2 évvel ezelőtt

A Gamma Diákszövetség beavató szertartása az első pillanattól fogva az alkoholról szólt. Valószínűleg ezzel akarták tesztelni, hogy a leendő tagok bírni fogják a strapát a későbbi egyetemi bulikon, mert nehogy már rontsuk a szövetség hírét. Úgyhogy talán nem meglepő, hogy a délután 4-kor kezdődő mindenféle programok után, estére már nem voltam éppen józan állapotban (mit ne mondjak, szar vagyok ivós pókerben és a sörpong sem az erősségem). Nem is beszélve arról, hogy valószínűleg az a brownie sem volt tisztán diabetikus. Ilyen állapotban járni a várost pedig talán nem volt a legbölcsebb dolog, de hát mit lehetett tenni, ha a felsősök ezt találták a legkirályabb ötletnek. Főleg mivel elmondásuk szerint a felelsz vagy mersz játék egy zárt helyiségben túl unalmas, és mindenképpen fel akarták spékelni a dolgokat. Az előbbi srácnak például egy lakóház szeméttárolójába kellett bemásznia és nyakig elmerülnie, úgyhogy nem csoda, hogy enyhe hányingerrel vettem tudomásul, amikor megállt előttem a vodkás üveg.
- Keeeynes, nézzük csak, felelsz vagy mersz? - nézett rám az egyik menő csávó, az a fajta, akire az egyetemi kapcsolatok kiépítésekor érdemes figyelni, és már csak reflexből is mersz-szel feleltem. Eddig senki sem volt elég betoji, hogy feleljen, és nem voltam annyira ijedős, hogy én legyek az első. Valljuk be, szeretem a kihívásokat.
- Hm… - kocogtatta meg az állát a srác, és ahogy körbenézett, szinte rögtön megakadt a tekintete valamin, amitől felcsillant a szeme. - Oké, haver, látod ott azt az épületet? Igen, azt azzal a kapuval. Na az, kérlek szépen, a környék legjobb bordélyháza… állítólag - röhögött fel, én meg már sejtettem, hogy milyen irányt fog venni a feladatom. - Szóval azt akarom, hogy menj be, és kapd le az első csajszit, akit meglátsz… persze csak ha mered.
Bár a világ megpördült velem, ahogyan talpra küzdöttem magamat a padról, amit elfoglaltunk, azért magamra küzdöttem egy mosolyt. Azért ez sokkal jobb volt, mint a kukázás. Meg hát miért éreztem volna rosszul magam, hogy megcsókolok egy csajt, akinek az a munkája, hogy ezt és ennél sokkal komolyabb dolgokat is csináljanak? A fenébe is, akár fizetek is, ha arról van szó.
- Oké - motyogtam, ahogyan kissé bizonytalan lábakon elindultam a megfelelő irányba. A csapat srác nagy hanggal füttyögött és kiabált utánam:
- Egy vörös rúzsfoltra azért számítunk! - meg hasonlókat.
Részegen még az ajtóig eljutni is egy művelet volt, nemhogy bemenni, de szerencsémre a bordélyház mondhatni tárva-nyitva hagyta az ajtajait, és senki sem próbált meg megállítani. A recepciósszerzűségnél lévő igencsak alulöltözött hölgyemény pedig a maga formás idomaival éppen nem figyelt, úgyhogy beljebb invitáltam magamat. Talán bölcsebb lett volna úgy tenni, mintha szerettem volna itt tölteni egy estét, de biztos voltam benne, hogy lerítt rólam, hogy kissé felöntöttem a garatra, és nem akartam megkockáztatni, hogy kirakjanak, mielőtt teljesíthettem volna a feladatomat.
Beljebb érve azonban tompa nevetéseken túl hírét-hamvát sem láttam lányoknak. Valószínűleg elég jól ment nekik az üzlet ahhoz, hogy mindük elfoglalt legyen, és már épp feladtam volna, amikor lépteket hallottam a lépcső felől. Ködös tekintettel fordultam a hang irányába, és csak a vörös hajzuhatagot fogtam fel, mielőtt a meglepetés erejét kihasználva meg nem ragadtam a lányt a vállainál fogva, és ahogyan a lába a földszintet érte, a falhoz toltam.
Nem hagytam magamnak lehetőséget arra, hogy meggondoljam magamat, és a kiszemelt áldozatomnak sem arra, hogy reagáljon, mire máris a számat az övéhez nyomtam. Éreztem, ahogyan a lány teste megfeszül az érintésem alatt, de az agyam abban a pillanatban elszállt, hogy megízleltem, milyen édes az íze. Nem is beszélve arról, hogy az illata olyan addiktív volt, hogy rögvest őrületbe kergetett, és az sem érdekelt, hogy megkaptam, amiért jöttem. Többet akartam. Akár egy függő, aki végre megkapja a heroin adagját. Csak több és több kellett. Nem is tudom, mi ütött belém, amikor hagytam, hogy a kezem felfedezőútra induljon, de számomra megállt az idő abban a pillanatban, és csak akkor tértem észhez, mikor valaki határozottan hátrarántott.
Kipislogtam a tekintetemből az ittas félhomályt, és szembesültem a fiatal lány megbotránkozott tekintetével, ami nagyobb pofonként ért, mint a másik lány durva mozdulatai, amint kitessékelt a házból. Védekezni akartam, előhuzakodni azzal, hogy mégis mire való egy bordélyház, ha nem erre, de nem jöttek a szavak a számra. Aztán már csak egy ajtócsapás rémlik, és sötétség.

Azóta feledésbe merült annak az őrült estének az emléke és annak még őrültebb részletei, de valahol a tudatom mélyén még ott van az az ártatlan, megbántott őzikeszempár és azok a puha ajkak, melyek édesebbek a méznél. Azokat, ha akarnám sem tudnám elfelejteni.