"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Nem tudom, nem tudom, nem tudom! Megráztam a fejemet, ahogy Redre pillantottam a szemem sarkából. Csak nem rég érkeztünk meg Brooklynba és már az utcát szeltük, hogy a vélt úticél felé menjünk. Útközben szereztünk egy kis alkoholt is, ami most ott pihent az ő kezében, csak arra várva, hogy megigyuk. Valamiért úgy gondoltam, hogy veszélyes elegy lesz a zsebemben lapuló füvescigikkel, amiket gondosan sodortam meg tegnap... de ez nem is számított. Ugyanis minden gondolatom egyetlen dolog körül forgott jelenleg: hogy miért zakatol a szívem ilyen vadul, miközben csak az egyik haverommal sétálgatok? Sétálgatok... mondjuk ez sem éppen igaz, hiszen konkrét céllal megyünk valahova... valahova, hát azt hiszem, leginkább hozzá, habár ezt eddig nem bökte ki. Az utcák most egész nyugodtak voltak. Csak egy-két ember lézengett, valószínűleg azért, mert a normális emberek, akiknek életcélja is volt, ilyenkor a munkahelyén ült, vagy éppen tanult. Hát nekem ezek nem adattak meg... mert, hogy nem voltam sem normális... és lassan már ember sem. Egy zsák sötét gondolat voltam, ami történetesen két lábon járt. Viszont az utcát ilyenkor szerettem a legjobban, mert nyugodt volt és csendes. Pillanatnyi szünet volt ez csupán az esti zsongás előtt. - Ugye tudod, hogy veszélyesen jól nézek ki tisztán? - kérdeztem Redet, miközben rágyújtottam egy cigire. Mélyen szívtam bele, vártam, hogy megtöltse a tüdőmet - még egy perccel kevesebb ebből a szörnyű életből - és fújtam ki a füstöt magam elé. - Múltkor, mikor végre sikerült tükörbe néznem, kiderült, hogy egészen helyes lettem. - Magyaráztam és még rá is kacsintottam, nem mintha ez megint csak indokolt lett volna. Bár tény, ami tény, hogy a sok mocsok alatt valami érték is lapult. Tudtam, hogy nem nézek ki rosszul, bár mondjuk annyira nem, mint mondjuk Red... de ő olyan magas volt, én meg örültem, ha 170 centi voltam. - Veszélyes vagyok... - vigyorodtam el és még egyet szívtam a cigiből. Ez a szöveg meg csak úgy jött. Nem tudom miért... nem tudtam, miért érzem a kényszert, hogy flörtöljek vele. Sosem flörtöltem senkivel és ezúttal sem kellett volna erőltetni. Zavarba jöttem a saját gondolataimatól és inkább a mocskos ruhát igazgattam magamon, meg azon agyaltam, hogyan állítsam le magamat. Rednek valószínűleg ez nem hiányzik az életéből. Inkább befogtam a számat, míg meg nem érkeztünk az úti célunkhoz - ami egyébként nem is volt messze az állomástól és persze a kisbolttól, ahol vásároltunk útközben. - Hm...- mormogtam, miközben vártam, hogy bejussunk. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha nem szólalok meg. Így sem voltam benne biztos, hogy nem tolom túl a dolgot. Szóval úgy döntöttem, hogy amint fedél van a fejünk felett és kettesben vagyunk, megpróbálok normális lenni.
Az aluljáró mindig is egy külön világ volt, ahol tényleg bármi megtörténhetett, bár napról napra egyre kevesebb részlet lepett meg itt bárkit is. Én is így voltam már, közel bármi történhetett itt indulás után, már nem lepett meg vagy zavart túlzottan. A mostani út mégis más volt, közel annyira kellemetlenül idegen mint az első napokban, még ha minden ismerős is volt már, a korábban történtekkel nem igazán tudtam mihez kezdeni. Egyáltalán miért is zavar az egész, csak szórakoztunk, nem kellene zavarnia, máskor zavart, amikor először találkoztunk sem zavart. Haverok vagyunk, még ha nem is a megszokott körülmények közt találkoztunk, és az ismeretségünk kezdete rövid is volt, talán pont a szokatlan körülmények voltak azok amik miatt látszólag olyan gyorsan. De indulás után enyhített egy kicsit az érzésen, ahogyan látszólag üres fejjel bámultam ki a sötét ablakokon. Pedig a gondolataim nagyon is hangosak voltak, előbb csak a korábbi történésekről, majd fokozatosan töltötte ki minden más, bár elnyomni nem tudta, legalább elhalkultak amíg meg nem érkeztünk. Utána viszont… utána már nehezebb volt kizárni mindent. Megszokott mozdulatokkal vezettem magunkat előre, megvettem az alkoholt is, hogy utána tovább mehessünk a már jól ismert útvonalon. Számomra ismert, neki talán kevésbé, s még azt sem tudja, hogy tényleg hozzánk megyünk. De biztosan sejti, sok más életképes lehetőség nincs, ezért is nem mondom ki, meg talán másért is, valamiért úgy érzem az csak rontana ezen a különös légkörön ami közénk telepedett, s úgy tűnik, nem akar elhagyni minket. Minket, akik különös csendben sétálhattunk, szinte kísérteties így látni az utcákat, de ez pont azon ritka órák egyike, amikor kevesebben rohannak bárhová is. Mi sem sietünk, egészen ráérünk, legalábbis én biztosan… - Hm. – Biccentek még mindig magam elé pillantva, de egy pillanat, és elér hozzám a szavak értelme is, s pont ekkor kapom felé a tekintetem előbb meglepetten, majd vigyorogva, hogy kínomban vagy örömömben… valahol a kettő közt. – Ne aggódj, a mostani kép kísérteni fog még. – Hárítom. Mit csinál, mit csinálok, rágyújt, én meg csak nézem, mert mintha folytatná még, és nem is akárhogyan. A kacsintásra forgatom a szemeim, de mégis, a vigyor az arcomon mintha őszintébbre váltott volna valahol a kettő közt. – Úgy érted, aranyos? – Jól láthatóan lepillantok rá azzal a kicsit több, mint húsz centi különbséggel ami köztünk van. Én elértem a 193 centit, neki ehhez még lett volna mit behoznia. De ami ez után jött, az volt az a pont, amikor felnevettem. – Igen? Biztos vagy benne? – Bár talán nálam veszélyesebb lenne, hiszen valószínűleg nálam keményebbre edzette az utca, én más oldalon növesztettem tüskéket és zártam el magam, de hozzám képest ő talán egy egész erőd mögé zárta magát, hogy jobb lehessen odakint. Mégis olyan kihívóan vigyorgok rá, mintha valamilyen formájú bizonyításgatásra lenne itt szükség. Mintha flörtölni próbált volna, vagy csak folytatta a korábbi beszélgetést, komoly vagy komolytalan volt az egész, ki tudja, szerencsére kaptunk egy pillanatnyi szünetet ahogyan megérkeztünk, és már kezdhettem is a kulcsokat keresni. – Ha minden igaz, a többiek még pár óráig nem lesznek itt. – És ezt most miért is mondtam ki hangosan? – Keresek ruhákat. – Inkább gyorsan folytatom, és lerúgva a cipőt már tovább is lépek a párszobás és nem túl nagy lakásban, de nekünk egyelőre megfelelt. Bár a nappali és konyha részben elpakolt cuccok és dobozok alapján talán kicsit többen voltunk, mint amennyire tervezték a helyet. Én gyorsan eltűntem az egyik ajtó mögött, Charlie követtett vagy nem, én egyikhez sem ragaszkodtam. A szekrény mélyéről összekapartam neki pár ruhadarabot, amiket odaadhatok, ha már letusolhat. Útközben magamhoz kapok még egy törölközőt, és már úgy csatlakozok ismét hozzá, ha odakint várt. – Fürdő. – Megállok az egyik ajtó mellett, de rápillantva inkább előre megyek és lepakolom neki a tiszta cuccokat, mert ha átadom neki csak rosszabb lesz. A csomagjához dobok még egy tusfürdőt is. – Asszem ennyi, a többit tudod. – Rámosolygok mielőtt még magára hagynám, hogy csinálja a dolgát, amíg végez, én is keresek magamnak valami elfoglaltságot… valószínűleg a gitáromnál kötök ki, mint mindig, amikor kicsit is kényelmetlenül érzem magam, vagy akkor is ha boldog vagyok vagy szomorú… tulajdonképpen előbb vagy utóbb, de hozzám kerül a hangszer.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Hogy honnan jött ez az egész? Jó kérdés, hiszen megint flörtöltem, pedig nem akartam… túlságosan zavarba hozott korábban is ez a helyzet, most azonban volt egy pillanatnyi felüdülés. Kimondtam, hogy jóképű vagyok és el is hittem magamnak, talán az önbizalmam is kicsit felpörgött volna, ha Red nem pillant le rám úgy és nem mondja ki azokat a szavakat. "Úgy érted, aranyos?" Próbáltam elengedni a fülem mellett, elhitetni vele is, hogy már kész férfi vagyok. Hiába húztam ki magamat, nem értem még csak a válláig sem, amitől hirtelen kicsit szánalmasnak kezdtem érezni magam. - Nem vagyok aranyos - morogtam kicsit, majd elkapva a tekintetem inkább az utcára figyeltem. Tudtam jól, hogy gyerekesnek tűnök, meg elég kisnövésű is vagyok, hiszen az elmúlt években nem sokat ettem, ráadásul a dohányzás és a drogok sem segítettek túl sokat a helyzetemen. - A lehető legbiztosabb vagyok a veszélyességemben. - Jelentettem ki, de igazából csak a hangom volt magabiztos. Ezt az arcomat szerettem mutatni a világnak és Rednek, bár alig egy órája még a zavart, sebezhető Charlie-val beszélgetett. Szóval lehullott a lepel, még ha ezt nem is igazán szerettem volna belátni. Örültem, hogy megérkeztünk az úti célhoz és kicsit megakadt ez a flörtölés kezdemény. Nem kellett volna tovább égetnem magam azután, hogy majdnem elájultam előtte, majd elpirultam, mint egy szűz lány. - Mennyien laktok együtt? - kérdeztem, ha már "többieket" emlegetett. Mondjuk engem nem zavar, hogyha másokkal kell lenni, talán akkor nem égetem magam tovább teljesen feleslegesen. Kibújt a cipőjéből, én is követtem a példáját. A lyukas tornacipő az ő lábbelije mellett landolt. Nem, mintha ettől nem koszoltam volan be a lakást, a zoknim sem volt sokkal tisztább. Már nem is emlékeztem, hogy tényleg ennyire sötét szürke volt, vagy csak az utca mocskolta be. Undorító volt... olyan undorító, mint az egész életem. Jobbnak láttam nem beljebb menni. Nem akartam jobban összekoszolni az életterűket, ezért inkább megvártam, míg Red visszatért. A tiszta ruhák, a törölköző, hirtelen megnyugtatott. Jól esett, hogy végre megtisztulhatok. Utáltam koszos lenni, bár ez nem kifejezetten látszott meg rajtam. Az utcán élő embernek nem sok választása volt. El kellett fogadnia a helyzetet, így én is erre kárhoztattam. Követtem a fürdőbe és a lepakolt cuccokra pillantottam még egyszer. - Köszi... sietek - válaszoltam. Amint kiment vetkőzni kezdtem, alig vártam, hogy megszabaduljak azoktól a ruháktól és a sárral, porral és minden egyébbel borított testemet végre vízérte. Lehunytam a szemem, ahogy a meleg víz végig folyt a hajamon, a bőrömön. Régen éreztem ilyen jól magam. Csak álltam, dörzsöltem magam a tusfürdővel, aminek Red illata volt. Nem tudom mennyi ideig lehettem a zuhanyzóba, de inkább kimostam magam után, amennyire lehetett, mielőtt a tükörbe vetettem volna magamra egy pillantást. Alaposan megdörzsöltem a hajamat a törölközővel, amitől szinte azonnal visszaugrottak a göndör tincsek a helyükre. Végig néztem a testemet borító hegeken is, ezeket is az utcán szereztem. Sokszor vertek meg, de rosszabb is előfordult. Ezek a dolgok pedig egész egyszerűen nyomot hagytak a testemen. Sóhajtottam egyet, majd mikor már elég tiszta voltam, elkezdtem öltözködni. A nadrág szárát fel kellett hajtanom, mert túl hosszú volt, derékban meg egy kicsit bő, de még éppen nem csúszott le. A póló volt a problémásabb, abban már majdnem egy idióta gyereknek néztem ki, de még mindig jobb volt, mint azok a koszos göncök, amiket levettem magamról. Kinyitottam az ajtót, de még nem léptem ki rajta, a hajamat igazgattam a tükör előtt állva. - Egy új ember lettem - mondtam, hátha Red valahol a közelben van és esetleg már is vetne rám egy pillantást. - De a ruháid nagyon szarul néznek ki rajtam - horkantottam fel, miközben megállapítottam, hogy tényleg egészen helyes lettem. Legutóbb is, mikor hasonló helyzetbe kerültem, egészen tetszett a látvány. El is voltam a tükörképpemmel pár percig. - Azért remélem, megfelelek - ha odajött, elé léptem, ha pedig kint várt, akkor megkerestem.
Nem tetszett neki a megjegyzésem, nehéz lett volna tagadnia, de tennem kellett valamit mielőtt még ennél is jobban kicsúsznának a kezemből a dolgok. És valóban, használt is, a flörtölésnek érződő megjegyzései elhallgattak, így újra elcsendesültünk. Ez pedig sokkal kényelmesebb volt, mint amit az hozott volna, ha nem állítom le, mert… mert nem tudom. Csak a szemem sarkából pillantok újra rá, talán kicsit másként figyelve őt, mint korábban, valahogyan úgy, ahogyan eddig nem nagyon jutott eszembe, mert… mert sosem gondoltam még másképp a kapcsolatunkra. A találkozásunk egy szerencsés véletlen volt, talán pont akkor amikor mindkettőnknek szüksége volt valakire akivel egy kicsit talán nyugodtabban átbeszélheti az estét odakint… és igazából ez volt, ami a leginkább összekötött minket, nem? Egyetlen szerencsétlen pillanat amin még ha rövid ideig is, de osztozunk… és most, hogy már nem ugyanaz a helyzet, elkezdtünk távolodni egymástól… most meg... itt van újra. A lakáshoz érve legalább már más téma jön elő. – Minimum négyen. A maximum az változó tud lenni. – Erről beszélnek a szétszórt cuccok is, ha a tulajdonosaik nem is mindig vannak itt, néha betérnek egy-két estére. Az ajtó közelében hagyom, rábízva, hogy merre megy tovább. És pont ott találom ahol hagytam, gondolom nem akart plusz munkát okozni vagy valami hasonló. Egyelőre próbáltam csak a feladatra figyelni, megmutatni merre a fürdő és letenni az összeszedett ruhákat – amik bár kicsit nagyok lesznek, azért a mostani viharvert daraboknál csak kényelmesebbek lesznek – és hagyni, hogy rendbeszedje magát. A megjegyzésére csak biccentek, és inkább gyorsan eltűnök a fürdőből, hogy kihasználva a kapott szünetet kiüresítsem a gondolataimat egy kicsit… Mikor végzett, a kanapén ülve találhatott rám, még mindig gitárral a kezemben, csak akkor hagyva abba amikor megszólalt. – Drámai belépő is lesz? – A nyitott ajtóra pillantok, ami mögül egyelőre csak a hangja érkezett, de gondoltam akkor most már nemsokára ő is előmászik… de előtte egy újabb megjegyzés érkezett. – Annyira szar nem lehet. – De mégsem jön ki, ezért pár pillanat és újra megszólalok. – Ennyire rossz a helyzet, vagy csak nem tudsz elszakadni a tükörtől? – Mert tényleg nem tudtam, hogy mi tarthat ennyi ideig, ha már kinyitotta az ajtót, de nem jön… szóval elindultam inkább felé, és valahol a küszöbnél találkoztunk is, ahol végigpillanthattam rajta. Megfelel? Milyen kérdés ez, tiszta, és ez volt a kikötés, így már nem bámulnák meg annyira az utcán, vagyis… az arcához érve azért ez a rész talán megkérdőjelezhető. – Ja. - Megrántom a vállam annyira természetesen, amennyire kitelik tőlem. - Gondolom megteszi. Mondjuk így is közel feltűnő maradtál. - Mondjuk ez nem egy olyan gondolat volt amit hangosan is ki akartam volna mondani, de már elhangzott. Én meg még mindig őt bámulom...
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Tetszett a látvány a tükörben. Egy pillanat alatt akkorát ugrott az önbizalmam, mintha a tisztaság mellé nőttem volna vagy tíz centit és a vállaim is megférfiasodtak volna. Red szavaira pedig el is mosolyodtam... persze, hogy nem tudtam elszakadni a tükörtől. Nem sokszor láttam magamat ilyennek, a kirakatok visszatükröződésében csak egy koszos, kócos kölyök voltam, aki talán többet érdemelt volna, talán nem... Bár ez utóbbi volt valószínű, hiszen elvettem egy ember életét, aki ráadásul a rokonom volt s akivel évekig osztoztam egy szobán. Undorító voltam és bűnös, mégha én nem is éreztem már ennek a nyomását a testemen. Valahogy elszakított az élet ettől az egésztől. Emlék sem volt jóformán, ami történt, csak egy keserű kis dolog, ami mindig elrontotta a szám ízét. - Hát... nagyon tetszik, amit a tükörben látok - ismertem el és én is elindultam kifelé végre a fürdőből. Még éreztem a bőrömből áradó tusfürdő illatát, ez nem volt olyan gejl, mint amilyet Kelly szokott a kezembe adni, bár egy kicsit hiányzott a kókuszos samponja, ami olyan furcsán puhává tette még az én őrülten hullámos tincseimet is. A küszöbön találkoztunk össze... szó szerint majdnem neki mentem, arccal a mellkasának. Ahogy felnéztem a szemeibe, kicsit zavarba jöttem. Talán a korábbi flörtölés miatt, meg mert valami különös bizsergés lett úrrá rajtam. Meg akartam érinteni, de a kezem nem mozdult. - Ezt most úgy érted, hogy valahol koszos maradtam? - kérdeztem aggódva, az elmém mozdult volna vissza a tükör felé, de a testem nem működött közre. A tekintetem tovább időzött Red csillogó szemein és a bizsergés már olyan erős volt, hogy szinte égetett. "Érintsd meg" - szinte erőszakosan lüktett bennem ez a szarság... nem kellett volna, nagyon nem kellett volna eddig jutni ebben a helyzetben. Végül egy zavart mosoly kíséretében hajtottam le a fejem és ráztam meg. A tenyeremet a hasára fektettem, mintha hátrébb akarnám tolni, de nem ment a mozdulat. Csak ott pihentettem az ujjaimat, amiken keresztül érezhette, milyen hevesen dobog a szívem. Még is csak kéne az a papírdobozos bor és a vidám cigi, hogy gyorsan leöblítsem ezt a hülyeséget magamról. - Ideje lenne elkezdenünk a bulit - túl halkan beszéltem, érezhette, hogy valami egészen más foglalkoztat. Nem csak elmém, az egész testem, mert ahogy ránéztem, újra és újra olyan képek jelentek meg a lelki szemeim előtt, amit nem akartam eddig elképzelni senkivel... nem is sok esélyem volt rá mondjuk. Senki sem vonzódik egy koszos csöveshez. - Kell innom valamit... - simítottam végig lefelé a hasán, majd a nadrágjánál gyorsan elhúztam a kezemet, mikor éreztem, hogy rossz helyre értem. Valójában önkéntelen mozdulat volt... legalábbis azt hiszem. Charlie, Charlie... nagyon rossz vagy ma!
Tulajdonképpen miért is sürgettem? Talán jobb lett volna, ha sosem jön ki, vagy mondjuk, nem is hoztam volna ide… De már itt van, én pedig párpercenként lopva pillantok a csukott ajtóra, mintha bármelyik pillanatban megjelenhetne mögüle, és… és akkor mi történne? Szedd össze magad. Nem láthatja még, de úgy forgatom a szavaira a szemem, mintha kicsit sem érdekelne, és mintha mondjuk már nem indultam volna el felé, hogy komolyan, ennyire nehéz előjönni? Bár talán érthető, ettől még nem álltam meg amíg meg nem érkeztem az ajtóhoz. Röviden nevetnék fel, amikor majdnem belém jön, a tekintete és a lassan színeződő arca viszont az arcomra fagyasztotta egy pillanatra a vigyort. Ösztönből léptem hátra, vagyis ezt kellett volna tennem, és teljesen biztos vagyok abban, hogy valahol meg is fordult a fejemben a gondolat, tervben volt, de mégsem mozdultam, helyette Charliet figyeltem és végigmértem, mintha nem állnánk egy leheletnyivel közelebb egymáshoz, mint ami amúgy kényelmes távolság lenne köztünk. Talán ezért is ér hozzám, talán ő is érzi – hogy a francba ne érezné, az arca egyre élénkebb színre vált – de ő sem tol el, csak tart, és nem hátrál… és igazából én sem. Helyette csak állok és figyelek nagyon értelmesen, de legalább még nem túl látványosan zavartan? Azt hiszem… remélem? A tekintetem egy pillanatra kerüli az övét, s késve talál ismét rá. – Nem, úgy értem rendben vagy. – Ahogyan minden más is, biztosan csak… én képzelek többet az egész helyzetbe, mint ami a valóság? – Fogjuk rá. – Mert milyen választ várt, dicsérjem még? Még ha meg is érdemelné, már elfényezte magát. Azt a vonzóan arányos arcát, az állnak jól ívelt vonalát, a kis gödröket amik akkor keletkeznek amikor mosolyog… akármennyire is úgy tűnt, hogy ő nem látta magán, azért a mocsok alatt is voltak jelek, hogy hogy néz ki, annyira mélyen nem ásta magát a szennyben, hogy eltakarjon mindent. Nekem meg régről maradt szokás, hogy felfigyelek az ilyen részletekre, még ha nem is mindig jövök rá azonnal, hogy megragadtak. Akkor kezdett szokássá válni amikor még több időt öltem a festészetbe meg a rajzolásba, mint a zenébe, és az emberek voltak az egyik téma, ami foglalkoztatott. De amitől még lestem az apró részleteket, nem mindig gondoltam bele a jelentőségükbe, vagy ha mégis… nem úgy, ahogyan azt most tettem Charlie előhozott vonásait figyelve. Amik valahol mindig is ott voltak rajta, most valamiért mégis másnak tűnt. Talán csak a tisztaság teszi… ezt még én sem hittem el teljesen. A keze már egy pár, de mégis annál sokkal hosszabbnak tűnő pillanata nekem támasztva pihent, amire végre válaszoltam is a kijelentésére. Idegesnek tűnt, amitől én is az lettem, legalábbis szerettem volna azt hinni, hogy csak az ő érzéseit szívom magamba, és nem pedig a sajátjaim jönnek elő látszólag a semmiből. - Ja, ideje. – Még egy pár pillanat. Ennyi várakozás pont elég volt, hogy a keze elinduljon a testem mentén, és még ha el is kapta a nadrágomhoz érve, ez a mozdulat is pont elég volt, sőt több is, mint amennyit akartam volna? Lassan fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok. Vagyis… Olyan lendülettel lépek el tőle, mintha ellökött volna, pedig ilyenről szó sem volt, a valóság az volt, hogy én menekültem, mert… miért is? És mi elől? Már háttal állok neki, miközben az ujjaim végigszántanak a hajamon, szerencsére nem látja, hogyan az ajkaimba harapva egyértelműen arra gondolok, hogy… Csak… csak igyunk. Segíteni fog a helyzeten? Kétlem. De azt hiszem szükségem lesz arra az italra, még ha egy szar dobozos borról is van szó éppen. Az ígért füves cigi mellett jó lesz az is. Amire poharakért nyúlok, már sikerül egy olyan mosollyal pillantani Charliera, amiről nem ordít, hogy összeszorul a gyomrom amikor az érintésére gondolok, hogy elképzelem, mi lett volna, ha mondjuk nem kapja el a kezét. Vagy úgy általánosan, egy józanabb pillanatban megfordul a fejemben a számtalan másik kép között az is, hogy minek csinálta. Mármint, azért elég egyértelmű dolog volt, de korábban akkor sem viselkedett így. Vagy csak én nem láttam volna? Beleiszok a poharamba, talán még mindig túl gyorsan, pedig igyekszem úgy tenni, mintha nem még mindig a korábbi jeleneten, vagy úgy általánosan az elmúlt fél órán gondolkoznék. Talán pont ez a baj, hogy gondolkozok. Azért közelebb tolom neki is a poharát, bár én már pofátlanul ittam az enyémből, az illemek valamiért most sokkal kevésbé érdekeltek, mint amúgy tették volta. Modani kellene valamit. Tudom, hogy így van, de valami egyelőre még meggátol, még várok, talán magyarázatra, talán megerősítésre… de miben is? Ha viszont túl sokáig csend lesz, úgyis muszáj lesz nekem megszólalni előbb. Addig pedig őt figyelem, talán kicsit másképp, mint az egyetemnél, de az egyértelmű, hogy gondolatban távolodni kezdtem a valóságtól. És remélhetőleg a dobozos bor is lesz annyira jó, hogy egy kicsit gyakorlatban is távoldoni kezdhessek majd.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
- Fogjuk rá... - ismételtem meg Red szavait, ahogy felnéztem a szemébe. A színe hihetetlenül kék volt, éles kontrasztot mutatot az én barna szemeimmel. Nyeltem egyet, ahogy felfogtam, hogy a tenyerem ott pihen a hasán, mintha csak ki akarnám tapintani az izmait. Talán így is volt tudat alatt, mert valahogy egyre jobban érdekelt a teste. Ez a kíváncsiság pedig egyre távolabb lökte tőlem a józan észt, s hagyta, hogy a kezem ott pihenjen, érezve a bőre melegét még a ruhája anyagán keresztül is. Ahogy végig siklott a kezem rajta egyetlen pillanat alatt, megremegtem... megéreztem a nadrág cipzárját az ujjaim alatt. Ekkor döbbentem csak rá igazán mit műveltem és olyan rémülten húztam vissza a karom, mintha valami borzalmas dolgot tettem volna. Ő pedig úgy fordult el, mintha megijesztettem volna. A francba Charlie... - korholt a fejemben a hang, aki eddig úgy szúnnyad, mintha nem is létezett volna. Hirtelen elment az önbizalmam, ami eddig azt súgta, igencsak szexi vagyok tisztán. De most leesett, hogy Red méretes ruhadarabjaiban egy hülye kisgyerekre hasonlíthatok leginkább. Nem kellett volna úgy megérintenem, pláne nem ott. Zavartan pislogva bámultam a hátát, remélve, hogy nem utál nagyon ezért. Nem akartam... nem kellett volna, mit is gondoltam. Igazából nem is gondolkodtam. Zavartan piszkáltam meg a ruhámat, miközben ő töltött és lehúzott egy adag bort, én csupán ezután vettem a kezembe a saját adagomat és röviden kortyoltam belőle. Egyelőre nem mertem megszólalni, a rövid korty után újra emeltem a poharmat és lehúztam az egészet egyszerre. Csupán ezután töltöttem újra, hogy azt is alaposan meghúzzam. Kellett, hogy az alkohol kicsit átjárjon és ellazítsa az idegeimet... de közben a tekintetem újra Red arcára vándorolt. Nem vártam, hogy viszonozza a pillanatást, a szemeim ugyanis azonnal az ajkaira találtak rá, azokat méregettem azon agyalva, hogy vajon milyen íze lehet az alkohol alatt. Ezen! Ezen a faszságon agyamtam, amitől csak még inkább zavarba jöttem, mint a szűzlányok... nem mintha nem lettem volna szűz, de ez részletkérdés volt. Engem az utca nevelt, láttam minden... láttam, ahogy a kuka mellett akadt össze egy prostituált az ügyfelével, nem is egyszer. Szemtanúja voltam ilyesminek, tudtam, hogyan mennek a dolgok... de velem még nem történt meg. Szerencsére. Persze volt egy-két erőszakos, beállt fazon, akik kétségbeesésükben megpróbáltak nekem esni, mégsem hagytam magam. Most azonban nem ezek jártak a fejemben, hanem, hogy vajon milyen lenne, ha úgy érzne hozzám Red és azonnal libabőrös lett. Lehúztam még egy adag alkoholt, hogy aztán visszaszédelgjek a cuccomig és az utolsó füves cigimet visszacipeljem Red elé. - Ahogy ígértem... - közöltem és a számba véve a szálat, a régi, nehezen működő öngyújtommal megpórbáltam meggyújtani. Nagyjából egy percbe telt, mire a láng fellobbant és nagyot szippantottam a fűből. Éreztem, ahogy a tüdőmbe jutó füst azonnal ellazít és mindent egyszerűvé tesz... legalábbis egyelőre. Egy pillanatba került volna csak, hogy kirántsa a depressziómat mélyről és újabb pánikrohamok törjenek rám. A fű a legrosszabbat tudta kihozni belőlem. - Ahh... ez nagyon ütős cucc - fújtam a füstöt Red felé. Csak ekkor értettem meg, hogy a bizsergés, amit az érintésekor éreztem most még inkább hatással van rám... megremegett a kezem, ahogy felé nyújtottam a cigit. - Meg akarlak csókolni...- szaladt ki a számon, valószínűleg az alkoholnak és a vicces cigi első löketének köszönhetően. Azonnal a szám elé kaptam a kezemet, nem csak azért, mert éppen csuklottam egyet, hanem mert rohadtul zavarba jöttem a saját baromságomtól.
Biccentek, dicséretek terén ennél többet egyelőre tényleg nem fog kiszedni belőlem, főleg így, hogy a keze még mindig a hasamnál támasztva pihen, mintha oda tartozna. A tekintetét figyelem, ha már rám nézett, de a gondolataim nagyon nem arra vannak, helyette leragadtak a korábbi mozdulatanál. Alig ért hozzám, mégis, azon a ponton mintha egyre forróbb lenne a bőröm... Belefeszülök kissé a mozdulatba, főleg ahogyan lennebb és lennebb ér, mielőtt még elhúzná a kezét. Mert elhúzza végül, de mégis, az a pár pillanattöredék amíg tartott az egész sokkal hosszabbnak érződött, mint a valóság… talán ezért is fordultam el olyan gyorsan, mielőtt még mélyebbre süllyednék a gondolatokban, amikről ő tehet. Mert korábban nem ezt láttam amikor ránéztem, de ezek után… kell egy pár pillanat, amíg rendesen is a szemeibe tudnék nézni. Ezért is iszom olyan mohón a bort, mintha attól majd jobb lenne. De ha jobb nem is, legalább újabb pillanatok telnek el vele. Ő lassabban kezdi, így még volt időm kitölteni a második adagot is magamnak, aminek szintén ugyanakkora lendülettel fogtam neki… ezúttal viszont a sietség a pohár felénél abbamaradt, ezt már nem egyszerre húztam le, bár közel voltam hozzá. Annyira nem rossz a helyzet… Őt figyelem, ami lehet eleve hülyeség, de most hogy tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna két perccel korábban, vagy fél órával korábban is akár? Talán az egész történetnek kereknek kellett volna lennie, talán csak most született az egész, de egyelőre csak a pohár alján akartam keresni a konkrétabb válaszokat. Vagy csak a bátorságot, hogy tovább lépjek? A csend kivételesen kezdett sok lenni, és mivel ő nem szólalt meg, kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy nekem kell megtörni a csendet… viszont mielőtt még ez megtörténhetett volna, megmozdult. Érdeklődve követem a tekintetemmel, a felismerés csak később jön. A cigi. Szinte el is felejtetettem. Mondjuk ha kevesebbszer gondoltam volna Charliera az elmúlt percekben, talán korábban is eszembe jutott volna, hogy az is szerepelt a programban. Bár most már tényleg nem tudtam, hogy mi van napirenden, és mi nincs… Amíg ő a gyújtóval szenved, végre én is a második pohár végére érek. Már nem tudom, hogy ezen a ponton mi lenne jobb vagy rosszabb döntés, de elfogadom a felém nyújtott cigit, bár egy pillanatra megakad a kezem a levegőben, amikor kinyögi, hogy meg akar csókolni. Ennyi volt a habozás, elveszem tőle a szálat, miközben felnevetek. - Ennyire ütős? Nevetek, de azért még hallom a szavait... Meg akar csókolni. Mélyen szívok a cigiből. Meg akar csókolni. A tekintetem visszatalál rá, az arca alapján ennek a kijelentésnek gondolatnak kellett volna maradnia, de elkésett vele, most már ez is itt lebegett köztünk, a többi dolog mellett. Meg akar csókolni. Mikor kezdett ennyire gyorsan verni a szívem? – Akkor tedd meg. – Olyan könnyedén rántok vállat, mintha tényleg ilyen könnyen jönnének a szavak. Amíg a reakciójára várok, nyelek egy aprót. Csak egy csók. És talán még valahol ott van a fejemben az a gondolat, hogy úgysem tenné meg, ezért is nyújtom felé a cigit, arra számítva, hogy úgyis azt venné el, és nem közelebb lépne, nem? Még ha az arca azt is mondja, nem csak poén volt a kijelentés, még ha egy ideje a füstön kívül más is lenne a levegőben... ez még nem jelenti azt, hogy meg is tenné. Vagy tennénk.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
A cigi és a bor hatása könnyen rám talált. Nem sokat ettem ma, csak amennyit Red tömött belém korábban, így nem is volt igazán semmi, ami az alkoholt felszívhatta volna. De nem bántam ezt a tompaságot, így ugyanis alig-alig fogtam fel, amit kimondtam, talán csak pár perc késéssel, ahogy a szám elé kaptam a kezemet. Ezt marhára nem kellett volna kimondanom, hiába lüktetett ott bennem a gondolat az ajkaira bámulva, hogy mennyire meg akarom csókolni. Csuklottam egyet, mielőtt még kimondta volna a választ. - Csókoljalak meg? - kérdeztem vissza. Bizonytalan voltam, de nem azért, tudtam, hogy érezni akartam az ajkait, mert puhának és kívánatosnak tűntek, csakhogy egy részről nagyon gáznak éreztem, hogy szó szerint lábujjhegyre kell állnom ahhoz, hogy felérjem, sőt még az is kevés... nem akartam egy nyomi gyereknek tűnni... és én még sosem csókoltam meg senkit úgy istenigazából. Ezért hát aggódni kezdtem. - Én... - kezdtem, de a fejemben csak az lüktetett, mennyire akarom ezt az egészet. Szerettem volna végig cirógatni a hátán, összegyűrni a pólóját, miközben csókolom, csakhogy nagyjából erre esélyem sem volt. Közelebb léptem hát, de csak a nyakát karoltam át, hogy lehúzzam annyira magamhoz, amennyire a 170 centimnek kellett. Így már éreztem az arcomon a bortól alkoholos leheletét, bár könnyedén kibújhatott a szorításból. Sosem voltam kifejezetten erős alkat, ígyhát őt sem tudtam volna sokáig így tartani, ha nem akarja. Ajkaim finoman simultak az övéhez, de érezhette, mennyire amatőr vagyok ezen a téren. Lehunytam a szemem, próbáltam az ösztöneimre hallgatni, ahogy a nyelvem átsiklott az ajkai közé. Újabb furcsa köd szállt az agyamra, éreztem a cigi füstös-ismerős aromáját. Talán hiba volt ezt tennem, de mindennél jobban akartam érezni. Szép lassan természetessé vált a csók. Éreztem, ahogy szinte olvadozik bennem valami közben s ha nem húzódott el, úgy én tettem meg pár perccel később, amikor már a levegő is fogyni kezdett. Még lehunyt szemmel sóhajtottam az ajkai közé, aztán csak a szemeibe bámultam. Nem akartam, hogy elhúzódjon, de ha kiegyenesedne már is túl távol kerülne tőlem az arca, a puha szája. Éreztem, hogy a testem többet akar, az az egy csók olyan észveszelytően kevés volt. - Még... -motyogtam közénk. Nem érdekelt a bor, a cigi, a szórakozás. Semmi, csak az, ahogy a testünk kicsit összeért közben, ahogy éreztem az ajkait, a nyelvét a számban. Újra akartam, s még annál is többet. Hasonlót még nem éreztem korábban, talán ezért sem mertem tovább lépni. Elhúzódtam egy picit, hogy a vágyak leöblítsem egy nagy adag borral, de közben ott volt az a hülye szó, ami újra és újra előtört mélyen bennem: akarom! Azt kívántam bár Red belelátna a fejembe, megragadna és átvenné az irányítást, mert én túl tapasztalatlan voltam. Sok mindten láttam az utcán, de legalább annyit nem csináltam. Tizenhárom-tizennégy éves korom óta csak tengődtem, nem tapasztalva meg rengeteg dolgot, amit más korombeli igen. Az utcán nem ez volt a prioritás, mindenki csak túlélni akart. Így hát az olyan célok, mint a másokkal való összebújás vagy normális élet igencsak háttérbe szorultak. Talán Red volt annak idején az első, aki ráébresztett arra, hogy milyen jól is esne ilyesmi. Betudtam annak persze, hogy a korosztályomban más nem került hozzám ennyire közel, így hát Reden vezettem le az ilyen jellegű dolgaimat. Mert bennem is dolgoztak a hormonok, mégha nem is próbáltam tudomásul venni igazán. Ezért hát, amint lehúztam egy-két korty bort, visszapillantottam rá, végig simítottam a mellkasán, mintha csak bátorítani akarnám, hogy hozzám érhet... ha egyáltalán akar. Megtehette volna éppen azt is, hogy ellök és csak az ivásra meg a füvezésre koncentrál innentől. Fogalmam sem volt, mi játszódott le a fejében, bár a csókot nem utasította el... ahelyett azonban, hogy ezt egyértelmű jelzésnek vettem volna, csak még jobban összezavart.
A kérdésre csak mosolygok, mintha az teljesen elrejthetné azt a növekvő bizonytalanságot amivel nézek rá. Nem, ehhez biztosan nem ittam eleget, vagy ha mégis, most kevésnek érződik. Nyújtom a cigit is felé, vegye ezt is újabb ártatlan viccnek, úgy… úgy lehetne minden a régi? Vagy már kicsit késő visszafordulni innen? - Vaaagy… - Megelem egy kicsit a szálat, hátha észreveszi, hogy neki tartom olyan kitartóan. De úgy tűnik mindkettőnk gondolatai kicsit máshol járnak, bár talán egyikünket jobban leköti, mint a másikat. Vagy kicsit más okokból foglalkoztatja olyan makacsul. Hezitál. Hogy ez most nekem jó vagy rossz, azt nem hallottam a szívverésem mögül. Talán nem olyan nagy dolog, de sosem csókoltam meg férfit. Legalább is úgy teljes komolysággal nem... Az túlzás, hogy sosem gondoltam volna rá, de azok csak gondolatok voltak, most meg… Charlie itt áll előttem egy kész szándékkal, amire tulajdonképpen rá is erősítettem. Mert talán egy részem nem hitte, hogy megtenné? Vagy pont, hogy egy részem remélte? Az egyik leghosszabb pillanat volt, amíg végül mégis közelebb lépett, és tényleg csókért hajolt, én meg tényleg gondolkodtam még azon, hogy ez most kellene-e vagy sem… de aztán a testem mozdul magától, a pillanatnyi várakozást követően engedelmesen hajolva az érintésre, mert hajtott valami, ha nem más, akkor egyszerű kíváncsiság, hogy milyen lenne az ajkam az ajkán, még ha váratlanul is jött a gondolat, már egy ideje a levegőben bujkált, kerülgetett minket a kimondott és kimondatlan szavak közt, erre most… megtörtént. Még ha elsőre mindketten bizonytalanul mozdulunk is, az enyém nem tart sokáig, ismerős helyzet, és nem annyira fura, mint amilyennek elsőre gondoltam volna. Talán nem kellett volna, és rossz ötlet volt az egész… de a csókba beleveszve már el is felejtettem, hogy miért is nem kellett volna megtennünk, s a gondolat nem is tér vissza, egészen addig, amíg már kénytelenek leszünk távolodni, bár egy pillanatra még közelről figyeljük egymást, és kérlelően rezdülnek az ajkai, hívogatóbbak, mint korábbak voltak, sokkal hívogatóbbak most, hogy tudom már milyen érzés… mégsem halltagok rájuk, bár belefeszül a testem, de végül én leszek az aki előbb távolodni kezd azzal a furcsán kavaró érzéssel, amit a csókunk hagyott maga után. Az ajkam harapdálva figyeleme Charliet amíg háttal áll, úgy tűnik ő is valamilyen pótcselekvés után nézett, kitölteni azt a pár kínosabb pillanatot ami a csók után talált ránk. Igazából korbábban is volt részünk benne, de az más kellemetlenségi szinteket érintett… és… erre talán nem is a kellemetlen lenne a legjobb szó. Ahhoz nem elég taszító a levegő, nem, lassan már vonzana hozzá, egy újabb érintésre, közelebbről, hosszabbról és többre… egyetlen csóknál sokkal többre. De még mindig megállít valami, egy erő arra késztet, hogy tartsam a távolságot, ugyanaz, ami hezitált a csók előtt, most is azt teszi… de most is elgyengülni látszik, amint megfordul és ismét hozzám ér, felélesztve a korábbi szikrákat, újra mozgásra bírva engem is, egy újabb érintésre, már bátrabban, nem csak támaszt keresve csók közben, hanem hosszabban simítani a testén, közelebb húzva magamhoz, hogy ezúttal én tapadjak az ajkaira, ha még mindig nem gondolta meg magát… A másik kezemben tartott cigi lassan kezdte jelentőségét veszteni, ahogyan minden más is, miközben a gondolataim elhalkultak és már csak egy pár maradt meg… de azok hangosabbak voltak, mint bármikor korábban. Ha nem szakít el magától, úgy ismét elmélyül a csókunk, csak levegőért szakadva el, csakhogy ezúttal már szorosabban tartom, nem engedve olyan könnyen ellépni a pohárért, ha arra gondolna, hogy italra van még szüksége. - ...még? - A hangom csak suttogás az ajkain. Igazából fogalmam sincs miről beszélek... talán már az első is hiba volt, de ha már idáig eljutottunk, mennyivel lehet rosszabb az egész? Amíg válaszra várok, a nyakához hajolok, az ajkaim előbb csak simogatják a puha bőrt, csak a válaszára várva, hogy csókokkal támadjam ott is. De ha túl sokáig vár, lehet, hogy türelmetlen leszek és lassan elkezdem amíg gondolkozik.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Féltem. Féltem, ezért a borhoz nyúltam, hogy egy-két bátorító kortyot még magamhoz vegyek. Nem zavart az olcsó, kicsit talán ecetes beütése. Ehhez szoktam, ez volt a mindennapjaim része. Olcsó bor és fű - amiért általában nem fizettem, így a hiteleim végére értem egyre inkább... szinte vártam, hogy mikor csapnak le rám a dílerek és próbálnak meg egész véletlenül eltenni lábalól. Az alkohol kellemes melege belekeveredett a fű okozta túlzottan is könnyed érzésbe. Bár izgultam egy kicsit, az mégis olyan távoli érzésnek tűnt, hogy magamhoz képest meglepően egyszerűen fordultam vissza Red felé. A tenyerem óvatosan simított végig a mellkasán, kicsit megint érintve a hasát. Éreztem még ruhán keresztül is, mennyivel egészségesebb alkata van, mint nekem. Tetszett, amit érzek... tetszett, hogy mennyire erősen érzem az illatát, ahogy még közelebb húzódok hozzá. Az volt a célom, hogy meghozzam a bátorságát, hogy vonjon oda magához, érezze mennyire forró a bőröm. Csak érezni akartam az ajkai puhaságát megint, a fű ízét a nyelvén. Ahogy lehajolt, én meg kicsit lábujjhegyre álltam, valahogy megint megszűnt a külvilág. Már nem éreztem a cigarettából felszálló füstöt sem olyan erőteljen. Red illata hirtelen mindent felülírt, én pedig vadul markoltam bele a pólójában a balkezemmel, miközben a jobbal finonam átkaroltam a nyakát, hogy még könnyebben tartsam magam az ajkai közelében. Ahogy elhúzódott egy pillanatra felé leheltem egy halk sóhajt... és csak mantráztam a fejemben: ne engedj el... kérlek ne engedj el... Nem akartam újra távol kerülni tőle. Féltem, hogy akkro fázni kezdenék. Ezért mindkét kezemmel a póló anyagát martam. Nem akartam, hogy elhúzódjon. Kellett egy pillanat, hogy megértettem, most nem fog ellépni ő sem. Azt a rövid kérdést pedig olyan finoman lehelte az ajkaimra. Aztán a nyakamhoz hajolt, hogy ott csókoljon. Nem tudtam mit tenni, csak megborzongtam, mindennél jobban akartam ezt. - Még... - leheltem vissza felé. Nem csak a külvilág, de az életem általános gondjai is olyan könnyen a semmivé váltak. Az ujjaim belemartak megint a póló anyagába, el akartam húzni róla, hogy minél közelebb érezzem magamhoz a testét. Végig simítottam a felsőtestén a csapőjéig, hogy benyuljak a póló alá. Ahhoz nem volt elég lélekjelenlétem, hogy elhúzódjak és úgy rángassam le róla. Inkább csak felgyűrtam az anyagot és úgy érintettem a bőrét. Végig simítottam rajta egészen a mellkasáig, hogy az ujjaim elidőzzenek a bőrén. Aztán az oldalára simultak a kezeim, le egészen a nadrág anyagáig. A gombot kerestem rajta... na mintha siettem volna. Az ösztöneim vezették a kezemet. Csak látni akartam ruha nélkül... méghozzá minél előbb. Nem érdekelt, hogy a konyha közepén állunk. Mondjuk ez nem is volt meglepő egy olyan embertől, aki mindent az utcán csinál. Én csak akartam, helyben... érezni... csókolni. Meg is próbátlam úgy fordulni, hogy az ajkai az enyémekre simuljanak és hosszan, mélyen érezzem a nyelvét az ajkaim között. Közben a szívem olyan vadul kalapált, hogy érezhette, hogy hozzám simult egy pillanatra.
Nem lép el hosszú időre, mégis soknak tűnik minden másodperc amíg magamra hagy a gondolatokkal, a gondolatokkal amik csak a csókunk pillanatára hallgattak el, és most ismét itt vannak, szinte ordítva keringve, okokat és magyarázatokat sorolva és keresve. Csak azért, hogy végül nem hallgatva rájuk, egyszerűen - dehogy egyszerűen, csak kívülről egyszerűen – közelebb lépjek Charliehoz, lopva még egy csókot, mintha attól minden megvilágosulna. Dehogy történik ilyesmi, valószínűleg már a csók előtt is tudtam, csak egyre kevésbé érdekelt. Mert hazugság lenne azt mondani, hogy nem gondoltam… gondoltunk? Valami hasonlóra már az idevezető úton is, vagy az utcán beállt kínos csend végén is. Nem tudom, hogy pontosan mikor került a levegőbe, de egy ideje már kétség kívül köztünk volt, annyi különbséggel, hogy akkor távolabbinak tűnt, de így ahogyan az ajkaim olyan szépen simulnak az övéire, már nem is tűnik annyira különösnek az egész. Közel egyszerre sóhajtunk a csók végébe, néma kérés, háborgás, amiért már másodjára is vége szakadt… vége szakadt? Mert most már nem léptem el, és nem is húzódtam túl távolra. Ismét zúgni kezdett a fejem, miközben a kezem idegesen simított végig a hátán. Nem kellett volna, már első csók sem, de ha már megtörtént, követelte a másodikat is és… a hangok egyre követelőzőbbek, ezért is nem lépek el, és ezért is nem engedném még őt sem, főleg így, hogy nem is ellenkezne, ösztönből tartanám közel, mert az ösztöneim most felé húznak, közelebb, többet és többet kérve belőle. Mert nemsokára már nem biztos, hogy egy csóknál elhallgatnának… Mégis megszólalok újra, sokkal halkabban, mint a korábbi beszélgetésünknél, szinte egy sóhaj az egész, mégis meghallja. Tudom, hogy hallja, vagy ami fontosabb, érzi a kérdést, a késztetést, talán már hosszabb ideje rabja, mint én. De már megfertőzött vele, és szorosabban bilicseli a sorsunkat minden érintése, amivel várakoztat a válasza előtt. Talán nem is tartott sokáig a válasza, de egyre hosszabbnak tűnt minden pillanat, amit várni kellett, még ha le is foglalt a nyaka, ez egyre kevesebb volt… de érkeztek a szavak, amiket az érintése követett, már egészen közelről, forró nyomot hagyva minden ponton, ahol hozzám ért. Még. És tényleg akart még, ahogyan talán én is, mire feleszméltem a kezei már a nadrágom gombjánál jártak, az enyémek meg… Az ajkaim ismét az övéire találnak, a testem az övének feszül, a bőröm érzem a szíve ritmusát, ahogyan ő is érezheti a sajátom felgyorsult dallamát. Hiszen ugyanazt a ritmus játszák, és ugyanazt akarják. És most akarják. Ő csak a felsőm alá nyújtva érintett, én pedig most már elválok tőle, csak ez annyira, hogy befejezve amit elkezdett levegyem magamról az anyagot, és azzal a lendülettel már róla is, hogy csak egyetlen fájdalmasan elnyújtott pillanatra távolodjunk el, hogy utána újra hozzá hajolhassak, hogy érinthessem, hogy érezhessem, ezúttal már a bőrét is a bőrömön, a szívverésünk egybeforrt dallamát közelről, de még mindig nem elég közelről… mert több és több kellene, minden eltel pillanattal, minden érintés és minden csók kéri, követeli az újabbat… mégis abbahagyom. Ha nem hagyta abba, már megtalálhatta a nadrágom gombját, talán már láttatni engedte az alsóm körvonalát, amire fájdalmasan válok el tőle, az arcom a vállába temetve sóhajtva nagyokat, próbálva szabályozni a légzésem, nem csak kapkodni levegő után. Pedig megfulladok, biztosan megfulladok. Az érintésem a csípőjénél nem enged, még mindig tartom, gyenge vagyok, egyre nehezebb lenne eltolni, mégis… már megint itt az a hang, már egészen érthetően… mi a fenét csinálunk? Mi a fenét csinálok? Hangtalanul zihálom a vállába a kérdést, nem mondva ki, hiszen a választ inkább magamtól várom. Egy pillanatra visszatér a józanságom, de a jobbom mégis elindul hosszan a hátán, a hajába túr, belemarkol a tincseibe. A bőre illata vegyült az enyémmel, az én tusfürdőm, ismerős és megszokott, mégis, most róla sokkal kellemesebb, sokkal tetszőbb, sokkal kívánatosabb… de akkor mégis miért álltam meg? Mert ellentmond ez minden ösztönnek, mert belefájdulnak az izmaim, mert szétéget a várakozás… de valahol megrémít. Megrémít, mert túl erős az érzés, ennyire most először, és talán pont emiatt, mert első, mert most először hagytam elszabadulni a gondolatot, hogy milyen lenne egy férfival, most először engedtem a gondolatnak, hagytam, hogy csókoljon, mert valahol én is akartam azt a csókot, talán pont a kíváncsiság hajszolt, de valamikor túlnőtte magát a helyzet, valamikor kezdte elvenni az eszem, most pedig, ködös fejjel zihálok a nyakához hajolva, küzdve, de fogalmam sincs mi ellen. Charlie ellen, vagy magam ellen? Vagy mindkettőnk ellen…?
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Ujjaim kicsit szerencsétlenül piszkálták a nadrág gombját, mintha ennyi elég voltna, hogy kiszabaduljon az apró lyukon és végre teljes testével simuljon hozzám. Többet akartam látni belőle, érezni a bőrömön a bőrét... Red volt hirtelen minden vágyam középpontjában. Nem számított az alkohol, a füves cigi, de még csak az sem, hogy eddig éheztem és rosszul voltam. Ráadásul a saját bűzömet sem éreztem most, csak az ő illatát magamon, s belőle áradva. Kicsit talán jobban belemartam a nadrág anyagába, ahogy a gondolataim kicsit előrébb vándoroltak. Egy pillanat műve volt az egész... elég volt elképzelnem, ahogy megszabadítom a maradék anyagtól és máris láttam magam előtt, amint egészen egymásba gabalyodva simulunk össze. Éreztem, mennyire ver a szíve, amint összesimultunk. Az ajkai megint az enyémekre tapadtak, én pedig forrón lehelve felé lehunytam a szemem újra és engedtem a nyelvemnek, hogy ösztönösen csússzon az övére. Olyan finom, olyan nedves volt, mégis még durvább ritmusra sarkallta a szívemet, s éreztem, ahogy a forróság egy nagyobb hullámmal szánt végig a testemen. Belenyögtem a csókba. Ahogy elvált, hangosan kezdtem kapkodni a levegőt. Ködös tekintettel bámultam végig a testén, ahogyan lekerült róla az anyag. Erősnek tűnt, nálam mindenképpen izmosabbnak... mégsem jöttem zavarba, mikor a tőle kapott pólóhoz ért és levette rólam. Kilászottak a bordáim és csupán annyira voltam szálkás, amennyire az utcai élet, az állandó mászkálás és menekülés megkövetelte. Talán a lábaim voltak ebből kifolyólag a legizmosabbak. Az újabb csókra megint megadtam neki magamat. Csupán az ujjaim pattintották ki végre a nadrág gombját... már a gondolattól is megremeghettem, hogy esetleg lehúzhatom róla a maradék anyagot és megláthatom őt teljes valójában. Ahogy elhúzódott az ajkaimtól és a vállamon támaszkodott meg, végig simítottam rajta odalent. Ő is akarta, éreztem, de nem erőszakoskodtam. Meggondolhatta magát, engem elnézve nem is lett volna meglepő. Egy koszos csöves voltam, aki igazából bármin keresztül mehetett... bár nem volt így, hiszen még életemben nem feküdtem le senkivel. A keze végig siklott fölfelé a hátam. Az ujjai hamarosan elvesztek a hullámos tincseim között. Akartam, mindennél jobban akartam, hogy folytassa, hogy tegye velem azt, amit csak szeretne... mégsem mertem kimondani. Egy részem félt, hogy elijeszteném. Még én is éreztem, hogy volt egy gyengécske pillant közöttünk, amikor egy hajszálon múlt, hogy ellépjen. A forró leheletétől már szinte kéjes erővel rázott ki a hideg. - Red... - sóhajtottam a nevét, nem tudom miért, hallani akartam a hangomon. Most nem volt olyan kemény és harcias a hanglejtésem, sokkal inkább lágy és várakozó. - Csinálni akarom... veled... - Hát még is kimondtam, remélve, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy folytassa. Nem tudom, ösztönös volt az egész. Közben még egyszer végig simítottam rajta odalent, majd ujjaim visszakúsztak a hasfalára. Érezni akartam, minden porcikáját az enyémen... s ha nem mozdult, odahajoltam a füléhez, hogy óvatosan nyaljak végig rajta.
Az ajkaira sóhajtok, ahogyan rámszorítja a már egyre jobban feszülő nadrág anyagát, amit egy már szinte elégedetlenkedő morranás követ, amiért már olyan rég óta csak játszadozik a gombbal, anélkül, hogy kigombolta volna végre. Akaratlanul is beleveszek a csókba, egy hosszúnak tűnő pillanatra elfelejtve minden korábbi kétségemet, mintha semmi sem számítana, és mintha kettőnkön kívül éppen semmi más nem létezne… és talán nem is kell léteznie, még egy kis ideig, óráknak ható percekig lehetne, hogy csak ilyen pillanatok létezzenek még… Türelmetlenkedve szabadítom meg magunkat egy rétegnyi ruhától, végigpillantva a felfedett testén, mielőtt újra az ajkainak esnék. Végre a nadrág gombjával is megbirkózott, addigra viszont újra hangosodni tűntek a kétségeim. Mit csinálunk? Mit csinálok? Fogalmam sincs, de elengedni sem akartam, talán nem is lett volna erőm, ezért nem is távolodtam el tőle, csak a csókot szakítottam meg, de ahhoz még nem szedtem össze magam eléggé, hogy teljesen elváljak tőle, vagy legalább ne érintsem őt… A döntésen nem segít az érintése, egyre több részem akarná folytatni, mégis, mintha lefagytam volna amíg meg nem szólal, bár a kezem tovább simít a testén, inkább csak ösztön a mozdulat. Annyira közel van, érzem, ahogyan megremeg, majd ahogyan megszólal… szinte beleborzongok, ahogyan a nevem sóhajtja, hallani akarom még tőle, érezni akarom még őt, sokkal közelebbről… és talán ez rémiszt meg a legjobban. Beleborzongok, ahogyan a fülemhez hajol, de már nem várok tovább, mozdulok, és húzom őt is magammal, engedve még egy utolsó tisztább gondolatnak, a szobámba vezetem. Az ajtó halkan kattan mögöttünk, még egyszer végigpillantok rajta, mielőtt újra elé lépnék. A kezeim szinte maguktól tapadnak a derekára, majd a fenekére, még mielőtt elkezdeném lehúzni róla a nadrágot, amit még nem is olyan rég kapott. De már nem lesz rá szüksége, ahogyan a felsőjére sem volt, és ahogyan semmilyen más ruhadarabjára sem lesz, egyelőre csak útban van minden vékony anyagdarab, ami elválaszthat tőle, ezért is szedem le róla, egyre növekvő türelmetlenséggel.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Nem gondolkodtam. Nem is kellett gondolkodnom, minden olyan elképesztően egyértelmű volt, mintha már el lett volna döntve régen, hogy ennek bizony meg kell történnie. Ebbe kapaszkodtam, ahogy simítottam őt vagy éppen ő érintett engem. Összesimultunk, éreztem, hogy pontosan annyira akarja, mint én... rajtam ugyan nem feszült a nadrág, mert úgy általánosságban nagy volt, de érezhette, hogy alatta milyen vágyak tekergőznek. A testem forró volt és őrjítően remegős, ahogy a csókok között meghallottam azt a morranás. Talán mindennél jobban vágyott arra, hogy ujjaim ne csupán elszórakozzanak a gombbal, hanem végre kiszabadítsák azt. A csók maga felért egy aktussal. Ahogy a nyelve a számba szökött, még erősebben préseltem ajkaimat az ajkaira, azt kívánva, bár érezhetném még jobban, még mélyebben. Imádtam a nedvességet, ami közöttünk keveredett csak még szenvedélyesebbé tette a pillanatot. A tiéd vagyok, Red... Ezt súgtam volna az ajkai közé, de nem vitt rá a lélek, hogy megtörjem ajkaink játékát egyetlen szóval is. Amúgy sem mondtam volna ilyet... talán büszke voltam hozzá, talán csak féltem megformálni a szavakat. Az utcán megtanulja az ember befogni a száját, mutatni a kemény fiút. Ebben a helyzetben azonban ellágyultam, engedtem neki mindent mindenhogyan. Hagytam, hogy vetkőztessen, hogy felvillanjon a testem előtte. Vézna voltam, sok helyen hegek borítottak. Nem úgy festettem, mint egy átlagos korombeli, meglehet egy-két évvel fiatalabbnak is mondhattak volna, akik nem ismerik a számbeli adatokat... tudtam, hogy ez elborzasztja. Éreztem, ahogy a pír kiül az arcomra. Már nem azon gondolkodtam, mennyire szánalmas vagyok és mennyire nem érdemlem meg ezt a helyzetet. Csupán azon, hogy tetszeni akarok neki. A csábítás még sem volt olyan tudatos. Csak azok a szavak hagyták el a számat, amik mélyen bennem tomboltak és az a nyalás a fülén. Természetes volt, olyan természetes, mintha már csináltam volna, pedig nem. Sóhajtottam egyet, ahogy húzni kezdett. Úgy éreztem túl hosszú időre válik el tőle a testem, fázni kezdtem... iszonyatosan fázni... annyira, hogy megfogtam volna, hogy visszahúzzam őt magamhoz és kérjem, hogy öleljen át újra. De nem tettem, csak hagytam, hogy elvezzessen a szobáig. Nem néztem körbe, nem érdekelt semmi ebben a pillanatban, de ahogy kattant az ajtó ugyanazon lendülettel léptem hozzá közelebb, amivel ő hozzám. Hagytam magam vetkőztetni, de az ujjaim közben be-bevándoroltak az alsónadrágja alá, kicsit simítottam a hasfalát, majd újra a vékony anyag alá. Az arcom, a füleim még kellően pirultak voltak, de a zavar már régen nem számított, csak akartam. Így, ha rángatott rólam minden anyagot és teljesen meztelenül álltam előtt, felfedve testem minden apró hiábáját, én is megragadtam rajta az anyagot, de éppen csak annyira toltam le, hogy tökéletesen láthassam és kényelmesen hozzáférhető legyen a helyzetben. Felnéztem rá. Ha hagyta barna szemeim megtalálták a tekintetét és nem eresztették egy hosszú pillanatig. Éreztem, hogy olyan türelmetlen, mint én. Lábujjhegyre állva kicsit, de óvatosan haraptam az alsó ajkába, majd tértem vissza a csókra. Karjaim átkarolták a nyakát, az ujjaim végig zongozártak a lapockáján, ahogy csípőből közelebb nyomtam magam hozzá. Így aztán tökéletesen összesimulhattunk odalent. Nem csináltam még ilyet, az érzés, amit odalent kiváltott belőlem a mozdulat ismeretlen... őrjítő volt. Bele-beleborzongtam, ahogy végig futott a testemen az a bizsergés. - Nagyon akarlak Red... nagyon... nagyon... - ismételtem meg a korábbiakat, szinte elveszítve a józan eszem.
Minden lopott érintés után több és több kellett volna, egy idő után pedig már nem is tűnt annyira lopottnak vagy bizonytalannak az egész. A kétségeim az összes gondolatommal együtt hallgattak el, nemsokára már csak ő maradt meg én, már semmi nem volt annyira fontos, mintha lassan csak kettőnkre szűkült volna az egész világ. Éreztem őt, ahogyan egymásra simult a testünk, de mégis, túl távol volt még így is, a bőrét akartam a bőrömön, közelebb, sokkal közelebb… és hosszabban. Ezért is hat kínzóan, hogy szenved a gombbal csak, de kiszabadítani nem tud… Már szinte otthonos könnyedséggel tapadnak az ajkaim az ajkaira, mintha mindig is így lett volna, eloszlatja a korábbi különös érzést, egyetlen pillanat, és már a kísértete sem marad, csak a mohó éhségem többre. A tekintetem kerüli a hegeket, amiket felfedtem rajta, miket élhetett át, biztosan sok részlet van, amiről sosem beszélt, akárcsak nálam is, ismerjük egymást, de közelebbről nézve mégiscsak idegenek vagyunk… két idegen, aki a pillanatban ugyanazt akarta, ugyanolyan leküzdhetetlen vággyal. Talán itt, itt még megállhattam volna ténylegesen, ha tovább figyelem őt, ha tovább időzök a sebein, ha sajnálni kezdeném minden kimondott és kimondatlan kis részletért amit át kellett élnie… de nem tettem. Önző voltam, nem szánni akartam, magamnak akartam egy pillanatra, kettőre, vagy még többre, egy pár löketnyi boldogságra… de mindketten akartuk már. Fájt elválni tőle, a sóhaja majdnem elgyengített, de mégis tovább húztam, még egy pár lépés, sosem volt ilyen hosszú a folyosó, de most, most szinte áthatolhatatlan távolság az ajtóig. Amint megérkezünk, máris keresem, mintha fájna a hiánya, valahol fáj is, hiszen kevés volt, több kellene, többre van szükségem, azért tapadok ismét rá, ahogyan ő is rám. Pár pillanat újra, hogy mozdulnak a kezeim, kérve és elvéve, érintve és húzva, szabadítva a ruháitól, nem kellenek azok már. Érint, én meg türelmetlenkedem, még egy mozdulat, egy hosszúnak ható pillanat, hogy rólam is lennebb tolja az anyagot, hogy már korlátok nélkül simuljunk egymáshoz. Éget a bőre, pedig az én testem is lángolna. Az ajkai ismét az enyémen, ösztönből csókolom, miközben a kezem már ismét a fenekéhez téved, hogy szorosabban ölelhessem magamra, esélyt sem adva a menekvésre. De hová futna már? Önként jött a karjaim közé, itt akar lenni, pont úgy, ahogyan én is azt akarom, hogy itt legyen. Apró mosoly, ahogyan meghallom a hangját, néma kérés, hogy mondja még, és mondja is, szinte magán kívül. Az utolsó szónál ismét az ajkaihoz hajolok, finoman harapva, játszadozva még, de egyre nehezebb csak játszadozni vele. Tetszett, hogy ennyire vágyik rá, hogy ennyire vágyik rám, ha csak egy kis ideig is tart. Tolok még egy kicsit a nadrágomon, hogy kiléphessek belőle, miközben őt az ágyra terelem. Egy pillanat, és csatlakozok hozzá én is, csak előbb elveszek egy kisebb csomagot. Nem kell sokáig keresne tudom merre van, Charlie mellé mászva pedig könnyedén elharapom a csomagolást. Valamiért természetesebbnek hatolt, hogy én leszek felül, ha már ennyire könyörgött érte… - Csináltad már? – Egyetlen kérdés, de azért számít a válasza… akárhogyan is, ha neki ez lesz az első, az kellemetlenebb tud lenni.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
Nem éreztem mást, csak forróságot, ami az ő testéből az enyémbe áramlik, az enyémből meg az övébe. Egy körforgás volt az egész, amit nem lehetett már megállítani. Hiába húzódtunk el egymástól időről időre, hogy minél több ruhától szabaduljunk meg... már nem volt visszaút. Talán csak én éreztem így, mert túlzottan is megrészegítettek az addig felfedezetlen vágyak. Egy részem sejtette, hogyha Red ugyanúgy az utcán ragad, mint én, ez a vonzalom korábban kialakul. Már akkor is ott volt az érdeklődés, mint egyetlen kortárs iránt. Egész egyszerűen igényeltem a társaságát. Éppen ezért nem is mutathattam meg magamból sokat neki... azzal csak elijeszettem volna. Ha rosszul voltam, egyedül voltam rosszul. Ha fájt valamim, úgy tettem, mintha az érzés nem is létezne. Ő az erős oldalamat kellett, hogy lássa, mert az nem ijesztett el senkit. Most, ahogy csókoltam és azt mondtam akarom... minden olyan volt, mintha belátna a lehullott lepel alá. Ez a gyenge, vágyakkal teli valaki is éppen ugyanúgy én voltam, mint aki a végletekig nem mondta ki, mennyire éhes. Csakhogy ez volt a valóság, az meg az álarc, ami mögé bebújtam. A keze a fenekemen szinte forró volt, mintha égetni próbálna, én még is kicsit belemozdultam, ahogy magához húzott. Élveztem ezt is, így az ajkai közé sóhajtottam, ahogy a testünk egymásnak simult és újabb csók következett. Nyelvem már ösztönösen, szenvedélyesen vándorolt az övére, finoman engedve, hogy még sikamlósabb legyen az egész a nedvesslgtől. Egy pillanatra sem akartam elhúzódni most már. Csak még mélyebben, még erőteljesebben csókoltam, egészen addig, míg el nem kezdett az ágy felé terelni. Elfeküdtem rajta úgy, hogy rálássak. A nadrág még lejjebb csúszott. Az előbb éppen csak ki tudtam szabadítani a szoros anyag fogságából. Ahogy kilépett belőle minden része láthatóvá vált... most még inkább elidőzött rajta a tekintetem. Látszott rajta, hogy jobban eszik nálam és valamennyire oda is figyel magára. Irigyeltem ezért. Kicsit szerettem volna, ha ugyanezt látja viszont rajtam. De az én testemen alig volt izom, csupa ín és csont volt, ráadásul a bőrömet elcsúfító sebhelyek sem voltak kifejezetten vonzók. Az utca sokmindenre megtanítja az embert, pláne ha szinte mindig ő a legfiatalabb. Az idősebbek elvesznek, levezetnek, fájdalmat okoznak. Csak akkor pillantottam az arcára, mikor már ott feküdt mellettem az ágyon. A csomagra pillantottam, ahogy kitépi a fogaival... volt ebben valami randkívül vonzó és szexi. Még egy apró kis nyögés is kisiklott az ajkaimon. - Én... - A kérdésre hirtelen kiszaladt minden levegő a tüdömből. Úgy éreztem helyes választ kell adni... ami mondjuk az, hogy "igen." Féltem, hogyha nemet mondok, akkor meggondolja magát... és egész egyszerűen odébb áll. Csakhogy a testem már nagyon akarta. - Egyszer... - Nem tudom miért hazudtam. Ez nem az a helyzet volt, ahol meg kellett volna tennem. Mégis azért sietve hozzá tettem: - Jó... jó... nem csináltam még. - Ez az Charlie, mondd meg neki az igazat. Így kell ezt. - De készen állok rá! Komolyan!
+18 Rátapadok, amikor csak tudok, csak akkor szakadva el amikor muszáj, érintenem kell, éreznem kell, hogy itt van. Rátalálnak végre az ajkaim is, mint akit túl rég óta nem láttam. Egy pár pillanat, csak ennyi választ el attól, hogy megőrüljek, főleg, ha nem kaphatom meg… ahogyan rámsimul a teste, csak többet kérnék, még nem elég, már ez sem elég, hogy érzem magamon, még ennél is közelebbről vágyom rá. Beleveszek a csókba, az ajkai ölelésébe, a nyelve simogatásába, és nem tudom, hirtelen fogalmam sincs arról, hogy ezt miért csak most csináljuk, hogy miért nem korábban, és hogy eddig miért pazaroltuk másra az időt, mert hirtelen semmi más nem tűnik fontosnak, csak ez, és csak ő még. Az ágyhoz terelem, s igyekszem én is mellé, csak egy pár mozdulat, türelmetlen, kutató, és máris keresem őt is, már ott is vagyok mellette, halkan szakad a csomagolás a fogaim közt, miközben a tekintetem végre rátalál és nem engedi. Még nem, most nem, most az enyém. Felnyög a szakadó anyag hangjára, megértem, nekem is sietős már, mégis, egy kérdésnyi időre még mintha megállnék, de alig számít szünetnek, hiszen a kezem a csomagolással játszik, nem állnék meg túl sokáig, amíg haboz, már a nyakához hajolok, az ajkaim érintik, amíg ő keresi a szavakat. Haboz, ezért némán bíztatom, beszéljen csak, itt nincs rossz válasz, nehezen tudna olyat mondani ami elrémítene. A felelete is megérkezik, mégis, mintha habozó lett volna… és talán az is volt, hiszen pár pillanat és felülírja a választ. Mosolygok még, csak levetkőzött abból a fene nagy büszkeségéből is… ideje volt, itt már kevésbé van szüksége rá, most már mindegy, az enyém még a konyhában maradt valahol, amikor azt mondtam olyan könnyedén, hogy csókoljon meg… akkor még könnyedén, akkor még csak lopva szemeztem az ajkaival, azon gondolkodva, hogy milyen lehet… de mostanra már tudom milyen kellemes, sőt, annál sokkal többet, ismerem a bőrének az érintését, és nemsokára még ennél is jobban ismerni fogom… - Sráccal még én sem… – Nem állok le a szavak miatt, a nyakába lehellem őket. Nincs oka megijedni, nem úgy nézek ki már, mint aki annyira zavarban van miatta… végül is, annyira nem sok különbség, lyuk az lyuk, hogy rajta vagy egy lányon, kicsit más lesz, de nem tűnök elveszettnek miatta. A magammal való csatát már odakint megvívtam, hogy nyertem vagy vesztettem az kérdéses, de ebben a pillanatban igenis nyertesnek érzem magam, főleg, ha meghallom újra felsóhajtani… hallani akarom a sóhajait, tudni, hogy mennyire akar és tetszik neki. Talán így egy kicsit neki is kevésbé zavaró, nem csak neki lesz valami új, és, igazából… ő az első srác akit ennyire akartam. Amikor először megláttam ő is csak egy volt a többi közül, másodszorra, vagy harmadszorra sem tűnt úgy, hogy egyszer alattam fekszik majd… és most mégis, szinte különösnek hat, hogy miért nem akartam egyszer sem többet amikor most megveszek minden apró rezzenéséért. Talán csak egy hirtelen fellángolás, valahol tényleg az is volt, váratlanul ért a megjelenése, váratlanul ért ez is, de visszacsinálni most semmiért sem akarnám. A vallomás ellenére nem állok le, nem éreztetem, hogy haboznék, mert már nem is teszem, azokat a köröket már rég lefutottam, az már szinte nem is tűnik valósnak… vagy pont ellenkezőleg, lehet, hogy ez most nem a valóság? Bárhogyan is, nem akarok még felébredni belőle. Elnyúlok az ágy túloldalára, de az ajkaim továbbra sem hajlandóak elválni tőle, a kezem vaktában keres, egy könyvszerű tárgy tompa puffanással le is esik, de kit érdekel az, nem arra volt szükségem, mást keresek, halkan morranva fel, hol van már, biztos itt van… és meg is van, elégedett vigyorral húzom magam mellé a kezem, ami már nem üres. Lazítania kell, de nem mondom ki, attól csak befeszülni szoktak, helyette csókolni kezdem a teste mentén még, gyengéden cirógatva húzva közelebb az ölemhez, hogy kényelmesebben hozzáférjek. A gumit már magamra ügyeskedtem, most már a tubusból nyomok a kezemre, hogy rákenhessek belőle. Elsőre hidegnek hat, főleg a forró érintések után, de nemsokára újra lángolni fog. Búcsúzóul még gyengéden a bőrébe harapok a csípőjénél, miközben a kezem a derekára simul, majd tovább az ágyékához kényeztetően, lazítson még egy kicsit, engedje el magát, vesszen el az érzésben, és amikor már úgy érzem, nem feszül a teste annyira és eléggé készen áll rá, az egyik ujjam a fenekébe csúsztatom és mozgatni kezdem, majd még egyet és még egyet, ha már engedi. De türelmet erőszakolok magamra, bármennyire is várom már, hogy én mozoghassak benne, ha ez az első, akkor főleg, nem akarok túl nagy fájdalmat okozni neki, ezért rászánom az időt, hogy hozzá tudjon szokni az érzéshez, amennyire lehet… mert úgyis más lesz, amikor én leszek benne. Párszor még közelebb hajolok a hasfalára csókolva, elszórva még egy pár gyengéd érintést amíg még lehet… és ha már úgy érzem készen áll, és ő sem állított meg, az ujjaim helyett én csúszok bele. Igyekszem nem túl gyorsan, először csak finomabban mozogva, visszafogni, hogy szokja még az érzést, hiszen most már sokkal mélyebbről érezhet magában. Visszatérek a nyakához, mint egy függő, hogy belesóhajtsam mennyire kellemes is benne mozogni, remélve, hogy ő is hasonlóan érez.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
18+ Az ágyában valahogy minden megváltozott. Intimebb lett... meglehet ezért sem engedtem meg magamnak azt a hazugságot. Ezért engedtem, hogy lehulljon az álarc, hogy meglássa az állandó makacssság mögött a srácot, aki egész egyszerűen csak egy tizenéves kamasz. Figyelmet akartam, mint mások, mégha meg is keményítettek az évek és elhitették velem, hogy engem nem lehet kedvelni. A belenyugvás és keserűség alatt, mégis csak ez húzódott meg. Ezt pedig iszonyatosan nehéz volt elfogadni. Ez gyengeség volt, olyan dolog, amint az utcán élve az ember nem orvosholhatott. Ezért bújtam el a gyenge pillanataimban New York legmocskosabb sikátorában, kukák mögött... néha kartonokkal teli konkténerekben. Csak sírtam és remegtem, hagytam hogy ezer meg ezen pánikroham törjön rám. Együtt tudtam már élni a szinte állandóan szorító érzéssel a mellkasomon. Red előtt, ruhátlanul az ágyában azonban már nem voltak titkok. Látta a sérüléseket a bőrömön, látta, hogy az évek az utcán mennyi fájdalmat okoztak már... én is egy ilyen helyen akartam lakni, ággyal és fürdővel. De te ezt nem érdemled, Charlie... - súgta valami odabent, ami a pánik előtt szokta dajkálni kegyetlenül a lelkemet. Felé nyúltam egy pillanatra, hogy végigsimítsak a mellkasán, ahogy jött a válasz. "Sráccal még én sem..." A francba! A francba! A francba! Bár az arcomra nem ült ki a pánik, de a válaszomból rájöhetett, hogy én valójában lánnyal sem csináltam. Senkivel sem. Csókolózni is csak módjával csókolóztam, az első nyelvest is lényegében Red adta odakint... a konyhában. Egyetlen sóhajjal vettem tudomásul, hogy közelebb húz magához. Az ajkai máris a testem mentén csókoltak végig. Éreztem, ahogy bele-belerándulnak az izmaim s megborzongok. Olyan volt, mint rengeteg apró csiklandozás, amik apró áramütésekkel cikáztak végig a testemen. Lehunytam egy pillanatra a szememet, ahogy több nyögés szakadt fel belőlem egymás után. Nem volt hangos, vagy durva, egész egyszerűen csak olyan kellemesen csendes, ami illet ebbe a pillanatba. Egyelőre nem mertem hozzá érni, mintha attól tartanék nem csinálok valamit jól. Valójában bele akartam túrni a hajába, ahogy az ajkai hasamra vándoroltak és megharapták a csípőmnél a bőrt. Még soha nem éreztem semmit ilyen fájdalmasan finomnak. Borzongás futott végig rajtam, aminek a csúcspontja az ujja érintése volt bennem. Nyögtem egyet, majd aprókat halkan, lehunytam a szemem is hozzá megint. Néha-néha belemozdultam az érintésbe. Aztán jött a második ujj, az már furcsa forróságot engedett végig futni a testemen. - Red... - motyogtam a nevét, igazából ki akartam mondani, hogy ez nagyon jó érzés. Nem ment. Nem tudtam kimondani, mert odalent olyan ingereket éreztem, amikről azt sem tudtam léteznek egyáltalán. Olyan voltam, mint egy tizenhárom éves kölyök egy tizenkilencéves testébe zárva. Semmi tapasztalatom nem volt, nem értek hozzám gyengéden. Csak láttam pár állatias szexet a sikátorokban. Feszítő érzés. Kicsit fájdalmasabban nyögtem fel. Éreztem, hogy óvatos... én mégis belemozdultam, remélve, hogy akkor gyorsabban, könnyebben belelazul a testem a pillanatba. - Ahhah.. - nyöszörögtem némileg magatehetetlenül, de aztán az ajkai a nyakamra simultak. Éreztem, hogy a testem mind jobban enged fel megint. Ujjaim ösztönösen túrtak a tincsei közé. A fájdalom ellenére tökéletes pillanat volt.
+18 Hirtelen minden más volt, ő is, én is, a légkör is, hiszen még sosem pulzált köztünk ilyen erővel, sosem vonzott ennyire, most mégis, szinte beleszédültem az érzésbe, ahogyan mellé másztam az ágyon. Nem számított, hogy mióta ismerjük egymást, vagy honnan és hogyan, kik vagyunk vagy voltunk, semmi sem számított, és semmi sem érdekelt, csak az, ahogyan fekszik az ágyon, ahogyan rám néz, ahogyan felsóhajt… Talán számára ez méginkább az első volt, mint számomra, talán nem, mindegy, nem számított, ez nem egy olyan részlet volt, amin fennakadtam volna a pillanatban, főleg, mivel okot sem adott rá, semmi jelét nem láttam, hogy ne folytathatnánk, hogy ne akarná ugyanannyira, ha nem jobban, mint amikor még csak odakint ismerkedtünk egymással. Mert azt is tettük, így még nem találkoztunk, ezt a részét csak most látjuk egymásnak, és ki tudja, talán több ilyen pillanat nem lesz… vagy talán már semmi sem lesz olyan, mint volt. Apró borzongás, ami végigszalad a bőrömön, amint meghallom az újabb sóhaját, ahogyan közelebb húzom. Még egy kis idő… minden apró rezdülésével, és kiszabadult hangocskával mélyebbre veszek abban a ködös önkívületben, amibe még odakint rántott magával, s amiből pár pillanatnyi időnél tovább képtelen voltam szabadulni, aminek már a rabjává tett, amitől mindennél jobban akarom őt most. Ahogyan a nevem ejti, újra megborzongok, nem ér a mondat végére, de nem is kell, teljes volt így is, beszélt helyette a teste minden rezzenése, és minden apró hang, ami szavak helyett csúszott ki az ajkain. Elégedetten sóhajtok a nyakához hajolva, talán minden igyekezetem ellenére érez fájdalmat is, mert az első eleve többel jár, de mégis, érzem, ahogyan átadja magát. A finomkodó mozdulatok helyét lassan ütemesebb mozgás veszi át, ahogyan rátalálok arra a pontra amit már az ujjaimmal is keresni próbáltam, amerre hangosabban sóhajt fel. Párszor még játszadozok a nyakával, finoman harapom vagy érintem az ajkaimmal, amíg még tudok arra is figyelni, később már csak a felgyorsult tempó marad, az egyre jobban égető érzés, különös feszültséggel keringve az ereimben, amíg már úgy nem érzem, hogy még egy pillanat és megőrülök. Elkapom az ajkait még egy csókra, talán rövidebb, mint a korábbiak, és durvább is, de még élvezhetően követelőző. Talán egyfajta elköszönés, hiszen még egy pár pillanat, és elér a hullámokban rámtörő forróság. Nem állok le még, mozdulok még egy párat, mielőtt már csak az emléke maradna a pillanatnak. Elvettem tőle még azt a csókot, mert talán az utolsó volt, ez után talán nem lesz több, talán nem is akarok többet, még fogalmam sincs mit akarok, a gondolataim még mindig nem elég tiszták, hogy ennél is pontosabban felfoghassam, hogy mi is történt. Még nem számított, a következmények még nem értek el hozzám, az elmémet elfedő köd csak akkor kezdett tisztulni, amikor már mellette feküdtem, még mindig kapkodva a levegőért, de már kevésbé kitörni készülő szívvel…
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
18+
A testem Red ritmusára járt. Olyan volt, mint egy tánc, tele forrósággal és szenvedéllyel... de a zenét nem hallottuk, csak éreztük. A testünk össze-összecuppanó hangja, a csókok furcsa csattanása adta. A külvilág megszűnt létezni, ahogyan az utca is, ahonnan jöttem s hamarosan vissza kell mennem. Ez a fajta aggodalom egyelőre nem létezett.Csak a melegség, a ritmus és a fájdalom létezett. Nem. A fájdalomra határozottan nem voltam felkészülve, amivel újra és újra a testembe hatolt... mégis, valahogy a remegés, amit kiváltott kellemes volt. Ez pedig rátalált szép lassan a testem minden porcikájára, hagyta, hogy az élvezet átjárja a testemet. A fájdalom néhány pillanat alatt szűnni kezdett és csak ott maradt a háttérben, egyfajta jelzésként, hogy a valóságban tartson. Ahh... Red... mit tettél velem... Ez a gondolat futott át az agyamon, ahogy nem éreztem magam többnek egy bágyadt, mindent engedő testnél, miközben az a ritmus egyre gyorsabbá vált. Akartam még jobban érezni, talán mélyebben is, ezért simítottam fel a karján, a hátán, egészen a tarkójáig. Ujjaimat finoman túrtam fel a rövid tincsek közé. Éreznem kellett őt mindenhol és mindenhogyan, mintha az egész egyetlen forró ölelés lenne. A testem egyre durvábban reagált a forróságra. Éreztem, ahogy egy kínzó lüktetés halad át rajtam, mintha nem bírnám tovább, mégis többre vágynék. Ekkor csókolt meg újra. Durva, kellően követelőző volt most, jobban, mint korábban, én pedig még szenvedélyesebben viszonoztam. Hagytam, hogy nyelvem rákapcsolódjon erre a ritmusra. Olyan volt, mintha egész életemben csak csókolóztam volna, nem ezen a napon kaptam volna meg az első igazit is. A bőrömre eddigre kiültek a gyöngyszerű izzadtság cseppek. Megcsillant rajtuk a fény, ahogy egyetlen hullámzással tört ki belőlem az a forróérzés, ami ott várakozott már mióta. Éreztem, ahogy a hasamon, s talán Red bőrén is megül a meleg, ragacsos fehérség. Ajkaim közül egyetlen hangosabb nyögés szakadt ki, még az is bele a csókba, amit váltottunk. Nem akartam, hogy elhúzódjon, hiába éreztem, hogy ő is úgy rándul, ahogy én s hogy odalent minden még forróbb. Ahogy elhúzódott, meztelennek éreztem magam s nem a ruhátlan értelemben... de a bőrömet azért elérte a hideg. Libabőrös lettem. Nem fordultam azonnal felé, csak hangosan, lihegve kapkodtam a levegőt... hallva, hogy ő is hasonló állapotban van. Eddigre tudtosult bennem, hogy még mindig élvezem a nyomát magamon odalent mindannak, ami történt. Vajon meddig marad így? Ezen elmélkedtem, ahogy felé pillantottam. - Red... - Suttogtam felé, hátha rám pillant. - Fázom. - A hangom gyerekes motyogásnak tűnt, mégis valahogy ösztönösen húzódtam hozzá közelebb. Megvolt a lehetősége, hogy kitérjen vagy eltoljon, de hozzá akartam bújni, hogy érezzem a belőle áradó meleg. Talán most látom utoljára, mert neki ez ennyi volt... és még ki akartam élvezni, mielőtt elküld. - Van egy cigid?
+18 Értelmét veszti az idő és tér, nem érdekel mi volt vagy mi lesz, csak az egyetlen hosszú pillanattá folyt percek, amiben a testünk újra és újra egymásra simul. Minden apró rezzenés, sóhaj és érintés… nem tudok másra gondolni, nem is akarok másra gondolni, nem is volt más, csak mi… eddig csak égetett, de most már lángol a testem, szétperzsel, de nem akarom, hogy vége legyen. Elveszek tőle még egy csókot, mielőtt még késő lenne, mielőtt még elmúlna a pillanat, mielőtt már mellette feküdnék. Még nem akarom elfelejteni ami történt, a felismerés talán csak pillanatokkal később fog elönteni, egyelőre még túl zsibbadt az agyam ahhoz, hogy összerakjam a történteket. Még mindig nem teljesen tiszta a kép, amikor a nevemet hallom, ezért felé fordulok. Fázik. Meglep a kijelentés, halkan, kissé szaggatottak nevetek fel tőle, már majdnem kimondtam, hogy ott a takaró, amikor közelebb húzódott… én pedig hagytam neki. Most még igen, még túl közeli volt a korábbi pillanat ahhoz, hogy eltoljam vagy elhúzódjak a közeledése felől. Ha pár pillanattal később érkezik, talán, de így… bár már most sem ölelem át vagy hasonló, csak hagyom, hogy közelebb jöjjön, ha szeretne. Becsukom a szemem egy pillanatra, de újra megszólal. Ezúttal viszont nem nézek rá azonnal. - …van. – Kicsit megkésve, és lustán érkezik a válasz, mint aki nem hajlandó megmozdulni, és így is van, hiszen nem is teszem, csak mutatok a fiókra az én oldalamon. Ha kell a cigi, akkor hajoljon át felettem és keresse meg a többi cucc között. Persze ha gyújtó is kellene, azt már nem fog ott találni, bármennyire is kutakodik utána… de várok még, hogy kérje, hiszen most csak a cigit emelte ki. Ha érzem, hogy mozdul, akkor rápillantok, figyelve, ahogyan keresgél a látszólag véletlenszerűen bedobált dobozkák meg kábelek, és egyéb apróságok közt, kicsit talán várva is már, hogy mikor jön rá, a gyújtóért is meg fogom dolgoztatni, ami talán a nadrágzsebemben van a legközelebb, a földön valahol, de legalább még az ágy közelében hagyva. Sőt, talán még a cigiből is veszek, ha lesz olyan kedves vagy makacsul morcos, hogy előkeres mindent…
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
18+
Az ajkaim még zsibbadtak a csóktól, ahogy elhúzódott tőlem és a teste az ágy másik oldalára, közvetlenül mellém hullott. Fáztam, éreztem, amint a bőröm libabőrös lesz, ám ez mégsem az időjárásnak köszönhető volt, vagy, hogy a szoba volt hűvös éppen. Ez valahogy belülről jött, hiszen eddig a testünk olyan hevesen simult össze újra és újra… aztán egyszer csak távol került. Nem akartam. Nem akartam nélküle lenni még, így a makacs énem el akarta venni azt, amire vágytam… hát odabújtam hozzá. Bele sem gondoltam, hogy esetleg elhúzódhat. Ahogy felnevetett a mellkasára tettem a fejemet. Tudtam. Ilyennek kéne lennie az életemnek, ha normálisan alakultak volna a dolgaim. Nem az utcán kéne lennem, hanem élnem a fiatalok életét, tanulni, szeretni és szexelni. Ehelyett én, mert nem érdemeltem meg mindezt, az utcán életem, drogoztam és éheztem. Ezeken agyaltam, nem vettem észre, hogy nem karol át. Eszembe sem jutott, hogy ő ezt nem élvezi, túlságosan lefoglaltak a saját igényeim ebben a helyzetben. Cigi. Cigire volt szükségem… ezt éreztem, ahogy az ujjaim a mellkasán doboltak kicsit. Kissé megkésve érkezett a válasz a kérdésemre. Nem mozdultam azonnal, hiába láttam, hogy a fiókra mutat az ágy melletti kis szekrényen. Kellett egy pillanat, míg elhúzódtam annyira, hogy rá simuljak jobban a testére és a kezem elérje a fogantyút. Kistermetű voltam, ezért szinte teljesen rá kellett másznom ahhoz, hogy ez megtörténhessen s ki tudjam húzni a fiókot. – Azt hittem, kedvesen kiszolgálod a vendégedet… – morogtam kicsit. A mozdulatsor közben a hullámos tincseim végig cirógattak a mellkasán, kicsit talán a kulcscsontjain – de én nem erre figyeltem. Ujjaim beletúrtak a fiókba, egy halom cucc volt ott, de a cigarettás doboz felületét azonnal felismertem. Ahogy magamhoz húztam úgy fordultam, hogy a tekintetem Red arcára vándorolhassan könnyedén. Most már tökéletesen rajta feküdtem, éreztem a bőrét s minden porcikáját a testem alatt. Kicsit mozdultam is rajta, hogy még jobban hozzá simuljak és még többet érezzek… ki tudja mennyi ideig maradhat ez így. Persze nem mutattam semmi szentimentalitást, próbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni. Tudtam, hogy előbb-utóbb ő maga fog elküldeni s ki tudja. Talán nem is találkozunk többé. Nem tudtam Red mire gondol. Nem mertem rá kérdezni sem. Nem. Nem akartam hallani, ahogy azt mondja, ez csak szórakozás. Még bele akartam feledkezni ebbe a pillanatba. Így hajtottam ki a dobozt és húztam ki a cigarettát, hogy az ajkaim közé toljam. A dobozt az arcom elé helyeztem, a mellkasára, majd visszatúrtam a fiókba, hogy a gyújtó után kutassak. Hümmögve vettem tudomásul, hogy akármennyire fúrom a kezem a dobozok és a valamik közé, csak nem találók öngyújtóhoz hasonló formát. – Tűz is kéne… ez így önmagában nem szórakoztató – közöltem és kihúzva az ajkaim közül a cigarettát feljebb húzódtam rajtam, hogy az arcára nézhessek. Eddigre talán már ő is vett egy szálat és a szájában pihent, így csupán a tekintetem vándorolt oda, egészen azzal a szándékkal, mintha meg akarnám csókolni. Megtettem volna, de nem akartam túl sok lenni, túl „elcsábult.”
Végül hozzám bújt, közelebb simulva, gyenge emlékeztetőül a korábbi pillanatokra. A képek akaratlanul is megelevenednek a fejemben, pedig még nem is volt olyan rég… valamiért mégsem húzom közelebb, de mégis, eltolni sem akarom hirtelen, így csak hagyom, a mellkasomra tegye a fejét. Az ujjaival dobol, talán ennyire szüksége van már a cigire, vagy már kényelmetlennek érzi, inkább nem gondolok bele, csak választ adok a kérdésére, magam mellé mutatva. Csak akkor nyitom ki a szemeim amikor mozdulni kezdett, kellett egy pillanat, de csak rávette magát… bár tény, hogy egy kicsit szenvednie kellett érte. Elvigyorodtam, ahogyam rámterült csak azért, hogy elérje a fiókot, ráadásul ez még csak az első lépés volt. – Amelyik éppen szétlapít? – De a vigyorom alapján nem zavart a súlya, hiszen nem is feküdt teljesen rajtam, ráadásul alapból nem volt annyira nehéz, hogy ne viseljem el még egy pár percig. Bár a vigyor kicsit az arcomra fagyott, amikor megéreztem magamon a tincsei gyengéd érintését, és rájöttem, hogy mennyire közel is került hozzám már megint… és még egy pár pillanat, és máris teljes testével simul újra rám. Éreztem, hogy a szívverésem újra megugrik a mozdulatsor közelségétől, és igazából ahogyan találkozott a tekintetünk és már a gondolataim is tisztábbak voltak valamivel, csak pár pillanat, nem több választott el attól, hogy zavarba hozzon – de még időben félrepillantottam. Mi van velem? Halkan sóhajtva túrok a hajamba, még mindig várva a megjegyzésére a tüzet illetően, hiszen arra is szüksége lesz nemsokára, hacsak nem a cigivel a szájában akar fetrengeni… aminek nem sok értelme lenne. Mielőtt még visszatenné a dobozt, kilopok én is egy szálat belőle, addig is majd kevésbé lesz fura a csend… bár lehet, hogy ha a gondolatainkkal maradunk kettesben, az még roszabb lesz majd. Legszívesebben nem gondoltam volna semmire… bár elfelejteni sem feltétlenül akartam ami megtörtént… És igazam volt, tovább keresgél, feletehetőleg a gyújtó után, majd érkezik is az újabb kérdése, amit szintén vigyorral fogadok, annak ellenére is, hogy egészen közel hajol hozzám idő közben. Az ugráltatása legalább lefoglal egy időre, mintegy halasztgatva még az elkerülhetetlent. - A nadrágzsebemben hagytam. – Mellettünk a földön, a pillantásom elárulja, de talán még ő is emlékezhet, hogy merre volt rajtam utoljára. Ha elhajol még azért is, akkor már tüzünk is lesz. A tekintetét figyelem, akkor is, amikor elpillant, és most nem nézek félre, egyelőre még várom, hogy mit tesz, elhajol a gyújtóért is vagy… csak várjuk a csodát, mert maguktól nem fognak meggyulladni a szálak. Töretlen vigyorral lassan felvonom az egyik szemöldökömet is, mintegy biztatva, hogy hajrá, menjen csak, hiszen kell az a tűz mindkettőnknek. De én egyáltalán nem úgy nézek ki, mint aki megmozdulna érte. – Te vagy felül. – Jegyzem meg, ha még mindig nem vette volna rá magát, vagy morgolódna a helyzet miatt még.
"I'm thinking, what the hell? All I want is to mess around And I don't really care about"
- Hogy lapítanálak ki? Apró vagyok hozzád képest... - mondtam ki, túlságodsan is könnyedén. Máskor nem vállalnám ilyen nagy arccal a gyengeségeimet. Ha egymás mellett álltunk, mindig még jobban kihúztam magamat, bizonygatva, hogy Charlie Lopez is már egy szép nagy fiú. Csakhogy ez nem volt igaz. Tizennégy éves korom óta pontosan ugyanekkora voltam, vagy legalábbis szinte hasonló. A dohányzás, a drogok, az alkohol és az éhezés nem voltak jó társai egy fejlődő szervezetnek. El kellett fogadnom a tény, hogy örökre kisnövésű maradok most már. Olyan forrónak tűnt megint a testem, ahogy egészen ráfeküdtem. Barna tekintetem az ő kékjeibe fúrtam, ahogy az ajkaim közé vettem a cigarettát. Egyetlen pillanatig vártam csendesen, a mellkasára fektetve a dobozt, hogy esetleg ő is magához vesz-e egy szálat. Figyeltem, ahogy megteszi, majd a dobzzal együtt ismét benyúltam a fiókba. Nem akartam, hogy vége legyen ennek az érzésnek. Nem akartam, hogy elküldjön, mert abban a néhány pillanatban minden olyan jó volt... eszembe sem jutott az utca, vagy, hogy éjszaka szememtet kell ennem. Nem. Csak Red testének melegsége, a szívének a ritmusa számított, amit mind-mind magam alatt éreztem. Nem zavart, hogy félre nézett egy idő után. Én ugyanúgy figyeltem őt és ahogy feljebb húzódtam rajta... és megint éreztem magunk között azt az érzést, kicsit szétkenve a kettőnk izzadtságát és egyéb testnedvét a bőrén, a bőrömön, csak újra érezni akartam az ajkait. Vajon Red is ezt érzi? Vagy csak egy púp vagyok a hátán már? Nem akartam, hogy elküldjön, azért elmélkedtem ilyen dolgokon. Nem követtem a tekintetét, miután közölte, hogy a nadrágzsebében van a gyújtó. Nem akartam még egy pillanatra sem elhúzódni, de a karom túl rövid volt ahhoz, hogy tökéletesen elérjem a ruhadarabot, amit éppen az ágy mellett vett le. - Ahhoz le kellene másznom rólad... - morogtam elégedtlenül, de végül mozdultam. Ülő pózba tornáztam magam rajta és úgy pillanatottam le a szemeibe, hogy a cigit tartotó kezemet felemeltem. A szálat újra az ajkaim közé fogtam, a másikkal viszont a mellkasán támaszkodtam meg. Nem tudom, érdekelt mit reagál arra, hogy nem akarok elhúzódni tőle. Egy részem abban reménykedett, érti mit akarok... vele lenni? Maradni? Újra csinálni? Jó kérdés, én sem tudtam a pontos választ... de reméltem, hogy Red igen. Azt akartam, hogy ő tudja és mondja meg nekem. Ebből a pózból csúsztam kicsit lejjebb. A fenekem végig simított rajta odalent, de most megpróbáltam ennek nem tulajdonítani semmiféle egyebet. Csak oldalra hajoltam, gyors mozdulattal kaptam el a nadrág anyagát, hogy aztán magamhoz húzva kiforgassak két zsebet is, mire meglett a gyújtó. Nem gondolkodtam, ugyanúgy visszasimultam rá, megtámaszkodva úgy, hogy a mellkasom az övére simuljon, de tökéletesen a szemeibe tudjak nézni. Aztán felé tartottam a gyújtot. - Szolgáld ki egy kis tűzzel a Charlie-dat.
Kezdőlap
