Mivel nagy estére készülnek a clubban, Alfonso kiveszi a részét nem csak a nappali előkészületekben, de az éjjeli szervezésben is. A nagyszabású buli mellett számít az üzleti partnerei jelenlétére is, akiknek általában könnyedén ad figyelmet, és nem okoz nehézséget neki az sem, ha fel és alá kell rohangálnia egész éjjel.
Erre számít, és igazából nem téved sokat, amit valamilyen különös oknál fogva nem is szokott tenni szinte sosem, legalábbis ő biztosan elhiszi magáról, hogy képessége van ahhoz, hogy megmondja, hogyan alakulnak majd bizonyos dolgok. A lépcsőn lefelé haladva éppen a VIP részleget hagyja el, amikor a következő szállítmány érkezéséről értesítik egy gyors, virágnyelven megfogalmazott üzenet segítségével, ő pedig ahelyett, hogy a dübörgően modern zenében veszne el, a következő egy órában a szállítmány jólétéről, és megfelelő helyére kerüléséről gondoskodik. Néhány szót kell váltania a dealerekkel, hogy tudják, ma este a club melyik részében kezdjék meg a szórást, aztán úgy tudja, Tiger érkezik hozzá egy beszélgetésre, ő pedig már érzi a szivar és a whisky ízét a szájában, ami jellemzően körüllengi a VIP közegét, amikor a hangos, vad bulizásból a halkabb, komolyabb témákat részesítik előnyben, vagy egyszerűen csak le akarnak engedni, kedvük szerint.
A nightclubban ezen az estén különösen nagy a tömeg, ugyanis a megszerzett, Los Angeles-i DJ srác tényleg érti a dolgát, és rengetegen imádják - őt egyébként elég volt biztosítani a megfelelő fizetségről, és az egyéb, por állagú ellátásról, és már jönni is akart -, amitől a fiatal lányok és a magukat menőnek gondoló fiúk jobbra balra történő, hullámszerű vonaglása tölti most meg a teret, néhány órája. Tigerre várva egy ideig figyeli ezt a vonagló tömeget, és ezredjére is megbizonyosodik arról, mennyivel érdemesebb úgy élni, hogy ő van ennek a ranglétrának a tetején, és azok, akik fogyasztanak neki, tulajdonképpen az alján. A sötétben, a neonfényeket kikerülve nézi még egy darabig az egyik lányt, akin valamiért megakad a szeme, aztán az egyik biztonsági őrnek szól, hogy diszkréten szabaduljanak meg tőle, mert egy kicsit túltolta a mai estét, és ez már ront az összképen.
Aztán intenek neki, hogy Tiger megérkezett, ő pedig ismét érezni kezdi, főleg a szivar ízét a szájában, azonban a visszafelé úton kénytelen megtorpanni, és felfogni azt, ami a szemei elé tárul, mert ilyennel még sohasem találkozott.
Mégis ki az, aki egy olyan estén, amikor az egyik leghíresebb DJ játszik az országban, leül az egyik bőrkanapéra a folyosón, és elővesz egy könyvet, hogy a nightclub mindenféle szolgáltatásán túlmenően, inkább azzal szórakoztassa magát? Int az egyik vele tartó őrnek, hogy kérjen pár percet Tigertől, mert ez valami olyasmi, aminek a végére szeretne gyorsan járni.
Csendes megfigyelőre vált, és először próbálja a könyvbe temetkezett lány vonásaiból kideríteni, miért lehet érdekesebb egy.. orvos írta bármilyen könyv az ő létesítményénél, de a fáradt, sorok követésében kicsit elmeredt tekintet, valamint a tartás sincsen a segítéségére a megoldásban.
Tiger várhat, a múltkori hecce után még egy kicsit pikkel rá, ezért megengedi magának, hogy az ő szórakoztatása helyett kicsit magával tegye ugyanezt, még ha ezt ő más helyzetben, egészen másként képzelné el.
- Milyen a könyv? - Kérdezi vigyorogva, akcentus nélkül az idegen lányt, és teszi ezt elég hangosan ahhoz, hogy kizökkentse a könyv okozta transzból, amiért egyáltalán nem érzi magát rosszul. - Ezt a tevékenységet inkább otthon szokták végezni, nem igaz? - Nem tesz megjegyzést arra, hogy ez egy szórakozóhely, ahová szórakozni járnak a fiatalok, ahogyan azt sem mondja, hogy tulajdonképpen az egész kóceráj az övé. Egyelőre csak kíváncsi egy őszinte reakcióra egy lánytól, aki isten tudja, mit csinál egyébként, és legfőképpen, miért teszi azt.

A nevetés kerülgeti, és ez valószínűleg meglátszik minden vonásán, pedig ő aztán mindig ad arra, hogy azt lássák tőle és belőle, amit szeretnének. Most viszont nincsen egyetlen gesztusának sem tétje, sőt, baromi jól szórakozik az egész helyzeten, pedig az ő szórakoztatásához a léc általában ennél azért magasabban szokott lenni.
Mégis, valahogy illene értelmezni a látottakat; egy pimaszul fiatal lány, egyébként a helyhez mérten szépen felöltözve, az egyik bőrkanapéján könyvet olvas, miközben a tömeg megőrül alig egy-két helyiséggel odébb, mert ő, és nem más, elintézte ezt az amúgy nagyon idegesítő, de nagyon népszerű srácot ma estére. Ha tudná, kivel sikerült szóba elegyednie, és, ha az itteni közegből való lány lenne, akkor istenként tekintene rá, amiért ezt így elintézte, és még szóba is hajlandó vele állni. De ő másnak tűnik, ami általában taszítja Alfonsot, de mostanában unatkozik, és még nem találta meg magának a következő drága hobbit, amivel lefoglalhatja magát egy időre.
Vagyis most már úgy tűnik, igen, az meg, hogy drága lesz-e, az idő megmondja, gondolja.
Széles vigyorral az arcán huppan le a bőrkanapé szabad felére, amitől a másik telefonja valamivel odébb, a lány felé pattan, és irányt vált, tehát képernyővel lefelé érkezik, hogy ne láthassák a visszaszámlálót tovább. Ezen ismét nevetni akarna, és felkapja a másik készülékét, mielőtt a lány esetleg meg tudná fordítani. Nem szokta összehozni ennyire kimért emberekkel az élet, mint amilyennek ő tűnik, de talán emiatt érzi azt a megrögzött fixációt, amit a jövő és menő hobbijai iránt szokott érezni, most erre a lányra fókuszálni hirtelen.
- Van még itt hely. - Mondja kissé talán a lány szemszögéből nézve túlságosan is magabiztosan, de nála ez az alapjárat, és gondosan ügyel rá mindig, hogy sohase mutasson ennél kevesebbet. Mondjuk nem is szokott már ennél kevesebb lenni, szinte soha. - Avass be, ez mi a francnak? - A mutató, és a hüvelyk ujja fogja közre a telefont; egyik a hátát érinti, másik a képernyőt, és így kezdi pörgetni a készüléket az ujjai között, valószínűleg már elnyomkodva, vagy leállítva az időzítőt, és kíváncsi, hogyan reagálhat nagy merevségében a lány arra, ahogy a nyugalmát éppen a rá jellemző káosszal szétbombázza.
- Ennyit vagy hajlandó egy huzamra olvasni, vagy ennyi van hátra a megpróbáltatásaidból? - Pimasz vigyorral kérdezi az arcán, amiből egyértelműen kiérthető, mennyire megdöbbentő számára ez a viselkedés, de persze ennek egy része színjáték, hiszen a vigyor elárulja, mennyire szórakoztatja ez a hirtelen helyzet és találkozás.
- Szoktak a partnereim panaszkodni arról, mennyire nehéz a mai generáció kedvére tenni, de azért ez túlzás. - Nevet fel halkan, ahogy ércelődik a másikon, és ezzel a mondattal finoman elhinti, hogy ez amúgy az ő clubja, és bár kitette a lelkét a mai estéért, úgy néz ki, nem mindenkinél talált be a jó DJ, meg a rengeteg drog, amit intézett. Ez akár sérthetné is a lelkét, ha az egója törékeny lenne, de utóbbiról szó sincsen.

Egy ilyen helyen szórakozni szokás, gondolja, ennek pedig megannyi formája létezik. Most éppen nem sok napozik, vagy issza magát a sárga földig néhány nővel, hanem ezzel az ismeretlen, érdekes lánnyal próbál viccelődni, kevés sikerrel. Nem tudja, mi ebben még mindig az a vicc faktor, ami miatt a kanapén marad, valószínűleg az, hogy ennyire paprikás nővel régen volt dolga, ha egyáltalán volt ténylegesen. Általában nem vonzza ez a típus, az ő életéhez szinte nem is egyeztethető oda, de neki a barátnőzés amúgy is tabu, ha pedig most vele, vagy rajta akar szórakozni, akkor igazán megteheti. Alfonso a világ minden dolgáról úgy gondolja, az jár neki, csak azért, mert.. létezik.
- A stopperre értettem. - Javítja ki a másikat, aki látszólag is többre tartja, és okosabbnak képzeli magát, nála, és úgy mindenkinél, aki ma este megjelent a Mirage-ben, ami a befogadóképesség maximuma, tehát legalább kétezer ember. És amúgy a lány is egy közülük, ami további vigyorgásra készteti, legyen az bármilyen visszataszító a másik számára.
- Ó, valóban? - Kérdezi továbbra is szórakozottan, és ahogy a tekintete a másik szikrákat szóró szempápára téved, megállítja a telefon pörgetését a kezében, de még nem nyújtja vissza azt a lánynak. - Mifelénk udvariasságot szoktak tanítani jószerével, pedig hangos és kellemetlen népség vagyunk valójában. - Céloz ezzel arra, hogy a szülőhazája elég messze terül el az amerikai földrésztől, és egyben valahol arra is, hogy még az olaszokba is több udvariasság szorult, mint a magukat soknak gondoló amerikaiakba.
Gúnyosan nevet fel, amikor a fertő kifejezés előkerül, és leginkább a mondatban csöpögő önirónia az, ami ennyire szórakoztatja továbbra is.
- Most már őszintén érdekel, hogy ha szerinted ez a hely fertő, akkor miért döntöttél úgy, hogy idejössz ma este? - Még a szemöldöke is a homloka közepére szalad, hiszen ha valakinek ennyire erős a véleménye az ő létesítményéről, akkor az volna logikus, ha messzire elkerüli.
- Ha csak nem rángattak le, de akkor még annyira sincs értelme. Duzzogva a folyosón ülve, elhatárolódni mindenkitől, mert te ennél több vagy.. - Az utolsó szavakat csócsálja kicsit a nyelvével, mintha fizikailag próbálná a helyzet iróniáját ízlelgetni, aztán ingatni kezdi a fejét, mielőtt megszólalna.
- Beszélgetni próbáltam, nem akarlak felszedni. - Mondja határozottan arra a felvetésre, hogy bejön-e a nőknek ez a stílus, és hát, biztosan tudja állítani, hogy igen. De ilyen szándék most nem volt benne egyáltalán, csak a kíváncsiság hajtotta, meg a csipkelődés lehetősége, mert itt még tényleg, és soha nem látott könyvet olvasni egyetlen fiatal, csinos lányt sem.
- De most már teljesen tiszta, hogy miért könyvet olvasol ezen a helyen. - Vonja meg a vállát, aztán feláll a kanapéról, mert rá úgyis várnak, és Tigerrel meg kell beszélnie a részleteket a következő szállítmányról, ha minden igaz. Az is lehet, hogy ápolgatnia kell a lelkét, a srácnál sosem lehet tudni, mit hoz be ide, és mit visz haza magával.

Az előítéletek, és az első benyomások kézb a kézben járnak általában, minden csak megközelítés kérdése. Amíg a lányból az előbbi árad minden, Alfonso száját elhagyó mondatot követően, addig a férfiben inkább az utóbbi játszik, és meg kell, sőt, muszáj megállapítania, mennyire hamar von le a lány következtetést úgy mindenről, amitől behatás éri. És Alfonsonak ez most valamiért tetszik, annyira, hogy nem pattan fel azonnal a kanapéról, még annak ellenére sem, hogy egy nagyon fontos üzleti partner várja őt a második emeleten található VIP helyiségben.
- Nem nehéz magadra szedni húsz évesen sem, ami azt illeti. - Tesz megjegyzést a másik pimaszul fiatal korára, meg az udvariasságának hiányára, és valahol biztosan van egy határa a lánynak, amit ha elér, akkor fejvesztve menekül majd előle, és, ha már értelmes gondolatokkal egyelőre nem hajlandó megtisztelni a férfit, akkor legyen így, őt nem kifejezetten lehet megbántani, amikor a megfelelő lábával kelt ki az ágyból. Ha esetleg ma egy rosszabb napot könyvelhetne el magának, már régen kirakatta volna a lányt, csak azért, ahogyan először válaszolt, de talán mindkettejük szerencséje, vagy szerencsétlensége, hogy ő ma szórakozni akar.
Az már kényesebb téma a másik részére, hogy a fixációja rákerült, a fókusza őt látja, mintha mániákus lenne, de valójában csak egy nagyon gazdag férfi, aki sem az idejével, sem a pénzével nem tud már mit kezdeni naphosszat. Ilyenkor kellenek az érdekes, a szokásostól eltérő, sőt, fejtörőnek számító helyzetek.
Hasonló elképzelése volt arról, hogy ha már ennyire szenved minden porcikája ezen a helyen a másiknak, akkor mégis hova kínozza még magát, és elégedettséggel tölti el a tudat, hogy nem járt messze a valóságtól. Még, ha az elrugaszkodott, önnön szórakoztatási módszerei nagyon is messze szoktak állni attól a bizonyos valóságtól.
- Udvariassági lecke, első fejezet; időnként érdemesebb egy őszinte nemmel visszautasítani mások ajánlatát, mint azt éreztetni egyértelműen, hogy amit ők jónak éreznek, az ennyire.. nos, alantas szerinted. - És vigyorog tovább, mert sokkal okosabb ő annál, mint amit a lány, akinek a nevét sem tudja még, kinéz belőle, és talán ez a legszórakoztatóbb aspektusa az egész, abszurd beszélgetésnek kettejük között.
- Akkor nem érdekelne, hogy amúgy beszokott-e jönni a szövegem. És tetszik vagy sem, de beszokott. - Mondja már tenyérbemászó vigyorral az arcán, ahogy egymás előtt állnak, és egy kicsit jobban meg tudja magának nézni a másikat. Tetőtől talpig felméri egyetlen, hosszúra nyújtott pillantással, és kíváncsi, hogy ez lesz-e az a pont, ahol sikítva menekül haza a másik.
- A könyvek ma már az intelligencia egyik legalapvetőbb szimbólumai. Ahogy az oktatás digitalizációja, úgy a mindennapos internethasználat is azt a statisztikát gyarapítja, miszerint egyszerűbb a telefonba belebújva megnézni vagy elolvasni bármit, mint könyvet lapozgatva, hagyományos módon hozzájutni a tudáshoz vagy információhoz. - Mondja könnyedén, hogy éreztesse kicsit, mennyire rossz a másik "első benyomása", és vigyorogva vágja zsebre az egyik kezét az öltönynadrágja zsebébe.
- Ez a könyv a trófeád, ettől vagy több, nem igaz? - És halkan felnevet, majd bólint, amiért a találkozást olyannak titulálja a lány, amilyennek.
- Ugyan, szerintem igazán megismételhetnénk. - Mondja úgy, hogy a vigyora már a képére égett, és fizikailag kénytelen levakarni az arcáról, annyira jól szórakozik az egész helyzeten. Már csak annyi kéne, hogy a lány meglássa, ő nem eszköze a szórakozásának, hanem partner abban, és lehet, máris nem volna annyira unszimpatikus a számára.

Megint felszalad a két szemöldöke a magasba, de ez most egészen más; nincs benne gúny, vagy legalábbis nem annyi, maga a mozdulat is sokkal lassabb, és egészen érdeklődővé válik a tekintete, ahogy a lány is mintha visszavenne a támadásból. Nem gondolja, hogy partnere lesz a továbbiakban a szórakozásának, de legalább már nem akarja keresztbe harapni, és akár úgy is felfoghatja, hogy ez is valami.
- Ez máris jobban hangzik. - Talán egy kicsit megérintette, amiért az ő gyerekéről, erről a clubról a másiknak a fertő szó jutott eszébe, pedig nagyon is nevén nevezi az állatot. Alfonso munkája részt venni a mocsokban, és lavírozni benne, amit profi módon csinál, és sajnos, vagy nem sajnos, de élvez is. Abban a lánynak igaza van, hogy semmi keresnivalója nincsen itt, mert aki az elméjét edzi, nos, ne akarjon drogok mélyére süllyedni, és akármilyen rossz fiú, és akármilyen bűnöző, azért Alfonso esze még nem ment el teljesen.
De a lányt nem ő fogja ettől a helytől megvédeni, sőt, ez a hely minden mulatozásának helyszíne, és mivel még nem végzett a másikkal, egy ideig még a fertőben kell maradnia. Legalábbis, ha Alfonson múlik, hiába a visszaszámláló, a mai este még nem ért véget.
- Megtennéd? - Kérdezi még mindig vigyorogva, de mélyen a másik szemébe nézve, szándékosan abbahagyva a mustrálást, mintha a fejében olvasva értene a szóból, pedig ez általában nem jellemző a férfire. Most mégis eleget tesz egy fel sem vetett kérésnek, de lehet csak azért, mert megnézte magának a lányt elég jól, ha pedig később udvariasan maga elé engedi, megoldhatja a többit is.
Csendesen, zsebre tett kézzel hallgatja a másik okfejtését a könyvekről, és bár a véleménye nem változik azt illetően, hogy ez egy fajta szimbóluma annak, hogy többre tartja magát a társadalom szemében a lány, valahol becsüli benne az elhivatottságot, meg a tartást a gerincében, még ha a hozzáállásával nem is lesz különb.
Akár azt is bebizonyíthatná idővel a másiknak, ha már vele akar foglalkozni, hogy túl sok különbség nincsen közöttük, pedig most úgy tűnhet, ég és föld, ahogy élnek. Ha választhat, az ég neki köszöni, tökéletesen meg fog felelni.
- Engem az érdekelt volna, miért itt olvasol, nem az, hogy általánosságban miért ezzel szórakoztatod magad. Ide trófeaként hoztad. - Úgy jelenti ki a dolgot, mintha megmásíthatatlan lenne a véleménye, és valahol így is van. Őt ennek ellenére még mindig szórakoztatja a gondolat, hogy ilyen módon gyűlöl itt lenni a lány, és bár nem célja megváltoztatni a véleményét, az már inkább, hogy marasztalja valamilyen módon. Mert csak. Mert megteheti. Mert ez az egész kóceráj az övé, azért.
A kezében lévő telefonon a stopper nullát ér, amitől sípolni kezd a készülék, és ezúttal megérti, hogy még mindig nem adta vissza azt. Sejti, hogy bár neki semmi szüksége rá, a másiknak annál inkább, és az ördögi terv a fejében már meg is fogalmazódik. Innen néhány lépés egy hatalmas, széles, teljesen egyenes, forduló nélküli, fekete márványlépcső, aminek az aljáról lehet látni a végében lévő, hatalmas ébenfa ajtót, ami a VIP-ba vezet. És Alfonso oda akarja invitálni ezt a lányt. Játszani akar vele.
- Ha játszol velem egy általad választott kártyajátékot, visszakapod. A nyerés nem feltétel. - Veti fel az alkut, és tesz egy lépést hátra, ha esetleg a másik ki akarná kapni a kezéből a telefont.
- Viszont ha nyerek, kérhetek tőled bármit. És ezt fordítva is felajánlom. - Már nem vigyorog, sőt, mintha halálosan komolyan venné az alkut, amit éppen csak kiötölt, és kiveszi azt a kezét a nadrágzsebéből, amiben nem a telefont fogja, és nyújtja a lány felé.
- A telefont vissza is adom, csak rá kell bólintanod. Megírhatod bárkinek, hogy hová mész, és kivel. Nincs zsákbamacska. - Teszi hozzá alkudozás szintjén a mondatokat, mert nagyon szeret üzletelni, és komolyan, ki akarná visszautasítani ezt az ajánlatot? Talán egy lány, akiről nem tudja elképzelni, hogy kalandvágyó, vagy kíváncsi lenne, pedig a két kezére nem férne fel azoknak az embereknek a listája, akik ölnének azért, ha kérhetnének tőle visszakozás nélkül bármit. Persze ehhez le kell őt nyomni kártyában, ez pedig nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen.

Érdekesnek találja a másik mosolyát, mert, már ezer és egy lehetősége lett volna arra, hogy a beszélgetés élét és témáját tompítsa egy-egy mosollyal, hiszen bizonyítottan segít bárkinek, akinek nehézsége támad szociálisan. De a lány ezt nem használta, ő meg nem ezért vigyorog, hanem azért, mert hatalmas az arca, és mert megteheti. Főleg hazai terepen, főleg akkor, amikor komoly tétről nincsen szó, csak egy kis szórakozásról.
- Aki könyvet akar olvasni, otthon marad. Aki le akar aljasodni, ide jön. A többit szerintem össze tudod rakni, ha nagyon szeretnéd. - Valami megcsillan a szemében, mintha kihívná valamire a másikat, pedig nincsen így. A zene még itt a folyosón is olyan hangosan veri a falakat, hogy egészen beleszédül, és még ha el is hinné, hogy az előtte álló lány képes egy órára kikapcsolni az agyát, valahogy az ő fejében nem áll össze a kép. A különcök ismerve, hogy szánt szándékkal nem rakják magukat olyan helyzetbe, amit nem tudnak kezelni, mert a buborékon kívül a világ veszélyes. Erre a helyre ez különösen igaz, hát még a férfire, aki éppen a legjobb modorát igyekszik eszközölni a lánnyal szemben, aki fel sem fogja egyelőre, mit jelent mindez.
- Nem kell értened. Bár van egy olyan megérzésem, hogy neked mindent muszáj. - Vigyorodik el megint szélesen, mert nem nehéz kiismernie a másikat, legalább felszínesen, hiszen minden reakciójáról üvölt, hogy a spontaneitás nem a barátja, a szórakozásra való igénye a csendes, magányos dolgokban merül ki, az idegen férfiak pedig taszítják. Vagy lehet csak Alfonso taszítja, amit ő maga igazán nem ért, miközben pedig tökéletesen.
Az viszont némi csalódottsággal tölti el, hogy a kis játékában nem akar egyáltalán részt venni a lány, ami igazából csak igazolja minden gondolatát róla. Ő sem érti igazán, hogyan hozta őt ide az élet, de mindez talán elég lecke ahhoz, hogy legközelebb jobb döntéseket hozzon.
Sóhajt egyet, bár még mindig a jókedvével az arcán, hiszen az este nem áll meg, az egója meg majd rendbe jön. Valahol azt remélte, egy ilyen okos lány valamilyen kártyajátékot legalább ismer, vagy ha más nem, felajánlj egy sakkpartit, és hajtja majd valami arra, hogy igaza legyen, és meg tudja őt verni fair körülmények és azonos lehetőségek között.
És valahogy az elméjébe ég a kérdés, hogy vajon mit kért volna tőle, ha sikerül megvernie.
- Ez sajnálatos. - Jegyzi meg, majd átnyújtja mindenféle kérés vagy ígéret nélkül a készüléket a másiknak. - Menj haza. - Biccent az ajtó felé, aztán elsétálna a másik mellett, egyenesen a lépcső irányába, hogy akkor a fókuszt átrakja innen a ráváró vendégére.
- És csak egy tanács. - Fordul vissza felé még egy utolsó, nagyképű vigyorral a képén, hogy ha másra nem, azért erre emlékezzen még egy darabig. - Kártya, sakk, mindegy. Olyan tudás egy olyan játékban, amiben ha profi vagy, bárkit földbe tudsz döngölni erő nélkül. - Biccent ismét, mert bár a hatalomról megvannak a saját, kegyetlen jellegű elképzelései... - A tudás hatalmának több arca létezik, mint könyvekből megtanult betűk. - Azzal sarkon fordul, és ténylegesen a lépcső felé veszi már az irányt.