“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Alig telik bele néhány napjába, és a helyzet szinte már-már tökéletesnek mondható. Az első néhányban ráállítja óvatosan az embereit a nőre, hogy finom és alig észrevehető beavatkozásokkal és alakításokkal kössön ki az ismerősének az egyik klubjában péntek estére. Abban is benne van némileg a keze, hogy mennyi piával kínálják őt, milyen fajtával, és abban pontosan milyen extrák bújhatnak meg, az ismerőse pedig fedezi a hátát a megbeszéltek szerint, amikor is két emberét küldik rá egy félreeső folyosón, a mosdóhoz tartva a nőre, hogy látszólag zaklatni kezdjék őt. Fabiola azt kérte, csinálja okosan - tehát óvatosságra intette, nehogy beletenyereljen valamibe, ami esetleg Marcello életébe kerül a végén -, és hozzátette, nem akar tudni semmiről; sem módszerről, sem eszközről, őt már csak az Adrianot negatívan érintő információ érdekli. Úgyhogy a mai este célja, ha nem is tökéletesen besarazni az embert, de a kis afférjának a minősítését tisztábban látni. Marcello egy kibaszott türelmes figura tud lenni, főleg, ha úgy játszik a kártyáival, ahogy nem szégyelli, mert senki nem liheg a nyakába, hogy jobban tudja nála. Ma este ő tudja a legjobban. A zene kellően kiüríti a fejét, bár már hozzászokott a saját klubjuknak a dübörgéséhez, ma este ez is megteszi. Amikor a basszus már kellően szétbaszta a fejét, két ujjával int az egyik emberének, amikor Dawn mozdul a mosdó felé, hogy mehetnek a célpontra, ő pedig vigyorogva hörpinti fel a whisky maradékát, mert végre elkezdődik, és néhány pillanat alatt le is fog játszódni az elmúlt néhány nap szervezése. Ha mindenki teszi a dolgát semmi sem mehet félre, azt amúgy sem engedné. Feltűri a neonfényben szinte világító fehér ingének mindkét ujját a könyöke alá, nem csak azért, mert így lazábbnak tűnik, de mindjárt ütni fog, ő pedig nem kifejezetten szereti, ha feszül az alkarján közben az ing, ahogy azt sem, ha repülnek a gombok. Így ez nem történik meg akkor sem, amikor a folyosón néhány lépésből már hangosan szólítja fel a saját embereit arra, hogy hagyják a lányt, és amikor azok szándékosan nem hallgatnak rá, az egyiket letépi Dawn-ról, a másikat a falhoz vágja, mielőtt az első jobbos betalálna, aztán ahogy az előző embere hátulról a nyakát próbálja valami hosszú tárggyal, nyakkendővel, vagy övvel elkapni, ő hátraveti magát a másik falhoz, hogy nekipasszírozza a figurát a testével, és az nyikkanva érjen földet. Vesz két mélyebb levegőt, mielőtt a lányhoz lépne, és óvatosan a vállára fogna, hogy lássa az arcát, színlelve az aggódást, amiben nagyon jó. Évek óta a maffia elkényeztetett közegének kibaszott seggét nyalja, ahogy azt kell, az ő arcán tökéletesen jelenik meg bármilyen érzelem mostanra, legyen akármilyen kamu az egész. - Minden rendben? Nem esett bajod? - Pontosan tudja a lány részegségének mértékét, mégsem érződik ki a szavaiból, sőt, szinte mintha józan válaszra számítana, ami tisztán érthető és tökéletesen értelmezhető lesz. Közben meg, a játékos oldala, aki nyerni szándékozik ma este már várja, mit hadovál össze a lány az izgalom és a félelem keveréke közepette, a benne lévő alkohol mennyiségével együtt. - Ülj le. - Mondja óvatosan, ahogy egy kósza szék felé tereli a lányt a folyosón, ami nem véletlenül maradt a dulakodás ellenére háborítatlan; minden őr tudott a dologról, a zene pedig elnyomta az egészet, úgyhogy senkinek fel sem tűnt a kis stikli. Az emberei meg vagy tényleg nincsenek maguknál, vagy megjátsszák kicsivel odébb, hogy eszméletlenek. Amikor sikerül Dawn-t leültetnie, eléguggol és úgy tesz, mintha az arcát vizsgálná, hogy érte-e sérülés. Az állát fogva fordítja egyik, majd másik oldalra a fejét, aztán elengedi. - Hozzak valamit? - Ajánlja fel előzékenyen, mint a megmentő, aki nem megy addig sehova, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy minden rendben azzal, akit éppen megmentett.
Soha életemben nem voltam ilyen helyen, még most sem igazán értem, hogy hogyan keveredtem ide, de végül is, nem hiszem, hogy megbánhatnám. Egész héten győzködtek arról, hogy itt milyen jó bulik szoktak lenni, bár nem ismerem túlzottan azokat az embereket, a munkahelyemen amolyan vissza járók kezdtek lenni, és bár egészen a mai napig tiltakoztam, hiszen tudtam, hogy az én pénztárcám nem engedheti meg ezt a környéket. Na meg Adrianonak is megígértem, hogy nem jövök többet ilyen helyre, főleg úgy nem, hogy nem szólok neki, hiszen a legutóbbi ilyen kicsapongásom sem végződött túl jól. Most mégis itt vagyok, miután ma is biztosítottak arról, hogy mint az ők vendégük nem kell fizetnem semmiért, és mivel kicsit össze kaptunk Adrianoval, még azért sem kötöm az orrára, hogy hol járok. Nem tudom, hogy kitől és miért akar ennyire megvédeni, de tudok magamra vigyázni én magam is. A legtöbb italt, amit elém raknak nem is ismerem, a Bár ahol dolgozom eltörpül ez a hely mellett. Bár megfogadtam, hogy soha nem fogok alkohol inni többet, de képtelen vagyok ellenállni. Miközben egyik poharat a másik után öntöm magamba, elképzelem, hogy ha Adriano látna mennyire mérges lenne, és emiatt még nagyobb kortyokkal nyelem a poharam tartalmát. Azt akarom, hogy dühöngjön, pont ahogy én is teszem, amiért még mindig kész feleségül venni azt a másikat, annak ellenére is, hogy beismerte, hogy csak kényszer házasság lenne belőle. Ez engem nem kifejezetten nyugtat meg, hiszen jól tudom, hogy abban a percben, amint alá írják a papírt, nekem lépnek kell az életéből. Ez pedig feldühít, bár leginkább saját magamra haragszom, mert hagytam, hogy idáig fajuljon a kettőnk kapcsolata. Egy újabb kortyért nyúlok, de ezúttal nem iszok bele a pohárba, hanem inkább vissza rakom azt az asztalra, mert érzem, hogy az alkohol ismét az agyamba férkőzött, amiből nem szokott általában túl jó dolog kisülni. Veszek egy mély levegőt, kifújom azt, majd óvatosan tápászkodok fel a székről. Csak most tudatosul bennem, hogy akikkel jöttem mind eltűntek. Fasza kis társaság. Egy ideig még kapaszkodok a székbe, miközben próbálok parancsot adni a lábaimnak, hogy elvigyenek valahogyan a mosdóig. Muszáj megmosnom az arcomat és kicsit rendbe szednem magam, másképp sosem jutok innen haza. Azt se tudom igazából, hogy hol vagyok. Végig haladva a folyóson, hallom ahogyan ismeretlen hangok kiabálnak után, fütyülnek, én pedig próbálom figyelmen kívül hagyni a zajokat és még jobban megszaporítani lépteimet, de az alkoholtól olyan, mintha egy helyben topognék. Ebben a percben egyikőjük elkap hátulról, kezét a számra rakva, míg a másik elölről jön a nyakamat csókolgatja. Tehetetlenül próbálok kiszabadulni a szorításukból, de a túlzott italozás miatt nem sok erőm maradt. Érzem ahogyan végig folyik egy könnycsepp az arcomon, mert pontosan tudom, hogy mit akarnak velem tenni. Egy harmadik hangra is felfigyelek, bár nem sokat látok a másik kettő miatt, de mintha azt akarná, hogy békén hagyjanak. Nem igazán tűnik úgy, mint akik engedelmeskedni akarnak, de végül mégis érzem, hogy engednek a szorításomon. Amint szabadnak érzem magam, rémülten simulok neki a falnak, egy sikoly is elhagyja a számat és becsukom a szemem, mintha abban reménykednék, hogy csak épp álmodok és mire kinyitom azokat el is tűnik mindenki. Csak akkor nyitom ki végül szemeimet, amikor a megmentőm hozzám ér. Elhúzódok az érintésétől, mert még mindig nem vagyok abban biztos, hogy Ő is nem azért jött-e, amiért a másik kettő. - Jól... - motyogom kissé remegő hangon, majd sóhajtok egyet. - Jól vagyok. Köszönöm. - próbálok minél értelmesebb választ adni a kérdésére, hiszen mégis csak megmentett, és úgy tűnik, hogy segítő szándékai vannak. Szófogadóan ülök le a székre a segítségével, mert a lábamon állni most aligha tudnék. Még mindig remegnek és az alkohol sem segít túlzottan rajta. Félve pillantok a tőlünk még mindig nem messze fekvő támadóim felé, majd ismét össze rezzenek egy kicsit, ahogy az államhoz nyúl, majd kérdésére megrázom a fejem. - Csak vigyél ki innen kérlek. - ismét a támadóim felé nézek, és még inkább úgy érzem, hogy minél messzebb akarok lenni tőlük. Mi történik, ha magukhoz térnek? - Az asztalomnál maradt a táskám. Szükségem lenne a telefonomra. - még mindig kérlelő tekintettel figyelem, mert valóban úgy érzem, hogy nem leszek képes magamtól eljutni a táskámig. Hiába nem akartam, de mégis muszáj lesz felhívnom Adrianot azt hiszem. Még akkor is ha haragudni fog.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Pontosan ezért tervezte, irányította, és most viszi véghez az egészet Marcello, és nem Fabiola; az ő lelkét a pihegő, némileg még rémült Dawn arca nem ejti kétségbe, nem kezdi el sajnálni, és nem tart attól sem, hogy eszközként használja a saját jólétük érdekében. Egyetlen gondolat fordul meg a fejében, aminek lehet, semmi alapja nincsen, aztán a végén még kiderülhet, hogy mégis; hogy vajon, ha ők ketten ugyanabban a helyzetben vannak végül, akkor ugyanazt is akarják? Vagy pont, hogy nem akarják? Idővel ki akarja ezt deríteni, de most bőven elég az, hogy megmentette őt mondvacsinált támadóktól, hiszen ez a nő nem a világuk része, így biztosan eszébe sem jutna az, hogy egy Marco féle srác áll az egész hátterében, és szándékosan tette ki egy ilyen élménynek azért, hogy gyorsabban jusson egyről a kettőre vele. Azt még ízlelgeti a nyelve között forgatva, hogy ha a másik rákérdez, mégis milyen nevet mondjon, hiszen ez a fajta megjátszás távolabb áll tőle kissé, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne képes a nemesebb cél érdekében magára ölteni ezt is. Fabioláért nagyon sok mindenre képes lenne egyébként is. Nem sajnálja ezt a nőt, legalábbis azért nem, ami most történik; azért már inkább, hogy Adrianoval hozta össze a sors, mert valószínűleg ezen kívül rosszat nem tett az életében, úgyhogy amikor leülteti, igyekszik azt észben tartani, hogy amikor az állkapcsát a kurva palija emberei kiütötték a helyéről, arról Dawn még csak nem is tud, úgyhogy nem teszi ki több traumának annál, mint ami a tervéhez szükséges. Amúgy is a faszijának kell visszaadnia, amit tőle kapott, de Marcelloban lesz annyi, hogy a puszta kezével verje szét a fejét, ha valaha lehetősége lesz rá, és ne másokat kérjen meg rá. - Mennyit ittál? - Kérdezi érdeklődőn, már-már törődően, hiszen ez fontos lehet a helyzetben, már nem azért, mert ne tudná ezt az információt szinte centiliterre pontosan, hanem mert vizet akar amúgy is szerezni a másiknak, nehogy rosszul legyen. Az adrenalin meg az alkohol nem mindig barátok, és innen még fel kell állnia a másiknak, ha tényleg a táskájához akar eljutni. - Gyere, megoldjuk. - Enged meg magának egy halovány, biztatásnak szánt mosolyt, és meg sem kérdezi, mennyire tud menni pár lépést esetleg a másik, mert az előbb még remegett a lába, mielőtt leült volna, úgyhogy nem gondolja, hogy hinnie kellene a csodákban. - Támaszkodj rám nyugodtan. - Teszi hozzá, miközben ő feláll, és benyúlva a másik hóna alá emeli meg, hogy aztán a derekánál megtartva kezdje el az asztalához támogatni. Észben tartja, melyik volt az, de nyilván úgy tesz, mint akinek fogalma sincsen, és csak akkor áll meg egy pillanatra, amikor odajön hozzá néhány őr, ő pedig pár szóban elmondja, eljátssza, ami a forgatókönyv szerint történt, és azok elkezdik az embereit összeszedni. - Melyik az asztalod? - Muszáj a másik füléhez hajolnia, és ennyire közel beszélnie hozzá, különben a zene dübörgése mellett sosem tudná meg az információt. Amikor sikerül odanavigáltatnia magát, ahová amúgy is tudja, hogy mennie kell, int az egyik pincérnek, aki a tálcáján zárt vizes palackokkal járkál körbe, hogy jöjjön közelebb. Levesz kettőt róla, és már engedi is tovább. - Gyere, menjünk ki a levegőre. - Ajánlja fel a másiknak, de csak azután, hogy egyértelműen felé nyújtja az egyik palack vizet, és igazából addig nem mozdul vele semmerre, amíg meg nem issza annak legalább a felét. Egyébként neki nem célja egy teljesen józan Dawn, de amilyen állapotban a számítása szerint lehet, az sem viszi sokkal előrébb. Így legalább éreztetni tudja vele, hogy a jóléte a célja, márpedig akkor könnyebben a bizalmába tud hosszabb, vagy olyan távon férkőzni, amire neki szüksége van.
Egyértelműen hiba volt ma ide jönnöm, bár csak akkor bánom meg igazán, amikor az a két férfi rám támad. Valahogyan mindig sikerül ilyenekbe akadnom, olyan, mintha mágnesként vonzanám magamra az idiótákat. Ez az eset azonban most egy kicsit más, mint legutóbb volt Adrianoval. Akkor szerencsém volt, hogy időben érkezett, most viszont úgy tűnik, hogy teljesen egyedül vagyok velük. Hiába próbálok kapálózni, csípni, rúgni, ezek ketten jóval több erővel bírnak, mint én ebben az állapotomban. Mégis próbálok ellenük küzdeni, amennyire csak tudok, és mire feladnám, hirtelen kerül elő egy harmadik fél is, aki a másik kettővel ellentétben nem mocskos dologra készül, hanem inkább arra, hogy megmentsen. Csak akkor jövök rá, hogy mennyire rosszul is vagyok, mikor a titokzatos idegen már a székre ültetve figyel. Nem tudom, hogy honnan került ide egyáltalán, de elképesztően hálás vagyok neki azért, amiért segített és látszólag még mindig segíteni akar. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy valaki önzetlenül tegyen velem jót, ezért vele is úgy vagyok, hogy biztosra veszem, hogy valamit akarni fog majd cserébe, bár nem hiszem, hogy ez a jó állapotom ahhoz, hogy bármiben is a hasznomat vehesse. A kérdésére megvonom a vállamat, mert az első pár pohár után nem számoltam az adagot. Elgondolkodok egy rövid ideig mielőtt válaszolnék, mert nem szeretném, hogy az higgye, hogy valami alkoholista vagyok. Csak nagyon ritkán iszok egyébként alkoholt, és pont azért, mert utálom így érezni magam tőle. A másnapról pedig ne is beszéljünk. - Egy pár pohárral... azt hiszem. - válaszolok végül, bár fogalmam sincs, hogy miért fontos számára ez az információ. Bár pontos választ nem tudok neki adni, mert jelenleg azt sem tudom, hogy hol vagyok, de azt hiszem, hogy láthatja rajtam, hogy az a pár pohár jóval áthaladta a számomra megengedettet. Ha ne lennénk hasonlóan makacsok Adrianoval, akkor nem kéne olyan sokszor összevesznünk, és most én sem lennék itt. Bár tudom, hogy mennyire dühös lenne ha látna, mégis ő az egyedüli, akit felhívhatnék, hogy vigyen haza. Örülök annak, hogy segít feltápászkodni ülő helyzetemből, mert egyedül aligha sikerült volna. Óvatosan támaszkodok bele én is és bicsakló lábaimmal próbálom tartani vele a lépést, és bár még mindig nem tudom, hogy mennyire jó ötlet rá bíznom magam egy idegen férfire, de jelenleg más választásom nem igen van. Nem tűnik veszélyesnek, hiszen mégis csak megmentett az imént, szóval nem hiszem, hogy keveredhetnék még ennél is nagyobb bajba. Különben is biztonságban érzem most magam mellette. Hogy Adrianonak hogyan mesélném el az estét, ha valóban utánam jönne, az már egy másik kérdés. De egyenlőre a célom az, hogy megtaláljam a táskámat. Az őrökkel való párbeszéd nagyon hamar véget ér, amint el mennek mellettünk, hátra fordítom a fejem, de csak, hogy meggyőződjek arról, hogy az a másik kettő még mindig ott fekszik, és nem fognak utánunk jönni. Az egyre csak dübörgő zenével, amitől nem olyan rég még jól éreztem magam, most a világból is ki tudnának űzni. Semmi kedvem továbbra is itt maradni. Egy kicsit össze rezzenek, mikor közelebb hajol hozzám és a fülembe beszél, mert egy jó ideje már Adrianon kívül más férfi nem volt hozzám ennyire közel - leszámítva azt a két tuskót, akiket remélem, hogy már el tüntettek onnan. Fel pillantok rá egy rövid ideig - és csak most tűnik fel, hogy mennyivel magasabb nálam -, majd olyan hamar le is veszem róla a tekintetem és próbálom beazonosítani az asztalomat a többi egyforma közül. - Azt hiszem, hogy az. - mutatok szabad kezemmel az egyik sarokban lévő asztal felé, a másik kezemmel még mindig szorosan fogom, mintha attól félnék, hogy elenged és a földre rogyok. Alapos léptekkel követem őt az asztalig, ahová amint elérünk rögtön meg is akad a tekintetem a fekete táskámba, ami pontosan azon a széken hever, ahol emlékeztem, hogy hagytam. Megpróbálom le rázni magamról a férfi kezét, hogy a táskámat magamhoz ölelhessem. Nem szoktam általában szanaszét hagyni a dolgaimat, és örülök, hogy egy olyan helyen vagyunk, ahol az embereknek nincs szükségük, hogy más táskáit lopkodják, mert az én környékemen, biztosan már rég hűlt helye maradt volna. Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, majd a táskámat a vállamra akasztom, hogy el vehessem a felém nyújtott vizet. Harmadszor fogok neki a kibontásának mire valahogy sikerül, aztán iszok belőle egy kisebb kortyot, majd még egyet. Nem is tűnt fel eddig, hogy szomjas voltam. - Jó ötlet. Szét hasad a fejem ettől a zenétől. - vagy az alkohol mennyiségtől ami bennem van. A fene sem tudja, hogy melyik zavar jobban. - Egyébként Dawn vagyok. - motyogom miközben kifele haladunk, mert ha már megmentett, akkor legalább a nevemet illendő elárulnom. Nem tudom, hogy mennyire érti, hogy mit mondok, mert túl magas ahhoz, hogy én is a fülébe beszéljek, de bízok benne, hogy nem akarja, hogy megismételjem, mert nem nagyon megy most a beszélgetés. Örülnék azonban, ha Ő is bemutatkozna, mert úgy egy kicsit nekem is könnyebb, ha a nevén szólíthatom és nem kell azt mondanom, hogy hé, ha meg akarom szólítani. Amint ki érünk, magamba szívom a friss levegőt, és még a hűvös időjárás sem zavar, pedig utálom a hideget. - Fel kéne hívnom a barátomat... - itt elhallgatok, mert megzavar amit mondok. Hiszen nem is a barátom Adriano. De mégsem mondhatom, hogy a szeretőmet, mert épp nősülni készül. ...aki valószínűleg nagyon pipa lesz, de egyedül aligha tudnék haza jutni. - ha sikerül kapnunk egy helyet, ahová le ülhetünk, akkor muszáj lesz elő kotorásznom valahonnan a telefonomat.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Marcello, ha most önmaga lehetne, biztosan hangosan felröhögne a kamu dumán a pár pohárról, de nem teheti, ami nem is feltétlenül baj. Most egy egészen másik figura bőrébe kell bújnia, valami jótét lélekébe, aki hölgyeket ment meg szar arcoktól, és aki még utána is foglalkozik a jólétükkel és az épségükkel. Ez egyébként nem áll messze Marcotól, csak nem szokta ennyire személyesen csinálni, hiszen amikor Fabiola beverte a lány orrát, akivel smárolni mert, hogy kieressze a fáradt gőzt, őt is az embereire bízta, nem személyesen törölgette a vért az orrából. Tehát mondhatni, hogy a szíve amúgy a helyén, csak általában vannak sokkal fontosabb dolgai is ennél. Most mondjuk nincsenek, csak az indíttatás és a cél más, mint aminek amúgy kinéz, mert segít, persze, de mindezt ő okozta. A másik leitatásától kezdve az agybaszó zene kiválasztásán keresztül a tapogatásig, ami, meglehet már kissé túlzás volt a részéről, de talán így hihetőbbnek érezte Dawn is, mintha csak arcoskodni kezdtek volna a srácok, hogy aztán egy még nagyobb képű valaki leszerelje őket, történetesen Marcello. Egyébként, ha bármikor ilyet látna, gondolkodás nélkül tenné meg azt, ami most itt a színjáték része csupán. A srácait eltakarítják a megfelelő módon, ő meg segít visszatámolyogni az asztalához a másiknak, és azon gondolkozik, hogy vajon minden fiatal lány ennyire felelőtlen? Nem érdekli különösebben Dawn sorsa, de ha belegondol, mennyire egyszerű dolga volt, egészen kétségbeejtő is lehetne egy olyan valaki számára, akinek van lelke meg szíve, mert hát Marconak abból kevés jutott. Az ép esze azonban felfogja, hogy milyen veszélynek vannak kitéve a lányok ezeken a helyeken - az övéken is, csak ott kurvára figyelnek erre -, és ez nem fekszik annyira jól a gyomrában, mint gondolta, hogy fog. - Azt elhiszem. De kint jobb lesz. - Mondja hangosabban és egészen artikulálva, ahogy bárki tenné egy ennyire hangos helyen, mondjuk neki elég nagy előnye, hogy minden egyes éjszakát ilyen közegben tölt. Neki már csak akkor tűnik fel a basszus agybaszó ereje, ha nagyon akarja, mint most is így volt vele, mielőtt megindult a nő felé, hogy leszedje róla az embereit. Egyébként pedig szinte teljes csendig ki tudja zárni a zenét, és a beszédhangot is jobban hallja ilyenkor, mint kellene neki. Már kifelé tereli a hangos zene meg a tömeg közepette a másikat, amikor elmosolyodik a bemutatkozásán, ami akár egy teljesen őszinte reakció is lehetne a részéről. - Luca. - Válaszolja a hazugságát, ami most jött a nyelvére, pontosan azért, hogy természetesnek tűnhessen és ne legyen túlontúl betanult, vagy olyasmi, amire muszáj emlékeznie, ha már egyszer kitalálta. Marco is vesz valamiért egy nagyobb levegőt, amikor kiérnek a hűvösebb éjszakába, és a szemével hamarosan asztalt kezd keresni, hogy leülhessenek, és Dawn ne legyen esetleg rosszul a hirtelen csend meg hűvösebb idő végett. Nem is annyira érte, hanem az este kimenetele miatt törekszik erre, hiszen egy taccsra vágott nő nem fog mondani neki semmit, amit használni tudna, de muszáj volt annyira készre vágnia, amennyire lehetett. Innen már csak jobb lesz neki is, meg igazából Marconak is. - Pipa lesz? De miért lenne pipa? - Néz kissé értetlenül, és közben egészen büszke magára, hiszen szinte biztosra tudná venni, hogy Adrianorol van szó. Figyelték eleget ezt a nőt ahhoz, hogy tudja, mással nem kavar jelenleg, azt pedig nem gondolná, hogy egy ex hirtelen bekerült a képbe és kiütötte az olasz macsót onnan. Ahhoz túlságosan úgy tűnt Marconak a képekről, hogy képesek lennének bárhol és azonnal kúrni, az pedig tudja, hogy erős kapocs tud lenni, ha akarják, ha nem. - Erre van megoldás egyébként. - Mondja, ahogy ülőhelyet talál maguknak, és illedelmesen hagyja, hogy előbb a másik foglaljon helyet, sőt, mutatja is a karjával, hogy tegye meg bátran. - Ha gondolod, hazavihetlek én is. Mondjuk az előbbi után nem csodálkoznék, ha ezt visszautasítanád, úgyhogy talán várjunk egy húsz percet, mielőtt telefonálsz, hogy kijózanodj valamennyire. Akkor lehet nem lesz annyira mérges. - Von finoman vállat, mintha ezzel a pipa dologgal ő nem értene egyet, mikor tudja, hogy ha hasonló helyzetben találná Fabiolát, biztos, hogy elöntené a szar az agyát. Ez is biztosan valami olasz macsó faszság, ettől még tagadni nem tudná, hogy kurva pipa lenne ő is. - Ha akarod, addig itt maradok. - Ajánlja fel nagylelkűen, és valamiért sejti, hogy az előzőek után nem szeretne a másik magára maradni, amíg a faszija, vagyis Adriano ide nem ér érte. Marconak semmi mást nem kell tennie, mint jól terelni a témát, meg még azelőtt elveszni a tömegben, hogy az a szarházi konkrétan megjelenne itt. Semmi kivitelezhetetlent nem lát ebben a feladatban. - Hogy érzed magad? - Teszi fel a kérdést, és bár nem nő, sőt, nem is lelkis, hogy bármit magára vegyen, mégis úgy gondolja, az előbb történtek eléggé megrázhatták a másikat, az állapotában főleg, Marco pedig beszéltetni akarja, hogy megalapozza azt a bizonyos bizalmat kettejük között.
Bár szeretem, ha a férfiak megbámulnak, de ma egyáltalán nem olyan szándékkal jöttem el ide, hogy felszedjek valakit. Egy kicsit Adrianot akarom bosszantani, meg bebizonyítani azt, hogy jobban szeretek a saját fejem után menni. Mégis az előbb történtek után rá kell jönnöm, hogy egyáltalán nem nekem valóak ezek a helyek. Már másodjára járom meg, ráadásul úgy, hogy mint a múltkor, most is teljesen ártatlan vagyok. Annyi a bűnöm, hogy megbíztam azokban, akik biztosítottak arról, hogy ez mennyire szuper hely, és még jól magamra is hagytak. Vagyis önmagában a hellyel lehet nem is lenne baj, de azt fel nem foghatom, hogy hogy engedhetnek be ilyen embereket. Miért mindig engem találnak meg az ilyenek? Nap mint nap lehet hallani ilyesmikről, és még ennél durvább dolgokról is, de így, hogy én is tapasztaltam az élményt, azt hiszem, hogy soha többet nem kérek belőle, ahogyan a szórakozásból sem, mert nagyon úgy tűnik, hogy ez mostanában valamiért nem megy nekem. Hiába, hogy csak azért akartam jönni most is, hogy kicsit ki tisztuljon a fejem, úgy tűnik, hogy csak még jobban összezavarodott. Így jár az, aki tudja, hogy nem bírja a piát, és mégis iszik. Még arra sincs jelenleg erőm, hogy saját magamra haragudjak azért, amiért ilyen helyzetbe kerültem és amiért megint rá vagyok utalva valakire, aki számomra egy idegen. Ezzel persze nincs baj, szeretek ismerkedni, de nem így. Ki tudja, hogy mit gondolhat rólam? Bár ez igazából mindegy, mert nagy esélyét úgysem látom, hogy még valaha is találkozni fogunk. Vagy ha egyáltalán az alkohol nem törli ki teljesen az emlékezetemet és még emlékezni fogok bármire is. Egyáltalán nem magabiztosak a lépteim, ezt érzem magamon miközben kifele haladunk, hogy kevésbé halljam ezt az elképesztő dübörgést, és még inkább elkönyvelem magamban, hogy mekkora szarban is vagyok. Nem kötelessége engem pátyolgasson, nem is várnám el, már így is eleget tett értem, de ha magamra hagyna, akkor fogalmam sincs, hogy mit csinálnék. Egyedüli mentsváram a vállamon lógó táskámban lévő telefonom, ami remélem nem járt úgy mint a múltkor, hogy lemerüljön. - Klassz neved van. - motyogom a földet bámulva, mert elég ha bicsaklik a lábam, nem akarok még botladozni is. Egyre kellemetlenebbül érzem magam a helyzetem miatt, nem is tudom, hogy valaha voltam-e ennyire kiszolgáltatott helyzetben. Még soha nem esett ilyen jól a friss levegő, mint most, igyekszem is minél többet magamba szívni belőle, és remélem, hogy elég lesz ahhoz, hogy ha csak egy kicsit is, de emberibben érezzem magam. Mert jelen pillanatban olyan, mintha végig ment volna rajtam egy úthenger. Semmi másra nem bírok gondolni csak arra, hogy szükségem van Adrianora, aki valahogy ki húz majd ebből az ostoba helyzetből. Ugyanakkor mégis félek ettől. Nem szereti, ha nem az van, amit Ő mond, és most történetesen éppen ez történt. Tudom, számtalanszor elmondta már, hogy mennyi veszéllyel járhat a kapcsolatunk, de ennek a dolognak most kétlem, hogy bármi köze lenne hozzá. Úgyhogy amiben hibáztam igazából csak annyi, hogy nem szóltam arról, hogy ide jövök. És azért nem szóltam, mert néhány órája össze vesztünk, és nem érzem úgy, hogy köze lehetne az egészhez. Mégis látom magam előtt a dühöngő arcát, ahogy meglátja, hogy milyen állapotban vagyok és ráadásul egy férfi társaságában, és ezen röhögnöm kell. Ami egy kicsit úgy hangzik, mintha a kérdésén kacagnék, így nagyon hamar el is komolyodok, mert nem akarok még ennél is hülyébben viselkedni, mint amilyen hülye helyzetbe vagyok. - Azért, mert fogalma sincs róla, hogy itt vagyok. - válaszolok végül, majd ismét kuncogni kezdek, bár ezúttal kicsit halkabban, és azt hiszem, hogy készen állok arra, hogy totálisan hülyének mutassam magam. Pedig valóban nem akarom. De olyan, mintha nem lennék ura saját magamnak. A franc essen bele az alkoholba. - Tudod, Ő nagyon szeret irányítani. Én meg azt nagyon utálom. - teszem még hozzá, mintha ez rá tartozna, aztán az ajkamba harapok, hogy ne beszéljek többet feleslegesen. Megígértem Adrianonak, hogy nem beszélek senkinek a kapcsolatunkról, és én tartom is magam ehhez. Ez a Luca amúgy sem hiszem, hogy ismerné Őt, azt meg főleg nem gondolom, hogy érdekelné különösebben. Amint sikerül le ülnöm végre, ismét sóhajtok egyet, majd a táskámba kezdek kotorászni, ahol meg is találom a telefonomat. Ismét fel nézek a férfire kíváncsian és elgondolkodok azon, hogy milyen választ adjak. Igazából már rá jöhettem volna, hogy nem szabad ennyire naivan bízni az emberekben, de valamiért nem érzem úgy, hogy félnem kéne tőle. Hiszen az imént mentett meg. Ha olyan lenne, mint az a másik kettő, akkor ki vette volna a részét a játékból. - Mindenképp mérges lesz. - vonom meg a vállam, miközben elhallgatok. Kivéve akkor, ha meg sem tudja. Végül vissza dobom a telefonomat a táskámba, és le dobom azt a mellettem lévő üres helyre. - Jó. Majd meglátjuk. - most egyenlőre sokkal fontosabb az, hogy egy kicsit vissza nyerjem önmagam, aztán ki gondolom, hogy az lenne-e a jobb, ha hagyom, hogy Luca haza vigyen, vagy inkább az, ha mégis felhívom Adrianot. Ismét kénytelen vagyok megfogadni saját magamnak, hogy ha valahogy ki keveredek ebből a helyzetből, ha sikerül ki józanodnom, akkor soha többé nem fogok alkoholt inni. És most tényleg be is fogom tartani, nem úgy, mint a legutóbb. - Köszönöm. - valóban nagyon hálás vagyok azért, amiért még mindig hősiesen próbál támogatni, ugyanakkor nem értem, hogy miért tenné. Vagy azért, mert ez a megmentő fajta, vagy pedig azért, mert valami hátsó szándéka lehet neki is. - Miért vagy hozzám ilyen kedves? - nézek rá, és valóban kíváncsi vagyok, hogy miért csinálja ezt. Részeg vagyok, de hülye semmiképp, úgyhogy remélem, hogy ha vár majd tőlem cserébe, akkor azt nem most. Mert most nem vagyok éppen olyan hangulatomban, hogy hálálkodjak. Fel könyökölök az asztalra, és arcomat a tenyerembe rejtem, mintha ettől várnék egy kicsi józanodást. Csak akkor veszem el arcom elől a kezeimet, amikor ismét megszólal. Újból rá nézek és megvonom a vállam. Nincsenek szavak arra, hogy most hogyan érzem magam. - Hát... voltam már jobban is azt hiszem. - válaszolok végül és csupasz karjaimat átölelem, mert most kezdem érezni azt, hogy hűvös van kissé ehhez az öltözékhez. - Ha nem mentettél volna meg attól a kettőtől, akkor... - elharapom a mondat végét, mert még bele gondolni sem merek, nem hogy beszélni róla. - Köszönöm. - valóban nagyon hálás vagyok neki, mert valószínűleg, ha józan lennék, akkor sem mentem volna túl sokra a támadóimmal. Ő megmentett engem annak ellenére, hogy nem is ismer. Az ilyen azért elég ritka.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Elmosolyodik a felvetésre, hogy Adriano szeretne irányítani, hiszen ezt nem most hallja először; nem is Dawn az első nő, akivel látta már kavarni azelőtt, úgyhogy nagyjából tisztában van a stílusával, meg azzal, hogyan bánik a nőkkel, úgyhogy éppen csak meg tudja állni azt, hogy szélesen, gunyorosan vigyorogjon a hallottakon, esetleg fel is nevessen. Ez a mosoly meg szólhat sok mindennek, mondjuk a másik nevetésének, ami mintha ugyanannak a gondolatnak szólna, pedig nem osztoznak rajta. - Nos, akkor valakinek idővel engednie kell. - Miután kiejti a szavakat, lecsavarja annak az üveg víznek a kupakját, amit bent még magának vett el a pincér tálcájáról, és belekortyol a vízbe ő is, pedig nem ivott semmit, de ezt a nőnek természetesen nem kell tudnia. Marco egyébként tudja jól, hogy ezen a helyen kicsit túlzásba esnek a drogfogyasztás ösztönzésével, ezért is megy körbe a víz, nehogy a mennyiségektől még idő előtt kiszáradjanak a népek, legalábbis még mielőtt még többet fogyaszthatnának. Ez az olasz kurvára nem ért egyet a szórás ilyen jellegű mértékével, vagy az eszközzel, ahogy ezt egyáltalán csinálják, és bele is tudna pofázni simán szakmailag, hiszen náluk ezt ő intézi hosszú évek óta. De ha mindig és mindenbe belepofázna, nem lennének kapcsolatai, és milyen jól jött ma is a haverja, aki simán benne volt a fedezésben és a lebonyolításban is. Úgyhogy jön neki eggyel, de ide többet kurvára nem jön, az biztos. - Az estédnek úgyis annyi. Add meg magadnak azt a húsz percet, addig itt leszek. Aztán majd kitalálod. - Von ő is vállat, kicsit ráhangolódva a másikra, pedig a tekintetén látszik, hogy itt lesz ő tovább is, ha szükséges, persze a színjáték miatt, mert ez a Luca fickó tök rendes, törődik a hölgyekkel, meg az épségükkel, mondjuk azt nem tudná elmondani magáról, hogy Marco ne ugyanezt tenné. Éppen csak nem tudja másként vizsgálni a helyzetet, hiszen kamu az egész. Biccent a másik felé a köszönömre, aztán érdeklődve ráemeli a tekintetét, amikor megkérdezi, miért ennyire kedves vele. Még egy mosoly terül szét az arcán, és még mindig nem a tőle megszokott, túlontúl tökös verziója, hanem ez a visszafogott, kedves valaki gesztikulál belőle megint, miközben keresi a szavakat a válaszra. - Az elvárt válasz az, hogy mert ez a helyes lépés. Az őszinte meg az, hogy elég gáz volt, ami odabent történt. Nem szívesen hagynálak magadra. - Erősen sejteti a válaszával, hogy mint védelmezőt, őt is eléggé megrázta a felmerülő bántalmazás lehetősége, de persze ez nincsen így, hiszen Marco az oka az egésznek, de ezt persze a másik nem tudja, ahhoz pedig túl részeg, és túl naiv, hogy össze tudja kötni a szálakat. Lehet, ha tudná, kinek is a fia Vizzini, nem lenne kérdés, hogy minden idegen férfivel sokkal óvatosabb legyen a jövőben. Marco mondjuk egyáltalán nem akarja bántani. Aztán ingatni kezdi a fejét, jelezve, hogy ne agyaljon a másik tovább ezen. - Ne lovald bele magad. Most megúsztad, legközelebb meg óvatosabb leszel. Túl szép csaj vagy ahhoz, hogy egyedül gyere ilyen helyekre amúgy is. A barátod kísérjen el legközelebb, és akkor nincs ilyen. - Jegyzi meg, aztán észreveszi, hogy a nő fázik, ezért néhány laza mozdulattal lerántja magáról a zakóját, és ráteríti Dawn hátára, anélkül, hogy kérnie kellene. Talán nem tiszteli annyira a nőket, mint Alfonso barátja, tekintettel arra, hogy amikor a mostani akció lehetőségeit mérlegelte, a kínzás is szóba került, de nem akkora vadállat egyébként, mint aminek hírében áll.
Elgondolkodok azon, hogyha most józan lennék, mit csinálnék. Valószínűleg nem hagynám neki, hogy ennyire pátyolgasson, mert nem igazán vagyok hozzá szokva és egyébként is vagyok elég nagyfejű ahhoz, hogy biztosítsam arról, hogy tudok gondoskodni magamról. Most mégsem vagyok ebben a helyzetben, hiszen valahányszor az alkohol hatása alá kerülök, olyanná válok, mint egy kisgyerek, akinek igenis szüksége van a figyelemre és törődésre. Amire vágyok egyébként józanon is, csak akkor a makacsságommal sikerül mindig az ellenkezőjét mutatnom, hiszen utálom ha azt látja rajtam valaki, hogy elgyengülök. Legalább ennyire nem szeretem ezt a helyzetet is, amibe bele csöppentem, annak ellenére, hogy másképpen képzeltem el az estémet. Ha a valódi önmagam lennék, akkor minden bizonnyal feltűnnének olyan apróságok is, hogy Luca mennyire figyelmes hozzám, és még egészen jóképű is, de mindezt mégis próbálom háttérbe szorítani, hiszen Adrianoval egy kicsit más irányba fordult a kapcsolatunk, amit bár még mindig nem értünk, hogy miről szól, de abban biztos vagyok, hogy nem akarom más szemmel nézni ezt a férfit, mint a megmentőmet. Korábban is a legtöbbször csak azért pasiztam néha, hogy Adrianot bosszantsam, és még most is megtehetném, hiszen még mindig nem mondott le arról, hogy feleségül vegyen valaki mást, de elértem nála azt, ami másnak azt hiszem, hogy még sosem sikerült, és eszem ágában sincs elcseszni még ennél is jobban. - Ő már elég sokat engedett. - nem akarom persze részletezni, nem is igazán hiszem, hogy érti, hogy miről beszélek, de igazából mindegy is. Semmiképp sem akarom a magánéletemet az orrára kötni, mert ez volt az egyedüli amire megkért Adriano. Bár azt még mindig nem értem, hogy mi miért van, vagy, hogy kitől akar megvédeni mindenáron, de tartani akarom magam ahhoz, amit megbeszéltünk. Igyekezni fogok arra, hogy ne hagyjam, hogy az alkohol teljesen elvegye az eszemet, és minél kevesebb hülyeséget hordjak össze. Végül mégis úgy döntök, hogy bőven van még időm arra, hogy eldöntsem szóljak-e Adrianonak vagy inkább hagyjam, hogy Luca vigyen haza, így meg sem kell tudnia a dolgokat, és a telefonomat el is rakom, mert igaza van. Az a húsz perc nem igazán oszt vagy szoroz a helyzetemben. Bár nem tudom, hogy annyi idő elég lesz-e, hogy kicsit ki tisztuljon a fejem, bár van egy olyan érzésem, hogy még holnap is kába leszek emiatt. - Igazad van. Húsz perc nem olyan sok idő. - egyezek bele, bár igazából azt sem tudom, hogy most hány óra van, nem, hogy kitaláljam mikor telik le az a húsz perc. Igazából mindegy is. Most egyenlőre így ülő helyzetben egészen jó, leszámítva a fejem zúgását, amin még az sem igazán segített, hogy nem hallom olyan erősen a dübörgő zenét. Bár ha bent kéne még mindig ücsörögnöm, akkor minden bizonnyal eddig megbolondultam volna tőle. Amíg józan voltam is ilyen hangosan szólt? Vagy csak akkor nem idegesített ennyire, mint így? Igazából fogalmam sincs, de egy dologban biztos vagyok, hogy soha többé be nem teszem ide a lábam. Meg amúgy sehová sem, ahol ennyi alkoholt adnak az embernek. Bár nincs túl sok erőm még beszélgetni sem, mégis úgy érzem, hogy meg kell kérdezzem tőle, hogy miért segítette rajtam. Ez egy kicsit lehet a bizalmatlanságom miatt is, vagy azért, mert nem vagyok hozzá szokva, hogy idegenek törődjenek velem. A válasza meglep és bár még mindig nem tudom, hogy őszinte-e, hogy valóban létezik-e ilyen, hogy valaki csak úgy ismeretlenül jót tegyen, de ilyen hálát még sosem éreztem. - És nem vársz cserébe semmit? Úgy értem, hogy az emberek nem szoktak csak úgy jót tenni másokkal. Nincs semmi hátsó szándékod? Tényleg csak segíteni akarsz? - a bizalmatlanságom egyáltalán nem hiszem, hogy meglepő lenne az imént bent történtek után, bár valahol legbelül érzem, hogy tőle feleslegesen tartanom, de azért mégis szeretném tudni, ha valami más szándéka lenne velem. Amit mondjuk nem is hiszem, hogy beismerne, és bár kettőt látok belőle hála az alkoholnak, de őszintének tűnik, és nehezen tudnám elképzelni róla, hogy valami gengszter lenne, aki bajba jutott lányokat rabolna el. Szóval minden bizonnyal feleslegesen kérdezősködök ennyi hülyeséget, de ha már megtettem, akkor a megfelelő válasz után legalább megnyugszom. Próbálok én is válaszolni a kérdésére, habár fogalmam sincs, hogy mit érzek. Az a része zavar-e jobban, hogy magatehetetlen vagyok, vagy inkább az, hogy ezt ketten majdnem ki is használták odabent, amire ha vissza gondolok is kiráz a hideg. - A barátom? - nézek rá értetlenül, aztán leesik, hogy Adrianora gondol, akiről nem olyan rég én magam beszéltem úgy, mint a barátomról, holott fogalmam sincs, hogy ki ő nekem valójában. A fejemhez kapok, mint akinek most esik le, hogy miről beszél. - Ja... hát ő nem az a bulizós fajta. Meg amúgy most sem egyedül jöttem, hanem valakikkel, akik szépen magamra hagytak. - vallom be szégyenkezve és az asztalra pillantok, mintha látnék rajta valamit. Igazából csak rá nem akarok nézni, mert egyre kínosabbnak érzem a helyzetet. Össze rezzenek egy pillanatra, mikor a zakóját rám teríti és ismét kénytelen vagyok rá pillantani. Nem akarom megint megköszönni, mert már annyit hálálkodtam, hogy a végén azt gondolja, hogy nem tudok értelmesen beszélni, így csak rá mosolygok és össze fogom magam előtt a zakóját. - A barátnőd szerencsés lehet. - szólalok meg végül, és bár fogalmam sincs, hogy van-e neki olyanja egyáltalán, nem is hiszem, hogy ám tartozna, de komolyan úgy gondolom, hogy minden megvan benne, amit egy lány akarhat. Jó képű, udvarias, figyelmes és az a megmentős fajta. Ki nem akarna egy ilyen pasit? Mondjuk én Adrianot azt hiszem, hogy semmi esetre sem cserélném le érte. Mert én amúgy nem szeretem a túlzott figyelmességet, vagy a romantikát. Csak néha azért jól esik. Mégis csak nőből vagyok.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Minden apró morzsának örül a mai estén, amiket Dawn elejt neki, és szándékosan döntött úgy, mielőtt ebbe belevágott, hogy nem akarja majd egyetlen este alatt megváltani a világot. Van célja a nővel, közben pedig még sincsen, hiszen ahogy Marcello dolgozni szokott, az általában gyors és lényegre törő, de legalábbis mellőzi az ehhez hasonló, hosszan elnyújtott játékokat, hiszen az ő közegében azok percről percre tudnak egyre veszélyesebbekké válni. Dawn-tól azonban biztos, hogy semmilyen formában nem kell tartania, ezért tud másként játszani, és ma este csak figyeli őt, meg az elejtett félmondatait, de nem akar majd megoldást találni semmire. Az például egy érdekes kijelentés számára, hogy Adriano már elég sokat engedett, mert erről azt meri hirtelen feltételezni, hogy a nő igenis fontos neki, ami, mint jelenség legalább akkora öngyilkosság, mint az, amit ő csinál Fabiolával, úgyhogy érti is, valahol meg amúgy kurvára nem. - Szólok, ha lejárt. - Mosolyodik most már kicsit szélesebben, hogy oldja a másikban a feszültséget, és ne érezze azt, hogy a helyzet, amibe félig magát sodorta, félig meg amúgy Marco okozta neki tényleg annyira kellemetlen lenne. A reakcióiból így legalább Dawn-ról is lesz egy kép a fejében az este végére, érjen véget bárhogy, ő most csak fogadója bárminek, amit kap, aztán a következő alkalommal majd építi tovább a helyzetet. Mert, hogy arra jutott, ezt nem tudja lerendezni egyetlen este alatt, Fabiola meg azt mondta, csak oldja meg okosan, ő pedig így találta ezt okosnak csinálni. Elég meglepődött lesz a képe attól a néhány mondattól, ami ezután a másik száját elhagyja, ami félig színjáték csupán, mert a bizalmatlanságának mértéke az emberi jóságot illetően igenis meglepi a férfit. Persze, az előbb majdnem elintézte, hogy megerőszakolják, de nyilván ez nem történik meg minden nap a nővel, úgyhogy kissé komollyá válik az arca, mielőtt válaszolna. Ezzel a fizimiskával hasonlít magára leginkább, már ha eltekint attól a kibaszott vigyortól, amit állandóan produkál, főleg, amikor erőfölénybe kerül. - Dehogyisnem várok el érte valamit cserébe. - Bólint is a szavaihoz, hogy még erősebbnek hassanak, és komolyan néz a másik tekintetébe, talán egy pillanatra ráhozva a frászt, vagy megerősítve őt a hülyeségben, amit az előbb összehordott. A valóságban Marco valóban nem egy herceg fehér lovon, aki megmenti a királylányt a toronyból, de még a kamu helyzet ellenére is sértő valahol, hogy Dawn szerint egy ilyen után kihasználná a másikat, ezért játszik rá egy kicsit. - Mégpedig azt, hogy vigyázz magadra ennél sokkal jobban. - És a szigorú vonások visszalágyulnak az előző, megértő és törődő figurává, hiszen a játék része most ennyi volt, és csak kicsit magához akarta téríteni a nőt, hogy ne feltételezzen olyasmit, amire valószínűleg egy valós helyzetben semmi szükség nem lenne. Ha ezt nem ő intézte volna, most hagyta volna itt valószínűleg, amiért a daliás lovagból még kinézi, hogy meg akarja fektetni, vagy valami. - Az mindegy, hogy a palid milyen, Dawn. Jobb, ha néha néhány órát unatkozik a dübörgő zenében, mintha ez a vége. Erőltesse meg magát. - Mosolyodik el, némileg azért, mert ennek a fele irónia lehet maximum, hiszen senkinek nem mondhatja meg, hogy élje az életét. Ő csak azt tudja, hogy Fabiolát sem engedné testőrök nélkül sehova, de a legjobb az lenne, ha ő vigyázhatna rá mindenhol. Nos, a helyzetük ugye most ezt nem így adja, de a jövő még bármit hozhat, bármelyikőjüknek. És ahogy a másik szavai mentén eszébe jut a majdnem nője, elvigyorodik úgy, ahogy egyébként ő szokott, őszintén és szélesen. - Nagyon ajánlom, hogy ő is így gondolja. - Pimaszkodik egy kicsit, mert megteheti, és talán, mert így a másikba is tud csempészni egy kis jókedvet, mert egyelőre nagyon le van eresztve, amit amúgy megért, hiszen ennek a mértékét ő határozta meg a tervével, de nem akarja, hogy egész este a könnyeiből alkotott kis pocsolyában fürdőzzön a nő, ha nem muszáj.
Nem érzem úgy, hogy túl nagy bűnt követnék el azzal, ha szófogadóan ücsörgök még húsz percet mielőtt eldöntöm, hogy hogyan juthatok innen haza, vagy inkább, hogy melyik lenne a leghelyesebb választásom. Az, hogy elfogadjam Lucatól, hogy Ő maga vigyen haza, és akkor így Adrianonak meg sem kéne tudnia, hogy hol jártam, vagy inkább az, ha ide hívom Őt is, és szembe nézek a következményekkel. Holott még mindig nem tartom magam hibásnak a történtek miatt, csak valahogy a dolgok így jöttek most össze. Csak bólintok egyet és örülök, ha valóban fog szólni, ha lejárt az idő, mert jelen helyzetben én egy kicsit elveszítettem az időérzékemet, még abban sem vagyok biztos, hogy késő este van-e, vagy kora hajnal. Inkább az utóbbiban bíznék, mert remélem, hogy nem a buli elején ütött ki ilyen hamar az alkohol, amire most ha rá gondolok is a gyomrom fordul fel és nem fér a fejembe, hogy minek kellett elfogadjam a számomra ismeretlen italokat, amiknek esküszöm még a neveiket sem tudom. Azt sem, hogy egy félét ittam-e vagy többet, mert annyira itatták magukat, hogy most ez a vége. Már a legelején tudtam, hogy baj lesz ha nem parancsolok megálljt magamnak, de képtelen voltam rá mégis. Bár először jó ötletnek tűnt rá kérdezni, hogy van-e valami amit elvárna a megmentésemért cserében, de ahogy válaszol és komoly lesz, azon nyomban meg is bánom. Kimeresztett szemekkel nézem, és nyelek egyet közben, mert nem akarom azt hinni, hogy olyan lehetne mint az a másik kettő. Általában nem szoktam félős lenni, sőt mindig meg van mindenre a megfelelő válaszom is, csak éppen nem akkor, amikor az alkohol hatása alatt vagyok. Ilyenkor inkább hasonlítok egy kisgyerekre, mint egy felnőtt nőre, aki bár mindig azt bizonygatja, hogy tud vigyázni magára, mégis az ilyen helyzetek rádöbbentek, hogy abszolút nem. Tisztában vagyok azzal is, hogy olyan állapotban vagyok, hogy ha tényleg akarná, bármit megtehetne velem. Mégis megkönnyebbülök, amikor ismét megszólal, és nem tudom, hogy az volt-e a célja, hogy rám ijesszen, vagy arra várt, hogy gondolkodjak mielőtt beszélek, de ez nem is számít most. - Hát...öhm.. megpróbálok. - motyogom, és azt hiszem, hogy jobb ha nem kérdezek tőle semmit többet. Mert még érdekelne egyébként az is, hogy miért nem mindegy neki, hogy vigyázok-e magamra vagy sem, de nem akarom, hogy azt gondolja, hogy bunkó vagyok, hiszen a segítő szándéka nyilvánvaló. Ahogyan nekem is mindegy a válasz a kérdéseimre, hiszen a lényeg úgyis az, hogy jelenleg nélküle aligha boldogulnék. - De azért nem felejtem el, hogy ilyen jó vagy hozzám. Becsszó. - teszem azért hozzá, nem tudom, hogy ebből mire gondol, de én arra céloznék, hogy talán majd egyszer én is segíthetek neki. Valamiben. Nem tudom mondjuk, hogy miben vehetné hasznomat, nem úgy néz ki, mint aki nők segítségére lenne szorulva, de azért mégis... sosem lehet tudni. Ezért is utálom egyébként az alkoholt, mert mindig hülyeségeket mondat ki velem, vagy ami nem is lenne hülyeség, azt valahogy mindig úgy sikerül megfogalmaznom, hogy annak tűnjön. Nem tudom, hogy ennél is jobban tudom-e még magam kínos helyzetbe hozni. Fogalmam sincs, hogy miért kellett szóba hoznom Adrianot is, hiszen arról volt szó, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat, de mivel a nevét nem említem, meg amúgy sem ismer Luca, szerintem lényegtelen, hogy beszélek-e róla vagy sem. Na meg kétlem, hogy pont tőle akarna annyira megvédeni, mert szerinte nem biztonságos rám nézve, ha tudnak kettőnkről. - Igazad lehet. De tudod én sem vagyok olyan lány, aki túl sűrűn ilyen helyekre járna. Inni sem szoktam egyébként. - szabadkozok, bár minden bizonnyal éppen, hogy ennek az ellenkezője látszik rajtam. - Ez a hely pedig egyáltalán nem passzol hozzám. - vágok egy fintort is hozzá, és ennél jobban nem akarok bele menni a részletekbe. Kissé meglep, hogy rám adja a zakóját, de nem utasítom vissza, mert egyébként is fáztam. Arra persze nem gondoltam, hogy ez fel is tűnik neki, de úgy tűnik, hogy nagyon figyelmes férfi. Megjegyzésére én is engedek egy kisebb mosolyt felé, mert bár nem ismerem, de úgy tűnik, hogy szeretheti a barátnőjét. - Én biztos vagyok abban, hogy pont így. - válaszolok, és az épület felé pillantok, ahonnan nem olyan régen ki jöttünk, és ahová hirtelen kedvem támadna vissza menni, amint meghallom azt a zenét, ami az egyik kedvencem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve tápászkodok fel az asztal mellől és kérlelő tekintettel nézek rá Lucara, mintha azt várnám, hogy megengedi-e, hogy vissza menjek. - Jó ez a zene. Vissza mehetnénk táncolni. - nem biztos mondjuk, hogy ez a ma este legjobb ötlete, de ha úgy vagyok velem, hogy tök mindegy, hogy azt a húsz percet idekint, vagy odabent töltsük el. Az alkohollal egyébként az is a problémám, hogy ingadozik miatta a hangulatom.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Hiába néz rá a nő annyira tág szemekkel, ő nem ereszti azt a szigort, amivel előadja a szófordulatát, hiszen végeredményében csak rávezeti Dawn-t arra, mekkorát tévedett vele kapcsolatban. Elég érdekes morális dilemmákba megy bele burkoltan, amikor az egész eset igazából az ő műve, még sem tudja megállni, hogy helyretegye a másik fejében a dolgokat, már, amik őt is érintik; lehet ezzel alapozza meg a jövőt, amibe most még ő sem lát bele, és amiben reményei szerint nagyon hasznos eleme lehet még a másik annak a háborúnak, amit Fabiola készül kirobbantani, és amiben Marco teljes vállszélességgel követi majd ezt a nőt, minden elmebeteg faszságával együtt, amiket már ismer tőle, és amiket még nem. - Ez nem elég jó válasz. - Mondja már nem annyira szigorúan, sőt, képes elmosolyodni az egész helyzeten, oldva a feszültséget saját magában, de leginkább a másikban. Erre ő már nem vár különösebben választ, nem tartozik semmilyen magyarázattal Dawn az életét tekintve, csak remélni tudja, hogy hamarabb észbe kap, és hamarabb kezd el vigyázni, még mielőtt esetleg nála sokkal nagyobb kutyák akarnak tőle majd valamit, csak azért, mert Adriano kúrja. Dawn itt Marco szemében kevés dologról tehet, hiszen ez a másik olasz felelőssége kellett volna, hogy legyen, hiszen ha Marcello tudomást szerzett róla, és már meg is tudta környékezni, akkor feleannyira sem vigyázott rá, mint azt gondolni vélte. - Nem tartozol semmivel. Tényleg. - Bólint megint, ahogy teszi mindig, amikor meg akar egy-egy gondolatot erősíteni a kommunikációja során, és iszik még néhány korty vizet, hogy ezzel igazából ki is ürítse a flakont, amit néhány mozdulattal gyűr össze apró darabbá, de nem dobja el, csak fogja egyelőre, figyelve továbbra is a másikra. Amikor szóba kerül, hogy ne illene ez a hely a lányhoz, rávezeti a tekintetét, és miután egy kicsit hosszabban időzik a két zöldje a mélybarna szempáron, mosolyogva jegyzi meg a következőt. - Ezzel egyetértek. - Nem fog belemenni, mi illene a lányhoz, ha nem ez a hely, de egyelőre azt látja rajta, hogy több akar lenni talán, mint ami jelenleg, és bár a kinézete tökéletesen ideillene, ahogy az öltözéke is, valahogy még sem kerek a történet. Valószínűleg azért érzi ezt Marco, mert az ilyen, meg ehhez hasonló helyek kurva veszélyesek, és rohadtul nem kéne Dawn-nak itt lennie, mert nem tudja kezelni egy percig sem, ami a falak mögött, a mocsokban húzódik. Aztán az épületre néz, majd vissza a másikra, és elgondolkozik rajta, mennyire lenne okos ötlet táncolnia vele. Végül igazából arra jut, hogy az ügy érdekében ő itt ma csak a helyzettel való sodródást határozta meg magának, ha pedig ki akarja ereszteni a nő magából a feszültséget, és teheti ezt aközben, hogy valakivel van, aki vigyáz rá, akkor csinálják. Úgy sem szórakozott évek óta úgy igazán, mert neki, ha ilyen helyre teszi a lábát, az munka, ráadásul minden este. - Jól van, menjünk. - Áll fel ültéből, és megvárja, amíg a másik is megteszi ugyanezt. A zakója nélkül sem érzi egyébként, hogy fázna, szóval ezzel a részével nem foglalkozik, csak elindul a dübörgő zene irányába a másikkal, és pusztán attól visszaengedik őket az épületbe, hogy meglátják a képét közeledni a hátsó bejárat felé. - Tizenöt perc, hajrá. - Vigyorodik el, aztán odabent már úgy sem hallana mást, amit vagy neki szánnak, vagy ő mondana még, ezért megfogja Dawn kezét, hogy beljebb tudja húzni a tánctéren, egészen a hullámzó tömeg közepére, ahol általában Marco igazán elemében érzi magát. Nem simul azonban a másikhoz, nem illetlen, nem liheg a nyakába, hiszen az imént beszélték meg, hogy mindketten olyat akarnak, amit nem lehet. Mondjuk ez nem így hangzott el, de Marco nagy előnye a másikkal szemben, hogy tökéletesen tisztában van a helyzettel, úgyhogy ennek tudatában tartja meg a határokat, csak néha hozzáérve a másikhoz, hogy megpörgesse, vagy vigyorogva tegyen valamilyen táncmozdulatot, hátha nevetésre bírja a nőt. A testtartása pedig egyértelműen jelzi bármilyen hímnek, hogy csak akkor jöjjenek közelebb ma este a másikhoz, ha balhézni akarnak, azt pedig elég egyértelmű, hogy nem akarják.
Egészen a mai napig Adriano volt az egyedüli, aki gondoskodott rólam, vigyázott rá - a maga módján persze -, és totálisan össze zavarja a fejemet, Luca viselkedése, aki számomra még mindig nem több egy idegennél, mégis úgy vigyáz rám, mintha kötelező lenne neki. Épp ezért hittem azt, hogy valami sokkal több van a dologban, mint puszta jóindulatúság, mert tapasztalataim alapján az emberek többsége csak valamit valamiért gondolkodással segít. Az jó, ha tévedtem ezzel kapcsolatban, mert akkor ezek szerint mégsem olyan lehetetlen az emberiség. Vagy csak nekem sikerül állandóan lehetetlen helyzetekbe keverednem. Nem tehetek róla, szeretem az életet, imádok ki próbálni mindent, az pedig nem az én hibám, hogy valahol mindig betalálnak a hülyék. Csak mosolygok, és megvonom a vállam, mert biza én igazán próbálkozok ezzel a magamra vigyázás dologgal, ami egyébként sikerülni is szokott, csak nem olyankor, amikor ennyire leiszom magam. Egy röpke pillanatig eszembe jut, hogy Adriano azt mondta, hogy valaki mindig követni fog, hogy vigyázzon rám, és akit nem fogok észre venni, és megfordul a fejemben, hogy talán Ő lehet az, aztán ezt a gondolatot el is engedem pont ilyen könnyen, mert a legtöbb emberével már találkoztam a házánál, és Lucat még sosem láttam ott. Ez jót jelent mondjuk, mert határozottan nem akarom, hogy engem bárki is kövessen, mert olyan lenne, mintha minden lépésemet számon tartanák. Én pedig egyáltalán nem szeretem, ha valaki tud minden lépésemről, mert az kicsit olyan, mintha megfosztanának annak a jogától, hogy magánéletem legyen. Mégis fontosnak tartom megemlíteni, hogy ha az élet úgy hozná egyszer, akkor ő is számíthat rám, mert ha valaki jót tesz velem, azt nem szoktam elfelejteni. Bár elég sekély esélyt látok arra, hogy valaha is találkozzunk még, de sosem lehet tudni, hogy mit tartogat az élet. - Túl sokat nem is adhatnék mondjuk. - vágom rá gyorsan, és nevetni kezdek a saját hülyeségemen, mikor eszembe jut, hogy valóban semmi olyanom nincs, amit hálából adhatnék. Pénzem nem sok akad - bár rá nézve neki arra nincs is igazán szüksége -, a megmentésemre sem hiszem, hogy valaha rászorulna, hiszen a nagy szájamon kívül semmi mással nem szolgálhatnék. Így alapjáraton csak fecsegek megint hülyeségeket, ahelyett, hogy elengedném a dolgot, hiszen minden jel arra utal, hogy segítő szándékáért semmit nem akar tőlem. Elkomolyodok végül, mert megint eszembe jut az, hogy mi lesz, ha Adriano mégiscsak megtudja a ma történteket. Fogalmam sincs, hogy végül küldött-e értem valakit, vagy sem, de ezzel inkább most nem is akarok foglalkozni. Határozottan jelentem ki, hogy nem ilyen vagyok, amilyennek lát, bár feleslegesnek tartom ki magyaráznom magam, hiszen holnapra úgyis mindketten elfelejtjük ezt az éjszakát. Én valószínűleg sokkal hamarabb az alkohol miatt, őt nem tudom, hogy mennyit ivott, vagy ivott-e egyáltalán. Ha igen, akkor nálam biztosan sokkal jobban bírja az alkoholt. Fogalmam sincs, hogy honnan jött annak az ötlete, hogy vissza menjek oda, ahonnan nem rég fej vesztve menekültem, de az ismerős zene meghozta a kedvem ahhoz, hogy megpróbáljam még egy kicsit jól érezni magam, ha már itt vagyok. Még egyszer nem történhet meg velem ugyanaz, ami nem olyan régen, és most egyedül sem leszek, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy valóban nem tágít mellőlem. Boldogan csapom össze a tenyeremet, amiért nem akarja le lombozni a kedvem az olyan szövegekkel, hogy inkább pihenjek és józanodjak, ettől pedig úgy érzem, hogy olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki megkap valamit, amit kért. Feltápászkodva az asztal mellől, a táskámért nyúlok, és óvatos léptekkel próbálom tartani a lépést Lucaval. Határozottan könnyebb a mozdulatom, de még mindig bizonytalan. Bár először csak nagyokat pislogva próbálom felfogni, hogy mire mondja a tizenöt percet, aztán mint akit fejbe vertek le is esik a dolog. Elvigyorodok és jobb kezemet a homlokom elé helyezem egy rövid ideig olyan katonásan. - Értettem. - szólok rá, majd amint megfogja a kezem érzem, hogy sokkal biztosabban lépkedek, mint korábban, és még a hatalmas tömeg és zaj sem zavar annyira, mint korábban. Amint megállunk, ki bújok a Luca felsőjéből és a táskámmal együtt le rakom azt a hozzánk legközelebb lévő asztalra, hogy aztán át adhassam magam a zenének, és bár nem vagyok teljesen formámban, nem igazán olyanok talán a mozdulataim amilyenek józanon lennének, de valahogy mégsem érdekel. Becsukott szemmel próbálom kizárni a körülöttem lévő tömeget, időként bele kapaszkodva megmentőmbe, mikor azt érzem, hogy elveszíteném az egyensúlyomat, és ahogy nézem, hogy valószínűleg csak az én kedvemért de próbálja ő is jól érezni magát, időként felnevetek. Ha Adriano lenne itt, akkor valószínűleg mindent elkövetnék annak érdekében, hogy felbosszantsam és tennék olyan mozdulatokat a körülöttem lévő férfiak felé, amitől ki vörösödne a feje, de most nem teszek ilyesmit Lucaval, mert valószínűleg úgysem érdekelné, meg nem akarom, hogy itt hagyjon azért. Kicsit közelebb lépek hozzá, bele kapaszkodok erős karjába, hogy lábujjhegyre tudjak állni, mert ez most sajnos támaszkodás nélkül nem menne, és másképp nem tudok a fülébe beszélni, amit kénytelen vagyok a mindenféle zaj miatt. - Ha van az embernek normális társasága, egészen jó tud lenni ez a hely. - mondom végül, és ismét elnevetem magam, majd ahogy le ereszkedek a talpamra, a fejemhez kapok, mert érzem, hogy bele szédülök ebbe az egészbe. Pedig pont arra gondoltam, hogy még meg kéne innom valamit.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Már csak ingatja a fejét a túltárgyalt témát illetően, már ami azt illeti, mivel tartozik neki a másik és mivel nem. Próbálja egyébként valahogy felfogni, hogy milyen férfiak vehették körbe eddig, vagy veszik körbe még mindig, hogy próbáljon egy jótettért cserébe szinte alkudozni, hogy mivel is tartozik érte pontosan. Marco nem udvarias, nem kedves, és nem is romantikus alkat, de még ő sem használna ki semmilyen helyzetet azok után, ami történt, úgyhogy jobb is, ha ejtik a témát, mert ezt nem tudja már hogy megfogalmazni, és ezen a ponton nem is akarja. Neki egyébként is annyira van szüksége ettől a nőtől, amivel Fabiola ügyét előrébb tudja lendíteni, és idővel meg tudnak az információnak hála szabadulni Adrianotól, az elrendezett esküvőtől, meg az egész nyomástól, ami egyébként okoz ami történik. Akárhányszor szóba kerül Fabiolával az esküvő, neki valahogy az egész teste belefeszül, ha pedig pedzegetni kezdi valamelyikük a témát, még az agya is elszáll, úgyhogy az ő célja ezt megoldani, ahhoz pedig Dawn-ra is szüksége van. Ehhez nem kell vérnek folynia, még az sem, hogy bántódása essen, csak bízzon benne annyira, hogy beszél, és sokat, ehhez pedig, hogy ezt létrehozza kettejük között, Marco különösen jól ért. Ebből él jelenleg is, mert a közeg ezt akarja tőle, most pedig nem csinál semmi mást, mint ebből készít eszközt, hogy végül majd Dawn lehessen az. Elvigyorodik a tisztelgésen, és mutatja a karjával, merre legyen kedves menni a másik, aztán becsatlakozik mellé, amikor elindul visszafelé, és úgy érzi, él a vére, pusztán a gondolattól, hogy táncolni fognak. Marco a clubban is előfordul, hogy egy-egy órát tombolással tölt, mert ettől tudja igazán hatékonyan kikapcsolni az agyát, amiben a gondolatok általában szépen vannak rendezve, ő pedig a nyugalom szigete amíg fel nem rántják, csak Fabiola óta ez már nem egészen így néz ki. Alfonsoról már nem is akarna beszélni, úgyhogy bőven ráfér, hogy lelazuljon, miközben egyébként az ügyükért dolgozik. Nem szokott zenékhez kötődni, nincsenek kedvenc számai, neki a teljes benyomás határozza meg a tánctéren a hangulatát, amivel most meg van elégedve. Épp vigyorogva reagál le valamit, amit együtt csinálnak a nővel, amikor közelebb lép hozzá, ő pedig megáll a mozdulatában, hogy belé tudjon kapaszkodni. Lehajtja a fejét kissé, hogy ne legyen annyira magasan, és hallja is, amit neki szánnak. Mielőtt bármit mondana, visszaemeli a fejét, hogy lássa a mélybarna szemeket, a vigyora meg nem megy sehova, ahogy néhány pillanatig csak nézi őt. Utána visszahajtja a fejét a másik füléhez, hogy hallani tudja, amit most ő szán neki. - Szoktam ide járni. Talán egyszer meg tudjuk ismételni. - Mondja, aztán odébb fordítja a fejét, hogy amikor nevet, akkor az a másik vállát érje, ne a fülét közvetlenül. - Józanul, persze. - Vetíti elő, hogy kíváncsi lenne a másikra olyan állapotban is, nem, mintha ezt most itt bánná, legalábbis igyekezett nem azt a benyomást kelteni, hogy a nő állapota zavarná. Nincs is így, mivel ő okozta, úgyhogy nem tudja a számlájára írni, és amúgy is, látott már részeg nőt ennél sokkal rosszabbat is művelni. Dawn egyébként nem is csinált semmit eddig, ami gáz lenne. - Kérsz valamit inni? Nem alkoholra gondolok. - Kérdezi megint a füléhez hajolva, miközben a tagjai közben azért járnak valamennyire, mert a zene viszi el magával, és nem tud csak úgy egy helyben állni. Nem szívesen hagyná ott a másikat egyébként, mert nem szokása a "célpontot" szem elől veszíteni, de mivel az egész hely most neki dolgozik, és minden szem és fül neki jelent a nőről, talán nem veszít semmit, ha illedelmes, és hoz valamit inni a másiknak. Már, ha ő akarja, hogy itt hagyja annyi időre.
Sosem okozott különösebben problémát az ismerkedés, nem szoktam semmi jónak az elrontója lenni, az viszont igenis meglep, hogy ez a férfi látszólag semmit sem akar tőlem. Általában a férfiak csak akkor közelítenek meg, ha akarnak tőlem valamit, amit vagy elfogadok, vagy nem. Nem hiszek a férfi és nő közötti barátságban, szerintem az hosszú távon nem szokott működni, mert előbb vagy utóbb az egyikünk számára többet jelent, most mégis örülök annak, hogy Lucaval ez másképp van. Mert hiába piszok jóképű - nem tehetek róla, a magabiztos és erős férfiak mindig is a gyengéim voltak -, de még így részegen sem jutna most eszembe semmi olyasmi, amivel veszélyeztetném a kapcsolatomat Adrianoval, ami kicsit szorosabb kezd lenni köztünk, mint amiben megegyeztünk. Nem mintha bánnám, de egy kicsit még alkalmazkodnom kell a helyzethez, hiszen nem véletlenül nem volt eddig igazán komoly kapcsolatom. Valamiért hosszú távon képtelen vagyok elviselni az elkötelezettségeket. Talán épp azért is működünk ennyire jól Adrianoval, mert bár látszólag nem tudunk meglenni egymás nélkül, de azért mégsem függünk teljesen egymástól. Sosem voltam az a fajta, aki örök hűséget esküdne bárkinek is, de most valamiért úgy érzem, hogy rajta kívül nem vágyom másra. Ezekkel a gondolatokkal igyekszem a lehető legjobbat kihozni a táncparketten, mert valljuk azért be, hogy józanon egy kicsit azért jobban megy ez is, de most az egyszer nem igazán érdekel, hogy nem úgy mozgok, ahogyan mozognék ha tiszta lenne a fejem. Csak próbálom átadni magam a zenének és a pillanatnak, és így, hogy nem vagyok egyedül eszembe sem jut már az, hogy nemrég mi is történt velem. Vagyis történhetett volna, ha nincs ott Luca. A közelében biztonságban érzem magam, és ettől még inkább fel tudok szabadulni. Őt figyelve pedig nagyon is úgy tűnik, hogy hozzám hasonlóan élvezi a zenét, ami tök jó, mert legalább nem azt látom rajta, hogy csak azért jött táncolni, hogy a kedvemben járjon. Csak azt utálom ezekben a dübörgő zenékben, hogy nem lehet tőlük hallani semmit, szinte még a saját gondolataimat is elverik. - A barátnőd mit szólna ahhoz? - kérdem felvont szemöldökkel, még mindig vigyorogva, mert nem nagyon szeretem a féltékeny lányokat. Bár ha például Arianorol van szó, akkor rohadtul nem érdekel, hogy menyasszonya van, de mégis ha belegondolok abba, hogy ki tudja hányszor találkozik vele, amiről nem tudok, iszonyú pipa tudok lenni, pedig ehhez a legkevésbé sincs jogom. Mégis annak ellenére, hogy nem ismerem azt a másik lányt, elképesztő gyűlöletet érzek irányába. És még mindig úgy gondolom, hogy ez nem féltékenység. Kissé bele pirulok a megjegyzésébe, és remélem, hogy a villogó fényektől ezt nem veszi észre. Mert elég kellemetlen így is, hogy sikerült ilyen állapotba juttatnom saját magam. - Józanon egy kicsit én is jobb társaság vagyok. - bizonygatom, és próbálom a lehető legjobban vissza fogni magam, hogy ne égessem le magam túlságosan. Mert néha hajlamos vagyok hülyeségeket beszélni és csinálni is, mintha az alkohol tényleg el venné az eszem. - Pedig gondoltam, hogy feldobjuk egy kicsit jobban a hangulatot. Imádom a tequilát. - jegyzem meg, bár nem vagyok abban biztos, hogy az jó lenne, ahogyan abban sem, hogy meg bírnám-e egyáltalán inni anélkül, hogy össze hányjam magam. Na még csak az hiányozna a ma estémre. - De megteszi a narancslé is. - vonok vállat végül, kijavítva az előző megjegyzésem, mert határozottan biztosabb vagyok abban, hogy több alkohol semmiképp sem tenne jót nekem. Már így is elég sokat ittam. Még többet is, mint kellett volna.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Hogy mit szólna hozzá a barátnője? Ez a titulus nem igazán illik Fabiolához, függetlenül a helyzetüktől, de azt tudja róla, hogy megnevezés ide vagy oda, ha nem a színjáték része lenne a felajánlás, hanem valóban fel akarná szedni ezt a nőt esetleg egy következő alkalommal, akkor Marconak egyszerűen annyi lenne. Nem igazán van mersze belegondolni, mit is művelve vele a másik, de pontosan olyasmit, amit egy kemény, olasz maffiaközegben nevelkedett, egyébként az egyik vezér lánya tenne bárkivel, aki a becsületét sérti valamilyen módon. Fabiola egyébként is bosszúálló típus, amitől még vonzóbb lesz a számára, mert nézni, ahogy Adrianoval szemben is a kezébe vette az irányítást valami teljesen más, amivel nem tudna mindennap találkozni. - Nem tudom. De kérdezzük meg őt. - Mondja megint Dawn füléhez hajolva, aztán amikor esetleg döbbenten rávezeti a mélybarna szemeit, Marco csak mutat a tömegbe a nő mögött, mintha az a bizonyos barátnő már itt is lenne, és most balhéra számíthatnának. Megvárja, amíg Dawn abba az irányba fordul, ahová mutatott, vagyis a férfinek háttal, és akkor úgy hajol a füléhez, hogy azt hátulról tudja megtenni. Nem simul hozzá, nem játssza túl a játékot, hiszen lassú víz partot most elvet szeretne követni, mégis elvigyorodik annyira, hogy azt akár a fülén érezhesse a másik. - Vicceltem. A társaságoddal meg a pia ellenére sincs gáz. - Von vállat, és felkészül valami reakcióra a másiktól az előző kis játékára, de el akarta terelni a figyelmet a barátnő, meg a nyomulás kérdéséről, mert nem siet ő sehová. Az italért sem a másiknak, ami azt illeti, mert ő maga sem tudja eldönteni, hogy piáljon tovább, vagy inkább a józanodás legyen a cél, úgyhogy ingatni kezdi a fejét kicsit elégedetlenül, és csak a vigyora árulja el, hogy nem gondolja komolyan az arcára ülő gesztust egyébként. Ismét megfogja a másik kezét, mert akkor ezt most együtt szenvedik ki magukból. Marco nem dönthet Dawn helyett, főleg arra való tekintettel nem, ami történt. - Gyere. - Mondja, de most nem hajol már a füléhez, hanem rábízza, hogy le tudja-e olvasni a szájáról, ami, ha még mindig elég részeg, nem biztos, hogy kivitelezhető. Finoman elkezdi magukat terelni a tömegben, egészen a tánctér szélén húzódó, hosszú bárpulthoz, ahol hallani is jobban lehet egymást. - Lejárt a húsz perc amúgy. - Megígérte, hogy szólni fog, szóval nem csinál segget a szájából még látszólag sem a másik előtt. - Van pár lehetőség. Ha iszol, iszok veled én is. Hogy igazságos legyen, letolok két tequilát előtte, veled meg egy harmadikat, bár lehet még így sem lesz egál, de legalább a szándék ott volt. - Magyarázza vigyorogva, aztán a pultnak dől, és megint vállat von, miközben a tömegre vezeti a tekintetét. - Vagy iszol egy narancslevet, és eldöntöd, ki vigyen haza. - Ekkor visszanéz a zöldjeivel a másikra, és kíváncsian várja a válaszát arra, hogyan folytatódjon, vagy érjen véget az este őszerinte.
Én magam nem vagyok hűséges típus, legalábbis mostanáig eszembe se jutott az, hogy az életem egy férfi körül forogjon csak, de az elmúlt napokban, mióta Adrianoval egy kicsit másfelé ment a kapcsolatunk, amit még mindig egyikünk sem ért, hogy miről is szól, úgy érzem, hogy nincs szükségem másra. Bár szívesen találkoznék még Lucaval úgy is, hogy kevésbé legyek ilyen kiszolgáltatott állapotomban, de azért ott van bennem az is, hogy nem mindenki él olyan kapcsolatban, amilyenben én vagyok. Épp ezért muszáj volt feltennem azt a kérdést, amit, mert nem áll szándékomban tönkre tenni senki kapcsolatát, még akkor is ha tudom, hogy nem olyanok lennének a szándékaim. Ha például Adriano mentene meg bajbajutott lányokat, és táncikálna is velük, akkor egészen biztos, hogy elképesztően mérges lennék, holott még mindig úgy gondolom, hogy jogtalanul. A válasz azonban amit a kérdésemre kapok, meglep, mert bár nem tudom, hogy mire számítottam, de erre semmiképp sem. - Hogy mi? - kérdem, mintha nem jól értettem volna, és kimeresztett szemekkel nézek rá úgy, hogy közben még pislogni is elfelejtek, közben pedig hátat fordítva neki próbálom ki venni a tömegből, hogy melyik lehet a barátnője. A nyakamat nyújtogatva figyelem, hogy ki fog felénk rontani dühösen, ahogyan én rontanék annak a lánynak a helyében, mert bár nem csináltunk semmi olyasmit, amit nem lenne helyes, de mindenképpen félreérthető lehet a helyzet egy féltékeny barátnő számára. Most pedig egyáltalán nem vagyok olyan állapotomban, hogy ki álljak az igazam mellett, és bár nem vagyok félős egyáltalán, de igazán elememben sem. Mozdulatlanná dermedek, amikor közel hajol hozzám és megkönnyebbülten sóhajtok egyet mielőtt ismét megfordulok, hogy szembe lehessek vele. - Tudod, ha most józan lennék, akkor ezért lehet, hogy kaptál volna egy taslit. De mivel megmentettél az előbb, és úgy igazán formámban sem vagyok, így csak remélem, hogy jól szórakoztál. - igazból szerintem is vicces volt, ahogyan egy kis időre a csőbe húzott, és elképzelem, hogy milyen jól mulathatott rajtam, miközben én lélekben készítettem fel magam ahhoz, hogy mit mondjak, ha a barátnője számon kér a semmiért. Szóval ez így poénnak jó volt, de ha tényleg magyarázkodnunk kéne, akkor nem biztos, hogy kacagnánk. Vagyis attól függ, hogy mennyire érzékeny az ilyesmire az a lány. Mindegy is igazából. Úgy érzem, hogy az estém még sem lett annyira elrontva, mint ahogyan nem olyan régen gondoltam, bár talán nem lenne jó ötlet még bármilyen alkoholt is a szervezetembe juttatni, hiszen van már így is jócskán bennem, de mégis úgy vélem, hogy most mivel már van egy őrangyalom is, talán nem lehetne belőle olyan nagy gond. Ahogy a fejét megrázza, azt hittem, hogy tiltakozni fog az alkohol ellen, Adriano egészen biztos, hogy nem engedné - bár ha rajta múlna már régen itt sem lennék, mégis ahogy vigyorog olyan, mintha nem akarná elvenni a kedvem. A kezét fogva botladozok utána és amint a pulthoz érve közli velem, hogy lejárt az időnk, hirtelen leszek csalódott, hiszen csak most kezdem igazán jól érezni magam. - Ne már! Ilyen hamar? - nézek rá értetlenül, mert nekem valahogy nem tűnt fel, hogy ilyen gyorsan telne az idő. Bár ha az ember jól érzi magát, akkor mindig gyorsabban repülnek a percek. Ahogyan a lehetőségeket kínálja fel nekem, kénytelen vagyok elgondolkodni azon, hogy melyik választásom legyen jobb. Mert ha az eszemre hallgatok, akkor kétségkívül az, ha haza megyek mielőtt valóban csinálok valami hülyeséget és amíg Adriano meg nem tudja, hogy mennyire tilosban járok. Ugyanakkor mivel kezd vissza jönni a kedvem a bulihoz, meg ehhez a helyhez, ahová soha többé nem lesz valószínűleg lehetőségem eljutni, lehet, hogy háttérben kéne hagyjam ismét azt, amit az eszem parancsolna, ami egyébként már így is eléggé meg van bolydulva. - Igazból szerintem még húsz perctől nem lesz bajunk. És a tequilától sem hiszem. - vonom meg a vállam és mosolygok rá a lehető legbájosabban, amennyire tőlem telik. Nem tartom valószínűnek, hogy utol érne ilyen hamar a részegséggel, de lehet, hogy még ennél is jobban feloldódhatnánk, ha belé is kerülne egy kicsi alkohol. Bár fogalmam sincs, hogy ő mennyit ihatott mielőtt a megmentésemre sietett volna, de nem tűnik úgy, mint aki ne lenne józan, bár lehet, hogy csak jobban bírja nálam, és később mutatkozik nála az, ami nálam általában túl hamar szokott. - Akkor te kezded. De remélem tudod, hogy ha túl akarnál szárnyalni a részegséggel, akkor kétlem, hogy én meg tudnálak védeni. - nevetni kezdek inkább csak saját magamon, mert hirtelen jut eszembe az, hogy pár perccel ezelőtt meg akartak erőszakolni.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Kissé merevebbek lesznek a vonásai, amikor Dawn először visszakérdez, mert próbálná a heccét szinten tartani, és nem idő előtt elnevetni magát, mikor azonban megfordul, és a tömegben a barátnőjét kezdi el keresni, várva a balhét, ami nem is jön, na akkor már vigyorogni kezd kicsit öntelten, ahogy szokott, mert Marco nagyon szeret nyerni. Ennek most itt semmi tétje nincsen, mégis ezektől kezdi ő is egyre jobban érezni magát, mondjuk az ő hangulatával, tekintettel arra, hogy gyönyörűen halad szerinte a másikkal, eddig sem volt probléma. Nevetni akkor kezd, amikor mintha megdorgálnák a viccéért, és vállat vonva hajol még egyszer a másik füléhez, mielőtt megfogná a kezét, hogy kihúzza a tömegből, és eldöntsék ezt a pia kérdést. - Én nagyon. De szerintem te is. - Érti ezt a szórakozásra, és tervezi is folytatni a dolgot, viszont a végeredmény mindenképpen a másikon fog múlni, mert a saját akarata kulcs lesz ahhoz, meddig meg hová jutnak el idővel. Biztosan sokkal egyszerűbb és időben is rövidebb lett volna, ha húz egy zsákot a másik fejére, és valahol ennek az épületnek a pincerészében kifaggatja Adrianoról, mégis másképpen döntött, valószínűleg azért, mert szabad kezet kapott, ráadásul Fabiola semmilyen részletről nem is akar tudni. Így pedig működhet a lassú víz partot most elmélete. Tehát megadja a választás lehetőségét - az alkohol és a hazaút között, hiszen az idejük a megbeszéltek szerint lejárt -, mégis tudja előre, szinte érzi, hogy melyiket fogja a másik választani. Ez lehet nagyképűség a részéről, vagy egyszerűen csak tisztában van azzal, mennyire profi végrehajtó, hiszen ha nem így lenne, nem a maffia fejesei bíznának rá feladatokat, ahol az el kell sikálni, az el kell tüntetni, és a meg kell másítani a végcél általában. Ez olyan felelősség, amit nem bíznak akárkire, tehát Marconak értenie kell a dolgát, és ez a mai este eddig ékes példa arra, hogyan mászta meg a kibaszott ranglétráját a maffiának, és miért fordulhat lassan elő az, hogy méltó lenne Fabiolára, ha ez az egész esküvő szarság nincsen képben. Lehet, ha majd idővel rájön a másik, mennyire kihasználta, mérges lesz, de aztán örülne Marco, ha megértené, hogy ezt valahol mindkettejükért csinálja, akkor is, ha Dawn jóléte meg boldogsága nem prioritása ennek az olasznak. Attól még végeredményében szabaddá teszi majd neki a férfit, akire vágyik, mert azokból, amit eddig elárult, neki ez a benyomása. - Legyen. - Csap rá lelkesen a pult szélére, aztán odafordul a sráchoz mögötte, és int, hogy jöjjön közelebb. Meglátva azt, ki kéri tőle majd az italokat, ez a srác villámgyorsan terem ott náluk, és ő is be van avatva, szóval amikor átnyúlva a pulton pacsit meg ölelést kap tőle, nem Marcelloként hívja, hanem Lucának szólítja. Néhány szót követően, amiben egymás után érdeklődnek pasik módjára kikéri akkor a négy tequilát, meg még egy-egy narancslevet kísérőnek, mondjuk ő citrommal is megoldja majd, mert Dawn jól sejti, hogy kiválóan bírja a piát. Mondjuk nem a tequilát feltétlenül, mert whiskyzni szokott. Csak a nő kedvéért ment bele, hogy ezt igyák. - Ne aggódj semmiért. Három tequila után sem fogom hagyni, hogy bárki hozzád érjen. - Amekkora állat ez a férfi, még húsz után is képes lenne idegbeteggé változni, ha arra van szükség, hogy leverjen valakit, de ezt már ennek a nőnek nem kell tudnia. Felemeli az első tequilát a magasba, egyfajta tiszteletteljes gesztusként, aztán lenyalja a sót a kezéről, amit odaszórt, és már hajtja is fel az elsőt. Azonban csak a harmadik után jön a citrom, amivel nem szarozik sokat, csak belefacsarja a szájába a levét, hogy a savanyú elvegye a tequila után maradt maró érzést, aztán megrázza magát, és vigyorogva néz a másikra. Hirtelen hármat azért ő is megérez, de ez csak jókedv. - Te jössz. - Még egy nevetés is kiszakad belőle, mert menne vissza táncolni, de türelmesen megvárja, amíg Dawn is elintézi a szinten tartást, és csak utána fogja meg megint a kezét, hogy menjenek vissza a tömegbe. - Szólj, ha rosszul lennél. - Mondja még, mielőtt elindulna, mert az tényleg nem szeretné, de egy még egy fokkal részegebb, de már jókedvű Dawn olyasmi, amivel már tudna mit kezdeni, ha gyorsan akarna haladni. Egyelőre csak alapoz meg jól érzi magát, meg azt akarja, hogy a másik is így tegyen, mert az este még fiatal, és nagyon úgy néz ki, hogy maradnak egyelőre, sőt.
Minél több időt töltök a Luca társaságában, annál inkább érzem azt, hogy milyen ostoba kérdést tettem fel neki még odakint a levegőn, hiszen a napnál is világosabb, hogy nem hátsó szándékkal játssza a jótevőt, hanem csak egyszerűen úgy tűnik, hogy Ő ilyen. Emiatt pedig egy kicsit meg is szégyellem magam, mert rosszat feltételezni egy látszólag jó emberről, igencsak szégyenletes. Mégis próbálok nem gondolni arra, ami volt, és arra sem, hogy ilyen úton kellett megismerkednünk, nem szeretek a múltnál leragadni, és az már igencsak annak számít részemről, bár azt hiszem, hogy még a bennem lévő alkohol sem fogja tudni elfeledtetni velem azt a pillanatot, amikor olyan tehetetlenül váltam áldozatául annak a két férfinek, és ezentúl minden bizonnyal óvatosabb leszek. Mert nem biztos, hogy mindenhol ilyen Luca félékkel szerencsém lesz. Bár minden porcikámmal próbáltam meggyőzni Adrianot, hogy mennyire badarság, hogy rá bízzon valamelyik emberére, szentül hittem, hogy nekem arra szükségem nincs, most mégis be kell látnom, hogy nem is olyan rossz az a számomra még mindig nevetséges ötlete. Megígérte, hogy észrevétlenül fog követni, ami igaz lehet, mert én azóta nem is láttam senkit, aki a nyomomban lenne, épp ezért most csak reménykedek abban, hogy nincs itt sehol, mert ha mégis, akkor tutira, hogy azon nyomban leadná a drótot Adrianonak és akkor az már nem lenne olyan vicces. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartom épp olyan szórakoztatónak mint ő, ahogyan megpróbálja elhitetni velem, hogy itt a barátnője is, és én még be is dőlök neki, és bár nem gondolom komolyan, amit mondok, mert én ugyan nem vagyok híve az erőszaknak. Csak megforgatom a szemeimet, mert semmi esetre sem vallanám be, hogy egyébként mióta szóba állt velem határozottan jól szórakozok. Teljesen más férfi, mint Adriano. Nem akar uralkodni felettem, hagyja, hogy azt tegyem, amihez kedvem van, és megpróbál a kedvemre tenni, ami egyébként tetszik, de így meg nincs kivel szembe álljak és próbáljam kiharcolni a magam akaratát, ami sokkal közelebb áll hozzám. Mégis a pultnál állva úgy érzem, hogy most arra lenne inkább szükségem, hogy kikapcsoljam az elmémet, hogy jól érezzem magam, és eszem ágában sincs még haza menni, húsz perc ide vagy oda. Bár fogalmam sincs, hogy mikor fog rám unni, vagy, hogy egyáltalán mi fog ki sülni ebből az egészből, de megpróbálom megélni ezeket a pillanatokat most, mert holnaptól, ha fény derül minderre, nem biztos, hogy lehetőségem lesz ilyesmire. Bár a nagyfejűségemnek hála mindig sikerül kiskaput találnom, és mivel utálom, ha meg akarják mondani, hogy mit csináljak, így egyáltalán nincs ellenemre, hogy talán majd még egyszer megismételjük ezt az éjszakát. Lelkesen ugrok egyet, mikor rá bólint a tequilára, mint valami kislány, aki most kap meg valami szuper játékot. A pultra könyökölve figyelem, ahogy a pult mögötti sráccal beszélget, mintha ezer éves barátok lennének, majd az elénk rakott italok láttán talán egy pillanatra elbizonytalanodok, mert még mindig nem vagyok abban biztos, hogy ez mennyire jó ötlet, de végül is egyszer élünk. - Mifelénk nem szoktak alkoholt adni olyannak, aki nem józan. - jegyzem meg, bár lehet, hogy az ilyen gazdag környékeken ez másképp működik. Meg aztán végül is nem én kértem, és mivel még ismerik is egymást, így nem is megyek jobban ebbe bele. Amúgy sem tudom, hogy minek mondtam. Csak úgy jött. Zavartan mosolyodok el a megjegyzésétől, hogy még mindig ennyire vigyázni akar rám, és ezzel sikerül is egy kicsit zavarba hoznia, mert egyébként ruhadtul nem vagyok ehhez hozzá szokva. - Abban egyáltalán nem kételkedek. - bólogatok határozottan, mert ismét eszembe jut, hogy hogyan ütötte ki egymaga a szemem láttára két zaklatómat. Csodálkozva figyelem ahogyan egymás után magába önti a tequilákat, és mikor a citromra kerül a sor elfintorodok. Én a tequilát mindig magára iszom, mg akkor is ha sokak szerint a citrom és a só elengedhetetlen mellőle. Én mindkettőt utálom egymagában. Mikor ki ürül mindhárom pohara, vigyorogva tapsolom meg, és örülök, hogy nekem csak egyet kell meginnom, mert ha nem lennék is eleve részeg, valószínűleg az a három kör egymás után be rakna az asztal alá. Végül én is poharamért nyúlok, a magasba emelem, ahogyan korábban ő is tette és behunyom a szemeimet, mintha attól bizony kevésbé érezném majd a maró érzést a számban. Amint le megy a torkomon az ital, a narancslé után kapok, hogy le tudjam nyomtani a lehető leghamarabb. - Sima ügy volt. Sosem voltam még ilyen jól. - szólalok meg végül, és ismét sokkal erősebben fogom a kezét, mert ez most nem csak arra jó, hogy el ne keveredjek tőle a tömegben, hanem arra is, hogy stabilabban tudjak menni. Hirtelen melegedek el, és érzem, hogy ismét az alkohol kezdi uralni az egész létemet, ami remélem, hogy elmúlik nemsokára. Amint vissza érünk pont arra a helyre, ahol nem olyan rég is táncoltunk, ismét megpróbálok felszabadulni, ritmusra táncolni, több kevesebb sikerrel, csak annyi most a különbség, hogy nem engedem el a kezét. Nem azért, mert kifejezetten hozzá bújva szeretnék táncolni vagy ilyesmi, hanem inkább csak azért, mert így biztonságosabbnak érzem a lépteimet. Félek, hogy ha elengedem, akkor elvágódnék, így nagyon remélem, hogy nem ért félre és hagyja, hogy még egy kicsit kapaszkodjak, mert jelenleg ez most csak így működik.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Tudja nagyon jól, mire irányult a megjegyzés az alkoholt illetően, de a színjáték kedvéért érdeklődve néz a másikra, amikor a tequilák szépen sorban megjelennek Marco előtt a pulton. Aztán vigyorogva fogja meg a négy felest a két kezével úgy, hogy rombuszt formál belőlük, és az ujjai tartják össze a szerkezetet, ezzel egyébként jelezve, hogy tőle sem áll messze a pult, meg az alkohol, meg ezek a helyek, ha a szakmáját nézi. Nyilván az igazságot nem árulja majd el, de kapcsot képez kettejük között egy közös témával. - Tifelétek? Ilyen helyen dolgozol? - Még Dawn munkahelyének a címét is tökéletesen tudja fejből, szóval tényleg csak az építkezés a célja azzal, hogy játssza a hülyét. Amúgy is muszáj, akkor is, ha Marco alapvetően nem szeret kétszer egymásután végighaladni egy információhalmazon; ami ugye most azt jelenti, hogy már tudja az aktából a lényeget, de Dawn is el fogja neki mondani, miközben ismerkednek. Egyébként eddig azt vette észre, hogy nem zavarja most ez az aspektus annyira, lehet a másik miatt, lehet azért, mert a cél mindennél fontosabb jelenleg az olasz számára. - Én nem vagyok részeg. - Üti le a labdát egyébként, ahogy azt illik, mert ő kérte ki a piákat, és ő is kapta meg. - Úgyhogy az én itatási kultúrámban keresd a hibát. - Vigyorog tovább, hiszen ő itatja a már részeget, de csak is kizárólag azért, mert Dawn emellett döntött. Marco sem ment volna bele, hogy ha totális taccson van a nő, akkor nehezítsék egymás dolgát még piával az este hátralévő részére, sőt, úgy gondolja, most ez segíteni fog mindkettejüknek feloldódni kissé. Nem akar bizonyos határokat átlépni azonban, mert az ő farka maximálisan hűséges, de valameddig tervez elmenni a jó hatás érdekében. - Helyes. - Mondja jókedvűen, amikor a másik megvédését erősítik meg egymásban, és örül, amiért máris ekkora a bizalom Dawn részéről az irányába. Mondjuk ügyesen is csinálja, részben ennek szól a magabiztos vigyor a képén, ahogy ezt az egy szót kimondja, részben meg annak, hogy ezzel tovább erősíti a másikban, hogy megbízhat benne, hiszen magabiztosan hisz ő is saját magában. A három tequila után is így gondolja még, csak rögtön lazábbnak érzi magát, hiszen hirtelen sokkolta az alkohollal a szervezetét, miközben a whiskyt kortyolgatni szokás, mert húzóra jó whiskyt leküldeni nagy parasztság. Izgatottan nézi végig, ahogy Dawn tequilája is eltűnik só, meg citrom nélkül, úgyhogy a kísérő, amit kikért még jól is jött. Lehajtja a narancslevet ő is, mert nem fogja itt hagyni, aztán elkapja a másik kezét, és vigyorogva indul vissza a tánctérre, mert már azt is elkönyvelheti magának, hogy mennyire jól érzi a nő magát a közelében. Azonnal megérzi az alkohol okozta változást, nem csak a másikban, de magában is, mert bár nem simul, mint aki fel akarja szedni a nőt, de ha már nem ereszti a kezét, akkor táncoljanak rendesen. A dübörgő basszus felett latinos dallamok szólalnak fel, szóval hol közelebb húzza őt magához, hol távolabb lépked, hogy pörgetni tudja, és egészen előjön belőle a latinos vére, hiszen aki náluk nem tud férfiként táncolni, az ássa el magát. Úgyhogy minden mozdulat magabiztos, vezeti a másikat, ahogy azt kell, és közben még jól is érzi magát.
A megjegyzésem az alkoholra és annak felszolgálására igazából nem is tudom, hogy honnan jött, de már mindegy, hiszen kimondtam a ma este talán egyik leglényegtelenebb dolgát. Mert egyértelműen nincs kedvem a munkáról beszélni, főleg nem itt és vele. Egy apró pillanatig felnevetek, mikor eszembe jut, hogy képes voltam csak azért, hogy Adrianot mérgesítsem a saját munkahelyemen a pultra állni és szinte meztelenre vetkezni, és, hogy hogyan pakoltatta ki az egész helyiséget pillanatok alatt emiatt. Úgy tűnhet mintha a saját ostoba kérdésemen kacagnék, és minden ilyen meggondolatlan cselekvésemre szerencsémre jó okom a bennem lévő alkohol mennyisége, így talán kevésbé tűnhetek hülyének. Na nem mintha büszke lennék arra, hogy ilyen állapotba vagyok, de már nincs mit tennem. Talán nem a tequila a legjobb megoldás a ma estémre, de ha már jártattam a számat, akkor semmiképp sem fogom lejáratni magam azzal, hogy nem iszom meg. Meglepődve nézem, ahogyan a poharakat fogja, és azon gondolkodok, hogy az mennyire lehet hihető, hogy neki is az legyen a szakmája, mint nekem. Bár elnézve őt nem tűnik úgy, mintha egy bárban gürcölne azért, hogy meglegyen a mindennapija, ahogyan én. - Hát nem épp ilyen helyen. Az ennyire nem menő, mint ez itt. De mondjuk. - válaszolom meg a kérdését, mert én biza egy percig sem szégyellem azt, hogy nem igazán illek az ilyen környezetbe. Ami lehet nem is annyira baj, mert hiába a puccos hely és emberek, ha akadnak olyanok, akik gondolkodás nélkül támadnak rá olyanokra, akik védekezni képtelen helyzetben vannak. Ez egyértelműen rossz benyomást keltett bennem, de szerencsémre Luca van annyira jófej, hogy mindezt sikeresen elfeledtesse velem, és nagyon úgy tűnik, hogy mellette a ma este az nem fog megismétlődni. - Igaz. De azt ne mondd, hogy te is ilyen szakmában dolgozol. - nézek rá kíváncsian, mert valahogy még mindig nem tudom őt elképzelni a pult másik oldalán. - és ha igen, akkor remélem, hogy nem adsz alkohol a részeg lányoknak. - forgatom meg a szemeimet egy vigyor kíséretében, és remélem, hogy nem ért félre. Mert nem akarom egyáltalán azt feltételezni, hogy le akarna itatni még jobban, hiszen az számomra már régen egyértelmű, hogy nem tenne olyasmit. Egyébként sem olyan fából faragtak engem, akinek bárki is megmondhatná, hogy mit tehetek. talán csak egy valaki van akinek ez a mániája, de Ő most nincs itt. Én pedig ha inni akarok, akkor inni is fogok. Csodálkozva nézem, ahogyan magába önti mindhárom tequilát, majd amint azt befejezi, őt utánozva én is megiszom az enyémet, bár szerencsémre nekem csak egy van, mert egészen biztos, hogy én képtelen lennék még egyet meginni. És az a legdurvább, hogy hozzám képest még mindig nem tűnik részegnek, ami egyébként nem gond, mert egyikünk jobb, ha józan marad, és egyértelműen az én fejem ma éjjel már nem fog kitisztulni. Elégedetten követem őt ismét a táncparkett felé, és mikor megtaláljuk a helyünket figyelek arra, hogy véletlenül se engedjem el őt, mert a tequila kicsit rásegített arra, hogy ismét bizonytalannak érezzem a lépteimet. Emiatt pedig most sokkal közelebb állva egymáshoz táncolunk, ami minden bizonnyal akár félreérthető is lehet. Próbálom tartani vele a lépést, bár egyáltalán nem sikerülnek úgy a táncmozdulataim, ahogy szeretném, néha össze akad a két lábam, és emiatt időnként hangosan nevetek, mert ha elképzelem magam, hogy milyen idétlenül nézhetek ki, akkor az elég vicces lehet. Ha nem lennék részeg, egyértelműen magabiztosabb lennék, mert egyébként a vásárlás után a táncolás a másik szenvedélyem, de hát most ez van. - Egészen jól megy neked ez. A tequila hatása vagy profi táncos vagy? - közelebb hajolok hozzá, hogy hallja amit mondok, de arra mindenképp vigyázok, hogy véletlenül se engedjem el. Mert biztos, ami biztos. Közben pedig eltöprengek azon, hogy hogyan is lehetséges az, hogy látszólag mindenhez ért? - Egyébként van olyan, amiben nem vagy jó? - teszem még hozzá, mert tényleg érdekel, hogy hogyan csinálja. Profin táncol, fel tudja szolgálni az italt, egyértelműen jól bánik az öklével és még udvarias is, és mindez egy röpke pillanat alatt derült ki róla, mert bár nem tudom, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy az őrangyalom próbál lenni, de nem hiszem, hogy olyan túl sok.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Amikor Dawn a munkahelyéről mesél, ő elfoglalja a magát azzal, hogy megnyálazza a kezét, sót önt rá, bekészíti az első tequilát, meg a többit szép sorban, és odateszi közel a citromot is. Nem siet sehova, hiszen minél többet mesél a nő, neki annál jobb lesz az este végére; meglehet ezek egyelőre jelentéktelen információmorzsák csak, de a bizalom az egyetlen olyan érték, ami hosszútávon bármit előrelendít, vagy éppen lerombol, ha nincsen jelen. Úgyhogy csendesen és türelmesen építkezik, amire általában soha sincsen szükség az életében, de Dawn nem is közegbeli, hogy némi fenyegetéssel vagy kínzással egy óra alatt letudja. Kapcsolatokat szokott építeni egyébként, csak azoknak hosszabb távon van célja, nem pedig Adriano kifilézését szolgálják. Azt ő nem tudná évekig húzni, még a jegyesség bejelentése előtt kezdeni kell vele valamit. Ingatja a fejét vigyorogva, amikor abbahagyja a molyolást, és a másikra vezeti még az első feles előtt a tekintetét. - Nem egészen, de pult mögött kezdtem. - Ez sem egészen állja meg a helyét, de az első talán egy évben sokat volt a VIP részlegen ténylegesen a pult mögött, valószínűleg azért, mert ott akart lenni. Akkor még nem volt képben a drogterjesztés, nem is volt annyi lényeges és fontos feladata, ez mára pedig már tökéletesen megváltozott. Szinte ő viszi a clubbot, hogy Alfonso tudjon a csajával foglalkozni főleg, amit nem bán, mert ha hatalmat ad valaki ennek a férfinek a kezébe, használni is fogja. - Jártas vagyok Manhattan klubjaiban. Intézzek neked valami jobb melót? - Nem tudja, milyen helyen dolgozik a másik, azt sem, hogy akar-e onnan feljebb törni, de Marco természetéből adódóan mindig feljebb és feljebb törekszik, úgyhogy másokat is erre szokott ösztönözni. Valóban rengeteg klubtulajt ismernek, hiszen egy közegben mozognak - félig-meddig -, úgyhogy pikk-pakk intézne valami ehhez hasonló, puccos melót. - Szerintem itt két este alatt lenne meg a havi pénzed. - Mert hát ezt a férfit mi más hajtaná, mint a hatalom meg a pénz. Egy szívességgel tovább tudná kenyerezni a nőt, ráadásul attól, hogy jártas Manhattan szórakozóhelyein, még nem árulja el magát azzal, hogy kvázi neki is van egy. Csak azt indikálja, hogy befolyásos, és simán akaszt le bárkinek szívességeket. Aztán a tequilák eltűnnek a pultról mindkettejük részéről, ő meg vigyorogva néz a másikra, mielőtt elindulnának a tánctérre vissza. - Jobb helyeken az őrök a lányokra vannak állítva, hogy semmi hasonló se történhessen. - Direkt nem azt mondja, hogy náluk, mert a Mirage-ban komolyan odafigyelnek erre, és ez Alfonso kikötése volt évekkel ezelőtt, szóval azóta is így csinálják. A választ már nem várja meg a másiktól, csak elveszik a zenében, meg a tömegben, ahogy kezd egészen jókedve lenni a piától, meg a ritmustól, meg attól, ahogy táncolni kezdenek. Nem figyel arra, hogy Dawn nem úgy mozog, ahogy egy józan valaki tenné, neki is csak hagyja, hogy kitombolja azt, amit egyébként ő intézett, hogy vele történjen, mert mondjuk bűntudata nincsen miatta, de alapvetően Marco nem egy gonosz ember. Lényegre törő és hatásos, néha talán kegyetlen, de nem gonosz. Már a fülében süvít a szívverése a ritmustól és a táncolástól, amikor odahajol a nő megint, ő pedig nevetve fogadja a megjegyzést, mert ha valami, akkor az egójának magasztalása olyasmi, amit nagyon szívesen fogad, bármilyen helyzetben. - A kettő között valahol. - Vigyorogja a másik fülére, ahogy válaszol, aztán nevet tovább, valószínűleg tényleg a tequila hatása miatt, és ingatja a fejét, mielőtt válaszolna. - Kérdezz és meglátjuk. - Indítja el a játékot, hogy legyen további kapcsolódásuk, meg az ismerkedés se maradjon a táncolás miatt abba. Arról ne is beszéljünk, hogy szeret magáról beszélni, ezek pedig olyan információk lesznek úgyis, amit ellene a másik használni nem tudna.
Semmi esetre sem szeretném a munkámmal fárasztani, de ha már így alakul, akkor megválaszolom neki a kérdését, abban bízva, hogy nem fogom túlságosan untatni. Úgy tűnik azonban, hogy valóban érdekli, ami számomra azért furcsa, mert általában nem így szoktam férfiakkal ismerkedni. Hozzá vagyok szokva, hogy ha bármelyikkel is a másik nemből szóba állok, akkor annak általában olyan célja van, hogy az az ágyába akar vinni, és bár most kivételesen örvendek, hogy Lucanak nincsenek látszólag ilyen tervei, ugyanakkor kicsit sérti is a nőiességem, mert sokkal jobban szeretem, ha egy férfi akar, mint azt, hogy nem. Mert egyértelműen Ő az első, aki úgy kedves hozzám, hogy cserében nem várja el, hogy szét tegyem a lábaimat. Ahogyan az imént a tequilás poharakat fogta, felmerült bennem, hogy hasonló szakmában dolgoznám, bár róla kicsit nehezen képzelném el azt a szerepet, de úgy tűnik, hogy ez az éjszaka a meglepetésekről szól, és még mindig nem tudom kitalálni, hogy mi lesz a vége, pedig általában ha egy férfi szóba áll velem, akkor már a legelején tudom, hogy hogyan fejeződik be az estém a másikkal. Mert egy férfi vagy az esetem vagy nem. Luca az előbbihez tartozna normális esetben, de Adrianot nem cserélném le senkiért, főleg most nem, hogy ennyire más lett a kapcsolatunk. Még annak ellenére sem, hogy nem váltunk ma el egymástól túl szépen. - És akkor mit csinálsz most? - mivel eléggé kíváncsi természetem van, szeretném tudni, hogy valójában mivel is foglalkozik, mert rá nézve egyszerűen nem jut eszembe olyan szakma, amibe bele tudnám képzelni. Üzletembernek mondjuk simán, bár lehet, hogy ahhoz túl laza, azok meg általában inkább unalmasak szoktak lenni. Testőrnek pedig túl jóképű, és beszédes, mert ahogy például az Adriano embereit láttam, egyikről sem mondható el az, hogy megérne egy ajtó csattogtatást, vagy, hogy arról lennének híresek, hogy az embert szórakoztassák. Úgyhogy inkább mielőtt csak találgatnék megvárom a válaszát. Kissé meglep a munkával kapcsolatos felajánlásával, mert bár nem szeretem túlzottan a munkahelyem, eddig még sosem gondolkodtam azon, hogy váltanom kéne. Hiszen megszoktam már ott, és valahogy olyanná vált a hely, mintha a második otthonom lenne. Egy pillanatra elgondolkodok a válaszon, hiszen kecsegtető az ajánlat, ugyanakkor nem biztos, hogy nekem való lenne az ilyen elit társaság, akik ilyen helyeken megfordulnak. A mi környékünkön is elég sok bunkó megfordul, hát akkor milyen lehet az olyan részeg, akinek pénze is van és az által azt gondolja, hogy övé a világ? - Csábító lehet mindenképp, de cserébe mennyit kell jó pofizni ennek a sok sznob embernek? - ha valamit megtanultam a munkámból az az, hogy legtöbbször mindig a vendégeknek van igazuk. Bár a saját környezetemben tudom kezelni a részeg embereket, de egy ilyen helyen, ha valaki nagyképűsködne, egészen biztos, hogy nem menne olyan jól. - Átgondolom. - teszem végül hozzá egy mosoly kíséretében, és valóban minden bizonnyal fogok ezen gondolkodni, csak azt nem valószínű, hogy el tudom mondani Lucanak is, mert mennyi annak az esélye, hogy ha innen el válunk, még valaha látni fogjuk egymást? Elég sekély. Megborzongok a tequilától, ami mellé szerencsére, hogy ott a narancslé, és amint le folyik az itala torkomon, eltöprengek azon, hogy mennyire volt ez most jó ötlet. - Itt akkor az őrök vagy elaludtak egy pillanatra, vagy pedig nem veszik komolyan a munkájukat. - jegyzem meg, majd követem őt ismét a táncparkett felé, nem túl magabiztos léptekkel, mert nagyon úgy néz ki, hogy az előbbi ital sikerült ismét bizonytalanná tegyen. Ami egyáltalán nem jó, viszont a tudat, hogy legalább Luca is ivott, így már teljesen ő sem számít józannak, megnyugtat. A táncunk ezúttal sokkal inkább tűnhet úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást, mint az előbbi, és ez engem egyáltalán nem zavar, mert bár miközben úgy pörgök, ahogyan Luca irányít, találkozik a tekintetem néhány idegenével, és viccesnek tűnik, hogy egyikőjük sem mer közelebb jönni, mintha azt gondolnák, hogy mi ketten valami romantikus táncot ejtenék, a valóság csupán csak annyi, hogy túl részeg vagyok ahhoz, hogy el merjem engedni a megmentőmet. Az én lépteim az övéhez képest nem olyan tökéletesek, épp ezért is merek megjegyzést tenni, mert ahhoz képest, hogy férfi, eszméletlenül jól áll neki ez a stílus. Elnevetem magam a válaszán, és valahogy olyan érzésem van, hogy jobban szeretném megismerni őt. Nem tudom miért, de akárcsak Adrianon rajta is látok valami titokzatosságot, és mivel elég kíváncsi vagyok mindig, ki is akarom használni, hogy kérdezhetek bármit. - Tudsz bowlingozni is? Mert abban szinte verhetetlen vagyok. Józanon persze. - vigyorgok rá szélesen és ezzel lehetőséget kap, hogy ha majd még egyszer találkozhatunk, akkor szívesen megmutatnám, hogy nem vagyok olyan gyenge láncszem, mint amilyennek jelenleg tűnők.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Marco a mai estén mindenre fel van készülve, illetve az is előnyére játszik, hogy alapvetően szemrebbenés nélkül képes hazudni. Jobban szereti azonban a helyszínen alakítani, amit kell, mert sokkal természetesebb szerinte így, mint bármiféle betanult szöveget előadni. Már akkor érezte, hogy rá fog Dawn kérdezni a munkájára, amikor az övé szóba került néhány perccel ezelőtt, ezért ebben a rövid időben készül csak fel a kérdésre, aztán meg a válaszra, amit magabiztosan mond ki. - Ingatlanokban utazom. - Végül is elmondható, hogy van nekik egy, csak az éppen egy nightclub, amiben ugyanaz folyik le nagyjából, mint ami itt is; elit hely, elit közegnek, csak nem ilyen újgazdag senkiháziknak, mint ami itt tapasztalható, hanem sokkal veszélyesebb arcoknak, köztük mondjuk a nápolyi maffiának is. Neki nagyon könnyű ez a terep, és bár nyilván az lenne a legjobb, ha a saját klubjába vinné dolgozni, de azt az alteregója miatt most nem tudja megtenni. Illetve a palija is hamar összetenné a szálakat, mondjuk mindettől függetlenül tud helyeket, ahol szerinte jól érezné magát a másik. - Éppen annyira, amivel több a pénz benne. De nem vinnélek olyan helyre, ahol faszfejek bármit megtehetnek. - Pedig náluk kifejezetten fontos a közeg jóléte és hangulata, mégsem hagyják, hogy az alkalmazottaik bárminek ki legyenek téve. A kulturált viselkedést elvárják mindenkitől, mondjuk így is vannak arcok, akiknek bizonyos dolgokat el kell engedniük, de őket nem is hívják sűrűn, vagy erőltetik a jelenlétüket. A többit Marco eltakarítja simán. Az első tequila után elővesz egy kis szalvétát, miközben az arcára pontosan odaül, hogy mit vált ki belőle a rövid, és felírja rá a számát, mert ha már ilyen ügyesen szóba hozta, hogy jót is tehetne a másikért, akkor ezt is beleviszi a történetbe. Igaz így a másikra bízza, hogy fogja-e keresni, mert nem vár cserébe számot ő is, hogy a nyomulás ne legyen egyértelmű, bár ha Dawn is leírja, nem fogja elutasítani. - Hívj, ha többre vágynál. - Mondja teljesen kétértelműen, hiszen szólhatna ez kettejüknek is, de a munkára érti egyértelműen, hiszen erről van jelenleg. Az meg elég erős ütőkártya lenne kettejük kapcsolatára nézve, ha anyagi előrejutást biztosít a másiknak, ráadásul ez teljesen valós lenne, hiszen Dawn valóban szép nő, és a hozzá hasonlókat könnyedén veszik fel ezekre a helyekre. Ha meg tapasztalata is van, akkor a tenyeréből esznek majd, ezt jól tudja. - Ez egy szar hely. - Vigyorodik el, hogy megmaradhasson közöttük a laza hangulat, amit a tequiláknak hála elértek most már mindketten. Lehet, hogy a haverjáé a hely, és az is lehet, hogy mindenki a keze alá dolgozik ma este - ami mondjuk nagyon sok mindent elárul róluk -, mégis tisztában van vele, hogy mik a hiányosságok, és azt is látja, ő mit csinálna másként. Például biztosan nem engedné, hogy lányokkal ilyen játékokat játsszon az egyik barátja, meg főleg nem adná az egész beosztotti körét a kezére, de Marco befolyásos ember, úgyhogy akkor sem mondtak volna neki nemet, ha ennél egy fokkal neccesebb dolgot kér. De az egy foknál neccesebbtől megkímélte a másikat, sőt, úgy veszi rajta észre, hogy remekül mulat vele, úgyhogy nyert ügye van, amit nem szándékozik most már kiengedni a kezei közül. Pörgeti és forgatja a másikat, és látszik rajta, hogy valahol tanulta a mozdulatokat, pedig csak a környezetéből szedte magára, ami mivel, hogy Nápolyban nőtt fel, nem volt nehéz. Érdeklődve hallgatja az első kérdést, aztán vigyorogva válaszol, megvonva a vállát. - Életemben nem játszottam még. - Tudta egyébként, hogy lesz olyasmi, amivel nem tudna versenyezni, azzal meg óvatosan kell bánnia, hogy a képességeit illetően mit kamuzik be esetleg; lehet Dawn, ha találkoznak még, éppen ilyen helyzetbe akarja keverni, szóval most igazat mond, és kicsit fintorog is, hiszen olaszként ez nem olyasmi, ami különösebben vonzaná. A versenyzés lehetősége viszont igen. - Na azt hiszem, ha látom. - Dobja fel a labdát a másiknak, és őszintén kíváncsi, mit kezd vele a jelenlegi állapotában. Jobb lenne nyilván, ha józanul döntene úgy, hogy megint látni akarja ezt a férfit, főleg annak tekintetében, hogy nem kezdett ki vele, és nem is tűnik úgy, hogy ki akarna. Marcello, bár egy vadbarom, de a maffiabecsületet úgy nevelték belé, hogy sose felejtse, mi a fontos az életében. Takarózhatna ezzel is, de valójában minden porcikája megőrül a félbolond gyorsvonatért, úgyhogy próbál ügyesen lavírozni, amennyire az ma este lehetséges.
Sosem hittem a sorsban, meg az olyan baromságokban, hogy mindennek valami célja van, ami az életünkben történik, most valamiért mégis olyan érzésem van, mintha mindez, ami ma történt, így kellett volna, hogy történjen. Nem szeretek túl sokat rágódni azon, ami megtörtént, arra pedig végképp nem, hogy mi lesz majd, ugyanakkor minél több időt töltök a Luca társaságában, annál biztosabb vagyok, hogy meg akarom őt ismerni. És egyáltalán nem olyan célból, amiért egy férfi és nő általában ismerkedni szoktak, hanem sokkal inkább azért, mert van benne valami titokzatosság, amit muszáj megfejtenem. Már semmiféle bizalmatlanságom nincs az irányába, ugyanakkor még mindig nagyon érdekel, hogy miért ilyen velem? Kétféle elmélet játszódik le a fejemben: az egyik az, hogy Ő alapjáraton ilyen, és nem kéne azt gondolnom, hogy csak én lennék különleges a szemében, a másik pedig az, hogy mégis csak akarna valamit, csak túl udvarias ahhoz, hogy azt részegen tegye meg. Végül mindkét felvetésemet elengedem, miközben a kérdésemre válaszol, mert úgy vagyok vele, hogy tökmindegy. Az a fajta lány vagyok, aki szereti megélni a pillanatokat, és ahhoz most nem fér bele az, hogy elméleteket szövögessek, amiknek lehet, hogy nincs is semmi alapjuk. - Az biztosan menő lehet. Bár én nem értek az ilyesmikhez. De gondolom nem lehet rossz, ha az ember azt csinálja amihez igazán ért és szeret. - mosolygok rá, közben pedig azon gondolkodok, hogy mennyire lenne jó ötlet elfogadni az ajánlatát, amiben egyébként semmi kivetnivalót nem látok, ugyanakkor még inkább összezavarja az egyébként sem tiszta fejemet. Egyszerűen nem értem, hogy miért akarna nekem segíteni? Azt hittem, hogy az emberek ilyen szívességeket csak akkor tesznek, ha ismerik egymást. Mi pedig nem ismerjük, még akkor sem ha talán kívülálló szemmel úgy tűnhetünk. Az anyám mindig arra tanított, hogy nem szégyen segítséget kérni vagy elfogadni, de viszont illik azt viszonozni. És akkor itt jön az megint, hogy én mégis miben lehetnék az ő segítségére hálából? Oké, elmondta már, hogy nem akar semmit, de azért továbbra is folytatja a segítőkészségét és hazudnék ha azt mondanám, hogy ez nem tetszik. Az elmúlt alig egy óra alatt - vagy gőzöm sincs, hogy mennyi ideje ismerjük egymást, - mióta megmentett, sokkal több figyelmet kaptam tőle, mint az eddig elmúlt 30 évemben. - Igazából elég kecsegtető az ajánlat... - elhallgatok, mert nem akarom ilyen könnyen elfogadni az ajánlatát, mert még a végén azt gondolná, hogy egy olyan lány vagyok, aki képtelen megoldani egymaga a problémáim. Én pedig nagyon is képes vagyok, és egyáltalán nem olyan, aki másoktól várná el, hogy jobbá tegyék az életét. Meg egy kicsit ott van bennem az is, hogy mit mondanék Adrianonak? Hogyan kerülhetek el egy olyan helyre dolgozni, amilyen helyekre még csak szórakozni sem jutnék el normális körülmények között? Nem tudom, hogy egy ilyen helyen mennyire válogatják meg az alkalmazottakat, de nem biztos, hogy egymagam be kerülhetnék. Lucaról meg egyértelműen nem szeretnék neki beszámolni, még akkor sem, ha mindez csak puszta véletlen. Az is, hogy itt vagyok és az is, hogy vele. Nem mintha szokásom lenne a magyarázkodás, vagy az, hogy engedélyt kérjek arra, hogy hogyan éljem az életem, de akkor is. Kíváncsi figyelem, ahogyan valamit írni kezd egy szalvétára, majd amint azt a kezembe adja és rájövök, hogy a száma úgy érzem, mintha a gondolataimba látott volna, hiszen egy pillanatra valóban megjárta az eszem, hogy talán sokkal könnyebb lenne találkoznunk még egyszer úgy, ha legalább tudom a számát. Kérni persze sosem kértem volna, azt a büszkeségem nem engedte volna. Kicsit hezitálok, végül mégis el veszem, kocka alakúra hajtom épp annyira apróra, hogy be tudjam rakni a dekoltázsomba. Sajnos mivel ezt a ruhát nem arra tervezték, hogy bármit is elrejthessek benne máshol - szerencsére, mert elég viccesen nézne ki, ha lenne zsebe -, így kénytelen vagyok oda elrejteni, meg úgy egészen biztos, hogy eszembe jut majd, ha máskor nem is, de mikor le vetem magamról, biztosan. Kicsit zavarba hoz a következő szavaival, mert nem igazán tudom eldönteni, hogy most mire is céloz pontosan, mégis úgy vagyok vele, hogy gondoljon bármire is, egészen biztos, hogy nem fogom tudni megállni, hogy ne hívjam fel. Csak éppen emlékezzek mindenre a ma éjszakából. - Mindenképp. - válaszolok végül és próbálom nem kimutatni, hogy mennyire zavarta össze a fejem. Mert általában szoktam tudni, hogy mit akarok egy férfitól, és érezni is, hogy az mit akar tőlem, de most teljes káosz van a fejemben. Örülök annak, hogy hozzám hasonlóan szerinte sem túl jó ez a hely, mégis a tequilák után úgy kezdünk el ismét táncolni, mintha mindezt képesek lennénk kizárni a fejünkből. Én személy szerint megpróbálom most már kiélvezni a helyzetet és azt, hogy itt vagyok, mert azt hiszem, hogy mostanában nem fogok többet ilyen helyre eljutni. És nem csak azért, mert anyagilag nem engedhetem meg, hanem azért is, mert ha Adrianonak a fülébe jutnak a ma történtek, egészen biztos, hogy dupla testőrséget küld rám és akkor vége mindennek. A tánc egyértelműen jobban megy neki, mint nekem, bár erős mentség számomra az, hogy nem kevés alkohol van a szervezetembe, ugyanakkor örülök, hogy azt válaszolja, hogy még sosem bowlingozott. Nem tudom eldönteni, hogy most csak azért mondja-e, mert udvarias, és azt akarja, hogy egy kicsit érezzem úgy, hogy valamiben lehetek jobb, mint Ő, vagy pedig ez az igazság. Mégis olyan, mintha felhívásra szólítana, én pedig egyértelműen el szeretném fogadni azt. - Az meg, hogyan lehetséges? - nézek rá értetlenül, mert még sosem hallottam senkitől, hogy ne bowlingozott volna. - Ha sikerül meglógnom még egyszer, hogy találkozzunk, akkor örömmel igázlak majd le. De előtte meg kéne tanítanom neked nem? - elnevetem magam, ahogyan elképzelem a szituációt, hogy én kezdjem el tanítani neki, hogy hogyan fogják meg a golyót, és hogyan dobják azt el. Adrianoval még sosem csináltam ilyesmit, számára mindez nem fér bele a kapcsolatunkba, én pedig mivel egyre jobban vágyom az ilyesmire, úgy gondolom, hogy semmi rosszat nem követnék el azzal, ha még találkozok Lucaval. A zene hirtelen változik át valami lassúra, és bár szívesen pörögnék még, de erre nem hiszem, hogy lehetséges lenne. Így csak megállok, még mindig Lucaba kapaszkodva, mert még mindig bennem van az, hogy a lábaim nem tudnak majd megtartani. És halál ciki lenne bevágódni a tömeg közé.
“I'm a soldier, I'm a fighter. Take a step back, I'm on fire. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way. Try to break me, but I can't break. I'm a bad dream, and you can't wake. Nothing's gonna kill me. Nothing's gonna stand in my way”
Tudja, hogy kecsegtető az ajánlat, pontosan ezért dobja fel, akár a labdát szokás, aztán a dolgaik majd aszerint alakulnak tovább, hogy Dawn elfogadja-e, amit Marco tud kínálni. Illetve persze Luca, hiszen itt egy üzletemberről van szó, aki ingatlanokkal piacol, nem pedig a nápolyi maffia egyik tagjáról, aki nem mellesleg ugyanabból a közegből származik, mint Dawn palija, és aki információkért cserébe ennyire udvarias valójában. Amúgy egészen jó érzéssel töltené el, ha tényleg ki tudná ezt a nőt emelni a helyzetéből, és amikor végzett vele, akkor sokkal többként otthagyni, mint ahogy kézbe kapta, de maga sem tudná megmondani, hogy miért érez így. Marco alapvetően nem szokott érezni, semmit és úgy senki iránt, már, akik nem a közeg tagjai, és akik nem viszik az ő "karrierjét" előre. Évekkel ezelőtt nem lehetett volna az a figura, aki Manhattan-i szórakozóhelyek melóival dobálózik, de kurva sok munkával, vért izzadva most már neki is elég nagy a befolyása New York ezen részén, amire egészen büszke. Szóval ja, eddig eszében sem volt mecénást játszani, de most, a saját kis terve kivitelezése érdekében, miért is ne. - Nincs időhöz kötve. Gondold át nyugodtan. - Fűzi még hozzá a saját telefonszámához, amikor a kisebb, vastag szalvétát áttolja a pult lapján a másik elé. Ez nem a saját száma, de a telefonjába két sim-kártya is elfér, így ugyanazon a készüléken csörög majd, ha Dawn hívja, mintha bárki más. Ismeretlen számok őt nem szokták hívni, csak és kizárólag mentettek, tehát amikor napokon belül - úgy gondolja - felcsillan majd a telefonszám valami név helyett, máris tudni fogja, ki az. Mert azt elképzelhetetlennek tartja, hogy a mai este után a telefonja nem fog megcsörrenni úgy, hogy a nő legyen a másik végén a vonalnak. Már csak egy vigyorral válaszol arra, hogy mindenképp hívni fogja a másik, mert úgy gondolja, ez valóban így lesz. Olyan most, mint egy halász a tengerben, mert tényleg elég sok olyan klubbot ki tudna húzni a tarsolyából, ami szerinte tetszene a másiknak, úgyhogy lassan nekikezd majd válogatni, de telefonálgatni már csak akkor, ha Dawn elhatározza magát. Tudja, hogy fél Manhattan szívességekkel lóg neki a remek megoldóképességei végett, úgyhogy percek kérdése, hogy ezt valóban megoldja neki. A mai estének ez azonban csak egy apró szelete, mert a tequila dolgozik benne, a kedve meglepően jó lesz, már önmagához képest, és hosszú idő után először úgy akar egy ilyen helyen lenni, hogy semmi felelőssége a működését illetően, csak tombolhat és táncolhat úgy, mint egy normális valaki. Marco sohasem akarna sem normális, sem átlagos lenni, ahhoz ő túl különc a maga módján, de ma este belekényelmesedik ennek a Luca figurának a képébe, hogy holnaptól tovább pucolja a szart Alfonso, meg a hülyesége után, amit mostanában ennek az olasznak tol. A neonfényben szinte világít a fogsora, annyira nevet a másik szóhasználatán, és elismerően biccent arra, hogy szerinte le tudja igázni. Lehet, hogy nem bowlingozott még, de nagyon gyorsan tanul alapvetően, sőt, ez már felhívás így keringőre, ami előhozza belőle a versenyszellemet, az meg akár vérre menő is lehetne. De mondjuk nem ezzel a nővel. Ezúttal úgy hajol a másik füléhez, hogy közben a derekánál húzza közelebb, mert az alkohol lazított rajta ennyit, még sem simul hozzá a nőhöz, hanem udvariasan tartja a testével a távolságot, már amennyire így lehet. - Meg akarsz lógni? - Kérdezi kétértelműen, és hagyja, hogy ez a titokzatosság, ami látszólag nagyon is érdekli a másikat, továbbra is körbelengje. Érdekes volt Dawn szóhasználata, hiszen úgy néz ki, Adriano figyelmét nem kerüli el semmi, ha úgy érzi a másik, hogy így tudna csak időt szorítani ennek az olasznak. - Én elfogadom a kihívást. - Mondja még, egyértelműen jelezve, hogy részéről a bowling akkor kipipálva, mint következő találkozási lehetőség, aztán elengedve a másik derekát a kezéért nyúl, és pörget rajta egyet, hogy ne laposodjanak el túlságosan, mert a következő húsz perc hamarosan lejár, ő meg egyébként kíváncsi, hogy mindezek után is a paliját hívná fel telefonon, vagy rábízná magát végül az este végén, hogy hazavigye.
Kezdőlap
