Mi a franc, Halloween van? Anya egyik percben még azért hozza rám a frászt, mert csak úgy felbukkan a konyhaajtóban, hangtalanul, mint egy szellem, aztán két percen belül szabályosan házisárkánnyá változik. - Jézusom... - motyogom az orrom alatt, a szemeimet forgatva, mikor a teljes nevemen szólít. Minek ekkora drámát csinálni pár óra késésből? Nevetséges! - Egek, ehhez nem vagyok elég józan - dünnyögöm ezt is csupán az orrom alatt, remélhetőleg nem olyan hangerővel, hogy hallja is, de ezt most igazából nem tudom felmérni. Enyhén lüktet a fejem, fáradt és éhes vagyok, és tényleg csak egy nyavalyás szendvicset szeredtem volna csinálni magamnak, mielőtt holnap délig eltűnnék a szobám négy nyomorult fala között. Hát ez komolyan ekkora kérés volna?
- Tudod, hol voltam – nyomom meg az első szót. Hisz függetlenül attól, hogy nem érkeztem meg a kiszabott időn belül, tudta, hogy Tommyékhoz mentem bulizni. Nem titkolóztam. Ebben nem. El szoktam mondani, hová megyek, mit csinálok. Legfeljebb, ha Billnek intézek ezt-azt, szoktam ködösíteni, de akkor is mindig igyekszem eleget mondani - és épp csak annyit – hogy ne kelljen idegeskednie miattam. Ezt most totál felfújja. - Jól éreztük magunkat, elszaladt az idő. Veled még sosem történt ilyen? A zene hangos volt, gondolom csak nem hallottam, hogy csörög a telefon, nem vettem észre, hogy hívtál - vonok vállat. Pontosabban nem emlékszem rá. Az sincs kizárva, hogy a dzsekimben maradt a mobilom, azt meg ledobtam valahová egy időre, mert melegem volt. Oké, hogy elvben mi tinik össze vagyunk nőve a telóinkkal, de gyakorlatban mind kibírunk pár órát nélküle is.
- Jaj, anya! Most komolyan ekkora ügyet kell csinálni egy-két óra késésből és 300 dolcsiból? Ráadásul az éjszaka közepén. Mégis mit szeretnél, mit mondjak? - Ha már a bocsánatkérés nem volt megfelelő, sem elegendő. A másik varázsszó itt aligha segíthet. - Mondom, hogy csak elszaladt velünk az idő. Nem mintha minden nap hajnalban járnék haza... – veszek egy mély levegőt, és erőt veszek magamon, hogy ne forgassam a szemeimet. Még a végén kiprovokálnék vele egy nyaklevest is. Bár, ha attól anya jobban érzi magát, és lehiggadna kicsit, lehet megérné megkockáztatni.
- Hogy mi van??! Neeem, ezt nem gondolhatod komolyan. Élvezi a halál! - morgom az utolsó szavakat bosszúsan még a gondolattól is. Nem is a nagyival van igazán problémám, inkább a bogaras barátnőivel, akiktől szabályosan kiver a víz, meg a rém unalmas istentisztelettel. Ennél tényleg még a pofon is jobb volna.
- Te most komolyan ennyire számontartod, hogy mennyit keresek? Minden egyes munkámmal? Mert azt kétlem - ingatom a fejemet hitetlenkedve. Hisz a fagyizó mellett néha pénzért korrepetálok, kutyát sétáltatok, árufeltöltök, vagy ami épp jön. Nyilván az egyéb mellékesekről nem tud, és persze a felsoroltakból nem egyszerű ennyi pénzt összegyűjteni, de nem teljesen képtelenség. - Ha annyira tudni akarod, pókeren nyertem - árulom el végül egy lemondó sóhajjal, mert látom rajta, hogy úgysem hagy békén, amíg ki nem szedi belőlem az igazat. Én meg ehhez a vitához túl fáradt és elnyúzott vagyok már.
- Szóval most már az is baj, hogy eszem? Jó, mindegy, akkor megyek és éhenhalok - vonok vállat ingerülten, és megindulok a szobám felé. Legközelebb már azzal is problémája lesz, hogy lélegzem? Megfulladni pedig nem terveztem mostanában...
You never really know someone until you talk to them at 3 am.
Anyám egy pillanatra a frászt hozza rám, ahogy csak áll ott az ajtóban, mint egy szellem, de aztán zavartalanul folytatom tovább a szendvics készítését. Kést veszek elő, elkezdem megvajazni az egyik szelet kenyeret, közben egy falat sonkát nyomok a számba, amin kicsit elnyammogok. Őszintén szólva épp elég, hogy késő van, fáradt vagyok, nem volna túl kellemes, ha ennek tetejében éhesen kellene szembenéznem anyám haragjával. Mert elég csak egy pillantás felé, meg sem kell szólalnia, hogy levegyem, ez a helyzet. Haragszik rám. Amúgy is tudhattam volna, hogy ez lesz. De nem tehetek róla, hogy így elszaladt az este, főleg, hogy volt közben egy kis képszakadás is, amire kevésbé emlékszem. És amiről nyilvánvalóan okosabb nem beszélnem. Éppen felkészülök a fájdalmas szóáradatra, ami a “mivel” indítást követheti majd, és próbálnék legalább annyira tiszteletteljes lenni, hogy legalább a szavába csipogó telefonomat kinyomjam, de a zsebemből kiesik a mai nyereményem, anya pedig két tized másodperc alatt átmegy házisárkányba, ami egész biztosan nem csak az én fülemet sérti, de nagy eséllyel a szomszédokat is kiugrasztja álmaikból.
- Pénz? - kérdezek vissza költőien egy vállvonással. Mégis minek néz ki? - Kiraboltam? Úristen, anya, léci nyugodj le, semmi ilyet nem csináltam. Tényleg kinéznéd belőlem? - nézek rá fintorogva. Nyilán nem mondhatom, hogy soha életemben semmi illegálisat nem tettem, de annál azért több ész szorult belém, hogy fegyverrel fenyegessek másokat, vagy betörjek valahová. Követem a pénzem útját a pultra, nem tetszik, hogy elvette tőlem, bár, ha szüksége volna rá, szívesen neki adnám, csak ez így nem fair.
- Tudom, hogy kicsit később értem haza, mint ígértem, bocsánat, de nem szándékosan, csak elszaladt az idő... - próbálok kicsit visszavenni, mert tudom, hogy ebből nem fogok egykönnyen kimászni, ha leállok vitatkozni anyámmal. - De ez csak pénz, max háromszáz dolcsi, mégsem ugyanaz, mintha egy zacskó drog esett volna ki a zsebemből. Szóval nem értem, miért lettél emiatt ennyire ideges? - vonok vállat, aztán közelebb húzom a másik szelet kenyeret is, hogy megkenjem, végül egy paradicsomot vágok kettőbe, és kezdeném felszeletelni, mikor újra felnézek rá. - Te is tudod, hogy dolgozom, és gyűjtögetek. Már több, mint egy hónapja dolgozom abban a hülye fagyizóban... Bár ha minden igaz, jövőhéttől végre áttesznek a kávézóba. Ott legalább nincs tele óvodásokkal - sóhajtok frusztráltan.
You never really know someone until you talk to them at 3 am.
- Ó, ez nem igaz. Gyerünk már! - ingerültségemben belerúgok egy kisebbet a bejárati ajtóba, mert már hosszú percek óta próbálgatom sorra a kulcsaimat, és egyik sem passzol bele a zárba. Egyáltalán mi a fenének van ennyi kulcsom? Lakáskulcs, az iskolai szerkesztőség és a tárolóm kulcsa, a zenekar próbatermének kulcsa, a többi... jelenleg nem is emlékszem... Ez már így is éppen elég. Kezdek kételkedni benne, hogy jó ajtónál ácsorgok-e, amikor egyszer csak csoda történik, és végre sikerül bejutni a lakásba. Hála az égnek!
Az okos dolog az volna, ha a legnagyobb kussban elvonulnék a szobámba, és ma már nem adnék ki többet egyetlen hangot sem, hisz ha egyáltalán van akkora mázlim, hogy az eddigi műsorszámmal nem vertem fel anyámat, nem kéne kísérteni tovább a sorsot. Tudta, hogy ma bulizni megyek a haverjaimmal, tekintve, hogy csupán néhány napja töltöttem be a tizenhetedik életévemet, amit természetesen meg kellett ünnepelni. Ám a gond az, hogy megígértem, hogy nem maradok túl sokáig, ehhez képest már elmúlt hajnali kettő is. Csak remélhetem, hogy a munkában eléggé kidőlt ahhoz, hogy mostanra már rég az igazak álmát aludja. Ellenkező esetben, amilyen aggodalmaskodó néha, örülhetek, ha még nem hívta fel a rendőrséget, és jelentette be az eltűnésemet. Jó, ez azért túlzás, meg alap esetben tényleg próbálok nem plusz fejfájást okozni neki, de Jake négy-öt koktélja után, amikbe isten tudja, mit kevert, kicsit kevésbé érdekel az ilyesmi. És ami azt illeti, farkaséhes vagyok, éhesen pedig utálok lefeküdni, ezért a szobám helyett a konyhába indulok meg, hogy szendvicset készítsek magamnak.
Kenyér, majonéz, sonka... már elkezdem összeszedni a hozzávalókat, amikor a pultról felnézve hirtelen anyámat pillantom meg az ajtóban. Meglepettségemben gyorsan hátrálok is egy lépést. - Basszus! Megijesztettél, anya. Öhm... bocs, ha felébresztettelek, csak éhes voltam, de mindjárt elhúzok a szobámba, és nem csinálok több zajt - ígérem meg és szabadkozom is egyben feltartott kezekkel. És ebben a pillanatban csörögni kezd a telefonom. Mégis ki a fene keresne még ilyenkor? Benyúlok a zsebembe a készülékért, hogy megnézzem, de azzal együtt véletlenül kirántom belőle azt a szép kis köteg pénzt is, amit ma este pókeren nyertem el a többiektől. Bár az összeg még nem is olyan nagy, mint általában, nem játszottunk ma túl nagy tétekben, de így is összejött több, mint háromszáz dolcsi, többségében huszasokban. És most az egész a lábam mellett hever a földön. Kapkodva nyúlok le érte, és tuszkolom vissza a korábbi helyére. Bár gondolom, már teljességgel képtelenség, hogy anyám nem vette észre a dolgot. Ennek ellenére úgy nyomom ki a hívást a telefonon, és teszem el azt is, mintha mi sem történt volna.
You never really know someone until you talk to them at 3 am.
Home
• szószám
