Megforgatom a karikagyűrűmet és a konyha pulton támaszkodva lapozom az újságot, míg Helga épp a nappaliba törölgeti a port. Az ikrek császármetszéssel születtek így szinte semmit nem tehetek, csak a babákat emelgethetem, a pult végén lévő tabletre lesek, hogy megnézzem a rosszaságok még alszanak-e, és még mindig mosolyt csal az arcomra, ahogy látom, hogy milyen picikék. A telefont előveszem, hogy felhívjam a kávézót, hogy megkérdezzem, minden rendben van. Szülés óta Max vette át a helyem és most fog végezni az egyetemen, én pedig megbízom benne, a legjobb ajánlásokat hozta. Még is örömmel segítek neki és kicsit frusztrál, hogy a házba vagyok zárva és semmit nem csinálhatok. A telefonbeszélgetés rövid és tömör, de megnyugtat, hogy minden rendben, de Donna lebetegedett így ő állt be helyette. Ezzel enyhén elborult a kedvem és szívem szerint most felöltöztem volna és elindultam volna, hogy segítsek. Viszont az én egyik harcos gyerekem akkor kezd hangos sírásba és intek Helgának, hogy folytassa a munkáját és a kisfiamat veszem karjaimba, aki szipogva csúszik a karjaimba. Még annyira picik, hogy nem tudom, hogy is tudjam őket úgy megfogni, hogy ne ejtsem le. Hamar rá jövök, hogy éhes és így a fotelba leülve ruhámat feltűrve etetni kezdem. Olyan bájosan tud nézni, mikor eszik, hogy azonnal elrabolja a szívem. Tiszta apja és hátra dőlve hallom, hogy az ajtó nyílik, és Helga erőteljesen köszön Noahnak. - Ide bent. – szólok ki, miközben a Rayn arcát megsimogatom, és úgy kapaszkodik a felsőmbe, mintha attól félnék, hogy elveszem a táplálék forrását. Fáradt szemek hamar bekukkantanak az ajtón és egy lágy mosollyal fogadom a férjemet. - Szia! Milyen napod volt? – kérdezem, miközben fél szemmel azért az alvó lányomra pislantok, mert ő még szundikál csak a fiam nem bírt tovább aludni és simogatva pillantok az apjukra. - Most kelt fel, éhes, mint a farkas. – hintázom, hogy ne aludjon el a gyerek evés közben, mert úgy aztán nem fog jól lakni. Szerencsére a tápszerre még nincs szükség, de már megmondták, hogy az ikreket sokáig nem fogom tudni táplálni természetesen.
Már épp kérdeztem volna tőle még egy dolgot, mikor Gwen is felsír, ezzel azonnal Rayn is reagál, és felállva oda adom Noahnak a trónörököst, hogy megigazítsam a felsőmet és felvegyem a lányomat. - Úgy fájnak már a melleim. – nevetve lépek vissza hozzá, hogy a megérdemelt csókját megkapja, majd még egy puszit lehelek a fiúnkra. Sajnos a szülésutáni depresszió árnyéka megjelent nálam, de szerencsére azért sokat segít, hogy Noah nem hagy magamra, hatalmas lépést tettünk mindketten és talán ez jobban előzökkentette a szülést is. De az, hogy elvett óriási lépést tett felém. De a gondolatoknak most itt helye nincs, csak Gwen sírása, hogy éhes lett. Ezért gyorsan úgy döntöttem, hogy ellátom, majd a büszke apukára néztem. - Tisztába kell tenni, nem érzed? Meg büfizeteted? Ma nagyon elemükben vannak, csak kapkodom a fejem. – fáradtan ásítok egyet és a lányom arcát simogatom, ahogy angyalian élvezi, hogy telik a pocakja. - Azt hiszem megérte Noah. Nekünk vannak a legszebb gyerekeink. – remegnek meg az ajkaim, de elnyelem a könnyeimet inkább.
A kocsiban az államat a tenyerembe támasztva lesem a kinti tájat. Újabb lépcsőfokot tettem meg afelé, hogy leváljak a szülői vonalról. Túlontúl sok bennem a negatív érzelem, és nem vagyok képes elvonatkoztatni tőle, hogy mi lettünk a rosszak. Egy feudális rendszerben talán működött volna, hogy megszabják nekem, hogy kit vegyek el, de ebben az életben nem fognak. Az anyám majdnem elájult, de az apám tajtékzott, mikor kiderült, hogy teherbe ejtettem Aimeet, és csak a végső döntéssel szembesítettük őket. Az ikrek már úton voltak, és nem az ő szabad akaratuk, hanem a miénk teljesült. Egy fél évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy házas leszek, és kétszeres apuka, de mára nem rémiszt meg a gondolat, hogy a jobbomra irányított nőszemélyt a feleségemként mutassam be. Barátság, aztán húgként való kezelés…immár harminc éve ismertem őt, és nem is bízhattam volna meg jobban senkiben, mint benne. A legrosszabb énemet is látta, és a legjobbat is. A kocsi lassan farol le a lakóépület előtt, én meg intek Tomnak, hogy vigye tovább az autót a parkolóba. Felfogadtam egy sofőrt, még bébiszitterünk is volt…megtehettük, de elsősorban nem a pénz miatt, hanem, hogy Aimee élete is könnyebbé váljon. Egy kávézó, és egy új cég irányítása összpontosult a kezünkben, nem beszélve arról, hogy otthon két éhes száj várta, hogy édesanyjuk mellettük legyen. Kimerítő feladat üzletembernek (ügyvédi irodavezető), és édesapának is lenni. A lábamat kitéve az aktatáskát elemelem az ülésről és a markomba fogva caplatok fel a lépcsőn. A portás kitárja előttem az ajtót, és egy mosollyal köszönt, de tőlem csak egy félszeg viszonzásra futja, amint az ajkaim felfelé görbülnek. A nyakkendő sem érdekel, csak oldjam ki a liftben. A falnak dőlve nézem a tükörképemet, mintha éveket öregedtem volna. A temetés…nem akarok rá gondolni, de minduntalan bekúszik az elmémbe. Aimee most már a támaszom, és a társam is. A lakásba lépve a fiatal segédünk köszön előre, és már el is veszi a táskámat. - Örök hálám Helga. – fújom ki a bent tartott levegőadagot, és leveszem a kabátomat, és az akasztóra teszem. Aimee már kikiált a gyerekszobából, én meg a mandzsettámat feltűrve indulok meg felé, és már érzem azt a tipikus babaillatot. Meglepődtünk mindketten, hogy a két lány helyett egy kislány, és egy kisfiú érkezett. - Fárasztó…kemény elcsábítani a tulajdon apámtól az ügyfeleket. – egy fanyar szájrándulással felelek, és az ajtófélfának dőlve figyelem a fiamat, amint az anyján csüng. A hangja már legendás, főleg éjszakánként. A beszélgetés kudarcra van ítélve a két apróság mellett, és nem vagyok rest gyorsan felkapni egy textilpelenkát, hogy a vállamra fektetve vegyem át a fiamat, és egy gyors csókot nyomjak a nejem szájára. - Fognak is. – vigyorodom el, nem mintha perverz lennék, de valóban érzékeny rá, és le vagyok tiltva róla, pedig óriásiak. A fiamat a vállamra fektetem, és oldalra pillantok. - Kell az a büfi…Ryan, nem szabad sírni. – simogatom a hátát, hogy segítsek neki, de éktelen ez a bömbölés. - Még nem érzem, de a másik már folyamatban van. – látom rajta, hogy leszívja a gyereknevelés, és még egy dadával sem könnyebb. - A leghangosabbak is. – egy puszit nyomok a kisfiam pihés fejére, és fel-le mászkálva ringatom, miközben kicsit erőteljesebben simizem, és végre meghallom a várt eredményt. - Na…apa is szokott. – törlöm meg a száját, és oldalra lesek. - Gwen… - szólalok meg, és a lányom egyből a hang irányában keresgél, így odasétálunk hozzájuk. - Olyan, mint te. – nézem őket egy darabig, és hallom a hortyogást Ryantől.
Folyamatosan próbák elé lettünk állítva, a család a lehető legrosszabbul fogadta a híreket, apám őrjöngött és kitagadott, anyámtól csak a szokásos sírást kaptam. De azt hiszem Noah családjában nagyobb volt a botrány, mint reménykedtünk, hiszen az apja már eltervezett egy házasságot és nem úgy sült el, ahogy ők tervezték. Bár a mi házasságunk sem egy bizonytalanlábakon álló összetákolt valami, hanem harminc kemény év ismeretség. Mondjon bárki bármit, ha eddig nem öltük meg egymást, akkor valószínűleg nem attól fogjuk, hogy Hopkins lettem és mellettem van, és persze az apróságok mellett. Úgy rohan az idő, hogy fel sem tűnt bármikor haza érhet Noah, csak az ajtó nyitódását hallom. Felriadva kiálltok ki, hogy merre keressen, nem mintha amúgy sem az első alkalma ide vezetne, de jobb, ha tudja én is itt rejtőzöm. Kisfiamat azonnal át is adom neki, hogy a másik felét a duónak megetessem, majd villanó szemekkel nézek fel a férjemre. - Szerintem eléggé le vannak strapálva, ne is álmodozz róla, hogy a közelükbe mész. – játékosan dugom ki a nyelvem érett felnőttesen a férjemre és hagyom, hogy Gwen tépázzon a kis kezeivel. Bár a fájdalom elenyészik mikor lenézek és látom, hogy a hercegnő milyen csodálatos. Nevetve hallgatom, ahogy Noah a trónörökössel beszél és végre a csend átveszi a hatalmat. - Nyolc hónapig bennem volt, ajánlom is, hogy rám hasonlítson. – vigyorgok fel rá és a vállamra helyezve simogatom a hátát. Gwen hasfájós, Ryan nem, így a nehezebb falat rám esik, mikor megérkezik a várva várt hang, megjelenik Odette és elveszi a apjától a gyereket és pelenkát cserélve az ágyába rejti a picit, majd az én kezemből is kiveszi a lányomat. - Mrs. Hopkins, akkor ma este, ahogy megbeszéltük. – bólint felém az idős asszony, mire én csak egy elégedett sóhajjal köszönöm meg a fáradalmait és Noah kezét megfogva elbúcsúzom a gyerekektől és a folyosó felé húzom. - Tehát Noah.. – kezek belé és a nyakkendőjét lehúzva nézek a szemeibe. – Tudod nászéjszaka sajnos elhalasztódott egyéb okok miatt. – egy színész is megirigyelhetné azt az előadást, amit én ejtek a falnak támaszkodva és hallom, hogy becsukódik az ajtó a gyerekeknél. - Mit szólnál, ha mondjuk, ma este te csak pihennél, én meg.. – felvillannak a szemeim és átölelem a nyakát. - Van vacsora a konyhába és forró fürdőt is előkészítettem neked, mert tudtam, hogy kimerült leszel. – játszadozom az ingjén lévő gombokkal. Majd a kezemet felfelé csúsztatva ölelem át a nyakát és úgy pillantok rá, majd közelebb húzom magamhoz. Hogy érezzem őt és csak felsóhajtok. - Ma Odette vigyáz éjszaka az ikrekre és az alvás nagyon jó kikapcsolódásnak hangzik, nem? – vigyorgok, és végül felnevetve eltolom magamtól épp csak annyira, hogy kibújjak a keze alatt és elmeneküljek a konyhába, ahol Helga már el is köszönve indul kifelé az ajtón, akinek intve búcsúzok. - Van milánói borda és spagetti. – mutogatok a pulton heverő tányérokra. A gyerekek most ettek tisztába lettek téve és Odette is elzárkózott most csak a miénk a lakás. Majd előveszek egy üveg vörösbort és két poharat elő varázsolok.
Minden gyűröttség, és fáradtság ellenére elmondhatom, hogy megéri a küzdelem. Nem akartam őket, mert az elején valóban az volt az igazság, hogy nem szerettem volna ekkora felelősséget vállalni a nyakamba. Az apasághoz fel kell nőni, az nem úgy megy a férfiaknál, mint a nőknél. Tudományosan bebizonyított tény az is, hogy sokkal később érünk meg rá, és nem ugyanazon a szinten állunk, mint a női társak. Nem baj, én nem bántam meg, hogy kiéltem magam, mielőtt a családalapítás összejött. Nem tagadom, hogy kacifántos módon jutottam el a mostani státuszomhoz, de kedveltem Aimeet, és harminc év nem egy öt éves kapcsolat alapja. A barátságunk szépen lassan átalakult, és ha nem is akkora szenvedéllyel indult, de mára megértettem, hogy fontosabb egy olyan társ, aki a bajban is melletted van, és nemcsak a szép szemét, vagy éppen melleit nézheted. A tekintetem a konyhát fürkészi, aztán amint meghallom a hangját a feleségemnek máris a gyerekszoba felé veszem az irányt, és egy mosollyal nyugtázom, hogy a fiam nem bírta ki. Az étvágya óriási, látszik is, hogy lemeríti Aimee-t, de ahhoz képest, hogy korábban jöttek már sokkal jobb színben vannak, és a kezdeti nehézségeken is túljutottunk. - Hogyne, valószínű. – vigyorgok, és ringatva fogom át Ryant, és a vállamra fektetve masszírozom a hátát, hogy megkönnyítsem neki a büfiztetést. - Rám miért nem üthet? Egyezzünk ki abban, hogy külsőre olyan lesz, mint te, de amúgy az én személyiségemet fogja örökölni, és minden okés lesz. – mennyivel oldottabb vagyok, mikor tudom, hogy valaki hozzám tartozik. Még fura a helyzet, a felismeréssel, hogy apa vagyok a gondolkodásmódom is megváltozott. Odette a semmiből bukkan fel, nem szívesen adom át neki a fiamat, de hát ezért alkalmazzuk, hogy végezze a dolgát. A pelenkacserét még nem vállalnám, vannak feladatok, amik nem illik egy férfihoz, és ez bizony még ahhoz van sorolva. A végén kénytelen vagyok belátni, hogy ma már nem sokat leszek idebent, esetleg ha Aimee elaludt, akkor belopózom, és úgy lesem őket meg az álmukban. A drága nejem megragadja a kezem, és a folyosó felé von, ami valljuk be, de nincs ellenemre. A falnak vetül a hátam, és a kis démonom kezei már ügyesen járnak, hogy a nyakamban lógó ruhadarabtól megszabadítsanak. - Hallgatom Mrs. Hopkins…igen a nászéjszaka. – bólogatok egy vigyor kíséretében, és eszem ágában sincs megtörni ezt a felállást, ami most kialakult közöttünk. - Forró fürdő…és még pihenés is. Le akarsz kenyerezni? – kérdezek rá élcelődve, de sokáig nem marad távolság közöttünk, és miközben a karját a nyakam ívére vezeti, én a derekát ölelem át, és úgy kémlelem a meseszép íriszeit. - Aludni? – döbbenek meg, de menekülőre fogja a drágaság, és csak a levegőt markolom, mikor a konyhába megy. A tekintetem azonnal a pultra vándorol, és a gőzölgő ételre. Nagyon csábító, és az ajánlat is, hogy itt fogyasszuk el a bort, de nekem jobb ötletem támad. - Igazán jó…de… - odalépek mögé, és hátulról átkarolva csókolok bele a nyakába. - Én most a desszerttel kezdeném, és ehhez kelleni fogsz te is. – mielőtt észbe kapna, magam felé fordítom, és szépen feldobom a vállamra. - Ne sikíts. – szólok rá nevetve, és az üveget magamhoz ölelem, és megvárom, hogy kapaszkodni tudjon, aztán a két pohár egyensúlyozásával együtt indulok meg a közös fürdőnk felé, és a lábammal lököm be a nyílászárót. - Ez lesz az. – pakolok le a mosdó szélére, és ezután leteszem őt is, de már nem adok egérutat. A hátam mögé rakom a kezemet, és meglegyintem az ajtót, hogy becsukódjon, aztán egy ragadozó pillantás is elég, hogy elkapjam a tarkójánál fogva, és belehajszoljam egy szenvedélyes csókkezdeménybe.
Fenekestül felfordult az életünk mióta a babák megérkeztek. Persze tisztában voltam azzal, hogy nem lesz egy leányálom, de valamiért azt súgta, ha kitartok, meglesz a gyümölcse. Az ikrek azért nem könnyítették meg a születésüket, de azóta aranyéletünk van. A babák nehézkes indulása óta csak könnyebb lett. Sokat segít, hogy Noah felvette a bébicsőszt, hogy valamennyi terhes levegyen a vállamról. Hiszen elég nagy gond a kávézó és mellette a babák. Neki az új vállalkozása, hiszen a szülők szinte kidobtak minket, amint kiderült, hogy nem csupán barátság van köztünk. Igen, tudom borzalmas. De még is annyira meghitt. Amint kitettük a lábunkat a szobából már is éreztem, hogy Noah feszült és segíteni akartam neki, ellazítani. Persze ő kapható volt és máris kezdődhet a macskaegér játék. A konyhai leszerepelés után már épp csak megszólaltam volna, ahogy kezei átöleltek, de nem volt időm, forró ajkai a nyakamat érintve ködbe borítottak mindent ezzel elfelejtve, hogy mit is akartam. - Desszert? – nyögőm halkan aztán már épp sikításra kerülne a sor, mikor figyelmeztet. Oh igen vége a hangosságnak, ha kettesben akarunk maradni és nem kikiabálni a világnak, hogy a legjobb ember az ágyban Noah. Ha a gyerekek alszanak, akkor legalább kicsit kettesben is lehetünk. A fürdőbe végre talajt ér a lábam és gyorsan végig nézve látom, hogy a víz még gőzölög, szóval nem hűlt ki a kád. De megszólalni sincs időm, Noah ajkai már be is támadnak. Elégedetten sóhajtok és hevesen csókolva ajkait ölelem magamhoz. Ahogy a teste hozzám ér szinte megőrülök és elkezdem kigombolni az inget, ahogy ujjaim épp nem egymásba gabalyodnának, és ajkait harapdálva igyekszem haladni. - Noah. – mormogom, ahogy rájövök, egyáltalán nem haladok vele és elhúzódva nézek rá. – Utálom az ingjeidet! – ezt most persze a sértettség hozzá kibelőlem, mert nagyon jól áll neki csak nehéz kivetkőztetni és inkább csak a gombokat tépdesem le egyesével, ajkaimmal gyógyítva minden érintését a mellkasán. Megőrjít az illata és az még inkább, hogy ő csak az enyém, más még rá sem nézhet. A gyűrű az ujjamon olyan erővel bír, hogy még számomra is félelmetesen megnyugtató hatással van. Mikor végzek, a felsőtestével visszatérek ajkaihoz és újra megcsókolva túrok a hajába, hevesen préselődöm hozzá, ahogy lesöpröm a válláról a textilt. Olyan régen éreztem őt ilyen közel magamhoz, mint még eddig soha. A babák miatt tiltott volt az együttlét, azért féltem is, hogy nem fogja kibírni és valaki másnál keresi a boldogságot. De eddig nem jutott tudtomra és türelmes volt. Megvárta a jelet, amikor már én is készen állok. Ajkairól áttérve a nyakára préselődöm a hatalmas mellkasához, amit eddig minden este csak sóvárgással nézhettem. A fájdalomtól való félelem most elillan és nem is gondolok rá. - Noah. – ejtem ki ismételten a nevét, ahogy egy pillanatra próbálom lehűteni a forró tejemet és próbálok tisztán gondolkodni. Sosem vesztettem el így a fejem, mintha ismét gimisek lennénk, akik először készülnek arra, hogy meglépik a nagy lépést.
Kezdőlap
Minden gyűröttség, és fáradtság ellenére elmondhatom, hogy megéri a küzdelem. Nem akartam őket, mert az elején valóban az volt az igazság, hogy nem szerettem volna ekkora felelősséget vállalni a nyakamba. Az apasághoz fel kell nőni, az nem úgy megy a férfiaknál, mint a nőknél. Tudományosan bebizonyított tény az is, hogy sokkal később érünk meg rá, és nem ugyanazon a szinten állunk, mint a női társak. Nem baj, én nem bántam meg, hogy kiéltem magam, mielőtt a családalapítás összejött. Nem tagadom, hogy kacifántos módon jutottam el a mostani státuszomhoz, de kedveltem Aimeet, és harminc év nem egy öt éves kapcsolat alapja. A barátságunk szépen lassan átalakult, és ha nem is akkora szenvedéllyel indult, de mára megértettem, hogy fontosabb egy olyan társ, aki a bajban is melletted van, és nemcsak a szép szemét, vagy éppen melleit nézheted. A tekintetem a konyhát fürkészi, aztán amint meghallom a hangját a feleségemnek máris a gyerekszoba felé veszem az irányt, és egy mosollyal nyugtázom, hogy a fiam nem bírta ki. Az étvágya óriási, látszik is, hogy lemeríti Aimee-t, de ahhoz képest, hogy korábban jöttek már sokkal jobb színben vannak, és a kezdeti nehézségeken is túljutottunk.