“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

A haverokkal kiegyeztünk egy jó szórakozási lehetőségben. Állatkertezés. Hétvége volt, hát miért ne? Csak ki kellett találni, hogy melyikbe. A Bronxi állatkertre esett a választásom. Nekik is bejött, pedig akadt a közelben több is, de ez pont megtette. Ott még amúgy sem voltunk. Szóval a jegyek vásárlása után körül néztünk. A fókáknál álltunk meg és figyeltük őket. Gondozó és egyébb állatkertis jelenleg nem volt a közelben, így halkan megszólalt az egyikük.  
- 200 dollárt adok annak, aki bemer menni közéjük és kihoz valamit onnan. - sandított körbe, rosszallón figyeltem rá. Aztán egy másik srác majd egy következő 30-30 -at még felajánlott. A többiek is hasonlóképpen. 370 dollár összegyűlt, de még így sem jelentkezett senki. Sóhajtottam. Van pénz otthon, de azt általában kérni kell, megmondani mire kell költeni, ez pedig szinte “ingyen” van. Senki sem fekete vagy fehér, mindegy, milyen színt ölt a mumusa…Van, ami nem változik. Valami feszíti a mellkasomat. Tudom, csak a saját akarata és tettei viszik előre az embert. Áttekintek a pingvinek irányába.  Elmosolyodom. Olyan kis ártatlanok, olyan együttműködő tollasok. Szárnyalnának annyi szent. Elkuncogom magam. Nem lehet megmagyarázni.... Hogy én még ilyennek is tudok örülni, basszus. Ha valaki most látna, őrültnek, dilisnek titulálna.
- Hadd szóljon! - csaptam össze a két tenyerem, majd megindultam. Az egyik srác lemutatott a lépcsőn, egy pinceszerű alagút vezet azok kifutójának ajtajához. Bólintottam, majd befelé indultam, lent azért körülnéztem, szerencsére csak egy gondozó téblábolt, aki takarította azt… kijött a fókák területéről, nyitva hagyta az ajtót… elfordult, osonni kezdtem, majd besurrantam az ajtón és beljebb mentem, hogy elbújjak, míg rám csukja az ajtót. Ez meg is történt. Itt milyen fóka van egyébként? Meg sem néztem a táblát. Aztán keresni kezdek, bármit, amit kivihetek nekik… kintről a gyerekek kiabálnak, hogy bent van egy fiú. Csak integetek nekik. Aztán a víz csobban, felbukkan egy oroszlánfóka bőgve, kikászálódik a partra… felé fordulok.
- Helló pufóka. Mi járatban erre?
A szívem egyre hevesebb ütemben mászik fel a mellkasomba a gyomromon keresztül. Ha azt mondanám, hogy rendben vagyok, akkor hazudnék. Kisebb példányra számítottam. Aztán jött a többi állat, a víz felé irányítottak. Az egyik gondozó rohant be vödörnyi hallal a kezében. Észrevett! Mielőtt még bemásztam volna, a fókák az egyik nyugati sziklán napoztak a napsütésben, most pedig egymás után csusszannak be a vízbe, felém véve az irányt, sőt, az első egy-kettő már a medence túlfelét is elérte. Igaz, nincs akkora foguk, mint egy rozmárnak, de azért így is marha ronda sérüléseket tud okozni, ha elkapnak.
- Mozdulj már, a fenébe is! Erre! Gyere! - üvölt rám a gondozó, mielőtt még teljesen bekerítenének, kezében továbbra is a vödörnyi hallal. Az csali a fókáknak? Arra viszont nem számítottam, hogy az egyik közelebb kerül hozzám, olyan gyorsasággal, amivel már nem is tudtam számolni.
- Héé… - lépegetek hátrébb és még hátrébb, ahogy az közeledik, a medencéig üldöz, azonban, ahogy lépnék ki oldalra, hogy a medencétől távolodjak…nos az egyik a vízből felemelkedik, pont beleránt a ruhámnál fogva… Megszólalni sem tudtam, kissé megijedtem, ilyenre egyikünk sem számított. Sötétség telepszik szememre, ez csupán csak egy múló pillanat. Fülsüketítő sípolást és zúgást hallok. A szívverésem gyorsul. Veszélyt érezve, minden életfunkciónk átalakul és a testünk egy pillanat alatt teljesen másképpen kezd el működni.
Átgondolatlan tett volt ide jönni, ösztönből jött, a pénz miatt, miközben ez az egy lépés sokkal több erőkifejtésbe került, mint normálisan kellett volna. Alig tudtam a víz felszínére menekülni, amint friss levegőt kortyolhattam, láttam, ahogy az emberek ijedten néznek rám, visszafordultam, a fókák a vízbe igyekeztek… és nem tudok úszni, még szerencse, hogy a vízfelszínén tudok maradni… de onnan sehova. Úszkálnak alattam, meg mellettem. Az egyik kissé durvábban jött nekem, odébb is sodródtam a lendület által. A fejem újra a víz alatt… Mielőtt még a többi fóka is megindult volna, a fickó a parton végigöntötte a vödörnyi halat, ha nem is az összes, de a többség inkább a kaja felé indult meg. A hapsi is fejest ugrott a vízbe, hogy felém kezdjen úszni. Fél kézzel utánam nyúlt, felrántva a víz alól, majd el nem engedve, sziklák felé úszott velem, mielőtt a fókák visszatérnének.
Ahogy azonban partra érünk, nem sok időt hagyott neki a pihenésre, már lökdösött is a kijárat felé.  Egy másik ajtós terület felé.
- Ezt meg mégis, hogy a fészkes fenébe képzelted?! Egyáltalán hogy juthatott mindez az eszedbe!? Jó, hogy nem egyből a tigrisek közé ugrottál be! - fakadt ki dühösen, amint visszazárta az ajtót magunk mögött....
Megmagyaráztam végül a helyzetet ugyan, de a fickó nem engedett el. Szigorú volt!
- Úgy tűnik, hogy tényleg ilyen reménytelen ez a generáció... Na idefigyelj, kölyök! Úgy tűnik, hogy nem fogtad fel a lényeget abból, amit az előbb mondtam: Amíg nem beszélsz, addig innen nem mész sehová, úgyhogy mondhatni, rajtad áll a dolog. Ahogy az is, hogy képesek leszünk értelmes emberek módjára lerendezni ezt az egészet, vagy rendőrségi ügyet akarsz belőle? Hogy hívnak, hány éves vagy és honnan jöttél? Nem ártana legalább azzal tisztában lennünk, hogy rajtad kell behajtanunk az okozott kárt, vagy a szüleiden. Szóval ki vagy?
- Nem. - egyezek bele, hagyjuk ki ebből a rendőrséget és tisztázzuk le ezt a meccset. Csak gyorsan ha kérhetem. Tényleg nem érek rá, bár őt elnézve…rá fogunk érni mindketten.
- Lássuk csak…. - gondolkodom el, hogy mivel is kezdjek, de aztán a szemeibe pillantok.
- Tizenhetet töltöttem Januában. Mi van még? Áh persze! A nevem… Kenneth…anyám neve kell? Érdekli a teljes családfám? - vigyorodom el, majd tarkót vakarok. Apa nevét meg sem említem, fogalmam sincs mekkora káoszt teremtenék egy pillanat alatt. Ha valakit felakar hívni, akkor az anyám legyen, apától még én is tartok...  
- Kell még valami? Telefonszám? Skype? Facebook? Email cím? Vagy... Távozhatok?
- Kenneth mi? - sandít rám gyanakodva, miközben az irodájába lépve előkeres egy papírt, hogy lefirkantsa mindezt. Bezárja az ajtót mögöttem, biztos, ami biztos.  
- És ha már ennyire nem akarod bevonni a rendőrséget az ügyben, van valami ötleted arról, hogy hogyan fogod megtéríteni az okozott kárt? Mert ha eleve a pénz miatt mentél be a fókákhoz, képzelem, hogy úgy el lennél eresztve anyagilag.  
- Maga megőrült!? Az okozott károkat? A fókája rántott a vízbe, nem én daraboltam fel. - tárom szét a karomat, nézzen már rám, vizes vagyok és nem véres. A hajamba túrok, majd leeresztem a karjaimat, mert ez túl komoly probléma, nem keveredtem mostanában ilyesmibe, mióta megszülettem. Hogy gondoltam ezt az egészet? Tényleg a pénz miatt, vagy inkább a figyelemfelkeltés hajtott? Nah nem mintha apám a rokkantsága után nem otthon állna készenlétben állandóan. Apa ki fog nyírni! Már most hallom, ahogy a teljes nevemet kiejti. A hideg futkos tőle a hátamon.
- Nincs ötletem…magának biztos akad valami a tarsolyában… - mutatok felé, mert holt biztos hogy szart nem fogok sehol sem összeszedni… meg gyomlálni sem állok neki. Semmilyen közmunkára nem vagyok hajlandó! Persze ez nem így működik tudom én! Csak legyek túl rajta, adja meg a kegyelemdöfést és soha többé nem lát.
- Szabályt szegtél azzal, hogy látogatók elöl elzárt területre léptél be, szóval ezt már betörésnek is nevezhetjük. Másrészt ha készített róla bárki is képet vagy videót és a média ráharap, azt a park jó híre is megsínyli. Folytassam még? Hajlandóak vagyunk eltekinteni a rendőrség bevonásától, amennyiben az okozott kár értékét megtéríted. Ha pedig nem áll módodan, még mindig ott a közmunka program. Van valami ellenvetésed setleg, vagy intézzük a papírokat? És a szüleiddel is beszélnem kell...még nem vagy 18 éves! - darálta le egy szuszra, majd sóhajtott. előszedte a mobilját az asztala fiókjából és pötyögött rajta egyet.
- Kérem az egyik szülőd mobilszámát! - utasított. Elhúztam, a számat, majd apa számát kezdtem el neki diktálni. Ahogy a száém kicsengett, jómagam úgy hátráltam le az egyik székig és huppantam le rá. Apát hívja... kifog bukni az öreg. Basszus. Előre döltem, a könyököm támasztottam a térdeimre, majd megragadtam két oldalon az arcomat. Úgy figyeltem az engem figyelőt. Aztán felvette a túloldalon lévő is.
- Üdvözlöm. Zayd Harris vagyok a bronxi állatkertből. A fia, Kenneth miatt hívom. Eltudna jönni? Akadt a sráca miatt egy kis probléma. A bejáratnál szólni fogok, hogy engedjék be. Nagyon fontos lenne! Ha ideért, ezen a számon visszahívhat. - végig hallgatta a túloldalon lévőt is, majd bontotta a vonalat, aztán eltette a mobilt, a figyelme nekem szentelődött megint.
- És most várunk édesapádra. - közölte, magam pedig sóhajtottam. Elsétállt egy szekrényhez, majd egy törölközőt dobott nekem. A percek csak tova peregtek, majd megszólalt a mobil is, így elmosolyodott Zayd és távozott a helyről, persze rám zárta az ajtót is. Biztos ami biztos...és apám elé ment. Aki persze beengedtek ingyen és 1-2 percet várnia kellett, hogy Zayd elé menjen.
- Üdvözlöm! Kenneth édesapja? Zayd Harris, telefonon beszéltünk! - állt meg végül az öreg előtt és  kezét nyújtotta egy fogásra.  

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Nem, a fickónak nem volt ismerős a név és az az mögött lévő fickó. Ismeretlen volt számára az egész. A kézfogás után csak beljebb invitálta az urat, nem a nyilvánosság előtt kell megbeszélniük mindezt, hanem zártkörűen, így visszatért az úrral az elzárt területre és annak irodaszerűségébe.  A fickó rám zárta az ajtót, mondjuk a székről amúgy sem mozdultam semerre, csak a fejemre dobtam a szétnyitott törölközőt és hagytam ott lógni. Eltakarta a vizes fejemet...eltakarta az arcomat és a kínos semmittevést. Bár mindezt nem élvezhettem sokáig, a zár kattant, az előző fickó belépett, majd őt apám követte. Felemeltem jobb kezemmel az arcomba lógó törölközőt, hogy rálássak, de aztán csak megszívtam a fogam és visszaeresztettem azt. Apa érdeklődött, az állatkertis fazon rám emelte a szemeit, majd az apámra.  
- A fiú belógott a oroszlánfókáinkhoz. Az egyikük a vízbe rántotta, azért vizes. Nem sérült se állat, se ember. Az hogy az örültségét mi vezérelte, nem tudom, nem is érdekel, az rá tartozik... de! - felelte komolyan, majd az asztalához lépett ahol papírok voltak, felkutatta az egyiket és felemelve az apám felé mutatta.  
- Kenneth nem akarja rendőrségi berkekbe vonni a dolgot, igazából ezzel igaza is van, a papírmunkákat megúszuk arról a részről! De...helyre kell tennie az okozott károkat. Ez betörésnek számít. Ha készült video és a média ráharap, azt a park jó híre is megsínyli, ha nem, akkor a többi látogató...nos elkerülném a pusmogást. Mivel a fia azt mondta 17 éves, igaz ez? Tényleg ennyi? - felvont szemöldökkel pillant apára, majd rám, végül vissza az apámra, várva a választ, hiszen ettől függ a folytatás is.  
- Így közmunkára kell fognom, mint randalírozót, vagy rendőrségi ügyet csinálunk belőle, ha nem működik együtt. Vagy fizetnek... - nyújtotta át felém a papírt, amit el is vettem. A törölközőt lehúztam a fejemről, majd felpillantottam a fickóra.
- Egy fityinget sem fizetek, amilyen drága a belépő... csoda hogy nyitva lehet a hely és van látogatójuk! - morogtam oda kissé felháborodva, miközben felegyenesedtem. Hiába néztem a papírt, a rajta lévő firkákat nem tudtam elolvasni. De az alján tuti volt egy aláírásra való hely, amit apának kell aláfirkantania.  
- Ez a közmunka mit takarna? - érdeklődöm, mert ha csak ezzel megúszom, nyertem. És lehet nem is kell mindennap csinálni…az is lehet, hogy a heti munkát egy teljes nap alatt megtudnám oldani. Király vagyok. Közben kisimítottam a vizes hajamat az arcomból, miközben felpillantottam és nem, még most sem az öregemre néztem. Jobb ha meghúzom magam. Talán a fickó még örült is hogy gördülékenyen mennek a dolgok
- Az attól függ... Árufeltöltés az állatkert területén lévő üzleteknél, takarítás, elefántszar-lapátolás, fűnyírás, szórólap osztogatás... attól függ, hogy épp mire van szükség. - közli nemes egyszerűséggel. - Nyilván olyan munkát úgy se kapnál, ahol veszélynek lennél kitéve, mint az etetésnél, vagy ahol kasszához is hozzáférsz...persze csakis szülői engedéllyel! - pillant újra az apámra. Vagy fizet, vagy rendőrség, vagy a közmunka. A papír első oldalán csak az alapadatokat és elérhetőségeket kell megadni, a másodikon pedig a gyakornoki szerződés formanyomtatványa van...
- Nincs nálam szemüveg... - nyújtom apa felé a papírt, egyúttal már rá is pillantok és igen, meghúztam magam, látszik az arckifejezésemen. Se szemüveg, se más...kint maradt a haveroknál mindenem. Tuti haverok, nem szokták feltúrni a cuccaimat. Mondjuk pénz se volt nálam olyan hű de sok, utólag meg lett vonva a zsé tőlem, így az előző zsebpénzből jöttem ide...

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Apa sem akart nagyobb ügyet csinálni ebből az egészből, de azt is akarta, hogy tanuljak ebből (is), így elfogadta a közmunkát.  
- A kezdés holnaptól lenne. Suli után, hiszen azt nem hagyhatja ki. Délelőtt 10-től délután 5-ig vagyunk nyitva. De a fiatalúrnak fél hatig tart az itt léte. A látogatók után való takarítás miatt. Hétvégén fél hatig vagyunk nyitva... - ebből értettem, hogy a hétvégéim sem lesznek szabadok innentől kezdve.  
- Ha hétköznap a suli miatt nem tud jönni 1-2 napot, akkor a hétvégén is eltöltheti itt a napját. Az első napján megkapja a munkájához való ruháit. - a fickó figyelte apám miképpen firkantja az én dolgaimat a papírra, aztán elszedte a kitöltött papírt tőle.  
- A munkát reggel papíron megkapja, hogy mit és merre kell elvégeznie. A munkásruhát nem kell haza vinni, itt lehet hagyni, lesz csere ruha és a mosása is itt történik. - folytatta a férfi a dolgokat, rám pillantott, én meg ő rá.  
- A méreteket majd holnap, hogy miből mekkorát hordasz. Cipő és póló. Az étkezést biztosítjuk egy ebéddel. A folyadék pedig a pihenőben magadhoz veheted. De tényleg minden mást holnap a nyakadba zúditok, szerintem ennyi elég is lesz mára. Köszönöm, hogy eljött Mr Weaver. - nyújtotta a kezét apám felé, jómagam pedig felkeltem a székből és a törölközőt a székre dobtam. Aztán apa után haladtam kifelé némán, pár méter megtétele után pedig sóhajtottam a szavaira. A haverokat az elefántoknál találtam meg, a fókáktól a főbejárat felé balra. Összepacsiztunk, mosolyogtunk, majd közöltem, hogy mekkora a büntetés mértéke, majd az összegyűjtött pénzt is nekem nyújtották, amit el is vettem és a táskámba dugtam bele. Összesúgtak, hogy elég morcos az apám, hogy néha el kéne lógni ezt az egész meló dolgot... Végül újra lepacsiztam mindegyikkel és apa felé indultam. Kiértünk a parkolóba, ahol a kocsit felismertem, lassabb tempóval léptem apa után, majd beültem az anyós ülésre, előre a lábaimhoz tettem a táskát. Kipillantottam a mellettem lévő ablakon, hallgattam apa szavait, majd szusszantam, de nem feleltem azonnal. Aztán előre kezdtem figyelni, miképpen haladnak el a kocsi előtt néhányan, közben a haverjaim is kiértek nagy hangzavarral, ökörködtek egymással, majd szép lassan távoztak.  
- 360 dollár volt a tét. Kellett a pénz. Megvontad a zsebpénzt a múltkor. - nem eresztettem bő lére a dolgot, megválaszoltam a kérdését, de ennél több is lehetne a dologban. Mondjuk, hogy több minden forgott ezzel kockán. Az menő vagyok, van vér a pucámban ehhez is. Mondjuk most ez így hülyén jött ki. Igen, iq bajnok vagyok, de olykor bele tudok zúgni egy ilyen hülyeségbe is.  
- Ha nem húzott volna be púfóka a vízbe, simán megléphettem volna... - vállat vontam, majd a már száraz hajamba túrtam. A ruháim nyirkosak voltak, odabent megszáradtak nagyjából, szóval a megfázás is remélem elkerül. Mondjuk a cipőmben még mindig áll a víz, de legalább a cuccom megúszta. Apa arcára pillantottam, majd felé fordítottam a fejem.  
- Mi lesz a részedről a büntetésem. - igen, jól tudom, hogy nem úszom meg ennyivel. Mindig van valami, amit kapok tőle is, a legkisebbtől, a legnagyobbig, bármit eltudok most is képzelni. A zsebpénzem megvonta pár hónapra, kitudja hosszabbítani az időt. Bármi lehetséges, bármit kitudok nézni belőle. A házfogságot is...tényleg minden lehetségest elő lehet hozni.  
- Nem a haverok űztek bele, magam tettem. - egészítettem ki a történetet, hogy nagyjából kerek legyen.

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Nyamvad 360 dollárért beadtam a derekam, hogy őrültséget csináljak. Pedig ha normális letem volna még pár hétig, újra kaptam volna zsebpénz. Többet, mint nyamvadt 360 dolcsit. Igen, tisztában voltam vele. Azzal is, hogy most megint úszott egy kis idő.  És azzal is okés vagyok, hogy most megint a szarban lubickolok és örülhetek hogy nem hullámzik. Felém fordult és elkérte a pénzem. A pénzem, amit megnyertem, szinte már tisztességesen. Felciccentem, magamhoz húztam a táskát és kibontottam, hogy azt a pénzt, mindet, a kezébe nyomjam. Megszámolhatja, ott van mindegyik. Visszatettem a táskát, majd hátra dőltem az ülésben. Egy kicsit felvoltam ugyan háborodva, hogy elszedte, de ez úgysem fog sokáig tartani, szóval olyan mindegy. Csalódott bennem, szóval van egy rossz pontom. Így jártam, majd nem kerülök a szeme elé pár napig, vagy hétig aztán megenyhül az irányomba. Nem szokott, szóval ez megint nem opció. Sosem az. A lelépés sem az, hogy majd megint eltűnők két napra...nah akkor megint szar alak leszek, szóval marad a csendes beletörődés. Ahogy abba sem szóltam bele, hogy ezek az állatok nem játékok. Eddig is tudtam, nem amiatt mentem be, hogy játszak, de most már mindegy is. A motort elindította. Bekötöttem magam ezt hallva és érezve, hiszen tudtam milyen szabályok érvényesek amúgy is. Aztán újabb szavak bukkantak elő apától. Nincs több haveri kör. A zsebpénzemnek is lőttek és ha mégegyszer ilyenre adom a fejem...az ölembe kaptam egy prospektust. Az a suli, ahova kerülök a szar húzásaim végett. Ahova nem akarok kerülni és ő is nagyon jól tudja. Fenyeget, de ő be is tartja a szavát. Nem akarok katonásosdit játszani. És ha nem adok más lehetőséget, akkor ez lesz a következő fejezete az életemnek.  
- Megértettem, Uram! - jelentettem ki, miközben felemeltem az ölemből két kézzel a papírt és olvasni kezdtem, de aztán csak magam elé helyeztem az ablakhoz. Nem akarok belemélyülni, nem akarok a részese lenni. Nem! Elég ha a családban ketten örökölték ezt a szintet, magam nem akarok ilyen mélyre süllyedni, hogy hazárdirozzak és ilyen mód védjem valaki szaros seggét. Van más módja is. De mindegy is. Megindultunk végre, ahogy a szavak is meglódultak apa szájából. Én sem néztem rá, ahogy ő sem tette. Igen, tudom, hogy az eszemet másra kellene használnom, de számomra akkor unalmas lenne a világ. Tudom, hogy egy csomó lehetőségem van másfelé, tudom, hogy rengeteg lehetőséget így szalasztok el... de apa is tudja, hogyan mennek a dolgok. Lázadni a család ellen, hogy ne a szabályaikat kövessük, hogy a saját vagyis esetemben a hülye haverjaim ötleteit valósítsuk meg. Egyetlen egy dobásom maradt. Egyetlen egy. Persze hogy megértettem, persze hogy felfogtam és persze hogy nem akarok arra az útra lépni, amit ő választana számomra. Van saját tervem és saját utam, amit én akarok eldönteni, hogy követem-e vagy sem. Csalódtam? Igen, bár... Tudtam, hogy ez lesz. Egy utolsó dobás. Csak azt nem akartam, hogy megtudja ezt a hülyeséget. Nem akartam hogy a csóka elkapjon és ilyen dolgot kelljen művelnem. Figyelem az elhaladó autókat mellettünk, majd apa megáll az egyik utcában. Kicsit lestrapált, kicsit nyüzsög a rosszarcúaktól távolabb. A kezembe kerül a pénz, amit úgy fogtam össze, hogy egy kézzel megtudjam ragadni. Egy kis ideig a pénzt figyelem, majd arra figyelek amerre mutat is, meg magyaráz a nőre meg a gyerekre. Adjam át a pénzt nekik. Őt nem érdekli mit tesz a pénzzel, de én nem tarthatom meg. És ő sem akarja ezek szerint.  
- Jótékonysági szervezet is lettünk hirtelen? Kurva jó! - morogtam hangosan, miközben kikötöttem magam, majd kinyitottam az ajtót és ki is szálltam belőle. Hogy mérgemben szó szerint bevágjam az ajtót. Körül néztem miféle hely ez, de nem volt szimpatikus egy kicsit sem. Olyan környék volt, ahova nem szívesen tettem volna a lábam amúgy sem. De apa meg a szaros ötletei...lassan megindultam a nő felé, sóhajtottam, de nem néztem vissza az öregemre. Odaérve kicsit lassítottam, majd meg is álltam. Megfigyeltem a csajt, a gyereket. Az ilyen mink szül gyereket, ha nem tudja eltartani? Miért nem megy el dolgozni? Vagy miért nem dolgozott szex helyett? Körülnéztem, nem szép hely ez Bronxon belül. Nem élnék itt, szóval igyekeznem kell. Leguggoltam a csaj elé, majd a szabadabb kezemmel az ő szabadabb kezéért nyúltam, hogy magamhoz húzzam, hogy óvatosan helyezzem bele a pénzt. A szemeibe pillantottam. Majd elengedtem, magához húzta a kezét, felmosolygott rám, majd felkeltem előle és oldalra pillantottam. Apa közelebb merészkedett, így elhátráltam a nőtől és apa irányába mentem. Elsétáltam sértetten mellette, majd visszaültem az autóba. Hogy aztán újra elindulhassunk. Nem voltam ettől az egésztől túl boldog, de a csaj arcán a mosolya belém égett. Apa szavait hallva szemet forgatok. Queensbe akar menni a hangárhoz. Mert takarítani akar. Vagyis hát tuti ez lesz a büntetésem egyik része. Figyelmemet a forgalom kötötte le, majd apa felé sandítottam.
- Nem túl finom... szart szállítottál? - tettem fel a kérdést pimasz mosollyal az arcomon.
- Készüljek arra is hogy egy darabig nem ülhetek melléd? - újabb kérdés, hiszen rajta múlik az egész, akkor nem őúgy készülődök, hogy nah most talán megyünk egy útra a levegőbe. Nem félek apa mellett a levegőben. Talán majd megtanít vezetni is. Jó persze, az nem úgy megy hogy nah most te jössz és átadja a kormányt. Úgy is lehetne, de nem így van apa esetében.

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Én nem vagyok az a mások felé pénzt szóró egyén. A jótékonykodás maradjon meg annak, aki tenni akar ezért. Nekem nincs bajom a feketékkel, de ha már egy táblát írsz magad elé, akkor dolgozni is eltudsz menni, hogy megdolgozz a pénzért. Jó, persze pont én beszélek, akinek az ölébe teszik a pénzt. De ez nem mindig van ám így. De mindegy is a pénz része a dolgoknak. Hagyjuk, oda adtam a látványossan szegény nőnek meg gyerekének, aztán iszkiri onnan. Tovább már nem is érdekel a téma. Maradjunk annál, hogy egy takarítást akart rám sózni. Egy botanikus után lesz munkám a gépen. Takarítás. Remek! Nem voltam boldog tőle, de a szám sem húztam el. Ha meg kell tenni, akkor meg kell tenni, szóval lényegtelen a dolog, változtatni bizony nem tudunk rajta. Az biztos, hogy nem visz sehová, ha megint lesz egy hasonló húzásom, vagy ha olyant teszek. De abban biztos lehet, hogy több ilyet nem teszek. Rossz szót se kap se tőlem se rólam. Az meg megint csak csalódás, hogy talán egyedül megy Kairóba. Én is menni akarok, de ugye nem én döntöm el a dolgokat, hanem a viselkedésem, szóval valamelyest én is. Viselkednem kell, le kell higgadnom. Menni akarok, szinte az arcomra van írva a dolog. Áhítozom a dologért. Végre megérkeztünk, a kapu nyílott, majd beparkolás után szálltam is ki egyből. A táskámat ott hagytam az ülésen, feleslegesen nem cipelem sehová. Nem lopja ki senkisem. Aztán érkezett az öröm ujjongás, apa kérdésére pedig elmosolyodtam.  
- Naná! - egy hydroplánt megsasolni közelről, azért az kurva nagy dolog. Szóval léptem én is,hogy megnézzem saját szemmel a dolgokat. Ahogy közeledtünk hozzá, úgy ragyogott fel a szemem.  
- Baromi szuper! Az első világháború idején kezdték el használni a Brit királyi szolgálat! - szólaltam meg egyből, ahogy végig mértem, talán túl közel is mentem, szinte már bemásztam az utasterébe, hogy megszemléljem. Mondjuk addig inkább nem mentem be. Maradtam a talpaknál és annál, hogy a pilótafülkét figyeltem.  
- A vezetéséhez légijárműre szóló meg kisgéphajóvezetői képesítés kell hozzá. Csak ennyi baja van? - pillantok a talpára, de aztán eszembe jut az, ami feladatom is van, szóval a zsebembe helyezem a kezem és odébb állok. Nem kellene fellelkesednem ehhez. A végén még ezért is büntetés lesz. Kérdésére csak elmosolyodtam.  
- Baromi jól néz ki! - őszinte válasz, sosem szoktam hazudni, vagy mást mondani a véleményem helyett. De ha végeztem a takarítással, akkor visszajöhetünk ide, talán. Elmosolyodom, majd bólogatok. Benne vagyok! Hamar végzek azzal a szaros munkával és jöhet a bütykölés. Ha apa is kedvet érez hozzá, vagy olyan hangulata lesz. Hallgattam miképpen közli a másikkal, hogy hozzon kaját, elhúztam a szám, hogy lényegében nekem is rendeli az ételt.  
- Nem kell kaja. - jelentem ki, hiszen ha haza érek akkor majd feltárom a hűtőt és eszek valamit, nem lényeg. Megindultam apa nyomában, hogy a hangárba lépjünk, hogy megcsináljam a munkát. Megkaptam a vödröt, a seprűt, láttam a felmosó párost és figyeltem merre mutat apa. Elengedtem mindent amit a kezembe kaptam. Tátott szájjal figyeltem az óriási teherszállító gépet.  
- Szórakozol? - döbbentem le a dolgon mosolyogva, aztán apára emeltem a pillantásom.  
- Légcsavaros gázturbinás vagy gázturbinás sugárhajtóműves? - tettem fel az első kérdésem, hiszen lényegében ha kimondja a gép fajtáját, hát máris tudok vele mit kezdeni mint információ. Újra megragadtam a felszerelést, majd közelebb mentem hozzá és vártam, hogy lenyiljon a feljáró, vagy ha már nyitva volt, akkor felmentem rá. Persze, éreztem a szagokat és a látvány is megérkezett, csak egy szájhúzást kapott.  Ennek az egésznek harminc kereke van! Kurva ász! A figyelmemet más terelte el, nem pedig a feladat. Az jobban lekötött, hogy milyen felszerelés működteti a megszorítást, amivel lekötik a fedélzeten a cuccokat. Azt kezdtem el figyelni, hogy miképpen működik. Emelő- és csörlőberendezést találtam. De itt a padló jelenleg nem görgős kialakítású...ez rossz pont, de akkor is csúcs szuper!

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Hallgattam apát, miket magyaráz a rossz gépről, mit kell cserélni benne, a rozsfa megette, a motorja sem valami fényes. Segíteni akarok, szeretek bütykölni és ilyen apróságokkal el lenni, de jelenleg vár a másabb munka. De leszarom, mert úgyis megcsinálom és akkor jöhet az is, amit igazán szeretek. Ismerem az öregem, tuti megenged mást is csinálni, nem csak bámészkodni. Így nehéz szívvel hagyom ott a gépet, hogy egy másik teljesen elvegye a figyelmem. Egy óriás teherszállító gép. Ámulatba ejt, a tekintetem le sem veszem róla úgy fürkészem. Ezt kell kitakarítani, de olyan bazi nagy, hogy szinte hangya vagyok csak a belsejében. Óriási. Csodálatos! Ámulatba ejt a külseje, az amit tud, a nagysága. Az amit tud? Igen, kívülről fújom a motorja miben rejlik, hogy mekkora súlyt bír el. Hogy ennek mekkora súlya van...de apa szavai kizökkentenek, így rákapom a figyelmemet meglepetten. Ha elkészülünk beülhetek a pilóta fülkébe. Szélesen elmosolyodok.
- Klassz vagy! - persze hogy örülök a dolognak, nem igen van lehetőségem arra, hogy ilyenekbe bele másszak, vagy hogy közelebbről fürkészek ilyen baszott nagy gépeket. De ma van a szerencse napom úgy tűnik...meg a balszerencséseké is, de leszarom! Ez állati jól néz ki. Talán meg sem hallottam azt, hogy nem nyúlhatok semmihez majd...de hallottam, bár nem úgy néz ki ugyan. Mindent hallottam és fel is fogtam. Szóval takarítanunk kell. Megragadtam a vaskos szálú seprűt és a gép oldalait kezdtem el seperni, hiszen a falára is rá ragadt a kosz. Akkor kezdem onnan, úgy egyszerűbb, mint mondjuk a közepétől kezdeni. Van ahol erőszakosabban kellett megkefélni a földet, hogy normálisan elszeparálódjon a géprészétől, de könnyedén egy helyre tudtam seperni. Alapos voltam. Hiszen ha elkezdtem, akkor megcsinálom normálisan. Nem akarok sem félmunkát csinálni, sem pedig újra neki állni, mert hanyag voltam. Nálam ilyen nem létezik. Illetve hát nem minden esetben van ilyen az életemben. A tekintetem néha elvándorolt a szerkentyűkre, meg arra a gombra is ami a csomagtérben működteti a felvonó be és kinyitását. Megfordult a fejemben, hogy meg kellene nyomnom, de inkább elvonultam távolabb a gomboktól. Apa szava szent, szóval nem sérthetem meg... takarítottam tovább. A sarkokat megpucoltam, a gép közepén felhalmozódott a rengeteg kosz, így már csak fel kell lapátolni a vödrökbe és ki kell cipelni valahová. De azt majd apa megtudja mutatni, hogy hova vigyem. Aztán csak arra lettem figyelmes, hogy apa meglapogatja a vállam, hogy mennünk kell enni. Felszaladtak a szemöldökeim, hiszen ennyire eltelt az idő? De még akkor sem voltam éhes...nem akartam enni. Végezni akartam, de apa úgysem enged ebből, így követtem lefelé a gépről. Különben sem lehetek egyedül odafent, így betartom a szabályokat. Kezet mostam magam is, meg arcot is, hogy kicsit felfrissüljek ettől. Aztán megnéztem miből lehet választani. Apa letelepedett, mikor előszedett néhány evőeszközt. Figyeltem az ételt ám a kérdésére rápillantottam. Sóhajtottam, majd fogtam egy villát és a tej-tojásmentes kaja egy részébe döftem az evőeszközt és a számhoz emeltem. Bekaptam, megrágtam lassan és időt húzva, majd lenyeltem.  
- Úgy volt, hogy elmegyünk szerzünk Siki motorjára sárvédőt. Úgy volt, hogy utána lelépünk kicsit...de nem kapott rá semmit, úgy kellett az üzletnek is megrendelni. Szóval leléptünk, hogy szórakozzunk, ám helyette az állatkertet céloztuk meg. Hátha akad valami elfoglaltság. A fókákhoz érve előkerült a pénz is. A feltétel, hogy valaki megkapja a 360 dollárt, az az volt...bemész, kihozol bármit, ami a fókáké. Haldarab, labda, tálka, bármi, ami mozdítható. A gondozó másodpercekig nem figyelt és ezt kihasználva surrantam be...észre vett, de más késő volt. A többit meg már tudod. - magyaráztam, majd egy újabb falatért nyúltam, hogy a számba gyűrjem, kivégezzem és lenyeljem. A villát bele tettem az ételhez, majd a gépre pillantottam. Végig mértem az egészet, majd összecsaptam a tenyereimet.  
- Sosem lesz kész a gép, ha itt lebzselek, szóval a kaja ráér! - azzal léptem is, hogy egy szemetes vödröt vagy szenes vödröt ragadva visszatérjek a fedélzetre és újra munkához lássak. Nem voltam éhes, az a két falat kaja bőven elég addig, míg itt végzek. Vagy apa megeszi majd, nekem olyan mindegy. Ahogy felértem a gépre, úgy ragadtam meg a lapátot és a földet kezdtem a vödrökbe szórni. Megállítani sem lehetett volna, akaratos kis dög voltam, eldöntöttem, hogy már csak azért is megcsinálom az egészet!  
- Apa! Hova vigyem a vödör földet? Hova szórjam ki? - kiabáltam ki neki, ha még éppen evett, vagy ha ő is feljött addigra, akkor kiabálnom sem kellett hozzá. Ha elmondta vagy megmutatta hova is vihetem, akkor két vödröt megragadtam a füleinél fogva egy- egy kezembe és levittem a megadott helyre, hogy kiöntsem. Aztán újabb kört tettem meg így, egészen addig amíg nem ürült ki rendesen a gép belseje ettől. Apának nem engedtem, hogy segítsen ebben, egymagam akartam megcsinálni, nem akartam, hogy vénsége ellenére még ő cipekedje a nehéz vödröket. A fiatalabb én voltam, így simán megcsináltam. Az utolsó körnél apa kocsijához is visszatértem, hogy a szemüvegemet a táskámból előhalásszam, azt zsebre téve folytattam a munkát. Még jó hogy a tartójában van ha nem használom, így nem törik össze ha úgy adódik.  
- Fel kell mosni? - kérdeztem, mikor az utolsó kör után visszatértem és letettem a vödröket. Ha kellett, hát azt is elvégeztem. Vizet töltöttem a felmosó vödörbe, kapott egy kis fertőtlenítő vegyszert és felmentem újra, hogy felmossam. Nem okozott problémát. De igen, az is a szemeim előtt lebegett, hogy utána a pilótafülkébe is bent lehetek. A célért pedig mindent.  

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

A kérdését megválaszoltam és hát magam is tudom mennyi nap volt vissza a pénzmegvonás végéig, mégis csak bele mentem a dolgokba. Késő bánat ebgondolat, így megint meghosszabbodik majd ez az időszak. Nem mondom, hogy nem gondolkodtam, de tényleg szükségem volt a pénzre. Mire? Hát az...már nem is tudom igazából, így nem is foglalkoztat túlságosan. A lényeg, hogy hibát követtem el, apa a fókás dolgon, hogy behúzott kellemesen el van, ami nekem azért annyira nem jó.  
- Azért az a része elég para volt... - húztam el a szám, hiszen egy akkora dög közelében lenni, nem éppen mókás... de hát épp most meséltem el, hogy belógtam hozzájuk. De hát arra nem gondoltam, hogy testközelből élvezhetem a társaságukat. Az tényleg ijesztő volt nah. Főleg hogy szerintem a fogai elérték a bőrömet is ahogy megragadta a ruhámat. De most fel nem kutatom, nem is érdekel igazából az a része.  
- Egy 300 kilós oroszlánfókával úszkálni a medencében nem épp mosolyogni való... - emeltem apára a pillantásomat, de magam sem tudtam visszatartani, hiszen elmosolyodtam én is szélesen. Most már jót nevetek én is az egészen, de ez balul is elsülhetett volna. Ami meg anyát illeti... sóhajtok.
- Nincsenek titkaim a szüleim előtt, így egy újabb lebaszás vár majd. Túl élem. - húzom el a szám és azzal együtt a vállam is felemelkedik, hogy vállat vonjak, de amilyen lassú volt a mozdulat, nos ugyanolyan lassan esett is visszább. De pont apának beszélek a titkaimról? Mindig ő tud meg mindent először. Miért? Mondhatni azért, mert a rajongója vagyok, vagy valami ilyesmi.  Ami a földet illette az mind ment a kijelölt helyére, ahova apa mondta, mutatta. Felmosni nem kellett, magas víznyomásút akartak ehhez igénybe venni. Nekem mindegy, én ezzel befejeztem a dolgomat, amit apa kért, így csak egy vállvonással intéztem el a többit. Ha nem az én dolgom, akkor ne legyen az. A pilótafülke az azért már más dolog volt. Széles mosollyal ültem be az öregem mellé és minden egyes gombot megnéztem rajta magamnak. Mindennek más- más funkciója volt, így a szemüvegemet is előkotortam, hogy felvegyem. Az olvasás közelre nem ment, így szükségem volt rá, a távolabb lévő olvasnivalóval semmi gondom nem volt. A felső kezelőpanel a fejünk felett volt, azon is akadtak gombok, kapcsolók, némelyik gomb le volt takarva, de az nem foglalkoztatott.  
- Wow! A rakomány teret is lehet hőmérséklet szabályozni? - igen, a legelső amit kiszúrtam, de inkább csendben maradtam, hogy hallgasam az apám szavait, a gombok bámulásán túl elért a hangja is, amit mutatott, így azt meg is nyomtam. Majd felpattantam, hogy onnan átsiessek a rakodótérbe, hogy saját szemmel lássam az eredményét ennek. A szemüveget közben levettem, az ilyenkor nem kell, csak fejfájást okozna, szóval pilláztam kicsit, ahogy az a nagy dög egy gombnyomásra becsukja az ajtaját. Visszatértem apa mellé, majd szavaira szemet forgattam, nem szóltam, hát minden apróságért nem fogom zaklatni. Meg ez a haverom ügye volt, ha nekem kellett volna, akkor az első utam az apám lenne. De így más volt a dolgok menete. Ha kinézelődtem magam... apára kaptam a fejem.  
- Mi? Ennyi? Meg sem mutatod, hogyan lehet felszállni vele? Vagy hogy milyen hangja van? Csak egy kicsit sem? - kicsit csalódtam, hogy ennyiből állt a bemutató része, hiszen egy hangját sem hallottam a gépnek. Még csak mutatni sem mutatott belőle semmit. Jó! Becsukta a rakteret. Na és? Az bakfity volt!  
- Pedig a rotor kapcsoló érdekesen hangzik... - húzódik a fejemre a pimasz vigyor, miközben a kapcsolót kezdem fixírozni, de nem nyúlok hozzá, hiszen akkor többet be sem tehetem ide a lábam. Sőt! Nem csak ide, az egész helyről ki lennék tiltva. Azt meg nem akarom! Már az is nagy szó hogy egyáltalán itt ülhetek szinte már egyedül. El is tudnám inditani, simán elkezelném az egész gépet egyedül...de megmarad a fantáziámban, hogy képes vagyok rá. Így csak felkelek az ülésből és apa után megyek kifelé, de nem úgy ahogy apa tette. Egy szaltóval megspékeltem a leérkezést, így magamhoz vettem a nekem szánt pólót. Bütykölni fogunk! Tényleg! Már el is felejtettem a másik gépet. De a nagyobb mindig jobb, szóval ez a teherszállító nem épp piskóta. Visszanéztem a gépre, utolsó pillantásokkal, útközben egy falatot még bekaptam, hogy tele legyen a szám valamivel, aztán a hidroplánon jártak az agytekervényeim. Igen, hamar elfogadtam, hogy csak ennyi volt az óriásgép. Ahhoz tényleg nem nyúlhatok, de a kisebb gépbe bele okoskodhatok és nyúlhatok. A telefonomat előzőleg más a zsebembe süllyesztettem, szóval képet is lőhettem. Persze csak apa engedélyével, hiszen magánterület meg minden.  
- Amúgy tudtad, hogy az osztrák Wilhelm Kress nevéhez fűződik az első hidroplán? 1898-as megépítése kudarcba fulladt ám! A motorok nem voltak megfelelőek a felszálláshoz, és később elsüllyedt, amikor a két úszó közül az egyik összeesett. - magyaráztam, miközben megálltunk a gép előtt. Igen, túl sok mindent tudok, olyat is, amit talán más nem. És sokkal idegesítőbb is lehetek ezáltal így.  
- Mondjuk az 1918-as bombázó és felderítő egy nagy határ szar volt ehhez képest. Két példányt építettek egy háromüléses kétéltű repülőgépből és teszteltek az amerikai haditengerészet számára az első világháború vége felé . A gép szárazföldön és vízen is jól teljesített. 300 kW Liberty L-12 vízhűtéses motor biztosította, amely egy négylapátos, fix facsavart forgatott tolós konfigurációban. - vontam vállat, majd bemásztam a gépbe, ahogyan korábban is tettem. Végig néztem itt is a kapcsolókon, majd a talpaira siklott a pillantásom.
- Ez amúgy egy DHC–2 Beaver egy egymotoros, dúccal kitámasztott, vállszárnyas gép? - körbe néztem az egész gépen, próbátam rájönni elég sok mindenre ám...nem hagytam válaszolni, azonnal jöttem a további mondandómmal.
- A 9 hengeres léghűtéses csillagmotorjához nem igazán kapsz alkatrészt már... - húztam el a számat is ehhez. Túl sok minden ment fejből...néha már idegesített engem is, de imádtam néha megcsillogtatni a tudásomat.  
 

“Forgiveness liberates the soul. It removes fear. That is why it is such a powerful weapon. Whenever the situation looks gloomy and hopeless, glory belongs to those ones, who’re representing the truth!”

Büntetésben voltam. Nem felejtettem el, de hogy a beindítása sem lehetett ez miatt, az már szinte gázos helyzet volt. De hát jó, rendben van. Igaza volt. A takarítás büntetés, ha beindítja a repülőt és hallhatom annak hangját, az eltörli a büntetést. Nem akarta. Beletörődtem. Szóval szó szót váltott, előkerült a régi repülőgép tipus és apa válasza is, melyre csak vállat vontam. Lehetséges. Szóval a balesetek újítanának? Jó, nem minden erről szól persze. De az indított el valamit, amitől ilyen csúcs modern gépeink vannak. Gépeink... Jahm, apám meg a gépei. Az hogy ő tudja hol keresse az alkatrészeket, kinél és milyen áron, nos reménykedtem, hogy tényleg remekül helyre hozza majd. Hogy nem okoz neki fejtörést és egyszer majd felszáll a gép újra. Hogy újra “egészséges” lesz, hogy talán turbózható. Hogy remény számára. Mindenki és minden kaphat egy utolsó esélyt, nem? Én is megkaptam. Hittem apa szavaiban. Mindig úgy lett, ahogy ő mondta, így most sem csalódhattam. Nem akartam, így rábíztam. Charles felemelte a gépet és a talp is lekerült nagy puffanással.   Kiváncsi és hozzáértő szemekkel figyeltem a mozdulatokat, mely apám művelt, volna, de a másik megzavarta. Szavaira csak bólintottam. Nem ülhettem be csak figyelő lehettem. Távoli figyelő. Tudom. Csalódott voltam. De nem ez miatt. Ha az nem lett volna, akkor most nyert ügyem lenne ilyen téren is. De most csak távoli figyelő lehetek, semmi más. Hoppon maradtam. Apa lelépett, szóval csak úgy és arra álltam, ahonnan láthatom a teljes műveletsort miképpen áll ki a behemóttal. Széles mosoly telepedett a képemre, ahogy figyeltem a propeller mozgását. Imádtam a hangját, zene volt füleimnek. Jó, kicsit hangos, de melyik repülő nem az...főleg ha ekkora!? Apa végül leállított mindent, így visszatérhettünk a másikhoz. Ha nem lesz több stikli, akkor több engedményt kapok. Próbáljak meg hisztizni? Vagy belógni és magam játszadozni az ilyen gépekben? Mehetnék katona suliba...szóval a szökés sem lenne megoldás. Meg nem is reszortom a dolog, így sosem tennék ilyen negatív dolgot. Csendben voltam. Jártak a fogaskerekeim. Igen, beletörődtem a büntetésbe, de jóvá akartam tenni és nem csak úgy hogy nem csinálok több olyat. Megszegni az ő szabályait? Áh! Akkor inkább elviselek bármit, de nem szeghetek meg semmit...nem úgy neveltek.
- Rendben! Nincs több stikli! Weaver becsszó! - ha mégis akadna egy amibe önként és dalolva megyek bele, akkor magam adom be a jelentkezésem a katona suliba és nem kell majd apám közben járása. Hisz akkor így jártam, nem lesz több esélyem. A Weaver becsszó általában hosszú távra szól, sok ilyen igéretet tettem már, amiket nem szegtem meg sem a múltban sem a jelenben és a jövőre nézve sem fogok. Lopni, csalni és a hazugságok. De az utolsó az talán alapból jön, hogy senkinek nem füllentek, főleg ha a családról van szó, nekik őszintén tudok beszélni mindenről is. Visszatértünk a szereléshez, megnéztem magam is hogy a talpa hogyan áll össze, jelenleg a rozsdásat néztem meg. Felemeltem, megszemléltem...
- Phillip Clarke Garratt 1920-ban kereskedelmi repülési szolgálatot alapított, polgári repülési engedélyt kapott, és felvették pilótaként. Olyan de Havilland DH.89 Dragon Rapide - vel még nem volt dolgod? Kétmotoros változat volt, kúpos szárnyakkal és áramvonalas burkolatokkal meg Gipsy Six motorokkal rendelkezett. Amúgy nem ismerted Garrattot? 1974. november 16-án halt meg, akkor te már rég éltél... - letettem időközben a talpat, hiszen ami volt rajta szám, már lefixáltam az agyamba, hogy rendben legyen, ha később kellene esetleg. Sorozatszám volt régebben talán.
- Amúgy mi volt múltkor? Charles bá említette mielőtt kiálltál a Herkulessel... - pillantottam apára, ha kellett neki valamelyik szerszám, akkor oda adtam neki, majd mellé telepedtem le, hogy magam is rálássak a bütykölésére.   Minden részletére odafigyeltem. Mindent tudni és látni akartam. Itt akartam lenni testileg is és nem csak fejben. Szerettem a repülőket és a hajókat. Kíváncsi voltam minden apró titkukra, ami működteti őket.
- Amúgy haza viszel... nem most, csak hogy mire számítsak... - hogy tömegközlekedést válasszak, vagy haza viszi a seggemet, ha nem későn indulunk el haza...nem mintha nem érnénk rá, de azért reggelig nem akarok itt lenni. Nem azért mert félnék, hanem ha már büntetésben vagyok, akkor ne húzza az egómat ilyenekkel...