A cirkusz "lakó sátrát" egy visszafogott metál zene övezte most. Tavasz volt, nem volt még sem túl hűvös, főleg nem hideg, így a Porondmester még nem rendelte el, hogy átköltözzenek a konténerbe, vagy egy belvárosi lakásba, ami már az övé. Az időjárás tökéletesen alkalmas volt rá este is, hogy a tágas sátorba lakjanak.
Természetesen nem ócska darab volt, hanem erős acél vázból volt vágásbiztos, erős ponyvával. Tökéletesen védett az időjárási viszonyoktól, erős szelektől, állatoktól, vagy olyanktól, akik késsel be akarnák vágni a ponyvát.
Mr. Braxton eléggé unta magát, így unalmát többek közt abban vezette le, hogy egy ember alakú céltáblára dobált éles kártyáival. Célpontjai az artériák, szemek és mellkas volt, melyeket minden kártyával tökéletesen eltalált. Hiába, ezer éves gyakorlata volt benne, főleg, hogy a legjobb késdobálók tanították őt. A mestereit egy "balesetben" szétmarcangolta néhány oroszlán és tigris.

Felpillantott az őt átkaroló, doromból szépségre, kinek adott két jutalom puszit.
-Mihez is kezdenék nélküled?-Merengett el színpadiasan.-Igyál egy turmixot.-Mutatott a turmixgép felé, amiből ő már ivott két adaggal.
Gondolatai azon jártak mivel kellene felpezsgetnie magát is és a városkát is.
-Merengtem kicsit. Tudod van az a gyógyszeres cég. A Bristol Myers Squibb. Arra gondoltam megtréfálhatnánk az embereket. Egy "barátommal" csináltunk egy jó kis mérget. Ilyet még nem látott a világ. Az excendrin fájdalomcsillapítójukba kéne belekeverni. Nem nehéz bejutni, ha nem látnak, nekem pedig megtanították a mestereim, hogyan legyünk láthatatlanok. Képzeld csak el, mekkora döbbenet és buli lenne, ha sorra dobnák fel a talpukat az emberek a fájdalomcsillapítótól. Egy-két tabletta és a méreg hatására olyan színten felhígul a vérük, hogy szó szerint még a szemükön át is fog folyni a vér. Rövid úton olyan szépen elvéreznek majd, mint ahogy a szél elfujja a nylont a viharban. Olyan rég nem játszadoztam már a rendőrséggel, biztos örülnének, ha adnék nekik egy kis nyomozni valót.
Felpattant a fotelből és Grafhoz lépett. Arcán vidám vigyor ült, mint izgatott gyerekeknek.
-Hát tudod te azt mondani, hogy nem vagyok zseni?-Vigyorgott. Vígan megölelgette a nőt.
Igazán kíváncsi volt mire hány halottja lenne az esetnek és mennyi idő múlva milyen irányba kezdene el tapogatózni a rendőrség emberei.
-Ez aztán elűzné az unalmat jó időre!