Az éjszaka érdekesen ért véget számomra. De úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb valószínűleg nem történhetett volna velem és Noahval, mint a jelenlegi állapotom. Bár a vizsgálatra biztos voltam benne, hogy elfelejt megjelenni, kicsit csalódott voltam. Viszont kiderült, hogy mi a gyerekek neme. Mivel Noah még csak tapogatózik a kérdésekkel, így kicsit bátorítani akartam. Hogy ne érezze teljesen kifogom őt zárni ebben a kérdésben. Mikor végeztünk és a hasamról letöröltem a hideg zselét és rendeztem öltözékemet megköszöntem a figyelmet és gyorsan távoztam a magánklinikáról. Sajnos a terhek nőnek a fejem felett és sehogy sem látom a végét. Mert nem elég nekem, hogy a szülés komplikált lesz, úgy tűnik hiába a gyógyszer és a napi pohár bor sajnos a vérem nem akar szaporodni. Solomont próbáltam elérni, hiszen most nagy szükségem lenne rá. De most is csak hangposta kapcsol be. Felsóhajtok és hagyom, hogy az emberek kikerüljenek, ahogy csalódottan rakom el a telefont. Most már csak az az egy reményem van, hogy anya tud adni vért, legalább annyit, hogy életben maradjak. Mert nem akart az orvos megijeszteni, de éreztem a súlyát annak, hogy a vérveszteségem csak nő és nem csökken. A kocsiba beülve megtudtam, hogy egyik Riddle sem tartózkodik az irodában, viszont Noah ott kuksol és valami tárgyalást készít elő. Mindig azért panaszkodik, hogy nem osztok meg vele semmit, így csak egy közeli étteremből veszek két bolognait és az iroda felé veszem az irányt, hogy tájékoztassam az elmulasztott vizsgálatról.
A közlekedés nekem kedvezett, így zöldhullámmal áthaladva a városon leparkolok a bátyám helyére, és a papírtasakot megragadva a vállamra dobom a táskámat és belépek az óriási épületbe. Mindenki mosolyogva fogad és érdeklődnek, hogy létem felől. Persze anyám jól nevelt, így mindenkivel váltok pár szót, hogy tudassam jól vagyok és csak a főnöküknek hoztam valami ebéd félét, mielőtt éhen halna a nagy készülődésben. Mellesleg tudom, hogy Noah igen csak harapós, ha üres a hasa. Miután letudtam a kötelező köröket a liftbe sétáltam, ahol megnyomtam a legfelső gombot. Apáék irodája van ott és Solomon meg Noah kis birodalma. De jelenleg csak egyedül van az egész szinten. Kivétel persze a titkárnőjét. Aranyos lány azonnal rám villantja ezer wattos mosolyát és tájékoztat, hogy az apám nincs az irodába, sőt a másik felem sem tartózkodik itt. Meglepetés kiül az rcára, mikor közlöm, hogy most a Hopkins felére jöttem, majd egy bájos mosollyal elküldtem ebédelni. Tudom, hogy mennyire kíváncsi arra, hogy mi történik az irodában, de maradjon most távol. Megvárom, míg a lift bezáródik mögötte és kopogtatás után bedugom a papír zacskót az ajtón résein, végül beljebb kerülök. Noah olyan volt a hatalmas asztal mögött, mint egy félisten. - Azt mondták, hogy a főnök éhes és morcos. – kerülök beljebb és leteszem az asztal szélére az ebédnek valót és megkerülve az asztalt Noah mellet felülök rá és kíváncsian vizslatom a papírokat, amiket olyan nagy beleéléssel tanulmányozott. - Tudod, ma volt egy randik. De gondoltam, ha nem jöttél el, akkor megleplek és megismerkedhetsz közelebb a lányaiddal. – csúsztatom a felé papírokra a képet az ikrekről. Ezzel elárulva, hogy milyen csöppségeket rejt a pocak. Hangom persze nem árulkodott semmilyen sértettségről, leginkább csak információkat jutattam felé. Aztán leszállva a kényelmetlen lapról leveszem a kabátot és az egyik fotelba dobom, majd leülök a másikba. - Zűrös az ügy? – kérdezek rá, mert ráncai elárulják, hogy az ügy nem lesz könnyű menet, de azt is tudom, hogy Noah a szakmájában legyőzhetetlen.
Miután feleszméltem a nagy családi vacsorából még Aimee is majdnem hoppon hagyott, de annál nagyobb benyomást tett rám a csókjával, mely a búcsú volt közöttünk a tegnap este emlékére. Nagyot sóhajtok, ha belegondolok, mert több volt a viszályunk az elmúlt időszakban, mintsem ilyen békés megoldással álljunk elő. Nem tudtam, hogy mikor fog robbanni, mit ért az alatt, hogy vegyem ki a részemet a gyerekekből, mert a mostani állás szerint már az is csoda lesz, ha nem fulladok bele a munkámba. Az unokahúgomról még semmi hírem nem volt, és a szüleim utazása a nyakunkon volt, ahova nemcsak a Hopkins, de a Riddle família egyik része is csatlakozik. Mindenesetre némileg meghökkenve feküdtem le, de jóleső érzések kerítettek a hatalmukba. Másnap reggel tovaszállt a varázs, és visszatértem a kemény valóságba. Anya születésnapja olyan, mintha egy másik világban létezett volna, de alig telt el néhány óra a kellemetlen incidens óta, hogy kiderült a nem várt menyasszony, és az elcsattant csók emléke is. Össze kellett szednem magam, ezért egy gyors zuhany után most az egyik nívósabb öltönykollekciómat vettem fel, és abban száguldottam be az irodába, ahol már két töketlen fráter várt, mert nem tudtak elintézni egy előszerződést. A homlokon kidagadt egy ér, és közel álltam ahhoz, hogy leüvöltsem valakinek a fejét, de mégsem tettem meg. Nem hiányzik, hogy a bunkóságommal elijesszem őket, pedig rájuk férne egy kis lecke arról, hogy mi a hasznos időeltöltés, és mi az, amikor csak feleslegesen melegítik a kényelmes foteleket. - Mi a helyzet Lia? – kérdőn pillantok a titkárnőmre, aki máris a sarkamban van, és egy kávéval a kezében követ a rezidenciám közepére. A kabátomat felakasztom, és sürgetem, hogy sorolja fel a teendőket. - Ma váratlanul bejelentkezett Marquez úr, és magával szeretne ebédelni, a délelőtti meeting átkerült délutánra, illetve ketten is a segítségére pályáznak Mr. Hopkins. Nemsokára megérkezik Ms. Alvarez a leányvállalat miatt, és egy új ügyfél is szeretne Önnel beszélni, de csak a telefonszámát hagyta meg. – az asztalom előtt állok meg, és kinézek az ablakon a szívemhez oly közel álló metropoliszra. - Rendben, akkor Lia ne kapcsoljon be senkit a következő egy órában, amíg át nem néztem a szerződéseket, és a legutóbbi ügy részleteit, senki ne zavarjon, megértette? – tekintek rá várakozóan, mire leteszi elém a feketét, és angolosan távozik is. Szeretem, ha okos, és hamar kapcsol a jobb kezem, elvégre nélküle nem mennék semmire. Nem is várok sokat, belevágok a napomba.
Ebéd környéke
Nem látok ki a teendőkből, és egy későbbi időpontra csúsztattam az ebédet is Tonyval, de megígértem neki, hogy mindenképpen találkozni fogunk. Egyelőre az egyik gyógyszeres cég alapítási paksamétáját lapozom át, amikor kinyílik az ajtó, és semmiből bukkan fel Aimee. - Helló. – döbbenten hajolok előre, mert észre se vettem, hogy így elszállt a délelőtt, és egyet ásítva masszírozom meg a homlokomat, mikor odasétál mellém. - A főnök azt sem tudja milyen nap van. Mi járatban vagy itt…azt nekem hoztad? – nyúlok át érte, és már éppen kibontanám a csomagot, mikor felül az asztalomra, és egy másik hírrel sokkol. - Randink? – előbb kérdőn nézek rá, de a kép láttán a torkomra forr a szó, és a zacskót lehelyezve most azt veszem a kezembe, hogy közelebbről megnézhessem. - Basszus elfelejtettem, de akkor lányok? – forgatom körbe, mert nekem ezek pacák. Soha nem értettem az ilyesmihez. - Aj, hagyjad, inkább ülj le normálisan. A zűrös nem kifejezés, és szerintem az éjszakámat is itt fogom tölteni. Anyámék holnap utaznak. – közlöm vele, de a tekintetem még mindig a két gyerekemen tartom. Szóval kislányok.
Mindig olyan volt a hangulat kettőnk között, hogy bármikor lángra lobbant egy veszekedés. Talán ezért is volt nekünk olyan kevés emlékünk, ami csak a miénk és nem volt benne Solomon. Mert biztosan ölni kezdtük volna egymást. Az irodába belépve furcsa érzés kapott el, valami fullasztó és a lelkem szinte üvöltött, hogy forduljak meg. Mikor úgy döntöttem, hogy nem leszek ügyvéd, apámat szinte szembeköptem, a testvéremet hátba támadtam. Mindenki azt hitte, hogy a Riddle ikrek lesznek a megállíthatatlanok a tárgyalótermekben. De én ettől a felelősségtől elmenekültem. Azt hittem könnyebb lesz az életem, ha nem ebben kell élnem. Hanem a saját álmomat felépítem. De jelenleg üresség van a lelkembe és fájdalom a szívembe, mert én is ide tartoznék. Viszont itt csak úgy szerepelek, mint a tékozló lány, aki látogatóba jár. A magas sarkúm hangosan kopog a márványon és enyhe fájdalommal megyek a legfelső szinte, mert úgy érzem, hogy tényleg nem kapok levegőt és beszélnem kell valakivel. Persze Lia olyan gyorsan eltűnik a szemem előtt, mint kívántam és egyedül maradtam a fitalabbik Hopkins-val és azonnal a tárgyra térek, mert nem szeretném kertelni a dolgokat. Amúgy is olyan fáradtnak tűnik. Felsóhajtok, hiszen a krdések hada megválaszolásra került és csak figyelem a mozdulatait. - Semmi egy örülök, hogy látlak, Aimee milyen szép vagy ma reggel. Nem, csak egy "mit keresel itt" –re futotta. – unottan foglalok helyet a fotelba vele szembe és figyelem, ahogy a képpel ismerkedik én pedig végig simítok a hasamon.
Kellemes volt látni, hogy beszél az ügyről, viszont nem engedi a tekintetét levenni a lányokról. kibújva a copőből, sajgó talpamat a hideg burkolatra helyezve felpattanok és mögé lépkedve vállaira simítom a kezem, hogy megasszírozzam sajgónak tűnő vállait. - Kényelmetlen lenne az iratokkal aludni, nem gondolod? – kérdezem, ahogyan vállain szaladnak az ujjaim, ahogy fel-felbukkan egy csomó, ami a stressztől csak jobban feszültté teszi őt. - Neked hoztam egy kis bolognait. Meg reménykedtem, hogy gyerekeid anyjára is szánsz, mondjuk egy délutánt. – hajolok, a füléhez úgy suttogom a szavakat. - Csak egy délután, te meg én.. – szinte már úgy lehelem a szavakat és kezeim a mellkasára csúsznak, majd a forróság, ami hirtelen elönt, hátrálásra késztet és neki dőlök mellette az asztalnak és úgy nézek immáron a szemeibe. - Tudom, hogy elfoglalt vagy, de .. – aztán persze megérzem a mondat súlyát és elhallgatok. - Szóval holnap a szülők elmennek. – pillantok le a hasamra. Botrány lesz, ha apa nem tudja meg, hogy állapotos vagyok, ikrekkel. Nem bírtam koncentrálni és zavartan pillantok a férfira. - Öhh, mennem kell. – a nagy sietségbe, amivel a kabátomat felkapom és rohanok ki az irodából a cipőim az asztal előtt maradnak és végül a lifeteknél bizonyosulok meg, hogy mennyire felelőtlen vagyok és vissza megyek lehajtottfejjel hozzá. - Egyszer a fejemet is elvesztem. – nevetek, ahogy a cipőmbe bújok, és a telefonom csörgése megzavarja a kettőnk nyugalmát és meglátom a kijelzőn apa nevét. A gyomrom összeugrik s felvéve a telefont azonnal üvölteni kezd, hogy miért nem mondtam meg, hogy Solomon barátnője terhes és miért ilyen felelőtlen a bátyám. - Ki terhes? Kizárt, apa tudnék róla, ha Solomon valakit felcsinált volna. – slrtetten ülök le a fotelba. Mert azért szerintem jogom lenne tudni, ha már nálunk is ő előbb tudta, mint a lányok apja. Felpillantok Noahra és meglátok egy villanást a szemébe. - Visszahívlak apa, este átmegyek, beszélnünk kell. – teszem le a telefont és végig a férfi szemébe nézek. - Szóval, a bátyám nője terhes. Te tudtál róla? Ne hazudj nekem Noah! – minden cuccomat magam mellé dobom és úgy nézek rá.
El vagyok havazva, és nem csak úgy nagyzolásból mondom ezt, mert arra se volt időm, hogy kimenjek a mosdóba. Lia a jobb kezem, és ma tényleg érezte, hogy nem kellene a határokat feszegetnie, hogy esetleg olyat enged be, akit nem kéne. A fájdalom már szerves részét képezi a mindennapjaimnak, de ehhez most még a másnaposság is mellétársul, de senki előtt nem mutathatom ki, hogy gyenge vagyok. Az egyik paksamétát lapozom át, amikor a semmiből tűnik fel Aimee az irodámban, és becsukva az ajtót odasétál hozzám. Emlékeim szerint nem beszéltünk meg semmit, nem figyelmeztetett, hogy meg fog látogatni, de aztán a megjegyzésére csak gondterhelten tekintek fel az arcára. - Soha nem voltam olyan férfi, aki hajbókolt volna neked, úgyhogy szerintem az elvárthoz képest még bunkó sem voltam. – engedek meg egy fáradt mosolyt, és a pillantásom gyorsan összegzi a megjelenését. Nem hazudtolná meg magát, hogy Riddle, mert a divat a kisujjában van, és a másik állapotra való tekintettel is szinte sugárzó, de nem fogom az orrára kötni. A tegnap este egy másik élethelyzet volt, és nem a munkahelyem, ahol még a falnak is füle van, és ha nem muszáj, akkor nem akarok még ennél is jobban összeveszni a szüleimmel, ahogyan az édesanyám születésnapján tettem meg. Összefűzöm a kezeimet a tarkómon, és fogva tartom a tekintetét. Az asztalomra csúsztat egy felvételt, ez már nem az első, de most hallom, hogy a lányokról van szó, és többes számban hallhatos. Nem mondok semmit, mert ez az én vétkem, hogy nem szabadultam el, holott felhívta a figyelmemet rá, hogy ma lesz ultrahangos vizsgálat, ahol kiderülhet a nemük. Még gyönyörködöm bennük egy ideig, és mikor megérzem a vállamon a két kezét, akkor jólesően sóhajtok fel. - Nem lenne kényelmes, de ha nem lesz választásom, akkor bent maradok. – Aimee nem lát bele a hétköznapokba, egy másik életet választott, amibe az ügyvédi pálya nem fért bele. Én nem haragszom rá emiatt, még vagánynak is tartom, de tudnia kell, hogy ez egy hivatás, és mindenek felett áll. - Bolognai…a gyengém. Szeretnék Aimee… - megérzem a parfümje illatát, és szekundumra le is hunyom a szemhéjamat, de nem érzékenyülhetek el, vagy válhatok puhánnyá, mert tegnap csókolóztunk, és most egy kicsit a hangvételünk is normálisabb a kelleténél. - Nem tehetem, és így van. – helyeselek, és egyből elmúlik a búgó hang. Nem szokásom behódolni, de ez a nő hatással van rám. - Mégis hova? Ennyi volt? – most már én nem értem az észjárását, de aztán ez a kis búcsú is minimum, ha tart öt percig, mert visszasunnyog a cipőjéért az irodámba. Most már én is felállok az asztalomtól, és kicsit kiropogtatom a csontjaimat. A csípőmre helyezem a kezemet, de megcsörren a telefonja, és a hanghordozásból ítélve nem éppen a kellemes beszélgetés zajlik a másik féllel, de mielőtt felocsúdnék, már jön is a számonkérése, és a kis nyugalmamat is, amit összegyűjtöttem, dobhatom a kukába. A fenekemmel támaszkodom meg az irodám ékessége mellett, és a mellkasom előtt fűzöm össze a kezeimet, hogy elszámoljak magamban háromig. - Vegyél vissza a stílusodból Aimee, mert távozhatsz is, ha ilyen hangnemet ütsz meg az irodámban. Tudtam róla, és mielőtt jön a melódráma, talán gondolkodj. Tegnap este találkozott a szüleiddel először, nem is értem, hogyan derülhetett ki, mert Solomon biztosan nem mondta el. A legjobb barátom, és a bizalmasa is vagyok. Ne gyere azzal, hogy jogod lett volna tudni, mert akkor én is szemen köphetnélek azzal, hogy előbb mondtad el a testvérednek, hogy apa leszek, minthogy én sejthettem volna. Ha tudsz velem normálisan beszélni, akkor megebédelhetünk, ha nem, akkor távozhatsz. Rajtad áll, hogy melyik verziót választod. – mutatok a székre, aztán az ajtó felé. Nem fogom eltűrni a kicsinyes kiborulásait, amikor neki több vaj van a füle mögött.
Mostanában kicsit megváltozott kettőnk között a levegő, és mind hiába. Nem tudunk úgy együtt működni, hogy ne legyen félórán belül veszekedés. Már szinte nevetségesnek tűnik az az erőfeszítés, amit próbálok a férfi irányába tenni, ezért sem értem, hogy most miért én loholok utána és viszem a kedvenc ebédjét a céghez. De persze mire egyeztetek magammal már késő és a liftben vagyok. Aztán persze elkezdődik a szócsata, ami sosem maradhat ki, kettőnk találkozásából. - Hát hogyne, a nagy Noah Hopkins véletlenül sem bókolna, senkinek sem. – elhúzom a számat, de végül is belekezdek abba, amit elmulasztott és az érzés furcsa bizsergése járja át a testem. De persze nem sok kell ahhoz, hogy rá kellet jönnöm, hogy mind hiába. Ő eljegyzett valakit. Még ha nem is önszántából, de megtörtént, én pedig totál felesleges kapálózom érte már. - Tudom, hogy miről szól ez az egész. Attól, hogy nem vagyok ügyvéd, még van belelátásom. – jegyzem meg halkan, de persze az idill gyorsan elszáll, és úgy érzem, totálisan csak égetem magam azzal, hogy itt vagyok és mennék is az utamra, de persze a tündérmese itt nem ér véget. A hormonok és a fáradtság, amit a terhességemmel cipelek néha a memóriámra is kihatással van. Így gyorsan visszaegyek, hogy belebújjak a cipőmbe. Már épp nyitnám a számat, mikor érdekes telefonbeszélgetés veszi kezdetét Noah előtt. Az arcom elkomorul, és úgy érzem egy világ omlott bennem össze. Gyorsan lezárom azt a beszélgetést, amit épp Solomon miatt kell végig hallgatnom. Majd kezdi Noah is a szentbeszédet és felállva nem bírom tovább. - Ide figyelj, én nem az egyik ribancod vagyok, akivel így beszélhetsz. Akkor legyen nagy szád Noah, mikor megmondod a családomnak, hogy te vagy a kölykök apja. Mert nem velem kell fölényeskedned.
Én eddig védtem a hátsódat. De most rohadt nagy bajban vagyunk. – mutatok felénk, aztán elé állok. - Megtörtént, nem csinálhatjuk vissza. De mi akkor is jobb helyzetben vagyunk. Mert Solomon nője egy kis senki és joggal fogják azt hinni, hogy a vagyonra utazik, és rohadtul nem érdekel semmi. Mert vagy veled, vagy nélküled. De ma este meg fogom mondani apámnak, hogy nem csak a fia botlott meg egy éjszakára. – mellkasának támasztom a tenyeremet és úgy nézek rá. - Rohadtul nem az az ember vagy, akit ismertem. Foghatod arra, hogy tiéd lett a cég egyik fele, de ezek kifogások. Én itt befejeztem Noah. – Elhúzva a kezemet néztem utoljára rá és felszedve a cuccaimat a képet elhalászva az asztaláról elindulok a liftek felé. Belefáradtam és nincs szükségem arra, hogy a nehézségek, amik előttem vannak, még egy ember rátegyen egy lapáttal. A lifthívó gombot megnyomva várom, hogy felérjen. Nem akarok sok emeletet lépcsőzni, így is már szinte óriási a hasam és nem akarok semmilyen balesetet. A telefonomat előhúzva írok anyámnak egy üzenetet, hogy jöjjön a kávézóba és beszéljük meg a dolgokat. Mert úgy tűnik, hogy egyedül maradtam. Utána meg elmehetünk babaszobába kellékeket vásárolni. Eddig húztam, de most már neki kell állnom a szobájuknak. Még egy pillantást veszek az irodája ajtajára és mikor megszólal, a lift hangja csak beszállok és lehajtott fejjel várom, hogy elinduljon.
Kezdőlap
