Furcsa véget ért az este. Számomra mindenképp. Anya hazavitt és behívtam beszélgetni, mielőtt útnak indultam. Noah azt mondta menjek át hozzá. Viszont előbb el kellet kezdenem a családnak beadagolni, hogy állapotos vagyok. Anya először mérges volt, utána boldog, de mikor nem mondtam el, hogy ki a gyerek apja ismételten mérges volt. Megkértem, hogy ne mondja el apának. Bármennyire is szeretné, de arra még nem készültem fel. Anya kicsit kétkedve távozott a lakásból, hiszen tényleg nem hitte el, hogy imádott lánya teherbe esett. De aztán tudtam, hogy ezt fel kell dolgoznia. Ahogy nekem is. Persze a fejemhez vágta, hogy szólhattam volna előbb is. Támogatni fog és segít. De nem kell, mármint persze jöjjön, látogassa meg őket. Meg legyen velük, de ha az apjuk nem akarja támogatni, akkor nem szeretném, ha ő tenné meg. Letusolva ismét átöltöztem. A ruha szorított és úgy éreztem megfulladok tőle. Viszont a hasam már növekszik, így nagyon meg kell válogatnom, hogy mit veszek fel. A szekrény előtt állva egy farmerbe és egy pólóba állapodok meg. Hiszen még is csak Noah-hoz megyek, aki látott már mindenhogy. Nem azon fog kiakadni, hogy nem kisestélyiben állítok be. Az órára pillantok már éjfél múlt, de megígértem neki, hogy át megyek, és nem akarom, hogy azt higgye ismételten ki akarom hagyni bármiből. De az ebéd elhúzódott, anya is sokáig nálam volt. Volt miről beszélgetni. Kaptam tőle jó tanácsokat is. Így már vészesen későre jár. Alexnek hagytam egy üzenetet, hogy elmentem, majd érkezem, ne aggódjon.
Aztán a kocsiba ülve indultam át Noah lakása felé. Szerencsére relatíve közel lakunk egymáshoz, nem kell az egész várost utaznom. Kiszállva a kocsiból csak a telefonomat hozom magammal, azt is a hátsózsebembe paszírozom és a liftek felé vezet az utam, udvariasan köszönök a portásnak, aki álmosan felnéz, majd egy biccentéssel elintézi a dolgokat. Intek, hogy maradjon csak, jelenleg feltalálok oda, ahova készülök. Aztán a megfelelő gombot megnyomva utazok fel felé, végül pedig az ajtóhoz sétálok. Bekopogok és türelmesen várom, hogy kinyissa az ajtót. A szemeim a cipőmre vetülnek. Mennyire fog hiányozni, ha már nem tudom a lábaimat belepréselni a magassarkúkba. Mély sóhajt követően nyílt az ajtó és Noah nem épp jókedvűen nyitotta ki. - Szia. – összeráncolt homlokkal sétáltam be mellette és már a nappaliba érve néztem rá. - Szarul nézel ki. Pedig én mondtam meg anyámnak, hogy terhes vagyok. – húzom el a számat, mintha a föld nyílna meg és nyelne el, de aztán eszembe jut. – Mármint azt nem, hogy kitől. Csak azt, hogy helló, babák úton vannak. – oldalra fordulva magamhoz simítom a felsőmet és mutatom a pocakomat a büszkének nem mondható apukának. Végül pedig inkább leülök, mert azért megérzem a folyamatos állást. - Szóval, fél egy, nálad vagyok, ahogy kérted. Te rohadt szarul nézel ki. Mi a baj? – pillantok végig rajta, mert mondjon bárki bármit, ő akkor is az a férfi, aki mellettem volt jóban, rosszban. Attól, hogy megesett a dolog nem fogok tőle elhidegülni. Már úgy is megkaptam érte az áldást. A telefonomat a kisasztalra ejtem, mert nyomja a hátsó felemet, ahogy ülök, de attól még ténylegesen várom, hogy kinyögje mi is a baja.
A mai este minden elképzelésemet felülmúlta. Anyám örült az ajándéknak, sőt már azt tervezgette, hogy apa mikor vesz ki szabadságot, hogy beváltsák a jegyeket. Nem akartam sürgetni a dolgot, de annak fényében, hogy két gyerekem is útban volt…jobban örültem volna, ha még nyerek egy kis időt. Az este meglepetése azonban a Washington házaspár, és egy szem lányuk vendéglátása volt. Az apám behívott külön elbeszélgetésre az étkezés után, hogy szívjunk el egy szivart, aztán kinyögte, hogy úgy rendelkezett…ideje véget vetni a kalandos agglegény életemnek, és ha már én fogom átvenni a vezetést, akkor megbízhatónak kell mutatkoznom a külvilág felé, így meg kell nősülnöm. Kizárt..amúgy is útban van két gyerekem. Nem vagyok szabad préda, és házasodni sem akarok, de a szüleim kikötötték, és még anyám is támogatta az ötletet. Faszomat, beléjük. Egy szó nélkül jöttem el, és eszem ágában se volt egy jó ideig visszamenni a szülői házba. Az első dolgom a húsz éves whiskeym felbontása volt, két pohárkával. Visszafogottan viselkedtem az este, de most betelt a pohár. Idegesen mászkáltam a lakásban, és a nyakkendőmet akartam kioldani, de az anyám olyan erősre csinálta meg, hogy szinte már fuldoklom benne. Végül egy olló segítségével szabadulok meg tőle, és lélegzek fel a kis párlattal a kezemben. Az ablakhoz lépek, legutóbb akkor ittam, mikor nálam járt Solomon. Mennyi minden történt azóta…sorrendbe se tudnám tenni. Apa leszek, nem is egy gyereké, hanem kapásból kettőé, és most már van egy menyasszonyom is. A legjobb lett volna, ha meg sem születek, de ez sajnos nem volt opció. A tehertől kicsinek érzem magam, és mikor feltekintek az órára, akkor jut el az agyamig, hogy ma estére vártam Aimeet. A picsába…még ez is. A kopogás jelzi az érkezését, én meg némi szédülés árán tárom ki előtte az ajtót. - Helló neked, és kössz a bókot. – hajolok meg előtte, és még pukedlizek is a poharamat a magasba emelve. - Nem volt túl jó estém…ez az. – meghúzom a maradékot, és az üvegre siklik a tekintetem. - Így sincs elég bajom Aimee…csodás lesz, ha a szüleid is rárepülnek a témára. Mi lenne, ha máskor engem is beavatnál..előbb Solomon tudja meg, most meg az anyád. Az én gyerekeim, döntési jogom van, de ezt a kórházban is elmondtam neked. Mi lesz, ha elcsevegi az anyámnak? – rázom meg a fejemet, és lehajtom. Becsukom utána, sőt be is kulcsolom, mert több vendégre nincs szükségem. A nappaliba vezető utat már ismeri, nem újdonság neki. Szótlanul figyelem őt, és észrevétlenül siklik a tekintetem a gömbölyödő hasára. Az enyémek…több tiszteletet érdemelne, de ma este már nincs meg bennem a kellő empátia. Kicsesztek velem. -Tudni akarod? – keserűen huppanok le a fotelem karfájára. - A szüleim úgy rendelkeztek, ha már átveszem a cégvezetést, akkor meg kell nősülnöm. Hurrá….vőlegény vagyok. – nyelek egy nagyot, és megragadom a dohányzóasztalra készített üveg nyakát. - Feleségül kell vennem Selenát. Nők… - hörpintek fel egy kortyot, és a kézfejemmel törlöm le a cseppeket a számról. Összetörtem…a nagy Noah Hopkins tökét megszorongatták.
Sosem voltunk jó a beszélgetésben Noahval, be kell vallanom leginkább abból állt, hogy szívtuk egymás vérét. Vagy veszekedtünk, mint mostanság, ami annyira elszaporodtak. Sosem volt jó vége annak, hogy mi ketten megpróbáltunk beszélni. A ködös és rengeteg kérdéssel övezet jövőnkről. Egy biztos, az pedig, hogy a babák nagyon is úton vannak, ha akarja, ha nem. Mikor oda értem nem tűnt nyugodtnak, sőt feszült volt és enyhén ittas. Meglepetten vettem le a szavait és próbáltam kommentár nélkül hagyni, hiszen mindenkinek borzalmas volt az este. Főleg azon része, mikor megpróbáltam kikerülni anyámnak a válaszadást, hogy kitől estem teherbe. Nehéz volt, mert számomra nagyon is kényes téma az ilyesmi. Felelőtlenek tart és makacsnak. Hiszen látta bennem, hogy direkt vártam meg azt a pillanatot, hogy közöljem velük a tényt, mikor már nem tudnak tenni ellene semmit. - Mai este senkinek nem volt jó. Még se isszuk le magunkat. – nézek a poharára, amit oly nagy gonddal emelt felfelé, hogy megmutassa mennyire is szarul van. Hát csak gratulálni tudok hozzá, ha már ennyire nagyfiú. A gondok elől nem futhatunk el, főleg nem az alkohol felé. Tudhatná jól, hogy ebből csak nagyobb galiba fog kikerekedni. - Ha anyád megtudja, hogy terhes vagyok, valószínűleg kiugrik a bőréből. Amúgy is, szerintem te lennél az utolsó, akiről feltételeznék! – hangom kicsit élesebbre sikeredik, de elegem van abból, hogy állandóan kioktat, mintha valami kis asszisztense lennék, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen ebbe a családba élni. Attól, hogy ő két évvel előbb érkezett, nem áll jogában állandóan okoskodni az életem felett. - Amúgy is, ha nem tűnt volna fel, már nem tudom tovább titkolni a terhességemet. – oldalra döntöm a fejem és kifújom a levegőt, nem húzhatom fel magam, árt a babáknak és nekem sem épp a legjobbakat okozza. - Annyira hajtogatod, hogy a te gyerekeid. Egyszer sem kérdezted meg, hogy vagyunk. Nem érdeklődsz az iránt, hogy mi lesz velük. Nem akarok tőled semmit Noah, csak ne tegyél úgy, mintha érdekelne, miközben nem teszel értük semmit. NE csak a neved add a dolgokhoz. – hangom halk és nyugodt.
Mert nem veszekedni akarok, csak felnyitom a szemét, hogy hiába ismételgeti, hogy joga van a gyerekei felett, ha nem tesz semmit. Nem akarok ajándékokat, nem akarom, hogy a nap huszonnégy órájában mellettem legyen. Csak érdeklődjön, ha már ennyire fenyegetőzik irányukba. - Dehogy akarom, végül is, alhatnék is. – megvonom a vállam kissé szarkasztikus hangstílusba, de attól még figyelem őt, és ahogy leül mellém, kíváncsian várom a folytatást. Majd mikor bejelenti, a nagy dolgokat kitör belőlem a nevetés. Nem tehetek róla, de olyan szinten nevetnem kellet, hogy nem bírtam magamba tartani. - Gratulálok. – nevetek továbbra is, majd elveszem tőle az üveget és az asztalra helyezem a telefonom mellé. - Noah, attól nem fog semmissé válni, ha te sárgaföldig iszod magad. –teszem a kezem a hasamra és végig simítva nézek a férfira. - Figyelj, a döntés a te kezedben van. Elveheted a lányt. Vagy a sarkadra állsz és megmondod nekik, hogy eszedben sincs. Majd megnősülsz, ha úgy érzed meg van az, aki nélkül nem tudsz élni. – megvonom a vállam. Mert a szülők igen csak fafejűek, de ez már mindennek a teteje. Mármint, hogy képzelik azt, amit művelnek. Oké, kell egy biztos ember, de olyat, akit nem szeret? Hol élünk, a középkorban? Megcsóválom a fejem és a kezeim közé fogom az övét. - Úgy érzem, hogy te megijedtél. Sok minden zúdult a nyakadba. Noah, nem kell egyedül megbirkóznod vele. Mond meg apádnak, hogy egyelőre a cég vezetésére akarsz koncentrálni, egy házasságot jelenleg nem tudsz fenn tartani. – állok fel, hogy szembe kerüljek vele és a vállaira teszem a kezem. - Itt vagyok és segítek neked. Ha kéred. – teszem végül hozzá a mondani valóimhoz.
Nem ínyemre való a házasság, nem szeretem, ha a fejem fölött döntenek, és egyre jobban kezd kiborulni az a bizonyos bili, mely talán odavezet, hogy kitagadjanak a családból. Lehetek egyedüli gyermek, de ez már nem az a század, ahol megmondhatják az életadóim, hogy kit vegyek el, és kivel éljem le az életemet. Talán ez a régebbi időkben divathóbort volt, nálam viszont nem működik, főleg nem úgy, hogy kényszerből akarnak hozzám adni egy olyan nőt, akinek nem jött össze semmilyen férfi. A következő bejelentés az lett volna, hogy Selena szűz még? Kislányokkal nem is állok szóba, nemhogy egy olyan nővel, aki a mi elit körünkből való. Aimee…ő más. Pisis kora óta ismerem, és jó néhány éven át tabunak számított, de a kávézója megnyitójának előestéjén valami átkattant mindkettőnkben, és engedtünk a kísértésnek. Az árát mindketten megfizettük, ki így, ki úgy…de nyilvánvalóan teherbe esett. Kilátástalan volt a jövőm, egy fekete lyukra hasonlítottam volna, ha rajtam múlik, de aztán lemondtam róla, és ma este a dühömet az alkoholba fojtottam. Totálisan kiment a fejemből, hogy Aimee át fog jönni, így meg is lep, hogy éjfél után pár perccel beállít hozzám. Kinéztem belőle, hogy betartja a szavát…de ma valahogyan úgy viselkedtünk az anyám partiján, mint két barát, akik idegenek bőrébe bújtak bele. Beinvitálom, még szarkasztikusan a magasba is emelem a poharamat a köszöntésére. - Én megtehetem, te nem. Iszok helyetted is, és tudod nagyon jól, hogy nem szeretem, hogyha megmondják nekem, hogy mi lenne a helyes, és mi nem. – ez legfőképpen a Hopkins vérvonalra hegyeződik most ki, de inkább beengedem a legjobb barátom húgát az ajtón, és behajtom mögötte. A nappaliban kisebb felfordulás van, nem vagyok a tisztaság mintaképe mostanában, rám férne egy takarítónő, de olyan sok időt töltök az irodában, hogy rendszerint az ebédemet is elfelejtem megrendelni, nemhogy továbbvigyem a napomat. - Az anyám nem feltétlenül fogja támogatni, hogy apa legyek. Még abban is kételkedik, hogy egy házasságot tető aláhozzak, vagy megjavuljak. Aimee, ne legyél naiv. – ingatom meg a fejemet, mert valóban anya engedékeny, de az én jövőm tétje még benne is tüskéket növeszt…nem feltétlenül örülne annak a felállásnak, hogy előbb csináltam fel valakit, minthogy a templomban kimondtam volna az igent. - Észrevettem, nem vagyok vak…csak értsd meg….á hagyjuk. – legyintek, mert felesleges felhánytorgatni a múltat, ha egyszer úgysem jutunk közös nevezőre. Szerinte ideje lett volna, én meg jóformán nem tudom, hogy mikor lenne megfelelő ezt a szüleim előtt tálalni a ma este kapott hírek után. - Úgy nehéz bármit is megkérdezni, ha a szex után is elmenekültél előlem, és hetekig nem vetted fel a telefont. Megsértődtél legutóbb is, mikor hazarepültem, és arról is, hogy kórházba kerültél már későn szóltál. A késleltetett információátadás a véredben van, de tudod mit…már mindegy. Látszik, nem fogod tudni eltitkolni. – kortyolok bele a pohárba, de aztán itt a vége a mai limitemnek, ha nem akarok másnap fejfájással ébredni, így leteszem a kis dohányzóra, és a tekintetem az övébe fúrom. Az eljegyzésem bejelentése rövid, és nyers változatát kapja, de bármilyen reakció, amire számítanék…egyik sem jön be. Szó szerint kinevet, és ettől a homlokom közepéig szalad fel a szemöldököm. Csendben hallgatom, hogy miket mond nekem, aztán feláll, és a vállaimra támaszkodva biztosít először róla, hogy mellettem áll. Sok minden átsuhan rajtam, és talán egy perc is eltelik, mire megtalálom a megfelelő szavakat. A keze után nyúlva az ajkaimhoz húzom, és felfelé fordítva a tenyerét, belecsókolok. - Ma este már nem akarok erről beszélni. Zsong a fejem a sok tennivalótól. – pillantok fel a szemébe, és a derekára futtatva a két karomat a combjaim közé irányítom, és mosolyogva szemlélem őt. - Nem vagy éhes? Én alig ettem valamit, és jó volna egy hozzáértő személy, aki segít a rántottában. – teszem hozzá, és a csípőjén játszadozom az ujjaimmal.
Nem nevezném a jelenlegi állapotát részegnek. Inkább csak spicces, leginkább fáradt és nem arról van szó, hogy egésznap ásózott. Hanem arról, hogy lelkileg megfáradt. Annyi minden történt ebben a pár hónapban, hogy nem tudtunk semminek sem örülni és rá kellet jönnöm, hogy a félelem felemészt mindkettőnket. Mások, ha megtudják, hogy gyerekük lesz, örömmel újságolják el. Szinte boldogan állnak neki a babszoba berendezésének. Mi pedig rettegünk a szüleinktől, hogy mi lesz a véleményük. Sosem erőltettem, hogy Noah álljon oda a szülei elé és mondja el, hogy teherbe ejtette azt a lényt, akit mindig is lányuknak hittek. Akinek a nevelésében épp úgy részt vettek, mint a sajt szüleim. De az időszaladt és a hurok csak jobban feszült a torka körül. A szavai meglepetésként értek, de próbáltam túllendülni rajtuk. - Noah. Találkoztál már magaddal? Egyszerűen nem akartam egy lenni a sok közül. Szégyelltem magam és bántam az egészet. – megvonom a vállam, hiszen most már nincs mit szépíteni, tényleg borzalmasan viselkedtem. Mikor a kórház jött szóba felcsúsztak a szemöldökeim és kifújtam a levegőt hangosan. - Rosszul lettem, bent fogtak, mikor Solomon közölte, hogy köszönje magamnak, hogy nem bírtam magamon tartani a bugyimat.. utána te voltál a következő, akit felhívtam. Bocsánat, hogy hagytam, hogy megmentsék a gyerekeimet. Illetve gyerekeinket. – nézek rá. Mert most nem épp volt késleltetés. Hiszen tényleg azonnal felhívtam őt. – Amúgy is felettébb romantikus volt, hogy ott hagytál csapot, papot. – arcvonásaim szelídülnek és halovány mosolyra húzódnak ajkaim. De persze azért arcon csap engem is a dolog, hogy Noah vőlegény lett. Eddig azon mesterkedtek, hogy mi legyünk együtt. Most.. Most viszont hirtelen mást kell elvennie. Se szó se beszéd hirtelen oda dobják, mint egy cafat húst. Persze lepleztem a csalódottságomat egy jóízű nevetéssel. Ami olyan hatásos lett, hogy nem bírt szóhoz jutni.
Viszont most már összetartozunk. Valamilyen szinten, így persze, hogy támogatom őt, bármi legyen az őrült ötlete. - Ugyan már, Noah, mindent nekem kell kitalálni? Nem lehetsz vőlegény, ha már házas vagy. – megforgatom a szemeimet. De mikor kéri, hogy felejtsük, el a témát bólintok. Igaza van, most már késő van ilyenen törni a fejünket. Mozdulatai meglepnek és közelebb húzódok hozzá. Az illata bódító, még ha a drága alkohol is körbe lengi. Szabad kezemet a tarkójára csúsztatva simogatom őt. Meg fog nősülni. Ez lebeget a szemem előtt. De bólintok a szavaira. - Annyira nem tudok főzni, de szerintem ketten kiokoskodunk valamit. – ismét mosoly varázsolódik a számra és a csuklóját megfogva lassan húzom a hasamra. - Ne félj tőlük. Nekik te vagy a minden. – suttogom, a fülébe miközben elengedem a kezét. A babák persze azonnal reagáltak, ahogy az én szívem is meglódult. Pár pillanat, de annyira más volt kettőnk között a levegő. - Na, de gyere, mielőtt éhen veszel. – megfogva a kezét húzom magam után a konyhájába. Egy pillanatra megállva próbáltam kitalálni vajon mi merre lehet. Még sosem voltam itt. Mármint voltam, de leginkább pár pillanatot a nappaliba és mentünk tovább. Elengedve őt kinyitom a hűtőt és kiveszek pár tojást és egy serpenyőt keresve teszem fel a tűzhelyre. - Szóval, hogy szereted? – állok tanácstalanul a tojások felett. Mert lehet annyi féle variációja, hogy biztosan reggel lesz, mire felsorolom őket.
Tényleg elegem van már abból, hogy állandóan piszkálódunk, és roppantul örülnék neki, ha csak egy estére a nézeteltéréseinket félre tudnánk tenni, mert nekem is, és neki is felüdülés lenne. Megértem, hogy el akarta mondani az anyukájának, hogy babát vár, hogy a testvérével most tundra éghajlat van, de jelenleg az én kis világom is felborult, mert olyasmire akarnak rászedni az őseim, amire soha nem is gondoltam. Zoe lett volna az első nő, akit önszántamból elveszek, akit szerettem annyira, hogy gyűrűt vegyek. Nem adom ki magam, egyszer már a bolondját járatták velem, és nem sült el jól a próbálkozásom. Azóta a munkámnak, és a könnyed kapcsolatoknak élek, de nem tervezek ennél tovább, vagyis nem terveztem, de Aimee felborított mindent. A szex közöttünk, a gyerekek érkezése, és most a kényszerházasságom is. Megfáradtam, és nincs kedvem harcolni. A megannyi rágalomnak, és élnek én vetek véget, és nem vagyok rest a velem szemben álló keze után nyúlni, hogy a combjaim közé húzzam. Ki akarom zárni a gyötrő gondolatokat, ráérek majd ezen filózni, ha újra leülök beszélgetni az apámmal, hiszen a hajóút él, és nemsokára útra is kelnek, ha minden jól alakul. Nyerek egy kis időt, hogy felfogjam mi is az, ami elkerülhetetlen az életemben. A pillantásom rávezetem Aimee-re, milyen fura, hogy most ő lehet a dacszövetségem egyik résztvevője, amikor hetekkel ezelőtt martuk egymást, még azt állítanám, hogy a mai este is, de meglágyult, vagy csak jót tett neki ez a kis távolság. A tarkómat simogatja, kellemesen előredöntöm, és lehunyom a szemhéjamat, hogy kiélvezzem a csendet, és a békességet. Hatalmas a nyomás rajtam, a cég jövője, a szüleim elvárásai, az apaság. Nincs egyetlen perc sem, hogy ne zakatolja valamin az agyam. Az ötletemre nem mond nemet, de meglepődöm, hogy a tenyerem a gömbölyödő pocakjára siklik. Nem ellenkezem, most még ahhoz sem lenne erőm, de felemelve a fejemet, most ismételten találkozunk a tekintetünk. Megérzem a benti mozgolódást, és megértem, hogy mire céloz. - Te hordod őket, nem lehetek a mindenség Aimee..te vagy az édesanyjuk. – rázom meg a fejemet, de az újdonság erejével hat rám a két kis élőlény. Kedvelem ezt, fura, és megvan a maga kis varázsa, de eltávolodik tőlem, és a kezem az ölembe hull. - Jó ötlet. – kordul meg a gyomrom, és most, hogy a tenyerem után kap, szépen belesimul a karja, én meg felállok, és vele együtt sétálok át a konyhába. Nem vagyok a főzés világbajnoka, valószínűleg nem is leszek, de a kezdeti tanácstalanságát a tettek váltják fel, és benyúl a hűtőbe, hogy kivegye a tojásokat. Én a kérdése hallatán megvakarom a tarkómat, és megpróbálom kitalálni, hogy az italra mi lenne a jó. - Hát ez egy nagyon jó kérdés, mert..várj. – lépek mellé, és most én tárom ki a hűtőajtót. Azonnal megcsap a hideg levegő, de a tekintetem végigfuttatom a választékon, és kiemelem a kis kosárka gombát, meg a sonkát a felső polcról. A tengelyem körül megfordulva nézek rá. - Nem undorodsz ezektől? Nem tudom, hogy mi a trendi…nem vagy kívánós, vagy elutasító? – érdeklődöm, és lepakolok mellé, aztán a konyhaszekrényből kiveszek egy nagyobb tálat. - A serpenyőt ne kérdezd hol van, mert fingom sincs…hamarabb mondom meg a szemben lévő étterem telefonszámát. – mosolyodom el, és mint a férfiak egyik mintapéldánya állok bambán a konyhaszigetem előtt.
Sok minden történt kettőnk között, amit nem szívesen emlegetek fel. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy hármunk között. Hiszen Solomon épp annyira érintett volt a dolgokban, mint én vagy Noah. Viszont nem akarok most rá gondolni, fontosabb, hogy az előttem megtört lelket valahogy rendbe hozzam. Nagy a nyomás rajta, rajtam, rajtunk. Mintha hirtelen a világ is összeesküdött volna ellenünk. Hiszen kiskorunk óta, azt várták, hogy együtt éljünk, hogy boldog mintafeleségként pózoljak Noah oldalán. Mikor egy halovány remény is felvillan, hirtelen minden elsötétedik, és minden romokban van körülöttünk. Valahogy meg is értem, hogy ennyire gondterhelt. Felsóhajtva hagyom, hogy pillanatokig csak kiélvezze a magányt és a közelségemet. Az egyetlen, amibe nem tudnak beleszólni, hogy ketten mit csinálunk. Hiszen ha én egy órakor hajnalban meglátogatom, arról senki nem tud. Hagyom, hogy felfedezhesse az érzést, amiért eddig harcolt, hogy tudja igen csak valóság az egész. A hasamra siklik a kezem, ahogy elindulunk és a hűtő előtt ácsorogva simogatom a törpéket, akik jelenleg bokszmérkőzést játszanak a hasamba és szanaszét rugdalnak. Ahogy mellém lép és a hűs levegő, ami kiáramol a szerkezetből és Noah enyhén alkoholos illata körbe leng, egy pillanatra megingok, de erősen kapaszkodok az ajtóba. Aztán mikor megbeszéljük, hogy mit akar enni elnevetem magam. - Hihetetlen dolgokat kívánok. Például, ha van itthon csoki fagyid és chili paprikád, vagy gumimacid és savanyú uborkád, akkor ne tartsd magadba. – nevetésem nem múlik, és a plafonra emelem a tekintetemet. Majd a férfira, és felsóhajtok. - A sült húst. Ha bármi féle formába a közelben van, meg a padlizsán. Ezektől esküszöm, olyan hányinger tör rám. A múltkor a nagyival ebédeltem. Ő valami sült húst kért, én meg ott ültem és elrohantam a mosdóba, majd a maga bájos módján megjegyezte, hogy mikor anyával volt terhes sosem viselte el a sült hús illatát. – megvonom a vállam. Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy van egy kis remény, hogy odabent lányok vagy legalább egy lányka rejtőzik.
De holnap, vagyis hétfőn minden ki fog derülni. Aztán a szavaira csak a plafonra mutatok, ahol pár serpenyő lóg a fejünk felett, hiszen ennyire azért tapasztalt lehetne, hogy mi lóg a feje felett. Bár azt hiszem, hogy a hűtőben is csak az alkohol foglalkoztatja leginkább. Mert, ahogy említette leginkább azzal foglalatoskodik, hogy valamit rendeljen. De nem is csodálom, szerintem a gyorséttermek és a pizzériákat belőlünk élnek meg. Azok, akiknek nincs idejük sem kedvük főzni, de éhen halni még úgy sem. Végig simítok ismételten a hasamon és beleharapva az ajkamba nézem őt. - Nem főztem még, biztos, ki akarod próbálni? – kérdezem kicsit szégyellősen, de végül úgy döntök, hogy meg kell próbálni, hiszen a gyerekeim nem nőhetnek fel azon a koszton, amit én eszek. Illő lesz megtanulni. Bár a gondolatmenet elég rövidke, még is még pár percig ráhúzok, ahogy a serpenyőt bámulom. Majd lassan neki fogok, ahogy egy kevés olajat csepegtetek az edénybe és a gombát is előkészítem, hogy kicsit megpirítsam, vagy mit kell vele tennem. Majd közben egy tálba azért felütöm a tojást és összekeverve egy csipet sóval és borssal ízesítem. Majd ismét a gombához fordulva koncentrálok arra, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Már csináltam rántottát, de magamnak, nem pedig neki. Mikor a gomba megpuhul, a tojást óvatosan hozzá öntöm és erősebb fokozatra állítva a tűzhelyet elkezdem összesütni. Mikor elkészül egy tányért előhalászva mögülem a tálalom. - Én szóltam előre, hogy borzalmas szakács vagyok. – elhúzom a számat, a látványtól. Nem néz ki rosszul, de attól még nem vagyok gyakorlott a konyhai művészetben.
Kicsit kezdek belefáradni, hogy mindenkivel harcoljak. A legjobb barátommal is összevesztem, aztán kibékültünk, de ez messzemenőkig nem volt már az igazi, Aimee terhes lett, és a könnyed flörtünkből a valóság ragadott ki. Már nemcsak magamért voltam felelős, hanem ő értük is, és akkor jönnek a szüleim, hogy keresztülhúzzanak minden számítást. Nem akarok feleséget, tulajdonképpen családot sem, mert nem állok készen rá. Eleinte meglepett, hogy itt van a kisebb Riddle a lakásomban, de hirtelen olyan természetesen illik a képbe, hogy nem is tudom, hogyan reagáljak. A hűtőhöz sétálunk, kell valami, ami felszívja a piát, és az ebéd, vagy éppen vacsora óta nem ettem egy árva falatot sem. Nem szeretnék veszekedni, előbb megint a tetőfokára hágott a helyzet, de lassan ráérzünk a másik tolató fékjére, és nem sürgetjük az előrelépésben, vagy a döntéshozatalban. A kedvencem a gombás omlett, tartalmas étel, és könnyű elkészíteni. Nem éppen nekem, aki még arra se képes, hogy normálisan kicserélje az ágyneműjét. Elmosolyodom a tekintetén, ahogyan meglepődik, de aztán belekezd a mesélésbe. Még nem is beszélgettünk a gyerekekről. Még mindig fura, hogy két gyerekem lesz, és nemcsak az anyjuk hasában, hanem úgy rendesen…a karomban fogom tartani őket. - Csoki fagyi, és chilis paprika? Nem mondod komolyan? Az uborka se jobb. – ráz ki a hideg, de nekem is egy lassú mosoly kúszik az ajkaimra. Nem erőszakoskodom, hagyom, hogy beszéljen, és kiszedem neki az egyik tányért. - A sült hús pedig finom, mondjuk a padlizsánt nem szeretem. – helyeselek, és a pultra helyezem a tojástartót, meg a kis gombás dobozt. A szupermarketben így lehet kapni, nem is válogattam, csak felkaptam a hónom alá, és kifizettem a kasszánál. Pia és gomba mindig van a Hopkins rezidencián. - Hiszel a babonákban? Mármint szerinted lehetséges, hogy lányok, vagy nincs megérzésed? – kérdezem félénken, és megtámasztom az államat a konyhaszigeten, és úgy nézem, ahogyan összeállítja a hajnali reggelimet. - Nem vagyok otthon a háztartásbeli dolgokban. Anyám felfogadott egy lakberendezőt, aki elintézett helyettem mindent. – vonom meg a vállamat, és leveszem neki a serpenyőt is. - A tűzhely digitális kijelzős, szóval az még megy. Egészen biztos vagyok, az én nulla tudásommal még a tiéd is jobb próbálkozás. – vigyorgok rá, aztán úgy döntök, hogy hagyom kibontakozni. - Elmegyek zuhanyozni, mert büdös vagyok, és idegesít ez a ruha. – mutatok végig magamon, aztán kivonulok a konyhából, és a fürdőbe zárkózva meg is válok a rám tapadt, izzadt ingtől, és nadrágtól is. A zuhany eléggé nagy, kényelmesen elférek benne, szinte leégetem a bőrömet, amint a fejemet éri a vízsugár, de meg is könnyebbülök. A zuhany végén egy törölközőt csavarok a csípőm köré, és a fehér fürdőszobai szekrényből kiveszek egy hossz mackót. A szárítkozás rövid, az egész időtartam nem lehet több percnél, mikor félmeztelenül lépek ki, és a hajamat törlöm át egy kisebb frottírral. - Ne legyél kishitű Aimee, ha már egy kávézót vezetsz. – a fűtőtesthez lépek, és ráterítem a vizes anyagot, majd a magasított székek mellé állok, hogy szemügyre vegyem a kész alkotást. - Az illata jó. – a tenyeremmel magam felé sodróm, és az egyik fiókból kikapva egy villát ülök le. - Van csokim, fagyival nem szolgálhatok. Az egyik ügyfelemtől kaptam, megtalálod a dohányzóasztalon. – bökök a nappali felé, és az alkaromon támaszkodva látok neki az evésnek. - Hmm..ez nem rossz. Gond van? – úgy látszik, mintha kipirult volna.
Mikor kiderült, hogy terhes vagyok nagyon megrémültem. Hiszen olyan dolgok történt, ami az én családomban nagyon nagydolognak kéne lennie. Esküvő, család és minden olyan puccos dolog, aminek az újságokban a helye. De úgy tűnik, hogy én ténylegesen a család feketebáránya vagyok. Hiszen annyira belénk akarták magyarázni, hogy nekünk össze kéne házasodni, hogy egyesüljön a Riddle és Hopkins család, hogy már csak makacsságból is ellene voltam. Most. Mikor megtörtént a dolog sajnos úgy tűnik, hogy minden összeomlott. A család nem bír várni és Noahnak feleségül kell vennie valakit. Egy olyan lányt, akit alig ismerünk. Nem tudom, miért érzem ezt a fura érzést, ami a mellkasomat nyomja. Sose voltam féltékeny, megszereztem, amit akartam. De most úgy tűnik, hogy kicsúszik a karmaim közül. - Ne akard megtudni, milyen szenvedés terhesnek lenni. Teljesen felborul az ember hormon szintje. Egyszer sírok, aztán nevetek. A múltkor például mentem a boltba, és egy férfi elment mellettem, olyan finom illata volt. Hát.. – nevetek fel, mert gondolom, nem kell elmondanom, hogy mennyire jól esett. Bár a szexuális életem nem olyan szorgalmas, mint a másik két fiúé, viszont csak nem ennyire rossz a helyzet, hogy képes lennék már egy illat felhőtől elmenni. Felsóhajtva hallgatom végig, én is imádtam a húsokat, de a terhességem azon szakaszában vagyok, hogy azt eszem, amit a pindurok akarnak. Ha csokit uborkával, akkor azt fogom. - Nem tudom, sosem voltam babonás. Nem érzek semmit, azon kívül, hogy úgy mocorognak, hogy biztos vagyok benne, hogy a két vesém már háromszor helyet cserélt. – folytatom a sürgölődést és olyan otthonosan mozgolódom, hogy egy is ijedség járja át a testem. Miért olyan furcsa. Az érzések ismét elöntenek, de miért most? Miért nem később. Nagyot nyelek, ahogy közli velem, hogy elmegy zuhanyozni és bólintok a további szavaira. Most pedig egyedül maradva, van két perc szünetem. Egy pillanatra ellépek a tűzhelytől és mély levegőket veszek. Nyugodjak már le. Ő csak Noah. Noah. Olyan furcsa érzés, bizsereg az egész mellkasom, mintha eddig másként láttam volna a világot. De végül visszatérek ahhoz, hogy befejezzem a sütögetést, hogy tudjon enni. Nem tűnt olyan részegnek, mint eddig valaha. Talán még időben érkeztem, hogy ne igya le magát a sárgaföldig.
Már épp elkészültem, mikor megjelenik és az ütő is megáll bennem. Ahogy mellém lép és a frissen zuhanyozott bőr illata ellepi az orromat egy pillanatra meg kell kapaszkodnom. - Igen, a kávézóval, sokkal könnyebb, mint összeütni Mr. Tökéletesnek valami reggeli, vagy hajnali ropogtatni valót. – tekintetek az órára. Késő van, és lehet, jobb lenne elmenni. Mert neki is holnap munka, nekem is lesz egy megbeszélésem. Hiszen már több felajánlást kaptam, hogy ha lenne egy kisebb rész, ahol akár céges megbeszéléseket lehetne tartani, lenne rá igény. Most pedig kaptam egy ajánlatot. Józannak és kipihentnek kéne legyek a holnapi napra. A nappali felé veszem az irányt, ahol a csoki lapul és a kezembe véve játszadozom vele, de inkább visszatérek a konyhába, ahol falatozik. - Nincs baj, csak nem emlékeztem, hogy ennyi tetoválásod van. – simítok a karján, ahol a minták kuszán száguldanak. Az én összes vérem pedig az arcomba szalad. Mindig ingben láttam, ami gondosan elrejti, hogy milyen adottságai vannak. Miért most? Nézek a szemeibe és inkább elengedve őt ismét a hűtőhöz lépve egy vízért nyúlok, hogy kiszáradt számat felpezsdítsem. Most bezzeg megőrülök attól, hogy itt van. - Annyi mindenen mentünk keresztül. – csukom be az ajtót és az üveggel játszadozom. Nem tudok rá nézni, mert úgy érzem, hogy zavaros életét én még jobban összekuszáltam. - Nagy a nyomás rajtad és még én is itt vagyok. Úgy érzem, hogy tönkre tettem az életed. – ajkaimba harapok és a hajamba túrva leteszem a vizet. - Bocsáss meg nekem Noah, én.. Nem gondoltam volna, hogy ekkora probléma lesz abból, hogy aznap este megcsókoltalak. – és most is égek a vágytól, hogy érezzem az ajkait és hiába akarok távolabb kerülni, nem tudok, csak közelebb férkőzöm. Mit művelek?
Sok minden lejátszódott bennem ezen az estén, de már nem akartam azzal foglalkozni, ami a vacsorán történt, mert egyikünknek sem lenne jó, és Aimee mindent megtett, hogy ne hozzon ki a sodromból. Ellentétek vagyunk, nincs is ezzel semmi gond, én viszont hajlamos vagyok a saját sebeimet nyalogatni akkor is, ha másnak lenne szüksége rám. Az előbbi jelenet jár a fejemben, mert tudom, hogy a gyerekek odabent miattam mozdultak meg. Lehetséges, hogy elnagyzoltam, de éreztem, hogy fürgébbek, és még meg is rúgták. Vajon mióta érzi, hogy mozognak, és milyen lehet az érzés, ha osztozkodnod kell a testeden? Még soha nem gondolkodtam el hasonlókon sem, de most van időm, mert az egyéjszakás kalandom, aki végül mindig is többet ért, csak valahogyan azon az estén elfelejtettük a határokat. A víz segít oldódni, én meg úgy vagyok vele, hogy egyszer mindent el kell kezdeni. A mi kettőnk kapcsolatán is van mit csiszolni, meg ahogyan elnézem a szüleimhez fűződő viszonyomon is, mert nem fogom annyiban hagyni, hogy megszabják nekem a jövőmet. Nem feltétlenül vagyok egy mintapéldánya a megbízható férfiaknak, de szeretem a munkámat, és komolyan is veszem. Az apám, de még az anyám se szűrheti le ez alapján, hogy mi lenne nekem a legjobb. A házasság biztosan nem…ügyvéd vagyok, és semmiképpen sem akarok egy papírtól függni. A frigyek legnagyobb része azért megy tönkre, mert a boldogító igen utáni köd felszáll, és rájönnek, hogy már nem is olyan király azaz élet, amire berendezkedtek…egy válás pedig csúnyán érhet véget. A szüleim házassága kiemelkedő ellenpélda, de ez még nem jelenti azt, hogy belőlem is tökéletes férj lenne. Nem ácsingózom rá. Neki támasztom a csempének a kezemet, és hallgatózom egy sort, miután elzárom a csapot. A konyhából hallom a sercegést, biztosan most süti a rántottát Aimee. Valamennyire a húgomnak tekintem, és ez rossz, mert belém nevelték, hogy tabu, mindenesetre sokan nem örülnének annak, ha kiderülne, hogy tőlem lett állapotos, a másik oldalon meg vonzónak találom. Nem hétköznapi, és megvan benne a sznobság, egy kicsit a sértett királylány szindróma is, de megvan a magához való esze. Szembement a szüleivel, nem akarta a rá szabott feladatot ellátni, és a kávézó még nem volt fuccsolt be, tehát az üzleti életben sem olyan rossz a kisasszony. Megmosakszom, ez a fél perc elegendőnek bizonyult, és már indulok is meg a tükrök felé. A törölközést sem nyújtom, miért is tenném. Az egyik mackómba bújok bele, nincs kedvem most még itthon is díszelegni, és amúgy is látott már meztelenül Aimee, nem az első eset lenne. A frottírt kiterítem, és rápillantok. Az illata alapján nem nyúlt mellé a kajával, de látom az arcán, hogy nem biztos a sikerében. - A Mr. Tökéletestől messze állok, de köszönöm a bókot. – ajándékozom meg egy fáradt mosollyal, ha már visszaérek hozzá, és olyan szépen megterít nekem, hogy nincs más választásom, mint helyet foglalni, és felvállalni a kóstoló szerepét. A csokit ajánlom fel neki mentsvárnak, ha már mással nem tudok szolgálni, és el is indul a nappaliba, én meg bekapom az első falatot, de úgy néz rám, hogy muszáj rákérdeznem, de a válaszán csak a tányéromra meredek, és lenyelem a rántottát. - Igen, az egyetemen sok őrültséget tettem, és növekedett a számuk, de még tervben van jó néhány. Tudod, ha az ember elkezdi, akkor nem tud leállni vele. – elkotrom az egyik megégett darabot, és a kenyérrel itatom fel, hogy megízleljem a következő kört is. A hűtőből vesz elő egy üveg vizet, én csak az evésre koncentrálok, de túl hamar kerül közel hozzám, na meg ezek a kijelentések. - Mire gondolsz? – vonom fel az egyik szemöldökömet, és kiegyenesedem a széken még ültömben is. - A nyomás mindig nagy lesz rajtam Aimee, mert vezető leszek, az meg, hogy lefeküdtünk kétemberes meló volt, nem csak te voltál ott, hanem én is. – jegyzem meg halkabban, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy a száját harapdálja, és a csók említésére az ajkaimat kezdi el fixírozni. A pia még munkál bennem, és ha már így összeboronálódtunk, akkor miért ne lehetne? Kinyújtom a karomat, és a két combom közé rántva mérem végig, de úgy igazán, és lassan időzve a keblein, amíg rá nem találok a két szív alakú szirom találkozására. - Hmm…ilyen emlékezetes volt az a csók, vagy már elfelejtetted? – suttogom, és a fenekén kulcsolom össze a két tenyeremet. Most vagyunk egy szemmagasságban, én meg kiélvezem a helyzeti előnyömet. - Segítsek emlékezni? – húzom közelebb, és csak pár centire állok meg a szájától, így érzem a kettőnk közé szoruló levegőt.
Furcsa érzés kavargott bennem. Hiszen itt vagyok Noah lakásán és úgy viselkedek, mint aki otthon van. Miközben a férfi tusol, én a konyhában robotolok. Egy pillanatra meg is akadok a menetben, aminek hála pár hagyma és gombaszelet megég, de még pont elviselhető, és nem rontja el a zamatot. Felsóhajtok, ahogy megtálalok neki és a hasamon végig simítva érzem, hogy a gyerekeim lassan nyugovóra térnek. Így hajnali kettő körül most már igen csak nagyon jó és okos döntés lenne tőlük. Hiszen lassan nekem is aludni kéne. Viszont Noah félmeztelen látványa felhozza a régmúlt érzéseit. Abban bíztam, hogy ha egyszer megtörtént nem fogom ismét érezni. Hiszen, ő ugyan az a Noah, aki öt évesen lehúzta a szoknyámat és kinevetet a bugyim miatt a homokozóban, mint az, a félig tetovált testű adonisz, ki vizes párát csalogatva magával eszi a borzalmas főztömet. Személy szerint én nem enném meg, de legalább ő jó étvággyal tűri a dolgokat. Amit azt hiszem, elkönyvelhetek leginkább annak, hogy az alkoholt akarja elfojtani. Még mindig nem tudom hova tenni az érzést, ami közelebb húz hozzá, tudom, hogy tiltott. Úgy voltunk nevelve, mit a testvérek. Szerettük egymást, mert elvárták tőlünk, védte a seggem, mert ő volt a bátyám másik fele. De a határt átléptük és nincs menekvés. Még fáradt mosolya is annyira csábos, hogy a lábaim is beleremegnének, ha nem épp abba a cipőben lennék, amiben vagyok. Persze a szavak összefolynak, és nem bírom azt tenni, amit akarok. Csak beszélek, és úgy tűnik, hogy még ahhoz is fáradt, hogy veszekedjen velem. Persze erre nekem még jobban lelkifurdalásom lesz. - Igen vezető lettél, igen a szüleidet kiiktattad. De felkészült te arra, hogy elmondd az apámnak? Esküszöm ez lesz a legnagyobb szar az életedbe. Erről csak én tehetek, érted? Tudom, hogy ott voltál, még a babák nélkül is mély nyomott hagytál bennem. – nevetem el magam a végére, és megszabadulok, attól az annyira ölelgettet menekülő utat biztosító üvegcsétől
De persze nem hülye, akkor nem lenne ügyvád, ahogy közelebb von, maghoz a szívem felgyorsul és kezeimet a vállára helyezem. Olyan mélyen veszek el a kék szemekben, hogy hirtelen levegőt is elfelejtek venni. - Te csak a csókra emlékszel? – játszadozom a vállán cikázó tintafoltokon és végül a nyaka körül fonom össze a karomat, most voltunk teljesen arányba, ő hozzám képest óriás volt, de ülve. Nem kellet megerőltetnem magam, hogy a nyakába kapaszkodjak. Beharaptam a számat és közelebb hajoltam, hogy ajkaink összeérjenek és borostája csiklandozzon. - Csak alkoholos ráhatással akarsz megcsókolni. – hozom a figyelmébe a megfigyeléseket. Amit persze nem volt nehéz kisilabizálni. Hiszen mindig akkor történtek az ilyen dolgok, mikor ittunk. Mivel én nem ihatok, most csak is ő áll hatása alatt. - Mennem kell, aludj jól. – lépek el tőle, hogy a telefonomhoz induljak a nappaliba és felmarkolva az ajtó irányába induljak. Mikor megtorpanva nézek magam elé. Minden elől elbújtam, a terhességet sem mondtam el neki. Most pedig elmegyek mikor bármi történhetett volna. Megfordulva indulok meg felé és semmi kérdés nélkül tapadok ajkaira. Érzelmekkel teli csókkal ajándékozom meg, ahogy kezeim a jaába szaladnak és lezárás képpen beleharapva az alsó ajkába pillantok rá. - Nem felejtettem el milyen volt Hopkins. – kacsintok rá, és végül elhagyom az épületet. Még nem tudom, hogy ez életem legjobb vagy legrosszabb döntése volt. Tekintve, hogy megcsókoltam egy olyan férfit, aki órákkal előtte eljegyzett egy másik nőt. Aki nem én vagyok. Nagyon nem én.
Kezdőlap
