Mikor a szülők meghaltak egyedül maradtam a zord világgal harcoltam. Kiskoromba is mindig a bajt kutattam. Mikor már annyi idős voltam, hogy tudjam a bajt már nem is kell annyira kutatni, hiszen mindig jelen van letartóztattak. Volt egy rendőr, látott bennem valamit, amit nem tudott megmagyarázni. Addig nem nyugodott meg, míg a katonaság nem vett fel. Sok helyen megfordultam, láttam szörnyűséget. Éhezés, halált, gyötrelmet. De még mindig úgy éreztem nekem ez nem elég. Éreztem a vérszomjat a számba, ahogy elönt a vágy, hogy kivégezzem azokat, akik elbasszák a világunkat.
Minden a legnagyobb rendben ment, főleg, hogy szépen lépkedtünk a ranglétrán és eredményesen zártuk le a küldetéseket, mikor is közölték, hogy most nyugodtabb szakasza jön az életünknek, és most csak az a dolgunk, hogy valami csajnak a seggét védjük, aki most úgy érzi, hogy a sajtóval fogja megmutatni, mennyire nagy hatalma van a szavaknak.
Persze én azonnal fellebbeztem, mit ér az én szavam a tábornokéval szembe? Semmit. Azon kívül, hogy a fiúk csak több háborgása jutott nekem. Mert ők aztán semmi csinibabára nem fognak vigyázni. Meg miért szopatnak minket. Hát örömmel válaszoltam volna a kérdésükre, de valahogy én sem tudtam már érdemleges információval szolgálni.
De a lány érkezése meglepetéseket tartogatott számunkra. Hiszen nem egy olyan lány jött, mint akit vártunk. Vagyis nem vártunk, de inkább elképzeltünk, hogy betipeg a magas sarkú cipőjébe és a plasztikától nem tudja becsukni a szemét. De persze ez csak az első benyomás, még nem voltunk terepen.
A sátorba kísérve megmutattam hol alszunk, itt nem lesz olyan, hogy egyedül akarok maradni. Mindenki egy térben alszik, és hát a hat fiúval nehéz lesz aludnia, de legalább biztonságban lesz. Tekintve, hogy bármikor lecsaphatnak ránk.
Az első olyan tettem vele szembe az volt, hogy adok neki egy golyóálló mellényt.  Még csak az kéne, hogy valaki lelője, mikor még meg sem érkezett a táborba. Azt hiszem, nem igen kéne, gondolkodjak, hova is mehetnék utána dolgozni, mert valószínűleg az egész egység sortűz elé állhatott volna.
Nem mondom, hogy minden gördülékenyen ment, de a csapat minden tagja nevében mondhatom, hogy volt pár pozitív csalódásunk benne. De azért voltak öngyilkos akciói, mikor gondolkodás nélkül mente bele a veszélybe, amibe ő fejest ugrott.
De hamar elteltek a küldetés napi szinten idegőrlő órái.
Van az az érzés, hogy végre megszabadulsz egy kolonctól, újra a a nagyvárosban, nem pedig idegen földön, a homokba és a nap perzselő sugarai elől menekülő vagy. Hanem beillesz a napi életben, ahogy New York nyüzsgő városának egy parányi hangyája legyél.
Viszont a sok mocsok az ember elméjét elborítja, és az álmok kínoznak. Minden percben verítéktől csutakosan ébredek. A sok hallott, az ujjam a ravaszon.
De aztán jön a hívás. Vagy ötmillió vagy, akit eddig védtél meghal. Nem tudom, hogy honnan szedték, de nevetnem kellet, hogy pont engem zsarolnak. Nekem közöm sincs hozzá.
A lelkiismeretem persze nem hagyta a dolgot. Sok órámba és pénzembe került, de mindent megért az, hogy kiderítsem hol van a lány és kitartja fogva.
- Mr. Jakes. – hangja meglepett volt, de a lányra emeltem kék szemeimet vizslatva, hogy mennyire bántak vele rosszul.
- Engedje el. – hangom szigorú és immáron a jeges szemek a férfit pásztázzák. Meg fogom ölni. Eldöntöttem.
- Hol a pénzem? – érdeklődve nézi a helységet. Én nem hoztam pénzt, csak a kilencmilliméteres glockomat.
- Hallotta a hírem, tudja, hogy milyen ember vagyok. A két ember a tetőn holtan fekszik, a csöpögő hang az az artériájukból egykoron spriccelő vér, csöpög a csatornában. Az öleb, aki a kocsit izzította, sajnos épp most járt csontkovácsnál és súlyosan eldeformálódott a nyakcsigolyája. – halkan mondom a szavakat és lépdelek felé. Látom, hogy az izzadság cseppek sorakoznak homlokán.
- Ne tegye, fizetek magának. Hiszen magát is buktatni fogja!– magyarázza, ahogy a lány felé indul és megszívom a fogam, hogy a helyébe nem nyúlnék hozzá.
- Ezt már későn ajánlja. A lányt már elrabolta. Mély traumát okozott benne! Ezt nem hagyhatom, meg kell torolnom. – sóhajtok, és még talán az utolsókat ki sem fújom, mikor a füstölgő fegyver visszacsúszik a tokjába és a férfi holtan omlik össze az ajtónál. Hiába fut, a golyó gyorsabb.
A lányhoz lépve, sietően szedek le róla mindent és magamhoz ölelem.
- Nem szabadott volna ezt látnod, sem hallanod. – megrázom a fejem és keresem a további bántalmazás nyomokat.
- Bántottak? Fáj valamid?