Benjamin

& Christabel

Nem tehetek róla, de igen hízelgő számomra, hogy egy ilyen pasas, mint Mr Henson, ilyen furfangosan érte el, hogy randizzak vele. Talán attól félt, hogy másképp nem jelennék meg csak, ha ezen múlik az interjú? Hogy, ha simán elhívott volna randira lekoptattam volna? Meglehet, hogy nemet mondtam volna, már csak a büszkeségem miatt is, hiszen olyan izgalmas, mikor az ember lánya, olyasvalakinek mondhat nemet, aki nincsen hozzászokva. Így viszont számomra remek "alibi", hogy az interjú miatt jöttem el és nem azért, mert Mr Henson elvarázsolt és fel akarom szedni. Még így is készülhet rólunk pár fotó az este folyamán és holnap talán már az lesz, hogy kavarunk. Ezért is kell távolságtartónak, ridegnek és abszolute közömbösnek lennem.
Ennek ellenére viszont, mikor megérkezik Mr Henson, szinte reflex szerűen kihúzom magam és akaratom ellenére is kacér vigyort varázsolok az arcomra. Nem tehetek róla és azt hiszem, senki nem vetheti a szememre, ha nő létemre én is azt mondom a többi nő mellett, hogy igenis ez a pasi szexi és sármos. Van benne valami izgató. Talán, a magabiztossága vagy a finom eleganciája, nem tudom, de két perc alatt másodjára kapom azon magam, hogy igen romantikus helyzetekről fantáziálgatok Mr Hensonnal.
-Kíváncsian fogom várni, mivel akar kárpótolni, Mr Henson.- kúszik kacér vigyor az arcomra és megdöbbenve veszem észre, hogy máris flörtölök vele. Pedig, még csak most ült le. Uralkodj magadon, Christabel!.
-Nem rendeltem. Úgy gondoltam jobb, ha megvárom. Hiszen az is előfordulhatott volna, hogy ismét közbe jön valami és parlagon maradok.- varázsolok magamra kellőképpen bájos mosolyt, miközben kényelmesen hátra dőlök a székemen és eszembe jut a tegnapi félreértés, miszerint asszisztensnek jelentkeztem. Mit ne mondjak, szívesen betölteném azt a posztot. Biztosan kellemes lenne az együtt töltött idő.
-Önre bíznám magam, ha lehet. Egyben máris megkapok egy választ egy kérdésre, hogy milyen az ízlése, ami az italokat illeti.- vigyorodok el, majd átveszem az étlapot a pincértől és gondosan szemügyre veszem. Igazság szerint fogalmam sincs mit is ennék most szvesen, így aztán tényleg alaposan végig kell gondolnom a rendelésemet, de közben olykor-olykor kisandítok Benjaminra az étlap fölött. Mikor is engedtem meg magamnak utoljára, hogy szimplán csak élvezzem az életet? Azóta az ominózus elrablás óta biztos nem. Szóval, igen keményen végig kell gondolnom, mit is akarok a ma estétől és tekintve, hogy olykor-olykor összepillantunk az étlapjaink fölött, szerintem Benjamin is hasonlókon agyalhat.
-Mindenről ki fogom faggatni, ebben biztos lehet. Meg vannak a módszereim, hogy megtudjam azt, amit akarok.- vigyorgok szemtelenül, de legszívesebben felpofoznám magam, amiért már megint a flörtölő üzemmódomban működök. Épp csak nem dorombolok...
A kérdéseit hallgatva csak csendben mosolygok rá és a tekintetét figyelem. Annyira édes, ahogy magyarázkodik, hogy legszívesebben elnevetném magam, de végül inkább, csak elgondolkodok azon, hogy vajon Ő ezt most tényleg úgy gondolja, ahogy mondja, vagy randizás szándék miatt vetette be a trükköt tegnap. Végül úgy döntök, hogy tökös leszek és rákérdezek.
-Kellemes napom volt és nem volt semmi gond a cserével, csak nem értem... ön akar engem mélyebben is megismerni vagy valóban ennyire a szívén viseli a cikkem minőségét?- biccentem kissé félre a fejem hamiskás mosollyal az arcomon, hiszen számomra ez még mindig nem világos. Van egy olyan érzésem, hogy számára kényelmesebb ez a helyzet már, ha az a terve, hogy elcsavarja a fejem, ami lássuk be, eddig remekül megy neki. Annyira, hogy cseppet sem érzem már ezt olyannak, mintha egy interjú miatt ülnék itt.
Miközben a pincérnő visszaér és Benjamin közli, hogy ehez a különleges estéhez a séf ajánlatát kérné, mosolyom továbbra is ott virít az arcomon. Hízeleg, csak azt nem tudom miért. Vagy talán ő mindig ilyen? Ezért imádják ennyire az emberek?
-Egyetértek Mr Hensonnal. Lepjenek meg valami finomsággal, ami illik ehez a remek... találkozóhoz.- keresgélem egy darabig a megfelelő szót, de végül a randevú helyett a találkozó mellett döntök. Nem akarom én, hogy Benjamin azt érezze, hogy máris elvarázsolt pedig igen.
Miután a hölgy elsétál újra partneremre pillantok, kezeimet összekulcsolom, könyökeimen megtámaszkodok így tökéletes támasztékot alkotok államnak és a folyamatosan mosolygó arcomnak. Tetszik ez a pasi, csak ne tudnám, hogy az ilyenekre életveszélyes hajtani. A vége úgyis az, hogy talál valami izgisebb, szexisebb, gazdagabb vagy épp mutatósabb hölgyeményt és te ott heversz, mint valami kifacsart citrom, miközben azon töprengsz, hogy mit rontottál el, holott a válasz egyszerűen annyi, hogy semmit. Az ilyen pasiknak sose elég semmi, na de kissé elkalandoztam.
-Mivel az illem úgy kívánja, azt hiszem, itt az ideje, hogy felajánljam a tegeződést, szóval szólíts nyugodtan Christabelnek vagy amelyik rövidítés kényelmesebb. Tekintve, hogy az a cél ma este, hogy oldott légkörben mélyebben megismerkedjünk...- mosolygok továbbra is szemtelenül, közben íriszeimet le se veszem Ben kékjeiről. Igéző szeme van, meg kell hagyni. Tényleg nem csodálom, hogy döglenek utána a nők, de most jobb, ha az interjúra koncentrálok, szóval fel is teszem az első kérdésem.
-Ha jól tudom, jelenleg nincs komoly kapcsolatod. Nem is volt mostanában?- kíváncsiskodok és be kell valljam, már most nagyon élvezem ezt az egészet, hiszen bármit megkérdezhetek a cikkre hivatkozva.

Benjamin

& Christabel

Nem tudom minek köszönhető, hogy mind a ketten ilyen önfeledten flörtölünk a másikkal, de tény, hogy rég volt részem ilyesmiben és meglehetősen élvezem. Hiszen minden nő szeret az ujjai köré csavarni egy jóképű, gazdag ficsúrt, aki azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe. Na jó. Ilyen következtetéseket még nem nagyon vonhatok le, hiszen még, csak most készülök megismerni Benjamint, de az biztos, hogy van önbizalma és valljuk be, okkal. Hiszen tegnap óta birizgálja a fantáziámat és úgy jöttem erre a randira, ahogy egy szűzlány igyekszik a felavatására. Mindent végig gondoltam ezerszer, hogyan is fogom feltenni a kérdéseket és persze konkrét haditervem van a sorrendre is, de már most úgy sejtem, hogy cseppet sem úgy fog alakulni az este, mint ahogy én gondolom. Vagy épp, pont úgy fog végződni? Ez még a jövő zenéje.
-De még mennyire, hogy megéri. Jó üzlet, nem? Én kárpótolva leszek, önnek pedig tetszik, hogy kíváncsivá tett.- pillantok rá kihívóan, miközben arcomon még mindig az a szemtelen mosoly virít és persze eszem ágában sincs levakarni onnan. Azt hiszem, ezen az estén egybe fogom gyúrni a munkát a szórakozással, bár úgy érzem, nem sokat kell majd ezen dolgoznom. Gyúródik ez magától is, hiszen Benjamin partner benne, szóval még mindig nem tudom igazán besorolni, hogy ez most randi avagy találkozó inkább? Idővel remélem kiderül.
-Tekintve, hogy még csak ma fog elmélyülni jobban az ismeretségünk Mr. Henson, nem tudtam, hogy mire számíthatok.- szelídül picit a mosolyom a szúrós megjegyzésem után, de hát mit csináljak? A nyelvem elég csípős tud lenni, főleg, ha lebeszélek egy találkozót, amit aztán lemond az illető és megzsarol, hogy amennyiben elmegyek vele randira, megejthetjük a már rég megbeszélt találkát. Mert nagyjából ez zajlott le a minap, ha jól értelmeztem a dolgokat. Vagy túlságosan bejöttem neki és azért csűrte-csavarta eddig a dolgokat, vagy szimplán azt remélte, hogy ilyesmire nem tud rávenni és ezzel le is vakar magáról. Mondjuk ezt az alapján, ahogy flörtöl velem nagyon kétlem.
A borválasztást rábízom, már csak azért is, mert általában ez olyan férfi dolog. Legalábbis, az etikett ugye nem vonatkozik az olyan nőkre, akik szeretnek inni, ergo nem is tér ki arra, hogy esetleg egy nő válasszon bort, mert naivan úgy áll a dolgokhoz, hogy a pasik úgyis jobban értenek hozzá. Szóval, ezért is jobb, ha Benjamin választ. Egyébként is, még az is szexi, ahogy a borról kezd beszélni. A vigyorom egyre csak szélesedik, míg ecseteli, mit is kell tudni arról a borról, amit választott, végül biccentek egyet elismerésem jeléül.
-Vizsga? Nos, az ízlésére ötöst kell adjak. Legalábbis a borok terén biztosan.- kúszik újfent kacér vigyor az arcomra, mert hát szívem szerint nem tettem volna mellé, hogy konkrétan a borokra gondoljon, hiszen gyanítom, más téren is jó ízlése lehet. Alapból jó kocsikat árul és ugye én is itt vagyok... oké, nem ártana kikapcsolni az egomat, de akkor is meglehetősen jót tesz az önbizalmamnak, hogy itt ücsörgök most vele egy asztalnál és épp egy kellemes vacsora elfogyasztására készülünk. Ráadásul mindenfélét kérdezhetek tőle. Ennél jobbat nem is kívánhatnék magamnak erre az estére. És még ki tudja, mi vár rám?
-Á, szóval az a terve, hogy a bor segítségével elbűvöl? És aztán?- tudom, nagyon szemtelen vagyok, de rossz szokásom, hogy olyasmire is rákérdezek, amire más nem merne. Mint például a ma estét illető tervei is. Normális ember ilyesmit nem kérdez, de nekem valahogy szenvedélyem, hogy megpróbáljam az embereket zavarba hozni, ami mondjuk kétlem, hogy Benjaminnál sikerülne. Nem olyan típusnak tűnik, mint akinek könnyű pírt csalni az arcára. Sőt. Egyáltalán elképzelni se tudnám, hogy elvörösödjön, mint egy szende kamasz fiú, kivéve, ha mondjuk olyasmi tevékenységet végez éppen, amiben kifullad. Basszus, Christabel, merre jár az eszed már megint?
Pillanatokon belül viszont kiderül, hogy nem csak én szeretem feszegetni a határokat. Miközben neki lát elemezgetni, én már a kényelmes arcomat megtámasztós pózban ücsörgök és sejtelmes mosollyal pislogok csak rá. Igazság szerint meglehetősen érdekel, milyennek lát a tegnapi illetve a mai találkozásunk után, így majd, hogy nem elkeseredek, mikor pár szó után abbahagyja.
-Kérem, folytassa csak. Igazán kíváncsivá tett, milyennek is lát engem pontosan?- biccentem kissé oldalra a fejem és nem tagadom, most pár kedves szóra igényt tartanék, főleg az ő szájából, de lehet, hogy nem kellene ezt a veszélyes játékot űznünk. Már most is ott tartok, hogy állandóan azon fantáziálgatok, milyen lenne letépni róla azt az inget és... áh.
-Olyannak tűnök, akinek...?- hagyom függőben a mondatot, hogy ezzel is tudtára adjam, ez az a rész, ami a legjobban érdekel. Mit akarhatott mondani? Mi volt az, aminek a végét elharapta? Aljas húzás és úgy sejtem, hogy szándékos volt. Direkt akart felhúzni, hogy aztán lássa rajtam, mennyire is érdekel, mit gondol rólam. Naná, hogy érdekel!
-Akkor kénytelen lennék felállni és elsétálni...- vágom rá játszi könnyedséggel, de rögtön utána elnevetem magam. Frászt hagynám itt pusztán azért, mert nem megfelelő választ adna! Inkább addig tekergetném a mondataimat, míg végül akaratlanul is kinyögné a lényeget. Vagy valami hasonló fondorlatossághoz folyamodnék, ebben biztos vagyok.
-Azt hiszem megpróbálnám csőbe húzni vagy épp muszáj lennék kész vallatást rendezni. Valahogy biztosan megoldanám.- vonok vállat mosolyogva, közben igyekszem továbbra is lazának tűnni, de azt hiszem, ez nem sokáig fog menni. Akarva-akaratlanul is olyan témákat feszegetünk, amelyek másfelé terelik a fantáziámat, így aztán elég nehéz lesz okosan, rafinált kérdéseket feltenni. Már-már lehetetlen feladatnak tűnik.
-Szeretem azt hinni, hogy jó emberismerő vagyok, de persze van, amikor tévedek. Minden esetre azt hiszem, ha jó kérdéseket teszek ma fel, akkor sikerül majd egész jól megismerni.- pillantok rá sokatmondóan de, hogy mit akarok üzenni ezzel a pillantással, még én sem tudom. Remélem, a bennem tomboló indulatot, miszerint be vagyok tőle zsongva, még véletlenül se véli felfedezni. Sőt. Nagyon remélem, hogy ezt csak valami túljátszott flörtölésnek könyveli majd el holnap, mikor visszagondol erre az estére.
-Szeretem az egyenes beszédet, szóval biztosíthatom róla, hogy ez leginkább engem érdekel és nem a cikk miatt akarom tudni.- harapok finoman alsó ajkamba, amit már, csak akkor veszek észre, mikor a cselekvés már rég folyamatban van. Egek, ez a pasi életveszélyes. Ha ezt tudtam volna, el se jövök... ahj, ugyan már Christabel! Kit akarsz becsapni? Naná, hogy akkor is eljöttél volna. Sőt!
Mindent egybe véve, attól a kék pillantástól, amit néha -azaz folyamatosan- rám vet, félő, hogy rövid távon el fogok olvadni, vagy épp az őrületbe kerget majd. Szerencsémre ritkán szoktam olyan pasit interjúztatni, aki ennyire izgatja a fantáziámat. Ha igazán őszinte akarok lenni, ilyen még sose történt velem. Első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vagyunk és ez nagyon kellemes, de egyben bizarr is. Vajon, akkor is így alakultak volna a dolgok, ha nem néz véletlenül egy lehetséges asszisztens jelöltnek? Kétlem. A váratlan tévedése viszont remek lehetőségnek bizonyult ahhoz, hogy játszadozzam kicsit, most viszont ez a játék kezd egyre veszélyesebb lenni.
-Ne féljen. A féltve őrzött titkai nálam biztonságban lesznek.- kacsintok egyet kuncogva, de persze egyértelmű, hogy épp a titkai miatt vagyok ma itt. Azok a titkok igen sok nőt érdekelnek, amivel szerintem Mr. Henson teljes mértékig tisztában van. Naná, hogy tudja jól, hogy döglenek utána a nők és most még én is beállok a sorba? Nevetséges vagyok, annyi szent, ezért is kell úgy tennem, mintha én uralnám a helyzetet. Azaz nekem kell úgy flörtölnöm, mintha csak az agyát húznám, közbe meg esélye se lenne. Pedig amúgy nagyon is van, de ezt neki nem kell ugye tudnia. Aljas lennék? Talán igen, csak nehogy visszanyaljon az a szexi fagyi.
-Gondolja, hogy ennyire ijesztő lenne számukra, ha valaki azt kéri tőlük, hogy nyűgözzék le?- sandítok mosolyogva a pincérnő után, aki velünk ellentétben már biztosan le lett nyűgözve, hiszen Mr. Hensontól elég egy félmosoly és szerintem minden nő kész van tőle. Úgy láttam, ez a pincérnőre is igaz. Ami viszont jól esik, hogy ezek ellenére is Benjamin teljes mértékig kitüntet a figyelmével. Mit beszélek? Le sem veszi rólam azokat a csodásan kék szemeit. -Felvettem a támadó alakzatot, igen, Benjamin.- mosolyodok el most épp mindenféle kacérság nélkül és, még magam is meglepődök, hányszor csalt már vigyort az arcomra ezen rövid idő alatt. Meglehetősen kellemes társaságnak bizonyult eddig még, ha olyan is volt a beszélgetésünk, mint egy rossz viktoriánus kora-beli film. Ezért is ajánlom fel a tegeződést. Valahogy ez az önöző forma olyan rideg és sznob, hogy rosszul vagyok tőle hosszú távon. Főleg, ha két majdnem egykorú ember beszélget így. Főleg, ha azok már megint flörtölnek egymással és ennek tudatában majd, hogy nem bele is borzongok, ahogy kiejti a nevem, annak is a kecsesebb, rövidebb verzióját.
-A cikksorozat a New Yorkban élő szexi és gazdag agglegényekről fog szólni. Tehát, amennyiben van komoly kapcsolatod, melyet igen jól eltitkolsz a nyilvánosság elől, még most szólj, mert a cikknek úgy már nem sok értelme lesz. Érdekesnek ettől még érdekes maradsz azért.- mosolygok újfent szemtelenül, ahogy a végén biztosítom róla, ettől még nem fog eltűnni a süllyesztőben, de azt már nem teszem hozzá konkrétan, hogy ki számára is lesz továbbra is érdekes. Nekem? A többi New Yorkban élő nőnek? Az újságnak?
-Nos, az interjú szempontjából az én véleményem nem igazán fontos, de amennyiben kíváncsi vagy...- pillantok le az asztalra egy pillanatra, majd sóhajtok egy nagyot és megpróbálom minél gyorsabban összeszedni a gondolataimat. Most adjam elő az érzelgős elképzeléseimet arról, milyen is szerintem egy kapcsolat? Hiszen, már rég nem volt részem olyanban még, ha reménykedtem is benne párszor.
-Szerintem egy kapcsolat legfőképp azt jelenti, hogy az ember átadja magát annak az egy bizonyos személynek. Nem randizik, nem flörtöl mással, hanem inkább azzal tölti az idejét, hogy kiderítse, mennyire alkotnak jó párost a másikkal és, hogy milyen jövő várhat kettejükre. Amikor már az boldoggá tesz, hogy a másik melletted van és tudod, számíthatsz rá. De nem mennék bele a részletekbe, ha nem gond...- vigyorodok el és már-már közel kerülök ahhoz, hogy zavarba jöjjek, pedig megfogadtam, hogy ezt nem fogja nálam elérni. Mégis, ez a kérdés a gyengémnek bizonyul. Hiszen, hogy is mondhatnám meg én, milyen egy kapcsolat, mikor nincs benne részem? A múlt meg... már elmúlt. Ki emlékszik már arra?

Benjamin

& Christabel

Azt még most nem igazán tudom, hogy mennyire leszek elégedett, mikor innen távozunk de, ha a jelenlegi állapotot néznénk, csak azt tudnám mondani, hogy elégedett vagyok. Azt már tegnap is sikerült leszűrnöm, hogy Mr. Henson igen kellemes modorral rendelkezik. Már-már egy igazi gavallér stílusát idézi, mégis kellőképp játékos és meg van benne az a cseppnyi komolyság is, amitől az ember érzi, hogy azért mégse olyan, mint egy lüke kamasz, aki minden szoknya után fut. Használja a fejét. Megfontolt, de nem rideg. Barátságos, de óvatos. Igazság szerint, meglehetősen nehéz őt jellemezni és már most tudom, hogy igen nehéz cikkírásnak nézek elébe.
-Azt hiszem, ezt csak az olyan emberek értik meg, akik se nem túl önzők, se nem túl jótékonykodók, hanem épp a kettő között vannak. Azaz, adnak is picit, de kapni is akarnak valamit.- na nem, mintha sokat konyítanék az üzlethez, de az tény, hogy igen sokszor kellett megfelelő ajánlatokkal rá vennem egy-egy nyilatkozó felet, hogy beszéljen. Vagy vázolnom kellett neki, mennyire fel fogja lendíteni a karrierjét az a cikk, vagy az újságtól kapott szép összegről kellett beszélnem, de valami mézes madzag mindig kellett. Kérdés az, Mr. Hensonnak melyik madzag lenne a megfelelő? Hiszen hírneve már van, másképp nem ülnénk most itt, pénz terén pedig azt hiszem, szintén nincs gondja. Mégis, mi mással tudnám rávenni, hogy őszintén és totál nyugodtan nyíljon csak meg nekem ma este?
-Miből gondolja, hogy olyan sok negatívum van önről azon a listán?- biccentem újfent kissé félre a fejem a szokásos szemtelen, pofátlan, provokatív mosolyommal és valamiképp elvárom, hogy ezt megmagyarázza. Miért érzi úgy, hogy negatív véleménnyel vagyok róla? Oké, tegnap lerázott egy hülye dumával, de még azt se tudom negatívumként venni, hiszen valójában igenis hízelgő és vonzó volt, hogy ilyen okos módon játszotta ki, hogy el kelljen jönnöm vele vacsorázni. Ez inkább pozitívum, mert olyan jellemre vall, aki mindenképp eléri azt, amit akar.
-Attól tartok, erre az ötletre is piros pontot kell adjak. Mindig is tetszett Bonnie és Clyde sztorija. Együtt tűzön, vízen át. Romantikus, veszélyes és vagány.- vonok vállat mosolyogva, ahogy a saját véleményemet kezdem ecsetelni, de aztán kapcsolok, hogy igazából itt és most nem nekem kellene magamról beszélnem, hanem Mr. Hensonnak. Mégis, valamiért késztetést érzek arra, hogy segítsem a megismerésemben. Mintha el akarnám bűvölni vagy nem is tudom...
Lehet, hogy ezért van az, hogy szinte lélegzetvisszafojtva várom, mit is lát ő belőlem. Mit gondol rólam azok alapján, amit eddig tapasztalt? Persze próbálok tök lazának tűnni, de még én is meglepődök azon, mennyire érdekel valójában a véleménye, és hála az égnek nem kell csalódnom. Amit elmond, egyrészt -azt hiszem- fedi a valóságot, másrészt pedig épp, csak egy leheletnyit hízelgő. Nem nyáladzik, mintha le akarná beszélni rólam a ruhát, de azért nem hagy bókok nélkül sem. Bevallom, jól esik, amit mond.
-Mivel az ember sokszor nincs tisztában azzal, hogy milyen is ő maga, nem tudom, hogy mennyire pontos de tény, hogy hallottam már hasonló szavakat és az emberek reakcióiból úgy hiszem, ilyesfajta nőszemély lehetek.- vigyorgok, ahogy próbálok kissé szerényen reagálni a véleményére, de igazság szerint tudom, hogy ilyen vagyok. Szemtelen, provokatív és talán sokszor egy leheletnyit beképzeltnek tűnhetek a magabiztosságom miatt, de én szimplán, csak kitartó és céltudatos vagyok. Tudom, hogy mit akarok és igyekszem is elérni. Ez baj lenne?
-Mégis miért tartanám ezzel sakkban? - hiszen azt hiszem, ha meg is hatná annak a lehetősége, hogy esetleg tényleg lelécelnék, ha nem alakul úgy az interjú, mint terveztem, az maximum azért lenne, mert sértené. A büszkesége nem hiszem, hogy jól viselné, ha lejáratná így egy nő. Főleg én, aki csak egy újságíró. Nehezen tudnám elképzelni, hogy bármi más okból hatná meg az esetleges távozásom gondolata.
-Nyugodjon meg -dőlök előrébb a székemen-, semmiképp sem tennék ilyesmit, hiszen akkor kitenném annak a veszélynek, hogy mindenféle pletykás népségek magán köszörülnék a nyelvüket napokig. "Mr. Henson randipartnere lelépett... vajon mi történhetett?" és hasonló badarságok.- részletezem mosolyogva, miért is nem hagynám itt de az igazság az, hogy már csak azért sem mennék el innen, mert egyrészt kell az az interjú, másrészt pedig borzalmasan izgatja a fantáziámat ez a pasi. Talán, csak azért, mert olyan elérhetetlen számomra vagy, mert a legutóbbi pasi, akit kinéztem magamnak elveszett a nagy világban... magam sem értem.
-Számomra már most is emlékezetes.- pillantok hosszan kékjeibe, miközben koccintunk egyet és továbbra is tartva vele a szemkontaktust, kortyolok egyet a boromból, majd óvatosan ízlelgetem és próbálok a tapasztalataimra hagyatkozni. Azaz, nem vagyok borszakértő, de akármit nem iszok meg, tehát emlékszek, mi volt az, ami pocsék volt és mi volt az, ami nem. Ez a bor például tényleg nagyon finom, így hát egy elismerő ábrázatot követően szemügyre is veszem a boromat.
-Tényleg nagyon csodás íze van és a színe is gyönyörű. Azt hiszem, tényleg el kell ismernem, hogy remek ízlése van.- kortyolok még egy picit, majd leteszem a poharam és tovább figyelem a randipartneremet. Mert egyre inkább érzem azt, hogy ez egy randi. Még akkor is, ha lehetőségem van holnap mindent papírra vetni, de mégis miféle gerinctelen ember lennék, ha tényleg mindent leírnék?
-Biztosíthatom róla, vagyok annyira korrekt ember, hogy amennyiben jelzi, hogy mi az, amit magánemberként csak velem szándékozik megosztani és nem a nagyközönséggel, azt úgyis fogom kezelni, mint bizalmas információt.- és valóban, így is gondolom. Soha nem akartam az a gusztustalan fajta újságíró lenni, aki egy gerinctelen féreg és másokat kihasznál azért, hogy előrébb jusson. Nem akartam soha senkiből kipréselni olyasmit és bele írni egy cikkbe, amiről tudom, hogy nem akarná nyilvánosságra hozni. Benjaminnal se tenném ezt, csak ez esetben előre le kell szögeznünk, mi az ami mehet a cikkbe és mi az, amit csak nekem árul el.
-Tudom, nincs oka megbízni bennem ilyen téren, de talán tegyen egy próbát...- mosolyodok el és most a kacérságot mellőzöm is, hiszen épp arról akarom meggyőzni, hogy nem vagyok aljas némber. Én is tudom jól, hogy az embernek -ha közismert- van az az élete, amit enged másokkal is láttatni és van az, amit nem mutat meg akárkinek. Ezt az oldalt szeretném én, mint magánember megismerni, a másikat pedig, mint újságíró.
Azt ezt követő mondatai pedig nem az újságírót varázsolják el, hanem engem. Egy pillanatra se veszem le róla a pillantásom, miközben beszél, szavait pedig szinte iszom. Érzem, ahogy az említés hatására valóban kissé zavarba jövök és, még a pulzusszámom is megemelkedik. Basszus, ez a pasi már puszta szavakkal fel tud izgatni, mintha tökéletesen értene hozzá, hogy velem konkrétan hogyan is működik ez. Szinte elbűvöl, ahogy beszél, míg végül aztán nyelek egy nagyot és köhintek egyet a székemen fészkelődve. Nekem erre most reagálnom kellene, de fogalmam sincs hirtelen, hogy mit is mondhatnék, így inkább a poharamért nyúlok, mintha valami mentőöv lenne és kortyolok egyet. Nem hiszem, hogy a bor hatása, de sikerül némiképp összeszedni a gondolataimat, így újfent rápillantok.
-Azt hiszem, minden erőmmel azon lennék, hogy a legjobb oldalamat mutassam. Megpróbálnék a legjobbnak tűnni a többi jó között, elérni, hogy kellemesen érezze magát, hogy úgy érezze, kivételesen bánok önnel, hogy aztán újra és újra megismétlődhessen mindez a jövőben. Megfigyelném a stílusát, a modorát, a viselkedését és ahhoz próbálnék idomulni, míg végül azt nem érezné, hogy teljesen passzolunk. És persze, mindemellett megpróbálnám fenntartani az érdeklődését vagy titokzatossággal, vagy épp túlzott nyitottsággal, hiszen mindkettő olyasmi, ami kíváncsiságot ébreszthet valakiben.- próbálom össze szedni a gondolataimat, és bár tudom jól, hogy most igazából az étteremről és a szívrohamot túlélő dolgozóiról beszélünk, mégis furcsa, hogy átvitt értelemben kell ezt közölnöm úgy, mintha rólam lenne szó. De tény, hogy én épp ezt próbálom csinálni, amit elmondtam. Miért? Még magam sem tudom. Talán, csak hirtelen ébredt kíváncsiság van bennem, talán csak valami brutális szexuális vonzalom, de élvezem a társaságát és már előre bánom, hogy előbb-utóbb véget fog érni ez az este.
-Más szavakkal élve, ha ez az étterem az enyém lenne, megpróbálnám érzékeltetni önnel, mint potenciális visszatérő, gazdag vendéggel, hogy ennél a helynél jobbat keresve sem talál, hiszen itt minden igényét tökéletesen kielégítik és ráadásul annyira otthonosan érezheti magát, hogy még haza menni se lesz kedve.- és kész. Itt már teljesen összezavarodtam, hogy mely rész vonatkozik rám és mi az, ami tényleg az étteremről szól. Sikerült ezzel az erotikus beszédével úgy összezavarni, mintha valami buta csitri lennék, akinek először akad dolga férfival. De basszus, hát tényleg úgy érzem most magam!
-Kielégítő volt a válaszom?- kérdezem, mikor a végére érek és sikerül kitisztítanom a fejem egy picikét, de ekkor érkezik a következő nehéz kérdés. Milyen egy komoly kapcsolat? Most komolyan. Ő interjúztat engem vagy fordítva? Mert egyenlőre inkább én jöttem többször zavarba, mint ő és ez így nagyon nem jó. Ha már zavarba kell jöjjek, az inkább a pikáns részletektől legyen, melyeket megoszt velem, ne attól, hogy olyan kérdéseket tesz fel és olyan ábrázattal, hogy azt nem lehet ép ésszel kibírni.
-Remek, akkor nincs akadálya, hogy folytassuk.- mosolyodok el, mikor végre -nagy nehézségek árán- elárulja, mi is a jelenlegi helyzet és valamiért azt érzem, hogy megkönnyebbültem. Miért is reménykedtem én abban, hogy nincs senkije?
-Valóban, jól sejted.- bólintok egyet egy mosoly kíséretében, bár valójában ez most igen kínos számomra. Kezdek attól félni, hogy amennyiben így haladunk továbbra is, ő több mindent fog tudni rólam a randi végére, mint én róla.
-Szóval, így fogunk játszani? Feldobom a labdát, amit aztán nekem is passzolsz?- vigyorgok, mikor rádöbbenek, hogy végtére is ez történik. Kérdezek valamit, amire válaszol de aztán felteszi nekem is ugyanazt a kérdést. Ha tényleg ez fog menni, akkor pláne óvatosnak kell lennem.
-Na és miért van ez így? Úgy érzed, még nem találtad meg vagy nem is akarod megtalálni a tökéletes párt?- pislogok rá kíváncsian és ugye itt is fenn áll annak a lehetősége, hogy finoman jelezze, ez valami olyasmi téma, amiről maximum nekem beszélne, de az újságnak nem. Bár remélem, hogy megosztaná az olvasókkal az erre adott válaszát, mert, ha valami érdekli a szingli nőket, akik bukna rá, akkor az ez a válasz.

Benjamin

& Christabel

Apró mosoly bujkál arcomon, miközben Mr Hensont hallgatom. Biztosra veszi, hogy vannak vele kapcsolatban előítéleteim, ami nem tagadom, így is van. Hogy is ne lennének? Hiszen, az ember lánya élete során nem egyszer találkozik hasonló pasival és nem is kell ehhez újságírónak lenni. Kezdhetjük alapból a giminél, ahol mindig van egy menő, gazdag, jóképű srác, aki a focicsapat kapitánya és minden csajt megfektet. Titkon minden lány azt reméli persze, hogy majd ő lesz a kivételes csaj, akibe a srác belezúg és megváltozik bla bla bla... nekem is volt ilyen a suliban, pórul is jártam.
-Be kell valljam, előítéletes vagyok, igen. Nem egy hasonló fazont ismertem már életem során és az első gondolatom az volt, hogy biztosan igaz rád mind. Elkönyveltelek beképzelt, egomán, pökhendi sznobnak. De azóta megváltozott a véleménye valamennyire...- vigyorodok el újfent és cseppet sem aggódom amiatt, hogy most megsértődne rám. Azt hiszem, ezeket ő már jó párszor megkaphatta élete során, ráadásul én még tettem egy mentőövet is a mondatom végére azzal, hogy közöltem, picit változott a nézetem.
-A beképzeltséget felváltotta a határozottság, magabiztosság. Az egománt... nos, amilyen figyelmes velem ma este, szerintem ezt ki is törölhetem és a pökhendi sznob... na jó, a sznobot talán meghagyhatjuk.- vigyorgok, miközben úgy csinálok kezeimmel, mintha egy képzeletbeli listát firkálgatnék az asztalterítőn, végül felpillantok rá, hogy rájöjjek: most el fog küldeni a bús pics*ba vagy épp jót mosolyog ezen. Szerintem, inkább büszke lesz magára, hogy immár ilyen véleménnyel vagyok róla. Különben is, mit érdekelné őt egy újságíró nő véleménye?
A Bonnie és Clyde-os szövegemhez fűzött megjegyzésére hirtelen nem igazán tudok mit szólni. Azt hiszem, most már tényleg zavarba jöttem és, csak egy apró mosolyra meg egy alsó ajkamba harapásra futja hirtelen. Azt is, utólag megbánom, mert nem terveztem, hogy majd itt a számba harapdálok. Most már mindegy Belle...
-Csak ne lenne ilyen piszok magabiztos...- csóválom a fejem mosolyogva, ahogy büszkén közli, hogy már pedig ő jó emberismerő, de tény, hogy egész jól jellemzett. Mégis, rosszul esne, ha ezt be is kellene neki vallanom. Eszem ágában sincs csiszolgatni az egoját, bár ezzel már talán elkéstem. Hiszen, másképp nem flörtölgetnék vele tegnap óta, hanem szimplán csinálnám azt a nyamvadt cikket.
-Nyugalom. Úgysem hagynám cserben. Nekem is van szívem.- mosolygok még mindig, közben mutatóujjammal a boros poharam talpát piszkálgatom és azon töprengek, csináltam-e már valaha ilyesmit. Mármint, hogy hagytam-e már valakit faképnél egy randi kellős közepén, de nem dereng ilyesmi és szerintem nem most fogom elkezdeni.
-A pletykalapokban található cikkek kilencven százaléka badarság. Egyébként pedig, nem szokásom egy randit csak úgy félbe szakítani. Még, ha ez egy találkozó is csupán, akkor sem tenném.- és igen, így kell kivágni magunkat a szorult helyzetből. Majdnem sikerült totál leégetnem magam, de hála égnek még időben kimásztam belőle. Bár ettől függetlenül Benjamin szerintem, csak arra fog innentől koncentrálni, hogy én ezt randiként fogom fel.
-Megértem, ha nem feltétlenül akar bízni a szavamban, szóval nem is erőlködök tovább. Majd rájön idővel, hogy igazat beszéltem.- vonok vállat egy kacér mosollyal az arcomon, hiszen most konkrétan azt sugalltam, hogy biztosan lesz még alkalmunk találkozni. Azaz, lesz még másik randink is? Most azt próbáltam a tudtára hozni, hogy én már most a következő lehetőséget várom? Őrület, miket ki tudok mondani.
-Sajnos, elég nehéz már az első pillanattól ráérezni, hogy mit is vár tőlünk a másik. Na és persze, ott a másik fele a dolognak, hogy talán nem is jó, ha az ember túlságosan megjátsza magát, hiszen senki sem tud örökké színészkedni, aztán amikor megjelenik az igazi arca, akkor jönnek a veszekedések meg a "megváltoztál" szövegek, amit jobb elkerülni. Talán, az a biztos, ha elejétől fogva önmagát adja az ember aztán, ha tetszik tetszik, ha nem akkor meg el lehet tolni a biciklit.- filozofálgatok, ha már ennyire belementünk a témába és így legalább le is tudom picit nyugtatni felforrósodott hangulatomat, melyet az imént elhangzott szavai okoztak. Nem tagadom, hangulat fokozásban igen jó a pasi. Nem, hogy elmenne romantikus regények felolvasására. Szerintem minden nő rákattanna seperc alatt. Na nem, mintha így panaszkodnia kellene...
-Na és ki akar ma este kit megismerni, végül is?- biccentem kissé oldalra a fejem, mikor közli, hogy sok mindent meg tudott rólam. Hiszen az lenne a cél, hogy én tudjak meg róla mindent, amit szükséges. Nagyon elterelődött a figyelmem, de mit csináljak, ha ilyen lágyan ejt egy ilyen egyszerű szót is, hogy "önről"? Képtelenség nem belegondolni mást abba a rövidke szóba. Erotikus, szexi és izgató ez az egész, amitől nehezebb koncentrálnom. Legközelebb szigorúan irodán belül fogok interjúztatni. Nincs több vacsora meg ilyenek, ez biztos.
-Igazából nincs. Szeretem az ilyen játékokat.- söprök hátra egy tincset, mely idő közben a szemem elé csusszant, majd elgondolkodva figyelem beszélgetőpartneremet, ahogy a komoly kapcsolat téma miatt kissé elkomorodik. Ezek szerint, ha marad a passzolgatós egyezmény, akkor most nekem is szólnom kell az elcseszett kapcsolataimról valamit? Mert, akkor lesz miről beszélni, csak épp nem akarok.
-Sejtettem, hogy valami ilyesmit lehet a háttérben. Minden esetre valóban, ezt mondják az okosok.- mosolygok kicsit lágyabban, mindenféle erotika nélkül, hiszen ez most nem vicc. Megnyílt nekem és olyasmit közölt, amit szerintem nem szokott reklámozni, ezt pedig díjazom.
-Szeretnéd, hogy ezt megemlítsem, vagy inkább hagyjuk?- pislogok rá érdeklődve és várom, mennyire is fog meglepődni kérdésem miatt. Hiszen megmondtam. Amit nem szeretne, hogy a cikkbe bele kerüljön, azt nem írom bele. Ennyi. Korrekt ember vagyok.
-Na és azóta keresed a másik kettőt?- vigyorgok újfent, ahogy kicsit visszaterelődik a téma a csajozásra. Minden esetre kíváncsi lennék, ki lehetett az a nő, akit elvesztett és akit azóta is visszasír. Igazán édes ez tőle és legalább látszik, hogy neki is van ám szíve, csak el van rejtve a mézes-mázos luxuskupac alá.

Benjamin

& Christabel

Jót mosolygok Ben ábrázatán, ahogy a tudtára hozom, mit is gondolok róla avagy mit gondoltam róla még azelőtt, hogy elkezdtünk volna komolyabban beszélgetni. Minden szavam őszinte és igaz volt, amire szerintem nem számított és bevallom, elég rizikós ilyen dolgokat valakinek az orra alá dörgölni, főleg, ha az ember lánya utána még interjúztatni is akarja, de úgy tűnik, tetszett neki. Sőt.
-A tökéletesség cseppet sem vonzó. Inkább ijesztő.- mosolyodok el, ahogy eszembe jut, hány olyan dolog van a világon, amit épp azért tart az emberiség olyan csodálatosnak, mert cseppet sem tökéletes. Na jó, a piramisok kivételek ez alól, mert abban épp az a lenyűgöző, hogy annyira tökéletesek, hogy az ember frászt kap már attól is, ha megpróbál rájönni, hogyan lettek azok olyanok, amilyenek.
Na de a piramisoktól visszatérve Benjaminra... azt hiszem, ha nem lenne ilyen a kisugárzása, akkor egy sima mezei pasi lenne, akinek igéző kék szemei vannak és olyan, mint az összes többi. Így viszont, hogy megvannak ezek a hibái -melyeket előnnyé kovácsolt-, borzalmasan szexi lett én meg, hát istenem, nőből vagyok. Naná, hogy nekem is bejön és cseppet sem azért, mert pénze van, hanem, mert lerí róla, hogy veszélyes és izgalmas.
-Akarni most se nagyon akarok, csak épp muszáj, ha meg szeretnék élni valamiből.- kuncogok, ahogy eszembe jut, hogy meglehetősen elleneztem ezt az egészet, amikor megtudtam, hogy ez a következő melóm. Gazdag pasasokat kérdezgetni a szerelemről meg a nőkről? Ha csak egy hímsovinisztával is összefutok, fenn áll a veszélye, hogy a fejére húzom majd az első bútort, ami a kezem ügyébe kerül.
Amit mond, abba viszont, ha akarnék se tudnék belekötni. Valóban, ez a szakma az, ahol az a nyerő, aki igazi gerinctelen ember, de én akkor se akarnék olyan lenni, ha cserébe életem végéig szóló gazdagságot ígérnének. Az igazság érdekel és az őszinte szó. Utálom, mikor a média butítja a népet a hülyeségeivel, viszont így fenn áll a veszélye, hogy tényleg kinyíratnak egyszer. Ezért is gondolkozok el alaposabban Benjamin meglepő, de igen hízelgő ajánlatán, épp ezért jó pár pillanatig, csak somolyogva méregetem és elképzelem, milyen érzés lenne minden nap ott ücsörögni a közelében. Ezen elgondolásnak köszönhetően pedig kellemesen megborzongok egy pillanatra, ahogy a fantáziám máris tovább evickél ezeken a veszélyes vizeken.
-Bevallom, eszembe jutott párszor a lehetőség. De áruld el, kérlek, pontosan miért is lennék épp én a megfelelő munkaerő? Vagy mindig újságírók közül választod ki a következő asszisztensed?- pislogok rá kíváncsian és, bár tudom, hogy nem fog most itt nekem teljesen őszinte választ adni erre a kérdésre, mégis meg kellett kérdeznem. Hiszen, már tegnap feltűnt, hogy a tenyeremből is ehetne, ha akarnám. Onnantól kezdve, hogy beléptem az ajtón, semmi másra nem koncentrált, csakis rám. Azt hiszem, ez az, ami a legizgatóbb ebben a pasiban: ahogy figyel. A pillantása, szinte a vesémig hatol.
-Mit szólsz, ha azt mondom, hogy benne vagyok? Holnap bemegyek, amikorra mondod, aztán kiderül, hogy valóban annyira jó munkaerő vagyok-e, mint gondolod. Mondjuk lehetne egy hónap próbaidő? Persze csak, ha neked is megfelelne...- biccentem kissé oldalra a fejem mosolyogva, kíváncsian, miközben magam sem tudom, miért hoztam fel ezt a próbaidős dolgot. Bár igazság szerint, tudom. Félő ugyanis, hogy egy hónap múlva már nem gondolná úgy, hogy remek asszisztens vagyok. Mi van, ha pár nap alatt az agyamra megy vagy épp én az ő agyára? Vagy, csak félek már előre, hogy el kell köteleződnöm egy munkahely mellett, ráadásul úgy, hogy Ő a főnököm?
-Minden nő hosszú távra tervez. Kalandokra csak akkor adjuk a fejünket, ha már unjuk a keresgélést vagy épp feladtuk a reményt. Vaaagy... ha szükségünk van egy kis törődésre.- vigyorodok el szemtelenül a mondatom végére, amit szerintem tudja jól, hogy is kell értenie. Hiszen nem csak a pasiknak van szüksége szexre. Mi nők is igényeljük és, ha nem jön Rómeó vagy a szőke henci, akkor marad a B terv: keresünk egy pasast, aki, ha kapcsolatra nem is, de a célnak megfelel.
-Valóban. Nekem is ez dereng.- bólogatok nevetve, de ennek ellenére még mindig úgy érzem, hogy ő már simán írhatna rólam egy cikket, míg én ezzel szemben igen keveset tudtam még meg Benjaminról, bár ez a kevés információ is, csak még kíváncsibbá tett.
-Általában a nőcsábászoknak is vannak érzéseik, csak valaki miatt úgy döntenek, hogy jobb, ha elrejtik őket.- halkítom le kissé a hangom, mert eszemben sincs most itt elemezgetni őt, vagy a kapcsolatait, de a tapasztalataim és a Glamour nem egy cikkje állította már ezt. Adott egy pasi, aki édes és aranyos, majd beleszeret egy nőbe, aki aztán kidobja ilyen-olyan okokból, minek örömére a srác eldönti, hogy innentől ő is, csak szórakozni fog mások érzéseivel és kész is a szoknyapecérek receptje. Kivéve, ha valaki eredendően érzelmi nyomorék, mert az más eset. Ben viszont tutira nem az.
-Akkor majd improvizálok olyasmit, ami téged sem sért, de az olvasókat is érdekli.- vonok vállat, bár bevallom, nem szeretném, ha végül egy félig kamu cikket kellene beadnom. Vagy igen? Egyáltalán, érdekel még engem az a cikk vagy, már csak Benjamin megismerése számít? Magam sem tudom, mit akarok igazán.
Elmélyülten hallgatom véleményét a nagy szerelmekről, melyek előbb-utóbb megtalálják az embert, míg nem feltesz egy olyan kérdést, amire végképp nem tudom, mit is válaszolhatnék. Szerintem milyen az ő esete??? Ez most komoly?
-Nos, én nem...- kezdek bele a tiltakozásomba, miszerint nem akarok ilyesmiről véleményt mondani, de szemtelen pillantása láttán felbátorodok.
-Nem hiszem, hogy az alapvető dolgok rád ne lennének igazak. Azaz, egy pasi sem imádja, ha egy nő az első pillanattól kezdve a lábai előtt hever, mint egy rajongó, hiszen akkor mi lesz a vadászattal? A hölgy legyen valamennyire dekoratív, de nem közönséges. Legyen benne valami titokzatos, de azért áruljon is el magáról valamit. Szóval, legyen izgalmas, kicsit elérhetetlen, de mégis egy kis fáradozás árán megszerezhető. Mint egy olimpiai aranyérem vagy, valami fődíj. Vagy tévedek?- pislogok rá ártatlanul, szemtelen mosollyal az arcomon, ahogy várom, mi is lesz szavaim hatása. Hiszen, konkrétan akár magamról is beszélhettem volna, mert valamiért az a sejtésem, hogy nekem sikerült még a tegnapi nap folyamán felkeltenem az érdeklődését. Másképp most nem "ismerkednénk" itt és flörtölnénk már második alkalommal.

Benjamin

& Christabel

-Na igen. Hiába mondtam az imént, hogy ijesztő a tökéletesség, azért én is igyekszek mindig mindent tökéletesen csinálni. Meglehetősen maximalista vagyok ebből a szempontból és elég magasak az elvárásaim legfőképp saját magammal szemben.- ecsetelem vigyorogva, miközben azon jár az eszem, hogy ezt minden bizonnyal ő is észre vehette, ha ennyire be akar maga mellé fűzni. Talán, ez is olyasmi, ami lerí az emberről? Vagy, csak szimplán ráérzett?
-Nos, nem éppen leszek ebből milliárdos, ez tény. De érdekelne, te milyen fizetést tudsz ajánlani, ha már itt tartunk? Miféle előnyöm származhat abból, ha melletted fogok dolgozni?- harapok finoman alsó ajkamba -már megint-, amit esküszöm, nem akarattal teszek. Valahogy zsigerből jön ez az egész flörtölős dolog Ben társaságában, amit még nem igazán értek, minek köszönhető.
-Mondták már, hogy remekül tudsz hízelegni?- vigyorodok el szavai hallatán, miközben igyekszem nem megszakítani a szemkontaktust és bár nem a hízelgése miatt döntök úgy végül, hogy vállalom a munkát, hanem sok más okból, de ez is nyom a latban. Tetszik, hogy ennyire kitart amellett, amit eltervezett, azaz, hogy én leszek az asszisztense. Ahogy az is tetszik, hogy ezért képes mindent bevetni.
-Na igen. Tegnap észrevettem, mennyire zűrös lehet ez a december számodra és talán igazad van az összezavarós dologgal kapcsolatban is.- utalok sunyi vigyorral az arcomon arra, ami tegnap történt, hiszen őt is sikerült összezavarni, mikor besétáltam hozzá és azt hitte, hogy egy törtető fiatal nőcske vagyok, aki az állásra jelentkezik épp. Az tetszett leginkább, hogy nem esett kétségbe, mikor kiderült, hogy tévedett. Édes volt és szexi, ahogy kezelte a kialakult helyzetet, az ilyen emberek előtt pedig fejet hajtok.
-Én is kíváncsi vagyok, hogy fogunk együttműködni.- mosolygok, miközben megemelem én is a poharam és koccintok a közös munkára, bár még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ez okos lépés részemről. Tekintve a szikrákat, melyek tegnap óta pattognak közöttünk, nem biztos, hogy jó ötlet reggeltől estig a közelében lenni. Ugyanakkor az is lehet, hogy csak most flörtölget velem ilyen bátran, holnaptól pedig szigorúan a munkára fogunk koncentrálni. Na jó, ezt még én sem hiszem el.
-Valóban. Nem véletlenül mondják, hogy minden ember az életedben valamilyen leckét tartogat számodra. Egy rossz kapcsolatból is sok mindent lehet tanulni, vagy épp rádöbbenhet az ember, hogy az áhított szőke herceget olyan tulajdonságokkal ruházta fel, melyeket lehetetlen egy személyben megtalálni, ezáltal kénytelen lejjebb adni az elvárásaiból és talán rögtön talál is valaki megfelelőt. Nem is igazán hiszek abban, hogy létezik a bizonyos igazi. Szerintem hosszú idő alatt formálódik valaki, akire elég időt szánunk azzá, akit végül az "igazinak" nevezhetünk.- vonok vállat és már megint azon kapom magam, hogy az én szám többet jár, mint az övé, holott nekem kellene majd róla cikket írni. Ezt is, csak az juttatja eszembe, hogy a végén meg is jegyzi, hogy amit mondott olyasmi, amit akár bele is írhatok. Legalábbis, az utalásából ezt tudom levonni.
-Úgy gondolod, megtaláltad az "igazit" a posztra? Csak nehogy csalódást okozzak végül.- nevetem el magam, bár biztos vagyok benne, hogy remekül fogom végezni a dolgom. Már csak amiatt is, hogy maximalista vagyok. Nem hiszem, hogy ne bírnék el pár papírral, időpontokkal és szervezéssel. Legalábbis úgy sejtem, ez lesz főleg a dolgom. Hatékonyan segíteni Ben még hatékonyabb munkáját.
-Ez esetben be kell valljam, hogy tévedtem. Olyannak gondoltalak, aki igenis, trófeaként gondol a legtöbb nőre. Kellemes csalódás számomra, hogy nem így látod.- mosolyodok el, miközben pár mondatot le is jegyzetelek a kis füzetkémbe, ami idő közben elő került a táskámból. Nem szeretném, ha végül hiteltelen lenne a cikkem, mert épp tök másra emlékszek, mint amit Ben mondott valójában.
-Romantikus? Nocsak?- vonom fel meglepetten a szemöldökeimet, de bevallom, egyre inkább tetszik a pasas. Legfőképp azért, mert ezt egy férfi sem szereti bevallani, főleg nem egy nőnek. A kiskacsás hasonlata pedig... egek, borzasztóan édes. Ha mindez igaz, akkor tuti, hogy a cikk miatt még több nő fog dögleni utána. Máris kezdek kicsit féltékeny lenni arra a hölgyre, akinek talán majd sikerül annyira elcsavarni a fejét, hogy a végén még esetleg feleségül is veszi.
-Na és, melyik típus vagy? Egyszerre csak egy személyre szoktál koncentrálni, vagy több vasat is tartasz általában a tűzbe?- kíváncsiskodok pimasz vigyorral a képemen, de nem tehetek róla, ez konkrétan engem is érdekel, nem csak a cikk miatt kérdezem. Valahogy itt is inkább azon lehetőség felé hajlok, hogy szeret több alternatíva közül válogatni, de persze az is lehet, hogy ismét tévedek.

Benjamin

& Christabel

Nem feltétlenül helytálló az, amit mond, hiszen az, hogy az ember törekszik arra, hogy mindenben tökéletes legyen, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt másoktól is elvárja. Legalábbis olyanoktól nem, akik nem állnak közel hozzá. Bár én soha nem követeltem meg senkitől, hogy mindent hibátlanul csináljon, sőt. Ha valaki hibázott, arra simán rávágtam, hogy "ugyan, emberek vagyunk!" de saját magammal szemben ugyanerre már nem voltam képes soha.
-Mindig azt mondom, hogy az emberek hibáznak, de nekem nem szabad. Hajlamos vagyok napokig ostorozni magam azért, ha valamit elszúrok, persze nem szó szerint, de... olyankor haragszom magamra, míg másokra nem annyira. Furcsa dolog ez, tudom...- vonok vállat kissé szégyenlősen, hiszen lehet, hogy éppenséggel emiatt valak  -vagy épp pont Benjamin- őrültnek tart, de sajnos nem tudok ellene mit tenni. Saját magammal szemben óriási elvárásaim vannak és ez a kapcsolataimban is igaz volt mindig. Míg a másiknak elnéztem, vagy épp kifejezetten tetszett benne, ha valami hibádzott, én mindig olyan akartam lenni, mint valami leutánozhatatlan, földön túli tökéletesség.
-Azt is elmondom szívesen, hogy miért van ez. Minél kevesebbet hibázol, annál kevesebb támadási felület marad rajtad.- mosolyodok el és lehet ezt afféle védelmi mechanizmusnak is nevezni, de mindig is utáltam, ha volt bármi, ami miatt belém tudtak kötni. Ez még talán gyerekkoromban fejlődött ki. "Christabel, mi az a 80 %-os matek dolgozat? Christabel, miért kócos a hajad? Christabel, miért etted le magad?" Christabel, Christabel, Christabel... meguntam.
-A feszültség levezetésére meg vannak a magam módszerei, de egyébként remekül hangzik. Képtelen lennék visszautasítani egy ilyen remek ajánlatot.- varázsolom magamra a legbájosabb mosolyomat, miközben milliónyi dolog jut eszembe, melyekkel remekül le lehet vezetni a feszültséget. Vagyis, konkrétan egy, csak épp különböző helyeken, pozitúrákban és helyzetekben...
-Szeretem az igazságot. Úgy kevesebb meglepetés éri az ember, és nem igazán szeretem a meglepetéseket.- csóválom a fejem vigyorogva, miközben szépen lassan már, a tányéromról is kezdenek kopni a finom falatok. Nem is igazán emlékszem, mikor kezdtem el enni, olyan -meglepően- kellemesen elcseverészünk. Csak az tűnt fel, hogy a remek étel itt van előttem és talán enni kellene, mielőtt még kihűl.
-Öngól bizony.- kacsintok egyet szemtelenül mosolyogva, majd az ominózus "elfogadom a munkát" koccintás után, kiürítem a poharam. Amúgy sem volt már sok benne, hiszen szép lassan elkopik a poharam tartalma, mivel annyit beszélek, hogy kiszárad a szám. Nem szoktam én ennyit beszélni.
-Nos, ez a jövő zenéje. Előbb-utóbb kiderül, ahogy az is, Te milyen leckét tartogatsz számomra, bár amilyen kellemesen telik ez az interjúztatás, szerintem csak jó lehet.- lesek rá szelíd mosollyal az arcomon és valóban, mindenféle sunyi poén nélkül mondtam ezt. A legutóbbi interjúm olyan borzalmas volt a beszélgetőtársam bunkó, sznob, pökhendi, lenéző stílusa miatt, hogy a végére már közel voltam ahhoz, hogy talán jobban járnék, ha megölném és arról írnék aztán siker sztorit.
-A cikknek még van néhány napja, szóval majd munka közben is meg tudlak nézni alaposabban, hogy milyen ember is vagy, ráadásul így már bármikor kérdezhetek bármit.- mert ugye eléggé úgy tűnik, hogy egymás mellett fogunk dolgozni és most szándékosan nem úgy fejeztem ki magam, hogy a hierarchia szerint alatta. A beosztottja leszek, ami majd kiderül jó avagy rossz döntés volt-e.
-Lássuk csak. Volt már egy milliárdos apuka pici fia, egy szexi feltaláló, focista, szállodalánc tulajdonos, most pedig te. Egyik borzalmasabb volt, mint a másik, szóval te vagy eddig a legkellemesebb partnerem.- mérem össze gyorsan fejben, melyik milyen is volt, és valóban... egyik sem volt eddig ilyen jó fej és közvetlenül. Inkább voltak elviselhetetlenek, bár az mindnél klappol, hogy ágyba vittek volna szívesen. Szerintem, ez Benjamin esetében sincs másképp. Ha felajánlanám, hogy folytassuk ezt az estét nálam, tutira nem mondana nemet, hiszen, szinte felfal a pillantásával is olykor-olykor.
-Ráadásul, ilyen kellemes vacsorában sem volt részem egyikkel sem.- vigyorodok el, de valójában ez egy köszönöm akart lenni, mert végre nem olyan emberrel kell beszélnem, aki rangján alulinak érzi a társaságom. Bennel nem érzem azt, hogy lenézne, mert én nem vagyok milliomos vagy ilyesmi, sőt.
-Én is remélem.- már, ami a kellemes csalódásokat illeti, melyekből lássuk be, jutott mára bőven és még nincs vége az estének. Mondjuk azt őszintén nem tudom, mire számíthatok még azon felül, hogy vacsoráztam egy jót a leendő főnökömmel, aki mellesleg egy piszkosul szexi -és ennek teljesen a tudatában lévő- üzletember.
-Ez a mondat olyan csodás, hogy lehet jobb is, ha szóról szóra leírom.- nevetem el magam körmölés közben és, csak egy pillanatra sandítok fel rá a koncentrálásom közepette, majd -ha már ezt mondtam- valóban lejegyzetelem a szavait. Tetszik, hogy még humora is van.
-Nem értem. Ha van egy, akire érdemes koncentrálni, akkor minek kell több? Vagy, ha több is van, de egy sem érdemes arra, hogy jobban koncentrálj rá, akkor nem felesleges időpocsékolás az egész?- csűröm-csavarom kicsit a mondatát, de azt hiszem, talán érthető lesz, mire is célzok. Lényegében mindenképp felesleges több vasat is tartani a tűzben, nem? Ha egyik sem olyan különleges, akkor pláne.
-És igen. A "gonosz" a középső nevem.- vonogatom meg veszélyt sugallva a szemöldökeimet, de ezt is sikeresen elröhögöm. Viszont, amikor felteszi a kérdését, egy pillanatra komolyra vált az arcom és elgondolkodom azon, mi is érdekelne vele kapcsolatban a leginkább. Vagyis, úgy általában a hozzá hasonló pasikkal kapcsolatban.
-Nos, ezt a kérdést a többi kliensemnek nem tettem fel, de veled talán megkockáztatom...- hagyok némi hatásszünetet, miközben tekintetemmel az arcát figyelem, hátha leolvashatom a mimikájáról, mennyire is kíváncsi arra, mi lesz a kérdésem. Tuti, hogy nem erre számít.
-Mindig is érdekelt, hogy a magad fajta emberek, akiknek nincsenek anyagi gondjaik, már-már tökéletes az életük és szinte bármit megkaphatnak, vajon boldogok? Te konkrétan, boldog vagy és elégedett vagy az életeddel?- biccentem kissé oldalra a fejem és tudom, hogy ez a kérdés most, talán túlon-túl komoly vagy épp mondhatnám pofátlannak is, de tényleg érdekel. Sosem voltam milliomos, mindig ki kellett okoskodnom a számláimra valót és sokszor eltöprengtem azon, vajon a pénz boldogít-e vagy sem? De erre szoktam mondani, hogy, ha nem is boldogít, azért biztos jobb egy lamborghiniben sírni, mint egy biciklin.
-Nem nagyon van olyasmi, amit ne mernék megkérdezni. Ez az utóbbi volt kicsit neccesebb, de végül ezt is kimondtam, nem?- vonok vállat mosolyogva, majd az üres poharamért nyúlok és közelebb tartom hozzá, hogy kényelmesen újratölthesse. Ha már iszunk, mit illedelmeskedjek? Apropó. Hány pohár bort illik inni egy ilyen vacsorán?
-Szeretnél már családot?- tessék. Íme, feltettem egy olyan kérdést, ami nem volt a listán, de gondoltam rá, hogy talán megkérdezném. Hiszen Benjamin se lesz fiatalabb és saját magamról tudom, hogy 25 felett, ahogy az ember a harminchoz közeledik, egyre többször jut eszébe, hogy vajon elkésett-e már vagy sem?

Benjamin

& Christabel

Nem igazán tudom hova tenni a pillanatnyi jó kedvét, hogy most azon nevet-e, amit mondtam vagy azon a közbe szúrt poénon, amit direkt arra szántam, hogy az egyébként teljesen lehangoló megnyilvánulásomat kicsit feldobjam? Inkább én is megeresztek egy igen gyenge mosolyt, majd kíváncsian várom, mivel is magyarázza a dolgot, ami végül nehezen ugyan, de megtörténik.
-Hát ezt örömmel hallom. Már kezdtem aggódni, hogy a világból is kikergetlek a hülyeségeimmel.- nevetem el magam végül én is, mikor közli, hogy sikerült levenni a lábáról, a folytatás miatt viszont, csak egy szelíd mosoly marad az arcomon. Azon, amit pluszba hozzá fűz, már nem tudnék nevetni, mert inkább csak jól esik.
-Ne irigykedj olyasmire, amit még nem ismersz igazán.- húzódik szemtelen vigyor az arcomra, és akaratlanul is felelevenedik előttem jó pár kapcsolatom, melyekben szintén a tökéletességre törekedtem és végül épp ezzel toltam el mindent. Mert oké, hogy a másiknak elnéztem dolgokat meg még tetszettek is a hibák, de a másik oldal, csak annyit érzékelt mindenből, hogy én megjátszom magam, mert mindig remekül akarok teljesíteni mindenben. Az agyukra mentem magyarán.
-Nos, valójában épp attól a hibától lettél szimpatikus. Besétálok egy tökéletes, szexi agglegényhez, akiről pont emiatt kell cikket írnom és rögtön elsőre ilyet bakizik...- vonok vállat vigyorogva- számomra ez vonzó volt és szimpatikus dolog. Főleg, hogy olyan jól kezelted végül a helyzetet.- mosolygok, miközben azon kapom magam, hogy most konkrétan hízelgek az előttem ücsörgő Mr. Tökélynek, de most már teljesen mindegy. Amúgy is szokásom őszintén elmondani a véleményem mindenkinek, miért ne tenném ezt a pozitív véleménnyel is?
-Végzetes hibának nem nevezném. Maximum okul majd ebből valamelyikőnk.- kuncogok, ahogy kicsit jobban megrágom az utolsó mondatát, bár tekintve, hogy izzik köztünk a levegő, amióta beléptem abba az irodába, nos, lehet, hogy tényleg végzetes hiba lesz ez az egész, de ez az a fajta hiba, amit az ember élvezni szokott. Be vagyok zsongva a pasira, nem lenne értelme tagadnom saját magam előtt és azt hiszem, ezzel ő is így van. Legalábbis, a jelekből ezt tudom leszűrni.
-Semmiféle meglepetésért nem rajongok. Leginkább azért nem, mert meglepetést azzal a szándékkal szoktak okozni, hogy majd az milyen boldoggá teszi a másikat, de mi van, ha nem? Mi van, ha valaki megajándékoz valamivel, ami amúgy egyáltalán nem tetszik, de kedvességből vigyorognom kell hozzá? Akkor inkább tudjak előre az egészről, nem? Épp egy béna meglepetés parti miatt érzem így...- filozofálgatok ismét és inkább a bor számlájára írom, hogy ilyen hosszasan válaszolok majdnem mindenre, de talán az is közre játszik, hogy jól érzem magam Benjaminnal és azt akarom, hogy megismerjen. Magam sem tudom miért. Nem is értem, miért én beszélek ennyit, mikor tényleg ő lenne az, aki az interjú alanya. Az este végén inkább ő sétálhatna majd haza úgy, hogy ír rólam egy cikket, mint fordítva.
-Bizony. Figyelni fogom minden mozdulatod.- húzom össze szemeimet, miközben ördögi vigyor jelenik meg arcomon, de természetesen, csak viccelek. Persze, biztos fogok vetni rá jó pár pillantást meg esetleg leszűröm a tevékenységeiből, hogy mennyire lehet hatékony a munkájában, de nem munkaügyi felügyelő vagyok, hogy azt figyeljem, mikor, hogyan dolgozik. Amúgy is okosabb lenne talán, ha megpróbálnám majd minél kevesebbet rajta tartani a szemem.
-Meg van rá az esélyed.- bólintok egyet, hiszen egyik pasassal se éreztem még magam ilyen jól, mint vele. A többi interjú alanyommal kész kínszenvedés volt eltölteni egy órácskát, míg Bennel élvezetes ez az este. Már-már tényleg olyan, mintha valami randi lenne és be kell valljam, ha most nem munka miatt ülnénk itt, hanem alapból csak úgy randira hívott volna, mert bejövök neki, teljesen le venne a lábamról. Ezt persze, neki nem kell tudnia.
-Leginkább azért gondolkoztam el az álláson, mert főleg az újságírásban szeretnék tovább mozgolódni. Az asszisztenskedés pedig se azzal, se az eredeti végzettségemmel nem passzol igazán, de végül is, miért ne? Egyszer élünk.- vigyorgok lazán, hiszen azt is így döntöttem el nem rég, hogy vállalom a munkát. Lazán és amolyan "majd lesz, ami lesz" érzéssel. Kipróbálom és, majd kiderül, hogy jó ötlet volt-e vagy sem. Az élet ilyen.
-Vagy úgy. Értelek.- bólogatok, ahogy ismét kifejti a szemléletét a csajozással kapcsolatban és be kell valljam, ezzel egyet tudok érteni. Mindez csak akkor válik kényelmetlenné, ha az embernek végül két személy is szimpatikussá válik az ismerkedés során, végül nem tudja, melyikkel is érdemes folytatni az egészet.
A kérdés végül, amit felteszek neki, meglepi. Látom rajta, hogy nem erre számított, bár nem tudom, mi mást kérdezhettem volna? Mit várt? Mit szeretett volna hallani? Hiszen, már elég sok olyan kérdést kiveséztünk, amiről talán mással nem nagyon beszélgetne. Kérdezhettem volna azt is, hogy minden nőt rögtön ágyba szokott-e vinni, vagy úriemberként kivár egy-két randit, de annak mi értelme lett volna?
-Valóban, ez így korrekt válasz.- bólogatok mosolyogva és egyet is kell értsek vele. Olyan nincs, hogy valaki tökéletesen boldog. Az ember, szerintem genetikailag képtelen boldog lenni, mert, ha épp minden szuper és tökéletes, akkor kreál magának valamit, ami miatt mégse jó. Akinek mindene megvan, az is föntebb pakolja azt a bizonyos lécet, hogy ne érezhesse úgy, hogy "na most minden tök jó". Legalábbis, általában ez történik.
-Gondolom, nem ilyen kérdésekre számítottál.- váltok ismét huncut ábrázatra, hátha a totálisan lehangoló családos kérdésemet ki tudom némiképp javítani, mert azt láttam azonnal, hogy nem igazán tetszik neki a téma. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért, de nem is akarom tovább firtatni. Mellé nyúltam, ennyi. Tovább lapozok inkább, amit ő is megtesz már azzal, hogy közli, várja az este folytatását.
-Ez esetben, azt hiszem jobb lesz, ha leteszem a tollamat és végleg civilbe váltok, mert a bortól lassan kész baromságokat beszélek.- csóválom a fejem nevetve, miközben két tenyerem az arcomra nyomom és próbálom kideríteni, hogy tényleg ennyire meleg lehet a bőröm, vagy belülről éget a bor?
-Én jól laktam, köszönöm.- mosolygok a pincérre, mikor a desszert felől érdeklődik, majd Benjaminra nézek és próbálom állni a pillantását, amivel szinte a képembe ordítja, hogy mennyire nem akarja, hogy véget érjen az este. Azt mondjuk már most tudom, hogy fatális baromság lenne, ha ott folytatnánk, amire most éppen gondolok, meg az is, ha nem. Őszintén szólva, fogalmam sincs, mi lenne a helyes megoldás végül, de inkább még nem is töprengek ezen.
-Tovább állhatunk, ha gondolod? Valami bárba vagy tudom is én?- ajánlom fel kedélyesen, hogy érezze, nekem sincs még kedvem lelépni, de nem is egy étteremben akarom talán folytatni az estét, ahol kíváncsi szempárok figyelnek minket. Egy bár, ahol egy sötét hátsó boxba be lehet ülni, sokkal megfelelőbbnek tűnik jelenleg. Még akkor is, ha a leendő főnökömmel ücsörögnék ott...

Benjamin

& Christabel

Nem tudom mivel sikerült elérnem, hogy így felkeltsem az érdeklődését, de tény, hogy borzalmasan élvezem, hogy ennyire kitüntet a figyelmével. Nem figyel senki másra, nem stíröli a nőket az étteremben és nem nyomkodja a telefonját. Engem figyel. Rám figyel. Érzem, hogy minden idegszála a mozzanataimra és a szavaimra koncentrál, ahogy én is az övéire. Ezért is jövök kissé zavarba a következő mondatának köszönhetően és, csak egy sokatmondó, hálás pillantást vetek rá. Nem tudom, hogy milyen ember ő lényegében, de azt tudom, hogy kellemesen érzem magam a társaságában és, ha főnöknek is ilyen, akkor imádni fogom az asszisztenskedést.
-Igen. Az mondjuk édes volt, de igen meglepő is. Nem számítottam rá.- vigyorodok el, közben kényelmesen megtámaszkodom az asztal szélén és úgy pislogok rá. Elképesztően vonzó ez a pasi. Meg is értem azokat a nőket, akik utána futnak és igyekeznek megszerezni maguknak. Sármos, megnyerő, szexi és még gazdag is. Egy ilyen partit kifog az ember lánya és többé nem lesz semmi gondja. Kivéve a féltékenységet, mert az biztos jelen lenne, tekintve, hogy Mr Henson szereti a nőket és szereti, ha tetszik nekik.
-Már pedig én jobb szeretem, ha így működnek a dolgok, igen.- nevetem el magam a példa sztoriját hallgatva és igazából így tényleg elég nagy hülyeségnek tűnik, de mégis, jobban szeretem, ha így zajlik egy szülinapozás.
-Mondjuk az ajándékokról annyira nem szoktam kérdezősködni, mert aki igazán ismer, az tudja jól, hogy minek örülnék éppen.- vonok vállat mosolyogva, de azt már nem teszem hozzá, hogy általában nem is nagy körben ünneplem a szülinapom. Szigorúan csak a családom és egy-két jó barátom. Kinőttem már a hatalmas nagy bulikból.
-És az miért lesz jó neked, ha kizökkentesz?- akaratlanul is flörtölőre változik a stílusom, azaz kacéran mosolygok és már-már dorombolva beszélek. Egyre inkább piszkálja a fantáziámat ez az egész és azon kapom magam, hogy alig várom, hogy kizökkentsen majd a munkámból. Vajon neki is hasonló gondolatai vannak? Ha jók az érzékelőim, akkor tuti, hogy igen. Hiszen flörtölünk az első pillanattól kezdve és úgy sejtem, ezt olyan nőkkel szokta csinálni, akik piszkálják a fantáziáját.
-Félő, hogy majd félre jegyzetelek valamit, de állok elébe.- bólintok mosolyogva, ahogy ismét kissé visszakanyarodunk a munka téma irányába, de tudom jól, hogy ez csak afféle elterelés. Burkoltan célozgatunk erre-arra, de konkrétan nem mondunk ki semmit se ő, se én.
-A carpe diem-re? Elég sokszor, de azért nem megyek bele mindenbe ész nélkül. Ezt leginkább az adódó lehetőségek kapcsán szoktam használni. Talán, te is szoktál ezzel élni?- lesek rá kíváncsian, mert ez esetben tényleg akárhogy is végződhet még ez az este, bár tudom, hogy nem lenne bölcs dolog. Ugyanakkor ott szokott sutyorogni ilyen esetben a vállamon a kis ördög, hogy miért is ne élvezném az életet? Miért is ne tenném azt, ami jól esik? Egyedülálló felnőtt nő vagyok. Senkinek semmi köze az egészhez.
-Nem akartam az eredeti végzettségemmel harcba szállni, hogy kicsináljalak a kérdéseimmel, ráadásul már mindenre megkaptam a választ.- mosolygok szemtelenül, ahogy közli, hogy kissé csalódott, de valójában nem is nagyon akarnék több olyan kérdést feltenni, ami nagyon a magánéletére vonatkozna. Inkább most már arra koncentrálok, hogy holnaptól az Ő beosztottja leszek.
-És milyen mellékhatásai vannak még ennek a bornak? Vagy még nem tapasztaltad ki igazán?- érdeklődök már-már nevetve, holott már én is érzem. Kezd melegem lenni, ég az arcom és egyre többet jár az eszem olyasféle irányba, amerre nem lenne szabad. Ezért is ér hideg zuhanyként az, amikor vázolja, hogy is folytathatnánk az estét. Jobban mondva az ér hideg zuhanyként, ahogy fejben reagálok a dologra, mert elsőre nagyon tetszik az ötlet. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy felérünk hozzá és letépem róla az inget, de ez... ezt nem lenne szabad, nem?
-Nahát, Mr. Henson. Rögtön az állásinterjúm utáni első randinkon fel akar csalni a lakására?- kérdezek rá pofátlan módon, mindenféle kertelés nélkül, de kétlem, hogy zavarba hoznám. Mind emellé persze mosolygok majd hosszasan elgondolkodok, miközben szemeimet le sem veszem az arcáról. Nehéz döntés ez. Ha felmegyek hozzá és esetleg bepróbálkozik nálam, tudom, hogy nem tudnék ellenállni. Idejét se tudom, mikor voltam utoljára ilyen vonzó pasas közelében vagy, hogy úgy általában mikor voltam pasival. Nem is érdekelt igazán az egész az elmúlt pár hónapban. Erre most itt van ez a pasi, aki kisugárzásra olyan, mint Christian Grey.
Miközben húzom az időt a válasszal, alaposan szemügyre veszem az arcát. Kíváncsi lennék, hogy az ő fejében milyen gondolatmenet játszódott le. Ahogy arra is, hogy minek örülne jobban. Ha nemet mondanék és most szépen hazakísérhetne vagy, ha folytatnánk ezt a remek estét nála? Végül, csak ennyit mondok.
-Nos. Carpe diem, nem? Valóban, talán jobb lenne kíváncsi tekintetek nélkül folytatni ezt az estét.- bólintok végül mosolyogva, de komolyan eltökélem magamban, hogy egy ital erejéig maradok és amint veszélyesen forró lesz a hangulat, már le is lépek. Nem akarok olyasmit tenni, amit holnap reggel megbánhatok.

Benjamin

& Christabel

Már, amikor kimondom az "édes" szót tudom, hogy nem kellett volna, de késő bánat. Ben persze azonnal lecsap rá, mint valami ragadozó, aki alig várta, hogy egy óvatlan pillanatban rá vethesse magát áldozatára. Alig várta, hogy valami olyasmit mondjak, amivel majd megszorongathat, de igyekszem a lazaság látszatát kelteni.
-Még nem vagy a főnököm de valld be, amúgy is jót tesz a lelkednek, ha tudod, hogy a beosztottad így vélekedik rólad.- vigyorodok el és igyekszem az egész dolgot a visszájára fordítani, azaz őt hozni kellemetlen helyzetbe vagy épp zavarba. Hiszen, már láthattunk, hogy ez talán nem is olyan nehéz feladat, ráadásul valóban őrülten édes volt az a jelenet. Élveztem, hogy én vagyok fölényben, ő pedig a csapdámba sétál még, ha az olyan csapda is volt, amit nem én és nem szándékosan tettem elé.
-Szerintem akkor, ha már fél szavakból is megért és ismeri minden gondolatodat.- biccentem kissé oldalra a fejem és fürkésző tekintettel figyelem az arcát. Kíváncsi vagyok, árulkodik-e majd valami arról, hogy ezen szavak hallatán eszébe jut valaki. Egyáltalán van-e valaki, aki elmondhatja magáról, hogy ismeri Benjamin Hensont? Kétlem. Amilyen kiismerhetetlen pasas, nem hiszem, hogy lenne akár egy élőlény is a Földön, aki mindent tud róla. Ettől olyan vonzó és szexi, hogy nem tudja az ember mit, miért csinál úgy, ahogy.
-Azt hiszem, a pszichológus végzettségem a segítségemre lesz, ha tényleg olyan sok "nehéz esetünk" van. Általában elég jól tudok bánni az emberekkel.- kúszik szemtelen mosoly az arcomra, mert van okom feltételezni, hogy ezt már ő is tudja. Legalábbis nem mondhatja, hogy őt például nem tudom kezelni, már pedig szerintem ez elég nagy kihívás. Tekintve, hogy amióta megjelentem nála nyíltan flörtöl velem és még az sincs kizárva, hogy sikere lesz. Én is nőből vagyok és bizony van, hogy jól esik a kis hiúságomnak, ha akad egy jóképű és gazdag pasi, aki rám áldozza az idejét egy vacsora erejéig. A pasik nem fogják fel sokszor, milyen sokat is számít ez. Nem az ajándék, nem a pénz... az idő, amit a másikra szánunk.
-Észrevétlen mozdulatok?- kérdezek vissza rezzenéstelen tekintettel, de valójában ez az apró megjegyzés olyan nagyon megpiszkálta a fantáziámat, hogy képtelen vagyok nem többet látni a szavai mögött. Főleg, hogy rá is elég furcsa hatással vannak, mert nem kerüli el a figyelmem, hogy kiszárad a szája már pedig ilyesmi akkor történik, ha az ember izgalmi állapotba kerül. Akár jó, akár rossz impulzus éri.
-Akkor vigyáznom kell. Úgy sejtem elég kemény főnök lehetsz. Biztosan megköveteled a rendet, így nem szívesen vennék részt egy ilyen... elbeszélgetésen.- válaszolok hasonló komolysággal, mint amivel ő megemlítette ezt a bizonyos fél órás elbeszélgetést, de valójában minden eszembe jutott, csak beszélgetés nem. Hogy a francba csinálja ez a pasi, hogy a legperverzebb oldalamat képes előcsalogatni egy-két megjegyzéssel? Vagy ennyire szikrázna köztük a levegő, hogy akaratlanul is felpezsdítjük a másik vérét? Elképesztő ez a kémia és az is, hogy én még mindig tudok uralkodni magamon, de félő, hogy ez meg fog változni. Miért is ne engednék meg magamnak egy kis szórakozást? Ja. Azért, mert ő lesz a főnököm hétfőtől. Szexi kis főnök, meg kell hagyni.
-Tehát rajtam múlik, hogy ki tudom-e szedni belőled a választ?- amit már amúgy is tudok, másképp nem hívott volna el ma ide. Carpe diem alapon bepróbálkozott és összejött neki. Részben azért, mert kell az a cikk, de legnagyobb részt azért, mert felkeltette az érdeklődésemet. Már pedig, ha valami érdekel, akkor annak utána szoktam járni.
A kíváncsiság fokozása érdekében pedig következő megjegyzéseire már, csak azután válaszolok, hogy a számlát kihozzák. Csak, hogy legyen min töprengnie idő közben és ne szunnyadjon a figyelme  még, ha a bor miatt piszkosul ég is a fejem. Lehet, hogy ma totál hülyét fogok csinálni magamból, de az is lehet, hogy nem. Elképzelhető még olyan opció is, hogy úgy elszúrom az estét, hogy aztán hétvégén majd kapok egy csodás üzenetet, miért is nem kell hétfőn dolgozni mennem. Rengeteg variáció van, de reméljük, sikerül a legjobbat kihoznom az egészből.
-Igazság szerint jó ideje nem foglalkozok vele, úgyhogy, csak ezért úsztad meg a pszichológiai hadviselést.- vigyorodok el vállat vonva, hiszen épp most árultam el magam, de ez ugye nem jelenti azt, hogy ne tudnék leszűrni egy-két dologból igen tanulságos következtetéseket. Ezekről viszont neki nem kell tudnia. Miért is kötném az orrára, hogy pontosan mit is gondolok? Maradjon csak titok mindez előtte, másképp még elvesztem az érdeklődését, ha nyitott könyv leszek.
-Ez nem azt jelenti, hogy visszafogtam magam.- kuncogok, majd ahogy felsegíti a kabátomat, eltöprengek azon, hogy ebből a flörtölésből vajon mit lát a külvilág? Mert az is lehet, hogy mások le se tojnak minket, hogy két fiatal felnőtt vacsorázik, ahogy minket se nagyon érdekel, kik ücsörögtek körülöttünk, de az is lehet, hogy mindenkinek tök egyértelmű, hogy gondolatban már szét szedtük egymást legalább kétszer. Nem tudom, mi látszódhat rajtam vagy Benen, de azt tudom, hogy rég volt részem ilyen flört-maratonban.
Megjegyzésére végül, csak akkor válaszolok, mikor megérkezik a taxi, én pedig sikeresen meghozom a döntésemet.
-Abban már biztos vagyok, hogy a bor bátorságot ad ahhoz, hogy akár szembe is szálljak az oroszlánnal.- vigyorodok el, miközben beülök a kocsiba, de már amikor leteszem a fenekem szidom magam, amiért ilyen hülyeséget beszélek. Mégis, mi a francot képzelek? Mi lesz ebből? Egy jó numera esetleg de, hogy se állásom, se büszkeségem nem lesz másnap, arra is mérget vennék.
Mindezen gondolataimat persze magamban tartom. Miért is osztanám meg vele? Akkor elárulnám, hogy min jár az eszem már jó ideje és az meglehetősen gáz lenne, még akkor is, ha nagy valószínűséggel ugyanarra gondolunk. Még mindig azt a világot éljük, amikor egy pasitól természetes, hogy minden szembe jövő nőt meg akar fektetni, míg egy nőtől azt várják el, hogy legyen totálisan elérhetetlen. Nevetséges.
-Huszonhárom. Érdekes szám...- húzódik sejtelmes mosoly az arcomra, mikor már a liftben ácsorgunk és gátlástalanul visszabámulok Benjaminra. Feltűnt, hogy alaposan végig nézi minden porcikámat, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy azt érezze, nála van a gyeplő. Inkább visszabámulok én is és háttal a lift oldalának dőlök, úgy nézek vele farkasszemet. Még akkor is, ha érzem, hogy lassan az őrületig hajszol az a kellemes bizsergés, amit már jó ideje érzek a pillantásától.
-Ráadásul meglehetősen kellemetlen lenne fellépcsőzni odáig egy áramszünet alkalmával, nem?- szólalok meg negédesen, mintha teljesen hidegen hagyna, hogy a szemeimet, a nyakamat vagy épp ajkaimat fixírozza és igyekszem inkább "tükörképpel" felvenni ellene a harcot. Kíváncsi leszek, ki bírja majd tovább. Felsandítok a kijelzőre, mely az emeletek számát mutatja és gondolatban azért rimánkodok, hogy minél előbb jussunk el ahhoz a huszonhármashoz. Ehelyett még mindig, csak ott tartunk, hogy kilenc...