.-Egy California pizzát szeretnék kérni elvitelre és egy sima hamburgert csípős nélkül itt fogyasztással. -A pizzára kell csípős? -Nem, nem szereti a csípőst ő sem. -Rendben. Hamarosan elkészül. Addig foglaljon helyet. Helyet foglaltam egy üres asztalnál.
Nem volt a legegyszerűbb dolgom, hisz eleget tenni a fiam kívánságainak, olykor elég hosszadalmas művelet volt, bár én voltam az, aki felajánlotta neki a pizzát, mint választási lehetőséget, s még voltam olyan marha, hogy eljöttem egybe, ahelyett hogy otthonról rendeltem volna meg. Körbeforgattam a szemeim egy pillanatig, míg böngésztem pár cikket, aztán tekintetem megakadt egy pasason, aki elég hangosan telefonált ahhoz, hogy magára vonja még az én figyelmemet is, aki ilyenkor igyekezett civilnek maradni, és elkerülni mindenféle kombinációkat. Nyugodtan üldögéltem, olvasgattam, ittam a kávémat, s közben kipillantottam az ablakon. Meglehet magam is kérhettem volna egy hamburgert, de úgy véltem, ennyi egészségtelennek nevezhető kaja bőven megteszi mára, és majd szépen ledolgozom idővel. Dobtam egy üzenetet a kölyöknek, aztán mikor épp elakartam tenni a készüléket, felvillant a kijelző, rajta a volt nejem számával, aki szökő évente egyszer ha felhív csak azért, hogy megkérdezze mi van a fiával, vagy épp megmondja újra, hogy mekkora egy szar alak vagyok. Igaz már hozzá szoktam, de az üzenet, amit küldött, nos egy cseppet meglepetésként ért. Vágtam egy grimaszt, majd inkább becsúsztattam a zsebembe, s nem sokkal később már ismét csak a kávémmal voltam elfoglalva, a hamburgerre váró, vagy épp már azt fogyasztó pasassal nem is foglalkoztam, ám fejem felkaptam, mikor egy ismerős bariton csendült fel mellettem. -Neked nem fánkot kellene venned? -Ha jól emlékszem, az a te szokásod volt öregem. - villantottam egy mosolyt, miközben felpillantottam, majd nevetve keltem fel, kezet fogtunk, s egy gyors ölelésre húztam ex társamat mellkasomhoz. -Hogy vagy? Milyen a nyugdíjasok élete? -Vagyogatok. Unalmas. - megvonta a vállát, majd letelepedett az asztalomhoz, s magam is visszaültem. - Eljárok horgászni. Végre van időm. Fiad? -Megvan. Sokat tanul, de még mindig repesne az örömtől, ha egyszer elvinném magammal egy esethez… -Amit persze te nem fogsz megtenni neki. -Semmiképp… - vágtam szigorú képet, s még meg is ingattam a fejem. - Mintha csak arra kérne, hogy vágjam le a karját. Kizárt dolog. Nem neki való. Meg aztán, van még ideje eldönteni, hogy mit szeretne kezdeni magával. -Milyen igaz! És te csinálod jól! No de megyek, csak beugrottam a rendelésemért. -Hát te is ezt az egészségtelen vackot eszed? - mosolyodtam el, hiszen jól tudtam, hogy ezt a láncot szereti a legjobban, s itt mindig friss alapanyag kerül a pizzákra. -Ezt bizony! De megyek! Valamikor összeülhetnénk egy sörre! - mosolyt villantott. -Majd hívlak! - ismét kezet fogtunk, aztán ő már ment is, s hamarosan megérkezett az én egyik pizzám is, mit be is csomagoltattam, hisz nem itt akartam elfogyasztani, s hamarosan megérkezett a többi is. Fizetés után köszöntem egyet, s megindultam kifelé, hogy az anyósülésre tegyem a pizzákat, aztán beszállva övet bekapcsolva lassan meginduljak végre hazafelé, hiszen így is elég sokáig voltam távol, annak ellenére, hogy csak egy rövid kiruccanást terveztem.
Kikértem rendelésemet, majd vártam. Míg vártam, volt lehetőségem hallgatni Cain nyomozó beszélgetését a régi ismerősével. Ex kollégájával. Sok érdekeset nem tudtam meg, noha azt a mondatot megjegyeztem, hogy sörözni jár. Vajon mennyire sűrűn és mennyit iszik? És csak sört, vagy mást is? Nem voltam abban a helyzetben, hogy levonhassak következtetéseket, így nem tehettem meg, hogy ítélkezzek. Meg fogom tudni, hogy mennyire önt fel a garatra és jelenthetem a megbízómnak. Biztosan érdekelni fogja ez a kis részlet, hiszen a volt férje, aki egyedül neveli a fiúkat és csak ritkán megy el az anyjához. Miss. Blackstone biztosan örülne, ha megtudná, hogy Cain alkohol problémákkal küzd, hiszen akkor kérvényezhetné Everett gyámsági jogának átruházását. Persze belegondoltam, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozna Cainnek, de nyilván a fiú az első, aki még csak tizenhat. Igaz, ha betölti a tizennyolcat, akkor már oda költözhet, ahová akar, de még nem annyi, még nem élhet teljesen szabadon. Igaz, én magam nem néztem ki Cainből, hogy nagy ivós alkesz lenne, de nincs mindenkire ráírva. Rólam sem mondanák meg, hogy mennyit tudok inni, ha rámjön. Persze én sem vagyok alkoholista, tudok mértéket tartani, de vannak rosszabb napok. Ráadásul ő a gyilkosságiaknál dolgozik, ki tudja rosszabb napokon mennyire kezdhet el piálni. A hullák gyakran késztetik az embereket, hogy a piához meneküljenek. Ismertem olyanokat, akik néhány éven belül a pszichiátriára kerültek, mert annyira nem bírták a kemény dolgokat. Egy gyilkosság pedig mindig kemény dolog. Ez is megfigyelés kérdése volt, elég csak követni és szemmel tartani, meg fogom tudni. És bármi is legyen az eredmény, kénytelen leszek jelenteni. A beszélgetést is megjegyeztem és a férfi arcát is, bár sajnos nevet nem sikerült elcsípnem, de majd utána fogok nézni. Lassan mind megkaptuk a pizzát, vártam, hogy a nyomozó távozzon, az ablakból figyeltem. Elvileg most már haza felé ment. Tudtam a címét, megkaptam már, így nem féltem magunk közé engedni más autókat, hogy ne legyen feltűnő, hogy követem őt. Nekem az volt a fontos, hogy tudjak róla, hogy nem-e kanyarodik el hazafelé menet valahová, ahol megáll. Inni, vásárolni, nőzni, bármi. Amennyiben nem állt meg hazáig diszkréten követtem, sőt, egy idő után le is szakadtam róla, elkanyarodtam más felé, majd megálltam egy kereszteződésben ahonnan ő ugyan nem látta a parkoló kocsimat, de én ha kiszálltam, akkor egy kerítés rácsain átnézve láttam, ahogy bemegy az ingatlanba. Szemeimmel azt próbáltam meg kideríteni az ablakból mennyire látszik, mekkora esély van rá, hogy talán észre vegye, hogy GPS jeladót szerelek a kocsijára. Öntapadós, tehát csak fel kéne nyomnom a kocsi alvázára, ám kinéztem belőle, hogy ha lebukok, akkor helyben agyonver, ráadásul egyből tudni fogja, hogy egy magánnyomozót ütött le. A kerítés takarásából tartottam szemmel az ingatlant.
Hamar akartam visszaérni, hisz annyi dolgot elterveztem a mai napra. Nem sűrűn akadnak szabad napjaim, amikkel én rendelkezhetek, és ilyenkor szerettem a legtöbb időt eltölteni a fiammal, már ha éppen nem akadtak külön programjai. Sokat foglalkozott edzéssel, s szerintem olykor túl is tolja a dolgot, no meg az a rengeteg gépezés… szóval eredetileg egy túrát terveztem valamerre, vagy elmenni egyet jet skizni egyet. Talán élvezné a dolgot, és még az ég gondolataim is kitisztulnának tőle. Leparkoltam a felhajtóra a garázs elé, majd kiszedtem a csomagokat, a pizzát, s nemsokára azon kaptam magam, hogy a kulcsommal bajlódok. Morogtam egy sort, majd megnyomtam a csengőt, lábammal koppantottam párat az ajtón. -Kölyök!! Tele a kezem! Nyisd ki! - emeltem meg a hangom, s a várakozásból eltöltött idő arra engedett következtetni, hogy a gép elől rángattam el ezzel az egésszel, de annyira nem zavartattam magam. -Megyek! Türelem! - léptek zaja hallatszott bentről, mire csak megingattam fejem. Mikor végre beengedett, megengedtem magamnak egy mosolyt, s felé nyújtottam a pizzákat tartalmazó dobozokat. -Éhen halok! De jó illata van! - elvette a dobozokat, aztán belibegett a konyhába, én meg teljesen megfeledkeztem az autóról, és arról a tarkó bizsergető érzésről is, hogy követnek. Meglehet nem kellene ennyire paranoiásnak lennem, de meglehet ez a zsaru csomaggal jár együtt, szóval inkább eltereltem a gondolataimat, s felhoztam egy másik témát. -Figyelj… mi lenne ha elmennénk egyet jet skizni? Tuti élvezetesebb élőben, mint a gépen nyomulni… - megvonta a vállát, miközben a dobozok nyitása közben rám emelte tekintetét. -Mennyi időd van itthon? El tudunk menni? - közben tányérokat szedett elő, én magam pedig lepakoltam a maradék cuccot a pultra, s egy kézmosás után mindent elpakoltam a megfelelő helyre. -A mai napon állok rendelkezésedre,szóval kaja után akár mehetünk is. - letelepedtem magam is az asztalhoz, s szedtem pár szelettel a kajából, majd meglapogattam a zsebem. A telefonom akartam előszedni, hogy kitegyem a pultra, ám az nem volt nálam. Felkeltem, s elindultam kifelé, persze mivel beleegyezett a dologba, így nem akartam beállni a garázsba. Megálltam egy pillanatra a kocsi mellett, Körbepillantottam. Összeszaladt szemöldökkel néztem körbe. Valahogy nem tetszett az egész. Furcsa érzés kerített hatalmába. Pont mint mikor éjjel olyan érzésed támad, mintha valaki állna az ágyad mellett, és nem mered kinyitni a szemed. De vajon én kinyithatom a szemem? Vajon tényleg akad valaki aki figyel, és az egész nem is csak egy zsaru paranoiája, hanem maga a kézzel fogható valóság? Minden esetre odaléptem a kocsihoz, kinyitottam, majd meg is találtam a mobilomat a padlóra esve, s nem sokkal később már zártam is be újfent, hogy aztán odabent kezdjem el ecsetelni a fiamnak, hová is gondoltam elmenni. Remek programnak ígérkezett, s talán még ennél is jobban összekovácsolódnánk. Miután megettük a pizza jó részét, eloldalogtunk mindketten összekészülődni, hogy aztán kimenjünk a kocsihoz, s mehessünk a folyópartra, ahol kaphatunk az alkalmon, és vízre szállhatunk.
Talán egy hajszálon múlt, hogy ne bukjak le, amikor kijött a kocsihoz, de nem történ meg, mert kellő takarásban voltam és kellően jók a reflexeim is. Szóval nem buktam le, nem fenyegetett annyira a veszély, de azt is tudtam, hogy sokra nem fogok menni a munkámmal, ha nem hallok semmit. Képi anyagot nem rögzíthetek csak úgy, ellenben hangot minden további nélkül. A kocsi zárva volt, de bel-térbe kellene tennem, hogy érjen is valamit. Láttam az ablakból, hogy készülődnek valahová, így míg nem azzal törődtek mi van kinn, odasiettem a kocsihoz és egy mini GPS jeladót ragasztottam a kocsi aljára. Stabilan. Aztán ismét elbújtam és mikor elmentek, csak akkor kerültem elő újra és mentem a házhoz, ahol aztán felvettem egy-egy vinyl kesztyűt. Kaptam a házhoz egy másolt kulcsot és tudtam a kódot is az exfeleségnek hála, így minden gond nélkül jutottam be, hogy átkutassam a házat, bár semmi érdekeset nem találtam. A válltáskámból kivettem néhány mini hangrögzítőt, ami a készülékeimre fogja továbbítani a beszélgetéseket, amik a házban zajlanak. Ki tudja mit beszélnek Mrs. Cainről, vagy miket beszél telefonon, amiket esetleg jó ha az asszony is tud. Nehezen kiszúrható, felfedezhető helyekre elrejtettem néhány készüléket, hogy ha nem vagyok a közelükben, akkor is tudjam figyelni a beszélgetéseiket. Nem éreztem azt, hogy sok hűhó semmiért, hisz ha Everett nincs jó helyen Cain mellett, akkor jó tenni érte, hogy a megfelelő szülőhöz kerüljön, ha pedig csak simán olyasmit sikerül bizonyítani, ami arra utal, hogy Cain újra kezdte az életét egy másik nővel... az nem tragédia, csak az exfeleségnek fontos információ. Azt kezd vele, amit akar. Engem igazából egyik sem érdekelt túlzottan, hiszen Everett sem kisfiú már, csak elmúlt 16, talán már most is a saját életét éli, az apjai is lehet csak dísznek van mellett. Meg pizza futárnak. A lényeg, hogy fizetik a munkám és addig sem unatkozom, valami történik.
A házból távozva visszariasztottam és visszaültem a kocsimba, ahol a táblagépemen megnyitottam a térképet, amin a GPS jeladó miatt láttam Cainék kocsija merre közlekedik éppen. Kirögzítettem a gépet, hogy szemmel tudjam tartani, közben én is arra mentem, amerre ők. Kis késéssel érkeztem meg, már csak a kocsijukat láttam. Nem messze tőlük parkoltam le, aztán szemrevételeztem a kocsit. Lehet le kéne szednem a jeladót, mielőtt ők szúrják ki, de végül nem tettem, mert jó ha tudom merre járnak. Viszont át kéne helyeznem, mert így elég egy alváz mosás és máris bukás, szóval áthelyeztem a lökhárító mögé egy rejtetteb pontba, végül futó lépésben elindultam megkeresni őket, hogy merre járnak. Nem túl feltűnően, de igyekeztem szemeimmel őket keresni és kicsit rájuk tapadni, bár néha-néha emberek közé is menni, hogy ne azt lássák mennyire ők a fontosok nekem. Igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy nem őket követem, csak az emberek között lézengek, nézelődök... Mindeközben egy cigarettát szívtam nagy lelkesedéssel.
Szerettem ezeket az apa fia napokat. Szerettem, hogyha minden aképpen alakul, ahogy azt elterveztem, és miképpen nem akadályozott meg benne senki sem, hogy a gyerekemmel tölthessek egy kicsit talán minőségibb időt, mint a gép előtt való ücsörgés, vagy éppen a nyomozás mibenlétébe avatni be, csak azért, mert folyamatosan a nyakamra jár. Szerencsére hamar odaértünk, s a forgalom sem volt olyan nagy, ám feltűnt a távolban egy autó, amit a nap folyamán, már nem egy alkalommal láttam, s eddig csak betudtam puszta véletlennek, ám kezdett gyanússá válni. Még is, talán a fiamra való tekintettel hessegettem el a gondolatot, messzebbre, hogy pusztán véletlen, és a másik autósnak is épp csak arra van dolga amerre nekem, s persze egy idő után el is tűnt a látómezőmből, így a vészharagok elhallgattak, s egy pillanatra komplett idiótának érezhettem magam. A kocsimat leparkoltam, majd jöhetett a bérlés, és onnantól kezdve már nem is érdekelt az esetleges követőm, hisz betudtam paranoid zsaru ösztöneimnek. Szóval egy jó ideig el is voltam a víz közelében, míg vártunk a számunkra megtankolt járgányra, s a kulcsokra hozzá. Ám mint tudjuk, az ördög nem alszik, s előszeretettel kerül elő az ember látóterébe valami olyasmi, vagy olyas valaki, akit aznap már… de nem… balga gondolat! Ám nem sokáig tudtam elhallgattatni a bennem rejlő „démonokat”. Két kör között tartott szünetben újfent feltűnt a pasas, ki az emberek között lézengett, azonban semmi olyasmi nem volt nála, mi esetleg abba a hitbe ringathatna, hogy csak egy riporter, ki épp cikket akar írni erről a remek sportolási lehetőségről. Minden esetre előszedtem zsebemből a cigarettámat, kerestem az öngyújtómat, s mintha csak a sors akarta volna úgy, nem volt nálam, így hiteles is lehettem. Vágtam egy fintort, majd jobbomba tartva a szálat, léptem közelebb a pasashoz, már ha éppen nem ment el más felé. -Bocs… látom dohányzik… tudna tüzet adni? - várakoztam, majd ha kaptam, már ha kaptam, és nem oldott kereket, akkor a meggyújtás után szívtam egyet belőle, s miközben fújtam ki a füstöt, tettem fel a legfontosabb kérdést. - Izgalmas figura lehetek, hogy ennyire rám van tapadva… - fiam felé emeltem tekintetem, aztán újfent a pasasra. - Túl régóta vagyok zsaru, hogy kiszúrjam… - azt persze nem kötöttem az orrára, hogy nem azonnal vettem észre.
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar kellemetlen helyzetbe kerülök. De mit is vártam, egy rutinos rókával volt dolgom. Már akkor sejtettem, hogy valamire rájött, amikor a cigivel felém közeledett, de én nem léptem semmit. Adtam a természetest. Ha menekülni, vagy szaporázni kezdtem volna a lépteim, akkor egyből bebizonyítottam volna, hogy őt követtem és el akartam menekülni, mielőtt kérdőre vont volna. Kért tüzet, én pedig adtam neki, meggyújtottam a cigijét. - Hogyne, tessék. Végül két slukk között ki is bökte az igazak beszédét, egyből nyilvánvalóvá is tette, hogy tudja, hogy a nyomában vagyok. Pedig én igyekeztem... Igaz, zsaru, én is lüke voltam, hogy vállalkoztam erre. Talán, ha egy civil lett volna, biztosan nem buktam volna le, észrevétlen maradtam volna, de így nem. És most? Mi legyen? Ismerjem el neki, hogy ki vagyok? Vagy próbáljam játszani a tudatlant, aki nem érti mire céloz? - Igen, szó-mi szó, mi ma már össze futottunk. A pizzéria, ugye? Nem hittem volna, hogy pont egy zsaruval keresztezem egyszer az utam. Szerencsére civilben van, így nem kell tartanom, hogy kapok a gumibottal - mosolyogtam szarkasztikusan. - Kicsi a világ, nem? Dr. Carter - nyújtottam neki a kezem. - Ha nyomozó, akkor biztos érdekes figura. Gondolom sztorizni nem fogunk összeülni egy kávé mellett.
Megkaptam a tüzet amit kértem, s igyekeztem nem a legudvariatlanabb formámmal előállni, s nem felkenni a legközelebbi falra az arcátlan követés miatt, s inkább az előbb kérdezz taktikát választottam. Szóval miután szívtam a cigarettámból, feltettem a kérdést, mely olyannyira foglalkoztatott, mióta kiszúrtam a fickót. -Nem használok gumibotot… -morogtam, amolyan semleges formában, s fürkésztem a fickó arcvonásait, hátha többet is letudok olvasni róla. További szavaira felvontam szemöldököm, aztán szabad kezem zsebembe süllyesztettem, s tekintetem fiamra emeltem, ki a messzeségben épp az egyik haverjával beszélgetett, míg én ezt elintézem, majd vissza a pasasra. -Az...mondja csak miért van a nyomomban Carter Doktor? - valóban kíváncsi voltam, vajon mi vezette erre az egészre, s már-már az is megfordult a fejemben, hogy egy folyamatban lévő ügy miatt követhetett, hogy kiszedjen valami információt, mit esetleg tudatlan módon kicsepegtetek a számára. Persze a felém nyújtott kezet elfogadtam, s kapott egy határozott kézfogást válaszképpen. -Felesleges bemutatkoznom… úgy is tudja ki vagyok…. - morogtam oda, s leengedtem karomat, majd szívtam egyet ismét a cigarettámból. Közben a kölyök odalépett hozzám, s kért némi pénzt, hogy vehessen valamit magának, és a haverjának. Persze odaadtam a kellő összeget, majd közöltem, hogy azonnal csatlakozom én is. -Nem hinném, hogy sztorizgatni akarnék Doki…. Inkább csak az érdekel, mikor kapta a megbízást. Egy jó ideje nem tapostam senki körmére, hogy valamelyik bandavezér akarná a fejem… úgyhogy valaki más lehet a háttérben… de nem találgatok tovább. - elnyomtam a maradékot, majd a csikket visszatettem a dobozba. -De ne válaszoljon… még ne...jöjjön… - azzal megindultam az egyik placc irányába, megfelelő távolságra a fiamtól. Odaérve letelepedtem, s ha követett, akkor a velem szemben lévő szék felé intettem. - Szóval?
Olybá tűnt inkognító munkámnak vége szakadt, mert Cain pontosan tisztában van a helyzetünkkel. Elgondolkodtató volt, hogy próbáljak neki beadni valami mesét, vagy legyek hozzá őszinte? Valószínűleg, ha hazudgálni kezdek, a saját helyzetemen rontok, sőt, ha a hazugságok közben még le is buktatom magam, talán fel is képel és még nem is haragudhatok meg érte. Kezet fogtunk, meglátása pedig nagyon helyes volt. Tudtam ki ő, szóval tényleg nem volt szükség a bemutatkozásra. Figyeltem, amint a gyereket megpénzeli és a fiú eltávozik köreinkből, majd meghallgattam mondandóját és félre vonultunk egy kis közös cigizésre és beszélgetésre. Kissé sértő volt, hogy eljátszott a gondolattal, hogy holmi bűnöző bérence vagyok, de az volt a legkisebb gondom. Kiheverem a tragédiát. Kényelembe helyezkedtem a széken és levertem a hamut. - Annyit elárulhatok, hogy magánnyomozó vagyok - feleltem némi készséggel. - Arra béreltek fel, hogy kövessem, illetve nyomozzak ön után. Hogy ki, vagy kik, arról nem beszélhetek, sem a részletekről, csak, ha a megbízóm beleegyezik. Bár most már fújhatom, hiszen lefülelt - mondtam kissé érdektelenül, mint, akinek elment a kedve az egész munkától. El is ment. Ismét meg kellett állapítanom, ez a kövessünk valakit és majd lesz valami munka nem az én világom. Többre voltam hivatott.
Talán túlságosan is kíváncsi voltam, és mindent tudni akartam. Tudni, miért is követett, s ki volt a megbízója, ám abban is biztos voltam, hogy kiszedni belőle elég nehezen menne, vagy épp megfeneklene, és komplett zsákutcába futnék bele. Hátradűltem a székemben, megkocogtattam az asztal lapját magam előtt, aztán karba fontam karjaim. Elgondolkodtam. -Tudja Dr. Carter, maga egy érdekes figura... - pillanatnyi szünetet tartottam. - Pazarolja az idejét, olyanra, amiről talán maga is tudta, hogy kudarc lesz a vége. Miért csinálta? A szórakozás, vagy a pénz volt nagyobb hajtóerő? Mikor elment mellettünk a pincér, finoman megszólítottam, s kértem tőle egy-egy alkoholmentes sört mindkettőnknek, hisz még akartam vezetni, meg aztán egy beszélgetéshez vannak olyan pillanatok, mikor szükség van némi italra. Felsóhajtottam, miután választ adott előző kérdésemre. -Le...-bólintottam. -Ismerem a szabályokat. Olyan ez, mint mikor egy koronatanút védelmezünk... nem árulhatja el ki az...Bár én a maga helyében, jelen esetben magasról leszarnám ki is volt a megbízóm. -vállat vontam, s rátámasztottam karjaim az asztalra kicsit közelebb hajolva. -Ha okos volt, előre kérte el a pénzt...ha nem... Csendesen figyeltem arckifejezését. -Jobb esetben, talán még haverok is lehetnénk... és valóban mázlija van, hogy nem vagyok szolgálatban Dr. Carter. -elhallgattam, mikor odalibbent hozzánk a pincér, s letette az italokat elénk, mit megköszöntem, majd tekintetemmel megkerestem a fiam, ki még mindig az egyik játékautomatánál játszott a haverjaival. -Mennyit fizetett magának? -valóban érdekelt, mit kért azért, hogy kövessen, s talán jelentsen rólam felé, bárki is volt a megbízója.-Ha nem valamelyik rossz fiú volt...akkor már csak egy tippem maradt. Felvettem a poharam, majd beleittam, s pereme felett emeltem tekintetem a fickóra. Fiam némi ideig még ellesz ott, ám aztán folytatódnia kellene az apa fia napnak, amiből lássuk be, nem igen bővelkedünk, már csak a munkám miatt sem, pedig isten látja lelkemet, nagyon szeretem az olyan napokat. Akkor nem kell másra koncentrálnom, csak a fiamra, és az épp aktuális programunkra.
Természetesen volt igazság abban, amit mondott, illetve kérdezett. Volt ebben azért némi szórakozás is és egy szinten a pénz is motivált engem, de szerintem a kettő együtt hozta meg a kellő löketet, hogy elvállaltam az ügyet, hiszen, ahogy ő is mondta, sejtettem, hogy nem lesz könnyű dolgom, hiszen egy zsaru volt, aki már csak szakmájából adódóan is, de jártas volt abban, hogy felismerje a nyomozókat és azt, ha valaki szaglászik. - Is-is - feleltem kérdésére, majd a pincér után pillantottam, aki elment a sörünkért. - Nem fizet olyan jól, hogy olyan sok könnycseppet ejtsek azért a pénzért. Magamhoz vettem a söröm, bár nem értettem mire érti, hogy mázlim volt, hogy nem volt szolgálatban. Attól még, hogy szolgálatban van, a jogszabályok mellettem állnak. Nem sértettem törvényt azzal, hogy követtem és megfigyeltem és ez akkor sem lenne törvénybe ütköző, ha szolgálatban lett volna. Vagy már megváltozott a jogszabály? Nem hiszem. Belekortyoltam, majd megszívtam a cigim is. - Nem sokat, pitiáner munka volt. 145 dolcsi, potom pénz, de több, mint a semmi. A fia felé fordultam, majd vissza felé. Egy mókás ötlet jutott eszembe. A munkának már úgyis lőttek, de talán... talán még szórakozhatok egy jót. Vajon mit tenne, ha megtudá ki a munkaadóm? Haverok is lehetnénk, mi? Hát... végülis nekem jól jönnek a rendőr haverok, mert a többség utál engem. Szóval miért ne? Az előleget vissza már úgyse kell visszaadnom, az már az enyém, függetlenül a munka sikerességétől, vagy sikertelenségétől. - Nos... nem árulhatom el ki a megbízóm. Viszont... nem kizárt, hogy meghallhat engem, miközben hangosan gondolkodom, vagy telefonálok - mondtam, közben reakcióit figyeltem. - Vagy ön eljön az irodámba, én kimegyek a WC-re, maga rápillant egy-egy papírra és információhoz jut. Vannak ilyen balesetek, senki sem lehet teljesen óvatos és profi, nem? Véletlenek mindig vannak. Mondja, milyen a kapcsolata a feleségével? - kérdeztem és igen... ezt vehette válasznak a kérdésére.
- Nem fizetett olyan jól… - ismételtem meg a szavakat, aztán halvány mosoly suhant át arcomon. - Nagyon pénz szűkében lehet, ha annak ellenére még is elvállalta. - karba font karokkal dűltem hátra a székemben, miközben az arcát tanulmányoztam. Tudni akartam ki volt a megbízója, s miért akart rólam többet megtudni egy magánnyomozó által, vagy éppen mi okból figyeltetett. -Az tényleg nem sok. Alig elég valamire. - morogtam az orrom alatt, felvéve az üvegem, mit szerencsére hamar megkaptam, s persze ő is, hisz neki is kértem egyet. Nem felejthettem el, hogy nem az örsön voltam, s nem szegezhettem neki kérdéseket, s nem varrhattam rá semmit sem, annak fejében, hogy a vád elejtése során, majd megadja azt amit akarok. Meg aztán, az nem is az én asztalom volt. Elhintettem, hogy akár lehetnénk haverok is, egy jobb pillanatban, talán még meg is értenénk egymást, s balgaság lenne azt hinni, ez volt az ami rávezette arra, talán valóban elmondhat több mindent. Elsőre csak összevont szemöldökkel hallgattam szavait, majd az egyik magasra szökött, aztán közelebb hajoltam, s letettem az üvegem, ám mielőtt rákérdezhettem volna, hogy mit kér cserébe, mert ugyebár az ilyesmik nem szoktak ingyen csak úgy az ember fiának ölébe hullani, már érkezett is a burkolt válasz, mit kérdésnek álcázott. -Tudhattam volna… - megdörgöltem arcomat, összepréseltem ajkaimat, jobbom ökölbe szorult, s egy pillanatra más felé fordítottam tekintetem, s mikor képes voltam higgadtan gondolkodni, hogy ne akarjam felvenni a telefont, és elküldeni a pokolba, Carter-re emeltem tekintetem. - Miért bízta meg? Most már úgy is mindegy, elmondja e, vagy egyszerűen az irodájában pillantom meg a nyitott aktában. Elment a kedvem az italozástól, így a továbbiakban érintetlenül állt az asztalon, ám valami azt súgta, pontosan tudom miért is akarta, hogy megfigyeljenek. A gyerek miatt… -A fiú miatt… - elhallkítottam hangom, Everet-re néztem, ki jókedvűen játszott a haverjaival, majd vissza Carter felé. - Tudja Carter, az a nő magasról tesz a fiára. Nem érdekelte igazán egyetlen születésnap sem… semmi… egy pénzéhes banya, aki a váláskor többet kisajtolt belőlem. Az első pár évben, Everet nála volt...de a fiam nem érezte jól magát vele...végül nekem ítélték. És ha belegebedek sem hagyom, hogy elvegye tőlem...Van családja Carter? - hangom továbbra is komoly maradt, s őszinte. - Maga vajon mit tenne a helyemben?
Picit sértette a fülem, hogy miként beszélt. Nem feltétlen a pénzszűkeségről volt szó, mert nem voltam szegény, volt pénzem, de minden munkát meg kell fogni, mert a tartalékjaim is végesek. Kell a pénz, mivel szeretek jól élni. Végül persze rávett, hogy beszéljek, pedig nem akartam. De sikerült jobb belátásra bírnia a jó viszony reményében. Nekem jól jöttek a kapcsolatok a rendőrségen, a "barátok" és bizonyára neki is jól jön egy magánnyomozó kapcsolata, hiszen a mi kezünk és módszereink messzebb elérnek, mint nekik, akiket egy ezer oldalas törvénykönyv szabályoz. Érdekelte az indok is, amire már picit vonakodóan gondolkodtam el. Ha elmondom, még képes telefonálni, amire én is ráfázhatok. Nem lenne szerencsés, ha híre menne ennek a pechemnek, mert oda lenne a jó hírem. De válaszolnom sem kellett, rájött ő magától is, ami nem tudtam jelen esetben szerencsés-e, vagy sem. Kifakadása miatt érdeklődve, meglepetten pillantottam felé. Nekem egész máshogy mesélte a volt asszonya, emiatt pedig kezdtem azt érezni, hogy egy szappanoperába kerültem. Éljenek az argentínok. - Nincs, nincs családom - ráztam meg a fejem. Nincs, nem volt és nem is tervezek nős, egy, vagy több gyerekes férfinak állni. Ez sokkal nekem valóbb életforma. Hogy mit tennék? Innék és cigiznék, ahogy most is teszem. Legalábbis ez is biztos egy opció lenne. - Nem tudom. Nem tudom beleképzelni magam a helyzetébe, de elhiszem, hogy vacak érzés, amit most érez. De legyen szíves, maradjon diszkrét, mert most az én híremmel is játszik. Nem akarok önzőnek tűnni, de igyekezzünk úgy intézni a helyzetünket, hogy mind a ketten jól járjunk...
A család mindenkinek mást jelentett. Megvolt az a pillanat, mikor valaki úgy gondolta, abban van a legnagyobb ereje, s akadt olyan is, ki úgy érezte, sokkal jobb neki nélküle. Nem mondom, hogy nem akadt olyan pillanat, mikor nem éreztem úgy, hogy elegem van az egészből, és nem akarok többet a család közelében lenni. Főleg nem annak a családnak a közelében, aki olyan csúnyán elárult. Diszkrétnek maradni, és nem kiteregetni a szennyest, nem rátörni az ajtót az ex nejemre azzal, hogy mi a jó büdös francot képzel magáról, hogy rám állít egy magánnyomozót. Hátradűlve székemben tettem karba karjaim, s enyhén oldalra billentettem fejemet. -Diszkrét… - benedvesítettem alsó ajkam, majd vettem egy nagyobb levegőt, s megnéztem magamnak merre is van a fiam. - Megtehetném, hogy ne legyek az, és beleköpjek a levesébe… de semmi hasznom nem lenne belőle. - doboltam párat az asztal lapján a kezemmel, s közben végig a fickó képét figyeltem. -Nem örülök, hogy utánam járkált Carter… de ahhoz szívesen hozzájárulok, hogy megkopassza cseppet az Exemet… - komoly hangon, s komoly képpel mondtam mindent. Sokat legombolt rólam a válásunk alkalmával, és mivel nem a fiam részére kellett neki a pénz, hanem saját magának, így úgy gondoltam, bárki másnál jobb helyen van, mint őnála. -Emelje a tarifát pár százalékkal… veszélyességi pótlék… akármi… - megvontam a vállam. -Vagy akár követhet még pár napig… elfogom nézni… cserébe, ha segít nekem valamiben… - ajkaim összepréseltem, s úgy emeltem tekintetem újfent az üvegemre, majd ismét Carter lélektükreire. -Gondolja meg...Maga több pénzt keres, én meg előrébb jutok! - felkeltem a helyemről, majd mellé sétálva megveregettem a vállát, s picit rászorítottam. - Keressen fel, ha beszélt a nejemmel… - elsétáltam, már ha hagyta, s meg sem álltam a fiamig, hogy végre csinálhassunk valamit együtt is.
Kezdőlap
