We all fall down, We live somehow, We learn what doesn't kill us makes us stronger, Ooh, Stay along the beaten path, never listened when she said Sharp edges have consequences, I guess that I had to find out for myself

mason and santiago

Eddigi életem összes rossz döntése közül kétségkívül a csörgő-zörgő-zenélő gyerekjátékok megtartását bántam a legjobban. Az összes zajt adó vackot bele kellett volna rakni egy kartondobozba, és kidobni – nem eladományozni, egyenesen a kukába küldeni mindet, mert egy szülő sem érdemelte azt a fejfájást, amit ezek a kacatok okoztak. Egyízben bele is kezdtem az eltűntetésükbe, az egész folyamat mégis elakadt ott, mikor az első ormótlan, tarka, és borzalmasan lármás plüssállat a kezembe akadt. Valahogy idegen volt a gondolat, hogy kidobjak bármit, ami – így vagy úgy, de – a húgomé volt, és ez okozott némi fejfájást, lévén, hogy ez továbbra is az ő lakása volt, és ezek mind az ő cuccai. Itt egyedül én voltam az idegen.
- Hillman nem tud semmit, csak tapogatózik – ismétlem magam megint, ezredjére is megzörgetve a kezemben lévő gyerekjátékot, hátha Mia valami csoda folytán abbahagyja végre a sírást a hangjára. – Valószínűleg benézett a másik nyolc műhelybe is a környéken. Talán többe is; Alberto a Hub határáról hozta a kocsit, Hillman szemtanúi is valószínűleg arrafelé látták utoljára.
Az, hogy ennek ellenére Hillman egy hónapon belül kétszer is meglátogatta a műhelyt, adott okot némi aggodalomra, de ezt egyelőre a friss kinevezésével járó lelkesedése számlájára írtam. Ha nem így lett volna, másodjára már garantáltan letartóztatási paranccsal érkezik.
Láttam Mason arcán, hogy a túlzóan óvatos jellemének nehezére esik egyetérteni velem. Úgy ráncolta a homlokát, mint aki épp a lehető legrosszabb forgatókönyveket pörgeti sorra a gondolatai között, és biztos voltam benne, ha nem állítom le, idegösszeomlást kap Estrella kanapéján. Az én kanapémon.
Soha nem fogom megszokni.
- Mace, figyelj rám! – fél kézzel megrázom az arca előtt Mia csörgős, nyúlszerű vackát, remélve, hogyha a sírást nem is, a mental meltdown-t majd megakadályozza. Vagy, ha nem, Mason talán összetöri dühében, és akkor nem nekem kell. Akárhogy is, én nyerek a helyzeten. – Hillmannek nincs semmije, amivel hozzánk köthetné az autót. Valószínűleg ugyanígy megjelent Cortez műhelyénél is, meg Lino-nál, fent Melrose határánál. Nyomoz. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy nyomoz, de nem tud min elindulni. Te nem láttad a srácot, olyan volt, mint egy elveszett kölyökkutya, fogalma sincs, hogy kezdjen hozzá az ügyhöz. Bronx megeszi élve.
Nem Hillman nyomozói képességeit akartam alábecsülni, bizonyára nem véletlenül kapta meg a pozíciót; most viszont egyenesen a mélyvízbe hajították a felettesei, és nem úgy tűnt, mint aki mostanában megtanul úszni. Ez volt a baj ezekkel a manhattani kölykökkel, megjelentek a gettóban, a négyszáz dolláros hajvágásaikkal meg egy szolgálati fegyverrel az oldalukon, és annyira elütöttek a környezettől, hogy az égvilágon senki nem akart szóba állni velük. Akkor sem, ha történetesen semmi rosszat nem tettek. Akkor sem, ha segíthettek volna. Snitches get stitches and wind up in ditches. Ez a környék erről szólt.  
- Na jó, gyere – torpanok meg a nappali közepén, mikor látom, hogy az érveim csak nem érnek célt. – Elfáradtam, te jössz.
A kezeim között bőgő csecsemőt minden további kérdés és válaszreakció nélkül Mason karjai közé nyomom, én meg ledobom magam a kanapéra. Annyit járkáltam már fel-alá, hogy lassan kikopott a szőnyeg a lábam alatt, épp itt volt az ideje, hogy Mace is hozzátegyen egy kicsit a pusztításhoz.  
A zörgő plüssnyúl, amivel már órák óta próbáltuk elhallgattatni Miát, valahogy a kezeim között marad; a buta kis gomb szemeit nézem, azon gondolkozva, mit mondhatnék még.
- Nem lesz semmi baj – próbálkozom ezzel, bár az egész olyan, mintha a lógófülű, nyálas gyerekjátékot igyekeztem volna meggyőzni róla, hogy nem kerül börtönbe. A nyúl mondjuk legalább nem tűnt idegesnek, ha az ő vattával tömött fejét sikerült megnyugtatnom, csak boldogulok Masonnel is, nem?

tt's been 84 years :ccc | ⚶