Este sokáig nem mentem be Gabe mellé az ágyba, hiába voltam fáradt, hiába vágytam mindennél jobban arra, hogy hozzábújjak és csak egy percre is elfelejtsek mindent, nem ment. A kanapén ültem és gondlkoztam, majd dolgoztam a laptopomon és éjfél körül éreztem azt, hogy ideje lefeküdni, mert az agyam már teljesen kikapcsolt.
Nem aludtam sokat, már korán reggel kipattant a szemem, és Gabe már nem volt mellettem, de tudtam, hogy dolgoznia kell, és neki a munka egyfajta megnyugvást ad  a gondok elől. Addig dolgozik, ameddig bele nem feledkezik teljesen ezzel is ki tudja zárni arra az időre a külvilágot.
A gyomrom már reggel görcsbe rándult, találkoznom kellett azzal a nővel, aki örökre megváltoztatta az életemet, az életünket. Már nem éreztem azt a haragot, amit tegnap, már nem hibáztattam, mert megígértem magamnak, hogy nem úgy megyek oda, hogy előítéleteim lesznek felé. Minden eddig hallott dolgot róla ki kellett törölnöm az agyamból, hogy úgy tudjak hozzáállni, ahogy megérdemli. Nem ítélkezhetek ismeretlenül, neki is jár a tiszta lap, pedig fenekestül forgatta fel a világunkat.
10 órára van megbeszélve a találkozó, egy kávézóban, ahol Gabe javasolta, én nem ismerem Perlát, csak azt tudom, amit Gabe mesélt róla, és azok mind szép dolgok. Ezekbe kell kapaszkodnom, nem ahhoz, amit kiváltott belőlem. Nem leszek dühöngő őrült, nem leszek az, aki a szemére veti, amit tett, mert a vőlegényem szerint fiatal volt és akkor ez a döntés tűnt a legjobbnak, ezt nem kétlem, így hiszek a jóban, hogy minden jó lesz.
9 órakor már a texiban ültem, mert nem tudtam otthon megmaradni, próbáltam olyan külsőt felvenni, amivel nem hivalkodok túlságosan, mert hiába én vagyok az, akinek az áldására várnak, valahogy szükségem van a kölcsönös szimpátiára. Gabe egészen biztosan elmondta neki mire számítson tőlem, ő ismer engem, talán mindenkinél jobban, tudja milyen közvetlen és kíváncsi tudok lenni, olykor pofátlan kérdésekkel tarkítva a beszélgetést. Ha minden jól megy ma mosolyogva megyünk haza, igazából már forgatókönyv nincs, meg kell barátkoznom a helyzettel, mert szeretem Gabrielt, és meg kell kedvelnem a helyzetet. vagyis nem kell, de bízom benne, hogy lesz valami közös bennünk, amiből ki tudunk indulni.
Kíváncsi vagyok hogyan képzeli el a jövőt, tudom milyennek festette le a nőt Gabe, de közel sem biztos, hogy olyan is lesz, hiszen egy szerelmes kamasz feje mást mutathat, mint a felnőtt női agy. Én reálisan gondolkozok, mindig, tisztában vagyok azzal, hogy ha ma nem sül el jól a beszélgetésünk, akkor a hosszú távú, életre szóló terveim Gabe-el igencsak ingatag lábakon fognak állni. Nem kérem, soha nem kérném, hogy válasszon a fia és köztem, mert tudom mennyire fontos egy apa szerepe a fia életében, ha már Gabe nem kapta meg azt a fajta törődést, akkor neki kell továbbadnia, mert benne olyan sok a jóság és a szeretet. Megérdemli a fiú, hogy legyen egy apja, megérdemli, hogy szeressék úgy, ahogyan engem az apám, mert ez egy életre megpecsételi az életét az embernek.
Túl korán értem ide, így fél órával a találkozónk előtt beültem a helyre, hogy összeszedjem a gondolataimat. Szeretek új emberekkel ismerkedni, beszélgetni, megismerni az életüket, és mindig lázba hoz egy találkozó, ahol új emberekkel veszem körbe magam, de most nem éreztem ezt. Igazából félek, sőt rettegek, nem tudom mit kérdezhetnék tőle, most hogy itt vagyok, minden olyan bizonytalan számomra.
- Jó napot! - köszönöm amikor átlépem a bejárati ajtót és egy eldugottabb helyre ülök le, magam mellé téve a táskám és kabátomat is leveszem. Mire ideér Perla össze kell szednem magam, el kell vonatkoztatnom attól mit akar Gabe, mit akar Perla, vagy bárki mit akar, mert itt csak én vagyok a lényeg, önzőnek kell lennem, különben nem tudom meg mi az amit tényleg gondolok erről az egészről. Nem szabad engednem a befolyásolásnak, a szerelemnek, vagy az anyai szeretetnek, amit majd Perla felől fogok érezni, mert ha fiáról kérdezem, egészen biztosan erősen jelen lesz ez az érzés. Semmi nem befolyásolhat, mert akkor az nem az én döntésem lesz és ez nem egy olyan dolog, amiben másra kellene hagyatkoznom. Ez az én életem, nekem van választásom és jogom van ahhoz, hogy válasszak, és fogok is, jól fogok dönteni, még ma, mert nincs jogom tovább húzni ezt a dolgot.
Mire lecseng bennem ez az enyhe frusztráció, hátra dőlök és egy percre becsukom a szemem, majd elmosolyodok.
- Minden rendben lesz! - fújom ki a levegőt és tartom a mosolyom, ami most tényleg őszintén tör elő belőlem.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Egy újabb álmatlan éjszakát tudhatok a hátam mögött, újabb idegeskedéssel, felesleges gondolkodással, gyomorgörccsel és saját magam ostorozásával eltöltött órákat sorolhatok a többihez. Amíg túl nem esünk Sierrával a beszélgetésen, erősen kétlem, hogy huzamosabb időre meg tudnék nyugodni, maximum annyira, amíg ideiglenesen valami elvonja a figyelmemet. Ilyen például Eddie, aki reggel a megszokott rutin szerint készülődik össze, akinek nem engedhetem meg, hogy bármit is lásson rajtam, ami okot adna gyanakvásra, hogy esetleg valami nincs rendben. Nem láthatja, mennyire fáradt vagyok, hogy ez a kimerültség most más, mint a munka miatti szokásos elgyötörtség, ez nem a hétköznapi problémák kivetülése, hanem valami sokkal komolyabb. Ha magamért nem is megy, miatta muszáj összeszednem magam és erősnek lennem, és legalább addig fenntartani a megszokott mindennapok illúzióját, amíg vele nem kerül sor egy komolyabb beszélgetésre. Onnantól kezdve felesleges lesz színlelni, hiszen talán pont rajta ejtjük majd a legmélyebb sebeket. De addig is szeretném ettől megóvni, hadd élje az életét úgy, ahogy megszokta, amíg erre lehetősége van.

A Sierrával megbeszélt találkozótól nem tudom, mit várjak. Amennyire tudtam, kifaggattam előző este Gabrielt, de őt sem akartam túlságosan leterhelni a kérdéseimmel. Az ő helyzete is borzasztó nehéz, egyrészt ott a menyasszonya, akivel a közös jövőjüket tervezik, szervezik az esküvőt és már megvan a saját, kényelmes életük, másrészt viszont a baleset mindent felforgatott, hiszen bekerült a képbe egy gyerek, miközben ő már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nem akar gyereket. Majd’ tizennyolc évvel később kiderült a titok, ami bombát robbantott. Amióta szétmentünk, azóta nem hallottam róla - a viszontlátásnak másként, más körülmények között kellett volna megtörténnie, ehhez képest veszekedtünk, kiabáltunk, bántottuk egymást, én pedig a puszta jelenlétemmel belerondítottam az ő kívülről tökéletesnek tűnő életébe. És nem csak az övébe, hanem a menyasszonya életébe is. Azt hiszem, elkerülhetetlen lett volna idővel, hogy mi ketten beszéljünk, ha Gabriel úgy dönt, szeretné kipróbálni magát ebben a számára idegen, ismeretlen szerepben. De ez valahogy túl korai, nem számítottam rá ilyen hirtelen. Jobb lenne túlesni rajta? Kétségeim vannak, hiszen nem ismerem őt, nem tudom, milyen szándékok vezérlik. Gabriel szerint ő is szeretné megpróbálni ezt az egészet és működőképessé tenni a gépezetet, de mi van, ha rosszul sül el valami? Vagy ha valami olyat mondok, ami neki nem tetszik? Nem szeretnék köztük feszültséget, már így is elég gondot okoztam, ha feltételeket akar szabni, kész vagyok engedni neki és lazítani a gyeplőn. Nem akarok ítélkezni, szeretném tiszta lappal kezdeni a megismerkedésünket, és bízom benne, hogy mindketten elég civilizáltak vagyunk egy higgadt eszmecseréhez.

Talán az idegesség miatt nem bírok nyugton ülni, ezért valamivel le kell foglalnom magam, ami végül abban kerekedik ki, hogy összeszedem magam és idő előtt elindulok a megbeszélt helyre. Bő húsz perccel korábban odaérek, de nem megyek be. Azt érzem, képtelen lennék leülni egy székre és a fenekemen maradni. Helyette tovább sétálok, amerre a lábaim visznek, amíg a háztömböt megkerülve ismét vissza nem érek a kávézó elé, nagyjából tíz perccel tíz előtt. Úgy nézek a bejáratra, mintha a saját temetésemre készülnék; egy hatalmas fekete lyuknak látom, ami éppen elnyelni készül és semmi jót nem tartogat a túloldalon. Félek, a szívem nagyjából a torkomban dobog, a fejem zakatol és hirtelen olyan száraznak érzem a torkom, mintha napok óta nem ittam volna egy kortyot sem. Minél tovább húzom az időt, annál tovább tépelődöm, ezért veszek egy mély levegőt, aztán megszületik az elhatározás végre, hogy ne csak ácsorogjak halálra vált arccal, hanem menjek be. A kilincs felé emelve a kezem látom csak, mennyire reszketek. Egy pillanatra habozok, de végül belépek a kávézóba. Nem érzem magam felkészülve, de fel lehet egyáltalán egy ilyen helyzetre készülni? Köszönök a felém forduló alkalmazottnak, aztán a tekintetemet az asztaloknál helyet foglalókra vezetem. Nincsenek sokan, azok is többedmagukkal ücsörögnek, egy fiatal fiú a laptopján ügyködik valamit, de egy fiatal, csinos nő egy eldugottabb asztalnál egyedül ül, és ismeretlenül is meg vagyok győződve róla, hogy ő lesz Sierra. Eleinte lassú léptekkel közelítem meg, ami a bizonytalanságomból fakad. Most úgy érzem magam, mint akit a legkisebb akadály vagy kényelmetlenség maga alá tudna söpörni és azonnal megtörne.

- Sierra? - kérdezem óvatosan, ahogy odaérek az asztalhoz igenlő válaszban bízva, de ha nem is ő az, az sem baj, akkor gondolom még nem ért ide. Azonnal feltűnik, mennyire szép és fiatal, mennyire csinos, a bőre tökéletes. A húszas évei végén járhat, és még női szemmel is egyértelmű, miért őt választotta Gabriel. Akármennyire is próbálom a külsőségeket a háttérbe szorítani, hiszen nem ezért vagyunk ma itt, úgy érzem, minden téren elbújhatok mellette, és ez az amúgy is bizonytalan jelenlétemen nem segít. Úgy tűnik, megtaláltam, akit kerestem, és nem én voltam az egyedüli, aki a megbeszéltnél előbb érkezett. - Perla - nyújtok neki kezet egy halvány mosoly kíséretében. - Remélem, nem vársz túl régóta. - Ugyan még mindig nincs tíz óra, de nem örülnék, ha a hosszú várakozás részéről negatívan alapozna meg bármit is.

Körbenézek a kávézóban, mosolygós és morcos embereket látok, a saját gondjaikkal a fejükben. Elgondolkodok rajta, hogy vajon milyen életük lehet, vajon egyszerű, mint eddig nekem, vagy bonyolult valami sokkal nehezebb súllyal a vállukon, mint ami nekem készül rátelepedni éppen. Ha jobban belegondolok, sokkal nehezebb sorsok vannak, mint az enyém most, sajnálhatom magam, de még így is nagyon jó életem van, a szüleim szeretnek, van egy csodás bátyám, aki már annyi mindent elért az életbe, ami miatt büszke lehetek rá, ott van Gabe, aki mindennél jobban szeret, és minden téren támogat nekem is annyit kell tennem, hogy viszonzom, még ebben a dologban is. De azt is tudom, hogy itt nem lesz elég a támogatás, mert nekem is ott kell lennem agyban az egészben ha belevágok, mert ha csak gabe miatt teszem meg, és folytatom ezt az életet, akkor van egy olyan érzésem, hogy hamarabb fog fejfájást okozni a döntésem mindenkinek.
Minden idegszálammal próbálom az emberek arcát lesni, mert segít egy kicsit terelni a figyelmemet, elképzelem az életüket, ezzel is egy kicsit kizökkentve magamat a saját gondjaimból. A szomszéd asztalnál ülő pár például elég cuki, valószínűleg, nem régóta vannak együtt, még érezni körülöttük a rózsaszín ködöt és látni, milyen nagy szerelemmel néznek egymásra, egy kicsit szégyenlősen, ami általában a kapcsolatok elejére jellemző. Visszagondolok arra, amikor Gabe és én egy étteremben megejtettük első randinkat, mennyire nem vágytam én egy olyan találkozóra, mit az interneten egy véletlen üzenet folytán beszéltünk meg. De mégis valami jó sült ki belőle, vajon ha akkor az agyamra hallgatok és nem a kíváncsiságomra, vajon most itt ülnék ezzel az egésszel a fejem fölött vagy valahol boldogan élném az életem, tudva, hogy nem kell senkinek a mostoha anyjává válnom szépen lassan. Mert pontosan ezt készülök megtenni, igaz, hogy az anyaság nem olyan formáját ölteném magamra, amit a szó igazából jelent, de mint egy gondviselő lépnék be ennek a már majdnem felnőtt fiúnak az életébe. Mert ezt a szerepet vállalnom kell, hiszen Gabe valami ilyesmit szeretne tőlem, még ha nem is mondja ki sejtem. Nem tudom mennyire tudok majd a Eddie-vel bármilyen közeli kapcsolatot kialakítani, de egész jól megértetem magam az emberekkel, és még fiatal vagyok, Gabe és köztem 9 év van, ami anyámék szerint elég sok, ha belegondolok abba, hogy neki van egy kamasz fia, akkor még én is soknak vélem most. Lehet én jobban megértem majd a fiút, mint az apja, nem tudom, egyelőre fogalmam sincs semmiről és próbálom magam nyugtatni, ami végül sikerül is. Mosollyal az arcomon, bizakodva dőlök hátra és próbálok nem pánikba esni, amíg várok a partneremre, aki nem csak a mai nap alkalmával lesz a partnerem, hanem egész hátralévő életemben, hiszen egy fiú életébe akar a vőlegényem részt venni, és így nekem is közöm lesz majd ehhez. Bár a neveléshez nem értek és bele sem akarok szólni, de fogalmam sincs mit kell majd cselekednem a jövőben, talán ezért van szükségem Perlával való találkozásra. Gabe előtt nem tudom menne e, hogy ezt a fajta félelmemet és gyengeségemet kiteregessem, idővel biztos, de úgy hiszem Perla lesz az aki majd meg tud nyugtatni, reményeim szerint.
A nevemet hallom, és a felvett mosolyomat még mindig nem engedem el az arcomról, bár most úgy érzem a szívem majd kiugrik a helyéről. Meglátom a nőt, akiről már annyit hallottam, mégis úgy nézek rá, mint egy tiszta lapra, kedvesnek tűnik, átlagosnak, pontosan olyannak amilyennek elképzeltem. Hirtelen mindent megértek, amit Geba mesélt róla, kedves a mosolya, az egész lénye annak tűnik. Felállok a székről és magamhoz ölelem, miután bemutatkozott, én egy szót sem szólok, mert nem tudok, de úgy érzem szükségem van erre az ölelésre. Amint elengedem a szorításból visszatér a mosolyom.
- Ne haragudj! - kérek bocsánatot és visszaülök a helyemre. - Igazából már 1 órája itt bolyongok, nem igazán tudtam otthon meglenni. - vallom be neki, mert ő is korábban érkezett, de gondolom ugyanazon okok miatt, mint én, így nem kell neki magyarázkodnom, hogy mennyire ideges vagyok ettől az egész helyzettől.
Amikor már mindketten egymással szembe ülünk eltelik pár másodperc, mire újra meg tudok szólalni, a hangom kicsit reszelős, végig az arcát fürkészem és próbálok nem az a Sierra lenni, aki mindig vagyok, mert ő rögtön támadná a kérdésekkel, próbálom kicsit visszafogni a belső énem, hogy ne sújtsa egyből mindennel, mert nekem is sok lenne, hát még neki.
- Kérsz valamit inni? - kérdezem, amikor a pincér végre odasétál hozzánk, ezzel is megszakítva a kínos csöndet. Én kérek magamnak egy diétás cappuccinot, és várom, hogy ő is kikérje, amit szeretne, bár az én részemről biztos vagyok benne, hogy úgy fog távozni az ital az asztaltól ahogyan idejött, mert egy korty sem csúszik le a torkomon.  
A pincér kettesben hagy minket, de most nem hagyom, hogy ránk telepedjen a csend, valamivel el kell kezdeni ezt az egész beszélgetést.
- Köszönöm, hogy hajlandó voltál velem Gabe nélkül is találkozni. Nem tudom mennyit mesélt neked rólam, de én sosem vágytam gyerekre, sehogy sem, így nekem ez az egész dolog extra sokként ért. Én már sokat hallottam rólad, de kérlek nézd el nekem, hogy most azokat nem fogom figyelembe venni. Szeretnék egy olyan képet kapni magunkról, kettőnkről, amit nem Gabe vagy az események alkottak meg, hanem mi itt most amíg itt vagyunk. Szükségem van arra, hogy mindent a fejemhez vágj és ne kímélj, kérlek csak légy teljesen őszinte, és faggass, kérdezz bármit, mert meg szeretnélek ismerni és neked is meg kell ismerned engem, hisz éppen arra készülsz, hogy az egyetlen gyereked közelébe engedj.- nyelek egy nagyot, nem azért, mert ezeket nehezemre esik kimondani, mert a szavaim, mid őszintén jönnek, viszont, amit most mondani fogok talán a legnagyobb önzőség lesz, de nem akarok hamis képet festeni magamról, így kimondom. - Nem akarom, hogy miattam kelljen várnotok azzal, hogy Eddie megtudja, hogy a Gabe az apja, de tudom, hogy erre az áldásomat várja, viszont addig nem tudom megadni, ameddig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy menni fog. Nézz önzőnek, vagy egy elkényeztetett libának, de tudnod kell, hogy én ilyen vagyok, mindenbe szeretek nagyon belelátni, mielőtt döntök, és ez nem kis dolog. - mosolygok rá, kicsit bocsánatkérően, hogy be nem áll a szám már egy ideje. -  Szeretném ha az életünk részesei lennétek, de úgy, hogy teljesen szívvel ezt tudom mondani, nem csak Gabe miatt. Ő biztosan veletek lesz, szívvel lélekkel és nem szeretném én visszahúzni, támogatni akarom, de ehhez szükségem van rád. - zárom le az igen hosszú kezdésem, de úgy éreztem ezt muszáj tisztáznom vele. Én így szeretem mutatni magam, őszintének, mert ez egy életre szóló kapcsolat kezdete lesz, ami csak akkor fog működni ha tudjuk milyen a másik, máshogy nem.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Egy vadidegen nőt készülök beengedni az életembe és a fiam életébe, ha ő is beenged minket. Joggal vagyok ideges és joggal nézek félelemmel a mai találkozó elébe, hiszen akár nagyon rosszul is elsülhet. A titkom, amit olyan sokáig képes voltam megőrizni hozott minket ilyen helyzetbe, ezért nem számítok rá, hogy kesztyűs kézzel bánna velem. Terveik voltak Gabriellel, egy közös életük, amit építgettek, aztán egy pillanat alatt minden megváltozott. Az én megszokott hétköznapjaim kártyavárként omlanak össze éppen a szemeim előtt, és azt hiszem, az ő helyzetük sem jobb. Nem várhatom el, hogy minden azonnal flottul menjen, hogy pillanatok alatt megtaláljuk a közös nevezőt; az alapján, amit Gabriel elmondott, eléggé különbözőek vagyunk. Nem is számítok egy idilli beszélgetésre, a tündérmesékből már rég kinőttem, de egy próbát igenis megér. Háttérbe kell szorítanom, én mit gondolok vagy szeretnék, Eddie érdekében és az ő jövőjét szem előtt tartva nyitottnak kell lennem, még akkor is, ha ez ennyi idegeskedéssel, félelemmel és valószínűleg fájdalommal is jár. Ha ma előre nem is lépünk, legalább abban bízom, hogy hátrafelé sem. Azt viszont mindenképp jó néven veszem, hogy Sierra nem zárkózott el azonnal ez elől az új élethelyzet elől. Neki van a legkevesebb köze Eddie-hez, mégis szerves része lesz az életének, ha ők ketten - mert erről ketten kell dönteniük - szeretnék megismerni Eddie-t. Ha Sierra visszakozna, az is érthető, de nem akarom, hogy erre rámenjen a kapcsolatuk - azt nem bocsátanám meg magamnak, ha Gabriel a saját boldogságával fizetne ezért az egészért. Az túl nagy ár lenne, amire nem kérhetem.

Az első lépéseket megtenni a legnehezebb - remélem, ez hamarosan változni fog, mert nem tudom, meddig fogom tudni kezelni a helyzetet, ha továbbra is ennyire kritikus marad. Igyekszem erős maradni és nem széthullani bármelyik pillanatban, vagy ha mégis szétcsúsznék, minél gyorsabban összekaparni magam. Nem gondolom magam általánosságban véve gyáva embernek, de minden bátorságomat össze kell szednem, hogy végül belépjek a kávézóba. Bíztam benne, hogy lesznek még rajtunk kívül páran, nyilvános helyen, emberek között kisebb az esélye annak, hogy komolyabb jelenetet rendezzen bármelyikünk is. Gabrielnek ígéretet tettem rá, hogy türelmes leszek Sierrával, és ehhez szeretném is tartani magam - főleg már csak azért is, mivel akár úgy is vehetjük, hogy én kérek tőle valamit. Ezt a kérést persze nem kell teljesítenie, én ezt a döntést is elfogadnám. Csalódott lennék, mert ha emiatt Gabriel is kihátrálna, akkor Eddie tovább élné az életét apa nélkül. Egy olyan apa nélkül, aki rengeteget adhatna neki, támogathatná, és ha sikerül beleszoknia az új szerepébe, akkor őszintén hiszem, hogy remek apja lehetne a fiunknak.

Nincsenek olyan sokan, így hamar megtalálom Sierrát. Próbálok biztosnak látszani a dolgomban, de azonnal az merül fel bennem: hogy vehetnénk fel Eddie-vel a versenyt vele szemben? Aztán igyekszem ezt a gondolatot elhessegetni, hiszen ez nem egy verseny, egy csapatban kell játszanunk ahhoz, hogy működőképes gépezetet alkossunk, és mindenki megtalálja a maga helyét. A hirtelen jött gesztus egy pillanatra megrémít. Nem tudom, mire véljem az ölelését, de néhány pillanat habozás után viszonzom.

- Én sem tudtam otthon ücsörögni és várni - vallom be halványan mosolyogva. Legalább most már azt is tudom, hogy nem csak engem hajtott ide korábban az idegesség. Miután mindketten leülünk, egy rövid, de annál kínosabb csend telepedik ránk. Nem tudom, mit mondjak vagy kérdezzek, vagy mit illik egyáltalán ilyenkor mondani a másiknak. Nehéz belekezdeni, nincs nagy gyakorlatom az ilyen helyzetek kezelésében. És továbbra is ott tombol bennem a félelem, az aggodalom és az a rengeteg kétség.

- Azt hiszem, egy koffeinmentes eszpresszó jól esne. - A vérnyomásom már így is az egekben, ezt tetézni kár lenne. Sokat elmond róla a választása, főleg az, hogy diétásat iszik. Úgy néz ki, mint aki nagyon vigyáz a vonalaira, és kétség sem férhet hozzá, hogy azt sikeresen teszi. A korábbival ellentétben most nem telepszik ránk nyomasztó csönd, ami csak arra vár, hogy megtörjük. Sierra a kezébe veszi az irányítást, amiért igazából hálás vagyok, mert én még mindig nem tudom, miként kéne ebbe belevágnom. Mindkettőnk számára idegen ez a helyzet, mégis kettőnk közül, én érezhetem magam nyomorultabbul, hiszen miattam alakultak így a dolgok. Szánt szándékkal soha nem ártottam senkinek, nem lennék ilyenre képes, ehhez képest rögtön két ember életébe tenyereltem bele - és a harmadikkal is lassan szembe kell néznem.

Türelmesen végighallgatom a hosszúra nyúlt bevezetőt, ami után elég nehéz megszólalnom. Én is hasonlóan érzek; szeretnék róla kialakítani egy képet, ami csak a sajátom, ami az én véleményemen alapszik, nem pedig egy másik személy iránt érzett tiszteleten. Nem ítélkezem fölötte, amiért egyenesen kimondja a gondolatait, inkább örülök neki. Nyílt kártyákkal kell játszanunk, ennek más módja egyszerűen nincs.

- Hűha… - csodálkozom el egy pillanatra halványan mosolyogva. Nekem nem biztos, hogy sikerült volna azonnal ennyi mindent kiadnom magamból, de most már tudom, hogy Sierra miként áll ehhez a beszélgetéshez, így én is tudok alkalmazkodni. - Én is természetesen hallottam már rólad egyet s mást. Nem azok alapján szeretnélek megítélni, viszont az már sokat elmond rólad számomra, hogy Gabriel téged választott - mosolyodom el, hiszen ő nem tenné le a voksát egy velejéig rossz ember mellett. Ha Gabriel meglátta benne a jót, és a jelek szerint annyi jót, hogy feleségül akarja venni, akkor biztos lehetek benne, hogy Sierra alapvetően egy jó ember. Velem nem feltétlenül kell annak lennie, én is dühös lennék magamra az ő helyében. - Nem tartalak önzőnek, amiért szeretnéd átlátni és mérlegelni a helyzetet. El sem tudom képzelni, mennyire nehéz lehet ez most neked, és… - sóhajtok egy mélyet. - Semmi olyat nem szeretnék senkire rákényszeríteni, amit nem szeretne. Vannak választási lehetőségek, nem csak egy út van előttünk. Én sem így terveztem - vallom be őszintén Sierrára emelve a tekintetem. - Nem véletlen nem tudott Eddie létezéséről Gabriel idáig. De most nem csak rajta, hanem rajtad is múlnak a továbbiak. Ezt neki is elmondtam, és szeretném, ha tudnád, hogy ehhez mindketten kelletek. Szó szerint kéz a kézben jártok, csak az egyikőtökkel ez nem fog működni. Mindenképp veled éreztük szükségesnek beszélni róla, mielőtt Eddie megtudja; ha esetleg úgy döntenél, hogy neked ez sok, amit teljesen megértek, és nem így szeretnéd élni az életed, emiatt pedig Gabriel kihátrálna, nem szeretném Eddie-t felesleges szenvedésnek kitenni. - Ketten ülünk most az asztalnál ugyan, én mégis a fiam érdekei miatt vagyok itt, nem a sajátjaim miatt. Csak az számít, hogy ő neki meg tudjunk alapozni valamit. - Hálás vagyok, amiért nem zárkóztál el azonnal, ez nagyon sokat számít nekem. Tudom, hogy ez még nem jelent semmit és nem is garancia a továbbiakra, de köszönöm. - Hosszan kifújom a levegőt, mintha egy maratont futottam volna le. Már annyira nem vagyok ideges, mint néhány perccel ezelőtt, a szavak meglepően könnyen jönnek, ami kis bizakodásra ad okot. Remélem, a továbbiakban is ennyire őszintén fogunk tudni beszélni egymással és nem kezdünk el vádakat és sértegetéseket egymás fejéhez vágni, ahogy egyre mélyebbre ássuk magunkat a témában. - Soha nem állt szándékomban nektek gondot okozni, vagy feszültséget a kapcsolatotokban. Tudom, hogy most szervezitek az esküvőt, az időzítés nem a legjobb, sőt… Örülnék, ha Eddie-nek lenne apja, de ezt nem szeretném bármi áron. Nem akarom, hogy köztetek vita legyen emiatt.

Nem is tudom hogyan jellemezném magam ha külső szemlélőként figyelném a tetteimet. Talán a barátaim közvetlennek, kedvesnek mondanának, de ugyanakkor nagyszájúnak és túl kíváncsinak, ami lehet pozitív és negatív vélemény is. Nem mindenkinek jön be a feltétlen közvetlenségem és az, hogy mindenkivel rögtön a közös nevezőt keresem és nem azt, hogy mibe tudok belekötni.
Perlával is ilyennek kellene lennem, hiszen a barátaim így szeretnek, és ha ő elfogadja  az igazi énem, akkor nem is tudom, még talán valami barátság féle is kialakulhat köztünk idővel. Az lenne a legjobb mindenkinek, beleértve persze főleg magunkat, mert most csak az a lényeg, hogy mi hogyan jövünk ki egymással. Vagyis nekem ez a legfontosabb most, tudnom kell hányadán állok ezzel az egésszel, de addig nem fogok rájönni, ameddig nem tudom ki ő.
Az az igazság, hogy mi vagyunk az a két ember ebben az egészben, akiknek talán a legkevésbé fog fájni ez az egész, bár ő Eddi érdekeit fogja nézni és én Gabe-t, mégis a két fiú az, akinek majd egy olyan dolgot kell létrehozniuk egymás között, amit mi sosem érthetünk meg. Egy apa-fiú kapcsolatnak nem arról kellene szólnia, hogy a fiú anyja milyen benyomást kelt az apja menyasszonyára és fordítva, hanem arról, hogy mennyi mindent tud majd neki tanítani, adni, élményeket gyűjteni együtt. Talán ezért vagyunk egy kicsit, a szó legtágabb értelmében, elhanyagolhatóak, de mégis sok függ tőlünk. A kezdés a mi kezünkben van, tőlem várják az áldást az egészre, de mégis Perla volt aki alavinát indította, lyan nyomorult helyzet ez, de nem lehet rá felkészülni csak egyszerűen a lecsóba belecsapni és nem kímélni a másikat, mert nincs időnk arra, hogy hónapokon keresztül próbáljuk megismerni egymást.
Amint megérkezik üdvözlöm, kicsit fura módon, de tanácstalan vagyok a hogyan részében, így a magam módján teszem meg. A rendelést követően már bele is csapok a közepébe. Őszintén beszélek, mindent elmondok neki, még azt is, amit ilyen helyzetben nem biztos, hogy jó ötlet lenne, de nekem nem okoz nagyobb gondot teljesen magamat adni. Nincs szükségem tabutémák, a tabuk miatt jutottunk most ide, és jó lenne teljesen kizárni ezt az életünkből, legalábbis amit a közös jövőnket illeti.
A mondandóm végén egy mosollyal és egy igen váratlan ‘hűhát’ kapok, ami annyit enged következtetni számomra, hogy sok voltam neki egyszerre. De valamilyen téren ez is volt a célom, nem akarom egyikünk idejét sem rabolni, ha valakinek oka lehet arra, hogy megijedjen az én vagyok, mégis van benne, egy olyan kettős érzés, hogy neki is le kell okéznia felém az egészet. Nem biztos, hogy ha az ő helyében lennék bárkit is a fiam közelébe engednék, így jobb ha tudja hogyan álljon hozzám. Mégis, amikor arról mesél, hogy már hallott rólam Gabrieltől akaratomon kívül is mosoly húzódik a számra, nem a megjátszott, erőltetett fajta, hanem az őszinte és boldog mosoly. Előítéletek, hiszen attól, hogy Gabe engem akart maximum Gabe-ről árul el dolgokat, mert ők régen ismerték egymást úgy igazán, nem tudom mi maradt a tini fiúból, a ma férfivá érett vőlegényembe, de valószínűleg elég sok, ha Perla azt mondja, amit.
Szavai kicsit aggasztanak, pedig nem mond semmi olyat, ami ezt hohtaná ki belőlem. A több járható út, miről ő beszél igazából nem létezik, ezzel remélem ő is tisztában van és nem csak áltatni próbálja magát és engem. Gabe szeretné a fiút megismerni, és csak én vagyok az útjában, ezt mindenki kristálytisztán érti és tudja, mégis úgy tesz, mintha nem így lenne. Perla ki is mondja ezt, csak egy kicsit finomabban, takargatva az igazságot, hogy egyedül én állok az apa-fiú találkozás útjában. De azt is jól látja, hogy én és Gabe egy párt alkotunk, jövőben a férjem lesz és amibe ő benne van, abban én is. Csakhogy úgy érzem ez egy kicsit keserűen éli meg Perla, mintha akadály lennék ebben az eégszben. Próbálom nem magamra venni, nem lereagálni, hiszen a feszültség bennem is nagyobb a kelleténél, és meglehet, hogy csak én agyalom túl, de mégis összehúzom a szemem és a számat kezdem harapdálni, hogy ezzel is visszatartsam a hirtelen feltörő mérgemet, amiért ezt az egészet ránk zúdítja ennyi idő után.
Muszáj próbálkoznom, nem rögtön ítélkezni és igyekeznem, hogy részemről is működőképes legyen ez az egész, magam miatt is, mert én nem akarom elveszíteni életem szerelmét azért mert nem vagyok képes döntést hozni, vagy olyan döntést hozok, ami ezt nem fogja biztosítani számomra.
- Tudom, hogy nem szándékosan akartad ezt a helyzetet előidézni, de muszáj megkérdeznem, hogy miért nem akkor szóltál Gabe-nek? Ahogy ismerem őt nem tolt volna el magától akkor sem téged és tudom, hogy sosem vágyott gyerekre, de hasonlóan reagált volna akkor is, mint most. Lehet kicsit zabosabban viselte volna olyan fiatalon, de ezt nem tudhatom és te sem. Miért nem mondtad el neki? - kérdezem, egyáltalán nem számon kérve, a hangommal is próbálom éreztetni vele, hogy nem akarom faggatni, de kíváncsi vagyok a miértekre. Miért mondta el pont most, ha eddig nem tette, hiszen tarthatta volna továbbra is titokban és senki nem gyanakodott volna.
- Eddie mit tud az apjáról? - kérdezem tovább, majd amikor megérkezik az italunk kicsit átzökken az agyam.
- Ne haragudj ha túl sokat kérdezek, képes vagyok túlzásokba esni, ha nem szeretnél természetesen nem kell válaszolnod ezekre, de Gabe nem mondott erről semmit, így hajt a kíváncsiság. - nem szokásuk egymás előtt titkolózni, de lehet túl sok neki, így tőle nem akartam mindenáron megtudni ezeket, meg igazából tegnap mondta el és már itt is vagyunk, hogy még jobban felpörgessük a dolgokat és pontot tegyünk a végére, hogy végre megismerhessék egymást.
- Tudnod kell, hogy nem tetszett, amikor először Gabe elmondta nekem, téged hibáztattalak, de aztán nagyvonalakban elmondta miért történt a dolog, bár akkor nem igen fogott úgy az agyam, ahogy kellett volna. Valamilyen téren megértelek, de szeretnélek teljesen megérteni és ne hidd, hogy elítéllek, vagy kukacoskodok, én egy kicsit mindig is nyíltabb voltam mindenkivel, mint a normál emberek, a mi esetünkben talán egy kicsit félreérthető lehet, így meg szerettem volna magyarázni.  - nem szoktam magyarázkodni a viselkedésem miatt, de tolakodónak hathat ha az ő helyében van az ember. Látom rajta, hogy mennyire nehéz neki ez az egész, de nekem is az, talán az én magabiztosságom segít egy kicsit a helyzeten és nem engedi kifelé megmutatni mennyire nem tudom kezelni ezt az egészet.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Jobb szeretek a háttérben meghúzódni, csak megfigyelni az eseményeket, az embereket, a párbeszédeket, esetlegesen levonni valamiféle tanulságot belőlük, amit a saját életemre is ki tudok vetíteni valamilyen formában. Szeretek elemezni, mindent és mindenkit jól körüljárni, saját magamban véleményt alkotni és azt kérés esetén megosztani. Most viszont én vagyok az a téma, amit valaki elemezni fog, véleményt fog alkotni róla és az alapján hoz meg egy igen fontos döntést. Ez a tudat feszélyez és kényelmetlenül érint, de muszáj vállalnom a mai beszélgetést. Ezek a saját tetteim következményei, minden, ami az elmúlt pár napban történt azért zúdul ránk lavinaként, mert tizenhét évesen azt az utat választottam, amelyiket. Ez elől nem bújhatok el tovább, nincs értelme menekülni, kihátrálni és gyáva ember módjára megfutamodni. Már túl mélyen benne vagyunk mindannyian. Tartok tőle, Sierra milyen véleménnyel lesz rólam, hogy fog dönteni, merre haladunk tovább ezután. Szeretném, ha nem csak a rosszat látná meg bennem és a helyzetünkben, ha nem egyértelműen negatív irányba dőlne a mérleg; szeretnék jó benyomást kelteni benne, de megjátszani sem akarom magam, mert az egyáltalán nem rám vall. Az őszinteség az egyetlen járható út innentől kezdve, viszont nem biztos, hogy minden őszinte válaszom tetszeni fog neki. Sőt, biztos vagyok benne, hogy meglesz a véleménye róluk, még akkor is, ha ezeket nem feltétlen mondja a szemembe. Muszáj összeszednem magam, hogy a lehető legjobbat tudjuk kihozni ebből a mai napból, bár elég nehéz pozitívan állni hozzá. De meg kell próbálnom Eddie és Gabriel miatt, és azért, hogy mentsük a menthetőt.

Nagyon közvetlenül üdvözöl, ami egy kicsit meglepő a helyzetünket tekintve, de úgy érzem viszonoznom kell. Amint leülünk, mindkettőnkön érzem a tanácstalanságot. Egyikünk sem igazán tudja, hogy kéne ebbe belekezdeni, hiszen annyira szürreális az egész. Ez most nem olyan dolog, amiben az ember gyakorlatot szerezhet valamikor, amit aztán később kamatoztatni tud; Sierrának és nekem is ismeretlen a terep, és azt hiszem, a legtöbb ember élete során ilyesfajta tapasztalatok nélkül is marad. Ők a kiváltságosok most a szememben, hiszen ez nem olyan szituáció, amit az ember szívesen átélne bármikor. Örülnék, ha másként alakultak volna a dolgok, de azzal kell dolgoznunk, amink van.

Szerencsére az egyik pincér egész hamar az asztalunkhoz lép, ezzel a kínos csend is megszakad egy rövid időre, aztán Sierra a kezébe veszi az irányítást és mindenféle köntörfalazás nélkül belekezd a mondandójába. A szavai sokáig visszhangozni fognak a fejemben; nagyon őszinte, szókimondó, nem próbálja finomítani vagy tompítani, amit mondani akar. Talán pont erre van szükségem, hogy valaki kerek-perec kimondja a tényeket, a véleményét, ne pedig kedveskedjen, Gabriel így is sokkal kedvesebb velem, mint amit megérdemelnék. Meg kell emésztenem a szavait és össze kell szednem a gondolataimat, mielőtt reagálni tudnék valamit. A magabiztosságából valamennyi rám is ragad, de nagyon kevésnek érzem magam hozzá képest minden téren és ez nem segít. Szeretném, ha tudná, hogy én senkit nem akarok belekényszeríteni abba a helyzetbe, ami az egyik választásunk lehet. Számára és Gabriel számára ugyan kiderült már az igazság, Eddie viszont még nem tudja, így van választásunk. Mindenkinek van választása. Nem azért jöttem ma ide, hogy ráerőltessek valamit, amit ő nem szeretne, vagy még több gondot okozzak nekik. Talán délutánra Sierra képben lesz mindennel, amiről úgy érzi, tudnia kell a döntése meghozatalához, és meg tudják beszélni Gabriellel, hogyan tovább. Ebben szeretnék segíteni, hátha a válaszaim tudnak valamiféle támasztékot, mankót nyújtani neki, akármi is lesz ennek a vége.

Sarokba szorítva érzem magam, amikor azonnal a lényegre tér. Miért is nem mondtam el Gabrielnek anno az igazat? Vele sem volt egyszerű erről beszélni, egy vadidegennel megosztanom ezeket a gondolatokat, érzelmeket, ezeket a belső, mély sebeket pár nap leforgása alatt másodjára feltépni és ennyire sebezhetőnek mutatni magam nehezebb, mint képzeltem volna. Úgy érzem, ezzel csak támadási felületet adok, hogy minden válaszommal távolabb fogom tolni magamtól, pedig még csak most találkoztunk. Hogyan is érhetné meg bárki, mi zajlik le egy rémült, terhes tizenhét éves lány fejében? Ha nem éli át ő is, akkor sehogy. Arcomról eltűnik az a halvány mosoly is, ami eddig szakadatlanul ott bujkált, és addig meg sem tudok szólalni, amíg ki nem hozzák az italokat.

- Nem, semmi gond - próbálom visszahozni azt az apró mosolyt, de csak egy pillanatra rándulnak meg ajkaim. Közelebb húzom magamhoz a csészét, inni viszont nem iszom belőle. Veszek egy mély levegőt, amivel még pár másodpercet nyerek, mielőtt válaszolok a kérdéseire. - Nem volt egyszerű döntés, de már akkor sem értettünk egyet a gyerek-témában; ő már akkor tudta, hogy nem akar apa lenni, én viszont szerettem volna családot. Természetesen nem így terveztem, tizenhét évesen még én is másként képzeltem el az életemet, és tudom, hogy Gabrielnek meg aztán teljesen más tervei voltak. Mindig jobbat és többet akart annál, ami volt, én pedig nem akartam visszatartani semmiben, vagy valami olyat a nyakába aggatni, amiről kategorikusan kijelentette, hogy nem szeretné. Ez olyan teher lett volna számára, amiről nem várhattam el, hogy cipelje. Vagy hogy emiatt bármiről is le kelljen mondania. Akkor ez tűnt a jó döntésnek, és… - hosszan kifújom a levegőt és egy kis szünetet tartok. - Most mindene megvan, amire valaha vágyott. - Talán ezzel ismét csak áltatom magam, hiszen már Gabrielnek is beláttam, mekkorát hibáztam és amikor akkor helyesnek tűnt, igazából óriási baklövés volt. Az egész életem… az életünk másként alakulhatott volna. Eddie élete másként alakulhatott volna. Nem nélkülözve nőtt volna fel, nem kellett volna annyiszor nemet mondanom neki, nem lett volna kicsiként olyan szomorú, amiért ő apa nélkül nőtt fel és nem kellett volna hazudnom neki éveken keresztül. - Eddie… - Hirtelen nagyon száraz lesz a torkomban, muszáj egy kortyot innom, de az elvárásaimmal ellentétben nem segít egy cseppet sem. - Eddie úgy tudja, hogy az apja nem él - válaszolok halkan, Sierra tekintetét teljes mértékben elkerülve. Ha eddig nem ítélt el, ezután biztosan el fog. Csöndben várom az ítéletet és az esetleges kirohanását, mielőtt folytatnánk a beszélgetést, mert most úgy gondolom, neki lesz szüksége időre emésztgetni a hallottakat.

Amikor először megjelent az életünkben a neve, mint élő személy és nem a múlt egy darabkája, voltak előítéleteim, sőt igazából még egy kis féltélkenység is megjelent a fejemben. Majd amikor Gabe leült velem, hogy beszélni akart, rögtön rám tört az a rossz megérzés, hogy a múltbéli szerelem újra utat enged magának. Akkor ott ültem, gyűrűvel a kezemen és azon agyaltam, hogy mit tud jobban egy másik nő, hiszen én mindent meg tudok adni Gabe-nek, ami igazából igaz is lett amint kimondta a tényeket, legalábbis a féltékenységem akkor ott helyben szertefoszlott, ami jó is lehetne, ha nem közölte volna velem, hogy van egy fia. De van egy dolog, amit sosem fogok tudni neki megadni, nem azért mert fizikailag nem állok készen, hanem mert egyszerűen nem vagyok felkészülve rá és sosem leszek. Nem lesz sosem közös gyerekünk, amit Perla megadott neki, bár sosem vágyott rá, mégis úgy érzem szüksége volt erre a kis kitérőre az életében, hogy valami helyrezökkenjen, vagy éppen megbonyolódjon az életünkben. Persze tudom, hogy hidegzuhanyként érte az egész őt is akárcsak engem, de valahogy nem így képzeltem el őt, mint apa. Azt hittem sosem tudná magára ölteni azta szerepet, hiszen tiltakozott ellene, ha nem is nyíltan és nem is nagy akarattal, de tudtam, hogy nem ez az az élet, amit ő szeretne. Kész tények elé állítva mégis úgy érzem jobb lesz,mint azt valaha gondoltam volna ebben a szerepben.
Ezen okok miatt kell odatenni magam fejben, és lélekben is támogatnom kell őt, mert ha nem teszem, akkor tudom, hogy magammal is kicseszek és ilyen téren elég önző tudok lenni, hiszen szeretem őt, és most,hogy Perlával már legalább két mondatot megejtettünk azt hiszem meg tudom majd szokni az új felállást is. Nem leszünk barátnők ez nyilvánvaló, két külön világ vagyunk, nagyon különbözünk, de egy valami közös bennünk, ami segíteni fog minket a közös munkában, hogy szeretünk valakit, akinek a csillagokat lehoznánk az égről és most ők vannak a főszerepben, miattuk kell erősnek lenni és nem az önös érdekeinket nézni csak. Számít mit gondolunk, számít, hogy Perla mit gondol rólam és úgy hiszem neki is az, hogy én mit róla. Örülök,hogy egy percig sem érzem azt,hogy meg kell játszanom magam, ebben a helyzetben ez nem segítene semmit, csak a jövőben okozna bonyodalmakat. Csak le kell tépni a ragtapaszt és sodródni a beszélgetésben és kideríteni mindent,ami miatt ma itt vagyunk.Én értem a találkozót, de szerintem neki is tudnia kell, hogy milyen vagyok, ha a családjaink valamilyen téren egyesülni fognak,ne egy idegennel kelljen ezt megtennie.
A kérdésemre eltűnik a mosoly az arcáról, belenyúltam valami olyanba, amibe nem akartam, de tudnom kellett az okot, és ezt ő is tudja, hiszen őszintén válaszol nekem, amiért hálás vagyok. Tudom, hogy olykor igen nyíltan vagyok képes támadni, nem bántásból, de a természetem ilyen, és ha egy olyan helyzetbe hoznak, amit nehezen kezelek ez az énem nem tud a háttérben maradni. Támadok, pedig nem akarok, de olyan könnyen veszi az akadályokat, amit állítok neki, hogy én hálásan bólogatok és mosolygok, miközben hallgatom a mondandóját.
Nem tudom megérteni, nem azért mert nem akarom, csak nem tudom átérezni az akkori döntésének súlyát, hiszen sosem voltam az ő helyében és sosem leszek. Annyit persze ki tudok szűrni belőle, hogy nagy lelkierő kellett ehhez a döntéshez. Ő egy erős nő, ezzel nem tudok vitatkozni és nem is akarok, a szavaiból azt szűröm le, hogy ez lehetett a legjobb döntése részéről akkor, bár lehet kicsit önző érdekek is voltak, mert ennyi idősen nem feltétlen kellett volna amellett döntenie, hogy egyedül felnevel egy gyereket. Annyi más lehetősége lett volna, amivel nyilvánvalóan nem élt, de ezt lehet csak az veszi opciónak, aki nem is vágyik sosem gyerekre, aki családot akar az nem tartja lehetőségnek az abortuszt vagy az örökbeadást. Nem hozom fel neki ezeket, talán túl mélyen sérteném meg a kapcsolatunkat, ami még csak most igyekszik kibontakozni, nem kellene ennyire rosszul indítanom, de ez a téma talán sosem fog előkerülni köztünk és ez így a legjobb.
- Tudod vannak olyan dolgok az életben, amiről azt hiszed sosem vágytál rá, de amikor betoppan az életedbe akkor szembesülsz vele, hogy mindennél jobban akartad. Szerintem a nagy ellenkezése ellenére is örült volna, ha Eddie életében lehet, de ettől függetlenül próbálom megérteni a tetteidet, de sosem fogok tudni azonosulni veled, mert én nem voltam olyan szorult helyzetben, mint akkor te. - nem mondom neki, hogy jó döntés volt, de nem sulykolom belé, hogy rosszul tette, ez az ő döntése volt én nem ítélkezni jöttem csak megérteni mindent.
Tudni akarom mit tud Eddie az apjáról, miért nem él velük, miért nem az életük része, de amikor rákérdezek sok mindenre számítok csak a válaszára nem amit ad. A levegő is megfagy közöttünk, amikor kimondja, hogy a fia szerint az apja nem él. Amúgy sem egyszerű ez az egész helyzet, és ezzel talán magát hozza még jobban rossz szituációba, hiszen egy életen át hazudott annak, akit a világon  legjobban szeret. Ezzel vajon hogy fog majd szembenézni, ha közölnie kell a fiával? Gabe-el szemben sem fair, hogy még csak esélyt sem adott neki és halottnak titulálta, hogy egyszerűbb legyen a magyarázkodás vagyis,hogy ne kelljen magyarázkodnia.
Hátradőlök a széken, kezemet az ölembe ejtem és egy kicsit idegesen meredek rá, nem tudok erre mit mondani. Minden idegszálammal itt voltam, hogy ne legyek túl sok, hogy ne legyek túl ítélkező és ne vonjak le rossz következtetéseket erről az egészről, de ezt meg kell emésztenem.
- Nem félsz, hogy mi lesz amikor közlitek vele, hogy az apja nagyon is él, sőt szeretné megismerni? - tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit vár ettől, én aggódnék a helyében, hogy ezzel megrontja a kapcsolatokat, mert akaratlanul is meg fogja tenni, egy ilyen hír amúgy is nagyon nehezen emészthető, hogy 17 év után az apja az élete része akar lenni, de ha halottnak hitte, akkor talán a feltámadás ténye jobban fog fájni a hazugsággal együtt, amit az anyja közölt vele egész életében.
- Amúgy sem volt egyszerű a helyzet, basszus. - nevetek fel kínosan, nem az én részem miatt aggódok, ami már engem is meglep, előre félek, hogy meg fogja rontani a kapcsolatot anya és fiú között, ami majd ki fog vetülni Gabe-re is, a kamaszok a világra ia haragszanak, minden egyéb ok nélkül de adnak neki rendesen most okot, hogy haragudjon majd mindenkit. Itt Gabe nem vétkes, de ennek ő is meg fogja inni a levét, már előre érzem.
- Segíteni akarok nektek, támogatni akarom ezt az egész őrültséget, mert tudom, hogy Gabe erre vágyik, ezt szeretné és természetesen társa leszek benne, de rossz érzésem van azzal kapcsolatban, hogy mit fog hozzá szólni Eddie, én nem ismerem őt, és nem akarok úgy tűnni, mint aki mégis, de minden emberből a legrosszabbat hozná ki ez az egész. Hogy segítsek?- dőlök előre, így is kicsit szűkítve a távolságot kettőnk között. Már nem ellenfélként tekintek rá, pedig közel sem állunk még egy oldalon, de muszáj lesz ebben a cinkosának lennem, hogy működjön a fiúk között anélkül, hogy bárki sérülne, fog de azt hiszem tudjuk enyhíteni a fájdalmat, valahogy, idővel.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Vegyes érzések tombolnak bennem Sierrát és az egész helyzetet illetően. Nagyon abszurd, hogy mi ketten megejtjük ezt a beszélgetést, egy részem viszont örül neki, akármennyire is bennem van az a félelem, ami azóta nem múlik, amióta elindult a lavina. Meg kéne próbálnom a jót is látni ebben a mai találkozóban, hiszen ez egy lehetőség mindkettőnk számára; megismerhetjük egymást, tisztábban láthatunk, jobban körvonalazódhat a jövőnk, Sierra eldöntheti mit szeretne, én pedig szembesítve leszek a döntésével, ami nagyban befolyásolja az én jövőmet is. Egy nyitott mondat végére tehetünk pontot a mai napon, amire már nagyon várok. Szükségem van rá, hogy legalább egy dolgot biztosra tudjak, egye kevesebb bizonytalan tényező lebegjen a fejem fölött, mert már nem látok magam körül jóformán semmit, csak bizonytalanságot, ami aggasztó, álmatlan éjszakákat okoz és a sok talán és lehetőség súlya alatt kezdek szétcsúszni. Az mindenképp pozitív, hogy asztalhoz ültünk és próbálunk mindketten nyitottan előre tekinteni, mérlegelni a lehetőségeket, nem pedig azonnal hátat fordítunk egymásnak. Mindketten szeretünk valakit, akiért képesek vagyunk a saját akaratunkat és érdekeinket a háttérbe szorítani. Most nem mi vagyunk a legfontosabbak, bár sok múlik rajtunk. Az a fontos, hogy Eddie-nek és Gabrielnek meg tudjunk teremteni egy olyan közeget, ami esélyt ad nekik egy egészséges apa-fiú kapcsolat kialakítására. Ehhez mindketten kellünk.

Tudtam, hogy miféle kérdésekre számíthatok ma, mégis nagyon kellemetlenül ér, amikor azonnal rákérdez talán a legfontosabb dologra. Mégis miért nem mondtam el Gabrielnek anno? Ha erre a kérdésre a válasz egyszerű lenne, nem itt tartanánk most. Nem várok tőle sem megértést sem együttérzést. Őszintén elmondom a miérteket, de valószínűleg senki nem értheti meg, mi zajlott le bennem tizenhét évesen. Ott álltam tele tervekkel, amiket meg akartam valósítani, álmokkal, amiket valóra akartam váltani, céltudatosan, akaratosan, azt éreztem, bármi összejöhet, ha eléggé akarom. És ott volt mellettem Gabriel, aki legalább annyira, sőt, jobban ki akart törni ugyanabból a környezetből. Minden sikerülhetett volna, semmi sem tűnt lehetetlennek, csak venni kellett volna szép sorjában az akadályokat. A szüleimnek nem adatott meg minden, amire vágytak, de elhitették velem, hogy nekem sikerülhet, nekem jobb életem lehet, elfelejthetem a nélkülözést, azokat a körülményeket, hogy minden alakulhat úgy, ahogyan szeretném, azzal, akivel szeretném. Egyetlen pillanat alatt romokba dőlt minden, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Magamat okoltam, mert nem vigyáztam eléggé, egy problémának láttam először, amit meg kell oldani, hogy utána minden visszaállhasson a normális kerékvágásba. De nem ment, képtelen voltam, helyette önként mondtam le mindenről és arról az emberről, aki nélkül nem tudtam elképzelni a holnapot. Ez tűnt akkor jó megoldásnak, már nem csak a saját érdekeimet kellett néznem. Gyorsan fel kellett nőnöm, hogy felelősséget tudjak vállalni. Senkitől nem várok megértő szavakat, kedves, együttérző mosolyt vagy támogatást.

- Ezt nem tudhatjuk - ingatom a fejem Sierra szavait hallva. Gabriel régen hevesebb természet volt, mint most, és még én is meg voltam rémülve, pedig én már akkor tudtam, hogy szeretnék gyereket valamikor. Persze aztán lehet, hogy nem fordított volna hátat nekünk és teljesen másként alakult volna az életünk. De ezt már nem tudjuk meg.

Eddie van a legrosszabb helyzetben mindenki közül most. Hazugságban nőtt fel és még fogalma sincs az egészről. Nem tudom, hogy fog reagálni, de semmi jóra nem számítok. Biztosan időre lesz szüksége feldolgozni egyrészt azt, hogy egész életében titkoltam előle az igazat az apját illetően, másrészt azt, hogy az apja meg szeretné ismerni, az élete része akar lenni és még támogatná is.

- Dehogynem félek - nevetek fel keserűen. - Eddie… sok mindennel küszködik, egy ilyen hír pedig biztos nem lesz rá jó hatással abban a pillanatban. - Tizenhét éves kamasz, az egész világ ellen van, lázad, és nem szabad megfeledkezni az indulatkezelési problémáiról sem. - Ezt már mondtam Gabrielnek is, de ha végül elmondjuk Eddie-nek, akkor szeretném, ha ő is ott lenne. Az ő jelenléte talán tompítana valamennyire Eddie reakcióján. - Ebben nem vagyok ugyan teljesen biztos, de attól tartok, ha egyedül közölném vele, hogy az apja él és virul, akkor bomba robbanna.

Igaza van Sierrának, eddig sem volt egyszerű a helyzet. Mégis mennyi volt rá az esély, hogy valaha eljutunk idáig? Azt gondoltam, soha többet nem látom Gabrielt, soha nem kell szembenézni a következményekkel, hogy Eddie tudatlanságban éli le az életét, ami mindent megkönnyített volna. Mekkora volt rá az esély, hogy pont Gabriel cégéhez megy állásinterjúra, utána pedig egy baleset miatt ilyen közel kerülünk ahhoz a kínos beszélgetéshez, amit sosem akartam megejteni a fiammal? Szerintem ez a szám egészen közelít a nullához. Szeretném hinni, hogy minden okkal történik, de egyelőre nem látok észszerű magyarázatot erre. Örülök, hogy Sierra segíteni szeretne, hálás vagyok neki érte, viszont egy valami nem kerüli el a figyelmemet. Egy valami, ami nagyon beakad, a fejemben visszhangzik és egyelőre nem tudom hova tenni.

- Őrültség? - kérdezek vissza őszinte értetlenséggel. Hazudni a fiamnak éveken keresztül, az volt őrültség. Tiszta vizet önteni a pohárba a helyes dolog, nem pedig őrültség. Mindenki megérdemli az igazságot, köztük Eddie is. - Miért gondolod őrültségnek? - kérdezem őszinte kíváncsisággal a hangomban. Ő valamelyest kívülállóként másként látja a helyzetet, talán objektívebben ítéli meg. Vagy csak azért gondolja őrültségnek, mert tehernek érzi? Mert azt érzi, ez tönkreteszi a meseszerű életét? Én eddig őszintén válaszoltam neki mindenre, remélem, tőle is ugyanezt várhatom. Szeretném megérteni, ő hogyan látja a helyzetet és mit érez, de ehhez nyílt lapokkal kell játszanunk.

Egy kicsit félek beismerni mennyire meg fog változni az eddig kényelmesen kialakított életem. Pontosan azért volt szép ez az egész, mert nem volt senki más rajtunk ívül aki számított volna, akinek meg kellett volna felelnünk. De egy gyerek óriási felelősségem,, mindegy, hogy már majdnem felnőtt vagy még tipegő, mert mindenképpen igényli a figyelmet, főleg ezután az egész cirkusz után, ami a megismerkedésükkel jár.
Önző dögnek érzem magam, miközben próbálok nem arra fókuszálni, hogy meneküljek, inkább arra szeretnék. hogyan kerüljek közelebb a megoldáshoz, amin csak én tudok dolgozni. Segítséget kértem ehhez Perla, reményeim szerint fog egy olyan lyukat nyitni az elmémben, ami segíteni fog abban, hogy jobban lássam a dolgokat és tisztán tudjak igent mondani arra, hogy valakit befogadok az életünkbe, valakit, aki a vőlegényem vére, és még egy valakit, aki ennek a srácnak az anyja, hiszen tudom, hogy ők párosan jönnek, pont úgy, ahogyan az előbb mondta rólam és Gabe-ről. Ha mi kézen fogva megyünk az ő életükbe, ők is ezt teszik, hiszen ők együtt akarnak ezzel szembenézni, nekem nem lenne muszáj ugyanezt tennem, de eltökélt szándékom, hogy ezt fogom tenni.
Kérdezek, olyanokat kérdezek, amit valószínűleg nem akarok tudni, de tudnom kell, olyanokat mondok, amiben valóban nem lehetek biztos, de a fejem nem igazán enged normális gondolatokat be csak a magyarázatokat keresi és ebből próbál kreálni valami jót. Tényleg nem tudom milyen volt régebben Gabe, lehet nem olyan, mint most, de nem hinném, hogy nagyon messze állt a mostani énjétől. Perla ismerte őt akkor én ismerem most, de nem emiatt jöttünk ide, hogy Gabe életéről beszéljünk, mindenki kapott belőle egy darabot, lehet nem ugyanabban az életszakaszban, és mindketten mást ismerünk belőle, de akkor itt az ideje, hogy jobban megismerjük majd idővel. Vajon milyen lesz apaként? Számomra elképzelhetetlen szituáció, mégis kíváncsi vagyok, ismeretlen okból mit fog tenni vele ez a szerep.
- Én nagyon sajnálom ezt az egészet, nem aga miatt, el sem tudom képzelni min mész keresztül, annak ellenére, hogy részben ezért is vagyok itt, hogy megértselek. De nem foglak, mert a helyedre nem tudok lépni, de mindenben segíteni fogok amiben csak tudok és ami tőlem telik. - nem tudom mikor vagy hogyan akarják szembesíteni Eddie-t a dolgokról, de ez úgy érzem nem is fog rám tartozni, Gabe el fogja mondani, de nekem nem lesz ott helyem, és nem is akarok jelen lenni. Itt kellene előjönnie a féltékeny énemnek, de nem fog, ebből ki kell zárniuk valamilyen téren, nem azért, hogy egyesüljön a család, hanem, hogy Gabe és Eddie egymásra tudjanak fókuszálni, azzal, hogy ki az apja családja majd később foglalkozik ha akar. Egyelőre elég lesz egy sokk az életébe, nem kell mindent egyszerre rádobni.
Kérdése meglep, és főleg az arca, amit mellé vág, lehet teljesen más pályán keringünk, de számomra ez a helyzet nem egy leányálom. Ha én Perla helyében lennék nem vártam volna fel a titkom, ennyi évig titkolta és most ledobta a bombát mindenki életében, nem értem, attól, hogy Eddie állást kapott Gabe-től, attól nem kellett volna elmondania neki,. Valószínűleg sosem fogtak volna gyanút, hiszen Gabe nem ismeri minden alkalmazottja élettörténetét. A baleset igazából elég nagy csapás volt, ez adhatta meg neki a löketet.
- Tegnap kételkedtem még abban is, hogy tényleg az ő fia, mert ez az egész nem történhet meg, ez őrültség. Milyen véletlen folytán kerültünk bele ebbe az egészbe és miért pont mi. Félre ne érts én támogatni fogom Gabe-et abban, hogy megismerje a fiát, hiszen te is ezt szeretnéd, ő s is erre vágyik, én vagyok az utolsó mező a pályán, ami Eddie-hez vezet, azt viszont nehezen fogom feldolgozni, hogy az az ember, aki világéletében elutasította, hogy gyereke legyen, egyszer csak mégis az életébe akar vonni egyet. - más felfogásom van, mint neki, ő anya, én sosem akartam az lenni, ez már okozhat köztünk némi nézeteltérést, de ezen nincs mit szépíteni, mondhattam volna neki, hogy semmiség, csak az agyam kattog mindenfele, részen igaz, de jelenleg még Gabe-t sem értem, az ő részét sem, ami arra sarkallja, hogy találkozzon a fiával, akinek sosem volt az apja.
- Te és én nagyon sokban különbözünk Perla, szerintem mindig lesz, amiben nem fogunk egyetérteni, és addig ameddig ez így lesz fog működni a dolog. Szerettem volna azt hinni, hogy majd egyszer barátnők leszünk, mert ez egy álom lenne, de te anya vagy, anya vagy, aki a fia érdekeit nézi, én a szerelmem életét nézem. Tudom mit váltott ki belőle eddig a gyerek gondolata, és nem értem mit vált ki belőle, most Eddie, még csak sejtésem sincsen. - szinte kétségbeesetten keresem a válaszokat egy olyan dologra, amire értelmes kérdést sem tudok megfogalmazni. Úgy érzem egyre elveszettebb leszek ebben az egészben és nemhogy a kiutat nem látom, de még csak jobban beomlani látszik az alagút előttem. Azt tudom, hogy szeretem Gabrielt, és szeretni fogom azt is aki válik belőle most, hogy apa lett. Nem kérdés, hogy akarom ezt az egészet, mert boldoggá fogja tenni, és én sem állok annyira ellent már annak, hogy bővüljön a család ilyen egyedi módon.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Muszáj alkalmazkodnom a jövőnkhöz és a mostani helyzethez is, hiszen az egész összekapcsolódik, egyik a másik nélkül nincs. Nehéz, sokkal nehezebb, mint az gondoltam volna, de kénytelen vagyok. Megszoktam, hogy eddig mindent kézben tartottam, csak ketten voltunk Eddie-vel, nem kellett semmihez és senkihez alkalmazkodnom, én irányítottam az életünket, mert én voltam az egyedüli döntéshozó. Most viszont már többen vagyunk, akiknek beleszólása van a miértekbe és a hogyanokba. Ennyi év után ezt nem könnyű megemészteni, viszont engednem kell a gyeplőn, tennem kell egy lépést hátra és racionálisan kell gondolkodjak; ha azt szeretném, hogy ez működjön, akkor áldozatokat kell hoznom. És ha ezek az áldozatok kompromisszumokat jelentenek, akkor hajlandónak kell lennem rájuk. Eddie érdekében úgy érzem, meg tudom tenni ezt a lépést, ha kell, akkor nem csak egyet, de kettőt is szívesen lépek hátra. Ha ez az ára, hogy kiderüljön végre az igazság és idővel egészséges kapcsolatot alakítson ki az apjával, amit Sierra sem szabotál, hát legyen.

Ideges vagyok, mert eleinte nem tudom, milyen kérdésekre és milyen ítéletre számítsak. Biztos voltam benne, hogy bizonyos dolgokra rá fog kérdezni Sierra, csak arra nem, hogy ennyire hamar. Bár talán ezek a legfontosabbak, miért is kerülgettük volna a témát, mint macska a forró kását? A kérdésekből és az azokra adott válaszokból is megismerhetjük egymást valamelyest, már tisztábban fogjuk látni egymás szándékait és hozzáállását. Úgy gondolom, az őszinteség az egyetlen járható út, amit követnünk kell. Elég volt a hazugságokból, a titkolózásból, még a megtévesztő féligazságokból is. Szeretném azt hinni, hogy ezzel minden sínen lesz és valamiféle kapcsolatot ki tudunk alakítani most Sierrával, ami jó alapja lehet bárminek a jövőre nézve; nem kell legjobb barátoknak lennünk, ezt senki sem várja el tőlünk, de kedvelhetjük egymást. Én szeretném őt kedvelni, szeretném, ha egy olyan embert ismerhetnék meg most, akit Eddie is kedvelhet és aki talán egyszer még Eddie-t is elfogadja.

- Nem is kérem - ingatom a fejem enyhén. Nem elvárás tőle, hogy megértse mit és miért tettem tizenhét évesen. - Én már annak is örülök, hogy meghallgatsz - mosolyodom el halványan. Dönthetett volna másként is, mivel ezzel az ő élete is fenekestül felfordul. El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet ez most neki, milyen lehet az asztal túloldalán ülni és emésztgetni a hallottakat. - Köszönöm. - Hálás vagyok, amiért segíteni szeretne, nem pedig azonnal ellök. Még akkor is, ha csak Gabriel miatt teszi. Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy őrültségnek titulálja a helyzetünket és azt, hogy Gabriel szeretne Eddie életének része lenni. Ezzel egy kicsit belém is rúg, mert valamiért azt vonom le belőle, hogy szerinte nem kéne Eddie-t szembesíteni az igazsággal, hanem mindennek úgy kéne maradnia, ahogy volt. Ők jobbra, mi balra el, mintha mi sem történt volna. Egyrészt meg tudom érteni, miért érzi ezt; semmi köze a fiamhoz, mégis valamilyen szinten az ő kényelmes, idilli életének is a része lesz, ami teljesen ellentétes a terveivel. Másrészt racionálisan gondolkodva nem tudok egyetérteni ezzel. Már csak azért sem, mert már semmi maradhat úgy, mint a baleset előtt volt. Abban a pillanatban, amikor Gabrielt megláttam a kórházban és megtudtam, hogy ő ütötte el Eddie-t, rögtön tudtam, hogy így vagy úgy, de ennek a történetnek nincs még vége. Próbáltam megakadályozni a folytatást, igyekeztem távol tartani őket egymástól, azt sem akartam, hogy Eddie ott dolgozzon. Foggal-körömmel azért küzdöttem, hogy ne legyen közük egymáshoz, ehhez képest most itt ülünk, Gabriel már tudja az igazat, már csak egy kellemetlen beszélgetés vár ránk, hogy mindenki tisztán lásson. Ahogy kimondja a szavait, két dologra tudok gondolni: az egyik az, hogy Gabriel nem mesélt Sierrának az apjával való kapcsolatáról, a másik pedig, hogy mennyire igaza volt, amikor a fejemhez vágta, hogy más dolog nem tudatosan nem tervezni és más lemondani egy gyerekről. Egy harmadik dolog, ami nem hagy nyugodni, hogy Sierra azt is kérdőre vonta volna még tegnap, hogy Eddie valóban Gabriel fia. Mellbevágó feltételezés, de kár lenne hibáztatni érte.

Ahhoz nem kell anyának lenni, hogy valaki megértse: egy szülő mindig a gyereke érdekét fogja nézni, másként egy felelősségteljes szülő - főleg egy anya - nem tud működni. Sierra szavaiból a bizonytalanságot, rengeteg kétséget és tanácstalanságot érzek leginkább. Bennem is rengeteg megválaszolatlan kérdés van, én sem érzem komfortosabban magam, mint ő, hiszen mindannyian egyik pillanatról a másikra találtuk magunkat ebben a helyzetben. Én is félek és zavar a rengeteg homályos folt. Szeretnék tisztán látni, de egyelőre minden olyan zavaros. Az egyetlen, amit biztosra állíthatok, amit Sierra is kimond: nagyon különbözünk. Ezt nem tudom és nem is akarom vitatni. Külön világban élünk, más az értékrendünk, másként gondolkodunk és ezt a helyzetet is teljesen másként látjuk. Ami nem baj természetesen, csak meg kell próbálnunk elfogadni a másikat.

- Nem akartam idáig eljutni - sóhajtok mélyet és hátradőlök a székben. - Amikor megtudtam, hogy Gabriel ütötte el Eddie-t, már akkor szerettem volna minél gyorsabban pontot tenni ennek az egésznek a végére. Aztán az is kiderült, hogy pont nála kapott állást… - keserűen nevetek fel és csóválom a fejem egy kis szünetet tartva. - Mindenféle indokkal próbáltam rávenni, hogy rúgja ki, távol akartam őket tartani egymástól. Akkor még úgy gondoltam, jobb lenne, ha nem derülne ki az igazság. De Gabriel megérdemelte az őszinteséget, és ez magával ránt mindent; téged, Eddie-t, egy furcsa közös jövőt… - ismét sóhajtok egyet. - Azt hiszem, úgy tudunk a leginkább segíteni nekik, ha ott vagyunk mellettük. Gabrielnek szüksége lesz rád, egy biztos pontra, mert egyelőre minden más bizonytalan - válaszolok végre a kérdésére, amit korábban feltett. Ha valóban segíteni szeretne, akkor így tud. Legyen Gabriel mellett, támogassa, biztosítsa róla, hogy nincs egyedül ebben, hanem van egy partnere, akire tud támaszkodni. - Ha ezt meg tudod tenni, azzal segítesz a legtöbbet.

Egyik másik szavam után még magamban is kételyek támadnak, valóban támogatom őket és tényleg meg akarom érteni őt? Azt hiszem igen, de mégis olyan kettős érzés van benne, amikor megszólalok. Úgy akarok csinálni, mint aki mellszélességgel itt van, és mindenben támogatni fogja ezt a kialakuló helyzetet, mert így akarok tenni, de akkor mégis miért érzem ezt az egészet rossznak, tehernek? Valószínűleg mert az újdonság erejével tarolt le az információ, egészen tegnap estig boldogan éltem a tudatlanságban és lehet abban is kellett volna maradnom. Vagy várnom kellett volna ezzel a beszélgetéssel, de akkor helyben ez tűnt logikusnak és így akartam csinálni, rögtön fejest ugrani, hiszen később sem lesz egyszerű.
El kell hinnem, hogy nem csak Gabe miatt teszem, hanem a jövőnk  miatt, mert vele csak úgy lehet jövőm ha elfogadom a tényt, hogy gyereke van. Egy gyereke, akit sosem akart, mármint nem Eddie-t hiszen egészen biztosan csodás srác, ha az apja vére folyik benne, de ő nem igazán apa típus. Számomra legalábbis nem, mindig is volt egy megállapodásunk, ami igazából természetesen jött a kapcsolatunkban,csak ketten akarunk benne lenni, semmi gyerek, mert nem nekünk való. Igaz most kapott egyet, akit 17 évig azt sem tudta, hogy létezik, ez talán még annál is nagyobb késdöfés volt neki, mintha kiderült volna, hogy nekünk lesz, bár ez nagyjából lehetetlen lenne, hiszen mindent megtettünk, hogy ez ne következzen be. Beteges, gondolnák sokan, de mi tudtunk, hogy nem vagyunk szülőknek valók, de úgy néz ki Gabe mégis az, hisze olyan mértékben változtatja meg az életét egy gyerek miatt, hogy fenekestül felforgat mindent. Ez elgondolkodtat, hogy vajon ennyire tud változni az ember, ha valami olyannal szembesítik, amit sosem gondolt volna?
- Nem kell megköszönnöd, mert fogok én még fejfájást okozni nektek, nem direkt, de még nem ismersz. Vannak nagyon rossz szokásaim, amit nem sok ember tud elfogadni, és mivel a családunk része leszel ezeket meg fogod ismerni. - nevetek fel, kicsit oldva a feszültséget, mert már érzem, hogy kicsit növekszik, ahogyan a téma a lehetőnél is jobban komolyodik. Ez részemről egy nyitás az életembe, ahogyan az is, hogy őszintén beszélek vele, nem titkolózok, hiszen nem lenne értelme, megismertetni vele egy olyan énemet, ami nem is nagyon létezik csak ha eljátszom őt.
- Ha egyszer valamit a sors kigondol, abba mi nem fogunk beleszólni. - mosolyodok el egy kicsit kínosan, mert ez még tréfának is rossz volt tőle, de már ez van, ezzel kell élni, és fogunk is, csak a kezdeti nehézségeket kell legyőznünk.
A segítségemet őszintén ajánlom fel neki, mégis, amikor az ő szájából hallom, hogy Gabe-nek fog kelleni egy biztos pont kesernyés ízt érzek a számban és igyekszem nem felhúzni az orrom.
- Valahogy úgy érzem, ebbe nem én leszek a legnagyobb támasza. - vetem oda neki, egy kicsit sértetten. Igaz, hogy én leszek az, akivel le akarja élni az életét és el akar venni feleségül, de ebben van bennem némi kétely, hogy a legnagyobb gondok közepette, nem hozzám fog futni, ha az új életéről lesz szó, hanem Perlához. Ami bánt, nagyon, de ezzel tisztában vagyok és egyenlőre nem tudom, hogyan érjem majd el nála, hogy én legyek az a valaki, aki valóban támaszt nyújt neki.
- Ebben a témában csak a te támogatásodat fogja keresni, a te társaságod, és hülye lennék ha engedném, de mégis így kell tennem. Bízni tudok csak abban, hogy nem fajul el odáig, hogy a végén már nem lesz rám szüksége. - kimondom, ami igazából az elejétől kezdve nyomja a szívem, még Gabe-nek sem mondtam el. Kiakadtam neki, de akkor csak a féltékenység beszélt belőlem, ő tisztázta, hogy engem szeret, és nem akar mással lenni, de a fiát meg kell ismernie. Mégis úgy érzem emiatt az egész miatt rezegni kezdett a léc alattunk, ami eddig sziklaszilárd alapokon volt.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Leginkább vegyes érzések váltják most egymást bennem; egyik pillanatban úgy érzem, egész jól elbeszélgetünk a helyzethez képest, a következőben viszont kellemetlen a hangulat, szinte tapintani lehet a minket körülvevő kétséget és úgy érzem, vissza kellene vennem a fene nagy őszinteségemből, mert talán az ront a helyzeten. Egyelőre nem tudom hova tenni Sierrát, de ez talán annak köszönhető, hogy ilyen körülmények között kell megismernünk egymást. Másként biztosan lenne legalább egy határozott első benyomásom róla, most viszont még ezt sem tudnám megfogalmazni magamnak. Rosszul érzem magam és sajnálom, amiért át kell ezt élnie, de ha már itt vagyunk és beszélünk, akkor beszéljünk nyíltan a dolgokról.

Igaza van, még nem ismerem, de idővel meg fogom. Az előttünk álló időszakban akarva-akaratlanul is meg fogjuk ismerni egymást; a jó szokásokat, a rossz szokásokat egyaránt, hiszen elkerülhetetlen lesz, hogy beszéljünk vagy esetenként találkozzunk. Nem szeretnék a kelleténél jobban jelen lenni az életükben, azt szeretném, ha Eddie-nek lenne lehetősége valamiféle kapcsolatot kialakítani az apjával. Én szeretnék meghúzódni a háttérben, mert már így is elég gondot okoztam nekik, nem szeretnék a jelenlétemmel több veszekedésre és nézeteltérésre okot adni.

- Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak rossz szokásai. - Ha Eddie-ről van szó, és azt érzem, bármilyen értelemben veszélyben van - most például éppen veszélyben lenne annak az esélye, hogy megismerje az apját ennyi huzavona után -, akkor én is tudom a rosszabbik arcomat mutatni, és nem okoz nehézséget fejfájást okozni másoknak. Nem szándékosan, egyszerűen csak bármit képes lennék megtenni a fiamért.

Nem tudom, Gabriel mennyire avatta be a részletekbe, de szeretném, ha Sierra tudná, próbáltam elkerülni azt, hogy idáig eljussunk. Mindenkinek egyszerűbb lett volna az élete, ha nem derül ki az igazság. Ők is visszatérhettek volna a megszokott életükhöz a rutinjaikhoz, minden mehetett volna a régi kerékvágásban, mi pedig Eddie gyógyulása után ugyanígy tettünk volna. Ehhez képest minden a terveimmel ellentétesen történik; egyre mélyebben vagyunk benne ebben az egészben, már nincs visszaút. A kirakósnak csak egyetlen darabját kell a helyére tenni. Csak attól félek, ez az egy darab visszafordíthatatlan károkat fog okozni, és akármennyire is próbálom helyrehozni majd Eddie-vel a kapcsolatomat, nem fog menni. Ironikusan felhorkanok, amikor Sierra a sorsot emlegeti. Szeretném azt hinni, hogy volt erre valami jó ok, hogy nem a puszta véletlenek sorozatának elszenvedői vagyunk, de egyelőre csak szenvedünk.

A jövőre nézve a lehető legtöbb támogatást kell megadnunk Eddie-nek és Gabrielnek is. Ebben lesz szükségem Sierrára, mert nem szeretném, ha emiatt Gabriel elveszítené a partnerét, akivel az életét tervezi leélni. Mindketten benne kellenek legyenek, ha Sierra úgy dönt, nem áll a találkozásuk útjába. A sértett megjegyzése viszont meglep. Értetlenül és tanácstalanul pislogok rá, hiszen ő az, aki vele él, ő van mellette szó szerint, ki mástól várná a támogatást? A magyarázata még jobban összezavar. Csóválom a fejem, mert nem értek egyet a mondandójával. Elkerülhetetlen lesz, hogy kommunikáljunk vagy találkozzunk Eddie miatt, illetve bele kell tanulnia az apaszerepbe, amiben talán tudok majd neki segíteni, de én ennél többet nem fogok tudni tenni.

- Ne haragudj, de ebben nincs igazad - ingatom továbbra is a fejem, miután befejezte és kihúzom magam. - Szüksége van és szüksége lesz a menyasszonya támogatására, most jobban, mint bármikor. Lehet, hogy szülőként tudom majd támogatni, mert neki ez teljesen új helyzet lesz, viszont én ennél többet nem tudok nyújtani. - Ha valakit a szerelme nem támogat egy ilyen óriási dologban, annál nagyobb csalódást nehéz elképzelni. Valakitől, akit szeretünk, támogatásra és biztatásra van szükségünk, még akkor is, ha nem teljesen értünk egyet - nyilván persze abszolút hülyeséghez én sem asszisztálnék, de ez nem az. Fordított helyzetben megviselne és összetörne, ha pont ez a személy nem lenne mellettem.

Azért vagyok itt, hogy megismerjem ő is engem, hogy megértem a helyzetet, a helyzetét, amibe került, amiért most itt vagyunk és hogy teljesen meg tudjam tenni azt, amit gabe szeretne, hogy mellette legek ebben az egész új családos dologban. Igazán kellemetlen mégis számomra, hogy itt ülök egy vadidegen nővel szemben, akitől a vőlegényemnek, életem szerelmének van egy gyereke, és nekem ehhez kellene jó arcot vágnom, mosolyognom és nem nagyokat nyelve, szemet forgatva lökni el magamtól ezt az egészet.
Nem akarok ellenszenvet kelteni benne, mégis megfordul néhány dolog a  fejemben, amit jobb nem kimondani, nem ellene vagyok, hanem a szituáció ellen, amit ez az egész generált. Próbálok figyelni, válaszolni, de egyik szaavammal néha ütöm a másikat, már magam sem tudom ki is vagyok valójában ha Perla ül előttem. Meg akartam mutatni neki, Gabe-nek és magamnak is, hogy készen állok erre, ehelyett bizonytalanabb vagyok, mint eddig bármikor, amióta ezt megtudtam.
- Csak sok mindenki nem tudja a másikét elfogadni. - nevetek fel kínosan, bár ez közel sem kapcsolódik a témához, csupán szerettem volna egy kicsit más felé vinni a dolgokat, megismertetni vele magam más szempontból, de úgy érzem ez nehezebb, mint hittem. Én tényleg mindenkivel megtalálom a közös hangot, aki úgy áll hozzá, és szerintem Perla úgy akar hozzáállni, hiszen ha akarjuk ha nem az életünk lassan össze fog fonódni, még ha nem is a mindennapokat töltjük majd együtt, elkerülhetetlen lesz, hogy mi együtt tudjunk működni valamilyen formában.
Már én magam sem tudom, hogy az lett volna jó, ha tudatlanságban élünk tovább vagy ez ami most van, hogy minden a nyakunkba szakadt ilyen módon. Egyben biztos vagyok, a fiúnak lesz benne egy pozitívum, ha még ezt az elején nem is fogja érezni, egy apa nagyon sokat számít az ember életében, nagyo sokat tud adni, ugyanakkor el is venni, de Gabe nem az az ember, aki el fog venni az életéből, ő csak adni tud és fog is ha Eddie engedi neki. Emiatt kell kitartabnom amellett, amiért itt vagyok, küzdenem kell azért, hogy ne legyen bennem kettős érzés, és az egyik felem ne utasítsa el ezt az egészet.
Igaza van Perlának támogatnom kell majd Gabe-t, mert én vagyok az aki a legközelebb áll hozzá, de mégis úgy érzem nem az én támogatásomra lesz szüksége, hanem a fia anyjáéra, nem csak a szülői kapcsolat miatt.
- Félreértesz, én mellette leszek, mindenben ott leszek neki, de nem mindig lesz rám szüksége, ezt már akkor láttam rajta, amikor elmondta nekem. Mert amikor erről beszélt, úgy éreztem, mintha egy kicsit kívülálló lennék ebben az egészben, közben mégis az én igenemet várja, hogy belevágjatok. - nem fogja megérteni, ez egy megérzés, ami nem kellemes, elmagyarázni felesleges, mert azzal csak magamnak bizonygatnám, hogy így van. Remélem csak a tehetetlenség beszél belőlem, mert jelenleg a vagyok.
- Tudod nekem ő életem szerelme, eddig mindenben ugyanúgy vélekedtünk, kísértetiesen egy rugóra jár az agyunk, ilyen kihívás még nem volt az életünkben. Talán még veszekedni sem veszekedtünk úgy igazán, és ezzel nem azt mondom, hogy emiatt fogunk, mert azt kétlem, de kihívás lesz nekünk, és nem akarom, hogy emiatt rosszul érezd magad, mert annak örülök, hogy a fiadnak lesz apja, főleg, egy olyan, mint Gabe. - igaz még nem láttam milyen lenne az apa szerepben, még csak el sem képzeltem sosem, de amilyen ember ő biztos vagyok benne, hogy nem fog nehézséget okozni neki.
- Építész szeretne lenni? - kérdezem, kicsit megint más téma felé terelve a dolgokat, annyi mindent szeretnék tudni, de tudom, hogy egy beszélgetés nem elég erre, de érdekel a fiú, milyen lehet Gabe gyereke, vajon van amit tőle örökölt? - Hasonlít Gabe-re? - mosolygok rá, tudom, hogy ez olyan téma lesz, amiről talán szívesebben beszél.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Szeretném, ha Sierra nem csak azt a nőt látná bennem, aki évekkel ezelőtt megszülte Gabriel fiát, most pedig hirtelen betoppant az életükbe, fenekestül felforgatva a megszokott hétköznapjaikat, hanem tényleg esélyünk lenne megismerni egymást. Én sem csak Gabriel fiatal menyasszonyát szeretném magam előtt látni, aki potenciálisan megtorpedózhatja apa és fia kapcsolatát, akadály állíthat fel velünk szemben és miatta meghiúsulhat minden, amit szeretnénk, egyszóval nem veszélyforrásként szeretnék tekinteni rá, hanem szeretném megtudni, milyen személy lehet valójában. Eddie életének része lesz, és biztosra akarok menni, hogy nem egy olyan embert engedek ezzel a fiam életébe, aki szándékosan ott rúg bele, ahol csak tud. Nem hibáztatnám, ha foggal-körömmel próbálná védeni a privát életüket, amit már kialakítottak maguknak, amiben nem szerepelt gyerek - még egy majdnem felnőtt gyerek sem - és csak róluk szólt volna. Fordított helyzetben nekem is nehéz lenne alkalmazkodni. De ahogy itt ülök és egészen személyes dolgokat is megosztok vele, egy részem kezdi elhinni, hogy idővel, ha a kedélyek lecsillapodtak, ha megszoktuk az új felállást és úgy érezzük, az új normális id működőképes lehet, nem lesz gond. Ha Sierra valóban annyira szereti Gabrielt, amennyire állítja, akkor szánt szándékkal nem okozna károkat. Nem szándékosan… na, az már más kérdés.

Azt hiszem, mindketten próbáljuk a körülményekhez képest a legjobb arcunkat mutatni a másiknak. Ironikus, hogy őszintén szeretnénk játszani ezt a játékot, mégis vannak dolgok, amiket nem akarunk mutatni vagy mondani. De most talán ennyi elég, ha tartósan részei leszünk egymás életének, úgyis meglátjuk a most takargatni való dolgokat. Én is meg fogom ismerni Sierra rossz szokásait és nem csak a most felém mutatott oldaláról fogom megismerni, és ő is látni fogja, hogy ha Eddie-ről van szó, másként is tudok viselkedni. Egyelőre felesleges ilyeneken agyalni, mert nem tudom, mit hoz a holnap, vagy még a ma délután, de nehéz nem ezekre is gondolni már most.

Némileg oldódik a feszültség bennem, már nem érzem azt a gyomorgörcsöt, mint este, reggel és az idefelé vezető úton. Megnyugtató, hogy egyikünk sem harapta le azonnal a másik fejét, helyette mindketten arra törekszünk, hogy közös nevezőre jussunk. Kihívás mindkettőnkek, ez érezhető a köztünk időnként vibráló feszültségből, de ilyen helyzetben más nem várható el. Ő ugyan nem kötődik Eddie-hez úgy, mint Gabriel vagy én, viszont pont ezért lehet neki különösen nehéz megbirkózni az új felállással; ő is megfogalmazza, hogy kívülállónak érzi magát most, de pont az ellenkezőjéről szeretném, szeretnénk őt biztosítani.

- Nem szeretnénk, hogy kívülállónak érezd magad, ezért is akartunk bevonni, hogy te is döntést tudj hozni. Szeretnélek egyenlő félként kezelni, nem akartalak megkerülni, Gabriel sem akarta a tudtod nélkül megtenni a következő lépést. Szeretném, ha partnerek lennénk. - Nem tudom, hogy fogjuk ezt elérni, viszont ellenségeskedéssel, furkálódással nem fogunk tudni együttműködni. Azt meg végképp nem akarom, hogy kívülállóként érezze magát és emiatt esetleg valami olyat tegyen, ami mindenkinek fájdalmat okoz. Mivel nem vagyok a helyzetében, nem tudom átérezni pontosan, milyen az ő cipőjében most, csak sejthetem, de pont ezért szeretnék segíteni neki is, ahogy csak tudok.

Furcsa érzés kerülget, amikor azt taglalja, mennyire szereti Gabrielt, mennyire harmonikus a kapcsolatuk és mennyire hasonlítanak egymásra. Hirtelen gombóc nő a torkomban, a szavaival mintha egy sziklát dobna a mellkasomra, amivel meg akar fojtani. Régen én is így éreztem, én is ennyire boldog voltam mellette és az együtt eltöltött időszak volt életem egyik legtökéletesebb szakasza. Magamban rég lezártam a múltat, hiszen azóta rengeteg idő eltelt, továbbléptem és igyekszem már csak előre nézni, amióta viszont Gabriel felbukkant az életemben és megláttam a kórházban, időnként hátrafelé pillantok; előjönnek az emlékek és futótűzként terjednek el bennem a rég elnyomott érzések. Még én sem tudom pontosan, mitől érzem ezt pontosan, talán a rendes lezárás hiánya okozza, talán a lelkiismeretem, mert tudom, hogy egy hazugsággal és titkokkal tettem pontot a kapcsolatunk végére. Mindenesetre zavar, és nagyon szeretnék megszabadulni ettől a fojtogató érzéstől, mert ezt hosszútávon megszokni nem tudnám. Az évek alatt sokszor el kellett nyomnom magamban érzéseket, érzelmeket, azt hiszem, megint ideje lesz ezt gyakorolni.

- Én is örülök - fűzöm hozzá röviden. Tisztában vagyok vele, Gabriel miért nem akart soha apa lenni, ennek ellenére azt gondolom, remek apja lehet Eddie-nek. Nagyon jó ember, pont olyan, amilyen apát mindenki érdemelne. Neki sajnos nem ilyen jutott, ő viszont teljesen a saját apjának ellentéte.

Muszáj innom egy kortyot, mert az a gombóc még mindig nem akar összemenni. A kávé nem sokat segít ezen, Sierra következő kérdése annál inkább. Ez egy kicsit kirángat ebből a nyomorult érzelmi hullámvasútból és segít Eddie-re koncentrálni.

- Igen, ez érdekli - bólintok mosolyogva. - Már az egyetemmel kapcsolatban is egész konkrét tervei vannak; a Columbiára szeretne majd menni érettségi után. Egy ideje ezt tervezi, és ez, meg a gyakornoki állás… Azt hiszem, komolyak a szándékai. - Örülök, hogy talált valamit, ami nem csak egy hóbort vagy hobbi lehet, hanem tud rá építkezni, tud hosszú távon tervezni vele. A betegségének fényében pedig pláne. - Elég sokban hasonlítanak. Nagyon intelligens, kedves, megvannak a maga démonai, de ezek csak hajtják előre. Nyilván tizenhét évesen az egész világ ellen lázad - nevetek fel kínosan. - És egyre kevesebb dologról számol be, ami elég bosszantó néha, de összességében nagyon jó gyerek. Csak idő kell neki, hogy megnyíljon. - Jelentőségteljesen pillantok fel Sierrára, hiszen utóbbit a most kialakult helyzetre való tekintettel akár neki is címezhetném. Nem szeretném, ha azonnal problémás kamasznak címkézné a fiamat, aki csak teher és bajt okoz. Biztos nehezen fog nyitni feléjük, amiért nem lehet hibáztatni, hiszen már nem gyerek, szinte felnőttként kell megismernie az apját és annak menyasszonyát. - Nem tudom, mennyire lesz elutasító és mikor törik meg a jég, ha elmondjuk neki, mert ehhez biztos kell majd idő. Mindketten voltunk tizenévesek, mindketten tudjuk, hogy ebben a korban nehéz megélni a változásokat. Ha elmondjuk neki, szeretném, ha mindenkitől megkapná azt a teret és időt, amire szüksége van. - Tőlem biztosan meg fogja kapni, és tudom, hogy Gabrielre is számíthatok ebben. Csak azt nem tudom, Sierra mennyire lesz türelmes és mi lesz az a pont, ami után besokall. Nagyon remélem, hogy nem jutunk el idáig, mert ha mégis, az a mostaninál is nagyobb káoszt okozna.

Ez a kettős érzés, ami belülről feszít egyre rosszab és rosszabb  lesz, de csak azért, mert kezd eldőlni végre milyen út felé haladnak a godolataim. Perla egy szimpatikus nő, akivel talán sosem sodort volna össze az élet, főleg, hogy nem egy világban mozgunk és teljesen mások érdekelnek, de valahogy a sor mégis azt akarta, hogy ismerjük meg egymást. Persze vicces, hogy ilyen körülmények között, de azt hiszem mindketten egészen jól kezeltük és kezeljük ezt az egészet. Vannak és lesznek is nehézségek az életünkben, főleg ezután, a világ rendje, hogy a családunk két főből fog állni megborult, de kezdek megbarátkozni a tudattal, hogy a lakásunk nemsokára egy fővel több ember fogja lakni olykor, ha eljutunk odáig, hogy Gabe és Eddie jóban lesznek ennyire. Nyilván lesz olyan, hogy együtt akarnak tölteni több időt, és ahhoz biztos vagyok benne, hogy Gabe ezt el fogja neki intézni remélve, hogy az a szoba sokszor lesz lakva a tulajdonosa által. A szoba, amit sosem terveztünk gyerekszobának, egy majdnem felnőtt de mégis egy gyereknek lesz kialakítva, mert ennek gondolom így kell lennie. De lehet totál rossz tévképzeteim vannak a jövőről, de ezt majd csak akkor tudjuk már meg ha ott tartunk.
- Örülök, hogy ezt te is így gondolod, őszintén kezdem azt hinni, hogy a kezdeti félelmem egyre jobban ül le és kicsit kezdek hinni abban, hogy ez működhet kisebb zökkenőkkel. - vallom be, mert jól esik, hogy ő is be akar vonni, ha ez nem lett volna egyértelmű már a mostani találkozóval is, most főleg igazolta felém. - Partnerek leszünk, és egy család, mert ezek után te is a részévé válsz, bár tudom, hogy ez egy kicsit fura lesz. - kacagok fel egy kicsi kelletlenül, de ez az igazság. Nagyon nehéz lesz átállni, de ezt nem kell taglalnom, mert ezzel tisztában van, hiszen hiába tudta ő eddig is ezt a titkot még neki is nagyon nehezére fog edni, hogy mndent megszokjunk az új felállásban. egy egészen új élet fog elkezdődni számukra, ami jó lesz, és tele lesz kihívásokkal mindenki számára, most fog eldőlni mennyire tudunk alkalmazkodni, mert muszáj lesz.
Némán hallgatom, mosollyal az arcomon, ahogyan a fiáról beszél, ahogy a testbeszéde is árulkodik arról a szeretetről, amit egy anya érez a gyereke iránt, ahogyan anyu beszél rólam is vagy a bátyámról. Egy pillanatra elgondolkozok, hogy miért is nem vágyok én erre az egészre, hiszen őt nézve, még a legnehezebb évek is csodásak lehettek, pedig még nem is térünk ki annyira a részletekre. Hamar kiverem inkább ezt a gondolatot a fejemből, hiszen tudom,. hogy én nem tudnék elköteleződni egy gyerek mellett hosszú évekig.
- Időnk van, nem sietünk sehová, most amúgy is rajta van a világ szeme, tőle függ minden, ameddig ő nem nyugszik meg a hallottak után és nem tudja elfogadni mi amúgy sem fogunk lépni. Ez neki lesz nehezebb, és Gabe is,akárcsak én, időt fogunk neki adni. Itt az ő kapcsolatuk a lényeg, engem elég ha akkor megismer ha meg akar, amennyiben nem kíváncsi rám azt is el fogom fogadni. - konkrétan nekem van a legkevesebb közöm hozzá, de örülnék ha valami kapcsolatot ki tudnék alakítani a leendő férjem fiával. Szeretnék jóban lenni vele, szeretnék legalább beszélgetni vele néha, vagy tudatni vele, hogy ha a sok szar közepén nem akar egyik szülőjével sem beszélni, akkor akár nekem elmondhatja, talán én meg fogom érteni, bár ebben sem vagyok annyira biztos. Mindenesetre úgy érzem menni fog, Perla egyszerre nyugtatott meg és keltett kétségeket bennem, de a mérleg határozottan afelé dől, hogy bele kell vágnunk, mert itt nem az én érzéseim a legfontosabbak, hanem egy apa fiú kapcsolat.
- Nos Perla, igazán köszönöm, hogy eljöttél és ezeket elmondtad, nagyon hálás vagyok neked. Lehet még lesz egy két kellemetlen beszélgetésünk, de kérlek minél hamarabb mondjátok el Eddie-nek, ne várjatok, az én részemről csak annyit tudok mondani, hogy támogatlak Titeket, mindenben. - állok fel a székről, hiszen azt hiszem ennél az érzésnél kell abbahagyni a csevegést, mert félő, hogy ha tovább folytatjuk, akkor már megint billegni fog az a mérleg és nagyon nem kellene neki.

~ Outfit~   ★

“And the people went into their hide, they oh. From the start they didn't know exactly why, why. Winter came and made it so all look alike, look alike. Underneath the grass would grow, aiming at the sky.”

Az életem következő fejezetét készülök megkezdeni, már csak a hogyan a nagy kérdés. Két út áll előttünk; az egyik az Eddie számára megszokott átlagos, szegényes hétköznapokat mutatják, a másik viszont egy óriási lehetőség számára. Utóbbi egy sokkal rögösebb út, tele kihívásokkal, nehézségekkel, veszekedéssel és még ki tudja, mivel, de hosszú távon az a jobb, Eddie számára biztos. Megismerhetné az apját, kialakíthatna vele valamilyen kapcsolatot, amire már nagyon régóta szüksége van. Talán még nem túl késő ehhez, talán még nem lehetetlen feladat igazi apa-fiú kapcsolatot kialakítaniuk. Tizenhét évvel később találkoznak, mint kellett volna, és ez már az én lelkemen szárad, de felkínálkozott a lehetőség, és Gabriel is szeretné megismerni Eddie-t, így én sem látom okát a további titkolózásnak. Mindenkinek az lesz a legfájóbb pillanat, amikor Eddie számára kiderül az igazság, de most már szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Nem akarok tovább hazudni a saját fiamnak, és csak abban bízhatok, hogy Sierra nem fogja megtorpedózni ezt a tervet.

Az ő helyében én is hasonlóan éreznék; neki van a legkevesebb köze Eddie-hez, ők nem rokonok, de semmiképp sem szeretném, ha kívülállónak érezné magát ebben a történetben. Azt még nem tudom, hogy fogom kezelni azt, ha Eddie-vel valamiféle kapcsolatot kialakítanak. Attól nem félek, hogy Sierra nagyon anyáskodni fog felette, de végtére is egy új szereplője lesz az életének, amit nekem is meg kell szoknom majd. Valóban egyenlő félként szeretném kezelni majd, de nem tudom, hogy például mi lesz, ha valamiben nem értünk egyet. Talán felesleges ennyire előre szaladni, egyszerre csak egy lépést kéne megtenni előre, nem pedig ekkorát ugrani. Még bőven nem tartunk ott, hogy ilyenekről beszéljünk, hogy Eddie-t érintő kérdéseket vitassunk meg, de úgy érzem, előbb-utóbb oda is eljutunk.

- Zökkenők biztos lesznek - bólintok egyetértően. - De attól még működhet. - Ha nem fordítunk hátat egymásnak az első akadálynál, ha a problémákat megoldani próbáljuk, nem pedig a szőnyeg alá söpörjük, amíg végül túl sok lesz, akkor tényleg hiszem, hogy közösen létre tudunk hozni valami olyat, amiben idővel mindenki jól fogja érezni magát. - Elég furcsa lesz - nevetek fel én is. Még abba bele sem gondoltam, hogy ezután mi egy családnak fogunk számítani. Nekem a szűk családom mindig Eddie és a szüleim voltak, de ezután itt lesz a közvetlen közelünkben Gabriel és Sierra is. Eddig is tudtam, mennyire nehéz lesz az előttünk álló időszak, most viszont Sierra szavai arról kezdenek meggyőzni, hogy ez a jövő nem is annyira a jövő már, hanem a jelen, amibe Eddie-t kell csak bevonnunk.

A fiamról mindig könnyen mesélek. A tipikus kamaszkorra jellemző, zavaró és idegesítő tényezőket leszámítva nagyon jó és okos gyerek, akire mindenki büszke lenne. A nehézségek, ha a padlóra is küldték, mindig felállt és ment tovább. Jelentősen oldja a hangulatomat ez a kis kitérő, és pont erre van szükségem ahhoz, hogy megnyugodjak. Idővel, remélem, Sierra is ezt fogja tapasztalni. A kezdeti sokk miatt biztosan nem fog nyitni senki felé, ezért rengeteg türelem kell majd hozzá. Még nekem is a szokásosnál türelmesebbnek és elnézőbbnek kell vele lennem - sőt, talán főleg nekem, hiszen miattam vagyunk ebben a helyzetben. De ha minden lecsillapodik, remélem, Sierra is egy olyan oldaláról fogja megismerni Eddie-t, ami bebizonyítja, hogy jó döntés volt részéről beengedni egy kamaszt az életébe.

- Köszönöm - mosolyodom el halványan, amikor Sierra biztosít róla, hogy időt és teret fognak adni Eddie-nek. Többet nem is kérhetnék most. Egy részem végtelen nyugalmat érez, amiért a mai nap akadálya ezzel letudva, egy másik felem viszont most kezd igazán stresszelni, mert ezután már tényleg szembesíteni kell Eddie-t. És azt hiszem, abban nem lesz köszönet, amit tőle kapok utána.

- Én is köszönök mindent, Sierra. - Hálás vagyok, amiért úgy dönt, támogatni fogja Gabrielt is, Eddie-t is és engem is a jövőben. Most kölcsönösen szükségünk van egymásra, hiszen ezt csak együtt tudjuk végigcsinálni, és így okozunk a legkevesebb kárt egymásnak. - Mindenképp. - Már csak Gabriellel kell megbeszélnem, mikor, hol és hogy vallunk színt. - Ha van bármi, amivel tudok segíteni, hogy jobb legyen akár egy kicsit is a helyzet, akkor szólj, kérlek - ajánlom fel a jövőre való tekintettel. Ő is és Gabriel is sokkal jobban kezeli a helyzetet, mint amire számítottam - de azt is lehet, hogy ez csak a felszín -, de akkor sem tudok elmenni a tény mellett, hogy az én hazugságom juttatott ide minket. Ha tudok valamit tenni, ami ezen javít, akkor azt szeretném megtenni.