Az ügynököm szava maga a szentírás, sajnos. Ha nem akarom, hogy felbontsák a szerződésem, be kell tartanom a szabályaikat, látogatnom kell különböző eseményeket, dedikálásokra kell járnom, és ügyelnem kell rá, hogy mik jelennek meg rólam az újságokban. A múltkori fiaskót valahogy megúsztam, a várakozás kifizetődött: nem tettem nyilatkozatot és nem is kommentáltam a paparazzi fotókat amelyeken a lányom is szerepel, és a hír ahogy jött, úgy el is halt, egy-két napon belül. Ha tagadtam volna vagy bevallom, hogy ő a kislányom, egészen biztosan hetekig ezen csámcsogott volna minden bulvár szennylap. Keselyűk, nem is annyira újságírók, hogy más magánéletéről akarnak annyi bőrt lehúzni amennyit csak nem szégyellnek.
Így történt, hogy egy galéria megnyitóra kaptam meghívót, ahová sok szeretettel várták A. J. Priestley-t, ugyanis ezen a néven publikálok. Már tudom a dolgom, így otthon azt a bizonyos “másik” ruhás szekrényt nyitottam ki, és vettem fel a fekete farmernadrágot, fekete inget, bőrdzsekit, és napszemüveget (bár, hogy erre este mi szükség van, azt végképp nem tudom, ez a szett része). A hajam is bezseléztem, az iskolában többnyire csak hagyom, hogy álljon ahogy akar, nem fordítok ennyire nagy gondot rá, de már ezt is a fejembe vésték mint valami mantrát: borosta legyen, kócos haj kizárva. Emlékszem, az első ilyen társasági esemény előtt szó szerint felfordult a gyomrom az idegességtől, ma már rutinból megy az egész. Indulás előtt még bepillantottam a halvány levendula és rózsaszín falú szobába, hogy tudjam miért is csinálom ezt az egészet. Néhány hete költöztem ebbe a kényelmes és egy személynek meglehetősen tágas lakásba, ahol Ninának saját szobája lehet.
Az este során számos kezet ráztam meg, és szinte elzsibbadt az arcom a mosolygástól, és minimum öt szalvéta lapul a zsebemben amire szebbnél szebb lányok írták a telefonszámukat, arra az esetre, ha esetleg magányos lennék. HA magányos lennék, akkor ezer százalék, hogy nem őket hívnám… Örülök neki, hogy korán szabadulok, még nincs tíz óra amikor kilépek a galéria ajtaján, még vissza integetve az ott maradt társaságnak. Egy vagy két háztömbnyit sétáltam csupán, amikorra végképp le tudom vakarni a mosolyt az arcomról, hogy teljesen átlagosan és kifejezéstelen arccal bandukoljak tovább. Mehetnék taxival, de jól esik a séta.
A másnap reggelt tervezem, kilenckor lesz az első órám, és úgy döntöttem, hogy filmet fogunk nézni. Havonta egyszer a kölyköknek valamilyen film formájában mutatom be az egyes történelmi eseményeket, amiket aztán a következő órán együtt elemzünk: mi volt belőle valós, és mi az amit a sztori kedvéért költöttek hozzá. Holnap első Erzsébetről nézünk meg egy egészen színvonalas mozifilmet, remélem nem nyafognak majd túlságosan. Egészen elmerülök a gondolatokban, amikor az egyik kedvenc kávézómhoz érek. Szégyellem magam, de elcsábulok, a csokis keksz valami mennyei, és amilyen jó a kedvem, azt hiszem megérdemlem a jutalmat. Van azonban egy rémes, rettenetes szokás amiről még Alyx szoktatott le, és úgy két hónapja visszatértem hozzá: ez pedig a dohányzás. Nem mondom, hogy füstölök mint egy gyárkémény, de néha kifejezetten jól esik, és elvileg, az ügynököm szerint az imidzsemnek is jót tesz. Hagyjuk is az egészségügyi és egyéb vonzatokat, meg azt, hogy nem tudom ez miként mutat a bíróságon, de ha még két tucat paparazzi fotó is születik róla, akkor is előveszem a zsebemből a cigarettás dobozt és a kabala öngyújtómat, hogy ezen a békésnek tűnő őszi estén nyugodtan rágyújtsak.
Ahogy a dobozt kihúztam a zsebemből, rántotta magával a szalvétákat is, amiket ügyetlenül szedegetek össze a földről. Komótosan nézegetem meg őket, amikor már izzik a parázs a koporsószegem végén, szinte úgy lapozgatom őket mint egy képes albumot. Nathalie, Kimberly, Nicky, Joanie, és Chloee, ő a neve mellé még egy rúzsos csókot is biggyesztett a szalvétára. Gondterhelten dörzsölöm meg a szabad kezemmel a homlokom miközben vaskos füstfelhőt fújok ki a számon és orromon át, hogy fél pillanaton belül ahogy van, nyeljem is félre a füstöt rémületemben.
Laurel!
Na ezt nem akartam, hogy ő így lásson, se ezek a “menőcsávó vagyok” ruhák, se a dohányzás nem hiszem, hogy tetszene neki. Hogy a rúzsos szalvétáról már ne is beszéljünk! Sietve dobom ki az egész kupacot a karnyújtásnyira lévő kukába, a telefonszámokat és a csikket is. Amikor már nem csak látó hanem hallótávolságba is ér, akkor széles mosollyal köszönök rá. Talán egy barátnőjével találkozott, vagy futni volt a parkban, nem tudhatom, mindenesetre lelkem egy sötét zugában remélem, hogy nem randija volt. Szeretném, ha boldog lenne, amilyen kedves teremtés bőven kijár neki a boldogság! De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rágnám a kefét féltékenységemben.
- Laurel! Szia! - őszinte öröm és meglepettség cseng a hangomban - Nahát! Nem gondoltam volna, hogy bearanyozza valaki az estémet, de mégis megtörtént. - óvatosan pillantok a kávézó felé, mielőtt újra megszólalnék. Találkoztunk már munkán kívül is, nem is egyszer, de mindig délelőtt vagy délután, este még nem volt közös programunk. Általában igyekszem tartani az egészséges távolságot, hogy ne csináljak semmi meggondolatlan hülyeséget, mint amire most készülök.
- Volna kedved velem tartani egy csokis sütire? - bizonyára nincs, de nem csak az illem kedvéért kértem meg rá, hanem mert valóban ezt szeretném. Illetve ennél többet is, de ismerem a korlátaimat.

Tel van. A tanitasnak vege, igy talalkozok egy jo baratnommel, akivel orakig mindenfele noi dolgokrol beszelgetunk. Vegul sotetedeskor elvalnak utjaink, en pedig lassu, komotos leptekkel setalok a lakasom iranyaba, ami csak nehany utcanyira van a kavezotol. Nem sietek, kizarok mindent es csak gyonyorkodom a vastag hotakaroval boritott utcan. Olyan szep es bekes. Kivetelesen nem nyuzsog mellettem annyi ember es meglepo modon nem jar annyi auto sem. Kisse furcsa, engem most megsem erdekel. Am a nyugalmam egeszen addig tart, mig el nem kap egy kellemetlen erzes. Mintha hangokat hallottam volna, de amikor a zaj iranyaba pillantok, nem latok senkit, igy hat tovabb setalok, am valami meg mindig nem hagy nyugodni. Talan csak elobujt a paranoiam? Nem, valami biztosan nincs rendben. Ismet megfordulok, hogy megbizonyosodjak afelol, hogy nem kovet senki, viszont ekkor megpillantok ket sotet alakot. Gyorsitok a tempon, ok pedig kovetik a peldamat. Hallom, ahogy labuk alatt ropog a ho.. futni kezdek, attol felek, hogy elcsuszom es azonnal elkapnak, de nem.. sikerul eljutnom a lakasomig. Csak ugy kapkodom elo a kulcsomat, mikozben atkozom magam azert, amiert ennyi mindennel van megtomve a taskam. Gyerunk mar!
Amint bejutok, becsukom magam mogott az ajtot. Talan toljak ele valamit? Na es mi van az ablakokkal? Esetleg hivjam a rendorseget? Dorombolni kezdenek az ajton, a szivem pedig egyre hevesebben ver, mar-mar kiugrik a helyerol.
Izzadtan ebredek a remalombol. Az agyamon ulve veszek mely levegoket, probalok lenyugodni. Csak egy alom volt, nincs semmi gond.. nem talalhatnak ram. A fenebe, meg csak ejjeli harom van. Egy gyors zuhany utan agyba bujok es megprobalok aludni, de egyszeruen nem megy. Ezek utan mondjuk nem kell meglepodnom azon, hogy hiaba probalkozok, ugysem lesz belole semmi.
Hat jo, akkor olvasok valamit. Rengeteg konyvet atnyalaztam mar, ebben a hazban aztan akadnak tortenetek dogivel. Barmilyen mufajhoz is van kedved, itt biztos lehetsz abban, hogy talalsz jo nehanyat belole.
Buszkeseg es balitelet. Ezerszer atlapoztam mar, megis erre esik a valasztasom, igy hat reggelig le sem allok vele. Mikor eljon az ido, keszulodni kezdek. Korog a gyomrom, de keptelen vagyok barmit is enni, ugyhogy csak egy pohar kavet iszok meg indulas elott.
Az iskolaban kicsit feldobodok, hiaba probal felhuzni nehany diak, megis jobb kedvem van a tarsasagukban. Annak ellenere, hogy olykor igazi ordogok tudnak lenni, imadom oket. Elerkezik az utolso oram. Jokat mosolygok egy-egy rajzon, majd kulon mindenkinek megprobalom erthetoen elmagyarazni, hogyan valhat jobba. Lilynek egeszsegugyi problemai vannak, hozza joval tobb ido kell. Nem siettetem, segitek neki. Jobb kezemet az overe helyezem es egyutt rajzolunk. Amikor megnezi az alkotasat, ram nez, majd szeles mosolyra huzodik a szaja, ahogyan az enyem is. Azt hiszem, en joval boldogabb vagyok nala. Szamomra nincs ennel nagyobb orom. Mindannyian hazavihetik a muveiket. Megvarom, mig mindenki maximum ot masodperc alatt osszepakol, majd kisetal az ajton. Mosolyogva megrazom a fejem, utana felveszem a kabatomat, a taskamrol sem feledkezem meg, aztan kovetve oket, en is kilepek az ajton, amit magam mogott bezarok.
Amint elkoszontem a kollegaktol, hazafele indulok. Mar tudom, milyen program kovetkezik. Annak ellenere, hogy nem aludtam ki magam, hamarosan sportos szettet oltok majd magamra. Ehhez nagyjabol egy ora kellett, de elkeszultem! Nem felejtem otthon a telefonomat es a fulhallgatomat, meg a vegen hianyoznanak a kedvenc dalaim. Eloszor a parkot futom korbe, ott talalkozok egy ismerossel, akit hazaig kiserek - egeszen addig sikerult cseveresznunk -, vegul jon a fajdalmas bucsu es egyedul folytatom utamat. Nem mondom, hogy nem jut eszembe az almom, de igyekszem kiverni a fejembol. Nem engedhetem, hogy urra legyen rajtam a felelem. Meg mit nem, nem fog legyozni.
Arrawn?! Tavolrol is sikerul kiszurnom. Arcomra automatikusan kiul egy mosoly.
- Udv, kedves kollega. - merem vegig feltunoen, mikor mar csak alig nehany meter valaszt el minket egymastol.
- Ne haragudj, hogy nem hoztam a jelmezemet. - szurkalodok szeles vigyorral a pofimon.
- Ha tudtam volna, hogy bal lesz, nem zenet hallgattam volna, hanem surgosen ertesitettem volna a tunderkeresztanyamat. A taxi a pornepnek valo. - vonom meg az egyik vallam, mikozben arcomrol meg mindig nem lehetne levakarni azt a bizonyos mosolyt.
- Nem tudtam, hogy.. cigarettazol. - veszem komolyabbra a beszelgetest, ekkor a szel a labamhoz fuj ket papirfecnit. Felveszem, hogy kidobhassam, ha mar egyesek ennyire tisztelik a kornyezetet, aztan szinte kiszurja szemeimet Arrow muveszneve. Nagyobb betuk ekkora lapra nem is fertek volna. Megforditom, ott pedig a "hivj fel" szoveg szerepel, alatta egy telefonszammal es a holgy nevevel.
- Belle? Szep nev.. - nezek fel a ferfire, mivel kicsivel magasabb nalam.
- Szeretned megtartani vagy esetleg kidobhatom? - teszem fel a kerdest egy alig lathato mosoly kisereteben.
- Nos.. ha mar Te is igy bearanyoztad az estemet, elfogadom a meghivast. Sutizzunk, holnap ugyis lefutom, na meg addig is meselhetsz. - kezd egyre jobban erdekelni a kellemes kis esteje.

Úgy fél éve fordult nagyot velem a világ. Sok munkám volt a könyvemmel, ezt én sem tagadom, de az is tény, hogy túl sok a szabadidőm. Nem volt más, amivel leköthettem volna magam. Nem volt ott Nina, sem az édesanyja, de még egy barátnőm sincs, így a hétköznap estéket és a hétvégéket valamivel el kellett foglalnom. Végtére is, az ember nem lóghat állandóan az edzőteremben. Kocsmába pedig több okból sem járok.
Mégis, ami szórakozásnak indult, rengeteg változást hozott magával. Ebből több is van, ami kifejezetten pozitív, ezt nem tagadom. Tetszik ez a lakás, ahová néhány hete költöztem be, itt van hely bőven, nappali, konyha, hálószoba, és még Nina számára is akad egy barátságos gyerekszoba. Valamikor el akarok majd menni vásárolni néhány bútort is, meg játékokat. Tudom, túlzottan optimista vagyok, de hiszem, hogy most nagyobb esélyem van arra, hogy visszakapjam őt, mint valaha.
Ezért csinálom az egészet, ezért járkálok el ezekre a hivatalos eseményekre, és csökkentettem az óráim számát. Jól jön a pénz az ügyvédekre és egy szép lakásra, most kell küzdenem amíg még Nina elég kicsi ahhoz, hogy amennyire lehetséges, normális család lehessünk.
Kár, hogy visszaszoktam a dohányzásra, nem tudom mi ütött belém, de valahogy… megnyugtat ebben a káoszban, mintha lenne még egy kapaszkodóm. Amikor megpillantom Laurel-t az utcán, azonnal igyekszem eltüntetni a bizonyítékokat. Azt ugyan látta, hogy cigiztem, de a szalvétákról nem kell tudnia. Kínos ez nekem, nem csak azért, mert egyébként roppantul helytelenítem a nők ilyesfajta nyomulását, hanem azért is, mert egyáltalán nem akarom őket felhívni. Ha bárkit is felkeresnék, mert magányos vagyok vagy épp egy hölgy társaságára vágyok, az éppen Laurel lenne.
- Van még egy zöldben is, szeretnéd látni? - épp csak egy pillanatra jövök zavarba amikor megjegyzést tesz a ruhámra. Sejtettem, hogy nem fog neki tetszeni, valahogy nem annak a típusnak tűnik akinek bejönnek a rosszfiúk.
- Nahát, hogy valaki milyen szemtelen ma! - füttyentek játékosan, miközben oldalra biccentem a fejem, és magamra öltöm A. J. Priestley legsármosabb mosolyát, hogy egy rövid kacsintás után folytassam a mondandóm - Minek ide tökhintó, amikor hazamenni sem feltétlenül muszáj… - talányosan nyitva hagyom a mondatot, és kíváncsian figyelem a reakcióját, mielőtt széles vigyorral csóválnám meg a fejem - Szörnyű ez a maskara, elismerem. Nézd el kérlek, egy rém unalmas galéria megnyitót sóztak ma a nyakamba. - tudom, hogy rajztanárként szereti a művészeteket, valószínűleg ő élvezne egy ilyen rendezvényt. Szívesen meg is hívnám néha, hogy legyen a plusz egy főm, de nem akarom kitenni ennek a cirkusznak. Annál jobban kedvelem, mint hogy a pletykalapok elé dobjam zsákmányként.
- Már rég leszoktam… aztán most vissza. - húzom el a szám keserűen. - Rémes szokás. - vonok vállat, majd érdeklődve figyelem ahogy lehajol. Oh, ne! Ne már! Nem szedtem össze mindet? Mégis, hány szalvéta volt a zsebemben?! Amikor Laurel elolvassa, hogy mi van ráírva, szörnyen zavarba jövök. Nekem ez épp úgy idegen, mint neki. Persze, már az első évektől kezdve szoktam kis névtelen levélkéket kapni (főleg Valentin-napon) a diákoktól, de az egyáltalán nem normális, hogy felnőtt nők ilyesmiket csináljanak.
- Kukába vele! Felejtsd is el, hogy egyáltalán láttad.- egy szempillantás alatt nyúlok a papírdarabért, és magam vágom bele a kukába. Nem tudom elképzelni, hogy lehetne ez a helyzet még kínosabb.
- Csak utánad. - bólintok némiképp megkönnyebbülve, és már nyitom is az ajtót. Előre engedném, ha nem lennék tisztában azzal, hogy ilyenkor a férfiaknak illik elöl menni… még a kislányom édesanyja vert belém néhány ilyen alapvetést, mert az én családom nem igazán adott az illemre. Odabent kérek egy asztalt, és ki is húzom a széket a kolléganőnek.
- Voltál már itt? Nekem ez az egyik kedvenc helyem, a csokis keksz valami igazán bűnös élvezet, szóval bőven lesz mit lefutnod, de megéri. - nyújtom felé a rövidke ital-és étellapot. Mivel már késő van, én magam a mandulás fehércsokoládéra szavazok, ettől talán tudok majd aludni, most inkább nem kávézok ha nem muszáj.
- Mesélj előbb te! Hogyhogy ilyenkor voltál futni? Nem azt mondtad, hogy reggelente szoktál járni? - feltételezem, hogy nem valami divat hóbort miatt van futáshoz öltözve.

Ha valaki gyerekkoromban azt mondja nekem, hogy itt fogok kikotni, valoszinuleg azonnal az arcaba nevetek es csak annyit fuzok hozza, hogy az illeto megbolondult. Ugyan mit keresnek en New Yorkban, mikor minden Los Angeleshez kot?! Ott vannak a barataim es ami a legfontosabb, a csaladom. Akkoriban meg voltam gyozodve arrol, hogy mindenben tamogatnak majd a szuleim. Hogy amikor eljon az ideje, hagyjak, hogy a sajat utamat jarjam es vegig ott allnak majd az oldalamon. Ok pedig azt hittek, idovel kinovom majd ezt a tanarnosdit es vegre megjon az eszem. Nos, mint kiderult, ezt mind rosszul gondoltuk. Nekem "nem jott meg az eszem", sot.. Ok pedig finoman szolva nem engedtek, hogy szarnyaljak. Termeszetesen lazadoztam, csak feleslegesen. Hiaba ellenkeztem minden erommel, nem volt ertelme. En egyedul voltam, ok pedig ketten. Minden ugy lett, ahogy ok akartak. Mig az o arcukon szeles, buszke mosoly diszelgett, az enyemrol csak hatalmas csalodottsag volt leolvashato. Aztan megtanultam azt is, hogy semmi gond nincs azzal, ha kedvtelen az ember lanya, csak ne mutassa ki azt. Egy ideig turtem a szineszkedest, az utasitasokat, meg Mattet is igyekeztem megszokni, de nem ment. Nem adtak mas valasztast, meg kellett szoknom, surgosen. Azzal tokeletesen tisztaban vagyok, hogy Matthew sikeresen belem szeretett, de azt nem tudom, sikerult-e elfelejtenie. Azt pedig vegkepp nem, hogy draga edesapamnak mi a velemenye errol az egeszrol. Szeretett edesanyamnak pedig hianyzom egyaltalan?! Ha ezekre tudnam a valaszt, vegre talan nyugodtan elhetnem az eletemet. Nem lennenek remalmaim, nem kellene fel ev, mig megbizok egy emberben, nem lennek olyan ovatos az utcakon, mint valoszinuleg senki mas, es meg sorolhatnam, hogy mennyi elonye lenne annak, ha kideritenem, akarnak e meg tolem valamit vagy pedig reg elfelejtettek. Utobbinak elmondhatatlanul orulnek annak ellenere is, hogy ezzel lemondok az anyamrol. Amikor Matt karjaiba lokott, o is ezt tette. Hat nezd el nekem, hogy en sem tennek most maskepp, anyam.
Arrawn az, akiben teljes mertekben megbizom. Hozza meglepo modon meg fel ev sem kellett. Hamar megkedveltem es nem gondoltam, hogy maris megtalaltak volna, o pedig apam embere lenne. Az egyik legjobb baratom, akivel sok mindent megosztok, de az eletemnek azt a sotet reszet.. keptelen lennek. Fogalmam sincs, mit szolna az egeszhez, talan el sem hinne es full hulyenek nezne. Nem tudhatom, mi lenne a reakcioja.
Ahogy a szemeibe nezek, a negativ gondolataimat mintha azonnal elfujna az oszi szel. Nem kell aggodnom semmiert.
- Engem a rozsaszin erdekelne, en is kerek egyet. Nagy kar, hogy meg nem lattalak igy. - mutatok vegig rajta. - Mellesleg jol all, nekem tetszik. - vallom be. Ugyan miert tagadnam?  Nem veletlen, hogy ebben a jelmezben kell megjelennie. Pontosan tudom, hogy erre millio no bukik es bevallom, nekem is volt olyan korszakom, amikor.. hat.. minden vagyam egy ilyen rosszfiu volt. Aztan persze felnottem. Oke, oke, bevallom.. TALAN KICSIT most is szexinek tartom. DE ennyi! A lenyeg, hogy kicsit nehezemre esik most komolyan venni Arrawnt es ez latszik is rajtam. Akkor sem tudnam leplezni, ha nagyon akarnam. Ahogy igy itt all az utcan a borszerkoban.. Attol tartok, ez a kep egy eletre az agyamba egett.
- Hogy en? Szemtelen? - jatszom a haborodottat. - Soha! - teszem hozza. - Na de ha az is lennek.. a regeny fohose mit tenne velem? - kerdezem mezes mazos hangon es persze a jatekos mosolyrol sem feledkezem meg.
Es amikor azt hiszem, en lepem meg a viselkedesemmel, ra kell jonnom, hogy tevedtem. Meglepnek a szavai, de ezt igyekszem leplezni - talan sikerul is -. - Miert? A kavezoban ulunk majd egesz ejjel? - kerdezem kivancsian, mikozben a szemeit furkeszem.
- Szerintem szexi.. - mondom full nyugodt hangon, aztan leesik, hogy ezt hangosan mondtam ki, amit kisse kellemetlennek gondolok. Sokkal jobb volt, amig ezt magamban tartottam, es nagyon nem kivantam ezt megosztani vele. - Marmint biztos sok nonek bejon.. - mentem a menthetot, mikozben az utca tuloldalara nezek, a szemei helyett. - Ennyire unalmasak? - kerdezek ra gyorsan, hatha igy elfelejtodnek az elozo szavaim.
- Fiatalon egy baratnommel kiprobaltuk, de engem nem fogott meg. Percekig kohogtem tole. - idezem fel a pillanatot.
Az egyik szalvetara olyan rondan volt irva egy aprocska szoveg, hogy hiaba probalkoztam a megfejtessel, de azert meg nem akartam feladni.
- Heey! Azt meg el akartam olvasni! Az ilyesmit nem illik kidobni.. szegeny lany biztosan sokat kinlodott, hogy ezt eljuttassa hozzad. Na meg a maganyos napokon elhetnel nehany lehetoseggel. Tevedek? - huzodik szeles vigyor a kepemre. Hihetetlen, de tenyleg. En nem tudom elkepzelni, hogy valaha ilyet tegyek. Megis hogy lehet ennyire rajongani valakiert? Rossz belegondolni, hogy ezek valoszinuleg egybol Arrawn karjaiba ugrananak annak ellenere, hogy nem ismerik.
Miutan feldolgoztam a tortenteket es minden szalveta a kukaban vegezte, vegul besetalunk a kavezoba es helyet foglalunk. Mar nincs dugig az epulet, de vannak meg rajtunk kivul jo paran.
- Itt meg sosem jartam. - lepodok meg en magam is, mivel a kozelben szinte minden kavezot kipipaltam. Ugy latszik, pont ez maradt ki, de nem is baj, igy tokeletes.
- Oh, szoval gyakran jarsz ide? - foglalok helyet, majd lapozgatni kezdem az etlapot. - Ugyanazt. Ugyis egyezik az izlesunk. - mosolygok a ferfire. Tenyleg kivancsi vagyok, mennyire finom erre az a bizonyos mandulas fehercsokolade. Szinte biztos vagyok abban, hogy nem fogok csalodni.
Kerdese hallatan egy pillanatig lefagyok. - Amm.. elaludtam! Valamiert nem szolt az okosoram.. el is kene vinnem megnezetni. Nem tudom, mi tortenhetett vele, sosem fordult meg ilyen elo. -  fajdalmas pont neki hazudni. Rossz embernek erzem magam, amiert atverem, de ugyan mit mondhatnek? Az igazsagot biztosan nem.
- Neked milyen programod volt meg? Es hogy van Nina? - erdeklodok. A kislanya nagyon aranyos. Bar csak egyszer talalkoztunk, azonnal megkedveltem. Barmiben segitek Arrawnnak azert, hogy nyerjen. Minden tolem telhetot megteszek!

Kevés barátom van, sőt, talán a kevésnél is kevesebb. Néhány kolléga, néhány random ember innen vagy onnan. Edzőteremből, csoportos terápiáról, a könyvtárból, vagy innen a közeli parkból, ahol néhány sráccal szoktam kosarazni. Furcsa, de az írás kapcsán nem tartok számon egy barátot sem. Bár alapvetően barátságos és közvetlen vagyok, főleg a diákokkal, azért túl közel nem engedek magamhoz szinte senkit sem. Ez alól kivétel Laurel, vele valahogy könnyű beszélgetni, könnyű benne bízni is. Nem tudom miért, de ő valahogy annyira kedves és érdeklődő, hogy pillanatok alatt átjutott a falaimon.
Különös, hogy ezen a fárasztó estén a gondolataim nem Nina hanem az iskola, és végül is Laurel felé tekeregtek. Különös, hogy az élet néha elénk sodorja azt, amin vagy akin épp ját az eszünk. Vannak, akik hotdogot ennének, és egyszer csak szembe találják magukat egy hotdogos bódéval, én ennél szerencsétlenebb helyzetben vagyok: Laurel jön szembe a járdán. Na nem azért vagyok szerencsétlen, mert nem kedvelem, hanem mert… mert túlságosan kedvelem, és nem akartam sosem, hogy így lásson. Menő bőrdzsekiben, dohányozva. Jobb lett volna, ha csak az iskolában találkozunk vagy úgymond civilben, és nem így, de az élet nem kívánságműsor.
- Na hallod, talpig rózsaszín bőrben még én is megnéznélek! - füttyentek egyet játékosan, majd megvonom a vállam. - Köszönöm, de ez csak… vedd úgy, hogy a munkámmal jár. A másik munkámmal. A regény főhőse pedig azt hiszem roppant illetlen dolgokat tenne veled, ha szemtelenkednél. - teszem hozzá egy halvány mosoly kíséretében. Kifejezetten jól áll neki ez a szűk futónadrág, de nem teszem szóvá, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy a fenekét bámulom. Már csak azért sem, mert mostanáig csak szemből láttam, esélyem se lett volna a hátsóját stírölni. Basszus, most komolyan, ez a hülye dzseki, mintha teljesen átformálná az egész jellemem, sose gondoltam még ilyesmire. Mármint gondoltam ilyesmire, de nem ilyen nyíltan és nem akkor, amikor itt áll velem szemközt.
Hát incselkedek vele egy kicsit. Nem tudom miért, de megteszem.
- Tudnék jobb programot is, de mivel kedvellek, ezért nem mondom. - felelem, majd elnevetem magam, próbálom elvenni ennek az egész flörtölésnek vagy minek az élét. Mi nem szoktunk ilyesmit csinálni, ezért is vagyunk barátok, és ennek most nincs itt az ideje. Az életem túl zűrös, nem akarhatom bele rángatni.
- Szerintem még sosem hallottam, hogy ezt a szót használtad. - szalad széles vigyorba az arcom, majd megcsóválom a fejem, ahogy megpróbálja kimenteni magát. - Rá se ránts, csak beszippantott a rosszfiú hatás. Bárkivel megesik. - próbálom biztatni egy kicsit - Tudom ez sovány vigasz, de remélem tudod, hogy holnap a szokásos egyáltalán nem szexi kockás inget viselem majd. És, nem mellesleg, felteszem te sem leszel ennyire provokatív szűk nadrágban. - nem mintha a tudtára akartam volna adni, hogy hihetetlenül formásak a virgácsai, de ha már ő is elengedett egy nem kívánt bókot, visszafelé is jár egy.
- Csak az az unalmas bennük, hogy senki sem ismer úgy igazán. Nem is akarnak megismerni. - vonok vállat ismét. - Ha gondolod, egyszer elvihetlek valami… festményes kiállításra, hogy lásd mennyire uncsi emberek ezek igazából. - próbálom biztatni.
- Hidd el, te jártál jobban. A nikotin függőség elég frusztráló dolog. - talán több szót nem is kell erre fecsérelni, ha szerencsére nem akadt ki a dologtól túlságosan. Nem tudom miért, de fontos számomra, hogy jó véleménnyel legyen rólam.
Amikor viszont felveszi a szalvétákat és olvasgatja őket, olyan érzés tölt el mintha valaki gyomorba vágott volna. Ne már, hisz tudja, hogy milyen vagyok. Nála jobban aligha ismer bárki is az elmúlt években. Nem gondolhatja, hogy én kértem tőlük ezeket a vackokat, és sosem hívnék fel egyet sem ezek közül a lányok közül.
- Laurel, ez nem vicces…! Fogalmam sincs miért csinálják ezt velem. - próbálom elvenni tőle a szalvétákat, és elég látványosan kínosan érzem magam - Ezek a lányok teljesen nem normálisak. De komolyan! Múlt héten egy lány a bugyiját gyűrte a zsebembe. - tehetetlenül és szinte már indulatosan tárom szét a karjaim - A bugyiját! Hát csinál ilyet egy normális nő? - esküszöm, ilyesmire nem én biztatom őket. Persze, flörtölök meg minden, de én maradok a keretek közt. Nehéz egy magamfajta normális, átlagos srácnak feldolgozni ezt a fajta bugyuta rajongást. Nem is hiányzott, ha őszinte lehetek.
Amint sikerül valahogy ezt az egész szalvéta meg telefonszám dolgot feldolgozni, nagyon határozottan vágom be ezeket is a kukába. Nem érdekelnek, és sosem hívnám fel egyiket sem. Bár Nina édesanyja nem volt a feleségem (nem rajtam múlt, számtalanszor kértem meg a kezét), de hagyományos és konzervatív fazonnak tartom magam párkapcsolati téren.
- Akkor itt a kiváló alkalom. Gyere, mielőtt még megfáznál itt vagy túlságosan sokkolnád az utca népét a szemrevaló virgácsaiddal. - mosolygok rá, miközben a kávézóba kisérem, és kérek magunknak egy nyugodtabb helyen lévő asztalt. Kis szerencsével nem kötünk ki a bulvár lapok címlapján.
- Elég gyakran. Nina imádja a málna zselés fánkot amit itt lehet kapni. - mosolyodok el óvatosan, majd már egy kicsit bátrabban, amikor ugyanazt rendeli mint én. Meg is mondom a kedves pincérnőnek, hogy mit kérünk, majd már szinte a szokott hangulatomban pillantok ismét rá - Kétlem, hogy mindenben egyezne, mert akkor maga lennél Nárcisszusz és állandóan a tükörben néznéd magad. De tetszik, hogy nem aggódsz a kalóriák miatt, ez ritka tulajdonság a lányok közt. - udvarias bóknak szánom, amit még komolyan sem kell vennie. Ilyeneket gyakran kapott már tőlem, ezeknek valahogy nincs súlya, mégis kicsit könnyít rajtam, nem cipelem mindenestől a titkomat, hogy egyébként már vagy két éve tetszik nekem.
- Ha gondolod szívesen megnézem, lehet csak egy frissítés kell neki. Nálad van most? - ajánlom fel a segítségem az óra kapcsán, elvégre minek a drága szerviz, ha lehet, hogy csak ennyi a gond.
- Próbáltam berendezni a lakást, vagy legalábbis kipakolni a holmimat. - idő közben megérkeznek az italok és a sütemény is, így keverek egyet a gőzölgő fehércsokin - Kiderült, hogy szinte kétségbeejtően kevés holmim van, szóval most mehetek venni mindenféle kacatot, hogy úgy nézzen ki a lakás mintha élne is benne valaki. - szerényen mosolyodok el, nem tudok még mit kezdeni a hirtelen jött bankszámla egyenlegemmel. Részben ezt is Laurelnek köszönhetem, hiszen ő beszélt rá, hogy próbáljam kiadatni a regényem.
- Ő jól van, köszönöm. - bólintok hálásan - Délután videó telefonáltunk, a nagyanyja vett neki egy Barbie autót, azt tologatta szinte végig. Én azt sem tudtam, hogy Barbie tud autót vezetni, de Nina beavatott, és kaptam egy bő húsz perces oktatást a témában. Már szakértő vagyok! - úgy grimaszolok, mintha ez kínzás lett volna, de a mosoly a szám sarkában elárulja, hogy felőlem aztán a Jégvarázsból is énekelhetett volna, annak is örülnék. Mindegy, csak láthassam, és az értékes gondolatait megossza velem.
- Milyen az italod? Ha nem ízlik, legközelebb próbáld ki a karamellásat, az kevésbé intenzív. - kíváncsi vagyok, hogy tényleg egyezik-e ebben az ízlésünk, vagy a mandula és a fehércsoki túl sok már neki?

Neha azon gondolkodom, vajon lehet e meg normalis parkapcsolatom az eletben. Kepes leszek e annyira megbizni es megnyilni valakinek. Csak egyszer volt alkalmam megtapasztalni, milyen is az a hires rozsaszin kodfelho. Amikor nem latsz senki es semmi mast, csak azt a bizonyos szemelyt, aki elvette az eszed, akiben teljesen elvesztel. Amikor hiaba mond barki barmit, szinte meg sem hallod, mesz a sajat fejed utan. Ez persze sosem tart orokke, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy sajnos felebredtunk es mar kevesbe szines a vilagunk. Ekkor dol el az, mennyire eros a kapocs, mely a felhok felett kialakult. Ugyanannyira, mint volt? Vagy netan gyengult a szovetseg? Es ha igen, akkor mennyire?
A tortentek utan nehezemre esne valaki masra biznom magam. Valaki mas kezebe adni a szivemet es bizni abban, hogy nem sebez meg O is. Ezek mind olyan dolgok, amiket az iskolaban nem tanitanat, hanem sajat magunk kell megtapasztalnunk. Tanulnunk kell a hibainkbol es igyekeznunk, hogy ne kovessuk el ujra es ujra azokat. A kerdes csak az, hol hibaztam?! Egyesek kedveert ugy kellett volna elnem, ahogy sosem akarnek? Engem nem erdekel a luxus, a tobb emeletes haz, ahol meg a kad is aranybol van, nem beszelve a gyemant gyururol, aminek sulya szinte mar edzesben tart. Erzelmekre van szuksegem. Egy olyan emberre, akit valoban szeretni tudok. Akihez szivesen bujok oda egy hosszu nap utan. Akinek akar szivesen is fozok annak ellenere, hogy mig ide nem koltoztem, nem voltam egy konyhatunder. Mostanra azert sokat fejlodtem, hisz nem lehet gyorskajakon elni - hiaba is olyan finomak. Hmm.. talan Arrawn ismer valakit, egy normalis ferfit, akivel elmehetnek egy vacsorara. Egy probat mindenkepp megerne.
- O tenyleg? - kerdezem felvont szemoldokkel. - Na es miert? - huzodik egy mosoly az arcomra.
- Hmm.. azt kell mondanom, hogy felkeltetted az erdeklodesemet.. mik lennenek azok a roppant illetlen dolgok? - nem mintha nem tudnam, hisz olvastam a regenyt, de azt akarom, hogy O maga mondja ki. Bevallom, elvezem ezt az egeszet. Meg azt is, hogy zavarban van szegenykem. Sot, foleg azt. Ritkan latni igy, ki a fene ne elvezne ki ezt a helyemben?! Ez a helyzet szinte mar tul szep ahhoz, hogy igaz legyen.
- Ennel is jobb program? - erdeklodve lesek ra, na nem mintha ne lenne sejtesem, mire celoz. Ennek koszonhetoen ki is ul az arcomra egy mosoly, mikozben zavaromban enyhen megcsovalom a fejem. - Na es mi lenne az, Mr. Priestley? - eppen azert mondhat el barmit, mert kedvel, mert jo baratok vagyunk, ugyhogy nem gondolom ugy, hogy ez problema kene legyen, sot.. epp ellenkezoleg.
- Most is csak rosszul hallottad. - koszorulom meg a torkom. - Engem? Nem inkabb azokat a lanyokat, akik alig varjak a hivasodat? - huzodik egy ujabb mosoly a pofimra. Vajon tenyleg sosem elt egy lehetoseggel sem? Nem nezem ki belole, bar ha csak ugy zsebre vagta oket.. Ahh, nem hiszem, hogy pont egy idegen rajongoval szorakozgatna, azert ennyire mar ismerem. Valoszinuleg inkabb egy ertelmes nonel probalkozna be.. biztosan mazlista lesz, hisz nem akad minden bokorban egy ilyen megbizhato, kedves ferfi, aki meg jokepu is. Szivesen vesezgetnem magamban tovabb ezt a temat, de most nem tehetem, hisz itt allok vele szemben.
- Sok diak orulne annak, ha egy nap igy setalnal be. A lanyokkal nem is kene foglalkoznom, hisz lefogadom, hogy nem lennenek a teremben. Fontosabb dolguk lenne. - egesz pontosan a draga tanaruk figyelese. A tanarok aznap biztosan nem tudnanak orakat tartani az uriembernek koszonhetoen, aki a fel iskolat levenne a labarol. Talan meg nehany kollegat is.
- Ez? Nem is provokativ. - nezek vegig magamon. - Egy szep napon siman tarthatnek benne testnevelest. Brown biztosan orulne egy kis szabinak. - vonom meg lazan az egyik vallamat.
- Ugyan miert ne akarnanak megismerni? - ertetlenkedek egy sort. - Elfogadom a meghivast! - vagom ra szinte azonnal. Igazabol nagyon is erdekel a dolog. Miert is hagynam ki? Imadom a festmenyeket es ha meg Arrawn is velem lesz... tobbet es ennel szebbet nem is kivanhatnek.
- Igen, ezt sokszor hallottam mar.. - mosolygok a ferfire. - Az apam peldaul gyakran szivarozott. Matt pedig.. - ahogy eszbe kapok, azonnal elhallgatok. Megis hogyan ejthettem ki a nevet?! Kezdem ugy erezni, hogy ma jobb lesz, ha inkabb hallgatok. Hibat hibara halmozok, ez igy nem mehet tovabb. Ossze kell szednem magam, de surgosen. Nem ma este fogok lebukni, az biztos. Ez nem fordulhat elo.
- A lenyeg, hogy sosem zavart, ha peldaul mellettem cigiztek vagy ilyesmi.. - nem kell rosszul ereznie magat es azt sem akarom, hogy azt gondolja, zavar a fust. Sokakkal ellentetben nem vagyok annyira kenyes, hogy szinte mar felhaborodjak rajta.
- Dee, ismerd be.. azert kicsit vicces. - vigyorgok szelesen, mikozben tokeletesen meg vagyok elegedve magammal. Tudom, most kisse gyerekesnek tunhetek es talan az is vagyok, de ezt a luxust neha a felnottek is megengedhetik maguknak, nem igaz?!
- Nem tudom Te hogy vagy vele, de en kezdem ugy erezni, hogy magad alatt vagod a fat... - kap el azonnal a nevetes. - Oszinten... azt is zsebre vagtad? - probalok en komolyabb arcot vagni, de most egyszeruen nem megy. Ezek utan tenyleg sokkolni akar meg egy bugyival is? - Nem tudom, mi kovetkezik a szalvetak es a bugyik utan.. meselj meg, kerlek. - cukkolom tovabbra is. Szinte mar sorozom szegenyt, ugyhogy igyekszem leallni. - Nem... nem csinal.. - mondom meg mindig csak felig komoly arccal. A lenyeg, hogy probalkozok! Ez mar komoly haladas. - Akarod mondani, atlagos virgacsok.. - nezek fel ra.
- Viccet felreteve, en ertem, miert kapod ezeket. - setalunk be a kavezoba. - Marmint mindketten tudjuk az okat. - javitom ki magam.
- Ohh, akkor majd mindenkepp megkostolom azt is. - szinte meg is jelenik elottem a boldog kislany.  Annyira elvezte a cirkuszt. Neha nem is az atrakciot figyeltem, hanem az o mosolyat. Iszonyatosan fel tudnak tolteni az ilyen "aprosagok". Persze vele egyutt en is elveztem a cirkuszt, kicsit ott is elobujt a gyerek enem, ami ritkan mutatkozik amugy, aminek ugye megvannak az okai. Gyakran csodalkozok azon, hogy egyaltalan meg mosolyra tud huzodni a szam. Am eldontottem, hogy mindenkepp megprobalom. Boldognak kell lennem.
- Ugyan mar.. - lesek egyenesen a szemeibe. - Elfogult vagy. - ejtem ki a szavakat ragyogo szemekkel. - De azert koszonom. Hidd el, az ilyen ferfiak is kihaloban vannak. - na nem mintha hajkurasznam oket, de sok ismerosom panaszkodik.
- Persze.. - csatolom ki az oram szijat, mikozben masrol beszelek. Csak egyszeruen atnyujtom neki, amikor megkapjuk a forro csokit. Ekkor ugrik be, hogy mivel ez egy okosora, sok mindent mutat. Peldaul azt is, hogy ejjel harom utan egyaltalan nem aludtam. - De nem is olyan fontos.. Ugyis gondolkoztam mar azon, hogy veszek egy ujat! - legyintek lazan, hatha ezek utan mar nem erdekli es visszaadja. Ne vedd eszre, ne vedd eszre!
- Nehany holmi nekem sem artana.. - celzok ezzel arra, hogy nekem is vasarolnom kene ezt-azt. Akar egyutt is mehetnenk, de persze megertem, ha mondjuk O nem lenne oda az otletert, elvegre nekem a noi osztalyra is mennem kene.
- Nem tudtad? Szegyellje magat, Mr. P! - mosolyodok el. - Orulj neki, ezek az infok meg jol johetnek! - tudom, milyen nagy orom neki az, mikor beszelhetnek es lathatja Ninat. - Bar mindenkinek ilyen edesapja lenne.. - ezzel be is fogom a szamat es inkabb iszok egy kortyot a hires forrocsokibol, ezt kovetoen elismeroen bolintok. - Ez tenyleg mennyei! -  mar csak azt nem ertem, hogy a fenebe nem latogattam meg el ide. - Miert nem probaljuk majd ki mondjuk egyutt? - kerdezem egy baratsagos mosoly tarsasagaban. Azert egyedul eleg maganyos lennek. Akkor mar inkabb elvitelre kernem..
- Akar egy ismerost is hivhatnal. - dobok be egy finom celzast. - Tobben is beulhetnenk.. mit szolsz? - nyelek egyet, mikozben az ismeros szemparban gyonyorkodok. Termeszetesen en is hivhatok valakit.

Kellemes meglepetés egy ilyen érzelmileg megterhelő nap után egy olyan arcot látni, akinek szívből tudok örülni. Laurel valahogy mindig mosolyra fakaszt, már a puszta látványával is. Alyx volt rám ilyen hatással, de már természetesen Nina is, olyanok ők mint a csípős tavaszi reggeleken előbújó első melengető napsugarak. Persze Laurel még nem áll hozzám ennyire közel, de el tudnám képzelni, hogy reggelente az ő arca lehetne az első amit lássak… de már megint elkalandoztak a gondolataim, pedig úgy látom a lány ma is humoros kedvében van. És kóstolgat is, nem mellesleg, ami tőle egy kicsit szokatlan, de nagyon is tetszik.
- Mert annyira nem illene hozzád. - mosolygok rá kedvesen, de őszintén. Akinek ilyen napsugár mosolya van, nem nézne ki jól talpig bőrben, bár ki tudja, lehet, hogy ebben tévedek.
- Majd inkább megírom, és holnap reggel az asztalodon fog várni. - még a fejem is oldalra biccentem, és úgy mérem végig, hogy kerítsek némi ihletet. Az írott szavakban jobban otthonosan érzem magam, valószínűleg, ha megírnám a dolgot, ki is mondanék és magamban is tartanék dolgokat. Talán ez a legjobb megoldás, ha nem akarom, hogy egy perverz és tolakodó pasinak tartson aki egy a sok közül.
- Számos jobb programot el tudok képzelni veled, például megtervezhetnénk a következő osztálykirándulást is. - felelem úgy, mintha már eredetileg is ez lett volna az első gondolatom. Talán sikerül magam felett visszaszerezni a kontrollt, hogy ne kerüljünk még kínosabb helyzetbe. Mert bár jóban vagyunk, és szoktuk ugratni egymást, de ez már azon túlmutat, ez már konkrétan flörtölés amivel úgy érzem kockázatot vállalok.
- Tökéletesen hallottam, ezzel a fülemmel.- mutatok a bal fülemre, és közelebb hajolok hozzá. Aztán megcsóválom a fejem. A lányok, meg a hülye szalvéták… nem mondom, hogy nem gondoltam még rá, hogy valamelyiket elvigyem egy szállodába, ha már annyira A. J. Priestley-re fáj a foguk, de sosem tettem meg. Nem is fogom, nem lenne helyes.
- Ne is mondd, éppen mielőtt a suliba jöttél, rávették a tanárokat is, hogy öltözzünk be a Halloween bulira és már akkor se tudtam őket levakarni magamról őket. - nevetek fel röviden. - Gondoltad volna, hogy a gimis lányok buknak IV. Edwardra? - nem tagadom, hogy az egyik kedvenc korszakom a rózsák háborúja, és York Edward kifejezetten izgalmas személyiség, ha jobban belemegyünk a témába. Jut is eszembe, lehet, hogy inkább történelmi témájú lesz a harmadik könyvem? A másodikon még dolgozom, de remélem egy harmadik kiadására is lesz lehetőségem, elvégre az első nem volt nagy bukás, ha a másodikkal sem fürdök be, talán elmondhatom, hogy biztos a kiadás.
- Brown lassan nyugdíjba mehetne, és valószínűleg a diákok is lelkesebben járnának tesiórára, ha te tartanád. - mosolygok rá biztatóan. Szerintem remekül csinálja a dolgát, és alig várom, hogy jövőre ő is kapjon egy osztályt, mármint állandó jelleggel, osztályfőnökként. De addig is szívesen venném, ha az én osztályomnál segítene be, jól jönne egy ilyen fiatal és dinamikus partner a szervezésben.
- Mert ők csak az íróval foglalkoznak, a tanár már nem olyan izgalmas számukra. - világosítom fel kissé csalódottan. Ez van, “civilben” már nem is vagyok annyira érdekes személy. - Akkor ha legközelebb valami művészeti jellegű meghívót kapok, majd jelzem, hogy plusz egy fővel érkezem. De készülj fel, már a bejáratnál vagy ezer fotó készülne rólad. - idegesítő, de nem véletlenül járok egyedül ezekre a helyekre, már így is kíváncsiskodnak a barátnőm iránt, hát még ha egy ilyen csinos fiatal hölggyel jelennék meg valahol.
Az ember megérzi, ha a másik olyasmit mondott ki, amit nem akart volna. Eddig sosem mesélt sem a szüleiről, se erről a Matt nevű figuráról. Gondolom, közel állt hozzá, de úgy teszek mintha nem is hallottam volna, hiszen nem szoktam faggatni. Majd elmondja, ha akarja.
- Megnyugtató, hogy ismersz néhány bagóst és nem utálod őket. - zárom rövidre a lány számára nyilvánvalóan kínos témát. Majd egyszer remélem megnyílik annyira, hogy elmondja ami most félbemaradt.
- Ha nem velem történne, lehet én is viccesnek tartanám, de így inkább nem. - morgom az orrom alá. Elképesztően tolakodóak a rajongóim, főleg a nők. Így, hogy egyedülálló vagyok, mindegyik kihívásnak tekint, és feltett szándékuk, hogy strigulák legyenek az ágytámlámon. Ettől meg én érzem úgy, mintha csak egy strigulának akarnának ők engem. Nekem ez nem megy.
- Dehogy vágtam zsebre, otthon vettem csak észre, hogy nem csak egy szokásos szalvétával leptek meg. - döbbenetesen pirinyók már manapság ezek a bugyik, szó szerint mintha hajgumiból fércelték volna össze őket. Nem is akarok rá gondolni. Inkább nem. - Nem tudom mi következik a bugyik után, őszintén mondom. - mosolyodok el halványan - Alyx mindig… tele volt meglepetéssel és izgalommal, de elképzelésem sincs, hogy valaki meddig menne el, ha még csak nem is járunk. - meséltem már neki Nina édesanyjáról, arról nyilván nem, hogy milyen volt vele az ágyban. Nem is tartozik másra, csak kettőnkre, de szerintem a lányunk léte épp elég bizonyíték rá, hogy nem éltünk önmegtartóztató életet.
- Pazar virgácsok, Miss Davis. - javítom ki egy kedves mosollyal az arcomon, majd érdeklődve fordulok felé. - Mi az elméleted, miért kapom őket? - érdekelne egy nő véleménye a témában, hátha tudna rajtam segíteni.
- A füled hegyéig porcukros leszel. - jegyzem meg nevetve, miközben leadom a rendelést, és alaposan megkönnyebbülve nézek végig rajta. Örülök neki, hogy az estét így zárhatom, jobb érzés vele ülni itt a kávézóban mint a galériában a sok idegennel, vagy otthon egyedül.
- Nekem tetszik, és kifejezetten élvezem, hogy ebédkor lehet veled felezni egy sütit. - nyugtatom meg, mert tényleg sosem szerettem azokat a lányokat, akik csak salátaleveleken és a reggeli harmatcseppeken élnek.
- Lássuk. - kezdem el nézegetni az órát, hogy mi lehet vele a gond. Egyelőre semmi komoly, legalábbis első pillantásra, de talán tényleg nem ártana neki egy frissítés. Laurelnek pedig némi alvás. Óvatosan, inkább aggódva kérdezem meg tőle - Minden rendben Laurel? Vagy csak ideges vagy az értékelés miatt? - a napokban esedékes, hogy mint minden évben megkapjuk az értékelésünket a suliban, ki hogy tanít, ki hogyan teljesít. Mert bizony minket is nagyító alá vesznek és úgymond osztályoznak, nem csak a diákokat.
- Akkor már tudom, hogy legközelebb kitől kérjek tanácsot. Nincs érzékem a vázákhoz és terítőkhöz. - jövök kissé zavarba. Jól jönne egy kis segítség, de nincs pofám ilyesmit kérni tőle. Nem tudom, hogy ennyire jóban vagyunk-e. Pedig Nina szobáját tényleg nem hiszem, hogy egyedül be tudom rendezni.
- Ezek jól jönnek majd, igen. Nemsokára itt a szülinapja, adott pár ötletet a tortához. - nem tudom, hogy néhány órába belefér-e egy szülinapi zsúr, és a nagyanyja úgyis nagyobbat meg szebbet tart majd, de tortája és ajándék biztosan lesz! - Óh, Laurel… bár mindenkinek jobb lenne mint én. - csóválom meg a fejem. Hisz én együtt sem élek a lányommal, így nem hiszem, hogy teljesértékűen jó apának számítanék. Akkor sem, ha abban a néhány órában mikor vele vagyok, mindent megteszek érte, hogy boldog legyen. Igazából nem csak olyankor amikor vele vagyok, hanem mindig.
- Én mondtam! - kortyolok én is egyet az italból, de majdnem félre is nyelem. - Persze, részemről benne vagyok. - mit mondhatnék? Egy dolog, hogy most véletlenül összefutottunk, de ha előre megbeszéljük, az nem olyan mint egy randi?
- Valóban, ez… ez jó ötlet. - én hülye barom. Laurel nem randizni akar hanem valami bizarr négyes randit? Vagy páros vakrandit, vagy mit? Nem igazán tudom mire élni, ahogy azt sem, hogy tulajdonképpen milyen ismerőst hívhatnék. Egyáltalán, férfit vagy nőt?! - Azt hiszem talán lenne egy srác a kiadónál, ő készíti a legtöbb borítót, amolyan művészlélek. Ha gondolod, elhívhatom őt is. Mármint ha szeretnéd. - álmomban sem gondoltam, hogy majd pont én akarjam őt összehozni valakivel. Ha keresztre feszítene se hoznék magammal egy férfit, hogy megismerkedjenek és közvetlen közelről nézzem végig ahogy boldogan élnek míg meg nem halnak. Önző vagyok, de még ha azt is mondom, hogy szerveznék neki egy randit, hazudnék.
- Nemsokára lesz egy újabb tárgyalás Nina ügyében. - bököm ki végül, hogy min jár az eszem - Nem tudom, hogyan alakul, de utána esetleg megihatnánk valamit ketten. Egy forrócsokit vagy pezsgőt, az ítélettől függően. - vetem fel a dolgot, hiszen így lesz ideje gondolkodni is rajta, elvégre csak hónapok múlva lesz esedékes a dolog, másrészt talán így nem akarja majd, hogy épp én szervezzek neki randit valaki mással. Tetszik nekem, nem tehetek róla.

Ritkan tudom ennyire elengedni magam. Ilyenkor mintha csak a regi, gondtalan es naiv Laurel lehetnek. Arrawn kepes elszakitani a  fajo multamtol - meg ha csak nehany ora erejeig is -. Talan ez az egyik ok a sok kozul, amiert szeretek a kozeleben lenni. Mindig megnyugtat a kozelsege.. de vajon akkor is mellettem maradna, ha betekintest nyerhetne a szinfalak moge? Erre valoszinuleg sosem kapok valaszt, ugyhogy most kar is ezen agyalnom.
- Mi illene hozzam? - kerdezem, ha mar a borszerkotol megfosztana, na nem mintha annyira bannam.
- Naa, ezt nem teheted velem. Tenyleg varnom kell reggelig? - vagok kisse szomoru arcot. Olykor meg en is tudok turelmetlen lenni - ugy fel evente egyszer. A sok gyerek kozott azert megedzodik az ember lanya. Akinek nincs turelme hozzajuk, inkabb ne is probalkozzon ezzel a szakmaval, mert nem minden lurko egy angyal, sot.. boven akadnak ott rosszassagok, akiknek mintha csak az lenne a hobbijuk, hogy kora reggel kihozzanak a sodrodbol. A rossz hir az, hogy en mar immunis vagyok.
- Hat van neked szived? - ekkor mar akaratlanul is apro mosolyra huzodik a szam. Amikor vegigmer, legszivesebben feltennek egy kerdest, de inkabb nem teszem. Meg a vegen felreertene, azt pedig nagyon nem szeretnem.
- Igazad van.. Mi lenne, ha ezuttal kivetelesen egy ket napos kirandulasra vinnenk oket valamelyik hetvegen? - az biztos, hogy nem lenne konnyu, es hogy ki is faradnek a vegere, miutan annyi gyerekre figyeltunk, de ha nekik tetszene, hat nekem is. - Mit gondolsz? Elbirnank veluk? - igy, hogy mostansag ugye sok ideje megy el a dedikalasokra, es persze ott van Nina is, na meg a "kedves" nagyi. Ahogy mindenkinek, ugy neki is szuksege van egy kis szabadidore. A legkevesbe sem szeretnem kimeriteni. Egyaltalan nem tudnam hibaztatni, ha meg az egy napos is sok lenne neki. Mint tudja, en barmiben benne vagyok es tamogatom, amiben csak tudom es amiben csak kell.
- Rosszul! - bar tartom a szemkontaktust, be kell vallanom, nem konnyu. Legszivesebben zavaromban mashova neznek. Ez mar csak azert is elonyos lenne, hogy ne lassa az enyhen kipirosodott arcomat.
- Pont errol sikerult lemaradnom?? Megis hogy lehetek ennyire peches?! - persze neki, es a tobbi kolleganak is orultem volna, de a gyerekek.. na azokra a reakciokra lettem volna igazan kivancsi.
- Hat hogyne.. Edwardra.. - bologatok egy szeles vigyor tarsasagaban. - Hidd el, annak semmi koze nem volt az angol kiralyhoz. - ebben szaz szazalekig biztos vagyok. - Talan kerhetnek valamelyik diakomtol egy kepet, biztosan keszult rolad nehany. - teszem hozza, mikozben a szemeit furkeszem. Na persze nem csak a kulseje miatt szeretik ennyire, hanem azert is, mert jo tanar. Olyan, aki tenyleg foglalkozik a diakokkal es nem csak a penz erdekli.
- Annak ellenere, hogy oreg es turelmetlen, illetve egyaltalan nem erdeklik mar a diakjai, meg mindig keptelen elhagyni minket es egyszeruen csak kisetalni az ajton. Vegleg. - csovalom meg a fejem, mivel ezt abszolut helytelennek tartom. - Kedves alak, de ez nem eleg. - sosem volt egy rossz szava sem, en nem panaszkodhatok, de az orainak semmi ertelme. - Egy ilyen laza tanar utan, engem lehet nem dijaznanak a diakok. - mert hat en aztan alaposan megmozgatnam oket. Termeszetesen csak szep fokozatosan haladnank, de ott dolgozniuk kene es nem csak ucsorognenk egymast nezve, mint gondolom eddig. Legyunk oszintek, Brown modszere sokkal konnyebb, igy hat sokkal tetszetosebb is a gyerekek szamara.
- Csak ok veszitenek. Nem is keveset. - mosolyodom el kedvesen. Nekem mindket arca tetszik es nem tudom, mihez kezdenek, ha O nem lenne. Nincs meg egy ember ebben a varosban, akiben ennyire megbiznek es azt hiszem, nem is lesz. Nem is tudja, milyen fontos szamomra.
- Rendben. - bolintok ra, de aztan folytatja mondandojat. - Hogy foto? - kerdezem zavartan. Kissebb ijedtseg fut at rajtam es fogalmam sincs, ezuttal mennyire sikerult lepleznem ezt. - Nem vagyok oda a kepekert... - mondom komoly arccal. Minden erommel azon vagyok, hogy mosolyt eroltessek az arcomra, de egyszeruen nem megy. Most nem. Ha barhol megjelennenek azok a kepek, gyerekjatek lenne ram talalni, az pedig a vesztemet jelentene. Minden, amit eddig tettem, felesleges lenne es mindent elveszitenek. Mindenkit, aki szamomra fontossa valt. Ezt nem engedem, viszont egy biztos: nem kernek az engedelyemet.
- Megnyugtato.. - fuzom hozza kinomban. Ekkor mar sikerul egy fajdalmas, enyhe mosolyt az arcomra varazsolni. Probalom kiverni ezt az egeszet a fejembol es ismet csak Arrawnra koncentralni.
Ez pontosan akkor sikerul, mikor visszaterunk a szalveta temara. Az lassan mar semmiseg es meg sem lep, de amikor a bugyi is szoba kerul, jot szorakozok az egeszen. - Tehat megiscsak zsebre vagtad valamelyik kedvesnek a bugyijat. - tartom vissza a nevetesemet. - Az egy dolog, hogy allitasod szerint utana az is a kukaban landolt.... - tudnek meg szurkalodni, de ma este eleg volt ennyi. Biztos vagyok benne, hogy lesz meg ra alkalmam, ahogy o is megteheti, ha fogast talal rajtam.
Amint meghallom azt a bizonyos nevet, lemosodik arcomrol minden mosoly, boldogsag, csak egyutterzes ul ki ra. - Attol tartok, eleg messze. - es valoszinuleg nem csak a tinedzserekrol beszelunk, hanem felnott, erett nokrol is, akiknek mar lehetne egy kis eszuk.
- Mert nem csak a foszereplo vonzo.. - mondom a szemeibe nezve, miutan mindketten leultunk. A gyerekek sem csak az Edward jelmez miatt imadtak annyira.
- Engem aztan nem zavar! - nevetem el magam, amint elkepzeltem, hogyan is mutatnek porcukrosan. - Masok napjat lehet feldobnam a latvanyommal. - nagy az esely arra, hogy nem csak en szorakoznek magamon, hanem mas is csatlakozna.
- Ez esetben akar jo szokasunkka is valhatna. - mivel koztudottan en is elvezem a tarsasagat, igy szivesen bunoznek vele.
- Persze, minden. - mosolygok a ferfire. - Oh, igen.. olykor eszembe jut, es akaratlanul is hatalmaba kerit a feszultseg. - bolintok, aztan inkabb kortyolok egyet a finomsagbol.
- Arrawn, eddig is kerhettel volna! - nezek ra ragyogo szemekkel. - Plusz ha mar barbie, akkor szeretnem tudatni veled, hogy veletlenul akad egy cukrasz, illetve profi tortakeszito ismerosom. Kedves no, a fitness teremben ismertem meg. Biztos vagyok benne, hogy szivesen segitene nekunk. - szegenynek ilyen szakma mellett szinte muszaj sportolnia. En valoszinuleg mar szaz kilo felett jarnek. Ez van, nem birnam visszafogni magam, raadasul minden idomet elvenne az eves, igy hat fel percem sem jutna az edzesre.
- Letezik egyaltalan jobb nalad? - nezzunk csak az en apamra.. anyamra.. es a tobbi rokonomra.
- Orulok, hogy tetszik az otlet. Azt hittem, nem orulsz majd neki, de ugy latszik, tevedtem. - mosolygok ra. - Persze. Szivesen megismernem. - kozben eltoprengek.. ki is lenne a megfelelo Arrawn szamara.. - Van egy kizomba oktato, okos es szorakoztato no, aki raadasul korombeli. Mit szolsz hozza? - varom izgatottan a valaszat.
- Azt sem fogjuk kihagyni! - tiszta szivbol kivanom, hogy megnyerje, es ha igy lesz, mindenkepp meg kell unnepelnunk. Egy biztos: megadjuk majd a modjat.

- Miért, azt gondolod, hogy olyan rövid idő lenne megírni a dolgot? - felelem incselkedve, majd a kérdésére csak hátra vetem a fejem, és felnevetek. Mindig meg tud nevettetni. Persze, hogy van szívem, momentán darabokban, és az ex anyósom polkát táncol rajta, de azért még van. Már csak az a kérdés, hogy mennyire lehetek vele őszinte, ha csak játék és írás az egész? Attól tartok, azért még így is vannak dolgok, amiket jobb ha magamban tartok.
- Én nem bánnám. Már többször is mondtam Johnsonnak, hogy elvihetnénk őket valahová vidékre, de… áh, vén vaskalapos. - legyintek. Miféle biológia tanár aki nem akar elmenni egy jó kis sátrazásra a diákokkal? Számos csata helyszínéhez el tudtunk volna túrázni, miközben a természetben is lettek volna dolgok amikkel szélesedik a tudásuk, de ha valaki már attól szédül ha kétszáz méteren nem lát betont, azzal nem tudok mit kezdeni. - Az én osztályommal? Simán elbírnánk velük, rendes kölykök. - bólintok. Azt hiszem tanítja is őket, tudja, hogy alapvetően nincs velük gond. Volt már olyan stiklijük amit elsikáltam, így aztán kéz kezet mos alapon ők sem égetnek a kollégák előtt azzal, hogy neveletlenek lennének az órákon.
- Hajjaj, Tanárnő, kérem. - sóhajtok jó nagy megjátszással miközben a mosoly a szám szélén bujkál. - A diákoknak is ezt tanítod, hogy hazudjanak? - cukkolom egy kissé, majd inkább megrázom a fejem és legyintek. “Fátylat rá”, semmi olyat nem mondott amit nem hallottam volna ma este már mástól is. Megint más kérdés, hogy tőle jól is esett ezt hallani.
- Ne aggódj, ha jól hallottam a sutyorgást megint valami hasonlót terveznek. - aztán ahogy folytatja, már fagy is az arcomra a mosoly. Ó, a fenébe, biztosan akad valahol fotó róla… remélem nem akarja tényleg látni.
- Van néhány dinoszaurusz a tanári karban, ezt nem vitatom. - bólintok nagy egyetértésben. Van néhány fiatal is, de ők vagy elmennek máshová vagy idomulnak a környezethez. Csak kevesen maradnak lelkesek és lendületesek mint Laurel. - Szerintem imádnának. - persze eleinte lenne nyafogás, de végül beadnák a derekukat. Egyébként sosem értettem, hogy miért nem ment testnevelés tanárnak, megvan hozzá az erőnléte is, és a határozottsága is.
Szívesen mondanék valamit a kedves szavaira, de csak egy mosolyra futja. Már többször tettem fel neki a költői kérdést, hogy miért szingli még mindig, mert egyszerűen fel nem foghatom. Aki ennyire kedves és megértő, kizárt, hogy ne találna mind a tíz ujjára egy tucat pasit. Más körülmények közt meglehet én is az egyik ujjáról lógnék. Mondjuk más körülmények közt inkább mégsem, mert magam is boldog házas lennék, de ebbe most ne menjünk bele.
- Fotók, igen. - bosszankodva húzom el a szám, majd együttérzőm pillantok rá - Én sem rajongok értük. Tudod mit, inkább majd… kitalálok valamit, de ígérem ha egyszer lesz valami neked való, becsempészlek. - mielőtt még félreértené, illene némi magyarázattal is szolgálnom - Nem szeretném, ha rád szállnának ezek a piócák, mert félreértettek valamit. - eszemben sincs kitenni ennek a hiszinek még Laurelt is, épp elég nekem, hogy időről időre az én magánéletemen csámcsognak.
- Ha tudtam volna, hogy mit tuszkol a zsebembe, én se álltam volna olyan higgadtan. - az ellenségemnek sem kívánom, hogy amikor megy a tisztítóba a ruháiért, az pultnál álldogáló kislány árva őzgida szemeket meresszen rá és egy külön kis tasakban nyújtsa át a tisztára mosott bugyit ami a nadrág zsebében maradt. Brr!
Amikor szóba kerül Alyx, látom az arcán, hogy megváltozott. Ezért és sok más dolog miatt gondolom azt, hogy bármennyire is kedvelem és vonzódok hozzá, ez a dolog nem kölcsönös. Eltelt majdnem öt év, néha már szinte azt érzem, hogy készen állok a randizásra a tökéletes nővel, de az a bizonyos hölgy nem igazán érdeklődik irántam a jelek szerint. Pech a köbön.
- Te elfogult vagy Laurel, ez így nem ér. - túrok a hajamba csalódottan. Furcsa ez, hogy azt mondja vonzónak tart közben meg… szerintem ha mi lennénk az utolsó pár a földön, velünk halna ki az emberiség. Nem mondom, az elmúlt hónapokban néha tettem pár ártatlan megjegyzést, amit ha akart félreérthetett volna (vagyis úgy érthette volna aminek szántam), de nem így történt. Tényleg csak barátok vagyunk, ami elkeserítő. Pláne annak fényében, hogy ő mennyire csinos és kedves.
- Az enyémet biztosan feldobnád. Rendeljek neked egyet? - már emelem is a karom, hogy jelezzem a pincérnőnek, hogy kiegészítjük a rendelést, ha nem állít meg.
- Nem tudom, hogy neked a szerda mennyire szokott rossz nap lenni, de mondjuk szerdánként nekem biztos, hogy jól esne egy fél sütemény. - jegyzem meg nagy egyetértésben, vezessük be rendszerként, hogy hetente legalább egyszer felezünk. Legalább neki is és nekem is kevesebbet kell utána ledolgozni a konditeremben, ha nem egy egészet falunk be.
- Fölösleges emiatt aggódnod, remekül csinálod! - próbálom biztatni, és a kezem nyújtom felé, majd ha elfogadja akkor röviden, barátian megszorítom - Jövőre biztosan kapsz te is osztályt, meglásd. Onnantól kezdve aztán a szabadidőnek is búcsút mondhatsz, az első év valami katasztrófa egy új osztállyal. - próbálok egy kis lelket önteni belé. Persze, azért nem babra megy a játék, de nincs értelme annak sem, hogy kikészül itt teljesen a hülye értékelés miatt. Egymást értékeljük, véletlenszerűen kiválasztva három-három kolléga is véleményt ír, és szerencséjére én vagyok az első titkos bírálója, így legalább egy kitűnő értékelése biztosan lesz. De ezt sajnos nem mondhatom el neki, mert az értékelés “anonim”.
- Ez nagyon jól hangzik! Nina imádja a lilát, de sehol sem találok lila ruhás lovaglós Barbie-t, nagyszerű lenne, ha legalább a tortája lila lehetne. - nem akkora titok, hogy a lányom imádja a lovakat, ezért néha még a Central Parkba is elviszem, és felülök vele egy lovaskocsira. Kerül amibe kerül, egyelőre még kicsinek érzem a lovagláshoz, és bár önző dolog, de nem szívesen áldoznám be az egy szem délutánunkat arra, hogy elvigyem lovagló órára. Majd ha nagyobb lesz, és már több időt tölthetünk együtt.
- Létezik hát! Nekem például jobb volt. - bólintok. Nem mesélek túl gyakran a szüleimről, de szép emlékeim vannak a gyerekkoromból. Merő irónia, hogy akkor romlott meg köztünk a kapcsolat, amikor az egyetemen tanár szakra mentem, és nem üzleti tanulmányokat folytattam mint az apám. Könyvelő, el sem tudja képzelni, hogy a betűk is érnek valamit és nem csak a számok. Egyáltalán nem értették meg az én úgymond művész lelkemet, hogy nekem nem számít a pénz. Illetve nem számított, amíg nem lett egy gyerekem akiről szeretnék méltóan gondoskodni.
- De, örülök. Persze. - bólintok, majd az italomba temetkezek. Jobb lett volna ha nem akarja, hogy hozzunk másokat is, de a koldus csak ne válogasson. Tényleg szívtelen dög vagyok, mert bár ajánlottam neki a kiadótól azt a grafikus srácot, de tényleg eszemben sincs magammal hozni. - Klassz, akkor majd beszélek vele. - újabb hazugság, de ha már egyszer elkezdtem, minek is abbahagyni? Nem és nem, akkor se fogok neki randit szervezni, ahhoz túl kedves nekem. - Jól hangzik. Már alig várom!- épp csak udvariasságból szalad át az arcomon egy kóbor mosoly, majd inkább egy hatalmas falat csokis süteménnyel próbálom csillapítani a fájdalmat. Mégis mennyire lehetek peches? Most komolyan, ennyire?!
- Bevasalom rajtad. - nem fogom elfelejteni, hogy könnyelműen beleegyezett egy újabb italozásba kettecskén. Mégis, ettől az iménti párbeszédtől egy kicsit alábbhagy a lelkesedésem, és vagy egy percig némán eszem a süteményemet.
Semmi sem jön össze. Se a lányom nincs velem, se Alyx, de még csak az sem, akivel úgy érzem végre ennyi év után meg merném próbálni. Persze, hogy félek tőle, hogy megint összetörnek. A randizásban mindig benne van, hogy az ember sérülni fog, épp ezért se vágnék bele akárkivel. De úgy tűnik ennek az égi tüneménynek más tervei vannak, ideje elengednem.
- Már csak egy dolgot nem értek, Miss Davis. - emelem rá már jóval vidámabban a tekintetem - Ki az a Matt, akir az előbb olyan felelőtlenül megemlítettél, de még sosem hallottam róla? - kíváncsi vagyok rá, mert ez az első információ morzsa amit ebben a témában említett. Csak nem a vőlegénye vagy ilyesmi?

- Miert? Nem lenne az? Vagy talan ez lesz az ujabb konyve, kedves A. J. Priestley? - nezek ra egy jatekos mosoly kisereteben. Tagadni sem tudnam, milyen jol erzem magam a tarsasagaban, ez egyszeruen csak ordit rolam. Mikor elszoktem, remelni sem mertem, hogy itt majd ilyen baratra es egyben kollegara is lelek, de nagy mazlimra igy lett. Meg a vegen kiderul, hogy apam szivesseget tett nekem azzal az uzlettel, melynek koszonhetoen New Yorkban kotottem ki. Talan irnom kene nekik egy koszonolevelet.
- Ahh, ahogy Johnsont ismerem, kar is volt neki megemlitened.. - csovalom meg a fejem. - O semmilyen buliban nincs benne. Ahogy masok is mondtak, eleg regimodi szegeny. Haladnia kene a korral.. - vonom meg lazan az egyik vallamat. - Vele nincs mit tennunk. - talan konyorogjunk, hogy gondolja meg magat? Azt mar biztosan nem. Fogalmam sincs, hogyan lehetne meggyozni afelol, hogy ez igenis hasznos lehet, de ha nagyon nem akar jonni, hat maradjon az iskola falai kozott.
Amikor az osztalyarol esik szo, mosolyogva bologatni kezdek. - Foldre szallt angyalok! Foleg az a szoke fiu.. Mi is a neve.. - vagok toprengo kepet. - Oh igen, Marcus. Aztan ott van a parja, a cuki, magas, barna haju David. Roluk megfeledkeztel? - vigyorgok. Oke, persze veluk sincs nagyobb baj, de ha valami tortenik az osztalyban, biztosak lehetunk abban, hogy benne van a kezuk, de hat mindegyik osztalyba kell legalabb egy-ket ilyen diak. Nelkuluk tul unalmasan telnenek a napjaim/napjaink. Nem hibaztathatom oket, hisz meg fiatalok. Amig nem kovetnek el semmi sulyosat, addig.. elvezzek ki a szep, gondtalan eveiket. Kesobb aztan ugyis ossze kell majd kapniuk magukat. Emlekszem, annak idejen mennyire szerettem volna felnott lenni, akinek aztan senki sem dirigalhat majd. Almok, edes almok.
Bosszusan nezek ra, aztan csak elmosolyodok. - Hogy en?? En csak fullentettem, Te viszont nem akarmilyen szalvetakat vagsz zsebre, es mikor veletlenul rajtakaplak, nemes egyszeruseggel csak letagadod! Na ez az, ami nem szep dolog, Mr. P. - mosolygok elegedetten, kihuzva magam. Miert nem felejtettem mar reg el azokat a neveket es telefonszamokat, amiket maganal hordott? Nyugodtan hivja csak fel Belle-t, ha ugy tartja kedve. Az O dolga, nem tartozik ram, hogy kivel, mikor, mit csinal. Csak tul sokat stresszelek mostansag. Biztosan emiatt van! Jezusom, meg a no nevere is emlekszek.. ennel lejebb mar nem sullyedhetek.
- Es ezuttal kinek a borebe bujnal? - vigyorgok ra, mikor lefagy arcarol a mosoly. - Na mi az? Talan tartasz valamitol? - szelesedik a mosolyosom. - Egyre jobban varom a holnapot. Mintha csak szulinapom lenne. Reggel egy level fogad majd az asztalomon, kesobb pedig lesz alkalmam meglesni nehany kepet. Rolad. - lesek egyenesen a szemeibe. - Hat lehetne szebb napom? - oszinten? Ketlem.
- Nos.. a lenyeg vegul is az, hogy akadnak meg jo tanarok, nem haltunk ki es az iskolank nem is zar be. - kell ennel tobb? Ennyi szamunkra pont eleg. Marmint nekem, mert van egy olyan erzesem, hogy Arrawnal mar nem sokaig leszunk kollegak, amit iszonyatosan sajnalok.. Hianyozni fog onnan.
- Nem is tudom.. - gondolkodok el a szavain. Vegul is van benne valami, de ki tudja, mennyi ido kellene a diakoknak, mig vegul megszoknanak? Na meg hazudnek, ha azt mondanam, nekem konnyen menne olyan diakokat tanitani/edzeni, akik a nullarol indulnak. A testnevelest sokan nem tartjak tul fontos tantargynak, pedig nagyon is az. Lenne mit dolgoznom, az biztos. Viszont ez eddig sosem okozott problemat.
- I..Igen, annak jobban orulnek.. - igyekszem kozben nem lefagyni, es probalok arcomra eroltetni egy halvany mosolyt. - Pontosan.. Meg a vegen felreertenek a helyzetet. - bologatok. - Nem en akarok az a no lenni, aki milliok szivet tori darabokra, amiert A. J. Priestley mar nem egyedulallo. - probalok megfeledkezni kozben arrol, hogy mik tortenhetnek, ha....
- Kar is magyarazkodnod.. - csovalom lassan meg a fejem, aztan felnezve ra, elmosolyodok. Tenyleg kivancsi vagyok, vajon mivel lepik meg legkozelebb. A szalveta mar semmiseg, bugyi is kipipalva, johet valami ujdonsag, de nyilvan nem nekem meseli majd el.
Alyx biztosan csodalatos no volt, akinek senki sem erhet a nyomaba. Ketlem, hogy barki is atvehetne a helyet. Meg ha Arrawn keszen is allna az ismerkedesre, ott van a kis Nina, aki nem tudom, el tudna e fogadni mas not..
- Dehogy vagyok elfogult. Hidd el, tudom mit beszelek. Bizz bennem. - mosolygok ra kedvesen. Mar hogy is lehetnek, ha a nok ennyire odaig vannak erte? Nem is ertem, miert nem hisz nekem, elvegre minden bizonyitek arra utal, hogy vonzonak tartjak, sot.. meg az en szamon is kicsuszott, hogy.. jol nez ki - finoman szolva. Mostmar kar tagadnom, mennyire tetszik ebben a szerkoban - es nem csak -. Abszolut nincs semmi baj a kockas ingekkel sem. Lehet, hogy nem hisz nekem, de igazam van, ebben biztos vagyok.
- De ne csak nekem. - baratok joban rosszban, nem igaz?! Mar alig varom, hogy megkapjam. Nem is szamit, hogy jo nehany kilometert kell majd lefutnom miatta. Most csak a bunozes erdekel, es persze a szemely, akivel itt ulok.
Kell nehany masodperc, addig amig atgondolom, jo e a szerda, de nem jut eszembe semmi fontos. - Tokeletes. - vagom ra izgatottan. - Na de hey.. csak egy fel? - vigyorodok el. - Ha mar csinaljuk, csinaljuk rendesen. - teszem hozza, mielott meg az asztalunkhoz erne a pincerno, hogy felvegye a rendelesunket.
- Hat persze.. de azert egy kicsit megiscsak tartok tole. Annyi idodet elveszik? - kerdezem egy halvany mosollyal az arcomon. Bar tudna, mik es kik miatt aggodom. Olyan jol esne mar kiadni magambol. Vegre nem fuldokolnek ennyire. Mikor szabadulok mar meg ettol az egesztol vegre? Es mi van akkor, ha soha?
- Errol meg nem is meseltel. - huzodik egy oszinte mosoly az arcomra. - Milyenek voltak a szuleid? - erdeklodok, de persze azt is teljes mertekben meg tudnam erteni, ha nem akarna valaszolni. Ugy, mint en. Azt sem tudom, mit mondhatnek. Hol kezhetnem el eletem nagy es erdekes sztorijat, melyben apam nagy szerepet jatszott. Nagyobbat mint en magam. Sok kerdesem lenne hozza, de jobb, ha tavol van tolem es egyet sem tehetek fel. Mindketten jobban jarunk igy. En foleg. Na de mindegy, hagyjuk is. Nem engedem, hogy ez az egesz elrontsa a hangulatomat. A francba veluk.
- Ha nem lenne koztunk ket hatalmas bogre, megolelnelek, ugye tudod? - kuszik szeles mosoly az arcomra. Tenyleg fogadni mertem volna arra, hogy nem megy bele, de ugy latszik szerencsem van.
- Remelem akad majd kozos temank.. - kortyolok a forro italbol. - Ellenkezo esetben nem tudom, mihez kezdek majd. - az azert nagyon ciki helyzet tud lenni. Mindenki menekulore fogna, velem egyutt, de nem tehetnem. Mar csak Arrawn miatt sem, hisz ezzel Ot is minositenem. Bizom benne, hogy izgalmas kis este lesz.
- Rendben! Csak nyugodtan.. - vonom meg az egyik vallam egy mosoly tarsasagaban. Tovabbra is a dupla randirol meselek, pontosabban a kizombas csajszirol, de mintha meg sem hallana. Csak ul neman es sutit majszol. - Valami baj van? - teszem le a bogremet, amibol epp inni keszultem. - Arrawn? - furkeszem a szemeit es varom, hogy vegre megszolaljon. - A per jutott eszedbe? - figyelem Ot tovabbra is. Jol tudom, hogy nincs konnyu helyzetben, de ram mindenben szamithat, ezzel tisztaban kell lennie. Segitek barmiben.
A kerdese annyira meglep, hogy majdnem felrenyelek, de vegul meguszom. - Hogy Matt? - kerdezem komoly arccal. Azt hittem, mar reg elfelejtette, de ugy latszik, tevedtem. Keptelen vagyok a szemeibe nezni, helyette inkabb az asztalt bamulom, mintha az olyan erdekes lenne. -O... - kezdek bele, de fogalmam sincs, hogyan folytathatnam. - Csak egy ferfi a multambol. - hangomon hallatszik a keseredettseg. Ossze kell szednem magam. Ismet. Most is sokkal konnyebb dolgom lenne, ha tudna az egeszrol, de termeszetesen nem mondhatom el neki. - Nem tul erdekes tortenet. - hangom kezd a regi lenni, mikozben immar ra emelem tekintetemet. - Miert? - erdeklodok en is. Sejtem, mi lesz a valasza. Nem meselek eleget a multamrol.. En joval tobbet tudok rola, mint O rolam. Ertheto, hogy kivancsi.

Szerényen mosolyodok el, és egy másodpercre a cipőm orrát bámulom. Nehéz megszoknom, hogy már nem csak Mr. P. vagyok, a gimnáziumi tanár hanem valami más is. Még furcsább, hogy ezt Laurel emlegeti fel, valahogy reméltem, hogy a mi barátságunk megmaradhat olyannak amilyen volt, a körülmények ellenére is.
- Legalább te ne rágd ezzel az életem, épp elég nekem a kiadó. - jegyzem meg elvéve ezzel a dolog élét. Dolgoznom kell a második könyvemen, alig két hónap a leadási határidő az első verzióra, és még bőven akad tennivaló addig. Még három fejezet hátra van, na meg persze az első szigorú szerkesztési kör mielőtt kiadnám a kezemből. Szoros lesz, nincs idő lazsálni.
- Szerintem ő már annyira régóta a pályán van, hogy fel sem ismerne egy olyan egeret ami nem a biológia szertár szekrényében úszkál formalinban. - bólintok egyetértéssel. Van aki nem tud haladni a korral, vagy nem is akar. Arra a pár évre ami hátra van a nyugdíjig, minek is változtatni? - Azért én nem adom fel, ha nem akar velünk tartani, majd megkérdezek mást, vannak még elegen a tanári karban. - vonok vállat valamivel vidámabban. Például Laurel, és még egy-két kolléga bizonyára lelkesebb lenne mint Johnson.
- Elismerem, Marcus és David egy kissé eleven, de tudom kezelni őket. - felelem nem kis magabiztossággal, mielőtt elnevetném magam. Nagy francokat, őket maximum egy bandavezéreken edzett börtönőr tudná megfegyelmezni. - De legutóbb már legalább az előtt nyakon csíptem őket, hogy felgyújtották volna a kukát a fizika szertár mellett, és nem utólag mint amikor tintát öntöttek a tanáriban a kávés termoszba. - megjegyzem, a mai napig nem tudom hogyan csinálták. De az is tény, hogy a tanárok több mint felének két hétig szó szerint szürke volt a mosolya… Intő lett a vége, és némi fejmosás. Nekik. Nekünk meg napi tízszeri fogmosás.
- Ms. Davis, az, hogy egy tanár mit tart a zsebében, magánügy. - felelem ugyancsak incselkedve. Kíváncsi lennék, hogy mit találnánk ha mondjuk én kutatnám át az ő zsebeit. Nem mintha a futó nadrágon lenne ilyesmi, de a mellényén például máris kiszúrtam kettőt.
- Meglepetés. - valójában fogalmam sincs, hogy minek öltözzek be, de mindenképp energia hatékony lenne bevetni a bőrdzsekit. Lehetnék mondjuk a Terminátor? Áh, az nem illik hozzám. - Csak aztán hozzá ne szokjon a kisasszony, nem lesz minden nap alkalmad rajtam köszörülni a nyelved. - húzódik széles mosolyra a szám. A napom fénypontja általában a reggel, amikor valami kedveset vagy vicceset mond amíg a reggeli kávénkat szürcsöljük. A napsugár mosolyával képes egy iszonyatosnak ígérkező napot is elviselhetővé tenni.
- Valóban. És talán ha néhány év múlva nyugdíjba megy aki oda való, még jobb lesz. - tisztában vagyok vele, hogy zsonglőrködök a jelenleg nemlétező időmmel. Vannak napok amikor csak néhány órát alszok, vagy annyit sem. Nem tudom ebből mennyit érzékelt, igyekszem az iskolában is a maximumot hozni még akkor is, ha már csak kevesebb órát viszek. A diákokra mindig kell, hogy időm legyen, nem akarom teljesen feladni a tanítást bárhogy is történjenek a dolgok. Ez több mint munka, tényleg a hivatásomnak érzem.
- Ennyire lámpalázas vagy? - mosolygok rá őszinte meglepettséggel. Persze, vannak akik nem szeretik ha fényképezik őket, de belőle nem néztem volna ki. Sőt, ha őszinte akarok lenni, magam is szívesen örökítem meg az értékes pillanatokat. - Azért milliók talán nem sírnák tele a párnájukat. Páran, maximum. - igyekszem tompítani a dolgon, de a szomorú valóság az, hogy a “pár” egy képtelenül optimista becslés, tartok tőle, hogy még egy kis hirdetés a regénynek, és Laurel tippje lesz közelebb a valósághoz. - Egyébként sem érdekelne annak a több millió ismeretlennek a nyafogása, ha az aki számomra fontos mellettem lenne. - én most konkrétan rá és Ninára gondolok. Mit érdekelnének a rajongók, ha egy koránt sem optimális de legalábbis funkcionáló “családban” élhetnék azokkal akik kedvesek nekem.
- Miért érzem úgy a hangsúlyodból, hogy éppen magyarázkodnom kellene? - tisztában vagyok vele, hogy olyan jól azért nem ismerjük egymást. Ha másként lenne, tudná, hogy rommá magyarázkodnám magam legszivesebben, mert mindig szinte kínosan ügyelek rá, hogy ne keveredjek félrerthető szituációba. Mint amiket ezek a bolond szalvéták okoztak.
- Te mondhatsz ilyeneket, de a te virgácsaid csak átlagosak lehetnek? - kérdezek vissza jókedvűen. Nem hiszem el, hogy nincs tisztában azzal, hogy mennyire szép. Minden nőnek tudnia kellene ezt, azoknak pedig mint Laurel, akik valóban gyönyörűek, duplán vagy triplán. Bár azt hiszem, ha magabiztosabb lenne, vagy tisztában lenne az értékeivel már nem lenne ennyire imádnivalóan ártatlan és szerethető.
- Inkább majd legközelebb, épp elég lesz az a csokis sütemény is. - bólintok röviden, elvégre ha mindketten ennénk egyet, azzal erősen túllépnénk az egy estére ajánlott sütemény mennyiséget. Valójában már azzal is átlépjük amit eredetileg rendelni akartam.
- Milyen telhetetlen valaki! - nevetem el magam - Ám legyen, akkor szerdánként ebédszünetben. - nem mintha nehezemre esne, hogy vele töltsem a szünetet egy finom édesség mellett, de meglepett a felvetése. A legtöbb nő akit ismerek úgy kerüli a desszerteket mint a tüzet.
- Nem olyan vészes, ne aggódj. Persze bele kell rázódni, de tetszeni fog. - biztatom egy kicsit. Eleinte nehéz, mert teljesen másként kell kezelni az iskolában az időbeosztást, számolni kell vele, hogy az osztályból szinte minden szünetben oda fog jönni valaki az osztályból, de meg lehet szokni.
- Nem meséltem? Ez fura. - magam is meglepődök rajta, mert annyi mindenről beszélgettünk már… pont erről nem? - A szüleim mindketten közgazdászok voltak. Anya miután megszületett az öcsém is otthon maradt, tengette a háziasszonyok unalmas életét. Apám könyvelő, állandóan dolgozott. Az öcsém is követte őket ezen a pályán, most valahol Japánban dolgozik, amolyan világcsavargó. Alig látom, legutóbb anyánk temetésére tolta haza a képét, de már annak is néhány éve. Semmi különös, átlagos család voltunk. - nem mondom, kemény öt év van mögöttem, de még mindig hiszem, hogy van felfelé. A tengernek is van feneke, egyszer csak elérem, remélem, hogy már a hátam mögött van a mélypont.
Már épp szóra nyitnám a szám, hogy én mit csinálnék most legszívesebben, de inkább magamban tartom a gondolatot. Nem randizunk, csak két kolléga véletlenül összefutott a városban.
- Nem muszáj velem jönnie senkinek, ha ennyire frusztrál a dolog. - próbálok őszinte lenni vele, mert tényleg nem akaródzik elhívni a kollégát, hogy megismerkedjenek. Nem mintha attól tartanék, hogy ne lennének szimpatikusak egymásnak, épp ellenkezőleg. Kiver a víz ha arra gondolok, hogy első sorból nézzem végig a románcot.
Aztán ahogy ilyen borús vizekre eveznek a gondolataim, egy kicsit be is zárkózok. Fárasztó napom volt, ahhoz legalábbis eléggé, hogy még az se rántson vissza a valóságba, hogy Laurel itt ül velem szemközt. Talán vannak emberek, akiknek nem való a boldogság vagy a szerelem, és én is közéjük tartozok.
- Hm? Ne haragudj, elkalandoztam. - kapom fel a fejem az ábrándozábból. - Nem. - röviden felelek, aztán magam is rá csodálkozok a dologra egy roppant halvány mosollyal az arcomon - Különös, de egyáltalán nem is gondoltam most erre. - ezért azt hiszem hálával tartozom neki. Néha, amikor vele vagyok valahogy megszűnnek a gondjaim, és átlagos dolgokon jár az eszem. Vagy közel átlagos dolgokon.
Bólintok, igen, Matt. Érdekelne, ha már egyszer most említette először. Látom, hogy zavarba jön tőle, és mivel ez szakmai ártalom, tudom, hogy nem fogja elmondani az igazat. Vagy legalábbis nem a teljes történetet.
- Úgy tűnik kevés férfi van a múltadban. - felelem elgondolkodva, de nem feszegetem tovább, ha még mindig nem bízik bennem. - Biztosan érdekes történet, és szívesen meghallgatom egyszer, ha szeretnéd megosztani. Én is itt vagyok, ha szükséged lenne egy jóbarátra. - számtalanszor mondta már, hogy mellettem állna, ha szükségem lenne rá, de ez visszafelé is igaz. Ha egyszer megnyílna, nekem bármit elmondhatna, és a titkai is biztonságban lennének nálam.
- Csak érdekelt volna, hogy milyen a pasi akinek sikerült levennie a lábadról. - mosolyodok el barátságosan, majd már a bögrém fölött hamiskás mosollyal teszem hozzá - Hátha beválna a trükkje másnak is. - vállat vonok, mintha nem lenne jelentősége, de fejben már veszem elő a jegyzetfüzetet, hátha megosztana erről mégis valamit. Mivel lehet meghódítani? Virágok? Könyvek? Vagy valami egészen meglepő és különleges dolog az amire vágyik? Sajnos ilyesmivel nem szolgálhatok, ráadásul ha ez nem lenne elég, ott van még Nina is. Tudom, hogy kedveli Laurelt, de nem tudom vajon a nő el tudná-e fogadni a kislányt. Nem rángatnám bele egyiküket sem valami olyasmibe ahol sérülhetnek, eszemben sincs ilyesmit tenni se a lányommal, se Laurellel. De fantáziálni azért még jó lenne róla.

- Oke, oke.. de ezt meg muszaj megtennem... - ekkor a szemeibe nezve, jobb kezemet vegigsimitom a fekete bordzsekin, pontosan a mellkasan. - Csak emlekezni akarok erre az oldaladra is. - huzodik egy artatlan kis mosoly a pofimra. - Mellesleg szerintem jol all. - ekkor belem hasit egy furcsa erzes, ugyhogy inkabb elhuzom a kezemet. - Nem is ertem, mi bajod vele. - igazabol tudom, mi baja, de egy-ket koltoi kerdes sosem arthat.
- Csak legy buszke ra es kesz..  - gondolok a regenyere, mellyel termeszetesen mas dolgok is jarnak. Egy jo konyv nem csak arrol szol, hogy megirod es kesz. Ezzel messze nincs minden lezarva es erre fel kell keszulni.
- Jaj de gonosz vagy! - probalok visszafogni egy apro nevetest, de nem sikerul. Persze ebben egyetertunk. Ahogy rossz diakok, ugy oreg, kiegett tanarok is akadnak minden iskolaban, ezen szinte mar meglepodni sem kell. Na nem mintha egyeseknek koszonhetoen annyi iskolaban tanithattam volna.. ha nem dobnak oda masnak es hagytak volna, hogy elhessem a sajat eletemet, akkor most joval tapasztaltabb lehetnek, de persze nem igy lett. Az elet nem habostorta.
- Nos, en szivesen veletek tartanek. - lepek hozza kozelebb, hogy mogottem nyugodtan elferhessen egy babakocsit tologato anyuka. Igazan talalhatott volna kissebb darabot is, na nem mintha zavarna a ferfi kozelsege, nem kell felreerteni. De egyaltalan elbirja-e azt a kocsit, ha szukseges?!
Csak szelesen vigyorogva, majd nevetve hallgatom a sztorit Daverol es Marcusrol, akik irto kedvesen leptek meg kedvenc tanaraikat. - Nezzuk a jo oldalat. Legalabb.. kreativak es eleg gyakran probalkoznak.. - vonom meg az egyik vallam, mikozben a gorbe tovabbra is az arcomon virit. - Veluk nehez lesz barhova is elindulni. - teszem azert hozza, nem tul komolyan. Miattuk nem mondhatunk le egy jo kis programrol. Maximum Arrawn idegein tancolnak majd - na jo, segitenek neki -. Kulonben is, nem ez lesz az elso alkalom, amikor egyutt hagyjuk el rovid idore az iskolat egy jo kis program miatt. Bizok magunkban.
- O, igen? Es ebben teljesen biztos, Mr Priestley? - jatekos mosoly ul ki az arcomra, mikozben a szemeit furkeszem. Persze, hogy nem tartozik ram, ezt pedig mindketten jol tudjuk, viszont tulsagosan jol esett csipkelodni kicsit. Meg Belle sem rontott a hangulatomon, akinek a nevet meg mindig nem felejtettem el, ez pedig szinte mar nevetseges, hisz szamomra semmit sem jelent. Egy vadidegen, aki tolem aztan barmelyik ferfinak odaadhatja magat annak ellenere, hogy nem is ismeri az illetot.
- Ismet kinozni akarsz? - kerdezem cseppet sem komoly arccal. - Mellesleg en nem tudnek valasztani.. - annyi opcio van, hogy keptelen lennek eldonteni, kinek a boret valasszam. Ez van, ha az embernek tul jol megy a dolga. Ha csak maximum harom valasztasi lehetosegem lenne, mindjart sokkal egyszerubb lenne az egesz. Na de igy, hogy tenyleg akarki lehetsz.. joval nehezebb a dontes.
- Tudom, pont ezert kell ennek minden egyes percet kielveznem - nezek fel ra vigyorogva. - Te talan nem ezt tenned a helyemben? - nem veszem le rola a szemeimet, csak a vigyorom szelesedik. Szinte biztos vagyok benne, hogy O sem cselekedne maskepp. Habar mivel ma mar egyszer meglepett, igy eselyes, hogy most is sikerul neki. Sosem lehet tudni.
- Hat igen.. szinte biztos, hogy jobb es konnyebb lenne nelkuluk. Igy neha megnehezitik a dolgainkat. Legalabbis az enyemet biztosan. - vonom meg lazan az egyik vallamat. Nem akarok panaszkodni, nem is lenne ertelme, hisz ez a helyzet es ezt el kell fogadni. En nagy sajnalatomra nem tehetek ellene semmit.
- Sajnos igen.. - az oszinte, kedves mosolyom kisse eroltetette vagy inkabb fajdalmassa valt. - Sosem szerettem, ha fenykepeztek. - vonom meg lazan a vallam annak ellenere, hogy cseppet sem vagyok az. - Es hat az oldaladon nem csak egy fenykep keszulne rolam, illetve hat rolunk. - es en nem szeretek kockaztatni, inkabb probalok biztosra menni, ami nem mindig megy konnyen. Olykor le kell mondanom bizonyos dolgokrol, ezt pedig tiszta szivbol gyulolom. Bar mellette lehetnek..
- Hogy tessek? - vonom fel a szemoldokom mosolyogva. - Maximum paran? - nevetem el magam. - Ismerd be, hogy ezt meg te sem gondolod komolyan! - szaz szazalekig biztos vagyok abban, hogy nem csak "par" no atkozna, amikor meglatnak, hogy elraboltam a szeretett A. J. Priestley szivet. A szalvetas, bugyis es Isten tudja meg milyen beteges holgyek emlegetnenek aztan eleget. Csak akadjon szabadidejuk.
"Aki szamomra fontos.." Ennek hallatan csak lesutom a szemeimet. - Nagyon sajnalom, hogy Alyx nem lehet melletted.. - ha jol sejtem, ra gondolt. Volt egy tokeletes csaladja, melybe az elet kemenyen beleronditott. Az O fajdalmat nem erezhetem at, csak azt tudom biztosan, hogy mindketten sebzettek vagyunk.
- Azt en nem tudhatom. - most valoszinuleg pont olyan artatlan arcot vaghatok, mint egyes diakjaink, egyes szituaciokban. - Szerinted miert? - vigyorgok egyenesen a szemeibe nezve.
- Dehat ha egyszer tenyleg azok.. Mit tehetnek? - tudom, futhatnek tobbet vagy jarhatnek gyakrabban fitnessre, de az mar sok lenne. Nem szeretnem az egesz napomat az egyik hobbimnak szentelni, hiaba is hangzik olyan jol.
- Legkozelebb tenyleg nem uszod meg! - ugyis keptelen lesz ellenallni a kisertesnek, ugyhogy ketlem, hogy aggodnom kene. Na meg ha a suti latvanya nem lenne eleg, itt leszek en is. Tudom am motivalni az embereket. Reszben ez is a munkamhoz tartozik.
- Szerdankent. - ismetlem utana egy szeles mosollyal az arcomon. Engem nem tul nehez bunbe vinni. Ha egy ismeros pizzazni hiv, esetleg hot dogozni vagy gyrosozni, nem esik nehezemre rabolintani, pedig olykor bolcsebb dontes lenne. Viszont senkivel sem bunozok olyan szivesen, mint Arrawnnal.
- Haat, nagyon remelem. - mondjak, hogy a remeny hal meg utoljara. Hiszem, hogy elbirok majd veluk. Annyi mindenen sikerult mar keresztul mennem, hogy ez semmiseg lesz. Azert bizom abban, hogy akad majd egy kis szabadidom is.
- Nem. - csovalom meg a fejem. Legalabbis nem emlekszem ra, pedig egesz jo a memoriam, aztan ki tudja, lehet ezuttal cserbenhagyott. Mint kiderult, nem vert at. Neman, figyelmesen hallgattam a tortenetet. - Reszvetem.. - az en anyam ketlem, hogy tavozott volna az elok sorabol, megis ugy erzem, mar nincs. Szamomra megszunt letezni. - Tehat nem tartjatok a kapcsolatot? - es tessek.. meg valami, ami nagyjabol egyezik bennunk. Bar pozitivak lennenek..
- Nem.. nem frusztral. - mosolygok ra. - Hisz en talaltam ki.. - csak hat senki sem szeret pofara esni. Ugy erzem, csalodtam mar eleget. A kulonbseg az, hogy nem ilyen teren, de nyilvan nem is hianyzik. Nem szeretnem ezt is kipipalni. Boven eleg a csaladi dramam, legalabb ebben lenne szerencsem. Igazan nem artana mar megnyilnom valakinek.. egy ferfinak, akit a paromnak nevezhetek. De hat miert is johetne ez pont nekem ossze?! Hatha majd legalabb Arrawnnak sikerul.. legalabb egyikonknek jojjon ossze.
Ertetlenul nezek ra, miutan vegre magahoz ter. Furcsan nez ki. Talan meg nem is lattam ilyen allapotban. - Biztos nincs gond? Ne rendeljunk egy kis vizet? - nezek ra kisse aggodo tekintettel. - Mi a baj? - kerdezem, amint meglep azzal, hogy nem a per miatt bambult igy el. Azt meg tokeletesen megertettem volna, de akkor megis mi a gond? - Faradt vagy? Menjunk haza? - tudom, hogy nagyon elfoglalt mostansag, ezert sem szeretnem sokaig feltartani. Tudja jol, hogy engem nem sert meg azzal, ha azt mondja, menni kell. Boven lesz meg idonk talalkozni.
- Valoban.. - huzodik egy apro, halvany mosoly az arcomra. - Kevesen voltak. - de azok olyanok, akikkel az ember inkabb ne foglalkozzon, csak gyorsan haladjon el mellettuk, amig tehetik. Most kivetelesen nem hazudok a legjobb baratomnak, de sejtettem, hogy ez itt nem er majd veget, tehat hamarosan kenytelen leszek ismet kamuzni, amit nem viselek tul jol.
- Egy egesz napunk ramenne. - mosolygok magam ele nezve. Termeszetesen tulzok, hisz le tudnam daralni az egesz tortenetet par ora alatt. Ha tudna, milyen szivesen megosztanam vele.. - Tudom. - pillantok ra. Tudom, epp ezert nem sodornam veszelybe, es azt sem szeretnem, ha megvaltozna rolam a velemenye. Talan bolondnak hinne, ki tudja.
Amint meghallom ujabb szavait, ugy erzem, muszaj megnedvesitenem a torkomat, ugyhogy johetett egy ujabb korty a finom forrosagbol.
- Nem vett le a labamrol. - nezek komoly arccal a szemeibe es egyszeruen nem tudom, hogyan tovabb. Mit mondhatnek? - Egy ideig egyutt eltunk, de nem mukodott a dolog.. - teszek hozza meg egy apro infot, ami meg nem szamit veszesnek. - Miutan pedig szakitottunk, ide koltoztem. New Yorkba. - haat ez nem tul sok, de jelenleg nem szolgalhatok tobbel. - Ki lenne az a mas?! - talan a baratjara gondolt, akit a dupla randira hoz majd?

Először elképzelni sem tudom, hogy mire gondol, mit akar még megtenni, aztán amikor felém nyúl, máris bennem akad a levegő. Nem azért, mert ijedős típus lennék, hanem mert nem vagyok fából. Minek is tagadjam, rettenetesen rég vagyok egyedül, és minden híreszteléssel ellentétben nincs se állandó se kóbor barátnőm, az egy éjszakások és a fizetős csajok még annyira sem érdekelnek. Nem fér bele az értékrendembe az ilyesmi. Szóval, csak próbálom tartani a póker arcomat, és csendesen hagyom, hogy Laurel kiélvezkedje magát a bőrdzsekimmel. Remélem megszagolni nem akarja, mert tény, hogy a valódi bőr illata szinte mindenkiben megmozdít valamit, amit én most nem igazán szeretnék megpiszkálni kettőnk közt. Ahhoz túlságosan kedvelem őt.
- Vajon neked van ilyen oldalad? - teszem fel a kérdést halkan, elgondolkodva. Megnézném őt mondjuk egy csinos koktélruhában. Pirosban, az biztosan jól állna neki. Vagy mondjuk Halloweenkor macskanőnek öltözve?
- Büszke is lennék rá, ha lenne rá időm. - bár tudná, hogy ez nem csak annyi, hogy leülök és egy hétvége alatt kész is a regény. Ha pontosak akarunk lenni, rengeteget kell kutatni, én például napokat töltöttem a könyvtárakban és levéltárakban, különböző bűnügyek aktáit olvasva, sőt, még egy régi Sacramento-i barátommal is többször beszéltem, aki történetesen nyomozó lett. Az első könyvvel még el lehet szuttyogni, de a másodikra már szorongatnak a határidők is. Ha emellé oda teszem a tanítást és azt, hogy igyekszem mindent is megtenni Nináért ami csak emberileg lehetséges, hát nem sokat alszom.
- Csak őszinte. A múltkor engem kérdezett, hogy milyen állat az amit Katie Mc Dermott hozott be a mutasd be a kedvenced napon. Szerintem gáz, hogy egy axolotl kifogott rajta. - vonok vállat. Nem egy általános házi kedvenc, ezt elismerem, de én speciel láttam már ilyet nem is egyszer. Elég néhányszor elmenni valami tropikáriumba és láss csodát: állatok százait lehet megnézni néhány óra alatt… csak energiát kellene belefektetni, ami (mint azt már említettem Laurelnek is párszor) közel a nyugdíjhoz nem szokás.
- Részemről nincs akadálya. Ha már megszavazták, hogy hová menjünk, és szabad leszel abban a két napban, szívesen látunk. És, nem azért mondom, deee… - közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgok - Pillecukor is lesz. A vacsorát pedig én főzöm, bográcsban. Chili lesz. - kacsintok rá, hátha ez meggyőzi, hogy nem is olyan szörnyű a hidegben egy sátorban dideregni. - Ugyan már, velük sem nehezebb elindulni mint a többiekkel. Igazság szerint a tavaszi biciklis túrán ők voltak a leginkább aktívak, csak a suliban nem tudnak viselkedni. - vonok vállat szinte magam is biztatva. Igen, az osztályomban van néhány bajkeverő, de ha egy kis felelősséget kapnak például a kirándulásokon, egészen kivirulnak és meglepően közreműködőek.
- Szívesen választanék neked jelmezt. - máris magam elé képzelem tetőtől talpig fekete lakk ruhában mint Macskanő, és úgy érzem kiszáradt a szám, nyelnem kell egy nagyot. Nem, úgy mégse a suliban nézném meg, azt hiszem beláthatatlan következményei lennének.
- Megjegyzem ám, hogy milyen kis kárörvendő vagy. - csóválom a fejem mosolyogva. Persze, hogy én is így viselkednék, de most épp én vagyok a móka tárgya, naná, hogy nem élvezem. Még ha igazat is beszél.
- Rendben, rendben. Majd kitalálok valamit. - megértem, ha nem lelkesedik a fotósokért, én se rajongok érte, amikor közelről kattintgatnak az arcomba a vakuikkal. Ez a hírnév árnyoldala vagy mi. - Majd kitalálok valami mást. Jut eszembe, Ninának meg akarom mutatni a központi könyvtárban az eredeti Micimackó plüssöket. Te jártál már ott? Velünk tarthatnál, ha nem tartod túl gyerekesnek a programot. - a lányommal igyekszem minőségi időt eltölteni, annak ellenére, hogy csak keveset lehetünk együtt. Szereti a meséket, nagyon is, ezért igyekszem olyan programokat kitalálni ami őt is boldoggá teszi, de szellemi táplálékot is nyújt neki. Sosem lehet elég korán elkezdeni a könyvtárba járást, még ha nem is tud olvasni.
- Jó, kicsit több mint páran, de nem vagyok valami profi sportoló, vagy tini popsztár, szóval annyira már csak nem vészes a helyzet. - próbálom menteni a menthetőt. Már csak nincs annyi rajongóm mint amennyit ő gondol! Bár, a legutóbbi eladott példányszámokat elnézve… lehet, hogy néhánynál azért többen vannak.
- Én is sajnálom. - bólintok, majd elnézve a szomorú arcát, a vállára teszem a kezem - De nem csak ő lehet fontos az életemben. Nagyon szerettem, sosem fogom elfelejteni, de ahogy a terapeutám is a számba rágta már ezerszer: nem lehet örökké a múltban élni. Nem is akarok. - Alyx minden áldott nap hiányzik. Néha azon kapom magam, hogy az ablakon bámulok ki és az jár a fejemben, hogy mikor hallom meg a csilingelő nevetését a hátam mögül. Pokolian hiányzik, kár volna tagadni. De az is igaz, hogy itt van Nina, és Laurel is a mában, ők nem emlékképek hanem hús vér emberek, akik igenis fontosak számomra. Vagy azok lehetnének, Laurel esetében.
Az újabb pimasz kérdésére csak talányosan megvonom a vállam. Ha a barátnőm lenne, eleve nem lennének ilyen szalvéták és egyebek a zsebemben. Tehát nem is lenne miért magyarázkodni, de még ha véletlenül néha megesne ilyen baleset, remélem tudná, hogy bízhat bennem, és sosem tennék olyasmit amivel megbánthatom. Nem vagyok az a típus, rosszfiú kinézet ide vagy oda.
- Szeretnéd, hogy kigyűjtsem az összes jelzőt amit a formás lábaidra tudnék mondani? Egy egész lapot kitöltenének. - biztatom egy kicsit, mert lehetetlenül kevés önbizalma van. Egy ilyen csodálatos nőnek tisztában kellene lennie azzal, hogy mennyit ér, hogy bárki a fenekét verhetné a földhöz ha közel engedné magához.
- Megbeszéltük! Minden szerdán lestoppolok már reggel két szelet sütit a suli büfében. - bólintok ünnepélyesen. Kicsit olyan ez mint egy randi, vagy mifene.
- Majd segítek, emiatt ne izgulj. Jövőre úgyis át kell adnom valakinek az osztályomat, ha gondolod megpróbálok beszélni az igazgatónővel, hogy idén hozzájuk szoktassunk téged, és jövőre őket vedd át. Őszintén szólva, én is nyugodtabb lennék, ha jó kezekbe kerülnének a srácaim. - sóhajtok kissé csalódottan. Nem azért mert vele lenne gondom, hanem mert szeretek tanítani, de beláttam, hogy nem lehetek egyszerre tanár és teljes állású író is. És mivel az írással többet kereshetek… a tanítást egy ideig fel kell függesztenem.
Mesélek neki egy kicsit a családomról, egy kicsit fura, hogy eddig ilyesmi nem került szóba köztünk. Látszik, hogy nem jár túl sokat a múlton az eszem, legalábbis nem a szüleimen, különben már rég elmeséltem volna neki minden cikis gyerekkori sztorit ami csak létezik.
- Nem igazán. Néha telefonon beszélünk, de számára a család inkább nyűg mint a boldogság forrása, szóval mondjuk úgy, hogy más az értékrendünk. - a testvéremet az teszi boldoggá ha ide-oda utazgat meg mindenféle drága holmit vásárol. Engem meg az, ha vehetek egy fagyit a lányomnak. Mások vagyunk, kár is tagadni.
- Igaz. - bólintok kissé feszengve. El kellene mondanom neki, de olyan lelkes, nem lenne szívem letörni az igazsággal. Mégis, meg kell tennem, így elhatározom magam és lenyelem a pirulát. - Azt hiszem, mármint úgy érzem, nem is tudom… - igen, ezek egy író szavai akinek a könyve több ezer példányban kelt már el. Ez az Priestley, égesd még le magad! - Ez a vakrandi dolog nem biztos, hogy menni fog nekem. - vallom végre be az igazat. Momentán három nő férkőzött be a szívembe: Alyx, Nina és Laurel. Már így is zsúfolt a helyzet, nem hiányzik ide egy negyedik nőszemély.
Inkább magamba roskadok, a gondolatok maguk alá temetnek. Még ha lenne is esélyem nála, akkor sem biztos, hogy egy ilyen helyzetbe kellene belerángatnom Őt. Fiatal még, nem kellene megalkudnia egy olyan férfi mellett akinek már van egy gyereke. Neki olyasvalaki járna, aki tiszta lappal tud indulni, nem pedig olyan súlyos pakkot cipel mint én magam.
- Minden rendben. - igyekszem egy vérszegény mosollyal megnyugtatni - Semmi baj, csak sűrű volt ez a nap. - próbálom menteni a menthetőt. Nincs kedvem hazamenni az üres lakásba, és egyedül bámulni a négy falat, de be kell látnom, hogy eléggé hangulatgyilkos volt a viselkedésem. Inkább Mattről kérdezem, ha már ilyen óvatlanul megemlítette. Érdekelne, hogy ki az a fickó akinek sikerült elcsavarni a fejét.
- Nem is tűnsz olyannak, mint akinek sok férfi lett volna az életében. - bátorítóan szorítom meg a kezét. Tényleg gyönyörű, és bármelyik ujjáról tíz pasi csünghetne, de biztos vagyok abban is, hogy megválogatja kivel áll szóba.
- Rendben, akkor majd valamikor keresünk egy egész napot, és elmesélheted a történetet. - bólintok, hogy tudja tényleg itt vagyok és számíthat rám. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor hallgatott már meg, amikor szükségem volt ez kis támogatásra, szóval ez csak természetes.
- Ácsi, ezt nem értem. - vonom össze a szemöldököm. - Együtt éltetek, de nem vett le a lábadról? Amolyan lakótárs volt, vagy mi? - próbálom összerakni a képet, de nem könnyű ilyen kevés infóval. Úgy tűnik neki is vannak rázós dolgok a múltjában, így már azért értem, hogy miért nem mesél soha ilyesmiről.
- Hogy ki? - ezt nem láttam jönni, teljesen lefagyok a kérdésétől - Nem tudom. Bármikor jól jöhet, vedd úgy, hogy anyagot gyűjtök egy új könyvhöz. Ki tudja, lehet a főszereplő nő ilyen nehezen megközelíthető lesz mint Te. - mosolyodok el halványan. Biztosan átlát rajtam, de jobb kifogás nem jutott eszembe. Mégse mondhatom el, hogy ennyire amatőr módon próbáltam közelebb kerülni hozzá.

Oszinten bevallom, el tudtam volna meg idozni azon a bizonyos fekete bordzsekin, tovabb elvezkedni, de mindennek van hatara. Azt hiszem, az mar kisse gyanus lett volna. Semmikepp sem lephetem at a hatart.. egyszeruen nem tehetem.
- Haat.. - vagok kisse toprengo arcot. - Mit gondolsz? El tudnal kepzelni valami egeszen masban? Valamiben, ami nem a hetkoznapi Laurel szett? Ha igen.. inkabb az a kerdes, hogy mit latsz magad elott. - o, persze, hogy tudok. Sot, inkabb ehhez az "uj stilushoz" esett nehezemre hozzaszokni. A multban ott volt az a rengeteg esemeny.. fogadas, jotekonysag, parti.. amikor csakis gazdag emberek vesznek korul, az a minimum, hogy te is felkapsz magadra egy csinos, meregdraga ruhat a hozzaillo magassarkuval es kedves mosolyt varazsolsz az arcodra akkor is, ha rendkivul faj. Nem szamit, van e kedved hozza, hisz senki sem kerdezi meg, egyszeruen csak elvarjak mindezt. Tehat a valaszom egy hatarozott igen lehetett volna, de tulsagosan erdekel, hogy milyennek tudna O elkepzelni.
- Tudom, hogy nem konnyu. - nezek a szemeibe egyutterzoen. Egy munka mellett vegkepp huzos, ezert is kene lemondania egy-ket dologrol. Azokrol, amik kevesbe fontosak, amiket egy idore felre lehet tenni, hogy ne legyenek utban. Mar reg fel kellett volna mondania, ami bar nekem fajna, O talan elorebb lenne. - Idovel sajnos nem szolgalhatok. - mosolyodok el halvanyan. Barcsak lehetseges lenne, de nem az.. az ido az egyik legfontosabb dolog az eletunkben. Csak halad elore, mi pedig tehetetlenul hallgathatjuk, ahogy minden egyes perc ketyeg. - De minden masban szamithatsz ram. - teszem hozza, mintha ne lenne tisztaban vele. Meg sosem hagytam cserben es erre nem is lesz pelda. Ha igaz baratra lelek, azt mindig tamogatom es segitem mindenben, amiben csak tudom. Ez a minimum, bar ezt sokan nem igy gondoljak.
Szavai hallatan azonnal elnevetem magam. - Komolyan kifogott rajta egy cuki kis mexikoi? Pedig annyira edesek.. gyerekkoromban amint meglattam egyet, szerelembe estem, de persze nagy sajnalatomra nem kaptam meg. Ne tudd meg, milyen nehezen rangattak ki onnan! - huzodik szeles mosoly az arcomra, amint megjelenik elottem a kedves emlek. Bekes, regi idok. Olyan szepek voltak.
- Biztos lehetsz benne, hogy szabad leszek. Talan jobban hianyzik nekem egy ilyen kis kiruccanas, mint a diakoknak. - huzodik oszinte mosoly az arcomra. Neha ki kene kapcsolodnom, csak hat ez nagyon ritkan jon ossze. Mondhatjuk ugy is, hogy szinte soha. - Hogy pillecukor? Es a te foztod? - hmm, ennel talan semmi sem hangzik jobban. Na jo, azert a suti es a forro csoki sem semmi. - Na de varj.. eheto lesz az a foztod? - csipkelodok ismet. A pillecukrot nehez elrontani, na de egy bogracsos teljesen mas teszta es az a rossz hirem, hogy draga jo anyamek nem igen vittek a konyhaba szetnezni, hisz volt, aki elvegezze helyettunk a "piszkos munkat" barmilyen csunyan is hangzodjon. Viszont! Mar jo ideje rajta vagyok az ugyon, ugyhogy bar kell meg egy "kis" ido, a vegen csak beallhatok konyhatundernek. - Utana tudok is majd aludni? - amint e szavak elhagyjak a szamat, rajovok, hogy ez ici-picit ketertelmure sikeredett. Nem javitom ki magam, hirtelen nem tudom es abban sem vagyok biztos, hogy ki szeretnem. Talan igy tokeletes.
- Ott nem is ketlem. - bologatok zavaromban. - Hisz kelloen aktiv gyerkocok, ott pedig ki tudtak elni magukat. Buntetes nelkul vezethettek le a plusz energiat, amit otthon, vagy az iskola falai kozott nem tudtak. - tartom a mosolyt, hiaba vagyok meg mindig zavarban egy kicsit.
- Tenyleg? - harapok az also ajkamba. - Na es milyen lenne az a bizonyos jelmez? - furkeszem kozben a szemeit. - Talan valami ehhez hasonlo anyagbol lenne? - simitok vegig jobb kezemmel ismet a felsotesten, mintha csak a bor erdekelne, csakhogy a bor nem eget.
- O, igazan? Es ez nagyon zavarja ont, Mr A. J. Priestley? - kerdezem egy jatekos mosoly kisereteben. Most meglehet hogy igen, de forditott esetben biztosan mas lenne a helyzet. Maris maskepp gondolna erre.
Bar meglep a kerdesevel, eszemben sincs visszautasitani. Reszben azert, mert meg sosem jartam ott, reszben pedig azert, mert sosem lattam az eredeti Micimacko plussoket. De aki a legfontosabb az Nina, akit nagyon szivesen megismernek. Pusztan egyszer lathattam. Akkor, amikor en is ugyanolyan lelkesen mentem cirkuszba akarcsak O es a tobbi gyerek. Sajnos nem volt alkalmunk beszelgetni, es abban remenykedek, hogy a konyvtarban talan valthatunk majd nehany szot. Persze csak akkor, ha nem tart tolem. Biztosan rendkivul nehez neki is. A helyeben nem tudom, vagynek e egy idegenre, aki raadasul nobol van. Talan csak a nagymamajara vagyik. - Kerdes ez? - szelesedik ki azonnal a mosolyom. - Persze, hogy szivesen megyek! - azt sem tudnam megmondani, ki elvezi majd jobban a programot.
- Persze, csak profi iro vagy. - legyintek, mintha ez mit sem szamitana, mert hat csak a profi sportolokra vagy enekesekre buknak a lanyok. Sokan persze tenyleg lustak konyvet venni a kezukbe, de boven akad olyan is, mint peldaul en. Vagy ha nem is erik el ezt a szinte mar beteges szintet, akkor is szimplan csak szeretnek olvasni, es ha megfogja oket a borito, majd a leiras, bizony megveszik ezt a konyvet. Nem hiaba varjak olyan sokan a folytatast es nem hiaba kap Arrawn annyi telefonszamot. Szoval biztos vagyok benne, hogy engem sokan atkoznanak. Ok megsem zavarnanak, masok figyelme viszont annal inkabb.
- Nem lehet.. - ismetlem utana, magam ele nezve. Igy van, de olykor muszaj. Ugy ertem, nem a multban elek, de megis rajtam van egy lanc, mely valamilyen szinten visszahuz. Talan a kalitkabol sikerult megszoknom, de a bokamon levo lancnak a kulcsat nem talalom, eltepni pedig nem birom. Ahhoz tul gyenge vagyok, am megis probalkozom valami massal. Hat.. ha tehetnem, en is felkeresnem New York legjobb terapeutajat. Nagy szuksegem lenne egy dilidokira, az biztos. Valoszinuleg, ahogy Arrawnnak is mondtak: sosem fogom elfelejteni. Pedig szivesen kiradiroznam.
- Hmm... miert is ne.. talan egy nap majd elkernem azt a lapot. - nezek egyenesen a szemeibe. Es talan nem csak egy lapra lenne szuksegem, de ezt meg veletlenul sem tennem hozza.
- Lefogadom, mar holnap reggel varni fogom a szerdat. -  kozben kezembe veve a bogret, megnedvesitem a torkomat.
- Hogy tessek? - kerdezek ra, mert hirtelen mar elfelejtettem mit is akar. - Ja igen, az igazgatoval.. amm... megkoszonnem. - eroltetek mosolyt az arcomra. Igazabol szivesen atvennem az osztalyat, mig vissza nem jon. Mar ha visszajon.. Ha oszinte akarok lenni, felek attol, hogy idovel - mondjuk a masodik konyv utan - nem csak az iskolankat akarja majd elhagyni. Fogalmam sincs, mihez kezdenek nelkule.
- Hat akkor elegge kulonbozoek vagytok. Orulok, hogy te mas vagy. - mosolygok szelesen, mikozben a szemeit furkeszem. Tenyleg mazli, hogy O nem olyan, mint a testvere. Nem tudom elkepzelni olyannak, mint peldaul az occse vagy barmelyik ember, akinek a csalad semmit sem jelent. Olyannak, mint az en szuleim.
Ahogy ujra szora nyitja a szajat, erdeklodve figyelem. - O, ugyan mar. - mondom szinte azonnal, amint vegzett a mondandojaval. - Mar miert ne menne? Hisz az iment mondtad.. nem elhetsz a multban. Miert ne johetne ossze? Legalabb probald ki. - biztatom kicsit. - Vagy nekem is listat kellene irnom a jo tulajdonsagaidrol? - gondolok itt arra, hogy rengetegen a nyakaba ugrananak es nem, most nem a beteges rajongokrol beszelek. - Allitolag neha ki kell probalni valami ujat. Talan nem vagyunk eleg mereszek? - figyelem kivancsian, egy enyhe mosollyal. - Az iment meg cetliket szedegettel a foldrol, remlik? - igy hat nem ertem, miert is ne mehetne neki. Persze nyilvan nem olyan egyszeru ez, mint amikor a kezedbe nyomnak egy bugyit, de uj embereket megismerni erdekes. Meg akkor sincs veszitenivaloja, ha az egeszbol nem lesz semmi, csak egy kave es egy beszelgetes. Lehet mindketten par nelkul tavozunk a kavezobol. Na es?!
- Annyira azert ismerlek, hogy tudjam, ez nem igaz, de egye fene, nem faggatlak. - talan kicsit megnyugszik, ha tudja, nem leszek minden erommel azon, hogy kihuzzam belole az igazsagot. Ha majd meg szeretne osztani velem, szivesen meghallgatom. Ahogy most is, ugy akkor is ott leszek neki.
Amint ujra ram terelodik a tema, erzem ahogy izmaim szep lassan megfeszulnek, am probalok urra lenni magamon es nem hagyni, hogy mindez felulkerekedjen rajtam. Csak bologatok egyetertoen, mikozben probalom osszeszedni magam. Tobb is erdekli? Hat mar hogyne erdekelne, hisz en sem elegednek meg ennyivel. Meg szep, hogy erdekelne, csak annyi idot adnek neki, amennyi szukseges.
Osszevonom a szemoldokom. Ugyan mit nem ert? Matt az exem es kesz. Aztan ahogy folytatja, vilagossa valik, hol rontottam el. Apro info, ami nem arthat, mi? Idiota! Most komolyan, hogy lehetek ekkora barom? Altalaban nem hasznalok ilyen jelzoket, na de most?! Hulyebb helyzetbe nem is hozhatnam magam. Mit mondjak? Egy lakotars extrakkal?! Nem, en nem vagyok az a tipus. Sosem sullyednek olyan mely szintre. De akkor megis mivel huzzam ki magam?! - Hat.. - huzom az idot, de hiaba, hisz nem tudom, mit mondjak.. - Tudod.. - vonom meg lazan az egyik vallam, mikozben meg mindig gondolkozok. Vajon ki koltozne ossze egy olyan fickoval, aki nem vette le a labarol? Ahh. Gyerunk mar Laurel, gyerunk! Szedd ossze magad! - Nos igen, egyutt eltunk.. de a lenyeg tudod.. nem ez! - hanem barmi mas! - Hanem hogy ugy dontottem elkoltozok es New Yorkot valasztom. - ekkor arcomra eroltetek egy mosolyt. O, bar elmondhatnam, mekkora zurbe keveredtem. Talan szivesen meghallgatnal..
Szavai hallatan elvigyorodok. - Nehezen megkozelitheto lennek? - kezd erdekelni, miert gondolja igy. - Nem is vagyok az. - mosolygok ra. - Miert gondolod ezt? - lesek kozben a szemeibe es kivancsian varom a valaszat.

- Biztosan csinos lennél mondjuk kalózként is, de lehetnél akár Leia hercegnő is. Fehér ruhában, természetesen, nem a bikiniben. - naná, hogy a bikiniben! Mégis mi másban képzelném el? Bár még a bikinis Leia is jobb, mint a talpig bőrszerkó és Macskanő. Attól biztos kiborulna vagy valami csúnya dolgot feltételezne rólam.
- Ugyan, nem kell ennyire sajnálni. - édes tőle, hogy így aggódik, de magam választottam ezt az utat. Alyx is mindig azt akarta, hogy egyszer kiadják egy regényemet, szóval ez az egész írási hóbortom nem ma kezdődött. Csak mostanra lett kifizetődő. - Esetleg beszélhetnél az igazgatóval a suliban, hogy ne kényszerítsen olyan döntésre amit nem szívesen hoznék meg. - a félév végéig kaptam ugyanis határidőt, hogy eldöntsem: maradok tanítani vagy teljesen az írásnak szentelem magam, sajnos a csökkentett óraszám nem opció. Sajnálom, hogy a tanári fizetésem nem ugyanaz mint amit a könyvemért kapok, különben nem is lenne kérdés, hogy mit válasszak. A diákok és Laurel, már csak miattuk is megérné maradni. De sajnos nem csak magamra kell gondolnom, hanem arra is, hogy mi a legjobb Ninának.
- Hát, pedig kifogott rajta. És tervezek egyet beszerezni, ha Nina hozzám költözne vagy legalábbis nálam is eltöltene több időt. Szereti a különleges állatokat, de persze te is meglátogathatod majd ha érdekelnek ezek az állatok. - a legtöbb kislány a lovakat meg a delfineket szereti. Na az enyém pont nem! Neki tetszik az axolotl, a gyűrűsfarkú maki, zebrapinty, csincsilla… ezek közül még talán a kétéltűvel lenne a legkevesebb macera.
- Rendben, akkor majd mindenképp szólok róla. De a cuccodat nem cipelem. - kacsintok rá ugratva. Persze, hogy viszem a holmiját ha elfáradt. Úgy terveztem, hogy egész nap kutyagolunk és csak estére verünk sátrat, három nap alatt bejárunk majd jónéhány mérföldet. Bár, elnézve a virgácsait ebben a futó nadrágban, talán egy kis séta nem fog ki rajta még akkor sem ha néha nehéz a terep. - Naa, még a végén megsértődök! - meresztem a szemem színpadiasan. - Californiában nöttem fel, már az oviban is chilit főztem. - na jó, ott még nem, de tény, hogy a mexikói kaják voltak az elsők amiket megtanultam elkészíteni. Nem meglepő módon, hiszen sokan elfelejtik, az az állam bizony meglehetősen spanyol ajkú, és nekem is nem egy mexikói származású osztálytársam és barátom volt. Számomra ez is és a főzés is természetes dolog. - Ne aggódj, az osztályban vannak lányok is, nem lesz olyan csípős, hogy ne tudj tőle aludni. - tudom, hogy a lányok gyomra kicsit érzékenyebb, ők nem tudják megemészteni a vasszeget is. Szóval, nem kell aggódnia emiatt, de azért próbálom megnyugtatni kicsit - Van egy kiváló teám is gyomor panaszokra és segít az elalvásban is. Viszem magammal, ha szeretnéd. - bár nem vagyok valami bio és homeopátiás gyógyító, általában a nyugati orvoslásban és a gyógyszerekben hiszek, de van az úgy, hogy egy tea is elegendő.
Amikor ismét közelebb lép és megint végig simít a dzseki anyagán, egy rövid pillanatra behunyom a szemeim. A fenébe is, Laurel érintése mindig különleges hatással bír, de most valahogy nem tudom úgy kizárni mint egy átlagos napon, meg kell küzdenem érte.
- Laurel… - lépek egy fél lépést hátra, mert bár jól esik a simogatása, hogy is ne esne jól, de kollégák vagyunk. Van egy lányom, az életem kész káosz. Incselkedni egy dolog, de ha tovább ingerel, olyasmit teszek amit magam is megbánok. - Neked valami… puha és selymes anyagból választanék jelmezt. - felelem meggondolatlanul, majd sietve hozzá is teszem - mondjuk lehetnél pandamaci vagy ilyesmi. - szerintem édes lenne valami ilyen mókás jelmezben. Néha én is vállalkozom ilyesmire, voltam már kenguru, Vasember, és kalóz is. Ezek a legjobb jelmezek, esküszöm.
- Meglehetősen zavar, Davis tanárnő, de azt hiszem hiába is kérném, hogy ne csinálja. Úgysem fogadna szót. - mosolyodok el halványan. Úgy tűnik ma elemében van, vagy csak szándékosan ugrat engem. Lehet, hogy az öltözékem miatt érzi úgy, hogy valahogyan próbára kell tennie. Bár ne tenné, hiszen van egy határ amit úgy érzem nem léphetek át vele bármennyire is szeretném.
Mégis elhívom a könyvtárba, mert élvezem a társaságát, és szerintem Nina is jól érezné magát ha ott van Laurel is. - Ennek örülök! Majd átnézem a naptárat és némi időjárás jelentést, amíg szép az idő inkább a szabadban vagyunk, majd ha jönnek a szelek és esős idő akkor megyünk könyvtárba. - Mi tanárok egyébként is szeretjük a gyerekeket, egy percig sem féltem tőle a lányomat. Más kérdés, hogy vajon a kedves nagyi mit szól majd, ha a kislány elmeséli neki, hogy egy kedves tanárnéni is velünk volt, de ez már egy másik nap problémája lesz. Úgy élek mint egy szerzetes, legalább barátaim hadd legyenek már! Igen, akár nőneműek is. Bármikor razziázhatnak nálam, nem fognak sem kapcsolatra sem futó kalandra utaló nyomokat találni. Maximum magányra és kielégületlenségre, de arra elég sokat.
- Tanár vagyok, ha elfelejtetted volna. Az írás csak egy egészen jól jövedelmező hobbi. - mosolyodok el szerényen, egy apró vállvonás mellett. Mit mondhatnék? Igaza van, ez a sok dedikálás és egyéb program ékes bizonyítéka annak, hogy jó az ügynököm és talán a regényem is. Szeretik az emberek, és bár a legtöbben akik a nyakamba csimpaszkodnak nőneműek, de én hiszem, hogy férfiak is olvassák a könyvet. Legalább néhány, könyörgöm!
- Ugyan… Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ragaszkodj ahhoz ami elmúlt. - próbálom biztatni egy kicsit, mert úgy látom eléggé letört a hangulata. Pedig nem állt szándékomban ilyesmi, sokkal jobban szeretem amikor mosolyog. Úgy érzem, hogy nem minden ok nélkül szomorodott el, vagy temetkezett a gondolataiba. Biztosan megvan a maga múltja, a maga története amit nem ok nélkül nem osztott meg velem mostanáig. Én meg nem feszegetem, tapasztalatom szerint jobb, ha magától avat be a titkaiba mint ha kierőszakolok akár igazságot, akár valami összecsapott hazugságot. Bármennyire is szeretném tudni.
- Majd elküldöm a pszichológusodnak, hogy min kellene dolgoznotok. - manapság mindenkinek van pszichológusa. Ha neki még nincs, az újszerű fordulat itt New Yorkban, és azt hiszem sajnálatos is, hiszen valószínűleg szüksége lenne rá. Elveszettnek tűnik és szorongónak, de ha egy barátban sem bízik, logikus, hogy egy orvosnak sem köti az orrára a titkait.
- Ha nem szeretnéd, nem muszáj. Csak egy ötlet volt, mert szeretném jó kezekben hagyni a srácaimat. - kezdem a mentegetőzést, mert látom, hogy ismét zavarba jött. Pedig az előbb még milyen nagy szája volt!
- Hát, szerencsére csak testvérek vagyunk és nem ikrek, ahogy mondani szokás. Kettő belőle vagy kettő belőlem túl sok lenne erre a bolygóra. - örülök, hogy nem tartja vonzónak a világcsavargó életvitelt. Magam sem rajongok érte, nem véletlenül állapodtam meg Alyx mellett már viszonylag fiatalon.
- Laurel, öreg vagyok már a vakrandikhoz. - mosolyodok el halványan - Fölösleges lenne, azt hiszem a jó tulajdonságaim ezügyben mit sem számítanak. - megcsóválom a fejem. Hogy is érthetné. Azért sincs nagy kedvem elmenni egy ilyen randi estére mert akivel szívesen randiznék az történetesen ez a csinos tanárnő. - Talán ez meglep, de nem vagyok olyan kalandvágyó mint hinnéd. Az új dolgok helyett gyakran választom a biztonságos, jól ismert régit. - ez is egy féligazság, de legalább félig igazság, ahogy a nagymamám szokta mondani. Nem könnyíti meg a dolgomat, úgy kibújni a vacsora alól, hogy ne is utáljon meg és ne sértsem meg a barátnőjét, akit amúgy még életemben nem láttam. Mondjuk ez lenne a lényeg, ismerkedni, de komolyan nincs hozzá kedvem. Nem csak most hanem úgy amúgy sem. Ott van nekem a munka, Nina, az anyósom, meg ez az egész hülye helyzet, ez az egész hiányzik mint púp a hátam közepére.
Különös, hogy óvatlanul megoszt velem információ morzsákat az exéről. Eddig ilyesmit nem tett, sőt, olyan volt a múltja mielőtt az iskolába jött volna, mint egy feketelyuk, egy szikra információ sem szökött meg onnan. Most pedig itt van ez a Matt, aki láthatóan mély nyomokat hagyott benne. Remélem nem bántotta vagy ilyesmi, mert akkor lehet, hogy bepipulnék és megkeresném. Nem vagyok egy agresszív fajta, de nehezen viselem ha azokat bántják akik fontosak nekem.
- Hmm. - elgondolkodva biccentem oldalra a fejem, miközben egy újabb falat süteményt helyezek a számba. Lassan és komótosan ízlelgetem, épp úgy ahogy Laurel szavait. Együtt éltek a pasijával, de ő inkább elköltözött egy másik városba. Az még nem tiszta, hogy miért, de az biztos, hogy nagyon New Yorkba akart jönni. - Hogyan érzed, van rá esély, hogy kövessen? Mármint, én a helyében még aznap kocsiba ültem volna és jöttem volna utánad. - vonok vállat halványan mosolyogva. Minden férfi más, ezt tudom. De én egy ilyen lányt mint ő nem engednék el csak úgy.
- Eléggé az vagy, de édes, hogy nem tudod magadról. - mosolygok rá bátorítóan. - Talán ez a bájad esszenciája. Olyan gyakran csodálkozol rá, amikor valaki valami kedveset mond, és tapasztalataim alapján szinte mindig be is zárkózol a kis csigaházadba. - én pont ezt szeretem benne, de a legtöbb férfit egy idő után vagy elriasztja vagy megunják, hogy feszegetnek egy teljesen zárt ajtót.
Közben intek az idő közben nagyon érdeklődő pincérnőnek, hogy a számlát majd én kérem. Fel sem tűnt, hogy már mióta itt üldögélünk, és lassan elfogy a forrócsoki is, nem csak a sütemény.
- Mik a további terveid ma estére? Egy jó kis dolgozat javítás, vagy ilyesmi? - tudom, hogy nála nem kell dolgozatokat javítani, de ez valahogy a tanári szakma velejárója, kár, hogy kihagyja.