Ohioban születtem, Columbusban. Ez egy majdnem egy millió fős lakosságú város, mely főként az oktatásáról és az egészségügyről híres. Itt Columbusban van az USA legnagyobb egyeteme az Ohio State University. Igaz, én nem ott tanultam, hanem két másik egyetemen.
A nagy szüleim földművesek voltak. Eredetileg nem, de idősebb korukra visszavonultak a város vidéki részére, ahol erdők és szántőföldek is voltak, hogy növényeket termesszenek, fákat neveljenek, állatokat tartsanak. Szüleimmel gyakran én is lementem hozzájuk a belvárosból, volt, hogy ott töltöttünk néhány napot, de az a ritkább eset volt. Inkább csak futólag látogattunk oda, hiszen apámnak és anyámnak is megvolt a munkahelye, én meg még tanultam, nem sok időnk és energiánk volt rá, hogy náluk vendégeskedjünk a "tanyán".
Az ott töltött időkben volt az első élményem a földönkívüliekkel. Egyik este kinéztem az emeleti szobám ablakán és a fák felett egy azonosítatlan repülő tárgyat figyeltem meg. Akkor még elég kicsi voltam, hogy ne tudjam mi az, de, ahogy beszélgettem róla a nagy szüleimmel és a szüleimmel ők mondták, hogy UFO-t láthattam.  Az eset akkora hatással volt rám, hogy azóta megszállottan kezdtem érdeklődni a földönkívüliek után. Igyekeztem informálódni és nyomozni, olvasni utánuk.
Mikor középiskolás lettem sokkal szabadabb is lettem, így jobban tudtam hódolni szenvedélyemnek és sikerült begyűjtenem archív újságcikkeket, a diákmunkás pénzemet ufós könyvekre költöttem, aztán, ahogy egyre több mindennel ismerkedtem meg, úgy kezdtek el érdekelni a kriptidek, az emberfeletti képességek, átkok és az összes többi paranormálisnak nevezhető dolog.
Megszállottságom egyszer csak új szintre lépett, amikor a barátaimmal kirándulni voltunk Gifford State Forestben. Ez egy erdő Ohioban, Bern településben, ami Athén megyében van. Egy kis erdő, sziklás területekkel, dombokkal. Amolyan turista hely.
Az egyik barátom megsérült, eltört a lába. Tudtuk jól, hogy a környéken van egy tenyésztő iskola, így a másik két cimborám elment, hogy megkeresse a telepet, én addig ott maradtam sérült barátommal, Mike-al. Talán életem legrosszabb döntése volt, és egyben a legjobb is. Ez mai napig kétes érzéseket ébreszt bennem. Az erdőből furcsa hangok szűrődtek ki, mintha valami vad lenne a környéken. Hát megijedtem, mit ne mondjak, hiszen elvileg egy biztonságos erdőben jártunk. Elmentem, hogy megnézzem mi lehet az. Kés volt nálam, szóval nem aggódtam annyira, mint mondjuk Mike, akinek se kése nem volt, se futni nem tudott.
Bementem a fák közé, de nem találtam senkit és semmit, ám mikor visszamentem Mikehoz sokkot kaptam. Egy furcsa lény volt ott vele. Embernek tűnt, de szőrős volt, akár egy állat, szájában agyarszerű fogakkal, furcsa, állatszerű fülekkel. Ujjai végin lévő karmaival megtépte Mikeot és fogaival szétharapta a nyakát. Nem tudom mi történt ezután, mert elájultam.
Egy kórházban ébredtem fel. Nem tudtam miért nem támadott meg engem is.
A kórházban a rendőrség kihallgatott, ők mondták el azt is, hogy Mike elvérzett. Szerintük egyszerű vadállat támadás volt. A pszichológusok szerint csak a fantáziám és a félelmem játszott velem, de én tudtam az igazságot. Mike barátomat egy farkasember ölte meg. Tudtam. Nem csak azért, mert láttam, hanem mert többen is igazolták, hogy az erdőben már mások is látni véltek egy bozontos, furcsa kinézetű emberszerű alakot.
Az eset után egy rövid ideig pszichológusok kezeltek, ám miután felépültem a traumából visszamentem néhányszor az erdőbe, de soha többé nem láttam azt az alakot, aki azon a tragikus napon megölte sérült barátomat.
A legrosszabb az volt, hogy ott voltam, de nem volt sem erőm, sem lélekjelenlétem, hogy a segítségére siessek. Cserben hagytam és ez bántott a legjobban.

Miután elvégeztem a középiskolát egyetemre mentem. Marylandbe költöztem, ahol szüleim fizették az albérletem. A John Hopkins Egyetem filozófia szakának hallgatója lettem, közben a Maryland The Daily Record újságírójaként dolgoztam. Kezdetben csak közéleti cikkeket írtam, de idővel kezdtem azért a paranormális jelenségek kapcsán is cikkeket írni. Írtam átok által meghalt emberekről és megmagyarázhatatlan tűzesetekről is, amik elég jó visszhangot kaptak, így egyre inkább kezdtem a témánál maradni és abban írni, amit tényleg szeretek és jól értek hozzá.
Miközben folytak egyetemi tanulmányaim és építettem újságírói karrierem megismerkedtem Cheryl Costa ufológussal, ki a Nemzetközi UFO Kongresszus és a MUFON szimpóziumok egyik előadója, a syracusenewtimes.com UFO rovatának rendszeres írója.
Sokat tanultam tőle az ufológiáról és ő hozott össze Raymond E. Fowler ufológussal is, aki a tanárom is lett annak idején.
A John Hopkins elvégzése után átköltöztem Wisconsinba, Madisonba, ahol az egyetemen fizikát kezdtem hallgatni. Szükségét éreztem, hogy elvégezzem, hiszen a tudományos vizsgálatokhoz a megfelelő háttértudás elengedhetetlen. Hiába volt meg nekem a tudásom a paranormálishoz, kellett a megfelelő természettudományos háttér, hogy saját, önálló vizsgálatokat és számításokat végezhessek.
Tovább építettem kapcsolati hálómat és megismerkedtem David Fontana parapszichológussal. Szakterülete a poltergeist jelenségek és médiumok voltak. Egykoron ő volt a Pszichológiai Kutatók Társaságának elnöke is. Nagyon profi fazon volt és összehozott engem Zak Bagans szellemvadásszal, paranormális nyomozóval, akivel jó barátságba kerültem.
A tanulás és a munka mellett jutott időm persze a nőkre is, de sok sikert nem értem el. Valamiért nem én voltam a nők álma, de futó kalandjaim és néhány hetes kapcsolataim lettek, de nem volt hónapokon és éveken át tartó szerelmi viszonyom. Igazából nem is bántam, hiszen így arra jutott több időm, ami a mániám is volt egyben.
Igaz, sose éreztem nagy szükségét annak, hogy összejöjjek egy nővel, aki miatt aztán fel kell adnom azt, ami az életcélom, szóval törtettem előre. Azt szokták mondani, akit az élet nekem szán, az úgyis meg fog találni és a sors intézi. Hát én megfogadtam a jó tanácsot és eszembe sem volt rágörcsölni arra, hogy egyedül fogok meghalni egy idegen faj boncasztalán.

Mikor diplomámmal a kezemben végre magam mögött tudhattam az egyetemet New Yorkba költöztem, Staten Islandre, de csak albérletbe. Nem akartam saját házat, saját lakást, hiszen az életem folyamatos mozgásban volt. Költözések, külföldi kutató munkák, építettem kapcsolataim és végül megnyitottam saját irodámat is. Persze nem volt irodám, mert az általában az aktuális albérletem szokott lenni. Az vállalkozás székhelyének a címe az Ohioi családi ház volt. Ez nem is volt gond, hiszen általában én szoktam címre menni, vagy az albimban szoktam találkozni az emberekkel, akik megkeresnek.
Volt már mindenféle esetben részem. UFO észlelések, átkok, poltergeist, kriptidek, stb.
Legnagyobb elért eredményem az volt, amikor a rendőrséghez is és az FBI-hoz is eljutott a hírem és felkértek, hogy legyek a szakértőjük egy-egy nyomozás során. Hiszen, amikor egy adott eset átlépi a hatóságok "hatáskörét", akkor jönnek a külső szakértők. De mit is jelent ez?
Volt egy áldozat, akinek úgy törtek el a csontjai, hogy nem voltak bántalmazásra utaló jelek. Volt részem spontán emberi öngyulladásban is, ahol külső tűzofforrások nélkül gyulladtak ki emberek és furcsa támadások is, vagy olyan esetek, ahol különösen magas volt a radioaktív sugárzás.
Persze mindenre van magyarázat, igaz? Igen, elég sok mindenre van tudományos magyarázat, de van, amikor a tudomány sem tud mindenre igazolást benyújtani. Bizony nem minden a tudomány, van, ami átlépi a határokat.

A kormány tudja az igazságot rengeteg mindenre, ott lapulnak náluk azok a titkosított akták, amiket senki sem láthat. Az 1966-os Freedom of Information Act és az 1974-es Privacy Act törvényeknek hála mára már egészen sok hatósági és kormányzati dokumentumhoz is hozzá lehet férni (még ha nem is minden adat szerepel bennük), amikben lehet bizonyos paranormális aktákat is fellelni, amikben a rendőrség és az FBI korábban nyomozott, de tisztában vagyok vele én is és mások is, hogy így sem juthatunk hozzá mindenhez. Vannak olyan dokumentumok, amiket csak a kormány ismerhet és azok, akiknek a kormány megengedi.
Én mostanra már mozgok olyan körökben, hogy hozzá férhessek titkosabb dokumentumokhoz is és együtt tudjak dolgozni a hatóságokkal is. Vannak politikai és hatósági kapcsolataim is. Feltett szándékom, hogy szert tegyek ezekre az aktákra és átnézhessem őket, ha sikerül, le is másoljam őket. Tudni akartam az igazságot. Persze ez azért elég nehéz munka.

Munkám során sokat dolgozom New Yorkon kívül is, más államokban is, más országokban is. Sokat utazom, hogy a világ több pontján is ismereteket szerezzek és nyomozásokat végezzek, megismerkedhessem különböző szakértőkkel, kutatókkal.
Sokszor keresnek meg átlag emberek, vagy felsőbb kategóriás emberek is, hogy elmeséljék nekem élményeiket, eseményeiket. Felkérnek engem, hogy járjak utána. Ezek az emberek nekem legalább olyan fontosok, mint a hatósági nyomozások, hiszen ezek az emberek is közelebb vihetnek engem az igazsághoz.
Mindig van valami, amin érdemes dolgozni, bár ennek a mesterségnek is megvan a hátránya, hiszen igen csak költséges. Úti költség, a szükséges eszközök költsége, a rá szánt idő és még lehetne sorolni. Nameg persze meg is kell élni. Szerencsére van pénzem. Sok könyvet írtam már paranormális témában, abból is van pénzem. A rendőrség is szokott fizetni, továbbá szoktam még újságoknak is írni, így van bevételem. Nameg még innen-onnan azért cserren-csuppan, de ha valaki arra adja a fejét, amire én, akkor az nem a pénz miatt csinálja, hanem az igazság keresése miatt.
A mánia miatt, azért, mert érzi, hogy ez az ő életcélja.

De vajon mi az igazság? Létezik az igazság?
Talán. Én hiszek benne. És azok is hisznek benne, akiktől tanultam, akikkel jó barátságban vagyok és akikkel megesik, hogy együtt dolgozom.
Nem tagadom, ez az életforma nem veszélytelen és nem is mindig kifizetődő, de hiszek benne, hogy nem eredménytelen és egyszer sikerül elérnem a céljaim. Elérni a céljaink.

The "Skinwalker Attack" - Interview

Útban voltam Salt Lake Citybe, Utah államba, ahonnan autóval fogok tovább menni Uintah megyébe, hogy beszéljek egy férfival, akinek van számomra egy borzongató története. Amikor meghallottam miről lenne szó nem tudtam visszautasítani az ajánlatot, hiszen egy olyan témában akart velem beszélni, ami régóta közel állt már az érdeklődési körömhöz, de nagyon ritka, ha valaki ilyen esettel keres meg.
Ez az eset talán újabb támpontot ad ahhoz, hogy rájöjjek mi történt Mikeal azon a végzetes napon a Gifford State Forestben.
Sokaktól megkaptam már, hogy bolond vagyok, amiért képes vagyok ilyen utakra elmenni, hogy különböző "humbug" sztorikat meghallgassak bizonyos emberektől. Végülis csak hat órányi repülő út és fél óra kocsikázás. Az nem is olyan sok, inkább pénzben költséges, de nem fog a földhöz vágni.
A férfi, Ethan Groff Uintah megye Sheriff helyettese. Az eset, melynek kapcsán megkeres egy különös gyilkossági ügy, mely egy hete történt és amiért a Sheriff helyettest ideiglenesen nyugalmazták.
De erről majd később mesélek úgyis.

Megérkeztem Salt Lake Citybe.
Kénytelen voltam elsőnek ide utazni, hiszen itt van a legközelebbi reptér, mely Uintah megye közvetlen közelében van, innen már egy bér autóval huszonakárhány perc alatt át tudtam menni az említett helyre, hogy találkozzam Groffal és el tudja nekem mesélni a teljes, hátborzongató történetet, melyben része volt, s mely - ha csak ideiglenesen is - de az állásába került.
Az autó út valóban rövid volt, Groff pedig a saját lakásában fogadott engem. Kezet ráztunk és bemutatkoztunk egymásnak.
- Nigel Strieber. Örvendek.
- Részemről a szerencse! Ethan Groff. Örülök, hogy eljött.
- Ha fizettek volna se hagytam volna ki!
Vendéglátóm nappalijában ültünk le egy kávé társaságában. Ott kezdett bele a sztori felvázolásába.
- Szóval... hol is kezdjem...
- Nyugodtan a legelején. De várjon. Előtte had kérdezzem meg, megengedi, hogy a beszélgetésünket rögzítsem? Nem adom ki senkinek, nem hozom engedély nélkül nyílvánosságra, ez csak nekem kell.
A férfi elgondolkodott, majd bólintott.
- Igen, persze.
- Köszönöm.
Elővettem, kitettem az asztalra és bekapcsoltam a diktafont.
- Akkor kezdje az elején.
- Rendben. Múlthét kedden történt.
A Bridger Lake... nem tudom, ismeri?
- Nem, nem ismerem - ráztam meg a fejem.
- Ez egy kemping helyszín a városban. Itt van Salt Lake City mellett. Szóval... ki kellett mennem. Voltak ott kempingezők. Az egyiküket megölték, a többiek pedig felhívtak minket, hogy egy gyilkosság történt. Kimentem, jött velem még két másik tiszt is. Ők sajnos nem láttak semmit.
Bridger Lake egy tó, körülötte túra ösvények, erdő, meg minden.
Kimentünk a helyszínre és ott... ott minden megváltozott. A holttest... a holttest nem volt különös. Egy vadállat támadás, ám az ott jelenlévők mást mondtak. Igazából ha belegondolok, furcsa volt az egész, hiszen ott a környéken nem élnek vadállatok, főleg nem olyanok, akik embereket ölnének. Biztonságos turista helyszín. Szóval, megvizsgáltuk a testet. A bestia elharapta a torkát és szanaszét marcangolta...
Láttam a férfin, még most is rettenetesen fél és újra átéli a megrázkódtatásokat. Sajnáltam szegényt.
A története hasonló volt ahhoz, amit én éltem át Miek-al, de ott a támadó félig ember-félig valami farkaslény volt.
- A test vizsgálata után beszéltünk a kempingezőkkel is. Ők... azt mondták egy szörny tette. Valami, ami képes volt emberből farkassá változni és farkasból emberré. A tanúk úgy írták le, mint egy autó méretű fekete, dús bundájú, vörös szemű farkast.
Elkezdtük átfésülni a környéket, az erdőt és a táborhelyeket, a folyópartot... aztán... megláttam őt a fák között. Borzalmas volt, és hatalmas és... vörösen izzottak a szemei, akár a parázs. Félelmetes volt. Egy óriási farkas. Mr. Strieber... olyan volt, mintha a Pokolból jött volna el értünk.
A kávémba kortyoltam és együtt érző pillantást vetettem felé.
- Mit ön csinált ekkor?
- Megdermedtem. Mint a szobor. Észre vett, de nem kellettem neki. Másfelé futott el, én pedig elővettem a pisztolyom és utána siettem. Amikor a nyomába értem, akkor már nem láttam a farkast, csak egy embert. Egy meztelen férfi rohant a fák között az autó út felé. Utána kiáltottam, hogy álljon meg. Ekkor bevetette magát a bokrok közé és eltűnt a szemeim elől. Utána rohantam, majd mikor odaértem már nem láttam sehol, viszont a fák közül kirontott a farkas és nekem támadott. Szerintem, ha két lábra állt volna kétszer akkora lett volna, mint én. Életemben nem láttam még akkora dögöt. Fejvesztve menekültem, ő pedig utánam. Nem tudtam lerázni, ezért rálőttem. Emlékeim szerint négy töltényt eresztettem belé, melyek meg is sebezték.
- Mi történt a farkassal?
- Elrohant. Kirohant a főútra és...
Láttam, hogy keresi a megfelelő szavakat, de maga se hiszi el, amit mondani akart nekem.
- Utána mentem. Amikor beértem a kanyarban, láttam, amint... amint... jézusom én nem is hiszem el, hogy ilyen megtörtént... - motyogta reszketve, sápadozva. Remegő kezeivel felemelte a kávét, de kilötyögtette.
- Nyugodjon meg, Mr. Groff, most az otthona biztonságában van. Itt nem érheti baj. Vegyen nagy levegőt és folytassa - mondtam neki nyugtatólag, kezeimmel csitító, békés mozdulatokat tettem, majd mikor kicsit lejjebb higgadt kortyoltam a kávéból. Legbelül éreztem, hogy darabokra szed a kíváncsiság. A vágy, hogy minden részletet megismerhessek a sztoriból.
Ethan bólogatott és egy szusszanás után nagy levegőt vett.
- Mit látott Mr. Groff? Mit csinált a farkas?
- Nem a farkas. Illetve... illetve, ő de mégsem...  a férfit láttam újra. Négy lőtt seb volt a hasánál, az oldala tájékán. Pont ott, ahol eltaláltam a farkast.
Elámulva hallgattam a férfi történetét. Elképesztő volt.
- A férfi be ült egy autóba a hátsó ülésekre, a kocsi pedig eltűnt a szemeim elől. A sofőr elhajtott.
- Megvizsgálták a farkas vérét?
- Igen. ember vér volt. Megvizsgálták a vért, ami a férfiból származott. Ami akkor folyt a földre, amikor be ült a kocsiba. Az is ember vér volt. Ugyanaz a vér, amit a bokrok között fedeztek fel, ahol lelőttem a farkast.
Amikor a történetem elmeséltem a jelentésemben... kényszer szabadságra küldtek. Azt hiszik őrült vagyok. Vagy azt, hogy hallucináló gyilkos. De az ugyanaz, nem? Pszichiáterhez kell járnom, ráadásul FBI nyomozás is indult az ügyben. Csak akkor állhatok újra szolgálatba, ha a doki szerint is egészséges vagyok és az FBI is lezárta a nyomozást.
- Nade a kempingezők... ők is vallomást tettek, nem?
- Igen. És a javamra, de... ők csak egy farkast láttak, semmi mást. Az alakváltást, meg a lövéseket, meg a mindent nem... És a holttesten is végtére is csak farkas fog és karom nyomok voltak.
- Találtak farkas tetemet?
- Nem. Éppen ez a helyzet. Hogy találtak volna, Mr. Strieber, a farkas autóba ült és elment!
- Mivel magyarázzák a felettesei, hogy nincs tetem? Négy lövés után lennie kéne, az a farkas nem juthatott messzire.
- Úgy vélik valahol egy autós felvehette, hogy megmentse az életét. Tudja, mint egy sérült kóbor kutyát. Ah... nem hittek nekem. Igaz, lehet én se hittem volna el másoknak, de a saját szememmel láttam az esetet!
- Azt hiszik egy embert hallucinált farkasnak, akit lelőtt, de elmenekült?
- Talán igen.
- Nade azt a kempingezőt egy farkas támadta meg. És volt egy ember is ott, aki ön szerint a farkas. Ha ön valóban farkast lőtt, kellene lennie farkas vérnek is. Ez nekik nem volt furcsa? Hiszen ott csak ember vér volt.
- Ez így van... de látja, nem hisznek nekem. Nem tudom mit hisznek...
- Talán nem is akarják, hogy kiderüljön az igazság - elmélkedtem. - Lehetséges, hogy a közeli Skinwalker Ranchről szabadult?
- Erre már én is gondoltam, hiszen ott sok hasonló jelenséget láttak már, de akkor is... borzalmas és rettenetesen féltem és... és hihetetlen, hogy létezhetnek ilyen dolgok...
- Sok minden létezik, Mr. Groff. Több, mint, amit ön valaha is gondolna. El fogok látogatni a Ranchre. Van még valami, amit hozzá tudna fűzni?
Homlokát masszírozva gondolkodott el.
- Nem tudom... fáj a fejem és annyira... el vagyok gyötörve. Gondolkodnom kell kicsit - sóhajtott.

Még egy ideig beszélgettem Ethan Groffal, aztán elhagytam a lakást. Mikor autóba ültem még láttam, amint két fekete öltönyös férfi besétál a tömbházba, majd egy rendőr autó állt meg mellettem.
- Hé, uram. Tilosban parkol. Álljon el innen, vagy meg kell büntetnem!
Meglepetten pillantottam a rendőrre. Tilosban?
- Nézzen csak le!
Lenéztem és valóban, ott volt a sárga felfestés. Méghozzá friss! Ezt nemrég festették fel. Ez biztos nem volt ott, amikor leparkoltam, megnéztem előtte. Talán, amíg benn beszélgettem akkor festették fel.
Elhűlten néztem a rendőrre. Kénytelen voltam engedelmeskedni, nem akarhattam balhét a hatóságokkal, főleg, mikor láttam, hogy ki akar szállni, ami ki tudja mihez vezetne. Éreztem, hogy muszáj lesz távoznom, mert cseppet sem lenne jó vége, ha össze akasztanánk a bajszunk.
De mégis kik mehettek be a házba és miért kell engem innen eltűntetni?
A legrosszabbra gondoltam: Egy tanút akarnak eltűntetni.