Bevallom, ideges vagyok a mai beszélgetés miatt. Tudom, hogy Diane érti a dolgát, és azt is, hogy szerencsémre eddig is minden követ megmozgatott ami csak lehetséges, de őszintén nem tudom, hogy most mik az esélyeim. Még mindig semmi, vagy legalább már előrébb mozdultunk? Meddig kell még két hetente egy délutánnal beérnem, meddig tart még ez az egész? Mire Nina felnőtt lesz, talán már egy egész szombatot is kaphatnék? Addigra úgysem érdekli már az apja, a kamaszoknak jobb dolguk is van ennél.
Aggódok, hogy minden eddigi erőfeszítés kevésnek bizonyul. Pedig már kifejezetten jók a körülményeim, anyagi biztonságot teremtettem a kislánynak amennyire csak ez lehetséges (persze nincs a bőröm alatt is pénz mint a nagyanyjának, de lassanként már a kislány egyetemi tandíj alapja is kezd alakulni). Nem bulizok, nem randizok, eljárok pszichológushoz és soha nem késtem még egy percet sem amikor Ninával voltam. Több orvosi szakvéleményem is van arról, hogy teljesen normális vagyok, és már négy véletlenszerű ellenőrzésen is megállapították a vérképem alapján, hogy semmiféle gyógyszert nem szedek. Az ég szerelmére, még egy aspirint se merek bevenni, ha fáj a fejem, nehogy ezen múljon!
Mégis, ismerve az előzményeket, elképzelhető, hogy mindez nem lesz elég. Diane segítségében reménykedek, hogy talán lesz valami ötlete, amivel legalább előrébb juthatunk, én már annak is örülnék, ha annyit sikerülne elérni, hogy többet lehessen velem Nina. Apró lépések, ugyebár. Ezért is jöttem ide, és hoztam magammal az összes papírt amit csak a különböző orvosoktól kaptam az elmúlt hetekben. A recepción bejelentkezem, de azt mondják, hogy majd Diane jön le, most nem nekem kell felmennem. Végül is, azt beszéltük meg, hogy talán ebéd közben beszélgetünk majd, így nem lepődök meg ezen túlságosan, csak nézelődök néhány percet ebben az impozáns előtérben. A Central Park mellett mást el sem tudnék képzelni, amikor errefelé járok, gyakran gondolok rá, hogy milyen jó lenne egy ilyen szép környéken élni a lányommal. Nem mintha a Westside nem tetszene, sőt, kifejezetten szeretek ott élni, de mondjuk a Park Avenue egészen más világ. Ki tudja, talán még néhány sikeres regény, és mi is egy ilyen helyre költözhetünk.
Léptek hangja üti meg a fülem, így megfordulok, és széles mosollyal nyújtom a kezem az ügyvédnő felé.
- Szervusz Diane! - köszöntöm, miközben máris egy kicsit megkönnyebbülök. Valahányszor azóba kerül a közelgő tárgyalás, elfog a gyomorgörcs, kivéve amikor vele beszéljük át a stratégiánkat. - Ragyogóan festesz ma is. - nem csak udvariasság, bár tény, hogy mindig nagyon csinos. Én is kicsíptem magam, legalábbis nem a szokásos öltözékben jöttem. Fekete farmert és egy halványkék inget vettem fel, egészen sötét kék zakóval. Messze elmarad az ő munkaruhájától, de nem is amiatt vagyunk itt, hogy a divatról értekezzünk.
- Meghívhatlak egy korai ebédre? Vagy más terveid vannak? - nem tudhatom, lehet, hogy egy üzleti ebédre hivatalos kicsit később. Mindenesetre láttam néhány kellemesnek tűnő éttermet idefelé, de azt sem bánom ha a parkban ülünk le valahová. Gondolom, azért néha jól esik kijönni a szabadba is, és nem csak az irodában üldögélni.

Amikor Alyx váratlanul távozott erről a világról, nem kezeltem jól a dolgokat. Most nem csak arról van szó, hogy érzelmileg és mentálisan összeomlottam. Az már csak egyenes következménye volt annak a bizonyos első két napnak. Bár szégyellem, de nem tagadom, hogy az első utam egy közeli kocsmába vezetett és a sárga földig vedeltem az alkohol minden formáját. Mindegy volt, csak minél hamarabb el akartam szakítani a tudatom a valóságtól. Másnap aztán a rendőrösrön ébredtem, őrizetben. Nyilvános részegség, közszeméremsértés (egy bokor mellett könnyítettem magamon - állítólag), és megrongáltam egy közterületen álló kukát (szintén a parkban), majd ezt követően ellenálltam a rendőri intézkedésnek, obszcén szavakat használva. A körülményekre és büntetlen előéletemre való tekintettel elengedtek egy vaskos bírsággal és egy bírói figyelmeztetéssel. Miután haza mentem és lezuhanyoztam, meg némiképp kialudtam a mérhetetlen macskajajomat, és bementem a kórházba a lányomért, ő már nem volt ott. Az anyósom ugyanis azonnal magához vette, egy ideiglenes bírói végzéssel. Innen vezetett egyenes utam az idegösszeomláshoz.
Fél évvel később álltam rá készen a kezelőorvos szerint, hogy visszakapjam őt, addig csak képeken láttam Ninát. New Yorkba költöztem, hogy a közelében lehessek, de olyan olcsó és tróger ügyvédem volt, hogy se előre, se hátra, néhány havonta sikerült kisírni egy-egy láthatást gyámügyi megbízott jelenlétében. Évekbe telt, míg rá tudtam jönni, hogy merre tovább, és megkerestem Diane-t. Eredetileg tanácsot akartam tőle kérni, hogy ajánljon egy jó ügyvédet, aki segíthetne Ninát visszaszereznem, de ő maga vállalta az ügyet. Hálás vagyok neki ezért, és minden apró előrelépésért amit azóta tettünk. Ő érte el, hogy minden héten láthassam a kislányt, és bár lassan, de egyre közeledünk egy konszenzushoz amivel már talán képes lennék együtt élni. A közelgő tárgyalás miatt konzultálunk ma, remélem kitalált valamit ami megint egy lépéssel előrébb visz majd.
Megkönnyebbülve viszonzom a puszit, és ha kicsit közelebbi barátok lennénk, bizonyára megragadnám a kezét, és körbe perdíteném. Csinos mint mindig, jó ránézni, és ahogy Alyx mindig mesélt róla, kedves és udvarias is. Távolról sem nézek ki olyan ragyogóan mint ő, de értékelem a gesztusát.
- Csodákra képes, ha az embernek nem kell egy nap korán kelnie. - mosolyodok el halványan. Ma nem voltak óráim, és a kiadó egy nappal odébb tette a megbeszélésünket, így a mai nap váratlanul felszabadult. Gondoltam rá, hogy elüssem valami hasznossal az időt, de aztán úgy döntöttem, hogy az alvás lenne a leghasznosabb, és talán nem is tévedtem akkorát.
- Remekül hangzik! Szeretem a görög ételeket, nem is értem, miért nem eszek ilyesmit gyakrabban. - bólintok, és nyitom előtte az ajtót, majd mellé lépve kisérem az utcán ahogy az étterem felé sétálunk. A kérdésére legszívesebben csak úgy dőlne belőlem a szó. Azt leszámítva, hogy a lányom még mindig nincs mellettem, tényleg egészen jól alakulnak a dolgaim.
- Jól, azt hiszem, most egész jól vagyok, köszönöm. - bólintok, majd egy kicsit részletezem is - Sikerült átköltöznöm egy nagyobb lakásba, ami közelebb van Nina ovijához. Az új regény is egész jól alakul, jövő héten adom le az első verziót lektorálásra. Holnap megyek tárgyalni a kiadóval, az első kötetből akarnak még egy kiadást, úgy tűnik minden példány elkelt, így új szerződést akarnak kötni. - nem teszem hozzá, hogy ez ismét egy szép kis summához juttathat, így talán még több eséllyel indulhatok a perben a felügyeleti jogért. Már nem az a “senkiházi tanár” vagyok, akinek az anyósom tart, már én is vagyok valaki, és igenis képes vagyok biztosítani mindenfajta kényelmet és gondoskodást a lányomnak.
- És veled mi újság? Megoldódott az a múltkori probléma a konyhában? - ha jól emlékszem, a legutóbbi beszélgetésünk közben a vízvezeték szerelő hívta egy csepegő csap miatt, és ki akart valamit cserélni. Sajnos nem emlékszem rá kellő részletességgel, de ennek leginkább az lehet az oka, hogy nem értek az ilyesmihez, így a különböző alkatrészek elnevezése már kiment a fejemből azóta.
Ahogy sétálunk már egy ideje, egyszer csak megakad a szemem egy kék-fehér táblán az egyik épület falán.
- Nahát! Ez nem…? Ez csak nem az a görög étterem, amiről Alyx ódákat zengett régen? - széles mosolyra szalad a szám. Felismerem ezt az emblémát, még ha nem is jártam itt sosem. Régen a nappalinkban volt kint egy kép amin ő és Diane egy pontosan ilyen táblával rendelkező étterem előtt vigyorogtak két baklava mögül. Az volt Alyx kedvenc desszertje, amikor terhes volt egyszer még el is sírta magát a hormonoktól fűtve, hogy milyen igazságtalan, hogy Sacramentoban nincs olyan finom baklava mint ebben az étteremben. - Hölgyem! - nyitom ki Diane előtt az ajtót lelkesen. Remélem nem tévedek, és jó helyen járunk, mert akkor már pontosan tudom, hogy mit KELL megkóstolnom, elvégre épp elégszer hallottam már, hogy mik a helyi specialitások.