“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Az Egyetemi órák nagyjából érdekesek, de akadnak unalmas részek. Altatónak is megteszik, de új év, új szokások, így nem lóghatok el egyikről sem. Illetve hát az állatkerti belépő óta nem teszek ilyesmit. Unalmas vagy sem, maradnom kell, nem lóghatok el többet. Ki leszek nyírva otthon, így állnom kell a szavam is. Szóval a jegyzetekkel már fel is fogtam miről van szó, még utána tudok járni pár dologgal és kiváló jegyeket érek majd el. Csak ez számít és az, hogy jelen legyek és tovább jussak. De akadt még pár dolog, ami lekötött, így készen álltam arra is hogy Jesie Yang-ot felkeressem a szokásos helyen. Mutat pár tánclépést, melyet leutánozhatok és összedobunk valamit mellé. Ráadásnak taníthatok neki pár önvédelmi fogást. Igen, Joe rengeteget mutatott, tudok ezt azt ezekről. Szóval mindketten nyerünk ezzel. Pár lila foltot meg okosodunk is mellé, de sebaj. Most még várnom kell, az én óráim még tartanak, de hamarosan vége. Amiket a tanárom elszavalt, már el is raktároztam magamnak, lényegében felírnom sem kellett. Az ebédemet otthonról hoztam, itt nem kapni tej és tojásmentes ételt, szóval ha nem akarok szarul lenni, ezt eszem. Joe finoman főz, így egy szavam sem lehet íz miatt. És ha már lógás és a közmunka. Joenak sem okozhatok csalódást, így mindent megteszek, hogy ne kerüljek rendőrkézre és hogy ne telefonálgassanak miattam. Senki se. Így javuló tendenciát mutattam azóta a nap óta. Akartam hogy Joe magával vigyen repülőutakra. Így tettem érte. A munkát rendesen megcsináltam mindig, ott se érte rossz szó a munkásságomat, így több dicséretet kaptam, mint szidást. Szerintem megkedveltek a gondozók és a többiek is. Ráadásul közelebb mehettem a kisebb állatokhoz is. Figyeltem, hogy a nagymacskákat miképpen oltják be, hogy az orvos miképpen tudja közelről is megnézni van-e baja az állatbak altatás nélkül. Nagyon klassz! Így mindig örömmel mentem be, hogy elvégezzem a rám szabott munkát. Ráadásul úgy tűnt, hogy a büntetésem már lejárt, de mégis mentem. Akartam. Így meghosszabbították a szerződést is. De ha már egyszer hobbi és új élet, akkor már a hosszú szünetemet is feláldozhatom erre. Így útnak is indultam, hogy felelljem Jesie-t. Talán 2 perc kellett, hogy a szokásos helyünkre eljussak, most még a tömeg sem volt igazán felkavaró, kibírtam, szóval a lányt is ott találtam.  
- Szia. Van fél órám! - közelítettem meg, ahogy feltűnt a közelben, látótávolságon belül. Ledobtam a táskámat az üres helyre, majd felé fordultam. Végig néztem rajta, végül a szemein állapodtam meg kékjeim.  


Kinézet //
Öltözet

Jesie && Kenneth

“a good friend knows how crazy you are and still choose to be seen with you in public”

Egyre nehezebben viselem az egyetemi órákat. Nem tudok kellően koncentrálni, a figyelmem mindig valahol másfelé kalandozik, ha nem éppen arról ábrándozok milyen jó lenne már haza menni, akkor a telefonomat nyomkodom és játszom valamivel, néha pofátlan módon még a fülem is bedugom és sorozatot nézek, vagy amit az utóbbi napokban a legtöbbet csináltam; táncoltam. Ez így hülyén hangzik, mert nem, egyik óra közben sem pattantam fel, hogy a pad tetején riszáljak, viszont fejben újra és újra végigpörgettem azt a koreográfiát, amivel jelentkeztem egy igencsak nagy jelentőséggel bíró válogatásra, ami nagy ugródeszkát jelenthetne a tánc terén számomra. Na jó, lehet hogy talán a kisebb mozdulatokat a széken ülve, diszkréten elismételtem, de hősiesen kibírtam addig, amíg végre egy hosszabb szünet következett az óráim között és nyugodtan gyakorolhattam a kampuszon. Ez a helyzet most is.
Van egy kedvenc helyem a Low Emlékkönyvtár előtt - azaz kettő is, a lépcső két oldalán lévő szökőkút közül választom ki mindig valamelyiket, ami mellé letelepedhetek, mert kövezett és füves rész is van körülötte, így tökéletesen megfelel, bármit is gyakoroljak éppen. Ledobom a táskámat a kút mellé és magam is leülök a szélére, miközben a fél kézzel telefonomon kutatok a megfelelő zene után, a másikkal pedig a fülembe teszem az airpods-om. Általában nem szoktam zavartatni magam amiatt, hogy hangszóróból hallgassam a zenét és nem is nagyon szokta érdekelni a hallgató társaimat, hogy ki-mit csinál a szabadidejében, mindenki el van foglalva a maga dolgával. Ha valaki nem akarja hallani a zenét, egyszerűen arrébb megy. Jelenleg viszont nekem van szükségem arra, hogy kizárjam a körülöttem lévő hangokat és csak a zene ritmusára tudjak koncentrálni, miközben finomítom és pontosítom a mozdulataimat.
Ránézek a kijelző órájára, több mint másfél órám van, mielőtt elkezdődne a következő előadás, amin feltétlen részt kellene vennem és ha nem tévedek, akkor van még vagy húsz-huszonöt percem, mielőtt társaságot kapnék. Egy ideje nem csak egyedül szoktam elütni az időmet, Kenneth rendszeresen csatlakozik hozzám, amikor egyszerre van egy kis szabad időnk; én táncolni tanítom, ő pedig hagyja, hogy megagyaljam - akarom mondani, önvédelem leckéket ad.
Kihasználom az időt, amíg megérkezik és addig többször is elgyakorlom a koreográfiámat, illetve annak egyes elemeit, amiről úgy gondolom, hogy némi finomhangolásra szorul. Mire meglátom Kenneth alakját felém közeledni, már egy kis jól megérdemelt pihit tartok a földön csücsülve. Ahogy közelebb ér hozzám, mosolyogva integetek neki, miközben felkaparom magam álló helyzetbe és a táskámba dobom a fülhallgatóimat, mert most már úgyse lesz rájuk szükségem.
- Hát szia! - köszöntöm, miközben leporolgatom magam és igazítok a ruhámon. - Király! Akkor, ha gondolod, kezdhetjük is. Van egy fasza lépéssorozat, ami szerintem tetszeni fog, nem is túl bonyolult, szóval valószínűleg egész hamar el fogod tudni sajátítani - mosolygok rá és már tolom is az arca elé a telefonomat, hogy meg tudjam neki mutatni a gallériámból a videót, hogy lássa miről van szó. - A tiktokon láttam ezt egyébként... Ne ítélkezz! - ez utóbbit egy pillanatnyi szünettel később teszem hozzá, mielőtt leszólhatná, hiszen vannak elég nagy baromságok ezen az appon, sokan nem is szeretik, én meg nem tudhatom, ő hogyan áll ehhez, de ismerek olyat, aki zsigerből elutasítaná a "trendi tiktok táncokat". Pedig ha táncos szemszögből belegondol az ember, elég menő, milyen új lépéseket lehet megtanulni egyetlen néhány másodperces videóból, amit aztán beépíthetsz a saját lépéseid közé. - Na, mit gondolsz? Megpróbálod ezt? - Kíváncsian pislogok rá, már előre vigyorogva a még el sem hangzott válaszán, mert őt ismerve sejtem, hogy úgyis be fogja vállalni.  

viselet  |   csapassuk    | 557 | ♡

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Van egy király nekem szánt lépés sorozata. Fülig érő mosolyom nemhogy lankadna ezt hallva, inkább szélesedik csak. Most sincs ez másképp, a pofázmányomon a vigyor ezer wattos. A hely a szokásos, itt ütjük el az időt a mozdulatok gyakorlásával. Szó szerint a kezembe adja a mai feladatot a mobilján, amit elindítva már tanulmányozok is. Elismerő arckifejezéssel bólintok ahogy annak végére érek, aztán újra lejátszom. Csendben figyelem m inden mozdulatot, majd a végére érve vissza is adom a mobilt a tulajdonosának.  
- Egész intenzív sorozat. - mutatok is felé hüvelykemmel el okét. Nagyon klafa lesz, ha ezt majd még ötvözzük valamivel, de mindent sorjában, előbb ezzel legyünk rendben. Aztán minden mehet a maga medrében tovább. Fél óra mindenre is elég, szóval akár neki is állhatunk. Én mindenre is készen állok. Jesiet komálom, szóval mindenre rá tud venni. Vagis hát ami ide kapcsolódik természetesen.  
- Az ítélkezésem ilyenre nem tolul ki, ne parázz. - adok hangot a “félelmének”, de megnyugtatom, ilyesmire nem adom a fejem, hogy ítélkezzek. A tik tokkot én is megbámulom  néha napján, így tudom mi megy rajta. Ám azon nem gondolkodtam még hogy felvarázsoljam magam oda. Elég nekem az instagram meg a facebook. Más nem is nagyon kell. Nem kötnek le hosszútávon.  
- Nem próbálkozunk. Megtesszük a lépéseket. Próbálkozni a felülni tanuló kisded szokott. Hogy is van a mondás? Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld! Igen, Yodát idéztem, pont bele illik ide. - vágok mindenhez komoly pofát, mondjuk ebben a szituációban igazán nehéz, főleg hogy a vigyorom újra az arcomra kerül. Szóval kövezzen meg bárki ezért, de ha megvagyok egy bizonyos társasággal, akkor a viselkedésem is mássá változik. Ha bunkó az ember, hát visszavágok. Ha jópofa? Akkor táncolunk, nem para a dolog. Összecsapom a tenyereimet, majd megdörzsölöm jó gyorsan őket egymáson.  
- Szóval... - a betonra lépek, valahogy nem komálom a füvesített részeket, mindig megcsúszik rajta a cipőm és elzöldül, aztán takaríthatom le. Utálok cipőt takarítani, párszor beleestem már ebbe a dologba, így inkább a beton az, amit tudok értékelni ilyenkor. Pont elég nagy kettőnknek, de egyedül is tökélestesen elférek rajta. Emlékeimben színtisztán ég minden mozdulat, elő is veszek egyet, amit hetekkel ezelőtt egymagam tanultam be és elő is adom, majd az újat, amit most láttam azt is elkezdem hozzáadni, de nem valóak össze.
- Nem... majd egy másikhoz, különállónak nem lesz jó, de valamit utána betudunk tenni... - nézek rá a lányra, majd ha ő mozdul, akkor megteszem a magam lépéseit az új videóról. Még nem tökéletes, de hát hogy lenne, mikor most mutatta meg?  


Kinézet //
Öltözet