A múltkori találkozásom Millsel úgy érzem valamennyire elsimította a dolgokat közöttünk, de időről időre azon kapom magam, hogy random elkezdek stresszelni, hogy vajon nem gondolta-e meg magát vagy éppen azon, hogy nem becsültem-e túl egyetlen beszélgetésnek a hatását a kapcsolatunkra. Sajnos a múltkori húzásommal nem csak felkavartam az álló vizet egyébként sem túl könnyen értelmezhető kapcsolatunkban, hanem sikerült két tenyérrel belecsapnom a szarba, hogy minden irányba szétfröccsenjen, pedig én tényleg csak egy kicsit akartam felborzolni a kedélyeket. Ahelyett azonban, hogy egy egészséges féltékenységi tesztet levezényeltem volna sikerült szinte kiszúrnom a faszságaimmal a szemét. Ami egyébként tényleg nem állt szándékomban.
Na hát szóval így jött az az ötlet, hogy elrángatom magammal vásárolni. Minőségi időtöltésnek ígérkezik és nem mellesleg legalább megnyugszom majd, hogy tényleg tovább tud lépni ebből a kapcsolatunk és nem fogom utána is úgy érezni, mintha még mindig lenne egy szálka a közöttünk lévő barátságban. Más esetben valószínűleg kicsit sem érdekelt volna és lerendeztem volna egy vállrandítással és egy 'bocs haver' megnyilvánulással, de Millsről volt szó. Ő pedig sosem tartozott abba a kategóriába, amit ilyen könnyen el tudnék engedni. Pedig mennyivel könnyebb lenne, főleg, hogy még én sem tudom, hogy mit is akarok tőle pontosan. Mármint azt igazából tudom, csak azt nem, hogy arra tényleg alkalmas vagyok-e. Felrúgni pedig nem szerettem volna a barátságunkat egy gyenge ígérettel, amit nem is biztos, hogy be tudok tartani.
Otthon lezuhanyzok és felöltözök mielőtt nekiindulok a városnak. A kocsi most otthon marad, a nappali forgalomban még gyalog is gyorsabban odaérek a plázába, ráadásul nincs is messze a pláza és így van időm körülbelül 82 alkalommal végiggondolni, hogy hogyan is kellene csinálni a mai napot. Az ilyen terveimből úgysem lesz semmi. Ettől függetlenül legalább leköti kusza gondolataimat.
A pláza bejáratánál van egy szökőkút. Ott beszéltük meg a találkozást, hogy ne kelljen egymást kergetnünk miközben nem bírom neki elmagyarázni, hogy hol is vagyok pontosan. Leülök az egyik éppen felszabaduló padra és előveszem a telefonomat. Dobok egy smst Millsnek, hogy én már itt vagyok és teljesen céltalanul merülök el az Instagram világában. Azta.. ennek a csajnak mikor lett ilyen jó segge? Észbe kapok, hogy talán ezt nem most kellene, így a telefon visszacsúszik a zsebembe. Igyekszem úgy várni, mint egy jó fiú.

Már a bevásárló központ előtt állok és ameddig ideértem ezerszer lejátszottam a fejemben, hogyan üdvözlöm Tommyt és azt, milyen végkimenetelei lehetnek a mai találkánknak. Nem rettegek, de van bennem egy hülye érzés, ami azt mondatja, hogy hiába a múltkori kiegyezés, még nem állok készen teljesen arra, hogy közömbösen viselkedjek vele. Tommy a barátom és kibékültünk a múltkori veszekedésünk óta, de még mindig nehezen tudom teljesen túl tenni magam azon a csókon. Folyton azon kattogok, amikor megkérdezte tőlem, hogy azért zavart a csók, mert a testvéremet csókolta meg vagy csak úgy egyáltalán, mert bárki mást, esetleg mindkettő. Bevallom nem egyszer fordult már elő velem, hogy belém hasított a fájdalom, amikor más lánnyal láttam távozni a bulikról, ami erősen tudatta velem, hogy Tommy már nem egy szimpla barát, mert annál sokkal többet jelent. Kis vagy nagy túlzással, de szeretem, viszont képtelen vagyok erre rávilágítani, mert ő nem az a fajta srác, akit barátnővel az oldalán látsz és nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az eleinte kitartó udvarlását én folyton visszautasítottam, így nem hibáztathatom azért, amiért nem nyilvánvaló számára mit érzek.

Nagy sóhaj után szorítok egyet a hajamban lévő gumin, mintha csak abból meríteném az erőmet és Tommy sms-e után, miszerint ő már itt van, elindulok a találkánknak megbeszélt helyre. Az egyszerűség kedvéért maradtunk a bejáratnál lévő szökőkútnál, hogy a nagy tömegben és bevásárlóközpontban ne tévesszük egymást szem elől, amiért számára kimondatlanul, de hálás vagyok. A költözés óta nem igazán fordultam meg a Manhattani butikokban, egyrészt az időhiány, másrészt a pénzhiány miatt, ami sokkal mérvadóbb. Kicsit izgulok is azon, hogy lebukok, amiért nem veszek majd semmit, de igyekszem arra fogni, hogy nem tetszett semmi és egyik ruhadarab sem állt jól rajtam. Régebben szerettem vásárolni, mégiscsak nőből vagyok, de mostanra sokkal inkább felértékelődtek bennem a dolgok. A drága holmik nem helyettesítenek semmit, persze azért jó érzés, ha van és néha azért hiányzik ez az értelmetlen időtöltés, amit ruhapróbálással tölt az ember, bár sosem gondoltam, hogy pont Thomas Kershaw lesz az, akivel ezt újra átélhetem.

- Szia Thomas Alexander Kershaw! Tommyt már a bejáratból kiszúrtam, nehéz lenne bárkivel is összekevernem, amikor az arca folyton felbukkan előttem egy-egy ábrándos estémen. Fogalmam nincs mi ez a megszólítás, valójában nem így terveztem, ez is azt mutatja mennyire izgulok. Próbálok lazának tűnni és, ha felállt megölelem, amit szívesen nyújtanék el, de jó lenne nem az elején már elcseszni mindent. - Szóval.. Neked, akinek mindene meg van mégis mire van szükséged? Melyik ruhadarabból fogytál ki? Kérdezem tőle és kapásból tenném hozzá, hogy biztos a zoknikból, mert Eliot is folyton azokat nyírja ki, de hála az égnek sikerül ezt magamban tartani. Nem akarok a bátyámról beszélni vagy róluk, na nem. A mai nap nem szólhat megint arról a bizonyos csókról, ami megkérdőjelezni hagyta a barátságunk.

Nem mondanám, hogy nem vagyok beszarva a mai találkozónk miatt. Nem tudom, hogy mennyire lesz olyan a hangulat, mint korábbi találkozóink során és hiába győzködöm magam, hogy feleslegesen stresszelek attól még kattog az agyam.. de veszettül. Egy közös vásárlás jó villámhárítónak tűnik, de nincs rá garancia, hogy minden olyan simán fog menni, mint ahogyan szeretném... vagy ahogyan remélem. Könnyebb lenne az élet, ha képes lennék felelősségteljesebb döntéseket hozni, de ez van ez jutott, ezt kell szeretni.
Türelmesen várakozok miközben a lábammal dobolok és pörgetem egy darabig az instagramot, amíg nem kezdi el olyan irányba elvinni az agyamat, ami nem lenne túl előnyös, ha Mills rajtakapna. A telefon visszakerül a zsebembe, lassan úgyis itt kellene lennie.
Amikor meglátom ahogyan átjön a bejáraton felkelek a padról és elindulok felé egy széles mosollyal az arcomon és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a szemeim is lelkesen megcsillannak a látványától.
A köszönésétől egy pillanatra lefagy az arcom. A teljes nevemet használja. Már most bajban vagyok? Eskü nem csináltam semmit.. most... ugye?
-Szép napot, Millicent Bailey!-tér vissza az arcomra a vigyor, ami szinte állandó kellékem, főleg ha ő a közelemben van. Átölelem és jó erősem magamhoz szorítom egy pillanatra mielőtt elengedem. Igen.. tudom mire gondoltok és igen.. azért csinálom, hogy ilyenkor teljesen hozzámsimuljon mindene legalább néhány másodpercig.
-Fogytam? Ne már. Örökké a konditeremben vagyok.. híztam jó? 2 kilót..-kicsit sértetten megforgatom a szemem. Nem is híztam inkább izom épült, de persze ez nem lenne ok arra, hogy vegyek néhány új dolgot. Sértettségem természetesen tettetett.
-Pólók kellenek meg akarok egy új farmert is. Meg kinéztem egy cipőt is.-rendelhettem volna, de ez egy jó kifogás volt találkozzunk végre és tovább simítsam azt a csúnya repedést, amit a múltkori hülyeségemmel sikerült beletépnem a kapcsolatunkba. Igazából nem is tehetek róla, hogy ennyire erősek a gének a Bailey családban. Nem... NEM. Maradjunk annál a verziónál, hogy akaratlanul egy gyökér voltam.
-Egyébként...-hátrébb lépek és alaposan végignézem.-Dögös vagy.. nekem csípted ki magad?-vigyorgok rá. Korai? Hát ez hamarosan kiderül.
-Na és neked mit keresünk? Egy szép csipke bodyt? Néhány új fehérneműt?-kérdezem megvonogatva a szemöldökömet. Égnie kellene a pofámról a bőrnek, de nem teszi és még csak abba sem tudom hagyni ezt a viselkedést. Majd ha egyszer jól pofon vág lehet megtanulok normálisan viselkedni a közelében. Vagy még akkor sem... nem tudom.
Átkarolom a vállát és elindulok vele a boltok irányába, bár nem is tudom, hogy hol kellene kezdenünk.

Komolyan elgondolkoztat, hogy vajon Tommy minden csajjal így viselkedik, de hamar leesik a tantusz miszerint nagy valószínűséggel igen. Ettől függetlenül a dumája beválik, mert még így is erős hatást tud gyakorolni rám, mint kiderült elég hozzá akár egy kacsintás. - Aha, persze. Bólogatok neki, mint aki elhiszi a meséjét, de hamar levághatja, hogy ez mindössze irónia és ne is számítson rá, hogy ennyivel lekenyerezhet vagy, hogy hátast fogok dobni a dumájától.

Ugyan a pír az arcomon gondoskodik arról, hogy teljes tagadást ne tudjak tanúsítani, azért igyekszem állni a sarat, bár rendesen sikerült belelendülnie a pimasz udvarlásba Tommynak, ami azért titkon baromira bejön. - Annyira hülye vagy, baszki. Nem bántani akarom, de ezeket a magas labdákat leütő poénjait inkább hanyagolja. Még az kéne, hogy nála kössön ki a csipkebodym, amúgy is mire kell az neki? Jó, inkább nem akarom tudni. - Csak a bátorságod egyszer nehogy pofonként végződjön azon a helyes pofin! Figyelmeztetem, mert elképeszt, hogy még nem kevert le neki senki vagy csak nem dicsekszik el vele.

Azért meg kell hagyni ennyi mosolyszünet után, jól esik cukkolni egymást és átkarolva mellette sétálni, mintha mi sem történt volna és minden rendben lenne köztünk. Egyelőre nem tudom, hogy a fejében mi a nagy ötlet, mégis melyik bolttal kezdjünk, de nekem hamar megragadja a tekintetem egy bikini, ami kis huncutságot terveztet velem. Berángatom magammal ellentmondást nem tűrve és miután megtaláltam a tökéletes darabot a képébe nyomom, hogy ehhez mégis mit szól, mert bár falatka egy darab, azért a lényeget még pont kitakarja. Csak egy pillanatra, de meggyőződésem, hogy sikerült legalább zavarba hozni, mint aki nem számított hasonló lépésre tőlem.

- Ezt könnyedén megoldhatjuk, ott egy próbafülke! Mutatok az üzlet hátsó részébe, majd megfogom a kezét és elindulok vele abba az irányba. - Egy fél pillanat! Mosolygok rá igazán pimaszul, mint aki végre célba érhet, hogy sikerülhet neki kizökkentenie a magabiztos Tommyt. Igyekszem minél gyorsabban megszabadítani magam a ruháktól és a bikini alsó része már rajtam is van, amikor a felsőt is magamra igazítom, de nem sikerül a hátamon megkötni vagy csak nem erőltetem meg magam annyira, hogy sikerüljön.
- Ami azt illeti.. kéne egy kis segítség! Húzom el a függönyt és fordítok neki hátat, tartva a mellemen a ruhadarabot, hogy betudja kötni. Bár őt akartam zavarba hozni, kicsit sikerült elérnem, hogy én is így érezzek.

Lök rajtam egyet én meg drámaian teszek néhány lépést oldalra, de dicsérete nem marad észrevétlen természetesen. Pofátlan vigyorba húzódnak az ajkaim és küldök neki egy kacsintást.
-Csak neked.-azért biztos ami ziher még ráküldök egy ívet, hogy érezze a törődésem. Nem lenne szükséges, hogy megsimogassa az önérzetemet, de néhány kedves szó azért nekem sem árt néhanapján.
Felsorolom neki, hogy mennyi mindenre van szükségem és biztosan sokáig fogom húzni a dolgot, hogy többet lehessünk együtt, attól teljesen függetlenül, hogy igazából 2 boltból 20 perc alatt meg tudnám oldani a dolgot. Szeretném egy kicsit kiélvezni, hogy megint minden normálisnak tűnik, már amennyire köztünk valaha is az volt.
Mivel nem érzem azt rajta, hogy rideg lenne és távolságtartó, így egy kicsit bátrabban eresztem el a nyelvemet. Inkább csapjam neki a szelet végig azzal nehezebben csinálok hülyeséget. Meg mernék rá esküdni, hogy egy pillanatig sikerül zavarba hoznom, ami egyébként nem túl jellemző rá, így egy pillanatig meg is lepődök, de nem teszem szóvá csak egy apró sikerként könyvelem el, hogy még mindig jó vagyok.
-Ja. Azt hogy ne szeretném.-érzem, hogy lehet, hogy sok leszek lassan, de nincs fék a nyelvemen ösztönösen beszélek a közelében.
-Csak akkor add ide ha te is benne vagy.-ennyi. Tényleg nem bírom abba hagyni, bár nem is kifejezetten próbálom.
-Ezt a helyes pofit biztosan nem hagyom el sehol, úgyhogy NEM nem vagyok pofátlan. Csak bátor.-a bátorság és a hülveség határa hol is húzódik? Közvetlen a talpam alatt és mindig rajta táncolok.
Elindulunk a boltok irányába és csak élvezem ahogyan az oldalamon sétál Mills. Nem kell sokat gondolkoznom, hogy vajon melyik bolt lesz az első, mert ő megáll, így én is. Követem a tekintetét. Ugyan csak vicceltem, hogy próbáljon fel néhány fehérneműt, de a jelek szerint a fagyi éppen csúful visszanyalni készül a képembe.
Féloldalas mosolyba görbül a szám miközben követem. Válaszolni sem tudok neki. Bent egy köszönés után elengedem, hogy nyugodtan tudjon válogatni és csak zsebre rakott kezekkel sétálok utána.
Kikerekedett szemekkel cikázik a tekintetem az arca és a fürdőruha között, majd gyorsan erőt veszek magamon és felöltöm a nagy pofámat miközben magabiztosan kihúzom magam.
-Hogy kellene véleményt formálnom amíg nem láttam rajtad?-kérdezem, de most már csak a szemeit figyelem. Nem tudom, hogy ezzel most tudok-e gólt rúgni nála és ha igen akkor az nem változik-e véletlenül öngóllá ha tényleg villant nekem egyet bikiniben.

Komolyan elgondolkoztat, hogy vajon Tommy minden csajjal így viselkedik, de hamar leesik a tantusz miszerint nagy valószínűséggel igen. Ettől függetlenül a dumája beválik, mert még így is erős hatást tud gyakorolni rám, mint kiderült elég hozzá akár egy kacsintás. - Aha, persze. Bólogatok neki, mint aki elhiszi a meséjét, de hamar levághatja, hogy ez mindössze irónia és ne is számítson rá, hogy ennyivel lekenyerezhet vagy, hogy hátast fogok dobni a dumájától.

Ugyan a pír az arcomon gondoskodik arról, hogy teljes tagadást ne tudjak tanúsítani, azért igyekszem állni a sarat, bár rendesen sikerült belelendülnie a pimasz udvarlásba Tommynak, ami azért titkon baromira bejön. - Annyira hülye vagy, baszki. Nem bántani akarom, de ezeket a magas labdákat leütő poénjait inkább hanyagolja. Még az kéne, hogy nála kössön ki a csipkebodym, amúgy is mire kell az neki? Jó, inkább nem akarom tudni. - Csak a bátorságod egyszer nehogy pofonként végződjön azon a helyes pofin! Figyelmeztetem, mert elképeszt, hogy még nem kevert le neki senki vagy csak nem dicsekszik el vele.

Azért meg kell hagyni ennyi mosolyszünet után, jól esik cukkolni egymást és átkarolva mellette sétálni, mintha mi sem történt volna és minden rendben lenne köztünk. Egyelőre nem tudom, hogy a fejében mi a nagy ötlet, mégis melyik bolttal kezdjünk, de nekem hamar megragadja a tekintetem egy bikini, ami kis huncutságot terveztet velem. Berángatom magammal ellentmondást nem tűrve és miután megtaláltam a tökéletes darabot a képébe nyomom, hogy ehhez mégis mit szól, mert bár falatka egy darab, azért a lényeget még pont kitakarja. Csak egy pillanatra, de meggyőződésem, hogy sikerült legalább zavarba hozni, mint aki nem számított hasonló lépésre tőlem.

- Ezt könnyedén megoldhatjuk, ott egy próbafülke! Mutatok az üzlet hátsó részébe, majd megfogom a kezét és elindulok vele abba az irányba. - Egy fél pillanat! Mosolygok rá igazán pimaszul, mint aki végre célba érhet, hogy sikerülhet neki kizökkentenie a magabiztos Tommyt. Igyekszem minél gyorsabban megszabadítani magam a ruháktól és a bikini alsó része már rajtam is van, amikor a felsőt is magamra igazítom, de nem sikerül a hátamon megkötni vagy csak nem erőltetem meg magam annyira, hogy sikerüljön.
- Ami azt illeti.. kéne egy kis segítség! Húzom el a függönyt és fordítok neki hátat, tartva a mellemen a ruhadarabot, hogy betudja kötni a madzagot a hátamon. Bár őt akartam zavarba hozni, kicsit sikerült elérnem, hogy én is így érezzek.

Most, hogy tudom mennyire könnyen zavarba tudom hozni még annyira sem vagyok képes fékezni a nyelvemet. Ez az egész nekem ösztönösen jön, de vele valahogy extra kemény fokozatba tudok váltani.. hehe.. ha nem tetszene neki biztos vagyok benne, hogy azt egészen nyomatékosan a tudtomra adta volna volna már, így azonban olyan mintha egy üres autópályán száguldoznék.
-De te így szeretsz.-többé kevésbé. Tudom, hogy pontosan ez a fajta magatartás miatt nem vagyok képes elköteleződni és ő pedig megbízni bennem, amit valljuk be meg is értek. Adtam már rá neki okot bőven.
-Ez ígéretnek durva, fenyegetésnek gyenge.-egy pofon még nem a világ, mondom ezt úgy, hogy még nem sikerült beleszaladnom egybe sem valami isteni oknál fogva. Persze nem mondom, hogy nem akarták már a szart is kiverni belőlem srácok, akiknek véletlenül rámozdultam a barátnőikre, de valahogy ezt eddig mindig sikerült megúsznom érintetlenül. Kicsit érzem is, hogy ha egyszer megtörténik, akkor valaki tényleg laposra fog verni a nagy pofám miatt.
Az első bolt az ő választása, ami nagyon sok lehetőséget rejt magában és nem tudom, hogy mennyire készül kiaknázni ezeket. Kérdésemre azonban egy falatnyi bikini ad választ, amit a kezében tart, de nem tudom mennyire tudom ezt messzire vinni, így puhatolózok és keményedek egyszerre amikor elindul velem a próbafülke felé kézenfogva. Amíg közöttünk van a függöny igyekszem rendezni a vonásaimat és kissé zavarban túrok bele a hajamba miközben hallom ahogyan távoznak a testéről a ruhák. OKÉ. Ezt nem gondoltam át teljesen.
-Vetkőzni?-kérdezem de már el is húzódik a függöny és ott áll előttem egy szál semmiben. Mondanám, hogy próbálok a szemébe nézni, de nem előbb végigjárja a tekintetem a testét. Érzem ahogyan az arcom pirosabb árnyalatra vált miközben közelebb lépek a hátához kezeim közé fogva a két madzagot és nagyot nyelek. A tükörben figyelem az arcát miközben oda sem kell néznem, hogy a felsőrészre kössek egy masnit. A kelleténél jóval lassabban teszem ezt és arra is hagyok időt, hogy néhányszor a kezem a hátához érjen.
-Kész.-mondom kicsit elhaló hangom miközben elengedem, de nem mozdulok a háta mögül még mindig a kelleténél jóval közelebb állok.
-Fordulj meg!-sokkal határozottabb a hangom és a tükörképén keresztül tartom a tekintetét.

- Na persze. Hogy szeretem-e és, hogy így? Talán. Valójában állandóan ez a kérdés foglalkoztat, de sosem tudok egyhangú választ adni rá. Szeretem, de.. és itt jön egy csomó kifogás, amivel meggyőzöm magam, hogy semmi értelme kockáztatni és felrakni egy lapra mindent puszta kíváncsiságból. Tommy már csak Tommy. Az a srác, aki tudja magáról, hogy helyes és pontosan ezért ki is használja a lehetőségeit, ami megmutatkozik a lányokban, akiket sorra váltogat. Én nem egy újabb hódítása akarok lenni, ezért sem merem átlépni azt a bizonyos láthatatlan vonalat, amit olyan régóta kerülgetünk már.

- Szerintem meg mindkettőnek elég jó! Bizonygatom neki, mivel egyszer tutira sikerül nálam kiprovokálnia azt a pofont. Nem tudom még mivel és remélem minél később jön el ennek az ideje, de amilyen szemtelen simán beleszaladhat egybe, ha nem kettőbe.

Kicsit meginog az előbbi mérhetetlenül nagy bátorságom, ami egészen a próbafülkéig vezetett és egyre csak azt kérdezem magamtól honnan is jött ez az ostoba ötlet? Ha úgy nézzük most már úgyis mindegy, itt vagyunk és nincs visszaút, szóval végig csinálom bármi is történjen.
Mire meghallom Tommy kérdését, már kint termek előtte, segítséget kérve, bár nem egészen egyre gondolunk a témát érintően. - Érik az a pofon! Figyelmeztetem, mielőtt tovább feszítené a húrt a megjegyzéseivel.

A tükörből igyekszem lesni a rezdüléseit, ami elkapja a testemen végigpásztázó tekintetét és, mintha egyszerre pirulnánk el ettől a mozdulattól. Közelebb lép, amitől érzem a nyakamon a leheletét és egy apró pillanatra megengedem magamnak, hogy lehunyjam a szemem, amíg a keze simogatása a hátamat éri. Mire kinyitom már a masni a helyén, de a libabőr még mindig ott virít.
Kérésének eleget teszek, megfordulok, hogy szemben állhassak vele, de eszem ágában sincs ennél távolabb kerülni tőle. Egy ideig csak a szemeit nézem, amit az ajkai követnek és ez egész hosszasan így váltakozik, amíg egy krákogó hang ki nem zökkent az eladó személyében. Azonnal hátra is lépek egyet és teljes zavaromban a hajamba túrok egy kislányos mosolyt megejtve.
- Szóval, hogy tetszik?

Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy egyszer kiprovokálok egy pofont Millstől. Inkább az a meglepő, hogy eddig még nem tette meg, talán pontosan ezért van, hogy nem még nem tudom hol kellene a határokat meghúzni. Meg ebben egyébként sem vagyok jó. Eszembe jut, kimondom. Inkább kérek bocsánatot, mint engedélyt, bár jobban belegondolva az sem kifejezetten az én asztalom.
Nem tudom, hogy ő hogy van vele, de nekem össze kell szednem az összes magabiztosságom miközben a próbafülke felé haladunk. Nagy volt az arcom, de érzem ahogy pirosabb leszek a kelleténél, még az a nagy szerencsém, hogy eltűnik a függöny mögött. Átmeneti nyugalmam nem lehet tartós, hiszen szembesülnöm kell vele, hogy TÉNYLEG levette a ruháit és ott áll előttem egy szál bikiniben.
Szórakozottan felnevetek a válaszán. Ezek csak szavak amíg nem teszi meg.
Libabőrös lesz és a lehunyt szemei is arról árulkodnak, hogy kicsit sincs ellenére a közelségem. Talán, de csak TALÁN ez is válasz lehetett volna a kérdésemre ahelyett, hogy hülyeséget csinálok. Elég lett volna odafigyelnem az árulkodó jelekre. Az arcát figyelem ahogyan felváltva méregeti a szemeimet és az ajkaimat. Más esetben ez lenne az a pillanat, hogy a kezem az arcára simul és megcsókolom, de most meg sem merek mozdulni még akkor sem, ha tudom, hogy ez a tekintet szinte felkérés. Valami azt súgja, hogy tényleg pofon lenne a vége.
Amikor hátrébb lép tőlem nagy levegőt fújok ki, amit eddig észre sem vettem, hogy benntartok. Szeretnék megszólalni, de nem találom hirtelen a szavakat, miközben az egom nyüszítve a sarokba vonul. AJAJJ.
A hajába túr, nekem meg mintha lehúzták volna a rolót. Meg kellene szólalnom. A tarkómat megvakarva töröm meg a szemkontaktust és kicsit hátrébb lépve vállal nekidőlök a falnak.
-Elég hatásos.-válaszolok végül nagy nehezen. Jó, ez most már konkrétan kellemetlen ahogyan bénázok és az agyamban elkezd villogni egy piros lámpa, hogy baj van. Tommy.exe stopped working.
-Én.-ez egy szó, de vajon hol marad a mondat többi része.
-Megkapod tőlem ajándékba, hátha máskor is látom rajtad.-rákacsintok. Na végre. Hát még ezek szerint képes vagyok életjeleket mutatni. Megelőzve, hogy újabb kínos helyzetbe kerüljek a pénztár felé oldalgok és ha nem volt ellenvetése akkor tényleg meg is veszem neki miután felöltözött. Valahogy egyenlítenem kell, de talán majd a következő boltban lesz rá lehetőségem.

Mintha csak az lenne a célom, hogy zavarba hozzam Tommyt és mi tagadás valahol ez a gondolat vezérelt egészen a próbafülkéig, most mégis egy szál bikiniben, megadva neki az esélyt, hogy ekkora rálátást kapjon a testemre, erőteljesen kezd pirulni az én arcom is és merül fel bennem a kérdés, hogy visszanyalt-e a fagyi, mert egyelőre nagyon úgy tűnik.
- Nem viccelek! Teszem hozzá a mondandómhoz, amikor felnevet az emlegetett pofon hallatán, bár a szavaim most tényleg nem hangzanak túl komolyan, inkább csak incselkedek, ha már ő is vetkőztetni szeretne, aminek a gondolatára még vörösebb árnyalatra vált a fejem.

Bármennyire is igyekszem tagadni, egyre árulkodóbbak a jelek, amikor beleborzongok Tommy érintésébe és alig egy másodperc erejéig, de lehunyom a szemem, amíg a keze a hátamat éri, aminek a mozdulatát, mintha ő is hosszabbra nyújtaná el, mint egy bikini bekötésének az ideje. Talán az is túl nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire jól esik Tommy közelsége, amikor szembe kerülök vele, de képtelen vagyok levenni a tekintetem a kéken csillogó szeméről és az ajkáról, amibe szívesen belekóstolnék és, ha az eladó nem zökkentene ki, még meg is tenném, átlépve ezzel az általunk oly rég óta kerülgetett gondosan felépített vonalat, ami a barátságunk védelméért felelős.

Mire tudatosul bennem mire készültem, már egy lépést hátrébb lépve Tommytól, próbálok visszazökkenni a normális kerékvágásba és nem bevallani mennyire vágyom rá, az érintésére és a csókjára. Láthatóan sikerült őt is megzavarnom, a valószínűleg sokat sugalló tekintetemmel, mert amióta ismerem nem sokszor láttam, hogy küszködne azzal, hogy bármit is mondjon nekem, ami némi aggodalomra ad okot. Talán én voltam az, aki teljesen félreértett mindent és most itt állok csupaszon előtte, mint a testemet, mint az érzelmeimet tekintve.
- Erre semmi szükség.. Nem tetszik, szerintem nem is áll jól! Azért aranyos vagy, köszi. Fordulok meg hátat fordítva neki és veszem szemügyre magamat újra a tükörben, ami a csalódott arcomat tükrözi vissza. Persze nem a ruha miatt vagyok szomorú, sokkal inkább azért, mert egészen más reakcióra számítottam Tommytól.

Öltözködés közben, egyre csak mantrázom magamban, hogy össze kell szednem a széthulló darabkáimat és nem a következő indokot keresnem arra, miért érzek úgy, ahogy. Tommy a barátom és jobb, ha ezt a későbbiekben szem előtt tartom, még mielőtt újabb hasonló megnyilvánulásra adnám a fejemet.
- Merre tovább? Kérdezem tőle, minden erőmet összeszedve, egy mosollyal az arcomon, hogy a következő bolt az ő választása lehessen.

Nem tudnám őt úgy kezelni, mintha csak egy lenne a sok közül.. mert nem az. Így azonban fogalmam sincs, hogy hogyan kellene viselkednem normálisan a közelében anélkül, hogy kicsinálnám teljesen a saját agyamat. Lehetetlennek tűnik. Főleg akkor, amikor a játékosok száma kettőre növekszik és már nem csak én csapom le a magaslabdákat és olyan érzékkel vezeti meg az agyamat a bikinis húzással, hogy le tudnék menni hídba egyből. Elgyengülök és megremeg a magabiztosságom alatt a talaj hiába látom, hogy milyen hatással vagyok rá, hiszen visszafelé ugyanúgy elsül a pisztoly és képes lennék megfeledkezni mindenről amiről korábban beszéltünk. Barátok vagyunk. Nem lenne szabad bizonyos határokat átlépnem amíg nem vagyok benne teljesen biztos, hogy utána képes vagyok megtenni a következő lépéseket is. Nem rángathatom meg őt még egyszer a szarságaimmal, hiszen így is isteni türelemmel és megbocsátással volt felém.
Nem marad más csak a visszavonuló. Hátrálok és próbálom megtalálni a hangomat, de mintha a lelkére venné. Talán félreérti... talán én értettem félre és most kellett volna tényleg rámozdulnom. A kételyeim azonban nem szűntek meg és tudom, hogy nem állok készen arra, hogy megadjam neki azt amire TALÁN mindketten vágyunk, mert nem tudom hogyan kellene tartoznom valakihez. Lita sokszor viccelődött azzal, hogy pszichológusra lenne szükségem.. persze nem konkrétan emiatt, de lehet tényleg nem ártana egy alapos kivizsgálás, hogy vajon miért félek én ettől ennyire, amikor karnyújtásnyira áll tőlem a tökéletes jelentkező.
-Oké!-válaszolom végül és magára hagyom, hogy vissza tudjon öltözni.
Addig legalább van egy kis időm rendezni kavargó gondolataimat és kitalálni, hogy merre menjünk tovább.
Amikor kijön már mosoly van az arcomon.
-Oda.-bökök a fejemmel a következő bolt irányába.
Kicsit elcsendesedek, hogy ne locsoljam tovább benzinnel a tüzet legalább addig amíg összeválogatok néhány dolgot, amit most nekem kell felpróbálnom. Igazából kb csak a gatyákkal lehet gond, így azokat muszáj vagyok próbálni.
Biztos ami biztos a pólókat gyorsan végigpörgetem magamon átválogatva, hogy melyik jön és melyik marad. Az utolsót leveszem és jöhet a nadrág téma. 3 közül kell választanom, de nem egyedül.
-Psssztt! Mills!!-dugom ki a fejemet a függöny mögül, hogy jöjjön. Póló nincs rajtam csak az első nadrág. Megvárom amíg odaér akkor elhúzom egy kicsit a függönyt, hogy be tudjon lépni ha akar.
-Na?-kérdezem.
-Van még kettő...-jelzem neki, hogy eszébe se jusson menekülni.  

A fenébe is! Nehéz elengednem annak a gondolatát, hogy Tommy és én. Én és Tommy. Mintha meglehetne határozni mit is jelentünk egymásnak. Barátok vagyunk, ezt tudom. Akkor mégis miért gyötör a vágy, hogy többet akarok? Vagy csak arról van szó, hogy minden egyes szabály, a puszta létezésével arra ösztönöz, hogy feszegessem és átlépjem őket? Én inkább passzolok. Szerintem nincs definíció a kapcsolatunkra, ami értelmet, magyarázatot adna arra, hogy éppen mi zajlik kettőnk közt.

Lehet ezért a játék, amibe belekezdtünk. Puhatolózunk, feszegetjük a másik határait, ahogy próbálunk rájönni, ki, mit is érez, ahelyett, hogy őszintén beszélnénk. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne. Mi mégis, védekezően, szándékosan kerüljük a témát. Inkább felelőtlenül próbatételek elé állítjuk egymást, mintha a kapcsolatunkat összességében csak egy vetélkedőnek fognánk fel. De ez sokkal több annál, és leginkább most érzem, amikor ekkora hatást tud gyakorolni rám. Többet akarok belőle, az érintéséből, szinte már vágyom a csókját, de én is tisztában vagyok vele, hogy nem lehet. Nagyon jól tudom, hogy az csak rontana a helyzeten, mégis nem törődve ezzel, felborítanék mindent, ha nem lenne egy hang az eladó jelenlétében, ami kizökkent.

A kezdetben egyet előre, így válik kettőt hátra lépéssé, amire végre feleszmélek. Talán még pont időben, mielőtt valami hatalmas hibát követnék el. Látszólag Tommy udvarlásai amúgy is jelentés nélküli bókok voltak csupán. Zavarodottságomban, inkább a próbafülkébe menekülök el, ahol állandó kavargó gondolatok törnek rám. Vajon mindent csak beképzeltem?

Kellő összeszedettségre vall, hogy mosolyt tudok csalni az arcomra és úgy tenni, mintha az előbbi kínos helyzet nem történt volna meg, de valójában az érzést, még magammal hordozom, miközben a Tommy által kiválasztott bolt felé haladunk. Hagyom, hadd nézelődjön és válogasson kedvére, addig is próbálok a korábbinál nyugodtabb állapotba kerülni. Mondhatni még mindig ezerfelé vagyok, amit Tommy rak össze egybe, majd valószínűleg szed is szét, amikor a próbafülkéhez hív. Előre sejtem, hogy a mi kis játékunk még csak most kezdődik.

És a sejtés valóssággá formálódik. Tommy félmeztelenül áll a függöny mögött, amire én veszek egy mély levegőt, és egyáltalán nem felkészülve, döntöm a hátamat a falnak, miután kettesben maradunk az amúgy nem túl tágas fülkében és függöny takarásában.
- Nem is tudom.. Fordulj körbe! Vonom fel a szemöldökömet, és mutatom neki az ujjammal is a kört, hogy ne csak bámuljon, hanem cselekedjen. Amint megteszi alaposan végig mérem.
- Amúgy használati utasítás, hogy a nadrágokat póló nélkül kell felvenni, vagy mi? Célzok itt a félmeztelen testére, és belemegyek a játékba, még akkor is, ha határozottan zavarba hoz a látványa ilyen közelségből. - Oké, látni akarom! Próbálok határozottságot kihallatni a hangomból, miközben pimasz mosoly jelenik meg az arcomon. Nem tudom, Tommy hogy van vele, de engem a saját meztelenségem előtte, jól arcon csapott és tudni szeretném ő, hogy van ezzel. Mégis mi baj történhet alapon.

A megfelelő kommunikáció talán képes lenne áthidalni ezt a köztünk feszülő adok-kapok de mégis kihátrálok helyzetet. Az egyetlen ami visszatart, hogy nem tudom mit mondjak neki. Hogyan kellene megfogalmaznom azt, hogy az elmúlt időben bárkivel szűrtem össze a levet az csak figyelemelterelés volt arra, hogy ne tegyem vele tönkre a barátságomat? Hogyan vállalhatnék garanciát arra, hogy jó szokásomhoz híven nem szúrom el? Amennyire félek attól, hogy elköteleződjek egyetlen ember irányába annyira félek attól is, hogy én sérülnék egy ilyen helyzetben.
Litaval igyekeztünk mindig lazán kezelni azt, hogy a szüleink relatív nincsenek jelen az életünkben az elvárásaikon kívül, de valahol mindkettőnkön sebeket ejtett ennek a fajta kötődésnek a hiánya. Ő veszettül szeretne tartozni valakihez, aki kitölti ezt a fajta űrt az életében én pedig igyekszem minden áron elkerülni, hogy ennyire kiszolgáltatott legyek egy másik embernek érzelmileg. A pofátlan nagyképűségem mögé rejtem azt, hogy egyébként rettegek attól, hogy lehorgonyozzak és kitartsak valaki mellett, hiszen fogalmam sincs, hogy hogyan kellene csinálnom.
Ezért kényszerülök hátrálásra. Vele nem akarok olyanba kezdeni, amit nem tudom hogyan kellene befejezni. ezek miatt szeretem jobban a könnyű flörtöket, a meggondolatlan csókokat és az egyetlen éjszakára korlátozódó ismertségeket. Következmények nélkül sétálhatok el belőlük és nem is várnak el tőlem többet. Vagy lehet, hogy várnának, de mégsem érzek szükségét annak, hogy bármit ígérgessek azon kívül, hogy 'majd koccanunk'. A legtöbben egyébként is ismernek és tudják, hogy nem vagyok a randizós típus. Velem szórakozni lehet, havernak is kiváló vagyok, de semmi több.
A következő boltban van időm egy kicsit lenyugodni. Elcsitítani zúgó gondolataim tengerét legalább néhány percre, hogy kiszabadítsam az agyamat a gyorsuló mókuskerékből, amiben magát kezdi el szapulni, hogy miért nem tudom ezt megoldani. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha engednék magamnak és Millsnek is, de tudom, hogy csak újra megbántanám, hiszen ő nem az a fajta lány akivel játszik egy könnyed szórakozás.
Túl sokat agyalok. A tükör előtt állva igyekszem minden elengedni ennek pedig az a következménye, hogy már kilóg a fejem és őt hívom, hogy jöjjön be hozzám. Az előző boltban történtek ellenére minden különösebb hezitálás nélkül csatlakozik a fülkében hozzám.
Kérésének eleget téve fordulok körbe lassan előtte, hogy alaposan meg tudja nézni.. azt hogy a nadrágot, vagy engem azt már nem is tudnám megmondani pontosan. Kérdésére felnevetek, hiszen inkább érzem szurkálódásnak és nem valós panasznak.
-Igen. A mosási utasítások után van csillaggal jelölve.-kacsintok rá. Türelmesen várok az ítéletére.
Kérdésére szélesedik egyet a mosolyom és mivel nem mozdul így egyértelművé válik, hogy most ő kívánja megtekinteni, hogy engem mivel áldott meg az ég. Nyelvemmel megnedvesítve ajkaimat bólintok néhányat.
Nem fordulok el tőle, sőt saját zavaromat vadul nyeldesve nézek mélyen a szemeibe miközben kigombolom a nadrágot majd a cipzárt lehúzva lassan ki is bújok belőle, hogy még véletlen se boruljak fel. Amíg összehajtom a nadrágot egy szál alsónadrágban és zokniban állok előtte.
A következő darabért nyúlok és elkezdem felvenni, de valószínűleg rossz méretet választottam, így azzal még félúton meggondolom magam.
-Ez nem lesz jó.-rázom meg a fejem és félrerakom és helyette az utolsó nadrágot veszem magamra.
Meg sem nézem a tükörben, csak őt figyelem.
-Na és ez?-várok türelmesen a mellkasomban veszettül zakatoló szívem ellenére.  

Nagy valószínűséggel nem vagyok teljesen százas, és valahol elhagyhattam a józan eszemet útközben, amikor úgy határozok, hogy belépek Tommy mellé a próbafülkébe, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hátamat a falnak döntöm, hogy valami megtartson, mielőtt zavaromban teljesen kiesnék az egyensúlyomból. Közben az agyam automata üzemmódba kapcsol, és a tekintetem gondolkodás nélkül végig pásztázik Tommy felsőtestén. Azta! Bukik ki belőlem, szerencsére csak gondolatban. Meg kell hagyni, egészen más Tommy instáját végigpörgetni, és elidőzni a félpucér képein, mint szemtől szembe állni vele, amikor ennyire kirajzolódnak a kockái. Gyorsan nyelek egyet, megnyugtatásképpen, még mielőtt bármi kínos történne. Például, hogy a nyálamat nem tudom a számban tartani.

Igazából szórakoztat, ahogy a kérésemnek eleget tesz, és engedelmesen körbe fordul, hogy még inkább szemügyre vehessem. Azt meg, hogy a farmert vagy a formás fenekét nézem benne, szerintem engedjük el. Nyilván a seggét stírölöm, amíg hátat fordít nekem.
- Oh, tényleg? Teszem fel neki a költői kérdést felvont szemöldökkel, miután a mosási utasítások alatt lévő képzeletbeli csillaggal megjelölt részről beszél. - Majd mutasd már meg hol van ez a csillaggal jelölt "útmutatás". Csipkelődök még egy kicsit, idézőjelet mutatva az ujjaimmal és kihangsúlyozva a szót, amikor az útmutatáshoz érek. Végül én is felnevetek, mert annyira komolytalanok vagyunk.

Hirtelen egész más hangulat lengi be a teret, és elég meleg lesz a próbafülkében. Egyre forróbbnak érzem az arcomat is, és szerintem észre sem veszem, amikor a nyelvemmel én is megnedvesítem ajkaim, miközben Tommy elkezd a nadrágjától megszabadulni. Ez idő alatt a tekintete nem ereszt, mélyen a szemeimbe néz, és elég árulkodó mennyire zavarban vagyunk mindketten. Miután lekerül róla a farmer, nem tehetek róla, de akaratlanul újra végig mérem. Tetőtől talpig, a feje búbjától egészen a talpáig, egyes testrészein több időt eltöltve. Már csak a hangjára eszmélek fel, amikor jelzi, hogy az a nadrág nem lesz jó, így a másik után nyúl. Én meg csak bólogatok, nagyokat nyelve, mintha érteném miről beszélne és nem azzal lennék elfoglalva, hogy talán mégiscsak jobb lett volna kint várakozni.

- Jól nézel ki. Akarom mondani.. jól áll ez a nadrág. Hebegek habogok, mint aki nem igazán találja a saját hangját. - Szerintem vedd meg! Suttogom a fülébe, és végig simítok két kezemmel a vállain, miután egészen közel lépek hozzá. Aztán hirtelen hátrálok inkább, és újra a falnak döntöm a testemet, mielőtt máshol is kedvem támadna megérinteni. Az arcomra meg valami hülye vigyor költözik, és csóválni kezdem a fejem. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy Thomas A. Kershaw mit művel velem, és az én egyre zakatolóbb szívemmel.

Még egészen magabiztosnak tűnik amikor csatlakozik hozzám, de nem tudom melyikünknek vált először pirosabb árnyalatra az arca.. az övé amikor alaposabban szemügyre vesz, vagy az enyém, amikor feltűnik, hogy nem is kifejezetten a nadrágot nézi hanem a hasamat. Minden kondizással töltött perc megérte azért, hogy most ne kelljen szégyenlősen összehúznom magam, hanem zavarom ellenére ugyanolyan magabiztosan állok előtte, mint bármikor máskor. Sőt még egy szemtelen mosolyt is eleresztek miközben körbe fordulok előtte.
-Az enyémekbe bele van írva. Mindenképp megmutatom.-bólintok mintha valóban így is lenne. De semmi gond. Ha kell az egyikbe beleírom filccel, ha kell.
Kicsit meglep a kérése vagyis nem a kérése konkrétan hanem az, hogy ugyanúgy a falnak támaszkodva áll, de ha műsort akar, akkor tőlem megkaphatja, hiszen ebben vagyok a legjobb.
A tekintetem csak akkor vált a szemeiről az ajkaira, amikor hozzám hasonlóan ő is megnedvesíti őket és egy pillanatra el is felejtem, hogy éppen mit csinálok még szerencse, hogy a mozdulataim automatikusan folytatódnak. Ahogy végigmér inkább nem is zavarom legalább nem látja, hogy mennyivel vörösebb lesz a fejem amíg a testemmel van elfoglalva. Annyi nyugtat, hogy ő sem tud már olyan laza lenni, mint korábban, amikor bejött hozzám.
Amikor a harmadik nadrág felkerül rám megállok előtte és kíváncsian várom, hogy mit tud összehozni. Egyre jobban kiszélesedik a vigyor az arcomon miközben keresi a szavakat, ez azonban csak mulandó állapot, hiszen ahogy közelebb lép oda lesz a nagy pofám és lassan tűnik el majdnem teljesen a mosoly az arcomról, amikor a keze még el is indul a karjaimon felfelé. Az egész bőröm felforrósodik az érintése nyomán és szinte hidegnek tűnik a levegő, amikor eltűnik rólam az érintése.
Úgy állok ott, mint egy ázott kiskutya amikor eltávolodik. Alsó ajkamba harapva figyelem az arcát miközben neki már mosolyra húzódnak ajkai. Ösztönösen és nem túl megfontoltan lépek közelebb hozzá a testem és a fal közé zárva őt. Egyik kezem megtámaszkodik mellette a falon, míg a másik a derekára siklik és néhány centire elhúzva a faltól a felsőtestemhez húzom az övét.
Nagyot nyelek és tudom, hogy most jött el az a pillanat, hogy lehet, hogy belenézek egy rohadt nagy pofonba tőle és esküszöm nem panaszkodnék még így sem, hogy ezt most ő kezdte.
A homlokának billentem az enyémet.
-Megcsókolhatlak?-kérdezem de már attól szinte összeérnek az ajkaim. Tudnom kell, hogy megtehetem-e, de lehet, hogy menekülni fog eltolva magától. Nem tudom. Csak azt mondhatnám biztosra, hogy most a fél karomat odaadnám azért, hogy lezárhassam a köztünk lévő távolságot és megkóstolhassam azokat az ajkakat, amikről hetek óta álmodozok. Mégis kell a beleegyezése. Anélkül nem tehetem. Különben megint esedezhetek a bocsánatáért csak azért, mert nem bírtam magammal. Nos Millicent Bailey.. hogyan döntesz?

Őrült módon vetem alá magam egy újabb próbatételnek, amikor bevonszolom a seggem Tommy mellé a próbafülkébe. Már-már büszkeség tölt el, amiért nem hátrálok meg és, amiért magabiztosság árad belőlem. Úgy kábé egészen 30 másodpercre, mert az érzés hamar elillan, Tommy felsőteste láttán.

A mai színem, akár lehetne a vörös is, ahányszor a nap folyamán, zavaromban vöröslő árnyalatra vált át az arcom, de legalább e tekintetben Tommy sem panaszkodhat. Alig fél-háromnegyed óra telhetett el, amióta találkoztunk, és mintha csak keresnénk az alkalmat arra, hogy a másik kibújjon a kis csigaházából. Nem tudom mire vélni ezt, hogy mi okozhatja a türelmetlenséget, és kíváncsiságot, ami hajt előre, de én megyek, és úgy érzem most megállíthatatlan vagyok. Talán ezért van, hogy a vetkőző műsorára is maradok, ezzel kiaknázva a lehetőségeket, hogy választ kapjunk az oly régóta érlelődő kérdéseinkre.

Egyáltalán nem könnyű megállni, hogy ne stíröljem, és valójában nem is brillírozok benne, hiszen a tekintetem végig szalad a kidolgozott testén, amit le sem tagadhatnék mennyire bejön nekem. Hirtelen nem is találom a szavakat, mintha csak időközben elfelejtettem volna beszélni, amikor arról érdeklődik, hogy tetszik nekem. Mármint a gatya, amiről egészen meg is feledkeztem egy kis időre.

A vigyor a képén egészen felhúz, de most nem a rossz értelemben, ezért elszántan közelítem meg, mint aki tudja mit csinál. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem a legjobb ötlet, de akkor is cselekszem és a kezem már a karjain siklanak fel, miközben a fülébe suttogok. Egy egészen kicsit kínozni akarom, hogy vágyjon rá, és hiányolja az érintésem, annyira, amennyire korábban én éreztem magam tőle. Tudnom kell mit váltok ki belőle, ezért hátrálok tőle és egész testemmel, újra a vele szemközti falnak simulok. Közben egészen sikerül magamat is kikészíteni ezzel. Már csak a bárgyú vigyor és a fejinogtatás maradt nekem. Úgy érzem most valamit neki kell lépnie, hogy tudjam, ez köztünk egy végtelen huzavona, vagy többről van szó és beigazolódik a sejtésem.

Aztán megtörténik. Ott terem előttem, és a derekamra sikló kezétől, még inkább zakatolni kezd a szívem. Szinte elfelejtek levegőt venni, miközben nézem őt. Kivárok, de legszívesebben még szorosabban húznám magamhoz. Talán meghallotta a gondolataim, amikor homlokát az enyémnek dönti. Már a kérdése is az ajkaimat éri. Én pedig tudom mire vágyom, de ott motoszkál a fejemben az összes már korábban is felötlő kérdés cunami. Megtehetem ezt? Érdemes kockára tenni mindent? Megfontolt lépés lenne átadni magam neki? Mi lesz ezután? és a végtelenig sorolhatnám mennyi kibúvót találhatnék, de most a szívem diktál.

Válasz helyett a nyakára siklik a kezem, és megszüntetem a köztünk lévő távolságot, ami az ajkaink találkozásával ér véget. Finoman csókolom, mint aki kiakarja élvezni minden egyes pillanatát, és megakarja ismerni a másik vágyait. Az ajka édes, hazudnék, ha azt mondanám nem képzeltem el már ezerszer milyen lehet. Ez most több, mint jó, és talán soha nem éreztem még ilyet.
- Mit művelünk? Kérdezem tőle, neki döntve a homlokomat az övének, mélyen a szemeibe nézve zavarban lévő mosollyal, egy lélegzetvételnyi szünet erejéig. Pontosan tudom mit művelünk, de még mindig félek attól a kérdéstől, mi jön ez után, most, hogy engedtünk a kíváncsiságunknak.

Úgy állok előtte félmeztelenül totális zavarban, mintha életemben először látna lány hiányos öltözetben. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt a lehető legkevésbé adjam a tudtára, de tudom, hogy minden bizonytalanabb rezdülésem elárul és biztos vagyok benne, hogy ez nem kerüli el a figyelmét még akkor sem, ha a tekintete nem kifejezetten az arcomat vizsgálja, hanem főleg a testemet. Ha eddig kételkedtem volna benne, hogy mit váltok ki belőle, akkor most már egyetlen kérdésem sem maradt volna, de az már egy másik történet, hogy ezek az érzések belőlem mit váltanak ki. Lehetnék okos.. annak kellene lennem... de Thomas Kershawt sosem jellemezte még így senki, és nem most fogok okot adni arra, hogy bárki elkezdje.
Talán buzdításra sem lenne szükségem és akkor is képes lennék átlépni egy bizonyos határt, viszont amikor a keze elindul a testemen már tudom, hogy hülyeséget fogok csinálni.. és még bátorít is. Nem tudom megmondani, hogy mi a célja, de ő sem.. valószínűleg csak szeretne megszorongatni egy kicsit, de ez jobban sikerül, mint ahogyan bármelyikünk is gondolta volna.
Nincs szükségem túl sok időre miután ellép tőlem. Talán éppen csak néhány másodperc telik el mire megmozdulok és azt hiszem az utolsó pillanatban állítom meg magamat, hogy ne vegyem célba egyből az ajkait. Nem vagyok hozzászokva az ilyen kötélhúzáshoz. Az első egyértelmű jeleknél meg szoktam tenni azt amit akarok, hiszen mi baj lehetne.. maximum benéztem a dolgot. Vele azonban nem lehetek ilyen meggondolatlan, hiszen nem csak egy pofont kockáztatok, hanem a barátságunkat is.
Milliószor értem már hozzá, de sosem így.. sosem ennyire követelve a közelségét, de a visszautasítás és az égő érzés helyett amit a tenyerének kellene okoznia az arcomon... egyszerűen nem történik semmi. Csak a kezembe és hozzám simul, így még kisebbre csökkentem a köztünk lévő távolságot.
Szükségem van a megerősítésére abban, hogy tényleg megtehetem az utolsó lépést... szavakkal.. tettekkel.. bármivel csak tudjam, hogy nem teszek olyat, amit nem akar.
Ahogy a keze a tarkómra siklik lehunyva a szemeimet veszem birtokba az ajkakat, amik már annyi fejtörést okoztak a számomra. Puha, finom ajkai úgy illeszkednek az enyémekhez, mintha valaki ezért a csókért rajzolta volna őket. A falon támaszkodó kezem is a teste köré fonódik ezzel is közelebb vonva őt magamhoz.
Mondanám, hogy ez a csók sok mindent letisztázott a fejemben, de nem.. csak még több kétség zakatol a fejemben most hogy tudom, hogy tényleg őt akarom. Lassan nyílnak ki szemeim miután elválnak tőlem az ajkai. Kérdése hidegzuhanyként ér. Mit művelünk? Há' nem tom'. Most mit mondjak neki? Éppen belézúgok? Jobban, mint eddig? Sutba dobva minden elvemet?
A tenyerem az arcára simul visszahúzva magamhoz, hogy még egyszer megcsókoljam. Mintha csak ellenőrizni akarnám, hogy ugyanazt érzem-e mint néhány másodperccel ezelőtt... és bassza meg. Igen. Ugyanolyan jó második nekifutásra is.
Lassan húzódok hátrébb, hogy szemeibe nézhessek.
-Öhm.. nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én azt hiszem éppen elbizonytalanodok mindenben, amihez eddig tartottam magam.-csak remélni tudom, hogy érti majd, hogy arra gondolok, hogy mennyire veszettül igyekeztem meggátolni minden jellegű mélyebb kötődést és mégis megingatott ebben. Nem tudom, hogy milyen szinten vagyok kibékülve ezzel és talán ezért sem vagyok képes rá, hogy ezt így hangosan ki is mondjam. Gondolkoznom kell, de a maradék két agysejtem éppen nevetve koccint egymással, hogy mennyire jó volt megcsókolni.

Ez a srác képes teljesen elvenni az eszem, ha vele vagyok, de most először adok utat annak, hogy ez számára is elég nyilvánvalóvá váljon. Még akkor is édes, amikor sikerül őt is zavarba hoznom. Mondanám, hogy tudom mit csinálok, de fogalmam sincs, én csak sodródok, mint akinek nincs vesztenivalója, miközben valójában mindent elbukhatok. Most valamiért ez mégsem érdekel.. A bizonytalan rezdülései, mintha csak okot szolgáltatnának arra, hogy még inkább megerősítsem abban, hogy őt akarom. Én pedig cselekszem, eddigi legbátrabb és talán legostobább lépését teszem meg, amikor ingerelni kezdem, majd elhúzódok tőle. Túl kíváncsivá és türelmetlenné váltam ahhoz, hogy a mai nap végül ne kapjak választ a kérdéseimre. Tudni akarom ő hogyan érez és pontot szeretnék tenni a köztünk lévő túl hosszasra elnyúló játéknak nevezett kis valaminek. A nevén akarom nevezni bármi is legyen ez.

Sokáig teljes tagadásban éltem, arról kezdtem el magamat győzködni, hogy mi nem illünk össze és puszta szeszély, amikor féltékenységet érzek. Gyűlöltem, amikor hasonló érzelmeket váltott ki belőlem. Még kicsit most is haragszom azért, amiért pont egy olyan srác hálózott be, aki nem a párkapcsolatairól híres. Aki nem köti le magát, akinek túl nagy a szabadságérzete. Ezért is féltem, basszus még mindig rettegek, hogy a kettőnk közt lévő őrület csak múló állapot lehet. Mégha az is, megszeretném élni vele.

Már vagy millió alkalommal elképzeltem milyen is lehet az ajkainak az íze, de sosem volt annyira édes és tökéletes, mint most, amikor tényleg találkoznak az enyéimmel. Már a derekamra sikló kezének érintésétől megremegek és elvesztem minden józan gondolkodásomat, ami arra sarkalhatna, hogy nem éri meg a tűzzel játszanom. De én szeretem ezt a tüzet, ahogy az egyre zakatolóbb szívem is ezt diktálja. Ebben a pillanatban eszem ágában sincs megálljt parancsolni, kezeim egyértelmű válaszként simulnak a tarkójára, ami azt a kevés távolságot is megszünteti, ami eddig fájdalmasan köztünk volt.

Ez a csók túl régóta váratott magára és, amikor megtörténik úgy érzem nem tudok betelni vele, egyre csak többet akarok. Megerősít, majd összezavar és teljesen elvesztem mi a helyes, de ezt a pillanatot örökre megakarom őrizni magamnak. A szemeimet lehunyva, élvezve Tommy közelségét használom ki minden másodpercét, amíg ajkaink felfedező útra indulnak. Annyira mohóvá válok, hogy levegő után kell kapnom és legszívesebben sosem engedném el, de ott motoszkál a fejemben mégis hogyan tovább ez után.

A kérdést nekiszegezem, de egyáltalán nem követelve a választ, inkább csak megerősítésre várva, hogy benne is vannak-e kételyek vagy csak velem fordult fel teljesen a világ. Válasz helyett azonban újabb csókot kapok, és egyáltalán nem bánom, amiért újra megízlelhetem finom ajkait. Legszívesebben sutba vágnám a beszélgetés ötletét és egész nap csak őt ölelném, csókolnám, ha már eddig megvontuk egymástól ennek a lehetőségét.
- Teljesen összezavarsz.. de most még ez sem érdekel. Vallom be neki, miután lassan húzódik hátrébb tőlem, én pedig játékosan rábökök az orrára. - Inkább csókolj meg! Kérlelem, de egyre közelebb vonom magamhoz, hogy újra megszüntessem a köztünk lévő távolságot és én magam csókolom meg, ami már inkább hat utasításnak beleegyezésre nem várva.

Pontosan tudom, hogy beszélnünk kellene arról, ami éppen történik, de én nem akarom elrontani ezt a tökéletes pillanatot, a jelenleg fölöslegesnek tűnő mindent elrontó szavakkal. A kezdetben óvatos, finom csókom így válok egyre követelőzőbbé, mint aki birtokolni akarja ajkait még ha csak erre az időre is.
- Jobb, ha te veszed le magadról ezt a farmert és öltözöl vissza, mielőtt segítek benne! Nyalom meg a szám szélét, miután lassan elhúzódok tőle, de csak egy egészen kicsit. Elképzelésem sincs hogy tud rám ennyire erősen hatni, de teljesen kivagyok tőle, és magamra sem ismerek, amiért ennyire nyíltan mindent megosztok vele. - Azért nyugi, a műsorra még maradok! Kascintok rá, hogy ne legyen afelől kétsége, hogy végig mérem-e újból a kidolgozott testét. A kezem végig siklik az arcán, majd egészen a hasán lévő kockáin is, mintha csak megakarnék győződni arról, hogy tényleg igaziak-e. Ez a srác tényleg teljesen elveszi az eszem.

Minden védelmi mechanizmusom a porba hullik a közelségétől. Pedig esküszöm igyekeztem, akármennyire is nem látszódik ez most pillanatnyilag. Nem véletlenül hátráltam ki az előző boltban annak ellenére, hogy éreztem... megtehetném. Megközelíthetném. Átléphetném az utolsó határt, ami visszatart attól, hogy totálisan elvadítsam a helyzetet és a saját agyamat. Most azonban itt áll előttem. A tekintete táncba hív, a mozdulatai csalogatnak és végig csak azon tipródom, hogy vajon felfogja-e mit művel velem. Féltem. Őt is és magamat is.. de legfőképp a barátságunkat, mert kételkedem abban, hogy képes lennék-e arra, hogy lehorgonyozzam a szívemet, miközben veszettül félek ennyire kiszolgáltatottá válni bárkinek. Még neki is, pedig az életemet is a kezébe adnám.
A gyengéd érzelmeken alapuló kötődés azonban valami olyasmi a számomra, mint a gyerekeknek az éjjel résnyire nyitva hagyott szekrényajtó, ami mögött nem sejtheted, hogy mi rejtőzik a sötétben. Elfelejtek gondolkozni, mert semmit nem látok rajta kívül. Ösztönösen zárom le a távolságot közöttünk miután elhagyja a testemet az érintése, mert ennyi... egyszerűen nem volt elég.
Kérdésemre a tarkómra simuló keze a válasz. Így már nem félek birtokba venni az ajkait. Könnyebb lenne, ha semmit sem éreznék. Akkor le tudnám zárni a dolgot a fejemben. A semmi helyett azonban mindent érzek. Égő vágyat, bizsergető elgyengülést és mindent elsöprő robbanáshullámot, ami szinte az egész testemen és lelkemen végigszalad.. fogalmam sincs, hogy hogyan parancsolhatnék ezeknek az érzéseknek. Ez pedig ijesztőbb, mint bármi az egész világon.
Nem tudok válaszolni neki, hiszen a kérdés is nehezen jut el az agyamig, miközben a halk kis sóhaj cseng a fülemben, amivel levegőért kapott amint elváltunk egymástól.
A második csókot ugyanúgy viszonozza, mint az elsőt, ez pedig nem sokat javít egyébként is kétes helyzetemen, hiszen ezek után mégis hogyan kellene megtalálnom a féket vele kapcsolatban?
Én zavarom össze őt? Akkor én mégis mi a frászt mondjak? Abban nem kételkedem, hogy minden hibám ellenére képes lenne a barátnőm lenni. De én hogyan lehetnék a megfelelő partner a számára?
Halk, mély sóhaj hagyja el a testemet, mielőtt kérésének eleget téve csókolom meg újra az ajkait, amit szinte követel tőlem, de én boldogan adom meg neki. Ha rajtam múlva el sem kellene eresztenünk egymást miután újra közelebb vonom magamhoz a testét miközben még a levegőről is hajlandó lennék lemondani, ha ez azt jelentené, hogy tovább csókolhatom.
A nyelvem lassú táncot jár az övével és szinte szét szakadok azért, hogy folytassuk bármilyen formában mégis elhúzódik mielőtt a nyelve finoman érinti kipirosodott ajkait.
-Igen? És szerinted ha rajtam múlik akkor melyik verziót választom?-kérdezem felvonva a szemöldökeimet. Már attól beindulok, hogy elképzelem ahogy a vékony kis ujjai a nadrágom gombjával bíbelődnek.
Mindkét kezemmel megtámaszkodok a falon és néhány centire eltolom tőle, hogy valahogyan rendezzem egy kicsit magam mielőtt olyat teszek, amit már nem biztos, hogy díjazna az ajánlatával ellentétben.
-Hát azt mindjárt gondoltam..-nevetek fel egy kicsit érces hangon és egy pillanatra a felkaromhoz nyomom az arcom, hogy összeszedjem magam.
Nem segít. Kicsit sem. Hiszen a keze újra végigjárja a testemet, de most nem csak olyan szégyenlősen a karjaimon, mint az előbb, hanem a mellkasomon megy végig lefelé a hasamon. Baszd meg..
Hirtelen kapom el a két csuklóját ezzel megállítva a mozdulatot, de figyelek, hogy ne szorítsam meg túlságosan.
-Mills.. ne kezdj olyanba, légy szíves, amit nem akarod, hogy befejezzek..-emelem rá a tekintetem figyelmeztetően mielőtt lassan elengedem a kezeit. Így sem vagyok már teljesen nyugalmi állapotban.. semmilyen szempontból. Lassan hátrálok el tőle a hátamat nekidöntve a vele szemben lévő falnak. Végig a szemeit figyelem miközben kigombolom a nadrágot és lassan leveszem magamról mielőtt félredobom. Tudom, hogy nem fogunk itt semmi mást csinálni, így a pólómért nyúlok, amit egy könnyed mozdulattal húzok a testemre majd visszaveszem a saját gatyámat mielőtt belelépek a cipőmbe.
Alkaromra terítve a próbált ruhákat lépek hozzá közelebb és az álla alá támasztva a mutatóujjam emelem feljebb, hogy a szemeimbe nézzem.
-Ezt még megbeszéljük.-nem most és nem itt, mert kicsit gondolkoznom kell, de amíg ennyire hergeli az agyamat, addig egyszerűen nem fog menni. Rövid csókot adok még az ajkaira mielőtt elengedem és elhúzom a függönyt, majd intek neki, hogy menjen nyugodtan előttem.

Általában tudom mit miért teszek, de Tommy esetében ez egyáltalán nem igaz. Állandóan összezavar, és olyan dolgokat képes kiváltani belőlem, amire korábban sosem volt példa. Még Damian esetében sem. Bár korábban megtévesztettek a hozzá köthető érzéseim, miután megismertem Tommyt, egyértelművé vált, hogy Damian csak barát. Ahogy az is, hogy Tommy sem lehet több ennél, az életvitelét tekintve. Ez a két fiú annyira megkavart, hogy időközben észre sem vettem, de ellenkezni kezdtem a szerelem ellen. Nem akartam fájdalmat okozni, és nem akartam, hogy valaki engem bántson meg. Egyszerűen félni kezdtem tőle.

Ez az a tiltakozás és védekezés, ami a mai napon megsemmisülni látszik, amikor elkezdek nem törődni a kifogásokkal, amik arra sarkallhatnának, hogy ne lépjem át, azt a bizonyos határt. Ne kockáztassam a Tommyval való barátságunkat, vagy éppenséggel a szívemet, amit könnyedén össze is törhet. Mindez jelenleg semmit nem számít. Hagyom, szinte kérlelem, hogy ajkaimat birtokba vegye, és amikor megteszi ez az a csók, ami még inkább összekuszál mindent, mert annyira tökéletes. Talán könnyebb lenne, ha rossz lenne, ha rádöbbennénk, hogy ez csak a kíváncsiságunk váltotta ki belőlünk, de ennél sokkal többről van szó. Ez a csók érzelmes, túl sokat is mondó, szinte kiáltja, mennyire és milyen régóta vágytunk erre már mindketten. Jól esően beleborzongok, és nem akarom, hogy vége legyen. Úgy érzem, életem végéig itt akarok maradni vele. A karjaiban, az életében, a világában.

Csak egy levegővételnyi időre, és egy buta kérdés feltevéséig eresztem el, de amint kimondom megbánom, hogy így teszek. Én sem tudom mit művelek, és örülök, ahelyett, hogy megválaszolná az ostoba kérdésemet, ajkai újabb csókra hívnak engem. Olyan ez, mint egy vallomás a részéről, mégsem vagyok egészen biztos benne, hogy ő tényleg ezt akarja, vagy csak én ugrasztottam ki a házából, és ezért nem tudott végül megálljt parancsolni önmagának. Nem tudom mi az igazság, de addig akarok kapni belőle, ameddig még lehet, ameddig nem gondolja meg magát ő, vagy én, ezért újra követelni kezdem ajkait, miután azok eleresztik egymást.

A következő csók az a fajta, amely leállítja a légzésemet, aztán megindítja. Megmutatja, hogy életem minden eddigi csókja hamis volt. A hozzám préselődő teste, az ajkamat simogató meleg szája, egy pillanat alatt az emlékembe vésődik és tudom, hogy innentől kezdve nem mondhatok le róla. Ha le is kell, az fájdalmasan fog egyszerre maga alá gyűrni, de ezzel most nem foglalkozom.

- Elképzelésem sincs. Sugallom felé ártatlanul, hogy ötletem sincs arról, vajon milyen irányba folytatná útját a mi kis kalandunk, ha éppenséggel nem egy nyilvános helyen történt volna meg mindez. Valójában meg a titokban vágyakozás arról, hányszor megakartam már csókolni, mostanra nem enged uralkodni magamon, és ujjaim testének szegleteit kezdi el felfedezni, amikor a hasához érve megállítja a mozdulatomat. Egy pillanat erejéig meg is rezzenek, amikor a keze a csuklóm után kap, és tekintetemet az övének szegezem, hogy mégis mi rosszat tettem, de kérdésemre hamar választ kapok, még mielőtt feltehetném neki.
- De én.. Kezdenék bele a magyarázkodásba, mire ráeszmélek, hogy talán tényleg túl messzire mentem, és már magam sem egészen értem mit csinálok. - Oké.. Biggyesztem le ajkam, miután elereszti a kezeimet. Távolodó képe fájdalmasan érint, lábaim meggyengülnek, ezért kapaszkodónak hívom a falat a testem megtámasztására, mielőtt összeesnék.

Miközben vetkőzik, öltözik.. ki tudja már ezt követni.. kivételesen végig a tekintetét keresem, és mélyen a szemeibe nézve próbálom sugallni felé, hogy igyekezzen, mert szükségem van a közelségére, legalább még egy percre, mielőtt kilépünk innen. Mielőtt arcon csap a valóság, és rá kell eszmélnem, jobb lenne örökké itt maradni, ahol csak mi ketten vagyunk.

Megakarom őrizni magunknak ezt a pillanatot, amikor újra közelebb lép, mutatóujjával megemeli az állam és újra megcsókol. Nem olyan, mint legutóbb. Nem az az éhes, vágyakozó csók. Ajkai lágyak és óvatosak, és ha csak egy rövid ideig is élvezhetem, hát megteszem és visszacsókolom.  

Tudom. Tisztában vagyok vele, hogy erről beszélnünk kell, de most képtelen vagyok gondolkodni, és miután utamra enged egyértelművé válik, hogy erre még ő sem áll készen. Még alig teszem ki a lábam a próbafülkéből, amikor pofán vág a valóság, és legszívesebben gyorsan visszabújnék, de már túl későnek tűnik, mert Damian észrevesz.
- Mills! Hát te.. Kezdene bele, miközben felém veszi az irányt a többi haverjával együtt, de hamar lefagy a mosoly a képéről, amikor meglátja Tommyt, aki ugyanabból a fülkéből lép ki, ahonnan én.
- Szóval nincs senki mi? Szögezi nekem a kérdést, még mielőtt bármit is mondhatnék.
- Damian.. Szia.. Figyelj ez nem az, aminek látszik, és ne kezd el kérlek. Kérlelem, mielőtt féltékenységi jelenetet rendezne, amikor már egy ideje nem vagyunk együtt, és bár tudom mennyire beszédes, amilyen állapotban kiléptünk Tommyval a próbafülkéből, nem szeretném az orrára kötni mi van köztünk. Mintha amúgy is tudnám, hogy Tommyval végleg tönkre tettük-e a barátságunk, vagy működőképes lehet-e ez köztünk!?

Nem kellene megtennem. Egy hang a fejemben rendesen üvölt, hogy legyen egy kis eszem és ne tegyem meg. De a másik hang, ami azt mondja, hogy kapaszkodjak a derekába és addig csókoljam ameddig ki nem fulladunk teljesen sokkal hangosabb. Én pedig természetesen engedek is neki, hogy érezni akarom őt. Minden sóhaját, minden érintését amit csak megenged a számomra még akkor is, ha nem tudom, hogy mi lesz velünk ez után. Semmi? Minden? Bassza meg ötletem sincs. Csak azt tudom, hogy mennyire élvezem ahogyan az ajkai az enyémekhez illeszkednek és hogy nem húzódik el tőlem, hanem ahogyan én is úgy ő is egyre többet akar.
Nem tudok neki válaszokkal szolgálni. Talán el sem várja tőlem igazából, hiszen fordított esetben ő sem tudna mit mondani nekem. Legalábbis azt hiszem. Inkább egy újabb csókkal válaszolok neki és szinte el sem bírunk szakadni egymástól. Nem is akarok. Attól félek, hogy amint szétválnánk nyakon vágna a valóság amivel nem tudnék mit kezdeni. Hagyom, hogy az elmém teljesen belekényelmesedjen abba a kellemes, lassú csókba, ami még az agyamat is elolvasztja. Összesimuló testeink szinte mágnesként vonzzák egymást, mégis eljön az ideje, hogy elhúzódunk egymástól.
-Biztos?-kérdezem felvonva a szemöldökeimen. Persze mindketten tudjuk. Mégis azt kell mondjam, hogy messze többet tettünk már így is, mint amit könnyű lenne kitárgyalni, nem akarom tovább rontani a helyzetemet még akkor sem, ha ujjai finoman szántják végig a bőrömet az alsónadrágom felé haladva. Megállítom. Muszáj vagyok. Ha csak egy lenne a sok közül nem érdekelne. De vele nem tehetek meg bármit ami csak eszembe jut.. addig nem amíg nem tudom, hogy mit adhatnék neki cserébe.
Ellenkezését hallva csak alig láthatóan megingatom a fejemet és amikor egy "oké"-val nyugtázza, hogy valószínűleg most én vagyok az okos csak akkor engedem el és hátrálok el tőle. Nem eresztjük egymás tekintetét miközben vetkőzök majd felöltözök. Borzasztóan szeretnék úgy hozzáérni, mintha minden porcikája csakis az enyém lenne. Jelenleg azonban semmi ilyesmiről nincs szó közöttünk, de egy rövid csókot azért megengedek még magamnak... magunknak, hiszen úgy érzem neki legalább annyira szüksége van erre, mint nekem. Elhúzva a függönyt engedem előre és még fut egy kört a tekintetem, hogy vajon valamit itt felejtek-e. Ekkor azonban már meg is üti a fülemet, hogy valaki megszólítja, ráadásul nem egy női hang csilingel fel, így gyakorlatilag azonnal sarkon fordulok és már lépek is ki Mills mögé a homlokomat kicsit összeráncolva.
Ki ez a tag? Amikor kérdőre vonja Millst feljebb emelkednek a szemöldökeim a meglepettségtől, ő azonban azonnal védekezni kezd és ugyan nem mond semmi olyat, amivel hazudna mégis úgy érzem, hogy kicsit megszorul a mellkasom, mert ennyire érdekli, hogy ez az akárki mégis mit gondolhat róla... rólunk... a helyzetről.
-Valami gond van?-kérdezem és belépek Mills mellé átkarolva a vállát. Nem tudom ki lehet ez a kis pukkancs, de az biztos, hogy nem szeretem azt, ahogyan Mills megfeszül miatta. Most éppen le kellene higgadnom.... átgondolnom a történteket, de egyszerűen fortyog az agyam a féltékenységtől és a dühtől, hogy ez a senkiházi ilyen hangsúlyt engedett meg magának azzal a személlyel szemben, aki az egyik legfontosabb az életemben.

Akarom őt. Minden porcikám kívánja, és a kezdetben ellenkezni vágyó részeim is lebontották már a falat. Nincsenek kérdések. Sőt! Mostanra annyira elvesznek, hogy már csak a pillanat és a vágyaink maradnak. A csókjaink, az érintéseink, az összepréselődő testünk, és én annyira élvezem a mámorító ízét. Azt, hogy ajkai az ajkaimon ennyire tökéletesek.

Észnél lehetnénk, legalább én, de nem tudom megállni, hogy ne engedjek utat a régóta bennem lakozó, mostanra feltörő vágyódásomnak. Szükségem van rá. Arra, hogy belé kapaszkodhassak, és ő legyen a támaszom, minden ellenkező hang ellenére is, ami próbál üvöltve figyelmeztetni.

Tényleg nem tudom mi vár ránk, ahogy azt sem mire számíthatok a szándékait illetően, de valahogy most még ez sem tud érdekelni. Csak az, hogy megengedjem magunknak ezt a pár percnyi tökéletességet, amit adni tudunk a másiknak, és ami minden elképzelésemet, elvárásomat felülmúlja. Egyszerűen csak átadom magam neki, és élvezem, hogy szavak helyett édes csókokkal erősítjük meg a másikat afelől, hogy mindketten ezt akarjuk. Ízlelni egymást, egyre csak többet adni és kapni, még akkor is, ha a következmények később lehet mindkettőnket maga alá gyűrnek.

- Azt hiszem mostanra teljesen elfelejtettem már, mi a biztos, és mi nem. A csókjain kívül, amiről tudom, hogy többé már nem akarok lemondani. Ahogy róla sem, de még mindig nem sikerült megfejtenem, hogyan tudna ez működni köztünk. Egyáltalán ő akarja-e, vagy csak én gondolom túl ezt is?

Végül a megálljt parancsoló kezei térítenek észhez, amivel emlékeztet, hogy időközben elfelejtettem fékezni, amitől kissé zavarba is jövök, amikor ráeszmélek, hogy erősen száguldoztam egy olyan irányba, amit még csak nem is ismerek. Elbizonytalanodva dőlök neki a falnak, miközben a távolsága egyre inkább rám nehezedik. Soha nem hittem, hogy valaha ennyire követelőzően fogom érezni, hogy szükségem van a közelségére, hogy majd az tud csak igazán megnyugtatni. Most mégis ez a helyzet, és amikor újra megcsókol valami azt súgja ez már nem fog megváltozni.

Zakatoló szívvel, és egy apró félmosollyal lépek ki a fülkéből, bizakodóan, abban reménykedve, hogy lehet közös jövőnk, amikor hamar szertefoszlanak az illúzióim Damian képét meglátva. Feszengeni kezdek,  és a túl hamar hozzánk csatlakozó Tommy sem segít ebben, akinek karja átkarolja a vállam. Damian szemöldökei pedig azonnal a magasba szöknek, és nem kell neki sok idő, hogy szapulni kezdjen.
- Nem is tudom. Mills? Van gond? Csak, mert tudod nem hittem, hogy pont egy próbafülkében lehet megkettyinteni téged. Bár terjengenek rólad pletykák, de soha nem gondoltam volna, hogy egy lealacsonyodott kurva válik belőled. Aljas, győzelmet aratott vigyor jelenik meg a képén, amit hamar letörlök az arcáról egy hatalmas pofonnal.
- Szánalmas vagy! Tudod sajnálom, hogy valaha is azt hittem érdemes kezdeni veled! Egy öntelt pöcs vagy, akinek megsértettem az egóját, és most nem tud mit kezdeni vele. Nem ezt kéne mondanom, valójában semmit sem érdemelne, mégis borzasztóan fáj, amiért a valamikori legjobb barátom hasonlókat vág hozzám. Miután megigazítja az arcszerkezetét, szavait már nem hozzám, hanem Tommyhoz intézi, megpaskolva annak mellkasát.
- Tudod haver, a helyedben nem fűznék hozzá sok reményt. Néz rám undorral a képén, mint aki teljes mértékben leírt volna már engem.
- Ez a csaj csak szórakozni szeret. Kipróbál, megrág kicsit.. aztán, amikor megunt, eldob. És a legszebb az egészben, hogy még megbaszatni sem hagyja magát. Bár a jelek szerint legalább neked ez összejött. Komolyan nem értem mi ütött Damianbe, mivel ezt az arcát még sohasem láttam. Árad belőle a gyűlölet, miközben a szavaival egyenesen belém mar. El sem tudom képzelni Tommy most mit gondolhat rólam.
- Te nem vagy normális Damian! El is hiszed, amit mondasz? Mert komolyan nem értem honnan veszel ennyi baromságot. Úgy érzem itt helyben elsüllyedek szégyenemben, és nem az én hibámból adódóan, hanem a féltékenykedő exem, állítólagos egykori legjobb barátom miatt, aki számomra egy igazán fontos személy előtt kezdte el a lejáratókampányát. Csak bízni tudok benne, hogy Tommy nem ez alapján fog a későbbiekben megítélni.

Nehéz lenne megmondani, hogy éppen melyikünk áll nagyobb háborúban saját magával, a józan eszével, mindennel amivel eddig sikerült gátat szabnunk az ilyen megmozdulásoknak. Most azonban, hogy megtettük hogyan álljuk meg legközelebb? És én hogyan legyek okos ebben a helyzetben? Nem bánthatom meg Mills... még egyszer nem... az előző alkalommal sem szándékosan tettem, akkor is éppen azt akartam kipuhatolni, hogy vajon ő is úgy vágyik-e rám, mint én rá. Csak az egy kicsit féresiklott.
Most azonban hagyja, hogy birtokba vegyem, az ajkait csókoljam, a testét öleljem miközben a keze minden gátlás nélkül vándorol a testemen. Akarom őt, hagyhatnám, lehetnék hülyébb. Valahol azonban nagyon mélyről megszólal a sziréna, hogy nem mehetek tovább és még azon a ponton kell visszafordulnom, ahol még meg bírom tenni. Pengeélen táncol az idegrendszerem és szinte megkapja az utolsó lökést, de még időben fújok visszavonulót bármennyire is tiltakozik ezellen minden vágyam.
-Értelek..-bólintok. Én tényleg próbálok jófiúként játszani, de nem sokat segít rajtam ahogyan a keze végigsimít és talán az utolsó megmaradt idegsejtem sikolt fel, hogy állítsam meg mielőtt tényleg olyat teszek amit megbánok még akkor is, ha ő csalogatta volna elő belőlem.
Sóvárog érte minden egyes porcikám és szinte beledöglök, hogy nem ér egymáshoz a bőrünk, de tényleg szinte kényszerítenem kell magam arra, hogy maradjak észnél. Gyakorlatilag fellélegezni sincs időm azután, hogy kilépünk a fülkéből nem hogy gondolkozni, hiszen hamar megüti a fülemet egy párbeszéd, ami kicsit sincs kedvemre. Soha nem voltam igazán az a típusi srác aki a kisugárzásával el tudja ijeszteni a többieket.. őszintén szólva szerintem nem is verekedtem még soha.. na jó de... Lita-val.. 5 évesen egy plüssért.
Most mégis úgy lépek be Mills mellé, mintha lenne bármi közöm az ügyhöz.. mondjuk van is... Mills a barátom és nem fogom hagyni, hogy valaki így beszéljen vele. Átkarolva a vállát lépek be mellé jelezve, hogy nem túl jópofa, hogy ekkora arccal nekimegy egy lánynak, de a jelek szerint éppen az ellenkezőjét érem el és még olajat is öntök a tűzre a jelenlétemmel.
Lassan engedem el Millst és fonom össze a mellkasom előtt a karjaimat miután leraktam az egyik összehajtott kupac tetejére a korábban próbált ruhákat. Fokozatosan komorul el a tekintetem, de hiába nyitom szóra a számat, hogy elküldjem a srácot a bús picsába Mills keze gyorsabban eljár és egy hatalmas pofonnal rakja jobb irányba a srác viselkedését. Mármint remélhetőleg.
Ezután a figyelem rám szegeződik és ahogy a mellkasomat érinti úgy lököm is el magamtól a kezét.
A szavai egyre jobban felpumpálják az agyamat főleg, amikor némi kétségbeesést vélek felfedezni Mills válaszában. Lassan ökölbe zárulnak az ujjaim és kicsit jobban kihúzom magam. Majdnem 190 centi magas vagyok, így ritkán találkozok olyannal akire nem lefelé kell néznem és ez most sincs másként.
-Tudod, haver kurva ritka, hogy valaki pont olyan alacsony legyen, mint az IQ-ja de mégis itt állsz élő példaként. Jobban tennéd, ha befognád a pofádat, mert kibaszottul rossz embernek próbálsz mocskolódni.-már látom a feje fölött elindulnak felénk a biztonságiak az összeszólalkozás hallatán.
-Kérj tőle bocsánatot. MOST.-nyomom meg a mondat végét mire csak egy önelégült vigyort kapok válaszként.
-És ha nem?-kérdez vissza. Én alapvetően egy nyugodt ember vagyok, de bevallom őszintén sikerült maximálisan kihoznia a sodromból. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban attól, hogy ököllel olyat verek le neki, ami a csövön kifér. Első ütésnek nem is olyan rossz. Őt sikerült egyenesen beleütnöm egy biztonságiőr karjaiba, de közben egy másik már engem is karon fog, hogy szétrángassanak minket. Rivera büszke lesz... azt hiszem.
A bolt elé kivezetnek minket és elkezdenek két irányba különterelni minket miután mindenki megígérte, hogy nem lesz több baj el is engednek minket.
-Iszunk egy jeges kávét?-kérdezem egy könnyed mosollyal Millst miután végre visszakeveredtünk egymáshoz, mintha mi sem történt volna.

Eszeveszett harcot vívhat az eszünk és a szívünk egymással, amikor végül fölénk tornyosul a vágy, ami már olyan régóta csábított talán mindkettőnket. Mert ezek az érintések, a csókok, amiket vele élhetek át, azt súgja, hogy soha nem akartam még valamit, és valakit ennyire. Ezután meg mégis hogyan lennék képes leállni, megfosztani magam tőle?

Már túl régóta tart, hogy csak őt látom magam előtt. A szemeit, a mosolyát, vagy a lazaságát, amivel legtöbbször lehengerel. De ha ezután rá gondolok, már a derekamra simuló keze, a csókja, - ami az ajkaimon tökéletes - fog elsőként eszembe jutni. Majd hiányozni, mert maga az emlék már kevés lesz. Igen! Azt akarom, hogy újra a karjaiban tartson, és minderre ne csak visszaemlékezni legyen lehetőségem.

Amikor azt mondja ért, legbelül szinte nevetek, hiszen hogyan is érthetne, amikor még én magam sem tudom mi mit követ, és egyáltalán van-e értelme annak, amit mondok. Mostanra ugyanis teljesen elvesztettem a józan gondolkodásomat, az okos és megfontolt önmagamat, akinek nem kalandoznának el a kezei, amolyan felfedező útra indulva a felsőtestén, egészen az alsógatyája felé közeledve.

Igazán veszélyessé válok mellette, szinte követelőzővé, aki nem ismeri a higgadtságot, akinek észrevétlenül a gondolatába szállt egyfajta érzés, mintha mindez járna neki. Még szerencse, - igazából engem is meglep - hogy viszonylag egyikünk kezelni tudja ezt a felfokozott helyzetet. Mert most ő az, aki kordában tudja tartani azt, ami kérhetetlenül érintést, és még többet követel.

Amikor eltávolodik tőlem, egyszerre érkezik a felismerés, hogy ott maradtam, - alig pár lépésnyire ugyan - a vágyaimmal, amelyek annyira akarják őt, hogy képes vagyok beleremegni egyetlen pillantásába is. Majd amikor újra közelebb lép, a sóhaja, és a lágy érintése, újabb csókja a számon, megint csak azt üzenik, hogy bármire képes lennék, ha ő kérné.

Végül a valóság úgy arcon csap, hogy feleszmélni sincs időm, pedig szívesen választanék most egy kerülőutat, ami odavezet vissza, ahol csak mi ketten léteztünk. Azonban a való világ nem ilyen.  Az mindig talál lehetőséget arra, hogy elrontsa a boldogságod, hogy emlékeztessen arra, korántsem egy tündérmese az életed. Ez pedig most Damian képében jelenik meg, tele mocskolódással, vádaskodással, ami végül egy pofonnal ér véget. Érhetne legalábbis, ha nem érezné, hogy ennyi még nem volt elég, és nem akarna jó tanácsokat osztogatni Tommynak.

Tehát hiába a pofán verés, mert végülis mi fáj jobban? Damian fájdalma idővel elmúlik, de nekem sokkal jobban fáj a szégyen, amit az egykori legjobb barátom - volt pasim - képes kiváltani belőlem. Tommy védelmező szerepe meg aligha hiszem, hogy érne bármit is, - maximum olaj a tűzre - bár jól esik, amiért ennyire törődik velem. Ugyanakkor Damian szavai csak megerősítenek abban, hogy aligha számíthatok bocsánatkérésre, azonban Tommy viselkedése már meglep. Nem emlékszem, hogy láttam volna bármikor megütni bárkit, ez nagyon nem rá vall, és nem vagyok büszke, amiért ezt miattam tette meg. Mégsem vagyok képes megszólalni, csak automatikusan a számra emelem a kezem, mintha abból bármi hang kijönne.

Én nem akartam ezt, a legkevésbé sem vágytam erre a balhéra, főleg miután tudom, hogy mennyire fontos lenne beszélnem a korábban történtekről Tommyval. Most mégis odáig fajul a helyzet, hogy mindenkit egyöntetűen utasítanak ki a butikból, nem törődve a magyarázkodással, ki kezdte, vagy kinek a hibájából indult az egész. Én igazából magamat vallanám bűnösnek. Mert én érzem leginkább felelősnek magam a két fiú viselkedéséért, és miután kikeveredünk a biztonsági őrök rángató kezei közül, hirtelen egyáltalán nem tudom Tommy kérdését hova tenni. Most tényleg képesek vagyunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Nincs egy kérdése, egy káromkodása, igazából bármi, ami a kiakadását mutatja?
- Persze. Miért ne? Válaszolom, aligha meggyőzően, de képtelen vagyok az arcába mondani, hogy mutasson már ki valamit a szavaiban is, és ne csak a cselekedeteiben. Ha más nem, újra képébe kapja a jegeskávét, - mert ez az első, ami eszembe jut erről - amennyiben nem képes legalább kifejezni azt, mi zajlik le most épp benne.

- Sajnálom az egészet. Meg a nadrágot is, pedig jól állt. Teszem végül hozzá, miközben a kávézó felé haladunk, mert képtelen vagyok befogni, és szörnyen érzem magam az elmúlt pár perc miatt. Talán jobb lenne hazamenni, és elfelejteni az egészet.

Vannak olyan helyzetek az életben, amikor tudod, hogy mit kellene vagy inkább pontosabban mit nem kellene csinálnod, alaposan mérlegeled a helyzetet majd fogod magad és a szöges ellentétét teszed végül. Ahogy az ajkai az enyémekre simulnak a pulzusom egyszerűen az egekbe szökik. A parfümjének illata egyszerűen megbódítja az agyamat és a maradék józan eszemet, ami valljuk be már eddig sem volt túl sok, egyszerűen megsemmisíti.
Néhány percre egymás karjai között egyszerűen megszűnnek a kételyek és hiába veri a koponyámat belülről megannyi megválaszolhatatlan kérdés nem tudok másra gondolni csak arra ahogyan a keze a testemet érinti és hogy mennyire szeretnék ebből még többet kapni és érezni. Egy fasz vagyok. Talán nem kellett volna hagynom, hogy idáig fajuljon a helyzet, úgy hogy közben nem ígérhetek neki semmi biztosat mert belül sérült vagyok, nem más, mint egy érzelmileg elhanyagolt gyerek, aki nem mer kötődni, mert egyszerűen retteg attól, hogy nem talál majd viszonzásra. Mégsem tudok megálljt parancsolni se magamnak, se a tetteimnek, egyszerűen csak a közelében akarok lenni, érezni a bőrét az enyémen, hallani a sóhajait és látni a csillogó vágyat az íriszeiben. Meg akarom őt kapni és el akarok tőle venni mindent, amit csak nekem adhat, hogy megőrizhessem és valamit az életben először igazán csakis a magaménak tudhassak. Ő kell nekem... úgy, hogy senki más ne kaparinthassa meg.
Mégsem jönnek ki a számon a gondolatok, a vallomások, pedig megkönnyíteném velük mindkettőnk helyzetét. Tudom, hogy csak rám vár, hogy én készen álljak, de ez a pillanat még nem jött el.
Csak elhúzódunk egymástól, mély levegőt véve, harcolva az önuralomért, aminek ma igencsak hiányát szenvedjük, de nem tudnám azt mondani, hogy bánom. Hiszen még így is csak többet akarok belőle.
A tompa zúgás a fülemben csak akkor ér véget, amikor kilépek a próbafülkéből és valami egészen más veszi át a helyét. Féltékenység. Düh. Dac. Sosem voltam agresszív típus, de ez a srác kezdi elég erősen kihúzni a gyufát, mert éppen azt a személyt bántja, aki az egyik legfontosabb az életemben. Nem akarok beleszólni, hiszen nem érzem azt, hogy jogom lenne hozzá, de amikor még a hangosan csattanó pofon is kevésnek bizonyul egyszerűen nem marad más választásom csak közbeavatkozni, főleg amikor a srác már nekem célozza a mondandóját. Az én nőmre senki ne merjen ilyeneket mondani. Mármint Mills nem az. De lehetne. A faszom. Igazából rohadtul senki ne merjen nekem így beszélni róla.
Életemben először nem a szám jár gyorsabban az eszemnél, hanem a kezem. Nem szoktam verekedni, nem az én műfajom, de ma egyre többször keresztezem a saját elveimet, de még csak azt sem mondhatom, hogy bánom. Meglehetősen jobban érzem magam attól, hogy megütöttem a nagyszájút, még akkor is ha ennek az a vége, hogy kitessékelnek minket az üzletből, legalább megtettem amit a haza megkövetelt. Mills arcán még mindig zavarodottság van és szinte leolvashatóak a kérdések. Őszintén? Millió dolog fordul meg a fejemben, de mégis csak annyit kérdezek, hogy iszunk-e egy jegeskávét.
-Fasza.-bólintok és átkarolom a vállát miközben elindulunk a kávézók irányába. Ez a Kershaw taktika. Mosolygunk és tovább megyünk ahelyett, hogy kibogoznánk a problémákat és megoldanánk őket. Egy idő után úgyis megoldódnak maguktól... ha meg nem... akkor meg pláne kár velük foglalkozni.
Kérdően pillantok rá, amikor megszólal.
-Nincs miért bocsánatot kérned. Nem tudom ki volt az a fasz, de gondolom nincs is közöm hozzá. Gatyát meg majd veszek máshol.-vonom meg a vállaimat.
-Remélem, hogy nem baj, hogy megütöttem. Sosem szoktam ilyet csinálni, de nem hagyhattam, hogy így beszéljen veled. Nem mintha nem tudnád megvédeni magad..-magyarázkodok neki. Nem biztos, hogy volt jogom beleszólni a dologba, de már megtettem szóval mindegy is.