Szerintem belül mindketten tudtuk, hogy egyszer végre eljön ez a pillanat. Mert tagadhatunk mi minden érzést, attól még jó ideje nem csak barátként gondolunk a másikra. Én legalábbis, bár nehezen vallottam be magamnak, semmi esetre sem tudom többé Tommyt csupán a barát zónába sorolni. Ő valahogy képes az eszemet olyan módon elvenni, hogy már én magam sem tudom mit csinálok, mégis annyira jó. Akkor is, ha felelőtlen, mert valljuk be kétségkívül az, ahogyan újabb csókba hívjuk a másikat.

Ott kering körülöttünk számtalan kérdés, amiről később muszáj lesz beszélnünk, de egy ilyen felfokozott helyzetben képtelen vagyok most ezzel foglalkozni. Helyette kiélvezek minden pillanatot, minden érintést, hiszen ebből már sosem lesz elég. Ezért is szakadok el olyan nehezen tőle, ezért kúszik a bőrömbe már most a hiánya, miközben visszatérítjük magunkat a valóságba. Abba a valóságba, ahol a múltam köszön vissza. Damian. Átkozottul szidom magamban most az égieket, amiért ennyire bekavarnak a boldogságomba. Ráadásul olyan rohadtul, hogy az már szégyenteljes.

Nem kéne az exem szavait magamra vennem, jobban tenném, ha egyszerűen elsétálnék, de olyan mértékű dühöt érzek iránta, amiért a szájára vesz, hogy a kezem előbb mozdul, mint mielőtt átgondolhatnám a tetteim. Ott az a bizonyos pofon, amiről korábban Tommyval szót ejtettünk, de egy egészen más formában. Nem Tommy kapja, és még csak nem is szemtelenségért csattan Damian arcán, hanem a megalázó viselkedéséért kapja. Azt meg már végképp nem tudom felfogni, ennyi miért nem elég neki, és miért érzi szükségesnek, hogy beleálljon Tommyba.

Igazából minden olyan gyorsan történik ezután, hogy egyszerre képedek el Tommy Damian arcába mért ütésén, és kapok észbe, miközben már a biztonsági őrök taszigálnak ki minket az üzletből. Teljesen kivagyok ettől, és már előre látom, hogy a suliban ez lesz a fő téma, valami egészen más változatban, mint ami valójában itt történt. Szex egy próbafülkében, és Damian a becsületemet megvédve kelt a védelmemre. Már most rosszul vagyok, ezektől a hazug szavaktól, de egy gimnáziumban szárnyra kapott pletyka sosem jelent jót. Egyre csak csűrni és csavarni fogják, egészen addig, hogy az már valami nagyon elbaszott dolog legyen, ha nem lenne az már önmagában is.

Igen, összezavarodtam, de ki ne lenne teljes zavarban, amikor a történtek fényében Tommy úgy viselkedik, mintha semmi sem számítana. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ő milyen. A "csak lazán" is lehetne az ő jelmondata, én meg hozzá képest, holott nem vagyok egy magába forduló ember, de nem tudok csak úgy mindent elengedni, pláne nem elfelejteni. Ugyan mondhatnám én is leszarva mindent, hogy fasza.

Valami hasonló hangulatban haladunk tovább, amikor hiába a vállamat átkaroló kéz érintése, a szörnyű érzés nem csillapodik, így bocsánatot kérek annak ellenére, hogy itt aztán most mindenki belepakolta a magáét annak érdekében, hogy ez ennyire elcseszett legyen.
- Rendben. Csak ennyit felelek, mert bánt, amiért úgy érzi nincs köze hozzá, hogy ki Damian. Az a vállrándítás meg egyenesen szíven üt.
- Láthatóan én sem voltam a helyzet magaslatán. Vonom meg végül hozzá hasonlóan, én is a vállamat, mert valljuk be kik vagyunk mi egymásnak, hogy beleszóljunk a másik életébe.
-Inkább felejtsük el. Talán ez lenne a legbölcsebb, mert végülis látom rajta, hogy nem igazán fáj a foga ehhez a beszélgetéshez, és valahogy nekem is elment a kedvem az egésztől. Megisszuk azt a jegeskávét, elköszönünk egymástól, aztán utána megint jöhet a nem beszéltük meg a dolgainkat életérzés. Ez megy a legjobban nekünk, és tudom, hogy az egész nap így fog zajlani annak ellenére, hogy pár perce még, mint két szerelmes vallottunk színt az érzéseinkről. Tettekben, de a beszéd már nem a mi terepünk.