Szigorú arccal kanyarodok be az utcába és parkolóhely után kutatok. A város egy eldugottabb, csendesebb részlegén van a kávézó, ahová megbeszéltük a találkozónkat. Az eső verdesi az ablakomat, az ablaktörlő lapát alig bírja, de szerencsére nem kell parkolóhelyet vadásznom. Ahogy leállok, kipattanok a kocsiból és körbenézek, míg bezárom, aztán a zuhogó esőben az ajtóhoz sétálok és benyitok.
Odabent meleg és szárazság fogad, ami a kinti hideghez képest felüdülés. Édeskés illatok szállnak a levegőben, a hely közepesen van telítve, nincs tömeg, bőven van szabad hely, de nem is annyira kihalt, hogy csak én legyek bent vendégként. Tekintetemmel keresem Dorian arcát vagy alakját, de még úgy tűnik, nem érkezett meg. Az órámra pillantok, becsukom magam mögött az ajtót. Kicsit előbb érkeztem, de ez nem baj, majd érkezik, mikor érkezik. A pultoslány mosolyogva köszönt, én apró somolygással biccentek felé és elmorgok egy 'Jónapot!'-ot, aztán keresek egy asztalt, ami eléggé hátul van és távol mindenkitől, aztán leülök. Az elmúlt napokban fenekestül felfordult velem a világ. Amióta nem találkoztunk, meg még messzebb járok attól, akit Dorian megismerhetett. Azóta kiderült, hogy apuka vagyok, Lottie személyében egy csodálatos kislánnyal ajándékozott meg Nora. S nemrég...hát, mit tagadjam, Lottie anyukája és apukája felelevenítették azokat az emlékeket, amikor megfogant. Fantasztikus éjszakát töltöttünk el együtt, tagadni sem tudnám, azóta is izomlázam van a gondolatra is. De a delíriumból felébredve most már ideje arra fókuszálnom, ami a dolgom: nevezetesen, hogy megóvjam őket minden eszközzel, amivel csak tudom. A törvénnyel szemben tehetetlen vagyok. A pasi, aki le akarja járatni Norát, arra kényszerítve, hogy tagadja azt, ami az igazság nem kisebb dolgot készül végbe vinni, mint hogy teljesen ellehetetlenítse őt. Ha elismeri, hogy rágalom volt amit felhozott ellene, hiteltelenné válik, ráadásul ha a bíróság úgy ítéli meg, akár börtönbe is juthat. Ezek a mocskos ha kell, bizonyítékot hamisítanak, bármire képesek, hogy ők jöjjenek ki nyertesként. Már mindenkivel beszéltem, akivel csak tudtam anélkül, hogy lebuktatnám magam, hátha tud segíteni. De a törvényes keretek nem működnek. Megoldásként csak az marad, hogy én veszem a kezembe a dolgokat. Azonban ehhez, bármily fájdalom, segítségre lesz szükségem. Épp ezért írtam Doriannek, hogy találkoznunk kéne. Utálok segítséget kérni, és úgy érzem már tényleg túl sokkal tartozom neki, még akkor is, ha nekem is köszönhető az, hogy élve kijutott abból a labirintusból, mégis, ő jelenleg az egyetlen, aki a köreinkből való és elmondható, hogy fogjuk rá, megbízok benne.
A pincér itallapot tesz elém, aztán otthagy. Még nem rendelek, megvárom vele Doriant. Sms-em érkezik, így leköti a figyelmem, míg elolvasom. Újabb mérkőzést szerveznek a Gladiatorok, szeretnék, ha csatlakoznék. A naptáramat nézem, mennyire van betáblázva, hátha be tudnám szorítani a meccseket, de ha őszinte akarok lenni, most jól esik ez a kis nyugalom, amit Norával és Charlotte-tal megélhetek. Csak a bennem lakozó fenevad morran fel kíváncsian és szítja fel a kihívás utáni tüzet egy pillanatra. Azért a pénz se jönne rosszul, amit kereshetnék vele. Szeretnék Norának már régóta egy kocsit szerezni, mert ez tarthatatlan, hogy ha nem tud fuvart szerezni, akkor egy csomó dologból kimarad, vagy elkésik, vagy épp az, hogy sokkal tovább tart tömegközlekedéssel közlekednie, mint autóval. Ráadásul Lottienak is könnyebb lenne, ha az anyukája a kocsiban várná és utána pillanatok alatt el tudnának intézni mindent. Ez a gondolat akkor fogant meg a fejemben, mikor érte kellett mennem a fotózásra. Azonban valami csotrogányt nem fogok alá adni, és több szempontot is figyelembe kell vennem, mikor kiválasztom majd. Mondanám, hogy elviszem, hogy választhasson egyet, de...abban mi a meglepetés? Nem tudom miért, de most úgy kipróbálnám, milyen romantikusnak lenni. Vagy ilyesmi. Nem tudom megmagyarázni, olyan idiótának érzem magam, mert random esek teljes letargiába, aztán meg vigyorgok, mint a töklámpa a semmiért, közben meg ott a gyomromban az a fura remegés és jóformán állandóan magamra tudnám ráncigálni Norát. Nem tudom mi ez, de ha tudnám, gyógyszert kérnék ellene, mert baromira idegesítő érzés.
A telefonomat böngészem, ám hirtelen arra leszek figyelmes, hogy egy alak áll az asztalom mellett. Felpillantva Doriant ismerem fel. Mosolyra húzódnak ajkaim.
- Üdv. Kösz, hogy eljöttél - emelkedek fel és nyújtok kezet neki és a szemeibe nézek, hogy ha elfogadja, kezet rázhassunk, aztán intek, hogy üljön le - Kérsz valamit inni? - kérdezem, és ha igent mond, intek a pincérnek, hogy rendelnénk. Aztán összekulcsolom az ujjaimat az asztalon és felé fordulok, hogy minden figyelmem neki adhassam.
- Hogy vagy? - kérdezem, és jó, hogy meg nem akad a torkomon a kérdés, mert szerintem a saját anyámtól sem kérdeznék ilyesmit. A világ legidiótább kérdése ez. Mit lehet erre felelni? Ha azt mondja minden oké, de nincs, akkor hazudik. Ha őszintén felel, és nincs gondja, akkor olyan, mintha kérkedne. Ha meg elmondja, mi a baja, akkor meg panaszkodik. Erre nem lehet jó választ adni szerintem. Azért kíváncsian meghallgatom, hátha felel valamit, végtére is azután, hogy leittuk magunkat abban a bárban miután sikeresen megmenekültünk, nem találkoztunk, és annak már igen sok nap kelt fel.
Nem akarom húzni az időt azonban, így a kötelező körök után a tárgyra térek.
- Azért kerestelek meg, mert szeretném a segítséged kérni valamiben - nézek rá és közelebb hajolok, majd körbe pillantok, hogy biztos nem hall-e bennünket senki - Szükségem lenne egy megbízható emberre, aki segít nekem...egy ügyben. Hogy pontosítsak, valakit likvidálnom kéne. Méghozzá elég sürgősen, és lehetőleg jól megszervezetten, mert nagyon necces a helyzet. Persze nem ingyen kérem - mondom, majd eltávolodva előveszek egy névjegykártyát a zsebemből és hangosabban, vigyorogva csúsztatom elé.
- Jut eszembe, ezt nálam felejtetted legutóbb. Szerintem Candy...vagy Bridget...nem tudom melyik volt melyik, azóta is azt várja, hogy felhívd. - vigyorgok rá, és tényleg, ebben maximálisan biztos vagyok, hogy a csaj, azóta is a falat kaparja Dorian után. Nagyon rá volt pörögve, és ha akkor nem lépünk le, tuti ott az ajtóban lerendezi. Ha Dorian ránéz a névjegykártyára azonban a gyöngybetűkkel írt nevek és telefonszámok mellett észrevehet egy fekete tollal írt számjegyet. Öt jegyű, és nem egy a kezdője. Egészen konkrétan 25.000 dollár figyel azon a kis cetlin. Nem kevés lóvéról van szó, de a családom biztonságáért nekem megéri. A pénz ha kell már holnap a rendelkezésére áll. Csak igent kell mondania.

Music | Note | Clothes

Valami van. Ez az első gondolatom, amikor meglátom és meghallom a hangját. Nem vagyok az a fajta, aki állandóan tépi a száját, de emlékeim szerint legutóbb épp ő volt az, akinek be nem állt a kereplője, most meg alig lehet belőle egyetlen szót kicsikarni. Nem mintha annyira vágynék a megtiszteltetésre, hogy elmesélje minden nyűgjét-baját, de ettől még az ember fiának feltűnik, ha nem igazán nyitja ki a száját a másik fél, így csak egy bólintással jelzem, hogy felfogtam, nem akarja kifejteni az élete fontos szegmenseit. Nem szórakozok az idejével, ahelyett, hogy futnánk tovább az átlag emberek életére jellemző semmitmondó köröket, a lényegre térek. Röviden felvázolom mire lenne szükségem, és kicsit meg is lep, kicsit nem is, hogy azonnal azt mondja nem gond. Azért biztos ami fix, elé tolom a névjegykártyát. Nem véletlenül játszom kicsit jobban a szerepemet, nem akarok feltűnést kelteni a sugdolózással, ezért beszélek a kelleténél hangosabban a két csajról. Meg kell mondjam, mióta Norával van köztünk ez a meghatározhatatlan valami, eszembe se jutott más nő után teperni, még kurvát se hívtam, hogy az igényeimet kielégítse, azelőtt sem, hogy Norával közünk lett volna egymáshoz. De az a két csaj...te jó ég, ha akkor nem kell épp az életünkért futnunk, hát én úgy megdugom azt a kiscsajt, hogy egy hétig össze sem tudja zárni a lábát, az tuti. Dorianre meg annyira rá volt kattanva a csaj, hogy attól tartottam, az ágyhoz kötözi és szexrabszolgát csinál belőle. Mint aki életében nem látott még férfit, a mai napig ha csak rájuk gondolok, egyből az az eszelős tekintete jut eszembe, amivel méregette. De most nem ezért vagyunk itt valójában, és én pókerarccal játszom meg a tökéletes haver szerepét, miközben Dorian ugyanezt teszi. meg kell hagyni, bármiben is utazik valójában, szavam nem lehet, mert sokarcú a pasas, és ez egész magas intelligenciára vall, ami a mi köreinkben igen ritka...és veszélyes. Figyelem, ahogy a kártyát nézi. Rajta az összeg, amit kínálok neki. Míg őt figyelem, eszembe jut, vajon mit szólna Nora ahhoz, ha most látna. Az életükért, a nyugalmukért cserébe üzletet ajánlok egy másik életért - és szemem se rebben. Fizetek, hogy valaki kínokat éljen át, vagy adott esetben meghaljon. Én döntök. Nem Isten. Nem egy véletlen baleset, vagy betegség vagy a várt halál jön el érte. Az én képemben közelíti meg a Kaszás. Vajon még mindig úgy érezné, hogy helyem van mellette? Valahol mélyen belül nagyon örülnék, ha végre kiderülhetnének a titkaim, mert megjátszani a biztonsági őrt meg a csendes, általában rendesen viselkedő, visszafogott Christ, jóval nehezebb, mint önmagamnak lenni. Mégis, szeretném őket a lehető legtovább és legtávolabb tartani attól, hogy megtapasztalják, mivel jár a velem való kapcsolat valójában.
Nézem Doriant, aztán visszatolja nekem a kártyát, és amint megszólal, fordul velem egyet a világ. Kicsit meglepett fejet vágok, és újra letekintek a kártyára, biztos nem írtam-e a kelleténél kevesebbet, ám mivel eléggé sokat csináltam meg már én magam is, tudom, hogy az ár jóval a megszokott tarifa fölött mozog. Nem mondom, hogy nagyzolás, de tekintve, hogy a tag a maga nemében valami hírességnek számít, így kicsit rizikósabb is.
- A seggmentést legjobb tudomásom szerint te kezdted, így a tartozásod már rég letudtam részemről -  mondom és felemelem a névjegykártyát. Rózsaszín, csillámos, igazi ripacskodó hányadék, még a betűk is irritálóan tökéletesek rajta. Életemben először utasítják vissza a felajánlott pénzt egy munkáért, és őszintén szólva nem igazán tudom mit kezdjek most ezzel. Rhys nem volt anyagias, főleg, mivel többszöröse volt a vagyona az enyémnek, és mert sosem kellett tőle szívességet kérnem, tök normális volt, hogy együtt vagyunk a szarban. Ám most nem erről van szó. Nekem van szükségem rá, és mégsem engedi, hogy kifizessem azt, hogy vásárra viszi a bőrét? Nem igazán értem a dolgot és kutatok a kék szemek tükrében, hátha meglátom a hátsó szándék rezdülését a sötét pupillák mélyén, amikor azt mondja, nem kell a pénzem. Azonban nem akarok ebből most akkora ügyet csinálni, így bólintok és elrakom a névjegykártyát.
- Erre később visszatérünk - mondom, majd láthatóan kiütközik az arcomra a pasassal való viszonyom, mert tekintetem a szokottnál is sötétebbé válik és hangomból nem rejtett fenyegetés metszi át a nyugalmamat - Ha csak súrolná. De ez a farok egyenesen áttrappol rajtuk - értek egyet vele és nem rejtem véka alá, mennyire fején találta a szöget. Nem tudom azonban egyelőre mennyire fogékony a miértekre, így alaposan megfontolom, mit mondok ki és mi az amit megtartok magamnak egyelőre. A szemben ülő tekintetét fürkészem, ám látva a lelkesedését, ahogy hezitálás nélkül kapna bele a dologba muszáj ismét elmosolyodnom.
- Hátrébb az agarakkal, haver. A pasas nem kispályás, nem lesz olyan egyszerű dolgunk, mint amilyennek gondolnád - intem le, aztán halkabban folytatom, nehogy meghallja valaki - A csóka valamiféle híresség, úgyhogy egészen sok arc ismeri. Annyit már megtudtam, hol lakik, mik a megrögzött szokásai, kikkel érintkezik a legtöbbet, hol van a kedvenc étterme, az edzőterem, ahová jár, de még a megszokott luxusprostijának is megszereztem az elérhetőségeit. A csávó egy igazi rohadék - sziszegem, de észreveszem, hogy kezd egyre jobban felmenni bennem a pumpa, ahogy rágondolok. Ha jól sejtem, Dorian figyelmét sem kerüli el a dolog, mert az arcomra van írva, hogy legszívesebben most nekiindulnék és egyszerűen kivégezném, mint egy veszett kutyát, ha nem tudnám, hogy ezzel megásnám a saját síromat. Márpedig épp fordítva szeretném. Lehiggasztani kéne magam, de a történtek fényében inkább cselekvésre késztetem a kezem és összekulcsolom magam előtt az asztalon. Hiába nem akarom, eléggé irritál a tudat, hogy Norát tönkre akarja tenni ez a kis rohadék, márpedig aki őt baszogatja, az engem baszogat, és nem szoktam az ilyet sokáig szó nélkül tűrni. Ám azt is tudom, hogy Doriannek többet kell tudnia annál, mint amit eddig mondtam, így sóhajtok.
- A pasi rászállt a nőmre. Majdnem megerőszakolta, megfojtotta, és most az a köcsög tett rágalmazásért feljelentést ellene. Egy igazi kis szemétláda, szerintem nem az első eset, hogy megerőszakolt valakit, is biztos ez a bevett szokása, hogy elkussoltassa azokat akik tönkretehetnék a hírnevét. Csakhogy azzal nem számolt, hogy ennek a csajnak nem éppen benzinkutas vagy pizzafutár a pasija. A törvényes utakat már mind bejártam, és a csávó addig nem áll le, míg teljesen tönkre nem teszi a csajomat.
Elhallgatok és keményen nézek a szemébe, könyörtelen pillantással nyomatékosítom az akaratomat.
- Egy héten belül vagy vissza kell vonnia minden vádat és magára vállalnia amit tett...vagy halott. Én mondjuk az utóbbira szavaznék - hajtom kicsit félre a fejem. Nem tudom Dorian hogy áll így ehhez a dologhoz, és Nora nevét csak a legvégső esetben keverném ide, egyelőre jobb, ha a történet többi szereplője névtelen marad, nem is hinném amúgy sem, hogy Doriant érdekli az, hogy hívják. Ettől függetlenül még figyelem, hátha nem tetszik neki valami, de ha nem ellenkezik, akkor folytatom.
- Azt azonban előre kell vetítenem, hogy bármennyire is kellemetlen, a terv egy részét neked egyedül kell megoldanod. Az előkészületekben segítek, és mindent biztosítok, de még véletlenül sem lehet közöm az eltűnéséhez. A zsaruk azonnal rám szállnának. Szóval a tervem az, hogy két nap múlva én hivatalosan is egész este és éjjel műszakban leszek egy gálán, kamerák kereszttüzében. Ez idő alatt pedig te megvárod a pasit amíg kijön az edzőteremből vagy a bordélyból, igazából ez lényegtelen, és elhozod a címre, amit megadok majd. Szabad kezet kapsz a módszerben. Na, mit szólsz így elsőre? - kérdezem és feszülten figyelem a reakcióit. Sok múlik azon, mit felel. Én már többször raboltam el embereket, olyan, mint a bicajozás, de ő...fogalmam sincs, hol húzódik nála a határ, vagy épp mi az, amire hajlandó. És nekem muszáj maximálisan megbíznom benne. Nem nagyon akarnám megölni őt is, csak mert nem tudta tartani a száját, vagy mert elkúrt valamit és ezzel veszélybe sodorta a családomat. Az idő pedig egyre fogy, minél előbb cselekednem kell.  

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

Első körben figyelmeztetem, hogy bár tetszik a lelkesedése, de ne igyon előre a medve bőrére. A pasi tényleg nem hétköznapi, ami egyfelől jó, másfelől nem annyira. Van benne kihívás, és én kifejezetten szeretem az olyan melókat, ahol nagyon kell időzíteni, meg agyalni és tervezni, de most nem csak pénz múlik azon, hogyan és miképp lépek a sakkjátszmában. Dorian láthatóan ettől sem tántorodik meg, és biztosít a támogatásáról ebben az őrületben, amely másnak talán rémisztő, de nekem otthonosabb közeg, mint amiben mostanság létezem. Ettől függetlenül azért mégis óvatosan lépkedek a beszélgetés másodperceiben, minden rezdülésére figyelve, amellyel elárulhatná, talán mégis rosszul ítéltem meg a köztünk kialakult kapcsolatot.
Talán hazudnom kéne. Elbagatellizálni a dolgot, azt mondani, megbízás csak az egész, osztozunk a pénzen, nem hozzám köthető a dolog. De mi, férfiak kicsit másként állunk a haversághoz, a kötődéshez. A nők érzelmi alapon könnyebben manipulálhatóak, mint mi férfiak, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs szívünk és nem tudunk kötődni. Példának okáért ezért is nem hazudozok össze hetet-havat Doriannek. Végtére is azért ha valaki megmenti az életed, jogosan várhatja el a kíméletlen őszinteséget, nem? Legalábbis ami a miérteket érinti. Kicsit furcsa még nekem az, hogy úgy jelentsem be Norát, mint a "csajomat", de azért az én számból a "barátnőm" még butábban hangzana, azt meg hosszadalmas lenne kimondani, hogy a gyerekem anyja, akivel jelenleg se veled-se nélküled, de mindenképpen erős érzelmi vonulatoktól és szexuálisan aktív és túlfűtött kapcsolatban állok. Így marad a "csajom". Mellesleg, lássuk be a legkevésbé annak van jelentősége, mikor és miért is van arra szükség, hogy nevén nevezzem a nőt, a lényegen cseppet sem változtat. Nora nem tudja megvédeni magát. Én pedig ígéretet tettem, hogy mindig, mindenkor, minden körülmények között, de segíteni fogok neki, hogy boldog és nyugodt életet biztosíthassak számukra. Kilenc évig színemet sem látta, és példásan gondoskodott a lányomról, ideje valamiképp viszonoznom ezt. Nekem pedig három dolgot jelent apának lenni: végtelen szeretet adni, biztosítani mindent az anyagi jóléthez, és biztonságot nyújtani. A lányom egy percig sem érezheti azt, amit nekem kellett annak idején gyerekként. Hogy nem elég jó a szüleinek. Nora pedig ebbe épp úgy beletartozik. Végtére is, a lányom nélküle hogy lehetne boldog? De visszatérve a kezdetekhez, úgy hiszem, Dorian nem a hazugságot érdemli tőlem. Megmentett, és eddig semmi olyasmit nem tett, amivel indokolttá tenné a valótlanságok állítását. Ezért is avatom be abba, miért is kell a féregtelenítést végrehajtani. Nem fogom hagyni, hogy ez a rohadék még egyszer tönkretegye a családom nyugalmát. Nora így is totál idegbaj, alig lehet vele bírni, és nem akarom, hogy Lottie egy percig is érezze azt, hogy valami baj van otthon, még akkor is, ha jelenleg csak időnként alszok náluk, és elég ritkán akkor, amikor ő is otthon van, pont azért, hogy nehogy összezavarodjon a kis buksija.
Bólogatok a szavaira, miután felvázolom, hogyan és miképp is nézne ki a dolog első része. Legszívesebben én csinálnám, de bármennyire is szeretném, annyira nem vagyok ostoba, hogy ne tudjam, a zsaruk azonnal engem keresnének. Egész életemben megúsztam a rabosítást, és semmit de semmit nem tudtak rám bizonyítani sosem. Nem is szerepelek a nyilvántartásban, mivel olyan gondosan dolgoztam egész eddig, hogy egyetlen nevet ismernek, ha engem keresnek: Becks. Márkanév lett a becenévből, és mindig gondom volt arra is, hogy a lehető legjobb búvóhelyeket találjam meg, olyan helyeken találkozzam, ahol nincs közel sem távol semmilyen kamera, így fénykép vagy videofelvétel sem készülhetett rólam. Csupán a szájhagyomány útján terjedhetett el rólam az, mennyire is számítok jónak, és az adóhatóság szemében csak egy veterán katona vagyok, aki a járandóságaiból tengeti mindennapjait. Az offshore bankszámlámon heverő összegekre addig persze senki nem bukkant rá, egyelőre azonban az USA területén nem is akarok hozzányúlni. Jobb, ha nem tudja senki merre járok. Készpénzzel fizetek mindenütt, úgy veszem fel a fizetésem, és semmit nem utalok át, így biztonságosabb. Értően pillantok rá, és örülök, hogy egyetért velem azt illetően, hogy a pasinak tényleg a föld alatt lenne a helye. Eszembe jut Rhys. Amit művelt a nőkkel, még a jelenlegi nőjével is, még mindig nem tudom felfogni, az az átkozott perszóna miért és minek van mellette. Volt nő, amelyiket én játszottam a kezére, és nincs miatta lelkiismeret-furdalásom. Elképzelni sem tudnám, hogy ugyanazt megtegyem Norával, mint amit azokkal a csajokkal tettem, akikkel eddig dolgom volt. Hiába volt pár gyenge próbálkozásom párkapcsolatra, azért messze nem vagyok az a gyengéd, nyáladzó pasi, mint a szappanoperák főhősei, és bizony nem egyszer fordult elő, hogy ha nem megfelelően kezelték a velem való együtt töltött perceket, fájdalmas leckét kaptak abból, milyen is az erőfölény, ha férfi áll szemben egy gyenge nővel. Dylant sosem bántottam, mert ő épp annyira szabad lelkű volt, mint én, a kapcsolatunk egyszerű volt, nyugis. Jól esett nekem, amíg tartott, és jól esett neki is. Szó nélkül léptem le, csak egy levelet hagytam hátra, hogy legyen kedves, és ha már unja az ottlétet Anchorage-ben, adja át a kulcsot a gondnoknak, aki feljárt a kertet rendezni meg ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, nem ment-e tönkre a kazán meg ilyenek. Ide s tova lassan másfél éve, hogy nem jártam ott. Sydneyben Kat volt, akit magam mögött hagytam, bár vele azért akadt pár durvább jelenetem is. Kat még talán nem is volt húsz mikor megismertem, a szembe szomszédom lánya volt...egyszer megdugtam egy bár mosdójában, miközben a pasija odakint játszadozott a haverjaival, aztán másnap lazán segítettem az apjának megszerelni az autóját fapofával. A kiscsaj rendszeresen szökött át hozzám éjszakára vagy épp hajnalban...keserédes emlék, hogy kedveltem mindkettőt a magam módján, és kicsit sajnáltam, hogy nem alakultak jobban a dolgaink, de akkoriban elképzelni sem tudtam azt, hogy szorosabbra fűzzem velük a viszonyomat. Szó nélkül lépni le, és nem hagyni nyomot magam után, ez volt a mottóm. A pasi életében azonban nemhogy nyomot akarok hagyni, de sáros bakanccsal akarok végigtrappolni az élete aranyfonalán, majd berúgni a sorsának ajtaját, hogy kezembe vegyem az irányítást felette. Ha eddig nem tudta milyen a farok másik felén lenni, most kegyetlenül meg fogja tapasztalni. Dorian komoly és megfontolt szavai után bólogatok én is és sóhajtva dőlök hátra.
- A szemtanúk miatt ne aggódj, akad pár lehetőség, amit kiaknázhatunk - mondom, és újabb lapot veszek elő. Egy rajz az, kacifántos kis zsírkréta színezés, itt-ott kilógó, oda nem illő húzások. Csupa lila és rózsaszín, meg csillámpor. Lottie egyik rajzát másoltam le nagyjából alibinek. Nyilván sosem tenném tönkre a lányom egyetlen rajzát sem, amit nekem készített, de a fedősztori miatt erre is gondolnom kellett. A rajz másik oldalán azonban időintervallumok vannak felsorolva és napok. Az írás fölé hajolok és sorba veszem mindegyiket.
- Minden hétfőn és csütörtökön masszázsra jár a Wasabi szalonba. Diszkrét hely, elég nívós. Thai csajok dolgoznak itt, gondolom elég pénzért le is cidázzák, de ez nekünk nem annyira lényeg. Az fontosabb, hogy általában este hat és nyolc között szokott menni, és mivel az utcában jelenleg építkezés folyik, csak három háztömbnyire tud parkolni egy kamerázatlan, őrizetlen parkolóban. Ha egy kicsit szabálytalanul közlekedsz, estefelé nincs itt akkora forgalom, és az egyirányú utcán visszafordulva elég sokáig nem találkozol térfigyelő kamerákkal sem. Ez egy lehetőség. Aztán ott van a keddi és a szombati edzése, bár meg kell mondjam, ez is inkább csak rongyrázás részéről, mert a tag undorító kívül-belül. Ide este nyolcra jár. A hely szintén nem a legalja kategória, még a wc-t is eviannal öblítik, de a parkolója egy szupermarketével közös, és mivel lusta a tag mint egy túlhízott disznó, a bejárathoz legközelebb szokott megállni. Megfigyeltem viszont néhány útvonalat is, amikor ezekről a helyektől hazafelé tart, és van néhány útszakasz, amelyik kijátszható. Se kamerák, se lámpák, se túlzott forgalom. Épp ideális. Viszont a pasi eléggé paranoiás, úgyhogy vagy leszorítod az útról, ha ezt a verziót választod, vagy beletolod az árokba, mert amíg kocsi van a segge alatt, ez tutira hajtani fog - húzom el a számat, és ismét Dorianre nézek. Rajta áll, hol akar lecsapni a pasira, a listán ezeken kívül is akad jópár hely, és természetesen ha igényli, ő maga is utána járhat annak, milyen szokásokkal bír a leendő "ügyfél", bár elég jó tapasztalatokkal rendelkezem ahhoz, hogy tudjam, ezek közül is lehet épp elég ideálisat választani. Veszélytelennek egyik sem veszélytelen, de emberrablási szempontból ideális.
- Aztán csak elhozod a koordinátákra, és onnan...máris másként fog énekelni a kismadár.
Nem mosolygok. Viccesnek hangozhat, de a hangomból kiérezhető fenyegetés jóval több kínt és könnyt ígér, mint amit a még mit sem sejtő pasi remélni mer. Aztán mégis kénytelen vagyok elmosolyogni magam, mert eszembe jut valami.
- Azért nem semmi, mi mindenre nem vagyunk képesek azokért, akiket szeretünk, nem?
Nosztalgikus hangulatomban gondolok a Norára és a lányomra, de nem gyengülhetek el, most nem ennek van itt az ideje. Megrázom a fejem, hogy kiűzzem a szeretett nőszemélyek mosolyát a gondolataim közül.
- Van a városon kívül a hegyekben egy erdészlak. Elég kicsi, de évek óta nem látogatja senki, mióta a turista útvonalakat eltérítették egy beomlott barlangrendszer miatt. Az út zötyögős kissé, de közel s távol senki nem járkál arrafelé, a pincéje pedig épp elég egy ilyen tetűnek. Hangszigetelt, és kicseréltem az ajtaját is egy rétegelt acéllemezzel borított biztonsági záras ajtóra, így ha napokig ordít, akkor sem hallja meg senki, akkor sem, ha épp a bejárati ajtóban áll. Oda kell elhoznod, a többi már az én gondom, ha nem akarsz részt venni benne. Lehet, hogy csak fél napig tart, de lehet, hogy jóval tovább, ez már majd kialakul magától. Kapsz egy furgont, csak annyit kell tenned, hogy nem kapcsoltatod le magad, de majd az útvonalat egyeztetjük még. Ja, és semmilyen körülmények között ne szólalj meg előtte, és ne mutasd az arcod, vagy valamilyen feltűnő jegyet magadon, tetoválást, heget. Akármi történik is, nem szeretném, ha miattam neked lenne bajod, oké?
Nem hazudok, amikor azt mondom, tovább is eltarthat a dolog. Egy jó kínzás hónapokig tart, mire teljesen megtöri az ember lelkét. Én is hónapokat töltöttem a pokolban, mielőtt végleg elhagyott az a férfi, aki belépett az idegen légióba. Azonban míg mások ivásba vagy drogokba menekültek az emlékek elől, én megfigyeltem, raktároztam, aztán hasznosítottam a megszerzett tapasztalataimat. És bemutatom ha akarja neki is, milyen elvetemült tudok lenni, ha igazán akarok. Azt hiszi rólam, a legrosszabb oldalam az, amit akkor látott, mikor megismert? Messze jár az az igazságtól, aki ezt gondolja rólam. De ha érdekli, akár taníthatok is néhány dolgot újdonsült haveromnak. Ez már tényleg csak rajta áll vagy bukik. Azonban van valami, ami nem hagy nyugodni, ezért átható tekintetemmel kutatva tekintetét teszem fel a kérdést.
- Dorian, minden oké? Ha nem akarod vállalni, hidd el, nem fogok neheztelni, de tudnom kell, ha valamelyik részével a tervnek nem értesz egyet, vagy nem vagy biztos magadban vagy a dologban. Ez nekem jelenleg mindennél fontosabb, és tudnom kell, bízhatok-e benned. Látom, hogy tépelődsz - mondom, és kicsit most elbizonytalanodom. Vagy a szemem csal, vagy nem tudom, de az az érzésem, valami nem egészen kerek nála és ettől görcsbe rándul a gyomrom. Idegesített akkor a kereplése, de végülis egészen megkedveltem amikor megismertem. Utána elmentünk, seggrészegre ittuk magunkat, és az - már amennyire emlékszem belőle - nagyon jó volt, összehaverkodtunk. Most azonban távolságtartóbb, mint amire emlékeztem, és nem tudom, hogy nála van valami gáz, vagy csak rólam nem hitte volna el, hogy ilyesmire is képes vagyok. Vagy csak félreértem a jeleket? Kutatva nézek rá, és nem kenyerem az érzelgősködés, de azért ha nem is mondom ki, valahol szeretném, ha tudná, hogy a szövetségünk nem ért véget azzal a nappal és számíthat rám bármiben.

 

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

A rajzot előhalászom és mintha csak egy barátnak mutatná a büszke apuka a csemetéje alkotását, dugom az orra alá a hátoldalán lévő adatokkal. Fontos stratégiai pontok, de inkább csak javaslatok, főleg, mivel én a közelében sem leszek akkor, amikor történni fog az egész. Rá kell bíznom magam, bármennyire is ódzkodom attól, hogy bárkivel együtt dolgozzak. A rajz láttán elsütött poénjára felhúzom a szemöldököm.
- Mé', tán nem nézed ki belőlem, hogy van bennem művészi véna, vazze? - kérdezem, de aztán elmosolyodok - Satnya utánzata egy műremeknek, de alibinek megteszi - vonom meg a vállam, és azért bevallom, kicsit büszke vagyok arra, hogy elég ritkán tudnak túljárni az eszemen, és általában nagyon körültekintően járok el, mert mindenre gondolok. Kivéve, amikor nem, ez is benne van a pakliban, de azt meg elég jól kezelem. Legalábbis eddig nagyon jól túléltem a mindennapokat. Sajnos azonban bármennyire is bagatellizáljuk el ezeket a perceket, a tét óriási. Nekem, és ha benne van, neki is. Életek múlhatnak azon, most miként is cselekszünk. Felsorolva a lehetőségeket hagyom, hogy végiggondolja azokat, és nem siettetem a válasszal. A szívem erősebb ütemben ver, mint szokott, mert ha nemet mond...akkor nem tudom, mit teszek. Mármint persze, megteszem én magam is, nem arról van szó, hogy nem, csak épp jó esetben azonnal rájönnek ki állt a háttérben, és lecsuknak, ahogy Norát is. A felbujtás vagy a bűnpártolás, akármennyire is vesszük, nem kis dolog, és a pasi esetében ha szembe állítjuk Norával, biztos lehet benne bárki, hogy meghurcolnák érte. Tönkre tenném vele a lányom életét, ahogy Noráét is, az enyémről ne is beszéljünk. Ha marha ügyes vagyok, akkor csak egyszerűen kivégzem a pasit, de akkor is ott van az esély arra, hogy Norát ráncigálják meg miatta. Ám hiába minden igyekezetem, nem bírom levetkőzni magamról a feszültséget, amely emiatt a helyzet miatt van bennem. Dorian segítőkészsége és a hozzáállása az, ami még visszafogja bennem a kitörni vágyó tehetetlen dühöt. Hálás vagyok érte, amiért komolyan veszi a feladatot, és percről-percre erősödik bennem az iránta való tiszteletféleség. Betyárbecsületnek hívják, ami köztünk van. A zsiványok mind ismerik ezt. Nálunk más szabályok vonatkoznak, szívességek és segítő kezek nélkül nem éled túl az alvilág bugyrait. A bizalom pedig az a luxus, amit nem adunk meg akárkinek, mert tudjuk, minket nem feszélyeznek írott törvények, hogy betartsuk, amit ígértünk. Nekünk csak a szavunk van és a tetteink, amelyeket megtartunk, vagy sem, és az, hogy bízunk abban, a partner is betartja amit ígért. Nincs másunk, csak az egymásba vetett hitünk és a józan eszünk, amellyel észrevehetjük, ha nem klappol valami.
Bólogatok arra, amit mond, és elfogadom, melyik verziót választja, így nem is szólok bele. Bár nagyon szeretném saját kezűleg intézni a dolgot, ezt most kénytelen leszek rá bízni, ha valóban érdemi eredményeket akarok elérni anélkül, hogy Nora akár csak gyanút is fogjon. Elképzelni sem merem, mit tenne, ha kiderülne, hogy a pasi miatta tűnt el, vagy miatta esett bántódása. Pedig terveim szerint a kedves "ügyfél" nem fogja megköszönni azt, hogy valaha Nora Weston közelébe merészkedett, ezt garantálom. Súlyos, borzalmakkal teli kínhalála lesz és erre én vagyok a garancia.
- Úgy bizony. Akár egy süldő kismalac - mosolyodom el azért mégis egy kicsit, és ha belegondolnék abba, miért is érzem már most kielégítőnek a tudatot, hogy a pasi ordítani fog a fájdalomtól, elég betegnek tűnhetek...de engem ez kevésbé zavar, mint amennyire kiakadna tőlem egy jó pszichológus. Nyilván ezért nem is járok agyturkászhoz. Amit nem tud megoldani egy kiadós három órás intenzív edzés, arra megoldás lehet egy frankó kis küzdelem az arénában. Amit az sem tud orvosolni, arra meg van az a mennyiségű pia...
Egy kis szünetet tartva a tervezésben kicsit engedem elkalandozni a gondolataimat, és akaratlanul mosolyodom el azon, amit mondok. Dorian fejen találja a szöget a válasszal, elismerően bólintok rá.
- Ha lenne itt most pia, koccintanánk - jegyzem meg, mert örök igazságot mondott. A magunk módján védjük meg azokat, akiket szeretünk. Elképzelni sem tudom, egy átlag ember mit tenne a helyemben. A sajtóhoz fordulna? Tehetetlenül szenvedne, mert tudná, hogy meg van kötve a keze? Szerencsére én egy kívülállónak csak egy veterán katona vagyok aki teng-leng a kis veterán nyugdíjából, amit a légiótól kap, és nem csinál semmit azon kívül, hogy néha ide utazik, néha meg oda, mint egy jó turista, aki megérdemelt szabadságát tölti. Ha tudnák, hogy a felszín alatt milyen erők dolgoznak, azt hiszem sokkal jobban megfontolná mindenki, mennyire is érdemes belém kötni, vagy azokba, akiket kedvelek, netán szeretek. Az erdészlak említése után azért megjegyzem, hogy nem muszáj maradnia, az ő szerepe - ha így akarja -, lezárul akkor, amikor leadja a tagot. Lehet jobb dolga is, és nem akarom ráerőszakolni. Nem azért, mert attól félnék, nem bírná végignézni. Dorian ugyan nagydumás és olykor akár úgy is tűnhet, hogy kicsit kelekótya, de nem felejtettem el, mikor fapofával ölt meg nem egy embert a megismerkedésünk napján. Kevésbé komor, mint én, ez tény, de igenis tökös legény, ezt egy percig sem vonnám kétségbe. Ám ő mégis úgy dönt, hogy végig ott lesz, és emiatt talán még örülök is egy kicsit. Megosztani valakivel a terveidet, netán segítséget kapni nem rossz dolog feltétlenül. Rhys ebben sokat tanított, és azt hiszem valami módon talán így próbálok túljutni azon, hogy hátat fordított nekem. Nem haragszom rá emiatt, miért is tenném? Mert egy lotyót választott helyettem? Egy csajt, aki elárulta, aki tőrbe csalta, aki bajt bajra halmozott? Ugyan, hisz tökre normális, hogy megmentjük valaki életét, és az hálából simán végignézi a haláltusádat, nem? Mindegy, már nem izgat jobban a dolog, mint amennyire szükségeltetik, és a motivációm nem Rhys Collierékkel kapcsolatban, hanem a saját életem és a saját családom. Ez van, el kell fogadnom, hogy már nincs szüksége rám és tovább kell lépnem. Talán egy nap majd meg is bocsájtok neki, egyelőre csak elviselem a tudatot, hogy szarban hagyott és nem számíthatok már rá. Sóhajtok a válaszára, de nem hagy nyugodni a szótlansága és az, hogy most jóval komorabbnak tűnik a poénjai ellenére is, így felvetem, hogy ha nem akarja csinálni, most szóljon, mielőtt ráépítem az egész várat és ő mégis kitáncol belőle. Mert akkor nagyon de nagyon bosszús lennék. Nincs időm arra, hogy újra tervezzek, egy esélyem van és azt gyorsan kell meglépni mielőtt elharapódzik a dolog. De ő tántoríthatatlannak bizonyul, így azért kicsit megnyugodva engedek is a görcsösségemen.
- Hát jó, ha te mondod, én elhiszem - mondom feltartva megadóan a kezeimet, és nem firtatom, miért is érzem úgy, hogy valami akkor sem stimmel. Mert érzem, hogy nem stimmel, és ez baromira bosszant, de erőszakosnak sem akarok tűnni. Úgy látom valamiért tényleg nagyon feszült, de ha nem akarja megosztani velem, azt is el kell fogadnom. A magába zárkózás világbajnokaként én aztán igazán partner vagyok abban, ha nem akar semmit mondani. Biztos van más, akivel megoszthatja a gondjait, meg ilyenek. Nem erőszakolhatom rá magam, ezt el kell fogadnom. Némán meredek az asztal lapjára és már a számon van, hogy útjára engedjem, hisz első körben csak ennyit kellett tudnom, hogy benne van, amikor a csendbuborékot kipukkasztja. Az érdeklődésére kicsit meglepetten nézhetek rá, és el sem hiszem, hogy tényleg a csajom-nem csajom felől érdeklődik. Mint egy kiskutya aki nem érti az utasítást, még oldalra is fordítom a fejem, hogy jól értettem-e a kérdését, de aztán felfogom, és elmosolyodok.
- Most komolyan a nőmről akarsz beszélgetni? - kérdezem, és az órámra pillantok - Edzésre kell mennem, de ha van kedved csatlakozni, akkor gyere, és útközben mesélek róla, úgy látom amúgy is rád férne, hogy szétverhess valamit. De csak ha te is mesélsz magadról. Legutóbb ugyanis elég sok minden kiesett - teszek ivást imitáló mozdulatot, ezzel jelezve, hogy az, hogy picsa részegre ittam magam akkor este a legenyhébb kifejezés volt arra, amit műveltem. Emlékeim szerint ő sem sokkal maradt mögöttem, sőt, talán még be is előzött, nem tudom. Jól sikerült az "Életben vagyunk ti meg nem, bibibiii!" bulink aznap.
Ha velem tart, kimászok a boxból, és az ajtó felé indulok. Odakint még mindig szakad az eső, de ez tökéletes arra, hogy egy edzőteremben verjek szét pár zsákot, meg ilyenek. Nem tudom Dorian mennyire szokott edzeni, de a fizikumából és a képességeiből ítélve szerintem szokott.
- Van nálam plusz edzőcucc, ha emiatt aggódsz, de akár elugorhatunk a tiédért is - mondom, és beülök a kocsiba. Bárhogy dönt, én benne vagyok. A cipő miatt nem stresszelek, legtöbbször mezítláb edzek. A kocsiba ülve pedig beindítom a motort és elindulok. Dorian már kapott ízelítőt abból, hogy vezetek, de most, hogy épp nem az életünkért kell küzdenünk, kicsit jobban tudom élvezni a száguldozást. Az ablaktörlő lapát maximumon pörög, ahogy az autók közt cikázva suhanok előre, messzemenőkig kiélvezve az életveszély-közeli állapotokat. Sosem okoztam balesetet, legalábbis véletlenül sosem. A tekintetem az útra szegezem de közben nem feledkeztem el arról, hogy Noráról kérdezett, így elkezdem.
- Nos...hát mit mondjak? - rázom meg a fejem kicsit és zavartan elnevetem magam - A csajom fantasztikus! Gyönyörű, okos, vicces és egy szuperhős. Évekkel ez előtt találkoztunk egy bárban. Jól sikerült este volt, nem kevés piával. Aztán valahogy nálam kötöttünk ki, és...másnap lelépett. Soha többé nem láttam, hiába kerestem. Az első és utolsó csaj volt az életemben, akit nem nekem kellett levakarni magamról. Naná, hogy meg akartam találni, de nem sikerült. Azóta eltelt közel kilenc év, és ismét összefutottunk. Épp ez a seggfej játszadozott vele, mikor letéptem róla. Nem is ismertem fel - váltok vissza és kikerülök egy bénázó mercist - Aztán kiderült, hogy első alkalommal valahogy sikerült összehoznunk egy gyereket. Van egy lányom - mosolyodok el, és átpillantok rá, majd szerényen de büszkén megvonom a vállam. Mit mondjak, szörnyű ember vagyok, és tudom, hogy még sokat kell tanulnom, de Lottie az életem értelme, és egyszerűen szerelmes vagyok a lányomba. Ha akarná, tütüben és tündérszárnyakkal riszálnám magam az utcán is, mert ez a kis ördög bármire képes rávenni, amire csak akar. Attól az egy pillanattól félek, amikor rádöbben az erejére ő is, mert akkor nekem befellegzett, az tuti. Furcsa amúgy ilyen könnyedén mesélni Doriannek, de talán az évekig tartó némasági fogadalom rádöbbentett, milyen jó néha megosztani másokkal, mi jár a fejünkben. Doriant pedig kedvelem a magam módján.
- Szóval a csaj egy hős a szememben. Egyedül nevelte ebben a nyüves városban a gyerekemet, miközben én napról-napra dorbézoltam, végigkeféltem a világot és annyi lóvét elvertem szarságokra, hogy már szégyenszámba megy. És mindezek ellenére is esélyt adott nekem. Érted? Nekem! - mutatok magamra, és őszinte csodálattal gondolok Norára. Persze van azért bennem kétely és némi kis neheztelés is, de ez nem irányába van, sokkal inkább a hiány, hogy mennyi mindenből maradtam ki. Sosem láthattam a lányom első lépéseit, nem érezhettem a babaillatát, nem nyugtathattam meg éjjel, ha felsírt. A bizalom köztem és közte talán sosem lesz olyan erős, mint az anyjával, és erről ugyan nem Nora tehet, de ettől még fáj. Mindig megfogadtam, hogy nekem sosem lesz gyerekem, de ha mégis, nem leszek olyan, mint az apám meg az anyám volt. Sosem fordítok hátat a gyerekemnek, és mindig számíthat rám.
- És veled mi van? Meséltél ha jól emlékszem legutóbb a bátyádról. Jake, ugye? Rendben vagytok? - kérdezem, bár fogalmam sincs, nem emlékszem-e rosszul, de mintha ezt a nevet említette volna. Vagy Jim? Nem, nem, Jake volt az, valami doki a pasi, és ha jól emlékszem, Dorian nagyon felnéz rá és szereti. Nem tudom, nekem sosem volt tesóm, a család ilyen formában azt sem tudom mit jelent. Most tanulom. Bár meg kell mondjam, rohadtul nehéz, azért még eléggé bejön ez a családosdi. Jó tartozni valahová.
A kocsikázás elég hamar véget ér, és ha Dorian velem tart, egy raktár együttes parkolójában szállhat ki a kocsimból.
- Nem tudom hallottál-e már a Gladiátorokról - kezdek bele és felpillantok az épületre. Semmi szokatlan nincs benne, átlagos épület a régi időkből. A lényeg odabent van. A csomagtartóhoz lépek és kinyitom, hogy elővehessem az edzőtáskámat - Van egy klub, ahol ketrecharcos bunyókat rendeznek. A helyszín időről-időre változik, és életre-halálra megy, de marha jól lehet vele kaszálni és piszkosul nehéz oda bekerülni. Most az edzőtermükbe foglak bevinni, úgyhogy...csak légy óvatos - mondom, és itt megállok az információátadásban. Nem mondom ki nyíltan, hogy tag vagyok, inkább azért mondom el ezt neki, hogy ha hallott róluk, akkor legyen felkészült, ha pedig nem, tudjon róla, hová érkeztünk. A ringen kívül mondjuk nem szokásunk szívózni a másikkal, de itt akaratlanul is kötődnek szövetségek, és ha az egyik elesik, a másiknak talán eszébe jut revansot venni, akár itt is. Nagyon oda kell figyelni mikor mit csinál az ember, de azért nem kell beszarni, ez egy az ezerhez esély, hogy megtörténhet. Ráadásul Dorian végképp védve érezheti magát. Itt a mieink közt vagyunk. Mindenki tudja, hol a helye. Ha meg mégsem? Majd megtanítjuk nekik.

 

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

A sötétség gyermekei vagyunk. Nem tudom Dorian miként jutott az alvilág bugyraiba, de nekem az utam előre ki volt taposva, tárt karokkal vártak. Senki nem hitte volna, hogy többre viszem, mint hogy tizennyolc éves koromra egy tűvel a karomban holtan találnak majd meg egy árokban. De mégis tovább jutottam. Igaz, nem lett belőlem menő doki vagy éhező művész, de megtettem amit tudtam, és többet hoztam ki az életemből, mint amire számíthattam volna. Túl a harmincon pedig minden nap ajándék volt. Üldözések és balhék, dögös csajok és kurvák, na meg rengeteg pia, a kiolthatatlan fegyver és vérfüggőségem és a sebességhez való beteges ragaszkodásom töltötte ki az éltemet, és nem bántam. Nekem ez kellett ahhoz, hogy egy kicsit élőnek érezzem magam azok után, ahogy alakult a gyerekkorom. Megtörtem. Megtörtek. Hát újjá építettem magam. Ilyenre sikerültem, és kész, nem bántam, még ha hiányoltam is dolgokat, egyszerűen elfogadtam azt, hogy nekem ennyi járt és nem több.
A tervek megalapozása után könnyedebb téma után kell néznünk, és Dorian első kérdése nem is lehetne más, mint hogy a nőmről érdeklődjön. Furcsa helyzet áll elő. Egyrészről nem vagyok igazán az a szószátyár fajta. Keveset beszélek, még kevesebbet mondok, ha semmiségekről van szó, a fontos, számomra lényeges dolgokat talán még jobban megfontolom, átadom-e. Azonban jelenleg egy olyan metamorfózison megyek keresztül, amit nem tudok irányítani, de még megmagyarázni sem. Mióta Rhys elment, csak Nora és Lottie van nekem, ami eléggé nyálasnak hangzik, de őszintén? Sokkal inkább szánalmas, semmint romantikus ez a dolog. Higgs volt az egyetlen barátom, de mióta Mayára tette a kezét (vagy épp fordítva, már semmiben nem vagyok biztos) azóta a barátom valahogy teljesen megfeledkezett rólam. Nem féltékenység beszél belőlem (dehogynem) de azért el kell ismernem, hogy rohadtul szarul esik, hogy többször megmentettem az életét - és szó se róla, ő is az enyémet - de arra sem képes, hogy legalább néha érdeklődjön felőlem. Legutóbb akkor hívott, mikor Norával újra összefutottunk. Annak pedig több hónapja. És tudva tudom, hogy él és virul, csak épp a telefont sem veszi fel nekem, és nem akar visszahívni sem. Biztos nincs köze Mayához, de ha bárki engem kérdez, az a ringyó átmosta az agyát, még azt is kinézem belőle, hogy valami woodoo papnő aki megdelejezte, netán drogokkal tömi. Igazából nem is lényeg, egyszerűen csak szar, hogy tényleg senki nincs, akivel néhány szót válthatnék, vagy mesélhetnék a szánalmas kis életemről, és az, hogy a semmiből egyszercsak apuka lettem, meg valamiféle nyakatekert családfő, azért az én életemben nem épp hétköznapi hírnek számít. Abban korábban igaza volt Doriannek, ha pia lett volna a közelünkben, valóban nem álltam volna le egy koccintásnál.
Azonban nem tudok neki érdemben válaszolni a kérdésre. Hogy tudnám neki elmagyarázni, mit jelent nekem Nora és Charlotte? Hisz az egész még olyan friss és sérülékeny. Fogalmam sincs néha mit miért teszek, vagy ha teszek valamit, az végül majd hová fog vezetni. Titkokat őrzök, nagyobbakat, mint az a klub, hová most edzésre kell mennem, és az ok, amiért épp oda járok. Olyan titkok, amiket nem ért meg más, csak én. De a kérdése, az érdeklődése meglepő módon nem a sodromból hoz ki, hanem épp ellenkezőleg, jól esik. A lányom és Nora megváltoztattak bennem valamit, és úgy tűnik egy eddig szunnyadó énem ki akar törni belőlem, vagy ilyesmi. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán, de nem is vitatkozom az érzéssel. Csak elfogadom, hogy ez van. Dorian színpadias túljátszására el kell röhögnöm magam. A pasi pár perce még azt hittem agyvérzést kap, de most, hogy a komoly részén túl vagyunk a beszélgetésnek, úgy tűnik kezd magára találni, és ez megnyugtató. Megforgatom a szemeimet, de aztán az órámra pillantva megállapítom, hogy bár a céltalan csacsogás most épp kedvemre való elfoglaltság lenne, de ha nem érek időben oda az edzésemre, akkor az egész napi menetrendem dugába dől, márpedig nem sok mindent tudok rosszabbul kezelni, mint amikor nem a terveim szerint mennek a dolgok. Este munkába kell mennem, és még lenne némi elintéznivalóm előtte is, szóval ideje a tettek mezejére lépni, így mikor beleegyezik a programba, kimászok a bokszból és a kocsim felé indulok. A feszültséget amúgy sem ártana levezetnem, mert ha időről-időre ez nem történik meg, úgy elönti a szar az agyamat, hogy képtelenség aztán tovább vissza tudjam tartani magamban a szörnyeteget, és végül felemészt.
A kocsiba pattanva már azt is tudom, hogy nem lesz szükség kitérőre, úgyhogy egyenesen a teremhez veszem az irányt. Az autók közt cikázva mesélek neki Noráról és Lottieról, ami még nekem is felettébb izgalmas és furcsa kimondani, pedig már tudok róla egy ideje. Büszkén mesélek neki róla, róluk, pedig őszintén még én sem vagyok benne egészen biztos, hogy ez jó ötlet. Nem csak az, hogy meséljek róluk, hanem az is, hogy elhitessem magammal, hogy ennyi év száműzetés és züllött élet után olyan könnyű és egyszerű lesz majd hátat fordítani a múltamnak és jó útra térni. Mégis könnyebb elringatni magam abba az álomba, hogy mindez, amit valaha hiányoltam, most az enyém lehet, mint elfogadni, hogy van, ami sosem változik. Két lábbal a földön álló pasinak ismertem meg magam, de úgy tűnik ez alkalommal továbbnőtt rajtam a lelkem, amiről azt hittem, hogy halott.
- Kösz - vakarom meg a tarkómat kissé zavartan, aztán amikor Norát egy harcias amazonként festi le, felnevetek - Nem, azt hiszem ő ennél stílusosabb lenne. Valószínűbb, hogy mérget csempészne a levesembe, vagy ilyesmi, bár...azért akad benne tűz rendesen, lehet, hogy tényleg le tudna verni, mint a vak a poharat - vigyorgok, mert erre nem is tudom, lenne-e jobb válasz, aztán rákérdezek a tesójára. Figyeltem legutóbb, még ha nagyon részeg is voltam. A tesós részt még meg is értem, de a gyerekneveléses részre kicsit összevonom a szemöldököm.
- Nem tudtam, hogy nagybácsi vagy - szúrom közbe, de aztán kijavít, és mikor azt mondja, hogy apuka ő is, és ő is ilyen hirtelen, furcsa módon derült ki, elismerően hallgatok el pár pillanatra. S bár úgy hiszem, nekem aztán tényleg semmi jogom semmit mondani, azért mégis muszáj valamit mondanom, mert ez...ez tényleg olyan dolog, amiről én is tudok már egyet s mást.
- Nézd, ez nem könnyű helyzet. Saját magamról tudom, hogy...hogy fogalmazzak? Legszívesebben kivertem volna a szart is a kurva jótündérből, aki valamiért úgy gondolta, a legjobb lesz, ha a lányom nélkülem nő fel nyolc tetves éven át. De lehetne sokkal rosszabb is. Például te ott lehetsz az első lépéseinél, és valószínűbb, hogy apának szólít majd, és nem Doriannek. Apró dolgok, de a kapcsolatotokat meg tudod alapozni. Én személy szerint már annak is örülök, hogy legalább most értesülhettem róla, és nem húsz év múlva, vagy netán sosem - világítok rá a dolgok pozitív mivoltára - Igazából, ha van segítséged, egy kicsit is normálisabb és felelősségtudatosabb ember, már nem lehet akkora gáz. Ha felismered magadban a korlátaidat, az segít abban, hogy leküzdd őket, de akár abban is, hogy elismerd, mi az ami nem megy egyedül és segítséget kérhetsz. Ez pedig szerintem egy fontos dolog abban, hogy az ember szülővé váljon - teszem még hozzá, bár valójában kicsit össze-vissza beszélek, mert őszintén? Még én sem tudom olykor mit művelek. Legutóbb is Nora volt aki helyre tett engem is meg Lottiet is, méghozzá úgy, hogy az csak napokkal később esett le. Hiába na, azért ezt a család cuccot nekem még rohadtul szokni kell. Szokták mondani olyanokra, akik alapvető dolgokat nem tudnak, hogy 'Nem volt gyerekszobája'. Hát, mondhatni nekem tényleg, szó szerint nem volt olyanom, szóval annyira nem meglepő, ha vannak hiányosságaim.
Amikor a parkolóba kanyarodunk rákérdezek, hallott-e a Clubról. Elég széles körben elismert, de tény, hogy nem osztogatják az elérhetőséget akár a cukorkás papírt. Hogy tudja, miről is van szó nagy körvonalakban, felvázolom neki, miközben kiszedem a csomagtartóból a táskámat, majd lecsukom és bezárom a kocsit. A telefonomat a zsebembe mélyesztem és a táskám oldalzsebéből előhalászom a tagságimat és elindulok a bejárat felé. Dorian kérdése hallatán megfontolom, hogyan fogalmazzak.
- Elég jól rátapintottál a lényegre. Van a tv-ben az UFC. Az a pankrációs, előre megrendezett cucc, nem tudom szoktad-e nézni. Én nem - magyarázom, majd átvetem a vállamon a táskámat - Na, ez ahhoz nagyon hasonló. Unatkozó milliomos csemeték meg adrenalinfüggő gazdag ficsúrok jönnek el nézőnek, méghozzá nem kis létszámmal, hogy megnézzenek egy-egy mérkőzést. Fogadniuk kötelező, ez a belépti, ha jól tudom, de ami a lényeg, hogy ez nem megadott műsor. Vannak kötelező elemek, és persze, játszani kell a közönségnek, nem lehet egy perc alatt valakit kicsinálni, mert akkor nem kapják meg amiért fizettek. A harc pedig feladásig, vagy életre-halálra megy, ezt néha megmondják előre, néha maguk a játékosok írják a szabályokat. Nincs megkötve a keze a versenyzőknek, és használhatnak segédeszközt, gyakorlatilag a lőfegyveren kívül bármilyet. Véresen komoly a dolog. Szó szerint - magyarázom, és mielőtt belökném az ajtót, visszanézek rá - Ezeknek a srácoknak az edzőtermébe megyünk most. Annyi a kérésem, bár szerintem ezt nem is kell mondanom, hogy mivel most beavattalak, erről egy szót se szólj senkinek, még a bátyádnak se, oké? Nem akarnálak megölni, egészen megkedveltelek - mondom komolyan a szemei közé nézve, aztán megenyhítem az arcvonásaimat, és elvigyorodok - Na, ne szarjál, jó móka lesz, hidd el nekem - karolom át a vállát, és kicsit erőteljesen dr berántom az ajtón belülre. Nem sokkal vagyok nagyobb nála, de ha most börtönben lennénk, simán mindenki a szukámnak nézné. Ha meleg lennék, még büszke is lennék rá, vagy mi a fasz, de mivel nem vagyok, így csak bevezetem, és a pultnál lecsapom a tagsági kártyámat.
- Hello Silent - köszönt a diszkrét száznegyven kilóval megáldott izomkolosszus a pultnál és Dorianre pillant - Vendéget is hoztál? Ugye tudod, hogy...- kezdené, de leintem.
- Hagy már, Doom, jó gyerek, velem van. Nem lesz vele gond - mondom és levágok egy ötvenest a pultra, amit gondosan el is rak, aztán átnyújt Doriannek egy vendégkártyát.
- Oké, ti tudjátok. A huszonnyolcas szekrény épp üres, azt megkaphatod - nyújtja át neki a kulcsot, én pedig máris elindulok befelé. Nem fogok senkinek magyarázkodni, máskor is volt már, hogy külsős jött edzeni, van akinek nincs edzőpartnere, márpedig ha nagy súlyokat emelgetsz, ahhoz azért kell.
- Hé, Killer - szól, mire megtorpanok és vissza fordulok - Azért legyetek óvatosak. Beast még mindig zabos rád. Jó, ha tudsz róla - mondja figyelmeztetően a csokoládé bőrű fenevad, én pedig csak intek neki, és egy árny suhan végig az arcomon. Beast már régóta szeretne elgyepálni, de eddig még sosem sikerült neki. Legutóbb nagyon csúnyán elvertem, a fogait úgy kellett összeseperni, de ez van, ha rossz emberrel hoz össze a sors. Ám nem agyalom túl a dolgot, inkább elhessegetem, Dorian arcát látva azonban kissé zavarba jövök és elröhögöm magam, mert ha jól sejtem ne érti, miért szólít ezen a furcsa néven egymás után kétszer is Doom.
- Ne is kérdezd - emelem fel a kezem - Kötelező a hangzatos név. Nekem a Silent Killert adták, mert én nem tudtam kitalálni semmit, így a szervezők beelőztek. Rebesgetik, hogy tovább fejlesztik a dolgot és jelmezeket is fel kell majd vennünk, de remélem addig nem jutunk el. Amilyen mákom van, valami elcseszett Harry Pottert csinálnak belőlem. - csóválom meg a fejem, s ahogy az öltözőbe vezetem Doriant, meg is mutatom a szekrényt, ahová beteheti a cuccait. Az enyém nem messze onnan, átellenben van. Az öltöző egyébként kicsit sötét, gyér a lámpafény és kopottak a fém szekrények, olyan tipikus pincébe lerakott fiúöltöző feelingje van, de nekem ez nem gáz, voltam már ennél jóval rosszabb helyzetben. Van zuhanyzó, meg zárható, szóval ez már egész jól fel van szerelve, az edzőtermi részre meg szerencsére jóval többet költöttek, még ring is van, meg boxzsákok és jó sok súlyzó és gép, úgyhogy egész jól el lehet itt tölteni az időt.
- Tessék, egy póló meg egy nadrág, remélem megfelel - nyújtok át neki egy szürke, térdig érő rövidnadrágot és egy sötétkék, ujjatlan kapucnis felsőt, aztán előveszem a szekrényemből a pót-öltözékemet. Sajnos (vagy szerencsére) kicsit mániákus vagyok mondhatni, utálok váratlan helyzetekbe kerülni, ezért van vagy három váltás tiszta ruha mindig a szekrényemben, amiben edzhetek és amiben az utcára is mehetek, mert nem bírnám elviselni, ha valamire nem lennék eléggé felkészülve, és balesetek mindenkivel megeshetnek. Levetkőzök aztán átveszem a cuccaimat. Egy egyszerű fekete ujjatlan pólóra és rövidnadrágra cserélem le, majd baseball sapkát nyomok a fejembe napellenzőjével hátrafelé. Aztán megcsinálok két por alapú italt, amit a táskámból halásztam elő, majd néhány tablettát is magamhoz veszek végül és némi dezodorálás után bezárom a szekrényt. Ha Dorian is elkészült és csatlakozik, elindulok a terem felé, a kezemben lóbálva négy bandázst, plusz a két italt.
- Nem tudom mikor edzettél utoljára, de bármiben tudok segíteni, szólj, oké? - kérdezem, majd átnyújtok neki egy felrázandó shakert és egy tablettát.
- Na, ne szarjál, nem drog, nem is szteroid, csak egy kis izotóniás sportital, fehérjeporral meg egy szem BCAA. Ez segít az izomépítésben - nyújtom felé - Na, vedd már el, esküszöm nem akarlak megmérgezni. Eléggé gáz lenne tőlem, nem gondolod? - kérdezem, majd felrázom az enyémet, és bekapva a kis tablettát, ami valóban csak BCAA, leöblítem a vanília ízű shake-kel. Nem vagyok nagy testépítő, de azért nagyon odafigyelek mikor mit eszem, és ahhoz, hogy az izomerőm megmaradjon és ne épüljek le, óhatatlanul kell támogatnom a testem ezekkel a cuccokkal, de tényleg csak annyit veszek be amennyi feltétlenül szükséges, nem felfújt sejteket akarok magamra. Az én izmaim mind valósak, nem viszem túlzásba ezt sem, annál jóval büszkébb vagyok. A terem edzőtermi részére érve elveszek két palack vizet ami egy asztalra van kikészítve, aztán pedig máris átnyújtom a két bandázst, amit a kezére tekerhet ha akar.
- Na, kezdjünk bemelegíteni, mert megőszülök, mire végzünk. Hajrá - emelem pacsira a kezem, aztán nekilátok izomcsoportról-izomcsoportra bemelegíteni magam.
- Addig mesélj a lányodról egy kicsit. Mit tud csinálni egy ilyen korú kisbaba? Egyáltalán, hogy fogadtad, hogy apa lettél? - kérdezek rá - Csak mert én eléggé sokkot kaptam, mikor megtudtam, és érdekes, hogy milyen hasonló helyzetbe sodort minket az élet - mondom és figyelek, ha esetleg van kedve megosztani velem az információt. Egészen jó most ez a beszélgetősdi, már majdnem úgy érzem, mintha akár barátok is lehetnénk, vagy mi a franc. Segít embert rabolni, megmentjük egymás hátsóját, és edzeni járunk meg lányos-apás titkokat osztunk meg. Egy ugrásra vagyunk a közös tetkótól meg a lombház-bunkertől.

 

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

Véget ért az életem abban a pillanatban, amikor újra Nora közelébe kerültem. Mondhatnám, hogy ez csak költői túlzás, de nem. Nem az. Valóban véget ért, és én olykor nem értem, hogy állhatok úgy ebben az egész történetben, mint egy báb, akit úgy mozgatnak, ahogy csak akarnak. De ez a helyzet. És be kell valljam, bármennyire is félek olykor és szorongok, még mindig szívesebben vagyok értetlen hülye, egy báb, egy elgyengült, elpuhult kis senki, aki aprópénzért őriz gazdag libákat meg kivénhedt unatkozó milliomosokat, mint visszatérjek oda, ahol azelőtt voltam. Nem akarok többé magányos lenni. Nem akarok egyedül meghalni. Nem akarok a lányom nélkül élni. A változást akarom érezni a bőrömön, azt, hogy a bizonytalan kezdeményezéseimnek van értelme. Mert most végre a mosolyomra mosollyal felelnek, és a szavaim súlyát megértik, és meg akarják érteni a mondandómat akkor is, amikor nem értem mit beszélek. Kötődni vágyom, és pótolni Rhys hiányát, az elvesztegetett éveket, amikor többé válhattam volna, mint egy érzések nélküli gyilkológép. Szerettem az életemet olyannak amilyen. Mert nem tudtam és nem hittem, hogy lehet ennél sokkal jobb. De már tudom. És nem mondok le róla harc nélkül.
Doriannek mesélni rólam, rólunk nekem többet jelent, mint amit mások gondolhatnának. Az emberek hajlamosak olykor vadidegeneknek is nyíltan mesélni a dolgaikról. Valahol a magányosság jele ez, a figyelemre való éhségé. Az emberek nem együtt élnek, csak egymás mellett. Nap mint nap látni, ahogy vacsora közben a telefonjukat bújó párok kiüresedett tekintettel bámulják a képernyőjüket, de fel sem fogják, hogy ott van valaki más is rajtuk kívül. Gyerekek bújnak a kijelzők mögé, a szüleiknek fogalmuk sincs arról, mi zajlik a fejükben, de egy idegennel a neten játszi könnyedséggel osztják meg életük nagy titkait. Én nem ilyen vagyok. Számomra kimondani mások által semmiségeknek tűnő dolgokat az életemmel kapcsolatban...fáj. Nem szó szerint, de sok esetben igen erős szorongásos tüneteim lesznek tőle, épp ezért a legtöbben zárt szájjal látnak, vagy épp fogalmuk sincs arról, milyen a hangom, mert egyáltalán nem beszélek. Mióta tudom, hogy Lottie él és az életem része, azonban már tudatosan figyelek arra, hogy ez némiképp változzon. A lányom a legtisztább lény a Földön, egyetlen mosolyával képes volt felolvasztani a jeget a szívem körül, átvágni a láncokat, amelyekkel elzártam magam a világtól. Különleges voltam, a tudás, amelyet birtokoltam felsőbbrendűnek bélyegzett az önmagam által felállított listán. De most már csak átlagos akarok lenni. Érzem a változást, és keresem a lehetőségeket, hogy átlépjem a saját korlátaimat. Félek ettől? Nem. Egyenesen rettegek. Minden lépés, amelyet a bizonytalan talajon teszek, rémisztő, mert olyan, mintha arra akarnám kényszeríteni magam, hogy vízen járjak. De tudom, hogy ha visszatérek ugyanahhoz az énemhez, aki akkor voltam, mikor például Doriant megismertem, azzal azt kockáztatnám, hogy Norát és Charlotte-ot elveszítem. Így erőlködök. Küzdök és harcolok önmagammal, elnyomom az ösztönös énem, a betanult viselkedésminták helyett immár kinyitom a számat és beszélek, és meghallgatok olyanokat, akiket érdemesnek tartok arra, hogy időt szánjak rájuk az életemből. Nem mondom, hogy jól csinálom, sőt, esetenként kifejezetten bosszantó vagy fura lehetek, de ettől még próbálkozom. Jobb emberré akarok válni. Dorian pedig áldozatául esik a próbálkozásomnak, mert akaratán kívül elindított bennem egy folyamatot, és ha már valami barátféleséget kellene választanom, legalább olyat szeretnék, aki egy kicsit megérti a folyamatokat, amelyek lezajlanak bennem. Egy kertvárosi bankártól nem igazán várhatnám el, hogy vakon kövessen, ha bajba ránt a múltam, vagy megértsen, mikor csak arra van szükségem, hogy üljön mellettem némán és engdjen eszméletvesztésig részegedni, aztán csak vigyen haza.
Mosolygok az ötletén, mert való igaz, Nora nem biztos, hogy a nyílt harcot választaná velem szemben, de abban igaza van, hogy felköthetem a gatyámat de alaposan, ha róla van szó. Egy cicabőrbe bújt tigrist választottam páromul. Talán ez nem is véletlen, hogy úgy tűnik, ő sokkalta jobban felkeltette az érdeklődésem, mint ezer másik. A továbbiakban Dorian a félelmeiről mesél, és valamiféle jótanáccsal próbálok előállni számára a gyerek kérdést illetően, de ez eléggé új terep nekem. Nehezen találom a megfelelő szavakat, bár valóban úgy gondolom, ha igazán akarja sikerülhet jó apává válnia. Egy gyereknek sok mindenre lehet szüksége, de legfőképpen szeretetre, és ha már ennyire  aggódik amiatt, amilyen hatással lehet a gyereke életére, azt gondolom, ezt akár jó előjelnek is veheti. A rossz szülőt nem érdekli, mit okoz a gyerekének. Az apám ilyen volt, amikor lelépett. Az anyám ilyen volt minden nap. Koloncként tekintett rám, én voltam az ok, amiért apám elhagyta. Én ezekkel a démonokkal küzdök, amikor Lottieval vagyok. Hogy ne legyek ugyanolyan, mint az anyám meg az apám volt. Doriannek pedig meg kell harcolnia a maga kísértőivel, ha jól sejtem. De hinnem kell, hogy a magunk fajta is gyökeret ereszthet egy nap, és nem kell mindennek rosszul végződnie, és ez egyszer a meséinkben a gonoszok lehetnek aztán a hősök és azok, akik elnyerik jutalmukat.
- Megértelek, hidd el. De a legjobbak is tehetnek rossz dolgokat, és ez alól mi sem vagyunk kivételek. Csak szeresd a lányodat, és tégy meg mindent azért, hogy ő jól legyen. Ez az apák dolga. De ha eljön az első pasi az életükben...mi már tudjuk hogyan kell kifilézni a tagot, ha bántani meri a kislányunkat. Aminél természetesen a te lányod esetében is szíves-örömest segédkezek - vigyorodok el, és csak gondolatban teszem hozzá, hogy az én lányom úgy harmincéves koráig maximum az iskolapadban fog fiút látni, mert aki meg meri közelíteni, azt felkoncolom mielőtt leérne a lépcsőház bejáratáig. Na nem, az én lányomat nem fogja egy ilyen kis takonygombóc a farkára ültetni meg maga elé térdeltetni, mert az volt az utolsó lépés az életében. Élve elásom, persze csak azután, hogy a kis micsodáját a szájába gyömöszöltem, és nem fog fájni utána fapofával azt mondani a rendőrségnek, hogy akkor láttam utoljára, mikor megláttam hogy a lányomat fogdossa a sarkon.
Ehhez azonban nem árt némi fizikum is, tíz dekásan nehezen leszek eléggé elrettentő a feltörekvő nemzedék szemében, úgyhogy kis oktatótúrát vezetek be a parkolóba érve. Dorian nem hallott még rólunk, úgyhogy nem is verem nagy dobra, én miképp is vagyok jelen ebben a történetben. Nem kenyerem a kérkedés, elég, ha én tudom, amit tudok. Azért megosztom vele amit fontos tudni, nehogy bajba sodorja magát odabent, mert bár tudom, hogy a látszat ellenére Dorian olyan halálos tud lenni, mint egy kobra, azért nem a bajt keresni jövünk ide. Beérve elég gyorsan túljutunk a beléptetésen, és bár Beast említésére kissé elkomorulok, ettől még nem pazarlom az időmet arra, hogy vele foglalkozzak. Nora támadójára kell koncentrálnom, és arra, hogy a bennem felgyülemlett feszültséget valamiképp kiűzzem legalább egy rövid időre, na és persze erre a barátkozás izére, amit művelek, mellékesen hozzáteszem, hogy szerintem nagyon bénán. De legalább próbálkozom. Az öltözőig szinte nem is beszélünk, mert felesleges a szájtépés, mi pasik vagyunk, nálunk másképp mennek a dolgok, de a különös becenévre azért úgy sejtem illene valamit mondanom, így kifejtem a Silent Killer megszületésének a történetét. A repkedő Harry Potter mivoltomra elnevetem magam.
- Ez soha amíg élek, nem történhet meg velem. Sok mindent el tudok képzelni, de ez...na itt van a határ - vigyorgok miközben a fejem rázom, mert Dorian fejéből kinézve már el is képzelte azt, sőt, ha megmarad köztünk a jó viszony, attól tartok még párszor biztos felhozza ellenem. De már nincs mit tenni ellene, ez van, és remélem tényleg elkerülhetem azt, hogy príma balerinának öltöztessenek mielőtt valakit kibelezek a küzdőtéren. Attól félek rontana az imidzsemen.
Az öltözőben aztán sikerül átvedlenünk és elpakolni a cuccainkat, és mielőtt elindulnánk, egy kis testépítő cuccot adok neki, és mielőtt azt gondolná, hogy ártani akarnék neki, biztosítom róla, hogy csak az edzéshez szükséges dolgokkal kínálom.  Azért az elgondolkoztat, vajon miért mondja ilyen furcsa hangsúllyal amit mond. Vagy csak nekem érződik ki belőle valami rejtett mondanivaló? Az állatias módszerre azonban rábólintok.
- Úgy van. A csajom a rafináltabb és elegánsabb. Én tapintatlan bunkó vagyok.  Csak simán elharapom a gigádat - vigyorgok rá és vállba boxolom, mert valójában tudjuk mindketten, hogy nem csak ezeket a módszereket ismerem. Az emberi test csak látszólag ellenálló. Olyan kis apróságokba is képes belehalni, mint egy szúrás, egy aprócska vágás, egy ütés, vagy bármely csigolya elroppantása, és ez még nem is a lista vége. A puhányság említésére kritikusan végigpillantok rajta. A kabát alatt eddig nem is láttam, milyen alkata van, bár sejteni sejtettem.
- Hát...nem minden a bicepsz vastagság - vonom meg a vállam, mintha valóban el is hinném - Nekem a fél életem az edzésről szólt, és már annyira hozzászoktam, hogy el sem tudnám képzelni, milyen lehetne, ha nem csinálhatnám. Biztos felrobbanna a fejem, vagy infarktust kapnék. Kell a feszkó levezetés.
Nem azért, mert Dorian vállalhatatlanul izomtalan lenne, azért jócskán több van rajta, mint némelyik férfinak csúfolt sejttömörülésen, a maguk tizenöt kilójával. Az ilyenek vagánykodnak, megveszik a legdrágább cuccokat, ha van rá pénzük, de ha baj van, a csajuk háta mögé ugranak. Ha szex közben minden tíz percben meg kéne állnom mert nem bírná a testem a fokozott terhelést, azt hiszem inkább levágnám a pöcsömet és elmennék muskátlinak, nagyjából annyi hasznom lenne. Szerencsére eddig erre sosem volt panasz, így még büszkén gondolom magam a nagy F-esek közé.
Elkezdek bemelegíteni, és rákérdezek, milyen a kislánya, mert ez érdekes módon valóban érdekel. Még mindig alig bírom felfogni, hogy ő ugyanolyan furcsa helyzetben találta magát, mint én, nagyjából egyidőben. Felfogható ez valamiféle jelnek, vagy ilyesminek? Próbálok nem párhuzamot vonni köztünk, mert nyilván két teljesen különböző emberről beszélünk, de azért ez mégis szokatlan, nem? Míg törzshajlításokat végzek és vádli meg comb bemelegítést, hallgatom amit mesél, és muszáj vagyok rajta mosolyogni, mert elképzelni egy ilyen kis tündért...
- Hát ezt abszolút meg tudom érteni. Kezdd el ásni a sírodat, pajti, mert ha most ilyen hatással van rád, képzeld mit tesz veled, ha megtanul beszélni? - mosolygok és akaratlanul is Lottie jut eszembe. A kiscsaj tudatában sincs annak, hogy kilóra megvesz minden pillantásával, akárcsak az anyja. Ha ide jövök, itt láthatóan tartanak tőlem az emberek. Ha belém köt valaki, azt mindenki öngyilkosnak nézi, mert nem hazudtolom meg a nevem, egy gyilkológép vagyok és ebből nem is csinálok titkot. De ha Lottie azt kéri öltözzek hercegnőnek, kibaszottul hercegnőnek öltözök, rózsaszín tütüt veszek fel és tiarát meg kisminkelhet. Nincs olyan, amit ne tennék meg neki, és ha Nora nem lenne, már úgy el lenne kényeztetve, ahogy illik. A kérdése hallatán sóhajtok egyet és csípőre teszem a kezem.
- A lányom? Hát...képzeld el a lányodat. Nyolc évvel később - vigyorodok el, és atyai szívem máris érzem, hogy megtelik végtelen szerelemmel - Nagy szerencsém van az anyjával, és nem csak azért, mert együtt vagyunk. Azelőtt is, mikor elmondta azon volt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Rohadtul okos nő, nagyon jól lavírozik kettőnk közt, így szerencsére olyan gyakran láthatom, amikor csak tudom. Elég sokat alszik a barátainál, ez amolyan megszokott körforgás, hol ide mennek, hol oda, hol náluk van ottalvós buli. De nem rossz társaság, leszámítva, hogy az egyik kis barátnője vagdossa magát, a másik kissrácnak az apját meg az első napon be kellett fenyítenem. De amúgy nincs velük semmi baj, jó gyerekek a barátai, legalábbis az anyja szerint. Ő meg...egyszerűen csak imádni lehet. Lottienak hívják, és vörös haja van, mint az anyámnak volt, meg olyan kék szeme, mint nekem. Egy gyönyörűség az a csöppség, és sokszor megkérdőjelezem, hogy valóban közöm van-e hozzá, annyira rémisztően okos és szép, de szerencsére az anyjától sokkal többet örökölt. Illedelmes, jó kislány aki gyönyörűen rajzol és imád jégkorcsolyázni. El is akarom majd vinni Anchorage-be. - mondom, majd befejezve a nyújtást felkapom a cuccaimat és elindulok a súlyzók felé.
- Van egy házam Alaszkában, úgyhogy lehet, hogy azon a bizonyos napon majd nem is leszek az országban, biztos ami biztos. Gondoltam elviszem a csajokat megmutatni a házamat, kis utókarácsonyozás. Hiába vagyok sokat Lottieval, még mindig tartok tőle, hogy fél tőlem, vagy ilyesmi. Jó lenne kicsit jobban összekovácsolódni vele, meg persze az anyjával is, mert vele is eléggé random alakulnak a dolgaink, sok mindent át kéne beszélnünk. Ez a kis szünet meg talán pont jó lenne. Semmi suli, csak pihenés, szánkózás, hóember építés, és sok-sok jégkorcsolya. Szerinted? Jó ötlet? - kérdezem, és mielőtt bármit megfognék lemegyek fekvőtámasz állásba, és elkezdem lenyomni a bemelegítő adagomat. Beszélgethetünk, de azért főleg edzeni jöttünk ide, ezt nem szabad elfelejtenünk.
A fekvőtámaszok után kissé lihegve, de elégedetten lépek oda a súlyzóállványhoz és leemelek két egykezest. A tükör elé állok, kis terpeszben, majd felváltva elkezdem emelgetni őket. Nem kicsik, úgyhogy eléggé fújtatnom kell, de az első kör után elégedetten teszem le őket, aztán ránézek Dorianre, mennyire boldogul egyedül.
- Kell segítség? - kérdezem tőle, mert nem szeretném, ha úgy érzékelné, hogy nem számíthat rám.
- Amúgy a bátyád hogy fogadta a hírt, hogy nagybácsi lett? Ismerte Hannah anyját? - kérdezem tovább feszegetve ezt a családos témát, és kicsit belesajdulok, hogy tudom, az az ember, akire egykor bátyámként tekintettem, már nem fogja megismerni a családomat. Rhys családtag volt a szememben, de hátat fordított nekem, így nem érdemli meg, hogy megismerje a lányomat és Norát. Ez van.


 

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

Kétség sem fér hozzá: a vér nem válik vízzé. Esetünkben ez annyit tesz, hogy a megszerzett tudásunkat minden lelkiismeret-furdalás nélkül fogjuk azok ellen fordítani, akik a lányainkra vetik ki a hálójukat. Valószínűleg ennek édes kis csemetéink a legkevésbé sem fognak örvendeni, de engem meg egyáltalán nem fog zavarni, ha a lányom gyűlöl tizenöt évig, vagy akár élete végéig, de nem tesz elhamarkodott döntéseket, és főleg nem kell élete végéig más rossz döntésének a következményeit hordoznia. Megvédem a kislányomat, még ha ez az életembe kerül is. Dorianben ezzel kapcsolatban is partneremre akadtam. Örülök, hogy nem csak én osztozkodom ezen az őrületen. A parkolót elhagyva azonban már kissé háttérbe szorulnak az atyai érzések, és inkább a gyakorlatiasságra megyünk rá. Nem mondom, hogy konkrét veszély fenyegetné itt őt, vagy akár engem, hisz egy csak egy edzőterem, ám mivel mindketten olyan helyről jöttünk, ahol ez nem szokatlan, azért felhívom a figyelmét az íratlan szabályokra. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha valaki belénk köt, annak nem verem laposra a fejét egy tárcsával, mert ahol tesztoszteron van, ott az erőszak sem szokatlan jelenség. Csak egyszerűen személy szerint az a típus vagyok, aki szeret felkészülni minden eshetőségre, és ebbe az is beletartozik, hogy tudjon róla, hogy mi várhat rá odabent. De nem félős a gyerek, és ugyan elhülyéskedi a dolgokat, ettől még látom rajta, hogy komolyan is veszi azokat. Azonban ismeretségünk fontos momentumára hívja fel a figyelmem akkor, amikor megemlítem neki a bejutást követően, hogy miért is hívott a tag Silent Killernek, és lebuktatva magam részben, azt is elárulom, hogy tagságom egyik feltétele volt az álnév használata, amit -fantáziám nem lévén-, ők aggattak rám. Dorian azonban nagyon úgy tűnik, minden lehetőséget megragad arra, hogy valamiképp kifigurázzon, vagy legalábbis jót tudjon röhögni rajtam. Ebben azt hiszem nem igazán vagyunk egy súlycsoportban, mivel én...hát, hogy fogalmazzak, még senki nem vádolt azzal, hogy mellettem nem bírná ki nevetés nélkül. Nem azért, mert nincs humorom, csak az olyan alacsony szinten mozog, hogy külön műszert kéne hozzá készíteni, hogy mérni lehessen. Sosem voltam nagy poén gyáros, és eddig nem is igen törekedett bárki arra, hogy mindenképp előcsalogassa a laza, nevetgélős énemet. Vajon van amúgy olyanom egyáltalán? Így a kalandvágyra csak legyintek egyet nevetve, mert el kell ismernem, a csávó tényleg ért hozzá, hogyan csináljon poént a legegyszerűbb helyzetekből is. Kedvelem ezt a tulajdonságát. A kutya meg nem mondaná róla, hogy tizedmásodperc alatt öl meg gyakorlatilag bárkit - rajtam kívül.
- Hagyd már abba, mit ettél te, nevet-gélt? - röhögök, és nem foglalkoztat tovább a téma, én nem vagyok olyan kreatív poéngyártásban, mint ő. Amíg ténylegesen nem állnak elő nekem valami kicseszett jelmezzel, addig felesleges is azt taglalni, mit vennék magamra és mit nem. Például biztos, hogy fecske stílusú alsót sosem, és ha hat lóval tépetnénk szét a parkolóban, akkor sem tenném meg. A határ az határ, és ebből nem engedek. Az öltözőben gyorsan átvedlünk és készítek neki is egy kis kiegészítést az edzéshez, de nem is ő lenne, ha nem viccelné el még ezt is. Szöget üt a fejembe, hogy vajon mit akarhat palástolni az állandó poénkodásával? A tőlem való félelmét? Annyira tartana, hogy újra ellene fordulok, hogy így próbálja meg titkolni a bizalmatlanságát? Vagy csak ezzel akarja elűzni, hogy igazából rohadtul a terhére vagyok? Őszintén szólva, megérteném azt is, de talán az, ami nekem a hallgatás, az számára a folyamatos beszéd. Én csendben vagyok, mikor a démonok táncba hívnak, amikor rám tör a szorongás, vagy a múltam rossz emlékei kísértenek. Hallgatással felelek a külső ingerekre, vagy agresszióval, nem kevéssel. Én így működöm. Talán ő épp a vicceket és a lazaságot használja arra, hogy oldja a benne kialakuló feszültséget. Így akarja leplezni mi jár valójában a fejében. Nem tudhatom. Csak remélhetem, hogy bárhogy is van, ez végül nem csúszik el abba az irányba, ahová a Rhys-féle kapcsolatom, mert őszintén megmondva, azt hiszem már nem kezdeném újra a próbálkozást. A gyilkossági kísérletére nem felelek, csak szerényen másfelé nézek. Mit mondjak erre? Ezer örömmel vállalom, hogy megöllek, ha ez a kívánságod? Az ember ezer okból kívánhatja a saját halálát, egyesek öngyilkosságot is véghezvisznek vagy megkísérelnek. Ki tudja, egyszer tényleg nem vetemedne-e arra, hogy felkérjen arra, hogy megszabadítsam a kínjaitól? S ugyan igaz, hogy nem épp vagyok híve az elpuhult módszereknek, sőt, bizonyos esetekben még a hidegvéremet sem vagyok képes megőrizni, és eljár a kezem, de ettől még nem szívesen ölném meg a jelenlegi állás szerinti legjobb barátomat. Azonban a beszélgetés további menetében már végre megtalálom ismét a hangomat, hisz való igaz, az egykori csenevész, alultáplált kiskölyökből életerős férfivá váltam az idők folyamán. Nem a szél fújta rám az izomzatomat, és sokat teszek azért, hogy így nézzek ki. Sokan hihetnék, hogy csupán a látszat kedvéért csinálom ezt az egészet, de ez messze nincs így. Két okból edzek ilyen mértékkel. Az első elég kézenfekvő. A munkám nagy része abból áll, hogy ilyen-olyan módszerekkel, de vagy információt kell kiszednem emberekből, vagy épp ha nincs lehetőségem egy háztetőről az áldozatba ereszteni egy lövedéket, akkor akár közelharccal megküzdeni azért a halálért. Egy emberi nyakat pedig nem olyan könnyű puszta kézzel eltörni, mint ahogy azt az ember gondolhatná elsőre, főleg, ha még dulakodni is kell. Ha nem lenne elég erőm, már rég megöltek volna, mert sok esetben életerős, akár magas, izmos férfiakat is képesnek kellett lennem egy kocsiba tuszkolni vagy épp megverekedni velük. Az emberek nem minden esetben hódolnak be, sokszor bármily hihetetlen is, de én is kaptam olyan ütéseket, hogy napokig éreztem. A második indokom ennél árnyaltabb. A múltam tesz azzá, aki vagyok. A múltam én vagyok. S ez bennem él. De annyi rosszat látni a világból, mint amennyit én látok, egyszerűen túl sok nekem. Kiskorom óta járom a pokol bugyrait, ilyen vagy olyan módon. Ha nem szabadulhatnék meg a tehetetlen dühömtől, az önostorozás, a bűntudat, a múlt megmásíthatatlanságának a súlya már rég megölt volna, és ezt valahogy megpróbálom Doriannek is elmagyarázni, bár messze nem sikerül olyan jól, de a válaszára együttérzést színlelve rámosolygok.
- Haver, a te fejed...már réges-rég bemondta az unalmast - felelem, aztán elröhögöm magam - De ne aggódj, az a tök többet kibír, mint hinnéd. Nem fog felrobbanni.
Ez kicsit muszáj szívnom a vérét, mielőtt meghibbanok teljesen a dumáitól. A bemelegítést elkezdve a kislányáról faggatom, mert valóban kíváncsivá tett. Sosem érdeklődtem kölykök iránt, de ez a normális emberi kapcsolatok alapja, nem? A beszélgetés, a kérdezősködés, és az, hogy ha tőlem kérdez, nem tépem le a fejét helyből, hanem esélyt adok magamnak arra, hogy válaszoljak is valamit. Próbálnék fejlődni, de ez nem minden esetben annyira egyszerű számomra. Azért igyekszem. Dorian pedig partnernek tűnik ebben és szívesen mesél a kislányáról, amit én nyitott fülekkel hallgatok. Tündéri kis porontyka lehet, meg kell hagyni, és derűsen figyelmeztetem őt, az alap igazságra: egy apát semmi nem tudja jobban gúzsba kötni, mint a lánya iránti rajongása. Lehet akármekkora szerelem a nővel, aki a világra hozta, mikor a saját gyereked szemébe nézel, azt az érzést a legjobb drogok sem tudják felülmúlni. Ugyanígy vagyok Charlotte-tal. Minden erőmmel próbálom titkolni a lányom előtt, hogy milyen hatással van rám, de tulajdonképpen térdre kényszerít egyetlen pillantásával. Úgy érzékelem a szavaiból, hogy ő hasonlóképp érez, és azért be kell látnom, imádom a lányomat, de egy kisbabánál nem sok minden lehet cukibb a világon. Ezt még én is tudom, aki már Lottie esetében is kiakadt, milyen kicsi egy gyerek, pedig már iskolába jár a drágám. Amikor róla mesélek Doriannek fel is derül a szívem, és aztán figyelve hallgatom, hátha ad valami bölcs tanácsot. Őszintén szólva néha elbizonytalanodom, hogy az az alaszkai kirándulás jó ötlet-e, de egyfelől muszáj is mennem, másfelől tényleg szeretnék egy kicsit velük lenni úgymond hazai pályán, ahol nincs munka, nincs harc, nincsenek szülők vagy bíróság. Csak mi, a szép nagy házam, a természet és a hegyek, na és persze a finom alaszkai ételek. Az anyjával való hasonlóságra viszont meg is forgatom a szemem.
- Ne is mondd...az anyja is álomszép, félek, mi lesz majd tinédzser korában.
Ebbe mondjuk még nem merek igazán belegondolni, de már Doriannel úgyis megbeszéltük, hogy minimum ketten felügyeljük majd a lányaink társasági életét, és feltételezem a nagybátyja éppúgy fel fogja venni a ritmust ebben, mint mi, úgyhogy talán nem lesz akkora probléma. De örülök, hogy egyetért abban, hogy az ötlet, hogy utazzunk el, nem feltétlenül lehet rossz.
- Remélem, hogy bejön majd. Meglátjuk - mondom. Persze nem akarom magára hagyni Doriant, így felajánlom a segítségemet is, amit ő szívesen fogad is, így a súlyzókra pillantva bólintok, majd rákérdezek Hannah anyjára is, hisz róla még semmit nem hallottam. Nem vagyok benne biztos, hogy meg is akarja velem osztani a gondolatait vele kapcsolatban, de egy próbát megér, így figyelek, mikor válaszol, ahogy a súlyzók felé vesszük az irányt. Elmosolyodom ahogy azt meséli, hogy reagált a tesója a hírre, hogy apuka lett.
- Biztos nem volt könnyű a helyzet, de megértelek. Klassz, amikor tudod, hogy van valaki, akire számíthatsz, még akkor is, ha hülyeséget csinálsz.
Kicsit irigységet is érzek valamilyen szinten, mert eddig annyira nem tűnt fel, hisz nem foglalkoztam vele, de én olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Persze, ott van Nora és Charlotte, de őket pont, hogy én akarom megvédeni, nem pedig fordítva. De ez van, nekem nem született idősebb, de még fiatalabb tesóm sem, legalábbis olyan, akiről tudnék, semmiképp. Hannah anyjának ismeretlensége hallatán homlokomra ráncok szaladnak, ahogy meghallom, hogy ő sem tud róla többet, mint én. Egy pillanatig hallgatok magam elé meredve, majd rá nézek.
- Ha segítség kéne információszerzésben, szólj bátran. Elég jó vagyok benne, és jó kis ismeretségi körrel is rendelkezem, ha gondolod, egy szavadba kerül és ráállok az ügyre - ajánlom fel számára a segítségemet, és a kávézós beszélgetésünk alapján már lehet róla némi fogalma, hogy nem mellébeszélés részemről a dolog. Ha valamit ki akarok deríteni, azt jószerével biztos lehet benne, hogy ki is derítem. Ugyan nem tudom, hogy egy ilyen nőről, aki csak úgy lemond a gyerekéről milyen okból akarna bármit is tudni, de még mindig jobb lenne talán, ha én kérdezősködnék, semmint ha esetleg kiderülne, hogy ő. Még a végén visszakövetelné a gyereket, vagy ilyesmi. De az élet nem áll meg, az izmoknak munka kell, a fekvőtámaszozás nekem a fél fogamra sem volt elég, így felkészülve arra, hogy vele is lenyomassak egy kis bicepszezést csendben hallgatom, ahogy puhatolózni kezd, hogy valóban tagja vagyok-e az itteni csapatnak.
- Ezekkel kezd - nyomom a kezébe válasz gyanánt a súlyzókat, de utána megint elröhögöm magam, mert elképzelem, ahogy Dorian megpróbál legyűrni a ringben. S ha nem láttam volna már kobra gyorsaságával lecsapni az áldozatára, azt mondanám, hogy esélye sem lehetne ellenem, de sosem fogom elfelejteni, hogy mi volt abban az alagútban, és hogy harcolt, így bólogatok beleegyezően majd oldalra lépek tőle, hogy tudjon edzeni rendesen.
- Lassan csináld, egyenletesen és figyelj a kartartásodra - utasítom, és miközben figyelem a mozdulatait, válaszolok, persze ez sem megy röhögés nélkül.
- Szerintem meglenne a módszered arra, hogy alaposan helybenhagyj a ringben - mosolygok, majd vállat vonok - Igazság szerint nem akartalak elriasztani elsőre, de...igen. Tagja vagyok. Elég régóta. Évekig jártam a világot, elég sok hasonló helyre neveztem be csak úgy szórakozásból meg gyakorlás gyanánt. Régebben napi nevezési díj volt, odamentél, fizettél, lenyomtad a meneteket. Ha nyertél, oké, ha nem, így jártál. Mióta vannak a csajok és itt ragadtam ebben a városban, már nem ugrálok városról-városra, országról-országra. Maradtam, így fix embernek tartanak, és így sokkal jobban fizet. Túljátszott, ha engem kérdezel, de nem érdekel, mert a gazdag népségnek ez jön be, és ők jobban is tejelnek a látványosságért. Egyszer szívesen elhozlak egy meccsre, ha érdekel. Elég látványos. Nézz meg a tv-ben pár eredeti meccset és tégy hozzá...hát, hogy őszinte legyek, mindenből tegyél hozzá többet. Mi nem kitalált, megjátszott ütéseket adunk és kapunk. Ez igazi. A vér, a lila folt, a csonttörés, a kirepülő fogak. Minden - nyúlok le én is két nagyobb súlyért, mikor látom, hogy egész jól csinálja az emelgetést, és én is újabb fordulóba kezdek.
- Sőt, ha meló kell, akár abban is tudok segíteni. Nem nagy cucc, de nekem például nincs ilyen segítő partnerem. Tudod, aki minden meccsre eljön, figyeli az eredményeket, tartja a kapcsolatot a szervezőkkel, ha úgy adódik, és ha kinyírnak, értesíti a családomat vagy akit kell. Nagy körvonalakban ennyi a dolga, semmi extra. Ha érdekel, szólj. Esténként fix száz dolcsi, és a nyereményemből plusz 10% a tiéd. Semmi kötöttség, ha nem tudsz végig maradni, hát elmész, nem ügy, ha nem jössz, az se gáz.
Furcsa érzés ilyet mondani neki, és kicsit elgondolkozok rajta, nem rakok-e túl nagy terhet a vállára, hisz még alig ismer. Azt sem tudom, van-e munkája azon kívül, hogy idegen házak alagsorában bujkál.



 

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

A haverkodás, ez a könnyednek mondható csevegés még szokatlan a számomra. Nem vagyok valami jó ebben, elég sokszor nem tudom, mit kéne felelnem. Megszoktam, hogy magamba fojtok jószerével mindent, amit csak érzek vagy gondolok. Általában az öklöm vagy a fegyverem beszélt helyettem, nem volt szükségem szavakra, vagy ha volt is, azok inkább a megfélemlítést, információszerzést szolgálták, nem pedig a kapcsolatépítést. Rhys sok kellemetlen pillanattól mentett meg, mikor helyettem beszélt a főnökeimmel, hisz tudta jól, nekem ezek a dolgok nem mennem annyira jól. Sokat javultam, ez tény, de azért én még mindig én vagyok. Most Doriannel is csak azért találom meg a hangot, mert legbelül vért izzadva küzdök azért, hogy legalább egy épkézláb embert fel tudjak mutatni önmagamnak, aki hajlandó szóba állni velem. Nora más, mert ő Nora. A szerelem. A NŐ. A gyermekem anyja. Megértő és bájos kismacsek, de őt óvnom kell, magamtól is. Szükségem van egy olyan emberre, aki ezt az oldalam is ismeri, és megérti. Ezt a terhet nem tehetem Norára, félek, már így is túl sokat kapott belőlem és abból, amit én képviselek. Szánalmas bolondnak érzem néha magam, mert ezt kell tennem, de olykor hálás vagyok a sorsomnak, hogy olyan lettem, amilyen. Igaz, ez csak egyetlen okból jó: ha tettekre kell váltani az ígéreteket, nem maradok tehetetlen. S én megígértem Norának és Charlottenak, hogy megvédem őket, az életem árán is, ha kell. Ha minden jól megy, az a féreg hamarosan már csak rossz emlék lesz. Doriannel pedig ez könnyebb lesz talán, mintha egyedül akarnék mindent megcsinálni, és a közös, hasonló szituáció, amibe keveredtünk tudtunkon kívül ismét egy újabb tollvonás a közös halmazainkban. Bírom Doriant, és jó látni, hogy rajtam kívül is van valaki, aki ugyanazoktól a dolgoktól parázik. A mi múltunk, előéletünk bőven indokolttá teszi, hogy olyan dolgok miatt is aggódjunk, ami miatt átlagos, törvénytisztelő polgároknak nem kell.
A lányaink leendő udvarlóiról a jelek szerint mindketten hasonlóképpen gondolkodunk. Nagyjából a Halott vagy, ha csak ránézel! és Ő az én hercegnőm, nem a te trófeád, te kis rohadék! kategóriába soroljuk a leendő szerelemtől megrészegült hímneműeket. Nehéz lesz megállni azt hiszem mindkettőnknek, hogy ne juttassuk őket oda, ahová a többi hulladékot, akik eddig keresztbe tettek nekünk, de valahol meg kell majd találnunk ezzel kapcsolatban a békét, hisz nem zárhatjuk egy toronyba a csajainkat. Bár, csak egy megfelelő méretű sárkány kellene hozzá...
- Az biztos - sóhajtom végül, és lelki szemeim előtt megelevenedik Charlotte tizenhét évesen. Dacosan, copfba kötött vörös hajában fekete tincsekkel, orrában karikával, frissen tetoválva...ha csak fele annyira lesz dögös, mint az anyja, élve eltemethetem magam. Szinte látom, ahogy lángot lövellő tekintettel, durcás arccal ordít nekem, hogy nem szabhatom meg, mit csináljon, ő felnőtt nő már, ne kezeljem gyerekként, de gyorsan kiverem a gondolatot a fejemből. Nem aggódhatok most emiatt, bőven van teendőm vele így is még. Az edzésben segítek Doriannek, és közben tovább kérdezek. Mert ezt így szokták a normális emberek. Kinyitják a szájukat, mondanak dolgokat, kérdést tesznek fel nekik, aztán arra választ kapnak, és megint kérdeznek. Rákérdezek Hannah anyjára is, hisz róla eddig nem sokat tudtam meg, Dorian válaszára viszont kicsit meglepődök.
- Tényleg? - kérdezem, és pár másodpercig elgondolkozok rajta, de aztán megértően bólintok - Hát, végül is megértelek. Különben is, most fontosabb, hogy összehangolódjatok, meg kitaláld, hogyan legyen ez az egész, nem? - kérdezem, bár hogy őszinte legyek, nincs igazán szükség egyetértésre. Még én is ebben a fázisban vagyok, minden nap egy küzdelem, hogy minden sínen menjen, és így is, néha az egész világ mintha ellenünk lenne. Nekem legalább ott van Nora, aki segít, ha szükség van rá.
Segítek neki a súlyzóknál, és én is kicsit belehúzok, mert a végén még elpofázom az egész napot, aztán belőlem is olyan csicska lesz, aki azért jár edzőterembe, hogy a szájizmait erősítse. Végül mégis úgy döntök, hogy beavatom Doriant, miért is vagyok itt, és mi ennek a helynek a lényege. Nem akartam elijeszteni, de ha őszintébb kapcsolatokat akarok az életembe, ha változásra vágyom, azt először magamban kell megkeresnem. Elmagyarázom hát Doriannek, hogyan és miként is működik nagyjából ez a rendszer, de nem megyek bele az unalmas részletekbe. Egyelőre csak a tisztánlátás végett világosítom fel, a többire ráérünk később is. Érdeklődése megnyugvással tölt el.
- Én szeretem csinálni. Nem egy álommeló, nem azt mondom, de jól keresek vele, karban tarthatom magam, és a lányom közelében maradhatok - vonom meg a vállam, és megemlítem neki, hogy akár munkát is tudok ezzel kapcsolatban adni, ha szüksége lenne rá. Hiszen egy gyerek sokba kerül, a pénzre neki is szüksége van. Elmosolyodok, a kérdésére.
- Értékelném, ha nem kürtölnéd vele tele a várost ennél is jobban, de ha megemlíted, az sem túl nagy tragédia végül is, hiszen vannak vendégeink, biztos ők is elmesélik a környezetüknek, hol jártak. Csak a belső infókat hagyd ki a dologból, mert arról szerintem a legtöbben azt hiszik, csak színészkedés - mondom, miközben tovább kínzom magam a súlyzókkal. Sokan állítják, hogy ez nem igaz, de szerintem a legtöbben tényleg nem hiszik, hogy valóban vérre megy a küzdelem, azt hiszik, ez is csak olyan látványelem, mint a tv-ben. Nehéz is lenne ennyi hullát megmagyarázni, az már biztos, de ez nem is az én felelősségem, szóval letojom ki mit gondol. Én csak csinálom, amit kell, és elvárom, hogy kifizessenek. Pont.
- Amúgy, valami olyasmire, igen. Kapcsolattartó ember lennél, segíthetnél edzeni, esetleg vigyázhatnál a cuccomra, vagy épp hazavinnél, ha nem tudnék vezetni. Nem kötött a dolog, szóval a lányod miatt ez ideális lehet, és nincs is minden héten. Ha rendes, bejelentett meló kell, azt is tudok szerezni. Szar, én utálom, de nem fizetnek ott sem rosszul. Biztonsági cég. Unalmas és hosszú műszakok, de te jóképű csávó vagy, szóval lenne rád kereslet, nem mindenhová igénylik a rusnya palikat, akkor sem, ha úgy verekszik, mint Chuck Norris. De erről majd még később beszélhetünk, ha gondolod. - teszem le a súlyzókat, aztán szembe állok vele és csípőre teszem a kezem.
- Na, akkor leszel a szárnysegédem? - kérdezem, és felé nyújtom a kezem, hogy ha igent mond, kezet rázhassunk, aztán a boxzsák felé veszem az irányt, hogy egy kicsit megöklözhessem ennek örömére. Ideje lesz rákapcsolni az edzésre, mielőtt tényleg elpofáznám az egészet, és nem jutnék sehová. Nagyon nehéz és rizikós hetek elé nézünk, szükség lesz minden erőnkre, ha véghez akarjuk vinni a tervünket. Márpedig nem áll szándékomban lemondani Noráról egy seggfej miatt. Az idő azonban rohan, haladni kell. Lassan el kell indulnom Charlotteért az iskolába, és Norát még előtte fel kell vennem, hogy aztán elmehessünk bevásárolni. Hiába, na, ilyen egy családos ember élete. És én imádom minden másodpercét!



 

Ez a mi dalunk!     | Note | Clothes

becks&dorian

High Hopes

 :vigyori: