- El kellene menned orvoshoz - a javaslatra apám csak legyintett. - Hányadik napja kell megkérned anyát, hogy segítsen ki a wc-re? - érdeklődtem tőle, mire mérgében elkapta rólam a pillantását. Pontosabban a videóhívás kellős közepén úgy döntött, hogy a Poe gyűjteménye a polcain érdekesebbek voltak, mint a saját ivadékának látványa. - Szívesen segít. Ha nem leszek jobban, elmegyek. - Két napot kapsz és ha te nem mész el, akkor házhoz hívom Dr. Greenwoodot - apám szisszenése valódi rettegés volt. Annak ellenére, hogy a középiskolában évfolyamtársak voltak, úgy tekintett a háziorvosára, mintha maga Rettegett Iván volna, aki minden alkalommal a felnégyelésén ügyködne. Nem volt igaz, csak a doki is átlátott apámon és nem hagyta magát sem lekenyerezni, sem lefizetni. Apám krehácsolása és az abból fakadó tüsszentésére elhúztam a számat, ahogy leköpte a képernyőt is. A nyál volt a legártatlanabb dolog, amit le kellett törölnie maga után. - Inkább arról beszélj, találkoztál-e Oscarral? - mindig terelt. Felsóhajtottam. Kétféle nyakkendővel is próbálkoztam, a csokornyakkendőt sose kedveltem. A normálisnál pedig megpróbálkoztam a Windsor-csomóval is, úgy is, ahogy anyám kötötte meg életemben először még tizenöt éves koromban, de valahogy egyiket sem éreztem úgy, hogy indukálná a mai nap a pingvin szerelést. - Még nem. Úgy gondoltam, hogy az este folyamán úgy időzítem, hogy összefussak vele. - Add át neki az üdvözlet.. - az újabb mélyről jövő köhögésre én fordultam el, mert nem volt kedvem apám fuldoklását figyelemmel kísérni. - Meglesz. Két napot kapsz - összegeztem azután, hogy abbahagyta a fuldoklást és megbizonyosodtam arról, hogy csak beteg és nem a halálán van. Biztosítottam arról, hogy Oscar Basford a legjobb ajánlatot fogja kapni a Nash családtól és arra is kitértem, hogy addig nem hívom fel apámat, ameddig nyélbe nem ütöttem az üzletet. A vonal apám jóvoltából megszakadt, hogy mindketten menjünk a magunk útjára, ami nekem a fürdőig vezetett. A gyors zuhanyt követően törölközővel a csípőmön sétáltam vissza a szobába, hogy a ma este sztárvendége lehessek. Megborotválkozva tényleg úgy éreztem magam, mintha egy jól öltözött ovisra hajaznék, a kék öltöny zakó zsebébe pedig egy anyagában és mintázatában is a színekhez passzoló zsebkendőt hajtottam. Ahogy illik - ha már a nyakkendő ötletét elvetettem korábban. Egy utolsót töröltem még a nedves hajamon, s magam után elpakoltam a szobába, ha esetleg bárkivel is megjelennék itt az est végén, ne trágyadombra vezessem vissza. Habár minden meghívott vendég egy szobával gazdagodott a The Beekmanben - ez is jelezte, hogy a gyémánttal kereskedő üzletember még a reggelijét is a drágakővel fogyasztja. Szegény ember! Nem véletlen, hogy apám is tiszteletét akarta tenni, de persze a betegségével nem számolt és itt jövök én a képbe. Apám helyett képviselem a céget és a családunkat is. Ahelyett, hogy Wrent hazacsábítottam volna Argentínából, inkább egyedül jelentem meg. Senki mással nem lett volna kedvem bájgúnárként mosolyogni mindenkire.
Nem mondom, hogy a meghívott banda élőzenéje verte ki a biztosítékot inkább, vagy a tény, hogy nem Bachot játszottak, Beethovent vagy Mozartot, hanem klasszikussá módosított modern zenét, amiben felismertem a kopottra játszott borzasztóan rossz Despacitot vagy éppen Lady Gaga zenéjét, amivel bedurrantotta a karrierjét. Igen, ezek a hangok vezettek el a bárpultig, ahol megvártam két idősebb nőt, hogy megrendelje a Cosmopolitanjét. Egy Cuba Libre is gazdára talált és nem hagyták árván a Martinit sem. Keverve természetesen, nem rázva. Az ujjaim ütemesen koppantak a pulton némi türelmetlenségnek teret adva a részemről, de arra pont elég volt, hogy a befutott üzenet elolvasásáig előhalásszam a telefonomat a zsebemből, unottan nézve rá a felvillanó képernyőre is. - Black Maple whiskyt kérek. Duplán, jéggel - a luxus középkategóriás zab alapú whisky különleges ízvilággal rendelkezett és nyilván Kentuckyból származott, ahogy én is. Nem voltam annyira eminens hazaszerető, de mi tudtuk, hogyan kell ezeket az alkoholokat gyártani és nem volt, aki az ellenkezőjéről képes lett volna meggyőzni. Igazából vita tárgyát sem képezte. Amíg a pultban álló a kérésemet teljesítette, a szemeim a pultra pakolt vékony csuklón megvillanó gyémánttal kirakott karkötőre siklottak és csak azután néztem meg a bíborszínű, a test vonalát követő estélyit a nőn, akinek az arca többe került, mint az én Bentleym. Magunk közt szólva, a kocsim jobban nézett ki a nőnél, de ki voltam én, hogy ítélkezzek? Öt perccel később, a második duplával a kezemben már menetkész voltam, a pulttól elfordulva pont azt a beszélgetést kaptam el, amit nem kellett volna. Pontosabban a látvány volt az, amire nem voltam felkészülve és nem Oscar Basford miatt dobbant a szívem nagyot, hanem amiatt a nő miatt, akit a karján vezetett. Kevés dolog volt, ami képes volt meglepni és ez azok egyike volt. Legurítottam a megmaradt alkoholt, a mellettem elhaladó pincér tálcájára pakoltam azt, annak ellenére, hogy két osztrigát toltam félre a kristálypohárral, csak hogy a megálló párost megkörnyékezve álljak szemben meg a férfival. - Mr Basford?! - mintha rebootot nyomott volna, csak hogy előcsikarja az agyából a szükséges információkat arról, ki voltam. - Christopher... Nash? - felnevetett széles mosollyal az arcán. - Istenem, kiköpött apja! Hogy szolgál az egészsége? Jelezte, hogy nem tud jönni! - a sajnálkozása őszintének tűnt. - Igen, ő küldött maga helyett. Lábadozik, gyógyulgat, köszönöm. Nagyszerű helyet választott a gálájára idén is, uram - nem mintha eddig valaha is lettem volna akár egyen is. Idén sem nekem kellett volna itt lenni. - A hölgy pedig.. az ön felesége tán? - érdeklődtem könnyedén Sydney Bakerre nézve. Tudtam, hogy nézett ki Oscar neje, volt szerencsém a világhálóra feltett korábbi gálákon készült képekhez, ahol büszkén mosolygott a Basford pár. Tegnap három képet is láttam róluk. Úgy látszik, van a gazdagnál gazdagabb is.
~ A Basford család éves jótékonysági gálája ~ A koronavírus áldozatainak megsegítésére
“YOUR WORK IS GOING TO FILL A LARGE PART OF YOUR LIFE, AND THE ONLY WAY TO BE TRULY SATISFIED IS TO DO WHAT YOU BELIEVE IS GREAT WORK. AND THE ONLY WAY TO DO GREAT WORK IS TO LOVE WHAT YOU DO. IF YOU HAVEN’T FOUND IT YET, KEEP LOOKING. DON’T SETTLE. AS WITH ALL MATTERS OF THE HEART, YOU’LL KNOW WHEN YOU FIND IT.”
Kicsit furán éltem meg, hogy New Yorkban vagyok ismételten és nem a legszerencsésebb körülmények között. A családom elől titkolnom kell, hogy milyen kárt szenvedtem el és még jó pofát is kell vágnom az apám éves jótékonysági gálájához. Természetesen ki nem hagytam volna, mert ennek legalább volt értelme a fényűzésen kívül is és nem utolsó sorban láthattam a testvéreimet. Sean hozta a formáját, amint átöltöztem a szobámban és kiléptem a hangos vendégek körébe máris kiszúrtam, hogy több nőt szédít egyszerre. Kicsit röhejesnek hatott, hogy a Johannával akarta megnyerni a szívüket. A legdrágább ékszer az én nyakamban lógott még idő előtt kicseréltem nehogy rossz kezekben kössön ki. Apa tajtékzott volna, ha a drága fia ezzel próbál valakit az ágyba csalni. A ma este nagy üdvöskéje lógott a két idomom között és többeknek szemet szúrt a gyémánt nyakék. A bátyámnak valahogyan a radarjai nem működtek, mert kellett egy kis idő mire észrevett és hajlandó volt otthagyni a női koszorút. Megértettem, hogy viszket neki odalent, de némileg előnyt élvezek a többi nővel szemben. A kedveskedő szavak után rátérek a lényegre és elmondom neki, hogy mi történt Barbadoson. A Cédrus majdnem elsüllyedt és a biztosító nem hajlandó fizetni, én meg nem rendelkezem akkora tőkével, hogy megjavíttassam. Nem akartam apához menni, mert akkor a szememre fogja vetni, hogy mennyire nem boldogulok egyedül és hagyjam abba ezt a kislányos vállalkozást, helyette legyek az ő jobb szárnysegédje. Nem mintha a bátyám nem ezt a szerepet töltötte volna be, de Sean-ről köztudott volt, hogy apa már nem egyszer simította el a kétes ügyeit. Oscar Basford mintaapának számított, de cserébe elvárásokat támasztott a gyerekeivel szembe. Megugrani a lécet nem volt könnyű, és bizony nemcsak ez volt a baj. Az örökségünk attól függött, hogy milyen renomét hagyunk a hátunk mögött. Nem kedvelte, ha a média rólunk csámcsogott, és a fivérem előszeretettel mutogatta a nevével járó kedvezményeket, legyen az egy jachtos buli, egy lovas esemény vagy éppen egy titkos nyaralás a kéteshírű modellel. A zsebében érezte a pénzt, de apa tett róla, hogy kicsit visszavegyen a tempóból. A pénzünket addig nem fogjuk megkapni, amíg meg nem házasodunk és utódokat nem nemzünk. Micsoda pazar kilátás a jövőmre nézve. Roberttel nem akartunk egybekelni és már ez sem tetszett neki, de tetőzte a bátyám azzal, hogy még egy normális kapcsolatot sem tudott felmutatni. Nem álltunk valami jól apa szemében és nem is akartam ezt a listát bővíteni azzal, hogy pénzt kérjek tőle és bevalljam, hogy valakinek altatót kevertem az italába, mert féltem tőle, hogy nem tisztességesek a szándékai. Meglett a félelmem tárgya, mert a kárt nem fizették meg a legénybúcsús csapat tagjai, nekem meg nem voltak lehetőségeim, hogy újabb vendégeket fogadjak a kedvenc jachtomon. Kizárásos alapon maradt a bátyám, de sejtettem, hogy ő sem fogja szórni a pénzt a kezéből, de azt már felajánlotta, hogy segít előkeríteni az elkövetőket. Akadt egy nevem, de valahogyan nem volt merszem levelet írni neki, vagy szimplán felhívni azzal, hogy héj…tartoztok. Patthelyzetnek neveztem volna a szituációt, de sokáig nem panaszkodhattam, mert India jött ki elénk. Előtte nem beszélhettünk ilyenről, így le is mondtam róla, hogy megoldódjon ma este a kényes anyagi gondom. A húgomat nagyon szerettem és már hiányzott is. Azonnal jelbeszédre váltok és korántsem engedem Sean-nak sem, hogy kihagyja a kisebbik Basfordot a társalgásból. - Miből maradtam ki? – érdeklődök a kezemmel mutogatva neki, mire csak megrázza a fejét és a karjaimba veti magát. Senki sem bánt vele szigorúan, mondhatni el lett kényeztetve, de ennek több oka is volt. Anya és apa utánunk akartak még gyereket, de természetesen úton nem jött össze nekik, ezért örökbefogadtak. Ne igazán készültek fel ők sem arra, hogy egy süket lányuk lesz, de szerelem volt első látásra és azóta is úgy kezeljük őt, mintha a vér szerinti családtag lenne. Apa nem tett különbséget, néha inkább azt éreztük idősebbek, hogy Indiának minden kijár, ami nekünk anno nem adatott meg. Eltávolodva tőle aztán a bátyám kék szemeibe mélyedek és sugallom neki, hogy ezt a kommunikációt később folytatjuk. Kifogyhatatlan a vendégsereg még többen jönnek, de én nem mozdulok a húgom közeléből és vele együtt diskurálok. - Mi a helyzet az egyetemen? – nem volt könnyű megtalálni a megfelelőt neki, de örültem, hogy anya teljes mellvéddel támogatta őt és végül beadta a jelentkezését. - Minden szuper. – tartja fel a kezét, amikor apa két csókra odalép hozzánk. - A leggyönyörűbb teremtéseim. Syd…gyere velem, ha már rajtad van a Johanna. – nem tehettem mást, mert egyértelműen fel lettem szólítva, hogy a modell szerepét töltsem be egy kis mosolygással egybekötve. Az apámba karolva indulunk meg az asztalok felé. - Minden rendben? – érdeklődik két intés és egy köszönés között. - Igen, csak fájt a fejem, amikor leszálltunk. – én is hasonlóan cselekszem, mint ő, de aztán a szemembe néz apa. - Remélem egy kicsivel több időt töltesz itthon, mint a legutóbb. A húgod hiányol, a bátyádra meg ráférne egy okítás. A múlt héten is el kellett halasztanom egy utazást, mert azzal az Allyvel mulatta az idejét. – kíváncsi lennék, hogy ez most a modell vagy a színésznő. - Ááá ide nézzenek. – még két lépést sem teszünk, amikor a pillantásom egy ismerős alakra siklik. Nem lehet igaz. Megtorpanok, de apa szerencsére nem veszi észre, hogy mennyire lesápadok. A kékjeim tükrében félelem csillan fel, de csak egy másodpercre. A férfi is rám néz, de aztán az apámat szólítja meg. Ismerik egymást a szüleivel? Komolyan mondom ezt nem hiszem el. Végképp el kell fordítanom róla a tekintetemet, mert a vízből való kimentés jut eszembe, ahol nem viselt ennyi réteget. - Ó, milyen hízelgő…nem a feleségem éppen a másik oldalon fogadja a vendégeket. Hadd mutassam be az idősebbik lányomat Sydney-t. – a kezemet nyújtom Mr. Nash felé, de korántsem vagyok biztos abban, hogy meg is tudom tartani, de valahogy a levegőben marad és csak egy kicsit remeg meg. - Nemrég tért haza a Dominikai-köztársaságból. Imád ott lenni, hajókat ad ki. Csakis ajánlani tudom őt… - apa még sosem büszkélkedett velem ennyire, én meg csak biccentek. - A részemről is az öröm Mr. Nash… - egy visszafojtott mosollyal üdvözlöm, de aztán a semmiből bukkan fel a húgom is. - India… - apa édesen dorgálja meg és azonnal mutogatásba kezd. Rezzenéstelen arccal veszem fel a szemkontaktust a férfival. - Hadd mutassam be a másik lányomat is. India..az úr Mr. Nash. – apa át is vált a jelbeszédre, mire én segítem ki a végére. - India sajnos süketen született. – a vállára helyezi az egyik kezét apa, én meg védelmezően állok a húgom mellé. - Minden rendben? – lassan artikulálva kérdezek rá és megfogom a kezét.
Légvonalban majdnem ezer km, ha az autóutakat nézzük, akkor alig hétszázhuszonhárom mérföld, ha pedig az időeltolódást vesszük alapul, csak egy órányival voltam távolabb az otthonomtól. Ezért sem éreztem bűntudatot akkor, amikor Laura a legutolsó percig a videóhívás kellős közepén linkelte a legújabb excel táblát és a mutatókat az eladásainkról. A céges laptop képernyője kicsinek bizonyult, ezért mióta átköltöztem New Yorkba, a nappalim asztalára került egy HD monitor is, de a munkám jelenleg csak online felületen zajlott. Semmiféle papír alapú dokumentálással nem akartam foglalkozni, ezzel szemben a céges aláírásom minden megírt e-mailem alján hirdette azt, ki voltam. Aláírási jogom nem csak nekem volt, hanem apámnak is, akivel kart karba öltve tudtunk együtt dolgozni és a vezetőséggel a döntéseket közösen hoztuk meg vagy így, vagy úgy. Mondjuk azt, hogy már az idősebbik Nash is képes meggyőző lenni, amit szerencsére sikerült örökölnöm. A meetingek során apám és Laura képviselt a Distillersnél az irodában, engem pedig a monitoron keresztül láthattak odaát. Kezdtem már unni ezt, de volt a home office szentségében valami egészen jó: nem kellett mindig hivatalosan felöltöznöm, s mindig képes voltam magam kihúzni ezen kötelezettség alól. Az ing és zakó helyett egy egyszerű crew nyakú felsőt vagy v kivágású pólót húztam fel, az élére vasalt nadrág helyett pedig vagy melegítőnadrágban parádéztam, vagy pedig az utóbbi időben védjegyemmé váló rövidgatyában. A lakásban elég meleg volt ahhoz, hogy ne kelljen túlzásokba esnem. Laurát hátrahagyva pakoltam be mindent az autóba és hajtottam a The Beekmanhez. Elfoglalva a szobát apámat hívtam, mert ha jól lett volna, akkor minden bizonnyal magamnál szállásoltam volna el mindenféle hotelekkel ellentétben. A lakás kellően nagy volt két embernek is és a vendégszobában lévő ágy sem volt kényelmetlenebb, mint a fő hálószobában lévő. Kipróbáltam, az első héten váltva aludtam a két szobában, hogy egyáltalán megnézzem azt, tényleg mindenhol képes voltam-e aludni, épp csak annyit, hogy másnap a kávék mellett működni tudjak. Nem tetszett, hogy nem javult az állapota és nem foghattam arra, hogy hájas vénember volna. A kora ellenére remek formában volt, a mai napig utána is megfordultak azok a nők, aki a régi korok férfiideálját részesítették előnyben, és itt most nem valamelyik kivénhedt régi királyra gondolok, leginkább a 2000-es évek Clint Eastwood-kategória volt. Az egy dolog, hogy én mit akartam, ha az élet felülírta mindezt, ezért egy kis nyomást helyezve az öregemre indultam meg a magam kálváriájára ezen a csodás eseményen. Egy cél vezérelt csak, a tiszta haszon, az új üzletkötések lehetősége, a cégünk és a whiskynk terjeszkedése az államok területén, hogy minél több nívós hely értékesíthesse a termékeinket és ehhez a tökéletes este pottyant az ölembe. Ezen gondolatok mentén kortyoltam el a kiválasztott borostyánszínű nedűt, hogy egy olyan látványban legyen részem, amit nem sejtettem, hogy megtörténik. Megint. Nem mondhatnám, hogy jó dolgok jutnak eszembe az esettel kapcsolatban, de tanultabbnak vallottam magam holmi pitiáner sértetséget színlelve. Mégis végigfuttattam a nőn a pillantásom, remélve, hogy Mr. Basford nem itt kezdi a félrelépési szándékát a neje szeme láttára.
A bemutatásra a pillantásom Oscarról Sydneyre vándorolt, csak egy pillanatig hezitálva, hogy elfogadjam-e a keztét, mert ha jól emlékszem, nekem teljesen más néven mutatta be magát. Annak ellenére, hogy hol voltunk, hanyagoltam az úriemberes kézcsókot, normális kézfogással üdvözöltem. - Sydney Basford? - a nő szemeibe nézve kérdeztem vissza a nyilvánvalóra, megerősítést várva. Oscar csak nem hazudik és nem húzott volna be az utcáról némi nőcskéket. Azon túl, hogy a nőt hazugságon kaptam, még szembetűnőbb volt a nyakába pakolt istentelenül drága ékszer, amit csak futó pillantással mértem fel, mert a végén még azt mondaná hogy ne bámuljam a dekoltázsát. Az apja szavaira bólogattam és hümmögtem. - Biztos vagyok benne, hogy pazar kiszolgálás várja a vendégeit. A Basford név egyet jelent a garanciával - oké, lehet, hogy kurvára nem voltam professzionális, de ez nem szálka volt bennem, hanem úgy tűnt, hogy egy egész fateleppel vágtam volna magam pofán. Kellemes volt, nem mondom. A nőn érzékelhető zavartság számomra talán egyértelmű volt, főleg azok után, ami történt kettőnk közt, azonban Sydney apja semmit sem vett észre ebből az egész közjátékból. Ami talán zavart. Talán csak túl jó színész volt a lánya. Mégis elmosolyodtam akkor, amikor az idősebbik lány mosolyát láttam megjelenni az arcán, de a figyelmemet a berobbanó harmadik tag vonta el Sydneyről, az újabb húg. India... A tökéletességet csakis a jelbeszéd árnyékolta be, mégsem éreztem úgy, hogy bármilyen jogom is lenne ítélkezni. Fontos volt, hogy akik bármilyen fogyatékkal éltek, beintegrálják őket a társadalomba mindenféle kirekesztettség nélkül. Havonta egy alkalommal hozzánk is ellátogat egy-egy csoport, akik miatt az egész bemutatótermet lezárjuk és csak nekik adunk lehetőséget arra, hogy megtapasztaljanak valami újat. - A hátrány előny is lehet bizonyos esetekben. India nem hallja az ostoba embereket, az néha áldás tud lenni, úgy érzem - nevettem fel, mire Oscar is egy szélesedő mosollyal bólintott. - Milyen igaz! - rendezte arcvonásait, míg átrendeződött némileg a felállás és úgy fogták közre Indiát, mintha attól tartanának, oroszlánként vetném magam rá a prédára. - Persze, minden, csak hiányoztatok. És anya körül megint pletykálnak. Tudod, hogy mennyire nem bírom - India mutogatott gyors ritmusban a nővérének, de aztán átnézett felém és anélkül folytatta a mutogatást, hogy a nővérére vagy az apjára nézett volna. - Ő kicsoda? Milyen helyes! - mintha felbátorodott volna, de az apja és a nővére mellől kirobbantani sem lehetett. Ezért hát én voltam az, aki a legkisebb Basford szemeibe néztem és a kezemet nyújtottam felé. Jócskán fölé magasodtam, de mindezt nem használtam ki, megvárva türelemmel, hogy a lány elfogadja a kézfogásom. Végül csak belement, s elégedetten rándult a szám attól, hogy nem döglött hal effekttel nyúlt a kezemért. - Christopher Nash vagyok - a szakáll nélkül talán az artikulálásommal egyértelmű voltam. Nem beszéltem hangosan, s nem is tátogtam, ahogy azt gondolná bárki is. Normális stílust képviseltem. - Én pedig India! Na! Syd, mutass be neki - felvillanyozódva mutogatott a nővérének a kézfogás után, magát is átölelve. - Mit tudsz róla? - kíváncsiskodott a szeretett nővérétől. Mivel semmi közöm nem volt a jelnyelvhez, kérdőn Oscarra néztem, aki inkább kimaradt a lányai beszélgetéséből. - Az édesapja remek véleménnyel van az ön munkásságáról, Christopher. Azt mondta, hogy lehet meg sem várja, amíg meghal, hanem átadja önnek a céget - nevetett fel az öreg, nekem sem kellett több. Örülnék neki, de tudom, hogy apám meggajdulna, ha nyugdíjba kellene vonulnia, márpedig a kora lassan ezt eredményezi. Túl a hatvanötön már nem ártott volna, ha jutna némi ideje anyámra, meg a pihenésre. Habár el tudtam képzelni, hogy a nyugdíjazása után is az irodámba eszi a fene, akár még sátrat is vert volna ott, ahogy ismertem. - Még csak két éve vagyok alelnök. Ráérünk - tereltem. Volt még mit tanulnom tőle is.
~ A Basford család éves jótékonysági gálája ~ A koronavírus áldozatainak megsegítésére
“YOUR WORK IS GOING TO FILL A LARGE PART OF YOUR LIFE, AND THE ONLY WAY TO BE TRULY SATISFIED IS TO DO WHAT YOU BELIEVE IS GREAT WORK. AND THE ONLY WAY TO DO GREAT WORK IS TO LOVE WHAT YOU DO. IF YOU HAVEN’T FOUND IT YET, KEEP LOOKING. DON’T SETTLE. AS WITH ALL MATTERS OF THE HEART, YOU’LL KNOW WHEN YOU FIND IT.”
Régebben kifejezetten örültem, ha visszatérhettem az imádott városba. Az évek múlásával New York a kötelezettségek és a fullasztó helyszínek egyvelege lett. Nem véletlenül utaztam el olyan sok alkalommal, amit még a szüleim se vettek rossz néven, de mostanra már szinte csak néhány eseményen vettem részt, ahonnan nem hiányozhattam, mint a mai. Az éves jótékonysági bálon ezerarcú vendégsereg vonul fel és külön memóriát kell felszabadítanom a fejemben, hogy megjegyezzem a résztvevőket. Az apám kiemelten ügyelt rá, hogy ne tévesszen össze senkit, mert az nála üzleti sérelemmel ért fel. Elvárta, hogy mindenki ismerje fel és még véletlenül se keverje össze senkivel. A luxusiparban amúgy sem sokan fordultak meg, ettől végképp nem kellett tartania. A nyakamban díszelgő Johanna értékét meg sem mertem saccolni, mert úgyis a piaci ár felett fog elkelni. Apa minden évben olyan ékszert választott ki, ami közel állt a szívéhez. Jó ideje dédelgette már a borostyánszínű gyémántot, de éppen most akart megválni tőle. A jó szándék mögött akadt bőven üzlet is, és tudtam, hogy nagyot akar kaszálni ma este. Meggyőzően mosolyogtam mindenkire és eszembe se jutott azon kattogni, amiről a bátyámmal csevegtem. Ki tudja, hogy most melyik nőt fűzi odabent, de az apámnak rám volt szüksége, hogy villogni tudjon a nagyérdemű előtt. Nem aprózta el a helyszínt és az ételfelhozatalt sem, minden afrodiziákum felfedezésre várt, de nem igazán szerettem az osztrigát. A pezsgővel még kiegyeztem, de az aranydarabkákat már túlzásnak véltem. A szervezés anyámat illette és ha az apámnak nem felelt meg valami, akkor zokon vette és addig nem adta áldását, amíg a részletek nem az ízlése alapján sikerültek. Néha nem tudtam eldönteni, hogy kire is hasonlítok kettőjük közül, de hajlottam rá, hogy az anyámra. Ezzel nyugtattam a kis lelkemet is, hogy nem vagyok rossz ember. A körülmények formáltak és igen bőven akadt negatív jellegű hozományom, de Oscar Basford túltett mindenkin. A lassú séta és a műmosolygás kezd fájni és egészen addig csak rutinból cselekszem míg ismerősbe nem botlunk. Mekkora volt az esélye annak, hogy Mr. Nash-t is meghívják? A bemutatás nem is mehetne rémesen. A kézcsók helyett a kezemet fogja meg, mint nem is tudom…nem szoktam hozzá ehhez. A pillantásom hosszasan időzik a férfin. - Igen, Sydney Basford. – nyelek egy nagyot, mert én is tisztában vagyok vele, hogy milyen néven mutatkoztam be neki Barbadoson. A Baker nevet egy ideje használtam már az idegenek előtt, mert nem akartam, hogy azonnal az apámmal tegyék egyenlővé az általam elért sikereket. Leválni szerettem volna a szüleimről és nem az árnyékukban időzni. Fura érzés kerít hatalmába ahogyan a férfit figyelem. Elegánsan van felöltözve, a legtöbben megbámulják és nem is csoda. Kimagasló partinak számít a New York Times szerint, hiszen minden év elején rangsorolják az üzletembereket és nála még az sem elhanyagolható, hogy facér. A nyilvánosság előtt mindenesetre az volt a januári lapok alapján. Igen…néha olvasok pletykákat is, de egyértelmű, hogy jó páran meg fogják találni. A pénz és az előnyös házasság kéz a kézben járnak még akkor is, ha 2022-et írunk. Apával ismét elszalad a ló és máris a vállalatomról beszél. Lesütöm a szemhéjamat és inkább a pincérek felé tekintek zavaromban. - Pontosan én is így gondolom. – a helyesléshez nem fűlik a fogam, de egy mosolyt megeresztek, hogy ne tűnjek gorombának a társaságában. A húgom a legjobb időben robban be és vonja el mindhármunk figyelmét az előbbi társalgásról. India annyira más, mint én. A kinézetünk is különbözik, de a személyiségünk még jobban. Életigenlő és extrovertált, aki egyből mindenkivel megtalálja a közös hangot. Cseppet sincs zavarban és inkább mi vagyunk apával, akik óvatosabban kezeljük a megjelenését, mint ő. India a gyengeségem és ha tehetném, akkor mindenkitől megvédeném. Mr. Nash könnyed megjegyzése csak hab a tortán és azonnal sikerül meggyőznie az apámat. Micsoda álszentség…velem meg képes volt úgy beszélni a hajón, amikor tévedtem az árak miatt. Kis időre a húgomra nézek és a jelbeszédet alkalmazzuk egymás között. Totálisan természetes nekem, hogy így kommunikáljak vele, de sokakat zavar a környezetünkben, ha ki vannak rekesztve. India lelkesedése egyértelmű a hülyének is, mert látszólag kiszemelte a velünk időző férfit. Mr. Nash odalép elé és bemutatkozik, a húgom meg szinte elolvad ettől a gesztustól. - Egy whiskey-s vállalat vezetője. – mutogatom el a húgomnak, akinek aztán felcsillan a szeme. - Őt láttuk a New York Times-ban, nem? – hát roppant mód örülök neki, hogy ilyenkor bezzeg nem tud feledékeny lenni. - Igen. – bólintok egyet és fel is sóhajtok a kérdések hatására. Apa és Mr. Nash között egy kis üzleti csevej zajlik mialatt nekem Indiára kell koncentrálnom, mert úgy mutogat, hogy sokszor nem tudom követni a mozdulatait. - Úristen miért nem mondtad, hogy ilyen pasik is lesznek itt? – kissé megemelkedik a szemöldököm nekem is. - Mert nem tudtam róla. Számít is valamit? – érdeklődöm lassabban, de máris közbevág. - Kérdezd meg tőle, hogy szingli-e. – meghűl az ereimben is a vér, ahogyan sürget a húgom. Nem gondolhatta komolyan, hogy ezt nyíltan fel fogom tenni a férfinak?! - Na…Syd…ne legyél már ennyire beszari. – incselkedik velem a húgom és most zavartan pillantok fel az emlegetett félre is. - Elnézést Mr. Nash, de a húgom azt szeretné tudni, hogy mennyire igazak azok a hírek miszerint facér? A New York Times januári számában látta magát. – menten elsüllyednék, de India annyira mozgékony, hogy lelőni se lehetne őt. - Na, ez érdekel engem is. – csatlakozik be apa. Miért nem mondta azt, hogy ezt illetlenség megkérdezni, de komolyan?
Kezdőlap
