“Why you callin' at 11:30. When you only wanna do me dirty?. But I hit right back 'cause you got that, that, yeah. Why you always wanna act like lovers. But you never wanna be each other's?”

Alfonso & Kira

Sok mindent kellett félretennie annak érdekében, hogy működni tudjon napközben. A bevásárlás a szokásosnál háromszor tovább tartott, gondolatainak összekaparása pedig talán még mindig nem történt meg. Ráadásul Martha vagy egy órán át faggatta és addig nem eresztette útjára, míg ki nem szedett belőle mindent. A mindent pedig úgy kell érteni, hogy tényleg mindent, hányszor, hogyan, miért, kivel, mikor és így tovább. Kira eddig is tisztában volt azzal, hogy az idősnő ezen a téren eléggé durva, de azután, amilyen vallatást tolt, már rendesen fél tőle. Azt viszont megígérte neki, hogy nem kell attól tartania, hogy az olasz bármikor is vendég lenne a lakásban. Erre mi volt a válasz? Miért ne? Ez volt az a pont, ahol Kira inkább vett egy hidegzuhanyt és áldott mindent, ami létezik, hogy Alfonsoval gyakorlatilag csak ebben a helyzetben nem dugtak, mert így némiképpen letisztult a káosz, amely kialakult benne, s képes volt elmenni dolgozni.
Úgy gondolta, hogy a kórház falai között legalább egy kicsit el tudja engedni az egészet, hogy a feladatára koncentráljon, de Alvize partiján megfordult munkatársai már az első pillanatokban gondoskodnak arról, hogy ez ne így legyen. Kira nem az a fajta, aki bármit is szeret kiteregetni az életéből, főleg nem az ilyesmit, így elég morcosan küldi el azt a fenébe, aki éppen kíváncsiskodik.
Aztán jött az első üzenet, mikor meglátta az olasz nevét, különös izgalom járta át, s tini lányokat meghazudtoló kíváncsisággal olvasta el, majd válaszolt, ez pedig az éjszaka további részére is jellemző volt rá. Sóvárgott a szavakért, a férfi egy pillantásáért, érintéséért, s úgy érkezett el a reggel, hogy a kis üzeneteknek köszönhetően, fel se tűnt neki, hogy mennyi az idő.
Végül elérte a fáradtság azon szintje, mikor már sem a szemei, sem pedig kezei nem funkcionáltak jól, így keresett egy pihenőt, hogy lehajtsa fejét. S jött egy üzenet, melyet úgy gondolt először, hogy nem néz meg, hiszen ráér az még, de a kíváncsisága győzött, s milyen jól tette. Ötször kellett elolvasnia, mire felfogta, hogy mit is kér a férfi, kinézetét tekintve eléggé nyúzott és fáradt, annyi telik tőle, hogy haját újra felkösse copfba és arcát vízzel megmossa, aztán elindul.
Izgatottan, mégis lassan érkezik meg. Elsőre fel sem fogja, hogy mit lát, amolyan délibábnak gondolja, ezért megdörzsöli a szemeit, de az olasz csak nem tűnik el ettől. – Te mégis mit…? – de nincs lehetősége befejezni, mert máris érzi magán a másik kezeit. Sem ereje, sem kedve nincs ellenkezni, miért is tenné? Az üzenetekkel elérte a férfi, hogy minden porcikája arra vágyjon, hogy ha csak egy öt percre is, de lássa, érinthesse őt. Így hát csak simul és viszonozza a csókot, amely talán most több erőt ad neki, mint az alvás tehetné.
– Tehát, gondoskodsz arról, hogy én még egy darabig biztosan ne aludjak.. Kegyetlen vagy – néz a másikra mosolyogva. Ő aludt egy keveset, röpke fél óra volt csak, ami után még szarabbul érezte magát, mint előtte, de egyszerűen muszáj volt lehunynia a szemeit. Szerencsére nem kellett eddig fizikailag megterhelő dolgot kiviteleznie, csak kötés csere, tisztítás, laborok, mintha érezné az univerzum, hogy most teljesen képtelen lenne arra, hogy a műtőbe keveredjen. Máskor megőrülne ettől, kézzel-lábbal versenyezne minden lehetséges műtétért, de nem akarja senki életét veszélyeztetni, így kihátrált minden ilyen lehetőségből.
– Milyen volt az éjszaka? – mert nem kerüli el a figyelmét, hogy mennyire kiül a férfi arcára is a fáradtság, ezért is meglepő számára, hogy idejött, ahelyett, hogy pihenne. S kérdésével nem azt szeretné kideríteni, hogy táncolt-e bárki az ölében, mert ebbe belegondolnia is fájdalmas, hanem azt, hogy volt-e sikere, bár olvas újságokat, különösen az elmúlt időszakban, s látta, hogy mennyire odavannak érte és a helyért a népek.

“Why you callin' at 11:30. When you only wanna do me dirty?. But I hit right back 'cause you got that, that, yeah. Why you always wanna act like lovers. But you never wanna be each other's?”

Alfonso & Kira

– A munkaidőm egyedül arról gondoskodik, hogy ne legyen normális életem – neveti el magát, ami tulajdonképpen annak szól, hogy ezt ő választotta, tudatosan. Sosem szerepelt a szociális élet a prioritások között, s még most nem igazán kerül be a top 5-be. De azért azt már be kell látnia, hogy a választott pályájával, bármi normálisat kialakítani, szinte lehetetlen.
Míg Alfonso az estéről beszél, ő iszik a kávéból. Érdekes látni számára, hogy a férfi milyen lelkesen és feldobódva beszél, még úgy is, hogy állítólag fáradt. Érzékeli, hogy az olasznak a club mennyire fontos és az, hogy ennyire sikeres, micsoda lendületet ad neki. Ő maga pont így érzi, mikor gyógyíthat, tehát úgy tűnik, hogy valami közös van bennük. A munkájuk iránti elkötelezettség és lendület, ez pedig nagy szó. Hiszen, ha megint visszatér az alapokhoz, mikor először csevegtek, nem látott mást ebből a férfiból, mint azt, hogy egy playboy. Azért is voltak fenntartásai vele kapcsolatban, de azért most, hogy már rendelkezik némi tudással, mely napról napra bővül, be kell látnia, hogy mekkorát tévedett. Alfonso nem egy naplopó valaki, akinek az ölébe hullt minden, hanem tesz is azért, hogy sikeres legyen. Ez pedig nagyon tetszetős a számára.
– Nos, nem hánytak le. Nem kellett ágytálat mosnom és még csak idős bácsik fenekét lesnem se. Azt hiszem, mondhatjuk, hogy eddig nem volt olyan rossz ez a műszak – és nem viccel, tényleg van, hogy ennyire legalja jut, hiszen a ranglétra alsó fokán ücsörög. De mindig mindent megtesz azért, hogy ne ez jusson neki, s bár most nem száz százalékig van toppon, azért ennyire nem esett vissza. – A műtő közelébe viszont nem kerültem, ami egyébként kicseszett idegörlő lenne, ha nem szándékosan tettem volna ellene. Ennyire tropán nem mehetek be valaki életével játszani – el is fojt egy ásítást, aztán inkább iszik a kávéból, hátha az segít neki. – Jó megfigyelő vagy – a latte, tökéletesen úgy, ahogy múltkor kérte és ízesítette, s mi a vicces? Nincs is igazán meglepődve ezen, azok után, amit látott a férfi házában.
– Én megmondtam, hogy bajban vagyunk – néz fel vigyorogva a másikra. – Minden egyes üzenetedet úgy vártam, mint egy tinilány, tudod hányszor szóltak rám, hogy jó lenne, ha figyelnék? - milliószor legalább és ez az ő helyzetében nem a legszerencsésebb. De mit tudott volna tenni, ha folyamatosan az olasz járt a fejében? Biztos, hogy ez így nem normális és muszáj valahogy kikapcsolnia az agyát, amint belép a kórházba.
De míg itt kint van a parkolóban, addig teret adhat a másiknak és közelségének. Sóhajt egyet, majd fejét a férfi vállára dönti, hogy szusszanjon egy keveset, még mielőtt visszamenne. – Lehet ki fogom próbálni azt a citromos kávét, hátha segít a következő tizenkét órában fennmaradni – az éjszakák azért jók, mert nem annyira forgalmasak, mint napközben. Ki is szokták használni, amikor csak lehet, egy picikét most mérges saját magára, mert nem hagyott magának lehetőséget a pihenésre, ugyanakkor biztos abban, hogy a kis üzenetváltásaik nélkül, mostanra már teljesen őrült módban lenne, hogy ugyan miért nem jelentkezett a másik.

“Why you callin' at 11:30. When you only wanna do me dirty?. But I hit right back 'cause you got that, that, yeah. Why you always wanna act like lovers. But you never wanna be each other's?”

Alfonso & Kira

Valóban nem kezdik ezzel az egyetemi prospektusok és a televíziós reklámok. Teljesen logikus egyébként, hogy miért nem, de nem ment ő teljesen vakon ebbe bele
Tudta jól, hogy mivel jár és eddig nem is igazán zavarta. De hát jött egy öreg olasz, aki miatt most mégsem olyan kielégítő az elhivatottsággal járó időbeosztás.
- Nem hibáztatlak érte - hiszen ő maga is jócskán benne volt a dologban. Nem egyszer kezdeményezett, s egyszer sem mondta azt, hogy elég, aludjanak. Nem fogja az olaszra húzni azt, hogy miatta nem ment a műtőben. Ő döntött így és képes elviselni a következményeket, még akkor is, ha egy szál haja se marad, amiért kényszeresen tépkedi.
- Ha nem akartam volna, hogy írj, akkor ignorállak, nem gondolod? - azért az már feltűnhetett volna a másiknak, hogy ő ezt simán megteszi. De minden egyes üzenetre vágyott, sőt talán annál még többre is. Most, hogy itt van jött rá, hogy mennyire hiányzott neki a férfi hangja, illata, érintése. Sóhajt egyet, mert ez a felismerés az ékes bizonyítéka annak, hogy tényleg bajban vannak, ő legalábbis biztosan.
- Az a baj, hogy már csak a gondolatától is rosszul vagyok, szóval nem sok esélyem van - nevet a férfival együtt ő is és megissza a kávé maradékát.
- Mindig ezek az öt - tíz perces randik, mondjuk így legalább nem unsz meg hamar - nézhetik a jó oldalát is a dolognak, bár abban teljesen biztos, hogy nem lenne egészséges az, hogy két - három napig öt - tíz percek, aztán egy éjszaka alatt pótolnak be mindent. Az biztos, hogy az nő számára tarthatatlan lenne.
- Őszintén? Soha - muszáj ezen kínosan felnevetnie, mert ez a szomorú igazság. Az orvosok, ahogy haladnak előre, ha csak nem állnak be kutatni, akkor egy idő után egyre fáradtabbak lesznek. Most is az, hiszen gyakornokként rengeteget kell bizonyítani, ezután egy kicsivel jobb lesz, aztán megint, szakorvosként is talán, főleg ha lesz gyakornok, rezidens, akit ugráltathat. De látott már nem egy fiatal, kiégett orvost. Oda biztosan nem szeretne jutni.
- Mire én itt végzek, te kezdesz ott - tudja, hogy nem ez volt a kérdés, de a lassan működő agya most fel tudja fogni, hogy mire irányul. - Amire felkelek, te akkor fekszel le - nevet fel újra, mert ez így egy kissé fájdalmasan hangzik. Tényleg szörnyű beosztással rendelkeznek a tekintetben, pedig egy kontinensen és időzónában élnek. Fene se gondolta, hogy valaha ilyesmi problémával kell majd szembenéznie, hát nem véletlenül nem tervezett be férfit legalább még tíz, tizenöt évig az életébe.

“Why you callin' at 11:30. When you only wanna do me dirty?. But I hit right back 'cause you got that, that, yeah. Why you always wanna act like lovers. But you never wanna be each other's?”

Alfonso & Kira

– Ha akadályoztál volna a munkámban, akkor igen – de ezt reméli, hogy megérti az olasz. Neki tényleg fontos ez az egész, az élete van benne, s nem engedheti meg magának, hogy bárki elvonja a figyelmét. Így is kiesett ebben a műszakban a jófogásokból, s bár önként döntött úgy, hogy jobb lesz ez mindenkinek, azért azzal nem tudna kiegyezni, hogy ezt többször, akár hosszútávon is megtegye. Neki jelenleg az orvosi hivatás az első, a második és a harmadik. Jó, ez így nem igaz, mert az olasz befurakodott a második helyre, sőt, ma bőven az elsőn állt. – De, az első adandó alkalommal írtam volna, hogy elnézést kérjek – nem tudja, hogy ez segít-e azon, amit a másikon egyetlen egy pillanat erejéig érzett és látott. Nem akarja őt megbántani vagy megsérteni, ez a lehető legtávolabb áll tőle, de hazudni sem fog, mert az egyáltalán nem az ő stílusa. Jobban szereti a nyers valóságot.
–Inkább úgy nézel ki, aki minden fáradtság és fájdalom ellenére itt helyben képes lennél megdugni – és ezt simán közli, hangja nem remeg meg, olyan, mintha csak valami statisztikai adatot mondana. Végül azért nevet, mert ezt még számára is vicces volt, ennyire nyers formában hallani.
Aztán ahogy felvázolja a helyzetet, eléggé szarul hangzik. Tényleg úgy tűnik, mintha ezen az öt-tíz percen kívül nem is lennének egyszerre ébren vagy elérhető állapotban. Mondjuk, innen lehet kiválóan szépíteni, ha mindketten ezt szeretnék. S, mikor meghallja a férfit, már tudja, hogy ő is megoldást keres és kínál is, melyen kissé meglepődik a nő.
- Mi? - emeli meg a fejét és értetlenkedve néz a másikra. - Ne legyél bolond, az a munkád és a te szórakozóhelyed, a szenvedélyed, ami hogy is mondtad? Lemondásokkal jár? – mosolyodik el, mert ismét sikerül a másik saját szavait felhasználni. Nem mintha ez valamiféle verseny lenne. Tenne ő ellenajánlatot, de egyáltalán nincs megfelelő helyzetben hozzá. Mert azt nem mondhatja, hogy a clubból menjen a lakására, aludjon ott, hiszen nincs lakása. Azt sem vetheti be, hogy amikor ő itt végez, akkor elmegy Long Islandre, hiszen Alfonso nem lesz ott, annak mi értelme lenne? De nem kérné sosem, hogy a férfi miatta változtasson bármit is a megszokott életen, munkán, ha valami, hát ez nagyon nem fér bele a nő moráljába.
– Én végzek, hazamegyek, kidőlök legalább tizenkét órára, ami azt jelenti, hogy nyolcfelé kelek fel. Elintézek délelőtt minden fontos dolgot, vásárolok Marthanak, ha kell, feladom a csekkjeit és egyéb ilyen nyalánkságok, addig te kialszod magad és ha legalább öt órát aludtál, akkor találkozunk. Mit szólsz ehhez? – így Alfonsonak nem kell előbb otthagynia a munkáját és ő is el tud mindent intézni, mire a férfi felkel. Ez a legjobb ötlet, mert biztos abban, hogyha nem lenne elég ideje mindenre, akkor tiszta dilissé válna. Az alap idiótasága mellé meg egyáltalán nincs szükség még némi frusztrációra is.

“Why you callin' at 11:30. When you only wanna do me dirty?. But I hit right back 'cause you got that, that, yeah. Why you always wanna act like lovers. But you never wanna be each other's?”

Alfonso & Kira

Eszébe sem jutott szépíteni a nyilvánvalót és csak azért nem mondja ki, hogy az ő gondolatait is kitölti jócskán eme tevékenység, mert tudja, hogy ettől a másik kattanna. De most ennek tényleg nincs itt az ideje és a helye. Marad a sóvárgás, az emlékképek felidézése és a remény, hogy tényleg nem egyetlen egy éjszaka jutott csak.
– Várjá’, fel kell dolgoznom, hogy teljesen simán megadtad magad – tényleg arra számított, hogy a férfi talál valami aprócska dolgot, ami nem fog neki tetszeni. Bár, nem.. Alfonso most nem tart tükröt, pedig igazán megtehetné megint, hogy egy kicsit észhez térjen. Mert ő egyből nem fogadta el, amit az olasz ajánlott, pedig igazándiból semmi kivetnivaló nem volt benne. Nézi a férfit, hálás neki, amiért simul, amiért jött, amiért itt van és amiért nem nyomul, hanem lopott pillanatokat, érintéseket ad, mellyel biztosítja őt arról, hogy előző nap nem hazudott. Ez tényleg nem egy éjszaka, hanem több. Nem tudja mi, valószínűleg soha nem is fogja tudni igazán megfogalmazni, de abban egészen biztos, hogy olyan szinten furakodott be elméjébe a másik, hogy ebben a pillanatban úgy érzi, hogy soha nem akar tőle szabadulni.
Kénytelenek lesznek kibírni. Azért örül annak, hogy nem csak ő szenved, az olasz újra és újra biztosítja erről valamilyen formában és ez olyasmit hitet el vele, ami tudja jól, hogy eddig tényleg nem illet bele a képbe. De mit csináljon, ha ez a pofátlan majom ekkora hatással van rá? És itt nem csak a szexről van szó, mert az tagadhatatlanul kiemelkedő, hanem az egész lénye. Az esze, a gesztusai, még az átkozott vigyora is, teljesen bekerítették őt. Kira pedig élvezi, veszettül.
– Megyek – búgja halkan, mert tudja, hogy az most a legjobb. Így is többet volt idekint, mint kellett volna. S bár a csipogó nem jelzett, de biztos benne, hogy történt bent valami, amiből ismét kimarad és mennyire idegesíteni fogja ez. – Aludj helyettem is – távolodik el a másiktól nevetve. Mit meg nem adna azért, ha lehajthatná a fejét és elrepülhetne álomországba. Gyakorlatilag mindent képes lenne most kicsengetni, akár csak öt percért is. S ne értse félre senki, az, hogy az olasz megjelent és hozott neki kávét, hihetetlen mód felvillanyozta, de félő, hogy ez egy fél óra múlva már nem lesz annyira hatásos. Talán ha végig itt lenne.. igen, az biztosan segítene neki. Mondjuk a munkájában zavarná, mert nem tudna koncentrálni, de biztos, hogy adna neki erőt. - Írj, ha gondolod – lép hátrébb egyet, kettőt, aztán elengedi a másik kezét és elindul visszafelé a kórházba. Miért nem ad csókot vagy puszit? Mert nem lenne elég és nem tudna elszakadni, itt ragadna még ki tudja meddig. Az pedig most nem játszik. Vagy tízszer néz vissza, tényleg mint egy szerelmes kis tinilány, s még mielőtt belépne az ajtón, akkor is int a másiknak, aztán megpróbálja felvenni a fonalat és túlélni a műszak hátralévő részét.