﹥ americano - latte ﹥ foci - kosárlabda
﹥ ramen tojás nélkül - ramen tojással  ﹥ manga - manhua
﹥ fekete - kék  ﹥ bőr - farmer
﹥ elegáns - sportos  ﹥ vígjáték - horror
﹥ színház - mozi  ﹥ édes - sós
﹥ BTS - EXO  ﹥ gitár - zongora

---

﹥ 15 évesen nyerte el a mai magasságát, ami összesen 186 centi, ezzel pedig a családjának legmagasabb tagja lett

﹥ 10 évvel később érte el azt, hogy bőven 80 kiló fölött legyen. Szeret enni és sportolni, ami miatt elég nagy izommennyiséget szedett magára. Egészséges, mint a makk, mondhatni kicsattan.

﹥ Ha egy természeti jelenséghez kellene hasonlítani, akkor Cha Yi An határozottan a kora tavaszi napfény. Mivel általában boldognak és felhőtlennek mutatja magát, a legnagyobb hidegben is szívet melengető tud lenni. Sok szeretet van benne. Jobban szeret adni, mint kapni.

﹥ Mind a természete, mind a külseje egy kiskutyára emlékezteti a legtöbb embert. Általában lelkes, sokszor rosszalkodik, incselkedik a környezetével, de helyén van a szíve, ugyanakkor, ha valaki mellett lehorgonyozik, akkor hűséges marad hozzá.

﹥ Kedvenc növényei a bonsai fák, úgy érzi, hogy hasonlít rájuk. Ha nem kapja meg azt a különleges ápolást, amit a miniatűr fásszárúak igényelnek, akkor idővel elkopik a boldogsága. Nehezen viseli, ha valaki nem rá figyel.

﹥ Bár teljesen fekete szemei vannak, a tekintete mindig mosolyog. A napfényben úgy néz ki, mint az olvasztott csokoládé.

﹥ Van egy heg az arcát, amit gyermekkorában szerzett. Bár nem emlékszik rá, de a nevelőapja pofozta fel, a gyűrűje sértette fel mélyen a bőrét.

﹥ Sok fiúval ellentétben nem anyás, hanem apás gyermekként nőtt fel. A mai napig képes megkülönböztetni a különböző leveleik alapján a fákat, megtalálja a csillagképeket a tiszta égen, és török kávét iszik, mert az édesapja azt csinált neki.

﹥ Szereti a tengert. Jó úszó, kedvenc tevékenysége a homokban olvasás, vagy a kora reggeli futás.

﹥ Van jogosítványa személyautóra és hajóra is. Gyerekként az volt az álma, hogy tengerész lesz.

﹥ Szokott horgászni, de mindig megsajnálja a halakat, szóval visszadobálja őket a természetes élőhelyükre.

﹥ 25 éves kora óta meglepően érdeklődik a gyerekek iránt. Állandóan nyúzza a nagynénjét, hogy menjen férjhez és szüljön neki (!!!) gyerekeket, mert játszani akar velük.

---

﹥ Hamar a saját lábára állt, ami azt eredményezte nála, hogy makaccsá és keményfejűvé vált. Nem fogad el tanácsot másoktól, mert ő tudja, hogy neki mi a jó.

﹥ Hazudik. Rengeteget. Minden második kijelentése megkérdőjelezhető, ezt pedig olyan szintre fejlesztette, hogy az embereknek egyáltalán nem tűnik fel az, hogy mikor ejt át valakit. Ennek nagy hasznát veszi a munkában, azonban nem annyira jó ember, hogy alapvetően ne hazudjon senkinek.

﹥ Mivel tudja, hogy az emberek kedvelik, könnyen manipulál másokat. Ennek pedig nyilvánvalóan azért van tudatában, mert alkalmazza bizonyos embereken a dolgot.

﹥ Babaarcú, sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál. Sokan azt gondolják, hogy emiatt hátrányban indul a munkaerő piacon, mivel tapasztalatlannak tűnik, de a helyzet valójában az, hogy pontosan tudja mikor mit és hogyan kell mondania ahhoz, hogy az embereket meggyőzze. Okos, gyors gondolkozó, általában mások előtt van két lépéssel.

﹥ Könnyen barátkozik, de nehéz hozzá igazán közel kerülni. Emiatt, ha valakivel összebarátkozik, akkor tényleg képes futni utána, mint egy kiskutya. A szerelemmel erősen más a helyzet, jobbára csak hülyíti a lányokat, akik bedőlnek neki.

﹥ Törékeny és zárkózott. Fél attól, hogy az embereket elveszíti, kevesen állnak hozzá igazán közel. Az édesapja a legjobb barátja.

﹥ Könnyű megbántani az érzéseit, érzelmes és nem fél sírni. Ugyanakkor soha senkinek nem mondja el, ha a lelkébe gázolt. Ha valakinek a javát akarja, képes megutáltatni magát vele azért, hogy a másik fél jól jöjjön ki egy bizonyos helyzetből.

﹥ Nem szereti azokat az éttermeket, amik igazi kulináris élményt kínálnak az ember számára. Jobban szereti a rizs alapú, tartalmas ételeket, amiket összekeverhet és elfogyaszthat. Mindent, ami ronda, de finom.

﹥ Nehezen uralkodik az érzései felett, sokszor a jó szándék vezérli, mégis rosszat tesz, mert nem gondol bele abba, hogy a másik fél valójában mit szeretne.

﹥ Szeret másokat igazán kellemetlen helyzetbe hozni. Mivel nem sok szégyenérzet szorult belé, általában ami a szívén az a száján. Mindent kimond még akkor is, ha ettől őrültnek tűnik.

﹥ Alapvetően szeret egyedül lenni, viszont ahányszor bulizni megy, annak katasztrófa lesz a vége, mert ittasan nehezen uralkodik magán.

﹥ Nem túl polkorrekt a humora, általában ő a társaságok hangulatgyilkosa. Élvezi ezt a szerepet, mert minden alkalommal egy kis kompenzációt érez, amiért ez az egyetlen dolog, amit valóban kontroll alatt tud tartani az életében. Olyan típusú ember, aki sodródik az árral, és elfogadja azt, amit a gép dobott neki.

- Nahát – éreztem, ahogyan kiül egy mosoly az arcomra, ami lassan egy nevetéssé teljesedett ki – Te tudsz sírni?
- Hagyjál! – annak ellenére, hogy a csendben visszhangzott az ütés, amit a nő a vállamra mért, én még hangosabban nevettem fel, és szorosan zártam a karjaimba. Valójában nem igazán tudtam, hogy milyen szeretni valakit, arról pedig még kevésbé volt fogalmam, hogy milyen szeretve lenni. Apával túl keveset találkoztam ahhoz, hogy a mindennapjaimat boldogan éljem, mégsem felejtettem el mosolyogni. Reménykedtem benne, hogy Elle arcán miattam terült el végül ugyanaz a mosoly, én pedig mit sem törődve azzal, hogy milyen távolságtartó kultúrával rendelkezünk, egyszerűen a vállára tettem az állam, majd két puszit nyomtam a halántékára és úgy mosolyogtam rá. Annak idején olyan pici fiú voltam, hogy elveszett a tenyerében a kezem, most pedig én tartom úgy a karjaimban a nálam idősebb nőt, mintha egy törékeny tinédzser lenne.
- Szerintem, ha felemelnélek, pont úgy néznél ki, mintha a lányom lennél – éreztem, ahogyan ismét szívből felnevetek, aztán visítva kezdtem el menekülni a nő elől, aki általában a jégnél is hidegebb, olyan összeszedett, amilyen én soha életemben nem voltam, és a családjával szembefordul, nem törődve a következményekkel. Ez a nő velem többet nevetett, mint a tulajdon testvéreivel, én pedig inkább éreztem az anyámnak, mint a nőt, aki világra hozott engem.
- Cha Yi An! – miután egy kezemmel sikerült lefognom mind a két csuklóját, egyetlen dolog maradt neki: hogy szóval és az ujjával próbál meg fegyelmezni, mint a gyerekeket. Én pedig jelenleg pont úgy vigyorogtam rá, mint egy hatéves kölyök, aki nyalókát kapott tőle.
- De hát láttam! Úgy sírtál, mint egy kislány! – talán sok volt tőlem ez a csúfolódás, de még mielőtt megsértődhetett volna rám, újra átöleltem őt – Majd akkor sírjál, ha látsz fellépni. Ez lesz az utolsó alkalmam a visszavonulásom előtt.


A bokámba hasító fájdalom annyira éles volt, hogy a látásom teljes mértékben elhomályosult, én pedig nem tudtam kivenni a felém tornyosuló nő alakját. Pontosan tudtam, hogy mi történt az elmúlt pár percben, viszont képtelen voltam visszaszorítani a szememből kiszökő könnycseppeket, miközben hol a bokámhoz, hol a fejemhez kaptam, amit szintén beütöttem a lépcsőbe. Hallottam, ahogyan valaki a nevemen szólít, mégsem voltam képes reagálni rá. Vagy ötször elkiáltotta magát. Yi An! Yi An! Éreztem az ujjait az arcomon, láttam őt a könnyeim mögül, amik megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Tudta, hogy fontos nekem és elvette tőlem.

---

- Jól vagy?
- Persze, miért ne lennék? – bár az arcomon mosoly volt, nagyon nehéz volt bejutnom az ajtón, a mankókkal, amit a sérülésem után kaptam – Minden fasza. Felvettek egyetemre, szóval apához fogok költözni.
Sokkal jobban szerettem azt a kikötővárost, ahol a tanulmányi szüneteket töltöttem. Szöul nekem már túl nagy, túl hangos volt. Gyűlöltem, hogy a város lényegében soha nem aludt. Elle sokszor elmesélte nekem, hogy kiskoromban csak akkor tudtam elaludni, ha valaki simogatta a hajam, a hangzavartól sokat sírtam. Ettől az emléktől egy apró mosoly költözött az arcomra. Mostanában nem voltam túl sírós, legalábbis emberek előtt nem csináltam hasonlót. Szerettem az érzéseimet filmeken, zenéken és egyéb művészeti alkotásokon kiélni, egyedül. Pont ezért szoktam bekészíteni magam mellé valami pornófilmet, hátha valaki benyitna a szobámba, miközben valami szívfacsaró drámán folyatom a taknyom.
- Ennek örülök – egy szolid mosoly költözött a nő arcára, aki odalépett hozzám és egy almadarabot nyomott a számba. Nem akartam közölni vele, hogy nem a kezeim, hanem a lábam sérült meg, mivel ő így fejezte ki felém a gondoskodását. Nekem pedig alapvetően sokat jelentett, hogy valaki egyáltalán törődött az érzéseimmel, miután elveszítettem az álmomat.
- Plusz, képzeld el, megszereztem annak a nővérnek a számát – láttam, ahogyan lendül felé a keze, de végül leengedte azt, ezért folytattam – Lényegében először történt meg az, hogy egy lány engem kísért haza.
Azt már nem tettem hozzá, hogy pontosan mit műveltünk, mivel nem kellett kimondanom. Nagyjából tizenhat voltam, amikor először átestem valami felvilágosítás szerűn, azóta pedig bőven tudom már azt, hogy miként szerethetem a nőket a magam módján. Mivel nem kellett összetörni magam a partnerekért, egyszerűen csak válogattam a lányokból, akiket általában azzal a céllal kísértem haza, hogy az ágyukban kössek ki.
- Ezért van félregombolva az inged? – én a kérdésére egyszerűen csak a vállamat rángattam, aztán óvatosan leereszkedtem az étkezőasztalhoz, hogy a tányérról felvehessek még egy almadarabot, amiről tökéletesen le volt vágva a héja. Hiába mondták, hogy abban van a vitamin, én nem szerettem az almahéjat.
- Ezért is – magam sem tudtam, hogy mit kellett volna válaszolnom – Meg gondolom azért is, mert nem tud öltöztetni. Még fiatal és nem elég tapasztalt. Szerinted találkoznom kellene vele még egyszer?
- Hány barátnőd van mellette? – a kérdésre már csak megvontam a vállam. Nem igazán tudtam számon tartani az ilyeneket.


Mikor megpillantottam Őt, újra gyereknek éreztem magam. Szerettem volna hozzászaladni, de a lábamon viselt rögzítő meggátolt benne, ezért ő futott hozzám. Láttam csillogni a könnyeket a szemébe, aztán átölelt, és a nevemen szólított, többször. Chan! Chan! A hangjától összeszorult a szívem, gombóc képződött a torkomban, majd a vállára hajtottam a fejem és szorosan átöleltem. Talán túlságosan sírhattam, mivel hamar eltolt magától és az arcomat a két kezébe vette. Letörölte a megállíthatatlanul folyó könnycseppeket, aztán kézen fogott és a következőt mondta nekem: menjünk haza, Kisfiam. Én pedig apám ujjai közé fűztem a sajátjaimat és beszélni kezdtem. Én, aki anyával semmit sem oszt meg, apának fél órán keresztül, szinte levegővétel nélkül meséltem el az elmúlt hónapok történéseit.

---

- Ajánljatok engem – úgy gurultam ki a forgószékemmel, az ujjaim között forgatva a grafitceruzámat, mintha legalábbis a szék alkalmas lett volna az én súlyom terhelésére. Nem mondom, hogy a gatyám nem volt tele, határozottan tartottam attól, hogy két pillanattal később már nem menő, hanem szánalmas leszek, amiért kicsúszik a seggem alól a szék, de mivel ez nem történt meg, csak szimplán menő voltam. Miközben ártatlanul mosolyogtam a főnökömre, csak egyetlen dolog járt a fejemben: megvolt a lánya, és ideje lelépni, mielőtt leszaggatja a legkedvesebb testrészemet.
- Nincs elég tapasztalatod – a nemleges választ nem fogadtam el, szóval határozottan fordultam a hang irányába, és a ceruzámmal is odaböktem a férfi felé, a hatásosság kedvéért.
- Mégis több cikket adok le, mint ti – valószínűleg idegesített a szín tiszta igazság, amit én teljesen a magaménak éreztem, mivel az elmúlt hónapok statisztikája ezt mutatták – És jól írok. Mind tudjátok. Sok a munkám, mivel gyorsan haladok.
- Pont ezért van szükségünk rád itt – újabb fordulatot tettem a székemmel, hogy hunyorogva nézzek egy másik felettesemre. Az egyetlen nőre, aki itt dolgozott. Túl idős volt ahhoz, hogy a testemmel akarjam meggyőzni, ezért csak megigazítottam az orromon a szemüvegem, és elővettem a legszebb mosolyom. A múltkor láttam a lift tükrében, hogy a fenekemet bámulta.
- Van bármi oka annak, hogy menni akarsz?
- Ügyem van New Yorkban – határozott volt a hangom, miközben kijelentettem ezt – Tegyetek ajánlatot. Ha visszautasítanak, akkor itt maradok anélkül, hogy egyszer is a szemetekre vetném a dolgot. Ha kint sikereim lesznek, az jó az itteni irodának is.
Mind tudták, hogy igazam van, szóval néhány halk sóhaj után elmosolyodtam, amiért nyertem. A ceruzát visszatettem a fém tartójába, majd a figyelmemet a két egyenruhás alak fényképére tereltem.
- Ki kell választanod azt a rendőrt, aki védelmezni fog – nem értettem a komolyságot a férfi hangjába, a pillantásom derűtől csillogott, amikor ránéztem – Veszélyes munkákat fogsz kapni, szóval légy résen.
- Ez esetben… - úgy csináltam, mintha gondolkoznék, de valójában már rég tudtam, hogy kit fogok választani. A fiatal nő fényképére böktem, aztán felettem az asztalról, és a jegyzetfüzetembe tettem azt – A hölgyet szeretném.
- Ő tapasztalatlan…
- És? Rendőr nem? Nekem elég, ha meg tudja húzni a ravaszt – úgy rántottam meg a vállam, mintha tényleg semmiség lett volna az egész. Nem egyszer vertek már el azért, mert olyan dologba ütöttem az orrom, amibe nem kellett volna.
- Miért akarod a nőt? – talán logikusnak tűnt a kérdés. Én mégis teljesen elodáztam az egész helyzetet, és csak vigyorogtam, mint egy hülye gyerek, aztán pedig volt képem kinyögni a következő szavakat.
- Azért, mert csinosabb.


Voltak alkalmak, amikor egyszerűen kötelező volt hazalátogatnom. Ilyen volt a mai is, viszont arra nem számítottam, hogy vendégünk is lesz. Kinyitom! Határozottan csengett a hangom, ahogyan ezt mondtam, aztán megtöröltem a konyharuhában a kezem, és az ajtóhoz siettem. Hatalmasra tágult szemekkel meredtem, a nagyjából velem egyidős, ázsiai nőre, aki feszültnek tűnt. A pillantásom lassan a kezében tartott fényképalbumra futott, aztán vissza rá. Anyámat kereste, ezért szóltam neki, viszont túlzottan kíváncsi voltam ahhoz, hogy csak úgy elmozduljak. Az ajtónak támaszkodva, bénultan hallgattam a következő szavakat: nekem nincs még egy fiam. Egyetlen gyermekem van, akit Yi Annak hívnak. Nem tudom miért kezdett el hevesebben dobogni a szívem. Nem tudom miért löktem félre az ajtóból anyámat és ragadtam meg a nő vállait. Nem tudom miért akartam magyarázatot, csak egyetlen dolog járt a fejemben. Hogy a világban van valaki, akinek ugyanaz a vér folyik az ereiben, mint az enyémben, én pedig az elmúlt 27 év alatt erről nem tudtam semmit. Ijedt tekintettel figyeltem a síró nőt, miközben a nevelőapám az ajtóból rángatott vissza, és a nevemet kiabálta. Cha Yi An! Cha Yi An! A tenyere olyan erővel csattan az arcomon, hogy egészen megszédültem tőle. A pólómat megragadva rángatott talpra, hogy még egy pofont adhasson nekem, az arcom pedig hirtelen sajogni kezdett a sebhelyemnél, amikor a gyűrűje hozzáért a második pofon alkalmával. Ezúttal nem gyűltek könnyek a szemembe. Gyűlölettel teli pillantással vágtam állon a férfit, aki tönkretette az életem, majd az utcára rohantam, de a nőt már nem láttam sehol. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem, de a virág forgott körülöttem és úgy csúszott ki a talaj a lábaim alól, mint abban öt évvel ezelőtt, amikor anyám lelökött a lépcsőn, ezzel pedig örökké bezárt egy kaput előttem.