Végül aztán az a megoldás nyert, hogy azt az időpontot lőttük be, amikor amúgy is itt lettem volna Queens-ben. Szívesen bejöttem volna bármikor, de nem akartam ezen pattogni Mr. Precízióvégtelen teasütinek, így belementem a dologba. Mivel elég sok mindent kell intéznem errefelé, így legalább nem kellett azon sem kifejezetten erőlködnöm, hogy olyan ruhát húzzak, ami azért egy étterem-szállodából sem lóg ki túlzottan.
Csak nagyokat pislogva bólogattam a mondataira. Felfogtam én mindent, sőt. Csak...
-Oh, hála égnek, csak a kaja miatt jöttem el, meg azért, hogy láthassalak munkában. -néztem végig rajta alaposan.
-Nagyon fura vagy így. Persze jó fura, jól áll, tényleg. Olyan... csinos. -villantottam meg végül egy mosolyt neki elismerésem jeleként.
Követtem felfelé, érdeklődve járatva végig a tekintetemet a recepción és a társalgón magán, miközben csendben hallgattam az előadását arról, hogy milyenek a szobák maguk. Már majdnem megkérdeztem, hogy mi van a fürdőkkel, de magától is hozzátette, hogy minden szobának sajátja van.
-Azta, ez nagyon király!! És nálatok is feláras a klíma használat, vagy nem? A parkolót éttermi és szállódai vendégek is ugyanúgy használhatják? Ez fizetős, vagy ingyenes? Meeeg a szobákban megszállóknak esetleg van reggelizési lehetőségük, vagy azt maguknak kell intézni? -néztem rá kérdőn.
-Ne haragudj, nem szőrszálhasogatni, meg idegesíteni akarlak, csak ha itt akarom elszállásolni a családomat, jobb mindent is tudni. -ebben én is elég precíz vagyok. Ők a legfontosabbak nekem.
A szobák olyanok voltak, amilyennek a képeken tűntek, így ez elég szimpatikus volt a részükről, hogy nem zsákba macskát árultak ezzel. Gyönyörű volt, otthonos, retro, emiatt pedig baromi hangulatos.
-Gyönyörű szépek a szobák élőben is, meg úgy az egész szálloda rész nagyon király. -címeztem neki egy elismerő mosolyt.
-Inkább munkásaitok vannak, vagy szabadidősök? Na nem lehet általánosítani, de amikor az egyetem alatt szállodában dolgoztam, akkor sokkal szerettem a munkás vendégeinket, mint a szabadidősöket. Velük túl sok a macera. -de ez persze csak az én véleményem.

Felvont szemöldökkel vizsgálgattam a vonásait, ahogy beszélni kezdett, végül beharaptam az alsó ajkamat, hogy alaposan, teljesen elgondolkozva végigmérhessem, míg vissza nem tért a tekintetem a barna íriszekre.
-Ki tudja? A leírásod alapján lehet, hogy te vagy a fétisem, elvégre az összes hozzád köthető. –döntöttem enyhén oldalra a fejemet.
-Mhm, szívesen. Jól nézel ki, de a kukás style jobban áll. –ez egy tény. Gyanítom, az instája sem véletlenül olyan, amilyen. Nincs benne semmi megcsinált, semmi mű, még a fellépéses képeiben sem, sőt. Ha csak a közösségi médiát nézi az ember, rá nem jönne, hogy ez az ember egy CEO.
-Persze, ez tök korrekt hozzáállás, de sok helyen már lassan azért is felszámolnak plusz pénzt, ha levegőt veszel, vagy lehúzod a WC-t. Viszont ez baromi szimpatikus, hogy ti nem. –úgy amúgy is, nem csak azért, mert így nem kell plusz költségekkel számolnunk, ha anyáék látogatóba jönnek, amint ki tudnak venni egy hetet.
A parkolásra és a reggeli lemondásra csak finoman bólintottam. Minden figyelmem az övé volt a minibárral kapcsolatos kifejtése hallatán.
-A minibár szerintem amúgy is egy veszélyes üzem olyan szempontból, hogy sokan összekeverik a tényleges hűtővel, és bepakolják a kaját, aztán csodálkoznak, hogy nem annyira hideg, mint otthon. Aztán hiába magyarázod, hogy ez nem hűtőszekrény, ez halottnak a csók kb. Meg amúgy szerintem ez tök érthető, hogy így oldottátok meg. A legtöbb esetben amúgy sem isznak belőle, amikor igen, akkor meg hajlamosak elmismásolni. –úgyhogy ez a legjobb megoldás, szerintem legalábbis.
-Köszönöm. –néztem rá egy hálás, ellágyult mosollyal kísérve. Vannak, akik ezeket felesleges kérdésnek, kukacoskodásnak vennék.
-Mhm, azt látom. –néztem körbe előbb a szobában, majd aztán végigvezettem rajta a tekintetemet egy mosollyal.
-Mhm-mhm, éééértem. Figyelj csak, édes… -néztem rá hatalmasakat pislogva.
-Én nagyon örülök az idegenforgalmat végzett fejednek, de… ügyvezető, grafikus-tetováló lány… -mutattam előbb rá, aztán magamra.
-Mi a jó élet az a MICE? –vontam fel a szemöldökömet kérdőn. Attól, mert egyszer voltam betanított, beugró recepciós, még fingom nincsen ilyenekről, nem még tudjam is, mit jelent ez a mozaik szó.
-Ettől függetlenül persze értettem, hogy mit jelentenek az elhangzottak. A lényeg végül is az, hogy vegyes a felhozatal, mert akadnak olyanok, akik dolgozni jönnek, meg sima szabadidős vendégek is, és akik dolgozni jönnek, azok nem a tipikus kétkezi munkások, hanem olyanok, akik mondjuk a szó szerinti értelemben üzletemberek, ugye? –tettem még hozzá gyorsan a dolgot, kissé ugyan bizonytalanul, hogy azért lássa, figyelek ám rá, meg megy a szövegértés, épp csak nekem ilyen mindenféle akármikkel dobálózik, aztán máris lebegnek a fejem felett a kérdőjelek.

-Hát látod. Mély nyomokat hagytál bennem. –utánoztam le a fejrázós mozdulatát, egy mosoly kíséretében.
-Jajj ne!! Most akkor itt kell maradnom, hogy ledolgozzam a légzésem árát? –néztem rá kérdőn, megjátszott kétségbeeséssel.
Felvont szemöldökkel néztem vissza rá, óvatosan bólogatva, az alsó ajkamba harapva fojtva el a vigyorgásomat, hogy ártatlan, értetlen képet vághassak.
-Én sem rád gondoltam, hanem a szobákra. Miből gondoltad, hogy nem így van? Nagyon jól hatnak az ember ízlelésére… mármint ízlésére. –villantottam meg végül egy aljadék mosolyt.
-De egyébként ezt megértem. Én sem akarnék azért dolgozni valahol kizárólag, mert a főnöknek bejön a cuki kis pofim. –ráztam meg a fejemet egyetértőn.
-El van nézve, főnökúr, de csak mert beígérte azt az ingyen ebédet. –intéztem felé egy jelentőségteljes pillantást.
Érdeklődve, csendben, félredöntött fejjel hallgattam azt, ahogy magyarázni kezdett, hogy pontosan mi is az az általa emlegetett MICE.
-Áááááááá, hát így már értem!!! –néztem rá úgy, mint akinek felgyúlt a fény a fejében, egy lenyűgözött, de legalább annyira hálás mosollyal bámulva rá.
-Köszönöm szépen, hogy elmagyaráztad nekem, mit is jelent ez pontosan. Sosem dolgoztam olyan munkakörben, vagy helyen, ahol ilyesfajta dolgokat szerveztek volna, nem még jutalom utakat adtak a dolgozóknak, pedig amúgy ez mennyire király ösztönzés már! Sok helyen meg már egy kis plusz pénzt is sajnálnak év végén. –ami megint csak lehangoló egy tény.
A szálloda után lefelé, a rendezvénytermük irányába haladtunk tovább. Egy hálás mosollyal jutalmaztam a gesztust, amivel előre engedett az ajtóban, hogy aztán csak vizslató tekintettel nézhessek körbe. Végül elindultam az asztalok között, óvatos mozdulattal húzva végig az ujjaimat a székek támláján, megfigyelve a részleteket is.
-Igen, ez teljesen jogos. Mindig van valami hóbort, ami épp menő. Ha kijön valami dark dolog, mint a Wednesday, akkor mindenki Halloween bulit akar, ha egy retro feeling sorozat, ahol ez az életérzés van átadva, akkor retro partyra menne a nép. Mondjuk nem mondom, azt én is adnék, ezer éve nem jártam már hasonlón. Ma már minden buliban, minden házibuliban és kb mindenhol is DJ nyomja a tipikus, tingli-tangli „fost.” Persze nem mondom, van annak is hangulata, meg pár vodkaalma után már olyan mindegy, de azért na. Ha a tánc a lényeg, akkor a tánc is legyen a lényeg. Ez pedig a retro zenére jobban megy. Meg ott több a simulós, tapadós dal, aminél lehet közelebbi ismertséget kötni. –ki tudja, kinek hol sodorja útjába az élet az igazit.
-Viszont én biztos kihasználnám, hogy itt a szálloda egy köpésre. Egyrészt: én részegen és/vagy álmosan tuti nem taxiznék vagy vezetnék. A-a. Inkább maradnék itt, akkor is, ha drágább, mint a fuvar. Kérnék szállást, reggeli nélkül és kihúznám az alvást mondjuk kilencig. Egy óra alatt összekapom magam és már húzok is haza, hogy senkit se szopassak a szükségesnél jobban. Hoznék valami finom péksütit. Ú, vagy egy jó croissant-t, valami dobozos kávéval aztán azt megenném fent, lehetőleg morzsázás nélkül. –pillantottam rá, ahogy visszasétáltam hozzá.
-Nagyon szép a rendezvénytermetek is, egyáltalán nem túloznak a képek, amiket mutattál róla. Hangulatos, igényes, tágas, világos. –egyszerűen csak kellemes.

-Lehet, hogy akkor neked is jutalomutat kéne kapnod, amikor kényszerszabira küld a tulajdonos, és nem foglalkozhatsz a munkáddal. Érdekes lenne, nem? –néztem rá kérdőn, felvont szemöldökkel, kissé aljasul mosolyogva. Szerintem vicces és tényleg érdekes lenne, ha le lenne tiltva a munkájáról bizonyos időre. Kíváncsi vagyok, mennyi idő után jelentkezne nála az az érzés, hogy lemarad valamiről és most azonnal be kell jönnie.
-Komolyan? Tényleg tök jó! Bár… én tuti nem mennék. Olyan szálloda és étterem undorom lenne, hogy biztos nem akarnék a szabadidőmben is oda menni. Bezzeg egy jó sátrazás az erdőben, vagy valami hegyes tájon, na aaaaaz már igen. Azt adnám. Sátraztál már valaha? –csillantak fel a szemeim a gondolatra. Ideje, hogy a drága barátosnémat elrángassam magammal túrázni.
-Az USA-ban van egy sziget, ami olyan, mintha valami mini Ausztrália lenne, csak a mindenféle téged megevő dolgok nélkül. Szóval adott országon belül oda. Saint John-nak hívják. Mivel imádom a meleg időt, a napsütést, a tengerpartot, minden ilyesmit, így oda szívesen elmennék. A nagyvilágban pedig… hmmm… azt hiszem, Görögországba mennék. Ugyan frusztrálna az a sok kőből készült, fehér épület, de ettől függetlenül hangulatos lehet. Amit hallottam az ottani emberekről egy… ismerősömtől, az nagyon szimpi volt. –lazák, ráérősek, de amúgy pörgősek, bulizósak. Az a nekem való életérzés.
-Neked van álom úti célod? Éééés sátor, hotel, motel, vagy kocsi? –végül is utóbbiban is lehet aludni, ha nincs más.
-Oké, ezt az érvelést elfogadom tőled. Elég nehéz jó zenekart találni. A legtöbben a semmire kérnek sok pénzt, lehúzás az egész, vagy tényleg borzalom hamis. A DJ jó, mert végül is patika minőséget hoz, és azt, amit ti szeretnétek. –értettem egyet vele ezt illetően, hogy aztán elkerekedett szemekkel meredhessek rá.
-Komolyan?! Ez de király már! Tök vagány! –akkor is, ha Mr. Kishitűséggel van dolgom magammal szemben. Tök király, hogy már szolgáltattak ők is zenét, mint banda. Még mindig imádom őket, és még mindig imádom, amikor valaki tud hangszeren játszani.
-A Journey-től az Open Arms. Imádom azt a számot, az abszolút kedvenc lassúzós dalom. Tipikusan olyan, amikor csak andalogsz a másikkal, összegabalyodva. –de persze ez csak az én menthetetlenül romantikus, touchy agyamnak fontos.
-Igen, pontosan!!! Plusz ez furán fog hangzani pont tőlem, aki lazán megharapott, aztán jól megnyalt egy „idegent”, de én nem akarnék olyan kaját enni, amibe más már beleturkált. Nem veszek mindenféle dolgot a számba. Pfujj. –még a nyelvemet is kidugtam egy fintor kíséretében, ahogy összeráncoltam az orromat.
-A svédasztal amilyen praktikus vendéglátós szemmel, szerintem annyira gusztustalan is. Ha mi nem is, de a többi vendég lehet egy disznó, aki összetúr és tapogat mindent, mint öreg néni a zsemlét a sarki boltban. –még a hideg is kirázott és megborzongtam a gondolattól. Neeeeem, köszi.
Még egy utolsó pillantást vetettem a teremre, mielőtt tovább indultunk volna az étterem részbe, ahol az élet általánosságban zajlott, nem csak rendezvények alkalmával. Annyira hangulatos volt, tipikus amcsi vibe, retro beütéssel, amit tökéletesen leírt Remy mini monológja a dologról.
-Ez annyira király!!!! Én sem fogalmazhattam volna jobban, hogy milyen a hely hangulata. Ez az a hely, ahol régen a pincérnő az asztalodhoz sétált volna a retro, kék rucijában és a kiöntőből töltötte volna után a bögrédet. Aztarohadt. –pillantottam körbe egy végtelenül lelkes verzióval viszonozva az ő szintén lelkes vigyorát. Miután kellően kigyönyörködtem magam az új szerelmemben (értsd, az Aunt Marie’s), ledobtam magam az egyik fal melletti asztalhoz, megigazgatva a szoknyámat.
-Köszönöm. –villantottam rá egy hálás mosolyt az étlap miatt, amit tanulmányozni is kezdtem.
-Változtattál valamin, amióta te lettél a CEO, vagy minden olyan, mint előtted volt? –néztem rá kérdő kíváncsisággal, miután kiválasztottam a kajámat és mellé egy jegesteát.

-Kóros… -jegyeztem meg csak ennyit egy sóhajjal kísérve. Nem azért mondogatom ezt, mert annyira vicces neki beszólni, hanem mert ez tényleg az. Értem, hogy fontos ember, hogy a vendéglátás nehéz, hogy egész emberes meló, de akkor sem egészséges ez az egész. Nagyon klassz munkahelye van, nagyon szép helyen, egy nagyon király hely, csak… nem éri meg még így sem azt, hogy kinyírja magát miatta.
-Csináltátok? Már nem? –néztem rá felvont szemöldökkel, hogy aztán összecsaphassam a tenyereimet egy elszánt mosollyal.
-Oké, akkor ez lesz a következő, amíg még jó idő van. Elmegyünk sátrazni a partra, és a tábortűznél sütünk valamit, iszogatunk, zenélgetünk, lazítunk. Te hozod a srácokat, én meg összekaparom pár belevalóbb barátnőmet és akkor csoportos foglalkozást tartunk. –mondanám, hogy ha nekik is megfelel, de reményeim szerint ők rugalmasabbak, mint a mellettem lévő.
-Nagyon szép, majd mutatok róla képeket! –bólogattam egyetértően az érdekes részre.
-Japánt én is imádom, és megéri elmenni amúgy! Vannak ilyen agykifolyató részei, amikor a város egyik fele tradicionális, a másik pedig modern, színes, nyüzsgő, igazi geek fellegvár. Mindenképp érdemes elmenni! Csak arra figyelj, hogy ha tetkóid vannak, nem engednek be mindenhova. –húztam el a szám a gondolatra.
-Mentél már egyedül valaha ilyen kiruccanásra, vagy mindig vittél magaddal valakit? –néztem rá kérdőn. Én imádok egymagam is utazni. Persze nem veszélytelen, de ettől még ki lehet belőle hozni extrémen jó dolgokat is, és úgy könnyebb ismerkedni is másokkal.
-Igen, pontosan! Amíg nem élsz vissza ezzel, addig baromi jó lehet. Nincs az, hogy a DJ magának játszik, ti meg csak lestek, hogy ez mi. Meg neki se kell mentalistásat játszani. –szóval egyetértünk.
-Oh, igaz is. Valaki előnnyel indult a helyszínt illetően. –ciccegtem rosszallással, mintha ez valami világi lebukás lett volna a részéről.
-Neked van ilyen tipikus, lassabb számod, amire szívesen lassúznál, vagy csak feküdnél valakivel? –szerintem mindenkinek van, csak nem vallja be. Vagyis… majdnem mindenkinek, mert azért tuti akad kivétel, lehet, hogy ő is épp az.
-Ezt jó hallani! –hogy náluk nincs svédasztal. Jó pont, kedves Aunt Marie’s.
-Nem csoda!!!! Ez milyen menő már!!! –pislogtam rá hatalmas, lelkes, csillogó szemekkel.
Figyelmesen hallgattam a válaszát, miközben felkontyoltam a hajamat, nehogy belelógjon majd a kajába.
-Na igen, ez teljesen jogos. A modernizálás, és az anyagi juttatások is. Persze én amondó vagyok, hogy a semmire ne akarjon senki hatalmas összegeket zsebre tenni, de mindenki pénzből él, és a legtöbb esetben ez is motiválja őket. Még többet, még gyorsabban. Kevesen vannak, akik jobban örülnek egy kedves szónak, egy elismerésnek, egy dicséretnek, mint annak, ha nő a fizujuk. –ezek tények. És vannak olyanok is, akik szar munkát csinálnak, mert sok pénzt keresnek vele.
-Ez van akkor, ha olyan az úr a háznál, aki a szakmai részéhez nem ért mondjuk, csak pénze van, és még többet akar. Az emberek zöme csirkét fogyaszt, gondolom akkor jó, ha azon van a legtöbb haszon, vagy valami hasonló. De az nagyon klassz, ha hallgattak rád és megreformálhattad itt a dolgokat! A nyári és a téli étlap pedig megint király ötlet, mindenki szemszögéből. –a vendégéből, és a helyéből is, egyértelműen.
-Hmmm… ez egy jó kérdés. –gondolkoztam el a dolgon, belekortyolva az idő közben megérkezett italomba.
-Én személy szerint örülök annak, amikor belépek, és nem egy gyászhuszárral találom szemben magam. Mindenkinek lehet nagyon rossz napja, lehetsz te teljesen készen is, tényleg. Mind emberek vagyunk, viszont ez olyan szakma, ahol ezt „nem engedheted meg” magadnak. Ha nagyon nem vagy jól, inkább kérj cserét, ha megoldható. Biztosan van olyan, amikor megértik, hogy ez szükséges. A kiszolgálás szerintem a belépés pillanatában elkezdődik. Ha megkérdezem, hogy hova szabad leülni, akkor jó, ha javasolnak valamit, nem csak mutogatnak a nagyvilágba, hogy bárhová. Elég cink, ha egymagam leülök egy hatos asztalhoz. Nem kell, hogy egész végig a nyakamba lihegjenek, feleslegesen pofázzanak hozzám, meg mit tudom én, de egy kedves mosoly sokat számít. Az előbb már kitértél a régi, katyvaszos étlapotokra. Én jobban szeretem a kisebb, jobban átláthatóbbakat, szerintem egy szűkebb is lehet változatos. Fontos, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb kiszolgálást kapjam, szóval ha én vagyok egyedül, akkor fura, ha egy óráig tart a rendelésem megcsinálása. Legyen reális a dolog, ne érezzem azt, hogy púp vagyok a vendéglátós hátán, akkor sem, ha amúgy igen. Ez csúnyán fog hangzani, de belőlem él, ráadásul, ha én kedves és türelmes vagyok vele, akkor szerintem elvárható ez fordítva is. A tisztaság, a rendezettség, a kényelem meg szerintem alapvető dolgok. Jó, ha ár-érték arányban megfelel mind a színvonal, mind pedig maga az élmény is, mert hát valahol a szálloda, az étterem is egy élmény. Végül is fizetsz azért, hogy kiszolgáljanak, persze ésszerű keretek között.

-Az a kóros, hogy rajtam kívül ezek szerint ennyire még sose mondta senki, hogy a munkamániád kóros. -a családja nem számít, mert ők nyilván elfogultan akarnak belőle egy darabot. De ez nem tesz jót az emberi kapcsolatoknak.
-Oké ám! Nincs nemleges válasz. Jó lesz! Mindenki ráfér egy kis lazítás. Mikor voltál utoljára szabin Remy, de komolyan? -néztem rá felvont szemöldökkel, és még a karjaimat is összefontam magam előtt a határozottabb kisugárzás reményében.
-Helyes! -vagy kénytelen leszek ismeretlen csajként előkotorni minden egyes tagot és rájuk írni. Ezt egyikünk sem akarja.
-A biztonság kedvéért majd foglalunk le x szobát a visszajelzések után, aztán ha elmossa az eső a sátrazást, attól még ki tudunk kapcsolódni. Meg már vannak ilyen tök fasza faházak, ahol 4-5 fő is simán elfér. Abból mondjuk elég kettő, aztán akkor megvan a megoldás. De ilyenkor még azért ki lehet fogni nagyon jó időket. Mondjuk a következő szerdát mindjárt meg is kérdezheted mindenkitől. Mivel te a vendéglátásban dolgozol, és nem biztos, hogy csak te vagy így ezzel, így nem akarnám a hétvégére szervezni. Baromira nem muszáj csak a péntek-szombat-vasárnapra korlátozni magunkat. -sőőőőőt. Még jobban is járunk, ha nem.
-Igen, már voltam. Mondtam, hogy imádok utazni, spontán is, szerencsére vannak még ilyen ismerőseim, akikkel össze lehet beszélni, hogy x idő múlva akkor elmegyünk, vagy ha tudjuk, hogy mindenkinek van egy nagyobb spórolt összege, akkor lehet ilyeneket megejteni. Tök jó buli!!! -csillantak fel a szemeim végtelen lelkesedéssel. Imádok utazni, kirándulni, sétálni, túrázni, biciklizni. Mindent is.
-Értem. Végül is jogos. Nem mindenki szeret egymaga belevágni az utazásba, csak úgy isten nevében. -még megtervezve sem mindenki.
-Én sem szeretek magamra költeni csak úgy, de az utazás baromi jót tesz egy ember lelkének. -néztem rá egy mosollyal.
-Igen, persze! Imádok új helyeket megismerni, új embereket. Utaztam már Európába is tök egyedül, és nagyon jó élmény volt. Ha nyitott vagy és barátságos, általában máshol is ez fogad, angolul pedig a legtöbb helyen tudnak. Egyedül utazni amúgy nagyon jó feltöltődés. Kicsit kivonod magad a forgalomból, távol mindentől és csak magadra figyelsz. -ez egy nagyon jó érzés tud lenni.
-Az egy nagyon-nagyon jó szám!!! És nagyon szép is. Annyira mély, érzelmes, és egyszerűen csak... jelent valamit. -nem tudom megfogalmazni, de remélem, érted, hogy mit akarok itt kinyökögni.
-Szerintem ez egy nagyon különleges hozzáállás. Ugyan fura, és nem megszokott, de baromi szimpatikus... -viszont veszélyes is. Bele lehet esni abba a hibába, hogy ezek miatt függesz rá a munkádra, arra, amit csinálsz.
-És a nagyon szar időszakok ellenére is szereted csinálni? Még sosem jutott eszedbe, hogy másik munkahelyet keress, vagy full más szakmát? Családbarátabbat, lélek és fizikális egészségbarátabbat? -néztem rá felvont szemöldökkel, egy ártatlan mosollyal kísérve. Én tudok egyet, és z-vel kezdődik.
-Az viszont nagyon klassz, ha tudja, hogy nem ért hozzá, így hagyja, hogy kibontakozz! Sokan ugatnak, aztán azt se tudják, mi fán terem egy-egy munka. -ez szimpatikus hozzáállás.
-Igen, csak sajnos már nem ez a divat. Sok helyen vannak faarcú pincérek, akiken látod azt is, ha épp meghalt a sarokban nevelgetett pókjuk otthon. Nem mondom, hogy nem érthető, és nem érzek együtt velük, de sajnos nem mindig lehet bevinni a munkahelyre a problémát. Én sem kurvaanyázhatok az adott megrendelőmmel, a modellekkel vagy azzal, aki a szalonba jön hozzám, mert nekem épp rossz napom van, elegem van, fáradt vagyok, dobtak stb. Akkor inkább tartok szünetet, megiszok egy kávét, meghallgatok valami számot és csinálom tovább. Munka után elmegyek a terembe és levezetem a feszkót. -másnak is tudom ezt javasolni.

-Miiiiicsodaaaaaaa???!!! -meredtem rá hatalmas szemekkel.
-Jó ég, na ne szórakozz velem. Elérhetőnek, persze... oldják meg. Vagy mindenki menjen ugyanazon a héten szabira, vagy... csak legyenek már életképesebbek. Jeeeeeeez. -forgattam meg a szemeimet drámaian, de egyáltalán nem éreztem túlzásnak. Tavaly november az... majdnem egy éve volt!!!! Ne csináld már ezt, teasüti.
-Igen, én is arra szavaznék. Sokkal természetközelibb és hangulatosabb. Nap közben lehet bandázni az egyikben, aztán éjszakára ketté lehet osztódni, ki akivel akar aludni és hasonlók. -sose lehet tudni, kik találnak hirtelen egymásra, vagy ilyesmi.
-Mhm, és csak néhány baromi egyszerű szabály lesz ezen a hétköznapra időzített kiruccanáson. Nincs telefon, semmiféle értelemben. Nincs SMS, DM, üzi, telefonhívás, videóhívás, discord, semmi sem. Tudom, hogy mellettem sem használtad, de ha csak meglátom a kezedben, beledobom a vízbe, aztán téged is. -ugyan nem ismerjük egymást rég óta, de tudod, hogy képes lennék rá. Nincs az az isten, hogy hagyjam, hogy ezt a kikapcsolódását is elrontsa valaki. Ha kell, akkor lekötözöm a kollégáit és a tulajt is, hogy ne érjék el.
-Mhm, általában. Bár ez a legtöbbször úgy néz ki, hogy én kitalálom, hova akarok menni, bedobom a közösbe, és akkor aki akar, az tud jönni. Ha nem jön senki, én akkor is elmegyek. Mivel nekem saját cégem van, Amanda pedig nem a főnököm igazából, így tulajdonképpen nem nehéz mozognom a nagyvilágban, vagy városon belül. Magam szervezem az időmet zömmel, a megrendelőimmel egyeztetve. Szóval végül is mondhatjuk, hogy igen. Én amondó vagyok, hogy muszáj megélni a pillanatokat és kihasználni. Nem akarok nagyon deep lenni, de... mindenki egyedül születik, és végül úgy is hal meg. Az, hogy közte mit csinálunk, csakis a saját, egyéni döntéseinken múlik. -persze nem vagyok ostoba, tudom, hogy vannak, akiknek nincs, vagy nagyon nehéz a választási lehetősége, de a nagy átlag esetében a hozzáállásom helytálló.
-Tökéletes választás. -remélem nem is adod csak úgy akárkinek azt a lassúzást. Ez a szám annyira...
-Hát nem. És ez a csóka így tökéletes. -villantottam rá egy lelkes, széles, elismerő mosolyt. Kevés olyannal találkoztam eddig, mint ő. Nem szokásom liftes emberek meghívását elfogadni csak úgy. Már tanulok a hibáimból az emberi kapcsolatok minden területén.
-Nem tudom. Inkább lennék boldog, kiegyensúlyozott, sosem megborulós, munkamániától mentes huszadrangú zenész, mint feszült, görcsös, aggódó, sokszor a faszomkivan ügyvezető. De ettől persze értem, amit mondasz, és nem áll szándékomban olyasmit beléd erőszakolni, amit nem tartasz jó ötletnek. Én csak csendben imádkozhatok, hogy más is elkezdi mondani neked, hogy nem ártana komolyabban is ráfeküdni a zenélésre. -vontam meg a vállamat végül egy kedves mosollyal fűszerezve. Jó lenne, ha nem csak én magyaráznék neki ilyeneket.
-Persze, csak nem mindegy, miből és hogyan. Ha máshová mennél ugyanebben a pozícióban, akkor is ennyit kellene dolgoznod, vagy ahol alkalmasak a beosztás írásra, a szabadságok eldöntésére, be tudnak segíteni dolgokban, ott jobb lenne a helyzeted? -néztem rá kérdőn. Aztán esküszöm, leszállok rólad.
-Öhm... -pislogtam rá kissé meglepve a random kérdése hallatán.
-Igen, nagyon is. Az edzés általában bármilyen formáját imádom. Na nem negyven fokban fogok neked futni kilómétereket, de szívesen csinálom. Kikapcsol, megnyugtat, lehet közben zenét hallgatni. A sétálást és a biciklizést is ugyanezért szeretem. Jó egyedül, párosan. Te melyiket preferálod jobban? Egyedül edzés, vagy társasággal? Otthon, vagy teremben?

-Nagyon helyes. Nem magam miatt izgulok, hanem mert nem akarnálak a vízbe dobni. -nem tűnünk egy súlycsoportnak, kukás bácsi. Meg sajnálnám, ha megfázna.
-Köszönöm, ez sokat jelent. Igyekszem nem csak mondani, hogy éljük meg a pillanatokat és próbáljunk meg lazábbak lenni, hanem ezt is tenni. Sokaknak vagyok nagyon sokkkkk, de legalább önazonos vagyok. Szóval örülök, ha így látod! -címeztem neki egy ragyogó mosolyt hálám jeléül.
-Ü-üm. Nem az. A tökéletes jelzőt mindenki túlmisztifikálja. -vontam meg a vállamat. A szó szoros értelmében vett tökéletes ember nincs, de nem is kell, hogy legyen. A hibáinkkal, a fura szokásainkkal együtt vagyunk jók, csak meg kell találnunk, akinek a dilijei passzolnak a mieinkhez.
-Mhm-hmmm, hát peeeersze. Felesleges. -nagyon nem az. A legmakacsabb ember is megingatható, ha tudjuk, mivel érhetjük el ezt nála. Az instája zene alapú, a cégvezetőnek nyoma sincs. Lehetne egy egyszerű alkalmazott is az Aunt Marie's-ben. A zenésztársaival vannak fent képek, a munkahelyéről nincs. Koncertekről lőttek róla fotókat, tálcafogás közben, telefonálás közben nem. Telefonozás közben igen, de az is stúdió hangulat, és egészen más érzetet kelt.
-Igen, ebben igazad van. Ha a számokat, a pénzt, az anyagi részét nézzük. De egy kiégett, ideggyenge, kifaszolt, fáradt, negyven évesen lerobbant apukával nem sokra mennek ám azok a kölykök, meg a dögös feleség, kukásember. -ráztam meg a fejemet egy pimasz mosollyal. Nem lehet mindent számokban és egyenletekben mérni. Jó a pénz, de inkább leszek boldog kőműves, mint szomorú, kiégett milliomos.
-Szóval, ha te kiszállnál, szerinted bedőlne az Aunt Marie's? -néztem rá komoly érdeklődéssel, felvonva a szemöldökömet, letéve a jegesteám poharát az asztalra. Ha így van, akkor ténylegesen is rengeteg ember megélhetését hordozza a vállain, jobban, mint a tulaj. Jaj, Remy. Amíg te lelkesen csinálod, addig mehet a dolog, de ha egy kicsit is elbizonytalanodsz, én mit mondjak?! Azt se tudom, mit kell csinálni, brühühü. Vajon belegondoltak abba, hogy a nap végén amúgy ez a srác is csak egy ember, mint bárki más, és a végtelenségig nem hajtható?
-Ez szerintem is kedvtől függ. Meg mozgásformától, pl. -de persze lehet csak nálam.
-Ezt alá tudom támasztani. A szomszédok idegesítőek tudnak lenni, és akkor is problémáznak, ha nincs semmi, nem még ha zörögsz a fejük fölött. Hiába vannak hiper jófej és kedves szomszédaim, meg vagyok én a jó arc sütis csaj, már volt, hogy nekem is szóltak, hogy ne dobogjak már, vagy szólnak előbb csak a házinéninek, aztán a rendőröknek is... -ilyen ez.
-De még így is az otthon edzés pártján állok. Vannak már csak nőknek szóló termek is, de... meh... Azok annyira nem jól felszereltek. -viszont érthető okokból azért nem próbálkoznék be egy olyannal, ahol túlnyomó részt pasik vannak.

-Aucs. Beletaszítanál a vízbe egy ártatlan lányt? Micsoda kegyetlen vagy. –kaptam a szívemhez drámaian. De amúgy most elképzeltem a jelenetet, ahogy megpróbálna belelökni, én meg húznám magammal. Mondanám, hogy kicsit se néznének hülyének, de a tény az, hogy az én társaságom ezt már megszokta, így maximum az ő bandájuk nézne annak.
Csak nagyokat pislogva néztem rá, nem kevésbé zavarba jőve, ahogy arról magyarázott, hogy ő imádja az önazonosságomat, sőt. Talán irigyel is érte.
-E-engem? –néztem rá továbbra is meglepve, egy zavart mosoly kíséretében.
-Hát… nem mondom, hogy nem kell moderálnom magam, ha olyan helyen vagyok, vagy olyannal beszélek, de igyekszem nem meghazudtolni önmagam. Nem szeretem a korlátokat és az értelmetlen szerepek játszását, főleg a magánéletben. Nem tudnám eladni magam valaminek, ami nem vagyok. –az én természetem egyszerűen csak nem ilyen.
Csendben, figyelmesen hallgattam őt és azt, hogy folyton olyan Remy-t hoz, akire épp szükség van.
-Amelyik Remy-t a legfelszabadultabbnak érzed, az áll hozzád a legközelebb, szerintem. Az üzletvezető, az otthonülő kukás, vagy a zenész. Vaaaagy az, amelyik mások közelében vagy. Bár lehet ez is emberfüggő. Nem mindegy, hogy egy idegen, egy ismerős, egy barát, vagy a párod az adott illető. De nagyon fárasztó lehet folyton egy szerepet hozni. –mert valahol ez színészkedés. A munkában egy dolog, de mások mellett, a magánéletben nem kellene így lennie. Ki akarna 0-24-ben szerepet játszani?
-Viszont annak örülök, ha pozitívnak gondolod a munkahelyed rád gyakorolt, ilyen jellegű hatását. Egy kis plusz magabiztosság sosem árt, és sajnos nem mind születünk egészséges mértékben nagy egóval. Pedig jó lenne. Jól áll a magabiztosság. –címeztem neki egy újabb mosolyt. Ez olyasfajta dolog, amit szerintem csak úgy nem mondd el az ember akárkinek, nem szeretünk gyengének tűnni. Szóval ezt most megbecsülöm.
-Mhm, oksa. –persze, biztos felesleges. Túl sok minden van, ami arra mutat, hogy jobban feküdne neki a laza zenész szerep, mint ez. Vagy emellett nagyobb szerepet kellene kapnia annak is. Tehetséges, kár lenne, ha nem foglalkozna vele komolyabban.
-Már megfejtettük a múltkor, hogy ez a hippi csaj bírja a begyöpösödött fejedet, szóval persze, hogy aggódom. Nem szeretem, ha emberek túlhajtják magukat, főleg azok nem, akik az ismerőseimmé, a haverjaimmá válnak. Szóval tényleg legyél óvatos. –nem lenne jó, ha fiatalon eljutna oda, hogy totál kiégne szakmailag és magánélet szinten is. A megcsömörlés, a megtorpanás, az, ha nem tudod, hogyan tovább, a lehető legrosszabb kombót képezik. Nem mindig és nem minden happy, de azért jó, ha odafigyelünk magunkra.
Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy beleivott a teájába.
-Értem. Sajnálom, hogy az amúgy is baromi nagy felelősséged mellett még ez is hozzá jön. Ez rengeteg stressz, rengeteg különféle faktor egyetlen egy embernek. Az elmondottak alapján pedig bőven kijelenthető, hogy ez a hely inkább a tiéd, mint az övé. Ha nem lennél itt neki, akkor lehúzhatná a rolót. –néztem körbe, mintha a tulajdonosuk legalább a szomszéd asztalnál ülne.
-Viszont… értem, hogy így nem akarnál váltani csak úgy, szarban hagyni a többieket, de… mi van veled? Érdekel az bárkit is, hogy neked mi a jó, te mit szeretnél igazából? Hogy mondjuk neked is járna az a szabadság, és nem úgy, hogy lassan egy éve nem is vettél ki egy napot sem? Te belegondoltál ebbe valaha, hogy mi tenne igazán boldoggá? –és itt most nem csak a zenére gondolok, hanem úgy bármire. Szereti ezt csinálni, szereti ezt a helyet, de szerintem többet ad bele, mint amit kap. Kizsigerelik, a semmiért cserébe kb. Olyan ez, mint egy mérgező kapcsolat. Tudom, mert volt már pár…
-Hogy merészeled?! –néztem rá összehúzott szemekkel, megjátszott sértettséggel fürkészve a vonásait az edzős beszólásáért cserébe.
-Aaaaw, ez nagyon cukin hangzik. Imádom az ilyen nőket/néniket, akik végtelenül cukik. Akiknek az unokája helyett is az unokája vagy, és ráerősítenek, hogy nem csak rosszindulatú, pletykás idősek élnek. –most ismeretlenül is imádom a kedves szomszéd nénidet.
-Az én szomszédom, kis túlzással, de ha hangosan szexelsz, már rád hív valakit… -forgattam meg a szemeimet.
Először csak értetlenül pislogtam rá, majd az alsó ajkamba harapva, egy pofátlan vigyor kíséretében mértem végig alaposan.
-Ha együtt akarsz velem izzadni, elég, ha ezt mondod. –nem tehetek róla. Miért mondasz ilyeneket, amiket vétek nem lecsapni, meg figyelmen kívül hagyni?
-De egyébként… komolyan gondoltad? Hogy menjek el veled? Mert, ha igen, akkor… adok neki egy esélyt. Ha nem érzem magam kényelmesen, akkor többet úgy sem megyek. Köszönöm szépen, ez nagyon édes tőled. -lassan listát kell írnom, hogy miket ígértünk be egymásnak.

-Igen, lehetséges. Végül is, az élet különféle területein folyton mások az elvárások, és a viselkedési formák. –a lényünk egészét nem hiszem, hogy sokan tolerálnák, de ezért is van az, hogy nem ő az egyetlen, aki sokszor nem tudja eldönteni, hogy milyen is valójában. Ritka, aki mellett lehetsz szabad, őszinte, nyílt. Mindenki erre vágyik, de fél tőle. Szerintem.
Érdeklődve néztem rá, aztán inkább a teámat kezdtem el figyelni, hogy beleihassak, az ujjammal finoman kezdve el játszani az üveg szélén, de épp csak annyira, hogy azt az idegesítő, zenélő hangot ne adja ki a pohár-folyadék kettőse.
-Persze, ne haragudj. Sajnálom. –jegyeztem meg végül egy bocsánatkérő, halvány mosollyal. Rossz szokásom a túl közvetlen viselkedés, ami tényleg sokaknak volt már nagyon sok. Majd igyekszem visszavenni a lendületből.
-Ez tényleg nagyon klassz! Igazi álom szomszédnak hangzik a néni, szinte már irigylem tőled. Szeretem az ilyen kedves, idős embereket. Meg amúgy jó velük beszélgetni, ha időd engedi. Ők egy nagyon más világ, és rengeteg érdekességet tudnak mesélni, ha az ember figyel rájuk. Meg nagyon hálásak is egy-egy kedves szóért. Erre is igaz, hogy a rohanó világban az idősekkel sincs eléggé törődve. –a legtöbb mai gyerek, de már a korunkbeliek is, a telefonjukon élik az életüket, így elszalad mellettük az idő, az idősebb rokonaik pedig meghalnak. Nem mindenkinek jók a családi viszonyai, de sokan nem is akarnak dolgozni ezen.
-Persze, nem is erre gondoltam. –senki sem akarja azt hallgatni, ahogy mások basznak a szomszédban, szerintem ez alap dolog. Mindegy.
-Pedig jót tesz az embernek. –vontam meg a vállamat a szaunás megjegyzésére. És amúgy tényleg! Tök sok jótékony hatása van. Ezek a finnek tudhatnak valamit. Nem csoda, hogy az összes ilyen kis aranyos, chill embernek tűnik egyébként. Még a Lordi tagjai is.
-Nagyon-nagyon klasszul hangzik! Most már esküszöm, várom. Jó lenne, ha találhatnék végre egy olyan helyet, ahol jó a felszereltség, normálisak az oda járók is. Akkor majd már neked sem kell állandóan velem jönnöd, mint valami testőrnek. Szóval még egyszer köszönöm szépen a felajánlást, ez baromi rendes tőled!!! –néztem rá egy lelkes, hálás mosollyal. Ez egy tök rendes, önzetlen gesztus a részéről, akkor is, ha benne van, hogy ketten nem olyan fura a kondiban szenvedni. Simán megtehette volna, hogy nem reagál rá semmit, vagy nyugtázza és szevasz. De nem!
-Abszolút a kemping feelinget pártolom. Ha már sátrazunk, adjuk meg a módját és legyen igazán hangulatos! Vannak tök jó tengerparti helyek, ahol lehet fürdeni, tábortüzet rakni, és a kutyát sem zavarjuk vele, főleg, ha elegen összejövünk, hogy elfoglaljunk egy kisebb szakaszt. Gondolom, senkinek sincs tíz személyes sátra, hogy egyben beférjünk mind. –nálunk tuti nem.
-Aztán mindenki hozza, amije van. Plusz sátor, hálózsák, gitár, kaja, valami finom ital, a csodás személyisége, én majd a sütijeimet teszem bele a dologba. –villantottam meg egy mosolyt. Rossz már nem lehet.

Inkább csak csendben, egy finom bólintással egybekötött mosollyal tudomásul vettem azt, hogy egyszerűen csak nincs kedve ilyesmikről beszélgetni, és egyáltalán nem kell elnézést kérnem tőle. Persze őt egyáltalán nem olyannak ismertem meg ez alatt a rövid idő alatt, aki ilyeneket bekamuzna, de már ezt is hallottam másoktól. Az a fránya, mindenkiben ott lévő önértékelési probléma, ugye.
-Pontosan!!!! Pont ezt akartam mondani én is! -hogy a közösségi média, az értelmetlen görgetés, a folytonos frissítgetés, de még amúgy a vicces videók is elvesznek az életünkből. Úgy tűnünk, mint aki elfoglalt, így mások sem szólnak hozzánk. Mi meg nem is csinálunk semmit érdemben, mégis frusztráltak leszünk, ha megzavarnak minket, tulajdonképpen a semmiben.
-És amúgy szerintem az a baj, hogy ma már túlságosan nagy lett az ingerküszöbünk, így elég nehéz megugrani. Régen megbotránkoztál, ha a TV-ben káromkodtak, ma már unalmasnak tűnik, ha csak csúnyán beszélnek és nincs semmi komolyabb benne. De ez a vizualitásra is igaz. Mindent szép emberekkel akarnak eladni, vagy az a jó, ha minél hatalmasabb, színesebb, ingergazdagabb. Szerintem a shorts és a TikTok videók a legjobb példák erre. Majdnem kiégett az agyam, amikor az egyik ismerősöm mutatott egy miniszériát, ami valami Z generációs akármicsoda, talán TikTokon. Az óta se jöttünk rá, hogy ez társadalomkritika, vagy csak szimpla unaloműzés. -ráztam meg a fejemet egy sóhajjal. Nekem túlságosan hangos volt, ingerdús, és... fura. Pedig én aztán még a művészfilmeket is tudom értékelni, és amióta a nővérem megmutatta, az óta a Sisu az egyik kedvenc filmem, de ez még nekem is elvont.
-Aaaw, ez volt a legédesebb dolog, amit hallottam a héten, és amit tenni akarnak értem. Köszönöm szépen. Egy főnyeremény, kedves ügyvezető úr. -jelent meg egy hálás, széles, ezer wattos, fogvillantós-lelkes mosoly az ajkaim vonalán.
-Szuper, a zenei rész amúgy is hozzátok köthető, és a pia meg... jobban járunk, ha ti szerzitek be. -elég furán nézne ki egy csapat csaj, amint vesznek nyolc liter whisky-t meg három liter vodkát, két rekesz sörrel megtoldva.
-Ez nagyon király ötlet!!!! Szerintem nálunk senkinek sem lesz kifogása ez ellen. Jó, ha van privát szféránk, ahova nem tud csak úgy odamenni senki sem, akit mi nem akarunk. Ha valaki elrontja ezt a megérdemelt lazítást, azt megverem. -legyen az résztvevő, vagy külsős. Szóval ezt jobb, ha mindenki észben tartja.
Érdeklődve, felvont szemöldökkel néztem vissza rá az ajánlata hallatán.
-Szívesen mennék veled egy kocsival. Maximum a legjobb barátnőm akarna megverni, hogy nem az ő autójával megyek, de ennyit még bevállalok a Remington taxi reményében. -engedtem meg magamnak egy újabb hálás mosolyt.
-Egyébként milyen kocsiba is akarok én beszállni? -ezt szerintem még így konkrétan sosem kérdeztem tőle, és ő sem mondta el. Eddig csak az én álom autóm került szóba, ami gyakran váltakozik a Bogár és egy tipikus Van között.

-Na igen, hát ez az. Pedig amúgy én komolyan mondtam, hogy szerintem a "kukás style" jól áll, és sokkal, de sokkal királyabbnak tartom, mint a megcsinált embereket. Na nem mondom, hogy nincs olyan srác, akinek ne állna jól a szűkszárú farmer, de ha téged megláttalak volna egy olyanban, lehet elsírom magam. Annyira... nem illene hozzád. -ráztam meg a fejemet.
-Viszont a túlzott "fogadd el önmagad" dologgal én sem értek egyet. Fogadd el, persze, azt, amin nem tudsz változtatni kis erőfeszítéssel, vagy ha van rá pénzed. De ha kövér vagy, mert egy lusta szar vagy, akkor menj el mozogni. Legalább próbálkozz. Vagy ne mozogj, de mondjuk... egyél normálisan, vagy ilyesmi. Fontos, hogy jól érezd magad úgy, ahogy vagy, de törekedni kell a jobbra. Főleg, ha ülő munkád van, mint mondjuk az enyém. Furán néznék ki, ha egész nap nassolnék és nem törődnék azzal, hogy is nézek ki. Hamar nem úgy tűnnék, mint aki modell is lehetne. -mindenféle nagyképűség nélkül mondom ezt. Jó a genetikám is, de fontos, hogy tegyél is érte, vagy ellene. Pláne egy bizonyos életkor felett, ez sajna ilyen.
-Igen, nagyon beteg!! Meg ott is ugyanúgy tudsz live-okat nyomni és hasonlók. ha a YouTube nem villant valamit, hamar lehúzhatják magukat ezek mellett. Mert podcast-nek, meg ilyeneknek ott a Twitch. Maximum a zene miatt, de már arra is tuti lenne alternatíva. -beteg, hogy megváltozott, felgyorsult a tartalomfogyasztás is.
-Mhm, ez így van. Nem vagyok egy elveszett virágszál, de van, hogy semmi kedvem idegeneket nézegetni, főleg, ha egy bizonyos körrel megyek valahova. Utálom a pofátlanokat. Plusz nekem is van egy nagyon introvertált oldalam is, szóval olyankor jó, ha olyanok vesznek körbe, akikkel komfortosan érzem magam. -persze elég ritkán hagyom, hogy azt mások is lássák, de ja. Ettől még létezik.
-Ugye?! Becsüld is meg magad! -de egyébként praktikus mindenféle szempontból. Az a másik két ember is szívesebben választja őt, ha én is ott vagyok, plusz akkor az én helyem szabaddá válik.
Ha azt gondoltam, hogy a ténytől, hogy Remy az egyik kedvenc bandám énekese, leteszem a hajam, akkor egy naiv picsa voltam, ezt így akár ki is jelenthetjük.
-Mi az, hogy ha megfelel??!! Eddig azt hittem, hogy a bátyám Challengerében fognak eltemetni, de sajna tévedtem. A te hátsó üléseden akarom feldobni a talpam. -mármint hogy... izé.
-Vagy a csomeszba is tehetsz, alkuképes vagyok. -vontam meg a vállamat.
-Van róla képed? Mekkora a motorja? Hány lóerős? Milyen évjárat? Régóta megvan? És már értem, miért nézel ki úgy, mint egy csöves. -engedtem meg magamnak a lelkes vigyor után egy aljas félmosolyt is.
-De persze lehet, hogy valójában loptad. Hmmm... tudtam én, hogy olyan simlis fejed van. -nem, amúgy az pont nincs neki.
-Imádom az amcsi izomautókat, de a bátyám miatt szerintem ez sejthető volt. Ő tanított meg vezetni, már hajtottam az ő autóját is, voltunk versenyezni, és mindig olyan lelkes leszek ezektől a kocsiktól. Imádom őket!! Ha nem parkolnék úgy, mint egy szégyenbánat, akkor nekem is ilyen hosszú csatahajóm lenne. -ezt mondjuk nem tudom, miért éreztem kikívánkozó infónak, de... hagyjuk is.