Mondd, hogy mocskosan szereted…
Soha nem hittem volna, hogy valaha is meg kell majd játszanom magam. Bár az egyetemen a dráma kör vezetője voltam két évig, és nem áll tőlem távol az amatőr színészkedés, a mindennapokban azt hazudni, hogy valaki egészen más vagy, az már ennél jóval több. Mégis elvárják tőlem, hogy legyek rosszfiú, öltözzek talpig bőrbe és farmerba, vágjak morcos arcot, és flörtöljek mindenkivel aki él és mozog. Szerződés kötelez erre, nem pedig a szabad akaratom. Néha magam is bánom, hogy megírtam azt a regényt, és elküldtem egy kiadónak, a körülötte kerekedő média hisztit pedig még jobban utálom. Ahogy azt is, hogy szép lassan elvesztem önmagam ebben a forgatagban.
…és ha felelnék a jobb jegyért?
Azért lettem tanár, mert úgy éreztem, mindig is abban hittem, hogy a jövő generációit tanítani kiváltság. Meghallgatni a gondolataikat, és elérni, hogy fény gyúljon a kobakjukban olyan hivatás, amire nagyon fiatal korom óta vágytam. A diákok körében vagyok igazán önmagam, a velük töltött idő fontos számomra. Ők a jófej Mr. P.-ként ismernek, akinél még 2,1-es átlagnál is lehet tenni a négyesért, mindig megadom a lehetőséget a javításra. Soha nem hagytam még szó nélkül, ha egy jó tanuló teljesítménye hirtelen a földbe állt, de azt sem, ha valaki folyamatosan alul teljesít. A diákjaim bízhatnak bennem, a tanulás kapcsán épp úgy, mint ha valamilyen családi vagy magánéleti gondjuk van. Kár, hogy drasztikusan csökkentenem kellett az óráim számán, hiszen hiányoznak nekem. Remélem én is nekik.
Adok neked puszit!
A lehető legkevesebben tudják, hogy van egy lányom: Nina aki nemsokára betölti az ötöt. Nem velem él, egyelőre, de éppen azon fáradozom, hogy ez változzon. Nina születésekor komplikációk merültek fel, így az édesanyja már nincs köztünk. Mondhatnám, hogy fiatal voltam és bolond, de valójában csak összeroppantam, így az “anyósom” seperc alatt megfosztott a jogaimtól, és ő lett a kislányom gyámja, teljes felügyelettel. New York-ba hozta, itt nevelte, hogy távol kerüljön tőlem, de engem sem olyan könnyű lerázni. Annyit sikerült már elérnem, hogy két hetente egy délutánt eltölthetek vele. Nina az egész életem, és minden követ megmozgatok, hogy visszaszerezzem. Remélhetőleg most már elegendő pénzem is van ahhoz, hogy visszakapjam őt.

Fel és le, fel és le. Úgy állok mögötte a mászókánál, mint valami eleven védőháló, a legkisebb bizonytalanság láttán is emelem a karom, hogy elkapjam, ha megcsúszna. Soha nem sérült még meg amikor velem volt, és ez remélem így is marad. Szülőnek lenni eleve kihívás, de úgy még nehezebb, ha egyetlen rossz mozdulat is azt jelentheti, hogy soha többé nem láthatom. Az illata, a selymes kis fürtjei befészkelték magukat a bőröm alá ahogy azt a jó öreg Sinatra énekelte, és nem ereszt. Ritkán álmodom, de amikor mégis, akkor vele vagyok, az ő mosolya az ami mozgásban tart. A mosolya az anyjáé.
- Szerintem eleget másztál már az egész kerek világ tetejére, mi lenne, ha ennénk inkább egy fagyit? - vetem fel neki a kérdést, nem véletlenül olyan stílusban ahogyan ő szokott beszélni. Különleges ahogy a mondatokat formálja, olyan széles szókinccsel operál, amit sok felnőtt is megirigyelhetne.
- Még nem értem fel a tetejére. - feleli elszántan, miközben a virág mintás cipőbe bújtatott lábát emeli is a létra következő fokára. Természetesen, amitől egész délután rettegtem, megtörtént: az egyensúlya megbillent, és már láttam is, ahogy megindul a talaj felé a csepp kis teste. A reflexeim szerintem már olyanná edződtek mint egy nagymacskáé, szerintem maximum harminc centi lehetett amit lefelé tett meg, és már el is kaptam, hogy szorosan magamhoz öleljem. A mai infarktus is megvolt, ideje lesz a játszótérről valami biztonságosabb helyre távozni.
- Szerintem elég lesz ennyi mára Pocok. Legközelebb majd sikerül felmásznod a tetejére, ígérem. - egy nagy, cuppanós puszit biggyesztek az arcára, amit természetesen azonnal le is töröl a kézfejével. Magam mellé állítom, és megfogom a kezét, ami mindig egy kicsit vicces látvány, hiszen enyhén meg kell döntenem a felsőtestemet, hogy elérjem. A fagyizó felé trappolunk, és közben szóláncot játszunk. Sosem javítom ki, amikor nem a megfelelő betűvel mond egy szót, inkább csak jót mosolygok rajta. Természetesen epres fagyit kér, “anyásat” ahogy ő nevezi, Camila a nagyanyja bizonyára elmondta neki, hogy mi volt az édesanyja kedvenc fagylaltja. Cukorszórás, tejszínhab és egy kis kanál, nekem egy egyszerű citromos fagylalt (hisz fanyar mint az életem), és már ülhetünk is le egy padra. Nina desszertjéből még egy gramm se került a szájába, de a ruháján már ott virítanak a foltok. Élvezzük a napsütést, segítek neki a fagyival, már amennyire hagyja. Roppant önálló teremtés, szereti maga intézni a dolgait.
- Fagyi után mit csináljunk? Megetetjük a kacsákat? - nem lennék igazi apa, ha nem lenne egy szottyadt perec a dzsekim zsebében, éppen erre a célra. Feltűnik, hogy szinte bántóan bámul valaki az ösvény túlsó feléről, ezért közelebb húzom magamhoz a kislányt.
- Jó! De a nagy libáknak ne adjunk mert röfögnek. Ijesztősen. - sepri ki a haját az arcából a tenyerével, de máris a segítségére sietek, és a füle mögé tűröm az elszabadult tincseket.
- Nagy libáknak? A hattyúra gondolsz, Pocok? - húzom fel a szemöldököm érdeklődve.
- Aha! - csilingel a hangja, nekem meg tikkel a szemem ettől a roppant helytelen három betűs szócskától. Az irodalom bolondjaként szinte ólmot önt a fülembe amikor ennyire trógerül beszél. Öt éves ide vagy oda. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna, sőt még a fejem is elfordítom, amit Nina nehezményez, és az ölembe mászik, némi olvadt eper fagyival itatva át a kabátomat. Ragacsos kezei közé fogja az arcom, hogy figyeljek rá, épp amikor csipog az emlékeztető: lejárt az időnk. Máris elszaladt, pedig azt hittem még legalább egy óránk van együtt.
- Most akkor menni kell Apa? - kérdezi csalódottan, mire csak egy nagy sóhaj kiséretében a homlokom az övének támasztom. Igen, basszameg, menni kell. Gyűlölöm ezt, más körülmények közt sötétedésig etetnénk a rohadt kacsákat aztán otthon sajtos makarónit vacsoráznánk és mesét néznénk a kanapén összebújva. Egy másik életben az anyjával együtt, de nem vagyok telhetetlen, nem akarok lehetetlent, csak a lányomat magam mellett tudni.
- Menni kell, bizony. Camila nagyi mérges lesz, ha elkésünk. - sóhajtok egyet, miközben a szalvétával próbálom megtörölni a kezeit. Egy hiba, egyetlen apró hiba, és elveszítem a láthatást. Mindig legalább tíz perccel hamarabb vissza viszem őt, hogy nehogy bele tudjon kötni abba, hogy késtem. Pedig az a tíz perc, kellene mint egy falat kenyér. Mielőtt elindulnánk, behunyom a szemem és megdörzsölöm a halántékom. Vajon vége lesz ennek valamikor? És egyáltalán, biztos, hogy az a jó a kislánynak, ha pereskedek a nagyanyjával? Persze, hogy jó neki. Soha semmit sem tennék, ami neki árthat. Mellettem a helye, efelől semmi kétségem.
Az ösvényen sétálva ebben a szép parkban ismét játszunk. Most éppen a rágcsálnivaló nasikat soroljuk. Mogyoró, dió, kesudió, napraforgómag, tökmag, paradió, pisztácia, mandula, pekándió, fenyőmag… olyan okos kislány.
Felemelem, hogy adjak neki egy puszit, mielőtt átadnám a dadusnak aki majd hazaviszi. Belül rettegek, hogy megint jön majd a műsor, és nem kell benne csalódnom: hirtelen mintha az ördög szállta volna meg, sír, sikít, öleli a nyakam mintha az élete múlna rajta, azt kiabálja, hogy haza akar jönni velem. Pokoli ez az egész, és két hetente megismétlődik. Mindkettőnkben összetörik egy világ, ami csak két hét múlva áll majd össze újra, amikor megint találkozunk néhány órára.
- Jó legyél Pocok. Este beszélünk telefonon, rendben? - bólogat, de hüppög, miközben a dadus beteszi az autóba. Tenyerét az ablaknak szorítja, én kényszeredetten mosolygok rá, és integetek miközben a szívemet darabokra tépi az érzés ahogy távolodik.
Ezt fel kell dolgoznom, így sétálok hazafelé, komótosan, reménytelenül. Már majdnem haza is értem, amikor a telefon rezgése kirángat az elmélkedésből.
- Hallo? - veszem fel, és a vonal túlsó oldalán az ügynököm hangja felel. Azt mondja, sürgősen találkoznunk kell, mert ahogy ő fogalmaz: bele szartam a levesükbe. Csodás! Röviden vázolja, hogy haza vágtam a rosszfiú imidzset ami egy krimi-horror írónak dukál, mégpedig azzal, hogy valaki számtalan képet posztolt rólam ahogy a lányommal a parkban játszottunk. Már több újság is lehozta őket, és mindenki azt találgatja, hogy ki ez a gyerek, és miért nem tudott eddig róla senki. Egy ízeset káromkodok mire a mondandója végére ér, és már indulok is az étterem felé ahol majd találkozunk. Közben a telefonomban lázasan keresem az ügyvédem számát, és imádkozok, hogy ennek az egésznek ne legyen hatása az elhelyezési perre, aminek a kellős közepén vagyunk. Majd az ügyvéd úgyis megmondja, hogy ezt is elcsesztem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Miközben ezeket a sorokat írom neked, izgulok, mint egy kisiskolás az első előadásán. Te vagy az első, akit friss moderátorként szerencsém volt olvasni. Úgyhogy, egy kis mérföldkő volt a lapod az életemben. De térjünk is rá a lényegre, nem fogok fölöslegesen dumálni. Előre is bocs, ha kicsit béna vagyok.

Az biztos, hogy szülőnek lenni sose egyszerű, de ilyen körülmények között nemcsak nehéz hanem kegyetlen is.  Szívesen olvastam volna még a kislányoddal töltött pillanatokról, minden egyes szó mögött ott bújkál az apai szeretet, és a félelem. Őszintén remélem, hogy nem is olyan soká elérkezik az idő, amikor nem csak két hetente láthatod a kislányodat, amikor végre melletted lehet minden egyes nap.   Ahogyan annak lennie kell. Biztos vagyok abban, hogy íróként és tanárként is annyira odaadó vagy, mint apaként. Igazán szerencsések azok a diákok akiket oktatsz.
Ne add fel a reményt, hidd el a kemény munka kifizetődik és nemsokára olyan életed lesz, amit megérdemelsz, amiért igazán keményen dolgozol.      

Színt és rangot admin fog adni majd.

U.I: Ha ügyvédre vagy jogi tanácsra van szükséged, ismerek valakit aki segíthet


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!