– Tudok – húzza fel az orrát kissé sértődötten. –De tehetek én arról, hogy valami olasz állat folyamatosan megborítja az elmémet és ilyen következményei vannak? – azt már nem kezdi el kifejteni, hogy egyébként ezen a csodálatos helyen nem ő tünteti el folyton, hanem Isten tudja, hogy kicsoda. Ez egyébként félelmetes is a maga módján. – Nincs szükségem kifogásra - miért is lenne? Az igazat mondta, nem ferdített és nem is szépített. Ha megtalálta volna a cuccait, akkor maga sem tudja, hogy még itt lenne-e. Valószínűleg igen vagy legalább hagyott volna egy üzenetet, magyarázatot. De biztos, hogy nem lépett volna meg csak úgy, mert nem akarta volna ilyesmód megsérteni a másikat, ha már az egész éjszaka olyan jó volt hozzá. Hallja azt a morgást és még érti is, hogy mit kíván palástolni vele a másik. S bár ezer és egy módon tudná emiatt most szekálni, nem teszi meg, inkább csak elraktározza későbbre a tudást, hátha még jól jöhet. – Biztos értékelné az őszinteséget – neveti el magát ő is. Most, hogy egyikükben sincs semmiféle alkohol, kíváncsi, hogy meddig képesek normálisan társalogni. Az olaszból kinézi, hogy egész nap, de önmagát még nem tudja megítélni. Nincs már benne akkora gát, mint máskor volt, de azért tisztában van azzal, hogy ő itt jelenleg kiszolgáltatott helyzetben van és ez kissé feszélyezi. Szereti, ha van b és c opciója mindenre, de ha az a-val sem számolt, akkor bizony baszhatja. Nincs, akit hívjon – nincs is mivel- és nincs ahova meneküljön – maximum három lépést tud jelenleg megtenni-. Nem mintha azt érezné, hogy veszélyben van, főleg akkor, mikor a másnaposságot használva utal valamire. – Aha, hát azok bolondok – válaszol visszakézből, mert ahogy belegondol abba, hogy neki most itt mozognia kéne, ráadásul úgy, hogy még élvezetes is legyen, mindene fájni kezd. – A gyengék, mint én, egy kiadós berúgás után, három napig olyanok, mint a harmatos lepkefos.. – és ezzel most burkoltan azt kéri, hogy gondoljon már csak bele abba, hogy ezután az éjszaka után, hogy lesz. Hát örülni fog, ha tud állni vagy sétálni. Ha be kell mosakodnia egy műtétre tuti, hogy kér egy tolószéket, meg egy emelvényt, hogy lássa beteget. Rohadtul kibasztak vele az éjszaka. – Gondolom sajnálod, hogy nem láthattad az arcát - mosolyogva pillant a másikra, aztán a teraszajtó felé, mintha csak azt várná, hogy szegény nő megjelenik. De szerencsére nem történik így. Tisztában van azzal, hogy bocsánatot kell kérnie, már meg is fogadta magának, hogy kikéri Martha véleményét, neki mindig fantasztikus tanácsai vannak. – Jó időzónát nézel? Biztos, hogy annál később van – nem lehet ennyire korán, hát a szervezete legalább 3 órás alvást suttog neki belülről. Akkor mikor álltak neki a dolgoknak és mikor fejezték be? Nem jön ki a matek. – Persze, a műszak cseréknek hála most jön egy csodálatos 24 órás ügyelet – és örülhet, hogy nem többet kapott. Mondjuk van egy sejtése, hogy csak azért nem, mert gyakornokként nem gondolják, hogy képes rá. Hát, most igazuk lesz, mert ő maga sem látja azt, hogy képes lenne rá. - Délelőtt még dolgom van, esetleg ha véletlenül belefér még pihennék is, aztán vissza a megszokottba – és nem lesz a hangja keserédes emiatt. Teljesen könnyedén mondja ezt immár ő is fekve és szemeit behunyva. – A futást mára kihagyom – teszi még hozzá nevetve, aztán amíg Alfonso pihenteti szemeit és testét, addig visszaemeli maga elé a könyvet, hogy ezzel próbálja kissé aktivizálni az agyát.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Az ébredés folyamata végre teljességgel megindulni látszik nála, és ha valaki azt mondja neki tegnap délután, amikor Gabriela segítségével készülődni kezdett, hogy a lánnyal jön majd haza, vele tölti az éjszakát, és még reggel is itt találja, valószínűleg addig nevetett volna, amíg be nem száll a kocsijába, és el nem indulnak vele Alvize estjére. Felhúzza az egyik szemöldökét, akár egy szemtelen kérdésnél tenné, amikor a lány látszólag fennhordja az orrát a feltételezésre, hogy nem tud vigyázni a dolgaira. Alfonso nem előítéletes a lánnyal ellentétben, ő arról beszél és alkot véleményt, amit lát, ez pedig már háromból három, ha nagyon sarkalatosan nézi, és kiveszi az egyenletből a tényezőt, hogy Gabrielának világ életében a szanaszét hagyott ruhák és egyéb holmik voltak a nemezisei, és akárhányszor ilyesmire vetemedik, mindig kapja tőle az ívet érte. Csodálkozik is, hogy ma reggel inkább Kirára élezte ki az elégedetlenkedést, nem pedig arra, hogy a teljes ruházatát otthagyta a medence mellett, az összes értékével együtt, amiket magánál szokott hordani. - Még, hogy állat. Fogalmam sincsen, miről beszélsz. - Nevet bele a kávéscsészébe, aztán az utolsó kortynál leteszi a mellette lévő kis asztalra, és úgy vizsgálja a lányt egy kicsit jobban, miközben beszél, vagy a könyvet fogdossa, vagy bármit csinál. Vizsgálja, mintha válaszokat keresne bármiben, amiben találhat vele kapcsolatban, hiszen a szavaival sokszor bevallotta már, mennyire vonzódik a férfihoz - és, hát az éjszakát nem lehetne annak tekinteni, ami volt -, közben pedig könnyednek, néha már közömbösnek tűnik a férfi számára, ami most, jelen állapotában, ahogy a kávé elkezd dolgozni, szórakoztatónak hat. Csupa ellentét, csupa feszültség néha a másik, mégis, amikor képes megnyílni neki, akkor egészen csodálatosnak gondolja, csak ezt nem valószínű, hogy valaha el tudja majd neki mondani. Inkább lehet, csak nem szeretné elmondani. - Minek iszik, aki nem bírja. - Fűzi hozzá szórakozottan a másik mondandójához, mielőtt hátradőlne az ágyon, és bár a kávétól éberen, de pihenni kezdene. Igyekszik rávenni az elméjét, hogy a mocskos-heves-csusszanós dolgok helyett most már ő is kezdjen el a munkára koncentrálni, mert az élet valóban nem áll meg, mint ahogy arról Kira könnyednek ható hangja is árulkodik, de az ő elméjét nem ennyire egyszerű kikapcsolni, gondolja. Lehet neki ez többet jelentett? Szabad egyáltalán erre gondolnia? Hol a hiba a rendszerben egyébként? Alfonso kurvára nem ilyen. - Gabrieláét? - Kérdez vissza, mintha a gondolatai egy kicsit másfelé irányítanák most, de itt van, száz százalékosan figyel, csak igyekszik tükrözni kissé, amit a lányon lát, nehogy az legyen a konklúzió a másik részéről, hogy érzései vannak. Biztosan vannak, valami lejátszódik a fejében most is, és hát könyörgöm, ő olasz, az összes testbeszédük érzelem szüli, hogyan lehetne közömbös egy percig is? De Kirának remekül megy, ezért ő sem mutat többet ennél. - Szinte még így is látom magam előtt. - A lehunyt szemei mögött biztosan, és szélesen vigyorogni kezd, ahogy elképzeli, hogyan sült fel az alkalmazottja.. bejárónője? Nem a cselédje, ő ezt a szót még életében nem mondta ki, mindegy, milyen családi örökséget hozott magával a tengeren túlra. Szereti heccelni az asszonyt mindenesetre, de Alfonso mindenkit szeret heccelni, akit legalább kedvel, és akinél ez belefér. A munkája során ez nyilván nem így néz ki, de azok a kapcsolatok szigorúan üzletiek, ott egy egészen másik arcát láthatja a közönsége, és ezt már biztos Kira is észrevette. Eleinte vele is úgy beszélt, viselkedett, mint a VIP pöffeszkedő tagjaival. - Azt hiszem, de így vagy úgy, ezek az órák nem embernek valóak. - Csak felemeli a telefont és kicsit a lány irányába fordítja, hogy lássa, mire gondol. Alfonsonak még korán van, sőt, van olyan napja, amikor a munkája éppen csak véget ér ezekben az órákban, és olyankor tízig ágyba sem kerül délelőtt, hogy aztán kettő óra magasságában magához térjen, és menjen is vissza a clubba. Ezek a szoros, sűrű napok már nem egészen így néznek ki, mióta ismeri a lányt, és őszintén kíváncsi lenne rá, hogy ezt észrevette-e a másik, vagy csak azt tudja mantrázni, ő mennyit és mikor dolgozik. Tegnap például a clubba tartott volna Alvize estje után, de esély sem volt erre. - Mikor akarsz elindulni? Bemegyek a clubba délelőtt, útba tudlak ejteni. - Igyekszik nem olyan hangon mondani mindezt, mintha fontos lenne neki, pedig az, csak éppen nem akarja, hogy Kira tudjon róla. Alfonso van, hogy hangos és grandiózus, mint a családja, és Kira ezt akarná az előző éjszaka után kiváltani belőle, de visszafogja magát, és kipróbálja, mire jó ez a fene nagy óvatosság, amit a lánytól lát.
Először nem az állat szóval akarta kifejezni a dolgot, hanem a barommal. De rájött, hogy az nem fedné igazán a valóságot. Alfonso az éjszaka folyamán állat volt, legalábbis az ösztönök biztosan, hogy nem emberiek voltak, ami azt illeti, egyikükben sem. Abban egészen biztos a nő, hogy ha ennek a dolognak nem lesz semmi folytatása, akkor is örök életébe bevéste magát az olasz, mert ilyet biztosan senkivel sem tudna megélni, jelenleg nem is akar. De nem bolond ő, nem fogja egy fülledt éjszaka miatt azt feltételezni, hogy ebben több van, mert miért lenne? Ők ketten annyira tűz és víz, még csak a napközbeni életvitelük révén is, hogy ebbe nem láthat bele többet. Ezért beszél pont úgy, mint máskor és nyom el mindent, ami belül munkálkodik benne. Ostoba védekezés, nem más. - Mert másként nem viseli el az állatokat maga körül - csapja vissza azt a bizonyos labdát, ahogy mondani szokták. Mondhatná, hogy ez nem igaz, de gondoljunk csak bele abba, hogy mikor végre a falai lehullottak mindkétszer volt benne ital. Vajon ez lenne a kulcs? Tényleg csak és kizárólag akkor képes más emberekhez hasonlóan viselkedni, ha iszik? Ha igen, akkor nagy bajban van, mert a mája biztos, hogy nem képes feldolgozni annyi alkoholt, amennyit magába öntene azért, hogy az olasszal normálisan tudjon kommunikálni. - Olyan hattyú halálát adod elő, mintha máskor aludnál ilyentájt - nevetnie kell ezen, főleg a megfogalmazás miatt. Nem embernek való, mi? Mégis csak igaz az állati kijelentés, ugye? Az ajánlat kifejezetten tetszik neki és ez az arcára kiülő derű is mutatja, mutatná a másiknak, ha az kinyitná a szemét. A helyzet viszont az, hogy nem akarja tudtára adni, hogy mennyire örül neki, így talán kissé nyersen ad választ. - Hát, nem tudom. Ahogy majd összeszeded magad - ezzel pedig ad lehetőséget arra Alfonsonak, hogy maga döntse el, mennyire rohannak vagy mennyire érnek rá. Ez számára valami új, mert ha tényleg minél előbb szabadulni akarna a másiktól, akkor konkrétan azt mondaná például, hogy fél óra. De nem teszi, annak ellenére, hogy ettől megint tördelnie kell egy kicsit az ujjait. - Megint tükröt akarsz tartani? - fordítja végül fejét a másik irányába és ajkai mosolyra görbülnek. Nem hülye ő, beszéltek már rengeteget és látott már sok mindent a másiktól, ezért feltűnik neki, hogy egy kissé idegen számára az ahogy kommunikál felé. - Értem, hogy miért csinálod, de tőled olyan idegennek hat. Ennyire merevnek és érdektelennek tűnök? - kérdezi egy kissé talán kétségbeesve, mert ha ennyire a másiknak is ennyire szar, hogy ő alapból ilyen, akkor valószínűleg ideje lesz egy kicsikét alkohol nélkül is engedni. - Ne haragudj miatta - kér őszintén elnézést érte. Nem azért beszél így, mert távolságot kíván tartani, hanem azért, mert ennyire nem tudja, mit kéne csinálnia. Nem akar tapadós, őrült liba lenni, aki már szíve szerint akkor ráugrott volna a másikra, mikor az megjelent. De az átkozott fapina szerepét sem akarja mutatni, mert egyáltalán nem érdektelen, sőt.. ha tehetné az egész napot a másikra fordítaná, de nyilván ez lehetetlen. Így inkább magát nem meghazudtolva kommunikál, valószínűleg teljesen rosszul.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Már ő is észrevette, hogy amikor Kira nem iszik, akkor magasak a falai, és csak néha van olyan rendes, hogy rendesen kitekintsen mögülük, vagy éppen lenézzen, egyenesen erre a férfire. Mert érdekli, ezért mindig mintha ellenőrizné, hogy megvan-e még, működik-e még, talán, hogy érdekli-e még, aztán visszavonulót fúj, mintha bántani akarnák, vagy mintha csak így tudná a hatalmas titkait elrejtve tudni. Alfonso ezzel szemben őszintén kimond mindent alkohol nélkül is, mert neki a tegnap estéhez egy csepp sem kellett volna, így is úgy is egész éjjel a lányban akarta volna tudni magát. A maga érdekes módján Kira egyébként meg is tudja ezt fogalmazni, de Alfonso nem akarja magában elhinni, hogy ez így lenne. - Pedig a világ józanságra szokott inteni állatok közelében. - Mondja csendesen, inkább csak, mint egy megjegyzést, amire nem vár választ, mert érti ő egyébként, mire céloz a másik. Észrevette, megértette, elkönyvelte, de Alfonso olyan, akár egy tükör, és amikor vagy energia, vagy lendület hiányában nem tud mit tenni, akkor visszaadja csupán azt, amit kap. Amikor rájött, hogy így a legegyszerűbb az embereket irányítania maga körül, egyre gyakrabban kezdte ezt el alkalmazni rajtuk; aki nem bírta, lekopott, aki észrevette magát, nos.. azzal beszéltek a dolgokról. Nem sokszor van lehetősége ilyennek lenni, mert a nagyfiúknak nem lehet tükör, a drog ügyleteknél is kemény attitűd szükséges, a nőkkel eddig nem foglalkozott komolyabban, és akkor itt van ez a lány.. Ha ennyire szereti a könyveket, akkor illett volna egy legalább száz oldalas használati útmutatót saját magához csapnia. De egyelőre lavíroz, mert ideje most még mint a tenger, az éjszaka pedig a türelmét is pozitív irányba formálta, úgyhogy bírja. Kicsit talán korán van hozzá, ennyi az egész. - Ilyenkor még ébren szoktam lenni. Az más. - Mondja vigyorogva, mert néha még ő is meglepődik, hogy az általa terjesztett cucc nélkül is képes simán éjszakázni hosszú évek óta, és nem ereszt le látszólag egyáltalán, sőt, nem is a közeljövőben fog ez megtörténni. Bírja, mert ő ezt az életet akarja élni; kibaszottul tele van tőle, van, hogy éjszakákon keresztül nincs más dolga, mint bulizni, és közben másokat szórakoztat presztízsértékűen, ami meg baromi jól megy amúgy neki. A drogterjesztés megy már szinte magától, néha kéri a figyelmét, de nem üvölt érte, ráadásul megteheti, hogy az önjáró rendszert napokra magára hagyja, ha el kell utaznia valahova, vagy csak.. Kirával akar foglalkozni. - Hmm.. - Hümmög halkan, ahogy tényleg pihenni próbál egy kicsit, és élvezi, hogy talán hetek óta először nem kell a vér testében történő csoportosulására koncentrálnia, hanem ténylegesen képes ellazítani a testét most a napozón. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha nem kerülne hozzá egy kicsit közelebb a másik, akkor nem indulna elölről benne minden, és igazából utálja ezt az egész "még csak egymáshoz sem érnek" dolgot, de ő sem az erőszakos fajtából született, és nem fogja ráerőszakolni az érintését olyanra, aki alkohol hiányában nem keresi. A lány szavai bekapcsolják a rendszert egyébként, és még a vérére nem kell figyelnie, de a szemeit kinyitja, és oldalra fordítja a napozón, hogy lássa a másikat. Most hamarabb észrevette, hogy mit csinál, mint az előző alkalommal, Alfonso pedig megjegyzi magának sokadjára, hogy mennyire okos ez a lány, és milyen gyorsan reagál összefüggésekre. A kérdés csak az, mi motiválja ezt, mert még nem feltétlenül érti. Aztán sóhajt egyet, és felül a napozón, majd nyújtja a kezét a másik felé. - Gyere ide kérlek. - Igazából hamar megunta ezt az érdektelen szarságot, ha pedig már a lány is rávilágít a tükörre, felesleges folytatni. Ha Kira megmozdul felé, akkor amint elérhetővé válik a keze számára, megfogja vele a másikét, és odahúzza magához, az ölébe. Nem ágaskodik most - még -, nem szexuális jellegű a gesztus, de intim, mert ők már nem idegenek egymásnak, játsszon bármit a másik. Annyi a szerencséje, hogy ennyi szex után ha még idegbeteg is lenne, akkor valami baj lenne Alfonso fejével. - Ez így már ismerős? - Kérdezi halkan, aztán nyom egy csókot a másik nyakának hajlatába, de nem azt az érzéki fajtát, amivel a bugyijából akarná kikergetni, hanem olyat.. ami megmutatja, hogy ő férfi lévén, vagy mert olasz, vagy mert ilyen a személyisége, szeret hozzáérni másokhoz. - Miért vagyunk idegenek egy átkefélt éjszaka után? - Nem arra utal, mit csinál, vagy mit nem csinál Kira, és nem is ezeket becsmérli, mint sokan tennék. Ő a jelenségre kérdez rá, amiben mindketten benne vannak, és szeretné tudni, mit kezdjen a falakkal, mert ezek után ezt már nem lehet így csinálni. Amúgy is, titkon imádja, ahogy magyaráz a másik, csak még nem mondta soha, ahogy nagyon mást sem, valószínűleg a falak miatt.
Észreveszi egyből, hogy mit művel a másik, mert már nem először történik meg és legutóbb ennek nem lett jó vége. Így képes arra, hogy rákérdezzen és bocsánatot kérjen, ezzel is megmutatva, hogy most nem szeretné úgy végezni, mint legutóbb. Elvégre két felnőtt emberről van szó, akiknek képesnek kellene lenniük arra, hogy megbeszéljék a dolgokat, hiszen megvan hozzá a tudásuk és az eszük, már csak az a kérdés, hogy az akarattal mi a helyzet. Nézi az olaszt, minden vonását, rezdülését feltérképezi, s mikor az megszólal kissé meglepődik azon, hogy közelebb invitálja. Talán egy pillanatnyi hezitálás van benne, de végül megmozdul – képes nyekegés nélkül – és elfogadja a felé nyújtott kezet, hogy aztán a következő pillanatban már Alfonso ölében találja magát. Arcára kiül az első, ami eszébe jut egy amolyan, ne már megint? nézés, de aztán ez hamar elillan, mikor kap egy csókot, amire az egész teste úgy reagál, mintha egy kisebb áramütést kapott volna. – Nos, én nem tudom kezelni a helyzetet, te pedig idomulsz hozzám – neveti el magát végül, mert Alfonso tökéletesen fogalmazta meg a kérdését. Miért is idegenkedik a másiktól ennyire, mikor az gyakorlatilag minden porcikáját feltérképezte már és jobban ismeri őt ezen a téren, mint bárki más? – Nem szoktam egy éjszakás kalandokba belekeveredni, így nem tudom, hogy egyáltalán jól tettem-e, hogy itt maradtam vagy el kellett volna mennem? – sose volt még ilyen helyzetben, így tényleg nem tudja hogyan kellene viselkednie. A filmekben vagy lelép az egyik, mire felkel a másik, vagy ha összefutnak, köszönnek egymásnak, aztán ennyi. De hát nem mehetett el a cuccai nélkül, hát szüksége van rájuk. – Alapból is nehezen vagyok fesztelen, de nyilván ezt nem kell bemutatnom, hát jócskán tapasztaltad már. De belegondolva abba, hogy miket csináltunk éjszaka és milyen állapotokat láttál tőlem, még nehezebb, főleg, ha így nézel rám, meg az öledbe húzol és csókot nyomsz a nyakamba – tudja, hogy összevissza beszél, de ez mutatja leginkább meg azt, hogy mennyire nem tudja kezelni a helyzetet. Most akkor csak itt ücsörög és nézi a másikat? Vagy kellene csinálnia valamit? Egyáltalán hova vezet ez az egész és miért fontos az olasznak, hogy hűvös-e vele vagy nem? Annyi kérdés van benne, hogy lassan már megfájdul tőle a feje, bár ezt inkább a nem alvás és éhség kombinációjának tudná be, mint a káosztól növekedő lufinak, ami lassan szétdurran.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
A lány jól mondja, és ez talán Alfonso számára is nagyon furcsa még, mert soha és senkihez nem idomult még ennyire. Az utolsó komolyabb kapcsolata harminc éves kora körül volt, de az a néhány év sem váltott ki belőle semmi hasonlót ahhoz, amit Kira két hét alatt, hogy a tegnap estéről ne is beszéljen, és ha lehet, inkább még húzná a dolgot, különben a vére megint oda kerül, ahová a másik pillantása egyértelműen közli, hogy ne menjen egyelőre. Kivételesen tökéletesen meg tudja érteni, mert mindene fáj neki is, de mit kezdjen magával, ezt a lány váltja ki belőle. Először csendesen hallgatja a másikat, mert az első mondatnak még nem találja a helyét, aztán Kira kiböki a másodikat, és Alfonso teste egyik pillanatról a másikra mintha megfagyna. Pislog pár pillanatig, aztán ahogy az élet visszatér a tagjaiba, úgy elneveti magát, őszintén és hangosan, miközben a fejét a lány mellkasának dönti, ahogy az ölében ül, és kell még pár pillanat, hogy az önfeledt nevetést abba tudja hagyni. Lehet, hogy ennyi kellett, és nagyjából ért is mindent. Megköszörüli a torkát, és igyekszik teljesen komolyan a másikra nézni, amikor megszólal, de az ajkai sarkában, és a szeme körül is ott van a vigyor minden apró kis jellemzője. - Te azt hitted, hogy egyéjszakázunk? - Még a hangja is nevet, annyira jól szórakozik az elképzelésen, mert annyira abszurd. Oké, nincsenek a jövőre nézve kiforrott, mindent tudó és látó tervei, de hát hol a picsába szenvedett volna ennyit az előző estéért, hogy az csak egyetlen egy legyen? Éppen azt próbálta kiszedni a másikból, hogyan dolgozik, pontosan azért, hogy hogyan tudnának megint találkozni, de úgy néz ki, ez sem ment át a másiknak. Hát ilyen van? Nem mondja ki még a nyilvánvalót, ha a nevetéséből, meg a kissé ironikus kérdésből még nem jött rá a lány. - Nos, az egy éjszakás kalandokba egy közös kávé és egy reggeli még bele szokott férni. Aztán könnyes búcsút veszünk egymástól, és általában nem sodor többet össze minket az élet. - Bólogatni kezd, mintha ezt halálosan komolyan gondolná, de egyszer csak az ajkai papírvékonnyá nyúlnak meg, ahogy visszafojtja megint a nevetést, és van egy olyan érzése, ha megérti a lány, miért nevet, meg fog rá sértődni, még sem tudja megállni. Ennyi szex után, hogyan lenne képes elengedni őt? Tényleg nem érti, hogy az agyára égette azt, ahányszor a nevét sóhajtotta, nyögte, élvezte az éjjel? - Kira.. - Közelebb húzza kicsit, két keze a fenekére siklik, és finoman rámarkol, kifújva a levegőt az orrán keresztül, mintha a vér elindulna valahova, ahová annyira most nem lenne szerencsés, legalább addig, amíg meg nem tudja mozdítani a lábait úgy, hogy ne érezzen semmilyen fájdalmat. - Tényleg azt gondolod ezek után, hogy ez ennyi volt? - Kérdezi őszinte érdeklődéssel a hangjában, mert nehezen tudja elképzelni, hogy a lány ezt komolyan elhitte magának. Esetleg egy védekező mechanizmusként el tudja képzelni, de hogy ilyen érzést váltson ki belőle az elmúlt éjjel, még a végén Alfonso fog megsértődni, ha ez tényleg így van. De egyelőre nem így áll a helyzet, és bár való igaz, hogy fogalma sincsen, hogyan áll pontosan, de vele akar lenni, az idejét akarja a másiknak, meg a sajátját rászánni, most még teljesen mindegy, hogy milyen indokból kifolyólag.
Annyira váratlanul éri az a nevetés, ami kitör az olaszból, hogy hirtelen nem is tudja, hogy most bőgje-e el magát vagy nevessen vele. Csak nézi, ahogy egész teste mozog a nevetéstől és rá kell ébrednie arra, hogy ez mennyire jól áll a másiknak. Élettel teli, igazi olaszos momentumot kap, melyen kár lenne megsértődni, hiszen semmi bántó nincs benne. – Fogalmam sincs, hogy mit csinálunk – válaszol a kérdésre, mert most már tényleg nem tudja, hogy mi folyik itt. Eddig volt egy gondolata, amit a maga módján meg is osztott a másikkal, aki nevetéssel reagált rá. Kira pedig csak ül ott a másik ölében és próbálja feldolgozni, hogy most mi a fene történik itt. Még csak egy éjszakásnak sem nevezhető? Hát, de akkor mégis hova kéne besorolnia magát? – Nagyon rutinos vagy benne látom – és fogalma sincsen, hogy ez miért esik neki ennyire rosszul, de zsigereiben érzi a feszültséget attól a gondolattól, hogy mennyi egyéjszakással ücsöröghetett itt az olasz. De akkor koncentrál arra, amit hall. Kávé, reggeli, aztán pá és ezt így simán be is nyelné, ha Alfonso nem nevetne megint, amivel már kezdi kissé kellemetlen helyzetbe hozni a nőt. – Most mit nevetsz már megint? – csapja meg a vállát finoman, mert kezdi egyre jobban zavarni, hogy ennyire kivisítja a férfi. Ha képes lenne arra, hogy mozduljon, ez lenne az a pillanat, mikor felkel és durcásan itt hagyja őt a fenébe. De nem csak a testének fájdalma tartja itt, hanem a lelke is. Maradni akar, érezni a másik illatát, azt, hogy bőrük összeér, hogy csak pár centire vannak egymástól. S míg ebben a gondolatban van benne, lassan az agya is képes felfogni mindazt, ami történik. Igen, neki tényleg ennyire rossz emberi kapcsolatai vannak, hogy bőven kell idő, mire leesik neki, hogy miért nevette ki a másik. Mikor a nevét meghallja, már tudja, hogy mennyire ostoba volt és, ahogy közelebb húzza őt az olasz, csak a mellkasába fúrja a fejét. – Most totál ostobának nézel, igaz? – dünnyögi halkan a másik bőrére a kérdését, s néhány pillanatig nem mozdul ki ebből a helyzetből. – Nem tudom mit kéne gondolnom – egyenesedik fel végül, hogy szemeivel a másikét elkapja és félszegen elmosolyodjon. – Nem ismerlek, így képtelen vagyok normálisan gondolkozni és racionális döntéseket hozni – mondjuk ez eddig is nyilvánvaló volt valószínűleg, kezdve a clubba vitt könyvvel, az uno kártyán át, sok mindenig. Az éjszaka is biztosan voltak olyan döntései, melyek, ha nem a férfi társaságában van, nem születnek meg. De mit tudna tenni az ellen, hogy ilyen hatással van rá a másik? Ebben a pillanatban nem szeretné, ha ez csak ennyi lenne, de az esze tudja jól, hogy őrültség lenne, ha többet akarna. Furcsa kettősség dolgozik benne az már egyszer biztos.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Ezt csak direkt csinálhatja a másik; gondolja, és valahogy érzi, hogy nem nevethet fel megint hangosan azon, milyen rutinos az egy éjszakás kalandokban, mert a végén ellöki lélekben ezt a lányt magától, és azt nem akarja. Ő nem úgy fogja ezt fel, hogy milyen tapasztalt ezen a téren, inkább úgy, hogy nem tartotta magát alkalmasnak hosszútávú kapcsolatokra. Vagy egyszerűen csak nem volt rájuk szüksége, ideje sem lett volna, és nem is találkozott olyan nővel, akiért változtatott volna bármin, ami az életét illeti. De férfi, vannak szükségletei, nem olyan rossz dolog időről-időre jól éreznie magát, mert Alfonsonak ez nem strigulákról meg számokról szól. De nagyon vicces, ahogy ez mintha rosszul esne a másiknak, még sem nevet megint, ezen legalábbis nem. Akkor nevet csak, amikor illőnek érzi, és még meg is csapják érte finoman, amitől még inkább nevetnie kell, annyira, hogy majdnem a könnye is kibuggyan, de végül nem szükséges megtörölnie a szemét, mert képes visszafogni magát. Kicsit hihetetlen számára, hogy valaki ennyire fixált legyen, mint amilyen a lány is, és most, ezen a ponton megígéri magának, hogy megfejti, mi olyan baszott vonzó ebben a nőben, mert egyelőre nem érti. De nem is kell, ő nem akar mindenáron és mindent érteni mindig, neki bőven elég, hogy egész éjjel az ágyat nyomták, mert ez többet bizonyít neki, mintha be tudná magukat skatulyázni. Egy kicsit megmarkolja a másik combját, ahová a keze siklik, amikor Kira a mellkasára dől, és még finoman rázkódik a teste a nevetéstől, de hamarosan befejezi, és ingatni kezdi a fejét, jelezve, hogy nem gondolja ostobának. Rendkívül szórakoztatónak gondolja, hogy pont egy olyan férfinek, mint amilyen ő is, magyaráznia kell, hogy mennyire vonzódik, meg akarja ezt a lányt, mintha.. ez nem lenne kurvára egyértelmű. De simul, ahogy már mindketten észrevették, és nála ez is egy hatalmas dolog, mert a közeg, amiben él nyalja a seggét, és neki senkihez nem kellett még simulnia az üzleti életén túl. Az mindig más, őket nem az átlaghoz veszi, az munka. - Olyan apró információkat tudsz rólam, amiket mások alig. - Jegyzi meg, ahogy ajkával finoman érinti a lány bőrét, ahol éri, így a lehelete a bőrére érkezik forrón, de nem szándékosan izgatja, csak közel akar hozzá lenni. Amit ezután tesz, az már sokkal szándékosabb lesz, de úgy érzi, fel kell ébresztenie valamit a másikban, amit vagy nem ismer még a lány, vagy nagyon is ismeri, csak még nem érti. - Kira, nem mindent lehet azonnal megmagyarázni, és megérteni. Túl sokat agyalsz, és nem figyelsz arra, amit érzel. - Mondja lágy hangon, csendesen, mintha titkot osztana meg a másikkal, pedig ez a ház mindig biztonságos volt, és az is lesz, innen semmi sem kerül ki, főleg olyan kezekbe nem, akik használnák az adott információt ellene, ellenük. Erre Alfonso mindig nagyon odafigyelt, főleg azért, amilyen életet ugye él, és amilyen közegben teszi ezt. - Mit érzel, ha ezt csinálom? - A szavakat követően úgy csókol a másik nyakába, mint este, a konyhában, amikor mögötte állt, és hozzádörgölőzve a tudtára adta, mennyire kész rá megint... vagy inkább még mindig, mert ugye nem nyugodott meg egy percig sem. A teste azonnal reagál arra, amit csinál, ezúttal viszont csak az egyszerű gondolat, hogy az övé lehetne megint, kirázza a testét, és olyan sebességgel fut végig rajta a libabőr, hogy még őt is meglepi. - Látod? Te ezt műveled velem. - Mondja vigyorogva, ahogy felnéz a másikra, és Kira biztosan érzi a libabőrt minden ponton, ahol egymáshoz érnek. Kifújja a levegőt az orrán át, és odafigyel arra a nyomorult vérre, mert mindenük fáj, az istenért.. - Én sem tudom mi ez, de hogy nem egy kurva egy éjszakás kaland, az biztos. - Mondja kicsit komolyabb tekintettel, mert nincs neve a viszonyuknak, de legalább ezt az egyet zárják már ki, mert a gondolattól is rosszul van.
Muszáj ezen nevetnie, mert nem hiszi, hogy igaz lenne. Amennyiben mégis, vajon mit ér azzal a későbbiekben, hogy mely pontoktól jön teljes extázisba a másik? Nem terelheti el mindenről a figyelmét azzal, hogy szexelnek, mint a nyulak. Bár biztosan ennek is meg lenne a maga pikantériája és ahogy elnézi a férfit, ő simán benne lenne. Hogy a fenébe lehet olyan az olasz, mint egy tizenéves kamasz, aki most fedezte fel a nőket? Tuti szed valamit, hát az ő fiatalabb porickái nem bírják ezt az egészet. Mondjuk, ez inkább annak tudható be, hogy az ő szexuális élete eddig eléggé lapos volt, Andresra is azért fanyalodott, mert már muszáj volt levezetnie így a feszültséget. De Alfonso teljesítményéhez és tudásához képest még egy laza pettingnek sem titulálná azt, ami történt közöttük. – Mert világéletemben így működtem – nem fog ez egyről a kettőre változni. Neki kellenek az összefüggések és az, hogy minél előbb kapjon választ. Sosem érzelmi alapon döntött, s nem is ragaszkodott ahhoz, hogy kövesse azokat, inkább tanult, mérlegelt, tervezett. Ezért is van most bajban, hiszen ennek egyelőre nincsen meg a megoldása, az útja, így rajta lassacskán eluralkodnak a kényszeres mozdulatok, amibe képes lesz beleőrülni, ha arról van szó. Hangos sóhaj szakad ki belőle, mikor az olasz nyakába csókol, egyből beugrik neki az, hogy hová jutottak egy ilyenből éjszaka, így a vágy mellé, némi fájdalom is kiül az arcára. Nem, egyszerűen nem képes arra, hogy most megint hancúrozzanak, mert annak végeláthatatlan egymásba kavarodás lesz a vége, amiből majd ki sem akar szakadni. – Vágyat és fájdalmat – válaszol halkan, majd elneveti magát a második szó után, mert ezt csupán azért teszi hozzá, hogy újra érzékeltesse, hogy nem kéne. Tényleg nem. Érezve azt, hogy Alfonso bőre libabőrös lesz, s szavait hallva, lehunyja szemeit, mert egy kicsit elszeretne veszni a pillanatban. Igen, ebben a pillanatban, nem abban, mikor egymást állati ösztönöktől hajtva nyüstölik, hanem az itt és mostban. Miért? Mert ez valami olyasmit ad, mellyel képes átlendülni azon, amit eddig hitt és képzelt az egészről. - Akkor bajban vagyunk – valószínűleg nem ezt kéne mondania, de belőle így jön ki most a dolog. Így tudná legjobban kifejezni ezt az egészet, hiszen - és tudja, hogy nem kéne agyalnia, de megteszi-, ha elkezdi szépen lassan végig venni az életüket, teheti ezt nagyzolva, de akár elaprózva is, annyira különbözőek mindenben, hogy ez csak katasztrófába fulladhat. – Ha tovább ücsörgök az öledben, abból megint olyasmi lesz, ami hiába felemelő, de most az egész napot romba döntené – sóhajtja halkan a valóságot az olasz ajkaira, majd ad az arcára egy apró puszit. Igen, az arcára, nem az ajkaira, mert tudja, hogy hova vezetne.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Válaszként hümmög egy sort, és az elméjében a fogaskerekek már azon agyalnak, hogyan tudná kettejüket a lány nyelvére lefordítani. Biztosan nem lesz egy egyszerű feladat, de meg akarja próbálni, hátha könnyebben oldódik a másik, és hajlandó leengedni idővel a falakat Alfonso előtt, mert őszintén? Ezt a férfit itt nagyon érdekli minden, ami a szexen túl a lányt jelenti, de keveset lát belőle, mert nem engedi be egyelőre. Milyen ironikus, hogy mennyiszer engedték be az éjjel valójában, és közben meg szinte egyáltalán. Halkan felnevet, éppen akkor mikor a hideg is kirázza, mert Kira tökéletesen leírta a helyzetüket, anélkül, hogy tisztában lenne a részletekkel. Ennek nem feltétlenül kellene viccesnek lennie a férfinek, de egyelőre, mivel maga sem tudja még, mire készül ezzel a lánnyal, nem tud rajta nem nevetni. Most vágyakozást éreznek, később viszont biztosan fájni fog, mert jó vége Alfonso szerint sem lehet a kettősüknek, ő viszont mégis meg akarja próbálni. Neki ezt kellene elsősorban megértenie, hogy miért? Miért ez a lány? Nyomokban benne is felfedezhető néhány, a másikra jellemző tulajdonság, mint például most is; pro és kontra módon kezd pörögni az agya, nyilván a pro az eszméletlen szex, a kontra pedig a lány kora - hisz az apja lehetne tényleg -, a társadalmi helyzete a kötelezettségeit érintően, a zárkózottsága, a hivatása.. Ezek közül egyik sem fogadná el az igazi énjét, szóval akkor miért is csinálja? - Igen, abban. - Mondja őszintén, ahogy néhány csókot nyom a lány bőrére a mellkasán, mint aki nem tudja megállni, valójában viszont csak közelséget akar, addig, amíg azt megengedheti magának. Nem tudja, hogy az élete meddig maradhat titokban a másik előtt, addig pedig szeretné megélni a lányt teljesen egészében, mert hirtelen fogja magát elszakítani a férfitől, ebben Alfonso szinte biztos, és ő nem akar hiányérzettel hátramaradni. Érti a jelzést, bár ha bármikor máskor kapott volna puszit az arcára, biztosan megmutatná a másiknak, hogyan kell ezt csinálni, és szenvedélyesen szájon csókolná, de most érti. Még nyom egy csókot a másik vállára, és elfogadja, hogy most menniük kell a dolgukra - még ha nehezen is -, és feláll a másikkal az ölében, könnyedén, hogy utána a talpára tudja ereszteni, miközben már mindketten állnak. - Gyere, szerezzük meg a cuccaidat, aztán beviszlek a városba. - Azért némi csalódottság látszik az arcán, de az nem az estének szól, hiszen az tökéletesre sikerült őszerinte - nem is merte őszintén gondolni, de így lett -, hanem az elválás gondolata miatt. Ő nem a másik arcára, hanem a homlokára nyom egy csókot, aztán rávigyorog, mintha azt akarná üzenni, hogy ennek még nagyon nincsen vége, és elindul a házba, hogy Kira dolgai is meglegyenek, és ő is el tudjon készülni a clubba való látogatáshoz.
Kezdőlap
