Aimee és köztem elmélyült a szakadék, és egy újabb ostobaság miatt vesztünk össze. Már nem tudtam, hogy mit kellene tennem, mikor végre a fekete felhők mögül kisütött a nap. Az ünnepek közeledtével a szüleink hazaérkezése is közeledett, ami egyenlő volt azzal, hogy érdemes lenne beavatni őket a nagy titokba. Nem tudtuk elrejteni a pocakját, a felvételek alapján két egészséges kislány növekszik benne. A felvételt kitűztem a hűtőmre, és esténként írtam neki sms-t, vagy felhívtam, de általában a virtuális kommunikációra törekedtünk. A munkáim felhalmozódtak, és próbáltam tartani a hátamat több ügyfelem miatt is, de a betetézője a bajoknak az unokahúgom volt, aki szó nélkül lépett le a lakásomból. Felnőtt nő, nem tartozik elszámolással, de a szülei rám bízták…hát felsültem vele. Serena megkérdezte, hogy nem akarok-e átmenni hozzá egyik nap, ha már értesültem a nem túl hivatalos, de szóban elhangzott jegyességünkről. Húztam a találkozót, és nem óhajtottam az ünnepek előtt eleget tenni a kérésének. A takarítónőm kiborult, hogy bármennyire igyekezett rendet tenni a lakásomban, nem ment neki, én meg úgy döntöttem, hogy szabadságra küldöm. A megszokottól eltérően ma este hamarabb jöttem el az irodából, mert olyan terveim voltak, melyek előkészületeket igényeltek. New Yorkot átjárta a karácsonyi készülődés, az emberek egymáson átlépve nyomorogtak a bevásárlóközpontokban, nem kíméltek senkit, és mindenhol ott voltak a segélykérők is. Már untam, hogy a metrónál, vagy a forgalmasabb csomópontokon koldulnak..ez manapság trendi? Mindenesetre igyekeztem kikerülni ezeket a részeket, hogy elérjek Aimee kávézójához, ahol konkrétan kezdődött a történetünk. A kis csomag masnival átkötve feküdt a szövetkabátom mélyén. Az orrom előtt kavargott a kis gomolyfelhő, ha kifújtam a levegőt. Farkasordító hideg elé néztünk a ma éjszaka, én meg minél hamarabb meleg helyre szerettem volna behúzódni. A mosolygós arcok láttán felderültem, és éppen egy kilépő vendégtől fogtam meg az ajtót, és engedtem ki, hogy bejussak a zsúfolt vendéglátóhelyre. Aimee stílusa visszaköszönt a berendezésen, és az atmoszférán is. Nem mondtam semmit, mert nyílegyenesen tartottam előre a pulthoz. Többen megbámultak, de nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, inkább a zsebembe bújtattam a kezemet, és elnézést kérve álltam oda az egyik kiszolgálóhoz. - Nem tudod merre van Aimee? – nem sokan ismerhettek errefelé, hiszen nem hoztuk nyilvánosságra, hogy milyen kapcsolatban vagyunk, de azért megfordultam párszor, hogy ne legyek idegen sem. - Helló…most éppen leltárba veszi az alapanyagokat hátul a raktárban. Nagy a forgalom, és kifogyóban van néhány árucikkünk. – a kis csajnak a kitűzőjére néztem, és elmosolyodtam. - Megtennéd nekem, hogy nem szólsz neki? Meglepném magam, Lucy. – a pillantásom végigsiklott rajta, aztán fogtam magam, és nem kérdezve, hogy merre találom az említett raktárt, egyszerűen elkanyarodtam, és felemelve a pulttól elválasztó kis ajtót, indultam neki a szűk folyosónak. Itt már nem volt akkora a hangzavar, mondhatni teltház volt, mert egyetlen szabad asztalt se láttam, de nem is azért jöttem ide, hogy vendéget játsszak. Simán elolvastam a feliratot, és benyitottam a helyiségbe. Aimee egy papírral a kezében állt nekem háttal. Fogtam magam, és némán léptem oda mögé, így fontam a derekára, meg a gömbölyödő hasára a két hideg mancsomat. - Helló…gondoltam benézek. – súgtam a fülébe, mire meglepetten nézett hátra a válla felett. - Jöttem segíteni, mert úgy hallottam leltárt készítesz. – egy puszit nyomtam az arcára, és elkezdtem kibújni a kabátomból, hogy beálljak alkalmazottnak.
Mindennap egyre frusztráltabb, hiszen anyám állandó jó tanácsokkal lát el, tekintve, hogy ő is túl van már egy ikerterhességen. Aimee ezt ne edd, meg azt se idd. A babáknak nyugalom kell. Csak, hogy nem vagyok nyugodt, mivel az idő csak úgy szalad, én pedig óriási méreteket öltöttem. A gyerekek apjukkal jobbnak véltem nem találkozni. Hiszen minden eges találkozásunk veszekedésbe torkollik. Mellesleg jobbnak láttam azt is, hogy egy vőlegénynek nem lenni a közelébe. Így inkább a munkába temetkeztem. Mert üzenetet a raktárból is tudtam írni, vagy a szerződések felett ülve. Közel a karácsony s ilyenkor a szerelmesek és a hideg előlő menekülő emberek megtelítik az üzlet. Volt egy beszállító cégem, akik nem hozták a megígért mennyiséget és ezzel kissé megborultak a mindennapjaink. Bezárni nem akartam ilyen baki miatt. De szándékozom megemlíteni, hogy Riddle vagyok, ne akarjon egy pert a nyakába és ne velem szórakozzon. A lányaim a mai napot választották, hogy megmutassák, mennyire élénk sportolók lesznek és lemerem fogadni, hogy éppen egymást ugrálják át. Kifújom a levegőt, mert a fájdalom lassan a napaimba beleivódik és a papírlapon próbálom összevetni azt, ami a polcon várt rám. A sűrű fekete köd gomolygott felettem és úgy éreztem, hogy kicsúszik a talaj alólam. Mert azok a számok és a látottak nagyon nem voltak egyformák. Már nyúltam a telefonomért, mikor hirtelen éreztem, hogy valaki átölel és megrezzenve pillantok hátra, egy megkönnyebbült sóhaj után pillantok rá, ahogy vele szembe fordulok. - Még is mit keresel itt? – ráncolom a homlokomat, és végül úgy döntök, hogy leülök, mert már kezdek fáradni és a tollammal játszadozom, ahogy figyelem őt. - Azt hittem a Queen ügyön dolgozol. Apa felhívott, hogy valami aktát vigyek be hozzád holnap. Hogy sikerrel zárd azt az igen fontos ügyet. – ragadom meg az üveget és kupakot lecsavarva emelem ajkaimhoz, hogy szomjamat oltsam és le sem veszem a szemem róla.
Furcsa volt őt itt látni, de se nekem sem pedig a gyerekeknek nem tesz jót, ha állandóan veszekedünk. Így inkább megvárom azt, hogy válaszoljon a kérdésemre. Bár bevallom, őszintén nekem tetszik, hogy megjelent idebent. Mert nem számítottam rá, pár üres üzenet és kifújt a beszélgetésünk. Anyám még mindig ostoroz, hogy mondjam el kitől lettem terhes, hiszen nem bújhat ki a felelősség alól. Hát a felelősség alól azt hiszem joggal fog kibújni. Mert jelenleg mindketten nagy szarban vagyunk. Végig simítva a hasamon sóhajtok fel. - Lehet, hogy inkább befejezem az ügyvédi címet. Majd a gatyájukat is elperelem. – mormogok, és a lapot lóbálom előtte. - Elvileg megkaptuk a megkért mennyiséget, most viszont az édesítő is híján van, a fahéj már el is fogyott. Ha nem érkezik, meg a megrendelésem egy órán belül nem tudom kiszolgálni a vevőket. Sőt most vitték ki az utolsó karton laktózmentes tejet. – sorolom a jelenlegi gondomat felé, és a nyakamat masszírozva gondolkodom, hogy mit kellene tennem és közben már a telefonomat veszem a kezembe és egy újabb e-mailben adom fel a megrendelést és imádkozom, hogy időben megérkezzen. Direkt oda írtam, hogy sürgős és az egyik tejszínhabos üveggel játszadozok. - Kérsz egy kávét? Micsoda háziasszony vagyok, még meg sem kínállak csak panaszkodom. – állok fel a székről és már indulnék is kifelé, de persze megvárom a válaszát, mellette megállapodva. Kicsit fel vagyok pörögve, a stressz és a félelem olyan energiával turbóz fel, hogy nem vagyok képes lehiggadni. Pedig én nem kávézom.
Sejtettem, hogy Aimee meg fog lepődni, mert nem beszéltük le előre, hogy jövök, és jobbnak is láttam nem megosztani vele, hogy mit tervezek, mert még nem akartam lerántani róla a leplet. Az egyik alkalmazottjától kérek segítséget, és indulok meg a raktár felé. Odakint nagy a tumultus, szinte kézről kézre jár a kilincs, és a pult mögött állóknak sincs egy perc szünetük sem. A neten láttam valamelyik nap, hogy hirdetett Aimee, de nem mertem benyomni a like gombot. Már abban se vagyok biztos, hogy igazából mivel tudom felhúzni, ezért most óvatosan közelítem meg, és hátulról ölelem át a derekát. A pocakja már méretes, nem is téveszthető szem elől, hogy állapotos, és hónapokon belül két kislánynak fog életet adni, és remélem addig nem lesznek újabb bonyodalmak, mert nem tenne jót neki, ha idegeskedne. - Úgy döntöttem ma hamarabb szabadulok el az irodából, és meglátogatlak, de elég nagy a forgalom. A két csajszid is alig bírja az iramot, még az a csoda, hogy nem állnak sorban az utcán. – jegyzem meg, de leül, én meg egyből észreveszem, hogy sápadtabb a kelleténél. A vérvizsgálat nem ment ki a fejemből, meg az aggodalom is a nőgyógyász oldaláról, de annyira értek ehhez, mint megkenni egy pirítóst valamilyen lekvárral. A hasonlat nem a legjobb, de mondjuk úgy, hogy nem vagyok járatos az orvosok, és a kórházak világában. - Azon ügyködöm, de az előterjesztések már megvannak, és egyeztettem a másik ügyvéddel is. Ma szabadnapos vagyok, nekem is kijár némi pihenő. A többiek a hátam mögött a nagy karácsonyi bulit szervezik, meg a bónuszon jár az eszük, de még arra se volt lelkierőm, hogy aláírjam. Szemétség vagy nem, de nem azon jár az eszem, hogy mennyi pluszt kellene kiosztani az év végén. – sóhajtok egyet, és kibújok a kabátomból, mert ebben a kis helyiségben magasabb a hőmérséklet is. - Ne hozzak még egy üveget? – mutatok a félig üresre, de ha nem nemmel válaszol, akkor csak állok fölötte, és megvárom, hogy végezzen az ivással. - Mi történt, hogy perelni akarsz? – guggolok le vele szemben, és a papírokra siklik a tekintetem, de úgy lóbálja, hogy nem tudok egy betűt sem elolvasni róla. - Ez nem hangzik jól, a vendégeid meg számítanak rád. Mi lenne, ha besegítenék? – döntöm oldalra a fejemet, mert van egy olyan gyanúm, hogy vagy átverték, esetleg az egyik csaj rosszul adta le a rendelést. Nem intézhet mindent egyedül Aimee, mert már nem is bírná el a terheket. Nem kérdeztem rá, hogy felvett-e már valakit, aki átmenetileg helyettesíti a szülési szabadság alatt, de talán erről sem ártana beszélnünk, mert az üzlet nem állhat meg. - Köszönöm már ittam egyet. Küldhetek egy sms-t az egyik haveromnak, vagy elmehetek, ha gondolod…nincs messze egy nagyobb áruház, és esélyesebb, hogy onnan még tudunk hozni, minthogy a beszállítódra vársz, aki a fáradtságot sem veszi, hogy visszajelezzen, nincs igazam? – állok fel, és követem őt. - Mit szólsz ehhez? Átugrok az egyik sráccal, de előtte írd össze, hogy mi kellene. – a pénztárcámat még kiveszem a kabátomból, de egyébként otthagyom a raktárban, és megyek utána. A pulthoz érve a lányok be is támadnék Aimee-t, de feltartom a kezem. - Most nincs kérdés, csináljatok annyi, amennyi még megy, és hozzuk az utánpótlást. – ezzel meg is ölöm a további kérdezést, és rápillantok. - Megvan a lista? – kérdezek rá, és megállok a pult előtt, mégsem vagyok itteni dolgozó, hogy bemenjek mögé.
Minden nappal közelebb kerülök az időpontig, míg az én vasgyúró kölykeim kikerülnek a pocakból és végre nem csak elképzelem őket, hanem a kezemben tarthatom őket. Persze azt, hogy most rosszalkodnak a legjobb időpontot szúrták ki. Aztán egyik bosszúságot követi a másik és kezd a feje tetejére állni az egész világ. Viszont hirtelen forró ölelésben lesz részem. A puszit követően megfordulok és a meglepetéseknek immáron nincs is vége. Felsóhajtok és mosolyogva fogadom a gyerekeim apját. - Micsoda meglepetés, Noah Hopkins képes lenne szabadnapot kivenni és nem a hodály asztala mögött ülni. – cukkolom kicsit, de a lábaim dagadnak és érzem, hogy a fáradtság kezd úrrá leni rajtam és muszáj egy pillanatra leülnöm. - Sose feledd, hogy ők érted dolgoznak. Szerintem nem tartana sokáig aláírni az ösztönzésüket. – pillantok végig rajta, mert tudom, hogy tökéletesen fogja irányítani a céget, de vannak, akik miatta vannak ott. Hogy neki csak könnyebb legyen. Ők azok, akik a keze alá dolgoznak. - Én most vettem meg a lányoknak az ajándékot. Pluszban holnaptól bezárunk, hogy tudjanak készülődni a karácsonyra. Mellesleg nekem is kell egy kis kikapcsolódás. - kezemmel kicsit megnyomkodom a halántékomat és ismét a papírba merülök, mert valami nem tetszik, és mire észbe kapok már előttem guggol és a szemeibe veszek. Mert mondjon bárki bármit, azért mert nem működik a köztünk lévő kapcsolat attól még Noah a legjobb férfi az életembe. Felsóhajtva oda nyújtom a papírt neki, amit annyira kíváncsian firtatott és felvázolom a problémát. - Nem kell, mert már nem győzök pisilni járni. – megrázom a fejemet és felnevetek, mert figyelmessége nem kerüli el a figyelmemet és mosolyt csal az arcomra. - Nekem ne mondd. Már csak egy órát leszünk nyitva, viszont nem okozhatok nekik csalódást. – túrok a hajamba, amivel már nem is foglalkozom azzal, hogyan áll a fejemen.
Nem tudnám letagadni azt, ami szemmel látható. Talán ezért is esik le olyan későn, hogy még egy itallal sem kínáltam meg. Viszont az, ami utána történik meglepetéssel ér fel. Ma van a születésnapom? Olyan kedves gesztusokkal jön, hogy nem tudom hova tenni. Felkuncogva nézek a szemébe. - Miért csinálod ezt Noah? – összehúzva a szemeimet nézek rá. Mert valami féle csapdát képzelek, és nem tudom miért ilyen kedves. Hiszen utolsó találkozásunkkor egy igen csak heves veszekedéssel zárult és akkor a pokolba kívántam. Most meg itt teszi a szépet. De aztán inkább hagyom, hogy kényeztessen a maga módján. Viszont elindulok kifelé, ahol a tömeg látványa kicsit sokkosan érint, mert úgy tűnik nem csak nagyzolt, tényleg tele van a hely és a lányok erejükön felül dolgoznak. Noah mögöttem lévő ereje a lányokat megtorpanásra készteti, és közben végig szlalomozok a pulton, hogy mi van náluk és miből mennyi van egy cetlire felírom, ami most szükséges és az ünnepek után a többit betudom szerezni. Mikorra végzek Noah meg is jelenik, majd a kezébe adom a papírt. - Cukorból két fajta kell, de elég egy-egy karton, a laktózmentes tejből pedig a legjobb kell. Tudod a többi csak átverés. Aztán fahéjból nem kell sok, elég három doboz. – nézem a papírt és végül a szalvétát is felírom. - Szalvétából hozhatsz egy kartont, mert úgy tűnik, hogy az is kifogyóban van. – sorolom a dolgokat, de ekkor látom, hogy Donna meginog. Feltartom a kezem, hogy várjon picit és a lányhoz megyek. A fáradtság kiült az arcára és küzdött ellene. - Menj, pihenj egyet, beállok helyetted. – fogom meg a karját, hogy biztonságba érezze magát. - Hoznál a lányoknak valami harapni valót, ma még semmit nem ettek. – szólok még oda neki és a hasamon végig simítva kötöm fel a kötényt, amit Donna levesz magáról és az üzlet lógója díszeleg. - Siess, kérlek. Nagyon hálás vagyok. – nyomok egy puszit még az arcára és már készítem is a vaníliás kávét, amit a vendég kért, egy kevés fahéjjal. Pontosan annyi volt benne, ami kell még.
Kicsit tartok tőle, hogy rossz hangulatban találok rá Aimee-re, de amikor átölelem, és megfordulva az a kis hamiskás, ámbár a szívemnek kellően jó mosoly költözik az arcára, akkor megnyugszom, és elmagyarázom neki, hogy miért jöttem. A könnyed élcelődéssel nincs problémám, látom rajta, hogy fáradt, és kicsit nyúzott is, de sok energiát fektetett ebbe a helybe. Nem az iroda lett az ő álma, hanem a kávézó, és emiatt másképpen is nézek rá, mint a testvérére. Nekem a jog jelenti az életet, de most abban is a végét látom. Túl sok ügy halmozódott fel, és érzem, hogy meg kell állnom egy pillanatra, és mikor leül, és elmondja a véleményét, akkor csak bólintok. - Meg fogom tenni, ha nem kérdezi meg valaki öt percenként, de hidd el, hogy most nagyobb öröm nekik a karácsonyi parti szervezése. Apa mindig kitett magáért, én meg szabad kezet adtam hozzá…remélem nem élnek vele túlságosan. – mosolyodom el, mert a HR vezető, és a szakszervezeti segédkező az elmúlt három napban a kis birodalmam állandó tagjai voltak. - Milyen rendes főnök vagy, de még itt ez a nap, és túl kell élni, jól gondolom? – kérdezek vissza, és leguggolva elé veszem át a papírokat a felíró táblával együtt. A leltáron szereplő tételek mellett sok a „x” nem értem, de aztán a velem szemben ülő beleavat, hogy mi is a probléma. A fejajánlásom spontán jön, nem szeretném rá sózni magamat, de ha már kivettem azt a fél napot, akkor hasznosan akarom eltölteni is. A kérdése nem akaszt meg, de belemerülök a szemébe, és megcirógatom a jobbommal az arcélét. - Mert látom, hogy mennyire túlhajtod magad, és soha nem kérsz semmit, ezért Aimee. Megérdemled a figyelmet. – csendesen teszem hozzá, kezd elegem lenni, hogy a beszélgetéseink nagy része a veszekedésből áll. A kezemben van a változtatás kulcsa, és élek is vele. Apró lépésekben haladunk a cél felé, de be kell látnom, hogy a munka nem mehet a kapcsolataim rovására. A végén már egyértelmű, hogy átszaladok a közeli boltba, mert kifogyóba van a készletük. A szűk folyosón haladva elérünk a vendégtérig. A viszonylag csendesebb légkör átvált egy ünnepi zsongásba. Az utcáról még mindig jönnek befelé, és kételkedem abban, hogy egy óra múlva bezárnánk. Miért is tennénk? A lányok megszeppennek a kiállásom miatt, de megpróbálok nem vicsorítani, hanem mosolyogni, és elvenni Aimee kezéből a listát. - Értettem, azt hiszem ez még nem haladja meg a képességeimet. – nevetve vakarom meg a borostás államat. Lassan úgy nézek ki, mint egy szörny, vagy én leszek karácsonykor a mikulás. Donna kimerültsége aggaszt, mert Aimee is terhes, és kettő pocaklakója van, akiknek szintén nem ártana a pihenés. - Vettem, sietek. – biccentek, mert mögöttem gyűlnek az emberek, és senkit sem akarok feltartani, ha nem muszáj. A kabátomat felhúzom, és a zsebembe rejtem a cetlit. Többször kell bocsánatot kérnem, de sikerül kievickélnem a kávézóból. Odakint már sötét van, hála az időátállásnak, én meg rohanok is át a zebrán. A bolt szerencsére még nyitva van, és elkapva az egyik bevásárlókosarat, már robogok is befelé. Útközben lehúzom a cipzárt, és fél kézzel rámolom le a polcról a laktózmentes tejet, aztán jöhet a cukor. A szalvétával meggyűlik a bajom, és az eladó segítségével jöhet egy karácsonyi szett, a fahéjat sem hagyom le, de a kajával már kérdőjelek tombolnak bennem, míg meg nem látom a pultot. - Ez lesz az. – lelkesen sétálok oda, és három menüt kérek, benne pizzával, kólával, és még egy kis édességgel is. Nem vagyok kis darab, de némi ész kell, hogy kikérjem az egyik árufeltöltő segítségét, hogy ugyan legyen szíves már átvinni velem a megvásárolt holmikat. Negyedórán belül a megmentő szerepében tetszelegve lépem át a küszöböt, és irányítom hátra a csávót. - Megjöttünk. – intek Aimee-nek, és a lábammal tartom az ajtót. Zsonglőrködünk, de sikerül átemelve a fejünk felett a raktárban lepakolni. A srácnak adok borravalót, és a végén a kajákat letéve az egyik üres üveges dobozra megyek előre. - Donna…menj enni, és te is Flora. – intek nekik, és most bármilyen fura is legyen, de én állok be segíteni Aimee mellé. - Helló…akkor mutasd meg hogyan működik a vendéglátás. – hámozom le a kabátom, és feltűrve az ingemet nézek körül a kávégépnél. Fura a pult másik végén állni. - Komolyan mondtam. – pillantok rá.
Nehéz főnöknek lenni, abban nagyon is biztos lehetek. Bár mindannyian úgy voltunk nevelve, hogy a legnehezebb döntéseket is pillanatok alatt mérlegeljük, és a legjobbakat kihozzuk belelő. Viszont most Noah az aranyifjú a legrosszabb helyzetbe keveredett. Hiszen a semmiből a nyakába szakadt a cég. Főleg úgy, hogy a szülők elutaztak és Solomon sem tolta be a képét az irodába, hogy támogassa a legjobb barátját. Szép, mondhatom. Bár a nehézségek tovább fokozódtak, de úgy érzem, hogy sikeresen helyt fog állni. Viszont most olyan helyzetbe sodródtunk, ami számomra furcsa, hiszen most nem ő a főnök, hanem én. Ez számomra zavarba ejtő és talán furcsa is, de jól esik, hogy érdeklődik a munkám felől. Apró mosollyal nyugtázom a szavait, hiszen szembe sincs bele szólni a munkájába, hiszen ő sem okoskodik az enyémbe. - Hát már csak egy óra, és ha törik, ha szakad, bezárok. A picik leszívnak és a lányok is fáradtak. – gondterhelten sóhajtok fel, szinte a semmiből. Hiszen nem akartam én ekkora gondot nekik, látom rajtuk, hogy minden erejüket összeszedik, hogy a cseppet sem kedves vendégeket kiszolgálják, főleg hogy a szeretet ünnepén ennyire pattanásig feszülnek az idegek. Lehunyom egy pillanatra a szememet, ahogy a keze az arcomhoz ér és elégedetten sóhajtok fel, mai napon már sokadjára érzem úgy, hogy pihennem kell. - Mit kérjek Noah? Apám teljes mértékbe hátat fordított, mert nem mondtam el, kitől vagyok terhes, anyám mindenféle babaruhákat és bútorokkal lepte el a házamat. – egy pillanatra elgyengülök, hiszen kimondva sokkalta rémisztőbb a helyzetem, mint hittem. De összeszedem magam, nem engedhetem meg az elgyengülést és felemelem a fejem. - De meg fogom mutatni apámnak, hogy nem az az elkényeztetett fruska vagyok, akinek hisz. Hiszen saját vállalkozásom van. – bár fogalmam sincs, hogy ezt a mondatot pont neki szántam, vagy magamnak, de olyan jól esett kimondani.
Mire összeírtam mindent addigra már be is álltam dolgozni Donna helyet és a gyerekeim persze azt a pillanatot választották, hogy felébredve jelezzék, hogy mennyire virgoncak. A vevőket sorba szolgáltam ki és türelmetlenül nézelődtem kifelé, hogy mikor ér vissza a hős megmentő azokkal a csoda árukkal, amiket megkértem. De a negyedik vagy ötödik vevő után nyílt az ajtó, jelezte a csengő és mosolyogva fogadtam, hogy mennyire szíven viseli az ügyet és hagytam, hogy be tudjanak pakolni. Majd meglepetten álltam mellette és elnevettem magam, ahogy Flora rám nézett, hiszen Noah itt nem főnök, az én szavam a szent és bólintottam, hogy menjen csak. Megingatom a fejem, ahogy belép a pultba s kistürelmet kérve sétálok hozzá, hogy a nyakába akasszam a köpenyt. Majd a szemeibe révedve suttogok. - De akkor ma én vagyok a főnök. – pilláim alól nézek rá és lehető leggyorsabban megmutattam, hogy hol tudja feltölteni a kávét és hol adja ki a tejszínt, a cukor adagolót is. Majd az ábrákat magyaráztam el. - Figyelj, minden mellé fel van címkézve, hogy mit jelent, ez a Latte, ez pedig a sima americano. – mutogatom a képeket neki, majd mellette a puskázós részt. – De a cukrot csak add a kezükbe, onnan fentről, vagy leveszik és a poharak ott vannak. Azok is fel vannak címkézve, arra az esetre, ha a gyerekeid előbb akarnak világra jönni. – suttogom az utolsó szavakat a fülébe és hasán végig szaladva a kezemet a háta mögött megkötöm a kötényét. - Most pedig tessék, itt az első vevőd. – mutatok a barátságos nénire, aki persze egy sima kávét kér, ami talán még neki is menni fog, majd kikerülve a pultot az ajtóhoz sétálva megfordítom a táblát, hogy zárva vagyunk is nem fogadunk több vevőt. Visszasétálva pulthoz gyorsan kiadom a rendeléseket és közben figyelem Noaht, hogy mennyire elveszett is tud lenni a komfortzónáján kívül. Még páran maradtak és egy pillanatra meg kellet állnom, mert szédülés lett rajtam úrrá és egy korty vizet kellet innom. Persze Donna azonnal átvette a helyem és leülhettem hátul, Flora pedig azonnal adott valami cukros édességet, amitől éreztem, hogy kezdek jobban lenni. - Segítsetek Noahnak. – bökök a férfi felé, aki kicsit elveszve nézegette a kávégépet.
Nem mondanám, hogy könnyű a helyzetünk, sőt egyre több akadály gördül elénk, és ezt már én sem tolerálom olyan jól, persze részben a munkám miatt van rajtam teher, de ott vannak a babák is, és a szüleim általi nyomás. Minek nekem feleség, minek egyáltalán beleszólni az életembe? Már alig várom, hogy az apám hazajöjjön, mert akkor közlöm vele, hogy eszem ágában sincs elvenni Serenát, ráadásul a titokról is leránthatnánk a leplet, mert nagyobb galibát okozunk vele, mintha könnyedén letépnénk a ragasztószalagot. Fájni fog, de utána hamarabb gyógyulnak a sebek, és szembesülhet a két família azzal, hogy nemsokára szorosabb lesz a viszony közöttük, és már nem csak a cég, és a barátság, hanem két lányunoka fogja összekötni őket. Megcirógatom Aimee arcát, és várom a válaszát, de látom, ahogyan összeráncolja a homlokát, és fáradt sóhaj szökik fel az ajkai közül. - A munka egy óra után véget ér, és jöhetnek az ünnepek. Akkora a hajtás, nem csoda, ha nem bírod. Az apukádat meg bízd rám, megoldom én, ha visszajönnek. Anyukád legalább örül, és ez is félsiker. Ideje volt, hogy valaki továbbvigye a családi szálakat, mondjuk lassan meg kellene ejtenünk egy komolyabb beszélgetést is, ezt nem folytathatjuk így Aimee, már nem. – rázom meg én is a fejemet, de felpillantok rá, amint erőt gyűjtött. - Az apád nem néz le, csak nem gondolta volna, hogy az ügyvédi pályán kívül más is van. – mosolyodom el, és ha már a kezembe adja majd a listát, akkor lépek is, hogy ne tartsam fel a vendégeket, vagy nehogy valaki kávé nélkül maradjon. A pultnál nagy a tumultus, de azért még így is sikerült interakciót teremtenünk. Donna eléggé szédül, nem tesz jót neki, ha nem eszik egész nap semmit. A bevásárlás nem tart tovább, mint húsz perc, és az egyik srác segítségét kérem, mire sikerül bepakolnunk a raktárba, és Florát leváltva állok be a pultba, de totál elveszett vagyok. Még egy tojást sem tudok megsütni, de itt azért lényegesen egyszerűbb a munkaművelet…mármint annak, aki ért is hozzá. Nekem az asztal mögött van a helyem, vagy a tárgyalóteremben. - Ki más lenne? – kérdezek vissza halkan, és engedem neki, hogy megkösse a nyakamban a kötényt, és megmutassa, hogy mit merre találok. - Ez nem semmi, akkor külön van barna cukor, meg sima, és ott van még ez a cukorhelyettesítő, meg az édesítő? Minek kell ennyi? Nem elég a sima fekete? – sóhajtok, mert először tűnhetek egy kisfiúnak, akinek már az is gondot okoz, hogy összeadjon fejben, de megpróbálok úgy tenni, mint aki nagyon érti az ábrákat. Az államat vakargatva követem Aimee-t mindenhova, miközben a másik lány még kiszolgál. - Honnan tudjam mi az a latte? Aimee…na ezzel ne szórakozz. – lágyan rovom meg őt, és a pult másik végén álló hölgyeményre siklik a tekintetem. - Mit adhatok kedves? – mosolyodom el, és ezzel már megvan az alapom ahhoz, hogyha béna is vagyok, még kedveljenek, mert tudom magamról, hogy jól nézek ki. Ez nem változott meg. A csészét óvatosan emelem le a polcról, és a kávégépnél matatva be is állítom a megfelelő gombokat. A pörgés hamar köszönt be, és egy forgószél közepén találom magam, ahol nincs megállás. Aimee eltűnik hátul a raktárban, és a két lánnyal egyetemben mozgok, de kétszer adok ki rossz rendelést, és egyszer majdnem megmérgezek egy cukorbeteget is, de időben veszik el tőlem. A végén, ha már lenyugodtak a kedélyek, akkor hátrasétálok, és a köténybe megtörölve a kezemet dőlök neki az ajtófélfának, és onnan figyelem őt. - Hahó…később akartam mondani, de van egy ajándékom. – a kabátomhoz megyek, és a zsebéből kiveszem a kis kulcsot. Végül odaállok, és a tenyerébe ejtem. - A te lakásod messze van innen. Költözz át, már egy ideje meg kellett volna tenned. – komoly hangnemben jelentem ki, és várom a reakcióját is.
Fura, hogy ennyire megért Noah, szerintem megszállták az ufók, mert eddig igen csak a saját bajai volt elfoglalva, most pedig megértő és mindenre van megoldása. Mintha kicserélték volna, ez nagyon jól esik, de közben valami turpisságot sejtek. Viszont nem akarok beleszólni. - Noah, gondold át, hogy mit fogsz tenni. Meg fogja pecsételni a dolgokat. Ott van a menyasszonyod. – ráncba szalad a homlokom, ahogy szavait hallgatom. Apám nem az a nyugodt fajta és valószínűleg ebből még botrány lesz. Mert apám az a típusú ember, aki egyszer ilyen kedvében van, aztán hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vesz, és rá sem lehet ismerni. Azt sem szeretném, ha mondjuk Noahnak baja esne, vagy épp elcseszné az életét. Elég, ha én és ő tudja, hogy kik az ikrek apja. Meg ugye a bátyám. - Apám azt hiszi, minden a jogok körül forog. – bólintok egyetértően, hiszen tudja jól mekkora üvöltés volt mikor kiléptem a családi dinasztiából és nem az ügyvédként léptem ki az egyetem kapui közül. Bár ugyan annyit küzdöttem, azért, ami itt van, mint a két fiú, hogy elérjék és kiérdemeljék a szüleink elismerését. Attól még apám nem így gondolja. Még ha rajta kívül már csak a Hopkins családfő gondolkodik így. Viszont mindenki más támogatott. Nem is tudom, hogy félhetek két ilyen erős embertől, akik hercegnőként tartottak a tenyerükön mikor kicsi voltam és várták, hogy én legyek a legerősebb a tárgyalóteremben. Elmosolyodom a kérdésére, hiszen tudom, hogy mennyire nehezen adja át a gyeplőt, legyen ez mindenre alapozva, nem csak az üzletre. A mutogatás és a körbevezetés úgy tűnik Noah számára egy nagy maszlag lett és olyan fejet vágott, amit még sosem láttam. Hiszen a nagy és magabiztos férfi, most jelenleg tanácstalanul fordul felém, amitől szélesedik a mosolyom. - Nem mindenki issza méregként a kávét, van, aki csak kikapcsolódásként. Ne aggódj, nem fogsz elveszni, minden ott van, és ha szólsz, örömmel segítek. – bólintok rá biztatóan és fordulok is az első vevőmhöz, automatikusan csinálom a vaníliás kávét és a tejszínhabért nyúlva látom, hogy mennyire igyekszik, mikor a tetőt is rá illesztem, a dobozra átnyújtom és a vevő mosolyogva távozik. Viszont egyik pillanatról a másikra olyan rosszullét kap el, hogy le kell, üljek. A lányok persze egyből ugranak, hogy a maradék vevőt kiszolgálják, és kicsit magányomba maradjak.
Míg összeszedem magam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozok, akik ennyit adnak hozzá, hogy sikeres legyen az üzlet. Lehunyva a szemem próbálom összekaparni a megmaradt energiámat, mikor ismerős hang csendül meg és kinyitva a szemem nézek rá. - Én most nem hoztam semmit, otthon van a tiéd. – esek egy pillanatra zavarba. Mert nem számítottam, hogy most fogja odaadni a karácsonyi ajándékot. Bevallom így, hogy még csak az előszele simogatja az arcom tényleg ki is ment a fejemből, hogy esetleg felbukkanna. Aztán figyelem a mozdulatait. Aztán szavai összezavarnak. Viszont az aprócska ajándéknak nevezet dolog, nagyon szíven üt. - Noah.. – pillantok rá zavarodottan, viszont a lányok megjelennek és a kulcs a kezemben landol. – Egy pillanat. – nézek a férfi szemeibe és a hátsó zsebembe rejtem azt a piciny dolgot, ami most jobban összekuszálja a dolgokat. A lányoknak oda adom az ajándékot és kiengedem őket, kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánva nekik. Végül visszatérek a férfihoz. - Ez óriási lépés. Tekintve, hogy menyasszonyod van! – veszem ki az apró gondot a zsebemből, amit megforgatok a kezembe. Ha eddig nem robbant az a bizonyos bomba, akkor most fog. Nagyot fog szólni. - Én, egyik pillanatban bőgök, a másikban nevetek. Képes lennél ezt kezelni? A babáktól nem fogsz tudni pihenni. Annyi minden ellene szól. – lépek hozzá közelebb és most én érintem meg az arcát mélyen a szemébe nézek. - Ez a legszebb ajándék, amit tőled kaphatok. – majd egyszerűen ajkaira tapadok, most nem érdekel, hogy van valakije. Ujjaim végig szaladnak a tarkóján és a hajába túrva húzódom közelebb hozzá, már amennyire a pocakom engedi.
- Aimee mi lenne, ha nem foglalkoznál vele? Őrület, hogy a szüleim mire akarnak rávenni, és hogy hagytam nekik eddig, hogy az orromnál fogva vezessenek. Már felnőttem, és talán a nevem kötelez, de a cég irányítása nem függ össze a magánéletemmel. Nagyon jó kis példa nekik erre az, hogy megvoltam nélkülük az elmúlt egy hónapban is. Feszültebb a légkör odabent, de ez nem terjed ki az állóképességemre. – sóhajtok, és most a velem szemben álló arcvonásait lesem. Nem tudja, hogy ez már nemcsak rólam, vagy róla szól, lassan négyen leszünk, és a szüleink még mindig a sötétben tapogatóznak. Talán a karácsonyi hangulat teszi, de én is engedékenyebb vagyok, és szükségem van a kikapcsolódásra. - Az én apám meg azt hiszi, hogy minden körülötte forog, ideje felébresztenem. – célzok az előbbire, de tisztában vagyok vele, hogy mire akar kitérni. Az ő munkaválasztása nem tetszett az ősöknek, mert nem ügyvéd lett, de mégis működik a kávézó. Nem kell, hogy a felmenőink elvárásai szerint éljünk, és mostanában egyre többször érzem, hogy ennek kellene eleget tennem. Eleinte féltem az apaságtól is, de minden változik, ebbe beletartozik, hogy felelősséget vállaljak a tetteimért is. Érdekesen alakul a délutánom, mert miután hoztam egy kis utánpótlást, már a pult másik végén találom magam, de képtelen vagyok követni az utasításokat. Nekem a kávé az fekete, és kevés cukorral kell inni, de egyesek még megspékelik ezt valami újdonsággal, és a feje tetején áll minden. - Mi értesz kikapcsolódás alatt? – hümmögve érdeklődöm, de egyszerűen nem értem. Én beülök, akkor tárgyalok, de nem trécselek egy koffein felett, hanem intézkedem. Az idő pénz, és amúgy is olyan lányos tevékenység. Már értem, hogy mit jelent, ha Aimee például eltűnik a barátnőivel egy délutánra, hogy például kibeszéljék a férfiakat. Anyám szintén valami hasonlóban utazhat. Az események felpörögnek, és a kiszolgálás is megy a maga medrében, de nem találom a helyemet. Aimee időközben rosszul is lesz, de nem mehetek oda hozzá, mert a két lány elúszna a munkával. Az utolsó vendég után veszem a fáradtságot, és hátrasétálok a raktárba, hogy ellenőrizzem az állapotát. Az ajándék eszembe is jut, elvégre ezért jöttem el, de még nem volt időnk úgy kettesben maradni. A kabátom zsebéből halászom elő, és nem is figyelek arra, hogy nekem is készült valamivel. - Hagyjad már, nem kell nekem semmi. – és ez nem hazugság, mert valóban mindenem megvan. A kezébe ejtem a kulcsot, és elmondom a terveimet. Őrültségnek hangzik, hogy én állok elő az ötlettel, de meg kell lépnie az egyikünknek. - Ez a nevem, de ez a válaszod is? – értetlenül mérem végig, de megzavarnak minket a lányok, és el kell fordulnom. Megvárom, hogy megtörténjen a búcsúzkodás, egy mosolyt is ejtek a két fiatalka teremtés felé, és hála istennek hamar megy mindenki haza, vagy éppen a dolgára, már nem számít. - Igen, van egy képzeletbeli, akihez soha nem nyúlnék. – már nem tudom hány nyelven mondjam el neki, hogy megértse. A kulcsot nézi, mintha valami nagy csoda lenne, pedig nem az, egy egyszerű használati eszköz. - Aj, Aimee… - rázom meg a fejemet, de több beszédnek helye nincs, mert mellém lép, és az ajkaimra forr. Óvatosan fogom át a derekát, és viszonzom a kezdeményezést, nagyobb hévvel, mint ő tenné. A tarkójára csúsztatom a jobbomat, és be is döntöm egy kicsit, így szakadva el tőle, de elég közel maradva a szájához. - Megoldom, hidd el. Nem két nap alatt fognak megérkezni. Láttalak már meztelenül a medencében, nyavalyogni egy baba miatt, hisztizni a plázában. Mondj újat Aimee Riddle, amit nem viselnék el. – puszival fojtom belé a szót, majd talpra állítom. - Én éhes vagyok, és jó lenne már otthon lenni, úgyhogy…jössz? – fogom meg a kezét, és végigsimítok a tenyere belső felén.
Van valami furcsa, hogy Noah itt van. Hiszen eddig nem igen lépet be az épületbe csak akkor mikor megnyitott. Viszont kellemesen érzem magam, hogy ott próbál lenni, ahol én. Hogy része akar lenni vagy csak bele látni abba, amit én csinálok. Ez teljesen más, mint az eddigiek, amivel a családom foglalkozott. Sokszor eszembe jut, hogy talán nekem is bekéne fejeznem az ügyvédi tanulmányokat. De ugyan oda jutok el. Nem az én világom nem tudnék harcolni sem a bűnnel sem pedig azzal, hogy másnak az igazát bizonyítsam. Borzalmas ember lettem a családom szemébe és Noah szülei sem épp ugrottak ki a bőrükből mikor kiderült a választásom. Egyik oldalról sem kaptam támogatást, csak is Solomon volt mellettem, hogy tegyem meg, hogy éljek úgy, ahogy akarjak. De azt hiszem elvetettem a sulykot, mikor lefeküdtem Noahval és ezzel sajnos ismét egy fekete lyukat sikerült égetnem a családi tradícióba. Az órák repültek Noah segítségével nyereségesen zártuk be az üzletet és hiába a menekülés, sajnos elértünk odáig, hogy kettesben maradjunk és lejöjjön az a beszélgetés, amit eddig olyan ügyesen kikerültünk. De mint minden elől, ez elől sem bujkálhattam. Hiszen egy család leszünk akarata ellenére családapa lesz és talán ez a legrosszabb. Mert nem volt beleszólása. Pont, mint a jegyességbe. Ott álltam a kulccsal a kezembe és azon gondolkodtam, hogy mennyire nehéz volt számára meghozni ezt a döntést. Viszont nem tehettem úgy, mint aki nem lett boldog tőle.
Apró mosoly szökik az arcomra, ahogy látom az erőlködést a szemébe, hogy ténylegesen akarja. Talán ezért is volt a csók, amiért annyira küzdöttünk. Mert túlsok mindenen mentünk keresztül és végre nem csak a szüleink nyomása miatt találtunk egymásra. - Nem nyúlnál hozzá? – vigyorodom el mert hát azért Noah Hopkins nehezen elképzelhető, hogy nem nyúl a nőkhöz. Előtte nincs tabu, akit megkíván azt meg is szerzi. De most még is olyan szavak jöttek ki a száján, amit talán soha nem gondoltam. - Te meglestél a medencébe? – összeszűkült szemekkel néztem rá, mert mindig óvatos voltam, hogy ne akkor legyek pucér, mikor Noah ott van. Bár lehet, hogy akkor voltam megőrülve és direkt provokáltam. Finoman ajkába harapva néztem a szemeibe és átkarolom a nyakát. - Noah Hopkins milyen titkod van még velem kapcsolatba? – vigyorodom el és tarkóján játszadozom az ujjaimmal és a fülébe suttogva bújok hozzá. - Lefeküdtem Briannel, hogy féltékennyé tegyelek az egyetemen. – teljesen komolyan mondom, hiszen akkoriban ők ketten rivalizáltak, és azt akartam, hogy ne más lányokat nézzen, hanem engem. De persze ott csak olyan volt, mint a bátyám és nem féltékenységből verte meg a fiúkat, hanem féltésből. Ami engem bosszantott. – De a te nevedet nyögtem. – nevetek fel és hátra lépve tőle megfogom a kezét és a kulcsokat magamhoz véve a kabátomért nyúlok és a telefont is a zsebembe nyomkodom. - Menjünk haza. – úgy ejtem ki a szavakat, mintha valami bűbáj lenne. Annyira elfeledkezem róla, hogy csak azt élvezem, hogy ennyire nyíltak vagyunk és tetszik az a Noah, akit most megismerhetek, nem pedig a beképzelt ficsúr, akit eddig ismertem. - Most pedig vigyél haza. – dolgom végezettül fordulok felé és a kulcsot, amit kaptam felpróbálom rakni a kulcstartóra és amint kitereltem az épületből benyomom a riasztót és bezárom az ajtót. Még egy utolsó pillantást vetek az én apróságomra és elégedett mosollyal bújok bele a kabátomba, hogy Noah mellé szegődjek.
Mostan állandóan a fejem felett akarnak dönteni, és ez bosszant. Nem akarok én jegyességet, sem olyan céget, ahol nem tehetem azt, amit akarok. Amennyiben apám nem fogadja el az érveit, vagy esetleg támadni fogják Aimee-t, akkor meredek lépésre szánom el magam. Ki fogok lépni a családi vállalkozásból, és sajátot alapítok, ami nagy érvágás lenne mindkét família számára, de ez még a jövő zenéje. Ma este azt szeretném, ha elfelejtenénk azt a sok rosszat, amit az elmúlt hónapokban éltünk át, mert nem volt könnyű. Nem állítanám, hogy megérettem az apaszerepre, de már nem riaszt annyira, hogy két kislányom is lesz. Eleinte már attól kirázott a hideg, ha szóba jöttek, de aztán szépen lassan rádöbbentem, hogy én sem leszek fiatalabb, és ha nem most, akkor mikor alapítsak családot? Nem a megszokott ritmusban történtek az események, és előbb az esküvőnek kellett volna megtörténnie, de azt Aimee-nek is be kell látnia, hogy azon a szinten még nem állunk. Kedvelem, sőt vonzódom is hozzá, de merész lenne a részemről kijelenteni, hogy ez szerelem. Egyszer voltam az, és az a hajó is elúszott, pontosabban eltávozott Zoe. Mindenki tudott róla, de csak a legjobb barátommal osztottam meg a fájdalmamat, mert másra nem tartozott. Okos volt, és szép, de kihasznált, és nem lettünk volna boldogok. Már azt se tudom, hogy mi a kulcsa a tökéletes, álomba illő életnek, de nem akarom a szirupos változatot, mert én sem vagyok olyan. Aimee-nek is megvannak a hibái, olykor hisztisebb, és sznob is, de attól még az én körömbe tartozik, és megértem. Más világban nőttünk fel, mint az átlagemberek, és ezt már senki nem tudja kiölni belőlünk. Együtt kell élnünk a személyiségünkkel. A kávézóban szerencsére kettesben maradunk, ezért felvezethetem neki az őrült ötletemet, amire senki sem beszélt rá, hanem jött magától. Nem csalódok, szinte meglepem vele, és hezitál is, amit megértek. Nem a legjobb időszakon vagyunk túl, de a barátságunk erősebb, és most új időszámítás kezdődik a szülőséggel is. Végül győzök, és elcsattan az a bizonyos csók is, egy kisfilmbe illő jelenettel, de minden szavam igaz. - Aj, te is tudod, hogy így volt. Két év az nem olyan sok, de elegendő, hogy lássam, amit kell. – kacsintok rá, és szinte felnevetek a reakcióján. - Ahhoz, hogy eláruljam a többit, meg kellene, hogy öljelek. – hangzik el a jól ismert mondás, de nem tudok elszakadni a sötét szembogaraktól. Aimee nem hibátlan, de nekem egy csiszolatlan gyémánt, amire majdnem későn jöttem rá. - Brian…várj. – tátom el a számat, de a következő mondata belém fojtja a szót. Nem hittem volna, hogy a kis Riddle ilyenre is képes lenne, de hát akkor nemcsak én tartogatok meglepetéseket, hanem ő is. A telefonját elteszi, és meg várakozóan pillantok rá. - Oda megyünk, ha minden igaz. – fűzöm össze a kezeinket, és ha bezárja a kávézót, akkor magammal húzom a kocsim felé, és kitárom előtte az ajtót. Bár szerintem abban a hitben él, hogy itt ért véget az este, de még igazán csak most kezdődik. Beülök én is mellé, és ha mindenki megvan, akkor kihajtok az esti forgalomba. New York sohasem alszik, én meg oldalasan ránézek. - Remélem éhesek vagytok, mert én nagyon. – vigyorgok, mint a tejbetök, és egyenesen hazafelé vezetek, de most már bekapcsolom a rádiót, és nem mondok többet. A mélygarázs külön nekünk van, akik itt laknak, és a portaszolgálat is, hogy illetéktelenek ne jussanak fel a luxuslakosztályokba. Az egyik Bentley mellé parkolok le, és ha készen áll, akkor megfogom a kezét, és a lift felé terelem. - Szép vagy. – csókolom meg a kézfejét, és a saját lakásom helyet a tetőteret nyomom be. - Ha megkérlek, akkor felteszed ezt a szemkötőt? Nemsokára karácsony, és van egy meglepetésem. – adom át neki, és bízom benne, hogy nem rontja el a mókát. A csengetés előtt még várok, és elállom az ajtót is, és ha készen áll, akkor én irányítom tovább. Az ujjai már felmelegedtek, idefent sincs hideg, de jobb, ha rajta marad a kabát. Mindenhol karácsonyi fények vannak, középen egy kétszemélyes asztallal, meg gyerekpezsgővel, de a kilátás leírhatatlan ilyen magasságból. A háta mögé lépek, és én bontom ki a szemkötőt, és ha rálát a meglepetésre, akkor a fülébe suttogom. - Boldog karácsonyt Aimee Riddle. – a felkarját simogatom közben.
Mostanában minden összejön és kivételesen a jó értelemben. Egyszerűen csak úgy zsong a kávézó és a család egy rész, itt leginkább anyámra célzok, legalább örül a terhességemnek. A bátyámat hónapok óta nem láttam. Jogosan dühös rám, annyi mindent eltitkoltam előle, kezdve azzal, hogy vér kell, hogy lefeküdtem a legjobb barátjával és sikerült teherbe esnem tőle. De minden rossz ellenére nem csinálnám vissza. Azt hiszem így harmincontúl most már megértettem, hogy talán anyáink akarata fog célba érni. Mert nem tudom, hogy Noah csak a gyerekek miatt, vagy benne van az is, hogy én vagyok az, de változik. Lassan ő is belátja, hogy nem fájhat mindig a feje a munka miatt. Hiszen nem sokára apa lesz és én szeretnék egy olyan családot, amilyen nekem nem volt. Mert hiába kaptam meg mindent, ha nem láttam apámat. Mindig úton volt. Most pedig.. Azt akarom, hogy a lányaim lássák, legyen közös emlékül az apjukkal. Ha ez újabb veszekedéseket szül, akkor megfogom lépni a dolgokat. De remélem Noah sem akar olyan lenni, mint a mi szüleink voltak. Nagyot nyelek a vallomásokra, mert hát ez az éjszaka annyi mindent tartogat és felhúzva az orrom nevetek fel. Mert úgy tűnik, hogy Noah már akkor is fogat fent rám, mikor én csak arról álmodoztam, hogy Noah egyszer.. A bolt zárása hamar meg van, a lányok mindent lezártak, elzártak és nekem csak a riasztót és az ajtót kellet bezárnom, majd végre elindulhatunk a lakás felé és mély sóhajt követve lépdelek mellette és a kocsiba ülve nézek az enyémre. - Mi lesz a kocsimmal? – csatolom be az övemet és várom, hogy elinduljunk, bár úgy fest, ő nem akar, velem többet beszélni én elő húzom a telefont, mert közben anyámra rátört a szájmenés és rá pillantok Noahra. - Anya, úgy tűnik, hogy nem kell gyerek szobát keresned. Az apjuk szeretné kivenni magát belőle. – simítom meg a combját és elmosolyodom, mert olyan jól esik kimondani. Persze ezer meg egy kérdés zúdul rám, de leteszem a telefont és kikapcsolva a kocsi hátsó ülésére hajítom.
Kicsit idegesen figyelem a csillogó fényeket, majd mikor elérünk a garázsba, végtelen nyugalom telepszik rám és ösztönösen szállok ki a kocsiból a telefont bent hagyva a kocsiba. Most nem akarok még rá gondolni sem. - Naná, ma nem ettünk egésznap semmit, csak gumicukrot, meg kakaót. – vigyorodom el, mert azt mondaná az ember, hogy ez nem épp valami laktató, viszont az ikrek miatt egy vagonnyi kaját eszem. Ahogy a kezemet fogja, elmosolyodom a bókjára. - Köszönöm! – simítok a kézfején, ahogy közelebb lépek hozzá és a liftbe érv meglepetten nézem a kötőt. - Még egy meglepetés? Noah, lassan nem bírja a szívem. – nevetek fel és persze azonnal bekötöm a szemem és a gyomrom még kisebbre húzódik, ahogy látásom lassan eltűnik és a férfira hagyatkozva szorítom meg kezét. Aztán kilépve, hagyom, megrendüljek egy pillanatra és mikor végre visszanyerem, a látásom meglepődve nézek körül. - Úristen! Meseszép! – a kezeimet a szám elé kapva nézem a csodálatos termet. Végül megfordulok, hogy a szemébe nézzek. - Noah! Boldog karácsonyt. – széles mosollyal ölelem át a nyakát és egy sima ölelésre futja, ahogy elengedem és körbe járom azt, amit csinált. - Hát ez csodálatos. Hogy hoztad ezt össze? Meg mikor? – nyelek egyet, ahogy az asztal mellé lépek és a hasamra simítom a kezem és úgy szöknek könnyek a szemembe és nem tudok megszólalni a meghatottságtól. Gyönyörű és miattam és ma egyszerűen rá sem ismerek a férfire, akivel együtt nőttem fel, akinek én mindig is egy hisztis kislány maradok, akinek levágták a babájainak a haját. Most egyik meglepetést okozza a másik után.
A kocsiban sok mindenen agyalok, de már az is egy előrelépés, hogy igent mondott a költözésre. Lesznek még előttünk akadályok, az apaságra sem feltétlenül készültem fel, de most kell a talpamra állni, és megmondani a szüleinknek is, hogy ikreink lesznek, sőt semmilyen házasság nem fog megtörténni a közel jövőben. Kedveltem Aimee-t, de már a terhesség is egy óriási probléma volt eleinte, és azt az egyet megfogadtam, ha még egyszer eljegyzek valakit Zoe után, akkor az már olyan nő lesz, akivel le akarom élni az életemet. Még nem tartottunk ezen a szinten, mert inkább tartottam egy jó barátnak, meg a tiltott gyümölcsnek, mintsem a partneremnek. Az ember nem vetkőzi le hirtelen az agglegény létet, és vágja bele magát a családos szerepbe. Nem szabad egyedül lennie, az orvos is megmondta, hogy a végén már sokkal jobb lenne, ha otthon maradna, és nem terhelné le magát. Aimee makacs természet, és sokszor nem fogadja meg a jó tanácsokat, csak megy a saját feje után, de itt már örülnék neki, ha ő is felfogná, hogy nem ellene vagyok, hanem vele, és az elsődleges, hogy a kicsiknek ne legyen semmi bajuk. A szokásaink majd kialakulnak idővel. A vezetésre koncentrálok, de meglepődöm, amikor az anyja felhívja, és kijelenti, hogy a gyerekek apja részt akar venni a kislányok életében. Nincs kedvem veszekedni, de most azért ott van bennem a tüske a múltkori miatt, hogy fafejűen dönt mindenről, de ő sem számol a következményekről, csak essünk már túl mindenen. A bátyja hamarabb tudta, hogy apa leszek, aztán ott volt az irodai összezördülésünk is. Nem mondok inkább semmit, hagyom lubickolni a mostani állapotban, és remélem idővel belátja, hogy a kényszeres beszéd, lehetne egy nyílt és egyenes kommunikáció közöttünk is. Nem vagyok túl bonyolult, csak szeretem, ha valaki őszinte velem, és nem az arcomba robbantja a bombát. - Az nem éppen laktató, és majd a kocsidat is elhozzuk. – jegyzem meg, amikor leparkolok már a helyemre, és kiszállunk odalent a parkolóházban. A luxust nem vetem meg, ebben a környezetben nőttem fel. - A szüleid nem az én szüleimmel vannak, vagy az anyád megállás nélkül tervez? Mondjuk a te esetedben már az apád is tudja, hogy gyereket vársz, akkor gondolom ezt elújságolták az enyémeknek is. – mosolyodom el fáradtan, mert tényleg nincs kedvem veszekedni, és ott van a vacsora is. A liftben átnyújtom neki a kötőt, hogy vegye fel, és nem is kell csalódnom benne, mert belemegy a játékba. A felső szint már nincs messze, és a tetőtér remek lesz így este, csak éppenséggel hideg, ezért is kérem meg, hogy ne vegye le a kabátját. - Hát, ha már egyszer elkezdjük, akkor nem lehet befejezni. – szorítom meg a kézfejét, és vele együtt szállok ki, majd megkérem, hogy vegye le. A csodálkozás nem marad el, és örülök neki, ha szebbé tehettem a napját. - Fázni fogunk, nincs semmilyen kapaszkodó, csak a hideg, de szerintem megéri, és ha végeztünk a vacsorával, akkor visszahúzódunk a melegbe. – nem szeretném, ha megfázna, de itt a tetőn nincs fedett rész, így lehetett megoldani ezt a kis meglepit. - Simán, meg ügyesen. – vigyorgok, és ha kiörömködte magát, akkor kihúzom neki a széket, és leültetem rá, persze a vállán végigsimítva. - Egy kis steak meg párolt zöldség, a desszertet már a lakásban fogyasszuk el. – teszem mellé, és intek a pincérnek, hogy töltsön neki egy kis bort. - Ez vérképző, és nem árt meg egy pohárka. – a sajátomat is megvárom, aztán koccintásra emelem a kezemet. - A mai napra, és úgy egy sikeres évre….na és a lányokra. – mosolyodom el őszintén, és őt figyelem, miközben kortyolok egy keveset.
Kezdőlap
