Annak ellenére, hogy pár hónappal ezelőtt a katonák közt éltem hetekig, elraboltak, majd Freddie megmentett, még most se álltam le igazán az ottani ügyek utáni nyomozással. Még mindig gusztustalannak tartom azt, ami ebben az országban -meg gondolom máshol- folyik. Korrupció, sikkasztás és egyéb finom hazugságok, melyeket igen nehéz megfejteni, legfőképp nagyon veszélyes utánuk járni. Én mégis ezt csinálom. Bolond lennék? Meglehet. Azon se csodálkoznék, ha a CIA egy szép napon berúgná a lakásom ajtaját és kinyírnának, amiért olyan ügyekbe próbálok belenyúlkálni, melyekbe nem kellene. Így keveredek egy cég vezetőjéhez is, aki bár igen jó álcával ruházta fel magát, hogy mindenki csak egy szimpla üzletembernek lássa, nekem mégis sikerült szagot fognom, hogy bizony nagyon sok piszkos ügyhöz is köze lehet. Ezek nem tények, puszta feltevések, de ma épp azért jelentkeztem be hozzá egy interjúra, hogy kiderítsem, van-e valami alapjuk. Az egyetlen bibi az egészben az, hogy kétlem, hogy bármit is őszintén elmondana nekem. Óvatosak és ravaszak az ilyen emberek, ergo nekem is legalább olyan rafináltnak kell lennem, ha jutni akarok ma valamire. Az épület előtt kiszállok a taxiból és miután megigazítom a kosztümöm, már sétálok is befelé. A földszinti recepciónál bejelentkezek, ahol egy nő barátságos mosollyal közli, hogy egy őr fel fog kísérni a megfelelő emeletre, ott pedig a kolléganő majd tovább vezet, de persze előtte át kell mennem a fémdetektoros kapun, hogy nem-e szorongatok az apró táskámban egy revolvert vagy valami huncutabb fegyvert. Természetesen nincs nálam ilyesmi, így aztán tovább is engednek, azaz a nagy szekrény méretű pasi int, hogy kövessem. Meglehetősen furcsállom, hogy biztonsági őrrel kell lifteznem, hiszen ez is csak még gyanúsabbá varázsolja az egészet, nem beszélve a kapuról és a motozásról, ami azt követi. Gondolom a fő főnök kicsit félti az életét, a titkait vagy mit tudom én mit, bár igazság szerint az ilyen nagy cégeknél sűrűn előfordul, hogy ilyen intézkedésekkel védik magukat és a személyzetet. -Szép épület.- szólalok meg a hatodik emeletnél járva, de az őr még, csak nem is pislog, hogy egyáltalán érzékelte volna, hogy mondtam valamit, így aztán tovább bámulom magam -vagy épp a mellettem ácsorgót- a liftajtó tükröződő felületén. Izzad a tenyerem, ami nem jelent mást, mint azt, hogy izgulok. Miért? Mert ma, ha ügyesen kérdezek, talán olyasmire is kaphatok választ, amit egyébként hetekbe vagy hónapokba tartana kideríteni. Csak ügyesnek kell lennem. A lift csilingel egyet, az ajtó kinyílik, az őr pedig egy kézmozdulattal jelzi, hogy akár el is indulhatok. -Köszönöm. További kellemes napot!- mosolygok a mufurc férfira, aki most se szól egy mukkot se, se egy "törd össze magad" se egy "fordulj fel", csak bámul rám, majd megnyom egy gombot a liften és eltűnik az összecsukódó fémajtó mögött. Pár pillanatig még ácsorgok ott, végül elindulok a folyosón az asztal felé, ahol ott ücsörög egy szőke hölgy. -Üdv. Miss Edwards vagyok. Időpontom van, ha minden igaz.- mosolygok a nőre, aki láthatóan nem olyan robot, mint a biztonságis pasas, de azért az ő mosolyától se ragyogna fel a nap, ha ilyesmi lenne a függvénye annak, hogy süssön-e vagy sem. -Kis türelmét kérném, addig foglaljon helyet.- mutat az egyik kis bőrfotelra a fal mellett, én pedig biccentek egyet és lehuppanok. Meglehetősen nehézkesen indul ez az egész, hiszen már fél órája ide értem, de még mindig ott tartok, hogy ülök egy ajtó előtt, amihez nehezen lehet oda jutni. Nem baj, a lényeg, hogy célegyenesben vagyok. Percek kérdése és kezdődhet a menet.
A cégek védelme, a vállalati szféra az én nagy világom a Riddle & Hopkins ügyvédi irodán belül, ebből kifolyólag számtalan üzletember keres fel, és az apám is szélesíti az ügyfeleim körét a sajátjaival. Két hete utaztak el, de már lassan egy évnek tűnik, mert minden az én nyakamba szakadt. Nem értem, hogy képes az öreg elirányítani egy ekkora birodalmat, és még otthon is megfelelni az anyám kéréseinek. A vacsora óta még Serenával sem váltottam egyetlen szót sem, mert a munka száz százalékosan kitöltötte az életemet. Aimee terhessége csak a betetézője volt a hétköznapjaimnak, de azt hiszem mostanában már könnyebben megy a kommunikáció is. Nem voltunk felkészülve a szülői feladatokra, főleg nem úgy, hogy a drága őseim más szeretnének az oldalamon látni hónapokon belül. A házasságra mindenképpen vissza fogunk térni, de a mai téma nem is ez. Két nappal ezelőtt egy furcsa telefonhívást kaptam az egyik régi ismerősömtől, Anthony Marquez-től. A kedves úriember régi ügyfelünk, már mondhatni az alapítás óta lojális hozzánk, de most nagy szarban van, és az nem kifejezés. A rövid, ám velős kérés, hogy még aznap este találkozzak vele rányomta a bélyegét a többi napomra. Nem gondoltam volna, hogy a karácsonyi előtti időszakban azzal leszek elfoglalva, hogy kihúzzam a csávából, ahova az elmondása szerint nem is az ő hibájából csúszott bele. A lényeg azt takarja, hogy a Marquez Optik lencséit a dél-amerikai országokba szállítják illegális fegyverkereskedelmi célokkal, miközben a külcsín a világnak az, hogy az új orvosi kutatási célokra szervezkednek a déli tájakra, és emiatt ugrott meg a megrendelések száma is. A vállalat képviselőjeként el kellene tüntetnem a nyomokat, és eloszlatni a kételyeket, de úgy nehéz lesz, ha a New York Times vezetőhírei között kiemelt szerepet kap az ügy. Már az apám is telefonált, hogy mi ez a félreértés, és megkért, hogy körültekintően járjak el, mert ebbe mi is belebukhatunk. Köszönöm szépen, nincs elég nyomás rajtam, még ez hiányzott az életemből. A mai napra egyeztettünk egy nagyobb meetinget, de végül Anthony kinyögte, hogy igent mondott egy riporternek, mert úgy látta jónak, ha szimpatizálni kezd a médiával. Menten elájultam, és a reggeli készülődésemnek egy jól irányzott balta lett a vége, mert majdnem szétbaszott az ideg a manhattani lakásom közepén. A titkárnőmmel közöltem, hogy mondjon le minden délelőtti ügyfelet, mert nem lesz időm másra, és kérjen elnézést tőlük. A héten még golfoznom is kéne, de ha ez elhúzódik, akkor esélyesen aludni sem fogok, és az irodában töltöm az éjszakáimat. A háromrészes öltöny, a keményített fehér ing, és a sötétkék nyakkendő az eleganciát sugallja, de az én esetemben most inkább a megbízhatóságot jelképezné, amivel lehet így is elkéstünk már. Megmondtam a barátomnak, hogy nélkülem ne nyilatkozzon, és semmilyen kérdésre ne válaszoljon, ha nem muszáj. A biztonsági hálón hamar jutottam át, szinte kitárták előttem az ajtókat, és most az ablak előtt állva vakargatom az államat. - Mi lesz, ha rákérdez a kolumbiai kapcsolatokra Noah? Nem szeretnék nyilatkozni, de már igent mondtam az interjúra. Tudom, hogy őrültnek tartasz, de a némaság egyenlő azzal, hogy beismerem a vétkemet. Több ezren haltak meg miattunk, ha nem is közvetlenül, de közvetett módon igen. A legutóbbi szállítmányunkat át kellett irányítanom az USA-ba. – dörzsöli meg az orrnyergét a kopaszodó, ámbár sármosnak mondható férfiú, aki csak öt évvel idősebb nálam. A hátam mögött fűzöm össze a kezeimet, és egy nagyot sóhajtok, de nyugodt maradok. - Majd én válaszolok, neked nem kell beszélned Tony. – jegyzem meg, és mikor bekopog a titkárnő, hogy Ms. Edwards megérkezett, akkor intek, hogy kísérjék be. - Ne lássa rajtad, hogy van mivel megfognia, megértetted? – szigorúan mérem végig, és ha nyílik az ajtó, akkor megvárom, hogy bejöjjön az ifjú titán, és amint bezáródik mögötte a nyílászáró, akkor lépek oda, és a kezemet nyújtom felé. - Ms. Edwards, a nevem Noah Hopkins, és a cégvezető Anthony Marquez. – gyengéden, de mégis határozottan fogom meg a kezét, és egy alig észrevehető csókot lehelek rá, miközben lassan futtatom végig rajta a tekintetemet.
Ahogy végre kitárul előttem az az ajtó, kicsit úgy érzem, mintha ez átvitt értelemben is igaz lenne. Hiszen már az is nagy dolog, hogy egyáltalán fogadnak, mert ugye megtehették volna azt is, hogy egyszerűen elutasítanak és kész. Nem kellene itt kerülgetnünk a forró kását, mert gyanítom, ez fog ma itt végbe menni. Konkrét információt kétlem, hogy ki tudnék csikarni belőlük, vagy adná ég, egy vallomást, de mindent meg fogok tenni azért, hogy megtudjak valamit. Nagy előrelépés lenne az ügyben, de még akkor se fogom föladni, ha nem jutok ma semmire. Volt szerencsém -avagy balszerencsém- eltölteni jó pár hetet odaát, ahol a saját katonáinkat a saját hazájuk szívatja, akiért elvileg harcolnak, akit képviselnek, aki miatt ott kell lenniük. Sokan elképzelni nem tudják, hogy mi folyik ott, milyen körülmények között élnek és teszik a dolgukat a mi hőseink. Értem én, hogy nagy pénzekről van szó de, ha kormányilag elsikkasztják a nagy részét, akkor ne csodálkozzanak, ha mostanra már lasszóval kell fogniuk az újoncokat. Mégis ki képviselne odakint egy olyan kormányt, aki a saját hazáját elárulja? Freddie és a többiek jó emberek és nem ezt érdemlik, én pedig akkor se fogok megállni, ha megfenyegetnek maximum, ha eltesznek láb alól. De még arra az esetre is van biztonsági tartalékom, hogy tutira napvilágra kerüljön minden, amire jutottam. Az embereknek jogunk van erről tudomást szerezni és akkor, talán lesz olyan, aki folytatja azt, amit én elkezdtem. De azért remélem, nem fognak kinyírni. -Nagyon örvendek és köszönöm, hogy fogadnak.- fogok kezet előbb Mr Hopkinsszal, majd Mr Marquezzel is és ügyelek rá, hogy a kézfogásom olyan legyek, amilyennek lennie kell. Hiszen köztudott, hogy sok mindenről árulkodhat. Leginkább arról, ki milyen jellem: teszetosza, gyenge vagy épp határozott és céltudatos. Én pedig leginkább az utóbbi vagyok, hiszen ma azzal az elhatározással jöttem ide, hogy információt szerzek erről a vállalatról, mely vezetőjének a füle mögött nem kevés vaj található. Mi sem bizonyítja ezt számomra jobban, mint az, hogy nem mert -vagy ennyire nehezére esett volna?- egyedül fogadni. Bár engem cseppet sem zavar, hogy esetleg nem pont vele kell majd társalognom, de mindenképp felér egy "összetojtam magam" vallomással. -Még nem volt szerencsénk találkozni, de igen sokat hallottam önről.- pillantok Mr Hopkinsra, akiről köztudott, hogy remek ügyvéd és azt hiszem bátran állíthatom, hogy minden jóravaló -vagy épp sáros- céget tuti biztos, hogy ő vagy az ügyvédi irodája képvisel az államban. Remek beszélőkével áldotta meg az ég, ergo fel kell kötnöm a szoknyámat. -Részemről kezdhetjük is, ha nincs ellenükre. Isten őrizz, hogy órákig raboljam az idejüket.- mosolygok hol az egyikre, hol a másikra és természetesen magamra öltöm a legbájosabb külsőmet. Azt hiszem, sokszor így ijesztőbb lehet egy ilyen helyzet, mint, ha valaki zavarban van és pironkodva teszi fel a kérdéseit, így viszont üvölt rólam, hogy elszánt vagyok és nem lesz könnyű dolguk. Még akkor sem, ha csak egy apró, törékeny nő vagyok.
Nem örülök neki, hogy Tony seggét nekem kell védenem ebben az ügyben, de már régi barátunk, és apa megölne, ha elveszítenék egy ekkora ügyfelet. A háttérben zajló ügyletek nem érdekelnek, nekem azt kell elhitetnem a nagyvilággal, hogy semmi köze a fegyverkereskedelemhez, márpedig, ha bizonyítékot szerezne bárki is, akkor onnan tuti biztosan mennénk mindannyian a süllyesztőbe. Szeretem a munkámat, és élvezetemmel is csinálom, de most a magánéletem is a tetőfokára hágott, és nem akarom, hogy minden összeomoljon, mint a kártyavár. Sokkal hamarabb jöttem a találkozóra, mint a kis újságírónk, akiről szépeket, és jót is hallottam eddig, de soha ne becsüld le az ellenséget. Az információgyűjtésem sikerrel járt, és már tudok egy és mást róla, ha kell be is vetem, de ne menjünk elébe a dolgoknak. Nem szeretem a falra festeni az ördögöt, ha nem muszáj. A titkárnő bekíséri a fiatal hölgyet, és elsőként megyek oda hozzá, hogy bemutatkozzam. - Ez a munkánk része. – nem ismerhet annyira, hogy tudja ez a mosoly halálos is lehetne a részemről, de a kézfogása kellően határozott. Nem tutyimutyi alak, és ez tetszik így első látásra. A pillantásom végigfut a dekoratív női alakon, ugyan nem teszem szóvá, de megnézem magamnak. Vakságot nem fogadtam, és ha ilyen emberek esküdnek fel a média világára, akkor jó lesz vigyázni. Tony arcán látom, hogyha nem lennék mellette, akkor az első kérdés után megtörne, de még szerencse, hogy nem ő a szószólója a mai napnak. A formaiságokon túljutva, az első észrevétele felém reppen. - Igazán? Én nem tudom elmondani ugyanezt kegyedről. Talán a korkülönbség teszi, vagy az, hogy már egy ideje a szakmában vagyok. – jegyzem meg, és megigazítom az egyik felső gombomat az öltönyömön. - Új még az újságírók között, vagy már esetleg járt nyílt terepen is…nem tévedek, hogy a háborús közvetítés a szenvedélye Ms. Edwards? – kínálom hellyel, miközben már puhatolózom is, nem baj, ha kicsit érzi a vesztét, innen vagy kinyitja a száját, vagy a finom oldalon, hátulról próbál majd információt kiszedni belőlünk. Remélem felkészült rá, hogy nem lesz egyszerű dolga. - Nem kell félnie, időnk, mint a tenger, és a barátom is ráér. Megkínálhatjuk esetleg egy kávéval, vagy teával, víz? – sorolom fel az általános kínálatot, megtámasztva a kezemet a saját székemen. - Milyen ízlése, vagy hogyan issza a kávét? – remek indítás Noah, elég egy pillantást vetnem a barátomra, aki már becsinált maga alá, és az egyik tollal szórakozik. - Ha gondolja közben fel is teheti az első kérdését. Hallgatjuk, a mi fülünk az ön száján van. – ragadozó módjára mosolyodom el, és ha kért valamit, akkor intek a titkárnőnek, hogy hozza ide, én meg leülök vele szemben, és összefűzöm az ujjaimat az asztallap tetején.
Nem igazán tudom eldönteni, hogy valóban ennyire örülnek az érkezésemnek, vagy csak az ügyvéd úr ennyire jó színész, de gyanítom, az utóbbi a jó válasz. Annyira hiányoztam én nekik, mint kecskének a kés, hiszen mégis ki örülne annak, ha a cégéről szeretne egy újságíró kérdezősködni? Ha örülnének ennek, kapásból nem lenne itt az ügyvéd. Abban viszont teljes mértékig biztos vagyok, hogy afféle fricskázás gyanánt jegyzi meg az ügyvéd úr, hogy ő viszont semmit sem hallott rólam. Hiszen ez egyértelmű, mivel nem vagyok nagy sztár, tehát nem tud ezzel megsérteni, mégis kellőképp ellenségesnek érzem a mondatot. Mintha érzékeltetni akarná, hogy én, ebben a hatalmas tengerben, csak egy apró halacska vagyok hozzájuk, a nagy fehér cápákhoz képest. -Nos, reményeim szerint ez így is marad. Sosem az vezérelt, hogy közismert celeb legyek. Meghagyom Oprahnak vagy Ellennek az ilyesmit.- mosolygok szelíden, de remélem az ügyvéd úr érti ennek a mondatnak a rejtett üzenetét is. Azaz, hogy nem az elismerésre, a pénzre vagy egy díjra hajtok. Nem azért másztam bele ebbe az ügybe, hogy az elnök kitüntessen, hanem azért, mert gusztustalan az ügy és, mert úgy gondolom, hogy az emberek, a katonák és azok családjai megérdemlik, hogy tudjanak róla, mi folyik a háttérben. -Ezek szerint mégis hallott rólam.- eresztek el egy halvány mosolyt, közben Mr Marquezre pillantok. Ha jól sejtem, már akkor utánam néztek, mikor felmerült annak a lehetősége, hogy ide jönnék. -Igen, pár hónapja volt szerencsém eltölteni egy kis időt a katonáink társaságában. Úgy gondoltam, így talán jobban belelátok majd a helyzetükbe. Írtam is róla egy cikket, talán azt olvashatta.- mosolygok továbbra is, közben kíváncsian várom a reakciókat. Azt hiszem, ebből már egyértelmű lehet, mi miatt jöttem. Nem a cég nyereségessége vagy épp az év végi bulijuk szervezése érdekel. -Köszönöm, egy kávét elfogadok. Két cukorral és tejjel kérném.- bólogatok, mikor felmerül a kávé lehetősége, hiszen anélkül nem is ér semmit az élet. Legalábbis, én ezt vallom. Főleg, mert sok esetben a kávé volt az, ami életben tartott. Így volt ez az egyetemen is és manapság is. Legalább kicsit felpörgeti az agyam, mivel van egy olyan érzésem, hogy fel kell kötnöm a bugyogómat, ha valamire jutni akarok ezen a beszélgetésen. -Nos, ez esetben először is szeretném, ha mesélnének a cégről. Az olvasók miatt ugye nem árt, ha konkretizáljuk, miről is van szó. Ha jól tudom, igen sokrétű és igen sok országgal áll kapcsolatban?- pillantok kérdőn hol egyikre, hol a másikra, hiszen várok némi visszaigazolásra, akár konkrét szavak, akár mimika által. Tudom én, hogy nem fogják az orromra kötni egyenes válasszal, hogy igen, fegyvercsempészettel is foglalkoznak a sok egyéb dolog mellett, de azért hátha elszórnak némi infó morzsát előttem, hogy aztán azokat szedegetve jussak el a célomhoz.
Az indításommal szeretném eloszlatni a tévhiteket benne, miszerint hagyni fogjuk, hogy kénye-kedve szerint kutakodjon egy nívós cég háttértörténetében. Magam is kiakadtam ezen a tényen, hogy Tony a lencséket a dél-amerikai nagykutyáknak adja, és szemrebbenés nélkül hazudott az én szemembe is. Az apám nem örülne annak, ha tudna erről a melléktevékenységről, talán még a szerződést is felbontaná, de bízom benne, hogy hatással tudok lenni a barátomra, és időben észhez kap, mert ha az újságíró leleményes, és kotnyeleskedő (miért ne lenne az?), akkor végünk lesz, és nemcsak az ő hírneve veszik oda, hanem az enyém is, de az apám, és a legjobb barátom felépített jövőjével együtt. Sóhajtok egyet a kézfogás pillanatában, és megjegyzem a nevét, de a kijelentése mosolyt csal az arcomra. - Nem mindenki akar celeb lenni, és nem is arra céloztam Ms. Edwards, de ha maga így tekint a megjegyzésemre, akkor tévúton jár. – a mellettem helyet foglaló ügyvezető úgy izzad, mint a ló, és abban se vagyok már biztos, hogy nem csinált a nadrágjába, de ugye ezt ellenőrizni kéne…jézusom, miért pont éppen egy női tagot kapunk? Természetesen kutattam egy kicsit a múltjában, de túl mélyre nem ástam. Nem befutott riporter, de közkedveltek az egyetemi írásai a lázadás szemszögéből. Én szeretem, ha valakinek van véleménye, de nem akkor, ha ezzel az én munkámat is kockára teszi. Talán jobban járnék, ha eltenném láb alól a kis barátomat? Ezernyi gondolat cikázik át a fejemen, de egyik sem látszik kívülről, felöltöttem a hideg, és kemény ügyvéd álcáját. Mindannyian szerepet játszunk, hát nem most fogok kibújni a bőrömből. - Ez-az eljutott hozzám. – ismerem be az átmeneti vereségemet, és rávezetem a tekintetem. Nem akarom, mégis végigmérem. Dacos elszántság villan meg a szembogarai mélyén, és hirtelen nem tudom, hogy jó ötlet volt-e mára tenni ezt a meetinget. - Szeret veszélyes helyzetben lenni, és a világ ellen lázadni, ha nem tévedek? – nedvesítem be az ajkaimat, mert nagyon karakán jelenség az egész nő, és ha már kibírta egy katonai táborban, akkor bizonyosan nem a kényeskedők közé sorolnám. A baráti társaságom, de a tágabb ismeretségi köröm is inkább az asztal mögül dirigál, mintsem a tűzvonalba vonuljon. - Miket tapasztalt a zord világban? Hősök ezek a katonák, vagy öngyilkosjelöltek? – megfontoltan teszem fel a kérdést, hiszen tudom, hogy talán ezzel kényes pontra tapinthatok. Mindenkinek van egy gyenge pontja, neki vajon egy családi kötöttség, vagy pasi van az ügyben? - Akkor nekem is hozna egy kávét? Tony te nem iszol semmit? – érdeklődöm a barátom felé fordulva, aki már a kezét tördeli, és egy árva szóval sem tud kielégítő választ adni egy ilyen egyszerű, és eldöntendő tényre. A homlokomon összeszalad a ránc, és intek a hölgyeménynek, hogy üljön le, ha már várnia kell a frissítőre. - Ez így van, sok országgal állunk kapcsolatban, többek között van érdekeltségünk Európában, Dél-Amerikában, és szerte a világban. A lencsék korszerűsítése nem hátrány, főleg nem ebben a világban, ahol életeket is lehet menteni az orvosi vívmányokkal. Konkrétan melyik terület érdekelné? A Svájcban leledző kutatólaboratórium, a Rio-ban található tudományos központ? – érintem össze a két tenyeremet, és kíváncsian fürkészem őt, de a titkárnő megzavar a kért rendelésünkkel, és szépen leteszi a fiatal újságírónő elé a kért feketéjét. - Európában már járt Ms. Edwards? – ötlik fel a kérdésem, és az asztal alatt Tony lábába rúgok, hogy kicsit ébredjen már fel a kábulatból.
Kezdőlap
//