Soha nem voltam annak a híve, hogy a születésnapomat erőszakosan ünnepeljük meg, azonban kedvesen fogadtam azokat az embereket, akik hajlandóak voltak ezen a napon megemlékezni rólam. Most egy kicsit mégis más volt a helyzet, hiába beszéltem apával éjfélkor, kaptam már meg Elle-től az autót, amit kinéztem. Pofátlanul drága volt, gyakorlatilag nem számítottam rá, hogy tényleg megérdemelnék egy olyat. Hiába éltünk Brooklyn egy jobb részén, egyszerűen nem mertem megállni vele a ház előtt, szóval gyakorlatilag egy Queensben bérelt garázsban tartom azt. Ma reggel könnyes szemekkel vettem át a futártól az ajándékot és a virágot, amit apa küldött nekem, mivel soha nem felejti el ezt a napot. Képes volt megrendelni nekem a hínárlevest és gyakorlatilag egy hadseregre elegendő kaját. Nem akartam benyitni Szoszóhoz, mivel baromi sok olyan helyzetben lehet jelenleg, amikor mindenre vágyik, csak az én hülye férfi tekintetemre nem. Mondjuk engem kevésbé zavarna az, ha félpucéran látnám. Egyértelmű volt, hogy nincs elhízva, de a múltkor pont előttem ment fel a lépcsőn, én pedig véletlenül lemaradtam, szóval sok mindent volt szerencsém megtekinteni rajta. Esküszöm, hogy ha nem mögötte lettem volna, akkor úriemberként viselkedek és nem a fenekét bámulom, de hát… Úgy voltam vele, hogy ilyen lehetőség még egy nem adódik majd az életben.
Mindenesetre, mivel semmiképpen se szerettem volna a mai nap folyamán Elle-t zaklatni, Henryvel pedig egyáltalán nem ismertük még annyira egymást, hogy őt kezdjem el megtalálni a magányommal, Sora volt az a személy, akinek el kellett viselnie azt, hogy ünnepelni akarok. Nem állítom, hogy bármi bajom lenne a lánnyal. Valójában soha senkivel nem találkoztam, akinek maga a létezése ennyire aranyos lenne, emiatt nem akartam az agyára menni. Viszont nagyon sok mindent kell megtennie csak azért, hogy elsősorban ne érezzem magam teljesen egyedül. Ha félelmet kellett volna választanom, az enyém határozottan a magány lett volna.
Tisztában vagyok azzal, hogy ivással indítani a napot nem túl jó dolog, éppen ezért csak valami lónyál üdítőt vettem reggel, délutánra tartogattam a sört és a sojut. Szerettem volna rendesen megünnepelni a mai alkalmat, emiatt szóba se jöhettek holmi vodkák, meg egyebek. Pont ezért, miután felértem a szatyrokkal, ahelyett, hogy az asztalon kezdtem volna kitálalni a még meleg ételeket, a földre raktam azokat a tálcáinkat, amiknek voltak lábai, hogy ott tudjunk enni. Összeszedtem még pár díszpárnát, amik tökéletesek voltak ülőalkalmatosságnak, és csak ezek után kopogtam be a lány szobájába. Miután nem kaptam választ, résnyire kinyitottam az ajtót és úgy pislogtam be. Hamar megpillantottam a sötét tincseket a párnán, emiatt egy kicsit fellélegezve löktem be az ajtót. Örültem neki, hogy nem éppen meztelenül állt a szoba közepén, mert akkor soha életemben nem mostam volna le magamról a zaklató jelzőt.
- Szoszó, ébren vagy? – nyilvánvalóan nem volt, én pedig azzal a céllal lopakodtam be hozzá, hogy felébresszem, mégis csak suttogtam a szavakat és néztem őt az ajtóból. Mikor nem volt semmi reakció, akkor a lépéseimre odafigyelve sétáltam közelebb, de a parketta így is megreccsent a súlyom alatt.
- Ne aludj már ennyit, hát unatkozni fogok – az ágy mellé guggolva egyszerűen csak felraktam az alkarom a matracra, az ujjaimmal pedig óvatosan simítottam ki a tincseit az arcából. Pont olyan volt a tapintása, mint ahogy elképzeltem – Ha nem kelsz fel magadtól, ki foglak vinni. Szórakoztatnod kell ma.

öltözék ⍨ 556 szó ⍨ minden figyelmem a tiéd ⍨

Ha visszagondoltam a korábbi életemre, akkor gyakorlatilag olyan érzésem volt, mintha megéltem volna azt, de mégis külső személőként vettem volna részt abban, ahogy az események megállíthatatlanul pörögtek. Mindez talán nagyon drámainak hangzott, de összességében igaz volt. Amikor anyával töltöttem az időm nagy részét, akkor általában nem igazán éreztem azt, hogy miről szól a család. Gyakorlatilag mondhatjuk úgy, hogy a családmodell érméjének egyik oldalát megtapasztaltam, amiről egyáltalán nem merem azt állítani, hogy tetszett volna. Nyilvánvalóan kaptam különböző utalványokat és pénzt azoktól a rokonaimtól, akikhez nem sok vérségi kapcsolat kötött, ezeknek a nagy része pedig a mai napig nem lett felhasználva. A másik részük a gimnáziumi barátaim zsebében landoltak, mivel általánosságban mindenem megvolt, amire szükségem van. Akkoriban nem olvastam túl sokat, csak a balett érdekelt és az, hogy híres táncos lehessen belőlem. Jó voltam benne, de nem eléggé ahhoz, hogy lehetőséget kapjak mondjuk Oroszországban, felnőttfejjel visszagondolva pedig szinte biztos voltam abban, hogy amúgy el sem engedtek volna.
Apánál a születésnapjaim azok mások voltak. Meghívta a szomszédokat, mindig sütött nekem valaki süteményt és állandóan kaptam hínárlevest az egyik nénitől. Azt mondta nekem, hogy sok egészséges ételt kell ennem, hogy magas férfi legyen belőlem, a zöldségevés pedig idővel meg fog térülni. Nem tudom, hogy pontosan mikor jön el a pillanat, de összességében már egészen meg is szerettem azokat az ételeket és én is úgy gondolom, hogy egy jó köret alkotóelemei lehetnek a zöldségek. Emiatt is néztem boldogan a hínárlevesre, amit, ha nagyon akarnék, meg tudnám enni egyedül. Viszont az alvó Sora sokkal jobban érdekelt annál, hogy csak úgy magamban akarjak lenni a szülinapomon. Ha őszinte voltam magammal, akkor senki sem érdekelt annyira, mint ő.
- Igen, unatkozom – óvatosan húztam le róla a takarót, a tekintetemet pedig az arcán tartottam, mert én sem vagyok egy bunkó paraszt. Így véletlenül se láttam azt, ha a pizsamája nem úgy állt rajta, ahogy az illedelmes lett volna. Viszont tudatosítani akartam Sorában, hogy itt az ideje kimászni az ágyból, éppen ezért is vártam pár másodpercet, hogy rendbe szedhesse magát, majd előzetes figyelmeztetés nélkül nyúltam a térdei alá és a lapockájához, hogy kiemelhessem az ágyból.
- Sokkal nehezebbnek képzeltelek – határozottan ez már nem volt egy kedves megjegyzés a részemről, mégis egy édes mosoly jelent meg az arcomon – Hogy lehet egy ilyen törékeny nő rendőr? Ha visszamész dolgozni, rettegni fogok attól, hogy valaki összetör és nélküled kell tovább élnem az életem, Szoszó.
Én is éreztem azt, ahogy ellágyulnak a vonásaim csak azért, mert vetettem rá egy pillantást. Egyáltalán nem volt kedvem letenni, ebben a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy jobban illik a karjaimba, mint ahogy azt elsőre gondoltam. És zavarna az, ha egy másik férfi így érintené meg. Ez mondjuk nem jelentette egyelőre azt, hogy Sorától bármi komolyat akarnék, mivel én sem tudtam, hogy mennyire vagyok kész arra, hogy valakinek odaadjam a szívem. Bunkóság, amit most csinálok, mert gyakorlatilag az agyát húzom, mégis képtelen voltam arra, hogy ne akarjam őt elcsábítani.
- Történt bizony! El sem hiszed, hogy mi – direkt nem mondtam semmit, egyszerűen csak elindultam vele kifelé a nappaliba, ahol előzőleg már kipakoltam az ételt, amit hoztam. Kicsi és szeretetteljes konyhánk volt – mert már szívesen említettem a helyiséget a sajátomként is – meg alapvetően közösségi helyiségben akartam elkölteni a születésnapomra szánt ebédem.
- Most már tudod, hogy milyen alkalom van? – a dohányzóasztal elé helyezett, puha párnára ültettem le, majd lelkesen folytattam a magyarázást – Az apukámtól mindig kaptam születésnapi puszit, de ő most nincs itt.
Talán pofátlan dolog volt az arcomat felé nyújtani, miután törökülésben elhelyezkedtem mellette, de alapvetően nem erőszakoltam volna ki belőle azt, hogy olyat tegyen, amit nem szeretne. Mégis kíváncsi voltam arra, hogy bele tudom-e zsarolni a szituációba, mert akkor talán el kellene gondolkoznom azon, hogy más szintre emeljem a kapcsolatunkat.
- Vannak terveid mára? – reménykedtem venne, hogy nincsenek – Szereztem kártyát. Játszhatnánk miután ettünk.

öltözék ⍨ 833 szó ⍨ minden figyelmem a tiéd ⍨

Sokszor tapasztaltam már meg, hogy amikor valójában szomorú voltam és sírni lett volna kedvem, vagy éppenséggel kicsattantam, és a saját lelkesedésemet kellett egy kicsit visszaszorítani, akkor az működött a legjobban, ha egy pillanatra lehunytam a szemem és próbáltam nem a szívem szerint cselekedni… Vagy, ha éppenséggel erre készültem, akkor előtte kíváncsi voltam arra is, hogy az eszem mit súg nekem. Elvégre nem azért van mesterdiplomám, hogy teljesen elfelejtsem azt használni.
Mindenesetre elkeserített a tény, hogy én, aki annyira a hagyományok és szokások híve, most másként kell ünnepelnem, mint az évek során bármikor. Amikor édesapámmal tojástekercseket kimbapot és hínárlevest készítettünk ebédre, majd az egész napot együtt töltöttük, ami általában azzal telt, hogy Pohangnak olyan pontjait próbáltuk meg felfedezni, amiket még eddig nem ismertük. Ez New Yorkkal nem működött volna annyira jól, illetve Szöulban is nehéz dolga volt az embernek, mert a hangsúly az a nyugalom megtalálásán volt. Alapvetően nagyon szeretem a tengert, akárcsak nézni és a partján sétálgatni, de a mai nap folyamán nem igazán tudtam eldönteni, hogy pontosan miként kellene megünnepelnem a szülinapom. Mégsem rángathatom ki a tengerhez Sorát, mert lehet, hogy ő nincs is annyira odáig érte. Szóval összességében annyi volt a tervem, hogy megint a szívemre hallgatok és önkényesen megünnepeltetem vele a születésnapomat. Talán túlságosan el lettem kényeztetve és ritkán hallottam nemleges választ valakitől és azért lettem ennyire kapzsi felnőttként. Elhittem, hogy ha elég kedvesen kérlelek valakit arra, hogy tegye meg azt, amit szeretnék, már elég.
- Szia Nyúl Úr – hiába volt neve az állatnak, gyakran szólítottam így, miközben egy vigyor költözött az arcomra, leguggoltam hozzá, hogy ki tudjam deríteni, hogy szeretne-e kézben lenni. Ilyenkor általában még pihenni szokott, ezért csak párszor végigsimítottam a hátán, és békén hagytam. Bár nem volt egyszerű feladat, mert nagyon aranyos volt, ahogyan a nyakát behúzva összegömbölyödött a padlón – Mindjárt felkeltem az anyukádat! Addig viselkedj rendesen.
Mivel gondoskodtunk arról, hogy időben kapjon ételt, csak a vizét ellenőriztem le, mielőtt bementem volna Szoszóhoz és lehúztam volna a takarót annak érdekében, hogy felkelthessem. Amúgy nem aggódtam az alvási szokásai miatt, mert este láttam, ahogy pizsamában volt, meg amúgy se olyan nőnek tűnt, aki meztelenül aludt volna, de a tekintetem ennek ellenére követte a kezeit, miközben megigazította a felsőjét. Nyilván férfi vagyok, de nem időztem pár másodpercnél tovább ott, inkább megint a szemébe néztem, mert egyáltalán nem volt a terveim között az, hogy már korán reggel behúzzanak nekem a szülinapomon. Az ilyen kiskezű lányok szerintem nagyon nagyot tudnak ütni. Ennek ellenére mégis úgy kaptam fel, mintha nem tartanék attól, hogy ezt szexuális zaklatásnak veszi, holott igyekeztem udvariasan kizárólag a térde alatt és a lapockájánál fogni őt. Annak ellenére is, hogy nagyon puhának hatott a bőre. Ha nem tudnám, hogy pár hete még rendőrként dolgozott, akkor képtelen lennék elhinni, hogy ez a törékeny nő falhoz tudna vágni egy akkora férfit, mint amilyen én magam is vagyok.
- Értem – elmosolyodtam, a tekintetemet véletlenül sem fordítottam el az arcáról. Ő volt a legszebb ebben a házban, miért akarnék máshová nézni? – Csak akkor teszlek le, ha megígéred, hogy nem állsz bosszút rajtam. Megijeszt, hogy megfelelsz a fizikai követelményeknek.
Innentől tényleg minden lépésemre kell figyelnem, mert egy időzített bombával élek együtt, aki bármikor szarrá verhet. Ha ezt valakinek elő akarnám adni, és közben mellettem lenne ez az apró nőszemély, akkor minden bizonnyal csak magamból csinálnék hülyét. Talán pont az tetszett benne ennyire, hogy törékenynek és visszafogottnak tűnt, és volt egy oldala, amit képtelen lettem volna elképzelni, mégis erőssé tette őt.
- Sosem lehetsz szomorú – a pillantásom ellágyult, kedvem lett volna végig simítani az arcán, de emlékeztettem magam arra, hogy éppen hazudok neki elég sok mindenről. Valószínűleg nem kellene érdeklődnöm iránta, mivel ki fog vágni az otthonából amint megtudja, hogy nagyon sok mindenben nem mondtam igazat. Nem gondolom, hogy enyhítő körülmény lett volna az, hogy pontosan mi a munkám, és pont én voltam az, aki azért választotta őt, mert megint nem az eszemmel gondolkoztam. Hanem a lenti szívemmel.
- Csak ne rajtam mutasd be ezt kérlek – mosolyodtam el. Nyilván nem volt kérdés az, hogy edzőterembe járni, meg olyan munkát végezni, amihez komoly fizikai erőnlétre van szükség, nem ugyanaz. Hozzáteszem, hogy soha életemben nem ütöttem meg senkit úgy igazán, alapvetően az volt a stratégiám, hogy ne bukjak le a munkám során. Ha megtörtént, akkor pedig futni kellett.
- Mindjárt megtudod – jól esett húzni az agyát, meg amúgy se akartam a szoba közepén álldogálni vele az örökkévalóságig. Nem volt nehéz, de attól függetlenül nem mondom azt, hogy egész nap tudnám így tartani őt.
- Köszönöm szépen – mosolyodtam el, miután realizálta azt, hogy pontosan miről van szó, ő pedig velem fog ünnepelni – Megígérem, hogy az leszek. Te pedig mellettem maradsz, hogy lásd ezt?
Határozottan flörtöltem vele, valójában sokszor csináltam hasonlókat. Nem hinném, hogy sok esélyem lenne nála, talán pont ezért mertem megengedni magamnak. Sora nem tűnt olyan típusnak, aki évekkel fiatalabb fiúk iránt érdeklődne, hiába jött zavarba attól, amikor így viselkedtem vele. Mondjuk még egy csávót se hozott haza, szóval nem igazán tudtam, hogy milyen lehet az esete. Ennek ellenére elmosolyodtam, amikor megpuszilt és bár szinte megfeszültem, de nem viszonoztam azt.
- Olyat, ami a Tazza-ban van – nagyon büszke voltam a zsákmányra, mert New Yorkban nyilván nem volt olyan egyszerű találni – Láttad a filmet?
Ha nem, akkor el kell magyaráznom a szabályokat, illetve lesz egy randink, mivel egy kifejezetten jó filmről van szó, amit mindenképp érdemes lenne megnéznie. Mondjuk valószínűleg akkor a kanapé két végébe kell ülnünk majd.
- Mivel készültél volna nekem? – én is éreztem, ahogy felcsillant a szemem attól a gondolattól, hogy gondolt volna rám – Általában le szoktunk menni a tengerhez, vagy fel a hegyekbe, ha szülinapom van. Lehet ez a kettő abszurd ötlet. Van olyan hely New Yorkban, ami különleges neked? Elvihetnél oda.