“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”
Előkerült egy pisztoly is a repertoárból, tulajdonképpen ez volt az a pont, ami megállásra késztetett. Meg a szavai, az elismerés. Jó, egy őrült szótárában bármi benne lehet, szóval még ha csak hízelgésből is mondta...dagadt a mellem tőle. Szóval visszatértem a helyemre és leültem, közben a telefonon hívtam a 911-et és magam mellé helyeztem a mobilt. A telefonból nem hallatszódott a diszpécser hangja és az elsötétült kijelzőn sem volt látható a hívás, de a telefon túloldalán lévő jól hallott mindent. A fickó showt rendezett, ami átöltözésből ált, tulajdonképpen egyik pillanatról a másikra cserélte át magán a ruhatárat. És még csak teljesen levetkőznie sem kellett. Nem tudom a hátam mögött a falnál mit alkottak a többiek, de hallottam ahogy összesúgtak valami felvételről. Az is készül...remek. A fickó haja is megváltozott, feje tetején cilinder lett. A kezébe vette a fegyverét és köszöntött minket. Színpad? Valami show készül? Vagy bűvész... óh, francba. Elhúztam a szám. Halottam ezt azt valami porondmesterről, de az csak úgy nem jelenik meg a városban...nem? Nem. Itt van. Engem hív. Ha nem megyek, akkor itt mindenkinek baja esik. Miatta. Amit elkellene kerülni. Ahogy belelőtt az asztalba úgy rezzentem össze és álltam fel a helyemről, hogy kimenjek hozzá. Nem akar bántani. S higgyem is el vagy mi? Fegyvere van és tudja is használni...tulajdonképpen a tőrt is, amivel leterítette az ipsét. Nem emeltem fel a kezem, hiszen minek? Nálam nincs fegyver, az ő szándékait meg tisztán megértettem. Szóval megálltam előtte. Ő meg átkarolt, azon a kezén végig is néztem, majd megindult ki velem a teremből. Az ajtót nyitva ott feküdt a tanár, mozdulatlanul, fejéből kiálló tőrrel. A haladás során nem tudtam megfigyelni hogy emelkedik-e a mellkasa vagy sem, így az hogy él-e vagy holt, nem állapíthattam meg. Tovább mentünk. Bár visszapillantottam, de hamar letettem arról hogy így segítsek neki, rajta. Szóval a szándék, amit a fickó közöl, megugrasztja a szemöldökeim. - Mi van? - döbbenek le egy pillanat alatt ezt hallva, állatok kellenek neki. Oroszlánok! Nyulak! Értetlen meredtem magam elé, majd figyeltem a diákokat és tanárokat, akik minket figyeltek a távolból. Segítenem kell neki, vagy itt mészárlást csinál? Honnan is tudja a nevem? És azt, hogy hol melózom? Mindegy is. Ha együtt működök, akkor megúszom egy kurva karcolás nélkül. Ugye? Mikor kellene indulnunk? Mikor is? Most tényleg feltesz nekem egy ilyen kérdést? Ki is ő valójában? Mert nem Liam, az holt biztos. - Éjjel 11? Megfelelne? Akkor se látogató, se gondozók nincsenek. Illetve kettő éjszakás gondozó lesz csak, de ők akkor a majmoknál lesznek... de csak egy feltétellel segítek...- igaz, kurvára nem vagyok olyan helyzetben, hogy feltételeket szablyak neki, de tényleg csak abban az esetben segítek neki kihozni az állatkertből bármit is ha ezt elfogadja. - Senkinek sem eshet baja! És csak úgy segítek... - szerintem elég könnyű feltételt adtam, de nem biztos hogy alkalmazkodik. Persze hogy féltem. Nem mindennap rabolnak el őrültek az egyetemről, szóval kellett az improvizálás. Ha segítek a tervében vagyis hát ha egy részében segítek, akkor élve hagy engem is, meg a sulimat is. Remélem. Ez így gondolatban elég jól hangzik...de a való élet már más. Bár jó lenne ha eltenné a fegyvert, elég kínzó így is a tudat, hogy sakkban tart. Már így is tudtam hogy nem normális, de a fegyvere láttán más a viz is lefosott. Ha eltenné is segítek neki!
A Porondmester lelkesen veregette hátba Kennyt. Sőt, még meg is ölelgette és összeborzolta a haját. -OOO Kenny, te vagy az én emberem! Akkor 11-kor találkozunk! Ezer hála és köszönet!-Elengedte, majd elindult az épület bejárata felé vezető lépcső irányába, ám megtorpant, amikor meglátta a rendőröséget felfelé közeledni. -A Nyakamon a Yard! JAAAJ!-Maga elé emelte tenyereit, ujjai végéből sötétlila füst kezdett ömleni, ami pillanatok múlva ellepte Mr. Braxton testét és annak közvetlen környezetét is és elrejtette a környezetében lévők szeme elől. A rendőrség megtorpant a füst előtt és mögött is. Ablakokat nyitottak, majd mikor a füst eloszlott már sehol nem látták az őrültet. Megnézték a környező termeket is, melyeknek ajtaja a füst takarásában volt és bár több terem is üres volt nyitott ablakokkal, bármelyiken át távozhatott, ha esetleg így fedezte volna menekülést. Az egyik ablakon át lenézett két rendőr. -Ez a harmadik emelet és sehol egy lépcső. Ha kiugrott volna, biztos összetörte volna magát. -Ez egy túlélő. Egy hétpróbás gazember, Nick... mindent kibír.
Cale Braxton nem messze egy aluljáróban döntött úgy, hogy leköti magát. Miközben egy utca zenészt hallgatott és dobott neki egy kis apró pénzt elővette telefonját. A Kenny hajába rejtett apró kis GPS jeladón át figyelte merre járhat Kenny. Ezt csak arra az esetre, ha esetleg nem akarna megjelenni este a megbeszélt időpontban. Küldött neki egy SMS-t. "Ha unatkoznál találkozhatunk hamarabb is. Nem vagyunk egymástól olyan messze."
“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”
Az ölelése kicsit meglepett, ahogy a folytatás is. Az összeborzolt hajra sem reagáltam, valahogy lefagytam az egész jeleneten. Olyan furcsának haott az egész. Elengedett, s elhátráltam a falhoz, ahogy a rendőrök is megérkeztek. A fickó a lépcsők felé akart menni, de helyette valami más történt. Füstöt eregetett...nem szokványos módon, sokkal inkább a kesztyűből, de utána semmit sem lehetett már látni. Eltűnt. Felszívódott, mint a köd. Vajon merre lógott meg? Merre lelhetett kijáratot? Itt van még valahol az épületben? Szóval kicsivel később kihallgatás volt azok között, akik a teremben voltak. Engem is kihallgattak, bár az állatkertes akcióról nem szóltam. Illetve nem tudom mit és mennyit kellene mondanom róla, hogy senkinek se ártsak vele. Megszakították az órákat a mai napon, szóval pár óra leforgása után engedtek el minket. Nem találták a fegyverest. Nem volt az épületben. Nem mentem haza. Valami nem feküdt ezzel az egésszel. És tényleg nem. Hajat igazgattam és ekkor találtam rá. A kis kütyüre. Elfintorodtam, majd zsebre vágtam az egészet. Bele mentem a játékába. Elmentem a motorért, hiszen elkészült, átmentem néhány haverhoz. Nem telefonáltam apa irányába, hiszen mi van ha lehallgatják a telefonom? Nem akartam még nagyobb szart keverni. Még úgy sem hog több alkalommal hívott és sms-t is kaptam irányából. “Menjek haza!” Bőven elég volt az SMS amit kaptam mikor tényleg elindultam haza. Pedig meg volt a tervem. Azt a kis szart egy kutyával megetetem, aztán had menjen a vak világba, vagy egy madár felcsipegeti... de akkor a mobilomat követné le, ha furcsa helyen járnék. Nem követett feltűnően, inkább megfigyelte hogy hol járok. Szóval a közelben van. Vajon merre? Biztos nem a feltűnéskeltés lesz ínyére, hiszen akar valamit... olyan helyen fog mozogni, ami nem túl feltűnő és el is tud vegyülni. Vagy pont azon a részén van, ahol ilyenkor már nem járnak sűrűn. A tekintetem elrévedt az aluljáró lépcsőjén, csak néhány métert kellene odáig sétálnom. Nem tudom, hogy autóval érkezett-e ide, vagy gyalogosan... de nem láttam a kocsit a közelben, amivel felszedett a legutóbb. Szóval megindultam le a lépcsőn, zsebre vágtam a kezem és figyeltem a falakat, azokat akik itt siettek el, hogy dolgukra menjenek. Leérve a lépcsőn megszólaltam, hiszen senki nem volt itt, egy zenész zenebonáját hallottam csak. Szóval üres volt a tér. - Nagyon hamar leléptél Liam a rendőrök kiérkezésekor! - szólaltam meg kellő hangerővel, de nem kiabálva, hogy ő is tisztán értse a mondandómat. Felemeltem mindkét kezemet a magasba és tettem egy 180 fokos fordulatot, hogy lássa, nincs nálam semmi. Azért nem olyan fából faragtak, aki egyedül neki esne egy fegyveresnek. - Talán nem szimpatizálnak a stílusoddal? - leejtettem magam mellé vissza a karjaimat és zsebre dugtam őket. - Tulajdonképpen tuti nem Liam a neved... - ezt már csak magamnak motyogtam csendesen, hiszen erre is simán rájöttem az első találkozón. Megállapítás is lehetne, de nem az. Kételkedtem. Nem is magamban, hanem benne. Vagy a tudásomban? Fogalmam sincs. A markomba rejtettem a jeladóját a zsebemből. - Nem hívtam a nyakadra a zsarukat... - vettem elő a mobilom és meglengettem, miközben meg álltam kellő távolságban tőle. Majd az aprócska jeladót dobtam felé, ha elkapta, oké, ha nem kapta el, akkor az a földre esett. Miért nem hívtam a zsarukat? Ha a telefonszámomat tudja, ha a nevemet tudja, akkor valószínűleg majdnem mindent is tudhat rólam. Szóvala családomnak nem akarok ártani, így bele megyek a játszadozásaiba egy bizonyos mértékig. Túl sok bűnügyis filmet nézek? Ez nem erről szól. - Jó kis sajátkezűleg összedobott szerkezet. - apró mosoly kerül a képemre, bár inkább fintor. Igen.
Mikor Kenny megérkezett vigyorogva nézett felé. -Nem is akartam nagyon megjátszani magam.-rántotta meg a vállait.-Csak annyira, amennyire muszáj volt. A valódi nevem Braxton. Cale Braxton. A legtöbb ember csak úgy ismer engem, hogy a Porondmester. A jeladót hagyta a földre esni, aztán összetaposta. -Leléptem, mert nincs kedvem újra időt vesztegetni azzal, hogy elvigyenek és meg kelljen szöknöm. Átugrottam pár fejezetet. Abban is biztos voltam, hogy nem fogod hívni a rendőrséget. Tudod értelmes embernek nézlek. Gondoltam, hogy nem fogod kockáztatni a saját és mások életét. Nem érné meg. Odasétált hozzá és ártalmatlanul karolta át. -Nade van még egy kis időnk, szóval kényelmesen tudunk az állatkertbe menni és még beszélgetni is tudunk. Kezdem én. Az állatok. Szóval, van egy cirkuszom. Igen, jól hallottad, egy cirkusz. Távol innen. Oda kellenének az állatok. Két oroszlán és négy nyúl. Elvégre minden valamire való cirkuszban vannak oroszlánok a műsorokhoz és minden valamire való bűvésznek van nyula. Most kérdezhetnéd tőlem, hogy miért nem rendelek a neten nyulat, vagy veszek orvadászoktól oroszlánt. Nekem ápolt és jól nevelt állatok kellenek, olyanok, amelyekkel foglalkozva volt, rendesen etetve és ápolva voltak. És a ti állatkertetek oroszlánjai és nyulai szimaptikusak. Igazából már ki is néztem magamnak őket, amikor ott jártam. A kocsim nem messze parkol, most másik autóval jöttem.
“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”
Cale Braxton. Nem igazán szoktam híreket nézegetni, a sorozatokra vagyok rákattanva. A híreket meghagyom a bátyámékra. Ők szokták nézni, hallgatni, mikor hogy esik a napirendjükbe. De akkor sem ismerős a név, bár ezt már inkább elhiszem mint a Liam-et. Még a Porondmester sem cseng akkora katasztrófaként. De annyi biztos, hogy tartóztatták már le, de ugyanúgy kudarcba is fulladt a dolog, hogyha megszökött. Hiszen most is meglépett, hogy ne kelljen vesződni egy újabb szökéssel. Szóval macerás lehet? Szar ügy. Ahogy közelebb jött, hogy átkaroljon, úgy tértem ki a dolog alól, majd léptem hátrébb tőle pár lépést. Nem a haverom. Viszont a szavaira felhúztam a szemöldököm. Nem viccelt azzal kapcsolatban hogy kellenek az állatok neki. Állatkertből cirkuszba. Van egy cirkusza? Mi a fene? Tényleg bolond? De ennyire? Miért ennyire megszállottja ennek az egésznek? Az őrület mely körbeveszi, most meg az állatok. Nevetséges. Fejet ingattam, majd oldalra biccentve tértem a lényegre. - Öhm, de nem azért Cale... hatalmas kifutókban vannak az állatok...te mibe dugnád őket? Kis négy méterszer négy méteres ketrecekbe? Tudod te mennyit eszik egyetlen egy oroszlán? - hitetlenkedve kérdezem tőle a dolgokat, hiszen nem biztos hogy felkészült a részletekre. Ami a lényege lenne az egésznek. Oké, hogy elakarja hozni őket, de tudnia is kellene némi dolgot is erről. Meg...tudná őket gondozni? Illetve ezek vadállatok, nem simogatni való kismacskák. Egy gondozó nevelte fel az egyiküket, mert az anyja eltaszította őket, neki “engedelmeskednek”. Napi 5-6 kiló húst esznek meg egymaguk... mégis hogy pattanhatott ki mindez az agyából? Mégis hogy lehet ilyen agyhalott? - Tényleg cirkuszod van? És tényleg bedugnád őket oda, hogy legyen valamid? - nem értettem ezt a fajta gondolat menetet. Attól mert van egy cirkusza, miért kellene neki oda állat? - Téged is dugtak már rácsok mögé haver? Milyen érzés volt? - hátha hatok a lelkére kicsit és lemond legalább az oroszlánról. Felőlem vihet nyulat, vagy hörcsögöt, bánom is én. Akár bárányt is vihet a simogatóból, aztán ha nem tudna elaludni még számolgatni is tudná. És az etetése sem egy ördöngösség. Azt nem mondanám, hogy a nyílméregbékánkat is lepaszolnám, illene hozzá, de az rohadt veszélyes kis dög! - Amúgy tetszik a cilindered. Ez a valódi foglalkozásod? - kérdezem, meg megdícsérem hogy kicsit engedjen a dolgokból, de aztán mielőtt válaszolna folytatom, mielőtt félre értene. És igen, terelek, hátha kitudok találni valamit a dolgokra és lesz egy jobb tervem. Jobb, mint amivel ide állítottam. - Mármint ez a porondmesteres dolog...erre épül az egész negyvenvalahány éved?
-Van ott ép elég hely. Nem kell feltétlen ketrecbe. Ha kell kapnak egy egész sátrat. Van ott hely bőven, külterületen vagyok, addig bővítem, ameddig nem szégyellem.-Nevetett. Arra, hogy sokat esznek egyszerűen csak megrántotta a vállát. -Igen, tudom, egyszer megetettem velük két-három embert, miután megöltem őket.-Mondta, majd elgondolkodott.-Mondjuk, akkor még csak haldokoltak... Na mindegy is. Jaj, bocs, igen. Ezt nem mondtam. Volt már korábban egy cirkuszom. Nem a sajátom, csak dolgoztam ott. Nem tetszett a rendszer, ezért megöltem mindenkit és elengedtem a vadállatokat, hogy legyen egy jó napjuk.-Nevetett. -Igen, tényleg van cirkuszom. Ha gondolod megmutatom neked, lásd jó helyre kerülnek majd az állatok..-Felelt.-De nem azért kellenek, hogy legyen valamim. Szeretem az állatokat és a látogatóknak is biztos tetszene. A fiatalabbak mehetnek nyulat simogatni, az idősebbek meg mehetnek oroszlánt nézni és ha elég bátrak még meg is ölelgethetik őket.-Kacagott jó ízűen. Lassan kiértek a parkolóba. -Hogyne dugtak volna rácsok mögé. Azért szöktem meg, mert nem akartam ott maradni. Nem volt nehéz, gagyik voltak a cellák. A dicséretre levette cilinderét. -Köszi. Elég spéci.-Tette vissza fejére mosolyogva.-Igen. Ez a foglalkozásom. Cirkuszi műsorvezető vagyok és bűvész.-Mosolygott. Elértek a kocsihoz. Egy rendszám nélküli bordo Jeep, mely mögött egy állaltszállításra alkalmas utánfutó volt. Egy gombnyomással kinyitotta a kocsit. -Ülj csak be.-Mondta, majd beült a kocsiba.
“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”
Egy egész sátrat is kaphatnak, hiszen külterület lenne ez az egész. Ez még akkor sem nagyon tetszik, nem rám vall, hogy segédkeznék egy ilyen akcióban. De ha azt vesszük akkor az életem a tét. Meg tulajdonképpen másoké is, szóval elég gázos a helyzet. Meg az is, hogy így rám talált. Eleve elrendezte ezt az egészet. Lefogadom a törött üveget is ő hagyta szét, hogy a motorral leálljak. Félre álljak. Ha így van akkor elég rafinált az ürge. És gyilkos. Hiszen a cirkuszában megölt mindenkit, mert nem tetszett neki valami. Kegyetlen! De legalább elmondja miért kell neki ez az egész. Terveket mond, célokat. De ez miért jó? Miért nem adja fel magát? Vagy miért nem kezd el jobb munkát ennél? Nincs semmi, amit szeret csinálni? Mármint úgy azon túl, hogy hamis álarcot vesz fel, megtéveszti az embereket, meg gyilkolászik kedvére? Egyébként lehet jól jövök ki, ha végig az ő kártyáit teregetem ki, a lépésekkel pedig az én utamat járhatjuk mindketten. Az ő terve, az én éles eszem mellé, holott nem is úgy fog alakulni a dolog, ahogy azt ő annyira szeretné. Aztán majd meglátjuk meddig tudom elhúzni a dolgokat, míg az állatkertig való érkezésig. Lehet keresztbe tesz nekem, lehet máshoz kell nyúlnom, szóval ha nem is teszek keresztbe neki, még jobban járhatok. A lényeg hogy azok az állatok ne sérüljenek, meg úgy senki sem és minden rendben lesz. Nem akarok bűnrészes lenni, elveszthetek mindent ezáltal, szóval megint tervezgethetek. - Sosem komáltam a bűvészmutatványosokat. Meg a nyúl a kalapból sztorikért sem rajongok. Kinőttem már belőle. - lépkedtem kicsit messzebb a fickótól, eszembe sem jutott meglépni, addig is velem van elfoglalva és nem másokkal. A fenti helyen senki sem volt, üres volt és csendes, nem úgy, mint ahol letértem az aluljáróba. Elmondta végül is hogy mihez ért. Cirkuszi műsorvezető. Aha. Ezzel mindent is elmondott. Vagyis hát, majdnem mindent. - A jeladó, a fegyver és a füst korábbról...utóbbi gondolom a műsor része, de a többi mi a francnak egy “műsorvezetőnek”? - még a macskakarmokat is mutatom az utolsó szavamhoz, hiszen kicsit paradoxon ez a szó ennek a pasasnak, egy gombnyomásra kinyílt az autó, Braxton beszállásra utasított, melyre hát először nem igen akaródzott beszállni. Most hogy tudom Liam énje miért volt ennyire katasztrófa, most már kínzóbb beülni az igazi énje mellé. Félek? Melyik tinédzser ne félne ebben a helyzetben? Félek, de járnak a fogaskerekeim ezerrel hogy hogyan tartsam szóval, mivel tereljem el a figyelmét és hogyan tereljem másfelé magamról a dolgokat. Tulajdonképpen már járt akkor az állatkertünkben, hiszen említette is hogy kinézte őket és a telefonszámomat is biztos onnan szerezte meg. Most mondjam azt, hogy előttem jár egy lépéssel? A beszállás előtt, vagy helyett azonban hátra mentem az utánfutót leellenőrizni. Rendszáma nem volt, de az állatszállító remek állapotban volt, a zárja is rendben volt, nem volt rajta rozsda. Eszembe sem jutott fotót csinálni, vagy rendőrt hívni. Még nem. Szusszantam, majd visszatértem előre és beültem mellé. Ki kell majd játszanom a térfigyelő kameráinkat. Picsába. Annyi problémát okoz majd ezzel! Bekötöttem a biztonsági övemet, majd könyökömet az ablak közelébe helyeztem és arra tettem az arcomat. Távol akartam maradni a bajtól, de úgy tűnik az mindig megtalál. De így nem árthat másoknak. Másoknak. A családom nem fog a terítékén mozogni. Szóval ha elindultunk, csak akkor egyenesedtem fel, hiszen valamit a bejutással is kell majd kezdenem, de azt majd ott. Hiszen a bejutás kényes téma, se kártyám hozzá, se kulcsaim, így aztán hoppon maradunk, ha neki nem lesz valami csendes terve. De ezt majd csak ott közlöm vele.
Cale nem sértődött meg, bár nem értette azokat az embereket, akik nem szerették a bűvészeket. Pedig meg volt a mágia varázsa. -A jeladó kellett, hogy követni tudjalak, a fegyverek kellenek, hogy könnyen tudjak gyilkolni. Sokkal könnyebb lelőni és leszúrni, mint megfojtani és agyonverni. Meg biztosabb módszer is. Miért erőltetném meg magam, ha nem muszáj? Meg aztán a fegyverekkel lehet játszani. Pl.: Fejbe lőlek, azonnal meghalsz. De meglőhetlek hat helyen, ami kurvára fáj, de lassan vérzel csak el. Meg van a köztes. Egy megfojtással nem lehet így játszadozni. Nem. Az olyan... semmilyen.-Legyint unottan.-Sokat kell még tanulnod a gyilkosságokról. A tükrökből figyeli, ahogy Kenny ellenőrzi a hordozót és végül be is ül. -Na, mindent rendben találtál cimbora?-Mosolyog és a gázba tapos. Mikor megérkeznek a helyszínre Cale kiszáll és egy pisztolylövéssel ki is iktatja a kapu kameráját, majd mikor Kenny kinyitja a kaput a fejére húz egy nyúl álarcot. -Ezt viseld. Nem árt, ha nem ismer fel a kamera. Nem örülnék, ha lecsuknának, lehet később is szükségem lesz még rád.-Vigyorog. Ahogy haladnak előre sorra lövi ki a kamerákat, aztán tárat cserél. -Közben beszélgessünk azért. Miért pont itt dolgozol? Biológusnak tanulsz, vagy minek, hogy jön ide akkor az állatkert? Nem mintha nem örülnék neki, mert így legalább társulhattunk, csak furcsa. Valami génkutató laborban lenne a helyed, vagy FBI vérelemzőként kéne dolgoznod.-Nevetett Cale. Közben a szemeivel meg is találta a nyulakat. -Oh, hát sziasztok.-Vigyorgott rájuk. Levette cilinderét.-Nézzétek. Ez a kalapom. Ebbe fogtok pihenni, amikor jöttök velem fellépni.-Mosolygott a nyuszikra.-Tetszik? Kényelmes. Ha kell, ki is párnázom nektek.-Mosolygott. Visszavette fejére a cilindert és Kenny felé fordult. -King, Koontz, Lovecraft és Diehl lesz a nevük.-Mosolygott a fiú felé.-A kedvenc horror íróim voltak. Na, visszük őket? A hátsó ülésen van nekik külön rekesz, nem akarom őket nasinak berakni a macsekok mellé.
“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”
Nem értek a gyilkosságokhoz és nem is nagyon akarok konyítani hozzájuk, így elkerülöm az ilyen szituációkat amikor csak lehet. Mindig. Most is elkerültem volna, de belerántott ebbe az őrületbe. Nem akarok sem fegyvert, sem mást, amivel gyilkolni lehet. Az én lelkem megmarad tisztának. Ez biztos. Szóval nem akarok érteni ezekhez a dolgokhoz. Elég, ha a családból ketten beszennyezték már a kezüket, nem ítélkezek felettük, ez a munkájuk, vagyis egyiküknek csak volt. De erről senkinek sem kell tudnia. A kamerát kilőtte, ami a kapu előtt terjeszkedett, de addig nem nagyon mozdultam el semerre sem, míg a maszk a képemre nem került. Aranyozott nyúl maszk, mely az egész képemet takarta. A kapu nem egy gombnyomásra nyilott, kellett kis idő mire megbuheráltam, szerencsére nem hagytam ujjlenyomatokat, gondolkodtam, a pulcsimat helyeztem előtérbe. Azzal piszkáltam mindent. Szóval bejutott, s amíg lődözte a kamerákat a nyulakig, addig a fülemet is befogtam és csak reménykedtem, nem most fog megszólalni a riasztó és nem most akarnak az éjszakások előjönni. A majmok éjszakai szállása messze volt innen, de ahogy Braxton megszólalt, úgy szedtem le a füleimről a kezem és szusszantottam. Vége van már? Amúgy semmihez sem nyúltam. Nem akartam ujjlenyomatokat hagyni meg ilyesmik. - Ez egy büntetés. Tavaly hülyeséget csináltam és most ezzel teszem jóvá a dolgokat, hogy itt dolgozok. - vallottam meg a nagy bűneimet ezzel kapcsolatban, de a lényegre már nem nagyon tértem ki. Okkal. Nem kell tudnia dolgokat. Ez bőven elég rólam. Ami pedig a nyulakat illeti...megjöttünk hozzájuk... elkezdett velük beszélgetni. Nem néztem rá furcsán, hogy hozzájuk beszél, az sem lepett meg, hogy “munkát” ajánlott fel nekik. Tulajdonképpen ez elég aranyos dolog. Mármint ahogy nem csak állatokként kezeli őket, nem tárgyakként, hanem mint családtagokat. Ez egy igazán kedves dolog és hát biztosan nem csinál belőlük pörköltet. Meg hát aminek neve van, az miért lenne kaja? A fickó mosolyára mosollyal fejeltem. - Nagyon szuper nevek ezek. Klassz a névadójuk is... - már amikor nem kattan be valamiért és nem küld tőrt az ember szemén keresztül fel az agyába és nem kezd kalimpálni fegyverrel. Azt az embert csípem is. Tovább sétáltam, majd a nyulak ráérnek ám az oroszlánokkal problémás lesz. Közben elhaladtam a papagájok épülete előtt, az egyik nagy ara beszél és a jelzéseket elég jól ismeri. Az oroszlánokat céloztam meg, ám üres volt a kifutójuk és a belső karámjuk is. Le volt zárva az egész, útelterelés volt. Egy írás volt kirakva... - Azt hiszem nem lesznek oroszlánjaid...ma délután egy másik állatkert tulajdona lett mind a négy nőstény. A hímet meg pároztatni adták át máshová... felújítják a kifutót is és majd kerül bele jövőre más... - olvasom el a kiírt plakátot, majd Cale felé fordulok és közben megvakarom a fejemet is, ezzel jelezve az épületben lévő madárnak, hogy rikácsolhatna egyet. És nem rest arra sem, hogy elkezdje a műsorát. Segítségért kiabál. Hangos ordítozással felriasztja az állatkert éjszakásait és még riasztóberendezést is utánoz. Rablók! Betörők! Ezeket üvöltözi felváltva. És hangok érkeznek is a majmok szállásától, ahol eddig csend volt. - Na jó, én leléptem! - hátráltam, sietni akartam el innen, hogy ne bukjak le, mondjuk sok mindent nem is csináltam eddig sem. Ha kellenek a nyulai, azokat felkaphatja és leléphetünk. De ne akarjon ártatlanokat lelőni!
Cale követte Kennyt az oroszlánok felé, majd eltette a pisztolyt. Csalódottan biggyesztette le állát, mikor kiderült, hogy ebből nem lesznek ma vadmacskái. A papagáj felé fordult, aki rikácsolni kezdett. Braxton összedörzsölte a tenyereit. -Mmm... leves.-Gondolkodott el a papagájlevesen, majd legyintett és felfigyelt rá, hogy az őrség közeledik. Hagyta Kennyt menekülni, laza léptekkel indult el a nyulak felé visszafele, majd elővett egy kártyapaklit és kevergetni kezdte. Egyszer csak megfordult és az ujjai közül kilőtte a lapokat, mint a bűvészek, amikor egyik kezükből a másikba lövik át a lapokat. A kártyák az őrség felé repültek, majd mikor becsapódtak több kisebb robbanásban semmisültek meg és a biztonsági őrökből sem maradt sok csak némi cafat. Több ketrec is megsérült, de az állatok közül talán csak egy-két kisebb sérült lett. Magához vette a nyulakat és odakinn betette őket a hordozóba, végül távozott. Küldött egy köszönő üzenetet a fiúnak SMS-ben, majd elgondolkodva mégis csak visszament az állatkertbe és tigriseket kezdett keresni. -Ha nincs oroszlán lesz tigris.-Mondta és mikor megtalálta őket lefújta őket altatógázzal és elkezdett gondolkodni, hogy hogy vigye ki a kábult tigriseket. Kocsijával betolatott, majd nagy nehezen átküzdött két tigrist az utánfutó ketrecbe, végül kihajtott az állatkertből és benyomott egy metál zenét az autórádió CD lejátszójából. Örömittassan vigyorgott és nevetett, miközben azon járt az esze mikor kéne újra megkeresnie Kennyt. Természetesen eszébe sem jutott letennie arról, hogy oroszlánokat szerezzen magának.
Köszönöm a játékot. Még biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben látjuk egymást.
Kezdőlap
