Nem vagyok a munka istene, általában nincs kedvem dolgozni menni. Ugyanakkor fegyelmezettnek neveltek, ami miatt igyekeztem tényleg rendesen dolgozni. Most lényegében nem nagyon volt más az életemben. Összességében nem igazán mertem értékesíteni azokat dolgokat, amiket terveztem vagy rajzoltam, mert soha nem végeztem grafikusként, emiatt ritkán jöttek olyan felkérések, ahol komolyan gondolták az emberek, hogy velem akarnának együtt dolgozni. Emellett amit csinálok inkább a saját magam szórakoztatására történő firkálgatás, így nem is nagyon jelenthetem ki azt, hogy nagyon benne lennék ebben az egész rajzos műfajban, ráadásul a legtöbben már inkább a digitális rajzokat fogadták nagy szeretettel, én pedig jobban szerettem a papírt meg a ceruzát az Ipadnél.
Mindenesetre a munkám valami olyan dolog volt, amit, ha nem is szerettem, legalább eléggé megszoktam ahhoz, hogy ellegyek vele. Nem igazán tudom már, hogy miért csináltam ezt az egészet, de egy picit bíztam benne, hogy van egy hosszabb időszak az életemben, ami ilyen, de utána minden jobb lesz. Nem mondhatom azt, hogy bármi olyan dologban hiányt szenvednék, ami valóban fontos volt nekem. Volt lakásom, amit rendesen tudtam fizetni, volt háziállatom, olykor volt barátnőm vagy közöm bizonyos nőkhöz. Nem állítom azt, hogy vannak barátaim, de sok olyan embert ismerek, aki jó hozzám. Nem utolsó sorban pedig nem egyszer hallok olyan dolgokat, amiket én a magam részéről senkivel szemben nem tudnám felhasználni, de jobban érzem magam attól, hogy elhangzanak a környezetemben bizonyos dolgok, amikről nem tudhatnék. Talán bolondságnak tűnik ez az egész, de nem véletlenül van az, hogy minden játékban és filmben a kocsmákban mennek információkért az emberek. Én vagyok az a kategóriás, akinek pénzzel nem lehet kinyitni a száját és ha valaki egy kis kutatómunkát végez azután, hogy pontosan ki is vagyok, akkor nem mert megkéselni az apám miatt. Szóval összességében talán sunyinak számítok, amiért így viselkedek, de ettől függetlenül a saját biztonságom fontosabb volt. Az, hogy apámnak tökéletesen igaza lett arról, hogy nélküle nem fogok boldogulni az életben egy dolog volt, ennyivel még meg tudok birkózni. A maffiához beállni és eladni a lelkem pedig más lapra tartozott, hasonló döntésre egyelőre még nem álltam készen.
- Helló – ahogy beléptem a pultba, immár átöltözve, egyetlen pillantást vetettem a férfire, aki már nálam jóval korábban ott volt. Fekete felsőt viselt, szóval vele töltöm a mai éjszakát – Mik az előrejelzéseid?
A bár általában hétfőnként van zárva, akkor végezzük a nagyobb takarításokat, illetve kapunk szabadnapot. Én mondjuk szívesebben dolgozom a hétfői takarítás során, minthogy a pultban legyek. Introvertáltként nem könnyű feladat ez, nem beszélve arról, hogy milyen dolgok történnek egy adott műszak alatt. Emlékszem Carlos arcára, amikor én dobtam ki valakit innen. Fogalmazhatunk úgy, hogy ledöbbent.
- Üres a széfünk? – ez a kérdés minden műszakban elhangzott. Lehet, hogy most még az volt, de ha hoznak bele valamit, akkor onnantól kezdve reggelig társul a gyomorgörcs. Ilyenkor imádkozhatunk, hogy nincs ellenőrzés, vagy a rendőrök nem kapnak fülest arról, hogy miket rejtegetünk – Beleköphetek annak az italába, aki hozza a meglepetést? Ma nincs kedvem hozzá túlzottan.
Nem mintha máskor lett volna. Ebbe nem akartam túlzottan belemenni.
- Hogy van Mia? – tiszteletreméltó volt az, hogy még a gyerekére is odafigyelt. Szerintem, ha a testvéreim velem lennének, akkor én képtelen lennék ugyanezt megtenni, mert épp elég magamra vigyázni. Tudom, hogy apám tud rólam, nem sok esély van arra, hogy el tudok szökni egy olyan ember elől, akinek szó szerint mindenhol van szeme.