Santi az a fajta srác, akit leginkább egy golden retriever kutyához lehetne hasonlítani, és nem csak sötétszőke, már-már barnának mondható haja, hanem az állandóan nyüzsgő és lelkes, mosolygós hozzáállása miatt. Szeret ismerkedni, társaságban érzi magát a legjobban, extrovertált típus, de nem beszéli tele a fejedet a saját dolgaival. Tájékozott, kíváncsi típus, aki a saját környezetével kapcsolatos apró részletekért legalább annyira érdeklődik, mint átfogó, a teljes világot érintő kérdésekért. Vannak hülye ötletei, de nem az a fajta, aki szándékosan sodorna veszélybe másokat, vagy éppen magát. Nem nevezhető megfontoltnak, inkább igen ember, mint óvatos gondolkodó, ami részben fiatal korából következik, részben pedig a neveltetéséből - pontosabban a helyből, ahol felnőtt. Elbűvölő személyiség, aki vonzza az embereket. Sok ismerőse van tehát, de kevés igazi barátja, akiket azonban nagyon megbecsül és lojális hozzájuk. Nehezen lehet eljátszani a bizalmát. Akkor is hisz benned, ha te már feladtad. Könnyen ráérez arra, hogy a körülötte lévő embereknek éppen mire van szükségük tőle, ezért simulékonynak is lehetne titulálni, ugyanakkor nem válik elvtelenné, vagy gerinctelenné. A saját meggyőződéseihez hű. Élvezi az életet, mindenben a jót, a szépet és az értelmet keresi, ha pedig adott dologban megtalálta ezen elemek valamelyikét, mások figyelmét is megpróbálja felhívni rá. Kedveli a szép és esztétikus dolgokat, habár magát olyasfajta zseninek tekinti, aki a káoszban igazodik el leginkább. Szereti a kihívásokat - emberi és fizikai értelemben is. Rajong a sportokért, legalább annyira szereti űzni őket, mint nézni. Hangos. Képes a ház másik végéből ordítani neked, miközben meggyőződése, hogy te azt hallod és meg is érted, akár csukott ajtókon át is. Ha igazán mérges rád, hajlamos kiabálni. Ha jól érzi magát, azt is hangos szavakkal fejezi ki. Megbocsátó típus, valójában nem is képes haragudni másokra, inkább frusztrálttá válik, amit ki is ad magából. A legjobbat akarja másoknak, odafigyel a barátaira, nem fél az érzelmeitől és szívesen meghallgat másokat. Olykor önző és makacs is, de jobban szereti ha kedvelik őt, mint hogy neki legyen hatalma mások felett. Nem alkalmas vezetőnek, inkább csapatjátékos. Aki mindig a biztosra megy és ideges lesz némi bizonytalaságról, az nem érezné vele jól magát. Sokszor kockáztat, nem fél olyan helyzetekbe fejest ugrani, amelyek ismeretlenek számára. Ha egy olyan terembe sétál be, ahol senkit nem ismer, nem áll a sarokba, nem húzódik a fal mellé. Tiszteletteljes, különösen az idősekkel, de nem hallgat a végletekig a szülei tanácsaira. Szeretné elkövetni a saját hibáit, tanulni a saját életében meghozott döntésekből. A saját udvariasságáért mások tiszteletét is elvárja. Ha valaki bunkó és illetlen, azt a korától függetlenül is megveti. Mélyérzésű, ugyanúgy éli meg a szerelmet, mint a barátságait. Akihez kötődik, azt nehezen engedi el, mindent meg akar tenni az illetőért, de ismeri a saját és mások határait. Nem ragaszkodik görcsösen dolgokhoz és emberekhez, hálás, ha mások belépnek az életébe és ő részese lehet mások életének. Jó kiállású, magabiztos mindenben, amit csinál. Nem lehet könnyen zavarba hozni. Közlékeny, ugyanakkor nem a végletekig beszédes. Szereti másokkal megosztani a gondolatait, de jó hallgatóság is tud lenni. Ha csendben van, az jelent valamit - akár a helyzet komolyságát, akár azt, hogy rosszabb kedve van az átlagosnál. Eszes, de nem rendelkezik különleges képességekkel, intelligensnek és tájékozottnak tartják. Sosem szeretett igazán tanulni, inkább csak hamar megragadtak a fejében a dolgok, ha odafigyelt órán, éppen csak hajlamos rá, hogy elkalandozzon a figyelme, de nincsenek koncentrációs zavarai. Nem ellenzi a hosszútávú kapcsolatokat, sem a házasságot, de jelenleg nem lehetne igazán elköteleződés pártinak nevezni. Jótékony, segítőkész. Állatbarát, ráadásul kutyapárti. Büszke a saját eredményeire és ünnepel másokat, ha nagy mérföldkőhöz érkeznek. Ritkán sír, nem az a fajta, aki sokat rágódik a saját szomorúságán, és tartózkodik is attól, hogy mások miatta aggódjanak.

---

• A top 3 szeretetnyelve nem sorrendben a másokért tett szívességek, az elismerő szavak és a testi érintés.
• A kedvenc előadói közé tartozik Bad Bunny, Hozier, Post Malone, Maluma és SZA.
• Gyerekkorában annyira félt a pókoktól, hogy az állatkertekben mindig ki kellett hagyniuk a pókféléket.
• Ha olvas, gyakran rövidebb lélegzetvételű könyveket vesz a kezébe, mert a hosszúakba hamar beleun.
• Nem szereti a forró teát - pontosabban semmi komoly baja vele, egyszerűen csak nem preferálja.
• Jó alvó, igazából olyan, mint egy mormota.
• Sosem volt kifejezetten nagy videojáték rajongó, egy-két olyan játék van, amihez manapság is leülne.
• Amikor a Facebook még kifejezetten menő volt, kimaxolta az barátok számának limitjét.
• Néhány alap dolgon kívül, amit el tud készíteni a konyhában, nem a főzési technikájával fog lenyűgözni.
• Kicsi korától kezdve tanították angolul beszélni is, álmodni csak spanyolul szokott. Nem érdemes megkérdezni honnan tudja.

Félúton voltam lefelé a lépcsőn, amikor anya felvette az eddig rendíthetetlenül csörgő telefont. Nem volt valami szokatlan, hogy este tíz után hívjanak, abból a szempontból mégis váratlanul ért mindkettőnket, hogy a máskor későn megkapott baráti meghívások egy-egy vacsorára most teljes mértékben lehetetlennek tűntek; lévén épp a mi nappalinkban gyűlt össze a szüleim egész baráti társasága. Ha valaki látta volna őket, aztán találkozott volna velem is, egy percig sem merült volna fel benne, hogy kitől is örökölhettem a társaság iránti szeretetemet. Mondjuk azt sem feltétlenül hiszem, hogy bárki
- Vitória Alvés, tessék.
- Ki az? - tátogtam oda elnagyolva, közben le sem véve a pillantásomat a nőről.
Ő csendet intett nekem, és a mozdulat közben hátat is fordított nekem. Én meg mint egy kiskutya kullogtam utána, hogy megkerülve próbáljam leolvasni az arcáról, kivel beszélhet épp.
- Igen, itt.
- Kivel beszélsz? - Ezúttal már suttogva "kiabáltam" neki, ő meg egyre frusztráltabb le a viselkedésemmel. Ha azt mondta volna, hogy téves hívás, hogy a mai összejövetelből kimaradt egyik barátja, vagy apa kollégája, békén hagytam volna. Így viszont kellemetlen érzés kezdett felkúszni a gerincemen és mintha a gyomromban is csomó húzódott volna. A szívem viszont csak akkor hagyott ki egy istenes ütemet, amikor meghallottam anyám következő szavait.
- Biztos úr, biztos benne, hogy... - Nem hallottam, hogy hogyan fejezte be a mondatot, a fülem úgy kezdett zúgni, mintha öt centire álltam volna egy felszállni készülő repülőgéptől. - Persze, ismerjük őket. Barátok vagyunk, igen. Ige... - Ezúttal a nő szavait már a mögötte becsukódó földszinti dolgozószoba ajtaja halkította le.
Úgy éreztem magamat, mint egy komplett idióta, ahogyan az előszoba közepén álltam, teljesen egyedül és tudatlanul. Szégyen mart a szívembe, amiért az első gondolatom az volt, hogy bár egy távoli családtagunkról tájékoztatná éppen anyámat a rendőrség, mert ha kicsit is gondolkodtam, végső soron már tudtam miről lesz szó, egyedül azzal nem voltam tisztában, hogy mennyire súlyos a dolog.
Kettesével vettem a lépcsőfokokat felfelé az emeletre, ahogyan a szobámba siettem. Előkotortam a telefonomat a gyűrött ágytakaró és a szétfetrengett párnák közül és remegő kézzel oldottam fel a képernyőt. Előbb emeltem fel a készüléket a fülemhez, mint hogy ellenőriztem volna Xavi nevét rajta. Néhányszor csengett csak ki a vonal, a géphang felszólított rá, hogy hagyjak üzenetet, a hosszú sípszó pedig egyenesen egyenlő volt egy gyomorszájon ért ütéssel. Újra tárcsáztam, immár idegesebben koppintottam rá a legjobb barátom nevére. Végül harmadszor is próbálkoztam, abban a reményben, hogy alvásból zavarom éppen fel, de ha őszinte akarok lenni magammal, akkor engem telne ennyi időbe felkelteni és nem őt. Nem azóta, hogy eltűnt a húga.
- Vedd már fel! - Negyedszer is rányomta Xavi nevére, legbelül azonban már nem is számítottam válaszra. A lépteim el-vissza suhantak a szobám padlóján, a legjobb jóindulattal is idegesség sugárzott rólam.
- Santi. - A csendes női hangra rögtön hátra fordultam. Anya sápadt arca láttán az oldalam mellé csúszott a kezem, el is feledkeztem róla, hogy még vonalban vagyok a negyedik hívással, a gépi hang pedig valószínűleg épp most kér, hogy hagyjak üzenetet, amit talán soha nem is hallgatnak le.

---

- Jössz holnap is, ugye? - Xavi hideg ujjai úgy kulcsolódnak a kezemre, hogy ezúttal ha akarnám sem tudnám elhúzni azt. A kérdésével kapcsolatban azonban hezitálok. Szeretném rávágni, hogy ne legyen hülye, minden nap itt leszek amíg jobban nem lesz, de azzal csak egy újfajta függőséget dobok oda neki, ami legalább annyira tönkre teheti, mintha az egészségét rombolná tovább. Legalábbis amikor a rehabilitációs központban leültettek a szüleimmel együtt, hogy megbeszéljük az ő és a saját elvárásainkat is, valami olyasmit mondtak. Hogy azzal segíthetünk a fiún a leginkább, ha támogatjuk abban, hogy maga akarjon jobban lenni. Én bármit megtettem volna azért, hogy ne itt lássam, összetörve és bezárva, hanem újra mellettem mosolyogjon, de tudtam, hogy az nem elég neki. Hogy akármennyire szeretnék a legnagyobb támasza lenni és segíteni ebben az egészben, nem vagyok elég hozzá.
- Jönni fogok. - Sánta ígéretnek tűnt ez, ahhoz képest amit egyébként mondani akartam neki és ami már napok óta lefoglalta a gondolataimat, de nem tudtam jobbat. Megszorítottam a kezét, ami még mindig túl hidegnek tűnt ahhoz, hogy normális legyen, ezért a másik kezemet is az övére csúsztattam. - Ha jövök, elmesélhetsz mindent, amit csak szeretnél. - Ez volt a másik dealünk. Hogy nem stresszeljük őt azzal, hogy miből marad ki és ki hogyan éli nélküle az életét. Valójában nem is volt ez feladat, mert Xavit nem lehet csak úgy egyszerűen pótolni, vagy elfelejteni. Nélküle a házunk sem ugyanolyan már, a rehabon töltött ideje pedig nem rólunk szólt, csak róla. Mind tartottunk tőle, hogy sosem bocsátja ezt meg nekünk, de reménykedtünk abban, hogy legalább elérünk vele valamit. Hogy jobban lesz majd. Nem holnap, nem holnapután, de hetek, vagy egy hónap múlva.
- Jönnöd kell holnapután is. - Újra a bőrömbe nyomódtak az ujjai és fennállt az veszélye, hogy ha nemet mondok, egyszerűen nem enged el.
- Nem biztos, hogy minden nap tudok majd jönni. - Fájt, hogy ezt kell mondanom, de fel akartam készíteni a valóságra. Nem mintha ne akartam volna minden nap eljönni hozzá és elmondani neki hogy mennyire szeretjük, de akkor már könnyebb lett volna ha én is kapok egy szobát és nekem is segítenek megküzdeni a démonaimmal. - De nehogy azt hidd, hogy azért nem fogok jönni, mert megharagudtam. Attól ugyanúgy szeretlek. - Előre nyúltam, hogy végig tudjak simítani a sötét tincsein. Halvány mosoly jelent meg a szám sarkában, amikor elkaptam a pillantását. - Amikor nem tudok eljönni, írj nekem egy levelet, jó?
Akármennyire nem akartam őt megbántani, mégis úgy éreztem, hogy becsaptam őt és fájdalmat okoztam neki, amiért azt éreztettem vele, hogy nem elég fontos, hogy minden nap jöjjek. Csak addig bírtam a könnyeimmel, amíg be nem csuktam magam utána a szobája ajtaját, az autóig mást sem csináltam, csak a szemeimet törölgettem, hogy lással valamit és ne folyjon össze minden homályos pacává. Nem volt testvérem, de ha választhattam volna magamnak, akkor biztosan Xavi lett volna az. Ezért fájt nekem is legalább annyira mindaz, ami történt, mint amennyire neki a saját családjával történtek. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy el kell veszítenem Xavit, inkább megkértem volna rá, hogy tépje ki a szívemet a mellkasomból, mert még az is könnyebb lett volna, mint elveszíteni a testvéremet.

---

- Oké, előre szeretném jelezni, hogy ami a dobozban van és az, amit jelent, két teljesen különböző dolog, és... - Mély levegőt vettem, hogy megpróbáljam összeszedni a kissé ködös gondolataimat a Xavi ölében fekvő doboz tartalmával kapcsolatban. Amikor kitaláltam és beszereztem a dolgot, még irtó viccesnek gondoltam, most már van bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy számára is szórakoztató lesz-e első pillantásra is, hiába az az egy-két feles, amit már férfias szolidaritásból elfogyasztottunk, csak az ünneplés kedvéért. - Próbálj meg mögé látni. - Ez állt a koncepcióhoz a legközelebb. Túl kellett látni rajta, ami az alapján, amennyire ismertem a legjobb barátomat, nem kellett, hogy gondot okozzon neki.
- Már ki sem akarom nyitni. - A hangjában mosoly bujkált, és csak hogy rám hozza a frászt, meg is állt a keze a bontogatásban.
- Hé!
- Túl sokat magyarázol.
- Te meg lassú vagy. - Együtt nevettünk fel, majd levágtam magam mellé és a vállára csúsztattam a kezemet. - Ha nem tetszik, nem segítek abban, hogy mit jelent.
- Nem kell segítened, kettőnk közül én vagyok az okosabb.
- Inkább csak többet gondolkozol. - Vigyor terült el az arcomon. Valójában ez volt az a Xavi, akit annyira szerettem, aki mindig megmondta nekem, ha valamit rosszul gondoltam, én pedig nem tudtam rá haragudni, mert tízből tizenkétszer igaza volt. Ő volt az én józan eszem, én meg jellemzően az, aki olyan dolgokba is belerángatta őt, amibe magától bele sem ment volna. Ebben az értelemben mindig is kiegészítettük egymást. Beszéltem, amikor ő nem mert, ő óvatos volt, amikor én vakmerő, én cselekedtem, míg ő gondolkodott. Én akkor is feltöltődtem, amikor emberek között voltam és mindenki nyüzsgött körülöttem, de Xavi agya másképp kapcsolt ki, amit tiszteletben tudtam tartani és valahol mélyen talán én is vágytam arra, hogy legalább annyira meg tudjon nyugtatni a természet nyugalma, mint őt. Én nem vagyok az a fajta ember, aki egyedül jár el túrázni, nekem még akkor is pofáznom kellett valakinek, ahelyett, hogy mondjuk a madarak csicsergését hallgattam volna.
- Ez egy... asztal? - Hitetlenkedve emelte ki a gondosan becsomagolt babajáték kelléket a dobozból.
- Aha - vigyorogva bólogattam felé, de nem adtam mellé konkrét magyarázatot. Pedig nagyon-nagyon ráfért volna a helyzetre. Elvégre a valódi születésnapi ajándéka nem is a dobozban lapult, hanem az én zsebeimben. De az a pillantás és arckifejezés, amivel rám nézett, mindent megért. Ezt pedig vele is közöltem.
Pár percig bírtam csak csendben, aztán mocorogva szólaltam meg újra: - Szólj ám, ha a nagy eszeddel nem jutsz semmire.
- Hallgatlak.
Megmosolyogtatott, hogy még mindig úgy nézegette a kis asztalt, mintha rá lenne írva valami. - Oké, emlékszel, hogy múltkor arról beszélgettünk, hogy mi a különbség a görög és római istenek között? - Talán jobb, ha nem megyünk bele túlságosan ennek a beszélgetésnek a hátterébe, vagy részleteibe. - Aztán gondolkoztam még a témán és utána néztem pár dolognak. Szóval tudod, hogy az Olümposz milyen fontos Görögországban, vagy a Kója-hegy Japánban. De fogadjunk, hogy a Tábla-hegyről nem tudtad, hogy azért hívják így, mert a régi legendák szerint az istenek asztala volt. - A legjobb része még csak most jött, de már így is büszke voltam magamra, ez pedig az arcomon elterülő vigyorból is egyértelmű volt, ami akkor szélesedett ki igazán, amikor előhúztam a repülőjegyeinket a zsebemből. - Szóval kaptál egy asztalt, mert elmegyünk Fokvárosba.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A személyiség leírását olvasva tényleg elhiszem, hogy te mindenki boldogság vitaminja vagy, akihez közel kerülsz az életed során Nagyon szép, terjedelemes és alapos jellemleírást olvashattam, ami minden kétséget kizáróan tükrözi az általad megálmodott Santiago mivoltát. Imádtam, hogy ennyire alapos és pontos az egész történet
"Álmodni csak spanyolul szokott, " ez a világ legaranyosabb dolga Félve ugyan, de megjegyzem itt, hogy igazán érdekelne, hogy ezt honnan tudja? Emlékszik minden álmára?
Xavi nagyon szerencsés, hogy egy olyan gondokosdó barát van mellette ezekben a nehéz időkben, mint amilyen te is vagy. Szerencsétlenség ami történt, tragédia, mindezek ellenére, mégis mázli, hogy te ott vagy neki. Javíts ki, ha tévedek, de úgy tűnik nekem, hogy teljes ellentétei vagytok egymásnak, de ez az ellentét mégis olyan erős, mint a mágnes két pólusa és éppen emiatt kapcsolódtok össze
Nagyon szerettem olvasni a történetet, remélem, hogy mostantól csak jó dolgok történnek veletek és Fokvárosban is új kalandok várnak rátok.
Nem húzom tovább az időt, a kelleténél így is többet kellett várnod rám, színt és rangot admintól kapsz majd, addig is foglalózz és vesd be magad a játékba.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!