- Baszki! Ezt nem hiszem el! - egy hajszál választ el, hogy psgogli7-et megszégyenítve vágjam a földhöz a kontrollerem. Már nem tudom hanyadszor ver el egy lány az egyik videójátékban. Tudom, ez kicsit szexista, de tényleg bántja a férfi egomat. Ennek ellenére szeretek vele játszani, főleg ha egy csapatban vagyunk és nem külön. Már elő is venném a telefonom, hogy írjak Manolonak, hátha segít nyerni valahogy, de anyám beront a szobámba. - Henry, te még mindig játszol? Negyed óra múlva indulunk. - Teljesen kiment a fejemből a mai bál. Alapvetően szeretném az ilyen puccos eseményeket, de még mindig egy gyerekként tekintenek rám ezeken és nem vonnak be semmibe. Csak ott ülök és halálra unom magam. Egy jó dolog van a mai rendezvényben. Megérkezett az új kockás öltönyöm, amit egy neves tervező készített. Úgy veszem ki a csomagból a kockás zakót és a nadrágot, mint egy kisgyerek, aki a karácsonyi ajándékait bontogatja. Egy sötétbordó inggel veszem fel és még indulás előtt berohanok a fürdőbe pár utolsó simítás miatt. Egy ilyen eseményen nem illik kócosan megjelenni, ezért megfésülködök és beállítom a frizurám, hogy tényleg egy gazdag, elit család gyermekének a megjelenését hozzam.
A bál pont olyan, mint amire számíotttam. Korombelit nem látok sehol az öregek meg lekoptatnak, ha hallgatom a beszélgetéseiket. Egyedül ülök egy asztalnál és próbálom halálra falni magam az apró süteményekkel, hátha rohamot kapok a túé sok cukortól. A tervem nem jön össze, így jön a B terv. Körbenézek és találok egy ajtót, ami az épület mögötti sikátorra nyílik. Megtaláltam a tökéletes helyet. Ide nem fognak kijönni cigizni, mert arra van külön kijelölt hely, szóval itt bármit csinálhatok. Előveszem a telefonom és megnyitom az egyik telefonos játékot, amit lehet online is játszani. Az ismerős listában keresem, hogy jelenleg fent van e lány, aki már-már a riválisom az ilyen játékokban.
Az egyetlen oka annak, hogy kivételsen jó hangulatban tuszkolnak be anyáék az autóba és nem próbálok meg kimászni annak a másik oldalán, vagy mindenféle kifogásokat találni, miért is nem tudok elmenni velük arra az ostoba bálra, amin az összes fontos ember ott lesz, az az, hogy megengedték, hogy még nyugodtan leverjem az online barátaimat videójátékban. Kevés dolog van, ami olyan jó hangulatba tud hozni, mint a tudat, hogy a képernyője mögött egy újabb férfi egyed átkozódik azért, mert veszített ellenem. Hatalmas szerencsémre, most zsinórban hármójukat is megríkathattam, mielőtt az ördög magassarkúban megjelent a szobám ajtajában és figyelmeztetett, hogy most már a stílusos késést is túl fogjuk lépni, ha nem emelem fel a csinos kis fenekem a gép elől és kezdek el azonnal öltözködni. Mivel anya ilyen szépen kérte, és betartotta az alkunk rá eső részét, kénytelen voltam én is eleget tenni az igéretemnek és csinosan felöltözni, valamint jó pofát vágni az estéhez. Azonban az, hogy kívülről nem látszott rajtam, mennyire nem akartam részt venni már megint egy ilyen eseményen, nem jelentette, hogy nem agyaltam rajta, hogyan zárhatnám rövidre az egészet, vagy hogy nem panaszkodtam ki a lelkem discordon arról, mennyire igazságtalanság, hogy a játék helyett a sznobok egyesületével kell jópofiznom. Nem tudom ezt mások hogy csinálják. Hogyan tudnak estélyibe öltözni és órákig kamumosolyogni olyan emberekre, akiket amúgy a hátukra se kívánnak. Mert ne mondja nekem senki, hogy az elit tagjai olyan rohadt szoros barátságot ápolnának egymással, hogy őszinte legyen ez a vidámság az arcukon, amikor az enyémre még az autóban előre megivott két pohár bor után is csak nehezen kúszik fel az illedelmes mosoly. Mázli, hogy az nem elvárás, hogy beszélgetnem is kelljen a jelenlévő emberekkel - legalábbis, ez nem képezte a megállapodásunk tárgyát anyával, amikor megígértette velem, hogy eljövök, így szégyentelenül húzom elő a telefonomat a terem szélén ácsorogva, valami nagyon nagy és zöld dísznövény takarásában, hogy valamivel legalább szórakoztatni tudjam magam. Igaz, erős túlzás lenne tőlem azt állítani, hogy senki nem lett volna a teremben, akivel legalább egy kicsit el tudtam volna cseverészni, de a legtöbb korombeli, akiket általában elcipeltek magukkal a szüleik ezekre az összejövetelekre, most nem voltak jelen, azok meg akik eljöttek... Hagyjuk is inkább. Az idősebb réteg beszélgetései pedig egyáltalán nem kötnek le, szóval azt teszem, amit más is tenne a helyenben; játszani kezdek. Valami autóversenyzős játékot nyitok meg, és az első dolgom az, hogy megnézzem a barát listámat, hátha találok fent valakit, akivel versenyezhetnék egy kicsit. Legnagyobb meglepetésemre pedig online jelzést mutat az egyik kedvenc ellenfelemnél, aki mintha azt írta volna korábban, hogy ma neki is hamarabb le kell lépnie, de lehet csak rosszul emlékszem. Gondolkodás nélkül küldök neki egy üzenetet és invitációt egy privát versenyre.
"Itt vagy? Azt hittem, ma már nem látlak fent. Letolunk néhány kört?"
Na mi lesz? Elfogad egy kihívást tőlem, a félelmetes nevű Jesiessence-től, vagy inkább passzolja és kénytelen leszek szimplán csak multiplayer módban játszani ismeretlenekkel? Minden esetre, amíg a válaszára várok, megpróbálok kisurranni valamerre, így kötök ki végül valami hátsó kijáratnál, ami az épület mögé vezet. Eleinte nem is veszem észre, hogy nem vagyok idekint egyedül, ezért ijedtemben majdnem eldobom a telefonom, amikor hirtelen szembe találom magam egy hozzám hasonlóan kiöltözött sráccal. - Basszus, de megijesztettél! - halkan elengedek egy nevetés szerű hangot. - Levegőzni jöttél ki, vagy te is bujkálsz?
Kezdőlap
| 539 | 